Válaszolt a Grazi Ápolt!
Feladta: 2012, szeptember, 30 Kategória: Uncategorized 15 hozzászólásPénteken (szept. 28.) küldtem el legújabb levelemet a Vezérhez, aki erre most szinte postafordultával válaszolt! Kissé – de manapság megszokottan – kusza reakcióját ezúttal is “emigrant“-nak mondta tollba, akivel a grazi “magánintézmény” Társalgójában találkozott.
Kedves Szendam!
Még hogy én rettegek? Ugyan már! Mióta szedem ezt az új gyógyszert, csak attól félek, hogy megint elkezd a szám széle rángatózni, ha meglátom azt a ku… szóval azt az Kubában is népszerű írónőt, akit a múltkor is kitüntettünk. … (Ki tüntet itt már megint?! Szóljon valaki ennek a maff… izé … ennek a mafla Pintérnek, hogy intézkedjen!) … Mindennek van határa! A végén még kénytelen leszek lezáratni ezt a Veréb utcát, ahol lakom, vagy hogy is hívják… Barázdabillegető? … Mindegy, madár-madár!
No, szóval már miért is félnék? Vigyáznak rám, itt van például az a szomorú tekintetű hölgy, aki mostanában sokszor meglátogat. Szinte úgy érzem, hogy családtag. A múltkor be is mutatkozott. Azt állította, hogy Anikónak hívják, és ő gyerekeim anyja. Nevetséges! Nekem nincsenek gyerekeim! Én az egész népem, minden grúzok atyja vagyok! Ilyenkor ez az állítólagos Anikó kissé elszomorodik, szemei megtelnek könnyel, gyorsan összeszedi a mosnivalókat és szipogva elszelel. … Néha meg jön egy csapat fiatalkorú, fiúk-lányok vegyesen, vagy fél tucatnyi, hoznak virágot, jópofák, elbeszélgetünk a fociról, elmesélik mi történt az iskolában … hát ahogy a gyerekek szokták. Úgy szólítanak, hogy “Apa“. “Látod?!” – mondom ilyenkor Benitonak – “Így szeret engem a népem, valóságos atyjukként gondolnak reám!“.
Benito a legjobb barátom. Mostanában szinte mindig velem van. Szeretem benne, hogy alacsony és kopasz. A kedvemért megtanult még magyarul is. Mi az neki, ahhoz képest, hogy a kulcslukon keresztül szokott közlekedni? Jópofa srác, az a heppje, hogy a lábával belecsimpaszkodik a csillárba, aztán fejjel lefelé himbálózik, mint egy Batman. És csak úgy árad belőle a jótanács! Mióta őrá hallgatok, szinte nem is törődök a fejembe épített csippel, amin keresztül a zufók kommunikálnak velem. (Bár Benitónak az a véleménye, hogy az ilyesmit nem jó elhanyagolni, mert vitaminhiányt okozhat.) Mindenesetre ráérek a zufókkal társalogni, ha a Nagytanács utasításait már végrehajtottam.
Ez a Nagytanács annyira titkos, hogy róluk még Benitónak sem beszélek! Téged is arra kérlek drága Szendam, hogy ez az információ maradjon köztünk. Pszt! A Nagytanács nem csip! Még annyira sem, mint egy édesnemes paprika. Hanem itt van bennem az egész. Mind a kilenc tag. A térdeimben. Az egyikben négy tag, a másikban öt. Egészen kis emberkék, a miniatürizáció csodái! Már egész otthonosan berendezkedtek, bár eleinte volt egy kis vita köztük, mert mindegyik a Dunára néző balkonos szobát akart, nekem meg csak a jobb térdem néz a Dunára. (Vagy a bal?) Mostanára viszont lecsillapultak a kedélyek, s hoztak is egy konszenzusos határozatot, miszerint utoljára az öreganyjuk térde kalácsában érezték ilyen jól magukat.
Amióta ők velem vannak még a zördögtől sem félek, nemhogy a zeurópai zuniótól, pedig a zördög majdnem olyan magas, mint a Gyurcsány, és legalább olyan randa, és egy kicsit izzadságszagú is. Benito szerint nem kell tőle félni, mert patái vannak, tehát növényevő. Adolf viszont úgy véli, hogy ez még nem jelent semmit, hiszen a ló is növényevő, mégis botlik, ráadásul elöl harap, hátul rúg, középen meg ráz! Ezen aztán jót nevetünk, pedig már sokszor elmondta.
Adolf egyébként Benito barátja, de nem szeret a kulcslyukon közlekedni: azt mondja, mióta lumbágója van, ez már nem neki való. Ezért ő inkább a vízvezetékből, vagy a konnektorból bújik elő. Utóbbi közlekedési eszköz valósággal felvillanyozza, és ettől égnek mered a kis bajuszkája, amitől úgy hasonlít Chaplinre, hogy ezt még a Nagytanács is megállapította az egyik határozatában. … Egyébként Adolf is növényevő, tehát ártalmatlan. (Érdekes, hogy a környezetem szinte tudomást sem akart venni a barátaimról, amíg egy magasabb, szarukeretes szemüveget viselő, osztrákos akcentussal beszélő férfi – akit a többiek valamiért következetesen doktoruraztak – rájuk nem pirított, hogy tessék a barátaimmal illő tisztelettel beszélni! Azóta senki nem meri őket semmibe venni, bár néhányuknak látom a szemén, hogy legszívesebben levegőnek néznék őket.)
Hát így éldegélünk mi a legnagyobb békében és barátságban, bulizunk nagyokat, Benito már fejjel lefelé is egyhuzatra felhajtja a féldecit, ilyenkor Adolf csak elnézően bólogat, neki már a sörivás is nehezen megy.
Ma reggel bejött egy ürge, olyan pofával, mint aki citromba harapott. Aszongya: “Navracsics!”. Mondom neki: “Már miért navracsítanék, ma már egyszer navracsítottam, bele is fájdult a szemem, abba is hagytam gyorsan“. “Mindegy!” – így ő – “A miniszterelnökével nem vitatkozik az ember.“. “Aha!” – gondoltam magamban – “Ez a bolond nyilván azt hiszi, hogy én vagyok a miniszterelnök.“. Kérdően néztem Benitóra és Adolfra, akik éppen seggrepacsit játszottak az ebédlőasztalon, de ők csak intettek, hogy rá kell hagyni mindent, mert olyankor nem közveszélyes. A Nagytanács ugyan határozatot hozott, hogy “olyankor is!”, de mit volt mit tenni, végig kellett hallgatnom, igaz a biztonság kedvéért odabilincseltettem az ágy lábához, nehogy kárt tegyen magában. Ettől a képe egyenesen egy kifacsart citromhoz kezdett hasonlítani (most ismertem csak rá: nini, ez tényleg a Navracsics!), de azért folytatta: “Nagyságos Miniszterelnök úr Őkegyelmes Főméltósága!” (Ez olyan hülye, hogy ezt az egyszerű megszólítást se tudja megjegyezni: “Őméltóságos Főkegyelmessége”, valamint “Tábornokisszimusz és Vezérló Fejedelem, Örökös Kárpát-medencei Balfedezet!”. Hogy lehet ezt elvéteni?! Igaza van Benitónak, legközelebb nem csak a pszichiátriai szobatársak közül kellene kormánytagokat választani!)
Egyszóval azt mondja ez a citromfejű ember: “Az Alijev kiengedte a Safarovot.“. “Ne mondja!” – válaszoltam éleselméjűen – “De hát miért is tartotta volna bezárva?“. “Mert megígérte!” … Ettől a választól tényleg megrettentem egy kissé. A jelek szerint ez mégis közveszélyes. Benitó észrevette pillanatnyi megingásomat, mert csippentett a szemével, hogy hagyjam csak rá. “Áhá, szóval megígérte!” – miközben lázasan kutattam emlékeim között az “ígéret” szó jelentését, de sehogy nem találtam, észrevétlenül ötven lépéssel távolabbra húzódtam. “Megígérte, hogy nem engedi el, aztán mégis elengedte. És mi ezzel a probléma?“. “Az, hogy én írtam alá a papírt, hogy kiadjuk a Safarovot!“. … Most már beláttam, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint gondoltam. Ez az ember szemmel láthatóan azt hiszi, hogy itt bárki bármilyen tettéért felelősséggel tartozik. Ez az ember még élvezni se tudja a hatalmat! Nem véletlen, hogy nem “Napóleon”-nak, vagy “csapatkapitány”-nak képzeli magát, hanem csupán “igazságügyminiszter”-nek! … Ő írta alá! … Hogy oda ne cselezzem magam!
Látszólag belementem a játékba: “Igen, te írtad alá, igaz, hogy az én szóbeli utasításomra, de ezt az utasítást a Nagytanácson és a zufókon kívül senki nem hallotta, Benitó meg eskü alatt tagadja le, ha éppen megkérdezik (Benitó buzgón és vigyorogva bólogat). Bizony-bizony ezt most neked kell kimagyaráznod, igazságügy-miniszter uram!” – mondtam drámai arckifejezést erőltetve magamra, miközben majd szétvetett a röhögés. “Mondd azt a sajtónak, hogy az Alijev megszegte az ígéretét!“. A citromfejű ember hangja most már könyörgőre váltott: “De most jövök a Martonyitól (ez egy nyugalmazott huszárkapitány, aki külügyminiszternek képzeli magát), és ő azt mondja, hogy Alijev a világ legkövetkezetesebb politikusa: még soha egyetlen ígéretét se tartotta be.“. “Szóba jöhet a lemondás?” – tanácsoltam inkább kérdő hangsúllyal, miközben a Nagytanács lázas határozathozatalba kezdett a térdemben, eldöntendő, hogy javaslatom nem válthat-e ki azonnali dühöngést a citromemberből. “Esetleg, ha mindketten a huszárkapitánnyal?“. “Nagyon jól tudod, drága Miniszterelnököm, hogy nem tehetjük. Ahogy úriembernek nincs más vagyona, mint a becsülete, nekünk csak a rögeszménk van. Ráadásul közös rögeszme, az, hogy mi vagyunk Magyarország …” (“Nem Grúzia?” – szóltam közbe meglepetten.) “… kormánya. Ha bármelyikünk kilép a szerepéből, bukott a mutatvány, valamennyiünket kidobnak ebből a paradicsomi intézményből!”
Most aztán tényleg megrettentem! Lehet, hogy ez nem is annyira bolond? Ez csak úgy “tettestárs”, hogy tetteti itt magát? Vagy annyira hülye, hogy azt is elhiszi, hogy a külvilág létezik Alijevestül, Safarovostul, iemefestül, választópolgárostul és sok szegény emberestül? … Én és Benitó persze tudjuk, hogy az egészből csak a zufók, a csipek és a Nagytanács valóságos, a többit meg csak elképzeljük magunknak, hogy legyen min szórakozni. Társasjáték, időtöltés, jobb, mint az emtévé! … A legjobban a “simicska” nevű virtuális figura megteremtését élveztem. Már a neve is telitalálat! Egy “ember”, aki Jocky Ewing minden negatív tulajdonságával bír, viszont teljesen nélkülözi annak sármját. Annyira valóságosra sikerült, hogy találkoztam olyannal, aki komolyan hitt a létezésében! (Pedig ez legalább olyan képtelenség, mint az, hogy a zufók befolyásolják a Nagytanács döntéseit. Azzal a céggel árnyékoltattam le a térdkalácsaimat, amelyik a zemenbé tanácstermét is lehallgatásbiztossá tette. Láthatod, hogy elővigyázatosság dolgában nem szorulok tanácsra. Igazán nincs mitől tartanom!)
Drága Szendamom!
Beláthatod, hogy nehéz a helyzetem ezzel a sok hülyével, de tényleg nincs mitől félnem. Csak azt a gyógyszert ne kelljen többé bevennem, amitől rángatózik a szám, ha újabb ku… izé … írónőket kellene eltün… akarom mondani: kitüntetnem. … “Ki tüntet itt már megint?! … Benitó, légy szíves mondd meg az ápolóknak, hogy felköttetem a Lordmajort, ha bosszant bármi nesz!”. … “Nesze!” – mondtam a citromfejű embernek – “Itt van egy tucat újabb törvényjavaslat, oszd szét a képviselők között, nyújtogassák befelé serényen, hadd vegyük nekik is valami hasznukat! Alijevvel ne törődj, majd kitalálunk valami újabb kaukázusi országot, és ezzel kiegyensúlyozzuk a helyzetet. A Petit már előreküldtem Paraguayba. … Hogy az nem a Kaukázusban van? Tessék, itt egy újabb törvényjavaslat, holnaptól ott lesz!” … Néha milyen nehéz feje van ezeknek az ápoltaknak! Mi lenne velük nélkülem?
Most be kell fejeznem, mert jön a Matolcsy, akivel Monopolyt fogunk játszani. Te, hogy ez milyen marhaságokat csinál! Az istennek se tudja megtanulni a szabályokat, rendszeresen betlire játszik, pedig az csak a dominóban van! … Dominózni már nem tudunk, mert a teljes készletet elhasználtam radírnak, amikor a zufók telefirkálták a falakat. Azt írták rá ezernyolcszáznegyvennyolcszor, hogy “Köztársaságot! Köztársaságot! Köztársaságot! Köztársaságot! Közt …”
…
Tisztelt Szendam úr!
Ápoltunkat itt hidegfürdő-kezelésre kellett szállítanunk, így a hiányzó “…ársaságot!”, valamint 1843 darab “Köztársaságot!”-szót nem volt módja ide kalligrafálni. Kárpótlásul elküldjük önnek egy másik ápoltunk palatáblán fogalmazott alaptörvényét, a híres Szánalmányt demokratabőrbe kötve.
További jó szórakozást kívánunk Önnek és kedves köztársainak Röhejországban! Ne feledjék jelszavunkat: Hozzánk csak bekerülni könnyű!
Üdvözlettel:
dr. emigrant
Mindenki regisztráljon …!
Feladta: 2012, szeptember, 29 Kategória: Uncategorized HozzászólásMivel feltételezem valamennyi Aktív Olvasómról, hogy (hozzám hasonlóan) komolyan gondolják a “Köztársaságot!” a “Mi, Magunk” által indítandó blogoldal reformáló ötleteivel is visszaállítani jogaiba, így most egy újabb utánközlést tennék fel a blogomra. A mai, Ágh Attila-féle tanulmányrészletet követően ezúttal (szintén a nepszava.hu oldaláról) egy interjút teszek közzé teljes terjedelmében. Mindezt azért, mert ezen utánközlések hasznos információkkal és megfontolandó ötletekkel szolgálhatnak az Általunk elképzelt Cél eléréséhez!
Mindenki regisztráljon, lehetőleg levélben!
– Ez nem személyes ügy, a döntés 2010 nyarán az egész OVB-t érintette – Bordás Vilmos, korábbi, Fidesz által delegált tag kivételével, aki mellesleg a jelenlegi OVB elnöke. Voltaképpen ez volt az első olyan alkalom, amikor a megalakult kormány egy közjogi testületet a mandátuma lejárta előtt, manipulatív módon eltávolított. Persze voltak már előtte is jelei annak, hogy itt egy új, konzervatív rendszerváltás következik, de ez volt az első nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy nem tisztelik a jogállami normákat. Ez ugyanis egy négy évre megválasztott testület volt, amely az utóbbi 20 évben ugyanúgy működött: az előző parlamentek egyszerű többséggel választották meg tagjait, többnyire elméleti szakembereket, akik aztán maguk közül választottak elnököt. Így az OVB nyilvánvalóan politikai okból való szétzavarása már jelezte, hogy új korszak kezdődik, azóta pedig ennek ösvényén járunk, s alkotmányos rendszerváltás ment végbe.
– Mi volt a politikai indíték, például a területfoglalás?
– Revansot vettek az OVB népszavazási döntései miatt. Az OVB ugyanis konzekvensen azt az álláspontot képviselte, hogy az úgynevezett szociális népszavazás alkotmányellenes. Nekem pedig mind a mai napig az a szakmai meggyőződésem, hogy ebben a vitában az OVB-nek volt igaza, az Alkotmánybíróság (Ab) pedig nem hozott megfelelő döntést, mert nem volt mentes bizonyos elfogultságoktól. Ez pedig nagyon komoly politikai következményekkel járt. De a kicsinyes bosszúban megnyilvánuló motivációt bizonyítja az is, hogy 2010-ben az OVB megszüntetését teljesen formálisan azzal indokolták, hogy az új koncepció szerint minden egyes választás alkalmával új OVB-t kell választani. Hogy miért? Csak. Azért, mert mi így akarjuk. Semmiféle ráció nem volt abban, hogy egy szakmai testületet így rángassanak, ez egyszerűen azt a célt szolgálta, hogy valamiféle ürügyet szolgáljanak az OVB tagjainak menesztéséhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jelenlegi törvénytervezet, mely szerint az új Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjait már 9 évre kívánják megválasztani, tehát ciklusokon át maradnának. Két év alatt ennyit változott volna a világ?
– Közben már a mostani OVB-t is gyakran éri a politikai elfogultság vádja. Ezt igazolják a döntései?
– Nem szabadna ennyire fetisizálni az OVB döntéseit, hiszen ez egy szakmai testület, mely mindig is, ma is színvonalasan járt és jár el. Természetesen az OVB-n belül komoly politikai és szakmai viták folytak és folynak, de ezek mindig nyilvánosak voltak. Kevés olyan közjogi testület van, amely annyira transzparensen működik, mint a választási szervek, ráadásul az OVB minden döntése fölött bírósági kontroll van.
– Ez az NVB esetében is így lesz?
– Remélem, hogy igen. Az új testülettel is inkább ott van probléma, hogy míg a korábbi OVB-nél a parlament törekedett arra, hogy a különböző eszmei, jogi ideológiai álláspontok képviselve legyenek, addig most lehet attól tartani, hogy kifejezetten politikai funkciót ölt, s kizárólag egyetlen érdek jelenik meg. Az eddigi alkotmányos fejlemények is erre utalnak, hiszen mindenhol a Fidesznek elkötelezett vezetők, szakemberek ülnek. Ráadásul, ha az NVB-be 9 évre, kétharmados többséggel választják meg a tagokat, akkor gyakorlatilag leválthatatlanok lesznek. Bebetonozódik ez a testület is, amely szintén teljesen indokolhatatlan módon 7 tagú lesz. A pártok, így az ellenzéki oldal által delegált tagok létszáma így messze nem fogja elérni az eredeti testületét, hiszen 7 országos listát állító, a választásokon sikeres pártra, amelynek parlamenti frakciója is van, nem nagyon lehet számítani.
– A tervezett jelöltállítási rendszerrel sem kerülhet több párt az Országgyűlésbe?
– Nem. A tavaly elfogadott választójogi törvény által kialakult új, többségi elemet favorizáló rendszer egyértelműen szűkíti a pártok parlamentbe jutási esélyeit, illetve az új pártok megjelenését.
– Akkor az eljárási szabályok nem változtatnak érdemben a szisztémán?
