Ezek tényleg nem értik?

Budapesten oszlóban, a kisebb településeken szinte alig-alig, a falvakban pedig már egyáltalán nem létezik a Magyar Szocialista Párt (MSZP). Vajon miért?! … Hát ez az, amit nem értenek a Pártszakik, s csak csinálják ugyanazt, ami idáig vezetett: ötletbörze, légvárépítés, bizottságozdizás.

A mai Népszava pártrovatában olvasom, hogy hetek óta forr a cefre az MSZP ilyen-olyan vidéki és fővárosi szervezetein belül. Az ok: a párt egyszerűen “nem látszik”. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a Főnökség egyszerűen nem csinál semmit. Nincsenek “markáns üzenetek”, nem gondozzák a különböző alapszervezeteket (az egykor erős Fővárosban a párt “porlik, mint a szikla”, vidéken már csak nyomokban, a falvakban pedig egyáltalán nem “léteznek”). Nincsenek programok, megfelelő szakpolitikusok, amik/akik “megfelelő választékot” kínálnának a Fidesszel szemben. Ebből pedig az lészen (a párttagok szerint), hogy hamarosan már a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció is meg fogja őket előzni, az MSZP pedig 2018-ra a bejutási küszöb környékére zuhan.

Feltóra” persze sokan haragszanak. Állítólag ő volt az, aki távozásával “alapszervezeteket szakított ketté”, azaz tovább gyöngítette az egyébként is megroggyant “Baloldalt”. Azt, amelyiknek most azt köllene csinálnia, hogy “középre húzva” megfogják a még mindig aktív párttagok kezeit. Úgy például, hogy “centrista, szociáldemokrata” programot hirdetnek meg, nem szidják nyilvánosan a DK-t, közben pedig (helyi “szinten”) segítséget nyújtanak (pl.: ingyenes nyelvi korrepetálás, jogsegély) a rászoruló zembereknek. Ezen kívül folytatni köllene a Deák Ferenc Kör munkáját, mely konferenciákat rendez, vitairatokat készít.

Ami a Főnökséget illeti, megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint Tóbiás József megfelelő pártelnök, lévén öléggé “integratív személyiség”. Józan és higgadt politizálásra képes. Ugyanakkor nem eléggé akcióképes, viszonylag ritka a nyilvános “fellépése”. Ezér’ osztán néhányan Mesterházy Attilát látnák a legszívesebben a frakció élén. Mások viszont elzavarnák az egész Garnitúrát az egyetlen, Gőgös Zoltán kivételével.

Mi is látszik ebből a “purparléból”? Számomra az, hogy Szociéknak egyszerűen fogalmuk sincs, hogy mi a baj velük. Hatodik esztendeje ücsörögnek az elhervadt babérjaikon (meg az egyre büdösebb árnyékszékükön), s ahelyett, hogy végre csinálnának valamit csak “gondolkodnak”. No meg elméleteket, konferenciákat és vitairatokat gyártanak (Szekeres Imrével? Jesszusom!). Közben pedig simán szétvernek mindenféle “ellenzéki összefogást” arra hivatkozván, hogy ők a “legnagyobbak” (mán’ nem sokáig!), ezér’ nekik ez, meg amaz is “Jár“.

Járt például tavaly Mesterházynak a közös miniszterelnök-jelöltség. Mert ugyi ő volt az, aki – a Vasárnapi Hírek korabeli leleplező cikke szerint – egyedül volt képes szót érteni a Maffiapárt Elintéző Emberével (rendszeres találkozók Habony nertárssal). Ebből a szempontból ő tényleg “integratívabb”, mint Tóbiás, a jelenlegi elnök. Ő “csak” a közös, budapesti főpolgármester-jelöltet nem óhajtotta “megismerni”. Továbbá Nyíregyházára bejelentett érdi(!) lakosként nyalintotta fel a maffiaállami költségtérítést … a Közösből esztendőkön át, mer’ az nekije ilyen szempontból szintén járt! (“Lószart, papa!” – ha szabad egy Klasszikust félreidéznem.)

Ami pedig az “akciókat” illeti, hát itt sem különösebben nagy az érdem. Amikor a Bűnbanda éppen tákolmányos jog-, illetve manyupos vagyonfosztást követett el, akkor a Szocifőnökség tüntetések helyett “Rész-országgyűléseket” szervezett. Amikor a tavalyi kampány idején egyre-másra derültek ki például a pasaparki Rácsmögé Tóni “ingatlantágulásai”, személyesen Török (Szkinhed) Zsóti, budapesti főszoci volt az, aki a kampányfőnöksége okán letiltatta többek között ezen “magaslabda” lecsapását is.

Közbevetve:

Egyes sajtóhíresztelések szerint Dzsentri Dzsoni azonnal lemondana posztjáról, ha Rogán Tóniból miniszterelnöki kabinetfőnök lesz. Ezen kérdésben indítanék most egy “Köztársi Konzultációt“:

Ezek a “labdák” pedig azóta is röpködnek! Ámde az “ütőt” a Szocifőnökség általában otthon hagyja. Quaestorbán-ügyben például három hétig vártak az azonnal szükséges tüntetéssel. Miért? Há’ ez nagyon jó kérdés, s ha próbálnám is megválaszolni, bizonnyal lenne egy olyan hithű szoci, aki konteógyártással vádolna meg. Én meg úgy vélem, helyes a mondás, miszerint “De gustibus non est disputandum“.

Mindezek után joggal merül fel a kérdés: Ezek tényleg nem értik? Nem értik, hogy mi a baj velük? Hogy miért fordulnak el tőlük egyre többen?! Hogy miért tendálnak lassan a Bejutási Küszöb alá? És ezt még a minden disznóságuk ellenére mellettük híven kitartó Szavazóik sem értik?

Pedig a Válasz roppant egyszerű:Cuius regio eius religio“! Márpedig a “regio” a Maffiapárté. Az fizeti az “Ellenzéket” is, így a “religio” is a Pénzhívő Álkeresztényeké! A hivatásos balosok, libsik és radinacik pedig csak az “alsópapságot” képviselik ebben az Orbán-féle teokratikus maffiaállamban.

Ámde az ország nagy bajban van! Ezt még azok az Opponisták is tuggyák, akik ugyan nincsenek a Főnökségben, de (fidesznyikek módjára) csökönyösen kitartanak A Párt mellett. Tudják, hogy itten valamit nagyon másként kéne csinálni és nagyon gyorsan. Ugyanakkor (talán) konformizmusuk, avagy kognitív disszonanciájuk okán nem akarnak eljutni a kézenfekvő végkövetkeztetésre. … Arra, amire Paul Lendvai, az Ausztriában élő magyar kolumnista jutott néhány héttel ezelőtt az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában:

Magyarországon nincs sem baloldali, sem liberális ellenzék. Az egész szocialista vezetést “korkedvezményes nyugdíjba” kellene küldeni. Akkor talán valakikből, az egyetemistákból kialakulna valami.

… és ezt nem csak …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Tapolcai tanulságok

A “Baloldal” számára a tapolcai események tanulságai öléggé egyértelműek: a) párttag jelölttel képtelenség győzni; b) szocik kezébe kampányirányítást adni nem lehet. … Ennyi!

Mi a bajom a tapolcai választáson tegnap elhasalt Pad Ferenccel? Lényegében semmi. Előélete alapján rendes, becsületes embernek tűnik, aki normális körülmények között valószínűleg simán “hozta” volna a körzetet. Melyek lennének ezek a “normális körülmények? Végtelenül egyszerű: a) tisztességes választási törvények; b) általános elégedetlenség (tehát kormányváltó hangulat); c) felelősen mérlegelő választók (tehát “polgári mentalitás”); d) jól kiválasztott jelölt; e) kitűnően irányított, hatásos kampány, lelkes aktivisták támogatásával. Nos, itt a “b” pont kivételével egyik feltétel sem állt fenn.

