Se szeri, se száma nincs a világtörténelemben azon politikusoknak, akik ugyan a bátor és rettenthetetlen hős szerepében tetszelegtek, ám amikor komoly döntést kellett volna hozni, gyáván kitértek a felelősség alól, s azt az általuk állítólag híven szolgált népre tolták. … Példák a közelmúltból.
Arnold Schwarzenegger, az osztrák származású színész-politikus kétszer is volt az USA egyik leggazdagabb állama, Kalifornia kormányzója. Mindkétszer az ott konzervatívnak számító Republikánus Párt színeiben. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság minapi, a melegházasságokat engedélyező határozatát védelmébe vegye, sőt, kijelentse: “Nagyon boldog vagyok, hogy ez a döntés megszületett“. Véleménye szerint ugyanis: “Mindenkit ugyanolyan jogok illetnek meg. Ez a helyes út, és úgy gondolom, ez egész Amerika számára ünneplésre ad okot“. Azokat, akik ezen véleményét az FB-oldalán kifogásolták, egyszerűen elküldte a francba, a méltatlankodó közéleti “személyiségekről” meg a következő szavakkal emlékezett meg: “Azt kell mondjam, hogy az igazságszolgáltatás néha jobb döntéseket hoz, mint a politikusok“, lévén utóbbiak “… néha nem elég tökösek ahhoz, hogy együttműködjenek ilyen ügyekben“.
Tökösen megfogalmazott álláspont! Kíváncsi lennék rá, mit szólnának ehhöz a honi “konzervatívok”, élükön a “miniszterelnökkel”, az ő “helyettesével”, avagy Tarlós főpolgármesterrel. Azok a közpénzeltartott xeno- és “buzofóbok”, akikből egy, a világ normális részén immáron automatikusan elfogadott “melegfelvonulás” vagy ízléstelen viccelődéseket, vagy zsigerien középkori öklendezéseket hoz ki. Gondolom, ezek az alakok most sem azt állapították meg, hogy a Világ ment el mellettük, hanem pont fordítva. Azt, hogy “hanyatlik a Nyugat”, hogy “a Kelet a jövő ígérete” (csak még soha nem váltotta be, de majmos’! … hehehe!), no meg hogy azon a bizonyos “autópályán” mindenki “szembe jön”. (A fentebbi Arnold-Viktor fotó pedig törlődik a “megfelelő” FB-oldalról!)
Alexisz Ciprasz görög kormányfő “buziügyi” állásfoglalását ugyan nem ismerem, de nem csodálkoznék rajta, ha fentebb említett “Hungaricumokhoz” hasonlóan vélekedne. Reá ugyanis szintén vonatkozik a schwarzeneggeri megállapítás, azaz bátorsága addig tart, míg a viccbéli, a körmét reszelgető nyuszinak: amint megjön az “oroszlán”, rögvest visszavonja “bátor” kijelentéseit, majd remegve kijelenti: “hülyeségeket beszélek”.
Görögország 2009-óta vegetál az EU-IMF pénzügyi infúzióján. Oka ennek az, hogy Hellászban már az eurozónába való belépést megelőző esztendők óta is minden pénzügyminiszter, illetve statisztikai hivatalnok alkalmazásának elsődleges kritériuma a mérleghamisítási képesség volt. Össze is gereblyéztek egy akkora adóssághalmot, amiből önerőből kimászni képtelenek voltak. A korábbi görög kormányok ugyan sok mindent megtettek a hitelezői igények teljesítése érdekében (évek óta szufficites költségvetések készültek és valósultak meg – adósságszolgálat nélkül szemlélve!), de valódi reformok híján a gazdaság nem indulhatott be. Miért nem? Mert a “Nagygörögök” a hatalom bűvöletében elsősorban a “székbe kapaszkodást” tartották szem előtt, s mindig csak annyit tettek, ami a további hitelek lehívásához még éppen elegendőnek bizonyult. (Közben pedig a Csodát várták, persze az ilyenkor szokásos “eredménnyel”.)
Ez meg nem tetszett a “Kisgörögöknek“, akik csak azt látták: a korábban krőzusi juttatásaik eltűntek, adóik emelkedtek, munkahelyeik megszűntek, javulás meg nem történik. Ezér’ osztán többségük úgy döntött, hogy kormányozza csak most mán’ az országot az a szélbal-széljobb koalíció, melynek miniszterelnök-jelöltje, a nevezett Ciprasz, ugyancsak a hatalom megszerzése érdekében, fűt és fát, tücsköt meg bogarat megígért mindenkinek. Legfőképpen azt, hogy felmondják a 2009-es hitelmegállapodást, kirúgják az EU-t és az IMF-et, szakítanak a “megszorítások politikájával”. Tehát a Kisgörög visszakapja tőlük az addig megszokott életmódját, azaz pont azt, ami a Csődig vezetett. (Engem ez élénken emlékeztet a 2010-es magyarországi választási kampányára. Persze lehet, hogy csak én tévedek.)
Mintegy öt havi tárgyalások, no meg a törlesztésfizetés okán bekövetkezett “padláslesöprések” után bekövetkezett az Igazság Pillanata, s hiába volt a handabandázás, az Unió pénzügyminiszterei kitették a zsebre baszott vágott kezű (ez is emlékeztet “Valakire“!) görög “szaktárcás” szűrét a szombati megbeszélésről. Akik meg bent maradtak, simán megüzenték a Kintmaradt által képviselt társaságnak: betartjátok az Egyezséget, vagy mehettek a levesbe!
Mire a “bátor” görög kormány válasza: jaj, csak addig tessen már pénzt adni nekünk, amíg lemegy az a jövő vasárnapi népszavazás! Az, amit pont egy nappal korábban jelentettek be és írtak ki. Egy olyan népszavazást, ami a görög alkotmány szerint lehetetlen, s mire az első hellén odahúzza az “ikszét” a megfelelő rubrikába, már értelmetlen is! Nem csak mert addigra megszűnik a tárgyát képező Szerződés, de azért is, mert az EU-IMF ugyan miért hinné el, hogy a “nemet” javasló, és pont ezzel hatalomra jutó Sziriza majd éppen ennek hatására fogja betartani azt, amit egyébként a kötelessége lenne.
Mi ebben a “töketlenség”? Szerintem világos. Ciprasz “nyuszi” addig várta az “oroszlánt”, hivatkozva a népi felhatalmazására, amíg az “állatok királya” valóban meg is érkezett. Kitátott, agyarakkal bőven “felszerelt” szájába tekintve, az eladdig marhára bátor Görög Tapsifüles pedig mit is csinált? No nem azt, hogy bevállalván a “politikai pofavesztést” elismerje, hogy abszolúte megalapozatlan és elképesztően populista ígérgetésekkel jutott hatalomra, de ezeket beváltani nem tudta. Azt sem, hogy néhány havi regnálása után végre először tényleg az ország érdekében cselekedjen, azaz a Valóságot a kisgörögök elé terjesztve elmondja: nincs más választás, mint az a Megszorítás, ami ugyan pár hónappal ezelőtt még nem lett volna ennyire kellemetlen, csakhogy mi, a Nagygörög Pöffeszkedésünkkel, meg a zsarolgatásainkkal elbasztuk még azt is, amire akkor még lehetőségünk lett volna. Ehelyett a Nép Szavára állandóan hivatkozó, s az eddigi “döntéseit” erre “alapozó” töketlen Ciprasz a népszavazással a népre hárítja azt a felelősséget, melyet ugyanezen néptől kapott! … Gratulálok!
Visszatérve a Töketlen Magyarbátrakra, egyszerűen nem tudom megállni, hogy párhuzamot ne vonjak közöttük, meg a “Nagybüdös Szükség” idején szintén picurkáknak bizonyult Nagygörögök között.
Tény és való, hogy országunkba elképesztően sok menekült érkezik – pláne, mióta bejelentette a “Népnemzeti Qrmány” a kerítésépítés “okos” ötletét. Tény és való, hogy ez a migrációs nyomás kezdi szétfeszíteni a magyar közigazgatás és idegenrendészet rendelkezésre álló anyagi és személyi, valamint elhelyezési kereteit.
Osztán amikor már a nemtörődömségük miatt körmükre égett az egész, akkor bemenekülnek a Nép mögé: egy teljes milliárdot fordítva egy … aljas Konzultációra, további bő 300 milliót a szintén elképesztően embertelen, a legalpáribb ösztönök felszínre hozására szánt plakát- és reklámkampányra. Amennyiből jódarabig úri módon tarthatnánk az ideérkező menekülteket!
Nemzeti katasztrófát vizionál, majd tegnap hajnalban a Szeretett Vezető, némi további (és ellopható) brüsszeli pénzek ígérvénye okán hirtelen megváltoztatja az álláspontját? Kerítést építtet magyar területen úgy 20 milliárdért? Amelynek rácsához a migránsnak ölég csak hozzáérnie, s máris be köll őt fogadnunk, lévén nem/igen (megfelelő válasz nap, illetve mostanság már óra/perc szerint választható!) tartjuk be az erre vonatkozó európai szabályokat? Azokat, melyek regulálták volna a menekültek/bevándorlók uniós “szétosztását”, de a nemzeti érdekre hivatkozva a Főnök egyszerűen elutasította? Fel sem mérve annak lehetőségét, hogy ezek után itt is maradhat akár az összes is?
Mindezek után töketlennek nevezi az alpári antimigráns-kampányt mélyen elítélő libalosokat (például őt!), illetve tökösnek a “győztes” Viktort egy olyan Blogger, aki egyébként tökéletesen tisztában van a Rendszer alapvetően aljas, hazug mivoltával (szerinte tényleg ilyen, de kivéve most – naneee!). … Hát nem is tudom, mit mondjak!
Pedig csak egy kicsit olvasnunk kéne. Egy kicsit körülnéznünk és tájékozottságot töltenünk a tökfejünkbe. Már csak azér’ is, hogy ne töketlen közpénzlenyúlók uralják itten a közbeszédet, meg a tökfilkók tök’egyszerű, tökösnek vélt közgondolkodását!
Ebben az egyre abszurdabb, mind korruptabb és maffiásabb Nerisztánban szinte bármi megtörténhet. A minap például az, hogy egy közpénzlenyúló fidesznyik a közpénzlenyúló fidesznyikek tevékenysége okán igazságért kiált a Közpénzlenyúló Fidesznyikhez! … Mint ha a Kisördög imádkozna Luciferhez!