– Noha a két törvény együtt vált ki hatásokat, főként továbbra is az anyagi-jogi rész a meghatározó. Az új szisztémában biztosan kevesebb párt fog tudni bejutni a parlamentbe. Épp ezért az ellenzéki kis pártok arra vannak kényszerítve, hogy együttműködve lépjenek fel, egyedüli pártként ugyanis alig van esély a parlamentbe jutásra. Ebben a többségi rendszerben 106 egyéni választókerület és 93 listás hely van, magyarán már itt felborultak az arányok. Ez ugyanis azt jelenti, hogy csak az a párt szerepel sikerrel egyéni választókerületben, amelynek nagyon komoly relatív többsége van. Ez ma a közvélemény-kutatási adatok szerint egyedül a Fidesz lehet. Az egyfordulósság pedig nyilvánvalóan szintén a nagy pártoknak kedvez, hiszen a két forduló – francia eszme alapján – épp arra lett kitalálva, hogy a kis- és középpártok ezek között koalíciót tudjanak kötni, méghozzá nyilvánosan. Nálunk azonban most ez előrejön a regisztrációs időszakra, így azt is mondhatnám, hogy kényszerházasságok születnek majd. Muszáj lesz ugyanis előre összeállni ahhoz, hogy a siker reményével indulhassanak, vagy legalábbis egyeztetni és megállapodni arról, hogy ki, hol indul, illetve nem indul. Ezt vágja keresztbe a szavazatmegosztás céljával a 200 aláírásos jelöltállítás, hiszen boldog-boldogtalan el fog indulni. Most ugyanis az a Fidesz érdeke, hogy szétforgácsolódjon az ellenzéki oldal. Ebből is látszik, hogy az aktuálpolitikai érdekeire szabja a rendszert. Ez sem példanélküli persze, sőt, egy híres olasz-amerikai politológus, Giovanni Sartori írta, hogy a választójog a politikai rendszer legmanipulálhatóbb eleme.
– Bevett gyakorlat a világban, hogy a hatalmon lévők a saját érdekeikre szabják a választási rendszert?
– Elsősorban az angolszász országokban, ahol a választási szabályok a hagyományok, szokások alapján sokáig élnek, nem nagyon forgatják föl, annak ellenére, hogy nincs kétharmadhoz kötve a megváltoztatásuk. De vannak olyan országok is, például Franciaország és Görögország, ahol az újonnan megválasztott kormánynak szinte előjoga a választási rendszer totális átalakítása. Ezek politikai kulturális kérdések. Ám Magyarországon húsz évig működött – jól-rosszul – egy választási szisztéma, az emberek is megszokták. Aránytalan volt ugyan, de a jelölési rendszertől eltekintve nagy hibái nem voltak, az is csak a végére torzult el, mert nem épültek be kellő időben a kellő fékek ahhoz, hogy ne legyen piaca az ajánlószelvényeknek. Tehát egy kicsit bemerevedett a rendszer, de annak is csak az eljárási, nem pedig az anyagi-jogi része, utóbbi ugyanis nagyjából jó volt. Nem volt indokolt ez a változtatás, ami ráadásul kizárólag a Fidesz rövid- és hosszú távú érdekeinek van alárendelve. Miután pedig naponta változnak ezek az érdekek, én azt sem tartom kizártnak, hogy most elfogadnak egy választási eljárási törvényt, de az elkövetkező másfél évben valamikor, az akkori helyzetnek megfelelően ismét totálisan átalakítják. Nem lenne meglepő, hiszen teljesen kiszámíthatatlanná vált a jogalkotás, így például az új alaptörvényhez máris hozzá kell nyúlniuk, miután az teljesen nyilvánvaló, hogy a regisztráció nem alkotmányos.
– És az lesz ezzel az alaptörvény-módosítással?
– Ezzel csak bekerül az alaptörvénybe egy megengedő passzus, így az Ab-nak megint mérlegelnie kell, hogy alkotmányos volt-e ez a megoldás.
– De hát az Ab nem vizsgálhatja az alaptörvényt…
– Azt nem is, de álláspontom szerint az alaptörvényt módosító törvényeket alkotmányossági kontroll alá kellene helyeznie, hiszen azok még nem az alkotmány részei. Csak akkor válhatnának azzá, ha egy alkotmányossági felülvizsgálaton keresztülmennek. Analóg egyébként a jelenlegi helyzet 1990-hez, amikor még az első demokratikus választás előtt beírta a választási törvénybe az akkori kormánytöbbség, hogy a külhoniak, illetve a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok nem szavazhatnak. Az ügy az Ab elé került, mely az egyik legelső döntésével kimondta az alkotmánysértést. De már csak nagyon rövid idő volt a választásokig, ezért az akkori parlamenti többség beleírta ugyanezt az alkotmányba, így alkotmányos szinten korlátozták a választójogot. Persze lehet azt mondani, hogy akkor nagyon nehéz volt megszervezni a választást alkotmányos módon, de akkor sem volt elegáns megoldás. Most azonban sem az idő rövidsége, sem más nem indokolhatja a jogkorlátozást. Itt egyetlen valódi okuk van erre, hogy a demokratikus rendszer egyik legalapvetőbb pillére a választás, sőt, a jogállam leépítésének folyamatában ez az utolsó pillér. Itt fejeződik be az alkotmányos rendszerváltás.
– Az új alkotmányos és közjogi rendszerben tehát már korlátozni lehet egy alapjogot, mint ahogy a regisztráció is jogvesztéssel jár?
– Ezt már többen kifejtették, a szakma véleménye ebben nagyon egyértelmű. Ez a szabályozás szükségtelen és indokolhatatlan, rendkívül kifogásolható, hiszen az alkotmányos elvekkel nem fér össze. De amilyen indokolatlan, annyira kidolgozatlan is, hiszen maga a törvényszöveg szakmailag nagyon gyenge, az indoklása pedig egyszerűen silány. Ráadásul nincs mellette hatásvizsgálat, nem számolnak a költségekkel, amit a választási regisztráció, illetve az új névjegyzék jelent majd. Csak az egyedi kiadások, mint például a postaköltség, százmilliókra rúgnak majd, de ennél sokkal jelentősebb, hogy a rendszerfenntartás, az elektronikus karbantartás, tehát a működtetés sokmilliárdos tétel lesz.
– Jelenleg adottak a technika feltételei ennek a rendszernek, vagy ki kell hozzá építeni az infrastruktúrát?
– Tulajdonképpen megvannak a technika feltételei, azt is mondhatnám, hogy ma is van Magyarországon regisztrált választói közönség: minden magyar állampolgár regisztrálva van. Van egy működő népesség-nyilvántartás, amely egyúttal a választójogosultságot is vezeti, vannak adatbázisok, amelyek számon tartják, hogy kik nem vehetnek részt a választásokon. Ezeket az adatokat elektronikus úton össze lehet futtatni, ahogy össze is futtatták a választások előtt. Tehát abszolút megbízható nyilvántartásunk van. Ahol nem az, ott ennek oka az állampolgári hanyagság, magyarán hogy valaki nem jelentkezik be a lakásába, vagy eltűnik külföldön. Sok állampolgár van, aki nem követhető, de ez egy teljesen természetes jelenség.
– Pedig épp ez a legújabb indokuk, hogy a külföldön élőket nem tudják kezelni.
– Ez egy formális és valótlan indok, hiszen mindig is így volt, és ezentúl sem lesz másként, főként nem a regisztráció hatására. Ráadásul a másik hangzatos érv, mely szerint a határon túli magyar választókat nem lehet megkülönböztetni az itthon élőktől, szintén egy hamis indok, miután a tavalyi törvény miatt eleve meg vannak különböztetve. Hiszen a külhoniak csak a listára szavazhatnak, egyéni képviselőjelöltekre nem, azaz eleve nem egyenlő a választójoguk. Eközben pedig az utóbbi két évben állampolgársági esküt tett magyar állampolgárok adatai az állam rendelkezésére állnak, így valójában az ő regisztrációjuk sem indokolt.
– Eszerint egyik érvük sem állja meg a helyét?
– Így van. Összességében pedig a regisztrációs kötelezettség nemcsak teljesen felesleges, hanem alkotmányosan sem indokolható, mert nincs másik alkotmányos alapjog, melyre tekintettel értelme és valóságos indoka lenne a korlátozásnak. Azt is mondhatnám, hogy kilóg a lóláb. Teljesen nyilvánvaló, hogy igazából politikai okai vannak ennek a tervnek, méghozzá egyfajta cenzus bevezetése. Szigeti Péter a múlt héten azt mondta, hogy ez egy adminisztratív cenzus. Én – nem lényegi eltéréssel – inkább bürokratikusnak nevezném, amely mögött másik három cenzus húzódik meg. Nevezetesen egy iskolázottsági, egy műveltségi-tájékozottsági és egy vagyoni cenzus, így a szegény vidékeken élő, nem iskolázott, nehezen tájékozódó és érdekei érvényesítésére képtelen tömeg kizárható a döntésekből. A politikai névtelenek – ahogy azt még a rendszerváltás környékén Gombár Csaba elnevezte – mintegy 30 százalékos masszív tömege megfosztható választójoga gyakorlásától.
– Így pedig egy távoltartásra építő rendszert hoznak létre?
– Egy olyan korlátot építenek, amely aktivitást tételez fel olyan emberektől, akik eleve passzívak, hiszen társadalmi- és léthelyzetük erre kondicionálja őket. Pedig épp ennek ellenkezőjére lenne szükség: segíteni kellene az aktivizálódásban. Nincs még egy olyan ország Európában, ahol pontos népesség-nyilvántartás lenne, és mégis kötelezővé tennék a regisztrációt. Sőt, a regisztrációnak igazából egyedül az Egyesült Államokban van hagyománya. Amikor ott voltam ösztöndíjas a ’70-es években, meglepődve tapasztaltam a választási időszakban, hogy az utcán odajöttek hozzám aktivisták, hogy regisztráljak. Megkérdeztem, hogy miért és mire, erre kiderült, hogy ott a demokrata és a republikánus párt maga gyűjti a saját szavazóit, hogy feliratkozzanak náluk a választói névjegyzékbe. Sőt, ők a választás napján telefonon is felhívják azokat, akik még nem jelentek meg a szavazóhelyiségben, hogy emlékeztessék őket, menjenek el leadni a szavazatukat. Ez a szokás Amerikában, erre épült a rendszerük, miután ott nincs központi népesség-nyilvántartás.
– Most ezekre a módszerekre itt is lehetőségük lesz a pártoknak, hiszen lesz névjegyzékük, listáik, miközben nem lesz kampánycsend…
– Nemhogy lehetőségük lesz, épp erre lesznek kényszerítve a pártok. Arra fognak törekedni, hogy a saját választóikat egyenként, név szerint megszólítsák, mobilizálják. De hamar ki fog alakulni egyfajta esélyegyenlőtlenség, hiszen ehhez rengeteg pénz, komoly szervezeti háttér kell. Ráadásul ehhez is van néhány trükk a törvényjavaslatban. Például miért van a levélben regisztrálásra mindössze 10 munkanap, szeptember elseje és tizenötödike között? Mert a mobilizálást így nyáron kell megkezdeni, a szabadságolási hónapokban. Ez hasonló ahhoz, amikor az MSZP még a ’90-es években népszavazást kezdeményezett a köztársasági elnök közvetlen választására, de “véletlenül” éppen a nyári hónapokra tűzték ki a referendumot, amely így igen alacsony részvételt eredményezett. Magyarán ezek miatt a részletszabályok miatt nemcsak maga a kötelező feliratozás indokolhatatlan és alkotmányellenes, hanem annak megvalósítási módja és a tervezett rendszer más elemei is. Például ezek az eljárási szabályok lehetőséget biztosítanak a politikai pártoknak arra, hogy legálisan adatokat gyűjtsenek az állampolgárok személyes profiljáról. És ugyanilyen aggályokat vetnek fel a szavazatszámlálás tervezett módszerei is, illetve hogy mikor számít egy szavazat érvényesnek. Tóth Zoltán hívta fel arra a figyelmet, hogy az új szabályok szerint érvénytelen az a szavazólap, amelyet nem raktak borítékba. Eddig ez úgy szólt, hogy a szavazatot borítékba kell helyezni, de ennek elmulasztása nem volt érvénytelenségi ok. Én például eddig az összes választáson, amikor szavaztam, nem kértem borítékot, hanem összehajtottam a szavazólapot és bedobtam az urnába. A titkosság nem sérült és nem is vált érvénytelenné a szavazatom. Most azonban, minden egyes szavazókörben a képviseletbe delegált hatalom által kiválasztott háromtagú szavazatszámláló bizottság – megbízott tagok hiányában – döntheti majd el, a nyilvánosság kizárásával, hogy a szavazólapom a borítékban volt-e, vagy sem. Fölteszem a kérdést: biztosan mindenütt garantált, hogy egy-egy szavazókörben nem lesz több az érvénytelen szavazat a borítékok állítólagos hiánya miatt?
– Magyarán a törvényjavaslat nem biztosítja a szavazatszámlálás tisztaságát, így a választási eredmény hitelességét sem?
– Legalábbis egy újabb indokolatlan elem kerül a szabályokba, amely további visszaélésekre ad lehetőséget. Elég hozzá három korrupt, befolyásolható vagy zsarolható szavazatszámláló, s máris ott van egy, a “kékcédulás” választásokhoz hasonló csalás lehetősége. Természetesen feltételezem, hogy minden polgár tisztességes. De ettől függetlenül érdemes megteremteni ezt a lehetőséget? Nem, ellenben az nagyon fontos lenne, hogy a szavazatszámlálás nyilvános legyen. Egy franciaországi, szintén ösztöndíjas élményem, hogy a franciatanárom elvitt az ottani választásra, s megkérdezte, kíváncsi vagyok-e a szavazatszámlálásra. Mondtam, hogy az lennék, de nem értettem, hogyan lenne lehetséges. Erre elmondta, hogy náluk minden szavazókör nyitott, bármely polgár, aki kíváncsi, bemehet a helyiségbe – persze nyilván nem megzavarva és befolyásolva a számlálást -, így megnézheti, miként rakosgatják csoportokba a szavazólapokat. Magyarán náluk teljesen nyilvános a szavazatszámlálás, meg is néztem. Ez kellene itthon is. Garanciák kellenének. De ebben a tervezetben nincsenek egységes, megfelelő garanciák arra, hogy teljesen megkérdőjelezhetetlen, tiszta, tisztességes szavazati eredmények szülessenek. Ezekhez az aggályokhoz tartozik a nemzetközi megfigyelők korlátozása is, ami szintén kifogásolható.
– Miben akadályoznák a nemzetközi megfigyelőket?
– A javaslatban, szintén semmivel nem indokolható módon szűkre szabott a nemzetközi megfigyelők mozgása, szűkülnek a jogosultságaik. Ezentúl már csak intézményeket látogathatnak, a polgárokat pedig egyáltalán nem kérdezhetik meg arról, hogy mi a véleményük a választás lebonyolításáról.
– Ez, illetve az eljárási szabályok egésze kiválthat következményekkel járó nemzetközi felháborodást?
– Sokan azt mondják, hogy Magyarországon a kétharmados hatalommal szemben nem lehet hatékony eszközökkel fellépni; a sajtó is korlátozott, és sorolhatnánk a jelenlegi állapot jellemzőit. A hazai alkotmányos keretek valóban nagyon kevés lehetőséget biztosítanak arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a jogállam leépítése és a tekintélyuralmi rendszer kiépülése ellen. Épp ezért sokan bíznak a nemzetközi nyomásban, az Európai Unió fellépésében. Csakhogy szerintem nincsenek megfelelő eszközei az Unió szerveinek ahhoz, hogy rövidtávon változásokat érjenek el a magyar jogrendszerben. Persze nem becsülöm le a nemzetközi megítélés jelentőségét, hiszen az Unió politikai közvéleményének nagy befolyása van a belpolitikai folyamatokra. De közvetlenül, azonnali változást kevésbé tudnak elérni, hiszen az elhúzódó eljárások nem bírnak jogi kényszerítőerővel. Én inkább azt gondolom, hogy azok az alkotmányellenes lépések, amelyeket ez a hatalom meglép, sok esetben visszafelé sülnek el. Ma már nagyon sok az elégedetlenség az egyes intézkedések körül, ez egyre több társadalmi közösségben válthat ki ellenreakciókat. A bírók és más igazságügyi alkalmazottak például, akik szerint nem elfogadható a bírói kar lefejezése, nyilván nem mennek ki az utcára tüntetni, de vélhetően már csak azért is a bírói függetlenség védelmében, így a kormányzati beavatkozást visszaverve járnak majd el.
– Azaz a regisztráció bevezetése ellen tömeges feliratkozással tiltakozhatnának az emberek?
– Bizonyos szempontból igen, itt is érvényesülhet ez az ellentétes hatás, hiszen úgy látszik, a politikailag aktív közönségben egyfajta dacot vált ki ez a terv is. Ha a Medián legutóbbi felmérését nézzük, a választói közösség 75 százaléka elutasítja a regisztrációt, nem tartja helyesnek bevezetését. A Fidesz választónak pedig több mint fele, 51 százaléka nem ért egyet vele. Hol van itt a támogatás? Vannak olyan országok, ahol minden, a választási rendszert érintő módosításhoz szükséges az állampolgárok jóváhagyása, Írországban például a választási reformról kötelezően népszavazással döntenek. Nálunk is ez lenne indokolt.
– Ennek azonban nincs sok esélye. Mégis, mire lehet így számítani a kialakuló választási rendszerben?
– Arra biztosan, hogy a pártok igyekeznek majd megteremteni a saját regisztrációs bázisukat. Ez azonban komoly forrásszűkébe ütközik, hiszen ehhez pénz és megfelelő aktivistahálózat kell. Így erre az ellenzékből az MSZP-n kívül más erőnek nagyon kis esélye lesz, noha az LMP-nél van egy rendkívül aktív választói bázis, s persze minden pártnál más a szociológiai háttér. Az is tény, hogy az új rendszer hatására listák születnek majd, és óriási erőkkel megkezdődik a regisztrációs kampány. De a jogszabály hatálybalépése előtt még reménykedhetünk az alkotmányossági felülvizsgálatban, ha nem is az alkotmánymódosítást, de a szintén rendkívül aggályos részletszabályokat érintően.
– Ha viszont a feliratkozás mostani, vagy némileg finomított változata megvalósul, mit tegyen a választópolgár?
– Regisztráljon, lehetőleg postai úton. Persze ez csak egy óhaj, hiszen sokan még csak nem is értesülnek majd ennek szükségességéről. Azok a honfitársaink, akik létbizonytalansággal küzdenek, akik egyik napról a másikra élnek, akiket a szegénység, az elnyomorodás fenyeget, azoknak nem az a gondjuk, hogy részt vegyenek-e a politikában és miként. És ez az országban egy egyre inkább terjedő jelenség. Úgyhogy a választási regisztráció nem a politikailag aktív középosztályt fogja eltántorítani attól, hogy gyakorolják választójogukat. Őket biztosan nem lehet ezzel távol tartani.
– Szemben a jogaik érvényesítésére képtelenek egyre nagyobb tömegével?
