Nincs pénz?

Tegnap Budapesten mintegy ötezer egészségügyi dolgozó tüntetett a “kormány” munka- és életkörülményeiket ellehetetlenítő “politikája” ellen. Az ellen, hogy évről-évre egyre kevesebbet kapnak a költségvetésből, hogy hegyekben tornyosulnak a kifizetetlen számlák és a túlórák. A hivatalos válasz erre mindig az, hogy “Nincs pénz!“. … Nincs, a fenéket nincsen!

Esztendők óta érik már a Maffiaqurmány “sárkányfog-vetése”. Bő öt esztendei uralkodás után Hüvelyk Mutyi már nem tud rámutatni egyetlen olyan foglalkozási ágra, avagy társadalmi csoportra/rétegre, melybe ne rúgott volna bele, ne fosztotta volna meg jogaiktól, vagyonuktól, megélhetésüktől. Egyetlen olyanra sem, melynek meg ne csikordulna dühében a foga, ha csak egy villanásnyi időre is Rá gondol.

Nem vigasztaló, de tény, hogy immáron a Saját Bandájában is vannak Haragosai. Olyanok (ugye nem köll neveket említenem!), akiket az Újkegyencek (ugye mindenki tudja, kikről van szó!) érdekében igyekszik Őtehetségtelensége kifosztani, elvenni tőlük azt, amit még korábban Ő “adott” nekik … a Miénkből. “Isten adta, Isten elvette” – mondhatnák a Kegyvesztettek, de a helyzet az, hogy ők is tudják: a legújabb kedvezményezettek elsöprő többsége csak stróman. Olyan áltulajdonos, aki a “miniszterelnök” (hasával együtt) dagadó vagyonkáját rejtegeti. (Szegény Mészáros Lőri, az ország legtehetségesebb gázszerelője, amikor rajtakapták egy “elfelejtett milliárdon“, bizonnyal a földhöz csapott otthon valamit, mondván: “Vazze! Hát ez is az én nevemen van?!“)

Nincs pénz! Körülbelül ezt mondta az illetékes szakállamtitkár is, amikor tegnap a tüntető egészségügyisek elé állt, hozzátéve azt is, hogy szerinte a tiltakozóknak mindenben igazuk van, átérzi a problémáikat. Osztán még azt is megígérte, hogy megtesz mindent, amit csak lehet. De mi is az az “amit lehet”? Az, ami eddig? Hogy álegyeztetéseket tartanak az érdekképviseletekkel és nem történik semmi? Hogy mindössze 60 milliárdot “adnak” az ennek pont a dupláját kitevő kórházi tartozások kiegyenlítésére? Amely Tartozások egyébként pont az Alulfinanszírozás, meg az elképesztő Bürokrácia és a Korrupció következtében keletkeztek?

Egyébként le a kalappal Zombor Gábor előtt! Ő legalább hajlandó volt szóba állni az egyébként kormányzatilag jobbágynak tekintett Tömeggel. Nem úgy mint a Közvetlen és a Közvetett Főnöke, akik az ilyesmit kórosan kerülik. Csakhogy az a helyzet, hogy Zombor tucatnyi ápolónő fizetéséért teszi ezt a semmit nem eredményező “amit lehet”-et, s ha annyira tisztában van a tiltakozás jogosságával, akkor miért nem mond le?! … Például tiltakozásul és szolidaritásból! … Hja! Nem akar visszamenni a lerohasztott egészségügybe. Kórházigazgatónak. Szarérhúgyér’. Ugyi?!

Nincs pénz, mert a források köllenek a halaszthatatlanul szükséges beruházásokra, fejlesztésekre. Azokra, amiknek köszönhetően “dübörög” a gazdaság, növekedése pedig Azunió élbolyába tartozik. Aha. Az Abony és Fegyvernek közötti M4-esre eleddig bő 60 milliárdot lapátoltak ki a mi zsebünkből Simicskáéba azzal a jelszóval, hogy lehet előlegezni “saját” forrásból is, mert Brüsszel azt majd úgyis kifizeti.

