Elkúrcsy

Használati utasítás az alábbi poszthoz: Akinek sértik az ízlését a továbbiakban olvasható “triviális” (tehát mosdatlan szájú) kifejezések, az most és azonnal kattintson át egy másik honlapra!

Dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke, a Második Orbán-kormány első gazdasági minisztere, úgy is mint a “harmadikutas, unorthodox” magyar “gazdaságpolitka” nemzőatyja az egyik legkártékonyabb féreg, akit Hungária földje valaha is a hátán hordott! Szidalmazni azonban nem őt köllene, hanem azt az Utolsó Senkiházit, aki ezt a barmot kinevezte és “tevékenykedni” hagyja … mindnyájunk/mindnyájuk kárára!

Az még hagyján, hogy a pasmag nyilvánvalóan súlyos elmebeteg, az idült narcizmusnak, illetve az önkontroll és az önkritika teljes hiányának egyik legtökéletesebb példája. Semmi baj, hiszen nem csak a magyar, de a világtörténelem is hemzseg az Idiótáktól, akik hol ezt, hol meg amazt tették: néha romhalmazokat és hullahegyeket hagytak maguk mögött, néha meg csak hülye irományokat és elméleteket. De csak kevesük került döntéshozói pozícióba a Köz akaratából (pl.: Dolfi) és csak kevesüket tűrt meg tartósan egy ugyanilyen beosztásban az őket kinevező, szintén elmebeteg Diktátor (pl.: Micsurin et.), lévén annyira azért ezek sem voltak elmebajosak, hogy kiröhögtessék magukat az Alattvalókkal, avagy komoly anyagi károkat okoztasson önmagának meg az Akólbélieknek!

Ámde a Mi Diktátorunk, ez a Felkapaszkodott Alcsúti Kis Senk(h)y már annyira elmegyenge, hogy Ezt A Másik Hülyét nem csak simán eltűri a posztján, de még lovat is … no meg nemzeti bankot is … ad alája.

Egy normálisan működő Jegybankelnök azzal szokott foglalkozni, hogy a nemzeti valuta értékét, meg a banki alapkamatot úgy harmonizálja, hogy egyik se okozzon túl nagy kárt annak az országnak, amelyik folyósítja a fizetésüket.

Ez a Fütyi pedig mit csinál? Miután felsőbb utasításra, az államháztartási hiány és az infláció kozmetikázása érdekében agyoncsökkenti a jegybanki alapkamatot, s ezzel (valamint a borzalmasan ostoba, maffiaérdek-vezérelt) gazdaságpolitika miatt spekulációs célponttá tette a forintot, s amikor ez a sanda pénzszerzési manőver be is indul a tőzsdén, még nekiáll dicsőíteni ezt az egész Szart, amit ő talált ki és amit meg a Legfőbb Idióta megvalósítani is hagyott, majd bejelenti a további kamatcsökkentést!

Anno, amikor a Válaság kirobbant (2009) egy másik Pasmag, aki ma Az Elmegyenge kegyelméből az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bársonyszékében ücsörög, aszonta, hogy “Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát.” Ez biztos, hogy elhangzott, lévén autentikus forrásból idéztem (ld.: itt!).

Most azonban, hogy a froncsi kegyeskedett alaposan megkapaszkodni a 310-es euró közelében, már sem Navracsüccstől, sem az Állampárttól nem lehet ilyesmiket olvasni, ehelyett azt, hogy itten minden baromira fasza, s ezt a Nyomoronc az AmCham  díszebédjén (ezek szerint tud késsel-villával enni?) tovább barmolja azt, ami már egyébként is alaposan el vagyon baszva … és még mindíg ő a Jegybank elnöke!

No, most hogy erről kinek mi a véleménye, azt ihol lehet olvasni, meg nézegetni is! Az olvasni valók közül szerintem ez a legjobb, a képi vélemények számtalan példájából meg ez nyerte el a tetszésemet:

OMG Matolcsy.jpg

Ezen meme esetében nem az előtérben álló figurát (felejthető lenne, ha felejthető lenne!), hanem a mögötte lévő festmény “átalakítását” ajánlom mindenki figyelmébe, lévén az fejezi ki a lényegi mondanivalót!

A következő azonban már a Legfőbb Elmebeteg, tehát a Beosztott Idiótát kinevező, Felkapaszkodott, Közpénzmilliárdos, Stadion- és Országtulajdonos Faszfejről szól, aki sikerként kommunikálta a faszbúkon (ahol az oldalát még kommentelni sem szabad! … Éljen a Demokrácia! … Gurrá!)  azt a KSH-adatot, miszerint itten baromira faszányos az összes foglalkoztatási adat (erről a linket ld. fentebb!), és aki mást mond, az menjen a QA-ba!

orbán lelkesítő.jpg

Na, szerintem meg Ő mennyenmán el a QA-ba, lévén … szóval azér’! Mert lehet itten szidalmazni Gyurcyt, mert hogy esmét sikerült alaposan kibasznia a devzahitelesekkel, de A Legfőbb Hibás (Agyurcsányon kívül) az a Kitömött Lófasz, aki ezt a Tehetségtelen Elmebeteget funkcióba juttatta, osztán még ottan is hagyta!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Gyurcsány … már megint!

Már nem tudom pontosan hol és mikor olvastam: a magyar “politikusok” elitje a legelképesztőbb Középszerből, a többsége pedig a Közgépszerből került ki. No pontosan ezért kötelező mindenkinek utálnia Agyurcsányt, lévén ő az oligarchák által a mi pénzünkön létre hozott Akólon kívüli … és még csak be sem akar állni A Nyájba!

Gyurcsány, tehát Az Elsőszámú Közellenség tegnap egy elgondolkodtatóan jó interjút adott a Népszavának. … Olvassuk csak el!

Gyurcsány: át kell lépni a Fideszen

– Amikor két hete bejelentették a közös listát, az öt pártvezető közül csak egy mosolygott – Mesterházy Attila -, a többiek szomorúan, fáradtan, komoran néztek. Hihetünk a szemünknek?
– Az csak a pillanat hangulata lehetett, az ember könnyen túlkomolykodja az ilyen eseményeket. Szerintem mindenkinek van oka kicsit örülni, még ha nem is egyforma mértékben. A kormányváltást akaró szavazóknak van leginkább okuk az örömre. A mi lelkünk meg ebben a kérdésben nem túl fontos.

– Önnek azonban végképp van oka örülni, hiszen – ahogy a kormányhoz közeli média interpretálja – összeállt a Gyurcsány-koalíció.
– Én viszont ezt úgy mondanám, hogy összeállt a kormányváltó koalíció. Az pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a Fidesz Gyurcsánnyal kampányol. Nekem ahhoz semmit nem kell csinálnom. 2009 óta voltam nagyon hallgatag – az első egy évben -, voltam nagyon aktív, de a Fidesz ettől még folyamatosan napirenden tartotta azt, amit én jelentek a magyar politikában. Megtiszteltetésnek tekintem.

– Valóban?
– Annál nincs rosszabb egy politikusnak, mintha az ellenfelei nem foglalkoznak vele. Akkor semmit nem ér, amit csinál.

– Látta azt a nyílt levelet is, amelyet a Civil Összefogás Fórum jelentetett meg a múlt héten Mesterházy Attilának címezve?
– Még nem is voltam miniszterelnök 2004-ben, amikor az “öregecskedő feleség” miatt hasonló hirdetések jelentek meg. Nem kell ezzel túl sokat foglalkozni. Érdektelen, hogy mit mond a jobboldali értelmiség. Nem akarjuk őket meggyőzni.

– De erre építik a kampányukat.
– Ez nem érdekes. A jobboldal biztos szavazói ma lehetnek nagyjából másfél-kétmillióan, őket nem is lehet meggyőzni. Bolond az, aki a másik oldal megrögzött szavazóit próbálja meggyőzni. Van azonban Magyarországon legalább egymillió ember, aki még nem tudja, kire adja a voksát és van jó néhány olyan, aki bár azt mondja, hogy a Fideszt választja, de esze ágában sincs. Nekik kell elmondani, miért helyes, ha szabadelvűekre, baloldaliakra szavaznak.

– És azzal sem kell törődni, ha az ember szövetségese közli, hogy csak Unicummal tudja elviselni a jelenlétét?
– Azzal sem. Nézze, mindenki olyan tudatmódosítót használ, amilyet szeretne. Ha már arról van szó, én jobban szeretem a pálinkát. A politikában meg a józanságot.

– Azt is józanságnak tartja, ha a Fidesz egy úgymond nyílt levélben azzal vádolja meg a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy a baloldali Jobbik.
– Szerintem válasszuk el a politika habját a lényegétől. Ez a politika habja. Szerintem érett politikusnak ettől nem megy fel a pulzusa, nem kezd el izzadni a tenyere. A Fidesz az utolsó tükör, amibe én belenéznék, ha meg szeretném ismerni önmagamat, vagy a DK-t. Át kell rajta lépni, mintha nem is létezne.