– Igen, illetve azokkal, akik ma ennek a leszakadásnak a határán vannak. Akik még aktivizálódhatnának, de már könnyen átcsúszhatnak a teljes inaktiválódásba. Nyilván ez a cél, hogy őket elzárják a lehetőségtől, hogy maguk döntsenek a saját, illetve az ország jövőjéről. Ez az újfajta cenzus, az új korlát. Épp ezért mindenkit emlékeztetnék arra, hogy évszázados küzdelem volt az általános választójog kivívása, elsősorban a haladó polgárság és a munkásosztály politikai mozgalmainak nagyon komoly erőfeszítésével. Az volt a cél, hogy mindenki egyenlően; műveltségtől, iskolázottságtól, vagyoni helyzettől, sőt, nemtől függetlenül beleszólhasson a hazája életének alakulásába. 1945-ben az általános választójog ügyében elértük az európai szintet, most azonban kezdünk visszasüllyedni. Csorbul az általános választójog, elindultunk egy úton, amelyen egyetlen lépést sem szabadott volna megtenni.
Névjegy
“A mai napig az a szakmai meggyőződésem, hogy az OVB-nek volt igaza, és az Alkotmánybíróság (Ab) nem hozott megfelelő döntést, mert nem volt mentes bizonyos elfogultságoktól. Ez pedig nagyon komoly politikai következményekkel járt” – mondta lapunknak az úgynevezett szociális népszavazás ügyéről az Országos Választási Bizottság (OVB) egykori, az MSZP által delegált tagja. Szoboszlai György ügyvéd, jog-politológus, a politikatudomány kandidátusa és választási szakértő is. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének főmunkatársának kutatásai ugyanakkor – szakmai adatlapja szerint – nem korlátozódnak a választási rendszerek működésére, foglalkozott már a választási konfliktusok kezelésének módszereivel, az alkotmány reformjának főbb súlyponti kérdéseivel, sőt, vizsgálta a köztársaság jogrendszerének állapotát is. Publikációi a legváltozatosabb politikai területeket ölelik fel.
Nem eljárás
Nem volt elég a választókerületek határainak tologatása, a győzteseket jutalmazó kompenzációs rendszer kialakítása, a néhány hete a parlamentnek benyújtott választási eljárási törvény ismét csak a Fidesz érdekeit szolgálja. A szakértők egységes véleménye szerint a kormánytöbbség alkotmánysértő javaslatot dolgozott ki, hiszen az alkotmánybírósági kontrollt egy alaptörvény-módosítással igyekeznek kikerülni. De nem csupán az előzetes feliratkozás kifogásolható, gyakorlatilag nincs is olyan eleme a parlament előtt lévő tervezetnek, mely kapcsán ne fogalmaztak volna már meg komoly aggályokat az ellenzéki pártok. Az ajánlási szisztéma átalakítását komolytalannak tartják, hiányolják a választás tisztaságához szükséges garanciákat, az új választási intézményrendszer tagjainak megválasztási módját pedig antidemokratikusnak vélik. Ráadásul a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a társadalom döntő többsége határozottan ellenzi az előzetes választási regisztráció tervét, ami nemcsak a választási részvételt, hanem az eredményeket is komolyan befolyásolhatja.
Főbb aggályok
– Az előzetes regisztráció alkotmányellenes bevezetése
– A választók listázása, a nem regisztrálók kiszűrése
– Az új választási szervek vezetőinek 9 éves kinevezése
– Alacsony indulási küszöb, nagy összegű jelölttámogatás
– Megduplázódó, félévesre duzzadó kampány
– A levélben szavazás korrupciós lehetőséget rejt
– A szavazatszámlálás módszereinek biztonságtalansága
Baloldali új jövő Európában
Feladta: 2012, szeptember, 29 Kategória: Uncategorized 2 hozzászólásNagyon érdekes írásra bukkantam a minap a nepszava.hu oldalán. A portál az általam rendkívűl tisztelt Ágh Attila készülőben lévő legújabb tanulámányából közölt részleteket. Mivel a politológus megállapításai szerintem nagyon tanulságosak, ezennel szószerinti utáközlését tenném közzé az azonos címen megjelent recenziónak!
Baloldali új jövő Európában
Az emberek pánikban vannak a válságtól, pedig az hozza meg a jobb jövőt – idézte Jacques Delors Jean Monnet kedvenc mondását.
Az elmúlt években ránk omlott a múlt. Radikálisan megváltozott a múltunk, mint a rendszerváltás története, de még ennél is jobban megváltozott a múltunk, mint a baloldal nyolcéves, kétciklusos kormányzásának a története. Nem voltunk kortársai a saját múltunknak, nem láttuk-értettük, hogy valójában mi történik velünk és körülöttünk. Ebben a vakrepülésben élen jártak a politikusok és a politikai pártok az egész kelet-közép-európai (KKEi) régióban. Ám a jelenre való rádöbbenés mégiscsak nálunk, Magyarországon a legborzalmasabb, mert a felzárkózás átmeneti kudarcát számunkra még az is tetézi, hogy a saját régiónkból is kisodródhatunk. Könnyű kezdetként kívánkozik ide az ötvenes években, egy korábbi történelmi sorsforduló időszakában közkeletűvé vált mondás, miszerint “A jövőnk biztos, baj csak a múlttal van, mert az állandóan változik.”
Nyugaton már a globális világválság kitörése előtt megkezdődött egy újfajta gondolkodás a fejlődésről, és azt a folyamatot csak felgyorsította a globális válság. Manapság uniós szinten a stratégiai vízióban már túljutottunk az áttörésen, a paradigma-váltáson. Ez egyben azt is jelenti, hogy túljutottunk a baloldal világméretű válságán is, hiszen a baloldal válságát a globalizáció felpörgése okozta, bár a világválság elmélyítette a korábban már jelentkező feszültségeket. Ki kell mondani világosan, hogy ez az új paradigma lényegében baloldali fordulatot jelent a stratégiai gondolkodásban, vagyis az uniós programok felvázolásában. A mindenáron való gazdasági növekedés, a GDP mutatószámai és a privátprofit istenítése helyett behozza a fenntartható társadalmi fejlődés központi fogalmát. Ebbe a gondolati térbe, mentális világrendszerbe kellene belépnünk, ha komolyan gondoljuk a hazai baloldal megújítását, nemcsak a 2014-es választásokig előretekintve, hanem már évtizedes távlatban is gondolkodva.
A II. világháborút követő évtizedekben három uralkodó paradigma szabta meg a társadalom gondolkodását és a kormányok tevékenységét Nyugat-Európában. Az ötvenes-hetvenes éveket “arany évtizedeknek” nevezi a hálás emlékezet, mert ekkor a gyors gazdasági növekedés és az életszínvonal rendkívüli javulása lehetővé tette a demokrácia kiszélesítését és konszolidációját. A II. világháborút követően Nyugat-Európának is demokratizálásra volt szüksége – ezt tekintette Samuel Huntington a demokratizálás második hullámának -, de a formális-jogi, “szűk” demokratizálás, mint az intézmények kialakítása után a “széles”, az emberi jogok egész világát átfogó demokrácia csak a jóléti társadalom alapján jöhetett létre. A demokrácia szűk felfogása ennek nyomán kitágult a formális-jogi keretektől a politikai-részvételi jogok és a gazdasági-szociális jogok széles skálája felé, és ebben a “széles” felfogásban sikerült Nyugaton konszolidálni a demokráciát. Az első paradigma tehát Nyugaton a demokrácia paradigmája, ami még most is szilárd alapja a nyugati gondolkodásnak és társadalomberendezkedésnek. Ennek első próbája az európai integráció volt, hiszen nem véletlen, hogy rendszeressé vált közvélemény-kutatások szerint a nyugat-európai polgárok nem otthon, hanem a szélesedő-mélyülő európai integrációban, a kialakulóban lévő uniós politikai rendszerben éreznek demokratikus deficitet.
A nyolcvanas-kilencvenes évekre, a fejlett szolgáltató társadalom idejére azonban nagyot változott a világ Nyugat-Európában is. Ez olyan erős nyomot hagyott a társadalmi gondolkodásban is, hogy a kilencvenes évek elejére egy új mentalitás kristályosodott ki, amit “kormányzási fordulatnak” neveztek. 1996-ban az OECD Miniszteri Tanácsa kimondta, hogy a kormányzatnak (government) nincs monopóliuma a társadalom ügyeinek intézésében és a társadalom irányítása egy többszereplős folyamat, amit kormányzásként (governance) neveztek meg. Az egész problematika persze már jóval korábban is jelentkezett, mégpedig úgy, hogy milyen társadalmi-politikai eszközökkel lehet a gazdasági fejlődést elősegíteni, s így vált a közgondolkodás tengelyévé a jó kormányzás – rossz kormányzás alternatívája. A fejlett országokban ekkor már lejátszódott a “részvételi forradalom” és nyilvánvalóvá vált, hogy a sokszereplős közpolitikai folyamat nemcsak demokratikusabb, hanem jóval hatékonyabb is a gazdasági-társadalmi átalakulás minden területén.
A kétezres években a nyugati társadalmak minden szférája visszhangzott már a jó kormányzás paradigmájától, beleértve az Uniót is, ami Fehér Könyvet bocsátott ki a kormányzás összeurópai normáiról, majd a többszintű kormányzás követelményeiről. A nyugati társadalmakat most már nem pusztán a demokrácia jellege és fejlettsége alapján hasonlították össze, hanem mindinkább a komplex versenyképességük alapján is, aminek kulcsszava a jó kormányzás volt. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a demokrácia minőségének megítélésében már a jó kormányzás mértéke játszotta a legfontosabb szerepet. Ezért aztán számos összehasonlítás készült a nyolcvanas-kilencvenes években a kormányzás alapú versenyképességről az OECD országok keretében és globálisan is. Ahogy rohant előre a világ, a leszakadók egyre inkább megkapták a “kormányzási deficit” minősítést, avagy akár a gyengébb versenyképesség magyarázatául a “kormányzási szakadék” leminősítést.
Ám a kétezres években már egyre inkább érzékelhető volt, hogy még ez a sokszereplős közpolitikai világ se működik elég eredményesen az éleződő globális versenyben. Túlontúl közismertek a fenntarthatóság környezetvédelmi problémái, amelyek kétségtelenül óriási jelentőségűek, de a fenntartható társadalmi fejlődés ennél mégis sokkal átfogóbb probléma. Maguk a legfejlettebb országok és a legfontosabb nemzetközi szervezetek – ENSZ, OECD és Világbank (WB) – érzékelték egyre inkább, hogy a gazdasági növekedés szokványos mérése alkalmatlan a valóságos folyamatok jelzésére és a GDP fetisizálása megakadályozza a teljes társadalmi teljesítmény adekvát felmérését. A kétezres évtized vége forrongó időszak volt a stratégiai víziók és a társadalomtudományok számára, már jóval a világválság kitörése előtt.
Az elméleti zűrzavar tisztázására végül 2007-ben az Európai Bizottság, az Európai Parlamenttel karöltve, “Túl a GDP-n” címmel konferenciát tartott, amelyen részt vettek a fontos nemzetközi intézmények, mint az OECD és a Római Klub szakértői is. Ezzel az EU egy fontos közpolitikai és politikai programot indított el, amelynek legismertebb dokumentuma a Sarkozy francia elnök által felkért bizottság jelentése (Fitoussi Report, 2009), de a legfontosabb elméleti következtetéseket és közpolitikai programokat az Unió számára az European Policy Centre (EPC) szakértői dolgozták ki. A globális válság nyomán egyre jobban megerősödött az a lényegi megállapítás, hogy a GDP bázisú statisztika nemcsak elméletileg hibás, hanem gyakorlatilag is veszélyes, mert tévesen méri fel a társadalmi-gazdasági folyamatokat, ezért a régi statisztikai rendszer maga is az egyik súlyos oka volt a globális válság kitörésének, mert nem működött vészcsengőként a válság közeledésekor.
Az új paradigma markánsan összefoglalható a jólét (welfare) fogalmáról a jól-lét (well-being) fogalmára való áttérésben. A változás lényegét jól kifejezi az Unió által létrehozott bizottság – Measuring Progress, Well-being and Sustainable Development – neve is, hiszen az új paradigma a társadalmi haladás, a jól-lét és a fenntartható fejlődés fogalmain alapul. A mindenáron való gazdasági növekedés erőltetése olyan kontraproduktív hatásokat indít be, amelyek nagy kárt okoznak azokban az emberi-társadalmi és a természeti-ökológiai tényezőkben, amelyek éppenséggel az új típusú fejlődés forrásai. Ezért nem véletlen, hogy a GDP centrikus fejlesztési modellek számos országban lelassították vagy recesszióba taszították a növekedést, míg a fenntartható társadalmi fejlődésre-fejlesztésre koncentráló országok – mint például a változó kormányok ellenére is makacsul szociáldemokrata értékrendet őrző északi országok -, az élenjárók a globális versenyképességben.
Amíg a jólét fogalma a szűken vett gazdasági növekedés nyomán elért, GDP-ben mérhető anyagi gazdaságot jelenti, addig a jól-lét fogalma tartalmazza az emberek társadalmi létezésének összes dimenzióját, ezért ez a korszakos változás valóban megragadható a jólétről a jól-létre való áttérésben. Egyszerűen szólva, a jól-létnek három szorosan összefüggő, de markánsan elhatárolható dimenziója van: (1) a gazdasági (a jólét, mint anyagi biztonság), (2) a politikai (a részvételi-állampolgári kultúra) és (3) a társadalmi (az erős kötőszövet, mint társadalmi tőke). A jól-lét tehát magába foglalja az “objektív” és “szubjektív” folyamatokat egyaránt.
Tudomásul kell vennünk azonban – némileg paradox módon fogalmazva -, hogy az politikai kultúra normarendszere és az emberek elégedettsége, az intézményekbe vetett és az embertársakban való bizalom (“embertisztelet”) maga is “objektív” kategória. Mégpedig abban az értelemben, hogy nem pusztán önkényes felmérések tudósítanak a pillanatnyi állapotáról, hanem a komplex társadalmi életben tartósan és erőteljesen ható tényezőkről van szó. Ennek a komplex helyzetnek az “objektív” felmérésére új statisztikai megközelítés és eszközrendszer jött létre. Mindenesetre a globális válság meghozta az új paradigma, a fenntartható társadalmi fejlődés – és a jól-lét centrikus statisztikák – teljes áttörését, ami egyben a baloldali gondolkodás reneszánszához is vezetett.
Ez az “új jövő” a mi jövőnk is lehet, de csak akkor, ha a “régi jövő”, a hagyományos magyar jövőkép mentális rabságából kiszabadulunk. Körülöttük dúl még az elhúzódó globális világválság, de ennek a leküzdéséről egészen másként gondolkodnak Brüsszelben, mint Budapesten, ezért mi, itt Budapesten nem is nagyon jutunk előre.
(Cikkünk részlet egy készülő tanulmányból.)
Viktor, Te rettegsz!
Feladta: 2012, szeptember, 28 Kategória: Uncategorized 29 hozzászólásAz elmúlt hetek/napok eseményei ismételten arra ösztönöztek, hogy nyílt levelet intézzek a Vezérhez. Minden tény és jelenség ellenére bízom benne, hogy ilyesmire már nem sokáig lesz szükség, mert ama bizonyos “isteni malomkövek” közül lassan, de biztosan kezd előperegni a Jövő Új Kenyerének fokozatosan tisztuló alapanyaga!
Kedves Viktor!
Tudom, hogy talán neveletlenség részemről Téged egy ismételt és kéretlen levéllel zaklatni, de a helyzet az, hogy Te vagy, aki egyszerűen nem hagysz nyugtot nekem/Nekünk, a bennem/Bennünk létező általános és alapvető igazság- és veszélyérzetnek, a Jövő Generációi iránt érzett felelősségünknek. Te vagy az, aki az elmúlt hónapokban (esztendőkben!) heti 336 órában mást sem tettél, mint hogy a legalapvetőbb emberi és társadalmi jogokat, jogelveket rúgtad fel, Saját pillanatnyi érdekeid, meg a Mögötted alig-alig rejtve megbújó oligarchia aktuális anyagi szempontjai szerint sértetted meg még azokat a szabályokat is (a Tákolmánnyal egyetemben!), melyeket ippeg pont Te és Bűntársaid oktrojáltatok miránk!
Márpedig néhány esztendővel ezelőtt még azt ordítottátok bele a Zemberek kagylófüleibe, hogy a Ti hatalomra jutásotokkal együtt automatikusan vissza lesz helyezve trónusára A Jog, hogy itt azonnal a Rend és a Törvények Uralma lesz! Osztán most mit is köll tapasztalnunk? Azt, hogy a pornólap-főszerkesztőnő vezette Hatóság immáron harmadjára szegi meg nem csak az ismételten meghozott és jogerős bírói ítéleteket, de az Önmagatok által kreált Médiatörvényt is! Teszi pedig mindezt azért, mert sok-sok hónappal ezelőtt Te, valmiféle atavisztikus és személyes bosszúvágy okán kiadtad az ukázt: “Klubrádió: ausradieren!“. Hivatalosan ugyan csak tavaly december óta megy ez a Téged is alaposan lejárató kutyakomédia, mely alól (bocs’ a képzavarért!) kilométer hosszan lóg ki az a bizonyos nagyon büdös “Lóláb”, de valójában már több, mint két és fél esztendeje, s ez az egész biza’ semmi mást nem jelez – immáron a Híveidnek is! – , hogy “puha vagy” Viktor, hogy elveszítetted a kreativitásodat!
Mert ugyan mondd már meg nekem: tényleg nem lehetett volna valahogyan ötletesebben, tehát nem ilyen ostobán kinyírni ezt a bizonyos adót?! Mondjuk úgy, ahogy a “Neo FM“-mel is tettétek: hírdetők “meggyőzése”, itt-ott egy-egy pármillás bírság? Jó tudom, ezt a rádiót javarészt a hallgatói tartják el adományaikkal, no de még egy esztendei matolcsyzmus, még egy kis adóztatás és inflálás, osztán máris nem lesz pénze senkinek adakozni! Akkor pedig Aratóék lehúzhatják a rolót, s “de jure” nem lesz mire hivatkozni. Ugye, Viktor?!
Most meg az Általad kinevezett, de nem a tehetségük, hanem a talpnyalási készségük által kiválasztottak azt akarják bemagyarázni, hogy létezik olyan pályázat, amely ugyan “eredményes”, de “érvénytelen”! Hát, nem tudom emlékszel-e még a “jobb híján” választott és folytatott jogi tanulmányaidra, de ez kb. olyan, mint azt állítani: “A házasság el lett ugyan hálva, de szűz maradt az ifiasszony.“. Szerintem egy ilyen “jogi érvelést” még Te is körberöhögnél, ha tudnál még nevetni őszintén és felhőtlenül.
De már erre sem vagy képes, Viktor! Azért nem, mert Te már szakmányban és folyamatosan rettegsz! Rettegsz a Drágabolgárúrhoz betelefonáló Mari nénitől, meg a Józsi bácsitól is, pedig néha akkora ökörségeket beszélnek, hogy ihaj! Maga Bolgár pedig közel sem annyira jó, mint pl. az ATV-s Kálmán Olga, aki futószalagon csinál majmot az Általad kinevezett, különböző miniszteriális barmokból. Az egész Klubrádió-ügy így nem csak azt jelzi, hogy a kreativitásodat veszítetted el, hanem azt is, hogy az arányérzékedet. Mert miközben milliók nézik/hallgatják a “közszolgálatiból”, meg az “álkereskedelmikből” ömlő propagandádat, Te egy párszázezres rádiócskától félsz, s ennek megsemmisítése érdekében még Mrs. Clintonnal (tehát az Egyesült Államokkal!) is hajlandó voltál összerúgni a patkót!
