Boldogabb Új Esztendőt Kívánok!

Most, az esztendő utolsó napján két dolgot szokás csinálni: összefoglalni az elmúlt 365 napot, s jókívánságokat mondani az elkövetkezőre. Én most egyiket sem fogom tenni.

Mert miért is tenném? Mindaz, ami a most búcsúzó esztendőben történt, közismert. Csak összefoglalóként: tovább növekedett fölöttünk való hatalmuk azon agy-, gerinc-. erkölcs- és teljesítményhiányos, szellemi homeless csinovnyikoknak, akiket a minősített szocio- és pszichopátia tankönyvi példája, az önmaga vélt tökéletességétől eltellt, EQ-mínuszos miniszterelnök urunk ültetett a nyakunkra. Őt pedig tavaly előtt mintegy 2,7 milliónyi honfitársunk átmeneti(?) elmezavara, minden tapasztalatot és a józan eszet felülíró csodavárása.

Ettől az eltotyakosodott, az idült szenvedélybetegség nyílvánvaló jegyeit orcáján hordó köz- és alaptörvényes bűnözőtől az előttünk álló esztendőben bármi jót (megtérést, felvilágosodást, észhez térést) várni, nyílvánvalóan ostobaság.

                     orban-viktor

Hiszen nem tud mást adni, csak mi lényege. A tenyérbemászóan kivagyi hatalmaskodást, az idotisztikus, többszörösen lejárt szavatosságú szlogenek hangoztatását. A Köz pénzének, vagyonának hűtlen kezelését, eltulajdonítását (főleg, hogy márciusban az MNB élére ültetheti Terpesz Sam-et, s így ráteheti a mocskos mancsát az ott őrzött 35 milliárd eurónyi tartalékra), az értelmetlen pazarlást és a sehová nem (csak a nyomorba és a csődbe) vezető “nemmegszorítások”-at. Az így a lét szélére, avagy azon túl általa taszajtott polgártársai iránti legteljesebb részvétlenséget, érzéketlenséget és közönyt. … Folytassam még?
 
Persze legyünk csak optimisták! No, de hogyan, amikor egy olyan alagútban vagyunk, amelynek nem látjuk a végét? Hogyan, amikor semmiféle biztosítékunk nincs arra, hogy ezt a rettenetes korszakot, melyet Orbanizmusnak nevezünk, szépszerével, vér nélkül, a törvény adta rend útján mondjuk legkésőbb 2014 tavaszán lezárhassuk?! Hogyan, amikor a törvényt Ő maga írja, s éppen annak megfelelően, hogy mi az Ő és elvetemült társai pillanatnyi érdeke?! De még ha netalán sikerülne is, ugyan mennyi év szenvedésébe, nélkülözésébe és energiájába fog majd kerülni nekünk eltakarítani a romokat, s főleg kigyógyítani az egészségessé válni még csak nem is akaró társadalmat? Hány generáció fogja még nyögni majd mindezek súlyát? Egy, plusz néhány emberszabású állat mértéktelen pénz- és hatalomvágyát?
 
No, de hagyjuk most ezt! Mégis csak ez az esztendő utolsó napja, amikor elvileg vígadni szokás. Ámde ezt is hogyan? Nézzük a különböző tévécsatornák teljesen idióta műsorait, amelyek két kormánypropaganda között ostoba, egybites celebek, félperces “megasztárok” mórikálásait mutogatják? Na ne! Avagy üljünk le egymással és kezdjünk vicceket mesélni? Egyetlen percen belül már megint Orbánnál tartanánk! … Ennek így semmi értelme!
 
Én inkább azt javasolnám, hogy nyúljunk vissza a Múltba! No nem túl messzire, csak úgy kb. tucatesztendőre és találjuk meg Őt:
 
              Hofi Géza - archívum
 
Tegnap ugyanis találtam a “Youtube“-on egy remek, közel egyórás felvételtA Gézá”-tól. Igaz, hogy ez a kabaréja “életkorára” való tekintettel lassan már kinő az általánosiskolás-korból, de poénjai a mai napig is űlnek, mondanivalója pedig meg nem kopott. Én Vele fogom tölteni a Szilveszter egyetlen óráját, s javaslom mindenkinek: kattintson a megadott linkre, s szórakozzon nagyon jól!
 

Boldogabb Új Esztendőt Kívánok!

 
Mindenkit szeretettel üdvözöl:
szendam!

 

Reklámok

Kiskarácsony, nagykarácsony

Ma, Szenteste Napján eredetileg csak “Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!” akartam kívánni minden kedves Olvasómnak, aztán – hogy a fene enné meg! – már megint közbeszólt az a bizonyos nagyon selejtes honi Közélet.

Nem tudhatom, kinek hogy telik majd ez az ünnep. Feltételezve, hogy Olvasóim többé-kevésbbé “leképezik” Magyarország “egzisztenciális viszonyait”, felüknek szűkösen, harmaduknak (erőlködve bár, de) tisztesen, mintegy hatoduknak pedig sok ajándékkal, nagykanállal kiadagolt ünnepi vacsorával.

Bőséges és elégedett Karácsonya tehát nem sok familiának lehet mostanság, kivéve azoknak, akik erre az egész esztendőben végzett kemény munkájukkal rászolgáltak. Hiszen ne feledjük: 2010. májusa óta itten “jóléti” helyett ugye “munka-alapú” társadalomban élünk! … vagy mi az ördögben?!

Magyarország Legszentebb Családjában természetesen mától egészen szerdáig, mindenki csakis a keresztényi “szeretetre” fog koncentrálni. … 

… Amint azt apostoli királyunk, I. Viktor Mihály a tegnapi “Frizbi” című selejtes, miniszterelnöki píárműsorban, az őt váratlan kérdéseivel gyakorta zavarba ejtő riporternek elmondta: vasárnap haza rendeli a családot, ma pedig együtt készítik az ünnepi vacsorát. A hagyományoknak megfelelően ő készíti a húsokat (jé, nekik jutott?), Anikó asszony meg “körít”. Kedden aztán bevágják magukat az éjfekete Transporterbe, s szerény (mindössze kilométeres) TEK-konvoj kíséretében elébb az Alföldön, az Ötgyermekes Szűz szolnoki szüleinél, szerdán pedig a Dunántúlon, a Pater Patriae családjánál teszik tiszteletüket. Azt persze nem tudom, hogy Sarka Kata férjén kívűl ki a fene volt kíváncsi ezen “információkra”, (én biztosan nem), mint ahogyan azt sem, hogy Orbánéknál kinek mit hozott a Jézuska.