Tiffán Zsolt egy igazi “karrierfideszes“. Életrajza szerint 1998-ban érte őt az első revelációja, akkor lépett be A Pártba. Az pediglen nem is lett hálátlan neki, hiszen hat esztendővel később már megyei elnök, 2010-től pedig országgyűlési képviselő is lehetett. Ezzel párhuzamosan pedig (míg azt a Führer be nem tiltotta) a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke is.
Zsoltnak tehát szép jövedelme volt, de nem elegendő. Ahhoz semmiképpen nem, hogy az apjával közös, még 2012. májusában bejegyzett borászati kft.-jét a cég által kiérdemelt üzleti/anyagi pozícióba juttassa. Erre csak 2013-ban nyílt lehetősége, mikor is egy 16,5 milliárd forintos keretű, “Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése” című uniós pályázatra oly’ sikeres projektet terjesztett be a Colchicum Szolgáltató Kft. (Tiffánék cége), hogy azzal összesen 107.928.877,- Ft támogatást nyert el.
Zsoltot az nem zavarta, hogy a családi vállalkozásnak akkor még egyáltalán nem voltak “üzleti célú szálláshelyei”. De megoldotta a problémát azzal, hogy (gondolom) a pénz feléből elébb megteremtette ezeket, majd a másikból pedig továbbfejlesztette. Egyébként sem volt különösebb oka a lelkiismeret-furdalásra, hiszen a pályázat nyertesei között voltak autókereskedők, műanyagflakon-gyártók, de ott virított maga Lázár Vilmos, a hírhedt CBA résztulajdonosa is, akiknek szintén nem volt (akkor még) mit “fejleszteniük”.
Zsoltnak később azzal sem volt gondja, hogy a törvényi tilalom ellenére két helyről húzott fizetséget. Miután ugyanis 2014-ben választania köllött a képviselői mandátum és az önkormányzati pozíció között (az előbbi mellett döntött), alaposan megcsappant a jövedelme, ám ezt a Jóságos Keresztapa, avagy valamelyik consiglierie egy miniszteri biztosi állással kompenzálta. A “polgári erkölcs” szerint ugyi ez totál rendben van, de Tiffánt a dolog egyébként azért sem zavarta különösebben, mert ezt az illetékes minisztérium alaposan “megmagyarázta“.
Zsolt tehát nyugodtan élte a fidesznyikek hétköznapjait. Híven szolgálta a Pártot, a Kormányt, valamint az ezek élén álló Szeretett Vezetőt, nyalintotta fel a neki ezért cserébe juttatott közpénzeket, s a fentebb említett EU-stiklin kívül komolyabb “dolgai” nem voltak. Na jó, ott volt még az a “Kisbusz-ügy” is, de az csak annak volt köszönhető, hogy Tiffán, mint a körzet képviselője nem akarta megsérteni a harkányiakat (ha mán annyira erőtették a dógot … ugyi?).
Ámde Zsoltban a minap valami megszakadt. Tegnap előtti (jún. 24.) fészbúkos bejegyzésében magából kikelve kiáltott igazságért. Nem máshoz, mint a Szeretett Vezetőhöz, az Egyetlenhez, aki szerinte a párton belül még mindig azt teszi, melyre ő maga is felesküdött: harcol a magyarságért! Mert a “miniszterelnök” az, aki Tiffán szerint “… ha kell, a világgal szembeszáll a magyarok védelmében. Egyszerűen, tisztán, mégis (!!!??? – kiemelés: szendam) érthetően beszél. Hogyan harcoljon ő, ha Dél-Dunántúl semmit sem tesz a saját boldogulása érdekében?“.
Juhéj, itt valami nagy baj van! De mi is lehet az? Lássuk csak Zsolt bejegyzésének egyes részleteit:
Mert nem tűröm el, hogy engem és társaimat – akik a szívünket kitettük az Ős-Dráva program sikere érdekében – nap mint nap megalázzanak! Többek között olyan politikai szereplők, akik a közéleti kurválkodáson kívül semmihez sem értenek, és semmit nem tettek még le az asztalra. Az Ormánság asztalára. Büntetett előéletű firkászok faggatnak a hülye és aljas kérdéseikkel naponta. Ha pedig megrendelés érkezik ezekhez a bűzlő médiumokhoz – sajnos sokszor kormánypárti oldalról -, ők rögtön ugranak, s ordas hazugságokat terjesztenek rólunk. (Amúgy tudjuk, kik osztják az észt a megyében közülünk. Összesen két emberről van szó…Pedig nem egy pártban vannak, mégis ők osztják le a lóvét… Ha kell, a sajátjaikra törnek, csak azért, hogy mások semmit se tehessenek …
Néha tényleg úgy érzem, kitinpáncélt kell növesztenünk, hogy elviseljük mindazt a gyalázatot, amit ezek a gazemberek ránk ragasztanak. Teljes skizofrénia, hogy (pártfüggetlenül) nyalják a seggét politikai hobbitoknak egy – egyébként dicséretes – rendezvény miatt, mindeközben a megvalósult projekt elindítói a XXI. század verbális máglyáin végzik.Helyosztás zajlik: egyszer ez, egyszer az az erős ember. Ha valaki persona non grata, akkor társai az ellenzéki sajtó segítségével próbálják lejáratni …
Táskahordozók világa lettünk, amelyben „polkorrekt” fiúk utasítanak rendre az ilyen írások miatt. Magára hagytuk a derék polgári köröket. A régi tagok hátán feláll a szőr a sikamlós dumák miatt. Egyszerűen elegük van abból, hogy a kormánypárt mindenre barátkozós szöveget lök …
Azért van ez, mert nem jó a személyzeti politikánk. Nem is volt jó soha
Tudományos munkatársainkat használják fel mikrofonhordozónak, hogy kommunista, jópofizó uzsorásoknak – köztük ormánsági polgármestereknek – adják kezébe a távbeszélőt. Szemkilövetők tetszelegnek a hatalom árnyékában, lökve a szokásos szöveget, amit mindannyian ismerünk: “Tudod, én mindig rátok szavaztam…” …
Ó, és az árulók! Akik hazudtak, akik megvezettek minket, akik a tehetségteleneket használják fel hatalmuk érdekében, akik a maguk hatalmáért olyanokat emelnek hatalomba, akik a torkukat elharapták volna másfél évtizeddel ezelőtt. (Ez mán’ kicsit necces. A Vezér esetleg magára veheti! – szendam)
Zsolt osztán az istenhez kiált igazságért. Azt írja, hogy “Viktor! Vedd már észre!!!Ezek maffiózók!!!“. Leírja, hogy a “2018-as nagy harc” előtt a Pártnak magába köll néznie, mert ha nem így lesz, “ránk telepszik a „nyilasávós” söpredék, akinek pojácái hetente tolják a képünkbe a politika totális gátlástalanságát és sunyiságát!“. Azt, hogy ismét aktivizálni kell a polgári köröket, mielőtt azokat a Jobbik, “a maga álszentségével elviszi őket“. Majd hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon, egy fidesznyiktől merőben szokatlan módon önkritikát gyakorol: “Elkeserítő a helyzet. Én is hibás vagyok. Azt hittem, egy jó ügyért csak ki kell állni, aztán minden megy magától. Hát nem így van…“. Majd ezt az egész tirádát az alábbi fotóval illusztrálta:
Halovány sejtelmem sincs, mi vezette e poszt megírására Tiffán Zsoltot. Ezt döntsék el Tisztelt Olvasóim a fentebb felkínált szavazáson. Az azonban mindenképpen biztos: meglehetősen … khm … furcsa, amikor egy közpénzlenyúló fidesznyik a közpénzlenyúló fidesznyikek miatt igazságért kiált a Közpénzlenyúló Fidesznyikhez! … Csak szentet ne csináljunk belőle … is!
Az egyik budapesti kerületi ügyészség szerint nem követi el a költségvetési csalás bűncselekményét az, aki vagyonnyilatkozatából kihagy néhány olyan elemet, melyről elfelejtkezett, illetve amely a “tudatában nem saját jövedelemként jelenik meg”. … Hurrá! Magyarországon ezek szerint felmentő körülmény a tudatlanság, a feledékenység, a debilitás. Ezt jól jegyezze meg minden keményen megadóztatott kisember!
Van a Btk.-nak egy paragrafusa, nevezetesen a 396., melynek első bekezdése “a” pontja szerint “az követi el költségvetési csalás bűncselekményét, aki a költségvetésbe való befizetési kötelezettségét, avagy a költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja“. Ebből egyenesen következik, hogy az, aki a neki kötelességként előírt vagyonnyilatkozatát úgy teszi meg, hogy abból egyes elemeket (pl. megszerzett, számára kiutalt jövedelmeket) kihagy, az költségvetési csaló, tehát bűnelkövető.
Egy másik törvény szerint bizonyos közszereplők (képviselőktől kezdve, kormánytagokon és polgármestereken át a vezető tisztviselőkig) kötelesek minden esztendőben vagyonnyilatkozatot beadni, melyben fel kell tüntessék valamennyi, a tárgyévben szerzett vagyontárgyaikat és jövedelmeiket. Ha valaki ennek nem, avagy nem teljes körűen tesz eleget, azaz a dokumentumokból “kifelejt” ezt-azt, az nem csak ezt a jogszabályt sérti meg, de értelem szerűen az előző bekezdésben ismertetettet is. Ergó: az illető bűncselekmény elkövetője!
Még áprilisban történt, hogy a tavalyi nyilatkozatokat böngészve kiderült: a Magyar Nemzeti Bank egyes vezetői, pontosabban Matolcsy György elnök és Gerhardt Ferenc alelnök, nem csak a gazdaságpolitikát, a Jegybank szerepét és jogköreit, de a vagyonbevallási kötelezettséget is “unorthodoxan” értelmezik.
Mint ismeretes, az MNB nemrégiben több százmillió forintnyi “nyereség” felhasználásával számos alapítványt hozott létre annak céljából, hogy azok terjesszék és népszerűsítsék Gyurci gazdaságpolitikai tévelygéseit, nettó őrültségeit (a nagyobb gyalázat kedvéért ezek mindegyikét a bölcsesség görög istennőjéről Pallas Athénéről nevezték el). Ezen fundációk vezető testületeibe osztán beültették a Bank matolcsyánus főkádereit, akik az egyébként is nagyvonalú, jegybanki jövedelmük mellett, további apanázsokat húzhattak ezekből is. Györgyünk például két helyről havi 1,2 milliót, Feri pedig (ugyancsak két kasszából) egy teljes millát.