Ámde nem csak az arány- hanem a realitásérzékeddel is komoly problémák vannak. Viktor, Te komolyan azt hiszed, hogy senki nem figyel igazából arra, amit Te idehaza művelsz? Te komolyan azt hiszed, hogy például a legutóbbi disznóságodat, a választói jog gyakorlását előzetes regisztrációhoz kötő törvényedet Odakint majd simán meg tudod magyarázni? Tudod te, Viktor, hogy hány és hány, Náladnál sokkal hatalmasabb és befolyásosabb ember útálatát vívtad ki a kényszeresen és folytatólagosan elkövetett hazudozásaid, szószegéseid és alpári szóhasználataid okán alig több, mint két esztendei miniszterelnökösködésed alatt?! Tudod Te, hogy ezek az emberek immáron a véredet kívánják, s minden eszközük meg is van hozzá, hogy azt le is vegyék?! Annyira még Te sem lehetsz hülye, hogy csakis a mamelukjaid, a netto seggnyalóid hozsannázásait halld meg és ne a Feléd áramló dermesztően hideg és síri csöndet úgy bel-, mint külföldről!
A választási törvény első átalakításával már kellő előnyt biztosítottál Magadnak, hiszen a kerületek átszabásával, a képviselői helyek és arányok felborításával, az érvényességi küszöb eltörlésével, az elsősorban a győztes pártot “kompenzáló” szavazatszámlálási aritmetikáddal akár még simán nyerhettél is volna 2014-ben, tekintettel az Ellenzék és az “ellenzék” tagoltságára, megosztotságára. Még akár az a nóvumod is elsikkadt volna, hogy ma már mindössze 200 polgár javasolhat egy kétszázegyediket képviselőjelöltnek, mindezt ráadásul szakmányban, fénymásoló segítségével. Gondolom, a 2014-es választások előtt orrvérzésig és ínhüvelygyulladásig fogják majd aláírogatni a körzeti Fidesz-irodákon a Ti “aktivistáitok” azon ajánlóíveket, melyeken a különböző álfüggetlen jelölteket támogatnak, osztán a 40-50 jelölt nevét tartalmazó, lepedőnyi szavazóívről ember legyen a talpán, aki képes lesz majd kiválasztani azt az egyetlen, valóban ellenzéki jelöltet (plusz a Lömpikét)!
De mindezek mellé még beléptetni a regisztrációt is?! Ez belföldre azt jelenti, hogy biza’ lefostad a zoknidat, külföldre meg azt, hogy meg köll szabadulni Tőled, mert nemcsak bármikor kész vagy a szószegésre, de minden aljasságra is!
Kedves Viktor!
Egy pszichiáter ismerősöm már az első országlásod kezdetén – pusztán a gesztusaid, a mimikád és a szövegelésed alapján – megállapította Rólad, hogy a cezarománián és a túlkompenzált kisebbségi komplexuson kívül még narcizmusban és (kizárólag a közpénzekkel összefüggő) kleptomániában is szenvedsz. Nos, ugyanezen barátom a második országlásod tapasztalatai alapján mindezeket kiegészítette még az apakomplexussal, a nőgyűlölettel a szociopátiával és a paranoiával is, melyek – szerinte – sajnos nem párosulnak “betegségtudattal”, lévén ezen tünetek jelentős részére ez a jellemző.
Ám én ennek ellenére sem vagyok hajlandó elhinni, hogy nincs meg Benned az a bizonyos mélyen, a felvett személyiség alá eltemetett “Másik Viktor“, aki időnként ne hallatná hangját a belső füleid számára. Az a “Másik Viktor”, aki – míg a pénz, a gazdagság, a hatalom bűvöletébe esett “Mai Viktor” meg nem jelent – harsányan röhögte körbe a pozsgay-szűrösös korabeli MSZP-t, a klerikális reakció által mozgatott Antall-Boross-féle “jobbkonz” dinoszauruszokat. Azokat, akiket ma, a “Mai Viktor” immáron szövetségeseinek, de leginkább Hasznos Idiótáknak, lenézendő szarháziaknak tekint, ámde akiknek elméleteit magáévá tette, azokat önmaga javára fordítva Önmagát tette meg Ominipotens Legfőbb Lénnyé … s egyúttal dinoszaurusszá, hasznos idiótává is!
Mert az a helyzet Viktor, hogy ma már Te vagy a dinoszaurusz, meg a pillanatnyilag hasznos idóta. Egyik részről olyan őskövületekkel veszed Magad körül, mint az “asszony-verve-és-szülesztve-jó“-típusú elméleteit az Országgyűlésben is fennen hangoztató, kőkorszaki ősember szocializációját mutató vargapistákkal, meg a Téged csupán kihasználó, de az első adandó alkalommal “ejtő” Csányidemjánokkal, kiknek csupán elég lesz egy kellő időben küldött “külhoni üzenet“, s máris kisorolnak Mögüled! (Egyetlen percig ne legyen kétséged afelől, hogy ez az “sms” időben meg is fog érkezni hozzájuk, s talán még állandó tettestársadhoz, Simicskához is! – utóbbinak van itten a legtöbb vesztenivalója, így lészen majd egy olyan “kérés”, melyet “nem utasíthat vissza”!)
De arról se feledkezzünk meg, hogy az a jogi szisztéma, melyet Te a Saját hatalmad végtelenségig való megtartására agyaltattál ki, tulajdonképpen nem a Személyedre, hanem csupán a jelenlegi funkciódra van szabva! Márpedig ha változik a funkciót betöltő személy, akkor azt a potenciát akár Rád is lehet szabadítani! Ez biza’ meg is történik majd, s aztán kurvaanyázhatsz rendesen (ahogyan a fociöltözőkben megszoktad), de nem lesz apelláta, s azokat fogod majd a vád tanúiként Magaddal szemben látni, akikkel eleddig oly’ egyetértésben loptad az ország pénzét, csapoltad le annak erőforrásait!
Kedves Viktor!
Én nem akarok szórakozni a Te betegségeddel! Baromi szar érzés lehet minden nap ellenségek után kutatni még az alsógatyádban is, s azon aggódni, hogy a jólkiépítettnek vélt Állam-maffiádból mikor fog kiénekelni egy mindenről tudó “pentito” a vádalkuval a zsebében. Ez minden bizonnyal meg is fog történni, lévén a teljes rendszered egyszerűen tarthatatlan! Amihez Te és társaid hozzányúlnak, az tönkre megy (vagy el lészen lopva), így az ország hamarost képtelen lesz biztosítani a Bűnszövetkezeted eleddig megszokott jólétét.
Márpedig azt még Kádár is tudta: korgó hasú alattvalókkal nem lehet tartósan diktatúrát üzemeltetni (pláne mindenféle szakértelem nélkül!). Elődeid és példaképeid: Benito, Adolf és Miklós pedig úgy kezdték a dolgukat, hogy a leszámolásokkal párhuzamosan viszonylagos és általános jólétet is teremtettek, s csak azután döntötték romokba a sajátjuknak vélt országot … Te meg ippeg pont fordítva csinálod, igaz: Neked van egy Matolcsyd is, nekik pedig nem volt EU-juk (a szerencsés disznajai!).
Szóval Viktorom!
Nem akarom tovább szaporítani az amúgy is kéretlen (meg Neked kellemetlen) szavakat, ezért aztán a lényegre térnék! Arra, hogy légy belátással! Csakis és most az egyszer, ebben a büdös életben légy férfi sőt, államférfi, s lásd be: egyáltalán nem megy Neked ez az egész országirányítás! Mindez persze nem csak a Te hibád, hiszen “mindössze” annyiról tehetsz, hogy még soha nem volt polgári értelemben vett munkahelyed, soha nem volt “rossz” és “jó” főnököd, így aztán honnan tudhatnád: milyen érzés egy olyan Vezér alatt élni, akinek maximum arról van fogalma, hogy hol a hivatali vécé, de mindenbe belepofázik, a beosztottjait pedig csupán csereszabatos biodroidoknak tekinti?! Te így aztán rosszabb lettél, mint az Általad szégyenszemre a köztársasági elnöki székbe ültetett Shitt Plagi! Bár ő is világéletében az “utca napos oldalán” járt, de mielőtt Főnök lett, megtanult nyalni és besúgni (utóbbit állítólag Te is, s nem is csodálkoznék rajta, ha kiderülne ennek igaz mivolta!), míg Te csak beleültél a “kész”-be – elébb Soros Gyuri bácsi, aztán a Választók, mégosztánabb pedig Simicska haverod jóvoltából.
Ha pedig ezt végre beláttad, akkor nem marad más következtetésed, mint hogy Neked biza’ le köll mondanod mindenféle politikusi ambícióidról és véglegesen visszavonulnod! Nem, nem Mi, az Ország érdekében! Azt mindketten tudjuk, hogy Te azt magasról szarod le! Hanem a Sajátodéban! Azért, hogy végre jobban és boldogabban élhess (meg Mi is!)!
Tudom, nagyon nehéz dolgot javaslok Neked! Hiszen az, amin Te az elmúlt két évtizedben átmentél (a hatalomszerzés és a gazdagodás mámora) ugyanolyan függőséget okoz, mint alkoholistának a szesz, drogosnak a kábszer, bagósnak a nikotin. Ippeg ezért a kezdet marhára nehéz lesz, hiszen az elvonási tünetek nem olyan dologok, melyekért az ember sorba szokott állni. De amint kezdesz kitisztulni, eltűnik az az állandósult és egyre elhatalmasodó érzés is, melyet legkésőbb 2002-óta tapasztalsz Magadban: a félelem, a rettegés attól, hogy mindenedet elveszíted!
Kedves Viktor!
Tisztában vagyok azzal, hogy ezen javaslatom Számodra most teljességgel elfogadhatatlannak tűnik, de hidd el: most is csak a függőség beszél Belőled! Azt is megértem, hogy alig ötven esztendősen kiöregedett, elaggott és molyrágta politikusnak lenni, azt tudomásul venni sem egy leányálom. De vedd figyelembe, hogy ippeg Te voltál az, aki olyanokkal adtad Magad össze, olyanok barátságát kerested (tisztán csak a “függőséged” okán), akik kiöregedett, elaggott, molyrágta és ótvaros, “soha-nem-működött” elméleteket hangoztattak és akartak megvalósítani. Ezért (is) tellt ki a Te becsületed. Azt pedig nyugodtan elhiheted nekem, aki alig öt esztendővel vagyok Nálad fiatalabb: én mindenféle hatalom és a Családom kellő anyagi jólétét megteremteni elegendő vagyon és pénzforrás nélkül is tudtam eleddig boldogan élni!
Elégedetten pedig majd akkor fogok, ha végre Te már nem rettegsz, az Utánad maradt romhalmazt pedig a fiaim eltakarították!
Csókpusz!
szendam
Itt hiány, ott bőség
Feladta: 2012, szeptember, 26 Kategória: Uncategorized 8 hozzászólásA magamfajta “grafomán blogger” két komoly problémával szokott küszködni: ha nincs miről írnia és ha túl sok a téma. Az Orbanista Abszurdállam meg azzal, hogy hol tud még annyi hiányt keletkeztetni, hogy bizonyos költségvetési területeken biztosíthassa a megszokott és kellő bőséget.
Ma korareggel kétségbe esve ücsörögtem a klaviatúra előtt, mivel nem tudtam eldönteni, hogy miről is írjak elektronikus naplóm mai dátumot viselő oldalára. Oly sok dolog (információ és jelenség) zúdult rám, hogy fogalmam sem volt, hogyan dolgozzam fel őket. Hogyan és miként foglaljam ezeket össze tömören és érthetően?
Írjak például arról, hogy a “Genetikai Csődtömeg“-ek és “Evolúciós Zsákutcák“-ból álló országgyűlési Ezerharmadnak, a Gombnyomogató-automatáknak már arról sincs fogalmuk, hogy hányszor módosították kilenc hónapon belül(!) a Húsvéti Tákolmányt? A parlament előtt ugyanis most két alaptörvénymódosító-javaslat fekszik. Az egyik a bírák ma még tákolmányellenes kényszernyugdíjaztatását óhajtja legalizálni, a másik pedig a hírhedt “Regisztrációs Törvény” nyílt jogsértését igyekszik (baltával) alkotmányossá faragni. Két különböző javaslat, két különböző iktatószámon, de azonos címen: “Magyarország Alaptörvényének második módosítása“! Az Egybitesek persze komoly pofával nekiálltak meg is “vitatni” mindkettőt, s közben észre sem vették ezt az alapvető gépelési hiábát! No, ezek után mindenki feltételezheti, micsoda “felelős és komoly megfontolás” után fogják ezek a Gerinchúros Élőlény-kezdemények megnyomni az “igen” gombot. Az megint egy másik kérdés, hogy mi az ördögért köll már megint módosítgatni a csupán szűk 10 hónapja hatályos Alaptörvényt, melyet ugye azért oktrojáltak rá az országra, mert az “…végre erős és végleges” (O.V., 2011. márc. 28.), szemben azzal a “kommunista” Alkotmánnyal, mely “…nem egy egységes mű volt, hanem a történelem sodrában született módosítgatások elegye” (Semjén Zsolt, 2011. jan. 24.), s éppen ezért “rossz”?
Vagy írjak mondjuk arról, hogy abban a bizonyos “toldott-foldott, régi-rossz” Alkotmányban még szerepelt egy, a zemberek szabadságjogait ugye súlyosan korlátozó kommenista csökevény is, miszerint “az államnak kötelessége az egészségügyi ellátás megszervezése és finanszírozása, és ez a társadalombiztosítás útján történik“, míg a Tákolmányból ez valahogyan már kimaradt sőt, még maga a “társadalombiztosítás”-szó is? Arról, hogy mindezt Rogán Tóni, a “Dr. Ötker” idén januárban még azzal is megfejelte, hogy azt a pénzt, melyet az alkalmazottak és a munkáltatók eladdig “járulék“-formájában fizettek be a TB-kasszába, az onnantól “adó“-nak minősül, márpedig ugye járulért “járadék” jár, azt csakis a beszedett célra lehet fordítani, míg adóért csak a nagy Lópikula, az szabadon felhasználható? Így aztán ma az a helyzet, hogy nyugdíjat kapni már nem jogosultság, hanem állami kegy csakúgy, mint a “szegényellátássá” silányítandó, a mindenkori állami (miniszterelnöki) önkény szerint finanszírozható közegészségügy is: kórházak és települések között rángatott/utaztatott betegekkel, évekre nyúló, kilóméteres várólistákkal (íme egy elképesztő eset a közelmúltból!), melyek mögött az a nyílvánvaló szándék húzódik meg, hogy mire a kezelésre sor kerülne, addigra hátha megmurdel a beteg, amivel pedig ugye sok-sok pénz takarítható meg!
Esetleg írjak arról, hogy ez a kormányzati takarékoskodási láz többek között olyan szeméttörvényt eredményezett, miszerint ha a “közegészségügy”-nek nevezett, állami prokrusztika által jobblétre szenderített polgártársunk hozzátartozója nem képes fizetni rokona temetését, akkor az jövő januártól már nem kaphat pl. temetési segélyt az önkormányzattól, hanem csupán “kamatmentes kölcsönt“, de azt is csupán akkor, ha az egy főre jutó jövedelem legalább 37.050 Forint, s a helyi Pémester szerint ő arra “érdemes”? Mindezt kb. 10 milliárdnyi megtakarításért! De akár arról is, hogy egy másik aljasság szerint limitálni akarják azt az összeget, amelynél többet egyetlen rászoruló, avagy család sem kaphat. Ahogyan azt a “Mindent Felzabáló Disznókonda” egyik különösen büdös példánya, a magát “szociális ügyekben illetékes államtitkár“-nak nevező (“keresztény” és pláne “demokrata“!) Soltész Miklós elmondta: a “plafon” pedig úgy lészen megállapítva, hogy “…ne kapjanak több pénzt a segélyből élők, mint azok, akik vállalják, hogy elmennek dolgozni nagyon alacsony bérért” (Ma 23.500 forintot kap elvileg egy napi 4 órában foglalkoztatott közmunkás, ami ráadásul nem is “bér”, hanem ugye “segély”! – Pfujjj!!!). No és ki ne felejtsem azt se, hogy a közmunkások rabszolgahada jelentős utánpótlásra számíthat, mivel a “Nemzeti Köz(g)ép Kormánya” éppen “újoncozást” tervez a közszférán belül is. A Vezér ánuszrózsája mögött található miniszterelnöki béltraktusban lassan (pár százmilla az “Intézet“-nek!) kövérré hízó Girnyó(-Szász) szerint ugyanis “a háttérintézmények elburjánzása” miatt szükségessé vált a feladatok áttekintése, s ennek során annak megállapítása, “…hogy milyen létszámmal tartható fenn az oktatási, a közigazgatási, a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az önkormányzati rendszer“. A következmény: az eddigi tízezres kirúgdosás után további 6-8 ezren kerülnek az utcára, a maradóknak meg újabb két évre fagyasztják be a bérét, túlórák kifizetése pedig az “ablakban”. Megtakarítás: cca. 10-15 milliárd!
Még talán arról is írhatnék, hogy tulajdonképpen igaza van a Girnyónak, mert az állami intézményekben (minisztériumok, intézetek, cégek) valóban elburjánzott a pazarlás. Mindez annak ellenére, hogy a Mi Boldogságunk, a Világtörténelem Legnagyobb és Legzseniálisabb, Legtisztakezűbb Államférfiúja (akinek zsebéből csak-csak előkerül néha pár tízmillányi közpénz pl. egy elbaszott jéghoki-akadémiára, pláne ha az székesfehérvári és még szépen is kérik!) 2010. júniusa óta ugyan már a harmadik “nagyon szigorú kormányrendeletet” adja ki a beszerzési stoppot illetően, ennek ellenére a nyolc minisztérium, meg annak valahány háttérintézménye és cége 70 milliárd forintot fordított gépkocsikra, bútorokra, mobiltelefonokra, informatikai eszközökre, országimázsra, 4,2 milliárdot tanácsadói-ügyvédi szerződésekre, csaknem 20 milliárd forintot pedig elutaztak. Tudom, ez az összesítés kicsit elnagyolt, ezért közölném a pontos összeget: 89 910 963 285 Forint! … populizmusnak tűnne, ha most kiszámolnám: hány ember munkahelyét lehetett volna ebből “megvédeni” (esetleg az övét?), hány rászorulón lehetett volna segíteni?
Szóval fogalmam nincs, hogy miről írjak.
… és ezt …
… szendamondja!
Átlátszó?
Feladta: 2012, szeptember, 25 Kategória: Uncategorized 12 hozzászólásAz alábbi tényfeltáró cikk az atlatszo.hu weboldalán jelent meg tegnap. Teljes terjedelmében utánközlöm, mivel nem árt tisztában lenni bizonyos dolgokkal, például azzal: kik, hogyan és miként szipolyozzák ki Magyarországot és annak polgárait?! Az írás ugyan terjedelmes, de a téma is! Javaslom “alfától-ómegáig” elolvasni az egészet!
