Hát ezt is megéltük!

Simicska Lajos szőrös keze kinyúlt Lázár Jánosért, megragadta, s nyakára tekerte a Heti Válasz legfrissebb vezércikkének szorosra rántott nadrágtartóját. … Persze a Lényeg már megint csak a sorok között volt olvasható.

Borókai Gábor ma állást foglalt a hosszú ideje tartó és egyre durvuló Tarlós-Lázár párbajban. Talán nem véletlen, hogy a Heti Válasz főszerkesztője a főpolgármester pártjára állt mondván, Budapest “Elsőpolgára” egy igazi “szelfmédmen”, aki 25 esztendő politikai pályafutása során kiépített hitelességének és kapcsolatrendszerének köszönheti “kirobbanthatatlan” pozícióját. Igaz, gyakorta “sprőd” a stílusa, de nem az a “külvárosi jampi”, aki erejét demonstrálandó “bárhol bárkibe beleköt”, nem érheti sem a korrupció, sem a feltűnően gyors meggazdagodás, az urizálás vádja.

Ezzel ellentétben Lázár nem a nép felhatalmazásából ül a székében, s a magágára aggatott(?) feladat- és hatáskörök súlya alatt (képességek hiányában) valósággal rogyadozik. A főminiszter deprimáló, energiapusztító, a közösséget szétfeszítő, megosztó ember. Ő az aki míg a saját munkáját heroizálja, folyamatosan megalázza, öncélú és érdemtelen kritikával illet “a hierarchiába zárt” kormány- és párttagokat. Azokat, akik éppen ezért kénytelenek lenyelni sértéseit, de ennek következtében nem tudják a tőlük elvárható módon ellátni feladataikat. Amikor tehát Lázár rosszul működőnek nevezi az éppen alája tartozó állam- és közigazgatást, végső soron magáról állít ki lesújtó bizonyítványt. Azt nevezetesen, hogy hiányzik belőle a posztjához elengedhetetlenül szükséges alázat és integratív képesség.

Nem akarok vitatkozni Borókaival, mert mindaz, amit az urizáló, pöffeszkedő, elképesztően orcátlan stílusban megnyilvánuló főminiszterről leír, az lényegében igaz. No de az ő “antitézisének” beállítani pont Tarlóst! Nem túlzás ez egy kicsit? “Sprőd” a stílusa? Ez eufemizmus! Némi “guglizással” cikkek tucatjait találhatjuk csakis a közelmúltból arról, miként küldött el a fenébe olyan politikusokat, fővárosi képviselőket (nőket is!), akiknek véleményével … khm … nem értett egyet. Az időben még távolabb nyúlva megtalálhatjuk eme negyedszázados pályafutás azon mérföldköveit, amikor hasonló módon nyilvánult meg (pl.: “Leverem a szemüvegedet és ráugrok!“). Nem urizál, nem köthető hozzá feltűnően gyors meggazdagodás, nem korrupt? Lehetséges, de az tuti, hogy főpolgármestersége alatt eleddig még csak Lázárral mert szembeszegülni, azt is kizárólag verbális szinten. Ámde amikor a Főnökkel köllött volna Budapest érdekében “ütközni”, akkor a szavát se nagyon hallhattuk: államosítások, vagyonelkobzások sorozata, vagy most a metrótender oroszokkal való “trükkös” megnyerettetése. Ugyi?

Borókai kritikája tehát jogos, kimondja azt, amit a “hierarchiába zártak” és az azon kívüliek sokasága gondol Lázárról. Azt, hogy bár kitartó és jóeszű, ám ezt a tehetségét nem a köz, hanem csakis a maga érdekeinek szolgálatába állítja. Azt, hogy egy tenyérbemászóan szemtelen táskacipelő csupán. Azt, hogy karrierjét mások letaposásával, elárulásával és seggnyalással építette fel. Azt, hogy lényegében alkalmatlan szinte mindenre, még a korrupciós ügyeit (s ezzel a megtollasodását) sem volt képes diszkréten intézni (lásd: Dohány-mutyi!).

Le is venném a kalapomat Borókai előtt, ha tollát a jogos felháborodás vezette volna. Annak kimondása, hogy az ilyen Lázár-féle alakoknak semmi keresnivalójuk az ország irányítói között, mert csak mindent és mindenkit tönkretesznek. De a főszerkesztői jegyzetet nem a társadalom érdeke diktálta, hanem a hetilap Tulajdonosáé! A Gazda bosszúvágyáé, mellyel az eladdig általa irányított Maffiát igyekszik szétverni, korábbi Barátján emígyen is elégtételt venni, gyöngíteni pozícióit.

Ez volt e cikk lényege és nem az igazmondás. Mert ha az utóbbi lett volna a cél, akkor Borókai nem Tarlós (egyébként érdemtelen) heroizálásával döngölte volna agyagba Lázárt, hanem jogos kérdéseket tett volna fel. Kérdéseket mondjuk arról, hogy ugyan ki az, aki – bár megtehetné – nem rántja meg Lázár pórázát és nem ad rá szájkosarat. Ugyan ki az, aki létre hozott egy olyan rendszert, amelyben nincs annyi önellenőrzés sem, hogy az ilyen kártékony figurákat már a kezdet kezdetén, tehát nagyjából a pöcegödör legalján megállítsa és kivesse magából? Ugyan ki az, aki egy Lázárból Főminisztert “csinált”? Ugyan ki vezeti ezt az országot valójában, hová és miért?

Hát ezt is megéltük!” – sóhajtott fel boldogan egyik ismerősöm, aki ma reggel felhívta figyelmemet a Borókai-cikkre. “Hát nem!” – gondoltam magamban, “Majd akkor kezdjünk haloványan örülni, ha a fentebbi kérdéseket olvassuk a Heti Válaszban … is!“.

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Fejetlenség

Kitűnő írás jelent meg ma reggel a 444.hu oldalán. A cikk ugyan elsősorban azt igyekszik szemléletesen bemutatni, hogy miféle fejetlen kapkodás tapasztalható a Simicska-cégek kiesése okán kialakítandó újfideszes médiabirodalom körül, de rámutat egy ennél sokkal fontosabb tényre is. Arra, hogy minden szál immáron Orbán kezében fut össze, minden “közeli” vállalkozásnak lényegében ő a tulajdonosa és valamennyi kizárólag közpénzekből működik!

Fejetlenség és káderhiány jellemzi a Simicska-birodalom kiesése után kényszerből létrehozandó újfideszes médiaportfólió háza táját. A Cél ugyan vezérileg kitűzött és világos is, ám a megvalósítást olyan (“megbízható”) emberek végzik, akik ilyen vagy olyan okoknál fogva erre teljesen alkalmatlanok. Nehezíti helyzetüket továbbá az is, hogy a Führernek bizonyos elvárásai vannak a tulajdonosi szerkezetet illetően, de annak személyi összetétele szinte folyamatosan változik.

Nem a “februári ámokfutás” óta tart Orbán és Simicska között a háború. Ez akkor már legalább egy esztendeje lappangott a háttérben, bár “felforrósodása”, azaz nyílttá válása kétségtelenül ekkor, a “gecizéssel” kezdődött. Az értő szem azonban már akkor is látta a belharc jeleit. Ilyenek voltak például az áprilisi “választásokat” követően majd’ három hónapig húzódó kormányalakítás; az hogy ezután számos Simicska-káder a kispadra lett ültetve; az új kabinet megalakulása ellenére is az országban gyakorlatilag megszűnt a kormányzás, lévén a pártkáderek nem tudták eldönteni, hogy melyik “tömegközéppont” felé gravitáljanak (Viktor vagy Lajos? – ez volt a Kérdés!); nem beszélve a Napi Gazdaság című lap nem túlzottan értelmes megvásárlása a Századvég részéről.

Utóbbiban azonban néhányan már azt vélték felfedezni, hogy Orbán egy alternatív, tehát Simicskától független médiahálózatot igyekszik megteremteni. Természetesen volt ebben logika, még kilátás is, hiszen masszív állami támogatással alaposan fel lehet futtatni egy mindössze naponta 3-4 ezer példányban “fogyó”, vidéken pedig még csak nem is létező napilapot. Ámde ehhöz olyanokra lett volna szükség, akik értenek is az újságíráshoz, a lapszerkesztéshez, s ezekből a Századvég bizony egyet sem tudott prezentálni. Már az alaposan aláásta a lap hitelét, hogy a bűnbánó Zuschlaggal igyekeztek leleplezni a szoci mutyizásokat, de amikor tavaly novemberben pont ez az orgánum szellőztette meg az akkor már legalább egy hónapja gondosan titkolt Korrupciós Kitiltási Botrányt, s okozott ezzel hónapokig tartó zűrzavart, Orbánnál elszakadt a cérna. Fejeket követelt, s így szegény Heim Péter kénytelen volt “önként” eladni tulajdonát a megbízhatóbbnak minősülő Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.