Kövéréknél ez nem képez szolgálati, avagy államtitkot, az tuti! Bajuszkirály például – az egyéb apróságok mellett – egy komplett kis magánhadsereget, a hivatalosan “Házőrség“-nek titulált pretoriánus gárdát kapta. Ezen janicsárok segítségével jövőre az ellenzéki képviselőket (no, nem mindegyiket!) már nem csak az orruknál fogva vezeti majd (az üléseket meg mégpökhendibben), hanem ki is! Mármint az Ülésteremből, ha Lackót (avagy bármelyik nertársat) valamelyikük, valamiféle ostoba, a NENYI szelleméhez nem méltó beszéddel fel merészelné rezzenteni békésen bóbiskoló álmodozásából. Kövérné Dr. Bekk Mária pedig Élete Nagy Lehetőségét kapta a Jézuskától! Hála annak Földi Helytartójának (nem a “római”-nak!) hamarosan már nem kell tökölnie egy pest megyei kisváros jegyzői feladatainak ellátásával, hanem a szigetszentmiklósi járás hivatalvezetőjeként bizonyíthatja képességeit (el tudom képzelni!). Bár igaz, hogy ezen ajándékokat ők csupán jelképesen tehetik be “A Fa” alá, hiszen Mariskát már december 17.-én kinevezte Navracsüccs miniszter, a Darabonciások pedig csak január elsejétől vágják magukat bokacsattogtatós haptákba a Házelnök láttán, de az örömük így is kétségtelenül meg van.

Akár csak a “Békemenet” szervezőinek, akik épp a minap kaptak egy szép bronzplakettet, meg kerek kétmillió forintot a Fidesz pártalapítványát vezető és képviselő Balog pátertől. …

               

… A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma “…a polgári szerveződések összefogásáért, a hazai és határon túli honfitársak és a nemzetközi támogatók aktivizálásáért, a magyar polgári szerveződések megerősítéséért, a hazai, a határon túli magyarok és Magyarország külföldi barátainak összefogásáért, a nemzeti önrendelkezés és az emberi méltóság melletti kiállásért, Magyarország és a magyar kormány jó hírének védelmezéséért” találta méltónak e nemes díjazásra az Ügetőket.

Megjegyzem, ezt a 2005-ben alapított “Polgári Magyarországért Díj“-at eredetileg olyan embernek vagy közösségnek adományozzák minden évben, “…aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre. Olyan értéket, amellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget“. Hogy ezen kritériumoknak a Békemenet és annak illusztris Szervezői mennyiben felelnek meg, annak eldöntését Olvasóimra bízom (bizonyos kifejezéseket még egy privát blogban sem illik leírni!), de az kétségtelenül tökéletesen megfelel az igazságnak, hogy “tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget”! (Nem röhög!!! Ez komoly!) Különösen az, hogy egy kitűntetett írónő (Jókai Anna) szerint “a Békementnek olyan volt az aurája, hogy meghatottság nélkül nem lehetett részt venni benne” (mindjárt sírok!), egy köztársasági elnöki özvegy pedig hajlnadó lepacsizin (mindjárt hányok!) egy olyan alakkal, …

              

… akit kultúrált körökben még a kertkapu közelébe is csak átmeneti figyelmetlenségből engednek. … Minden esetre remélem, ez a “mozgalom” hamarosan nevet cserél, s a magas elismerésre való tekintettel “Békemenet” helyett “KétMillá“-nak fogják hívni magukat! A pénzre utaló elnevezés ugyanis jóval közelebb áll céljaikhoz, beállítódottságukhoz, mint a “béke”.
 
A lázadó diákok mozgalmához azonban már nem volt ilyen nagyvonalú sem a Fidesz, sem a kormány. Ők az Embergazdálkodási Balog pátertől azt az ígéretet kapták szombaton, hogy lópikula és pacsirtafütty lesz itt, de nem engedmény, ámbátor erről egészen áprilisig hajlandóak eldiskurálgatni velük. A HÖOK-os főnökök pedig ebbe még bele is egyeztek ahelyett, hogy azonnal felálltak volna az asztaltól. Azt még nem tudni, hogy mindehhez mit szóltak azon tanulók, akiket ez a szervezet állítólag képvisel a tárgyalásokon, de az tuti, hogy az elnökség tagjai a simulékonyságukért cserébe már vasárnap kaptak egy orbáni jutalomcukrot (“Könnyen lehet, hogy a mostani diákmozgalmak felszínre dobnak olyan tehetséges embereket, akik majd (…) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fontos közös ügyeinkből nagy szeleteket, vagy akár az egészet“.)
 
No, innentől aztán már magyarázhatja Dávid (nem a Nagy-elnök, hanem a Kiss-alelnök), hogy nekik osztán soha nem volt semmi közük a Fideszhez (csak néha, egy kicsit, meg csupán egy-kettőjüknek! … ugyebár?!), semmi nem mossa le rólunk a tájékozott ember számára közismert tényt: ez a szervezet csupán fideszes kádertojások keltetője és nem diák-érdekképviseleti csoport! Mert ha nem így lenne, akkor már régen tenniük köllene a dolgukat, s nem csak muszájforradalmárként, kényszerből a tömeg élére ügyeskedni magukat. Akkor ragaszkodtak volna ahhoz, hogy a tárgyalásokon például a “Hallgatói Hálózat” (“HaHa“) igenis teljes joggal vegyen részt, ne csak néma megfigyelőként. Igaz, ez megzavarta volna a “Magas Körök” nertársi hangulatú megbeszéléseit, lévén a HaHa már nem csak azt jelentette ki a minap, hogy szerinte ez az egész, össze-vissza hazudozó Orbánbanda tulajdonképpen megbukott, de a szombati “megállapodásról” is azonnal kiadott egy karcos nyilatkozatot, majd felállította a be nem váltott ígéretek karácsonyfáját is a budapesti Kossuth téren.

***

Eh, de hagyjuk már ezt az egészet, kezdve az orbáni mocs(k)okkal, végezve a gumigerincű érdekvédőkkel! Inkább visszatérnék ahhoz, amiért e posztot eredetileg írni kezdtem. Ahhoz, hogy … 

minden kedves Olvasómnak és Köztársamnak a lehetőlegbékésebb, legboldogabb és legkellemesebb KarácsonyiÜnnepeket kívánok!

 
Szeretettel: szendam!

Pici a Viki!

Lassan harmadik hetébe fordul az a tiltakozási hullám, mely az államilag finanszírozott, felsőoktatási képzéshelyek önkényes és drasztikus, kormányzati megnyírbálása miatt robbant ki. A miniszterelnök a karácsonyi ünnepek beköszöntétől várja ezek lecsengését, azaz nyílvánvalóan időhúzásra játszik. Ámde mire számítanak a tüntetők? Látják-e az alagút végét?