A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot?
A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.
A bevezető átugrása
Bankárok és bizományosok: az MFB-BÁV-csoport
Útépítők és követeléskezelők: a Betonút-csoport
A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 2012-ben közzétett országjelentése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent egy, a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem jelentkező probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége. Az állam – vagy a kormány – foglyul ejtéséről akkor beszélhetünk, ha egy adott terület működtetéséért felelős szereplők, törvényhozók illetve állami tisztviselők nem a közjó, hanem bizonyos magánérdekek logikája szerint alakítják a kompetenciájukba tartozó terület szabályozását, így az egyébként formálisan szabályos és legális döntések egyértelműen bizonyos üzleti csoportok érdekeit szolgálják. Az államot foglyul ejtő csoport lehet egy vagy több család, csoport, üzleti vagy ágazati érdekkör. A csoport tagjai ebben az esetben a közvetett befolyásolás, a legális vagy illegális lobbi helyett akár ténylegesen is elfoglalhatják az államapparátus tevékenységük szempontjából fontos pozícióit, illetve bizalmi embereiket neveztethetik ki ezekre a posztokra.
A TI megállapításaival összhangban, szélesebb körben is általánosnak mondható meggyőződés, hogy a Simicska-Nyerges érdekkör katonái mára vagy megszállták, vagy befolyásuk alá vonták az államélet szinte összes, számukra fontos posztját, így értelemszerűen jelentős befolyásra tettek szert az uniós fejlesztési forrásokra és magyar közpénzekre kiírt kisebb-nagyobb pályázatok sorsa fölött is. E vélekedéssel szemben úgy tűnik, hogy – bár valóban számos fontos döntési, illetve döntésközeli pozícióban találunk olyan állami tisztségviselőket akik életútjuk alapján kötődnek a Simicska-Nyerges pároshoz – a képlet ennél kicsit bonyolultabb: a közpénzekért folyó versenyben sikeresen működnek más, szintén a Fideszhez, illetve az első Orbán-kormányhoz köthető csoportok is. A különböző konzorciumi együttműködések vagy az egyes közhatalmi pozíciókba való kinevezésekkel járó formális tulajdon-, illetve pozícióátruházások pedig azt mutatják, hogy ezek a „körön belül” egymással rivalizáló csoportok adott esetben képesek a hatékony kooperációra is.
A jobboldali gazdasági holdudvarban meghatározó szerepet játszó Töröcskei István nagyvállalkozó-bankár legutóbbi állami kinevezését követően például egyes cégekben korábban meglévő tulajdonrészeit Nyerges Zsolt vette át, vezérigazgatói pozícióját a Töröcskei-birodalom zászlóshajójának számító Pro-Aurum Zrt.-ben pedig Tóth Marianna, Simicska Lajos egyik legrégebbi kádere örökölte. Tovább árnyalja a képet, hogy egyes, az új érában kinevezett állami tisztviselők több érdekcsoporthoz is kötődnek, illetve hogy egyes cégekben, illetve projektekben együtt lépnek föl az egymással egyébként versengő csoportok; ráadásul a végrehajtói szinten nem ritka az átjárás a különböző csoportok között.
A HVG összesítése szerint a száz milliárd forintot meghaladó árbevétel után 14 milliárd forint osztalékot fizettek ki a Simcska-Nyerges cégbirodalom vállalkozásai a tulajdonosoknak csak 2011-es üzleti év eredményeként (Céghajlatváltozás; HVG 2012. 07.07.) A bevétel túlnyomó része a sajtó által elég pontosan dokumentált módon állami és önkormányzati megrendelésekből adódott, vagyis a 14 milliárdos profitot termelő projektek zöme közpénzekből: uniós fejlesztési, illetve magyar állami és önkormányzati költségvetési forrásokból valósult meg. Bizonyos ágazatokban – például az állami vállalatok és szervezetek közterületi hirdetéseinek piacán – olyan mértékű volt e cégek előretörése, hogy a versenytársak lényegében nem is rúghattak labdába. Hasonlóképp az építőiparban is egyedülálló a Közgép-csoport által elnyert közbeszerzések aránya – akár a cég által megpályázott összes projekthez, akár a többi magyar tulajdonú építőipari cég közbeszerzésen elnyert megrendeléseihez viszonyítva.
Bizonyos esetekben jól látszik, hogy a Simicska-Nyerges cégbirodalom körüli pártfogói ténykedés nem merül ki az egyes konkrét pályázatokat támogató manőverekben, hanem azon túlmenően erősen emlékezetet azokra a mechanizmusokra, amelyeket a közgazdasági szakirodalom járadékszerzésként vagy járadékvadászatként ír le.
Járadékvadászatról (rent seeking) akkor beszélünk, ha egyes monopolhelyzetben lévő piaci szereplők az árakat szabályozó-ellenőrző állami hatóságokat befolyásolva extra jövedelemre tesznek szert. Jellemzően például a villamosenergia-szolgáltatói szektorban van esélye a vállalatoknak a járadékszerzésre. A természetes monopóliumok mellett az állami szabályozás befolyásolásával mesterségesen is létrejöhet monopólium, ami a piaci viszonyok közt elérhetőnél magasabb profitot eredményez az adott vállalatnak. Ehhez persze szükség van a szabályozó-ellenőrző, illetve az adott szolgáltatást vagy árut megvásárló állami szervezet együttműködésének megnyerésére, tehát valamilyen korrupciós mechanizmusra is.
Amikor pedig már egyes piaci szereplők írják vagy íratják a saját működésükre vonatkozó szabályokat, az állam foglyul ejtéséről (state capture) van szó. A vállalat és az állam közti közvetítő szerepét piacgazdaságokban általában lobbisták játsszák – ezzel szemben a mostani magyar helyzet esetében úgy tűnik, hogy az érintett cégekhez, illetve érdekcsoportokhoz kötődő személyek kerülnek nagy számban a legfontosabb szabályozó-döntéshozó-ellenőrző posztokra. Próbáljuk elképzelni például, hogy a Fideszből érkező Domokos László vezette Állami Számvevőszék elmarasztalja a Baji Csaba vezette Magyar villamos Műveket, mert előnytelen szerződést kötött a Simicska-Nyerges cégek valamelyikével.
A Kreatív Online, illetve a Kantar Média összesítéséből az derül ki, hogy az állami szervezetek és vállalatok a kormányváltás óta feltűnő mértékben növelték köztéri reklámköltéseiket, miközben erről a piacról – adott esetben a versenyben való részvétel lehetőségétől is megfosztva – lényegében kiszorultak a Mahír-Publimont komplexummal konkuráló cégek. A kínálat ilyen jellegű mesterséges beszűkítése lényegében monopolhelyzetet teremtett az adott piacon, így a kormányzathoz közel álló vállalkozói csoportnak lehetősége nyílt a járadékszerzésre – a Simicska-birodalom ékköve, a Publimont Kft. 2011-ben kimagasló: 24 százalékot meghaladó árbevételarányos eredményt produkált, azaz a 4,3 milliárd forintos árbevétel 1 milliárd fölötti adózott eredményt hozott.
Hasonlóképp az „állam foglyul ejtésére” utaló jelenség volt megfigyelhető például tavaly a közúti közlekedésről szóló törvény módosításának elfogadásakor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Közgéptől érkezett helyettes államtitkára, Schváb Zoltán a jogszabály előkészítésekor tevékenyen közreműködött abban, hogy olyan szabályozás szülessen, ami egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza a közterületi reklámpiac szereplőinek egy részét – értelemszerűen javítva ezzel a szabályozás által nem érintett Simicska-cégek pozícióját.
Elképzelhető persze, hogy pusztán a nyílt és egyértelmű politikai támogatás is elegendő e cégek helyzetbe hozásához, de valószínűbb, hogy fontos szerepet játszik a cégbirodalom közpénzekkel való kistafírozásában az a kapcsolati háló, amelyik néhány csomópontszerű szervezet és személy körül alakult ki – jelentős részben még az első Orbán-kormány idején.
Ebben az időben a Fidesz hátországát jelentő cégek jövedelemhez juttatását első sorban a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül történő autópályaépítés-finanszírozás révén oldották meg, de kulcsszerep jutott az akkori MFB-nek a privatizációs manőverekben is. Nem alaptalan feltételezés, hogy az a tulajdonosi és végrehajtói kör, amelyik fontos bizalmi pozíciókba jutva döntő szerepet játszott az akkori „eredeti tőkefelhalmozásban” és ennek részeként a Fidesz-közelinek tartott médiabirodalom felépítésében is, ma hasonló funkciót tölt be az államigazgatás, illetve az állami források és vagyon hasznosításának különböző színterein. Sőt mi több, egyik-másik szereplő ugyanabban a pozícióban teszi a dolgát ma is, mint három kormányzati ciklussal ezelőtt.
(Itt, az eredeti cikkben egy ábra volt, de azt nem sikerült átsmittelnem! – szendam)
Bankárok és bizományosok: az MFB-BÁV-csoport
Részben a funkció, részben az intézményt irányító személyek miatt az egyik meghatározó érdekcsoportnak tehát az egykori MFB Zrt.-hez, illetve az MFB közreműködésével a Töröcskei-Simicska tulajdonosi körhöz került BÁV Zrt.-hez kötődő szereplők csoportját tekintjük, ez az MFB-BÁV-csoport. Az MFB akkori (1998-2002) vezetői közt ott találjuk az intézmény mai elnök-vezérigazgatóját, Baranyay Lászlót, valamint az elmúlt egy évben több milliárdos nagyságrendű állami megrendelést szerző I.M.G. Kft. vezetőjét, Patonai Pétert.
Patonai cégének egyik legnagyobb megrendelője az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. – ennek vezérigazgatója, Szentpétery Kálmán 1999 óta vezette a BÁV-ot, amelynek igazgatóságába akkor került be az MFB akkori és mostani igazgatósági tagja, Várady György. Az akkori MFB és a mostani MFB vezetői közt ott találjuk Orosz Ferencet, aki júniusig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. első embere volt, Vér Ivánt, aki szintén befolyásos „utas” vezető, Nánásy Csabát, a Vegyépszer körüli cégek egyik kulcsfiguráját, vagy a közismert és méltán népszerű fejlesztési minisztert, Németh Lászlónét – igaz, Baranyay László akkori elnöki főtanácsadója, a vele mindmáig bizalmas viszonyban álló Simicska Lajos azóta nem vállalt állami pozíciót.
Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is.
>>> K-Monitor: Baranyay László
Búza Éva jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelő bizottsági tagja, a MAG Zrt. felügyelőbizottsági tagja és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgató-helyettese. Volt Bibó-kollégista. Az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank Rt. ügyvezető igazgatója, vezető jogtanácsosa, később üzleti vezérigazgató-helyettese, majd elnök-vezérigazgatója volt. Ez utóbbi pozíciójában Baranyay László váltotta, ő pedig a később csúfos véget ért Magyar Posta Tetra Rt. vezérigazgatója lett. Később az MNB-nél, illetve a MÁV-nál dolgozott.
Ilenczfalvi-Szász Gábor a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felügyelő bizottságának tagja és a sokmilliárdnyi fejlesztési forrás fölött diszponáló Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója. 2002-től 2010 áprilisáig a BÁV Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt.
Nánásy Csaba a Szerencsejáték Zrt. igazgartóságának tagja, Baranyay Lászlóval, Kollár K. Attilával és Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgatóval ül ebben a testületben. Keveset szerepel, mégis az egyik kulcsfigurája az első Orbán-kormány idején az MFB-BÁV-Vegyépszer körül kialakult csoportnak – a neve szinte minden fontosabb ügynél fölbukkan. Felügyelő bizottsági tag volt 2001-től a Főtaxinál, valamint a 2001-től BÁV-tulajdonú, majd Nagy Elek testvére, Sárkány Nagy Erzsébet érdekeltségébe tartozó Metal-Art Zrt.-nél, valamint a Vegyépszer-csoporthoz tartozó Virex Vagyonkezelő Kft.-nél. Vezérigazgató volt az egykor az Inforg Rt. tulajdonában álló Pro-Cash Vagyonkezelő Zrt.-nél, és közvetetten kapcsolódik a jobboldali médiakonglomerátumhoz is.
Németh Lászlóné a Nemzeti fejlesztési Minisztérium minisztere. 1999- 2001 között a Patonai Péter és Baranyay László vezette Magyar Fejlesztési Bankban dolgozott, majd az Állami Autópálya-kezelő Rt. igazgatósági tagja volt. 2001-2002-ben igazgatósági tagja volt a botrányos véget ért Magyar Posta Tetra Rt.-nek, melynek Kalmár István volt a vezérigazgatója. Ugyanebben az időszakban a Defend Security Vagyonvédelmi Kft. felügyelőbizottságában is tag volt. 2000-2002-ben az ELMIB Rt. igazgatóságának is tagja – ugyanekkor felügyelőbizottsági tag itt Böröcz István, az MTVA jelenlegi elnöke. Miniszterré történt kinevezése előtt az ismét Baranyay László által irányított MFB-ben dolgozott vezérigazgató-helyettesként.
>>> K-Monitor: Németh Lászlóné
Orosz Ferenc a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2012 júliusában lemondott vezérigazgatója volt. 1998 októberétől igazgatósági tagja volt az MFB-nek és a BÁV-nak is, 2003-tól a Vegyépszer-tulajdonos Nagy Elek cégében, a ProCash Rt.-ben is hasonló tisztséget töltött be.
Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt, vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt.
Töröcskei István az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, a Fideszhez köthető cégügyletek és hálózatok egyik csomóponti figurája a különböző cégekben meglévő vagy volt tulajdonrészei és vezető tisztségei révén. A Nyergesék révén elhíresült Budai Malomipari Kft.-től a Vegyépszer-cégeken és a HírTv Zrt.-n át a CIG Pannónia Zrt.-ig és a Simicska házaspár tulajdonában lévő, idén 1,7 milliárd osztalékot fizető Neo-Met Kft.-ig tart a sor. Rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerrel bír, a Simicska-féle ProAurum Zrt.-ben állami kinevezéséig vezérigazgató is volt, tulajdonrészét Nyerges Zsolt, ottani pozícióját a több Simicska-céget is vezető Tóth Mariann örökölte. A ProAurum számos, ebbe az érdekkörbe tartozó cégben tulajdonos, így a Közgépben is. Töröcskei jelenleg az MVM-tagvállalat MAVIR igazgatótanácsi tagsága mellett a szintén energetikai profilú PannErgy Nyrt.-ben is igazgatósági tag.
>>> K-Monitor: Töröcskei István
Várady György az MFB igazgatóságának tagja, Baranyay szűkebb köréhez tartozik. 1998-tól is hasonló tisztséget töltött be, egyébként igazi jolly joker, hiszen nevét éppúgy megtalálhatjuk a BÁV Zrt., a Töröcskei-féle ProAurum Zrt., vagy a Simicska-féle ProA és ProB Kft.-ben, mint a céghálózatban vagyonkezelői szerepet betöltő Neo-Met Kft.-ben, de vezető tisztviselő az állami hitelgarancia-vállalatban, a Garantiqa Zrt.-ben is.
Vér Iván a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezetője, az MFB igazgatóságának tagja. A KIKSZ az uniós finaszírozású közúti közlekedési fejlesztési projektek tervezésében és ellenőrzésében kulcsszerepet játszó szervezet. Vér a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. első vezérigazgatója volt – abban az időszakban, amikor autópálya-építésben egyeduralkodó volt a Magyar Autópályaépítő Konzorcium. 1998-2002 között az MFB igazgatóságának is tagja volt.
Vouszka Péter az Állami Autópályakezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Közút Zrt. felügyelőbizottságának tagja. 2004-től 2009-ig, a Vegyépszer Zrt. ”másodvirágzása” idején a társaság felügyelőbizottságának tagja volt.
Útépítők és követeléskezelők: a Betonút-csoport
Az új rend szerinti pénzosztási mechanizmusnak vannak más, kevésbé látható nyertesei is: így például a Közgép Zrt. által két év alatt elnyert 200 milliárd forintnyi közbeszerzés mellett elkerülte a sajtó figyelmét, hogy tavaly azok a konzorciumok, melyeknek tagja volt az EuroAszfalt Kft. is, csak a burkolatfelújítási tendereken 75 milliárd forintnyi állami megrendeléshez jutottak. Az EuroAszfalt Kft. tulajdonosa a Dunaholding Rt. botrányai óta közismert Dunai György, ő a tulajdonosa a PannonAszfalt Kft.-nek és a Betonút Zrt.-nek is. Az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK) jelenlegi irányítói közül hárman is nemrég még Dunai különböző útépítő cégeinek vezető beosztású tisztségviselői voltak: az ÁAK jelenlegi vezérigazgatója, Bakó Attila egészen 2010 tavaszáig, Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatója pedig négy éve még a Betonút Zrt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. Ezen tisztségviselőket a Betonút-csoportként azonosítottuk. Különös módon szintén az EuroAszfalttól érkezett Suhaji Tamás, aki 2010 júliusa óta a Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója. A Betonút a Vegyépszerrel párban alkotta azt a Magyar Autópályaépítő Konzorciumot, amelyik a Hídépítő Zrt.-vel kiegészülve 1998 és 2002 között 300 milliárd forintot meghaladó értékű közbeszerzéses munkákhoz jutott.
Bakó Attila az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója; 2010. március 31-ig a Betonút Zrt. aláírásra jogosult vezető tisztségviselője, egy időben vezérigazgatója volt.
Horváth Gergely Domonkos: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Korábban több vezető beosztást is betöltött, 2007-2008-ban a Dunai György érdekeltségébe tartozó Betonút Zrt. vezérigazgatója volt, ebben a tisztségében Sári Attila váltotta.
>>> K-Monitor: Horváth Gergely (Betonút)
Mihályi Máté az Állami Autópálya Kezelő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. 2010. március végéig a Betonút Zrt. aláírásra jogosult munkavállalója volt.
Sári Attila az Állami Autópályakezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagja, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felügyelő bizottságának elnöke. 2004-től 2009 szeptemberéig a Betonút Zrt. alkalmazottja, az utolsó évben vezérigazgatója, 2010. áprilisáig a Közgép többségi tulajdonába került, a csongrádi Tisza-gát felújításának botrányos közbeszerzésén most konzorciumban nyertes Kötiviép’B Kft. felügyelő bizottsági tagja volt.
Suhaji Tamás: A Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója. Kinevezését megelőzően, 2009-2010-ben az Euroaszfalt Kft. aláírásra jogosult munkavállalója. Az EuroAszfaltnak most fizetési nehézségei vanak, felszámolási eljárást is kezdeményeztek ellene. Az MKK Zrt. egyebek mellett követelésfelvásárlással, illetve faktorálással foglalkozik.