Ezeket azonban egyikük sem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, s amikor ez kiderült, mindketten meglehetősen “unorthodox”, tehát reájuk jellemző magyarázattal éltek. Györgyünk szerint neki azért nem volt ezen pénzzel kapcsolatban elszámolási kötelezettsége, mert azt az utolsó fillérig jótékony célra fordította. Ebből pedig következik (szerinte), hogy az alapítványi kifizetésekből neki semmiféle “elkölthető jövedelme nem származott“. Hasonló módon érvelt Ferenc is. Ő szintén jótékonykodásra hivatkozott, s mivel így nem került “fizikai kapcsolatba” ezen jövedelmével, hát egyszerűen “megfeledkezett” róla.
Sánta az érvelés ugye mondanom sem köll. Hiszen az agyarországi előírások szerint mindenkinek minden kifizetőhelyről meg kell kapnia a jövedelemigazolásokat (nem összesítve, hanem darabonként!) legkésőbb az év januárjának végéig, amelyek alapján köteles megtennie a jövedelem-, illetve a vagyonnyilatkozatát. Ezek átvételét pediglen aláírásával köll igazolnia. Innentől kezdve tehát a “feledékenység”, mint magyarázat kihullik az orthodox logika rostáján. Hasonló a helyzet az “el nem költhető” jövedelemre való hivatkozással. Ha ugyanis bárki (akár egyszeri, akár visszavonásig érvényes) megbízást ad bankjának arra, hogy számlájáról az oda beérkezett pénzének egy meghatározott részét átutalja egy másik kontóra, akkor azt a pénzt elköltötte!
Ez az egyszerű ok-okozati összefüggés volt az, amely arra sarkallta Varjú Lászlót, a DK politikusát, hogy vagyonnyilatkozati kötelezettség megszegése, illetve költségvetési csalás bűncselekménye gyanújával feljelentse Matolcsyt és Gerhardtot. Az illetékes ügyészség nem is habozott megindítani a vizsgálatot, majd két hónap múlva (tehát a tények alapos áttekintése, illetve hosszas mérlegelés után!) meg is hozta verdiktjét.
A tegnap nyilvánosságra került, de még június 19.-én kelt határozat szerint az igaz ugyan, hogy “az alapítványoktól származó jövedelem adóköteles jövedelem, ekként pedig a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő, így a bűncselekmény objektív tényállási elemei, elkövetési magatartás, elkövetési tárgy megállapíthatóak, a feljelentett cselekmény tényállásszerű“. Ámde az a helyzet, hogy “a feljelentésből kitűnik, hogy a feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény“.
Juhéj! Meg van oldva minden adócsaló gondja! Az ügyészségi határozat alapján mostantól bárki hivatkozhat arra (hogy ha az adóhivatal nyakon csípi némi eltitkolt/bevallatlan jövedelemmel), hogy ő csupán egy debil, akinek halovány fogalma sem vót arról, mit is kéne ráírnia a “söralátétre”. Mivel pedig ez nem volt “szándékos”, hát az egész nem tekinthető semmiféle szabály-, avagy törvénysértésnek, horribile dictu bűncselekménynek. Ezt pedig úgy a NAV, mint az esetlegesen eljáró vádhatóságnak is kötelessége lesz elfogadnia, hiszen ha Matolcsy és alelnöke ugyanezen indoklás szerint bűntelen, akkor ő is az!
Tegyük fel azonban, hogy az ügyészségnek igaza van! Azt tehát, hogy Gyuri és Feri egyszerűen hülye, valóban nem volt halovány sejtelmük sem arról (nem a fenéket!), hogy mit (nem) cselekszenek. Ámde akkor még nagyobb a baj, hiszen ezek szerint az ország monetáris politikája, készpénzkibocsátása manifeszt elmebetegek, saját tetteik súlyát és következményeit felmérni képtelen alakok kezében van, akik fölött nincs semmiféle törvényes kontroll!
Több mint egy esztendeje nincs a Jegybanknak felügyelőbizottsága! Az “Egyetlen Felettes Szerv” pedig “mentális kihívásokkal” küszködik. Nincs is tehát min csodálkozni!
Csilivili számítások igyekszenek igazolni, milyen faszányosan jól járunk majd a 2024-es budapesti Olimpiával. Ámde a helyzet az, hogy úgy köll ez nekünk, “mint egy színpompás pattanás a seggünkre“, hiszen közismert csalók serege tüsténkedik máris az egész projekt körül, ráadásul az olimpiai falut (“véletlenül”) pont a Quaestor egyik csaló beruházása, a “Duna City” telkére húznák fel! … Az alábbiakban konkrét és megalapozott “elemzéseket” olvashatunk a 444.hu oldaláról!
Kiknek jó egy olimpia megrendezése?
Figyelem, nemzeti konzultáció indul!
Egyesek szerint az olimpia az ókori idők óta a népek közötti nemes versengés legszebb megnyilvánulása, a világ élsportolóinak négyévente megrendezett színpompás seregszemléje. Mások szerint az olimpia a korrupció melegágya, az értelmetlen, indokolhatatlan költekezés iskolapéldája, városokat a csőd szélére sodró, városrészeket lakatlan kísértettelepekké változtató rendezvény, amiből az utóbbi évtizedekben szinte senki nem jött ki jól, még a leggazdagabb városok sem.
Egyetért ön ezzel a kijelentéssel?
Nagyon egyetértek.
Úgy kell nekünk olimpia, mint egy színpompás pattanás a seggünkre.
Félre az unalmas demagógiát, a lélegeztetőgépet, a krétát, a vécépapírt meg az összes olyan területet, amire jó érzéssel, szívvel-lélekkel el lehetne ebben az országban költeni nemhogy ezermilliárdot, hanem annak a sokszorosát is. Most, hogy Tarlós István személyében Budapest is egyetért az olimpia hazai megrendezésével, két sokkal egyszerűbb érvet mondok az ellen, hogy Magyarország 2024-ben olimpiát rendezzen.
Az egyik az olimpia.
A másik Magyarország.
Egy olimpia megrendezése mellett a közmondásos sportszeretet mellett azt szokás felhozni, hogy élénkíti a rendező város gazdaságát, turistákat vonz, és munkahelyeket teremt, ami persze Magyarországra is ráférne. Ehhez képest sokszorosan bizonyított, jól dokumentált tény, hogy egy-egy olimpia megrendezésével rövid távon jelentkeznek ugyan ezek az előnyök, de ez a rövid táv legtöbbször arra a bő két hétre korlátozódik, ameddig az olimpia tart.
Aztán amint kialszik a közmondásos láng, és a sportolók nemzetközi (színpompás) serege kiteszi a lábát az olimpiai faluból, a szurkolók pedig kicsekkolnak a direkt nekik épített szállodákból, nem marad más utánuk, mint csődhalom, néhány gazos stadion, poshadt medence, penészes tatami, tócsa hányás, illetve pár helyi politikus és sportszakember (sportszakmai vezető), akinek időközben csodák csodájára bearanyozódott a mindaddig hamis Rolex Oyster Perpetualja.
Az olimpiák történetébe régóta belerondít a gátlástalan korrupció, a csalás és az értelmetlen túlköltekezés, ami rendszerint már a rendezés jogért folyó harcnál elkezdődik (lásd Salt Lake City, 2002), és rossz esetben évtizedekig tart. A kanadaiak máig nem tudják túltenni magukat a montréali olimpiai stadion építésének szégyenletes körülményein. A Big Owe-nak, nagy adósságnak csúfolt stadion másfél milliárd kanadai dollárból, mai árfolyamon 335 milliárd forintból jött ki, a város majdnem csődbe ment miatta, a hiteleket 30 éven át fizették. És aki még mindig azt hiszi, hogy a coubertini eszme győzedelmeskedhet a tolvajokon, olvassa el, mi történt Naganóban, Lake Placidben, Albertville-ben, Athénban, Pekingben vagy Londonban. Hogy Szocsiról már ne is beszéljünk, mert amit Szocsiban műveltek az oroszok olimpiarendezés címén, az már nemcsak az oroszoknak fájt, hanem az egész világnak.
Aki pedig erre azt mondja, hogy nem baj, ezek a kanadaiak, amerikaiak, japánok vagy angolok nem értenek hozzá, majd mi megrendezzük rendesen, tisztességesen, viszonylag olcsón és mégis színpompásan, ahogy Los Angeles vagy Barcelona tette, annak teljesen elment az esze.
Mi? Magyarországon? Magyarországon egy nyomorult, 15 négyzetméteres, dohos trafikot nem lehet úgy magára hagyni, hogy el ne lopná valaki, nemhogy egy olimpia megrendezéséhez szükséges közpénzt. Arról nem is beszélve, hogy feltehető: az olimpia megrendezése körül Orbán, Mészáros, Garancsi, Gyárfás (és Deutsch, remélem, hogy Deutsch!) és egyéb válogatott sportemberek mellett ott tüsténkedik maga Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Közügyi és társadalmi fejlődési bizottságának frissen megválasztott tagja, a nemzetközi szinten közismert csaló, aki köztársasági elnöknek nem volt elég becsületes, de arra például tökéletes lenne, hogy ezermilliárdok körül tüsténkedjen.
Chicago városa annak idején 100 millió dollárt költött a 2006-os olimpiai jelentkezésre, amit végül elbukott. 100 millió dollár, az 27 milliárd forint. Egy vesztes pályázatra. Simán kijönne belőle újabb 175 kilométernyi vasfüggöny, mondjuk az osztrák határra. Vagy két jó nagy stadion, csak úgy. Az is szégyen, de még mindig jobban járnánk vele, mint egy ezermilliárdokból megrendezett, szétlopott, az országot kilátástalan csődbe taszító olimpiával.
Ha vannak még kétségek arról, hogy itt tényleg nagyarányú lopás és mutyi készül (már megint), az olvassa csak el a 444 következő beszámolóját!
A Quaestor-telekre álmodják rá az Olimpiai Falut!
A “tanulmánykészítők egybehangzó véleménye szerint” a térképen narancssárga pacával jelölt helyre kell tenni az olimpiai falut a 2024-es Magyar Olimpián:
A Quaestor annak idején így álmodta meg a nagy ingatlanfejlesztést (amiről egyébként szebbnél szebb látványterveket készítettek):
Erről a tanulmány is megemlékezik, a Quaestor nevének említését elegánsan elkerülve:
“A területet a városrendezési tervek vegyes területhasználatra, intenzív beépítésre jelölik (az ide vonatkozó fejlesztési elképzelés a Duna City projekt néven ismert).”
Annyira “revitalizálnák” ez a “barnamezős telket”, hogy egy 17 ezer fő kapacitású falut építenének ide. Utóhasznosításként elég elnagyolt ötleteket vezetnek elő:
“egy része piaci értékesítésre kerül lakóingatlanokként, egy másik része pedig közszolgálati pályakezdők és alkalmazottak kedvezményes lakhatását segíti elő lakóingatlanként – a közszolgálati életpálya modellek részeként – illetve kollégiumként való hasznosítás is szóba jöhet.”