Osztán meg kiderült, hogy mégse, s ezért felmondták a Szerződést. Pedig akkor is tudták, hogy az EU-tól erre egy centet sem fognak kapni, amikor a kontraktust aláírták. Ki is fizették vóna a maradék hatvanat is, mi meg sose’ tudjuk meg, hogy ezt nem a brüsszeli bürokraták állták, ha ki nem tör a Haragszomrád, a “gespiclizős” Orbán-Simicska belháború. Most ott ázik-mállik a Torzó az Alföldön, naponta(!) másfél milliót romlik az állaga, de nem baj, mert sikerült bosszút állni az Újgyurcsányon. Pedig abból, amit erre eddig kifizettek, rendezhették vóna a kórházak tartozásait, avagy béreket, avagy a túlórákat. Ugyi?! (Semmi baj, majd a Beteg paraszolvál, a Maffia meg megint megúszta a dolgot kiadás nélkül. Ahogyan azt a “quaestorosokkal“, meg a devizahitelesekkel is tették. – Utóbbiakról itten vagyon egy nagyon, de nagyon megalapozott poszt!)

Nincs pénz? Az országban már alig találni olyan lukat, melyet ne a “miniszterelnök” veje közvilágítana be. Pécs például egymilliárdos önrész-hitelt vett fel (a “kormány” kegyes engedélyével!), hogy a Fatolvaj beledezhesse a közterületeit (a költségek 85 százalékát az EU fizeti!). Miért jó ez az ottaniaknak? Mer’ ezzel mintegy kétharmados “rezsicsökkentést” lehet elérni, lévén ennyivel kevesebb lesz az áramigény.

Ámde Wittinghof Tamás, Budaörs kreatív polgármestere gyönyörűen bebizonyította, hogy ezt az egészet mindenféle EU-támogatás és hitelfelvétel nélkül is meg lehet oldani. Ő egy olyan szerződést kötött a “ledezésre”, hogy a kivitelező(!) vesz fel hitelt, a város pedig a megtakarításból származó pénzzel fizet. Ergó egyetlen vasnyi hitel-, avagy brüsszel-pénz sincs az egészben, semmivel nem növekednek a település kiadásai, mégis mindenki jól jár! Kivéve az orbánvejkó “Elios” nevű cégét, mivel nem az a kivitelező!

Jogos a Kérdés: az ifjú Tiborcz nertársnak (no meg a tőle kórosan megrendelgető önkormányzatoknak) miért nem jutott eszébe ugyanez a konstrukció? S amennyire “jogos” ez, olyan egyszerű a Válasz is: Pista és Rasi nem ér rá hosszútávon gondolkodni, nekik most köll a pénz, mert nekik most köll “a saját lábukon állni”! Ugyi?!

Ugyancsak jogos azt is felvetni, hogy ha Budaörs-módra is működik ez a dolog, akkor az így felszabaduló, tehát szükségtelen forrásokat (kamatfizetés+a szokásos “túlszámlázás”) nem lehetne netalán a köz- helyett az emberfők “világítására” fordítani? Mert itt az Oktatás sem kap már semmit! Mert itt ezeknek a Közpénzhörcsögöknek a százegyedik milliárdért is le köll hajolni! Mert Ezek már’ ott tartanak, hogy nem csak egymást, de a Koldust is kizsebelik!

Avagy azt megkérdezni, hogy miért is köll korszerűsíteni a közvilágítást? Jó, tudom: kétharmadnyi áramigény-csökkenés jön így létre. Ámde ha ez így van és ez jó, akkor mijafaszér’ köll ide Paks-II.-t építeni, ha egyébként mindent elkövetnek (ezek szerint!) az energiamegtakarítás érdekében? … No erre kössön gombot egy kormányzati Szócipelő, avagy maga a Habonyárpi! Tán még tenni is lenne kénytelen, ha lenne legalább egy talpraesett újságíró, netalán egy tényleg ellenzéki politikus, akinek eddig terjedne a Bátorsága(?), avagy inkább az Ötletessége … mégavagyabb a Felelősségérzete. Ugyi?!

Nincs pénz? A fenéket nincsen! … Quod erat demonstrandum.

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!