Ezt követően úgy tűnt a médiaprojekt parkolópályára került, de osztán februárban jött a “Gecicunami” és minden felgyorsult: a “miniszterelnök” mindent és lehetőleg már tegnapelőttre követelt. Ehhöz ugyan volt némi káderháttér, hiszen jelentős “népvándorlás” indult be a Nemzet-csoporttól (Magyar Nemzet, Hír Tv, Lánchíd Rádió) az Orbán-táborba, azaz valósággal hemzsegtek a “lelkiismeretesek”. Utóbbiak egyike volt Liszkay nertárs is, aki 15 év “nemzetelése” után jött rá arra, hogy rossz urat szolgált. Ő osztán a Simicskától kapott “végkielégítésének” egy részét arra költötte, hogy kapva kapott Szalay nertárs (valószínűleg ösmét egy Orbán-iniciálta) ajánlatán, s megvette tőle a Napi Gazdaságot.

Liszkay ugyan ért az újságcsináláshoz, de szarból ő sem tud várat építeni. Bár a Napi szerkesztősége alaposan felduzzadt (lassan már öten végezték egy munkáját), de az Újak anyázni és kirugdalni kezdték a Régieket. Ebből meg káosz lett. Liszkay talán még ezen is úrrá tudott volna lenni, s középtávon egy eladható lapot csinálni (a Napi lett a kormány nemhivatalos szócsöve – példányszáma meg úgy 5 ezerre “ugrott”), de nincs az az államilag közpénzzel kitömött média, mely ilyen gyorsan és ilyen káderháttérrel produkálni lenne képes a “miniszterelnök” elképzeléseit (lásd még az “m1” hírcsatorna március 15.-i “sikerét”!). Ráadásul ugyanezen “miniszterelnök” koncepciója alapján a posztsimicska korszakban senki nem birtokolhat egyedül egy orgánumot: mindenhová két olyan tulaj köll, akik egymástól függetlenül, tehát külön-külön szállal kötődnek a Főnökhöz. Ezér’ osztán szegény Liszkay kénytelen volt átadni tulajdonrésze felét a Trafik- és az Ellátó-mutyi legfőbb nyertesének, Sánta nertársnak 70 millióért.

Ez a kettős tulajdonlás nehezíti egyébként a Nemzeti Bulvármédia kiépülését is. Nem sokkal a Gecicunami után Habony és Győri nertársak sürgősen megalapították a Modern Media Group nevű vállalkozásukat, melynek elsődleges feladata az lett volna, hogy a “fajsúlyos” Napi mellé felépítse a kormánypárti “könnyűbulvárt”. Portfóliójába egy, a Helyi Témára hasonlító nagy példányszámú, ingyenes lap, no meg egy online hírportál tartozott volna (utóbbi feladata: megtörni a “liberális web-fölényt”). A printkiadás ugyan már félmillió példányban kint vagyon a “placcon”, de a híroldal megteremtése nyúlik, mint az a bizonyos rétestészta. Ennek oka részben az, hogy a Főtanácsadó nertárs egyszerűen antiszociális (nevezzük csak nyugodtan szociopatának … is!): naponta áll elő újabb és újabb ötletekkel, ad egymásnak ellentmondó utasításokat és vész össze gyakorlatilag mindenkivel (mer’ ugyi ő hülyékkel vagyon körülvéve!), akivel csak lehet, s akivel csakis együtt tudná elvégezni a “miniszterelnök” által reá ruházott feladatát. Továbbá még csak beszélőviszonyban sincs “üzlettársával”, egyes belső pletykák szerint Győri és Habony kizárólag a “miniszterelnökön” keresztül kommunikál egymással. Teszik mindezt annak ellenére, hogy elvileg már “régi üzlettársak”. Kilenc esztendővel ezelőtt ugyanis (Orbán utasítására – már megint!) együtt alapították meg a Nézőpont Intézetet, melynek négy évig Győri volt az igazgatója (ezt most vette vissza az erről “önként” lemondó Mráz Ágoston Sámueltől – “Sámuel, én téged bámuel!”)

Hát így tényleg nehéz lesz! Szocio- és pszichopatákból, tehetségtelen seggnyalókból “csapatot” építeni egyszerűen lehetetlen. Hiába a korlátlan anyagi háttér (fedezete “természetesen” a Közkassza!), no meg a Hatalom teljes támogatása és a Legfelsőbb Akarat, ha nincsen már ott senki, aki képes lenne arra, hogy átlássa a teljes hálózatot, a megfelelő embereket a megfelelő helyekre állítva pedig létre hozzon egy működőképes szervezetet. Ebből meg látható, hogy soha nem Don Vittorio volt itt az “ész”, hanem Don Luigi, s mivel az utóbbi “távozott”, hát mostanra szét is esett az egész Bűnszövetkezet, amit meg most tapasztalunk az nem más, mint az Agónia.

Hát eddig a 444.hu cikke, no meg az abból direkte leszűrhető tanulság. Ámde az írás ennél jóval tovább mutat! Ha ugyanis valaki úgy olvassa végig, hogy közben nem csak a fő témát, hanem a mögötte megbúvó tartalmat/tényeket is figyelembe veszi, akkor nincs más választása, mint megállapítani a Legfontosabbat. Azt nevezetesen, hogy ez az ország már odáig jutott, hogy minden és mindenki sorsa egyetlen “ember”, a Felkapaszkodott Alcsúti, rajta keresztül pedig gonosz és elmebeteg emberek kezében van! Továbbá: legyen egy “közeli” cégnek bárki is a “tulajdonosa”, minden és mindenki mögött valójában a “miniszterelnök” áll!

Igen, ez így van!” – vonja meg talán éppen most a vállát a Tisztelt Olvasó. Ámde én ezt a vállat nem a vonogatásra használnám inkább, hanem az Elvetemült Hatalom szorosra zárt ajtajainak betörésére. Legfőbb ideje lenne, sőt, már el is késtünk!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Elitcsere

Néha minden szörnyűsége ellenére is kifejezetten szórakoztató az, amit az Örökös MiniElnök Emberei mondanak. Persze csakis azok számára, akik kedvelik az abszurd (fekete) humort. … Most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta be magát emlékezetembe a Mandineren tegnap megjelent, elitcserés interjújával.

Öreg könnyeket csöpögtettem, amikor elolvastam ezt a mandineres írást. Nem azért, mert Szalay dagadtra verte a saját és “konzorciális” lobbitársa nyeszlett mellét, az egyébként teljesen elcseszett amerikai “meghallgatás” okán. Szerinte ugyanis az történelmi áttörés volt. Az első olyan, melyen Magyarországot illetően végre kiegyensúlyozott vita folyt az Egyesült Államokban. Ahol végre elhangzott az is, hogy az Orbán-kormánnyal szemben az USA adminisztrációja kettős mércét használ és a politikai nyomásgyakorlás eszközével él. Ahol végre a helyzetet jól ismerő képviselők is szóhoz juthattak (Ted Poe texasi, republikánus képviselő szerint a magyar Alaptörvény kezdő mondata: “God bless the Hungarians!“, azaz “Isten áldd meg a magyart!“).

Nem azért nevettem, mert Szalay a továbbiakban ezt a “sikert” a lobbitárs Connie Macknek tulajdonítja. Azért sem, mert simán letagadta, hogy a Meghallgatást vezető elnök, Dana Rohrbacher Putyin-hívő, holott azt maga az érintett is beismeri (sőt, hangoztatta!). Miért is tettem volna, hiszen mint tudjuk, minden kupec a maga lovát dicséri. Ráadásul nekünk (magyar adófizetőknek) ez a két “paci” 1,4 milliárd forintunkba került.

Azon sem kezdtem vihorászni, amikor Szalay “a világ egyik legjobbjának” nevezte Arthur Finkelsteint, a karaktergyilkos propaganda csúcsra juttatóját. Holott lobbista társa, Mr. Mack Floridában éppen az ő kampánytanácsai következtében kegyeskedett jó alaposan elhasalni az ottani választásokon.