Azt mindenki tudja, hogy idehaza a választási szabályokat mindenféle jelzőkkel illetni lehet, kivéve azzal, hogy “tisztességesek”, tehát minden induló számára egyenlő esélyeket biztosítóak, s a “népakaratot” híven tükrözőek lennének. (Csekély a kéj, hogy ez most pont a maffiapárti jelöltet “szívatta” meg.) Az is köztudomású, hogy létezik az általános elégedetlenség, tehát a kormányváltó hangulat is. Ámde nincsenek felelősen mérlegelni képes polgárok: itt az elsöprő többség (még maga az “értelmiség” jelentős hányada is) “zsigerből”, tehát indulati/érzelmi alapon voksol mindig valami “ellen” és nem “-ért”. Ezek nagy része pedig – a véleménykutatások szerint – hónapok/esztendők óta “kóborol” céltalanul, nem találván számára megfelelőt a “hivatásos” pártkínálatból azaz egy, a civil mozgalomból kialakuló hiteles Új Erőre vágyik. (A fasorban nincs ilyen még, de lehetne érte tenni netalán!)

Tulajdonképpen ezt “képezték le” a tegnapi, tapolcai eredmények is. Lehet “riasztónak” mondani a Nácik 35 százalékát és “érthetetlennek” a Maffiások 34-ét, valamint “megmosolyogtatónak” a Szocik 26 percentjét, de azért nézzünk már a számok mögé is! A részvétel mindössze 38 százalékos volt, így az összes jogosultra vetítve náciék 13,3, maffiáék 12,9, szociék pedig 9,88-at “kaszáltak”.

Ez pedig pontosan az, amit a véleménykutatók már régóta hangoztatnak: a három párt nagyjából egyenlő arányban osztozik az “aktívak” táborán, kiknek jó kétharmada jobbra “hajlik”. De azt is, hogy az országos átlagot (sorrendben 18, 21 és 14 százalék) tekintve mindegyikük alulteljesített. Avagy (és ez a valószínűbb) felülreprezentált, azaz választóik között sok a “szájhős”: a “kocsmajobbikos”, a “hazudós” és/vagy “kiábrándult” fideszes, az “úgysemfogunknyeri” szoci. Tehát ha valóban mindössze ennyi ezen “politikai” szervezetek mozgósítóképessége/támogatottsága akkor itten tényleg komoly bajban van … az ország és a társadalom!

Pad Ferenc tehát minden erénye ellenére alkalmatlan jelölt volt. Azért, mert párttag, mert szorosan kötődik a tényleg leszerepelt MSZP-hez. Kész Zoltán veszprémi, február 22.-én abszolvált “diadala” az, ami ezt híven bizonyítja. Nem köll semmi más az egymással egyébként szorosan összefonódó “jobboldal” két szervezetének legyőzéséhez, mint egy hiteles személyiség, akit a “frontvonalban” lelkes civil aktivisták támogatnak, a háttérből pedig az odakozmált hivatásos ellenzék. Ekkor, de csakis ekkor lehetséges az “Orbánváltás“, a “Vonátlanítás“!

Miért nem volt ez lehetséges? Mert az MSZP-ben, pontosabban a Vezetésben még mindig él a nagypártiság emléke. A beléjük ivódott “szoclovi reflex” szerint ugyanis, ha ők “engedtek” Veszprémben, akkor Tapolca már nekik “jár”. Ha az előbbi esetben ők nyelték le a “békát”, akkor most ugyanez a korábbi partnerek “kötelessége” (csak a DK tette meg nekik ezt a “szívességet”!). No nem azért, mert ezt tényleg így van, s mert Pad Ferenccel a körzet abszolút nyerő lett volna. Tisztában voltak azzal ők, hogy ez nem igaz! Hanem azért, hogy ezzel helyreálljon a Pártvezetés “tekintélye”, kompenzálva legyék a “Pártimázs”, a “Politikai Egó” korábbi “sérülése”. Meg is kötötték hát az “Alkut”, no meg a pártebet a pártkaróhoz, s osztán nekiláttak “kampányolni”. … Siralmasan!

A tapolcai körzet három nagyobb és rengeteg kistelepülésből áll. Ráadásul inkább “jobbra húz” az egész. A Maffiapártot a plébánosok, a Nácikat pedig a helyi, véres szájjal cigányozó/zsidózó/komcsizó “kocsmaaktivisták” segítik. Ha itt egy “balos” nyerni akar, bizony fel köll vennie a kampánybakancsot és körbetalpalni az összes települést. Egy olyan Jelöltnek, aki nem kötődik egyik lejáratódott szervezethez sem, ráadásul elmondja az Igazságot is.

Az Igazságot arról, hogy ez a “Fidesz” nevezetű Izé csupa közpénzen alaposan megtollasodott, s immáron egymással is marakodó gerinctelen, amorilás alakok társasága. Ezeket meg az ország egyetlen nyilvántartásában sem szereplő, hivatalos jövedelmet sehonnan nem szerző, ámde a “fényevés” ellenére giccses Gucci-táskát cipelő “tanácsadók” veszik körül. No meg olyan “üzletemberek”, akik adómentes kaszinókoncessziókat, pályáztatás nélküli állami földeket kapnak, a Felügyelet orra előtt (és beleegyezésével!) simlis pilótajátékot űző cégeikben közpénzek “parkolnak” törvénytelenül, s ha bedől ez az egész, akkor azt a vétlenekkel fizettetik ki (mint mindig!). A “kormányfő” pedig berni nagykövetté nevezi ki a személyes bankárját/brókerét, kinek legfontosabb feladata, hogy felügyelje a “miniszterelnök” Svájcban bejegyzett “energiakereskedő” cégét, mely azért tud immáron esztendők óta 50-100 milliárdos tiszta profitot “termelni”, mert a magyar (maffia)állam ehhöz minden “segítséget” megad neki!

Az Igazságot arról, hogy ez a “Jobbik” nevezetű Izé eredetileg csupán e Maffia szatellitszervezeteként indult, de most, hogy hiénaként megérezte azt a bizonyos “szagot”, igyekszik annyi előnyt biztosítani magának, hogy a következő “választásokon” (2018) a Nagyfőnök, Don Vittorio (esetleg utóda: Don Dzsoni) már kénytelen legyen minimum egyenlő részesedésű üzlettársat csinálni belőle, beosztottjai pedig kellő méretű “piacot” kaphassanak  (“üzlet”=”közpénzlenyúlás”). Arról, hogy ezt az “alakulatot” is kétes egzisztenciák, alpári alakok hemzsegik körül (belül). Akiket (legalább) egy külföldi kormány finanszíroz annak érdekében, hogy az ország érdekei ellen tegyenek meg minél többet (akárcsak az “Anyapárt”). Mindezt pedig a “nemzeti elkötelezettség” molyszagú gúnyájába, a “cukiság” bűzzáró díszcsomagolásába bújtatva.

Az Igazságot arról, hogy az ő megválasztásával ugyan ez a Bűnbanda nem fog eltakarodni az ország vezetéséből, de kapnak egy komoly figyelmeztetést, miszerint ebből már mindenkinek elege van. Akkor pedig talán végre mélyebbre hatol bennük a Veszélyérzet. Akkor talán nem lesznek ennyire pofátlanok, Akkor talán kicsit visszább veszik a nyomulásukat, ahogyan azt tették például a “Net-adó” esetében is. Akkor talán egy kicsit jobban élhető lesz ez az ország. Akkor talán később kisebb romhalom alól köll majd kimásznunk.

De nem ezt tették! Ehelyett kiálltak egy-egy nagyobb település főterére, s onnan az aktuális pártpotentát elkurjantotta magát: “Mindenki szavazzon ránk, mert mi vagyunk a Demokratikus Zellenzék!“. Hátha meghallják a kistelepüléseken is, s osztán ennek hatására rájuk húzzák az ottaniak is az “ikszeket”. … Nos, nem hallották meg: az aprófalvakat elvitték a Nácik, meg a Maffiások. Még a “fellegvárnak” számító Ajkán sem, ahol ugyan “elsöprő” volt a szocigyőzelem, de szűk 30 százalékos részvétellel! … Ennek ellenére ezzel dicsekednek, mert csak ezzel lehet(?).

Köszönjük meg szépen ezt az egészet a Magyar Szocialista Pártnak!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Ezért nem lehet!

Karácsony Gergely, a “Párbeszéd Magyarországért” társelnöke most kezdi megtapasztalni azon bölcs mondás igazságát, miszerint “Szarból nem lehet várat építeni!“. Elébb a civileknél verte ki a “biztosítékot”, most a szociktól kapja az “ívet”. Sajnálom őt, mert alapvetően tisztességes, jószándékú embernek néz ki Zugló új polgármestere.