Médiavásárlók és szerencsejátékosok: a Simicska-csoport
Simicska Lajos egykori APEH-elnök reklám- és médiacégeinek valószínűtlen mértékű térhódítása közismert, ezért külön csoportként kezeljük azokat, akik Simicska valamelyik cégénél dolgoztak, és most az államszervezet valamelyik területén tevékenykednek, ez a Simicska-csoport. Vida Ildikó jelenlegi NAV-elnök Simicska cégbirodalmából érkezett Simicska helyettesének az adóhatósághoz az első Orbán-kormány idején, majd a 2002-2010 közötti szocialista kormányzatokat szintén Mahír-alkalmazottként vészelte át. Szentpétery Kálmán egyenest a BÁV Zrt. vezérigazgatói székéből ült át a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói székébe – 2011 óta az állami szerencsejáték-monopólium szinte összes közterületi hirdetése a Publimont felületein jelenik meg. De szintén Simicska-cégtől került a közmédia élére Fazekas Csaba, majd fél után oda is tért vissza.
Fazekas Csaba a kormányváltás után Simicska Lajos műsorgyártó cége, a Szerencsejáték Zrt.-vel összefonódott HungIster Zrt. vezérigazgatói székéből ült át fél évre a közmédiarendszert finanszírozó MTVA vezérigazgatói székébe; e pozíciójában 2011 márciusában a Kalmár István helyetteseként a Magyar Posta zavaros ügyeiben annak idején kétes hírnevet szerzett Böröcz István váltotta. A HungIster Zrt. azóta is házi beszállítója az MTVA-nak.
Győri Tibor „Orbán Viktor személye körüli államtitkár” – 2010 óta tanácsadó, 2012 júniusa óta államtitkári rangban ad tanácsot, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is az irányítása alá tartozik. Az ELTE jogi karán tanult, Bibó-kollégista, Vida Ildikó évfolyamtársa. 1995-1998 között a B-Reklám Kft. ügyvezetője, ekkor lett a cégben tulajdonos Simicska Lajos. Győri 1995-2003 között a Mahír Zrt. vezérigazgatója; 2006-2010 között a Nézőpont Intézet vezérigazgatója. Felesége, dr. Győriné dr. Maurer Amália polgári szakos bíró a Fővárosi Ítélőtáblán, és tagja volt annak a tanácsnak, amelyik jogerős ítéletet hozott a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. által az Élet és Irodalom hetilap szerkesztősége ellen indított sajtó-helyreigazítási perben. Sajtóhírek szerint Győri feladata volt 2006-tól az önkormányzatok gazdálkodásának felügyelete, illetve olyan elszámoltatási ügyek figyelemmel követése, amelyek vizsgálata fideszes érintettséget tárt volna fel.
Horváth Lajos a Magyar Követeléskezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. felügyelő bizottságának elnöke, ez utóbbi állami cég is százmilliós nagyságrendben hirdet Simicska közterületi reklámfelületein. 2001-2002-ben az egyik legértékesebb Simicska-Töröcskei szerzemény, az ekkortájt privatizált Metal-Art Zrt. igazgatósági tagja volt.
Kollár K. Attila a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja; Simicska Lajossal való üzleti kapcsolata a Fidesz-MDF székházügyig visszavezethető. Az MDF gazdasági igazgatója már 1992 áprilisától helyet kapott a Simicska, illetve Varga Tamás és Kövér Szilárd (Kövér László mai házelnök testvére) által alapított Quality Invest Rt. felügyelőbizottságában. Simicskával együtt igazgatósági tag volt a MAHIR Magyar Hirdető Rt.-ben, illetve 1995-ben rövid ideig tagja volt a Simicska résztulajdonában álló B-Reklám Kft.-nek is. 2002 elején állami vállalatok, a Hungexpo mellett a Magyar Fejlesztési Bank és a Szerencsejáték Rt. egyik leányvállalata által létrehozott Hungexpo Reklám Marketingkommunikációs Rt. igazgatóságában is helyet kapott.
>>> K-Monitor: Kollár K. Attila
Kalmár István: a NAV informatikáért felelős elnökhelyettese, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke. 1998 és 2000 között Simicska Lajos jobbkezeként már betöltötte ezt a pozíciót, később a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója volt. Vezetői tevékenysége nyomán elsősorban a Defend Kft.-vel kötött szerződéseket, illetve a Tetra-rendszer sokmilliárdos kudarcát hányták a szemére. A Defend Kft.-ben épp a Magyar Posta révén lett anno felügyelőbizottsági tag Németh Lászlóné jelenlegi fejlesztési miniszter.
Vida Ildikó a NAV elnöke. Az első Orbán-kormány idején APEH-elnöknek kinevezett Simicska Lajos vette maga mellé helyettesnek az egykori Bibó-kollégista Vida Ildikót, több Mahir-leányvállalat volt vezetőjét. A kormányváltás után visszatért a Mahír cégcsoporthoz, onnan került 2010-ben az adóhatóság élére.
Mezőgazdászok és energetikusok: a szolnoki Nyerges-csoport
Közismert, hogy erős az összefonódás Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégei között, és az állami szervezetek élén amúgy is találunk jó néhány kettős kötődésű vezetőt: Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója vagy Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt vezérigazgatója, illetve maga Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is ilyen többes kötődésű szereplő. Ugyanakkor van egy olyan kör is, amelyik egyértelműen Nyerges Zsolthoz és Szolnokhoz kötődik. Többek között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és államtitkára, Búsi Lajos, Hegmanné Nemes Sára, az NFM államtitkára és Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke alkotják a szolnoki csoportot. Az egyszerűség kedvéért mi most egyetlen halmaznak tekintettük a Nyerges Zsolt cégeihez köthető tisztviselőket és a Nyergeshez Szolnokon keresztül kötődők csoportját.
Baji Csaba a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Közgép energiaipari cégének vezetői székéből ült át az MVM vezérigazgatói székébe. Pályafutását az adóhatóság revizoraként kezdte Szolnokon. A szolnoki csoport egyik meghatározó cégének, az Axon Vagyonkezelő Rt.-nek volt később felügyelőbizottsági elnöke. E társaság igazgatóságának a mai napig tagja a Hídépítő-cégek tulajdonosa, Apáthy Endre: a Betonút és a Vegyépszer mellett a 2000-ben meglóduló autópálya-építés nagy nyertese a Hídépítő volt. Az első Orbán-kormány idején Baji a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. Nyerges Zsolt (és 2005-ig Petykó Zoltán) a tulajdonosa annak az Arno’99 Zrt.-nek, amelyik korábban az E-OS Energiakereskedő Zrt-t tulajdonosa volt; a mostani tulajdonos a Közgép Zrt. 2008 és 2010 között Baji az E-OS Energiakereskedő igazgatósági tagja volt. Az E-OS cégekkel a Közgép tulajdonosai bevallottan is az energiakereskedelem és a megújuló energia piacára próbálnak betörni. Talán ez a magyarázata annak a különös ténynek, hogy a magyar villamosenergia-ipari szabályozásban kulcsszerepet játszó MVM-tagvállalat, a MAVIR Zrt. igazgatóságában ott találjuk Töröcskei Istvánt és az első fideszes cégvásárlásokban elhíresült idősebb Stumpf testvért, Jánost. A MAVIR felügyelőbizottságát pedig Nyerges régi megbízható üzlettársa, Petykó Zoltán vezeti.
Bártfai Márton a Concordia Zrt. vezérigazgatója. A Concordia fontos termeltetői, raktározói és finanszírozói szerepet tölt be az agráriumban. Kinevezése előtt Bártfai Márton egyebek mellett a Közgép által tulajdonolt Budai Malomipari Kft. ügyvezetője, illetve 2008-2009-ben a Mezort Zrt. által birtokolt Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója volt.
Búsi Lajos a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. 1992 óta hivatásos politikusként a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fideszben politizál. Kinevezése előtt éppen a megyei közgyűlés alelnöke volt, Nyerges Zsolt személyes ismerőse.
Fazekas Sándor a Vidékfejlesztési Minisztérium minisztere. A karcagi kötődésű miniszter 1987-ben végzett Szegeden a jogi karon, 1990 óta politikusként dolgozik. 2010-ig a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke, a megyei közgyűlés tagja, Nyerges Zsolt személyes ismerőse. Kisebb botrányt kavart, hogy az általa vezetett minisztérium költségvetési gazdálkodási főosztályának élére Nyerges régi üzlettársa, Petykó Zoltán lányát, a szinte pályakezdő Petykó Adriennt nevezte ki.
Gajdos Róbert a Közbeszerzési Hatóság (korábban Tanács) elnöke. Szegeden egyetemi évfolyamtársa volt a szintén jogász Nyerges Zsoltnak; egyes nem cáfolt sajtóhírek szerint mind a mai napig jó viszonyban vannak.
Gopcsa Péter az Országos Villamostávvezeték Zrt. vezérigazgatója. Korábban évtizedekig a Közgép műszaki igazgatójaként dolgozott, majd a Transelektro Ganz Röck Zrt. vezérigazgatója volt. A Ganz Röck csődje óta az OVIT bérli annak eszközeit, és lényegében folytatja a cég eredeti tevékenységét.
Hegmanné Nemes Sára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára. 1988-tól 1993-ig a HECO Ipari és Kereskedelmi Kft.-nél főkönyvelő, 1993 és 1998 között a SÁBA Kereskedelmi Adótanácsadó és Számviteli Betéti Társaságnál cégvezetőként, adószakértőként, majd könyvvizsgálóként dolgozott. 2006-tól Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere. Hírek szerint fontos szerepe volt az új közbeszerzési törvény kidolgozásában.
>>> K-Monitor: Hegmanné Nemes Sára
Horváth Péter a Magyar Energia Hivatal elnöke. Kinevezése előtt a MOL-nál dolgozott különböző tisztségekben. Nyerges Zsolthoz hasonlóan szolnoki illetőségű, a szolnoki Fidesz elnöke.
Kovács Ákos a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. Az első Orbán-kormány idején a Vegyépszer tulajdonában levő Mahíd 2000 Rt.-t vezette, 2006-ig ennek vezető tisztviselője volt. Kinevezése előtt a győri Jedlik-hidat építő KSM-2008 konzorciumot vezette. A konzorcium tagjai a Közgép, a Strabag és a Mahíd 2000 Zrt. voltak.
Kovács Pál az NFM klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára; 1988-2004 között a Paksi Atomerőműnél volt osztályvezető, a műszaki vezérigazgató-helyettes műszaki titkára, a kapacitásfejlesztési pályázat atomerőművi projektjének vezetője, majd Baji Csaba akkori vezérigazgató műszaki titkára.
>>> K-Monitor: Kovács Pál (NFM)
Kövesdi Zoltán a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elnöke – 2011. szeptember 30-ig a Közgép Zrt. felügyelő bizottsági tagja volt; 1998-2002 között a szombathelyi városi Fidesz-frakcióban politizált, ezt követően ennek külsős szakértőjeként működött. A Szegedi Egyetem 880 millió forintos napenergia-hasznosítási pályázatán a Közgép által tulajdonolt E-OS Innovatív Zrt. ötödikként végzett, de a KDB megváltoztatta az eredményt, és a négy másik indulót kizárta. Ugyancsak a KDB döntésével nyerte el az E-OS Innovatív Zrt. a 600 milliós költségű újszilvási naperőműves projektet. A KDB elutasította a Porr jogorvoslati kérelmét a NIF által kiírt 15 milliárd forintos, a váci vasútállomáshoz kapcsolódó felújítási munkák ügyében; így az újabb eljárásban újra indulhat az a konzorcium, amelynek a Közgép is tagja. A 68-as út Marcalit elkerülő szakasz ügyében megintcsak a Közgépnek adott igazat. A KDB döntése nyomán nyerte el a 13 milliárdos záhonyi vasúti projektet az Eurokapu-2011 konzorcium, melynek a Közgép is tagja.
Nyerges Attila végzettségét tekintve állatorvos, egyébként Nyerges Zsolt testvére. Németh Lászlóné kinevezése után került politikai főtanácsadóként a miniszter asszony mellé a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba.
Petykó Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke; 2011 áprilisáig a Közgép felügyelő bizottságának tagja volt. Nyerges Zsolttal együtt vezette a Nyerges tulajdonában álló, sárvári központú Mezort Zrt.-t, amelynek négy éven át vezérigazgató-helyettese volt. 2002-től 2004-ig Nyerges Zsolttal közösen birtokolták az Anro’99 Zrt-t is. Lánya, Petykó Adrienn a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.
Schváb Zoltán a Nemzeti fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára; 2005-2006 között a Közgép Gép és Fémszerkezetgyártó Zrt. főépítésvezetője, 2006-tól főmérnöke. 2006-ban a MÁV-Hajdú Vasútépítő Kft. műszaki igazgatója, majd 2007-2010 között a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. építési és tervezési igazgatója, 2008-tól építési, tervezési és vasúti igazgatója.
Tiborcz Péter 2006 és 2010 között a Fidesz Fejér megyei elnöke, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója. Testvére, Tiborcz István a Közgép által tulajdonolt E-OS Innovatív Zrt. egyik alapítója és jelenleg is igazgatója. A család a Fejér megyei állami földbérlet-pályázatok egyik nagy nyertese.
A helyzet persze – épp a döntéshozatali mechanizmusok átláthatatlansága, illetve a politikai és gazdasági hatalom összefonódása miatt – bonyolultabb annál, mintsemhogy leírható lenne néhány erős, az államszervezet egyes részeit foglyul ejtő csoport uralmaként. Néhány forrásunk szerint a Közgép menetelését lassan két éve kísérő botránysorozat egyébként is arra késztette e furcsa politikai-gazdasági konglomerátum irányítóit, hogy „kicsit vegyenek vissza”: általános meglepetésre az utolsó nagy útépítési projekt, az M43-as autópálya befejező szakaszára kiírt pályázatot nem a Közgépes konzorcium, hanem a Duna Aszfalt Kft. nyerte. Igaz, a győztes vállalkozás is inkább barát, mint ellenég: Esztergomban Meggyes Tamás idején félmilliárdos munkát végeztek épp a Közgéppel konzorciumban, sőt, Szolnokon is dolgozhattak. Tavasszal az atlatszo.hu közreadta azon cégek listáját, amelyeknek hitelkeretet nyitott az MFB: a magántulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek közül a Közgép után a második legnagyobb hitelkeretet éppen a Duna Aszfalt kapta.
A most közreadott névsorral tehát mindössze annyit szerettünk volna bemutatni, hogy egyes állami vezetők illetve állami vállalatok vezetői kinevezésük előtt mikor és milyen kapcsolatban álltak azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Ez a lista nyilván bővíthető, és bővíteni is fogjuk. Egyrészt fokozott figyelemmel fogjuk kísérni azt, hogy a listán szereplő állami tisztviselők döntései milyen projekteket és mekkora összegeket érintenek. Másrészt nyilván bővíthető maga a névsor is, ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy jelezzék és indokolják az info@atlatszo.hu címen, ha úgy érzik, kihagytunk valakit.
Becker András – Bodoky Tamás
És még EZT is?!
Feladta: 2012, szeptember, 24 Kategória: Uncategorized 14 hozzászólás“Mindíg van egy gonosz manó, a kormány mellett tanácsadó!” – énekelte Sass József még anno, az Antall-kormány regnálása alatt. Ma már “gonosz manók” hordái harsogják bele ötleteiket I. Viktor Mihály Baltazár Legfőbb Kormányzó Urunk kagylófüleibe!
Számtalan posztomban leírtam már, mennyire jellemző minden diktatúrára az “inverz logika” alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy ami kellően józan ésszel és ép morállal szemlélve idiotizmus, abnormalitás és gazemberség, az a Diktátor és vazallusai szemében maga a zsenialitás, a normalitás és az igazságos erkölcsösség.
Ha például mi, magunkat normálisnak képzelők úgy véljük, hogy az adófizetők által finanszírozott különböző állami alapokból azon polgártársainkat köll anyagilag támogatni, akik arra egészségi állapotuk, szociális helyzetük és/vagy jövedelmi viszonyaik miatt rászorulnak (nevezzük őket nyugodtan “szegények“-nek!), akkor Baltazár és bandája rögtön előjön a maga szövegével, miszerint ippeg pont az ilyenekre kár az egyébként is szűkös forrásokat elfecsérelni, mivel egyrészt ezek az emberek önmaguknak köszönhetik a nyomorukat, másrészt úgyis csak italra, cigarettára és játégképekre költenék a pénzt. Szerintük azokat köll támogatni, segíteni, akik erre közvetlenül (még) nem szorulnak rá, mivel ezek az emberek a maguk “józan polgári életvitelükkel” naponta bizonyítják be (pl.: anno az esztergomi Meggyes Tamás, avagy a nemrégiben plecsnit kapott Pataky “Zaci” Attila! – ugye?), hogy a beléjük feccölt állami pénz nem hullik bele egy feneketlen zsákba.
Azt, hogy a fideszes propaganda a kipécézett személyek, politikai csoportosulásokkal szemben a hitelrontás, a rosszindulatú pletykaterjesztés, tehát a “karaktergyilkosság” eszközével él, már megszokhattunk azon “emútnyócév” alatt, amikor “A Haza” biza’ ellenzékbe került. Így lett “Bankárkormány” a Medgyessy-kabinet csak azért, mert az érintett miniszterelnök egy ideig a BNP-Paribas hazai igazgatója volt – miközben olyanok nyüzsiztek az Orbánpárt körül és belül, mint Járay, Töröcskei és Csányi. Így lett “Milliárdoskormány” a Gyurcsány-Kóka-kabinet annak ellenére, hogy a Fidesz házatáján és kormányán belül is (a fentebb említetteken kívül) olyanok tevékenykedtek, mint Pintér Sándor, avagy Fellegi Tamás, Demján Sándor és Széles Gábor, akiknek vagyonához és éves jövedelméhez képest Gyurcsány és Kóka egyszerűen koldusnak számíthattak – különös tekintettel Sintér Panyira, aki mindezek mellett még tisztes és átlagon felüli állami nyugdíjat is húz! Így lett “kommunista utódpárt” abból az MSZP-ből, melynek minden eddigi frakció- és kormánytagjai között kevesebb ex-emeszempés ücsörgött, mint akár az első (és mostani) Fidesz-kormányon belül, avagy (1998-tól kezdődően) képviselőcsoportjában.
Ez a propaganda annak köszönhette sikerét, hogy ügyesen felhasználta és felerősítette a honi átlagpolgárok egy igen jelentős kisebbségének jellemző magatartás-vonásait. Ezek pedig a következőek: a személyes sikertelenség miatt érzett kisebbségi komplexus, a mások sikeressége okán felhorgadó irígység, a bosszúállásra való hajlam, a káröröm, az állami csöcs iránti már-már kóros vonzalom, az ezekből köveztkezően megnyílvánuló képtelenség a szolidaritásra, illetve a trehányság, a saját alapvető érdekeit szolgáló információknak való utánjárásra sem hajlandóság. Az átlagmagyar így örömmel útálja és irígyli azt, akit önmagánál sikeresebbnek és gazdagabbnak vél (néhányan szakmányban jelentgetik fel ezeket … Hofi: “Ideje van, paírja van, ceruzája van! … Hát, feljelent!“) és a felsőbbrendűség tudatával rúgdos bele olyanokba, kiket valakik nálánál alacsonyabbrendűeknek neveznek (pl.: a Fidesz a “szegényeket”, a Jobbik pedig a “cigányokat”). Imádja azt, aki a fülébe hazudja a problémáira adandó azon “kész válaszokat“, amiket hallani akar és gyűlöli azt, aki önálló gondolkodásra serkentve őt, az Igazságot kiabálja bele a képébe. Bármikor kész “bekajálni” ezen alpári ösztöneire ható kampányszövegeket, de soha nem ellenőrzi: kik súgdossák bele fülébe ezeket, ígéreteik egyáltalán reálisak-e, a tervezett és a már meghozott intézkedések/törvények pedig hogyan és miként érintik az ő személyes egzisztenciáját.
