Balmorál, avagy válás szoci módra

Közel egy hete figyelem néma csöndben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) válásának történéseit. El vagyok képedve!

Soha nem értékeltem különösebben nagyra sem a magyar politikai, sem pedig a válási kultúrát. Mindkettő nagyon alacsony színvonalú, a kettő együtt, azaz a “politikai válás” pedig csak űrtávcsővel figyelheti a bányászbéka seggét. Ennek ellenére feltételeztem annyi józanságot mind az MSZP, mind a DK részéről, hogy a tavasz óta nyílvánvalóan elkerülhetetlen szétköltözködésüket a lehető legúriemberibb módon fogják levezényelni. Hát az MSZP-ben kétségtelenül csalódnom kellett.

Az még hagyján, hogy a hónapok óta folyó egyeztetéseken a szocipárt alapállása a “vidd-a-bandád-ahova-akarod-de-a-vagyon-marad” volt, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a primitív, már-már orbáni méreteket öltő gyurcsányellenes bosszúvágy kiélése fontosabb lesz számukra, mint az ország és a saját alapvető politikai érdekeik érvényre juttatása. Az pedig, hogy mi ez az elemi érdek nyílvánvaló: az első adandó alkalommal farba billenteni a ma regnáló ámokfutó, mindent tönkre tevő orbanista hatalmat.

A ma még érvényes, s alapjaiban 1990. óta változatlan választási törvény csak azon pártnak biztosítja a kormányalakítás lehetőségét, amelynek vannak szövetségesei (ez alól csupán az 1994-es és a 2010-es választások képeztek kivételt). Az a “nagypárt”, amelyik nem vigyáz kisebb, de potenciális partnerére, bukásra van ítélve. Így járt a Horn-kormány 1998.-ban (az SZDSZ ellen indított amortizáló hadjárata miatt) és az első Orbán-kormány is (a kisgazdákat és az MDF-et leszalámizó taktikája okán): egyik sem újrázhatott, mert az előbbi túlzottan meggyöngítette, az utóbbi pedig felfalta szövetségeseit.

Míg a mostani választási törvény a szövetség keresésének és kötésének kényszerét csupán a második fordulóban érvényesíti, az alkuk megkötésére és a visszaléptetésekre pedig két hetet ad, az orbanista hatalom által hamarosan az országra oktrojálandó új jogszabály ezt a lehetőséget megszünteti. A nyílvánvalóan “testreszabott” változások ugyanis csak abban az esetben teszik leválthatóvá a regnáló kormányt ha annak ellenzéke már jóval a mindössze egyetlen forduló előtt egy minél szélesebb választási szövetséget kötve közösen indul a mandátumok megszerzéséért. A “Vigyázz a leendő szövetségesedre és ápold a kapcsolatokat!” alapelve tehát már most hatványozottan jelentkezik. De lehet-e ágyba bújni egy olyan nővel, akit előzőleg lekurváztál, lerondabanyáztál? Nem az-e a helyes módszer, ha előzőleg bókokkal, figyelmességekkel és ajándékokkal halmozod el?

Az MSZP elaggot dinoszauruszai, kiknek nyílvánvalóan a fejükbe szállt a kudarc, ezt az alapvetést tényszerűen nem ismerik. Annak ellenére, hogy a közvéleménykutatások eredményei számukra is elérhetőek, s melyekből az világlik ki, hogy a honi választók mintegy 60% arra vár, hogy legyen egy új párt, egy új mozgalom, melyre jósszívvel adhatja voksát – leváltva ezzel a rapid módon megútált Fideszt -, sem a szerveződő civilekkel, sem pedig a potenciális szövetséges DK-val nem igyekszik jó viszonyt létesíteni. Utóbbi esetében pedig az elmúlt hat nap alatt minden létező disznóságot megengedett magának … pitiáner bosszúból.

Kezdődött azzal, hogy a tíz kiválni szándékozó DK-s képviselőnek egy a Házelnökhöz intézett, alkalmas megfogalmazású levéllel/bejelentéssel lehetetlenné tették az azonnali frakcióalakítást. Mesterházy ugyan azzal védekezett, hogy úgy a Házszabály, mint a képviselőcsoport saját, belső előírásai csakis a “kizárás” és a “kilépés” esetét ismeri, de ez gyönge érv volt. Mert ugyan mibe került volna neki, ha a Kövérhez intézett írományban mondjuk arról tájékoztatja a Nagybajuszt, hogy az MSZP képviselőcsoportja kettévált, s ezzel legalább lehetőséget ad Gyurcsányéknak a frakció-szerű működésre. Kövér persze mindenképpen bekavart volna, de akkor már mégse a szocik (“Mi megtettük, amit lehetett.” – mondhatta volna az MSZP), hanem a Fidesz tesz kersztbe a DK-nak, ami közel sem akkora sérelem, amit később ne lehetett volna orvosolni.

