Mosoly és vicsor

Véget értek a mézeshetek Colleen Bell és Szíjjátó Péter között. Az USA budapesti nagykövete tegnap a Corvinus Egyetemen alaposan belenyilatkozott a nagy magyar sötétségbe, de a Küküminiszter rögvest rácsapott a szájára. … A mosoly- után jön a vicsordiplomácia. … Szokás szerint.

Colleen Bell tíz hónapja áll az Egyesült Államok budapesti képviseletének élén. Ezen idő alatt szavát se nagyon lehetett hallani, s ha mégis, hát koránt sem olyasmikről beszélt, mint az emlékezetes André Goodfriend ügyvivő (áldassék az ő neve!). Ebből sokan vonták le azt a következtetést, hogy Amerika valójában az Orbán-kormány túlzott orosz-barátsága miatt orrolt meg Budapestre, azaz az állami szintre emelt (és legalizált!) korrupció, valamint az egyre nagyobb demokrácia-deficit washingtoni emlegetése pusztán “nevelő” célzatú volt. Hiszen lám: amint Orbánék beálltak az amerikai külpolitika fősodrába, rögvest megszűntek a kritikák is.

Ezt a nézetet hangoztatta maga a Küküminiszter is. Néhány hete még azt találta előgomolyogtatni az orra alatt hordott ánuszrózsájából, hogy milyen szívélyes manapság a viszony a két ország között. Hogy minékünk Ámerika az egyik legfontosabb szövetségesünk. Hogy mennyire egyetértünk mindenben. Hogy milyen jól tudunk együttműködni. Különösen azóta, hogy az izgága Goodfriend helyére végre Bell nacssszony került (akinek a jobb karját – amolyan vidéki nemes módjára – ujjhegytől hónaljig nyalintott végig a hazai, habonyfinkis propaganda).

Ezerrel ment tehát a mosolydiplomácia. Bell asszony hallgatott, nem ütötte bele az orrát a Nagyfiúk, tehát a Helyi Vagány Csávók dolgába, azaz: néhány gesztussal sikerült kikerülni az USA látóköréből. Orbánék így megnyugodva dőltek hátra: ez is “csak egy nő” (azaz: “hülye picsa“), vele sem lesz nehezebb boldogulni, mint a szintén politikai kinevezett Kounalakis-szal, ergo: minden verihepi és kúl, a biznisz meg júzsual.

Tegnap azonban beütött a krach! Kolín betipegett a Korvinuszra, s ott fél órán keresztül sorolta azokat a súlyos kifogásokat, amiket nemrég a Gúdfrend, azelőtt meg a Klintonné mondogatott. Aljas és nagyhatalmi módon felkorbácsolva ezzel a Szeretett Vezető, a Don Vittorio-vá felkapaszkodott Alcsúti már gyógyszeresen is egyre nehezebben karban tartható kedélyállapotját.

Ezt nem lehetett szó nélkül hagyni! Ezér’ osztán a Küküminiszter rögvest (azaz fél nappal később) előkapta plajbászát és alákanyarintotta a nevében kiadandó, de a Hazugságügyi Minisztériumban megfogalmazott Nyilatkozatot. Ennek lényege pedig az, hogy “Mi, a Zország” (tehát “Ők, a Maffia“) már rohadtul unjuk, hogy mindenféle, az Óperenciás tenger túlpartjáról érkezett, megélhetési migránsok belepofáznak a dógainkba. Fogjad fel mán végre kisanyám, hogy mink nem vagyunk gyarmat USA-tagállam, mink az ilyesmiket Brukselles-sel szoktuk megbeszélni (azt is – meg az akadékoskodókat is – elküldtük a Halál véreres faszára! Nem is egyszer!). Tehát be lehet fogni, a jenkiknek sem/nem osztottunk lapot!

Hogy az a jóbüdöskurvaanyádat neked is, te hülye szuka, meg a nigger főnöködnek is … grrr! Kábé így vicsorog most az eddig mosolygós magyar “diplomácia”, a miniszterelnöki végbélnyílásba fejjel beszorult “vezetője”. Szokása szerint.

Mert ugyi ennek a bizonyos “Magyarországnak” az a “barátja”, aki nem teszi szóvá az Állammaffia viselt dolgait. Sőt, alkalmatlanságából, butaságából (J. Daul az Európai Néppárt elnöke), saját pecsenyéjének rövidlátó sütögetéséből (H. Seehoffer bajor miniszterelnök) kifolyólag politikai, az alkalmatlan, rövidlátó, hataloméhes magyar MiniElnök díszes társaságának pedig pénzügyi támogatást (pontosabban: arra utaló ígéretet) nyújt (V. Putyin). Ellensége viszont bárki, aki számon kéri “rajta” a sorozatos szószegéseket (Európa szinte valamennyi unós és nem uniós államának vezetője, minisztere), a rendszerszintű korrupciót, a pillanatnyi érdekek vezérelte törvényhozást, a demokrácia sárba tiprását (C. Bell), vagy a legelemibb, vállalt kötelezettségek betartását (A. Merkel, akinek egy bizonyos országszerte világhírű, nemzetbiztonsági szakértő – neve, ha volt is, csupán áruvédjegy! – szerint rögvest le köllene mondania, mer’ itten most “háború van”, azt pedig nők még soha nem nyertek meg! … I. Erzsébet, Nagy Katalin, G. Meir, I. Gandhi, M. Thatcher … soroljam még? Vagy vegyem számba a “győztes” fiúkat? … pl. Hitler, Horthy, Mussolini, Szadat … köll még fődilaci?).

Ámde ezt a posztot most nem (csak) azért írom, hogy ismételten rámutassak a NER, no meg az azt uraló, abból hasznot húzó alakok végtelen silányságaira, notórius hazudozásaira, gerinctelenségére. Ez közismert! Mindnyájan tudjuk, miféle alakokból lett itten “befolyásos üzletember”, sőt, “nemzeti nagytőkés” (lásd: A. G. Vajna, meg a mostanság vele a TV2-ért csatározó/trollkodó Simicska L.!), “politikus”, azaz országgyűlési képviselő, ilyen-olyan államtitkár, miniszter és miniszterelnök, ház- és köztársasági elnök (utóbbi kettő esetében az “zemúthuszonötév” kimagaslóan mélypontja Kövér és Schmitt), avagy alkotmánybíró (pokoli a leépülési névsor Stumpftól Balsaiig!).

Itt és most nem (csak) erről akarok írni! Nem (csak) arról, hogy miként lehetett meggyalázni történelmünk kevés nagyjának nevét/emlékezetét. Mondjuk azzal, hogy az állami és uniós fejlesztési pénzek nettó ellopását szolgáló projektet a saját jövedelmét az országnak felajánló Széchenyiről nevezik el. Hogy mondjuk Károlyi és Göncz székébe egy schmittpál, Batthyány és Wekerle posztjába egy orbánviktor, Deák padjára pedig egy lázárjános, avagy egy rogánantal tehette bele a korrupciótól és emberi silányságtól/ócskaságtól bűzlő ülepét. … Hanem RÓLUNK!

Arról akartam írni, hogy miféle silány alakok vagyunk MI. Arról, hogy ezek a szubhumánok csakis azért ülhetnek a nyakunkon és szívhatják parazitaként a vérünket, tehetik tönkre a renoménkat és a gyerekeink/unokáink jövendőjét, mert mi hagyjuk. Miért? Mert ez a mi Túlélési Stratégiánk, ez a történelmileg belénk rögzült “Kollektív Emlékezet/Tudat“.

Mi nem szólunk bele a Hatalmasok (az “Uraknak”) dógába. Ők törvényeket erőltetnek ránk, amiket mi meg kikerülünk. Tehetjük, ha hagyjuk “Őket” hatalmaskodni, lopni tőlünk szinte mindent. Cserébe ők is elnézik nekünk a mi törvényszegéseinket. Ezeket kizárólag lázadás idején kérik rajtunk számon. Két ilyen között pedig megsüvegeljük azokat, akiket igazából lenézünk, egy-egy bottal sem piszkálandó darab szarnak tekintünk (joggal!). De megtanulunk mindegyikkel együtt élni. Ahogyan a tömeggyilkos, áruló Kádárral, úgy a minket toprongyig kifosztó Orbánnal!

Valljuk be őszintén: EZEKKEL IS megtanultunk már együtt élni! Jó nekünk a pöcegödör bűzlő, de langyi melege! Nincs nekünk szükségünk Szabadságra, csak amit az Állam, azaz az Uralkodó ad nekünk. Ha ez meg kevés (vagy túl sok, amit elvonni akar tőlünk – lásd: a netadó elleni tüntetés!), akkor lázadunk. De csak addig, amíg a langyos pocsolyába vissza nem kerülhetünk … hogy együtt brekegjünk időnkét a Főbékák ellen. Kiknek nacionáléja, embersége, alkalmassága egyáltalán nem érdekel bennünket!