Még az se nagyon vette igénybe arcizmaimat, amikor Lánczi Tamást, a Századvég alkalmazottját (aki időközben a Londonban bejegyzett Finkelstein-Habony-cég ügyvezetőjévé avanzsált), kimagaslóan tehetségesnek nevezte. Hiszen mit is mondjon az egyik közpénzzel kitömött, nullum cum laudés rendszerszolga, a másik, ugyancsak közpénzekkel alaposan kitömött, nullum cum laudés rendszerszolgáról?

Mosolyogni akkor kezdtem, amikor Szalay “kreatívan” meghatározta a gyakorlatilag nem is létező, tehát csupán optikai csalódásnak számító Habonyt a saját szempontjából. Áh, dehogyis van vele neki és az Századvégnek bármiféle hivatalos kapcsolata. Áh, dehogyis állnak ők munkatársi, avagy baráti viszonyban. Árpi csupán egy “Bajtárs“, aki ugyanannak az Ügynek az elkötelezett harcosa, melynek maga Szalay is.

Mi is ez az “Ügy”? … No ekkor kezdtek potyogni szemeiből azok a bizonyos “öreg könnycseppek”. Nem azért mert a tartalmán mulattam. Az egyenesen rettenetes volt! Hanem azon kínkeservesen megfogalmazott, magasztosnak szánt, önheroizáló meghatározáson, mellyel Szalay operálni kezdett.

Az Ügy nem más, mint az Elitcsere!

Szalay azzal kezdett dicsekedni, hogy ő már legalább évtizede “dolgozik” (a Heti Választól kezdve a Századvégen át “különböző szervezetekig”) azon, hogy létre jöjjön az a bizonyos Centrális Erőtér. Ami nem más, mint a “jobbközép intézményrendszer” kiépítése, mellyel ő aktív résztvevője annak az elitcserének, ami “jelenleg is folyamatban van”. Melyik az az “elit” amit éppen most “cserélnek le”? Természetesen a “Posztkommunista“, melynek jellemzője az, hogy az “elmúlt húsz évben a nemzetközi liberális értékrenddel és politikával kötött laza szövetséget és kialakított egy intézmény- és befolyásrendszert“. A Jelenlegi Elit (tehát Ő is!) most abban érdekelt, hogy az utóbbiak “hegemóniáját csökkentse”, s ez már oly’ sikeres, hogy a posztkomcsik (a “liberális dzsihadisták” – anyám, borogass!) “vesztésre állnak”.

Mindez tiszta és világos. Az a bizonyos Új Elit nem más, mint az általa is képviselt, Közpénzeltartott Banda, mely a honi Költségvetés és az Uniós Támogatások fosztogatásával vált ölég gyorsan “polgárrá”, tehát (az ilyenek “olvasatában”) módos, sőt, gazdag emberré. Ők azok, akik ideológiai(?) alapon(?) állnak szemben a lecserélendő Régivel. Ők azok, akik megteremtik az Új Magyarországot.

Ámde van egy kis gond. Egy olyan kis gondocska, mely kicsalta szemeimből azokat a bizonyos öreg könnyeket. Az nevezetesen, hogy Szalay nertárs kifejezetten adós maradt az Új Elit eszmei és politikai meghatározásával. Azt ugyan megmondta, hogy a Régiek a posztkomcsik, de azt már nem, hogy kik is lennének Ők! Azt, hogy ez a Társaság vajh’ miben is különbözik lényegében a Régitől. Mondjuk abban, hogy nem kötnek laza szövetséget a liberálisokkal? Akkor milyet? Szorosat, avagy semmilyet? Ha nem a liberálisokkal, akkor kikkel? Önmagukkal? Netán a széljobbal? És az mennyire laza, avagy szoros?

Szalay nertárs/bajtárs ilyesmikkel nem törődött. Nem is tehette, lévén ennek a Bandának nem hogy a szó klasszikus értelmében vett Ideológiája nincs, de Elveik sem. Minden, amit “tudnak” és vallanak, az nem más, mint a Lenyúlás. Az, hogy Nekik egyszerűen “jár” mindaz, amihez önmaguk hatalomba emelése következtében hozzájuthatnak. Hogy minden az övék (mi, mindnyájan is!), s immáron az az Alapelv, hogy ők nyerjék a legtöbbet. Egészen pontosan: Mindent!

Ámde itt megint van egy gondocska. Az, amit az elmúlt hónapokban mindenki nyomon követhetett, aki csak egy kicsit is értően, no meg minimális szorgalommal figyeli Maffiaország történéseit.

Mi lenne ez? Nos, nem más, mint hogy nagyon úgy néz ki, az Új Elitet éppen most cseréli le a Legújabb Elit. A Bábmester, Bizánc Örököse, most véli jónak, hogy a szokásos megosztós-megversenyeztetős módszerével Dzsentri Dzsoni Főminiszter nyakába ültesse legfőbb riválisát, Rácsmögé Tónit. Úgy is mint a Miniszterelnök Személye Körüli Legfőbb Minisztert, aki egyfajta portás lesz a Zakkant és a Lázár között.

No, akkor most mi van? Posztkomcsinak minősül immár a Miniszterelnökséget vezető miniszter is? Az, akire a Hibbant az elmúlt egy esztendőben még a budiülőke beszerzését ráruházta! Az, aki mostanáig élet és halál ura volt a “kormányon” belül?!

Ezt a kérdést ugyan nem tette fel az interjút készítő Stumpf Bandi nertárs Szalay nertársnak, de nem is csoda. Hiszen arra pont olyan adekvátan tudott volna válaszolni, mint arra, hogy most, amikor nyilvánvalóan gőzerővel zajlik az Oligarchaváltás, akkor immár Simicska Lajos is “posztkomcsinak” számít?

Ez volt az, ami még Szalay nertárs hazudozásra, talpnyalásra és közpénzlopásra hardveresen programozott, egybites agyát is lefagyasztotta. Mer’ ugyi ha aszongya, hogy “igen”, akkor mi is a helyzet azzal az elsősorban Orbán által képviselt Új Elittel? Miként tűrhetett meg több, mint három évtizedig maga mellett a Nagy Rendszerváltó egy ilyen Alakot, illetve miként bízhatta rá a Nagy Rendszerváltó Párt finanszírozását? Ha meg “nem” a helyes válasz, akkor meg miért is köll most Luigit lecserélni különböző garamiakra és hernádiakra?

Szalay azonban nem volt rest. Némi gondolkodás után kisütötte magából a hónalj- és kozmaszagú választ: “Nem vagyok én kis állat- és növényhatározó“. (Ami meg az én olvasatomban azt jelenti: Lajosunk vagy egy pi(a)óca, vagy egy patkány, vagy egy tarack, vagy egy parlagfű – tőlem szabadon választható, egyikkel sem fogok vitatkozni!)) Majd megtoldotta az egészet azzal, hogy “Tartalmi értelemben annak van jelentősége, hogy van egy ilyen elitváltás“.

Aha! Hát én szívesen szemlélgetném ezt a Gegnszterváltást, mert a magamfajta bloggernek kimeríthetetlen kincsesbányát jelent. Ugyanakkor sajna szenvedő alanya is vagyok ennek abból a szempontból, hogy az én bőrömre (is) megy a Kisszerű Nagyfiúk játszadozása!

Nem csak Simicskát kéne már innen egészen a Holdig rúgni!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Lajos mesél(?)

Újabb hatalmas követ dobott bele Simicska Lajos a maffiapárti ketrecharc “álló vizébe”: az ő egykori jóbarátja valószínűleg az előző rendszer belbiztonsági szerveinek besúgója volt! Higgyünk neki? Avagy ez csak egy “karaktergyilkos mese”? … “Spekulációs poszt” következik.

Váratlan tartalmú interjút adott tegnap Simicska Lajos Stumpf Andrásnak, ami még aznap este meg is jelent a “Mandiner” oldalán. Ebben, a manapság a demokrata mezében tetszelgő oligarcha azt állítja, még a Zalaegerszegen eltöltött katonaévük során Orbán Viktor bevallotta neki, hogy őt beszervezte a katonai elhárítás, s egyik kötelessége, hogy jelentéseket tegyen róla. Leszerelésükkor osztán Viktor eltűnt a haza tartó tömegből (“kiemelték”), amit később az érintett azzal magyarázott: megpróbálták beszervezni a hírhedt III/III-ba is, de ő nemet mondott. “Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt” – állította Simicska, majd hozzá tette: az elmúlt esztendő eseményei alapján azonban “Már nem tudom, mit gondoljak“.

Később annak a gyanújának adott hangot, hogy a rendszerváltás idején alaposan “megritkult” ügynökakták (Simicskának később nem sikerült felkutatnia azt a róla készült, “tíz centi vastag” iratköteget, melyet 22 esztendősen állítólag a saját szemével látott a zalai ezred politikai tisztjének asztalán) valószínűleg hiánytalanul megtalálhatóak Moszkvában, s ezek egyikének tartalmával zsarolhatja most Putyin Orbánt. Szerinte ugyanis “Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon.