– De az mégis csak kérdés, hogy arra az egymillió emberre, akit meg kell győzni, hat-e mindaz, amit a baloldalról és személy szerint önről mondanak?
– Biztos, hogy hat. A szavazókat úgy kell elképzelni, mint önmagunkat. Hús-vér emberek. Annyiban különböznek tőlünk, hogy nincs nagyon erős elkötelezettségük egyik, vagy másik politika iránt. Tájékozódnak, hallanak ezt is, azt is. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy az ellenfeleink ilyesmiket mondjanak. Ezért azzal nem is kell foglalkozni. Arra van hatásunk, hogy mi mit mondjunk, mit képviseljünk, milyenek legyünk. Az a jó kampány, ami az országgal foglalkozik, arról beszél, hogy mi a baj, hogy mit kellene csinálni, és mi mit vagyunk képesek ebből megcsinálni. Aki belebonyolódik a vitába az ellenfelével, az végképp alul maradt.

– A baloldal azonban túl sokáig bonyolódott bele a saját magával folytatott vitába. Elég lesz ez az alig két és fél hónap arra, hogy megüzenjék, amit akarnak?
– Én két kampányt csináltam végig, viszonylag sikeresen: 2002-ben és 2006-ban. Ami most van, az még csak bemelegítés. Magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a választók jelentős része, 25-30 százaléka az utolsó hetekben, sőt napokban dönt. Még csak most kezdenek el figyelni közéleti politikai ügyekre azok, akik egyébként nem foglalkoznak ezzel. Még csak ezután kezdenek el választási műsorokat adni a kereskedelmi tévék, amelyek általában nem foglalkoznak közéleti témákkal. Az utolsó nyolc hét, azon belül az utolsó két hét a perdöntő. Medgyessy Péter 2002 február második felében állt elő 100 napos programjával. 2006-ban február elején ismertettük az Új Magyarország programot. Szerintem pár napon, héten belül nagyjából flottul ki fognak alakulni azok a mechanizmusok a három párt között, amire ilyenkor szükség van. Ma már naponta ülésezik a kampánystáb. Nem vagyunk késésben.

– A Fidesz négy éve kampányol. Az embereknek benne van a tudatában, amit ők üzennek.
– Ez igaz, de ne foglalkozzunk a Fidesszel, ezzel most nem megyünk semmire. Ilyen rossz hangulatban az ország szerintem soha nem volt a rendszerváltozás óta. Ilyen sokan nem érezték még vesztesnek magukat azt hiszem talán ’94 óta. Ez áll az egyik oldalon. A rezsihazugság, az Európa-ellenes harcos politika a másik oldalon, aminek vannak hívei. Legyen kellő önbizalma a mi oldalunknak mérlegre tenni ennek a kormánynak a teljesítményét és szembeállítani akár a mi nyolcéves ciklusunk nagyobbik részével. Bolond az a baloldal, amely nem büszke a saját kormányzására, amiért nem volt tökéletes. Aki ugyanis nem becsüli saját teljesítményét, az nem tud még egyszer felhatalmazást kérni a kormányzásra. És ma már látjuk, hogy mit csináltak négy év alatt. Azt kellene szégyellni, hogy abban a nyolc évben – 30 év alatt először – csökkent Magyarországon a gazdag és a szegény közti különbség? Azt kellene szégyellni, hogy alapvetően szabadon lehetett élni és nem mondták meg, hogyan élj és gondolkodj? Azt kellene szégyellni, hogy nem volt bűn jobboldalinak lenni, amikor a baloldal kormányzott? Azt kell szégyellni, hogy mertük azt mondani, fizess hatezer forintos tandíjat, amikor a felsőoktatásban ösztöndíjat kapsz, miközben most 40 ezer forint a legolcsóbb havi költségtérítés? Ezek tények. És az is tény, hogy nekünk van igazunk és erről kell beszélnünk.

– Ezt akkor azt jelenti, hogy majd februárban előjönnek valami szenzációval, amivel azt az egymilliót, a bizonytalanokat meg lehet győzni, hogy egyáltalán elmenjenek szavazni?
– Nagyon világos, egyszerű, koncentrált mondanivalót fog az Összefogás javasolni a választóknak. Pontosan tudjuk, hogy a választók mit szeretnének: nyugalmat, jólétet, szabadságot, biztonságot. El kell mondani azokat a legfontosabb javaslatokat, amelyek ezt eredményezik. Látva a három párt programját, szerintem itt inkább a bőség zavara van. Nem lehet elmondani 150 oldalas pártprogramokat. A kampány legnehezebb kérdése éppen az, hogy a sok mondanivalódból mi lesz a zászlón. Erről vitáznak ma a kampányszakemberek és politikusok. Arra számítok, hogy sokan mennek el szavazni, mert nagy lesz a feszültség a választás előtt és ez megmozdítja az embereket.

– Amikor megkötötték a megállapodást a közös listáról, ön elmondta, hogy Mesterházy Attila nagyon jó listavezető, miniszterelnök-jelölt és nagyon jó miniszterelnök is lesz. A választás után mit fog mondani és főleg mit akar?
– Remélem, hogy nyerünk. Akkor nem leszek tagja a kormánynak és nem leszek frakcióvezető sem, hanem maradok pártelnök és parlamenti képviselő. Hogy világos legyen, azért nem leszek, mert túl erős személyiség vagyok és volt kormányfőként nem akarom abba a helyzetbe hozni az új miniszterelnököt, hogy amikor rám néz, azt érezze, én biztosan valamilyen alternatívát akarok felmutatni vele szemben. Ilyen helyzet egyszer már kialakult. Medgyessy Péter nagyon akarta, hogy tagja legyek a kormánynak, egy év múlva pedig látszott, hogy nagyon zavarja a jelenlétem, mert kihívásnak értékeli. Nem kell ilyen szituációt teremteni. Ugyanezért nem lennék frakcióvezető sem, hiszen akkor parlamenti törvényhozási ügyekben kellene egymással tárgyalnunk. Abban a nem kívánt esetben, ha mégsem nyerünk, frakcióvezető leszek. És az Orbánnal szemben álló ellenzék egyik vezetője.

– Ha így történne, az megnyitná az utat, hogy 2018-ban ön legyen a miniszterelnök kihívója?
– 2018-ban is az lehet a kihívó, aki az ellenzék legnagyobb erejét képviseli. Ezt mondtam már tavaly május elsején is. Hogy lehet itt huzakodni, de csak addig, amíg nem dőlt el ez a vetélkedés. A politika fő szabálya, ha nincs más megállapodás, akkor a végén a legerősebb befolyásolja az adott oldal politikáját. Ha azt kérdi, szeretném-e, hogy a DK legyen 2018-ban a legerősebb, persze, hogy szeretném. Nincs olyan pártvezető, aki középszerű pártot akar, középszerű teljesítménnyel, alacsony támogatottsággal. Azt szeretném, hogy a DK mentalitása, gondolkodása, politikája szerezzen a legtöbb hívet, mert ebben hiszek. Hogy ilyen esetben kit ajánlanék miniszterelnöknek, nem tudom. Az nem automatikus, hogy magamat. Most szerencsés helyzet van, mert ambícióm, meg lehetőségem sincs. Ez ilyen egyszerű. A pártom és az én lehetőségeim egyébként elválhatnak egymástól. Volt már ilyen. Kovács László pártelnöksége alatt – szerintem helyesen – úgy döntött a szocialista párt, hogy nem az elnököt kéri fel miniszterelnök-jelöltnek, hanem mást. Most is volt arról vita közöttünk, hogy ne valamelyikünk legyen miniszterelnök-jelölt, hanem egy harmadik. Ezek legitim dolgok. Erről szerintem nagyon normális beszélni. Azt sem tudom, mi lesz 2015-ben, nem azt, hogy 2018-ban.

– Ha már említette, akkor miért döntöttek mégis úgy, hogy Mesterházy Attila legyen a miniszterelnök-jelölt?
– Szerintem a legőszintébb válasz az, hogy körülnézve, kutakodva, tárgyalva az adott szituációban Attilánál alkalmasabb és támogatottabb jelöltet, aki el is vállalta volna, nem találtunk. Egyikünk sem tökéletes. Vegyük normálisan a választókat. Orbán tökéletes? Nem. Gyurcsány tökéletes? Nem. Az adott szituáció dönti el, mikor ki a legjobb. A mostani helyzetben mindent összevetve Mesterházy Attila a legjobb.

– Ön nem is olyan régen még azt mondta, van miniszterelnök-jelöltje. Végül nem tudtak konszenzusra jutni a személyéről?
– Valamennyi körülményt figyelembe véve – vagyis azt, hogy Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával hármunknak kellett megtalálni a közös legjobbat – reálpolitikusként jó döntést hoztunk, amikor Attilát jelöltük. Ha pedig ez volt az egyetlen lehetséges döntés, akkor el kell fogadni, bele kell állni, támogatni kell. Egyszer Békesi Laci azt mondta rólam – pedig sokat pörölt velem, amikor kormányfő voltam -, hogy a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán. A Magyar Köztársaság, a magyar jogállamiság szempontjából most azt mondom, hogy a legrosszabb Mesterházy is jobb, mint a legjobb Orbán. Ezt lehet normálisan vállalni. Nem azt jelenti, hogy három politikus eszik egymás tenyéréből, puszipajtások. De én a legjobb meggyőződésemmel tudom ezt a dolgot képviselni minden kikacsintás, félrenézés, szemhéjrángás nélkül.