Az Orbánpárt már az első hatalomra jutása után sem kifejezetten titkolta: elhatározott szándéka kivonni a közteherviselésből azt a társadalmi csoportot, melyhez ők önmagukat sorolták (és éppen ezért!). A “helybentopiztatott” családi pótlék “alanyi joga” volt úgy a milliárdos szülőnek, mint a minimálbéresnek, mivel szerintük “nem szabad különbséget tenni” gyerek és gyerek között. Ámde ugyanakkor a “családi adókedvezmény” bevezetésével (három kölök esetén akkor még havi 30 ezer, ma már 60!) ugyanezen “elv” teljesen el lett felejtve, hiszen ekkora bónusz teljes kihasználásához nem csak kellő mennyiségű gyerek, de marha magas fizetés is köllött. A “gazdag gyerek” így sokkal magasabb állami támogatásban részesült, mint a “szegény” ergo: itt már nem érvényesült a hátrányos megkülönböztetés családipótlékos tilalma. Tiltakozások ez ellen? Nos, akkor még voltak: a nagycsaládosok országos szövetsége például keményen bírálta a dolgot, de aztán sikerült ott is “alkalmasabbakra” kicserélni a vezetőséget, így ez a szervezet ma már olyan szépen kussol minden, a családok elsöprő többségét ellehetetlenítő intézkedésekkel kapcsolatosan, mint az a bizonyos “emésztési végtermék” a fűben!
“Járt utat a járatlanért el ne hagyj!” – tartja a modás, melyet fideszék a “Haladj rajta tovább a szakadékon túlig is!“-szöveggel egészítették ki! Második kormányalkításuk után az eladdig csak politikai ellenségeikkel szemben alkalmazott karaktergyilkosság eszközét elébb csupán az országlakosok legszegényebbjeire, a rendszeres szociális segélyekben részesülőkre és a korkedvezményes nyugdíjasokra, aztán a munkanélküliekre, mégosztánabb a rokkantakra, majd a minimálbéresekre is kiterjesztették mondván: ezek az emberek csupán “segélylovagok és nyugdíjrothschildok“, meg persze adócsalók, akik a rendes munkavállalók és adófizetők nyakán élősködnek, ezért osztán alaposan a körmükre köll nézni, s visszaterelni őket (ágyútölteléknek) a munka frontjára! Ja, hogy munkalehetőség gyakorlatilag nincs, meg hogy az igazi adócsalás az nem más, mint az Egykulcsos?! – az Abszurdisztánban csak nagyon keveseket érdekelt. “Segély helyett munkát kell adni!” – harsogta a kormányzati propaganda, s ezzel baromi sok ember egyet is értett, s így még azzal is, hogy a segélyezetteket közmunkára kényszerítsék. Ja, hogy a “segély” egy a szociális és jövedelmi helyzet okán fennálló törvényes jogosultság, míg a munkáért pedig munkabért illik fizetni?! – átlagmagyart ez sem érdekelte kifejezetten … mindaddig, míg maga is bele nem került a közmunkások, a “munka világába visszaterelendők” körébe.
Egyik környékbéli, akkor (még) nagyonfideszes ismerősömnek 2010. őszén azt magyaráztam, hogy ha tényleg be lesz vezetve az “egységes és igazságos” Egykulcsos, akkor ő, a maga netto 70 ezrével baromi rosszul fog járni, mivel legalább tízezerrel fog csökkenni a kézhez kapott jövedelme, … hát simán lekomcsizott! Aztán a következő esztendő februárjában pedig bután bámulta a fizetési papírját, amin bő 11 ezerrel kevesebb szerepelt, mint januárban! Mégjobban bámult, amikor 56 esztendős, “veszélyes”-nek minősített porckorong-sérvvel leszázalékolt feleségétől simán megvonták a “rokiját“, s négyórásként besorolták a közmunkások közé, az addigi havi 54 ezer helyett 23.500-ért! A pasi ugyan ma már rettenetesen szídja az Orbán-kormányt (… és az EU-t, meg az IMF-et is!!! – nézi a RémHír TV-t amikor csak teheti, de időnként a Tahótévét is, amúgy változatosságként!), de nem kért még tőlem bocsánatot, s minden hasonló intézkedést a mai napig is harsogva védi a környék egyik “Apamegőrző“-jében (ezt polgári körökben “kocsmá“-nak szokás nevezni!). Mert hasonló intézkedések még mindíg vannak, s lesznek is!
Az idén áprilisban közzé tett legújabb “Fairy Tale“, azaz a szélltolókálmán-terv 2.0 változata szerint roppant igazságtalan, hogy a “gazdagabb” önkormányzatok “nagy százalékban nyújtanak olyan nem kötelező ellátásokat, amire a ‘szegényebbek’ nem képesek“. No ezt az elképesztő aránytalanságot Dicső Kormányzatunk úgy szüntette meg, hogy 10 milliárd forint elvonásával(!) azt az előbbiek számára is lehetetlenné tette. Természetesen az “igazságosság” jegyében. Mindezen túl pedig a következő esztendő első napjától úgy alakítják át az önkormányzati segélyezések rendszerét, hogy az addig három különböző címen igényelhetőeket egybe vonják. Aki tehát eleddig külön kérhetett támogatást elhalt hozzátartozója temetésének költségeihez, gyermekének eltartásához, átmeneti segélyként pedig rezsiszámláinak kifizetéséhez, az január 1.-től vagy erre, vagy arra, avagy amarra kaphat csak segítséget! És ez még nem minden!
Mert a törvénymódosítás szerint azt, amit korábban segély/támogatás címén folyósítottak, azt január 1.-től “kamatmentes kölcsön“(!!!) formájában is adhatják az önkormányaztok, s hogy egészen bizonyos legyen a helyhatóság által támasztott visszafizetési igény, a jogszabály szerint csakis azok részesülhetnek támogatásban/segélyben/kölcsönben, kiknek havi jövedelmük minimum 37.050 forint (ugyanez családok esetében fejenként értendő!). Továbbá: minden település fel van rá hatalmazva, hogy saját rendeletében szabályozza azt: kik és milyen feltételek esetén juthatnak ehhez hozzá, tehát a Pémester szerint ki az aki “méltó” és ki nem (lásd: az ominózus hódemzőlázárhelyi “szégynlistát”!).
Hát nem elképesztő ez az egész? Hogy segély és támogatás helyett “kölcsönt” kap az aki rászorul? Hogy a legrászorultabb még ezt sem kaphatja meg, mert “túl kevés” a jövedelme? Hogy minden település saját belátása szerint alakíthatja a rászorultságra vonatkozó előírásokat, tehát mondjuk Tolnán más lesz a szabály, mint a vele tőszomszédos Faddon? Hogy az adott település rászoruló lakosai így netto kiszolgáltatottjaivá válnak a helyi döbröginek, pedig “közmunkásokként” már eleve rabszolgák? Hogy egy ilyen, a különböző “ugocsák” önkényére felhatalmazást adó törvényt hoz meg egy olyan állam, mely tagja annak az Európai Uniónak, mely egyebek mellett arra is törekszik, hogy a szabályok minél egységesebbek és polgárbarátabbak legyenek?
Hát hol az Úr Istenben élünk mi?! Hát hogy az Úr Istennek hagyjuk mi ezt az egész szemétséget?! Hát hogyan lehet ennyire birka ez a nép, ennyire elvetemült ez a hatalom?! Hát hogy az Úr Istenben lehet még mindíg ennyire bunkó az “Ellenzék”, hogy ilyen körülmények között még mindíg azzal van elfoglalva, hogy melyikük a “hitelesebb”? Köll egy új Összefogás! Most már nagyon! Meg egy tényleges és valódi ELZAVARÁS!
… és ezt …
… szendamondja!
Felhívás Olvasóimhoz!
Feladta: 2012, szeptember, 21 Kategória: Uncategorized 83 hozzászólásAz elmúlt napok kommentjeit olvasva úgy látom: tisztelt Olvasóim és Kommentes Barátaim kezdik nagyon komolyan gondolni a “Népfront” létre hozását, az Orbanista Diktatúra mihamarabbi kipicsázását, valamennyi tettestársának pedig az egyirányú Hold-utazásra való befizetését … akár közpénzen is (bár szerintem a Közgép-pénz erre megfelelőbb lenne)!
Mindezt tudomásul véve a következő felajánlást teszem:
- Megkísérlek létrehozni egy újabb blogoldalt – természetesen az amerikai WP-szerveren!
- Nem tudom megígérni, hogy az oldal esztétikailag is elfogadható lesz, lévén a “szendamodja” jelenlegi “arculatát” is csupán véletleneknek, az ide-odakattingatós hályogkovácsolásom ügyetlenkedéseinek köszönhetem.
- Erre a kreálandó oldalra bárki, bármiféle írást feltehet, ami a leendő … azaz ismételten létrehozandó Parlamentáris és Alkotmányos Köztársaság, A Jogállam érdekében szerinte tennie köll, s azt hogyan.
- Mivel szerintem Mi most éppen a szabadságunkért harcolunk – akárcsak(?) a megszálló Nagy-Britannia ellen Írország – ezen új blogoldalnak vagy a “Sinn Féin” (sinnfein), avagy ennek magyar fordítását, a “Mi Magunk” (mimagunk) címet adnám, lévén a jelenlegi magyar ellenzék egy jelentős része ippeg önmagával, meg egymással van elfoglalva, de nem Velünk! Ergo: mi magunk vagyunk! … a magunk által okozott problémákkal országon belül összezárva! (Ez azonban csak az én ötletem, aki pedig csupán “egy vagyok az egyenlők között”!)
- Természetesen nem vindikálom magamnak a jogot az általam létrehozandó új blogoldal elnevezésére, ezért kérek mindenkit: ezen poszt kommentoldalára küldje el névválasztási ötletét! A legnépszerűbb elnevezési javaslat (meg fogom szavaztatni a polldaddy segítségével – feltéve, ha sikerül összebarkácsolnom a dolgot!) alapján kapja majd a bolgoldal a nevét akár úgy is, hogy az nem találkozik az én ízlésemmel! Hiszen ITT MÉG demokrácia van!
- Ugyanakkor fenntarom az “admin.” jogát, de csakis és kizárólag azért, hogy a besettenkedő, de aztán orbánnácinak bizonyuló kommenteseket, bejegyzőket kipicsázhassam a normális demokraták közül (sajna nem a bezárt OPNI-ba, hanem csak a spam-kukába!).
- A blogoldalra való bejegyzés módját még kitaláljuk … közösen! … akárcsak a nevét is!
Várom az ötleteket, a javaslatokat!
Üdvözöl Mindenkit “szendam“!
“Há’ hazudtunk! Oszt’?!”
Feladta: 2012, szeptember, 21 Kategória: Uncategorized 19 hozzászólás“Lopunk, csalunk, hazudunk” – akár ez lehetne a felirata a hitehagyott jogászokból, álföldművesekből és rabszolgatartó vidéki bojárokból álló Falkaforradalmi Jogász-Paraszt Kormány saját címerének.
Annak bizonyítására, hogy ezen elképzelt címer vélelmezett jelmondata részemről nem túlzás, összegyűjtöttem néhány nagyon szép példát. Valamennyi esetben érvényesül a leadben említett “hármasság”, bár az élet három, látszólag különálló részéből vettem őket. Szolgáljanak ezek tanulságul, okulásul a jövőre nézvést, különös tekintettel arra, hogy valahányszor ezen “tevékenségükön” eme “urakat és hölgyeket” rajta kapták, legfeljebb csak vállat vontak, s kvázi azt mondták: “Há’ hazudtunk! Oszt’?!“!
Kecskének káposztát!
A 2010-ben egy sajnálatos, de tömeges (2,7 millió szavazat) “félreértés” következtében hatalomra került Orbán-kormány egyik legelső szemétintézkedése volt a magán-nyugdíjpénztárak kifosztása. Az időskori megélhetésük fedezetének egy részét ezen intézetekben gyűjtögető, mintegy 3 milliónyi magyar honpolgárnak a kormányzat “felajánlotta a lehetőséget” (akkor így nevezték a netto zsarolást!), hogy a megtakarításaikat “eltőzsdéző” Manyupok helyett a “teljesen biztonságos” állami rendszerbe lépjenek át/vissza. Aki ezt megteszi, annak félretett tőkéjét egyéni számlán fogják vezetni, s továbbra is jogosult marad az állami nyugdíjra. Aki viszont erre nem hajlandó, az fizesse a tagdíját a netto keresetéből (mert ebbe a “nyugdíjtőzsdés rendszerbe” az állam “több pénzt már nem fog utalni” – O.V., 2010. október), s vegye tudomásul, hogy egyszer s mindenkorra “kiíratkozott a nemzeti kockázatközösségből“, azaz a költségvetés által elnyelt befizetései ellenére sem számíthat állami nyugdíjra.
A “Magyar Köztársaság Kormányá“-nak látszó pénzbehajtó jogi verőlegények eme szelíd rábeszélésének engedve, a Manyup-tagok mintegy 90 százaléka ráállt az “alku”-ra, s így a 2010-ben létre hozott “Nyugdíjreform és Adósságkezelő Alap” 2011. közepén 2946 milliárd forintnyi állampapírt, befektetési jegyet és részvényt vett át a pénztáraktól. Ebből 1387 milliárdnyi államkötvényt egyszerűen bezúztak (így csökkentvén az államadósságot), 216 milliárdot, mint “reálhozamot” kifizettek az ezt kérő átlépőknek. Az Alap így 2011. júliusában elvileg 1342 milliárddal kezdte meg hivatalos működését. Ámde mivel a matolcsysta unorthodoxia “világraszóló sikerei” miatt baromira köllött a pénz, a tavalyi esztendő végétől több tételben összesen 459 milliárd vándorolt át az Alapból az államkasszába, mely összeg a folyó kifizetésekre fordítódott – annak ellenére, hogy ugye ezt csakis államadósságra meg nyugdíjreformra lehetett volna költeni! Ámde tudomásul véve ezt a netto törvénysértést megállapíthatjuk: az Alapnál így elvileg 884 milliárd forintnyi vagyon maradt.
A mindössze egy hét alatt két törvényförmedvényt (adó- és járulékcsaló csődlovagok állami cégek élére való kinevezhetősége, illetve a hírhedt választási regisztráció) is beterjeszteni képes, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Hódmezőlázárhely örökös ura, egy harmadikkal is megfejelte áldásosnak semmiképpen nem nevezhető tevékenységét. Javaslata szerint az Alapnál még mindíg fellelhető ex-manyupvagyont térítésmentesen adják át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek annak érdekében, hogy “az államadósság csökkentése ne sérüljön“.
Bármennyire furcsa is ezt pont tőlem olvasni, de Lázár javaslata bizony indokolt, mert az Alapnál sajna tényleg “sérült” az államadósság csökkentése (teszem hozzá: annál is!). Az Alap idén júliusban közzé tett elszámolása szerint ugyanis az általa kezelt ex-manyupvagyon már csupán 654 milliárd forintra rúg! Ez pedig azt jelenti, hogy az állami folyó kiadásokra törvénytelenül fordított 459 milliárdon felül, egy esztendő alatt valamilyen eleddig ismeretlen úton-módon elpárolgott további 230 milliárd is! Jogos tehát ezt a tőkét az egyetlen naptári év alatt mínusz 693 milliárdos “hozammal” kezelő Alaptól elvenni (netán meg lehetett volna nevezni a felelősöket is, s azokat esetleg hűtlen kezelésért bíróság elé állítani!). No, de a maradékot most annak az MNV-nek adni, melynek felsőbb szerve a Simicskaközgép-minisztérium (ezt minálunk hivatalosan “Nemzeti Fejlesztési Minisztérium“-nak nevezik)? Kecskére bízni a káposztát? Nem túlzás ez?!
Igazából nem. Mert a hazug, csaló és tolvaj pofátlanságban már idén júliusban elmerészkedett Dicső Államunk majdnem a falig, amikor az üggyel megbízott Erőforrás-minisztérium bejelentette: lópikula és pacsirtafütty lesz itt, de nem egyéni számlavezetés, mivel “…a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya biztosított, ezért nem indokolt sürgős módosítás“. Lefordítva közmagyarra: “Há’, hazudtunk! Oszt’?!”
Földet az álparasztnak!
Tavasz eleje óta nem csitul az a botrány, melyet Ángyán József, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) lemondott államtitkára robbantott ki az állami földhaszonbérleti szerződésekkel kapcsolatban. A furcsa módon mindmáig(!) fideszes országgyűlési képviselő szerint az FVM – megsértve a vonatkozó törvényt és annak alapelveit – nem a helybenlakó, valóban agrárgazdálkodással foglalkozó vállalkozóknak osztja ki pályázati úton haszonbérbe az állami földeket, hanem “vidéki oligarchák, országos nagyvállalkozók” jutnak hozzá strómanok (többek között: könyvtárosok, műkörmösök, vízvezetékszerelők) útján ezen lehetőségekhez.
Egy ilyen, tíz esztendőre szóló (elővételi jogot is biztosító) állami földbérleti szerződéshez jutni igencsak jó biznisz. Ha másért nem is, de azért mindenképpen, hogy az évi mintegy 1200 Ft/ha bérleti díjjal szemben ugyancsak évi cca. 60.000 Ft/ha úniós és állami támogatás “jár”. Az így elérhető több, mint 55 ezer forintos hektáronkénti haszon olyan csábító lehetőség, melyet a “jobbkonz. polgárok” semmiképpen nem hagyhatnak az “ablakban”. Az eljáró szervek által “ügyesen pontozott” pályázatok így azt eredményezték, hogy a helyi nem, vagy “nem eléggé” fideszes gazdák lópikulát (avagy egy azzal egyenlő “talpalattnyi” földet), a “kedvezményezett polgártársak” (illetve azok strómanjai, egy környékbéli romos házba bejegyzett bétéi) pedig több százhektáros, egybefüggő latifundumokat kaptak függetlenül attól, hogy valójában hol is laknak, foglalkoznak-e egyáltal földműveléssel.
Ángyán József a nyár elején két, a netto korrupciókat és törvénysértéseket feltáró tanulmánnyal jelentkezett, melyek a Fejér– és Borsod-megyei példákat sorolta fel okadatoltan, táblázatokba foglalva (a témával részletesen foglalkozott az atlatszo.hu “Talpalattnyi föld” c. sorozatában, az ángyáni tanulmányokra mutató linkeket pedig korábbi, 2012. június 4.-i keltezésű posztomon keresztül érheti el az érdeklődő Olvasó!). Néhány napja az ex-államtitkár újabb vizsgálati tanulmányokkal állt elő, immáron Baranya– és Hajdú-Bihar-megyei esetekről. Ezekben is ugyanazt állapítja meg: a “nyertes” pályázók egyötöde vihette el a kiosztandó területek négyötödét (100 ha fölötti méretű, egybefüggő birtokok) – ezek többsége nem is helyben lakó! – , míg a maradék 20 százalékon (3-20 hektáros szántók) osztozhatott a többi!