Zuglóban már megint áll a bál. Közvetlenül a képviselő testület őszi megalakulása után az volt a “gond”, hogy a PM-es polgármester, Karácsony Gergely javaslatára “túl sok” bizottsági hely jött létre, illetve ezek és a közgyűlés tagjai pedig az országos átlaghoz képest “kiugróan magas” javadalmazásban részesültek. Ennek okán akkor Karácsony a “civilektől” kapta az “ívet”.

Karácsony szerint a fideszes alpolgármester munkába állása anem befolyásolja az együttműködést az MSZP-vel

Most az a “baj”, hogy ugyancsak Karácsony javaslatára, a három alpolgármesteri posztból a “költségvetésért felelőset” az a fideszes Rozgonyi Zoltán kapta meg, aki az előző érában az emblematikus Papcsák Ferenc helyettese (ergo: “bűntársa” – hangzik a vád), illetve Karácsony választási ellenfele volt. A helyi szocik szerint ez nem más, mint “a baloldali emberek arculcsapása“, illetve az, hogy “az érdekek felülírták az elveket“. A “civilek” (pontosabban Várnai László) szerint pedig ezzel az a gond, hogy Karácsony így egy fenékkel két lovat akar megülni. Egyrészt függetlenedik ugyan a szociktól, de egyúttal lehetetlenné is teszi a Papcsák-korszak visszaéléseinek kivizsgálását.

Régóta mondom már, hogy az ország egyik rákfenéje, ha tetszik áfiuma az az álszenteskedő, farizeus pártfinanszírozási rendszer, ami lényegében a mai napig is “működik”. Márpedig mindenki (legyen az “civil”, avagy “pártos”) tisztában lehetne azzal, hogy “Az rendeli a zenét, aki a cigányt fizeti!“! Ha a Társadalom nem hajlandó kiemelkedően honorálni az ügyeiben eljáró/intézkedő választott és egyéb tisztviselőit, azok szervezeteit (pártok), akkor azt más fogja megtenni. (Lásd még: “Kereslet és Kínálat“!) Innentől kezdve azonban az illető kép- és tisztviselő (ill. szervezet) már nem a Köz, hanem a Finanszírozójának “embere” (pártja), aki “időnként kér valamit“. Ezt nevezzük eufemisztikusan “lobbyzásnak”, durvábban és közérthetőbben pedig “korrupciónak“.

Pontosan ezért tart itt a honi közélet, illetve az egész ország, ahol! Pontosan ez az az egyik probléma, melynek megoldásával végre kiszállhatnánk abból a mókuskerékből, melyet huszonötödik esztendeje pörgetünk serényen és egyre fáradtabban, apatikusabban. Amikor tehát Karácsony ősszel úgy döntött, hogy az adott kereteken belül a maximálisra emeli a kerület választott tisztviselőinek javadalmazását, akkor ugyan növelte a Köz kiadásait, de egyúttal csökkentette az ennél sokkal több pénzt felemésztő “Korrupciós Kockázatot”, pontosabban az erre való csábulás esélyét. … No igaz, ő is csak “hozott anyagból” dolgozhat, azaz környezetében sok olyan figura található, akik a korrumpált pártok langyos mocsárkáiból másztak elő.

Ezek egyike és legszembeötlőbb példája maga a zuglói Főszoci. Tóth Csaba (közismertebben: “TóCsa“) nacionáléjával mindenki tisztában lehet, aki nem csak odafigyelni, de nagyjából emlékezni is tud a hírekre. A pasas azzal tűnt fel először a magyar politikum (mély)horizontján, hogy évekkel ezelőtt fantom-alapszervezeteket gründolt magának Vas megyében, majd ezek “elektoraival” csináltatott magából megyei pártelnököt. Márpedig a Magyar Szocialista Pártban ez egy nagyon komoly és jelentős hatalommal járó funkció: nem csak tagjává válik így a párt legfőbb, döntéshozó testületének, de automatikusan “kijár” neki a stabilan “befutó”, listás képviselői hely is. A dologból persze botrány lett, meg némi tagrevízió, de TóCsa segge (meg az alatta lévő “szék”) érintetlen maradt. Később hasonló praktikákkal fúrta be magát a zuglói funkciójába (noná, hiszen Mesterházy feleségével közös cégük van!), s oszthatja most ott nem csak az észt, de a stallumokat is … a saját, hozzá erősen hasonlatos emberkéinek.

A kerület városgazdálkodási cége élére TóCsa kineveztette Baracskai Gábort, akiről meg (utóbb) kiderült, hogy nem más, mint a szoci alpolgármester, Hajdu Flórián sógora. Erre a funkcióra eredetileg nem Baracskai, hanem Feigli Ferenc volt szocilag “kitalálva”, ámde mivel őt korábban “alkalmatlanság” okán menesztették a Fővárosi Közterület-fentartó Zrt.-től, Karácsony megvétózta a dolgot. De, mint tudjuk, “Káder nem vész el, csak átalakul“, ezért Baracskai, amint hivatalba került, rögvest Feiglit nevezte ki helyettesének. No ezek, meg a kerületi pártelnök előélete ismeretében alaposan megmosolyogtató, hogy pont a “TóCsa népe” kiabál olyasmiket, hogy “a baloldali emberek arculcsapása”, meg hogy “az érdekek felülírták az elveket”.

Ami pedig a fideszes Rozgonyit illeti. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mint ha pont ő lett volna az a “papcsákista” alpolgármester, akitől az állami százmilliókat kaszálgató, hivatali aranybudival felszerelt ügyvéd, miután nem tudta leváltatni, megvont minden jogkört. De még ha tévednék is: mi mást tehetett volna Karácsony, mint hogy jelenkori “deákferencként” tető alá hozza a kerületi “Kiegyezést“?

A “választói bölcsesség” ugyanis úgy döntött, legyen Karácsony a polgármester, de a közgyűlésben már nem adta meg neki ehhöz a kellő többséget. Ha ő és társai bármiféle döntést meg akartak volna szavaztatni, ahhoz három további voksra lett vóna szükségük: az egyszem LMP-sé, az ugyancsak egyetlen jobbikosé és a civil Várnai Lászlóéra. Ők vajh’ miért nem voltak erre hajlandóak? Úgy gondolták, hogy valósuljon meg a kerületben is az “Esztergomi Helyzet“? Csak azért, hogy TóCsa Népéé lehessen a “vár”, az orbanistáké pedig a “lekvár”? Ha létrejön ez a stádium, akkor vajon mint mondana Karácsonyra mindenki? … Balosok, jobbosok, civilek – kórusban!

Zugló polgármestere olyan, mint a “méretes szabó”: hozott anyagból dolgozik. Egyetlen megbízható alpolgármestere van, a szintén PM-es Szabó Rebeka és talán egyetlen megbízható “embere” (a kvázi sajátjain kívül), a civil Várnai. Mindenki más “alku tárgya”, olyanok, akik ugyan “híven utálják egymást” a nyilvánosság előtt (MSZP, Fidesz), de a háttérben vígan el vannak egymással.

Ez az ATV minapi, “Doku” című műsorából elég alapossággal kiderült. A videó első részében az erősebb idegzetűek azt láthatják/hallhatják, hogy az ingatlanmutyizás miatt három évig “kaptárban” tartott Hunvald György milyen körülményesen kezeli az ő “tevékenységéhez” képest sokkal inkább bűnözőnek tekinthető, “ötkeres” Rogán Antal egyre nyilvánvalóbb ügyeit. A második részben pedig azt, hogy a Belvárosi Főszoci (Steiner Pál) milyen éneklősen nyögve-nyelve magyarázza el a műsorvezetőnek azt: miért nem ő, hanem az “Együtt“-től érkezett Juhász Péter képviselő volt az, aki alaposan kiborította a kerület ingatlanmutyista bilijét (no meg azt is, hogy miért ő az, aki ebben “jobban teljesített”, s ezek után már csak “hab a tortán” Böröcz László fidesznyik alpolgármester dumája!). Amikor pedig megkapja a kérdést Juhásztól, hogy Steiner ugyan monggya mán’ meg, hogy az ő polgármestersége idején is (összesen húsz kemény esztendeje!), ki volt a vagyongazdálkodási bizottság elnöke, akkor végkép lefagy az avatott politikus “szervere”.