Előbb-utóbb mindennek vége köll szakadnia egyszer. Előbb-utóbb minden konfliktusnak a megoldás, a kiegyezés nyugvópontjára szükséges jutnia. Vagy úgy, hogy az egyik fél kifárad és behódol (tehát győz az Erő), vagy úgy, hogy az ellenérdekeltek megtalálják a mindenki számára többé-kevésbé elfogadható kompromisszumot (tehát győz az Ész, a kölcsönös belátás). Az előbbi a nyers, avagy a körmönfont erőszak alkalmazása, amely természetesen nem old meg semmit, csupán az ellentéteket fedi el rövid időre úgy, hogy aztán azok később hatványozott erővel törjenek a felszínre. Az utóbbi pedig az idő- és energiaigényes, álláspontok és érdekek egyezetésére szolgáló tárgyalások. Ez az út azonban csakis azok számára áll nyitva, akik a.) ezt időben elkezdik, b.) partnernek tekintik egymást, c.) hajlandóak a megegyezésre és d.) elhiszik egymásról, hogy azt mindenki be is fogja tartani.

Időben kezdődtek-e az egyeztetések?

E kérdésre a válasz nyílvánvaló: nem! A köz- és felsőoktatással kapcsolatos kormányzati “elképzelések” jelentős része már majd’ másfél esztendeje ismerteknek kellett volna lennie mindazon érdekvédelmi szervezeteknek (hallagtói önkormányzatok, PSZ, PDSZ, MRK és a különböző pártok “ifjúsági klónjai”), melyeket ezek közvetlenül érintettek. Némi szemráncolós irgumburgumozáson túl azonban egyikük sem merészkedett, amelynek oka vagy az ellustulás, vagy az elgyávulás, vagy a klienssé válás, vagy az lehetett, hogy egyszerűen nem tudták komolyan venni, hogy ilyen ótvarkonzervatív és elitista nézetek a törvények erejére emelkedhetnek a XXI. századi, s ráadásul EU-tag Magyarországon.

Bár a HÖOK ugyan tavaly novemberben szervezett egy extralájtos tiltakozást a törvény ellen (nyílvánvalóan a “piacon” időközben megjelent “Hallgatói Hálózat“, a “HaHa” konkurenciájának lekűzdése érdekében), de mindössze egyetlen megmozdulás után beadta a derekát, elnöke pedig “zsiguli-kutyaként” bólogatta végig azt az államtitkári bejelentést, miszerint az inkriminált jogszábály-gyűjteménybe  “a hallgatók javaslatai is beépültek”.

Olyannyira, hogy az évek során felgyűlt tapasztalati tények alapján fideszes (és sajnos jobbikos) “Káderkeltető“-nek tekintett HOÖK még a rendkívül diszkrét szellentés hangját sem adta ki magából, amikor két hónappal később (idén januárban) a miniszterelnöki önkény a negyedével csökkentette az államilag finanszírozott képzéshelyek számát. Ezen némasághoz sajnos csatlakoztak a többiek is, így sikerült elérniük azt, hogy a Kormányzat a legteljesebb mértékben elszemtelenedjen.

Partnernek tekintik-e egymást a szemben álló felek?

E kérdésre is csupán egyetlen helyes válasz létezhet: nem! A jelenlegi kormányzat ugyanis egyetlen (elmebeteg) személyre, a miniszterelnökre épül. Valamennyi tervezete, törvényjavaslata, törvényei, rendeletei és intézkedései, akár naponta többször is változó véleményei, koncepciói egyedül és kizárólag Orbán Viktor közismerten kóros elmebéli és hangulati állapotán múlnak. A “szakminiszterek” és “szakállamtitkárok” (illetve a törvényhozói és végrehajtói hatalmi szervezeteket a “fékek és ellensúlyok”-elve alapján ellenőrző, független intézmények tagjai) egytől-egyig Orbán személyes kinevezettjei, hűbéresei, akik egyedül és kizárólag arra lettek kiválasztva, arra szocializálódtak, hogy a komoly pszichopatikus problémákkal küszködő, de betegségtudattal sajnos nem rendelkező miniszterelnök akaratát érvényesítsék Alkotmánybíróságtól falusi önkormányzatig, Nemesmedvestől Battonyáig.

Eme hardveresen programozott, a faék bonyolultságához hasonaltos problémamegoldó képességgel ugyan igen, de önálló akarattal, döntéshozói jogosítványokkal és saját gerinccel viszont nem rendelkező biodroidokat a hallgatók és a hozzájuk csatlakozottak semmiképpen nem tekinthetik tárgyaló partnernek, lévén mindaddig e készség a “Másik Oldal” részéről nem állhat fenn, amíg a miniszterelnök másként nem dönt.

Ez az “ember” pedig eleddig semmi másról nem döntött, mint hogy engedélyezte a HÖOK-vezetők Pártlap általi karaktergyilkolászását – van elég aktája róluk, tudja, mit állíttatt! Meg az általa ellenőrízetlen, ad-hoc tüntetést szervező diákegyletek rendőrségi megfélelmítéséről (a hóhér-pallosoknak hazudott bugylibicskák esete!).

Van-e megegyezési hajlandóság?

A Kormányzat részéről egyértelmű: nem! Az, hogy az akarat-mánia és az egyéb, rendkívül súlyos szocio- és pszichopatikus szindrómákban egyébként is szenvedő miniszterelnök odáig juthatott, hogy gyakorlatilag azt higyje: az ő szándéka okán kél fel még a Nap is, annak köszönhető, hogy a Társadalom “testében” maximálisan megszűnt az immunrendszer működése.

Nem hiszem, hogy sorolnom kéne azokat a tényeket és eseményeket, melyek ezen végstádiumig fajították Orbán kórját. A lényeg az, hogy eleddig ő csakis azt tapasztalhatta, hogy bármit megtehet. Székházmutyizástól kezdve Tákolmányozásig! Társadalmi ellenállás? Nulla, avagy még annál is kevesebb, lévén minden köztörvényes és alkotmányellenes bűncselekménye után csakis növekedett hívei tábora (eleddig!) és a személyes hatalma (eleddig?). Senki nem tudja/tudhatja: hol a határ és azt ki, avagy kik fogják meghatározni. Éppen ezért a tárgyalásra invitált diákokkal és egyéb érintettekkel szemben a megegyezés hajlandósága gyakorlatilag szintén nulla!

A jelenlegi felállás szerint a kompromisszum alapja a kormányzati szempontból az, hogy az ellenérdekeltek fogadják el kiindulási alapként az akár óránként többször is változó miniszterelnöki feltételeket. Az, hogy csakis ezek bevezetésének metodikájáról és ütemezéséről lehet csupán vitázni. És persze csakis utólag, meg csakis a mamelukokkal, kiknek pusztán az akaratkiszolgálásra van jogosítványuk, érvek és ellenérvek elfogadására, törvényekbe való beillesztésére azonban nem!

Van-e kölcsönös bizalom?