A legelső botrányra az FVM úgy reagált, hogy tíz esztendőre titkosította a beadott pályázati anyagokat (még az egyik vesztesnek sem voltak hajlandóak kiadni a saját írományát!), aztán nyugodtan folytatták tovább az üzelmeiket. A legújabbra pedig már csak válaszolni sem voltak hajlandóak. Csupán vállat vontak, mintha csak azt mondanák: “Há’ hazudtunk! Oszt’?!”
Rabszolgákat a Bojároknak!
A “pound-foolish and penny-wise” (kitűnően érzékletes angol bonmot, kb. azt jelenti: “A forintot szórja, a fillért fogja“) Orbán-kormány, a közpénzekkel való baromira felelős gazdálkodás jegyében meghírdette, hogy mostantól kezdve itten egyetlen munkaképes ember sem lébecolhat szociális támogatásokból! Ippeg ezért osztán úgy alakította át a Közmunka-programot, hogy aki törvény szerint ugyan jogosult lenne az ilyen-olyan szoctámokra, az csakis akkor kaphat ilyesmit, ha hajlandó (köz)munkát vállalni.
Arról az alapelvről azonban kreatív módon “megfeledkeztek”, hogy ilyen támogatás/segély rászorultsági alapon jár, munkáért cserébe pedig munkabér! Ámde mivel ez csupán “támogatás” (cserébe az elvégzett munkáért, ugye?!) rögtön csökkentették is a kifizethető pénzeket. Ellentétben az “országot eladósító, a munka becsületét lealacsonyító, az emútnyócév” szocikormányaival egy ilyen melós ma, napi nyolc órában foglalkoztatva 47 ezer kemény magyar forintot kap (szemben a nemzetvesztőék idején dívó netto 61 ezerrel! – korabeli netto minimálbér!), azt is heti bontásban. Ugyanakkor a közmunkásokat foglalkoztató önkormányzatok csupán előfinanszírozzák ezen emberek “munkabérét”, azt utólag az állami költségvetés megtéríti nekik. A közmunkás a “foglalkoztatója” számára tehát semmibe nem kerül: órabére, utána kifizetendő adója és járuléka ippeg pontosan egyenló NULLA forinttal.
Mindezek fényében talán nem csoda, hogy a nepszava.hu tegnapi riportja szerint az Orbanista Mintavárosban, Hódmezőlázárhelyen (Magyarország legeladósodottabb, de ugyanakkor legfideszesebbnek tűnő városában) sorra rúgdossa ki a helyi önkormányzat az alkalmazottjait, s helyük közmunkásokat tesz (még hivatalnoki munkára is!). Nem is csoda, mivel a Lázár-uralom miatt tokától bokáig hitelekben álló “Lázártown“-nak csak ebben a hónapban 150 milliót, decemberben pedig egy teljes milliárdot köllene kicsengetnie törlesztés címén. Mivel közalkalmazottra nem telik, a közmunkás pediglen ingyé’ van, hát nem köll különösebben csodálkozni azon, hogy a 46 ezer lakosú Mintavárosnak mostanság 1100 “állami melósa” van, míg pl. a közeli megyeszékhely, a 170 ezres Szeged még a csúcsidőszakban sem foglalkoztatott ilyen címen 700 főnél többet!
Ingyen melósnak pedig ugye nagy a keletje. Így aztán nem csoda, hogy ez a “foglalkoztatási forma” elharapódzóban van Dél-Kelet-Magyarország (vajon miért pont itt és ennyire gyakran?) “politikusai” körében. A már linkelt népszava.hu-cikk szerint Mágori Józsefné, Makó fideszes országgyűlési képviselője, aki a vidék legnagyobb hagymafelvásárlója korábban még 250 forintos órabérért romániából “importált” munkásokat alkalmazott, mostanság már csupán közmunkásokat, hiszen az ő “bérüket” az államkasszától úgyis visszakapja! A szomszédos Békés-megyében pedig Pusztaottlaka polgármestere, Simonka László (tök’ véletlenül ő is fideszes törvényhozó!) a választókerület számos közmelósát “alkalmazza” a saját dinnyeföldjein, s annak ellenére, hogy neki ők gyakorlatilag semmibe nem kerülnek, hogy ezek az emberek az adófizetők pénzén tulajdonképpen neki hajtanak hasznot, mégis úgy bánik velük, mint az állatokkal, s ráadásul még heti 1550 forinttal is megkárosítja őket … márha egyáltalán ki van fizetve a pénz!
Az Orbán-kormány anno azt hírdette meg, hogy “Segély helyett munkát” ad a zembereknek. Az utóbbi időkben pedig egyre-másra derül ki, hogy “munka” ugyan vagyon, de a “segély” biza’ gyakorta nincs kifizetve, hiszen vannak olyan települések, ahol már hetek óta tartoznak még ennek kifizetésével is. Amikor pedig a jónép lázadni kezd, akkor elébb kirúgdosással fenyegetik meg őket, aztán pedig vállat vonva szinte kijelelntik: “Há’ hazudtunk! Oszt’?!”
***
No, szervezzük csak azt a “Népfornt“-ot! Hülye az, aki be nem áll!
… és ezt …
…szendamondja!
Szövetkezők és kerékkötők
Feladta: 2012, szeptember, 20 Kategória: Uncategorized 16 hozzászólásVan az Emberiségnek egy olyan Legalja, amely háborúkból, válságokból, embertársaik nyomorából igyekszik mindenkoron és mindenáron hasznot húzni. Úgy tűnik, ezen emberszabású Véglények népességarányos létszáma szempontjából Magyarország piacvezető.
Néhány lelkes Olvasóm, Kommentes Barátom (ha megengedik nekem e címkézést!), pár napja már egy Népfront-féleség megalapításán ügyködik itt, a “szendamondjá“-n. Tiszteletre méltó és támogatandó ez a szándék – a magam szerény eszközeivel mindent meg is fogok tenni érte! – , de vitathatatlan, hogy mindezt a magunk és gyermekeink sőt, unokáink jövőjét elsűlyedni látó kétségbeesés, a tehetelenség és a hazánkban ügyködő különböző “ellenzéki mozgalmak” tehetségtelenkedései miatt érzett düh szülte meg. Bár a mondás szerint “Cseppből lesz a tenger.“, mégis joggal merül fel a kérdés: ugyan hogy tud olyan néhány száz, jószándékú ember – akik távol élnek egymástól, személyesen nem is ismerik a másikat, kapcsolatot pedig csupán elektronikusan, egy blogoldal kommentfelületén keresztül tartanak, akiknek ilyesmihez semmi tapasztalatuk, infrastruktúrális hátterük nincs – , összeterelni és együttműködésre bírni százezreket, milliókat egy kétségtelenül nemes és elérendő Cél éredkében, ha ezt az erre “szakosodott” szervezetek sem tudják megtenni? Igaz, rögtön adódik a másik és nagyon jogos kérdés: ezek a “szervezetek”, “mozgalmak” vajon tényleg ezen Cél érdekében munkálkodnak-e, avagy az egész csupán egy ravasz csel, egyfajta “megélhetési trükk”?
Az említett Elérendő Cél tisztán és világosan látható minden olyan ember számára, kiknek szemeit nem homályosítja el a “narancsköd“, a weimar-szindrómás (ballib) doktrínerség, illetve az önérdekes gazemberség netto hazaárulási hajlama. Az pedig nem más ugyanis, mint az ország polgárainak jövőjét felélő (a “matolcsyzmus” tolvaj ámokfutása), becsületét eladó (pl.: “Baltás-gate”, vagy a különböző, antidemokratikus törvényekkel kapcsolatos, “félrefordítós”, kóros hazudozási kényszer az EU felé – is!), jogait súlyosan csorbító (Tákolmány, Új Munkatörvény, Regisztrációs törvény, stb.) orbanista Állampárt mielőbbi eltávolítása a hatalomból, törvényeinek eltörlése, tevékenykedése következményeinek felszámolása (utóbbiak közül szerintem a legsúlyosabb az a már eleve is létező társadalomlélektani kór, melyet az általános irígykedésre való hajlandóság, illetve az egymással való szolidaritás, együttműködés minimumária is képtelenség jellemez, s melyet az Orbanizmus önnön céljai érdekében felerősíteni igyekszik napi 48 órában!)
Tisztán és világosan látható a Cél elérésének módja is. Ez pedig nem más, mint a honi közélet demokrata-republikánus mozgalmainak teljes összefogása, egymással egy közös minimumprogram (a liberális demokrácia, az alkotmányosság, a jogállamiság és a parlamentáris köztársaság visszaállítása, annak bebetonozása!) alapján történő, legalább a Cél eléréséig tartó kiegyezése, együttműködése. Amikor pedig ez sikerült, ám oszoljék fel az alkalmi szövetség, írjanak ki új választásokat, s azokon – immáron tisztességes szabályok szerint – győzzön az a formáció, amely a leghitelesebbnek tudja önmagát a közvélemény szemében feltüntetni. Ezen megmérettetési lehetőségből azonban ki köll zárni azon politikai csoportosulásokat, melyek defacto tevékenységükkel bizonyították: a demokratikus államrend megdöntésére törekedtek, képviselőiket pedig esküszegés okán (is) bíróság elé köll citálni!
Ennek felismerése sem lehet újkeletű! Az ellenzék összefogási kényszere ugyanis nem csupán azóta axióma, hogy a “Mindenre Kész Elvetemültség” szobrának méltán modellt állható Lázár János bejelentette a választói (és a választhatósági!) jog gyakorlásához regisztrációt kötelezően előíró törvénymódosítás beterjesztési szándékát. Már sokkal korábban, az országgyűlési képviselők létszámát csökkentő, a szavazatoknak mandátumokká való konvertálását elékpesztően eltorzító, az egyéni választókerületek kreatívan “testre szabott” átrajzolását lehetővé tévő törvény meghozatalakor ennek tudatában kellett lennie minden olyan pártnak, mozgalomnak és politikusnak, amely/aki érdekeltnek érezte magát Orbán és bandája kipicsázásában, az országnak a normalitás felé vezető útra való visszaterelésében. Sőt, még annak is, hogy az “Egy körzet – Egy jelölt” elve alapján történő nevezéssel könnyedén visszanyalhat az a bizonyos “fagyi” Orbán orcájába, hiszen önnön törvényük szerint 2014-ben nem lehet majd “kicsit” nyerni/bukni, csakis ordasnagyot!
Erre Magyarország elsőszámú választási szakértője, Tóth Zoltán is felhvíta a figyelmet sőt, még kifejezetten használható szisztémát is kidolgozott ennek érdekében! Ennek ellenére azonban e téren – néhány, kezdetben annak látszó kísérleten kívül – majd’ egy teljes esztendőn keresztül nem történt semmi! Nem történt semmi, mert még az akkori szisztéma is lehetővé tette a Társadalomból kasztként kivált magyar politikusok ippeg aktuális (jelenleg baloldali) csoportosulásának, hogy a hazánkban ciklusok óta megszokott és bevállt protestszavazás jelenségének bekövetkeztére várjanak, nevezetesen arra, hogy a “bizonytalanok” elképesztően nagyra növekedett tábora majd az utolsó pillanatban úgy dönt, hogy “Inkább Ezekre, mint Azokra!“, s beikszeli azt a formációt, melyet az aktuális hatalom leváltására legerősebbnek, legpotensebbnek vél.
Erre bazírozott közel két esztendőn át a Magyar Szocialista Párt is. Arra, hogy az elképesztően idióta orbánmatolcsysta gazdaságpolitika “bukszáig-gyomorig” ható felháborodása 2014-ben automatikusan el fogja söpörni a Felkapaszkodott Alcsúti hatalmát, nekik pedig csupán arra köll ügyelniük, hogy a “Másik Oldalon” (ahová az a bizonyos “Inga” majd szerintük ki fog lendülni) ne maradhasson rajtuk kívül választható alternatíva. Ezért voltak inkább a Párt, mint a Köz ügyeivel ilyen sokáig elfoglalva: kipicsázni Gyurcsányt és társait a pártból (“Mehettek ahová akartok, de a vagyon marad!“), osztán a parlamenti partvonalon kívül állítani őket (a Kövérhez “okosan” megfogalmazott, a tíz képviselő “kilépéséről” és nem “kiválásáról” szóló frakcióvezetői levélke), mégosztán annak különösebb tiltakozás nélküli tudomásul vétele, hogy a kövéri Fidesz-önkény egy, az országgyűlési precedenstől homlokegyenest eltérő, hajánál fogva előrángatott “elv” alapján még meg is tagadhassa a gyurcsányi DK frakcióalakítási jogát! Ehhez párosult továbbá az az eleddig rendszerszerű magatartásuk és megnyilatkozásaik, melyek szerint szükséges az ellenzéki összefogás, ennek élére a Szocilaista Párt bármikor hajlandó állni, de csakis a programok “összefésülhetősége” esetén … azaz: akinek más megoldási javaslatai lennének, mint a miénk, illetve aki vitatni merészelné a mi “Ellenzéki Szupremáciánkat“, az takarodjon a jó büdösbe, azzal mi szóba nem állunk! … /:Ugyanezt a játékot űzte a 2010-ben “érdekes” körülmények közepette parlamentbe jutott LMP meg a két, újonnan szerveződött és potensnek mutatkozó szervezet, a “Milla” és a “Szolidaritás Mozgalom” is. Szövegeik “matelmatikai egyenletét” összefoglalva és politikai programra lefordítva: “Ellenzék = (Aki velünk egyetért+elismeri szerintünki erkölcsiségünk okán magunkra aggatott vezető szerepünket) – (MSZP + Gyurcsány)! Azt elfelejtették hozzá tenni, hogy ezen “egyenletnek” van egy további megoldása is: “= Prolongált Orbán-uralom“!:/
Ámde azóta több szempontból is megváltozott a helyzet, s ez a fentebb ismertetett “egyenlet” megoldását is teljes mértékben felborította. Az egyik ilyen “szempont” a választási taktikázást teljesen felborító regisztrációs törvény, a másik Gyurcsány azon bejelentése, hogy nem jelölteti magát, a harmadik pedig a már régóta fennálló “Külső Körülmény“!
- A furmányosan kifundált regisztrációs törvény ugyanis kilövi annak lehetőségét, hogy a bizonytalankodó, de valószínűleg protestvoksoló “Utolsó Órák Választó-Szentjei” döntsék el a mai ellenzék javára a 2014-es választásokat, melyet így csakis teljes összefogással és bizony gyakori önfeláldozással lehet megnyerni! Aki/ami ezt ne hajlandó tudomásul venni, az vagy tudatlan, vagy szándékosan hülye. Ámde így minden Antiorbanistának lehetősége nyílik arra, hogy lássa: “miként válik el a szar a májtól”!
- Bevallom őszintén, nekem soha nem volt túlzottan nagy véleményem Gyurcsány Ferencről! Elképesztő politikai, kommunikációs és taktikai hibának tartottam mindíg is azt, hogy azt a bizonyos “Őszödi Beszédet” nem a közszolgálati televízió és rádió útján a teljes Társadalomnak mondta el, hanem a bizantikus belviszályok által szétszabdalt, erősen “eresztő” párt zártnak hitt körében. Óriási politikai hiba volt, hogy sem az Ország, sem a saját pártja belviszonyait nem volt képes felmérni, s így ugrott bele a saját emberei által is szakmányban elszabotált reformokba. Hatalmas taktikai és államférfiúi hiba volt futni hagyni a dugába dőlt 2006-os puccskísérletet megszervező és levezénylő Orbánt és Tsai-t, pedig minden létező eszköze meg lett volna őket minimum bíróság elé állítani. Ámde ez a legutóbbi bejelentése arról tanúskodik: tanult a hibáiból, hiszen ezzel kihúzta a méregfogát az ellenzéki össze-nemfogásnak, az okkal, avagy csak mondvacsinált okként emlegetett “A-Gyurcsánnyal-mi-nem!” szövegnek. Itt tehát ismét lehetőség nyílt arra, hogy elválljon a máj a szartól!
- Ami pedig a “Külső” dolgokat illeti: egy külföldön élő és az úgynevezett “magasabb körökben” mozgó, s onnan kitűnő információkkal rendelkező ismerősöm (bő évtizede járunk össze rendszeresen, s mindíg kitűnő tippjei, tutira beváló jóslatai vannak!) szerint: “Orbán nem csak és elsősorban a matolcsyzmus miatt húzta ki a gyufát Nyugaton, hanem a vidéki bunkósága okán. Nagyon sok befolyásos embert sértett már meg, akik ugyan már jó esztendeje a ‘vérét kívánják’, de tudnak várni. Várni az alkalomra, amikor végre farba rúghatják ezt a Kis Pöcsöt. Ennek érdekében pedig akár anyagilag is támogatni fogják az Ellenzéket, a velük jó kapcsolatban álló Szocikra pedig rászóltak: hagyják abba a királylánykodást, különben ők is kieshetnek abból a bizonyos pikszisből!“
És mit tesz Isten? Az eladdig Gyurcsány-útáló, arisztokratikus MSZP hírtelen beállt a DK-féle éhségsztrájk és az azt lezáró nagygyűlés/tüntetés mögé sőt, közös október 23-ára hívtak fel minden demokratikus szervezetet! Az újdonsült ellenzéki organizációk közül pedig a Szolidaritás Mozgalom már hajlandó is bármiféle összefogásra Orbán ellen: megállapodni kész az MSZP-vel, a DK-val és egyeztetne a “Millá”-val is! … “erkölcsi” és “méret béli” szupremácia ezek szerint elfelejtve?
Ami pedig a “májtól elváló szart” illeti: Elempéék tegnap kiadtak egy nyilatkozatot, amely még mindíg a gyurcsányozás jegyében fogalmazódott meg, s azt a régen lejárt szavatosságú nótát fújja, hogy szerintük csakis ők (meg az ebben velük egyetértők) hivatottak képviselni “az elmúlt 22 év kormányzásából kiábrándult” szavazókat. “Milláék” pedig még mindíg ott tartanak, hogy ők aztán bárkit szívesen látnak a saját, október 23.-i tüntetésükön, de csakis párt- és mozgalmi emblémák nélkül (kivéve a sajátjukat? … ejnye-ejnye!), s mindezt azért, mert “… miután a pártok a választóknak a felét sem tudják megszólítani, a Milla feladata, hogy közösséget teremtsen azok számára, akiket a rendszerváltás óta senki nem képvisel Magyarországon.” … Gratulálok!
Nos, hogy Elempéék miért mondják azt, amit, már nyílvánvaló! Hogy “Milláék” miért ostobáskodnak még mindíg, azt nem tudom. De ha utóbbiak nem fejezik be ezt nagyon gyorsan, személyesen fogom picsánrúgdosni a nagyképűsködő vezetőket az orbanista rémuralom prolongálásában kifejtett érdemeik elismeréseként! Mi meg itt, a “szendamondjá“-n addig tovább szervezkedünk! … Ugyanis nekünk is lehet nagy az orcánk!
… és ezt …
… szendamondja!
szendamondja 