Csak az, hogy zabálhassunk és brekeghessünk, no meg hogy mindig legyen kit/kiket lenéznünk, gyűlölnünk!

… és ezt …

szendamondja!

Tuareg írásai itt!


Valami Amerika

A hírhedt Kitiltási Botrány első évfordulója alakalmából az állítólag csöppet sem kormánypárti/közeli, magát szimplán bolgnak nevező, de azér’ hirdetésekkel alaposan ellátott Mandiner közzé tett egy “non-paper”-t, a “megfelelő” körítéssel. Osztán jöttek a reakciók. … Az állatorvosi paci bemutatása következik!

Majdnem pont egy esztendővel ezelőtt robbant ki Abszurdisztánban az a híres Kitiltási Botrány. Ennek lényege, hogy az Egyesült Államok adminisztrációja, az ország hatályos törvényei alapján korrupció miatt kitiltott területéről hat magyar kormánytisztviselőt/alkalmazottat, kiknek egyike (saját, “feltáró jellegű”-nek aligha nevezhető vallomása szerint) Vida Ildikó volt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemrégiben menesztett(?)/lemondott(?) elnöke.

Ennek első évfordulója alkalmából a “Mandiner” nevezetű blog(?)/hírportál(?) közzé tett egy tavaly keletkezett, úgynevezett “non-paper”-t. Ebben az USA kormánya hat bekezdés huszonhét pontjában sorolja fel, miféle konkrét kifogásai vannak a magyarországi Maffiakabinettel kapcsolatosan, s minő intézkedéseket vár tőle ezen problémák orvoslására.

Hogy miért pont most? Erre a Mandiner magyarázata az, hogy bár már régóta fútta be a szél a szerkesztőség ablakán a dokumentumot, de előtte alaposan ellenőrizni szerették volna. Hiszen ez a kötelességük: nem tehetik meg, hogy mindenféle kamuinfóval traktálják a hozzájuk rendszeresen betérő, majd meglehetős gyakorisággal alaposan náci/fasiszta/fidesznyik/vonaista kommenteket hátra hagyó Nagyérdeműt. Tehát azokat a bizonyos Zembereket. Ámde most, hogy a verifikáció minden oldalról megtörtént, szerintük semmi akadálya a felhomályosításnak: nem csak a magyar fordítást, de az eredeti(?) angol szöveget is közzé tették.

A tavaly november hatodikán(!) a magyar külügynek állítólag André Goodfriend által átnyújtott nonpépörben a Mandiner szerint nem a kitiltásokat megalapozó információk, még csak nem is általánosan megfogalmazott kérések szerepeltek, hanem egészen konkrét, “tőmondatos követelések”. Ezeket pedig a blog/hírportál – amelynek Stumpf nevű főpublicistája szerint semmiféle kapcsolata nincs a Maffiakormánnyal – emígyen címezte meg: “Így csicskáztatná Amerika az Orbán-kormányt“, majd az önfényezésre hajazó alcím szerint “27 pontos, exkluzív non-paper a Mandineren“.

Rögvest beindult a komment-roham. Pont úgy, ahogyan arra a Mandiner  joggal számított. Emelve ezzel olvasottságát, no meg a “guglis” találatok számát is.

Elsőként Gréczy Zsolt izgult rá a dologra. A Demokratikus Koalíció (DK) honlapján, mint pártszóviő közzé tett egy rövid és velősen tömör nyilatkozatot, melyben kormányzati szócsőnek titulálja a Mandinert, amely a címadásában “csicskáztatásnak” minősít egy olyan memorandumot, mely a legalapvetőbb demokratikus elvárásokat fogalmazza meg az állítólagosan “magyar” kormány számára. Olyanokat, melyeket pártja, a DK is nap nap után szokott megfogalmazni. Ez pedig nem más, mint a Fidesz Amerikaellenes hangulatkeltése csupán.

Erre reagálva Stumpf Bandi rögvest gyurcsányozni kezdett. Jegyzetének címe ugyanis az, hogy “Mandiner-ellenes hangulatkeltésbe kezdett Gyurcsány“. Bandika firkálmányában tudomásunkra hozza krédóját. Eszerint nekije még meg vagyon az a csodálatosan tökéletes érzés, amit a “független újságírás” jelent. Az, amire Gréczy talán már nem is emlékezhet (talán nem is lenne mire). Az nevezetesen, hogy csakis a tényekhez ragaszkodunk és nem pedig egy pártelnök végbele tájékáról írogatjuk a pártszóvivő tirádánkat. Mindezt úgy írta le a StupFika, hogy egyáltalán nem zavarta a tény: a Mandinert és őt csesztető pártközleményt egyáltalán nem a glosszája címében szereplő ex-miniszterelnök adta ki! (Ugyi, Bandikám?!)

Mindezt persze a Bevallottan Végbél-lények is átvették. A Huth nertárs által békemenetelt pestisracok.hu, valamint a közismerten független no meg nagyon polgári magyaridok.hu is nekiállt terjeszteni az Igét. De a “legaranyosabb” nem is lehetett más, mint az abszolajte impertinens independens(?) Bayerzsóti, aki szokásához híven már megint nem a Lényeggel foglalkozik, hanem a személyekkel. Szerinte Gréczy egy hisztis kis pöcs, Gyurcsány meg egy rezsón ülő, Gréczynél is nevetségesebb fasz.

A koronát az egészre azonban nem a fentebb nevezettek, hanem a DK külügyi kabinetvezetője tette fel … legalább is az én szerény véleményem szerint. Ara-Kovács Attila ugyanis arról értekezett a nepszava.hu szerint, hogy itten szándékos kiszivárogtatás történt. Ez pedig azt jelenti, hogy “jön még kutyára dér”, ne nyugodjon meg az Orbán-kormány! Amint lecseng az általuk alaposan felgerjesztett Migráns-válság, Amerika rögvest előveszi Don Vittoriot, ennek pedig az Örökös MiniElnök számára “kellemetlen következményei” lesznek.

*

Végtelenül sajnálom, hogy ezt köll írnom (ismételten!), de már egyáltalán nem csodálkozom azon, ami ebben az országban történik … immáron sok-sok esztendeje. Egyenes következményei ugyanis ezek a mindent átható ravaszul cinikus megfontoltságnak, a korrupt képmutatásnak, az általános idiotizmusnak, ostobaságnak.

Az még érthető, hogy az elkötelezettségét köröm szakadtáig tagadó Mandiner közzé tesz egy állítólagos dokumentumot, amit (ugyi?) verifikáltatott, de a hitelesítők személye pont annyira ismert/körülírt, mint a Gesta Hungarorumot megalkotó, ezzel pedig egyes korabeli főméltóságok önfényezését híven kiszolgáló Anonimus. Afölött sem csodálkozom, hogy ugyanez a portál az oknyomozásos gondos kiderítés, a “mindössze-csak-tájékoztatunk” mezébe öltözik/ködébe burkolózik, holott a közzé tett “blogpost” címe is árulkodik a szándékról. Tiszta és világos, hogy ezt az egész lufit a magyaridős bayerzsótok is igyekeznek minél feljebb juttatni a nagymagyar közélet sötéten világító egére.

Az sem meglepetés, hogy erre Gréczy Zsolt ráugrik, s joggal említi meg: az USA “követelései” nem csicskáztatások, hanem azon szövetségi rendszer alapelveinek betartására vonatkozó figyelmeztetések, melynek védőernyője alatt élünk, s melytől rengeteg anyagi támogatást kapunk. No de, hogy ugyanezen párt külügyi kabinetvezetője is annyira buta legyen, hogy bekapja ezt a cumit? Az már egyenesen elképesztő.

Ara-Kovács Attilától ugyanis elvártam volna, hogy egy kicsit gondolkodjon, mielőtt beszél. Arról például, hogy:

  1. Mennyire hihető, hogy itt egy “szándékos kiszivárogtatás” történt volna, ráadásul majdnem pont egy esztendő múltán?
  2. Ha ez is történt, akkor miért pont(!) a fidesznyik Mandinert találta erre alkalmasnak az Egyesült Államok kormányzata, holott az Atlantizmus, az USA alkotmányosan hirdetett elveihez sokkal inkább elkötelezett, ráadásul olvasottabb hírorgánumot/hírportált is találhattak vóna? (Ennyire hülyék lennének az amcsik?)
  3. A Mandiner miért pont most és nem pedig a Balhé csúcspontja környékén hozta ezt nyilvánosságra akkor, amikor itt néminemű “szabadságharcolások” folytak? (A “verifikálásra” való várakozás egy nagy duma csupán … indokaimat lásd fentebb!)