E kérdésre ugyanaz a válasz, mint az eddigiekre: nem! Bárki, aki nyomon követte a második Orbán-kormány eddigi működését, az tudja: ez a kabinet (azaz személyesen a miniszterelnök), ha érdekei (azaz a miniszterelnökéi, meg a vele szövetséges oligarchákéi) úgy diktálják, bármikor kész felrúgni bármiféle olyan megállapodást is, amelyet az Alaptörvényben, az eleddigi 35 darab “sarkalatos” jogszabályban, avagy egy Orbán Viktor által sajátkezűleg aláírt dokumentumban rögzítettek (lásd: pl. a Bankszövetséggel megkötöttet!).

Innentől fogva rögzítsenek bármiféle “istenbizonyos”, akármiféle többséghez kötött “törvényben” és személyesen a miniszterelnök által szignózott és szentesített kompromisszumot a tárgyalló felek, semmiféle biztosíték nincs arra, hogy a túlzott mértékű hatalommal bíró és azzal szakmányban vissza is élő kormányzat azt legalább egyetlen óráig is betartsa.

Márpedig ilyen körülmények között egyszerűen lehetetlen dűlőre jutni. Egyszerűen képtelenség bármiféle normális, a “modus vivendi” alapján történő kiegyezést tető alá hozni! Hát akkor pedig még is meddig fog tartani ez az egész? Valakinek a kifulladásáig?

A “mexikói párbaj”

Úgy tűnik, itt csakis ez az opció az egyetlen lehetséges. Az, hogy az ellenérdekelt felek farkasszemet néznek egymással, s az veszít, aki hamarabb elpislantja magát. De kinek van itt ehhez kellő önuralma és ideje?

Az önuralom szempontjából Orbán máris vesztésre áll. Hiszen ő az, aki ráuszította a pártsajtót, a karaktergyilkos kampánygépezetet (meg a rendőrséget is) a diákokra. Akik pedig erre ugyanezzel, de sokkal hitelesebben válaszoltak. Csatlakozott utóbbiakhoz a Net-népe is, számolatlanul gyártott posztokkal és “meme”-kek tucatjaival. A hallagtók, s a hozzájuk csatlakozottak megsemmisítő gúnykacajjal röhögik körbe a “Pici Viki“-t és mameluk-hordáját.

Ami azonban az “időt” illeti, itt már a kormányellenesek állnak vesztésre. Mivel ebben az országban semmiféle viktori disznóság nem képes akkora tömegfelháborodást kiváltani, hogy Ocsmány Vitéz és Bandája vonyítva meneküljön ki az általuk köztársaságítlanott Magyarországból, a Szarháziak Társasága jelenleg biztos nyerőnek tűnik! Pláne, ha tényleg bejön a miniszterelnök “karácsonyi számítása”!

Kedves Diákok, Tüntetők!

Ne hagyjátok magatokat sem kifárasztani, sem megfélemlíteni! Amit most Veletek művel a Hatalom, az pusztán annak köszönhető, hogy a mamelukok nem akarják érezni, a Vezér pedig nem képes felfogni, mekkora darázsfészekbe lógatta bele a “szerszámát”. Ezek azt hiszik, hogy Veletek is bármit meg lehet tenni!

A lényeg, hogy tartsátok észben: “Pici a Viki!“, még akkor is, ha oroszlánt utánoz! Főleg pedig ne “pislogjatok”!

… és ezt …

szendamondja!


“Összefútta a szél a szemetet.”

Kedves Szomszéd! Ne vegye Magára! De itten már megint összefútta a szél a szemetet.” – mondta két esztendővel ezelőtt is Beke Józsi bácsi, utcámbéli öreg barátom …

… amikor a környék egyik legnépszerűbb, és már 1998 óta fideszes kocsmájában sokadjára lekomcsiztak, lezsidóztak minket csakis azért, mert nem üvöltöttük együtt (sőt!) a Falkával az “Orbán, a mi Istenünk!” akapelláját. … Tavaly temettük a sokadik infarktusa után, az a bizonyos kocsma pedig ma már abszolajte Jobbikos! Hát mi más is lehetne?!

Gondolom, hogy eleddig minden Kedves Olvasóm megállapíthatta rólam, hogy szeretem a társadalmi folyamatokat lélektani alapokon szemlélni. Azt, hogy egy önhibájából leamortizált, a saját történelmi bűneiből egyetlen bötűt meg nem tanuló, “magyar”-nak nevezett közösség azért lépked bele újra és újra ugyanabba a “folyóba”, mert mindíg sikerül megtalálnia egy rajta kívül álló “okot” (az odáig vezető folyamatok elhazudásával) a saját maga által elkövetett hibákért, és mindíg sikerül megtalálnia azokat az önérdek-vezérelte “politikusokat”, akik – a Hatalomért cserébe – hajlandóak ezt valamiféle “Külső Ellenség” (jelenleg: globalizmus, EU, IMF) aknamunkájával “megmagyarázni”.

Az, hogy egy vidéki kocsmában összegyűlt, alúlművelt és a körültekintő informáltságot maximálisan nélkülöző társaságban mindenféle zsidózás, kommunistázás és liberálbolsizás előfordulhat (mint a Probléma Oka és Megoldása), nem adhat okot a csodálkozásra. Ezen “vendéglátóipari alegységben” olyan munkanélküliek, döglődő vállalkozásokat “működtetőek” gyűlnek össze naponta, akik a saját megélhetés-hiányukat nem a jelenlegi Kormány abszolut idióta intézkedéseinek tudják be, hanem “A Zsidóknak“, az EU-nak, meg persze Az Ájemefnek. Aki pedig tényekkel, adatokkal kívánja ellenbizonyítani eme idióta elméleteiket, az senki más nem lehet, mint egy … szóval AZ!

Ámde mi a helyzet a Magyar Országgyűlésben? Mi a helyzet a Köz által befizetett pénzekből “működő”(?) Magyarország (mínusz “Köztársaság”!) Kormányában? A különböző minisztériumokban, egyéb Hivatalaiban? Ahol ugye nem a “romkocsmákban búslakodó” értelmiségiek darvadoznak, hanem ippeg pont az erre előzetesen kontraszelektált, majd a hírhedt “Felcsúti Casting”-on “lemeózott” Kiválasztottak? Kiknek “alkalmasságát” legfőképpen azon ismérv alapján határozták meg (A Vezér által és személyesen!), hogy van-e bármiféle képességük arra, hogy a Köz érdekét szolgálják. Ha igen, akkor az aspiráns ki lett rúgva … akárcsak az őt az aspirantúrára jelölő fideszes Gauleiter!

Ma ezek az “emberek” szavaznak meg mindent, amit – akár egytelen órával korábban is – az orruk alá dugnak. Ezek az “emberek” azok, akik az orruknál tovább nem is látnak. Ezek az “emberek” azok, akiknek nem hogy az Ország, de még a Saját Érdekükről sincs fogalmuk! Ezek az “emberek” azok akik ott, a magyar Országgyűlésben egybites, gombnyomogató-tásaikkal gerinctelenül kiszolgálják a mindenkit (őket is) csupán rabszolgáknak tekintő Oligarchiát, s mindezt pusztán az átmeneti megélhetésük okán!