Most egyébként így néz ki a terület:
Nos, aki ezek után még mindig úgy gondolja, hogy ebből az olimpiából lesz valami (nem csak a pályázati költségek alapos ellopása), tisztességesen fogják a kivitelezését lebonyolítani, illetve jelentős gazdasági előnyöket hoz majd a nemzetgazdaságnak, az forduljon orvoshoz, vagy a legközelebbi fideszeshez!
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője tegnap három dokumentumot tett közzé blogján. Ezekből kiderül, hogy Paks-II tavaly májusi megvalósíthatósági tanulmánya részben elavult, részben légből kapott adatokon alapul, soha a büdös életben meg nem térül, üzembe helyezése súlyosan veszélyezteti a Duna élővilágát, illetve lehetetlenné teszi önmaga, és a már meglévő négy blokk (Paks-I) gazdaságos üzemeltetését. Ámde a szendamondja megszerzett egy olyan titkos, belső iratot, mely arról tanúskodik: Paks-II megépítése igenis az ország érdeke! … Feltéve, ha alkalmazzuk a szokásos “maffiaegyenletet”, miszerint “Ország“=”Orbán“.
Főméltóságú Miniszterelnök Úr, Szeretett Vezetőm, Jóságos Keresztapa!
Feltételezhetően a Te tudtoddal és beleegyezéseddel consiglierid, Don János a minap azzal a feladattal bízott meg, hogy tekintsem át az Általad Putyinnal még az elmúlt hónapban (2014. január) megkötött Szerződés gazdaságossági számításait abból a szempontból, hogy ez mennyire szolgálja a MI érdekeinket.
Kötelezettségemnek híven eleget tettem. Átnéztem a szerződést, ennek alapján elvégeztem a kalkulációkat, s utóbbiak során természetesen nem(!) a néphülyítésre kitalált, alaposan elmebeteg matolcsysta módszereket alkalmaztam.
Mindezek alapján azt kell mondanom, hogy ez a Ravasz Ruszki bizony alaposan átvert bennünket! A kontraktus ugyan egy összességében és jelenlegi árakon kalkulálva 3.875 milliárdos beruházásról szól, amelyből az előzetes vélekedések szerint MI körülbelül 20 százalékot, azaz mintegy 800 milliárd forintot vághatunk zsebre.
Ámde a helyzet az, hogy a keret 80 százaléka, az a bizonyos 10 milliárd eurós orosz kölcsön számunkra egyszerűen hozzáférhetetlen. Ezt a mai árakon számolva 3.100 milliárdot az utolsó vasig a ruszkik fogják ellopni, lévén a Szerződés arról szól: Putyin kölcsönt ad a saját cégének, amit meg nekünk (illetve pontosabban fogalmazva: a Zembereknek) kell kamatostul visszafizetnünk.
Ebből egyenesen következik, hogy a jelen helyzet szerint MI (és természetesen főként Te) a magyar “önrész” mintegy 775 milliárdjával “gazdálkodhatunk”, amiből pedig 100, legfeljebb 150 milliárdot téríthetünk el a saját (és természetesen a Te) bankszámlánkra. Ez pedig, tekintettel a beruházás tíz esztendei futamidejére, bizony elég “karcsú”, hiszen az éves bevétel legfeljebb 15 milliárdra taksálható.
Természetesen ez sem kis összeg, de ha azt nézem, hogy a MET Zrt. 150 milliárdos gázimport-bulijából összesen 75 milliárdot kaszáltunk (a pénz másik fele Hernádihoz, illetve Csányihoz került – javaslom, hogy a jövőben csökkenjenek az ilyen részesedések!), akkor az éves profit 25 milliárd volt.
Mielőtt azonban jogos haragod okán parancsot adnál a paksi üzlet kiagyalóinak megérdemelt likvidálására, szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy a Szerződés korántsem annyira előnytelen az ország számára, mint az az első olvasatra látszik! Ez ugyanis számos, további lehetőségeket rejt magában, amikből jelentősen növelhetjük a Család bevételeit.
A Megállapodás ugyanis kizárólag az úgynevezett “kerítésen belüli” beruházásra vonatkozik. Azaz csakis azon gépekre, berendezésekre és épületekre, melyek a két új reaktorblokkot és annak közvetlen kiszolgáló egységeit jelentik. Egyetlen szó sincs azonban a kiegészítő, tehát a “kerítésen kívüli” létesítményekről! Ezek szerint tehát mindezek megvalósítása a MI feladatunk, azokat a saját belátásunk szerint oszthatjuk ki a Család cégei között!
Konzultálva néhány megbízható szakértőnkkel arra jutottam, hogy ezen létesítmények bekerülési ára mintegy 2.000 milliárd forintra tehető. Ha ezek esetében még a megszokottnál is szerényebb “közbeszerzéssel” élünk (azaz mindössze 100%-os túlárazással számolunk), további 2.000 milliárd forintot kereshetünk az egészen, azaz az éves profitunk a teljes futamidő alatt 210-215 milliárd forint is lehet! Ez pedig már Számodra is jelentős összeg, így a megvalósítást mindenképpen javaslom.
Ugyanakkor felmerülhet két probléma is. Az egyik a finanszírozhatóságé, a másik pedig a kommunikálhatóságé. Az tehát, hogy honnan teremtjük elő azt a további 4.000 milliárdot, illetve miként cumiztatjuk be a Zemberekkel a túlköltést. Ezek ugyan roppant fontos szempontok, de én, a Te hűséges szolgád gondoskodtam róla, hogy ilyesmivel ne kelljen foglalkoznod.
Legelébb is konzultáltam Don Mihállyal, aki megnyugtatott: egy évtized alatt esztendőnként 400 milliárdnyi plusszkiadás költségvetési beállítása nem jelent problémát, különös tekintettel az ország érdekeire. Misuszerint simán be lehet vezetni néhány pluszadót anélkül is, hogy azt bárki észre venné. A finanszírozás tehát megoldott!
Ezt követően felkerestem Don Árpádot azt firtatván tőle, hogy a Paks-II emígyen bő duplájára emelkedő költségét miként lehet majd úgy “lekommunikálni” úgy, hogy abból még mi jöjjünk ki nyertesen, azaz mint olyanok, akik a lehető legfelelősebben bánnak a közpénzekkel. Ő ugyancsak megnyugtatott kijelentvén: a túlköltést majd azEurópai Unió életszerűtlen és bürokratikus előírásaira fogjuk, később pedig Nemzeti Konzultációt kezdeményezünk arról, hogy az ilyesmik is nemzetállami hatáskörökbe kerüljenek (utóbbin további egymilliárdot kereshetünk!).
Főméltóságú Miniszterelnök Úr, Szeretett Vezérem, Jóságos Keresztapa!
Mint láthatod, a Paks-II. problematikáját alaposan felderítettem. Rátaláltam a Család érdekeit és jövedelmeit legjobban szolgáló megoldásokra, gondoskodtam a megfelelő finanszírozásról és a kommunikációról is.
Ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy van itt még egy kockázati tényező!
Az nevezetesen, hogy egy ekkora kaliberű pénzszerzést nagyon nehéz olyanokkal precízen menedzseltetni, mintDon Gyurcy, avagy Misu, illetve Árpi. Nem is beszélve a többiekről! Olyanokról, mint például Don Tónió, avagy Don Péter, akik még arra sem voltak képesek, hogy (ellentétben Veled!) véka alá rejtsék a vagyonosodásaikat.
Megfontolásra javasolnám ezért, hogy az Üzlet lebonyolításába, mint “ügyvezetőt”, vond be Don Lajost is! Tudom, hogy mostanában feszült a viszonyotok, de egy ekkora méretű közbe’szerzés véleményem szerint feltétlenül igényli az ő szervezői képességeit, az ebben szerzett több, mint két évtizedes gyakorlatát!
Maradok tiszteletteljes Híved és hűséges Keresztfiad:
Dr. Lenyúl Béla Bódog, elnök-vezérigazgató,
O.V. Tanácsadó Zrt.
Budapest, 2014. február 15.
*
Miniszterelnöki széljegyzet:
János!
Afentiek alapján az alábbi utasításokat adom:
Misu azonnal gondoskodjon a finanszírozás forrásairól!
Árpi kezdje kidolgozni a kommunikációs paneleket, illetve megfogalmazni a konzultációs kérdőívet!
Sándor azonnal gondoskodjon arról, hogy Lenyúl Bélát, mint lajosista elhajlót, egyszer és mindenkorra eltávolítsák a Párt és a Kormány közeléből!
Budapest, 2014. február 16.
*
Újsághír:
Tegnap este halálos közúti balesetet szenvedett Dr. Lenyúl Béla Bódog, az O.V.T. Zrt. elnök-vezérigazgatója. Miközben az autója tetőcsomagtartójáról leesett laptopja után az úttesten kivilágítatlanul visszagyalogolt, a vele szemben Velorexével szabályosan közlekedő, 113 esztendős Neker Esd, magyar-tonga kettős állampolgár halálra gázolta őt. Az ügyben a rendőrség a halált okozó közúti balesetben ismeretlen tettes ellen indított eljárását mintegy 10 perc múlva megszüntette!
Egy korabeli vicc szerint L. I. Brezsnyev sürgősséggel összehívja a Politbürót s kiadja az ukázt: azonnal kezdeményezni kell az ENSZ-nél az időzónák eltörlését, s ezzel az egységes számítás bevezetését. Próbálják neki elmagyarázni, hogy ez nem lehetséges, de ő köti az ebet a karóhoz: “Az időzónákból komoly diplomáciai kellemetlenségek fakadnak. Legutóbb táviratot küldtem II. János Pálnak, melyben sajnálatomat fejeztem ki az ellene elkövetett merénylet kapcsán, s kiderült: még meg sem történt!” … No valami hasonló “magaslatokra” kezd süllyedni a mi provinciális, háztáji diktatúránk is.
Nem tudom, hungaricum-e az a tény, hogy előbb-utóbb minden diktatúra elslamposodik, trehánnyá válik. (A vicc szerint ugyan nem, de tartok tőle, hogy ezt is idehaza agyalták ki.) A kezdeti “kemény”, az elnyomást roppant kreatívan (de bunkó módra is) művelő szakaszból (Rákosi) néhány esztendő múlva fokozatosan kialakul egy lazább, a részletekre egyre kevésbé odafigyelő, inkább a bürokráciára és az ezzel szorosan együtt járó korrupcióra, sem mint a terrorra koncentráló változat (Kádár).