De említhetném még azt is, hogy Ara-Kovács nyilatkozatából kiordít az ellenzéki tehetetlenség és tesze-foszaság! Az, hogy cselekvés helyett hátra tett kézzel várják a Deus ex machinát, azaz azt, hogy helyettük “a kreatív és hatalmas” Amerika váltsa le azt az Orbán-kormányt, amellyel ők azért egészen kényelmesen vannak összebútorozva. Még arra sem képesek, hogy lecsapkodják azokat a magas-labdákat, melyeket Maffiáék naponta tizenötször adnak nekik. Még arra sem, hogy a sorozatos disznóságok bármelyikéből össznépi felhördülést szervezzenek, s ezáltal közösségi élményt adjanak a Diktatúrától megcsömörlötteknek.

Persze szinte naponta halljuk tőlük a siránkozást, micsoda viszonyok uralkodnak idehaza fölöttünk/fölöttük. A Zemberek, meg a Zellenzék simán le vagyonnak szarva. Az Urak lopnak, mint az akadémiai szarka. A Törvényhozás csak egy Orbángyűlés, ahol meghallgatásra sem talál az ellenző, jobbító hang/javaslat. Ahol megalázzák a nemkormánypárti képviselőket, rajtuk keresztül pedig a nemkormánypárti szavazókat.

Ámde, ha ez tényleg így van (tényleg!), akkor mijafaszér’ ücsörögnek az orbángyűlési padsorokban? Köll a lóvé, meg az ócsó büfé! Ugyi? Ezzel együtt meg a szavazataink! Tényleg? No meg “valami Amerika” is, hogy a köldöknéző rendszer-eltartottak helyett valaki megdöntse már végre a Maffiauralmat, s a magát demokratikusnak nevező, Pénzfelnyaló Ellenzéket a Pályára küldje! … A Kispadról, ahol még ma is ücsörögnek és szidják az Edzőt! … Ugyi? … No meg a hülye népet, akik közül még mindig sokan tartanak ki az őket lealázó, kizsigerelő Hatalom mellett! Ahelyett, hogy az Ugyancsak Semmit választanák vakon (ahogy szokták!) … Miután Amerika megdöntötte a Diktatúrát … Nekik! … Már megint!

Hülye, korrupt nép=hülye, korrupt politikus!! Illetve vicaverza!

… és ezt …

szendamondja!


Elitcsere

Néha minden szörnyűsége ellenére is kifejezetten szórakoztató az, amit az Örökös MiniElnök Emberei mondanak. Persze csakis azok számára, akik kedvelik az abszurd (fekete) humort. … Most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta be magát emlékezetembe a Mandineren tegnap megjelent, elitcserés interjújával.

Öreg könnyeket csöpögtettem, amikor elolvastam ezt a mandineres írást. Nem azért, mert Szalay dagadtra verte a saját és “konzorciális” lobbitársa nyeszlett mellét, az egyébként teljesen elcseszett amerikai “meghallgatás” okán. Szerinte ugyanis az történelmi áttörés volt. Az első olyan, melyen Magyarországot illetően végre kiegyensúlyozott vita folyt az Egyesült Államokban. Ahol végre elhangzott az is, hogy az Orbán-kormánnyal szemben az USA adminisztrációja kettős mércét használ és a politikai nyomásgyakorlás eszközével él. Ahol végre a helyzetet jól ismerő képviselők is szóhoz juthattak (Ted Poe texasi, republikánus képviselő szerint a magyar Alaptörvény kezdő mondata: “God bless the Hungarians!“, azaz “Isten áldd meg a magyart!“).

Nem azért nevettem, mert Szalay a továbbiakban ezt a “sikert” a lobbitárs Connie Macknek tulajdonítja. Azért sem, mert simán letagadta, hogy a Meghallgatást vezető elnök, Dana Rohrbacher Putyin-hívő, holott azt maga az érintett is beismeri (sőt, hangoztatta!). Miért is tettem volna, hiszen mint tudjuk, minden kupec a maga lovát dicséri. Ráadásul nekünk (magyar adófizetőknek) ez a két “paci” 1,4 milliárd forintunkba került.

Azon sem kezdtem vihorászni, amikor Szalay “a világ egyik legjobbjának” nevezte Arthur Finkelsteint, a karaktergyilkos propaganda csúcsra juttatóját. Holott lobbista társa, Mr. Mack Floridában éppen az ő kampánytanácsai következtében kegyeskedett jó alaposan elhasalni az ottani választásokon.

Még az se nagyon vette igénybe arcizmaimat, amikor Lánczi Tamást, a Századvég alkalmazottját (aki időközben a Londonban bejegyzett Finkelstein-Habony-cég ügyvezetőjévé avanzsált), kimagaslóan tehetségesnek nevezte. Hiszen mit is mondjon az egyik közpénzzel kitömött, nullum cum laudés rendszerszolga, a másik, ugyancsak közpénzekkel alaposan kitömött, nullum cum laudés rendszerszolgáról?

Mosolyogni akkor kezdtem, amikor Szalay “kreatívan” meghatározta a gyakorlatilag nem is létező, tehát csupán optikai csalódásnak számító Habonyt a saját szempontjából. Áh, dehogyis van vele neki és az Századvégnek bármiféle hivatalos kapcsolata. Áh, dehogyis állnak ők munkatársi, avagy baráti viszonyban. Árpi csupán egy “Bajtárs“, aki ugyanannak az Ügynek az elkötelezett harcosa, melynek maga Szalay is.

Mi is ez az “Ügy”? … No ekkor kezdtek potyogni szemeiből azok a bizonyos “öreg könnycseppek”. Nem azért mert a tartalmán mulattam. Az egyenesen rettenetes volt! Hanem azon kínkeservesen megfogalmazott, magasztosnak szánt, önheroizáló meghatározáson, mellyel Szalay operálni kezdett.

Az Ügy nem más, mint az Elitcsere!

Szalay azzal kezdett dicsekedni, hogy ő már legalább évtizede “dolgozik” (a Heti Választól kezdve a Századvégen át “különböző szervezetekig”) azon, hogy létre jöjjön az a bizonyos Centrális Erőtér. Ami nem más, mint a “jobbközép intézményrendszer” kiépítése, mellyel ő aktív résztvevője annak az elitcserének, ami “jelenleg is folyamatban van”. Melyik az az “elit” amit éppen most “cserélnek le”? Természetesen a “Posztkommunista“, melynek jellemzője az, hogy az “elmúlt húsz évben a nemzetközi liberális értékrenddel és politikával kötött laza szövetséget és kialakított egy intézmény- és befolyásrendszert“. A Jelenlegi Elit (tehát Ő is!) most abban érdekelt, hogy az utóbbiak “hegemóniáját csökkentse”, s ez már oly’ sikeres, hogy a posztkomcsik (a “liberális dzsihadisták” – anyám, borogass!) “vesztésre állnak”.

Mindez tiszta és világos. Az a bizonyos Új Elit nem más, mint az általa is képviselt, Közpénzeltartott Banda, mely a honi Költségvetés és az Uniós Támogatások fosztogatásával vált ölég gyorsan “polgárrá”, tehát (az ilyenek “olvasatában”) módos, sőt, gazdag emberré. Ők azok, akik ideológiai(?) alapon(?) állnak szemben a lecserélendő Régivel. Ők azok, akik megteremtik az Új Magyarországot.

Ámde van egy kis gond. Egy olyan kis gondocska, mely kicsalta szemeimből azokat a bizonyos öreg könnyeket. Az nevezetesen, hogy Szalay nertárs kifejezetten adós maradt az Új Elit eszmei és politikai meghatározásával. Azt ugyan megmondta, hogy a Régiek a posztkomcsik, de azt már nem, hogy kik is lennének Ők! Azt, hogy ez a Társaság vajh’ miben is különbözik lényegében a Régitől. Mondjuk abban, hogy nem kötnek laza szövetséget a liberálisokkal? Akkor milyet? Szorosat, avagy semmilyet? Ha nem a liberálisokkal, akkor kikkel? Önmagukkal? Netán a széljobbal? És az mennyire laza, avagy szoros?

Szalay nertárs/bajtárs ilyesmikkel nem törődött. Nem is tehette, lévén ennek a Bandának nem hogy a szó klasszikus értelmében vett Ideológiája nincs, de Elveik sem. Minden, amit “tudnak” és vallanak, az nem más, mint a Lenyúlás. Az, hogy Nekik egyszerűen “jár” mindaz, amihez önmaguk hatalomba emelése következtében hozzájuthatnak. Hogy minden az övék (mi, mindnyájan is!), s immáron az az Alapelv, hogy ők nyerjék a legtöbbet. Egészen pontosan: Mindent!

Ámde itt megint van egy gondocska. Az, amit az elmúlt hónapokban mindenki nyomon követhetett, aki csak egy kicsit is értően, no meg minimális szorgalommal figyeli Maffiaország történéseit.