Mit gondoljunk most erről az egészről mi, akik kívülről szemléljük (mosolyogva/vigyorogva?) a Maffia két, egykor szoros véd- és dacszövetségben álló vezetőjének manapság folyó hatalmi harcát? Megalapozott-e Simicska (újkeletű) gyanúja, avagy ez is csupán a “Palotán” belül dúló bizantikus háború egyik karakter-gyilkossági kísérlete? Ennek eldöntésére – úgy vélem – rendelkezésünkre áll néhány múltbéli tény.

Tudjuk, hogy a kádári Belügyminisztérium egy kiterjedt ügynökhálózattal rendelkező, komplett ügyosztályt (“BM. III/III Csoportfőnökség“) működtetett annak érdekében, hogy “kiszűrje” a társadalomból azokat az “izgága elemeket”, akik nem voltak hajlandóak elfogadni a Kádár János által még az 1960-as évek elején meghirdetett “Új Kiegyezést” (“Aki nincs ellenünk, az velünk van!“). Megfigyelni/megfigyeltetni azokat az embereket, akik nem csak szóval lázadoztak a “puha diktatúra”, a “gulyáskommunizmus” ellen, de eme lázadó szavak terjesztésének tetteivel is. Ezekből pedig valóságos aktahegyek keletkeztek, ami nem is csoda, hiszen évtizedeken át folyt ez az egész.

Tudjuk, hogy ezt a tevékenységet a BM azután is intenzíven folytatta, hogy 1988-89 táján megindult a rendszerváltás folyamata. Az akkor már legálisan működő, de még csak “alternatív szervezeteknek” titulált ellenzéki pártokba ügynökök százait építették be, hogy rajtuk keresztül információkat szerezzenek a “főkolomposokról”. Miért? Részben talán megszokásból. Részben pedig talán azért, mert egyes harihármas főnökök Gorbacsov bukására, így “konzervatív visszarendeződésre” számítottak. No meg arra, hogy nekik komoly egzisztenciális előnyt jelent majd, ha ez után ők gyorsan össze tudják fogdosni a “lázadozókat”. Ebből is aktahegyek keletkeztek, amit osztán ’89-ben már megpróbáltak megsemmisíteni, de a híres “Dunagate“-botrány lerántotta róluk a leplet.

Tudjuk azt is, hogy a “hiányzó” iratok nem mindegyike semmisült meg, hanem azokból néhányat egy-egy “előrelátó” tartótiszt megőrzött magának. Hiszen évek múlva is kerültek elő különböző “házalók”, akik bizonyos “előnyökért” cserébe és “megfelelő időben” különböző pártoknál és sajtóorgánumoknál igyekeztek “elsütni” belőlük olyanokat, amelyeket alkalmasak voltak egy-egy akkoriban így vagy úgy exponált személyiség lejáratására. De minden bizonnyal vannak olyan dossziék is, amikre már a rendszerváltás idején (vagy nem sokkal utána) politikai megfontolásból “tették rá a páncélszekrényt”. Nem tudjuk, de sejthetjük azonban, hogy ezek az akták (azok másolatai/másodpéldányai) az akkori Gyarmattartó (a Szovjetunió) titkosszolgálatánál (KGB – ennek főtisztje volt a mai elnök, Putyin is!) hiánytalanul fellelhetőek. Ennek a gyanúnak adott most hangot Simicska, de ugyanezt feltételezte a korabeli miniszterelnök, Németh Miklós is egy pár hónappal ezelőtt vele készült interjúban.

Tudjuk, hogy a ’90-es választások után több kísérlet is történt az “ügynökakták” teljes nyilvánossá tételére. Ámde ahogyan az első kísérletet (a Demszky-Pető-féle törvényjavaslat) is lesöpörték a pályáról a mindenkori kormányokban, parlamenti frakciókban és pártokban “kényelmes életet” élő egykori besúgók (meg a velük kiegyezett politikusok), úgy a sokadikat is. Az indok ilyenkor mindig a “személyiségi jogokra” való hivatkozás volt. Manapság az LMP igyekezett elérni ugyanezt, de annak ellenére falakba ütközött, hogy az állítólag “harcosan antikommunista” Maffiapártnak bármire alkalmas kétharmada volt. Tehát minimum ebben az esetben nem a lehetőség, hanem csak az akarat hiányzott. “Vajon miért?” – no ez az a kérdés, melyre soha nem kaptunk elfogadható választ. Mert az, hogy a különböző “jogok” ezt a társaságot annyira sem érdeklik, mint tyúkot a Relativitás Elmélet, az tuti. Hiszen tapasztaltuk.

Tudjuk továbbá azt is, hogy Orbánban már a kezdet kezdetén is tombolt a hatalomvágy (no meg a minél gyorsabb és minél nagyobb mérvű meggazdagodás). A Kende-féle “A Viktor” című könyvben számos kortárs fejtette ki azon véleményét, hogy ha nincs rendszerváltás, akkor Orbánból simán lehetett volna akár az MSZMP első titkára is. Számára ugyanis jelentéktelen mellékkörülmény, hogy milyen a rendszer és pontosan hogy is hívják azt a bizonyos “pártot”. No meg hogy az látszólag milyen “elveket/ideológiát” képvisel. Pár esztendeje el is szólta magát. A rendszerváltói szerepét akkor úgy aposztrofálta, hogy ő “nem a rendszer, hanem a párt ellensége” volt. Ez mindenképpen hihető is, hiszen elég csak ránézni arra, amit itt, ebben az országban már ötödik esztendeje művel és egyre inkább!

Tudjuk továbbá azt is, hogy Orbán az előny-, a hatalom- és a vagyonszerzés érdekében bármiféle elvtelen alkuba hajlandó bele menni. Azt is tudjuk, hogy meglehetősen “érdekes” körülmények között került be az ország elitegyetemének (ELTE) legelitebb szakára (Állam és Jogtudományi Kar), ahová még a maximális pontszámmal is nehéz volt bejutni. Ráadásul a saját bevallása szerint sem volt valami kiemelkedő középiskolai tanuló: “Kevés fogalmam volt, hogy mit jelent jogásznak lenni, viszont nem voltam elég jó magyarból és történelemből ahhoz, hogy felvegyenek a bölcsészkarra, valamint nem voltam elég jó matematikából és fizikából sem. Egyetlen lehetőségem volt: a jogi kar. Megcéloztam és elértem.“. Ennek alapján tehát “egyéb” szempontok játszottak közre az ő jogi diplomájának megszerzését lehetővé tevő hallgatói státus elérésében, amibe simán belefér az is, hogy már akkor is megkötötte az egyik “elvtelen alkuját”. Mondjuk azzal, hogy besúgó lett.

Tudjuk azt is, hogy Orbán abban a Bibó Szakkollégiumban kezdhette megszervezni a később “sajáttá deformált/elbitorolt” pártját, mely akkoriban még csupán “alternatív ifjúsági mozgalomnak” indult. Az organizációt sem az egyetem, se a hatalom nem igyekezett semmilyen módon megakadályozni, pedig az ilyesmihez hasonlókat szervezők akkoriban még komoly nehézségekbe ütköztek. Tudjuk azt is, hogy a “Bibó” főnöke az a Stumpf István volt (később “kancelláriaminiszter” az első Orbán-kormányban, ma pedig “tákolmánybíró” … a törvényben leírt megfelelő képesítés nélkül!), aki a “Dunagate”-be belebukott Horvát István rendőrtábornok, belügyminiszter veje. Innentől kezdve simán elképzelhető (s ez a gyanú már nem újkeletű), hogy Viktornak sem a harihármas beszervezését alá-, se a jelentéseit megírnia nem köllött, hiszen azok az őt (no meg a szerveződését is) istápolgató Stumpfon keresztül közvetlenül is eljuthattak a Felhasználóhoz. (Éppen ezért hihető kevésbé az a harmadik esztendeje, a náci kuruc.info-ról terjedő “dokumentum“, mely állítólag részben Orbán “önbevallásán” alapszik. De aki akarja, higgye el ezt is, mert ennek sincs kevesebb realitása, mint annak, amit én fentebb leírtam!)