Körülbelül ezt figyelhettük meg az Orbán-rendszer 2010 óta tartó pályafutásában is. Az első két esztendőben még szorosan tartották magukat a nyolc évnyi ellenzékiség ideje alatt gondosan kiagyalt forgatókönyvükhöz. Elébb jött a sunyi propaganda (esetenként “nemzeti konzultációkkal” fűszerezve), amellyel megteremtették a “társadalmi igényt”. Osztán következett a jogászkodás, tehát a szabadságjogokat alaposan megkurtító törvények “megalkotása”, végül pedig a “cselekvés”. Ugyanez vonatkozott a korrupcióra is: elébb törvényesítették a mutyizást, s csak azután következett az effektív lenyúlás.
Igaz, már akkor is voltak trehányságra utaló jelek. Mivel a törvények megszövegezése “kiszerveződött” a köz- és államigazgatáshoz (akkor még) értő minisztériumi alkalmazottak kezéből (őket meg a minisztériumok szervezték ki az apparátusból), s azt a különböző “baráti” ügyvédi irodák vették át, nem csak helyesírási hibák hemzsegtek a ripsz-ropsz elfogadott javaslatokban, de alapos koherenciazavarok is felléptek: az egyik “Lex Haverok” ütötte a másikat. Emiatt osztán azokat gyakorta köllött “fésülgetni”, szinte rögvest módosítani, azaz végrehajthatókká tenni.
Mi volt ennek az oka? Máig nem tudnám pontosan megindokolni. Hiszen a felkészülés nyolc esztendeje nem csak a hatalomátvétel forgatókönyvének megírására lett volna elegendő, de az ezeket lehetővé tévő jogszabályokét is. Az Orbán és Tsai Kft. ügyvezetésének alaposan kidolgozott, egymással szorosan illeszkedő, tehát harmonizáló törvényjavaslatok százaival a hónuk alatt köllött volna bemasíroznia a hatalomba. De vagy ezen utóbbiak nem léteztek (miért nem?), vagy a korlátlanná váló lehetőség (kétharmad) vette el az eszüket, vagy az Orbánra rendkívül jellemző, “cserélgetős” káderpolitika okán olyan “újéhes” bűnözők kerültek a hatalom bástyái mögé, akiknek nem volt türelmük kivárni azt, hogy a gondos munka meghozza a gyümölcsét.
Az első kirívó eset már 2012-ben történt. Ez volt az a hírhedt ügy, amikor kiderült: a Trafikmutyit megalapozó törvény tervezetét Dzsentri Dzsoni (akkor még csak frakcióvezető) hódmezőlázárhelyi dohányos haverjának gépén írták meg. Azt is szarul, mert a 2013-as hatályba lépésig még legalább négyszer módosítani köllött. Mi volt ennek az oka? Valószínűleg az, hogy elmaradt az a bizonyos “társadalmi vita”, ami Maffiáék esetében azt jelenti, hogy nem mérték fel teljes körűen az igényeket. De még ezt követően is farigcsálták a dolgot (persze a rájuk jellemző módon, tehát baltával). Tavaly a benzinkutakról és a hipermarketekből tiltották ki a trafikokat (úgy látszik a Continental rossz üzlethelyiségeket mazsolázott ki magának, pedig 500-ra! volt opciója – ölég hülyén néz ki, hogy egy dohányos cég vezére ennyire tehetségtelen!), később meg azér’ kellett módosítani, hogy szegény Mészáros Lőri néhány árudát megőrizhessen a nagyforgalmú üzletek tövében (nem az épületen belül, hanem a “raktár” sarkán engedélyezték a trafikok működését). Most meg, hogy a lázárhelyi cég főnöke még mindig kevesellte a “bagólét”, hát kitalálták neki a nagyker-monopóliumot, amit “furcsa mód” pont az ő egyik cége kapott meg bagóért – idén mindössze 10 millát köll kifizetnie a koncesszióért.
Ennél sokkal mulatságosabb és jóval jelentéktelenebb eset volt az, amit Fazekas földmaffiaügyi miniszter produkált még tavaly. A Maffiakormány háza táján valósággal hemzsegnek a különböző miniszterelnöki és miniszteri megbízottak. Ezek egyike Karcag ex-polgármestere jóvoltából jutott a stallumához. Neve és feladata lényegtelen (akit izgat a dolog kezdje gyötörni a kedvenc keresőjét!). Ami fontos, hogy a pasas gőzerővel látott neki a feladatának: “járta a vidéket”, hozta-vitte őt a szolgálati kocsi, vette fel a fizuját … Csakhogy legyecske pottyant a jól kifőzött “Fazekas-levesbe”: az esztendő elején kiderült, hogy a miniszter “úr” egyszerűen elfelejtette kinevezni a pacákot! Ráadásul nem is egyszer! Egy miniszteri biztos mandátuma fél évre szól, de korlátlanul hosszabbítható. Hősünk 15 hónapja akciózott már, mire valakinek leesett a tantusz, azaz Fazekas összesen háromszor bizonyult trehánynak. (Na ja! Mit várjunk egy olyantól, aki még az ennél sokkal fontosabb Földmutyit sem tudta tisztességesen, tehát bakizás nélkül levezényelni?!)
Mostanság, mióta a tavalyi “győzelemtől” kezdve az Orbán-Simicska belharc okán gyakorlatilag az országban megszűnt az effektív kormányzás, se szeri, se száma az ilyen slampos trehányságnak. Nem is érdemes valamennyit felsorolni, de van egy, amelyet a múlt hónapban kegyeskedett elkövetnie a Bűnbandának. Ez pedig – annak valamennyi stációjával együtt – híven jellemzi azt, amiről e poszt szólni igyekszik.
Még áprilisban történt, hogy a mexikói Guadalajara városa úgy döntött, hogy mivel a 2017-es “vizesvébé” 100 millió dollárra (kb. 27 mlrd. Ft.) kalkulát rendezési költségéhez egyetlen centnyi állami támogatást nem kap, inkább lemond a megtiszteltetésről. Megjegyzem, a közpénzekkel való felelős bánásmódra vall, hogy az illetékes “mexikói panchók” erre a következtetésre jutottak.
Ámde a felcsúti “Pancho Aréna” tulajdonosa már korántsem bizonyult ennyire szűkmarkúnak (Naná, nem a sajátját költi!). Ezér’ osztán Gyárfás Tamás, a honi úszószövetség elnöke diadalittasan jelentette be: Magyarország átveszi a rendezés jogát. Az elnök akkor még 25 milliárd forint környékére “lőtte be” a költségeket, de alig néhány nap múlva kiderült: valamelyik trehány maffiózó elfelejtette közölni Gyárfással a “tényleges” számot. Azt nevezetesen, hogy a vébé színhelyéül szánt “Dagály” átépítésére és fejlesztésére kijelölt állami megrendelő, az MNV (“Magyar Nemzeti Vagyonkezelő“) a teljes összeget 49 milliárd forintra taksálta. … De ez még mind semmi ahhoz képest, ami ezután következett!
Az MNV május 11.-én(!) egy “előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel” sikeresen megtalálta az egész beruházás főkivitelezőjét a Market Építő Zrt. “személyében”. A hivatalos közlemény szerint ugyanis ez a vállalkozás adta be a legolcsóbb ajánlatot, lévén az MNV által kalkulált eredeti költséghez képest (nota bene: 49 mlrd. forint!) “mindössze” 48,72 milliárdot kért (0,28 milliárd “megtakarítás”! – Hurrá! Szép munka volt fiúk!).
Rögvest meg is kötötték a szerződést, majd május 18.-án (tehát egy héttel később), mint azt a fentebbi fotó is bizonyítja, Nulladik Viktor király a nemzetközi úszó szövetség elnöke és Tarlós “főpolgármester” társaságában lerakta a létesítmény alapkövét (ezt híjják “fángli-barátságnak“?)
Minden tisztának és világosnak tűnik? Hol van ebben a bakizás, a trehányság? Nos ott, hogy ez az “ünnepség” mindössze nyolc(!), a szerződés megkötése pedig csupán tizenöt(!) nappal korábban történt meg, mint hogy az ezekre lehetőséget adó, a kihirdetés napjától érvényes kormányrendelet a május 26.-i Magyar Közlönyben megjelent! … Hol vannak már a régi, szép és daliás idők, amikor a Maffia még visszamenőlegesen törvénykezett!
Ehhöz képest bagatell már, hogy egy nappal korábban (május 25.) arra a kérdésre, hogy mitől dagályosodott 25-ről 49 milliárdra a Vizesvébé költségvetése, két, egymástól gyökeresen eltérő választ kaptak az érdeklődők. Dzsentri Dzsoni szerint azér’, mer’ 2022-ig előre ki köllött fizetni a nemzetközi szövetségnek a koncessziós díjat. Girnyó-Szász szerint azonban az az ok, hogy “kibővült a beruházás”.
Valószínűleg az utóbbi mondott “igazat”, hiszen az a 48,72 milliárd a kivitelezésre megy el nem pedig a koncesszióra, ami ezek szerint további közpénzeket fog felemészteni! Ámde a poszt szempontjából nem ez, hanem az ebben is jelentkező slamposodás és trehányság a lényeg. A két pasi ugyanis manapság minden csütörtökön ott ácsorog egymás mellett (mint Hacsek és Sajó) az Orbángyűlés erre kijelölt termében, s akár órákon át is hajlandó (szimultán) félretájékoztatni a tisztelt magyar újságírókat, rajtuk keresztül meg a t. m. Választót, azaz a Zembereket. Mánpedig ebben az esetben (is) minimum elvárható lenne, hogy legalább egyeztessenek, mielőtt hazudoznak.
De nem teszik, mert fölösleges. Trehány, tesze-fosza, impotens Ellenzék mellett a Maffiakormány annyit bakizhat, amennyit csak akar!
“Zárt osztály. … Komolyan az! … Én zártam be, hogy az a sok hülye kívülről be ne jöhessen.” – mondotta volt az áldott emlékű Hofi Géza, s körülbelül most pont ezt csinálja velünk Viktor bán is a botrányosan xenofób konzultációjával, óriásplakátjaival, meg a 22 milliárdba kerülő drótkerítésével. Igazából nem a menekülőket zárja ki, hanem minket és be. Be az irigykedő, minden ismeretlentől rettegő, gennyes kispolgári létbe. … No meg el az ország valódi problémáitól!
“Szégyen és gyalázat! Az a kormány, amelyik a Lajtán inneni műszaki zár ’89-es elbontásával büszkélkedik a mai napig is (nem mint ha bármi közei is lett volna hozzá!), most ugyanilyet csináltat a magyar-szerb határra! Szégyen és gyalázat!” – fakadt ki tegnap délután kedvenc kocsmám nemfideszes törzsgárdájának egyik tagja azon hír hallatán, hogy a Maffiakabinet elrendelte déli mezsgyénk 175 kilométer hosszani elkerítését.