Mi lenne ez? Nos, nem más, mint hogy nagyon úgy néz ki, az Új Elitet éppen most cseréli le a Legújabb Elit. A Bábmester, Bizánc Örököse, most véli jónak, hogy a szokásos megosztós-megversenyeztetős módszerével Dzsentri Dzsoni Főminiszter nyakába ültesse legfőbb riválisát, Rácsmögé Tónit. Úgy is mint a Miniszterelnök Személye Körüli Legfőbb Minisztert, aki egyfajta portás lesz a Zakkant és a Lázár között.

No, akkor most mi van? Posztkomcsinak minősül immár a Miniszterelnökséget vezető miniszter is? Az, akire a Hibbant az elmúlt egy esztendőben még a budiülőke beszerzését ráruházta! Az, aki mostanáig élet és halál ura volt a “kormányon” belül?!

Ezt a kérdést ugyan nem tette fel az interjút készítő Stumpf Bandi nertárs Szalay nertársnak, de nem is csoda. Hiszen arra pont olyan adekvátan tudott volna válaszolni, mint arra, hogy most, amikor nyilvánvalóan gőzerővel zajlik az Oligarchaváltás, akkor immár Simicska Lajos is “posztkomcsinak” számít?

Ez volt az, ami még Szalay nertárs hazudozásra, talpnyalásra és közpénzlopásra hardveresen programozott, egybites agyát is lefagyasztotta. Mer’ ugyi ha aszongya, hogy “igen”, akkor mi is a helyzet azzal az elsősorban Orbán által képviselt Új Elittel? Miként tűrhetett meg több, mint három évtizedig maga mellett a Nagy Rendszerváltó egy ilyen Alakot, illetve miként bízhatta rá a Nagy Rendszerváltó Párt finanszírozását? Ha meg “nem” a helyes válasz, akkor meg miért is köll most Luigit lecserélni különböző garamiakra és hernádiakra?

Szalay azonban nem volt rest. Némi gondolkodás után kisütötte magából a hónalj- és kozmaszagú választ: “Nem vagyok én kis állat- és növényhatározó“. (Ami meg az én olvasatomban azt jelenti: Lajosunk vagy egy pi(a)óca, vagy egy patkány, vagy egy tarack, vagy egy parlagfű – tőlem szabadon választható, egyikkel sem fogok vitatkozni!)) Majd megtoldotta az egészet azzal, hogy “Tartalmi értelemben annak van jelentősége, hogy van egy ilyen elitváltás“.

Aha! Hát én szívesen szemlélgetném ezt a Gegnszterváltást, mert a magamfajta bloggernek kimeríthetetlen kincsesbányát jelent. Ugyanakkor sajna szenvedő alanya is vagyok ennek abból a szempontból, hogy az én bőrömre (is) megy a Kisszerű Nagyfiúk játszadozása!

Nem csak Simicskát kéne már innen egészen a Holdig rúgni!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Kasszafúrók

Alaposan meghatározta Orbán a magyar külképviseletek vezetői számára tegnap az “irányvonalat”. Nem az ország, hanem az ő érdekeit kell képviselniük! Nem az adott néppel, állammal kell a kölcsönös megbecsülésre törekedniük! Hanem legyenek “dörzsölt kereskedők”, hogy ne mondjam: egyenesen kasszafúrók!

Bár csak nyáron lett volna itt az ideje, a “miniszterelnök” úgy döntött, hogy most és azonnal rendelteti haza a magyar külképviseletek vezetőit, s “tájékoztatja” őket az “irányvonalról”. Sokan gondolták úgy, hogy e sietség oka az a kudarcsorozat, melyet a szíjjártói “külügy”, meg az orbáni beképzelt kapzsiság gereblézett össze. Tehát most valamiféle “új korszak” meghirdetése kezdődik. Részben igazuk volt, hiszen a “Keleti” után most már a “Déli Nyitás” (hónapok óta lezárt Déli pályaudvarral! – hehehe!) is a szlogenek közé került, de ez koránt sem az, amire számítottak. Csalódásuk oka pedig nem lehet más, mint hogy nem vették komolyan azt, amit Orbán az “évértékelőjén” elmondott (kb.: Nincs változás! Mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. Sőt, mégúgyabb! Harcosabbak és kezdeményezőbbek leszünk.)

A “régi” marad tehát az “új” külpolitika. Az, amelyet még tavaly hirdetett meg a Vezér. Az, aminek nem az “Érték”, hanem az “Érdek” az alapja. Mert ugye az előbbit az “ostobáknak találták ki” azok az “okosok”, akik az utóbbit követik. De ő, az Ismert Univerzum Zsenije ezt a logikát felismerte, s az általa kinevezett “tehetséges és szorgalmas” ifjú külügyminiszter pedig ezt igyekszik meg is honosítani. … Néhány gyanús, kötvényvásárló külhoni céggel, meg pár százezernyi, időnként még magyarul sem beszélő kettős állampolgárral együtt.

The business as usual! – adta ki az utasítást a “miniszterelnök”. “Nyugati nyitás nincs“, mert szerinte annak már “részei vagyunk“(?). A keleti pedig már megtörtént, “a kapuk nyitva vannak”. Most “Dél” felé (Latin-Amerika, Afrika) indulunk el, mert immáron az a “célterület”. Ámde ez csupán az idei esztendő második felétől kezdődik, ugyanis a “tehetséges és szorgalmas” külügyminiszternek van még néhány lezáratlan ügye Malajziában, Szingapúrban, Kínában, meg a térség egynehány más országában is (lásd: Letelepedési Kötvények árusítása!). Ámde utána “Előre  Déli Nyitás Frontján!”, mert lóvé köll az országnak (tehát neki és bandájának), méghozzá dögivel!

Így osztán “egy jó diplomata” nem “értelmiségi”, hanem “dörzsölt kereskedő”. Aki “közelebb megy a realitásokhoz” és úgy méri fel a “mozgásteret” (tehát az üzleti lehetőségeket), hogy közben nem a folyamatok átlátásának “professzoros képességével” tűnik ki a “mezőnyből. Aki pedig a nyugati integrációt szembe merészeli állítani a keleti és a déli nyitással, az egy hülye! Hiszen “nem ördögtől való” annak nyílt beismerése, hogy “nekünk” lehetnek a szövetségeseinktől (EU, USA) “eltérő érdekeink” is. (lásd még az “Évértékelőt”: “Jó fideszes nem gondolkodik …“!)

Itt nem “egyeztetni” kell! Csak az számít, hogy a különböző partnereinket “érdekeltté tegyük Magyarország sikerében“. Ebből pedig következik, hogy a jó magyar diplomata “nem lehet világpolgár”, mert “aki nem magyarként tekint a világra, arra a világ sem tekint magyarként“. Hiszen magyarként is “lehet elegáns lenni”, késsel-villával enni, de “nem magyarként is provinciálisnak”.

*

Ami nekem ebből az egészből “lejött”, az a következő. A céges EU-tagság előnyeivel házaló, azt kínálgató ázsiai kötvénybiznisz kezd bedögleni. Egyre kevesebb az érdeklődő, márpedig az ilyesmiket árusító (valószínűleg Orbán által is tulajdonolt) offshore-cégek bevételeire a Maffia továbbra is igényt tart. Ezért osztán új piacokat kell feltárni: “nyitnikék” az országfosztogató, korrupt afrikai diktatúrák (vasár- és ünnepnapokon népirtás), valamint a latin-amerikai kokainbárók felé is. A külképviseleti vezetőknek meg az a dolguk, hogy kapcsolatba lépjenek az ilyenekkel, s minél több kötvényt sózzanak rájuk. Még akkor is, ha ez nekik “büdös” és komoly bírálatokat kapnak cserébe mondjuk a fogadó ország kormányától (a “szövetségeseink” pedig le vannak szarva!). Ők ne foglalkozzanak az értelmiségisen professzoros folyamatátlátással! Ne gondolkodjanak a “diplomáciai finomságokon”! Hiszen ők ugyanúgy nem értenek hozzá (azért lettek kinevezve!), mint azok a teremfocisták, akik a “szakminisztériumot” bitorolják. A lényeg csakis a Pénz, a Bevétel, s ennek mértéke alapján lesz mindenki megítélve.

Ami ebből az egészből feltűnt nekem, az a “külügyi fejtágítóbeszéd” azon része, melyben Orbán lényegében önleleplezést művelt. Tudom, hogy nem ennek szánta, de aki képes egy kicsit gondolkodni, az itt és ott, ekkor és akkor orbánilag magából kiböffentett mondatokat összerakni, akkor neki is “leesik a tantusz”! Lássuk csak az idézetet!

A magyar hajlamos arra, hogy nagyon dörzsöltnek gondolja magát, miközben ő a legutolsó balek … ez fajtajellemző.” … “… figyeljünk Tigrisre, aki sokat ugrált, és úgy maradt a farka!