Ugyancsak elejét lehetett volna venni annak a Fidesztől eltanult karaktergyilkos hadjáratnak is, amit a szocik egyes bosszúvágytól lihegő elmegyengéi már a válást előkészítő egyeztető tárgyalások során elindítottak. A mindenre alkalmatlan Szekeres, az állandón részegnek tűnő Szanyi és a bokától tokáig évek óta korrupciós pénzekben gázoló, a Fidesszel folyamatosan mutyizgató Puch(pithecus), olyan nyilatkozatokat, interjúkat és blogbejegyzéseket engedtek meg maguknak a gyurcsanyistákkal (és személyesen Gyurcsánnyal) szemben, melyek csak nagyon nehezen felejthető sérelmeket okoztak. Erre tett még egy lapáttal az az “Origo“-n még kedden megjelent írás, melyben névtelen “források” úgymond “megvilágítani” igyekeztek az MSZP-DK válás “hátterét” az internetes portál olvasói számára. Alig hiszem, hogy ezt az aljas kis szivárogtatást a DK egyhamar megbocsájtaná. Ahogyan azt sem, hogy Mesterházy Szegeden arról értekezett hívei körében, hogy az október 22.-én Gyurcsányék által létrehozott új párt tulajdonképpen az SZDSZ reinkranációja. A valaha rendkívül ígéretes és nagy elmékkel teletűzdelt, de leszerepelt, s így az Országgyűlésből tavaly méltán kibukott liberális párt neve ugyanolyan szitokszó a szociknál, mint a Fidesznél. Tehát amikor Mesterházy párhuzamot vont az SZDSZ és a DK között, annak ugyanolyan karaktergyilkos szándéka volt, mint fentebb említett, nem túl színvonalas párttársai szövegeléseinek. Mindezt pedig a Baloldallal túlzottan nagy szimpátiát nem ápoló Magyar Nemzet online kiadása kellő vigyorgás kíséretében nem is mulasztotta el idézni, természetesen az “Ellenségem ellensége”-alapon.

Aztán az egész folytatódott sőt, kiegészült a torgyáni “Monnyonle!“-zéssel. Előbb a szoci pártelnökség kezdte a kutyakomédiát, amelyet aztán folytattak a vidéki talpasok is. A minap a zalaiak szólították fel mandátuma visszadaására Baracskai József, volt megyei elnököt, majd a Győr megyeiek kezdték piszkálgatni Molnár Csabát, a volt kancelláriamnisztert és a DK kijelölt frakcióvezetőjét hasonló igényükkel. Utóbbi ugyan a “Kisalföld” című helyi lapnak adott nyilatkozatában próbált békülékeny hangot megütni, felajánlva a helyi képviselőcsoportok együttműködését, de Kalmár István soporoni elnök ezt gőgösen elutasított mondván: “erről majd helyben fogunk dönteni“.

És persze megszólaltak az örömködők is. Szekeres Pubi pl. a Népszavának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy “vége a gyurcsanyizmusnak az MSZP életében”, s bár a korszakváltás hosszú időt fog majd igényelni, de ebben szerepe lesz “annak az intellektuális teljesítménynek, amit fel tudunk mutatni arról, mit gondolunk Magyarország problémáinak a megoldásáról, annak a szervezeti erőnek, amelyet az MSZP jelent, és amelyet meg akarunk erősíteni, valamint annak a társadalmi kapcsolatrendszernek, amire törekszünk“.

Szekeres meg az “intellektuális teljesítmény”. No hiszen! De hogy ez mégis mit jelenthet, arról képet alkothatunk a volt hadügyér, jelenleg közgazdasági főzseni következő mondataiból: “Van már jelszónk is, valamelyik reggel találtuk ki: nem engedünk a 48-ból. Mi 48-an nagyon komolyan vesszük a kötelezettségünket, amelyet a választók bizalmából, lehetőségként kaptunk“. Huhh Imikém! Ennek kifundálásához valóban nagy “teljesítményre” lehetett szükségetek, s rádásul mindezt “valamelyik reggel“! Gratulálok!