Amit nem tudunk, hogy Simicska most miért pont a “Heti Nyálasból” nemrég a “Mandinerhez” átigazolt Stumpf András újságírónak sajtóbérencnek “tálalt ki” (a Mandinert két fidesznyik focibarát finanszírozza!). Miért nem mondjuk valamelyik hitelesebb, ráadásul ellenzéki orgánumnak (pl.: 444.hu, nol.hu, nepszava.hu, stb.)? Azt akarta tán ezzel elérni, hogy az Orbánhívők által gyakrabban olvasott és elfogadottabb portálon át rengesse meg Viktátor nimbuszát? De mindezt úgy, hogy közben ne veszélyeztesse a saját médiavállalkozásait (Magyar Nemzet, Hír Tv, stb.)?

Ha ez volt a szándék, hát okosan és taktikusan vitelezte ki. Ennek ellenére mégis kilóg a lóláb! Hiszen ha tényleg a “Végső Győzelemre” törekedne, akkor a Stumpf nevű bérencével nem egy ilyen interjút “csináltat”, hanem olyat, amilyet az “Örülünk, Vincent?“-en publikáló “jotunder” kolléga képzelt el, s megkockáztatom, nem is alaptalanul! (A linket ugyan megadtam, de az írást olyan jónak találtam, hogy a szokásos “OGYM” után, post scriptumként ideschmitteltem!)

Eddig tartottak a spekulációim. Valószínűleg kiderül, igazam volt-e, mert az tuti, hogy lesz még ennek folytatása! Csak “élvezni” is tudjuk majd!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Akkor tehát “P.S.”-ként “jotunder” kolléga írása:

Vincent:  Simicska úr, ön ma telefonon beszélt Stumpf Andrással, és azt mondta neki, hogy lehet, hogy Orbán ügynök volt és erről az oroszok is tudnak. Tudjuk, hogy ez az egész ügynöksztori egy hülyeség, mi volt ezzel a szándéka?

Simicska Lajos:  Leszarom a Mandinert, most akarjátok tudni, hogy mi volt vagy nem?

Vincent:   Rendben van. Ön azt üzente nekünk, hogy tud róla, hogy Orbán Viktor egy genfi bankban százhetvenmillió svájci frankot helyezett el, aminek egy része Alfons Mensdorff-Poully gróftól a svéd Saab brit partnercégének lobbistájától származik. Megerősíti ezt nekünk?

Simicska Lajos:  Egy genfi magánbankban van a pénz, személyesen is jelen voltam, amikor letétbe helyezték. Orbán is ott volt, Kövér is, meg az a baromarcú osztrák, a Slikkhoffer.

Vincent:  Schlinghoffer?

Simicska Lajos:  Schlinghoffer, ja, Orbán bécsi spanja volt. Ő volt a kapcsolat a gróffal. Ő is kapott hárommillió frankot, vagy eurót, már nem emlékszem. A Gripenekért kapta, a rohadt kis geci.

Vincent:  Jól értjük, hogy Ön most Anton Schlinghofferre a bécsi Kögl und Schlinghoffer ügynökség tulajdonosára céloz, akit 2012-ben Hondurasban lelőttek?

Simicska Lajos: Igen, lelőtték a tagot, orosz ügynökök csinálták. Orbán félt, hogy az ürge beszélni fog.

Vincent: Ezt tudja bizonyítani?

Simicska Lajos:  Van valaki, akinek nem mondhatom el a nevét, ő mindent tud, Franciaországban dekkol, biztonságban van. Ha Orbán próbálkozik, akkor beszélni fog.

Vincent: Diplomáciai források szerint egy Párizsban élő magyar emigráns, aki 1998 és 2002 között a magyar titkosszolgálat vezető munkatársa volt tájékoztatta az amerikaiakat a Seszták-Vida ügyről, a kilencmillió euróról, meg bizonyos védelmi pénzekről. Talán róla van szó. Nem tehetjük meg, hogy nem kérdezzük meg, Vida Ildikó az Ön embere volt, nem?

Simicska Lajos:  Erről nem akarok beszélni.

Vincent:  Arról tudott, hogy Habony és Rogán indonéz és maláj üzletembereknek adott el állampolgársági papírokat, olyan személyeknek is, akikről a brit titkosszolgálat feltételezi, hogy radikális kapcsolataik vannak?

Simicska Lajos: Mondtam a haverotoknak, erre bizonyítékom van. És Andy Vajna is benne volt.

Vincent:  Igaz, hogy Vajna zsarolni próbálta Önt?

Simicska Lajos: Vajna egy geci. Orbán pénzének egy része a kaszinóiból jött. Ő hozta össze Orbánt az osztrák faszival, akit lelőttek az oroszok. Vajna ismerte Orbán szeretőjét, ezért nem lehet kihagyni semmiből. Csak lelőni (nevet).

Vincent:  Ezt bizonyítani is tudja?

Simicska Lajos: Ha bizonyítani kell, akkor bizonyítani fogom.

Vincent:  Említett valamit a barátunknak egy osztrák pszichiáterről, baloldali körökben szerették ezt a történetet.

Simicska Lajos:  Orbánnak van egy betegsége, nem komoly, de néha bekattan és akkor őrjöngeni kezd, valami gyogyót írnak fel neki, de nem Grazban, az kamu, hanem Bécsben, attól lenyugszik, de állandóan nyalogatja a szája szélét.  Na, most lépek. Szó szerint hozzátok le baszod, szó szerint.

Vincent:  Természetesen.

 


Az Elnök és az ő emberei

Orbán, abban a bizonyos “évértékelőben” meghatározta a régi stratégia új, feturbósított változatát. Ezen belül pedig azt, hogy mit is köll tennie egy “jó fideszesnek”. … Két nap alatt két kitűnő példa. … Az egyiket ő maga szolgáltatta.

Aszonta  a Zorbán az ő “bazári évértékelőjében“, hogy akármi is történt eddig, senki és semmiféle változásra ne számítson. Mindent úgy, sőt, mégúgyabb fognak csinálni mint eddig. Azér’, mer’ már a közeli jövendőben is folyamatosak lesznek az egyre durvább támadások, tehát aki “békére” számít, tulajdonképpen egy nagy marha. A “jó fideszes” most gyorsan összekapja magát, kiveszi a seggét a babéros fotőlyből és “keményen dolgozni” kezd. Úgy, hogy például agitál, mozgósít. És főleg nem gondolkodik! Nem gondolkodik például a “vádakon”, hanem azokat “élből visszautasítja” olyasmiket mondván, hogy “kommunista milliárdosok ne beszéljenek urizálásról“, vagy hogy “ne emlegessen korrupciót az, aki 2010 előtt szétlopta az országot“, avagy hogy “ne ejtsen krokodilkönnyeket a szegénység miatt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat“. Ám ha ezt nem teszi, akkor visszajönnek a kommenisták és lőttek a “polgári Magyarországnak”, ami egyáltalán nem egy “politikai termék”, hanem tényleges célkitűzés és kézzel fogható valóság … mármint Orbán (“G.”) Viktor és környezete számára.

Azt, hogy a “közfideszes” ezt a “pápai enciklikát” mennyire fogja elfogadni, mindennapi élete vezérfonalává tenni, az nemsokára kiderül. Például néhány hét múlva Tapolcán, ahol a Maffiapártnak nem csak “győzelmi kényszere” van (némileg helyre állítván a hónapok óta kopó renomét), de kétfrontos háborút is köll vívnia. Az egyik irányból a meglehetősen hitelesnek tűnő baloldali jelölttel folyik a csata. Itt ugyan bevetették már a “kamupártok” csodafegyverét (az “összefogásos” monoki ex-polgármester a jofogas.hu oldalán kínál 200 froncsit egy ajánló aláírásért), de ez a húzás már Veszprémben sem gyött be. Persze ezerrel megy majd a komcsizás is, meg a karaktergyilkolászás, de erősen kétséges, hogy ennek elegendő mozgósító ereje lesz (lásd ismét: Veszprém!).

De mit kezdjenek majd a Jobbikkal? Ami már ténylegesen egy “politikai termék”, ráadásul a sajátjuk. Amelyik már annyira a fejükre nőtt, hogy a “jobbkézi” zabigyerek Zazrivecz gyerek egyenesen trónkövetelőként lép fel! Hogyan fogják majd “gondolkodás nélkül”, azaz “élből visszautasítani” az onnan érkező “vádakat”? Ráadásul melyek lesznek ezek és melyek a reájuk adandó “központi”, tehát habonyista “válaszok”? Túlzott orosz-barátsággal vádolják majd őket? A Putyin-látogatás után?! Előkotorják megint a “KágéBéla-ügyet”? A hasonló “neji felszereltséggel” és “érdekeltségi körrel” rendelkező, ráadásul kormányzati belberkeken belül esztendőkön át tartott Kiss Szilárd letartóztatása után?! Netalán kormányképtelen és vállalhatatlanul “széljobbosnak” nevezik őket azt követően, hogy az elmúlt öt esztendőben gyakorlatilag minden olyan jobbikos ígéretből törvényt fabrikáltak, melyeket még a Dülledszemű hangoztatott 2010-ben (is)?! … Hát, látni és hallani fogjuk, az nem vitás.