A felháborodással és a történelmi párhuzam felvázolásával egyetértek. Az az aljas és geci kampány, amit itt ez a qrmány már hetek óta művel, valóban vérforraló. Semmi mást nem tesz, mint kiszolgálja az ócska erkölcsű, magát nemzetinek és kereszténynek hazudozó, talajlakó kispolgár gyűlöletigényét. Ezzel párhuzamosan pedig kielégíti a Maffiapárt népszerűségi igényeit, no meg csillapítja az immáron kizárólag Don Vittoriohoz (szorosan) kötődő “strómanoligarchia” pénzéhségét.
Hogy ez mennyire igaz, ölég csak megnéznünk a tényeket. Elébb kiszórtak az ablakon ezer milliót (“természetesen” a közkasszából) a “konzultációnak” hazudott Nemzeti Izére. Persze úgy, hogy már a fogalmazás pillanatában ismerték a “végeredményt“. Ugyanakkor ezen költség mindössze 0,3 százalékának felhasználásával pont ugyanezt “állította elő” a szakmailag “tökéletesen” kivitelezett közvéleménykutatásával a mindentől (de főleg a tényektől) független Nézőpont Intézet. (Vajh’ hová vándorolt a “különbözet”?) Továbbá plakátkampányba is kezdtek, mely tegezően és magyar nyelven hívja fel a figyelmét minden bevándorlónak/embercsempésznek arra: mi a “komilfó” itten, Setétségországban. Erre 300 millát költöttek (ugyancsak a közösből), de kevesebb helyet vásároltak, mint a Kétfarkú Kutya/Vastagbőr-koalíció ugyanezen összeg bő tizedéből! (Majd’ tízszeres túlárazás! Nem durva ez?). Most meg további 22 milliárdot húznak ki a zsebünkből egy négy méter magas és 175 kilométer hosszú drótkerítés kihúzására, persze csakis azér’ hogy (szokás szerint) megvédjenek minket.
Mindent egybevetve tehát eleddig 23 303 millió forint kiadásnál tartunk, aminek nem látni (dehogynem!) a valódi értelmét. Fel nem foghatjuk (dehogynem!), hogy miér’ fussa erre ennyi, ha a költségvetésből mindössze 15 000 milliót szánnak (mer’ ugyi “takarékoskodni köll”!) a szétbarmolt egészségügy nyomorgó dolgozóinak béremelésére. Fel nem fogható (dehogynem!), hogy ahol mindössze 60 000 millió jut a kórházi tartozások “rendezésére” (melyek ennek pont a dupláját teszik ki ugyan, de “csak ennyi van”!), ugyanennyit találnak nagyhirtelenjében sportra, külképviseletek nyitására, no meg a Ludovikára. Hát ki érti ezt?
“Rugózunk a témán, de ezerrel. Pedig nem ez itthon a legfőbb gond. Igaz, pont ezt akarják!” – vélekedett a már említett asztaltársaság egy másik tagja. S ha egy kicsit, mindössze egyetlen minutára “vigyázó szemeinket” levesszük a habonyista propaganda gusztustalan kérdőívek és gyomorforgató plakátok formájában megtestesülő, alaposan túlárazott délibábjáról, rögvest rájövünk: sörbarátomnak igaza van!
Hiszen már szinte szó nincs az idei esztendő legnagyobb balhéjáról, a Quaestor-botrányról. Arról, hogy a “focialista kapitalizmus” egyik kiemelt tagja, nevezetesen Tarsoly Csaba az állam jótékony félrenézése mellett űzhette csaló tevékenységét. Egy olyan Pilótajátékot, melynek kicsúcsosodása (végső, kétségbeesett elszemtelenedése) 150 000 millió forintnyi kamukötvény eladása volt: a matolcsysta Jegybankba olvasztott pénzpiaci felügyelet orra előtt!!!
Egy olyan szélhámozásról:
amelynek részese volt maga a Maffiakormány is, minimum a KüKü-Minisztériumon keresztül, mint “finanszírozó”.
amely csalást (no meg a nyomok eltüntetését) ugyanezen jegybanki “szerv” azzal támogatta, hogy nem a “tetteshez” rendelt ki felügyeleti biztost, hagyta, hogy egy “josiptotot” ültessenek a “legforróbb cég” élére, illetve tűrte, hogy az majd’ egy hónapon belül háromszor is kamucsődöt jelentsen.
amely állam bűnüldözése hetekig hagyta szabadon mászkálni és tevékenykedni Tarsoly nertársat, igazságszolgáltatása pedig a mai napig nem tesz semmit!
amelynek ügyészsége, mely minden “szoclib”-ügyben hiperaktívnak és készséges információszolgáltatónak bizonyult, most úgy kussol és lapít, mint az a bizonyos emésztési végtermék a fűben.
Ez a díszesen aljas társaság eleddig még mindent megúszott. Bedöntötték a forint árfolyamát, lenyúlták a nyugdíj-megtakarításokat. Ellopták az Alkotmányt, a munkanélküliek és a rokkantak pénzét. Romba döntötték az egészségügyet és az oktatást. Meghekkelhették a választási szabályokat és milliárdokat öntöthettek a kamupártokba. Megúszták a netadót, az amerikai kitiltást, a trafikmutyit, a kaszinó-bizniszt. Szíves közreműködésünkkel lerabolhatták a közműszolgáltatókat (“Rezsicsökkentés“), közben pedig úgy 100 000 milliót vághattak zsebre az orosznál olcsóbb nyugat-európai gáz behozatalának állammaffiás monopolizálásával (“MET Energiakereskedő Zrt.“). Ezen kívül fényesre nyalatták velünk Putyin seggét (hatalmas botrány okozva), elárulatták velünk Ukrajnát, az EU-t, a NATO-t, minden szövetségesünket (mégnagyobb botrány!). Beleugrasztottak minket az évtizedekre titkosított Paks-II.-be (az unokáinkkal együtt), de soha semminek nem volt következménye. Olyan, amivel egy normális ország kormányának hasonló helyzetekben szembe köllött volna néznie!
Minden akadályon “kocc” nélkül hömpölyödtek át eleddig tehát. Ámde ezt a közpénzek törvénytelen “quaestorálását” valamilyen okból túlzottan veszélyesnek minősítették önmagukra nézvést. Valami volt/van ebben az ügyben, ami semmiképp nem derülhet ki. Amiről feltétlenül el köll terelni a figyelmet.
Valami olyasmiről, amiért megéri méglejjebb járatni a Párt, a Kormány, valamint az ezek élén álló Szeretett Vezető aligha megmaradt nemzetközi tekintélyét (nullából elvenni tényleg nem kár … már!). Valami olyasmi, ami azonnali akciót kívánt, szokás szerint nem törődve annak hosszútávú diplomáciai/gazdasági/társadalmi hatásaival/következményeivel. Valami olyasmi, amire nem kár hirtelen kidobni az ablakon azt az eleddig 22 303 millió forintot (bár a “járulékos haszon”, az immáron 70-90 százalékos “lenyúlási ráta” sem lebecsülendő!). Valami olyasmi, ami alapvetően veszélyezteti a hatalmi pozíciót, aminél pedig ugye nincs magasabbrendű szempont.
Bármi is az, az akció sikeres volt. Mindenki rágja a gumicsontot, mindenki arról beszél (már megint), amiről a Maffia szeretné, illetve senki nem azt nézi, amit köllene. … Kivéve az én sörbarátomat, no meg – ezek szerint – engem.
P.S.: Andor Mihály a Gépnarancson tegnap megjelent rövid írásában a következőkre vár(na) választ:
“Most, hogy eldőlt, hogy Orbán Viktor, nevét megörökítendő, piramis helyett egy 175 kilométer hosszú és négy méter magas kerítést fog építtetni a szerb határon, fölmerül néhány kérdés.
Mennyi pénzt fog költeni erre az emlékműre Orbán az adónkból?
Ki fognak-e írni az évszázad építkezésére közbeszerzést?
A pályázati feltételek között fog-e szerepelni, hogy a pályázó nevének Mészárossal vagy Tiborczcal kell kezdődnie, és Lőrinccel vagy Istvánnal kell végződnie?
Meg fogjuk-e tudni valaha, hogy mennyibe került valójában a kerítés?”
No ezekre várnám én is Tisztelt Olvasóim válaszait itt alul, a komment-rubrikában! … A Kerítésen kívülről, avagy belülről … Nekem mindegy.
Nagy nehezen végre lemondott Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) botrányhőssé avanzsált elnöke. Most sokan örömittasan tapsikolnak, holott a helyzet az, hogy ő csupán egy tisztáldozat a “Deutsch közlegény megmentése” című projektben!
Egyik ismerősöm szerint a Gömöri-ügy volt az elmúlt öt esztendő leggusztustalanabb története. Nem akartam vele vitatkozni, s sorolni az ettől mégszemtelenebb, méggyomorforgatóbb fideszes ügyeket. Azért nem, mert egyrészt az ismerős még mindig orbánpárti (így soha be nem ismerte volna, hogy ez a botrány ugyan “elenyésző” a többihez képest, de jellemző a rendszerre), másrészt abban igaza van, hogy tényleg Gömöri volt a lenyúlásokon rajtakapott maffiakáderek egyik legpitiánerebbje, leggusztustalanabbja és legostobábbja is.
Miért volt(?) Gömöri pitiáner? E kérdése roppant egyszerű a válasz. Nem érte be a havi 80 ezres benzinpénzzel, a félmilliós fizetéssel, a 9 millás szolgálati járgánnyal, a 17,5 milliós paralimpiai prémiummal, az ismeretlen összegű szponzorszerzési jutalékkal. Nekije köllött még (ezek után!) az a hárommillió is, amit az MPB elnöksége (az alelnök javaslatára!) megszavazott neki az ingatlanhitele egyösszegű végtörlesztésére. (Deutsch alelnök: “Ez nem a szponzorok pénzéből történt!“; szendam: “Hát akkor miabüdös jófenéből?!“)
Miért volt(?) Gömöri gusztustalan? Nos nem csak azért, mert olyan emberek kasszáját fosztogatta, olyanok pénzét vágta lelkiismeretlenül zsebre, akik elnökként megbíztak benne. Akiknek fizikai állapotukhoz viszonyított sportteljesítménye legalább olyan elismerésre lett volna méltó, mint az agyonfizetett “egészségeseké”, ennek ellenére be köllött érniük néhány fillérrel. Akiktől a nagytiszteletű MOB, Gömöri aktívan passzív támogatásával, nagyvonalúan megvonta a Gerevich-ösztöndíjat. Akiknek sanyarú, koldusbotos hétköznapjai fölött Gömöri párás szemmel kesergett rendszeresen – mondjuk egy, az MPB pénzén megrendezett milliós luxusfogadás előtt/alatt/után.