– Amikor legutóbb beszélgettünk önnel, megjósolta, hogy januárra meglesz a megállapodás. Ez bevált, prognosztizáljon valamit jövő januárra is.
– Nem tudok, mert kétféle kimenetele van az eseményeknek. Most azt gondolom, szoros meccs lesz a végén – ebben nagyon őszintén hiszek – érdemi győzelmi eséllyel. Bárki nyer, feltehetően szükség lesz megszorításokra. Nem véletlen, hogy a Fidesz gondolkodott azon, hogy előre hozza az önkormányzati választást májusra, mert tudja, nehéz ez az év. Ha a Fidesz nyer, könnyebb a helyzete, mert egy alapvetően békésebb ellenzékkel kell számolnia, mint amilyen ő. Mi már egyszer kaptunk felhatalmazást a folytatásra és tudjuk, ha akkor ki kell igazítani, azt nem lehet az elődökre fogni. A Fidesz nagy nehézsége győzelme esetén, hogy sokkal nehezebb kormányzás következik, mint az első. Nem lesz kétharmad, megosztott az ország. Ha mi győzünk, amit remélek, akkor úgy kezdődik, hogy egy sok feszültséggel teli országot öröklünk. Attila jól mondja, van szociális, alkotmányos, demokratikus és gazdasági feszültség, vagy inkább válság. Lesz egy viszonylag erős ellenzék a hátunk mögött, érezni fogjuk a jeges leheletüket. Utcára vezénylik a radikálisokat és ezernyi gondunk, bajunk lesz. De szerintem sokat tanultunk, nem vagyunk naivak, ami fontos a politikában. 2002 után a legnagyobb bűnünk az volt, hogy volt bennünk naivitás. Nemcsak a politikusokban, hanem a baloldali liberális közéletben is.

– A radikálisok az utcán, az intézményrendszerbe pedig bebetonozta magát a Fidesz. Akkor hogyan tovább?
– Valóban, ha nyerünk, szűkebb lesz a mozgástere a következő kormánynak, mint bármely elődjének 1990 óta. Attila tisztában van a kockázatokkal. Beszélgetéseink alapján úgy látom, hogy készül ezeknek a kezelésére. Vannak szerintem tisztességes jogállami javaslatok, hogy hol lehet jogállami eszközökkel valamit lazítani a kétharmad bilincselő szorításán. De a Fidesz öröksége tartósan elkísér bennünket.

Fazekas Ágnes, Sebes György

Yes, comment!

A mára kiteljesedett és ippeg ezért lassan dugába dőlő Orbanizmus legfőbb lényege az, hogy sikeresen hiteti el mindenkivel azt a kreált tényt, hogy a magyari Abszurdisztánban az A Hazudós és A Tolvaj, aki miniszterelnökként egyetlen fillért ki nem vett a Közkasszából fizetés gyanánt (jelenlegi utódja még a saját pártjának sem hajlandó adakozni, nemhogy ingyé’ vállalni a kormányfői melót!), illetve egy keresetlen és indulatos szavakkal teletűzdelt beszédében (Balatonőszöd, 2006.) pedig ki merte jelenteni, hogy elege van a hazudozásból és a lopkodásból. Az “Orbanizmus” azonban nem csak Unser Vezér pártját (saját, simicskás vállalkozását) fertőzi meg, hanem a közpénzeken felhízlalt Oligarchák által finanszírozott “egyéb pártokat” is (mínusz DK!).

Ha nem így lenne, a Pusztaputyinista Diktatúrát (készültségi fok jelenleg: min. 70%!) kiépíteni igyekvő, az Államba magát belefurakodott Maffia Ellenzéke nem óbégatott volna egyfolytában Agyurcsányahibás ellen, lévén ő volt eleddig az egyetlen, aki – miután feladta önkéntes némaságát – nevén kezdte nevezni a(z Orbán) Gyereket!

Hogy ez nem tetszett pl. Őfelsége Ellenzékének (lömpik), meg a százezernyi facebook-os tag tizenháromja által “valakivé” avanzsáltatott (milla)Juhász “Füvész”-nek, azt még megértem. Azt is, hogy Ahibás expártjának Őskövületei (Puch, Szekeres, … Szanyi! … estébé!) ezt ugyanoly’ hithűen hírdették mint Juhászfüvész, meg a Lömpi …. meg Azorbánpárt!

Csakhogy azóta kicsinyt változtak a környülállások! Orbánhívő, Fidesz-szekértoló legyen, aki ezt nem hajlandó tudomásul venni!

… és ezt …

szendamondja!


Best of Bencsik-meme

Bencsik nertárs egy kipróbált káder, aki roppant gyakorlott a “Szolgálat”-ban. Pártok, ideológiák jöhetnek-mehetnek, de egy Gyakorlott Káder mindig Elvszerű. Elve pedig nem más, hogy mindig meg köll találni azt a Hatalmast, illetve annak “testrésztét”, ahonnan a megélhetéshez szükséges (köz)pénzt ki lehet … khm … csalogatni (“nyelvtudásal”!)

Szóval arról vagyon itten nagyba’ szó, hogy Bencsik nertárs, az általunk kényszerből eltartott hetilapjában megírta a “Legújabb Credo“-t. Amivel nincs is igazán semmi baj, hiszen 1986-ban, azaz “Ante Fidesz 2“-ben (amikor Martonyi nertárs csak tervezgette az MSZMP-tagságát!), még a fentiekhöz hasonlatosokat írkált, de már akkor is egy pártlap pártrovatában:

Bencsik magyar szovjet.jpg

No persze mostanság, ez az “A.F. 2“-ben keletkezett cikkecske, néhány másikkal egyetemben, kissé kínos a Nagybecsű Szerzőnek, különösen azok után, hogy még fennhangon ki is jelentette:

Erre meg Kádár Et., a síron túl is azt nyilatkozta, hogy:

No, de félre a múltat és lássuk a Jövendőt!

Mert Bencsik nertárs szerint egyáltalán nem mindegy, hogy Agyurcsány benne vagyon-é az Összefogásos Koalícióban, mert akkor könnyen előferdülhet vele, hogy a szinte elképzelhetetlen Ellenzéki Győzelem esetén:

Nos, ez az, amit hagyni Nékije – meg Nékünk – ugyi nem szabad, meg hát az Ő Nagytiszteletű Hetizéjének is leesne valami még tán a Pak(s)tumból is, ezért osztán meg köll védelmezni egy Békemenettel (szegény CBA-dolgozók! … őszinte részvétem!) AZ EGÉSZET, mondjuk így:

… avagy így:

És amikor eljő ennek az ideje is – mert már talán csak Kuba lesz hajlandó hitelezni az Orbanokráciát –  Bencsik nertárs kiadatja majd magáról az érettségi fotóját is

… melyről mindenki láthassa, hogy Ő már “annakidejénis!!!

Ámde ha ez mégsem következne be, hát átmenetileg “lemerül és kibekkeli” azt az időt, amíg meg nem találja a Következő Közpénzsegget, bár addigra már mindenki tudni fogja Róla is, hogy ilyenekkel tartatta ki magát

… illetve mégpontosabban azt, hogy

… de akkor már kijafaszt fog ez (meg ő) érdekelni, feltéve ha az Egészoldalas Hírdetés ellenére a Baloldal mégsem (Rájuk), kipróbált Köz(pénz)szolgákra hallgat!

Hát, vasárnap este csak ennyi telt tőlem. Ezzel is csak azért fárasztottam magam és Olvasóimat (Köztársaimat nem, mert nekik enélkül is megy a “dolog”), hogy akiknek a hosszútávú memóriája terjedelmesebb, mint a Sziámi (Rezsi)Harcoshalé, majd április 6.-án legyen mire emlékezniük … többek között!

… és ezt …

szendamondja!

(via: “PuPu“, “repavalleszurtnyul“, “szarvas“, “Örülünk, Vincent?“)


Orosz vélemény Paksról: Orbán a második Lukansenka

Tegnap délután felhívott az egyik ismerősöm, s javasolta: sürgősen kattintsak a Galamusra, mert ott egy olyan orosz cikk utánközlése jelent meg még hajnalban, melyet ha elolvasok, garantáltan meg fog változni a véleményem Orbán arcpirító Paksi bizniszéről. Nos, tisztelettel jelentem, hogy elolvastam és valóban megváltozott a véleményem: rosszabb már talán nem is lehetne!

Mivel az említett írás rendkívül kimerítően és tömören világítja meg orosz szempontból a Paksról kötött Orbán-Putyin egyezményt, nincs más választásom, mint hogy magam is teljes terjedelmében utánközöljem azt (a kiemelések tőlem származnak – szendam).

Miért ajándékozott Oroszország atomerőművet Magyarországnak?

Oroszország váratlanul, és csendben úgy döntött, hogy Kelet-Európa energiaiparát megajándékozza a szocialista tábor óta talán legnagyobb beruházással. A magyaroknak ad mintegy tízmilliárd eurót, hogy a Roszatomtól két reaktort vásároljanak a Paksi Atomerőművükbe. Összehasonlításként: az Északi Áramlat gázvezetékre 9 milliárd euró ment el, a Déli Áramlatra – ha egyáltalán megépül – a tervek szerint 15 milliárdot költenek. Mind a kettő tucatnyi országot érint, évek óta foglalkoztatja egész Európa sajtóját, és vita tárgyát képezi rengeteg találkozón. Itt meg egyszerre csak a semmiből tízmilliárd euró az egyetlen Magyarországnak – Orbán kormányfő este hirtelen beugrott a Kremlbe aláírni a papírokat.

