Elkúrcsy
Feladta: 2014, január, 31 Kategória: Uncategorized | Tags: elmebetegség, forintgyengülés, Matolcsy, meme, Orbán, vélemények 1 hozzászólásHasználati utasítás az alábbi poszthoz: Akinek sértik az ízlését a továbbiakban olvasható “triviális” (tehát mosdatlan szájú) kifejezések, az most és azonnal kattintson át egy másik honlapra!
…
Dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke, a Második Orbán-kormány első gazdasági minisztere, úgy is mint a “harmadikutas, unorthodox” magyar “gazdaságpolitka” nemzőatyja az egyik legkártékonyabb féreg, akit Hungária földje valaha is a hátán hordott! Szidalmazni azonban nem őt köllene, hanem azt az Utolsó Senkiházit, aki ezt a barmot kinevezte és “tevékenykedni” hagyja … mindnyájunk/mindnyájuk kárára!
Az még hagyján, hogy a pasmag nyilvánvalóan súlyos elmebeteg, az idült narcizmusnak, illetve az önkontroll és az önkritika teljes hiányának egyik legtökéletesebb példája. Semmi baj, hiszen nem csak a magyar, de a világtörténelem is hemzseg az Idiótáktól, akik hol ezt, hol meg amazt tették: néha romhalmazokat és hullahegyeket hagytak maguk mögött, néha meg csak hülye irományokat és elméleteket. De csak kevesük került döntéshozói pozícióba a Köz akaratából (pl.: Dolfi) és csak kevesüket tűrt meg tartósan egy ugyanilyen beosztásban az őket kinevező, szintén elmebeteg Diktátor (pl.: Micsurin et.), lévén annyira azért ezek sem voltak elmebajosak, hogy kiröhögtessék magukat az Alattvalókkal, avagy komoly anyagi károkat okoztasson önmagának meg az Akólbélieknek!
Ámde a Mi Diktátorunk, ez a Felkapaszkodott Alcsúti Kis Senk(h)y már annyira elmegyenge, hogy Ezt A Másik Hülyét nem csak simán eltűri a posztján, de még lovat is … no meg nemzeti bankot is … ad alája.
Egy normálisan működő Jegybankelnök azzal szokott foglalkozni, hogy a nemzeti valuta értékét, meg a banki alapkamatot úgy harmonizálja, hogy egyik se okozzon túl nagy kárt annak az országnak, amelyik folyósítja a fizetésüket.
Ez a Fütyi pedig mit csinál? Miután felsőbb utasításra, az államháztartási hiány és az infláció kozmetikázása érdekében agyoncsökkenti a jegybanki alapkamatot, s ezzel (valamint a borzalmasan ostoba, maffiaérdek-vezérelt) gazdaságpolitika miatt spekulációs célponttá tette a forintot, s amikor ez a sanda pénzszerzési manőver be is indul a tőzsdén, még nekiáll dicsőíteni ezt az egész Szart, amit ő talált ki és amit meg a Legfőbb Idióta megvalósítani is hagyott, majd bejelenti a további kamatcsökkentést!
Anno, amikor a Válaság kirobbant (2009) egy másik Pasmag, aki ma Az Elmegyenge kegyelméből az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bársonyszékében ücsörög, aszonta, hogy “Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát.” Ez biztos, hogy elhangzott, lévén autentikus forrásból idéztem (ld.: itt!).
Most azonban, hogy a froncsi kegyeskedett alaposan megkapaszkodni a 310-es euró közelében, már sem Navracsüccstől, sem az Állampárttól nem lehet ilyesmiket olvasni, ehelyett azt, hogy itten minden baromira fasza, s ezt a Nyomoronc az AmCham díszebédjén (ezek szerint tud késsel-villával enni?) tovább barmolja azt, ami már egyébként is alaposan el vagyon baszva … és még mindíg ő a Jegybank elnöke!
No, most hogy erről kinek mi a véleménye, azt ihol lehet olvasni, meg nézegetni is! Az olvasni valók közül szerintem ez a legjobb, a képi vélemények számtalan példájából meg ez nyerte el a tetszésemet:
Ezen meme esetében nem az előtérben álló figurát (felejthető lenne, ha felejthető lenne!), hanem a mögötte lévő festmény “átalakítását” ajánlom mindenki figyelmébe, lévén az fejezi ki a lényegi mondanivalót!
A következő azonban már a Legfőbb Elmebeteg, tehát a Beosztott Idiótát kinevező, Felkapaszkodott, Közpénzmilliárdos, Stadion- és Országtulajdonos Faszfejről szól, aki sikerként kommunikálta a faszbúkon (ahol az oldalát még kommentelni sem szabad! … Éljen a Demokrácia! … Gurrá!) azt a KSH-adatot, miszerint itten baromira faszányos az összes foglalkoztatási adat (erről a linket ld. fentebb!), és aki mást mond, az menjen a QA-ba!
Na, szerintem meg Ő mennyenmán el a QA-ba, lévén … szóval azér’! Mert lehet itten szidalmazni Gyurcyt, mert hogy esmét sikerült alaposan kibasznia a devzahitelesekkel, de A Legfőbb Hibás (Agyurcsányon kívül) az a Kitömött Lófasz, aki ezt a Tehetségtelen Elmebeteget funkcióba juttatta, osztán még ottan is hagyta!
… és ezt …
… szendamondja!
Gyurcsány … már megint!
Feladta: 2014, január, 29 Kategória: Uncategorized | Tags: ellenzék, Gyurcsány, interjú, Népszava, taktika 9 hozzászólásMár nem tudom pontosan hol és mikor olvastam: a magyar “politikusok” elitje a legelképesztőbb Középszerből, a többsége pedig a Közgépszerből került ki. No pontosan ezért kötelező mindenkinek utálnia Agyurcsányt, lévén ő az oligarchák által a mi pénzünkön létre hozott Akólon kívüli … és még csak be sem akar állni A Nyájba!
Gyurcsány, tehát Az Elsőszámú Közellenség tegnap egy elgondolkodtatóan jó interjút adott a Népszavának. … Olvassuk csak el!
Gyurcsány: át kell lépni a Fideszen
– Amikor két hete bejelentették a közös listát, az öt pártvezető közül csak egy mosolygott – Mesterházy Attila -, a többiek szomorúan, fáradtan, komoran néztek. Hihetünk a szemünknek?
– Az csak a pillanat hangulata lehetett, az ember könnyen túlkomolykodja az ilyen eseményeket. Szerintem mindenkinek van oka kicsit örülni, még ha nem is egyforma mértékben. A kormányváltást akaró szavazóknak van leginkább okuk az örömre. A mi lelkünk meg ebben a kérdésben nem túl fontos.
– Önnek azonban végképp van oka örülni, hiszen – ahogy a kormányhoz közeli média interpretálja – összeállt a Gyurcsány-koalíció.
– Én viszont ezt úgy mondanám, hogy összeállt a kormányváltó koalíció. Az pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a Fidesz Gyurcsánnyal kampányol. Nekem ahhoz semmit nem kell csinálnom. 2009 óta voltam nagyon hallgatag – az első egy évben -, voltam nagyon aktív, de a Fidesz ettől még folyamatosan napirenden tartotta azt, amit én jelentek a magyar politikában. Megtiszteltetésnek tekintem.
– Valóban?
– Annál nincs rosszabb egy politikusnak, mintha az ellenfelei nem foglalkoznak vele. Akkor semmit nem ér, amit csinál.
– Látta azt a nyílt levelet is, amelyet a Civil Összefogás Fórum jelentetett meg a múlt héten Mesterházy Attilának címezve?
– Még nem is voltam miniszterelnök 2004-ben, amikor az “öregecskedő feleség” miatt hasonló hirdetések jelentek meg. Nem kell ezzel túl sokat foglalkozni. Érdektelen, hogy mit mond a jobboldali értelmiség. Nem akarjuk őket meggyőzni.