Mert az a nagy helyzet, hogy az elv- és nertársak vidáman el vannak egymással, intézve egymás között a “mutyinak” nevezett korrupcióikat. Amikor pedig a napfényre kerülve olvadni kezd a fülük mögötti “vaj”, akkor elébb egymásra mutogatnak. S ha az sem megy, hát azokra, akik e tényre felhívják az egyébként mindenre süket/vak Köz figyelmét!

Hát ezért van igazuk a “civileknek”, a tüntetőknek. Ezért nem lehet a Régi Pártok régi/új embereivel visszaállítani a Köztársaságot, újrateremteni a Jogállamiságot!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Így újultok Ti!(?)

Pártértekezletet, egyfajta “kibeszélő show”-tartott szombaton a Legnagyobb Ellenzéki Izé, azaz a Magyar Szocialista Párt. A Főnökség jól kibeszélte magát, meghirdették a legújabb Megújulást azt, hogy mostantól olyan hitelesen baloldaliak lesznek, hogy ihaj, kezdeményezték a közvetlen elnökválasztásra vonatkozó népszavazást, néhány fideszes “vívmány” megőrzését, a néppel való közvetlen kapcsolatfelvételt, majd sürgősen bevonultak egy megújulási intézetbe programolni, no meg megújulni. … Közben pedig az Idő, meg az Események szépen elhaladnak mellettük.

Még októberben, az üzemszerűen elhasalt önkormányzati választások után döntött úgy az MSZP elnöksége, hogy Karácsony előtt egy pártértekezletet tartanak, melyen a tagság kibeszélheti magából az eddig elért kudarcok okozta feszültségeket. Néhányan ezt komolyan is vették, s olyan vitairatok (lásd itt!) születtek meg, melyeket akár a Habony Művek is meg tudott volna fogalmazni egy különösen kreatív és ihletett napján.

Bár ezt a kitételt a hivatásos pártcsinovnyikok az olyan véleményekre biggyesztették rá, mint például Steiner Pálé, aki a Belvárosi Szervezet nevében a büdös francba küldte el a komplett Vezetőséget (őt meg Botka ugyanoda!), negyedvonalbeli senkiknek nevezve az országgyűlési frakcióban ücsörgő képviselőket, de a magam véleménye szerint ez inkább vonatkozik a pártelnökileg végül megfogalmazott “Célok“-ra.

Ezekkel valahogy nem sok kedvem van foglalkozni, lévén csakis a szokásos frázisokat hangoztatják. Azt például, hogy “vissza kell térni a baloldali értékek” eleddig hanyagolt képviseletéhez (lásd még: “Gyurcsányahibás“, mint mindig!), s ezért pedig bocsika mindenkitől (a “Szocialista Platform” – igen kérem, a szocialista párton belül létezik szocialista platform is, vezetője pedig a Zsurki Vodkagyáros! – értékes javaslata). Avagy azt például, hogy nincs szükség új mozgalom megalapítására, mert “az MSZP, mint ‘brand’ továbbra is jó“, s bár lehet, hogy “a szegfű tetves, de akkor permetezni és nem irtani köll” (Gőgös Zoltán elnökhelyettes fantasztikusan találó hasonlata). Nem is beszélve arról, hogy mostantól olyan, de olyan felkészülés lesz a 2018-as választásokra, amit a szem nem látott még, s ennek legfőbb eleme a Lakner Zoltán politológus vezette “Társadalmi Párbeszéd Projektintézet“, melynek feladata az lesz, hogy 2017-re megalkossa azt új “Társadalmi Szerződést“, mely a párt ajánlata lesz a 2018-ban az urnákhoz vándorló választók számára.

Ha egyetlen szóval köllene összefoglalnom a lényegében elmaradt emeszpés “kibeszélő show”-n elhangzottakat, akkor csakis a fenti “animgif” jut az eszembe. Hogy miért, azt vélelmem szerint senki olyannak nem köll részletesen elmagyaráznom, aki olvassa posztjaimat és nem csak azzal a bűzlő mocsárral van tisztában, melyet “Magyar Közéletnek/Politikának” nevezünk, hanem az MSZP jelenlegi “lényegvalóságával” is. Aki azonban nem tartozik ezen körbe, annak csupán annyit szeretnék leírni (egyfajta magyarázat gyanánt), hogy nem kifejezetten tartom gusztusosnak, ha egy olyan pártelnök kezdi elsiratni a négymillió magyar nincstelen (az ő megfogalmazása szerint: “létválságban lévők“) sorsát, aki érdi lakosként esztendőkön keresztül nyalintotta fel csuklás és zokszó nélkül a lakhatási támogatását a Nyíregyházára bejelentett lakcíme okán. Osztán azzal sem vagyok kibékülve, ha Botka László (aki tudomásom szerint egyébként feddhetetlen!) azzal hasonlítgatja össze a saját pártját a jelenleg kormányzó Maffiabandával, hogy a “Zemútnyócév” sokkal kevésbé volt korrupt, mint a “Zemútnégyév“. Ez ugyanis engem arra a gusztustalan “számháborúra” emlékeztet, amikor a Nácik a mérleg két serpenyőjébe teszik a Hitler és a Sztálin által legyártott hullahegyeket, s azon örömködnek, hogy (szerintük) a Zsugásvilié a nehezebb! Egyetlen vélt, avagy valós származása/politikai meggyőződése miatt legyilkolt ember is pont eggyel több az elfogadhatónál, s egyetlen eltűrt mutyi/korrupció is pont eggyel több a kelleténél!

Ámde ezt a posztot nem ezek kifejtése okán kezdtem megírni! Hanem azon két, orbitálisan tökéletlen javaslat miatt, melyek a Pártértekezleten tegnap nem csak elhangzottak, de kivitelezendő politikai cselekvési tervként lettek meghirdetve. Közülük az egyik a Köztársasági Elnök közvetlen megválasztására irányuló népszavazás kezdeményezése (az egyébként értékes Lendvai Ildikó, meg a méltán leszerepelt Szekeres Imre vezette “Deák Ferenc Kör” javaslata). Túl azon, hogy ezt a “patront” egyszer már eldurrantották (1991) és akkor sem jött be, nem csak az ötlettelenségről tanúskodik, de a parasztvakítási szándékról is. Egy magára valamit adó pártpolitikusnak egyszerűen kötelező tudnia, hogy ma Magyarországon bármiről is népszavazást tartani lehetetlen, így ilyesmivel kecsegtetni a Jónépet felelőtlenség! Értem én, hogy mi van a szándék mögött: megakadályozni, hogy Don Vittorio a kibővített jogkörű elnöki székbe mentse ki magát a romok alól. Ámde ki mondta, hogy Vityu kán meg fogja várni Áder mandátumának leteltét? Amilyen ütemben omlik össze a NER (meg az elmeállapot Vezértől Fullajtárig bezárólag), erre akár már jövőre is sor kerülhet! Akkor meg kitörölhetik a Kezdeményezésükkel az ánuszrózsáikat! Nemde?!

De ez csupán az “Akcióterv” egyik, még viszonylag elfogadható eleme. Olyan, amit akár bocsánatos bűnként is felfoghatunk. Ám volt itten még egy másik is, amit nem tudok másként definiálni, mint a “szocialista konzervativizmus” egyik eklatáns és tébolyult példáját!

Harangozó Gábor, szocialista országgyűlési képviselő szerint ugyanis pártjának egyik legnagyobb hibája, hogy “minden eddigi, reformjellegű intézkedést élből elutasított“. A frakciótag szerint ugyanis a NER-Maffia hozott néhány olyan törvényt is, melyet (lévén és gondolom, a “társadalom igazságérzetével” találkozván) nem hogy elvetni, hanem egyenesen megőrizni kéne. Ilyen “vívmány” szerinte a bankokra kivetett extraadó, amellyel a jelenlegi kormány mindössze megcsapolta azokat az extraprofitokat, melyeket a pénzintézetek saját ügyfeleikről (a “Zemberekről“) húzott le.

No ehhöz már nincs mit hozzá tennem. Legfeljebb csak annyit, ebből a szempontból egyetértek Steiner Pál beszólásával, miszerint a szocialista országgyűlési frakcióban csupa negyedvonalbéli senki ül!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Miközben a szocik projektintézetelnek és a közvéleménykutatások adatai alapján azt hiszik, nekik áll a zászló, az Idő és az Események szépen elballagnak mellettük. A Civilek ugyanis pont azt teszik, amit nekik köllött vóna!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Az Utolsó Üzenet

Érdekes levelet “fújt be” a szél a szendamondja ablakán. Forrásvédelmi okokból sem a címzett, sem a feladó nevét nem közlöm, s az üzenetben szereplő egyéb személyek kilétét is titokban vagyok kénytelen tartani.