Mesterképzés Lukasenkának

Hogy jobban el tudjuk képzelni, mit jelent Magyarország számára tízmilliárd euró: ez több mint ezer euró minden egyes magyarra, beleértve az aggokat és a csecsemőket is. A lakosság száma ott nem éri el a 10 milliót. Vagy egy praktikusabb összehasonlítás: az összeg kis híján a magyar állami költségvetés negyedét teszi ki. Vagy a teljes államadósság 13,5 százalékát. Vagy két és félszer annyi, mint amennyi támogatást évente kap az Európai Unió költségvetéséből.

Hát ilyen összeget kap a tervek szerint Magyarország az orosz állami költségvetésből hosszú lejáratú hitel formájában, hogy elköltse a Roszatomnál vásárolandó, két, egyenként 1,2 gigawattos reaktorra az egyetlen Paksi Atomerőműve számára. Ez az atomerőmű, amelyet az internacionalista kötelesség keretében szovjet szakemberek építettek a nyolcvanas években, jelenleg mintegy 2 gigawattot termel, és az ország teljes energiafelhasználásának 40 százalékát adja.  Ám tekintettel arra, hogy Magyarországon a közeli jövőre nem látható előre különösebb gazdasági növekedés, nem nehéz kiszámolni, hogy 2023-ra, amikorra a tervek szerint megvalósul a projekt, a Paksi Atomerőmű gyakorlatilag teljes egészében tudja majd fedezni a magyarok áramszükségletét.

Természetesen Orbán Viktor magyar kormányfő új külpolitikájának csodálatra méltó sikere: válság idején megkaparintani egy hosszú lejáratú hitelt, amely az ország GDP-jének 11 százalékát teszi ki. Azt követően, hogy Nyugaton összeveszett mindenkivel, akivel csak lehetett a külföldi konszernekre kivetett rendkívüli adók és a nyugdíj-megtakarítások államosítása miatt, egy második Lukasenka sorsát jósolták neki. Az mondták, egy pária-állam populista diktátora lesz, akivel senki nem akar kezet fogni.

Valójában azonban kiderült, hogy nem is olyan rossz második Lukasenkának lenni. Az Európai Unióból Magyarországot úgysem teszik ki – elvben nem készültek fel ilyen eljárásra. Az EU-tagállam státusával pedig igen sikeresen lehet üzletelni a világpiacon, ha az ember nem ragaszkodik túlságosan az elvszerűséghez és az integritáshoz, Nyugaton ugyanis már nincs vesztenivaló. Így Orbán 2012-ben eladta Azerbajdzsánnak azt az azeri tisztet, aki egy NATO-tanfolyamon Budapesten megölte örmény kollégáját. Odahaza a gyilkost azonnal amnesztiában részesítették, hősként ünnepelték, és hálából vásároltak Magyarországon kétmilliárd euró értékű államkötvényt.

A magyarok Kína kedvenc partnerévé lettek Kelet-Európában. Orbán kormányzásának ideje alatt, vagyis 2010-től kezdve megháromszorozódtak Magyarországon a kínai befektetések, és elérték a 2,5 milliárd dollárt. De mindez elhalványul Oroszország luxuriózus ajándékának háttere előtt. Hiszen 7,5 milliárd eurót egy fehéroroszországi atomerőmű építésére még a leégett, koldus Lukasenka is ki tudott szedni Moszkvából. Ukrajnának, az annyira stratégiai, testvéri partnernek mindössze 4,5 milliárd euró hitelt ígérnek az atomenergiára. És akkor jön valami Orbán, aki életében csak párszor járt Moszkvában – s egyből kap tízmilliárd eurót.

Az utolsó az EU-ban

Egy ilyen hitellel és a bővülő atomerőművel Orbán teljesítheti a választások előtti legfőbb ígéretét – hogy csökkenti az elektromos energia árát. Ez lehetővé teszi számára, hogy megválasztassa magát a következő periódusra úgy, hogy megnyeri a tavasszal esedékes választásokat. És ha szerencséje van, a kedvező hatás eltarthat egészen a következő választásokig, 2018-ig. Szóval azt nem nehéz megérteni, hogy mi járt a magyar vezető fejében, amikor beleegyezett ebe az alkuba. Nehezebb megérteni, hogy mi járt az orosz fél fejében. Nem tudunk összehozni egy deficitmentes költségvetést, a saját infrastrukturális beruházásainkat leállítjuk, de könnyen találunk tízmilliárd eurót Magyarországnak.

A Kreml számára, mint rendesen, a stratégiai érdekek ezúttal is fontosabbnak bizonyultak a pénznél. Az elmúlt tíz évben a Roszatomnak sikerült szinte teljes egészében elveszteni azt a hatalmas, kelet-európai nukleáris birodalmat, amelyet  a Szovjetuniótól örökölt. Valaha a volt szocialista tábor szinte minden országában volt egy-egy atomerőmű, amelyet szovjet szakemberek üzemeltettek. Mára szinte semmi sem maradt. Igaz, a probléma nem csupán a Roszatom nehézkes módszereiben van – Kelet-Európa néhány országa annyira elkezdett hinni a nacionalista és környezetvédő utópiákban, hogy örömmel siettek kiszúrni a saját szemüket, és önként bezárták a még teljesen működőképes atomerőműveket, megfosztva ezzel saját gazdaságaikat a bőséges és gazdaságos energiaforrástól.

Mindenesetre a Roszatom elvesztett piacainak listája nagyon hosszú. Litvánia és Szlovákia az uniós csatlakozás előtt teljesen leállította atomerőművét. Bulgária leállította a reaktorok egy részét, sok éven át tárgyalt Moszkvával egy új atomerőmű építéséről Belenben, de 2012-ben végleg lemondott a tervről a hatalmas veszteségek ellenére. Lengyelország már sok éve tervezi első atomerőműve megépítését, de a munkálatok még nem kezdődtek meg, és Oroszországot oda aligha veszik be. Csehország az EU nyomása dacára nem mondott le a nukleáris energiáról, de a Roszatom szerződése a Temelinben lévő cseh atomerőmű fűtőrúdjainak szállítására 2020-ben lejár, és a két új reaktor megépítésére kiírt tendert, amelyen Oroszország is indul, folyamatosan halogatják az egyre távolibb jövőbe.

Végső soron tehát Magyarország a Roszatom számára az utolsó lehetőség maradt arra, hogy valahogy mégiscsak megvesse a lábát a kelet-európai piacon. Hiszen az emberek szeretnének nem csak Iránban és Indiában dolgozni. A jó nemzetközi arculathoz tiszteletreméltóbb országokban megvalósuló projektek szükségesek, olyan országokban, amelyek nem vetődnek bármire pusztán csak az olcsó ár miatt. És erre a legjobban Kelet-Európa felel meg, amely mostanra olyan tiszteletre méltó szervezet tagja lett, mint az Európai Unió. Ezért határozták el Moszkvában, hogy kiválasztják a térségben a leggyengébb láncszemet, és minden erővel megtartják.

Az álmok hitelfelvevője

Önmagában remek, hogy a Roszatomnak sikerült megőriznie jelenlétét legalább Magyarországon. Csak az a kérdés, hogy ez mennyibe kerül az orosz adófizetőknek. Mennyire biztonságosak és perspektivikusak az ilyen gigantikus befektetések a magyar energiaiparba? És itt már súlyos kétségek merülnek fel.

Oroszország tízmilliárd eurót akar kölcsönözni Európa egyik, bizalomra legkevésbé méltó hitelfelvevőjének. Azt csak úgy mondják, hogy Magyarország az EU tagja. Valójában Orbán annyira elrontotta a kapcsolatokat mind az európai, mind a nemzetközi intézményekkel, hogy ha netán bármi történik, senki a kisujját sem fogja mozdítani, hogy segítsen az adósságokban fuldokló Magyarországnak. Ellenkezőleg, csak kárörvendeni fognak.

Márpedig ez igencsak könnyen megtörténhet. Magyarország az orosz hitel nélkül is Kelet-Európa bajnoka az eladósodás GDP-hez márt arányában – ez mintegy 80 százalékot tesz ki. A gazdasági növekedést a magyarok jóval a válság előtt, még 2006-ban elfelejtették. Az elmúlt tíz évben a szomszédos Szlovákiában vagy Lengyelországban a GDP mintegy másfélszeresére nőtt, Magyarországon ez a növekedés mindössze 8 százalék volt. Az ország rég nehéz gazdasági helyzetbe került, és még Orbán Viktor  legbizarrabb reformjai sem képesek felélénkíteni.

Emellett az állandó gazdasági problémák miatt Magyarországon a politikai élet jóval élesebben polarizálódott, mint a szomszédos országokban. Nincs semmiféle folyamatosság, minden következő vezető nem kevesebbet ígér a választóknak, mint új korszakot. Maga Orbán hatalomra kerülve radikálisan felülvizsgálta szociáldemokrata elődei szinte minden döntését. És nincs semmiféle garancia arra, hogy az ellenzék nem fog ugyanígy eljárni, ha váratlanul győz. A magyar baloldal már ma is energetikai rabságnak, új szovjet megszállásnak és az ország minden élőlényét fenyegető veszélynek nevezi  az Oroszországgal kötött üzletet. Úgy tartják, hogy ez a megállapodás érvénytelen, mert Orbán nem írt ki tendert, és ez sérti a magyar törvényeket. És különben is, ilyen fontos döntéseket csak népszavazással lehet meghozni.