A “közpénzfideszesek azonban rögvest magukévá tették a Főnök előírásait. Girnyószász Bandi, a budapesti “ötker” egyik ingatlancézára, például már március elsején, az ATVSzabad szemmel” című műsorában megmutatta, hogyan is köll ezt az egészet csinálni. Simicska “gecizett”? Hát ez olyan pfuj, amivel a kormány nem foglalkozik, lévén ez olyan “gyurcsányos” dolog volt. Navracsics anno még “Simicska-kormányt” emlegetett? Lehet, de neki semmi köze ehhöz, hiszen “minden politikus a saját maga mondataiért felel“. Illétlen Zolika mostanság keményen kritizál? Olyasmiket mond, hogy az egész kormány tele van mohó síbolókkal, akik csakis a pénzzel, meg saját hatalmi túlélésükkel foglalkoznak? Ezek csupán “sértett emberek“, akiknek az a bajuk, hogy “a kormány nem tartott igényt a munkájukra“. Netadó? Ugyan kérem, ilyesmiről szó nem volt soha! Útdíj? Ezzel sincs semmi probléma. A kormány több, mint hatvan érintettel egyeztetett, s arról nem tehet, hogy négyen-öten közülük a többiekkel keveredtek vitába (bezzeg a “maradék”, kb. 3200 önkormányzat egy szót sem szólt!). … És így tovább, a sima modorú, profi hazudozás, az elképesztő szemtelenség útján!

Közbevetve:

Girnyót az ATV riportere megkérdezte arról a hírhedt “szóhasználati útmutatóról” is, mellyel Balog emberminiszter “örvendeztette meg” a minisztériuma és annak háttérintézményeinek dolgozót. Neki erről is volt persze “véleménye” (egyetértő!), de sajna kihagyta a nagy lehetőséget arra, hogy megdicsérje az “előgyújtásos” Pátert azért, hogy milyen “előrelátó” volt. A “Pápa” még ki sem adta az “enciklikáját”, de ez a Főpap mánis tudta, hogy mit is köll csinálnia egy “jó fideszes” hivatalnoknak!

Nem lustálkodik maga a Főnök sem! Akiknek esetleg kevés lett volna Girnyószász március elsejei “demonstrációs laborgyakorlata”, azoknak jó példával elől járva bemutatta, hogyan is köll élből, tehát gondolkodás nélkül visszautasítani a “vádakat”, miként is kell reagálni az illetlen kérdésekre.

Történt ugyanis, hogy az “Országgyűlésnek” nevezett bábszínházban az egyik szoci képviselő, bizonyos Harangozó Tamás odáig vetemedett a tiszteletlenségében, hogy feltett néhány (vádaskodó) kérdést a főméltóságú felcsúti Főméltóságnak. Az első az volt, hogy “Milyen érzés volt hallgatni Simicska Lajos kirohanásait?“. Mire a válasz: “Minden kérdés megvitatható a magyar politikában, de nem lehet méltatlan helyzetbe hozni a politika iránt érdeklődőket, ezért a magyar kormány ilyen szintre nem ereszkedik le“. Ennek értelme: “Ne hozzanak engem kínos helyzetbe azzal, hogy olyasmit kérdeznek, melyre fingom nincs, hogy milyen propaganda-választ adhatnék! (Hülye Habony! Igyekezzé’ mán!)“. A második kérdés: “Milyen érzés volt Vlagyimir Putyinnal megkoszorúzni a Fiumei úti szovjet emlékművet“, ahol az ’56-os Forradalmat leverő katonák is nyugosznak?. A válasz: A Megszállás és a Forradalom leverése során elesettek emlékműve egy helyen található, azokat különválasztani nem lehet, s “Magyarország tudomásul veszi, ha az Oroszországból érkező vezetők ezeknél kegyeletüket fejezik ki” annak ellenére, hogy az ezekhez fűződő magyar viszony “mindig is felemás volt és felemás is marad“. Ennek értelme: “Ha ilyesmi az ára annak, hogy Vologya pénz tömjön a zsebembe, akkor kurvára leszarok mindent és mindenkit!“. A harmadik kérdés: “Meddig védi a Fidesz az oligarcháit a hortobágyi családi gazdákkal szemben?“. A válasz: “Nem szeretjük, hogyha a kommunista milliárdosok pártja kioktat minket gazdasági kérdésekben. Nem szeretnénk, hogy a zöldbárók pártja (…) kioktasson minket!“. Ennek értelme: “Mégis mi a lófaszt válaszolhatnék erre? Igen, kitömjük a Sajátjainkat degeszre! Igenis lehajolunk minden fillérért, s ha kell, még a koldust is kiraboljuk! Leszarjuk, hogy kiket teszünk ezzel tönkre! Te meg fogd be azt az ángyánista pofádat!“.

Ímé a “vadirégi” jófideszes kommunikáció, melyet a Vezér hirdetett meg a bazári évértékelőjén! Az Elnöknek elmént már a maradék esze is, emberei pedig vigyorogva zsebüket tömködik. … Sok írni valója lesz még egy magamfajta mezei bloggernek!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Válás, “lelkiismereti okokból”

A pénteki, Simicska-féle nyilatkozatcunami után két mondás jár a fejemben: “A stílus maga az ember!“, illetve “Madarat tolláról, embert barátjáról.“.

Kitört hát a Bandaháború! A “Gang” két legbefolyásosabb embere immáron nyíltan egymásnak feszült a közös tulajdonú maffián belüli főhatalomért. Eszközökben pedig egyáltalán nem válogatnak. Az egyik a Törvény, a másik a Nyilvánosság erejét vonultatja fel. Közben pedig hullanak a “talpasok”, egymás után válnak árulókká a helyezkedő “alvezérek”.

Voltak már ennek előjelei. A tavalyi esztendő elejétől tudni lehetett, hogy a Maffiabirodalom gazdasági alapjait, hátországát kétes ügyletekkel, adócsalásokkal, az államkassza fosztogatásával felépítő Simicska Lajos (és köre) rossz szemmel nézi Orbán újsütetű orosz-, illetve Putyin-barátságát. Ennek megkoronázását, a Pakstum nagyhirtelenjében történt aláírását pedig már kifejezetten ellenezte. Hogy miért? Arra Közgéplajos a Magyar Narancsnak adott interjújában válaszolt: “Én még akkor nőttem fel, amikor itt Szovjetunió volt, és nincsenek jó emlékeim a ruszkik magyarországi tevékenységéről. Finoman szólva nem tudok határozott különbséget tenni az akkori szovjetek és a mai oroszok politikai viselkedése között.“. Ebből pedig következik, hogy igazak voltak a korábbi hírek, miszerint a Simicska-klán elsősorban európai, a felcsúti VIP-páholyban rendszeresen látható Újkedvencek pedig inkább moszkvai orientációjúak (mármint üzleti, haszonszerzési szempontból).

Innentől már az is érthető, mi volt az a hónapokig tartó dermedt csend, amit a tavaly áprilisi “választásoktól” kezdve a június eleji kormányalakításig tapasztalhattunk. Simicska ugyanis közölte: “Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit (már mint Orbán – szendam). Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog. Én erre azt mondtam neki, hogy ebben én nem akarok partner lenni. Azóta durvultak el az események.“. És tényleg!

A “durvulás” ugye azzal kezdődött, hogy a harmadik Orbán-kormányban egyszerűen lapátra, vagy csak félre tettek mindenkit, aki ténylegesen, avagy csak vélhetően a Simicska-Nyerges duóhoz tartozó volt, velük állt lekötelezetti viszonyban. Helyükre új káderek kerültek, akik ugyan még annyit sem értettek a “munkájukhoz”, mint a régiek, de kizárólag Dzsentri Dzsoninak, illetve rajta keresztül Don Vittorionak engedelmeskedtek.