– De erre építik a kampányukat.
– Ez nem érdekes. A jobboldal biztos szavazói ma lehetnek nagyjából másfél-kétmillióan, őket nem is lehet meggyőzni. Bolond az, aki a másik oldal megrögzött szavazóit próbálja meggyőzni. Van azonban Magyarországon legalább egymillió ember, aki még nem tudja, kire adja a voksát és van jó néhány olyan, aki bár azt mondja, hogy a Fideszt választja, de esze ágában sincs. Nekik kell elmondani, miért helyes, ha szabadelvűekre, baloldaliakra szavaznak.
– És azzal sem kell törődni, ha az ember szövetségese közli, hogy csak Unicummal tudja elviselni a jelenlétét?
– Azzal sem. Nézze, mindenki olyan tudatmódosítót használ, amilyet szeretne. Ha már arról van szó, én jobban szeretem a pálinkát. A politikában meg a józanságot.
– Azt is józanságnak tartja, ha a Fidesz egy úgymond nyílt levélben azzal vádolja meg a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy a baloldali Jobbik.
– Szerintem válasszuk el a politika habját a lényegétől. Ez a politika habja. Szerintem érett politikusnak ettől nem megy fel a pulzusa, nem kezd el izzadni a tenyere. A Fidesz az utolsó tükör, amibe én belenéznék, ha meg szeretném ismerni önmagamat, vagy a DK-t. Át kell rajta lépni, mintha nem is létezne.
– De az mégis csak kérdés, hogy arra az egymillió emberre, akit meg kell győzni, hat-e mindaz, amit a baloldalról és személy szerint önről mondanak?
– Biztos, hogy hat. A szavazókat úgy kell elképzelni, mint önmagunkat. Hús-vér emberek. Annyiban különböznek tőlünk, hogy nincs nagyon erős elkötelezettségük egyik, vagy másik politika iránt. Tájékozódnak, hallanak ezt is, azt is. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy az ellenfeleink ilyesmiket mondjanak. Ezért azzal nem is kell foglalkozni. Arra van hatásunk, hogy mi mit mondjunk, mit képviseljünk, milyenek legyünk. Az a jó kampány, ami az országgal foglalkozik, arról beszél, hogy mi a baj, hogy mit kellene csinálni, és mi mit vagyunk képesek ebből megcsinálni. Aki belebonyolódik a vitába az ellenfelével, az végképp alul maradt.
– A baloldal azonban túl sokáig bonyolódott bele a saját magával folytatott vitába. Elég lesz ez az alig két és fél hónap arra, hogy megüzenjék, amit akarnak?
– Én két kampányt csináltam végig, viszonylag sikeresen: 2002-ben és 2006-ban. Ami most van, az még csak bemelegítés. Magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a választók jelentős része, 25-30 százaléka az utolsó hetekben, sőt napokban dönt. Még csak most kezdenek el figyelni közéleti politikai ügyekre azok, akik egyébként nem foglalkoznak ezzel. Még csak ezután kezdenek el választási műsorokat adni a kereskedelmi tévék, amelyek általában nem foglalkoznak közéleti témákkal. Az utolsó nyolc hét, azon belül az utolsó két hét a perdöntő. Medgyessy Péter 2002 február második felében állt elő 100 napos programjával. 2006-ban február elején ismertettük az Új Magyarország programot. Szerintem pár napon, héten belül nagyjából flottul ki fognak alakulni azok a mechanizmusok a három párt között, amire ilyenkor szükség van. Ma már naponta ülésezik a kampánystáb. Nem vagyunk késésben.
– A Fidesz négy éve kampányol. Az embereknek benne van a tudatában, amit ők üzennek.
– Ez igaz, de ne foglalkozzunk a Fidesszel, ezzel most nem megyünk semmire. Ilyen rossz hangulatban az ország szerintem soha nem volt a rendszerváltozás óta. Ilyen sokan nem érezték még vesztesnek magukat azt hiszem talán ’94 óta. Ez áll az egyik oldalon. A rezsihazugság, az Európa-ellenes harcos politika a másik oldalon, aminek vannak hívei. Legyen kellő önbizalma a mi oldalunknak mérlegre tenni ennek a kormánynak a teljesítményét és szembeállítani akár a mi nyolcéves ciklusunk nagyobbik részével. Bolond az a baloldal, amely nem büszke a saját kormányzására, amiért nem volt tökéletes. Aki ugyanis nem becsüli saját teljesítményét, az nem tud még egyszer felhatalmazást kérni a kormányzásra. És ma már látjuk, hogy mit csináltak négy év alatt. Azt kellene szégyellni, hogy abban a nyolc évben – 30 év alatt először – csökkent Magyarországon a gazdag és a szegény közti különbség? Azt kellene szégyellni, hogy alapvetően szabadon lehetett élni és nem mondták meg, hogyan élj és gondolkodj? Azt kellene szégyellni, hogy nem volt bűn jobboldalinak lenni, amikor a baloldal kormányzott? Azt kell szégyellni, hogy mertük azt mondani, fizess hatezer forintos tandíjat, amikor a felsőoktatásban ösztöndíjat kapsz, miközben most 40 ezer forint a legolcsóbb havi költségtérítés? Ezek tények. És az is tény, hogy nekünk van igazunk és erről kell beszélnünk.
– Ezt akkor azt jelenti, hogy majd februárban előjönnek valami szenzációval, amivel azt az egymilliót, a bizonytalanokat meg lehet győzni, hogy egyáltalán elmenjenek szavazni?
– Nagyon világos, egyszerű, koncentrált mondanivalót fog az Összefogás javasolni a választóknak. Pontosan tudjuk, hogy a választók mit szeretnének: nyugalmat, jólétet, szabadságot, biztonságot. El kell mondani azokat a legfontosabb javaslatokat, amelyek ezt eredményezik. Látva a három párt programját, szerintem itt inkább a bőség zavara van. Nem lehet elmondani 150 oldalas pártprogramokat. A kampány legnehezebb kérdése éppen az, hogy a sok mondanivalódból mi lesz a zászlón. Erről vitáznak ma a kampányszakemberek és politikusok. Arra számítok, hogy sokan mennek el szavazni, mert nagy lesz a feszültség a választás előtt és ez megmozdítja az embereket.
– Amikor megkötötték a megállapodást a közös listáról, ön elmondta, hogy Mesterházy Attila nagyon jó listavezető, miniszterelnök-jelölt és nagyon jó miniszterelnök is lesz. A választás után mit fog mondani és főleg mit akar?
– Remélem, hogy nyerünk. Akkor nem leszek tagja a kormánynak és nem leszek frakcióvezető sem, hanem maradok pártelnök és parlamenti képviselő. Hogy világos legyen, azért nem leszek, mert túl erős személyiség vagyok és volt kormányfőként nem akarom abba a helyzetbe hozni az új miniszterelnököt, hogy amikor rám néz, azt érezze, én biztosan valamilyen alternatívát akarok felmutatni vele szemben. Ilyen helyzet egyszer már kialakult. Medgyessy Péter nagyon akarta, hogy tagja legyek a kormánynak, egy év múlva pedig látszott, hogy nagyon zavarja a jelenlétem, mert kihívásnak értékeli. Nem kell ilyen szituációt teremteni. Ugyanezért nem lennék frakcióvezető sem, hiszen akkor parlamenti törvényhozási ügyekben kellene egymással tárgyalnunk. Abban a nem kívánt esetben, ha mégsem nyerünk, frakcióvezető leszek. És az Orbánnal szemben álló ellenzék egyik vezetője.
– Ha így történne, az megnyitná az utat, hogy 2018-ban ön legyen a miniszterelnök kihívója?