Szevasz Hapsikám!

Most, hogy végre megvolt a Harmadik, ideje, hogy értékeljem a te tevékenységedet is. Mielőtt belemennék a részletekbe, általánosságokban annyit tudok mondani, hogy alapvetően elégedett vagyok veled. De ebből nehogy azt a következtetést vond le, hogy faszán dolgoztál, s most már mindig biztonságban lesz a segged! Azt Én akkor rugdalhatom csimbókosra, amikor csak akarom, s teneked még készségesen be is kell dőlnöd majd hozzá!

Ámde ne aggódj, ennek most MÉG se oka se alkalma nincsen! Árpi, a Hozzám benyújtott írásbeli beszámolójában egy alapvetően tanulékony és rendes (tehát HŰSÉGES!) gyerekként értékelt téged. Szerinte (leszámítva a kisebb hibákat) általában jól tartottad magad az általa kidolgozott kommunikációs stratégiához. Az Első Közös Jelöltről faszányosan hitetted el a rád bízott pártra még mindig szavazni hajlandó idiótákkal, hogy lényegében semmi közötök hozzá. Jól csináltad a Másodiknál is, akiről meg azt érzékeltetted ugyanezen barmokkal, hogy az lényegében egy büdösbogár, s jóérzésű teoldalid akkor sem szavaz rá, ha ezzel az Én disznómat tartja bent abban az ólban, ami egyébként az övék … lenne, ha hagytuk volna. … Hehehe!

Meg is lett az eredmény. Az Én embereim, meg a tieid sok alattvalót, hülye parasztot tudtak otthon tartani, távol az urnáktól, ez pedig alapvetően fontos volt a nemzeti oldal, tehát az Én újabb győzelmemhez. A dicséretet, meg az átutalást tehát ezennel megkaptad!

Részletezve a munkáddal kapcsolatos véleményemet, már nem ennyire pozitív a dolog. Vannak ugyanis komoly hiányosságaid is!

Kezdjük azzal, hogy Bajuszos túl sok, az én Gyűrtarcú Mangalicám meg túl kevés szavazatot kapott. Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy az előbbi huszonöt percent alatt marad, az utóbbi meg kétharmadon. De te nem voltál képes visszafogni a fővárosi elnöködet, azt a hülye kurvát, hogy ne álljon be Bajusz mögé! Pedig ez a te dolgod lett volna! Azér’ a pénzér’, amit Tőlem kapsz, igazán megtehettél volna annyit, hogy lenullázod ezt a buta pinát. … Már bánom, hogy engedélyeztem neked a Kónhalmit és nem ragaszkodtam a Tüdőshöz. De te erősködtél! Hogy minden oké lesz és kézben tudod tartania dógokat, most meg ugye ez van. … A hibádat tehát nagyon gyorsan javítsd ki, a csaj repüljön, mint a vadlibák! … Az év végéig intézd el! … Teljesen!

Ugyanez a bajom az itteni közgyűlés (hehehe!) összetételével is. Nekem itt is KÉTHARMAD kellett vóna bazkikám! Ebben egyeztünk meg, ugyi? Most meg mi is a helyzet? Hát az, hogy ehhez mehetünk majd kuncsorogni a két saját pártunk egy-egy képviselőjéhez! Ez meg nem kóser, ami meg a te hibád, mert ugyi nem tudtad pórázon tartani azt a hülye picsát! Ezér’ neveztelek ki Én téged oda?! A saját házad táján sem tudsz rendet tartani?! Hogyaza jóbüdös kurvaéletbe bazkikám! Miattad vasárnap kénytelen voltam matekozni, pedig tudod mennyire utálom. Azt kellett mondanom, hogy a huszonháromból tizenhét az végül is kétharmad. Ez ugyan igaz, de a közgyűlési harmincháromból húsz már csak az én zseniális Gyurcymnál számít akár száz százaléknak is! … Kiröhögtettél és ezért még szorulni fogsz!

Jó, tudom! Most te is azzal fogsz védekezni, hogy ennek az önkormányzóságnak végül is a világon semmi értelme. Hiszen ezek a polgármesterek, meg képviselők még a gatyájukat/bugyijukat is akkor tolhatják majd le, ha Én azt engedélyezem. De az Elv az Elv és én ebből soha nem engedek … legfeljebb átírom! (hihihi!)

Ámde vissza a lényegre!

Alapvetően tehát elégedett vagyok veled. MOST MÉG! A jövőbeni sorsod azonban továbbra is az Én kegyes jóindulatomon múlik és ezt jó, ha mindenkoron az eszedben tartod. Azt pedig csakis úgy érdemelheted ki, ha tartod magad az Én akaratomhoz, Terveim megvalósítását pedig még csak egy rosszkor belőled kipukkant fingással sem akadályozod!

A Terv pedig a következő:

1.) Továbbra is érvényben van a Meklód-projekt! Ez pedig ugyi azt jelenti, hogy mindenütt Csak Egy maradhat.

  • Az ország élén csakis Én!
  • Az Én oldalamon csakis Én, pontosabban az Én Pártom!
  • Az Én oldalamon “ellenzéki” kizárólag a Dülldetszemű lehet (a tökét a kezemben tartom)!
  • A Ződlibások egyetlen pártja csakis a Hajósé (az együttes pemzliket kiírtjuk)!
  • A Bal pedig a tiéd … egyelőre!

Az első négyben nincs gond, hiszen ott mindenki teszi a dógát … főleg Én! Nálad azonban vannak problémák, hiszen a te oldalad még mindig nem tiszta. Ugyanis ott még mindig létezik egy fölösleges, Engem nagyon zavaró tényező. Igen, pontosan róla, arról a szemétládáról van szó. Aki nyolc évvel ezelőtt felmosórongyot csinált belőlem a tévényilvánosság szeme előtt! Belőlem! A Nemzet Örökös Miniszterelnökéből! Akit kizárólag tisztelet és hódolat illet, nem pedig szemtelenül az Orcámba vigyorgó ellentmondás és kérdezgetés!

EZ AZ IZÉ MÉG MINDIG OTT VAN! MÉG MINDIG NEM DÖGLÖTT MEG! Takarítsd el, de nagyon gyorsan! És ebben ne számíts Rám meg a kutyáimra. Sem Én, sem ők nem fogják elvégezni a te dolgodat … amiért a suskát kapod, te hülye, trehány kretén! Tudhatnád, hogy “Attila nem kapkod a muslincák után!”.

Márpedig Én egy igazi Attila vagyok és olyan Hungáriát fogok itt hamarost csinálni, hogy Tőlem retteg majd Vasington meg Brüsszel, ti meg attól, sőt, Tőlem koldultok! … Ha nem végzitek a a rátok osztott közmunkákat szorgalmasan, ti lusta disznók! … Hogy fordulnátok fel valamennyien! Undorodom tőletek!

2.) A továbbiakban sem Tőlem, sem Árpitól nem fogsz kapni semmiféle személyes üzenetet. Ha valamit akarunk, majd az egyik fullajtárom kapcsolatba lép veled. Nekünk most már sokkal fontosabb dolgunk van!

Elindítjuk ugyanis A Nagy Átalakítást!

Legelébb is személyesen fogom felfüggeszteni a gravitációt! Legkésőbb 2017 nyarán már ott fogok leviantálni a gyűlölt főváros, meg az egész hülye ország fölött. A Várból, az Én Váramból fogok lenézni rátok, az akaratomat szolgáló senkiházi talpnyalókra, az egyelőre hasznos hülyéimre szavazó idióta parasztokra, akiknek a szaros kis életük egyetlen, picike kézmozdulatomon, vagy csak egy kicsinyke nyelvkiöltésemen fog múlni!

No, ekkor fog majd “jobban teljesíteni” ez a Magyarország! Az ÉN ORSZÁGOM!

… és ezt …

… nem az a hazaáruló, ballibás, zsidó szendamondja!

Utolsó irat: A jövőben személyes értékelést sem fogsz kapni Tőlem. Megelégedettségemet azt fogja mutatni, hogy vagy a Havi Átutalás, vagy a Készenléti Rendőrség jelenik meg nálad!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Nagykoaliciót Magyarországon!