No ezt követően történ az, hogy Don Luigi elhúzta a csíkot a Balatonra “vitorlázni és gondolkodni”. Mire visszajött, már állt a legújabb “bál”: bevezetésre kerül a “Reklámadó“! Lajosunk ki is adta az ukázt a lakájmédiát irányító alvezéreknek: tiltakozni, mert ez “támadás a sajtószabadság ellen!“. Liszkay tulajdonos- és nertárs, valamint a hozzá hasonlóak tették is a dógukat, protestáltak, cikkeztek, riportokat készítettek, de lehet, hogy már akkor is csak félszívvel. A kenyértörés azonban akkor elmaradt, lévén az új adó kivetésének módját “sikerült” úgy “alakíttatni”, hogy a “nemzeti tulajdonban” álló orgánumoknak szinte semmit nem köllött fizetni. Ráadásul 2014-ben a Közgép volt az a cég, amelyik a legtöbb állami megrendelést kapta, s e kettőt akár békeajánlatnak is lehetett tekinteni.

A maffia konyháján azonban rotyogtak az üstök, forrtak az indulatok. Nulladik Viktor király ugyanis a tavaszi “nézeteltérés”, osztán meg a nyári “engedetlenkedés” (sőt, “sajtóhadjárat”!) okán “megbízhatatlannak” nyilvánította Lajosunkat. Meg is kezdte a “leépítését” a tőle megszokott “Divide et impera!” módszere szerint. Lassacskán megüzenve az összes Lajosfan-nak, hogy “aki nincs velem, az ellenem van”, s “aki ellen van, hát az hamarosan már nem is létezik”! Ennek kicsúcsosodása volt az a “tömegjelenet”, melyet néhány héttel ezelőtt rendezett a Csúti Chavez. Összetrombitálva a lajostulajdonú lakájmédia főszerkesztőit bejelentette: a kormány kizárólag a “Közmédiára” támaszkodva fogja intézni a “kommunikációját”, azaz a pártorgánumok innentől kezdve ne számítsanak állami hirdetésekre, éljenek meg a piacról! Majd rögvest üzenetet is küldött egykori barátjának: “Ha egy nagyvállalkozónak az a passziója, hogy sajtóorgánumokat tart fenn, akkor azokat üzemeltesse a saját pénzéből!“.

Hát ez volt az a hadüzenet, amit Luigi úgy kommentált (szintén a Magyar Narancsnak), hogy “Maximálisan ellenzem azt a médiapolitikát, amit a kormány folytat, és ennek hónapok óta hangot is adtam.“. Aztán “demokratának” nevezte magát (az elmúlt 47 esztendőben hallottam már néhány gyomorforgató mondatot, de ez benne van a “Top Ten“-ben!), aki eleddig csak azért támogatta Orbánt (meg A Pártot) teljes mellszélességgel, mert “… az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner!“. Mivel most már az a helyzet, hogy “Egy nagy csalódás, nem tagadom. Államférfinek képzeltem, aki jót tehet ennek az országnak, de rá kellett jönnöm, hogy nem az.“. (És ez még a visszafogott nyilatkozat volt, mert utána már jöttek a “gecizések”! Lásd pl. itt!)

Dúl tehát a “Gangwar“, de lesz-e kiegyezés? A Népszabadság szerint nem elképzelhető. Kósa “álelnök” például azt nyilatkozta, hogy “Simicska egykor közel állt a Fideszhez, de mostanra eltávolodott“. A lapnak súgó fideszes “anonimusok” pedig aszondták, hogy “A konfliktust már lehetetlen pacifikálni, Simicska pedig olyan durván, ráadásul nyíltan szidalmazta a miniszterelnököt, amire még nem volt példa“. Maga Lajos pedig azt, hogy “Nem hagyom lenyomni magam!“.

Mit tegyünk most mi, demokraták? Mi a “helyes eljárás”, avagy “magatartás” akkor, amikor végre(?) kitört a Belharc és (végre) egymást marják a “nemzetiek”, az igazi “magyarok”, az egymást geciző “keresztény-konzervatívok”?

Az általános vélemény szerintDőljünk hátra, nézzük a műsort és kérjünk egy kávét!“. Lehetséges, hogy ezt kéne csinálni, de én inkább a sörnél maradnék (némi házi pálinka sem ártana … mondjuk “valaki”-től! – hehehe!). “Tuareg” azonban azt képviseli, hogy most köllene Simicskának felajánlani egy “vádalkut“. Lehetséges ez is, de (ahogyan ezt ő is megállapítja) ehhöz egy alkuképes, a megállapodást (no meg a pofáját is) tartani tudó potens, az ország érdekeit néző (tehát nem Orbán által fizetett) ellenzékre lenne szükség. Ráadásul Luigi “alku” nélkül is “szivárogtatni” fog, ha a “vörös köd” annyira rátelepszik a tudatára. Egy harmadik álláspont szerint (Bede Márton, 444.hu) viszont semlegesnek köll maradni, mert két olyan ember között dúl a háború, “... akiknél senki sem felelősebb azért, hogy Magyarországon 2015 elején demokrácia és szabad verseny már csak nyomokban található“, így teljesen világos, hogy “… aki ebben a ki tudja, meddig tartó háborúban bármelyik oldalra áll, bármelyik félnek szurkol, az maga is szerepet vállal a magyar közjó további pusztításában.“. Ebben is nagy igazság vagyon, amit másodpercig sem lehet vitatni.

Nos, legyen, aminek lennie köll. Én minden esetre jókat fogok röhögni, amikor a Magyar Nemzet és a Hír TV majd az Orbán-vagyonról, a Magyar Hírlap és a “Köztévé” pedig a Simicska-érdekeltségekről kezd majd cikkezni/műsorokat csinálni! … Amúgy “népszavásan”, “retektévésen”.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Újabb levél a Kondához

Mottó: “… Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok!“, azaz: “Vigyázó szemetek Orbánra vessétek!

Kondatagok!

Régen írtam már nektek és akkor is fölöslegesen. Nem tanultatok belőle semmit, s valószínűleg ebből sem fogtok. Ennek ellenére ember … (izé) … állatbaráti kötelességemnek tartom, hogy ismételten, s valószínűleg utoljára figyelmeztesselek benneteket: Ne szolgáljátok a Vezért! Ne tegyétek, mert kapzsibb, gyávább és jellemtelenebb, mint ti vagytok (ez mondjuk egy szintén komoly teljesítmény a részéről!), s ebből egyenesen következik, hogy amikor eljő az Ideje (mert el fog jönni, ez bizonyos!), ő lesz az, aki menekülve viszi majd a Kasszát, ti meg csak a Balhét!

Nem hiszitek, hogy így lesz? Valóban nem? Tényleg ennyire nem ismeritek őt?! Hát soha nem néztetek utána a pályafutásának? Annak, hogy hányszor árulta el, szúrta hátba saját szövetségeseit, támogatóit? Pedig se szeri, se száma a hitszegéseinek, az adott szava és az aláírt ígéretei semmibe vételének, sőt, utólagos letagadásainak. Nézzétek csak meg hogy gyilkolta le és szorította párton/parton kívülre az Eredeti Csapatot (a “Fodoristák“) kinek jóvoltából a korabeli Demokratikus Ellenzék élbolyába kerülhetett. Miként tagadta meg az ő politikusi személyének, valamint a párt “felépítését” súlyos anyagiakkal támogató Soros Györgyöt! Miként verte át graf Otto von Lambsdorffot, a Liberális Internacionálé német elnökét, miután a személyes befolyása latba vetésével kibrusztolt neki egy találkozót Helmuth Kohl kancellárral csakis azért, hogy a német államférfi(!) “napfényében” sütkérezve “politikai tényezővé” barnítsa le magát.

Nézzétek csak meg, mi lett a sorsuk az őt párton belül és politikailag/hatalmilag támogatókkal! A korábbi “Harcostársak” ma magukat összemocskolt/besározott emberek, akik gerincükért cserébe vagy jólfizetett szinekúrákat (Szájer, Kövér, Deutsch, Áder … utóbbi élete, avagy pontosabban a Rendszer létezésének végéig, akárcsak a mélyen moráltalan Schmittplagi!) kaptak, vagy egy, a “megtűrtnek” kijáró “parkolópályát” (Pokorni, Urbán), avagy a Nagy Semmit (Illés Zoltán, Martonyi János – megérdemelték!).

Mögöttük pedig néhány éve már feltűnt az Új Garnitúra. A lázárok/rogánok/szíjjártók/navracsicsok hadai. Akik a vezéri parancsra simán legyilkolták a Korábbi Szövetségeseket és azok kádereit is! Tették/teszik a “dolgukat” behunyt szemmel, befogott orral, mert pontosan tudták: saját tehetségüknél fogva az életben meg nem szerezhetnek akkora vagyont, mint az orbanista “Becsületbörzén” kiárusított morális részvényeik eladásával. Közben pedig azt hiszik, a Jólét örökké fog tartani, csak Szolgálni köll. Pedig már a saját felemelkedésükből is tudhatnák: mögöttük is ott sorakoznak a “Jövő Ígéretei“, kik között nem csak pl. a Tuzsonhoz hasonló, egyszerhasználatos szócipelők vannak, hanem Mások, Fontosabbak, Figyelemreméltóbbak is.