– 2018-ban is az lehet a kihívó, aki az ellenzék legnagyobb erejét képviseli. Ezt mondtam már tavaly május elsején is. Hogy lehet itt huzakodni, de csak addig, amíg nem dőlt el ez a vetélkedés. A politika fő szabálya, ha nincs más megállapodás, akkor a végén a legerősebb befolyásolja az adott oldal politikáját. Ha azt kérdi, szeretném-e, hogy a DK legyen 2018-ban a legerősebb, persze, hogy szeretném. Nincs olyan pártvezető, aki középszerű pártot akar, középszerű teljesítménnyel, alacsony támogatottsággal. Azt szeretném, hogy a DK mentalitása, gondolkodása, politikája szerezzen a legtöbb hívet, mert ebben hiszek. Hogy ilyen esetben kit ajánlanék miniszterelnöknek, nem tudom. Az nem automatikus, hogy magamat. Most szerencsés helyzet van, mert ambícióm, meg lehetőségem sincs. Ez ilyen egyszerű. A pártom és az én lehetőségeim egyébként elválhatnak egymástól. Volt már ilyen. Kovács László pártelnöksége alatt – szerintem helyesen – úgy döntött a szocialista párt, hogy nem az elnököt kéri fel miniszterelnök-jelöltnek, hanem mást. Most is volt arról vita közöttünk, hogy ne valamelyikünk legyen miniszterelnök-jelölt, hanem egy harmadik. Ezek legitim dolgok. Erről szerintem nagyon normális beszélni. Azt sem tudom, mi lesz 2015-ben, nem azt, hogy 2018-ban.
– Ha már említette, akkor miért döntöttek mégis úgy, hogy Mesterházy Attila legyen a miniszterelnök-jelölt?
– Szerintem a legőszintébb válasz az, hogy körülnézve, kutakodva, tárgyalva az adott szituációban Attilánál alkalmasabb és támogatottabb jelöltet, aki el is vállalta volna, nem találtunk. Egyikünk sem tökéletes. Vegyük normálisan a választókat. Orbán tökéletes? Nem. Gyurcsány tökéletes? Nem. Az adott szituáció dönti el, mikor ki a legjobb. A mostani helyzetben mindent összevetve Mesterházy Attila a legjobb.
– Ön nem is olyan régen még azt mondta, van miniszterelnök-jelöltje. Végül nem tudtak konszenzusra jutni a személyéről?
– Valamennyi körülményt figyelembe véve – vagyis azt, hogy Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával hármunknak kellett megtalálni a közös legjobbat – reálpolitikusként jó döntést hoztunk, amikor Attilát jelöltük. Ha pedig ez volt az egyetlen lehetséges döntés, akkor el kell fogadni, bele kell állni, támogatni kell. Egyszer Békesi Laci azt mondta rólam – pedig sokat pörölt velem, amikor kormányfő voltam -, hogy a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán. A Magyar Köztársaság, a magyar jogállamiság szempontjából most azt mondom, hogy a legrosszabb Mesterházy is jobb, mint a legjobb Orbán. Ezt lehet normálisan vállalni. Nem azt jelenti, hogy három politikus eszik egymás tenyéréből, puszipajtások. De én a legjobb meggyőződésemmel tudom ezt a dolgot képviselni minden kikacsintás, félrenézés, szemhéjrángás nélkül.
– Amikor legutóbb beszélgettünk önnel, megjósolta, hogy januárra meglesz a megállapodás. Ez bevált, prognosztizáljon valamit jövő januárra is.
– Nem tudok, mert kétféle kimenetele van az eseményeknek. Most azt gondolom, szoros meccs lesz a végén – ebben nagyon őszintén hiszek – érdemi győzelmi eséllyel. Bárki nyer, feltehetően szükség lesz megszorításokra. Nem véletlen, hogy a Fidesz gondolkodott azon, hogy előre hozza az önkormányzati választást májusra, mert tudja, nehéz ez az év. Ha a Fidesz nyer, könnyebb a helyzete, mert egy alapvetően békésebb ellenzékkel kell számolnia, mint amilyen ő. Mi már egyszer kaptunk felhatalmazást a folytatásra és tudjuk, ha akkor ki kell igazítani, azt nem lehet az elődökre fogni. A Fidesz nagy nehézsége győzelme esetén, hogy sokkal nehezebb kormányzás következik, mint az első. Nem lesz kétharmad, megosztott az ország. Ha mi győzünk, amit remélek, akkor úgy kezdődik, hogy egy sok feszültséggel teli országot öröklünk. Attila jól mondja, van szociális, alkotmányos, demokratikus és gazdasági feszültség, vagy inkább válság. Lesz egy viszonylag erős ellenzék a hátunk mögött, érezni fogjuk a jeges leheletüket. Utcára vezénylik a radikálisokat és ezernyi gondunk, bajunk lesz. De szerintem sokat tanultunk, nem vagyunk naivak, ami fontos a politikában. 2002 után a legnagyobb bűnünk az volt, hogy volt bennünk naivitás. Nemcsak a politikusokban, hanem a baloldali liberális közéletben is.
– A radikálisok az utcán, az intézményrendszerbe pedig bebetonozta magát a Fidesz. Akkor hogyan tovább?
– Valóban, ha nyerünk, szűkebb lesz a mozgástere a következő kormánynak, mint bármely elődjének 1990 óta. Attila tisztában van a kockázatokkal. Beszélgetéseink alapján úgy látom, hogy készül ezeknek a kezelésére. Vannak szerintem tisztességes jogállami javaslatok, hogy hol lehet jogállami eszközökkel valamit lazítani a kétharmad bilincselő szorításán. De a Fidesz öröksége tartósan elkísér bennünket.
Fazekas Ágnes, Sebes György
Yes, comment!
A mára kiteljesedett és ippeg ezért lassan dugába dőlő Orbanizmus legfőbb lényege az, hogy sikeresen hiteti el mindenkivel azt a kreált tényt, hogy a magyari Abszurdisztánban az A Hazudós és A Tolvaj, aki miniszterelnökként egyetlen fillért ki nem vett a Közkasszából fizetés gyanánt (jelenlegi utódja még a saját pártjának sem hajlandó adakozni, nemhogy ingyé’ vállalni a kormányfői melót!), illetve egy keresetlen és indulatos szavakkal teletűzdelt beszédében (Balatonőszöd, 2006.) pedig ki merte jelenteni, hogy elege van a hazudozásból és a lopkodásból. Az “Orbanizmus” azonban nem csak Unser Vezér pártját (saját, simicskás vállalkozását) fertőzi meg, hanem a közpénzeken felhízlalt Oligarchák által finanszírozott “egyéb pártokat” is (mínusz DK!).
Ha nem így lenne, a Pusztaputyinista Diktatúrát (készültségi fok jelenleg: min. 70%!) kiépíteni igyekvő, az Államba magát belefurakodott Maffia Ellenzéke nem óbégatott volna egyfolytában Agyurcsányahibás ellen, lévén ő volt eleddig az egyetlen, aki – miután feladta önkéntes némaságát – nevén kezdte nevezni a(z Orbán) Gyereket!
Hogy ez nem tetszett pl. Őfelsége Ellenzékének (lömpik), meg a százezernyi facebook-os tag tizenháromja által “valakivé” avanzsáltatott (milla)Juhász “Füvész”-nek, azt még megértem. Azt is, hogy Ahibás expártjának Őskövületei (Puch, Szekeres, … Szanyi! … estébé!) ezt ugyanoly’ hithűen hírdették mint Juhászfüvész, meg a Lömpi …. meg Azorbánpárt!
Csakhogy azóta kicsinyt változtak a környülállások! Orbánhívő, Fidesz-szekértoló legyen, aki ezt nem hajlandó tudomásul venni!
… és ezt …
… szendamondja!
Best of Bencsik-meme
Feladta: 2014, január, 26 Kategória: Uncategorized | Tags: Békemenet, Bencsik András, CÖF, cikk, hírdetés, Orbán, Paks HozzászólásBencsik nertárs egy kipróbált káder, aki roppant gyakorlott a “Szolgálat”-ban. Pártok, ideológiák jöhetnek-mehetnek, de egy Gyakorlott Káder mindig Elvszerű. Elve pedig nem más, hogy mindig meg köll találni azt a Hatalmast, illetve annak “testrésztét”, ahonnan a megélhetéshez szükséges (köz)pénzt ki lehet … khm … csalogatni (“nyelvtudásal”!)