Magyarország szinte minden létező problémájára egyetlen megoldás létezik: Nagykoalíció a Fidesz és az MSZP részvételével! … Nem-nem! Nem ment el az eszem és nem gurult el a gyógyszerem sem. Nem kaptam napszúrást és nincs hőgutám. Berúgva sem vagyok. Ez az egyetlen megoldás!

Ma reggel olvastam a 444.hu oldalán a DeDi (“Demokrácia és Dilemma Intézet“) egy kitűnő elemzését arról, hogy szerintük valójában melyek a balliberális oldal szétesettségének és szerveződésképtelenségének okai. A DeDi úgy véli, hogy ez a folyamat (legalább is a közvélemény számára) a 2009-es “miniszterelnök-casting”-gal indult el. Azóta a ballib oldal összesen öt választást bukott el (méghozzá ordas mértékben!), ami csak fokozta az atomizálódást.

Kézenfekvő tehát, hogy egy bármiféle győzelem érdekében legelébb is újjá köllene szerveződniük. Azaz kiépíteni az új pártstruktúrát, a belső intézményrendszert, majd ezek után egy tisztességes versenyben (egy választáson!) megmérettetve önmagukat tisztázni, az erőviszonyokat. Ha ez sikerült, akkor onnantól kezdve mindenki tudhatja, hogy a választók mennyire “vevők” a különböző, baloldali “árucikkekre”, majd erre alapozva kialakítani egy olyan koalíciót, mely egyesült erővel megdönti a fideszes diktatúrát.

Ámde tisztességes választások Magyarországon immáron 2014 tavasza óta nem léteznek, lévén a Maffiapárt, visszaélve túlnyomó törvényhozási hatalmával, a szabályokat mindig az éppen aktuális érdekeihez tudja torzítani. Ez pedig lehetetlenné teszi az ellenzék számára az alkalmazkodást, majd az ehhöz igazodó struktúraátalakítást. Az országgyűlési “választásokra” vonatkozó új regulát a ballibek ugyan már 2013-ban megismerhették, melyből helyesen vonták le a következtetést: a Maffiaállampártot csakis tömbösödéssel, tehát totális összefogással meneszthetik kormányzati pozíciójából. Azonban az objektív mérce (tisztességes választások) alapján való “relációanalízis” hiánya okán, egy teljes esztendőn keresztül képtelenek voltak dűlőre jutni – bele estek tehát a Fidesz által állított csapdába. Ami végül létrejött, az egy torz koalíció volt, amely nem a különböző, résztvevő pártok táboron belüli elfogadottsága, hanem az össznépi közvéleménykutatások adataira alapultak.

Közbevetőleg:
A fideszes csapda elvileg elkerülhető lett volna, ha az MSZP azonnal belemegy az E-PM és a DK által még tavaly nyáron javasolt “Belső választás“-ba. Ez az eredetileg Tóth Zoltán választási szakértő által kidolgozott ötlet azt jelentette volna, hogy a három párt egy kvázi-előválasztást rendez meg (pontosan előírt szabályok szerint), majd ennek eredményei alapján állítják össze a közös listát, határozzák meg az egyéni körzetekben indítandó közös jelöltek személyeit, illetve magát, a programot és a kampánymetodikát. Nem lett belőle semmi, mivel az MSZP húzódozása és kifogáskeresései okán kifutottak az időből.

A Csapda bevált: Április Hatodika következtében egy olyan pártösszetételű parlament jött létre, amelynek arányai a tényleges erőviszonyoknak, tehát a választói akaratnak egy végtelenül torz vetületét mutatták. Ez azonban nem csak az újabb Kétharmadra vonatkozik (lásd például a körzetenként egy mandátumnál többet eredményező “győzteskompenzációt”, amit a honi Alkotmánybíróság gyalázatos módon “átengedett”!), hanem a (“demokratikus”) Ellenzékre is. Az ott “ügyesen” összeállított Közös Lista ugyanis – mint később kiderült (lásd lentebb!) – a ballib tábor tényleges erőviszonyait alaposan elferdítő mandátumarányokat képezett: egy hatalmas szoci tömb árnyékában két, négy-négy fős mini(nem)frakció (E-PM, DK), meg egy egyszemélyes párt (MLPFodor Gábor) vegetál.

Megjegyzés:
További eredménye ezen Csapdának, hogy a “szabályok” három olyan pártot kényszerítettek egy akolba, melyek nem tudták tisztázni erőviszonyaikat, összehangolni stratégiájukat. Így “kifelé”, a választók felé egy személyes marakodásokkal és belharcokkal tarkított katyvaszt mutattak csak. Ennek meg az lett az eredménye, hogy az Orbanista Állammal  végtelenül elégedetlen, de példa- és kiút mutató ellenzék híján cca. 800 ezer, usque 1 millió jogosult a “lábával szavazott”, azaz otthon maradt! Márpedig ha őket sikerült volna mozgósítani, az Ellenzék – éppen a torz választási szabályok miatt – elsöpörhette volna a Maffiaállamot. (Az egy másik kérdés, hogy Orbánék soha nem lettek volna hajlandóak békésen átadni a hatalmat, s ha mégis, a mindenhová beültetett, gyakorlatilag meneszthetetlen pártkádereikkel rövid úton működésképtelenné tették volna a Törvényhozást és magát az Államot is! – szendam)

Ezen Csapda “bővített újratermelése a még a tavaszinál is pofátlanabb és torzítóbb, a fővárosi EP-választások kerületi eredményei alapján összebuherált “Budapest-törvény“. Ennek lényege nem csak az, hogy egy olyan Fővárosi Közgyűlést hoz létre, melynek pártösszetétele köszönőviszonyban sincs a választói akarattal. Hanem az, hogy az egymás közötti relációkat tisztázni továbbra sem képes, ezért szervezetlen Ellenzéket egy a tavaszinál is szorosabb és taktikusabb tömörülésre kényszeríti. Mivel e “törvény” elképesztő módon csak július 31.-én, azaz mindössze 73 nappal a végül október 12.-re kitűzött “esemény” előtt lépett életbe, a ballib tábor ehhez a mai napig (aug. 15.) sem tudott alkalmazkodni, hiszen eredetileg a régi, pártlistás módszerre készült. A DeDi szerint ezért osztán (a józan ész alapján) nem köllene súlyos kritikával illetni az Ellenzéket, amely – hála a kormánypárti visszaéléseknek – folyamatosan lehetetlen helyzetekbe kerül, s most egy mégdiffúzabb, mégveszekedőbb katyvasz képét nyújtja a választók felé azaz: a budapesti választásokat már a startnál elvesztette.

Ellenpélda:
A DeDi megemlíti, hogy a pillanatnyi politikai érdeken alapuló, választási rendszer-buherálgatás az EU-n belül egyáltalán nem “hungaricum”. Tavaly előtt ugyanis, a kétségtelenül nagy választói támogatottságot és törvényhozási fölényt élvező, Ponta-féle román kormánypárt népszavazással próbálta időnek előtte elmozdítani pozíciójából a vele folyamatosan kekeckedő köztársasági elnököt. A szavazók 89 százaléka rá is bólintott Basescu lapátra tételére, ámde légy pottyant a jól kifőzöttnek tűnt levesbe. A részvételi arány (46%) csupán paraszthajszálnyival, de elmaradt a törvényesen meghatározott érvényességi küszöbtől (50%). Ekkor Pontáék úgy próbáltak segíteni magukon, hogy törvényt módosítottak, miszerint népszavazás esetén a külföldön élő románokat nem köll felvenni a választói névjegyzékbe. Így már bőven meg lett volna az 50 percent. Csakhogy a dolog a román alkotmánybíróság elé került, amely úgy vágta ki ezt a módosítást az ablakon, mint macskát szarni. A DeDi ebből le is vonja a következtetést: Románia jóval demokratikusabb ország, mint Orbanisztán! Hiszen itthon, a fidesznyikekkel teletömött Tákolmánybíróság (szűk többsége!) semmiféle kifogásolnivalót nem talát, az ennél sokkal pofátlanabb “Budapest-törvényben”! (Hja kérem! A “magyar kultúrfölény”! Ugyi?! – szendam)

A DeDi elemzése jó, de vitatható. Ezt én most meg is tenném annak ellenére, hogy nem vagyok az Intézet szakértőihez mérhető, kiművelt emberfő. Csak a józan eszem, az eseményeket a tőlem telhetően legszorosabban nyomon követő figyelmem, s az ebből eredő tényismeretem vagyon. Ezek alapján tehát kénytelen vagyok megállapítani, hogy bár valóban létezett és létezik a Fidesz által a Törvényesített Választási Csalásba épített Csapda, de csakis azért, mert a Magyar Szocialista Párt, pontosabban annak maradéka, hivatásos (tehát közpénzekből élő) tagjainak egy jelentős, hangadó/zsaroló része úgy “működött/működik”, ahogy! A belső erőviszonyok meghatározását, az újjászerveződést, az összefogást és az (esetleges) választási sikereket minden esetben az MSZP ezen káderei akadályozták meg!