A Józsi bácsival (anno) közösen látogatott “jobber-kocsmában” csak rosszul fizetett alkalmazottak, segélyezett rokkantak, a matolcsysta gazdaságpolitika által leamortizált, de mindezek ellenére hithű (ámbátor szakmányosan adócsaló) vállalkozók járnak. Ők teszik a dolgukat, s megpróbálnak életben maradni. … Személyes sikertelenségük, meg a Felkent Vezér meztelenségének felismerése(?) okán pedig gyűlölködnek! … Nem A Vezért, hanem azokat (pl. engem), akik erre felhívják a figyelmüket.

Akárcsak a törvényhozásra megválasztott “képviselőink”, akiknek jelszava ugyanaz, mint a hírhedt SS-é, azaz “Becsületünk a Hűség” … a Führerhez és nem az őket megválasztó, adóforintjaikkal fizető Néphez! Akiket (A Vezér) ugyanúgy csupán csereszabatos, egybites szavazó-droidoknak tekinti. Senkiházi, általa fizetett töltelék-emberkéknek, sakkfiguráknak azon hatvannégy mezőn, …

… melynek aljas és gusztustalan, mindenki mással fizettetett játszmája során például kipicsázta az egyik legnagyobb színházi rendezőnket (Alföldi Róbert) a Nemzeti Színház éléről … titkosíttatva a döntéshozók szavazatait (Törőcsik Mari pedig ezt simán leszarta! …gratula Neki!), gyerekeinktől pedig simán elvette a diplomaszerzés lehetőségét! Megszavazva minden létező disznóságot, ami csak a közpénztúró és röfögő orraik alá toltak a még náluknál is nagyobb Diszók!

A “józsibácsis”” kocsmában becsületesebb emberek ülnek, mint a parlamenti pardsorok (!) kétharmadában. Az ostoba és náci szövegelésért ezek legalább nem kapnak közpénzeket!

Sokkal több Szemetet “fútt össze a szél” az Országnak Házában, mint akármelyik kocsmában!

… és ezt …

szendamondja!


Tárgyalni? Ezekkel?!

Egy országot legelsősorban nem a különböző hatalmi ágak, nem az államapparátus működtet, hanem a Közbizalom. A társadalom minden tagjának szilárd hite abban, hogy az adott szó, az írott törvény általánosan kötelező érvényű szentség. Ahol ez nincs, avagy ingatag, ott nem működik semmi. Az az állam inkább hasonlít egy disznóólra, mint egy tiszta és rendes házra, … tehát olyan, mint a mai Magyarország!

Második hete tartanak Magyarországon az állami finanszírozású felsőoktatási képzéshelyek drasztikus megnyirbálása miatti diáktüntetések, melyek már nem csak az egyetemi és főiskolai hallgatókra, hanem a középiskolásokra és a pedagógusokra is kiterjedtek. Az államhatalom fura urai láthatóan nem tudnak mit kezdeni e helyzettel. A korábban már jól bevált eszközökkel – tehát a hazug és karaktergyilkos propagandával, ígérgetésekkel és fenyegetőzésekkel – igyekeznek rendet teremteni a maguk által okozott káoszban. Ámde minden ilyen próbálkozásuk nem csak köröhejbe fullad, hanem újabb és újabb hordónyi olajat önt az egyébként is magasan lobogó tűzre.

Több ezer esztendő tapasztalatát összegezte az a latin mondás, miszerint “Mundus vult decipi, ergo decipiatur.” (azaz: “A világ azt akarja, hogy becspják, tehát be lesz csapva.“). Nem hiszem, hogy a köztudomásúan hiányos műveltségű fideszes fővezérség és annak korábban profi módon működő kampánygépezete ismerte volna ezen antik mondást, de annak igazságtartalmát azonban bizonyára. Különösen azt, hogy ez fokozottan érvényes a magyar társadalomra. Én, akit az Isten nem csak a magyarnak születéssel és (már esztendők óta aggodalmas) hazaszeretettel, de a társadalom lelki betegségeinek felismerésének képességével is megvert, az elmúlt évek során elképedve szemléltem, hogyan menetelünk Mi, Mindahányan a körmönfontan megszerkesztett propagandának bedőlve egy köztörvényes bűnözők alkotta, politikai pártnak álcázott maffia, az újabb diktatúra halálos ölelésre kitárt karjaiba.

Az még nem okozott meglepetést, hogy műveletlen és polgári öntudatra sajnálatos módon soha nem nevelt emberek milliói gondolták úgy, hogy a legalapvetőbb közgazdasági és tapasztalati tényeket a megfelelő négyzetbe elhelyezett két tollvonással felül lehet írni (“fülkeforradalom”). Ámde azt már nem tudtam tolerálni, hogy elvileg magasan képzett, diplomás emberek százezrei is ugyanezen hibába estek. Hogy a történelem által évszazadok során feljegyzett evidenciák ellenére azt hitték, hogy a kétségtelenül létező szociális és ökonomiai problémákat nem a demokrácia időnként tényleg lassú, érdekegyeztető-alkukereső módszereivel, a Közösség nemzedékeken át nyúló civilségre nevelésével, hanem jogcsorbító, elitista (fél?)diktatúra bevezetésével, egy modernizált jozefinizmussal, illetve voluntarista és bezárkózó, autarchiát hírdető, a kátyúból önmagát Münchausen-módra, a saját hajánál fogva kiráncigáló gazdaságpolitikával lehet orvosolni. (Azokról a gusztustalan alakokról pedig szó se essék, akik ugyan egyetlen szót nem hittek el a fideszes propagandából, de önző, megélhetési érdekeik miatt képesek voltak beállni a kórusba, s az általuk csak egy felkapaszkodott senkiházinak, vidéki bunkónak tekintett Vezérrel együtt vonyítani az elképesztően hamis és gyakran rágalom-áriát!)

Éveken át folytattam meddő vitákat rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel. Esztendőkön át írtam a veszélyre felhívó olvasói leveleimet, kommentjeimet és posztjaimat annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal: amíg az események láncolata, az egyre romló helyzet el nem éri azt a bizonyos Pontot, nincs senki és semmi, ami kijózaníthatná a társadalmat a vezérelvűség, az akaratkultusz és az ígéretdömping mámorából. Azt az Eseményt, amelyből sokmilliónyi ember végre ráébred arra, hogy a “Nemzeti Együttműködés Rendszere” azt jelenti: csakis és kizárólag akkor lehet bárki is eme “nemzet” tagja, ha együttműködik egy kb. tucatnyi ember(?) urallta, párezernyi egyén által, néhány tízezernyi polgártársunk érdekében működtetett, velejéig aljas rendszerrel.