Szóval arról vagyon itten nagyba’ szó, hogy Bencsik nertárs, az általunk kényszerből eltartott hetilapjában megírta a “Legújabb Credo“-t. Amivel nincs is igazán semmi baj, hiszen 1986-ban, azaz “Ante Fidesz 2“-ben (amikor Martonyi nertárs csak tervezgette az MSZMP-tagságát!), még a fentiekhöz hasonlatosokat írkált, de már akkor is egy pártlap pártrovatában:
No persze mostanság, ez az “A.F. 2“-ben keletkezett cikkecske, néhány másikkal egyetemben, kissé kínos a Nagybecsű Szerzőnek, különösen azok után, hogy még fennhangon ki is jelentette:
Erre meg Kádár Et., a síron túl is azt nyilatkozta, hogy:
No, de félre a múltat és lássuk a Jövendőt!
Mert Bencsik nertárs szerint egyáltalán nem mindegy, hogy Agyurcsány benne vagyon-é az Összefogásos Koalícióban, mert akkor könnyen előferdülhet vele, hogy a szinte elképzelhetetlen Ellenzéki Győzelem esetén:
Nos, ez az, amit hagyni Nékije – meg Nékünk – ugyi nem szabad, meg hát az Ő Nagytiszteletű Hetizéjének is leesne valami még tán a Pak(s)tumból is, ezért osztán meg köll védelmezni egy Békemenettel (szegény CBA-dolgozók! … őszinte részvétem!) AZ EGÉSZET, mondjuk így:
… avagy így:
És amikor eljő ennek az ideje is – mert már talán csak Kuba lesz hajlandó hitelezni az Orbanokráciát – Bencsik nertárs kiadatja majd magáról az érettségi fotóját is
… melyről mindenki láthassa, hogy Ő már “annakidejénis“!!!
Ámde ha ez mégsem következne be, hát átmenetileg “lemerül és kibekkeli” azt az időt, amíg meg nem találja a Következő Közpénzsegget, bár addigra már mindenki tudni fogja Róla is, hogy ilyenekkel tartatta ki magát
… illetve mégpontosabban azt, hogy
… de akkor már kijafaszt fog ez (meg ő) érdekelni, feltéve ha az Egészoldalas Hírdetés ellenére a Baloldal mégsem Rá (Rájuk), kipróbált Köz(pénz)szolgákra hallgat!
Hát, vasárnap este csak ennyi telt tőlem. Ezzel is csak azért fárasztottam magam és Olvasóimat (Köztársaimat nem, mert nekik enélkül is megy a “dolog”), hogy akiknek a hosszútávú memóriája terjedelmesebb, mint a Sziámi (Rezsi)Harcoshalé, majd április 6.-án legyen mire emlékezniük … többek között!
… és ezt …
… szendamondja!
(via: “PuPu“, “repavalleszurtnyul“, “szarvas“, “Örülünk, Vincent?“)
Polgári éntudat
Feladta: 2014, január, 22 Kategória: Uncategorized 1 hozzászólás“Éntudat” nélkül nem lehet Öntudat. Anélkül meg nem lehet se Jólét, se Demokrácia. Csak egy ravaszul körmönfont Propaganda által generált “Divat” és egy valójában senkiházi, elmebeteg Vezér nyájként való követése. Azaz: Diktatúra. … Ez köll nekünk! … Tényleg?
Hétfőn egy langyos, de nagyon borongós, kitartóan esős napra virradtunk. Délelőtt negyed kilenc tájékában, legkisebb gyermekemmel házunk kisteraszán ácsorogva, arra vártunk, hogy feleségem befejezze a készülődését, s elvigye az Ifiurat a fogorvoshoz. Eközben arra lettünk figyelmesek, hogy egy hím fekete rigó gubbaszt a lassan bokorrá növő kecskerágónk alatt és nagyon “nyomja a sódert”. Ugyanazt a rendkívül színes, ide-oda csapongó füttysorozatot, melyet megszokhattunk “tőle”, ámde nem messzehangzóan, hanem piánóban, … mint ha csak úgy, magának “beszélne”. “Hát ez meg miért nem nyitja ki rendesen a száját?” – tettem fel a kérdést önmagamnak, félhangosan. “Biztos nem szeretné, ha a többiek meghallanák a véleményét!” – vágta ki a választ az én kölköcském.
Ez az eset azért jutott ma az eszembe, mert tegnap este, az egyik legkedvencebb ismerősöm, az alkoholos befolyásoltság “enyhe” állapotjában arról értekezett hosszasan, hogy miféle tapasztalatokat kénytelen szerezni azokban a hétköznapokban, melyeket immáron negyedik(?) esztendeje, a “Világ Legpofátlanabb Kormánypártja” határoz meg. A keresetlen, legtöbbször pedig a nyomdafestéket sem tűrő szavakkal teletűzdelt tirádája végén pedig feltette az immáron klasszikussá (és költőivé) vált kérdést: “Hogy lehetünk ilyen birkák?! Hát miért nem zavartuk már el a halál f…ára ezt az elmebeteg Büdösbogarat, meg az egész díszes kompániáját?!“. “Mert itt mindenki azt hiszi, hogy elégedetlensége, felháborodása nem találkozik a többség álláspontjával, s mivel itthon nem hogy polgári ön-, de még ‘éntudata’ sincs az emberek nagyobb részének, hát inkább megtartja magának a véleményét, nehogy kilógjon a sorból, s ezzel pellengérre állíttassa önmagát.” – adtam meg a választ szinte ösztönösen.
“Marhaság!“ – legyintett rám az Ismerős élből, de aztán láttam rajta, hogy mégis hajlandó elgondolkodni a szavaimon. Ezért osztán elkezdtem kibontani a hirtelen jött ideámat, felhasználva az egyik kedvenc tudományágamban, a szociálpszichológiában szerzett hiányos ismereteimet:
Az ember, ösztöne szerint, alapvetően nyáj/falka-lény, akinek a magányt, a sorból való kilógás érzetét nagyon nehéz feldolgoznia. Ehhöz elébb éntudatra, a saját hibáinak és erényeinek felismerésére van szüksége, majd az öntudatra, mellyel képes kikényszeríteni az őt megillető jogokat. Az utóbbi azonban nem létezik az előbbi nélkül, amelynek birtokában például nem lehet őt különböző (kereskedelmi, avagy politikai) propagandákkal becsapni, elhitetni vele, hogy ha nem enged a reklám által összehazudozott “társadalmi elvárásnak”, akkor ő egy “szigetember”, egy a sorból kilógó, magányos farkas, egy pária, aki csupán a köz megvetésére érdemes.
Még oskolás koromban, az 1970-es esztendők végén nagy divat volt az úgynevezett “diplomatatáska”. Emlékszem rá, micsoda kitartó szorgalommal nyúztam Édesanyámat annak érdekében, hogy nekem is lehessen egy ilyesmim. Bár ő észérveket sorakoztatott fel a “birtoklási vággyal” szemben (egészségtelen egy tucatesztendős kölöknek naponta a kezében cipelnie a tanszereket), a gyerek “ultima ratio”-jával (“Anyukám! Nem csak az osztályban, de már az iskolában is mindenkinek van!“), a sorból való kilógás, a kiközösítettség érzetétől való félelmemmel szemben azonban már nem volt képes karakánul fellépni, de talán nem is akarta igazán. Megkaptam a “dipót”, ami ugyan nem “Pont Az” volt, amit társaim többsége cipelgetett, s ezért osztán maradt is bennem némi (mások által időnként erősítgetett) kisebbségi komplexus, de meg volt a boldog tudatom, hogy már nem (annyira) lógok ki a sorból.