Hogy mindezek után a szocik mégis ki az ördöggel akarnak szövetséget kötni, arra egészen tegnapig képtelen voltam választ találni. Aztán megjelent egy cikk szintén a Népszavában (2011. okt. 28., 2. oldal) “Ellenzéki kerekasztalt terveznek” címmel. No, ha valaki azt hitte, hogy a gyurcsanyisták távozása után maradt még józan ésszel megáldott ember az MSZP-n belül, akkor ezen tudósítás elolvasása után végképp szakíthatott ezen téveszméjével. Idézem az írást:

“Új ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja majd szombaton (okt. 29.) a szocialista platformok összejövetelén SCHMUCK ANDOR(!!!!). Értesülésünk szerint az MSZDP FŐTITKÁRA(!!!!) a Baloldali Tömörülés platform által összehívott konferencián beszél elképzeléseiről. A vezető szónok Mesterházy Attila, az MSZP elnöke lesz. Úgy tudjuk, a platform szeretné, ha a szocialisták ismét szorosabbra fűznék a szálakat a szociáldemokratákkal, ezért hívták meg a párt nemrég megválasztott főtitkárát.”

Aha! Az Orbán-kormány leváltása érdekében teremtendő Balodali Alternatívához és a Baloldali Megújuláshoz Szekeresen, Szanyin és Puchon, valamint a nemlétező MSZDP-n, illetve annak tökéletesen lejáratódott és hiteltelen “főtitkárán”, a Kis-schmuckon keresztül vezet az út!

Ez lenne az új “Balmorál“? Gratulálok! Még röhögnék is, ha lenne min!

… és ezt …

…szendamsírja!

No comment

Ezt a cikket a Népszava tegnapi számában olvastam. Kerek, egész, találó. Nincs mit hozzá tennem.

“Lejárt konzerv”

Az Európai Unió megint egyszer megmutatott valamit dekadens kultúrájából és értelmetlen politikai korrektségéből, amikor hajnalig tartó egyezkedés, tárgyalás, ne köntörfalazzunk, az európai zsidó-katolikus kultúrkör kufárjaira jellemző alkudozás után csak megállapodott arról, miképpen lehet megmenteni egy uniós és euró övezeti tagországot, jelen esetben Görögországot a teljes és végzetes államcsődtől. Száz és százmilliárdok repkedtek a levegőben. Sőt elhangzott egy ezermilliárdos szám is, mert ennyit akarnak felhalmozni a jelenlegi 440 milliárd helyett más tagországok esetleges kisegítésére.

A német kancellár és a francia elnök külön leült a bankok képviselőivel, akiket arra kértek, hogy legyenek szívesek a birtokukban lévő görög államkötvények felét lehúzni a mellékhelyiségben, amiért cserébe mintegy 30 milliárd eurós támogatást kapnak, hogy megrendült egyensúlyi helyzetük helyrebillentésére több mint 100 milliárd euróval emelhessék a saját tőkéjüket. Könnyű ezt így elmondani, de a valóság sokkal bonyolultabb, mert amikor Merkel kancellár és Sarkozy elnök a tárgyalóasztalhoz ültek, a bankok csak 40 százalékot ajánlottak, a politikusok 60 százalékával szemben. Aztán – szokás szerint – kompromisszumos megállapodással álltak fel, félúton, 50 százaléknál találkozva. És hasonlóan jártak el a többi ügyben is, tehát nem születtek drasztikus és végleges megoldások, senki ellen, és senki figyelembevétele nélkül. Az euró övezeti tag Szlovákia például felmentést kapott az újabb befizetések alól.

Mindezek után szinte magától értetődő, hogy a hazatérő magyar kormányfő hatalmas magyar sikerként könyvelte el a találkozót, amelynek érdemi részén jelen sem volt, mivel nem vagyunk tagja az euró zónának. A kormány fekete-fehéren nyomott napilapja a siker mibenlétét kifejező főcímmel jelent meg: “Magyarország nem fizet”. Orbán Viktor ezzel egybecsengő nyilatkozata szerint nem fogjuk megtéríteni külföldi bankok veszteségeit. Tegyük hozzá: ezzel valójában azt mondta, nem áldozunk egy vasat sem az államcsőd szélén tántorgó Görögország kisegítésére.

Orbán Viktor politikai krédója ugyanis az, hogy Magyarország senkiért nem tesz semmit. Miért is tenne, hiszen senki nem tesz értünk sem semmit. Az abszolút önzés és mások figyelmen kívül hagyása a politikájának lényege. A tárgyalások, az alku, mások érdekeinek legalább részleges elismerése helyett a saját álláspont erővel történő érvényesítése. A hazánkban tevékenykedő külföldi bankok reggel a küszöbükön találják a bankadót, minden előzetes figyelmeztetés, pláne egyeztetés, vagy tárgyalás nélkül. A jelenlegi magyar kormánytöbbség úgy törvénykezik, hogy pénteken egy képviselője törvényjavaslatot terjeszt a tisztelt ház elé, amit a következő héten már törvényként látnak viszont a polgárok. Nincs konzultáció, vita, véleménycsere, kompromisszum. Minek is lenne, hiszen ez a dekadens nyugat értelmetlen politikai korrektsége.