Telitalálat! Avagy “tökéletes öngól”, ha már amúgy is “footsalos” a “külügyminiszter” és focimániás a “miniszterelnök”. Hiszen kit is vert át oly’ tökéletesen Aliyev, az azeri diktátor-elnök a “Baltás” kiadatásával? Ki is írta alá azt a szupertitkos, de mindenki által ismert “Paks II.-szerződést“, mely tulajdonképpen arról szól, hogy Putyin “barátunk” kölcsön ad önmagának 10 milliárd eurót és azt mi fizetjük vissza, de kamatostul (amelyek nem csak messze magasabbak például az MNB-nél manapság alkalmazottaknál, de a futamidő során még emelkednek is!)? Ráadásul minden vitás ügy elbírálását, no meg az új reaktorokból egyszer majd és talán “kisercenő” kilo- és megawattok árának meghatározását Moszkvára bízta? Ehhöz képest totál nevetséges, hogy Orbán azért ellenzi az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodást, a “TTIP”-t, mert … és most ismét idézet következik:

Nem tudunk támogatni semmilyen szabadkereskedelmi megállapodást, amely a kereskedelmi vitákban a magyar bírósági rendszer igazságszolgáltatását nem veszi figyelembe, azt hatályon kívül helyezi, nem ismerjük a helyeket, ahol semmilyen esélyünk sincs, vagy legalábbis nem látunk esélyt az igazságos ítéletre.” (forrás: 168ora.hu)

Tehát ha egy amerikai illetőségű céggel merül fel valamilyen jogvita, akkor azt csakis egy “Handóné Szájer Tünde” által kinevezett (párt)bíróval lehet megtárgyaltatni. Azért, mert a vitéz alcsúti Főméltóságú Úr ilyen esetben csakis olyan “fórumban” bízik, melyre minimum áttételes “ráhatása” van. Mert az amcsikban ugyi nem lehet, hiszen azoknak “ingadozik a külpolitikájuk“, ráadásul minden kérdést “csakis a saját érdekeik mentén szemlélnek“. Ez meg ugyi egyenesen egy nagy “pfuj!”, mert ilyesmire csakis “nekünk” van jogunk. Bezzeg az oroszok! Azok osztán faszányosan megbízható gádzsók! Lehet, hogy időnként megszegnek egy-két szerződést (nem idegen ez a magyar Maffiakormánytól sem!), néha-néha fegyveresen támadnak rá “kissé” a nekik parírozni nem akaró szomszédainkra. De “nyicsevo”! Csak “pontosan fizetni kell” nekik, s akkor a velük való jogvitáink elbírálását is nyugodtan reájuk bízhatjuk (ezzel együtt meg azt is, hogy pontosan mikor és mennyit is köll fizetnünk nekik! – ugyibár?).

Hasonló a “Tigris-hasonlat” is. Ki is volt az aki addig ugrabugrált Kelet és Nyugat között (persze csakis a lenyúlható pénzért), amíg az lett a következmény, hogy az a bizonyos “farok” télleg “úgy” maradt? Beleragadva azon “Medve” seggébe, mely megérdemelten csinált vécépapírt a Kárpátok Géniuszából? Letörve Merkel kancellár asszony által, kihajítva Ewa Kopacz lengyel elnök asszony által, leköpve a korabeli Imádó, a szintén lengyel Kaczinsky szája üregéből?

Orbán tigris még mindig ugrabugrál. Farka már nincs, bundája lassan rabcsíkos, fogai pedig rég beletörtek az általa ültetett, majd alaposan felnevelt “vasfába”. Ordítani azonban még tud. Persze csak olyasmit, hogy “Előre! Harcra fel!“. … De már ezt is kizárólag hátulról. Évek óta. Csak ez még nekünk valamiért nem tűnt fel!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A megrendelt “Valóság”

Felejthetetlen “konferencián” számolt be tegnap a Századvég Alapítvány az Egyesült Államokban folytatott “országimázs-növelő” lobbizásának fantasztikus “sikereiről”. Itt végre megtudhatta mindenki mit, illetve kit is kaptunk azért a potom 1,3 milliárd forintnyi közpénzért.

Talán már csak kevesen emlékeznek rá, hiszen oly’ rég (tavaly novemberben!) történt, hogy a fidesznyik-mentességgel még csak meg sem gyanúsítható Századvég Alapítvány 1.300.000.000 (mond: egymilliárd-háromszázmillió) forintot nyelt nyert el a közpénzekkel mindenkoron garázda módon gondosan bánó kormányzattól. A lóvét arra kapták, hogy “imázsfejlesztő” lobbitevékenységet folytassanak az Amerikai Egyesült Államokban annak érdekében, hogy kisuvikszolják a Maffiakormány Putyin-nyálas szotyihéjjal (is) alaposan teleköpködött, “Gucci“-márkájú gumicsizmáját. Mindezt egy olyan pályázattal, melyet egy korabeli, tökéletesre sikeredett megállapítás szerint, “akár egy bicikliző majom is megírhatott volna“. (Hiszen éppen az imént említettem: qrmányunk gondos gazdája a közpénzeknek!).

Körbe is röhögték az Alapítványt minden oldalról és szorgalmasan. Hiszen a fentebb említett “pályázatukból” az derült ki: legalább olyan jól ismerik az Egyesült Államokat, mint én mondjuk Bissau Guineát. (Ebből is látszik, hogy nem vagyok egy Welsz Tamás. Persze ennek van egy nagy előnye: valószínűleg nem egy rendőrautó hátsó ülésén fogom kilehelni lelkemet ismeretlen összetételű, “afrikai méreg” hatására! … A “létra” azér’ még leeshet a nemlétező autóm nemlétező tetőcsomagtartójáról.)

Valószínűleg ezt érzékelte a Századvég is, s hogy bebizonyítsa: a maga szakterületén legalább olyan sikeres, mint a “Prezi”, hát előkanyarintotta ezt a tegnapi “konferenciát”, amellyel azt óhajtották megmutatni (a meghívott újságírókon keresztül) nekünk, szájtáti adófizetőknek: a mindössze alig több, mint három hónapja (szinte ingyé’!) végzett áldozatos munkájuk következtében mit kaptunk a pénzünkért. No meg főleg kit!

A “Laudációt érdekes módon nem az Alapítvány közismerten szerény (lásd: Prezi-hasonlat!) elnöke mondta el. Lánczi András ezúttal megelégedett egy szolid öndicsérettel. A “szuperlatívuszok” elzengését ugyanis Szabó László “külügyminiszter-helyettes” vállalta (önként?) magára, nem fukarkodva a pozitív jelzőkkel.

Szabó szerint ugyanis Amerikában már úgy imádnak minket (pontosabban a Maffiakormányt), mint még soha (a tények ismeretében meri ezt vitatni bárki is?!). Ennek oka pedig az a bizonyos “Magyar Modell“. Hogy ez pontosan mi is, azt egyáltalán nem óhajtotta véka alá rejteni. Nyíltan kimondta: az Egyesült Államokban olyasmikért csodálják a budapesti adminisztrációt, mint például a “kimagasló gazdasági teljesítmény”, az “új alaptörvény”, az “oktatási rendszer átalakítása”, a “különadók bevezetése”, a “rezsicsökkentés”, a “közmunkaprogram”. Nem is beszélve arról, hogy nemrégiben még az olimpia megrendezésére is beneveztünk (hátha nekünk is “sikerül” összehoznunk az athéni csődöt a szocsi-i korrupcióval! … avagy fordítva? … esetleg vegyítve?)!

Feltételezhető, hogy Szabó “úr” ezen kijelentéseit nem azokra az információkra alapozta, melyeket a két nappal korábban Budapestre látogató Thomas Meliától kapott. A miniszterhelyettes által hétfőn kiadott közlemény szerint ugyanis ő akkor még olyasmikkel gazsulált a nevezett úrnál, hogyaszondja: Budapest hű szövetségese Washingtonnak; az energiaforrások diverzifikálásában nem csak az EU, de az USA (palagáz) segítségére is számít; a magyar kormány kiáll Ukrajna területi integritása és teljes szuverenitásának helyreállítása mellett, amelyen belül vállalja a gázszállítást és a humanitárius segítségnyújtást is! (Mintha ilyesmik nem igazán hangoztak volna el a hírhedt Putyin-Orbán találkozón se a “miniszterelnök”, sem pedig Szabó “úr” részéről. … Javítson ki, aki szerint tévedek!).

De ezen nem is köll csodálkozni! Hiszen Kijafaszazamelia “csak” az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára. Há’ mijafaszt tudhat egy ilyen kis beosztott “csinovnyik” arról, hogy mi is Amerika “valódi” viszonya a budapesti Maffiakormányhoz?! Azzal csakis Szabó “úr”, no meg a Századvég lehet tisztában, hiszen kizárólag nekik áll rendelkezésükre a lehető legautentikusabb forrás! Amelyik sokkal hitelesebb, mint a State Department, a White House, vagy mint McCain szenátor, nem is beszélve arról a bizonyos “Niggerről” (valami “Obama” nevezetű “megélhetési bevándorló”).