Ezért aztán jóval biztonságosabb lenne Lengyelországgal vagy Csehországgal kötni nukleáris megállapodásokat, ahol a kormányok sokkal adekvátabbak, a gazdasági perspektívák pedig jóval örvendetesebbek, mint Magyarországon. De az adekvátabb kormánnyal és örvendetesebb gazdasági kilátásokkal rendelkező országoknak az orosz ajánlatoknál jobb ajánlatokat tesznek. Oroszországnak azt kell vállalni, ami maradt, különleges elosztással vigasztalva versenyképtelen vállalatát: a garantált jövedelem az állami konszerné, a kockázat és veszteség az adófizetőké.

Makszim Szamorukov/slon.ru

***

Yes, comment!

Amit az orosz cikkíró nem tudott, vagy nem akart figyelembe venni, az a magyar szempont. Nevezetesen az, hogy a Széllkálmángrádban tető alá hozott Paksi Gigamutyi anyagi terhei teljes egészében a magyar és nem az orosz adófizetők vállait nyomja majd! A megállapodás szerint ugyanis a beruházás költségeinek 60 százaléka mindenképpen a Roszatom kasszájába kerül, s mivel az egy állami vállalat, itt tulajdonképpen annyi történik, hogy a Kreml ezt a pénzt az egyik zsebéből a másikba teszi. Ha az erőmű építését valóban sikerül majd az eredeti, 10 milliárd eurós kereten belül tartani (ennél bizonnyal jóval magasabb összeg fog szerepelni a végszámlán! … és ezt nem csak szendamondja!), akkor 6 milliárd akkor is házon belül marad, ha az Északi Sarkon kivirágoznak a pálmafák a hónapok óta tartó homokviharok ellenére.

Az elvi kockázatot tehát csupán a fennmaradó 4 milliárd euró jelenti. Ez, a Megállapodás szerint, a “magyar alvállalkozókhoz” (konkrétan a Közgéphez, mégkonkrétabban Orbán Viktorhoz és Simicska Lajoshoz) fog kerülni, ugyanis ennyi az a pénz, amit Moszkvának ténylegesen is ki köll majd fizetnie! Ámde a summa folyósítása nem cégek, hanem államok közötti hitelszerződés keretén belül fog történni, így osztán, hogy már reá került Lászlóné Zsuzsika (akinek vagyon egy miniszteri széke, egy érettségie, valamint komoly tapasztalata a vietnámi nádbútorok importálásában) aláírása és a parlamenti Ezerharmad, a Balogh & Co.(mondor) hivatalos jóváhagyása is néhány napon belül elintéződik, a készfizető kezességet a Magyar Állam fogja vállalni, melynek fedezete annak valamennyi forgalomképes vagyona és az adókból, járulékokból származó rendszeres bevételei.

Az effektívnek tekinthető kockázat Moszkva számára tehát mindössze két tényezőben rejlhet, de egyik sem olyan, amit vagy ne tudna kiküszöbölni, vagy pedig komoly anyagi veszteségeket okozhatna “neki”. Ezek pediglen a következőek:

  1. Még idén tavasszal kormányváltás történik Magyarországon, s a hatalomra jutó, egyesült, antiorbanista ellenzék, a kétségtelenül elkövetett törvénysértésekre hivatkozva felmondja a Szerződést. Ennek valószínűsége, tekintettel a T. Választók általános szellemi állapotára, jelenleg ugyan csekély, de a Kremlnek még ebben az esetben is rendelkezésére áll az a zsaroló-potenciálja, avagy ha tetszik: “tárgyalási alapja”, amelyet “Gazprom” néven szokás emlegetni. A szintén orosz állami tulajdonban álló cég ugyanis ebben az esetben, valamiféle “új körülményekre” való hivatkozással felfüggesztheti a gázszállítási szerződést, s mindaddig nem is lépteti ismét életbe (ne feledjük, akkor már – hála Viktornak – nem fog mögöttünk állni a német E.ON a maga elképesztő vásárlási és lobby-erejével!), amíg az új magyar kabinet torkán, néhány csekély jelentőségű módosítással egyetemben, le nem gyömöszölték a Paksi Gigamutyi kapcsolt áruját. A kölcsön pedig szépen elparkolgat az ottani költségvetés egyik tartalékszámláján.
  2. Államcsőd következik be Magyarországon, azaz az éppen regnáló, Harmadik Orbán-kormány képtelenné válik a hitelek törlesztésére. Lássuk be, ez az, aminek jelenleg a legnagyobb a valószínűsége. Ugyanis ha (és ez szinte biztosra vehető!) április hatodikán – tekintettel a T. Választók általános, szellemi képességeire, meg a választási rendszerbe beültetett, “törvényes csalások” lehetőségeire – , újabb négy esztendőre prolongálódik a maffiás rablógazdálkodás és a matolcsysta ámokfutás, akkor ez a helyzet elkerülhetetlenné válik. Moszkvát ebben az esetben érheti valamiféle tényleges, anyagi kár? A 6 milliárd eurót addig már régen átadták a Roszatomnak, mint a két reaktor vételárát, amelyek pedig (még tényleges legyártás nélkül is) majd szépen eldarvadoznak egy “papíralapú” raktárban (lásd: Deutsch Tompy stadionbeléptetőit!), mígnem valaki, dömpingáron (1-2 milliárd euróért) meg nem veszi azokat a bedőlt Magyarországtól. A bevételt pedig Moszkva szépen zsebre vágja az addigra már kifizetett, de nagyobb részében azonnal felfüggesztett folyósítású hitelek ellenértékeként.

Foglaljuk tehát össze! Vologya Cár, csak hogy kihúzza a szarból a döglődő, állami tulajdonú Roszatomot, bevillantott Viktor Királynak egy minimum 10 milliárd eurós, államközi hitelszerződést (mindenféle valódi kockázat nélkül!), amelynek 40 százalékát nagyvonalúan felajánlotta a magyarhoni állam-maffiának ellopásra. Az egyébként gyáva, súlyosan elmebeteg, semmihez nem értő, de roppant pénzéhes Unser Vezér erre rögtön rá is csapott, lévén felhomályosították arról, hogy ebből neki, személyesen csakis haszna származhat, a teljes felelősség és minden anyagi teher ugyanis Szeretett Népének vállait fogja nyomni. Bármi is történjék a jövendőben, a Roszatom átmenetileg meg vagyon mentve, Viktátor valaholszigeteki offshore-számlái pedig tovább híznak … akárcsak a tulajdonosuk!

Április 6.-a valóban az “Ítélet Napja” lesz. Minden, arra jogosult honi, illetve (“balkézről jogosult”) külhoni választónak ekkor kell eldöntenie: Orbán vagy az Ország! … Murphysta vagyok, nem optimista!

… és ezt …

szendamondja!


Polgári éntudat

“Éntudat” nélkül nem lehet Öntudat. Anélkül meg nem lehet se Jólét, se Demokrácia. Csak egy ravaszul körmönfont Propaganda által generált “Divat” és egy valójában senkiházi, elmebeteg Vezér nyájként való követése. Azaz: Diktatúra. … Ez köll nekünk! … Tényleg?

Hétfőn egy langyos, de nagyon borongós, kitartóan esős napra virradtunk. Délelőtt negyed kilenc tájékában, legkisebb gyermekemmel házunk kisteraszán ácsorogva, arra vártunk, hogy feleségem befejezze a készülődését, s elvigye az Ifiurat a fogorvoshoz. Eközben arra lettünk figyelmesek, hogy egy hím fekete rigó gubbaszt a lassan bokorrá növő kecskerágónk alatt és nagyon “nyomja a sódert”. Ugyanazt a rendkívül színes, ide-oda csapongó füttysorozatot, melyet megszokhattunk “tőle”, ámde nem messzehangzóan, hanem piánóban, … mint ha csak úgy, magának “beszélne”. “Hát ez meg miért nem nyitja ki rendesen a száját?” – tettem fel a kérdést önmagamnak, félhangosan. “Biztos nem szeretné, ha a többiek meghallanák a véleményét!” – vágta ki a választ az én kölköcském.

Ez az eset azért jutott ma az eszembe, mert tegnap este, az egyik legkedvencebb ismerősöm, az alkoholos befolyásoltság “enyhe” állapotjában arról értekezett hosszasan, hogy miféle tapasztalatokat kénytelen szerezni azokban a hétköznapokban, melyeket immáron negyedik(?) esztendeje, a “Világ Legpofátlanabb Kormánypártja” határoz meg. A keresetlen, legtöbbször pedig a nyomdafestéket sem tűrő szavakkal teletűzdelt tirádája végén pedig feltette az immáron klasszikussá (és költőivé) vált kérdést: “Hogy lehetünk ilyen birkák?! Hát miért nem zavartuk már el a halál f…ára ezt az elmebeteg Büdösbogarat, meg az egész díszes kompániáját?!“. “Mert itt mindenki azt hiszi, hogy elégedetlensége, felháborodása nem találkozik a többség álláspontjával, s mivel itthon nem hogy polgári ön-, de még ‘éntudata’ sincs az emberek nagyobb részének, hát inkább megtartja magának a véleményét, nehogy kilógjon a sorból, s ezzel pellengérre állíttassa önmagát.” – adtam meg a választ szinte ösztönösen.