Vártam, sokáig vártam, hogy mikor érünk el idáig, ámde (csak hogy a jelentősebb disznóságokat említsem) sem a 3 millió embert érintő Manyup-ügy, sem az ugyanennyieket gyakorlatilag rabszolgaságra kárhoztató új Munka Törvénykönyve, sem a mindenki alapvető jogait súlyosan csorbító, többszörösen meghaladott elméleteket hírdető Alaptörvény 10 millió emberre való ráerőltetése nem hozta meg a kívánt hatást. Csak cseppek voltak az egyre telő pohárban, mely furcsa (de azért érthető) módon most talán éppen a felsőoktatási keretszámok, mindenféle előzetes figyelmeztetés, érdekegyeztetés, minimális konzultáció és hatásvizsgálat nélküli, drasztikus megnyírbálása miatt csurrant ki.

Fogalmam sincs, hogy ez a mostani tiltakozáshullám hová fog vezetni. Egyetlen percig nem gondolom, hogy ez majd kivált egy olyan “bársonyos” (avagy “smirglis”) forradalmat, ami el fogja söpörni ezt a Becsületmentes Társaságot, melyet a nyakunkra telepedni hagytunk. Arra azonban mindenképpen jó, hogy sok-sok embert ráébresszen: ezekkel az alakokkal teljesen fölösleges tárgyalni bármiről is, hiszen sem az adott szavukat, sem pedig a saját maguk által hozott törvényeket nem tisztelik, magát a “zembereket” pedig csupán megvezethető idiótáknak tekintik.

Mert mi is történt? Mivel a Csányidemjánsimicskáknak rohadtul köll a pénz, ámde az “okos”, matolcsysta unorthodoxia következtében állami forrás már nuku, az EU meg nem ad a túlzott deficit miatt (is), hát ott nyírbálják a költségvetés kiadási oldalát, ahol nekik az nem fáj. Így lett a NER egyik legújabb ethosza az “önfenntartó felsőoktatás“, amelytől jövőre 27+11 milliárdnyi forrást vonnak meg, 10.480-ra csökkentve az állami finanszírozású képzéshelyek számát. (Eközben persze két kézzel szórják a milliárdokat focira, erdélyi egyetemre, amerikás alapítványra, nyolcvanéves, meggárgyult vénember kultúrterrorjára stb.) Kitör a tiltakozás, mire ezek elébb úgy csinálnak, mintha nem is értenék az egészet. Orbán ír egy levélkét a korábban még nertársnak számító, de muszájforradalmárrá lett HÖOK-elnöknek, hogy szerinte itten semmi olyan nem történt, melyről ne egyeztettek volna előzetesen, de ha kérdése vóna, “forduljon bizalommal” Balog miniszterhez. Aktivizálja magát Kövér házelnök is, aki egy csütörtöki, sásdi vendégszereplésén kijelenti, hogy nem érti, miért tiltakoznak a mai egyetemisták, amikor ez az egész őket nem is érinti, aztán egy szombaton felvett (de csak tegnap sugárzott) tv-interjújában “fizetett forradalmároknak”, és “hisztériakeltőknek” nevezte a tüntető diákokat, akiket elébb “le kell csendesíteni” ahhoz, hogy tárgyalni lehessen (post factum! – ugye?). Belép a játszmába a 3 milliárdnyi közpénzzel kitömött Századvég-tulajdonos is. Girnyószász úgy próbálja karakterileg leamortizálni a HÖK-vezetőket, hogy megemlíti: közülük többen is már tucatesztendeje nem képesek elvégezni az egyetemet. Pár órával később már kint a neten Girnyó önéletrajza, melynek tanúbizonysága szerint valószínűleg önmagáról beszélt. Kozmaszag és közröhej terjeng a netsztrádán, de a gépezetet már leállítani nem lehet: a pártlap címoldalon hozza le a HÖK-elnökök tanulmányaira vonatkozó, tehát személyes adatait. Nem tétlenkedik az Istentől elrugaszkodott ref.lelkész, a Vezér érdekében minden aljasságra kész Balog miniszter sem. Vasárnap kamerák elé áll (a még mindíg égett szagot árasztó Girnyó társaságában), s hétfői konzultációra hívja a HÖOK megbízottjait annak okán, hogy a “két esztendeig készült”, de “három nap alatt” simán átírható felsőoktatási koncepció szerdai, kormányüléses tárgyalásán már “a hallgatók elképzelései is” szőnyegre kerüljenek. Ámde eközben a miniszter “úr” éjszakáig dolgoztatja az apparátusát azon módosító javaslaton, amelyet a költségvetési bizottságon keresztül nyujtottak be a parlamentnek tegnap, s amelyet a “Téház” még azon melegében el is fogadott. Ebből persze minden létező “hallgatói javaslat” kimaradt, s bár a miniszterelnöki ígéretnek megfelelően eltörölte a “keretszámokat”, de még(jog)bizonytalanabbá tette a leendő egyetemi polgárok jövőjét, azt egy kormányrendelettel kihírdethetővé téve, a miniszterelnöki önkénynek szolgáltatta ki. Míg úgy az Országban, mint az Országgyűlésben áll a bál, a roppant bátor miniszterelnök, “bonyolult fogműtét”-re hivatkozva délutáni szájzárat rendel el magának. Teszi mindezt annak ellenére, hogy aznap délelőtt(!), az Állampárt frakcióülésén még nyálasra ordította Ángyán József és Bencsik János orcáját, mivel azok nem csak arra vetemedtek, hogy a neki, meg a haverjainak sokkal fontosabb Földtörvényt módosító indítványok tucatjaival szétzilálják, az ellen már hónapok óta “hangulatot keltsenek”, de még arra sem hajlandóak, hogy a frakciófegyelemnek engedelmeskedve megigeneljék a “széthullás” okán azonnal lezárandó jogszabály ügyét. Később pedig a felsőoktatási botrány miatt a közpénzekből felhízlalt seggüket féltő memelukjait azzal nyugtatta, hogy Karácsonyig magától el fog ülni az egész tiltakozás, aztán meg majd megy minden, ahogy eddig (ezek szerint csak átmeneti volt a szájzár? … csodákra képes a közmilliárddal ismét kitömött házi fogorvos!).

