Névértékelő

A Kedves Vezető, egy “civil szervezet” – nevezetesen a Maffia pártalapítványa – felkérésére ma ösmételten értékelni fogja önnön, öt esztendőnyi tevékenységét. … Én meg elképzeltem, milyen beszédet tartana, ha véletlenül meginná azt a bizonyos “igazságszérumot”.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Ma azért gyűltünk itt össze, mert egy civil szervezet felkért engem arra, hogy értékeljem az elmúlt öt esztendei kormányzásomat. Mint mindenki tudja, én az ilyen kéréseket soha nem szoktam visszautasítani. Kivéve akkor, ha egy valóban civil szervezet, avagy egy valóban ellenzéki párt, netalán a sajtó számomra nem megfelelő része szólít fel erre.

Tudom, most sokan azt várják tőlem, hogy repedező pártomat, rogyadozó népszarúságomat … izé … népszerűségemet megerősítve egy olyan beszédet mondjak el önöknek, mely a nyáj egyben tartását szolgálja azáltal, hogy önmagamat tökéletesnek és erősnek tüntessem fel. Akik erre számítanak csalódni fognak, mert itt és most az Igazság Órája következik.

Kezdjük azzal, hogy az engem felkérő szervezet annyira civil, mint egy felfegyverzett, hivatásos katona. Nem más ez, mint az én pártnak álcázott bűnszövetkezetem alapítványa. Közpénzből működik, vezetője pedig az egyik miniszterem.

Az a miniszterem, aki ugyan letette esküjét a Krisztusi Hit hirdetésére és képviseletére, de annyi emberség sem szorult belé, mint egy meztelen csigába. Ennek ellenére ő az emberi erőforrások tárcájának birtokosa (ez is bizonyítja mérhetetlen cinizmusunkat!), s dönthet egészségügyről, oktatásról, szociális ellátásokról úgy, ahogyan az ő kedve tartja … meg ahogyan azt én mondom neki bizonyos tanácsadóimra hallgatva.

Mert tanácsadóm, fullajtárom, csicskásom és szolgám annyi van, hogy már a számát sem tudom. Néhányuk valójában ártalmatlan. Parancsaimat lesve csak azt nézik, hogy miként lehetne a maguk zsebébe kanyarintani az adófizetők pénzét és az állam vagyonát. Nem szólok rájuk, hiszen magam és családom is ezt tesszük nap nap után. Többségük pedig simán gazember, akik annyira korruptak, hogy a saját anyjukat is megpocsékolnák, ha ez lenne a tízmilliós csúszópénz ára.

Ámde van közöttük néhány kifejezetten gonosz alak is. Olyan pszicho- és szociopata, mint én is vagyok. Az általam hivatalosan nem ismert Habony Árpád például azt tanítja nekem napi 24 órában, hogy miként köll a lehető legaljasabbul és legcinikusabban hazudozni, hangulatot kelteni, kihozni a zemberekből a legalantasabb ösztöneiket. Rajta is túltesz azonban Tellér nertárs és Hegedüs nertársnő. Ők azok a galád emberek, akiknek elképzeléseit követve nyomorba döntöttem az egész országot. … Ezt nem azért mondom, mert bármit is megbántam volna. Csak hát ha már aszondtam, hogy ez lészen most itt az Igazság Órája, akkor legalább ezt az egyetlen ígéretemet tartsam be végre.

Mert ez az ország az én uralkodásom alatt nyomorba dőlt. Kifosztottunk és elloptunk mindent, amit csak lehetett. … Meg azt is, amit nem. Tettük mindezt azért, mert valójában tehetségtelen emberek vagyunk. Olyanok, akik a maguk erejéből még egy garázsbétét sem tudnának működtetni. Olyanok, akik jellemüknél fogva egy normális országban még az iskolaszéki tagságig sem jutottak volna el, nem hogy különböző állami hivatalokba, miniszteri, sőt, a miniszterelnöki székbe. Mi ilyenek vagyunk, vegyük ezt tudomásul!

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Tudjuk, hogy a magyar ember politikailag inkorrekt és nem szereti a mellébeszélést. Kimondja azt, amit gondol, s nem foglalkozik a következményekkel. Márpedig én most végre és először – mármint nyilvánosan – magyar embernek érezhetem magam, tehát kimondom azt, ami a szívemen fekszik!

Ez pedig az, hogy ha székely módra röviden és tömören kellene értékelnem eddigi kormányzásomat, nem mondhatnék mást, mint hogy ELKÉPESZTŐ!

A párt, a kormány, az én és családtagjaim nevei mára a korrupció és az önkényeskedés szinonimái lettek. Minden eddigi tevékenységünk, gazdaság-, bel- és külpolitikánk kizárólag a mi érdekeinket szolgálta. Ennek következtében a magyar név ismét tré lett. Méltó régi nagy híréhez, s mit rákentek a századok, mi fokoztuk a gyalázatot.