Marhaság! – legyintett rám az Ismerős élből, de aztán láttam rajta, hogy mégis hajlandó elgondolkodni a szavaimon. Ezért osztán elkezdtem kibontani a hirtelen jött ideámat, felhasználva az egyik kedvenc tudományágamban, a szociálpszichológiában szerzett hiányos ismereteimet:

Az ember, ösztöne szerint, alapvetően nyáj/falka-lény, akinek a magányt, a sorból való kilógás érzetét nagyon nehéz feldolgoznia. Ehhöz elébb éntudatra, a saját hibáinak és erényeinek felismerésére van szüksége, majd az öntudatra, mellyel képes kikényszeríteni az őt megillető jogokat. Az utóbbi azonban nem létezik az előbbi nélkül, amelynek birtokában például nem lehet őt különböző (kereskedelmi, avagy politikai) propagandákkal becsapni, elhitetni vele, hogy ha nem enged a reklám által összehazudozott “társadalmi elvárásnak”, akkor ő egy “szigetember”, egy a sorból kilógó, magányos farkas, egy pária, aki csupán a köz megvetésére érdemes.

Még oskolás koromban, az 1970-es esztendők végén nagy divat volt az úgynevezett “diplomatatáska”. Emlékszem rá, micsoda kitartó szorgalommal nyúztam Édesanyámat annak érdekében, hogy nekem is lehessen egy ilyesmim. Bár ő észérveket sorakoztatott fel a “birtoklási vággyal” szemben (egészségtelen egy tucatesztendős kölöknek naponta a kezében cipelnie a tanszereket), a gyerek “ultima ratio”-jával (“Anyukám! Nem csak az osztályban, de már az iskolában is mindenkinek van!“), a sorból való kilógás, a kiközösítettség érzetétől való félelmemmel szemben azonban már nem volt képes karakánul fellépni, de talán nem is akarta igazán. Megkaptam a “dipót”, ami ugyan nem “Pont Az” volt, amit társaim többsége cipelgetett, s ezért osztán maradt is bennem némi (mások által időnként erősítgetett) kisebbségi komplexus, de meg volt a boldog tudatom, hogy már nem (annyira) lógok ki a sorból.

Később, elérkezvén az egyetemre, már kezdett benőni a fejem lágya annyira, hogy ne kövessem vakon az ippeg aktuális divatokat úgy az öltözködés, a küllem, mint mondjuk a zenei ízlés dolgában. Míg hallgatótársaim elsöprő többsége az aktuális slágerekkel tömte magát, én hajlandó voltam felvállalni annak ódiumát, hogy biza’ leragadtam az LGT-nél, Hobónál, s ha nem éppen őket, hát akkor a ’80-as évek eleji rétegzenekar, a Tangerine Dream opuszait üvöltettem magamnak (ezt a szokásomat – mínusz üvöltetés – a mai napig megőríztem!). Ráadásul kezdtem rászokni a saját véleményemre is, s ha alkalmas volt a közeg, azt nem is rejtettem véka alá. Ha azonban nem, akkor meg ráültem a számra.

Az előbbire jó példa Kovács tanár úr, aki a filozófia rejtelmeibe próbálta bevezetni hallgatóit, s aki ráadásul nem csak “reformkomcsi”, hanem még “lukácsista” is volt. Nekem nem is ezzel volt a problémám, hanem a marxizmusba vetett vakhitével. Ezért osztán szinte minden egyes előadáson alaposan össze is vesztünk (sőt, még a szigorlaton is!), melyeket a Tanár Úr rendszeresen a “jeles” érdemjegyekkel honorálta (a szigorlaton is!). Amikor pedig ezt a vizsgán kettest kapott csoporttársam felhánytorgatta neki, azt válaszolta: “Maga azért kapott elégségest, mert ugyan fel tudta mondani szóról-szóra a tankönyvet, de fogalma sem volt arról, hogy mit is beszél! Ő azonban vitatkozik ugyan, de pontosan tudja, hogy miről van szó!“. (Az én drága Tanár Uram mindezek ellenére soha nem tudta nekem megbocsájtani az SZDSZ-be való belépésemet és magát a “Rendszerváltást” sem. Az 1990-et követő esztendőkben, valahányszor összetalálkoztunk az utcán, úgy ment el mellettem – dacosan előremeresztett tekintettel – mint ha a világon sem lennék. Ennek ellenére elmentem a temetésére. … Egyetlenként volt hallgatói közül!)

Az utóbbira pedig az a jó példa, amit én öt esztendőn át, immáron kialakult személyiségű felnőttként abban a néptáncos társaságban műveltem, melybe a Nejem által sikerült bekeverednem. Velük először 2008. Szilveszterén találkoztam, mikor is döbbenten tapasztaltam, miként párosul a népi hagyományok és kultúra iránti (egyébként “egészséges”) vonzalom az álnépies, műmájer nacionalizmussal és a széljobbal való (abszolajte “egészségtelen”) rokonszenv. Elképedésem oka ugyanis az volt, hogy az egyébként ránézvést rokonszenves emberek némelyike miféle, a korabeli Fidesz-propaganda által diktált, attól mindenféle okos tartózkodás nélkül átvett, ízzó gyűlölettel beszéltek az akkori (és általában) Baloldalról, hogyan zsidóznak és miféle történelmi ismeretük, “nemzettudatuk” vagyon. Nálam a cérna akkor szakadt el, amikor éjfélkor nem csak a magyar, de a “Székely” himnuszt is elbőgte a társaság jelentős része … többek között a Nejem is. Meg is kérdeztem tőle, hogy ugyan miért teszi ezt, hiszen maga is pontosan tudja: ennek a himnusznak annyi köze van a székelyekhez, mint nekem a homoszexualitáshoz, mire az volt a válasza, hogy ő ugyan tudja, de “ne sértsük meg a közösséget“.

– Nos, hogy ennek a Közösségnek valójában mi is volt a véleménye, arra csak a mostani Szilveszterkor derült fény. – folytattam eszmefuttatásomat Ismerősömnek. – Kellően pálinkaközi állapotban ugyanis feltettem ezt a bennem már ötödik esztendeje érlelődő kérdést néhány ünneplő társamnak, mire ők ugyanezt a választ adták. Kiderült ugyanis, hogy a minimum negyven felnőttet számláló társaságban van két(!) hithű jobbikos náci, akik ezt a “hagyományt” 2006-ban “vezették be”, lévén pont azóta tagjai e csoportnak. Sem akkor, sem pedig azóta senkinek eszébe nem jutott, hogy az elsöprő többség számára egyáltalán nem szimpatikus “szokást”, a majoritás erejével megszüntessék.
– És ezzel a példával akartad megmagyarázni azt, hogy miért ilyen birka a magyar társadalom? – kérdezett vissza az Ismerős.
– Pontosan. Hiszen ha egy 40 fős közösség éveken át képtelen arra, hogy egy nekik nem tetsző dolgot megakadályozzon, egy olyat, amit annak mindössze 5 százaléka erőltetett rá, akkor vajon mi lehet a helyzet a közel 10 milliós csoportnál, ahol az a bizonyos 5%-nyi erőszakos hangadó már 500 ezer főre rúg?
– Mondjuk úgy, hogy kinyitják a szájukat, megbeszélik egymással a dolgot és elzavarják a francba az ilyen erőszakoskodókat.
– Igazad van, csakhogy itt senki nem beszél senkivel. Itt mindenki, legalább is a nagy többség “szigetember”, akik (hogy ne legyenek “szigetemberek”) inkább engednek a hangoskodó, erőszakos kisebbségnek, mint hogy a sarkukra álljanak és kijelentsék: ez nekünk nem tetszik, elegünk van! – válaszoltam.
– No de itt tényleg mindenkinek elege van már! Avagy tíz közül hallottál kettőt is arról beszélni, hogy neki mennyire faszányos ez az Orbán-rendszer?
– Még többet is! Az persze igaz, hogy ha egy kicsinyt “mélyebbre” megy a beszélgetés, akkor abból a Tízből mindössze Egy marad hithű orbanista, de ez nem változtat a lényegen. Azon, hogy az Elégedetlenek nem beszélnek egymással, nem merik nyilvánosan kinyitni a szájukat, mert a Diktatúra Propagandagépezete által a “közszolgálati” és a “kereskedelmi” médiákon át eléjük tárt Művalóság szerint: mindenki elégedett, kivéve őket! Márpedig “kilógni a sorból”, az ugyi roppant kellemetlen dolog! Ehhöz elébb én-, majd annak kialakulása után öntudatra lenne szükség, amit meg ebből a “magyarságból” már évszázadok óta ölnek ki, az esetek többségében még csak nem is tudatosan!

Az Ismerőssel való beszélgetés itt megszakadt, de a gondolatmenetem nem. Ez vezetett engem vissza ahhoz a bizonyos, hétfői fekete rigóig. Azért, mert Mi is hasonlatosak vagyunk “hozzá”: ott kuporgunk egymás mellett, szép hosszú sorokban, esik ránk az eső, éhezünk, fázunk, közben pedig magunkban beszélünk. … Csöndesen. … Nehogy a szomszéd meghallja!

… és ezt …

szendamondja!


Hát, így “működik” a Diktatúra!