Arról persze nem szólnak a hírek, hogy az állampárti képviselő-féleségek megnyugodtak-e a (valószínűleg pantomimben) előadott miniszterelnöki látomás következtében. Minden esetre lesz min elgondolkodniuk (már ha van még mivel) például ezen …

… egészen februárig. Mert addig teljes fizetéssel szabadon bocsájtották a Kondát, s ha közben nem dől össze az egész Orbáni Kártyavár, akkor olyan rendre és fegyelemre fognak visszatérni, melyet már régen látott a Világ. Közben ugyanis feláll Bajuszkirály Magánhadserege (a “Házőrség“), amely osztán Mátrai Márta Háznagyasszony közreműködésével úgy fogja kipicsázni a Lackónak nem tetsző képviselőket a Teremből, hogy csak úgy nyekkennek … nyílvánvalóan a Demokrácia és a Törvényhozás tekintélye érdekében!

Közben pedig odakint, a felhorgadt diákok, pedagógusok és szülők simán rájuk gyújtják az egész Kócerájt!

… és ezt …

szendamondja!


Egy kanálnyi vízben …

Fogalmam sincs mi a baja a magyar kormánnyal a “Tarancparency International“-nek (TI)? Hogy miért állítja azt: Magyarországon teljesen átláthatatlanok a döntéshozási mechanizmusok? Pedig annyira nyílvánvaló itt minden, annyira logikus, hogy azt még hasonlítani sincs mihez.

Nem, én egyáltalán nem akarom vitatni a TI azon megállapítását, hogy a második Orbán-kormánynak “hála”, idehaza állami sőt, törvényhozási szintre emelkedett a korrupció. Azt sem, hogy a töredékére zsugorodott azon lehetőségek száma, melyekkel a Köz ellenőrízhetné a végrehajtói hatalom tevékenységét. De azt már igen, hogy a hétköznapi polgár – feltéve, hogy hajlandó odafigyelni – ne tudná minden egyes kormányzati és törvényhozási intézkedésről pontosan megmondani: azok miért születtek meg, kiknek az érdekeit szolgálják. Mindezt annak ellenére, hogy az állampárti és pártállami kommunikáció továbbra is igyekszik mindent alantas karaktergyilkosságba, ígéretködbe és dumahomályba burkolni.

Alig néhány esztendővel ezelőtt még tiszteletteljes undorral figyeltük, milyen sikeresen működik a Fidesz vérprofi kampánygépezete, amelyet nem csak a legteljesebb fegyelem, de az orcátlanságig menő innovativitás is jellemzett. Ámde ami megy ellenzékből, az nem működik kormánypártként. Nem csak azért, mert propagandával egyszerűen nem lehet helyettesíteni az állam és a gazdaság igazgatásával, irányításával együtt járó napi aprómunkát, hanem azért sem, mert a hatalom birtoklása törvényszerűen ellustítja annak birtokosát és részeseit. A mohó zsebtömködés, a tapasztalati és a hangoztatott valóság között feszülő ellentétek újabb és újabb hazugságokkal való áthidalása (azok kiötlése) pedig elveszik az energiákat a mechanizmus tökéletes működtetésétől.

A korábbi hatásfokot pedig csupán tovább csökkenti az a tény, hogy ezt az egész, “politikai párt”-nak álcázott gazdasági vállalkozást – a folyamatos hazudozásokon kívül – egyetlen személy piedesztálra állítására és fényezésére alapozták. Ez a módszer tökéletes volt, hiszen harmonizált a magyar társadalom egy jelentős többségének beállítódottságával. Azzal, hogy sokukat már gyerekkoruktól kezdve a hatalom és a tekintély tiszteletére, a vezérelvűségre, az öntevékenység és az egymással való szolidaritás teljes hiányára idomították. Nekik nem is volt másra szükségük, mint egy “Jó Király“-ra, akitől úton-útfélen, a nap minden órájában a “Majd én elintézem helyettetek“-üzenetét hallhatták; azt, hogy az emberi törzsfejlődés csúcsa a szervilitás és a vakhit; azt, hogy minden probléma megoldásának alapja Az Akarat (a Vezéré és nem az alattvalóé!); azt, hogy egy így viselkedő társadalom, egy ilyen Nép minőségében messze megelőzi az összes többit (A “haldokló Nyugat” elmélete személyesen Orbán által felújítva).

Ámde mi van akkor, ha a Hatalomra Emelt Vezér teljesítménye messze elmarad a maga által generált várakozásoktól? Mi van akkor, ha kiderül: a Vezéri Akarat nem a Gondok Megoldása, hanem azok Bővített Újratermelése csupán? Az, hogy minden egyes ígérete gőz és füst, illanó szó csupán? Mi van akkor, ha kiderül a Jó Király dumaköntösbe burkolódzó meztelensége? Mi van akkor, ha az Omnipotens Galaktikus Lényről kiderül, hogy egy Csomolungmának hazudott vakondtúrásról rikácsoló, impotens Paprikajancsi csupán? Az, hogy Ő is csak egy ugyanolyan, magának kapari, az államhatalom csöcsén élősködni akaró és gyarló ember, mint mindenki más sőt, még azok közül is az egyik legrosszabb fajta? Mi van akkor, ha a tudományos pontossággal megszerkesztett kampánygépezetnek eladdig fegyelmezetten engedelmeskedő Vezér elméjének (belberki emberei által korábban is ismert) elborultsága elérei azt a szintet, hogy amit korábban csak cinikusan mosolyogva hagyott hírdettetni magáról, azt mostanság már Ő is oly’ meggyőződéssel kezdi hinni, mint a Világegyetem azon axiómáját, miszerint “1+1=2”?

No ekkor kezdi elnyomni az üres has korgása a maximumra csavart propaganda-hangszórók harsogását. No ekkor kezdi a Jónép inkább a kifizetetlen számlák miatt felszólításokat olvasni, mint a saját pénzén neki bedobált miniszterelnöki “konzultációs” és egyéb levélkéket. No ekkor kezdi az orbanista szülő inkább a gyereke lyukas cipőjét nézni, mint a sokmilliárdnyi közpénzzel kitömött “közszolgálati” tévé adásait. No ekkor kezd visszatérni az eladdig belesulykolt fideszes “Újbeszél”-ből, a megszokott “akurvaanyádozós” “Közbeszél”-be, s a tandíjat “tandíj”-nak, a megszorításokat “megszorítások”-nak, az adóemeléseket “adóemelések”-nek, a nemzethű és nagyonmagyar politikusokat pedig “szarházi gazemberek”-nek nevezni.