Később, elérkezvén az egyetemre, már kezdett benőni a fejem lágya annyira, hogy ne kövessem vakon az ippeg aktuális divatokat úgy az öltözködés, a küllem, mint mondjuk a zenei ízlés dolgában. Míg hallgatótársaim elsöprő többsége az aktuális slágerekkel tömte magát, én hajlandó voltam felvállalni annak ódiumát, hogy biza’ leragadtam az LGT-nél, Hobónál, s ha nem éppen őket, hát akkor a ’80-as évek eleji rétegzenekar, a Tangerine Dream opuszait üvöltettem magamnak (ezt a szokásomat – mínusz üvöltetés – a mai napig megőríztem!). Ráadásul kezdtem rászokni a saját véleményemre is, s ha alkalmas volt a közeg, azt nem is rejtettem véka alá. Ha azonban nem, akkor meg ráültem a számra.
Az előbbire jó példa Kovács tanár úr, aki a filozófia rejtelmeibe próbálta bevezetni hallgatóit, s aki ráadásul nem csak “reformkomcsi”, hanem még “lukácsista” is volt. Nekem nem is ezzel volt a problémám, hanem a marxizmusba vetett vakhitével. Ezért osztán szinte minden egyes előadáson alaposan össze is vesztünk (sőt, még a szigorlaton is!), melyeket a Tanár Úr rendszeresen a “jeles” érdemjegyekkel honorálta (a szigorlaton is!). Amikor pedig ezt a vizsgán kettest kapott csoporttársam felhánytorgatta neki, azt válaszolta: “Maga azért kapott elégségest, mert ugyan fel tudta mondani szóról-szóra a tankönyvet, de fogalma sem volt arról, hogy mit is beszél! Ő azonban vitatkozik ugyan, de pontosan tudja, hogy miről van szó!“. (Az én drága Tanár Uram mindezek ellenére soha nem tudta nekem megbocsájtani az SZDSZ-be való belépésemet és magát a “Rendszerváltást” sem. Az 1990-et követő esztendőkben, valahányszor összetalálkoztunk az utcán, úgy ment el mellettem – dacosan előremeresztett tekintettel – mint ha a világon sem lennék. Ennek ellenére elmentem a temetésére. … Egyetlenként volt hallgatói közül!)
Az utóbbira pedig az a jó példa, amit én öt esztendőn át, immáron kialakult személyiségű felnőttként abban a néptáncos társaságban műveltem, melybe a Nejem által sikerült bekeverednem. Velük először 2008. Szilveszterén találkoztam, mikor is döbbenten tapasztaltam, miként párosul a népi hagyományok és kultúra iránti (egyébként “egészséges”) vonzalom az álnépies, műmájer nacionalizmussal és a széljobbal való (abszolajte “egészségtelen”) rokonszenv. Elképedésem oka ugyanis az volt, hogy az egyébként ránézvést rokonszenves emberek némelyike miféle, a korabeli Fidesz-propaganda által diktált, attól mindenféle okos tartózkodás nélkül átvett, ízzó gyűlölettel beszéltek az akkori (és általában) Baloldalról, hogyan zsidóznak és miféle történelmi ismeretük, “nemzettudatuk” vagyon. Nálam a cérna akkor szakadt el, amikor éjfélkor nem csak a magyar, de a “Székely” himnuszt is elbőgte a társaság jelentős része … többek között a Nejem is. Meg is kérdeztem tőle, hogy ugyan miért teszi ezt, hiszen maga is pontosan tudja: ennek a himnusznak annyi köze van a székelyekhez, mint nekem a homoszexualitáshoz, mire az volt a válasza, hogy ő ugyan tudja, de “ne sértsük meg a közösséget“.
– Nos, hogy ennek a Közösségnek valójában mi is volt a véleménye, arra csak a mostani Szilveszterkor derült fény. – folytattam eszmefuttatásomat Ismerősömnek. – Kellően pálinkaközi állapotban ugyanis feltettem ezt a bennem már ötödik esztendeje érlelődő kérdést néhány ünneplő társamnak, mire ők ugyanezt a választ adták. Kiderült ugyanis, hogy a minimum negyven felnőttet számláló társaságban van két(!) hithű jobbikos náci, akik ezt a “hagyományt” 2006-ban “vezették be”, lévén pont azóta tagjai e csoportnak. Sem akkor, sem pedig azóta senkinek eszébe nem jutott, hogy az elsöprő többség számára egyáltalán nem szimpatikus “szokást”, a majoritás erejével megszüntessék.
– És ezzel a példával akartad megmagyarázni azt, hogy miért ilyen birka a magyar társadalom? – kérdezett vissza az Ismerős.
– Pontosan. Hiszen ha egy 40 fős közösség éveken át képtelen arra, hogy egy nekik nem tetsző dolgot megakadályozzon, egy olyat, amit annak mindössze 5 százaléka erőltetett rá, akkor vajon mi lehet a helyzet a közel 10 milliós csoportnál, ahol az a bizonyos 5%-nyi erőszakos hangadó már 500 ezer főre rúg?
– Mondjuk úgy, hogy kinyitják a szájukat, megbeszélik egymással a dolgot és elzavarják a francba az ilyen erőszakoskodókat.
– Igazad van, csakhogy itt senki nem beszél senkivel. Itt mindenki, legalább is a nagy többség “szigetember”, akik (hogy ne legyenek “szigetemberek”) inkább engednek a hangoskodó, erőszakos kisebbségnek, mint hogy a sarkukra álljanak és kijelentsék: ez nekünk nem tetszik, elegünk van! – válaszoltam.
– No de itt tényleg mindenkinek elege van már! Avagy tíz közül hallottál kettőt is arról beszélni, hogy neki mennyire faszányos ez az Orbán-rendszer?
– Még többet is! Az persze igaz, hogy ha egy kicsinyt “mélyebbre” megy a beszélgetés, akkor abból a Tízből mindössze Egy marad hithű orbanista, de ez nem változtat a lényegen. Azon, hogy az Elégedetlenek nem beszélnek egymással, nem merik nyilvánosan kinyitni a szájukat, mert a Diktatúra Propagandagépezete által a “közszolgálati” és a “kereskedelmi” médiákon át eléjük tárt Művalóság szerint: mindenki elégedett, kivéve őket! Márpedig “kilógni a sorból”, az ugyi roppant kellemetlen dolog! Ehhöz elébb én-, majd annak kialakulása után öntudatra lenne szükség, amit meg ebből a “magyarságból” már évszázadok óta ölnek ki, az esetek többségében még csak nem is tudatosan!
Az Ismerőssel való beszélgetés itt megszakadt, de a gondolatmenetem nem. Ez vezetett engem vissza ahhoz a bizonyos, hétfői fekete rigóig. Azért, mert Mi is hasonlatosak vagyunk “hozzá”: ott kuporgunk egymás mellett, szép hosszú sorokban, esik ránk az eső, éhezünk, fázunk, közben pedig magunkban beszélünk. … Csöndesen. … Nehogy a szomszéd meghallja!
… és ezt …
… szendamondja!
Hát, így “működik” a Diktatúra!
Feladta: 2014, január, 20 Kategória: Uncategorized | Tags: Dancsó József, felmérés, Gfk Hungaria, Magyar Államkincstár, NAV, Orbán, Putyin, trafik 1 hozzászólásVan nékem egy Kedves Jóbarátom, akivel időnként még kvaterkázni is lehet (so/so), de egyébként csak elektronikusan tudok vele érintkezni (azt is ritkán). Ez a pasas nem csak arról híres, hogy ért a közigazgatáshoz (is), de időnként még szerző- és tettestársamul is szegődik itt a szendamondján. Ő, tehát “emigrant” köztársunk, már évek óta mondja: nem működik a magyar közigazgatás, így maga az állam sem! Erre állítanék mostan egy piciny példácskát.