Van nékem egy Kedves Jóbarátom, akivel időnként még kvaterkázni is lehet (so/so), de egyébként csak elektronikusan tudok vele érintkezni (azt is ritkán). Ez a pasas nem csak arról híres, hogy ért a közigazgatáshoz (is), de időnként még szerző- és tettestársamul is szegődik itt a szendamondján. Ő, tehát “emigrant” köztársunk, már évek óta mondja: nem működik a magyar közigazgatás, így maga az állam sem! Erre állítanék mostan egy piciny példácskát.

A jelenleg még lakóhelyemül szolgáló városom, azon belül is az egyik frekventált terén egzisztáló Szerkesztőség által naponta megjelentetett és az egész megyében terjesztett “napilap” tegnapi számának második oldalán olvastam egy roppant érdekes MTI-hírt, meg annak a cáfolatát is. Hát, lássuk az egészet!

A Hír:

A fidesznyikes Trafik-business hatását EU-szabványos módszerekkel elemezve a Gfk. Hungaria Kft. arra a következtetésre jutott, hogy a dohánypiac “fekete” része 2013 végére elérte a 11,8 százalékot. A kimutatások szerint ugyanis a dohánytermékekből származó állami bevételek a Koncepciós Koncesszió hatására ennyivel apadtak.

A Cáfolat:

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a fenti hírre reagálva közölte: az adatokat “szofisztikáltabb módon” tekintve túlzottak a Gfk. Hungaria megállapításai, ugyanis a NAV tapasztalatai ezt nem támasztják alá. A Hivatal szerint ugyanis 2012-ben még 11,1 milliárd szál cigaretta fogyott Magyarországon, egy esztendővel később, tehát 2013-ban pediglen 9,1 milliárd.

A “Matek”:

Tételezzük fel, hogy a NAV-nak van igaza és a Gfk. Hungaria tévedett. Utóbbi szerint ugyanis 11,8 százalékos a legális dohányforgalmazásból származó visszaesés, míg a Hivatal ezt tagadja. No akkor végezzünk el egy kisebb aritmetikai feladatot a Hivatal akkurátus adatai alapján:

(1-(9,1/11,1))x100=X

Az “X” értéke minden létező matematikai szabály szerint, amely (valószínűleg) az Ismert és az Ismeretlen Világegyetem valamennyi pontján érvényes, nem más, mint 18,0181802 , azaz kerekítve: 18,02 százalék!

Megállapítás:

Mivel Mi, magyarok, az általunk élhetetlenné tett Magyarországot az Univerzumon kívülre, azaz az Orbán/Simicska-féle Hypertérbe helyeztük át még 2010-ben, amelyben csakis a Matolcsysta Matematika, illetve a a Habonyárpi(y?)s egyenteltfejtés szabályai az érvényesek, egyáltalán nem köll csodálkoznunk azon, hogy az évente “csak” 1000-1700 milliárd forintot a markából szakmányban (némi “iniciatívára”) kiengedő Adóhivatal ilyen “kreatív” módon cáfolja egy független, piacelemző cég (ezek szerint) “eltúlzott” adatait!

Kiegészítő adat:

Varga Mihály, nemzeti fejlesztési miniszter Dancsó Józsefet

… nevezte ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére. A nevezett … khm … illető arról híres, hogy amikor a 2012-es GDP-adatokat (az egész esztendőben mínusz 1,7%, az utolsó negyedévben pedig mínusz 2,4%!) az egyik ellenzéki – tehát kötekedő, a Házmester szerint parlamentbe nem is való –  képviselő-féleség fel merészelte hánytorgatni, akkor ez a “Dancsó” nevezetű emblematikussá vált … khm … IZÉ, a maga összes létező közgazdasági, pénzügyi és számviteli, valamint alapfokú matematikai szaktudásával képes volt kijelenteni, hogy “A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha az történetesen negatív!“. … Hát, most Ő a MÁK elnöke! … Megérdemelte! … Avagy csak kiérdemelte?!

Komment:

No, ezek után még csodálkozik valaki is azon, hogy Unser Führer képtelen a megalapozott, pláne helyes döntések meghozatalára? Amikor ILYENEKKEL vagyon körülvéve? És még a magyar közpénz-milliókkal fizetett, külhoni orvos-specialistái sem képesek belőle egy legalább pár napig működőképes miniszterelnököt faragni? Olyat, aki a nyelvecskéjét legalább arra a pár percnyi tévéközvetítésre (melyre egyszerűen betolakodott!) sem képes a szájüregében tartani?

A paksi atom is nagyobb botrány lenne

És ez a Pasas “vett nekünk” múlt kedden minimum 4000 milliárd forintért két orosz atomerőművet Putyintól! Hitelbe! Amúgy a “Nemzeti Függetlenség” jegyében!

Hát, Ti csak szavazzatok rá! … Magyarok! … Magyarok?!

… és ezt …

szendamondja!


Gratulálok Viktor!

Nagyon régen írtam már nyílt levelet az Örökös Minielnöknek. Most sem tenném, ha a legutóbbi disznósága, a Közgép számára minimum 1200 milliárd forintnyi bevételt biztosító “Paks II.“-szerződést alá nem írta volna Széllkálmánvárosban, s ha ennek közvetlen hatásait nem tapasztaltam volna szinte azonnal az én kis “Közelkörnyezetemben”.

Kedves Minielnök!

Már nagyon rég volt, hogy utoljára levelet írtam Neked, bár az elkövetett disznóságaid száma ezt egyáltalán nem indokolta. Tekintsük ezt az én közismert lustaságom egyik eklatáns példájának, akár annak ellenére is, hogy valójában nem ez volt az ok.

Az ugyanis az volt, hogy egyszerűen unlak Téged! Hogy ennél konkrétabb, azaz a fociöltözői nyelvezet szempontjából még érthetőbb legyek: tele a tököm Veled, meg az egész díszes társaságoddal! Rohadtul elegem van abból, hogy Te komolyan azt hiszed, hogy Tiéd ez az egész ország, hogy Te, meg a bandád azt tehet amit akar, s ráadásul büntetlenül! … Az egy másik kérdés, hogy ez Számodra egy tapasztalati valóság, hiszen eleddig még minden bűncselekményedet  simán megúsztad. Kezdve a választási csalásra való felbujtásodtól (a híres: “… oszt’ jónapot!“), a 2006 őszén kétszer is megkísérelt puccsodon át (hogy Gyurcsány miért nem tartóztattatott le Téged, azt még most sem értem!), a huszonnegyedik esztendeje tartó, politikusi jövedelmeiddel egyáltalán nem indokolható vagyonosodásoddal bezárólag.

Sajnálatos módon Neked mindössze kétszer köllött valamiféle “Számonkérő Szék” elé állnod és mind a kettőt simán megúsztad.

Az egyik a vagyonosodásodat elvileg kivizsgálni hivatott parlamenti bizottság volt. Ennek eljárását annak szoci elnöke anno simán hagyta dugába dőlni, lévén akkor még működött a Pártfinanszírozási Őskövületek, azaz a Puchpithecus-Simicskasaurus csányidemjánszélesleisztingerésatöbbi által diktált … hát hogyan is mondjam, hogy kellően megsértsek minden résztvevőt?! … mutyista háttérmegállapodása.

A másik pedig a híres Kordonbontási Per volt, amelyben a gyáva bíró már akkor sem mert Téged a törvény indokolt szigorával sújtani. Szerinte ugyanis a “hatósággal való ellenszegülés”, a nettó és szándékos törvényszegés egy Törvényhozó által olyannyira “csekély veszélyességgel bír a társadalomra” nézvést, hogy azt maximum egy figyelmeztetéssel köll honorálni. … Hát mit is mondjak most a korabeli Bíró úrnak? Például azt, hogy “Anyádat, te barom?! Látod, mit csináltál Bazkikám?!

Megjegyzem: ha én lettem volna az a korabeli bíró, bizony kirendeltem volna legalább két igazságügyi elmeszakértőt (gondosan vigyázva arra, hogy azok egyikét se lehessen fideszességgel vádolni), majd megállapíttatom velük azt, ami már köztudott volt Rólad: szocio- és pszichopata vagy, akinek nem hogy a parlamentben, a pártszékházban, netalán a Miniszterelnökségen, de még csak nem is a börtönben, hanem kényszerkezeltként a Zártosztályon lenne a helye!

De most már hagyjuk ezt az egészet! Hiszen “poszt tőzeg” fölösleges lamentáni az ilyesmin, legfeljebb annyit tehetünk, hogy megállapítjuk: sic transit Köztársaság, Alkotmányosság, Jogállamiság és Demokrácia.

Ami azonban egyáltalán nem múlik sőt, egyre nagyobb méreteket ölt, az a Te elmebajod. Azt nem tudhatom, hogy ki az ördög hitette el Veled (a grazi orvosod, netán valamelyik Téged körül lefetyelő, közpénzen hízlalt seggnyalód), hogy Te – tegyél bármit is – sikerre vagy ítélve, szeretném tudatni, hogy ez tévedés. Ugyanis Te már egyre inkább olyan vagy, mint az otthon részegen és rendszeresen randalírozó családapa, akit a felesége és gyerekei ugyan próbálnak szeretni, de ez egyre nehezebben megy nekik.