Nézzétek csak meg, mi történt a Vezért és Pártját anyagilag keményen támogató oligarchákkal! Demján legfőbb cége (“Arcadom“) a csőd szélén áll, a Takarékbankot pedig kirúgták a lába alól, átadva azt egy Újéhesnek (Spéder Zoltán, aki ki tudja mivel érdemelte ezt ki és főleg meddig?!). Csányi, aki a “Zemútszűknyócesztendőben” (amikor a Párt csak az “alkotmányos 30 százalékhoz” jutott hozzá – de hozzá jutott, s ezért szégyen és gyalázat a Zemútnyócévre!)  milliárdokat tolt be a Pártba (és teremtett jólfizető állásokat a Kiemelt Pártkádereknek), ma már tudomásul veszi a tényeket: bankon belüli vagyonát átmentette az élelmiszeriparba, felvette az Unió által folyósított “állami” támogatásokat, s hogy ezt megtehesse, mosolyogva tűrte azt, hogy a Vezér, a felcsúti VIP-páholyban (is) nyálas szotyihéjakkal köpködje le az elegáns cipőjét.

Nem beszélve Simicska Lajosról! Ha volt valaha valaki is, aki a Kezdetek Kezdetétől támogatta a Vezért és A Pártot, hát pont ő az! Ő az, aki mindenről és mindenkiről (a Vezérről is) mindent tud, aki (magának is hasznot hajtó) hűségét két évtizeden át mindannyiszor bizonyította. Ehhöz képest ma már ő is “lapáton” van. Mert Barátja immáron a Főnöke akar lenni (neki is!), ráadásul talált magának két senkiházit (Garancsi, Hernádi), akik ugyanúgy milliárdos üzleteket tudnak neki összehozni (a hírhedt, részben orosz tulajdonú és Svájcban bejezett “MET“), de róla semmit nem tudnak (vicaverza annál inkább!). Nem is beszélve a Két Kaszinósról (a filmcézár, “usákos” Vajna Bandi és a debreceni, “lokista” Szima Gábor), akik valamilyen furcsa oknál fogva (no meg a ti szavazataitok következményeként) egyszeriben adómentessé váltak, holott itten arról vagyon nagyba’ szó, hogy mindenkinek ki köll vennie a részét a Közteherviselésből … legfőbbként a belföldön működni szeretnő “külföldi” bankoknak, meg a “milliárdos hasznokat zsebre vágó” élelmiszerláncoknak … Kivéve a CBA-testvérek kvázifrencsájzát!. … Megjegyzem: itten még a közmunkás is adót fizet a maga, havi aligötvenezerje után is, viszont az országgyűlési képviselő a tegnap megszavazott (évente kevesebb, mint 50 ezer!) autópályadíj alól is mentesül! … Gondolom választóitok ezt “értékelni” fogják adandó alkalommal.

Márpedig ez az “Alkalom egyre közelebb van … hozzátok (is)! Mert a hatályos Tákolmány szerint is az Nagybüdös Helyzet, hogy ti vagytok a Kormányzat ellenőrzői, tehát minden megszavazott törvényförmedvényért igazából a tiétek a felelősség. Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy a függelmi/ellenőrzői viszony ippeg pont fordítva vagyon, de ez nektek a világon semmiféle mentességet nem adhat majd, amikor Eljő Az Idő. Amikor majd megkérdezik tőletek, hogy “Bazkikáim! Hogyan merészeltétek még EZT IS megszavazni?!

Akkor pedig hiába mutogattok majd a Vezérre! Hiába mondjátok, hogy mi csak “a szokásos szerint“, tehát “parancsra cselekedtünk“(ez már Nürnbergeben, az Elődeiteknek sem “jött be”)! Azt, hogy “nem csak mi szavaztuk meg“! Mert akkor rögvest kiderül, hogy DE! Csakis ti szavaztátok meg! Főnökötök, Don Vittorio ugyanis rendszeresen távol maradt szinte minden, alpárian disznó törvény vokslolásától, azoktól melyeket nektek egyébként (“fővesztés” terhe mellett) kötelezővé tett!

Közben pedig tovább dühíti nem csak a külföldi szövetségeseinket, hanem a belhoni alattvalókat is. A tegnapi, tízezres (ellenetek irányuló!) tüntetésen a “konferanszié” megjegyezte, hogy “Volt ma olyan fideszes, akinek a saját zsebében volt a keze“. Ezt a kitételt gondolom ti pont olyan alpári és “elérthető” célzásnak vettétek, mint az orbánkinevezett, simicskás Vida Ildikó, aki már akkor is a saját nevét hallja A. M. Goodfriend nyilatkozataiból, amikor (eleddig soha) azt ő meg sem említi!

Közbevetőleg:

Pont ezt mondta ma reggel, a közelkörnyezetem eleddig leghangosabb fideszese is! Kikérte magának, hogy az ő keze valaki másénak zsebében volna. Ugyanakkor elismerte: “úgy tűnik néhány párttársam jól keresett a tagsági jogviszonyából”! … Kivéve őt, a Bal(Jobb)féket, aki esztendőkön át “gondozta” a Körzeti Kubatov-listát (ennek élén magam is szerepelek, mint “E”, azaz “Ellenség”!), a saját autóján kucsérolta a cédulagyűjtőket (a cédulatulajdonosokat meg etette/itatta), hogy minél több szavazatot gyűjtsön. Közben pedig szépen, lassan tönkre ment a saját vállalkozása és még annyit sem kapott a Vezértől, hogy legalább egy nyamvadt Trafikja legyen! … Helyette mások (“kiemelt nertársak”, többek között egy gyermekgyógyász is! – ötöt!) kapták és most EZEK nyávognak a nem megfelelő bevétel okán! … A Jóédes Mamikátokat, meg azon újságíróknak is, akik a Trafikmutyisták sanyarú sorsát most siratják el, immáron hónapok óta, mer’ nincs ölég bevételük Nekijük! (Hogyaza Jóbüdös QA!)

De térjünk csak vissza a TI FELELŐSSÉGETEKRE! Mert ez az egyetlen, melyet nyomon lehet követni, illetve majd számon kérni! Mit fogtok majd tenni ti, közpénzen hizlalt, röfögő Kondatagok, amikor a házatok/lakásotok ajtaja előtt fog sok-sok dühös ember tüntetni és a felelősségre vonásotokat (ha nem a rögtön ítélő kandelláber-stallumot) követelik nektek – a tömeg élén pedig a leghangosabbak a Vezéretek által eleddig pátyolgatott budaházik lesznek a szószólók?! És nem lesznek a Tömegben senkik, akik tegnap elzavarták a büdös francba ugyanezen, bűzlő szarhegyeket?!

Kondabanda!

Az”rendben van”, hogy fogalmatok sincs az Ország és a Társadalom érdekeiről. Hiszen azér’ lehettetek országgyűlési képviselők a Vezér kegyéből, mert ezek/ilyenek vagytok. Ugyanakkor talán van(?) még annyi, magatokhoz való eszetek, hogy felismerjétek A Veszélyt. No meg a Vezér alapvető tulajdonságait! Például a felelősségkerülését, a teljesen hibás lehetőség-felismeréseit (lásd pl. a Putyinhoz fűződő viszonyt, vagy a teljesen idiótán “működő” Külügyminisztériumot!), az alapvető elmeállapotát, a habitusát (szavatartás és a satöbbik!), azt hogy saját magán kívül mindenkit és mindig a saját maga által megteremtett szarban hagy (lásd fentebb: “felelősség” és “lehetőség-felismerés”!), közben pedig “cserélget” … válogatva a hozzátok hasonló, csereszabatos mame és egyéb lukok között!

Kondatagok!

Ideje lenne már gondolkodnotok, s ezt akkor is meg köllene próbálnotok, ha direkte ennek képtelensége okán lettetek vezérileg odaállítva, ahol ma ücsörögtök! De talán a “seggvédelmi” ösztönötök még működik annyira, hogy bégető birkákként ne ugorjatok a Főkolompos után a szakadékba. … Pláne úgy, hogy Neki még ejtőernyője is vagyon!

Szóval: “Vigyázó szemeitek Orbánra vessétek!” … Ti Szemetek!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!