A “Tutit” csakis és kizárólag a floridai Mr. Connie Mack tudja! Igaz ugyan, hogy ő már csak egy volt kongresszusi képviselő (2005-től 2013-ig), de republikánus és tökéletesen tisztában van Amerika Magyarországgal kapcsolatos általános hangulatával, hozzáállásával. Meg is aszondta mindenkinek, aki a “kongresszuson” csak a száját tátotta, hogy “Az önök helyzete a világban sokkal erősebb, mint gondolják! … én azért vagyok itt, hogy ezt elmondjam!“. Osztán ezt bővebben kifejtve aztat is a tudomására hozta mindenkinek, hogy Amerikában – minden ellenkező híreszteléssel szemben – “nagyon sok politikus“, pártállástól függetlenül “elismeri Magyarország teljesítményét“, s ez akkor is így van, ha “valakik Magyarországról” úgy próbálták beállítani a dolgokat, mint ha az USÁ-ban rosszat gondolnának a Maffiakormányról.

Szavainak hitelességét, véleményének objektivitását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga annak a századvéges, Floridában bejegyzett lobbicsoportnak a vezetője, aminek a közpénzekkel gondosan és takarékosan gazdálkodó budapesti kormány 5 millió dollárt (kb. ennyit ér 1,3 milliárd forint) utalt ki csakis azért, mert az 12 millió forinttal (kb. 46 ezer dollárral!) “olcsóbban” vállalta a megtisztelő megbízatást, mint a … no ennek a “drágább pályázónak” a nevét már elfeledték közölni velünk (is).

Szóval ez a helyzet!Veri az élet, very happy. Mindenki szépen beleveri!” – énekelte D. Nagy Lajos (Bikini), s ez tökéletesen le is írja Amerika magyariszonyátviszonyát. Legalább is abból a “madártávlatból”, ahogy azt velünk a floridai lobbista láttatni akarja. (Jut eszembe: mennyi “köz-zsét” is kap ezért?). Hiszen most már tényleg minden rendben van! Az Amerikából korrupció miatt kitiltott Vida “Tolmácsotkérek” Ildikó éppen most önellenőrizte önmagát, s meg is állapította, hogy szó nem érheti a (Közgép által megvásárolt) háza elejét.

Persze vannak még kisebb gondok. Így például Szabó “úr” szerint a termálfürdőinket is be kéne vonni az amerikai imázsépítő folyamatunkba. De ez is meglesz hamarost, csak kéne még hozzá pár millió dolcsi. Továbbá Kanadában, egy egyetemi “beszélgetésen” az ottani magyar nagykövet első helyettese (bizonyos Oláh Lajos … nem a “dékás” hékás!) nem volt képes “megvédeni” a budapesti Maffiakormányt, mert ahhoz szerinte öt perc is kevés, nem hogy a neki adott kettő. De semmi vész! Ez egyébként is Ottawában történt és majd rendeznek ott egy másik szimpóziumot (pár milláért), ahol a pasmag annyit beszélhet a “Zeredményekről”, mint Fidel Castro a jobb napjaiban … persze csakis olyan közönség előtt, melynek minden tagja gondosan kiválogatott “egyetértő”.

A Századvég tehát “előállította” a Maffiakormány által a mi pénzünkön megrendelt “Valóságot” … a Maffiakormánynak. Ezek után ne csodálkozzon senki, ha Don Vittorioról nem csak az “ápolatlansága”, de a “tájékozottsága” is leordít! Egyre gyakrabban.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A Ceausescu-projekt

Orbán és kormánya már megbukott, csak még nem tud róla. A Vezér azt hiszi, még mindig kizárólag ő irányítja a ravaszul felépítettnek hitt Gépezetet, holott a közelmúlt eseményei azt bizonyítják: ez már éppen fordítva van, Teremtményének és kreatúráinak foglyává vált. Utóbbiak közül azok, akik még képesek érzékelni a realitásokat (és a veszélyt) egy ideje talán már az utódláson tanakodnak. Beindult a “Ceausescu-projekt”?

Nicolae Ceasusecu, uralkodásának utolsó esztendejében egy, a “szocialista államok” vezetőinek részvételével megrendezett bukaresti konferencián az “aggasztó” magyar és lengyel helyzetről szónokolt. Ennek során kijelentette, hogy szerinte (az “Igaz Hit” védelme érdekében) “testvéri segítséget” köllene nyújtani eme két, renitenskedő alattvalóival nem boldoguló államnak. A fejét csóváló Mihail Gorbacsovban valószínűleg ekkor érlelődött meg a végső elhatározás: mihamarabb meg köll szabadulni a (kül)politikai realitásérzékét nyilvánvalóan teljesen elveszített román diktátortól.

*

Orbán Viktor magyar diktátor, második országlásának utolsó előtti esztendejében kapitális külpolitikai hibát követett el. Figyelmen kívül hagyva országának kapcsolati rendszereit, az azokban lévő alkupozícióját (zsarolási potenciál), s úgy döntött, hogy meghirdeti a “Keleti Nyitás” politikáját. Ez azon az alapvetően helyes felismerésből indult ki, hogy a gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott ország (és a rezsim) finanszíroztatása, illetve ezzel párhuzamosan a Diktatúra kialakítása az adott szövetségi rendszerben még rövid távon sem elképzelhető. Olyan támogatókat köll tehát találni, akik fantáziát látnak az Orbán által az Európai Unió “hátsó udvarába” nyíló, szélesre tárt “kiskapuban”, ezért hajlandóak jelentős összegeket áldozni a magyar állammaffia működtetésére, mindezt pedig anélkül, hogy bármiféle (belpolitikai) feltételeket szabnának.

Első próbálkozásai nem vezettek különösebb sikerre. Kína számára Orbán országa túlzottan szűk keresztmetszetnek bizonyult ahhoz, hogy kicselezve az EU feltételeit (Brüsszel akkor nyitja meg belső piacát az ázsiai állam előtt, ha a viszonosság alapján Peking is ugyanezt teszi) számára jelentősnek tetsző hasznot érjen el. A poszt-szovjet ázsiai, olaj- és földgázdiktatúrákat pedig csak addig érdekelte az orbáni ajánlat, amíg megkapták a maguk barter-részét (baltás gyilkos kiadatása, véreskezű, obskúrus diktátorok könyveinek magyarországi, ünnepélyes megjelentetése, síremlék-koszorúzás – szégyen szemre, nemzetközi botrányokat okozva!), ámde amikor fizetni köllött volna, hát jó, ha löktek pár fillért.

Ámde az aljas szándék kitartó szorgalommal párosult, ami végül meghozta (utóbb mérgezettnek bizonyult) gyümölcsét: Viktor Győzövics rátalált Örök és Megbonthatatlan Barátjára, Vlagyimír Vlagyimirovics személyében. Moszkvát nem érdekelte, mit is művel Orbán a “Legnyugatibb Orosz Tagköztársaságban”: “olcsó” gázzal támogatták a “Rezsicsökkentés” nevű, a rendszer fennmaradását szolgáló népbutítást – aminek az árát a nyugati tulajdonban lévő szolgáltatók fizették; “nagyvonalú” (tehát csimbókosan magas kamatozású), 3000 milliárd forintos államkölcsönnel (“Pakstum“) “segítették” az ebből 600 milliárdnyit ellopni akaró Állammaffiát. Cserébe pedig “szinte semmit” nem kértek: belső információk “kiszivárogtatása”, az Unió politikai egységének, illetve döntéshozói szerveinek Moszkva számára alkalmas mértékű megakadályozása, orosz cégek (és hírszerzők) uniós “várfalak” mögé való beszivárgása.

Az orbáni taktika néhány hónapig sikeresnek látszott. Az óvatoskodó Baroso-bizottság, az orbáninál jóval komolyabb problémákkal elfoglalt Németország lényegében eltűrte, hogy Orbán személyében “rés keletkezett a pajzson”, s bár tiltakozott ellene, de a diplomáciai ejnye-bejnyézéseken kívül komolyabb lépésre nem szánta el magát. Ámde Legújabb Régi Barátunk, Vlagyimír Vlagyimirovics hódító háborút indított Ukrajna ellen (amivel alaposan kihúzta a gyufát az Egyesült Államoknál), s mivel Viktorunknak azt kötelező volt támogatnia (ha félszívvel is), maga is felkerült a washingtoni Fekete Listára. Márpedig ha az ismét felhorgadó orosz, államokat destabilizálni igyekvő, birodalmi törekvésekről van szó, akkor az USA sem Brüsszel óvatoskodási szempontjaira nincs tekintettel, sem pedig egy káeurópai államocska diktátorocskájának személyes (hatalmi/meggazdagodási) érdekeire. “Orbán vagy beáll a sorba, vagy kitörjük a nyakát!” – határozták el valakik, valahol a White House tájékán.