No ekkor teszi fel magának a kérdést, hogy ugyan mijafaszból telik itten számolatlanul öntögetni a milliárdokat például amerikás hülyealapítványokba, amikor már egyetlen milliárd sem telik a halállal küszködő rákos betegek elletására? Avagy egy nyolcvanéves, elaggott, minden diktatúrát hőnszeretettel kiszolgáló, xenofób belsőépítész-“akadémikus” alaptörvényes kultúrterrorjába, amikor itten színházakat és könyvtárakat zárnak be tucatszám forráshiányra hivatkozva? Avagy egy alig több, mint harminc esztendős, miskolci alpolgármester-képviselő magán-közútjára, amikor ő a saját utcájában vagy csülkig merül esős időben a sárba, vagy majd’ az autója tengelyét töri ki egy harckocsi lengéscsillapítóját is alapos próbának kitevő, kátyúkkal tűzdelt “szilárd útburkolaton”, melyet a helyi fideszes önkormányzat alig egy esztendővel azelőtt építtetett meg vele “önerősen”? Avagy mondjuk 300 milliónyi, EU-támogatott iskolafelújításba úgy, hogy miután azt (tanév kellős közepén, iskolai kényszerszünettel!) a helyi “közeli” vállalkozó pocsék minőségben, de kurvadrágán elvégezte, még a szülőket kérjék fel a tantermek kifestésére (plusbonus: az ehhez szükséges anyagokat és eszközöket is ők vegyék meg!)? Avagy mondjuk a miniszterelnök magán focibirodalmára, meg a futballmániájára akkor, amikor itten egyetemek kénytelenek szénszünetet tartani a vizsgaidőszak kellős közepén, s amíg az utóbbinak kötelessége “önfinanszírozóvá” válnia, addig az előbbibe bármelyik közpénzvállalkozó annyi, közkasszából elvont adóforintot önthet, amennyit csak tud, meg nem szégyel? Avagy azt – ha már a felsőoktatásnál tartunk – , hogy hogy az ördögbe telik a magyar költségvetésnek egyRomániában létesített (magyar) egyetemre, annak ingatlanvásárlásaira és tankönyvkiadásaira 42 milliárdot költeni úgy, hogy közben 27+11 milliárdot vonnak meg a hazaiaktól, s emiatt az ő kölke csak élethosszig tartó eladósodással kerülhet be a diplomások kategóriájába?

Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyit ér Orbán és társasága valamennyi ígérete. Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyivel mérhető az a tudás- és ismerethalmaz, mellyel ezt az országot vezetik … az orránál fogva. Egy kanálnyi víz! Mindössze ennyivel egyenlő az az akarat és az a diktatúra, melybe igyekszenek bennünket belefullasztani.

Egy kanálnyi víz! Melyet csak ki köllene öntenünk, hogy ismét levegőhöz juthassunk!

… és ezt …

szendamondja!


Egy megalapozott vélemény a HÖOK-ról

Úgy látszik, nem csak én vagyok olyan “elvetemült”, hogy a honi felsőoktatást (annak minőségét) szándékosan leamortizáló, azt egy köznapi polgár gyermeke számára elérhetetlenné tevő orbanista intézkedések okán kirobban tiltakozáshullám élére álló, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), illetve annak elnökét, Nagy Dávidot minimum neofitának, avagy ha tetszik, tök’ hiteltelen “kényszerforradalmárnak” tekintsem. Molnár Richárd (nepszava.hu) alábbi jegyzete még az én korábbi posztomnál is jobban megvilágítja a teljesítményhiányban és szervilizmusban szenvedő HÖOK, valamint annak elnöke “problémáját”.

Alku, vagy lázadás?

Nem fogom megvédeni a hallgatói önkormányzatokat a diáktüntetések szervezése nyomán rájuk zúduló, hazugságokkal és féligazságokkal telített kormányzati gyűlöletpropagandától. Nem fogom, mert nem értek egyet a működésükkel, sőt, megkérdőjelezem a létjogosultságukat. Nem működnek ugyanis hallgatói érdekképviseletként, mert a “rendszer részei”. Részvételük, támogatásuk nélkül ugyanis az egyetemek és főiskolák szenátusai, bizottságai nem hozhatnak meg olyan komoly személyi, szervezeti és pénzügyi döntéseket, amelyeknek a hallgatók életkörülményeihez, sikeres tanulmányaihoz semmi közük. A választott HÖK-képviselők valójában az egyetemek munkavállalói, fizetett “menedzserei”, akik felelősek bizonyos hallgatói szolgáltatások működtetéséért, juttatások kiosztásáért és programok szervezéséért. Ezt gyakran főállásban végzik, és sokszor azért nem diplomáznak le időben, hogy hallgatói jogviszonyukkal együtt megtarthassák állásukat.

Az egyetem érdekei azonban elméletileg nem mindig azonosak a hallgatókéval, ahogy a vállalat érdekei sem a dolgozókéval. Hogyan festene az, ha egy adott cég szakszervezeti vezetője egyben marketingigazgató is lenne, és nem a dolgozói tagdíjakból, hanem a cégtől kapná a fizetését? A HÖK és az egyetem vezetőinek folyamatos megegyezési kényszere álságos hatalmi, gazdasági háttéralkukhoz vezet, olyanokhoz, mint az országos diákvezetők tavalyi alkuja a kormánnyal.

Emlékszünk, amikor a felsőoktatási törvény tavalyi megszavazása előtt Orbán Viktor, Hoffmann Rózsa és Nagy Dávid HÖOK-elnök kéz a kézben, elégedetten jelentette be, hogy a hallgatói javaslatokat beépítették a törvénybe? És arra, hogy ehhez képest jött a röghöz kötés, az önköltségnek nevezett tandíj és a keretszámcsökkentés? Arra is, hogy ezután az idén decemberig a hallgatói önkormányzatok egyetlen diáktüntetést sem szerveztek, csak miután a Hallgatói Hálózat megszervezte a sajátját? Az akkori alku sem a diákokról szólt, hanem arról, hogy mégsem vonták meg a HÖK-ök döntési jogait az egyetemi szenátusokban, holott azt Hoffmann államtitkársága nagyon, de nagyon akarta.

A hallgatói önkormányzatiság egyetlen eredménye 2012-ig annyi volt, hogy lényegében megszakadt a közvetlen kapcsolat a hallgatókkal, akik nem szólhatnak bele az egyetemi döntésekbe, ezért a többséget nem is érdekelte, kik dönthetnek helyettük. Ezért tudtak egyes HÖK-vezetők – csupán a haverok szavazatával – hosszú évekig helyükön maradni. A diákok alig jártak voksolni, hiszen a sokszor egyedül induló jelölteket még fotón sem látták soha.

Nem véletlenül lett gyorsan népszerű a Hallgatói Hálózat, amelyet a HÖK-ösök nem győztek szidni, mert kiszabadította a palackból a közvetlen hallgatói döntés és cselekvés szellemét. Most már lelkesen szegődnek a HÖK-ök az önszervezedő diákcsoportosulások nyomába. Most már Nagy Dávid is nemet mer mondani a kormány tárgyalási ajánlatára, mert azt sem hiszi el, amit kérdeznek. Most már Nagy Dávid is ki meri kergetni az utcán tiltakozó diákok közül, a HÖK-ös körökben sajnos sűrűn előforduló neonácikat, akik hétfő este eltakart arccal a rendőrök megtámadására buzdítottak. Most már talán Nagy Dávid sem hisz többé a piszkos alkukban.