A jelenleg még lakóhelyemül szolgáló városom, azon belül is az egyik frekventált terén egzisztáló Szerkesztőség által naponta megjelentetett és az egész megyében terjesztett “napilap” tegnapi számának második oldalán olvastam egy roppant érdekes MTI-hírt, meg annak a cáfolatát is. Hát, lássuk az egészet!
A Hír:
A fidesznyikes Trafik-business hatását EU-szabványos módszerekkel elemezve a Gfk. Hungaria Kft. arra a következtetésre jutott, hogy a dohánypiac “fekete” része 2013 végére elérte a 11,8 százalékot. A kimutatások szerint ugyanis a dohánytermékekből származó állami bevételek a Koncepciós Koncesszió hatására ennyivel apadtak.
A Cáfolat:
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a fenti hírre reagálva közölte: az adatokat “szofisztikáltabb módon” tekintve túlzottak a Gfk. Hungaria megállapításai, ugyanis a NAV tapasztalatai ezt nem támasztják alá. A Hivatal szerint ugyanis 2012-ben még 11,1 milliárd szál cigaretta fogyott Magyarországon, egy esztendővel később, tehát 2013-ban pediglen 9,1 milliárd.
A “Matek”:
Tételezzük fel, hogy a NAV-nak van igaza és a Gfk. Hungaria tévedett. Utóbbi szerint ugyanis 11,8 százalékos a legális dohányforgalmazásból származó visszaesés, míg a Hivatal ezt tagadja. No akkor végezzünk el egy kisebb aritmetikai feladatot a Hivatal akkurátus adatai alapján:
(1-(9,1/11,1))x100=X
Az “X” értéke minden létező matematikai szabály szerint, amely (valószínűleg) az Ismert és az Ismeretlen Világegyetem valamennyi pontján érvényes, nem más, mint 18,0181802 , azaz kerekítve: 18,02 százalék!
Megállapítás:
Mivel Mi, magyarok, az általunk élhetetlenné tett Magyarországot az Univerzumon kívülre, azaz az Orbán/Simicska-féle Hypertérbe helyeztük át még 2010-ben, amelyben csakis a Matolcsysta Matematika, illetve a a Habonyárpi(y?)s egyenteltfejtés szabályai az érvényesek, egyáltalán nem köll csodálkoznunk azon, hogy az évente “csak” 1000-1700 milliárd forintot a markából szakmányban (némi “iniciatívára”) kiengedő Adóhivatal ilyen “kreatív” módon cáfolja egy független, piacelemző cég (ezek szerint) “eltúlzott” adatait!
Kiegészítő adat:
Varga Mihály, nemzeti fejlesztési miniszter Dancsó Józsefet …
… nevezte ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére. A nevezett … khm … illető arról híres, hogy amikor a 2012-es GDP-adatokat (az egész esztendőben mínusz 1,7%, az utolsó negyedévben pedig mínusz 2,4%!) az egyik ellenzéki – tehát kötekedő, a Házmester szerint parlamentbe nem is való – képviselő-féleség fel merészelte hánytorgatni, akkor ez a “Dancsó” nevezetű emblematikussá vált … khm … IZÉ, a maga összes létező közgazdasági, pénzügyi és számviteli, valamint alapfokú matematikai szaktudásával képes volt kijelenteni, hogy “A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha az történetesen negatív!“. … Hát, most Ő a MÁK elnöke! … Megérdemelte! … Avagy csak kiérdemelte?!
Komment:
No, ezek után még csodálkozik valaki is azon, hogy Unser Führer képtelen a megalapozott, pláne helyes döntések meghozatalára? Amikor ILYENEKKEL vagyon körülvéve? És még a magyar közpénz-milliókkal fizetett, külhoni orvos-specialistái sem képesek belőle egy legalább pár napig működőképes miniszterelnököt faragni? Olyat, aki a nyelvecskéjét legalább arra a pár percnyi tévéközvetítésre (melyre egyszerűen betolakodott!) sem képes a szájüregében tartani?
És ez a Pasas “vett nekünk” múlt kedden minimum 4000 milliárd forintért két orosz atomerőművet Putyintól! Hitelbe! Amúgy a “Nemzeti Függetlenség” jegyében!
Hát, Ti csak szavazzatok rá! … Magyarok! … Magyarok?!
… és ezt …
… szendamondja!
“LÉT”-kérdések
Feladta: 2014, január, 13 Kategória: Uncategorized | Tags: Feltétel Nélküli Alapjövedelem, Ferge Zsuzsa, FNA, LÉT-munkacsoport, Surányi György, szociális ellátások, társadalmi igazságosság 1 hozzászólásA komoly szakembergárdát maga mögött tudó “LÉT”-munkacsoport szombaton, a budapesti Kossuth Klubban hozta nyilvánosságra azt a javaslatot, amely szerint az egyre elképesztőbb méreteket öltő magyarországi szegénység leküzdésére be köllene vezetni az alanyi jogon járó, Feltétel Nélküli Alapjövedelmet (“FNA“). … Okos emberek tisztességes ajánlata egy arra alkalmatlan társadalomnak.
Hogyan lehetne igazságosan elosztani a jövedelmeket? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja a Gondolkodókat, s ezen idő alatt erre számos ötlet született, illetve valósult meg. Az Ókorban (egyes helyeken) például a mindenkori uralkodó kötelezettségévé tették a nép létfenntartásának (élelmezésének) biztosítását, a mai, az úgynevezett “Modern Kor“-ban pedig a progresszív adórendszerrel, azaz a “lefölözés-újraosztás” módszerével igyekezték kiegyenlíteni, avagy legalább is mérsékelni az alsóbb és a felsőbb osztályok jövedelmi különbségeit. Mindegyikük közös eleme azonban, hogy ezt egy Központi Akaratra (anno az Uralkodó, mostanság a Törvényhozói, illetve a Végrehajtói Hatalom) bízza, melyről feltételezi, hogy elébb-utóbb engedelmeskedik (ha engedelmeskedik) a Társadalmi Nyomásnak (már ha van ilyen). A Feltétel Nélküli Alapjövedelem ötlete, minden látszólagos nóvuma ellenére, e sorba illeszkedik, újdonságot tehát nem képvisel.
Az FNA ismertetett lényege az lenne, hogy pusztán a megszületés, illetve pontosabban az állandó magyarországi lakcím birtokában, mindenki – bizonyos élethelyzetétől függően – egy garantált alapjövedelemben részesülne, melyet az államkassza folyósít. Jelen esetben ez kiskorú esetén havi 25, nagykorúnál 50, kismamák számára pedig 75 ezer forint lenne. Ennek forrásigénye (változatoktól függően) évi 600 és 1300 milliárd forint között lenne, melyet az ötletgazdák azzal teremtenének meg, hogy az FNA bevezetésével párhuzamosan megszüntetnék szinte az összes szociális ellátást, a családi pótléktól kezdve a közgyógyellátásig.
A részletek és az indokok ismertetésére most nem vesztegetném az időmet. Akit érdekel (és nem árt, ha érdekli!), az kattintson az előző bekezdés elején megadott linkre, ahol a “Vasárnapi Hírek” című hetilap által Ferge Zsuzsa szociológussal és Surányi György bankárral készült interjút olvashatja a közgazdasági/politikai érvek és ellenérvek, némi nemzetközi kitekintés és egy rövid háttérszámítás kíséretében. E poszt megírására ugyanis nem maga az ötlet, annak tisztességének “mértéke”, hanem annak megvalósításához fűződő alapos kételyeim sarkaltak.
Alig hiszem, hogy lenne olyan tisztességes ember, aki vitatná azon megállapításomat, miszerint a magyarországi szociális/jóléti ellátó rendszer évtizedek óta rosszul, az utóbbi, bő három esztendőben pedig egyáltalán nem működik. Ahol bizonyos javadalmazások (pl.: családi pótlék, gyes, a gyerekek étkezési és tankönyv-támogatása) csakis és kizárólag a család létszámától és nem a jövedelmi viszonyaitól függenek, azok egyáltalán nem azon rétegeket igyekszenek megsegíteni, egyáltalán nem csak azon rétegekhez irányítják a beszedett adóforintokat, amelyeknél erre a legnagyobb szükség lenne.