*

Miután Gorbacsov tehát azt tapasztalta, hogy Ceausescu nem hajlandó “beállni a sorba”, úgy döntött, kitöri a nyakát. Szándékát elősegítette az, hogy a Conducator – hála az őt szorosan körülvevő, tehetségtelen, a személyi kultuszát agyonfényező, szájtáti “tanácsadóinak” – teljesen elveszítette kapcsolatát az alattvalóival, kiknek egzisztenciáját a sorozatban meghozott, teljesen idióta döntéseivel a nyomorba taszajtotta, mindennapi életét pedig az egyre primitívebb és agresszívebb elnyomással ellehetetlenítette. Az elégedetlenség tehát egyre fokozódott, a nyílt lázadáshoz pedig elegendő volt egyetlen szikra is. Ámde kik lennének alkalmasak felszítani a lángot? A mindenhová beférkőzött Párt (és annak elnyomó gépezete, a Securitate) okán Romániában nem létezett potens, a lázadás megszervezésére alkalmas, ráadásul Moszkva számára ideológiailag is támogatható Ellenzék.

*

Orbán négy esztendei kitartó munkával egy olyan, “Hivatásrendi Társadalmat” igyekezett kialakítani, melynek minden egyes szegmensét, annak mindennapjait és főleg egzisztenciáját (no meg a komplett életpályáját!)  az általa irányított Gépezet, a Klerikálfasiszta, Totális Állam uralja. Ennek érdekében minden egyes posztra (Alkotmánybíróságtól kezdve a vidéki tanoda igazgatójáig) a saját, neki teljes mértékben kiszolgáltatott és kézileg irányított kádereit helyezte el. Engedelmességükért (és gerinctelenségükért) cserébe a környezetükhöz képest kimagasló jövedelmeket és kiváltságokat (funkciótól függő mértékű törvényfelettiséget) biztosított számukra – addig, míg a hűségükről minden egyes szükséges alkalommal tanúbizonyságot adnak. A “káderek” így megtanulták: nagyon megéri parírozni és nagyon nem éri meg önállóan gondolkodni!

Hasonló helyzetbe került a politikai Ellenzék is. Az évtizedekkel korábban “megalkotott” Finanszírozási Törvény miatt a pártok anyagi működtetése a gazdasági szféra “csúcsragadozói” kezeibe kerültek, akik az általuk juttatott pénzekért cserébe időnként “kértek valamit”. Általában egy-egy csimbókosan túlárazott állami megrendelést, néha-néha pedig a számukra megfelelő törvények “megalkotását”. Orbánnak így nem volt más dolga, mint zsarolással – tehát az állam törvényhozói (parlament) és jogkikényszerítői (pl.: ügyészség, NAV) eszközeivel visszaélve – rákényszeríteni akaratát az oligarchákra. Innentől kezdve pedig az Ellenzék épp úgy kiszolgáltatottja a hatalomnak, az Ellenzék vezetői pedig kliensei/(külső?)tagjai az Állammaffiának, mint bárki más. Legyen tehát bármiféle társadalmi elégedetlenség, akár százezres tüntetés is a Főváros utcáin, nem érdekes, hiszen nincs olyan mozgalom, mely azt képes lenne organizálni és a regnáló kormányra fókuszálni.

Amit azonban Orbán nem vett számításba, hogy egy zsarolásra és korrupcióra épített rendszer minden egyes kádere maga is zsarolható, korrumpálható. Ezeket nem a “képviselt” Ideológia fűzi a Párthoz és nem is a személyes kapcsolat a Vezérhez (az ilyen embereket Orbán már régen száműzte – az Elvekkel együtt!), hanem csakis és kizárólag a Haszonszerzés. Ha pedig az ilyenek potensnek tetsző külső forrásból megfelelő ajánlatot kapnak (mondjuk megtartható egzisztencia és/vagy egy vádalku biztosította büntetlenség) bármikor hajlandóak lesznek hátba szúrni a Legfőbb Kegyurat.

Nos ez volt az a bizonyos “Lágy Altest“, ahol az Egyesült Államok támadást indított. Ha pedig Orbán nem lett volna olyan akarnok, mint amilyen (a botrány elkerülése véget fejet hajt a washingtoni akarat előtt) és nem lett volna olyan ostoba, mint amilyen (hülye tanácsadókra hallgatva ellenbotrányt indít és az Államokra mutogat), akkor most nem köllene szembe néznie az immáron konkrét fenyegetéssel, a “Ceausescu-projekt” beindításával.

*

Gorbacsovnak nem volt nehéz dolga megtalálni a maga “Ceasusecu-projektjéhez” a legmegfelelőbb kivitelezőket. A Párton és a Securitaten belül nyüzsögtek az olyan káderek, akikről tonnaszám álltak az akták a KGB irattáraiban és akik pont annyira szarták le a “kommunista eszméket”, mint magát a Kárpátok Géniuszát. Egy kis ijesztés, meg némi ígéret, s rögvest hajlandóak voltak hátba szúrni (csoportosan!) a román Caesart. Elébb csak “elnézőek” voltak az “elégedetlenkedő tömegekkel” szemben, osztán “csak” nem hajtották végre a Központi Utasításokat, végül maguk álltak a Mozgalom élére. Mire pedig a Conducator felébredt, mert a belberki szájtátik közül valaki végre vette magának a bátorságot és elmondta neki az igazságot, már hiába szuszakolta be magát (és Elenát) egy ócska Daciaba, az Árulók elfogták, s rövid úton végeztek is vele.

*

Orbán nem egy Ceausescu. Ehhöz még nem uralkodik elég hosszú ideje, bár már ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy megteremtse annak minden alapfeltételét. Az ország mindinkább a nyomorba és a jogfosztottságba süpped, emiatt pedig fokozódik az elégedetlenség, azaz már sokkal többen utálják, mint imádják őt. Lázadásra azonban egyelőre nincs esély, lévén nincs Ellenzék sem (azt is ő uralja/korrumpálja). Hasonló a helyzet a saját pártján belül is: sokan gyűlölik, szeretnének szabadulni tőle, de ott sincs Ellenzék, lévén az egzisztenciális (és a büntetőjogi) kiszolgáltatottságnak mindenki a tudatában van. Működik a propaganda is, hiszen a mindenki által elérhető, elektronikus orgánumokból (az egyszem Retektévé kivételével) ugyanaz a félrevezető szöveg ömlik immáron hetek óta (“Aljas és nemtelen támadás az Ország ellen!”, “Mutassák be a bizonyítékaikat, mert csak akkor tehetünk bármit is!”, “Beavatkozás a belügyekbe!”, “Kormányellenes összesküvés a globális tőke által!”)

A Gépezet tehát működőképes – de csak látszólag! Mert hiába nyúltak hozzá a szokásos, karaktergyilkos Finkelstein-szoftverhez, az nem működik, lévén alkalmatlan alanyra (Egyesült Államok) alkalmatlan hardverrel (önálló gondolatoktól teljesen mentes, korrupt pártkáderek) próbálják futtatni (amint nincs itthon a Főnök, a káder rögvest futni kezd minden kamera és mikrofon elől, avagy ha bekerítik, akkor meg hülyeségeket hebeg!). Ugyanakkor nem tudják (csak sejtik), mi az, amit az USA még tudhat róluk (mindent!) és azt mikor szivárogtatja ki. Közben meg odakint, az utcán tüntet a Jónép, s immáron nem a figyelemelterelő Netadó, hanem a Korrupció ellen!

Orbán azonban ennek ellenére kitart (Habony Árpád mellett). Bízik az “Informális Tőkéjében”, holott a velejéig korrupt Adóhivatala csontig korhadt Elnöke már hajlandó volt beszólni neki: “Azonnal értesítettem a kormány illetékesét!“. Jelzve ezzel azt, hogy nem csak a Főnök tud mindent róla, de ő is a Vezérről, s ha neki mennie köll, nem lesz “hálátlan”.

A Gépezet tehát bedarálta a Kreátort is! Együtt működnek és mennek lassan tönkre, dőlnek saját dugájukba. Vajon mikor fognak szólni Orbánnak, hogy ideje beülni abba a bizonyos Daciába?! (Vagy netalán a megerősített jogkörű, köztársasági elnöki funkcióba? Nem is lenne baj, akkor legalább nem úszná meg minimum börtön nélkül!)

*

A Puccs és Ceausescu kivégzése után Ion Iliescu ülhetett be a Conducator székébe, mint a “Nemzeti Megmentési Front” első embere, bár semmivel nem volt tisztább, demokratább és reformerebb, mint egykori főnöke. Amikor aztán a Mentorától eltanult módon akart maga is uralkodni, hát őt is elsöpörte egy belső lázadás!