*
Közbevetve:
Becsey János, kétszeres paralimpiai úszóbajnok szerint Gömöri ugyan “nagyot hibázott” a devizahitele MPB-s pénzből történt végtörlesztésével, de vannak neki “elvitathatatlan érdemei” is. Így például az, hogy a hazai és nemzetközi edzőtáborok megszervezésével “olyan feltételeket teremtett, melyekre korábban nem volt példa“. Erről azonban rögvest eszembe jutott az az emlékezetes felhorgadás, melyet a szintén kétszeres paralimpiai bajnok, Pásztory Dóra tett közzé, még az elmúlt hónap végén. Többek között az edzőtáborokról is. … Becsey ezek szerint ezt vagy nem olvasta, vagy maga is ott volt a luxusvacsorákon. … Esetleg ez is meg az is.
*
Miért volt(?) Gömöri ostoba? Egyrészt azért, mert amikor kiderült a hárommillás végtörlesztési ügye, elképesztően hülye taktikát választott. Ahelyett, hogy szépen csöndben visszafizette vóna a stekszet (lett volna miből!), majd bűnbánó tekintettel beismeri a hibát (már ha kérdezte vóna valaki), sértett primadonnaként kezdett viselkedni. A legrosszabb politikusi hagyományokat követve “összeesküvésről” kezdett dumálni, amivel meg csak azt érte el, hogy a felbosszantott sajtó még mélyebbre ásott. Így derültek ki az “egyéb” dolgai is. Másrészt pedig azért, mert nem volt képes felmérni a maffiapárti erőviszonyokat. Azt hitte, hogy a mögötte bújkáló Deutsch Tompy tényleg egy “valaki”, aki majd megvédi őt. Holott az alak nem más, mint csupán a Don által különösen kedvelt, de élhetetlenül hülyének tartott “keresztfiú”, akit ugyan bármikor hajlandó jólfizető szinekúrákhoz juttatni, meg kihúzni a rendszeresen újratermelt szarából, de a körülötte sertepertélőket már nem.
No ennek lett következménye a hétfői “egyeztetés“, meg a tegnapi sajtótájékoztató. Az előbbin szépen elmagyarázták Gömörinek, hogy Tompy nem egy tábornok, hanem csak egy közlegény. Ragaszkodhat ugyan a székéhez, de vegye tudomásul: csakis az alelnök úr lészen megmentve, ő meg belökve a levesbe. Tehát vagy beáll önkéntes statisztaként a “Deutsch közlegény megmentése” című projektbe, vagy … Hát abba jobb bele sem gondolni! Az utóbbin pedig azt közölték a szájtátiakkal, hogy lesz ugyan személyváltás, de a módszerek maradnak. Továbbá Tompy, mint ügyvezető alelnök, kap egy hónapot a “szálak elvarrására”, azaz a visszaélések, a lenyúlások bizonyítékainak eltüntetésére. Persze nem egyedül, mert ő az ilyesmihez (is) túl hülye, ezér’ tesznek mellé egy társügyvezetőt, aki érti is a dógát. Addig meg a Maffia keresi a (Tompyhoz is) megfelelő személyt, akit osztán a T. Közgyűlés közfelkiáltva “megválaszt”.
Természetesen ez az egész nem így hangzott el a sajtótájékoztatón. Ott olyasmiről volt szó, hogy most mán’ nyugalom kéne a paralimpikonoknak, mer’ így nem tudnak felkészülni. Persze pénz is kéne nekik, de most ugyi éppen rendteremtés folyik. Ezér’ se szabad most pénteken a teljes elnökséget lecserélni, mert előfordulhat, hogy a zaklatott hangulatban lévő Közgyűlés esetleg nem a megfelelő személyeket választja meg. Várjunk egy hónapot, osztán majd akkor meglátjuk! … Elsősorban a vakok!
A “legaranyosabb” az egészben, hogy ezt az egész bulit most az a Szabó László vette a nyakába, akit saját bevallása szerint mint közvetítőt “minden meghatározó versenyző elfogadott“, annak ellenére, hogy még csak nem is tagja a Bizottságnak! De legalább helyettes államtitkára volt az 1999-ben nagy nehezen lediplomázott, s ezért végre ki is nevezett ifjúsági és sportminiszternek! … Na vajon ki is az a bizonyos miniszter?!
Aki nem tudja, nevezzen be az “IQ-paralimpiára“! … “Pehelysúlyban”!
Az alábbi írást ma délelőtt “lőttem” a hvg.hu oldalán. Szerzője Demény Péter, az Erdélyben megjelenő “Látó” című folyóirat főszerkesztője. Nagyon sok van benne, mellyel egyetértek. De akad mégis egy icuri-picuri, mellyel mégse. Olvassuk hát!
Demény Péter:
A félrenézés gyakorlata
A magyar félelem a magyar gőggel függ össze: ezért volt olyan könnyű meggyőzni rengeteg embert arról, hogy a bevándorlóknak nincs mit keresniük Magyarországon.
„Nincsen francia sovinizmus – francia félelem van” – mondta Fejtő Ferenc egy tévéinterjúban a bevándorlók elleni gyűlöletről. Ez egyrészt emberibb, másrészt körültekintőbb megközelítése volt a kérdésnek.
Magyarországon hagyománya van ennek a fajta félelemnek, mely a bezárkózásban jelenik meg. Többször idézett, felkavaró élményem Kós Károly Levél a balázsfalvi gyűlésrőlcímű írása: ebben a szövegben arról beszél, mennyire másként ünnepelték az erdélyi románok kulturális egyesületük, az ASTRA ötvenéves évfordulóját, mint a magyarok az EMKE-jét. Az elsőn részt vehetett minden román, a második viszont: „egy zártkörű társaság gyűlése volt: azoké a főpapoké, nagypolgároké, mágnásoké (díszvendége a gyűlésnek Apponyi Albert gróf volt), akik az öreg Redut termében rendezett gyűlésre hivatalos meghívólevelet kaptak. Az erdélyi magyar nép: a dolgozó paraszt és városi kisember nem volt oda hivatalos; nem is tudott róla. S a gyűlés az úri társaság bankettjével zárult a New York szálloda különtermében…”
A magyar félelem tehát a magyar gőggel függ össze: ezért volt olyan könnyű meggyőzni rengeteg embert arról, hogy a bevándorlóknak nincs mit keresniük Magyarországon, nem véletlenül elsősorban azokat, akik egy „polgári párt”-ban hisznek. Ennek a pártnak semmi köze a polgársághoz, ha azon azt a réteget értjük, mely az önálló gondolkodást és a jól végzett munka utáni nyugodt álmot helyezi mindenek fölé, de nagyon sok köze van a kispolgársághoz, mely a félelmeit hiszi gondolkodásnak, és a frusztrációit hitnek, mely mint Nádas mondja, nem tanult meg sem tárgyilagosságra, sem differenciáltságra, sem reflektáltságra törekedni. Ahhoz a kispolgársághoz, amely a Móricz-regényekben jellemzett dzsentri rétegből nőtt ki.
Ez a kispolgárság éppen a fentiek hiánya miatt nagyon tudja, ki a magyar, és ki nem az, ezért aztán könnyedén eldönti, ki van otthon, és ki nincs, kit kell beengedni, és kit nem. Ennek a kispolgárságnak a lelkében komoly visszhangot vernek az orbáni meghatározások a magyarságról és Magyarországról, és az EU elleni ostoba és vidéki dacot valamiféle kurucos hősiességnek érzi. Az ő számára Horthy a legfőbb történelmi személyiség, az az ember, aki jól vasalt paripákon képviselte a félrenézést.
Tizenegy évvel ezelőtt ugyanezek az emberek döntöttek arról, hogy a határon túliak nem magyarok. Az, hogy egy kispolgár milyen oldalinak tartja magát, tulajdonképpen mindegy, hiszen nem az a lényege. Ezért nem lehet kimondani, hogy „a baloldal” szavazott a kettős állampolgárság ellen, és a baloldal hitte el az önzés rémisztő érveit. Nagyon sokan elhitték, és szívesen hitték el őket.
Még inkább elkeserítő, hogy a kispolgárság mániákus irtózata minden szembenézéstől a legfinomabb értelmiségiben is ott motoz, vészhelyzetekben pedig hisztérikusan sikoltozik. Most a magukat baloldalinak képzelő értelmiségiek többsége hálás helyzetben van: diktatúráról beszélhetnek, a szembenézést meg elkerülhetik. A 2004-es szavazáskor minden másképp volt, hiszen akkor egy „saját kormány” agitált a határon túliak ellen. Az a kormány valóban nem viselkedett ilyen autoriter módon, és maga a kezdeményezés egy demagóg butaságából indult. Akkor azonban a baloldali értelmiségiek zöme sem találta a xenofóbiát (kétmillió román és egyéb ilyenek) annyira szalonképtelennek. Számomra nem kell ennél jobb bizonyíték amellett, hogy ez a réteg sem gondolt mindent végig. Sőt, ez a réteg sem mindig különbözteti meg magát valami provinciális aljasságtól, és ez a réteg is szemet tud hunyni gazemberségek fölött, ha azt az „övéi” csinálják. Ezért aztán meglehetősen hiteltelen most, amikor látszólag joggal tiltakozik, hiszen valamilyen tanúbizonyság mégiscsak kell arról, hogy az ember végigment a damaszkuszi úton.
*
Mint a bevezetőben említettem, a fentebbi írás jelentős részével egyetértek. Éppen ezért nem is ezek laudációjára koptatnám gépem klaviatúráját, hanem azon megállapítások kritikájára, melyekkel már nem.
Kétségtelen tény, hogy most ugyanazon kispolgárok élik ki xenofób hajlamaikat “a bevándorlásról és a terrorizmusról” folytatott “nemzeti konzultáció” keretén belül, akik 2004-ben elutasították a kettős állampolgárságról tartott (egyébként álságos) népszavazást – akár a “nem” szavazataikkal, akár a távolmaradásukkal. (Bár az utóbbit “választók” populációja ennél azonban jóval heterogénebb volt!)