Én már számtalanszor álltam sorba különböző iskolákban úgy, hogy az előttem toporgó anyukáról pontosan tudtam, hogy az átlagjövedelem többszörösével rendelkezik (így semmiféle anyagi gondot nem jelentett volna neki kifizetnie az ingyenes tankönyvet, vagy az étkezés utáni térítési díj 100 százalékát), míg a mögöttem szerénykedő, minimálbéres apuka pedig úgy kuporgatja össze a kölkök (egyébként pocsék minőségű) iskolai élelmezésének forintjait. Mindezt pedig úgy, hogy mindhárman (“nagycsaládosok” lévén) pontosan ugyanannyi pótlékot kapunk az Államtól, csakhogy Anyuka a nagyobb jövedelméből iszonyú összegű adókedvezményben is részesül még, míg Apuka meg gyakorlatilag semmiben.
Tisztában vagyok azzal, hogy ezt az “élethelyzetet”, ezt a “jelenséget” nem én vázoltam fel/tettem már szóvá először, ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy ezen igazságtalanság felemlegetését bizonyos doktrínerek, “jogilag érvelő” álliberálisok azzal szokták visszautasítani, hogy nem lehet/szabad különbséget tenni gyerek és gyerek között: ami születésnél fogva jár, az jár. No, de a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem igaz, hiszen a szociális juttatások szerepe éppen az lenne, hogy minimum mérsékelje a különböző jövedelmi helyzetek okozta egyenlőtlenségeket (a gyerekeknél is!), azaz: bizonyos állami szolgáltatásokhoz csakis rászorultsági alapon engedjen hozzáférést. Ha valami “alanyi jogon jár”, az az ilyesmit egyáltalán nem szolgálhatja, csupán a tehetősebb helyzetét könnyíti úgy, hogy az azt igazából észre sem veszi!
Hát akkor miért van ez? Miért lehet ez már évtizedek óta és miért fajulhatott még tovább 2011. január 1.-e, azaz az Egykulcsos bevezetése óta? Hogyan lehetséges az, hogy az említett dátumot megelőző, már eleve igazságtalan szociális elosztó- és adórendszer egy még igazságtalanabb sőt, perverz változatába csapjon át, amelyben az állami szolgáltatásokhoz való hozzáférés, annak lehetőségének mértéke pontosan fordított arányban áll a rászorultság fokozatával?
Azért, mert a társadalom ezt eltűri, s ami még rosszabb: többsége “Felfelé” fülét-farkát behúzva, “Lefelé” pedig acsarkodva, rúgva és taposva! Mert itten semmiféle együttérzés, társadalmi szolidaritás (immáron évtizedek óta) nem létezik. Itten mindenki kapaszkodik abba, ami (még) van neki, s nem törődik azzal, hogy amit a nálánál szerencsétlenebbektől ma elvesz a Hatalom, azt holnap tőle fogja elzabrálni (pl.: megtakarítás, munkahely, jövedelem … JOGOK!). Itt az elsöprő többség hevesen bólongatva vette tudomásul, hogy a rászorultsági alapon járó segélyekért cserébe értelmetlen (ráadásul ugyanúgy a Köz által fizetett) Köz(kényszer)munkára kényszerítenek százezreket azzal a jelszóval, hogy “Csak dógozzon meg a pénzéért!“. Teszi pedig mindezt addig, amíg maga is ugyanebbe a helyzetbe nem jut. Akkor már ugyan fel vagyon háborodva és a szolidaritás után kiabál, no de ha egy hónappal korábban még együtt vonyított a farkasokkal, akkor most miért is vár el ippeg és punkt magával szemben más eljárást? Mert ő “A vétlen”, míg a többi meg “Az önhibás”? Télleg?!
Az FNA bevezetése tehát egy alapvetően tisztességes ötlet, kifejezetten alkalmas, sőt, indokolt időszakban jött létre, de egy teljes mértékben alkalmatlan közegnek, egy maximálisan magába forduló, részvétlen Társadalomnak szól. Egy olyan Közösségnek, amely nem hogy a már meglévő Jogainak megőrzését nem képes kikényszeríteni, de azok elvétele ellen sem tiltakozik. Egy olyannak, amelyik az Igazmondást Hazugságnak bélyegzi és hatalomvesztéssel bünteti (ld.: Gyurcsány), míg az Orcátlan Hazudozást Igazmondásnak tekinti és Korlátlan Hatalommal jutalmazza (ld.: Orbán).
Ferge Zsuzsa, az egyik ötletgazda szerint “drámai fordulatot”, a társadalmi viszonyok forradalmi megváltozását hozná az FNA bevezetése. Igaza van! … Csakhogy nem úgy, ahogyan ő gondolja!
… és ezt …
… szendamondja!
Olvastam valamit …
Feladta: 2014, január, 10 Kategória: Uncategorized | Tags: összefogás, DK, E14-PM, ellenzék, MSZP, tárgyalások 3 hozzászólás… egy kitűnő jegyzetet Böjte József filmrendezőtől a (magyarországi) Népszava online oldalának mai számában. … Nem kívánom véleményezni, ámde utánközölni annál inkább!
A baloldal, ha ráér, tökön szúrja magát
Miközben Orbán katonákkal, és a történelmi zászlókkal a háta mögött (észak-koreai mintára) miniszterelnök létére, uszító pártpropaganda beszédet mond a fantomizált külföld és hazai csatlósaik ellen, és hadrendbe akarja állítani “csapatait” többszázezer ember előtt, a Duna másik oldalán az ellenzék jelesei egymás torkának esnek.
A Műegyetem előtt jó hangulatban gyülekezett mintegy 50-60 ezer ember, hogy ünnepelje az ellenzék összefogását az Orbáni diktatúra ellen. Mert ezt jósolta a fellépő politikusok névsora, még annak ellenére is, hogy előtte való nap sietve megkötötte a hónapok óta húzódó együttműködést az MSZP és az Együtt 2014. Két fajsúlyos, nagy támogatottsággal rendelkező párt már összefogott, ha nem is egyformák, de kétségtelenül jelentős erő – gondolhatták az emberek és reménykedtek, hogy majd most jönnek a többiek. A kérdés csupán az volt, hogyan játsszák le. Hát csak nagyon vulgárisan tudom megfogalmazni: szarul.
Nem vitatom, okos emberek mondtak időnként okos mondatokat, de politikai hasznuk csapnivaló. Mintha a Fidesz kottájából muzsikálnának. Nincs saját zenéjük. Nem együttműködést, összefogást hoztak létre ezen az ünnepi napon, hanem egyértelműen bebizonyították, hogy képtelenek erre. A személyes ambíciók, az túldimenzionált egók, a váteszhit mérgei uralták a beszédeket és tették csalódottá az embereket.
Hiába van igaza Kuncze Gábornak, aki reménytelennek látja a kialakult helyzetet, hiába mond okos beszédet Bajnai Gordon, még az eléggé semmitmondó Fodor Gábor is hajtogathatja a magáét, és persze Gyurcsány Ferenc is rekedtre kiabálhatja a teret, és fenyegethet mélyszántással, nem beszélve a leordított Mesterházy Attila kínos igyekezetéről, hogy meghallgatást találjon, ha a végkövetkeztetés az, hogy nem fogunk össze.
Egy leány volt csak aki túl tudta tenni magát a hamis illúziókon, és azokról beszélt, azokat hozta példának akik megmutatták, hogy bátrak és ki mertek állni ez ellen a gátlástalan és embertelen rezsim ellen. A fiatalokról beszélt Szabó Tímea, akik tavaly télen felforgatták ezt a beszari várost, akikre verőlegényeket küldtek, akik akcióikkal megmutatták Európának is, hogy van ellenállás Magyarországon.