A “Magyar Iliescu” már ott toporog az “előszobában” Hogy ki is az? Nos, ezt még ő sem tudja. De idejében szólni fognak neki.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Tényleg nem érthető?!

A hétvégén alkalmam volt “letesztelni” ismerőseim/szomszédaim körén belül azt a bizonyos “Átlagpolgárt” abból a szempontból, hogy vajh’ mit is fogott fel/értett meg azon tényből, hogy az Egyesült Államok nemrégiben mintegy tíz, az Orbán-kormánnyal minimum “szoros kapcsolatban” álló személyiségtől tagadta meg a beutazási lehetőséget. “Örömmel” jelenthetem: komoly kogníciós hiányosságokkal (is) találkoztam!

Az még “hagyján”, hogy a korrupciós váddal illetett Orbán-kormány és annak valamennyi slapaja egyszerűen nem akarja érteni, miről is vagyon itten nagyba’ szó. Ők már a legelső, “politikusként” eltöltött másodpercüktől kezdve nem csak simán leszarják, hogy mi is az Ország Érdeke, de korruptak is!

Ámde ez szerintük a legteljesebb képtelenség! Hogy miért is, az meg roppant egyszerű!

Az előbbi ugyanis (szerintük) egyenlő a sajátjukkal, az utóbbi pedig regnálásuk óta egyszerűen lehetetlen, hiszen a bűnös módon, tehát lefizetéssel/kenőpénzzel elért előnyszerzés (kedvező elbírálás) kizárólag a Zemútnyócévre volt jellemző. Ámde mióta Ők vagyonnak hatalmon, ilyesmi elő nem fordulhatott! Hiszen …  és lásd a fentebbi definíciót!

Még az is “hagyján”, hogy eme Nemzetes Urak/Hölgyek közül alig vagyon olyan, aki az igazolt, tehát törvényes jövedelmeivel tudná igazolni vagyonosodását. Ámde ezzel sincsen sömmi baj, lévén az ilyesmit bármikor hajlandó “verifikálni” az Országgyűlés illetékes bizottságának elnöke (doktor Rubovszky – Orcátlan, Közpénzeltartott Vénember), illetve a Maffiaállampárt által kinevezett (az amerikai tiltólistán szintén szereplő) NAV-elnök, az a bizonyos Vida asszonyság.

Ezért osztán simán (és marhára szemtelenül) nyilatkozhat olyasmiket az a bizonyos Rogán (akinek az ingatlanja “hőre táguló”!), hogy nem érti a kitiltós dolgot, s hasonlóan a Főnökével, ő is azon gondókodik, hogy ez most “vicc, vagy komoly“.

Pont ugyanezt aszonta a Harmincötesztendős Karrierdiplomata-Küküminiszter is, aki ugyancsak gondban van a saját jövedelem/vagyon-egyenlegével. Akárcsak a Főnöke, aki eleddig azér’ nem került hasonlóan nehezített magyarázkodási körbe, mert Bossányi Katalin még 1998-ban meghalt, Ferenczi Krisztinát pedig már senki nem vette (megélhetési és kinevezési okokból) komolyan. … Legalább is Idehaza és legfőképpen az Eltartottak!

Innentől kezdve egyáltalán nem csoda, hogy a Zátlagpógár még csak vállat sem von arra, hogy A Világ Legerősebb Állama, Katonai és Politikai Szövetségesünk  minap úgy döntött, hogy Magyarország A Világ Egyik Legkorruptabb Állama!

Miért is foglalkozna ezzel a TÉNNYEL? Amivel évek óta tisztában van! … De ennek ellenére esztendők (bő négy, de igazából majd’ HÚSZ!) óta hagyja EZEKET a Kassza, illetve a Saját a Leszármazottjai és a Felmenői további sorsának közelében.

Ugyan kit érdekel, hogy mit mond Amerika? Nekem ettől sem jobb, sem rosszabb nem lesz!” – ez volt az általános reakció a hétvégi “tesztemre”.

Hát az ők kedvükért idesmittelném Kerék-Bárczy Szabolcs vonatkozó írását, amely a “Galamus“-on jelent meg ma:

2004. január 12-én az Egyesült Államok elnöke határozatot fogadott el (Presidential Proclamation 7750), amely lehetővé teszi, hogy személyesen a külügyminiszter  – az elnök tájékoztatása mellett – megtagadja azon külföldi állampolgár beutazását az Egyesült Államokba, aki a) olyan korrupciós ügybe keveredett, amely b) az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonságát veszélyezteti, és c) feltételezhető, hogy az illető személy ellen akkor sem indulna eljárás szülőhazájában, ha bűnösségére perdöntő bizonyítékok állnak rendelkezésre. A lépés kiterjed az érintett családtagjaira és üzletfeleire is, és jelentheti az illető amerikai vagyonának zárolását. Vagyis ezt az intézkedést csak önkényuralmak polgáraival szemben alkalmazzák, hiszen demokráciákban bizonyítékok alapján nyomozás indulna korrupcióval megalapozottan gyanúsítható emberek ellen. Az elmúlt tíz év során csak venezuelai állampolgárok ellen alkalmazták a rendeletet, így joggal állítható, hogy esetünkben példa nélküli, súlyos ügyről van szó, hiszen Magyarország NATO-tagállam, a transzatlanti szövetség része, tehát elvben osztozunk szövetségeseink értékeiben és alapvető érdekeiben.

A napokban bejelentett amerikai intézkedés az elmúlt huszonöt év legnagyobb botránya. Alapjaiban ássa alá hazánk presztízsét, és egyértelmű bizonyítékkal szolgál arra, hogy Magyarországot legfőbb szövetségesünk, az Egyesült Államok nem tekinti jogállamnak. Hat, Orbán Viktor környezetéhez tartozó állami tisztségviselő és tanácsadó érintett a korrupciós ügyben. A nevek egyelőre nem nyilvánosak, ahogy érintettségük részletei sem, de az biztos, hogy Washington jól dokumentálható bizonyítékok alapján hozta meg döntését, s minderről hónapokkal ezelőtt tájékoztatta a magyar kormányt. Minden ellenkező állítás hazugság. Nincs olyan jogi előírás, amely szerint az amerikaiak ne tárhatnák fel az ügy minden részletét, s feltételezhetjük, hogy ezt adott esetben meg is teszik. Sőt számíthatunk arra is, hogy csak a jéghegy aprócska csúcsát látjuk ebben a pillanatban, és sokkal többről van szó, mint ami eddig nyilvánosságra került. Minden demokrata érdekelt abban, hogy teljes nyilvánosságot kapjon a botrány összes momentuma.

A rendszerváltozáskor kinyilvánítottuk, hogy a nyugati liberális demokráciák családjához kívánunk csatlakozni. Egy évezred múltán lényegében Szent István álmának megvalósítására kaptunk esélyt. 2010-ig ezt a közösséget tekintettük stratégiai szövetségesünknek. A „stratégiai szövetség” azt jelenti, hogy a benne részt vevők értékei azonosak, és a legtöbb érdekük megegyezik egymással. A liberális demokráciák transzatlanti szövetsége a fékek-ellensúlyok rendszerére épülő közjogi berendezkedést tart fent, szabad piacgazdaságot épít, és megkérdőjelezhetetlennek tartja a személyes és állampolgári szabadságjogokat, az emberi méltóság tiszteletét. Ebből következően a transzatlanti közösség nem tekinti stratégiai szövetségesének az önkényuralmakat és nyílt diktatúrákat, bár ezek némelyikével is jó viszonyt ápol, ha gazdasági-kereskedelmi érdekei, a reálpolitikai szükségszerűsége úgy kívánja.

Az Egyesült Államok a 7750-es rendelet alkalmazásával most egyértelműen kinyilvánította, hogy bár bizonyítékai vannak a legmagasabb kormánykörökhöz tartozó személyek korrupcióban való érintettségéről, ezeket nem tudja érvényesíteni, mert nem reméli, hogy az illetők ellen eljárás indulna Magyarországon. Vagyis hazánkat nem tekinti demokráciának. Önmagában az a tény is hátborzongató lenne, hogy a miniszterelnök környezetében büntetlenül dolgozhatnak olyanok, akik lábbal tiporják a törvényeket, de az egyenesen félelmetes, hogy olyan rendszerben élünk, ahol a bűn a norma, a korrupció maga a kormányzás lényege. Itt nem kis halakról van szó, itt nem borítékok cserélnek gazdát, hanem a Fidesz egy oligarchikus, velejéig rothadt rendszert működtet, amely immár a nyugati értékek és érdekek alapjait ássa alá.

***

Szégyen és Gyalázat Miránk! Akik Tűrjük ezt a Bandát! Mert nem is akarjuk érteni a Jelenünket! Mert restek vagyunk tenni a Jövőnkért! … Gyermekeinkért! … Hogy az a Jóbüdös izéljen itt meg minden Trehány és Lusta “Polgártársamat”!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!