Sikerült összevesznünk azon államokkal, melyek támogattak bennünket. Ezek anyagi segítségét lopjuk ebben a pillanatban is. Sikerült ugyanakkor összebarátkoznunk olyanokkal, akik meg csakis rosszat akarnak nekünk. Ezek meg úgy nyújtottak nekünk anyagi és egyéb segítséget, hogy közben minket fosztanak ki. Paks-II-ből például meggazdagodni akartam/akartunk. Ámde Vologya barátom ügyesebbnek és ravaszabbnak bizonyult: az egész bizniszt úgy írtam alá, hogy abból csakis neki lett haszna.

Miért volt ez lehetséges? Jogos a kérdés és nem is maradok adós a válasszal. Azért, mert a párt és az állam apparátusa csupa hozzám hasonló tehetségtelen és korrupt idiótákkal van már csak kitömve. Az innovatív, pláne a felelős gondolkodást mi úgy kerüljük, mint dakota macska a székely kását. … Ellentétben a húsosfazékkal!

Maga például, aki most ott feszeng az első sor jobb szélén! Magából miként is lehetett köztársasági elnök?! Azér’ mer én kineveztem magát, holott egy igazi senkiházi, egy virtigli talpnyaló, aki világ életében az utca napos oldalán közlekedett, s miután nem tudta megállni, hát doktori címet vásárolt magának. Most meg ott él a teljes állami apanázsban, amit vagyonos ember létére, jellemtelen módon nem utasított vissza.

Igaz, jelenlegi utódja sem sokkal jobb magánál, de legalább két “l”-el írja le az államelnök szót és időnként úgy csinál, mint ha a szar törvényeink aláírása előtt mérlegelne is.

Avagy nézzük csak a középen ülő illetőt. Én csináltam belőle miniszterelnökségi minisztert. Most azt hiszi, hogy ravasz ördög, de valójában maradt ami volt: sima táskacipelő! Még ahhoz sem volt tehetsége, hogy diszkréten intézze a luxusvadászatait és a dugásait. Az elbaszott trafikozásáról már ne is beszéljünk! Maguk tényleg ebben a figurában látják az én jövendő utódomat?! Aki majd a maguk közpénzektől elhájasult seggeit átcipeli az utánam következő korszakba?!

Hát előre szólok: tévednek! Mert itt csak két lehetőség van: velem, vagy sehogy! Én vagyok az, aki ezt az egész, elképesztően randa és gusztustalan bagázst irányítom, istápolom, fizetem. Ha én már nem leszek, nem csak az ország, de maguk is mennek a levesbe. Gondoskodtam róla, hogy így legyen, s ezt az egyet legalább elhihetik nekem. Hiába dörgölőznek bárkihez. Az csupán egy senki, akit én találtam ki. Azt hiszik, hogy hatalma és befolyása van? Meddig tartott kinyírnom Lajost? He?! … No ezen gondolkodjon el itten mindenki, feltéve ha van még mivel!

Hölgyeim és U … illetve dehogyis:

A társadalmon élősködő Piócák, az előttem csúszómászó gerinctelen Alakok!

Látom most a szemetekben a rémületet. Mivel tudjátok, hogy ezt a beszédemet (melyet soha nem mondtam volna el, ha az orvosom nem téveszti el a gyógyszeremet – sebaj, még ma este az ő autójáról is le fog esni a létra!) az általunk közszolgálatinak hazudozott tévé élő egyenesben közvetíti, azt hiszitek, hogy mire innen kimentek, az utcán pogromra hajló, dühös tömegek fogadnak.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ennek esélye sincs. Az úgynevezett közszolgálatit – mióta átalakítottam – szinte senki nem nézi. Az a kábé százezernyi, aki mégis, annyira hülye, hogy bármikor elhiszi, akár egy óra múlva is, hogy semmi ilyesmit nem mondtam. … Majd ez az elvetemült Girnyószász beveteti velük a cumit! Az úgynevezett Ellenzéket meg szintén én fizetem: hónapokra előre le van egyeztetve, hogy mikor és mi ellen fognak tiltakozni.

Ezért aztán teljesen felesleges bepánikolni, mint örmény katona az azeri baltástól! Én kézben tartok mindent! Akárcsak a ti pöcsötöket is, tehát aki most azon kezdett gondolkodni, hogy miféle vádalkut köthetne a jövendőben, az feleslegesen gyötri a picinyke agycsökevényét. A következő miniszterelnök, azaz Vona Gábor ugyanúgy a zsebemben van, mint ti! … Vegye ezt mindenki tudomásul!

Köszönöm a figyelmet!

Hajrá Agyarország! Hajrá Agyarok!

No meg haj rám is, mert már rohadtul unom a zselét!

(A mai, “miniszterelnöki” értékelő beszéd eredeti szövegét lejegyezte: frater Sendamus)