Hát bennük lehet csak bízni. Talán felnőnek egy igazi, milliós tömegeket megmozdító ellenzékké, és elküldik a francba ezt a “pártütő” társaságot, akik így képtelenek lesznek leváltani Orbánt, mert még mindig az a legnagyobb gondjuk, hogy kinek nagyobb a farka. (Ajánlott irodalom Ady Endre: Az izgága Jézusok)
Ezt a dühös kis írást 2013. október 24-én írtam és küldtem el egy nagyrabecsült szerkesztőségbe. Aztán abban maradtunk, hogy várjunk, hátha mégis van esély egy valamikori – közeli – összefogásra, mert rájönnek, hogy ha akkor Mesterházy kitárja a karjait és felhívja a színpadra a többieket és azt mondja: rendben, fogjunk össze, a részletek most nem fontosak, csak az, hogy leváltsuk ezt a bandát, akkor megmozdul Magyarországnak az a fele, amelyik nem csügg áhítattal egy vezérnek tartott csaló populizmusán.
Tévedtünk, hiába vártunk, nem jött létre semmi, csak iszapbirkózás.
Január hatodikáig, amikor is Bajnai Gordon bejelentette, hogy lehet mégis nyitás, és ő vissza is lép. (Honnan?) Azóta a politikusok Kálmán Olga előtt kínosan magyarázkodnak, és bizony egyáltalán nem hitelesen, hogy ők mindig is így gondolták, de hát, izé, valahogy így alakult…
Sok okos írás taglalta alaposan azt a helyzetet amit az Orbán kormány okozott, maffia államtól a diktatúráig, a fasisztoid jelzőtől az orwelli állam terrorjáig, s mindenkinek igaza van.
Csak azt nem látom, hogy mivel akarják megverni a Fideszt, a kormányt. Nem látom a stratégiát egyik pártnál sem. Az, hogy fogjunk össze, az az alap. De hogyan győzzük meg az embereket, hogy igazunk van, sőt, hogy igazak vagyunk? Hogyan lehet hiteles az az MSZP, amely Gyurcsány kormányzásáról hagyta elhitetni, hogy tönkre tette az országot, mert el akart szakadni tőle? Egy bajai videót beszopó vezetés akar kormányozni? Hogyan tud tömegeket meggyőzni az Együtt, ha kezdeti sikerei után sikerült a bejutási küszöb közelébe lealudnia magát? Ha egyetlen harcos csapatát a Szolidaritást takarékra állították a “szobordöntés” után, ha a többiek – Schmuck kivételével – még azt sem tudják hányan vannak és mit is akarnak. Van Magyarországon legalább négy-öt millió ember aki finoman szólva nem elégedett a Fidesz kormányzással, velük lehetne győzni, de ehhez kell a stratégia.
Azt gondolom kettős harcmezőn kell sikereket elérni. Szándékosan írom a harcot, mert az lesz.
Az egyik oldal a Fidesz hívők, a korrumpált tömegek, a hivatalnokok, a közszolgák tömegeinek felvilágosítása. Először is a hazugságokról kell felvilágosítani mindenkit, hogy a jószándékú, vagy naiv, és képzetlen emberek átlássák a magyar valóságot. Velük is meg kellene értetni, hogy a Fidesz nem romokban fetrengő országot vett át, hogy Gyurcsány és Bajnai kormányzása hatalmas sikereket ért el, hogy gazdasági, kulturális, oktatási, sőt még a Fidesz által megakadályozott egészségügyi helyzet is jobb állapotban volt, mint most.
A Fideszes rablógazdálkodás eleve hazugságra épített gazdaságpolitikán jött létre, és tragikus következményei minden szegény családnál kimutathatók. Hogy mit barmoltak az alkotmányos jogállam, a kultúra, a művészetek, az oktatás, a közérzet, az életszínvonal, a nemzetközi megítélés területén az könyveket tölt meg. Azt is tudniuk kell, hogy sokan nagyon is jól is jártak, és erősen érdekük ennek a rendszernek a fenntartása. Náluk a nagy lóvé.
Látni kell, hogy legalább három millió embert “megvettek”. Nem úgy, hogy sokat fizetnek nekik. Olyan is van szép számmal. A nagyobb tömeg az állami alkalmazottak, a közszolgák, az önkormányzatok által foglalkoztatottak, a közmunkások megtévesztett és félelemben tartott sokasága. Nekik a Fidesz “biztonságot” jelent. Azt látják, hogy most ez van, ez kiszámítható, ez érthető, lehet, hogy nem egészen jó, de megél, ha rosszul is, kiszolgáltatottan és félelemben, de “valami van”. Még meg is vannak vezetve a különböző hitelek elengedésének ígérgetésével, a közmű díjak, a rezsi csökkentésével, a pályázatok pénzeinek meglebegtetésével, a reménnyel, hogy mindig jobb lesz, mert mi adunk. Ezt a hamis biztonságot nem szívesen adják fel az emberek.
A felvilágosító, meggyőző munkát jól előkészített, alapos adatolással és érvekkel felkészített, igen népes csapatokkal és okos kommunikációval kellet volna elkezdeni már rég. Legalább a nevezetes októberi esemény óta. Hosszan lehetne most elemezni a módokat és módszereket, a tartalmakat és a részleteket, de ez a cikk erre most nem alkalmas.
A másik terület a “mieink” és a bizonytalanok meggyőzése, megnyerése. Mert még a népszerűségi vizsgálatok alapján is nagyon nagy a bizonytalanság ezen a területen. Most meg pláne, hogy hallgatjuk a hadoválást arról, hogy mi mindig is ezt akartuk, csak ezek, meg azok nem akarták, meg nem így gondoltuk, meg most minden rendben lesz, a leendő vezetőről még nem tárgyalunk, személyekről sem, jelöltekről sem, szakmai egyeztetés folyik, nem merült fel külső személy neve, blabla-blabla… Kínos.
Még azokat is elbizonyítja akik leváltanák ezt a kormányt, de azt kérdezik, hogy kire szavazzak? Most nem elég majd azt mondani, hogy összefogtunk és ez a jelöltünk a választó kerületben, és ez a miniszterelnök jelölt. Nem elég, mert azt kérdezik az emberek, hogy miért, eddig miért nem tudtátok? Hogyan bízzunk meg bennetek, ha három hónap sincs a választásokig és csak most jöttök elő a farbával? Ha előjöttök egyáltalán. Mi a fenét csináltatok eddig? Ezt is meg kell magyarázni. Van, lesz erre stratégia? Hogyan hihessük el az ellenzékről, hogy valóban ellenzék, hogy szándékai tiszták, hogy nem túlélésre játszanak, hogy teljes az összefogás a leváltás akarásában, és nem fogja hátba támadni senki a másikat? Hogy nem vész el a szavazatunk, ha a közös ellenzéki jelöltre voksolunk! Legalább az ország szavazó polgárainak felét kellene meggyőzni arról, hogy nemcsak dumálnak, hanem valóban a kormány leváltására törekednek, és képesek is rá.
Fel kellene ismerni, hogy nagyon nagy a veszély! A jelenlegi ellenzék számára lehet, hogy “ez a harc lesz a végső”, mert esetleges bukásuk beláthatatlan következményekkel jár, az egész országra nézve is. És ez az ő felelőségük. Nincs idő! Ma már szerda este van, most mindenki arra vár, hogy mi lesz az összefogással, ki mindenki lép be, vagy fér be a közös csapatba. Lesz-e közös és új, hiteles miniszterelnök jelölt. Pedig már rég azzal kellene foglalkozni, hogy hogyan és mit mondjunk az embereknek, hogy megértsék miért kell a kormányváltás.
Talán kiderült, nem vagyok pártatlan, de szégyellem magam, és nem várhatok tovább.
szendamondja 