Az sem vitatható, hogy az akkori és a mostani kormányzó párt(ok) propagandája ugyanezen, kispolgári ösztönökre igyekezett hatni. Tette/tették mindezt azért, hogy a számukra politikailag és főleg a propaganda, a népszerűséghajhászás szempontjából a legmegfelelőbb eredmény jöjjön ki, s nem nagyon törődtek a következményekkel. Azon okozattal, mely tovább csökkentette a társadalomból egyébként is szinte teljes mértékben kiölt szolidaritás érzését (ha tetszik: hajlamát!), s ezzel együtt a “polgárság” szemléletmódját.
Ugyanakkor ilyen párhuzamot vonni a két esemény (2004/2015) között szerintem erős csúsztatás, de minimum alapos tévedés, azaz a dolgok “félrenézése”. Gondolom mindezt azért, mert nem ugyanazon “dologról” volt/van itten nagyba’ szó.
A 2004-es “népszavazás” ugyanis nem olyan emberekről szólt, akiket ilyen, vagy amolyan okoknál fogva elüldöztek hazájukból. Nem olyanokról, akik ha szülőhelyükön maradnak, nagyon jó eséllyel megkockáztatják a maguk és hozzátartozóik megkínzását, lemészárlását.
Ez az “aktus” látszólag azt a célt szolgálta, hogy magyar állampolgárságot kapjanak mindazok, akik a trianoni határokon kívül szorulva, de e nemzet tagjaként születtek meg. Ezzel pediglen együtt járt volna néhány olyan “adomány/szerzemény” is (pl.: egészségügyi- és szociális ellátás, szavazati jog), melyre azok – lévén nem itt lakók, tehát nem tagjai a “kockázati közösségnek” – nem szolgáltak rá. Ebből a szempontból tehát jogos volt az ellenpropaganda, bár valóban túlzás volt 24 millió (és nem csak kettő!) románnal fenyegetőzni.
Ámde a valódi célja a Szerző által is joggal “álpolgárinak” nevezett társaságnak ezzel nem ez volt. Hanem az, hogy tovább fokozzák a káoszt Magyarországon, hogy minél kormányzó-képtelenebbé tegyék az akkor regnáló ballib koalíciót, s ezáltal magukat állítsák be, mint egyetlen választási lehetőséget (2006-ban ez nem jött be).
Leszarták ők a határainkon kívüli magyarokat. Egyáltalán nem érdekelte őket az ő sorsuk. Erre pedig mi sem adhat jobb bizonyítékot, mint hogy úgy hatalmon, mint ellenzékben lévén mást sem tettek, mint a “túli magyarság” politikai/érdekképviseleti szervezeteinek meggyöngítését, kezdve a “kedvelt/utált” magyar pártok “kijelölésével”, folytatva az “alternatív” mozgalmak Budapestről történt gründolásával (és finanszírozásával), bezárva a “saját” magyarjait egyébként kifejezetten nem kedvelő országvezetők seggeinek elvtelen fényesre nyalásával (pl.: Fico, avagy és főleg Basescu!).
Nem vitatom, hogy a 2004-es egzisztenciális uszítás ugyanazon “megélhetési” kispolgárokat “szólította meg, mint a jelenlegi kormányzat gyűlöletkeltő kampánya. Ámde ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy az akkor “igennel” szavazók voltak a “nagypolgárok”? Azok, akik most meg a menekültek ellen keltik a hangulatot a “kispolgárok” körében! Ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy azok, akik akkor nem álltak ki a kettős állampolgárságért, ámde most hányingert kapva tiltakoznak a menekültellenes förtelem okán, olyan korbeli “kispolgárok”, akik megjárva a “damaszkuszi utat” hirtelenjében “nagypolgárokká” váltak? Ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy valódi párhuzam mutatható ki a kínhalállal fenyegetett szír/afgán/iraki menekültek és mondjuk az Erdélyben (ebből a szempontból is) háborítatlanul élő magyarok között?
Mert ha igen, akkor sajnálattal köll megállapítanom: a Főszerkesztő Úr is csupán egy zsigeri kispolgár. Aki “gőgösen magyar”, valamint képes különbséget tenni ember és ember között, összehasonlítva az egymással még csak köszönőviszonyban sem lévő életkörülményeket!
“Mi van bajtárs?” – kérdezte Tuskó Hopkins az Igoriból vele együtt menekülőt Rejtő Jenő “A három testőr Afrikában” című regényében. “Uram! Itt már nincsen semmi!” – válaszolta a haldokló Nagy Levin. … Hát ez az, amit a magát “ballibnek” és “értelmiségnek” nevező “elitalakulat” valahogy képtelen felfogni. Cselekvés helyett csak a duma és a Vonakodás.
Tegnap újra “meg volt” a szokásos Szárszó. Ezt a “bulit” már 1993 óta rendezi meg minden esztendő nyarán Farkasházy Tivadar a saját, balatonszárszói nyaralójának kertjében. Itt gyűlik össze a magukat demokratikusnak, baloldalinak és liberálisnak (no meg főleg értelmiséginek) nevezők krémje: pártfőnököktől kezdve, filozófusokon át a különböző szakértőkig. Egyetlen találkozó sem múlt el eddig, hogy azon ne hangzott volna el egy-egy magvas gondolat, programadó beszéd.
Az idei Találkozón is volt néhány résztvevő, aki határozottan jó dolgokat mondott. A vegytiszta (tehát humanitás szempontjából “steril”) közgazdászok által vehemensen utált Garantált Alapjövedelemről például Bánfalvi István a LÉT munkacsoport vezetője fejtette ki véleményét. Szerinte ez ugyan tényleg megterhelné az állami költségvetést, de mindössze KÉT százalékkal, s ezzel Magyarországon megszűnhetne a nincstelenség. Csatlakozott hozzá Pogácsa Zoltán, aki szerint a többkulcsos szja visszaállításával, az offsórózás megakadályozásával simán ki lehetne “termelni” ennek költségeit. (Teszem hozzá: a “közbe’szerzések” szokásos túlárazásának, illetve az áfa-csalások megelőzésével e pénz dupláját is elő lehetne teremteni. … Még maradna is. … Bőven!)
Később jöttek az “elemzők”, akik másról sem tudtak beszélni, mint a Jobbikról. Az “uruszágot” veszélyeztető Rettenetről, ami szerintük annak köszönhető, hogy úgy a Fidesz, mint az MSZP sikeresen belavírozták egymást a “lejárt szavatosságú pártok” kategóriájába. Így osztán még az egyetemi ifjúság is inkább a Vonabandában látja a mostani kátyúból kivezető utat, mint az úgynevezett “demokratikus baloldalban”. Ez pedig azért szörnyű, mert Karsai László történész szerint az egész Jobbik-előretörés lényegében egyet mondhat mindenkinek: “Meneküljetek!“
Menekülni? Ugyan miért?! Hiszen van itt civil ellenállás a Diktatúrával szemben! Az egy másik kérdés, hogy az orbánilag fizetett Hivatásos Ellenzék ezekről nem akar tudomást venni, és nem is támogatja azokat. Pedig itten alig pár napon belül gyűlt össze közel 30 millió forint a gusztustalan kormánykampány ellenplakátolásaira! Pedig itten “pártnélküli” szabadcsapatok vonulnak fel, hogy letépkedjék, illetve lemázolják az ordenáré óriásragaszokat.
Ők nem akarnak menekülni. Ők azt akarják, hogy “EZEK” meneküljenek, nekik meg legyen egy normális, élhető országuk. Ők azt akarják, hogy végre ismét legyen például egy működőképes állam- és közigazgatásuk. Nem olyan, ami a horribilis adóztatás ellenére sem képes fél éven belül anyakönyveztetni egy Dániában született magyar csecsemőt. Avagy ki van a gálájuk attól, hogy ugyanezen időn belül egy Angliában napvilágra jött gyerkőc nem kaphat idehaza közegészségügyi ellátást (bár arra jogosult lenne!), mert a lusta (részben alul-, részben meg túlfinanszírozott) Hivatal képtelen kiállítani neki egy TB-kártyát. Egy olyan országban szeretnének élni, ahol a kancelláriaminiszter nem mond olyanokat, hogy “Riasztó állapotban van az állam“, mert túl nagy, tehát mozgásképtelen, s így – mivel semmi nem működik, mert itten a nyomoron, a korrupción és a basáskodáson kívül nincsen már semmi – menekülnek INNEN a Zemberek!
*
*
Ezek a Zemberek azt akarnák, hogy végre legyenek Valakik! Valakik, akik képesek összefogni az általános elégedetlenséget. Akikről el lehet hinni, hogy nem Orbán kottájából és az általa folyósított Közpénzből “játszanak”. Hanem olyanok, mint pl. “Kétfarkúék“, akiknek három nap alatt majd’ 30 milla gyűlt össze a számlájukon, holott csak a tizedét akarták. Akik bebizonyították(?), igenis létezik még valamiféle szolidaritás. Akik (bízom benne) bebizonyítják, hogy a közadakozásból összegyűlt “stexet” igenis arra fordítják, amire kapták! … Nem pedig megfújják/lenyúlják, mint például azt a Maffiapárt a Vörösiszap-ügyben is tette.
Nem köllene itten senkinek sem a Jobbik (vagy csak annak a néhány ezernyi “véglénynek”), ha lenne Alternatíva. Ha lenne hiteles ellenzék. Ha lenne egy olyan mozgalom, mely tényleg tesz is valamit, nem pedig csak Szárszón vakargatja az intelligens … köldökét, s hőlágyulás közben mondogat valami “okosat”.
A jeles egybegyűltek között azonban ott volt Heller Ágnes is. Ő volt az egyetlen, aki megtalálta a Választ! A választ arra, hogy esetleg és netán-tán miként lehetne kilábalni ebből az egyre ragacsosabb és bűzösebb mocsárból, melyet az ostoba választó passzívan aktív közreműködésével Orbán (és Vona-Zazrivecz) csinált ebből az országból. Szerinte (lásd itt!) “… éppen minden idők legszomorúbb szárszói találkozóján veszünk részt. (…) aktuálisan pusztulásba vezetik a Hungarowings gépét“. Ezért osztán most “… nem egy karizmatikus vezetőre, hanem egymillió igaz hazafira van szükség“. Ugyanis “Ma a hazafi az, aki mindent háttérbe szorít a haza üdvével szemben. Párthűség helyett vannak fontosabb dolgok, ma hűtlenek lehetünk a pártunkhoz, ha azt hisszük, ez az ország javát szolgálja. Különböző világnézet nem lehet akadálya az összefogásnak!“
Dicsőség Heller Ágnesnek! Gyalázat azoknak, akik nem akarják felismerni a Helyzetet! Megvetés azoknak, akik még MOST IS a saját pecsenyéjüket sütögetik!
szendamondja 