Ebből a szempontból Te élénken emlékeztetsz engem (is) az egyik, még a 2010-es “Felcsúti Castingon”, személyesen Általad lecsekkolt képviselődre, akit a köznyelv tavaly nyár óta csak mint “A Vakkomondoros“-t aposztrofál.

Nem akarlak terhelni az esetleírással, a lényeg ugyanis a közöttetek lévő párhuzam, az egyívásúságotok … avagy az egyivásúságotok. Józsi egy ugyanolyan alulművelt, vidéki tahó, mint Te, csak mivel régebb óta folytatja a mértéktelen piálás mellett a mértéktelen zabálást is, korpulensebb Nálad (emiatt ne legyen kisebbségi komplexusod: ahogy elnézlek Téged, hamarosan behozod a lemaradásodat!). Ő, hasonlatosan Hozzád, ugyanúgy méltatlan a viselt közfunkcióira, ezt mindenki tudja is róla, ennek ellenére évtizedek óta megválasztják (eddig?!), mert abban az enklávéban Ő A Valaki, Aki A Pénzt És A Kegyeket Osztogatja, mert ő az, akiről ezt valamilyen furcsa oknál fogva mindenki elhitte. Próbálták is ám őt szeretni, de nagyon, közülük is “A Terike“, aki a mazochizmus és a kritikátlan imádat mintaképe, de ez egyre nehezebben ment nekik … különösen Terikének, aki időről-időre és egyre gyakrabban volt kénytelen elviselni a részeg tombolást, ámde azokat mindannyiszor megbocsájtotta, s igyekezett – legfőképpen önmagának – megmagyarázni a “közügyek” okozta leterheltséggel. … Már amennyiben “közügynek” tekintjük a Köz pénzének magánlopását.

Hogy mi is a párhuzam Közötted, meg a fülöpházi Balogh Józsi között? Nos az, hogy Híveid Téged is ugyanolyan kritikátlan és mazochista imádatban részesítenek mint őt, miközben Te egyre gyakrabban vered meg őket is a Hatalom- és a Pénzéhség részeg tébolyultságában, a Pillanatnyi Érdek diktálta, vakkomondoros, agresszív törtetésedben.

Ja, hogy a Számodra legelfogadhatóbb és legmértékadóbb intézetek (“Századvég”, “Nézőpont”) véleménykutatási adatai mást mondanak? Meglehet, de ne feledd: őket Te fizeted a Miénkből, a Te elvárásaidnak akarnak megfelelni, s bár a számítógépeiken összegyűlt adatok mást jeleznek, akkor is olyan “elemzést” fognak Neked nyújtani, ami a Te legteljesebb tökéletességedről szólnak. Persze elméletileg nem azért tartod őket, de minden diktatúra normál természetrajzához tartozik a Felülre való megfelelési kényszer, aminek meg az lesz a következménye, hogy Te semmiféle elfogadható minőségű információhoz nem juthatsz, mielőtt még döntéseket hozhatnál. Ezért osztán egyre nagyobb ostobaságokat és egyre átlátszóbb disznóságokat csinálsz. (Egyébként ezt hívják a diktátorok elhülyülő elszemtelenedésének! Lásd: Ceausescu, Marcos, estébé!)

Hogy innen, a “gödör mélyéről” vett példámmal meg tudjam világítani a Te tevékenységed következtében a Te “Terikéid” körében elterjedt pszichés állapotot, szeretném megemlíteni szegény Laci barátom tegnapi esetét. Ő az a pasas, akiről már több (“bonhomme” köztársunk által “életképek”-nek nevezett) posztomban is megemlékeztem, mint olyan emberről, aki immáron 16 esztendeje a Te Feltétlen Híved, s legalább tucatnyi éve a Te “Kubatov” nevű pártigazgatód “nemlétező listájának” rendszeres adatszolgáltatója és – frissítője.

Laci barátom arról (volt) híres, hogy esztendőkön át hol a “Fórumon” (az utca egyik végén lévő kocsmában), hol pedig az “Agórán” (az utca másik végén lévő vegyesbolt előtt) hírdette a Te Ippeg Aktuális Igazságaidat, tehát akár két-három hetente is a korábbiak ellentéteit. Kezdetben még csupán csekély ellenállásba ütközött, amit elébb csak ötven, majd harminc centi távolságból a kagylófülbe üvöltött “Ne beszéljél hülyeségeket!” kezdetű tirádáival tudott lekűzdeni (ha az sem ment, akkor meg visszatért a “kályhához” és elővette a jól bevált komcsizós-cigányozós-zsidózós kliséit).

Ámde teltek-múltak az idők (“sic transit…“) és Lacinak egyre nehezebb lett a dolga. Tavaly még csupán halk kuncogással honorálta a hallgatóság azt, amikor simán megmagyarázta a “Stúdiumok/Stadionok” dichotómiáját, ámde amikor decemberben arról köllött volna “referálnia”, hogy ugyan miért is muszáj oly’ gyorsan eladni a csak nemrégiben kényszerállamosított takarékszövetkezetek üzletrészét, már nem volt olyan vehemens. Próbálkozott ugyan valamivel, de a köznépi reakció minderre egy lesajnáló megjegyzés volt: “Jól van Lacikám! Megtartottad a ‘Magyar Nemzet Félórát’!“.

Tegnap azonban szegénykém teljesen leesett a “waterloo”-járól. Ugyanis az Agórán, az egyik kötekedő alak (bevallom: én voltam!) megkérdezte tőle: ugyan hogyan is vagyon az, hogy a nagyon utált oroszoktól, az államadósság-csökkentés jelszava mellett veszünk fel minimum 3000 milliárd forintnyi kölcsönt csakis azért, hogy az oroszok megépíthessék az egyébként nem túlzottan szükséges Paks II.-t? Ráadásul mindenféle parlamenti felhatalmazás nélkül, maximálisan titkosított feltételek mellett, minimum 60 esztendőre kiszolgáltatva a honi áramellátást Moszkva kegyeinek? “Ez nem számít puccsnak, avagy hazaárulásnak, Lacikám?!“. Ő azonban csak legyintett, s a szokásos “nebeszéljélhülyeségeket” helyett mindössze annyit mondott, hogy “Most nem érek rá!“, majd elügetett a közeli háza irányába, de szerintem még a kapujában is hallhatta az utána szüremkedő, harsogó hahotát.

Viktorkám!

Nem tudom, tudatában vagy-e annak, hogy mit is műveltél ezzel a Lacival? Ő, akinek szemében esztendőkön át lobogott az Irántad való Feltétlen Hűség ma, illetve tegnap, egy húsz esztendővel ezelőtti baleset okán kacskává vált lábain volt kénytelen soványmalac-vágtában elszaladni a Te nyílvánvaló, mert még az Agórán rendszeresen ott ácsorgó idióták számára is megérthető/felfogható, magadnak kapari disznóságod “közvéleménye” elől. Az igaz ugyan, hogy “rohantában” azért még visszaszólt, hogy “Viktor tudja, hogy mit csinál és akkor is Mi fogunk győzni! … Ti meg nyaljátok ki a seggét a kommunistáknak,  Gyurcsánynak, a Libásnak meg a Zsidóknak!“, ámde ezt a hangot már nem a Meggyőződés, hanem a megtört, de “dafkés” Hit fűtötte át. Meg is jegyezte az egyik “agoratikus”, hogy “…ha annyira bízik magában a Viktor, ha annyira elhiszi, hogy kap újabb négy évet, akkor most mi a fenéért kell olyan sürgősen lopnia? … Hát nem volt még elég?!

Hát látod Viktorom, ebben az utóbbi két mondatban vagyon ottan a Lényeg! A Te Lényeged! Az hogy nem vagy Államférfi, nem gondolkodsz hosszútávon (max. az Utánad maradó Stadionok, meg most már a még évszázadokig sugárzó és évtizedekig fizetendő Atomerőmű, mint a Nevednek a Nép hosszútávú emlékezetébe való bevésése), Neked minden és azonnal köll és Neked a világon semmi nem elég! Mindezt pedig annak árán, hogy még az ilyen feltétlen hívedet is, amint az én Laci barátom, érzelmileg és önbecsülésileg is a sárba tapossál, köznevetség tárgyává tegyél … miután alaposan kihasználtad őt!

Gratulálok Neked Viktor, ki uralkodóink közül ezen a néven (is) a Nulladik vagy! Az még hagyján, hogy Magadból, de hithűen Melletted kitartó híveidből is Senkiket csináltál! Laciból például egy zavart tekintetű, űzött “vadat”, aki ugyan áprilisban is Rád fog szavazni, de minél többet kampányol majd Melletted úgy a “Fórumon”, mint az “Agórán”, annál kevesebb voksot fogsz kapni!

Ideje lenne elgondolkodnod a jövendődről! Például: válts orvost és cseréld le a körülötted sertepertélő Lakájhadat! A többi meg majd adja magát. Talán.

… és ezt Neked …

szendamondja!

PS: Nem tudom, a Fullajtárjaid értesítettek-e már róla, de a minap végre létre jött Ellenzéki Összefogás Közös Listájának harmadik helyezettje … igen Ő, a Patásördög Gyurcsány … aszondta, hogy ő a maga részéről nekiáll kampányolni és ennek során “felszántja” Magyarországot. Gondolom tudod, hogy ez Számodra mit jelent?! Hiszen kétszer is elverte a port már Rajtad! … Készülj Viktor!