Sorolhatnám most oldalakon keresztül a tényeket, de nem teszem. Azért nem, mert aki hozzám hasonlóan nyomon követte az eseményeket, az pontosan tudja miről “beszélek”. Akik viszont nem, azoknak hiába magyaráznék, akkor sem tudnák/akarnák megérteni az érveimet. Ennek ellenére felsorolnék néhányat (Hiszen “csak az ökör következetes”. Ugyi?!):

  • A ballib oldal újraszerveződését a DeDi szerint megakadályozó belső erőfelmérés kivitelezhető lett volna a Tóth Zoltán által javasolt “Belső előválasztás”-sal, ami pont az MSZP időhúzása miatt nem történhetett meg. Ennek lett eredménye a torz parlamenti pártstruktúra.
  • Ez az “Előválasztás” azonban a májusi EP-voksoláson megtörtént, s mivel annak szabályai viszonylag tisztességesek voltak (a televíziós és plakátos párthirdetéseket a Fidesz sikerrel akadályozta meg!), az eredményei is elfogadhatóak. Ezek pedig azt mutatták, hogy országosan csak alig-alig, Budapesten viszont egyáltalán nem a Szocipárt az “ellenzék vezető ereje”.
  • Ehhöz képest például a budapesti összefogás azért nyúlik, mint a rétestészta, mert egyes Megélhetési Párttagok, bizonyos Kerületi Nagyvezírek ennek keresztbe fekszenek arra hivatkozva, hogy ippeg az EP-választások eredményei a torzak, lévén nekijük vagyon egy (senki által soha nem látott) belső véleménykutatásuk.
  • Az Ellenzéknek nem volt ideje alkalmazkodni a csak július 31.-én hatályba lépett Budapest-törvényhez? Nem igaz, hiszen azt júniusban szavazták meg, s már korábban is tudható volt annak lényege. Ezt mi sem bizonyítja fényesebben, hogy a DK és az E-PM képes volt kidolgozni a “Koordinált Indulás” szisztémáját, ami azért nem működhet még ma sem, mert néhány Kerületi Kiskirály akadékoskodik, tovább erősítve azt a képet, hogy ez az egész ellenzék csupán röhögni valóan veszekedős, önsorsrontó társaság. (Hogyan merészkedhet el odáig az eleddig tiszteletre méltó Tóth József, hogy Angyalföldön minden egyéni körzetet a szociknak követeljen? Hogyan lehet még mindig a Szocipárt “befolyásoló tényezője”, országgyűlési képviselője, sőt, a közélet szereplője az alapszervezet-gründolási botrányairól elhíresült Tóth Csaba, aki Zuglóban fejtette ki “hasznos” tevékenységét?!)

Folytassam? Nem teszem! Mert akkor szót kéne ejtenem még arról is, hogy miért nem lehetett tavasszal bizonyos fideszes botrányokkal kampányolni (lásd itt!) és ez kinek az érdekeit szolgálta. Hogy most miért nem lehet az április óta szinte hetente jelentkező újabb, maffiapárti skandallumokat kihasználni (például ezt, vagy ezt, netán ezt, erről pedig már nem is beszélve!). Azért nem volt, nincs és nem is lesz kampány, mert ezt az MSZP így-vagy úgy, de megakadályozza!

Legyek jóindulatú? Rendben, ezért osztán most nem azt fogom írni, hogy szerintem a szoci hangadók szinte mindegyike egy “másik fizetési listán” is szerepel. Maradnék csupán abban, hogy a Szocipárt a XIII.-XIV. századi Magyarország feudális anarchiájába dőlt: a Központ akarata gyakorlatilag nem létezik, a pártot pedig kerületi és megyei Tartományurak pillanatnyi és személyes érdekei rángatják ide-oda, azaz képtelen a racionális cselekvésre. Ahová ők beteszik a lábukat, kezdve a Gyurcsány-kormánnyal, befejezve a Budapesti Összefogással, azt garantáltan lejáratják, szétverik, írmagját elpusztítják, felszántják, majd sóval behintik. (Ahogy a DeDi elemzése megállapította: Budapesten az ellenzék éppen most játsza el a “térképen maradás” utolsó esélyét!)

No ezért javaslom én a Fidesz-MSZP Nagykoalíciót! A háborodott Orbán, meg az egoista, szoci Tartományurak közösen, olyan gyorsan vernék szét az idehaza meghonosodott Maffiapártállamot, amire soha és senki nem lenne képes. … Különben sanyarú évtizedek elé nézhetünk. … Fogunk is!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Attila ment. Jöhet Feri?

Mesterházy Attila tegnap bejelentette általános lemondását… Mindenről! A Pártot újjászervezni(?), halottaiból feltámasztani(!) képes utódjelölt a fasorban sincs. Ki lesz a Baloldal Megváltója? Esetleg Feri?

Tegnap délben Mesterházy Attila egy rövid sajtótájékoztatón bejelentette lemondását. Nem csak a párt elnöki funkciójáról, hiszen ezt semmiképpen nem tarthatta volna meg, de a frakcióvezetésről is, amelyet pedig – tudomásunk szerint – stabilan birtokolt. Avagy még sem?

Isten malmai lassan őrölnek. – tartja a mondás, – “… de még lassabban a szocialistáké!” – tehetnék hozzá tapasztalataink alapján. Ebben a szervezetben, különösen Horn Gyula 1998-as lemondása után, általános módszerré vált a klikk- és kamarilla-politizálás. A háttérben megbúvó és különböző érdekcsoportokba tömörülő pártelitben az átmeneti szövetségkötésekkel kialakuló erőviszonyok alapján folyó állandó alkudozások határozták meg az ippeg aktuális “irányvonalt”, no meg a vezetőség személyi összetételét és a pártelnök kilétét is.

Ez engem élénken emlékeztet a Sztálin utáni Szovjetunió legfelsőbb vezetésében zajló taktikázásokra. A három hatalmi központ (Párt, Hadsereg, KGB) pillanatnyi erőviszonyai döntötték el, hogy ki legyen a Generalníj Szekretar, s az addig maradhatott hivatalában (az esetek többségében pedig életben is!), míg a Kiegyezés fenn állt. Hruscsov a Párt és a Hadsereg támogatását élvezte, de mivel a Kennedyvel kötött alkuval elárulta a Birodalmi Eszmét, belső puccsal (ha tetszik: palotaforradalom) döntötték meg. Utódja, Brezsnyev ugyanezen két csoportosulás kirakatembere volt. Az őt követő Andropov viszont már a KGB-Párt tandemé. Váratlan halála azonban válságot okozott, s mivel a tripartit alkudozások nem vezettek eredményre, jöhetett Csernyenkó, s amíg nem sikerült megtalálni a tényleges Cárt, meg is kapta rendszeresen az őt életben tartó injekcióit. … Gorbacsov már egy másik “tészta”: egyértelműen a KGB-re támaszkodva előbb a Hadsereget, aztán a Pártot nyírta ki, megszüntetvén így elébb az egyeztetési kényszert, utána meg a Szovjetuniót is!

Az MSZP platform-politikusai elsősorban (sőt, kizárólag) azzal voltak elfoglalva, hogy megőrizzék a Status quot, azaz egyik csoportosulás se tudjon a többiek fejére nőni. Nem törődtek a párttal, a vidéki szervezetek “tatarozásával”/fejlesztésével, nem törődtek az Új Nemzedék kinevelésével (tehát a káder-utánpótlással) és nem törődtek a választóikkal sem. Időnként ránéztek a közvéleménykutatások adataira, s ha azok kedvezőek voltak, vígan folytatták a belső (és külső) mutyizásokat abban bízva, hogy a Törzsgárda, meg a “jobboldaltól” undorodó, s ezért a “kisebbik rosszra” szavazók majd betolják szeker(es)üket a hatalomba. Ez 2002-ben meg is történt igaz, ebben nagy segítséget jelentett az, hogy az SZDSZ koalícióképes párt maradt.

A 2004-es EP-választások elvesztése azonban cezúrának bizonyult. A Medgyessy-féle pénzeső ellenére az MSZP a második helyre szorult. A zúgolódó Frakció miatt ezért elébb a miniszterelnöknek köllött mennie, a mindenkivel elégedetlen párttagság miatt pedig a központi jelöltnek számító Kiss Péternek is. Az Utód (később a párt élén is) Gyurcsány Ferenc lett, akiben a “Pártblebsz” azt a személyt látta, aki képes megreformálni az egész szervezetet, azaz lecsapolni a “Pártpatríciusok” által létre hozott belterjes, bizantikus mutyi-mocsarat. Gyurcsány neki is látott a melónak, de 2005-ben még nem volt elég ereje hozzá, hogy a megüresedő köztársasági elnöki szék ügyében racionális döntést csikarjon ki a pártból. Hiába mondta, hogy a Platform-plutokraták által pajzsra emelt Szili Katalin nem csak alkalmatlan, de még a kellő számú országgyűlési szavazata sincs meg, azok csak legyintettek: “Az SZDSZ úgy is be fog állni a sorba!“. Hát nem állt be, a következmény pedig Sólyom László (később végzetesnek bizonyult) hivatalba lépése, illetve Gyurcsány további, párton belüli erősödése lett.

A 2006-os választásokat az MSZP megnyerte, ámde ez elsősorban Gyurcsány személyes kampány-teljesítményének volt köszönhető. Ez pedig arra sarkalta a nepotista Pártbürokratákat, hogy az önálló és egyre erősödő hatalmi központtá magát kinövő Pártelnököt, bármiféle módon, de amortizálják. Az Ifjú Cézár hátába döfött mérgezett tőr az Őszödi Beszéd kiszivárogtatása volt, ami azonban nem csak Gyurcsányt, de az MSZP-t is a sírba vitte, s mint később kiderült: csakis az MSZP-t! A miniszterelnök lemondásra kényszerült (utódjának kiválasztása kabaréba illő történet!), a Klikkek pedig ahelyett, hogy a kárminimalizálásra, tehát a kampányolásra fordították volna egyre fogyó energiáikat, ismét belemerültek a szokásos belharcaikba.

A 2010-es Bukás után jött Mesterházy Attila, s úgy tűnt: valamiféle változás, átalakulás indul be az elaggot és teljesítményképtelen Szocipárton belül. Az Új Elnök azonban a “Fiatalítás“, illetve a “Nemzedékváltás” címszava alatt csupán elitcserét vezényelt le, míg a “módszerek” változatlanok maradtak: Mesterházy egy csakis hozzá hű Pretoriánus Gárdát szervezett maga köré, s ezekkel tömte ki elébb a vezetőséget, később pedig (2014) a frakciót is. Ezért őt kárhoztatni igazából nem szabad, hiszen más módszereket nem is tanulhatott volna el a Horn által kinevelődni hagyott, középszerű Nagy Elődeitől azon a néhány esztendő alatt, míg a pártlajtorján felkapaszkodott a Legfelsőbb Fokig. Hogy ezzel pedig mire jutott, hát azt most már mindnyájan (de főleg ő) láthatjuk!

Az Első Pofon után (2014. április 6.) még lehetett azzal magyarázni a dolgot, hogy “erősen lejtett a pálya” (igaz) és különben is, “megőriztük a Második Legerősebb Párt pozícióját” (ez is igaz, de …!). További indok: rosszul lett összeállítva a Közös Lista, az oda második helyezettként beemelt Gyurcsány pedig többet vitt, mint hozott. Ámde azt, hogy a Maffia-kormányzással rendkívül elégedetlen, mintegy 800 ezres tábort miért nem sikerült aktivizálni, azt már nem! Mert akkor meg köllött volna indokolni, hogy miért nem volt Tényleges Kampány!

Erre két magyarázat is létezik. A Jóindulatú szerint Mesterházy arra számított, hogy a 2002-ben tapasztalt elégedetlenségi hullám hátán is beszörfölhet a Hatalomba, így elegendő csak “mutatnia” magát. A Rosszindulatú (és szerintem a valósághoz jóval közelebb álló) álláspont szerint a Fidesz-szel kötött háttéralkuk miatt hagyta lecsapatlanul azt a számtalan “magas labdát”, amit a lopásokba és mutyizgatásokba teljesen belegárgyult Orbán-párt kínált fel. Igazából szó sem volt a trafik- és föld-mutyikról. Meg sem említődött az egyébként kitűnően kommunikálható “Pakstum“, Rogán Tonyó botrányos ingatlangyarapodásának taglalását pedig az egyik elnökségi potentát személyesen állíttatta le a pártközeli “Egyenlítő blog“-on (az meg tiltakozásul be is zárt, … pont a kampány kellős közepin!)

A Második Pofon után (2014. május 25.) azonban már nem lehetett magyarázkodni. Az MSZP országosan a harmadik helyre szorult, az ellenzéken belül pedig ugyan megőrizte (alig több, mint egy nyomorult százalékkal!) a “vezető pozícióját”, de vidéken több helyütt is a DK, a fővárosban pedig még az E-PM is megelőzte. Attila persze ekkor még próbálkozott némi taktikázással (“felajánlott” lemondás az elnökségről, de ragaszkodás a frakcióvezetéshez), ám aztán kiderült, hogy a bizantikus eljárások alapján megszervezett “Ifjú Gárdája” is csupa haszonelvű emberből áll. Az első, aki hátba szúrta őt, az ilyesmiben már nagyon gyakorlott Horváth Csaba (eredetileg budapesti főpolgármester-jelölt … R.I.P.! – korábbi szövetségesét, a méltán vád alá helyezett Hagyó Miklóst is ő tagadta meg elsőként!), aztán kiderült, hogy sem az Elnökség sem pedig a Frakció kézből etetettnek hitt, konformista “politikusai” sem ragaszkodnak hozzá hogy vele együtt szálljanak a sírba. Végül a szintén bizalminak számító Kórózs Lajos üzente meg neki, hogy vagy lemond, vagy a tagság fog tömegesen átigazolni a Gyurcsány-féle DK-ba!

Most, azaz tegnap dél óta, az MSZP ott tart, ahol a Szovjetunió 1984 februárjában (lásd fentebb!). “Andropov Attila” váratlanul elhalálozott, s a Párt most nem tud megegyezni az Utód személyében. De még a bármikor “földelhető” átmeneti embert, a maguk “Csernyenkóját” (Tóbiás? Újhelyi? Valaki más?) sem találják, lévén a minimális jelentkezés teljes hiánya ezt de facto lehetetlenné teszi. Akkor most mi legyen? Hol a “Gorbacsov”?

A kitűnő elemzéseiről ismert Aczél Endre, a Galamus-on ma megjelent írásában erre meg is adja a “kvázi-anonimizált” választ: nincs más hátra, jöjjön az az ember akit “… nem lehet kiiktatni a magyar politikából, akármennyire szeretné/szerette volna is a Fidesz is, az MSZP is“! Jöjjön tehát a Pártegyesítés, de közel sem úgy, ahogyan az április hatodikán leszerepelt közös listát összeállították! Mert Május 25. bebizonyította, hogy valójában ki is volt az a bizonyos “Áprilisi Potyautas“! Mert nyilvánvaló, hogy immáron ki az erősebb, s az ehhöz való gravitálódás nem csak a szavazókra, de a korábban antigyircsanyista, hivatásos párttagokra is jellemző!

Attila ment. Jöhet Feri? Ő lesz az a “Kvázi-Gorbacsov“, aki végül mégis lecsapolva azt a bizonyos platformista-mutyista pártmocsarat, felszámolja az önnön módszereinek dugájába esztendők óta beledőlt Szociuniót, majd átviszi a Baloldalt a “Balkán tenger” túlsó, européer, tehát valóban korszerű és főleg Demokrata Kikötőjébe?

Látni fogjuk, osztán meg (remélem/attól félek) látni fogjuk!

… és ezt …

szendamondja!