Ez érthető is. Angela Merkel kancellár a közvélemény maga mellé állítása érdekében még a csúcs előtt arról beszélt, hogy megállapodás hiányában gazdasági káosz vár a kontinensre és háborúk törhetnek ki. Ennek komoly hatása volt a német polgárokra, de a kancellárnak tárgyalási mandátumot megszavazó német parlamentre is. Sem a polgárok, sem a politikai pártok, így a meghatalmazást megszavazó ellenzék sem akar háborút és zűrzavart. Szemben a magyar kormányfővel, aki már több mint egy évvel ezelőtt hadat üzent a világnak. Háborúban áll mindenkivel és mindennel, az államadósságtól, a multikon, az IMF-en, az unión és a bankokon keresztül egészen a spekulánsokig. Országa nemzeti gondolkodású polgárai is permanens háborúban vannak és vesztésre állnak. A sanda és Magyarország egyedi megoldásait megérteni képételen külvilággal, de saját magukkal is.

Közben a zűrzavarral és a gazdasági káosszal, a stagnálással, az adókkal, az inflációval, a fogyasztáscsökkentéssel, a munkanélküliséggel, de még az adóemeléssel sem lehet a magyarokat megfenyegetni, mert mindezek már mindennapjai szerves részét jelentik. Vagyis Európát megelőzve már jó ideje ott vagyunk, ahová ők nem akarnak eljutni. Nevezetesen gazdasági és politikai káoszban, demokratikus hatalomgyakorlat, demokratikus alapintézmények nélkül. Már ott, hogy az ország vezető pártja Európa helyett Oroszországban, Kínában és Szaúd-Arábiában keres anyagi támogatást, és lát követendő politikai működési modellt.

Igaza van Orbán Viktornak, hogy mi gyorsabban haladunk, mint a dekadensek a Lajtán túl. Azzal, hogy mi visszafelé robogunk Európa országútján, ahol az EU lassan, de határozottan, egyik válság után a másikat hagyva maga mögött, de mégis csak előre lépdel, kifelé a bajból. A magyar jobboldal korszakos tévedésében nincs egyedül. Igaz, fajtársai szinte sehol sincsenek kormányon. Az téveszme, amely szerint az “új nemzetállamoké” a jövő, a nagy nemzetközi szerveződésekkel szemben, nem csak visszalépés a 19. és a 20. század ideológiájához, sőt társadalmi gyakorlatához, de halálosan végzetes hiba is. Azt jelenti: Orbán Viktor és társai nem értették meg, hogy nincs visszaút a globalizációból. A háború a multik, a külföldi bankok ellen bukásra van ítélve, és vesztesei mi leszünk, mindannyian, magyarok.

Az egységes világpiac mindennapjaink valósága, amelynek kiteljesedését nem fogják megállítani, vagy visszafordulásra kényszeríteni a vidéki termelői piacok, Demján Sándor szövetkezeti bankjai, és az sem, ha a fekete-fehér kormánylap minden nap egeret, mérget és lejár szavatosságú konzervet talál a Tescoban.
Zsebesi Zsolt / ( www.nepszava.hu/articles/article.php?id=485926 )

Orvost! De nekem!

Miközben október 23.-án lezajlott Budapesten az elmúlt bő két évtized egyik legjobb, leghangulatosabb és főleg legnagyobb (mintegy 100 ezres!) tüntetése, melyen okos és ütős beszédeket hallhattunk, Pártjuk és Kormányunk gondoskodott arról, hogy ezen a napon se maradjunk gyomorforgatóan álszent szónoklat és sületlenül ostoba nyilatkozat nélkül. Köszönjük Pali és köszönjük Viktor!

Komolyan mondom szinte bepánikoltam, amikor kiderült, hogy lefújták a Fidesz astoriás dzsemboriát, ráadásul a legvigyorosabb beszédeket tartani szokott közjogi “méltóságaink” is szanaszét futnak a Világba. Orbán a belföldi helyett a külföldi “égést” választotta (Brüsszel), Tömjén (Pacsirtavadász) Zsolti Ausztráliába ment szafarizni, Simicskó főhadügyér Kanadában szervezi a Magyar Önkéntes Idegenlégiót, Kövér (Kötél) László Braziliában és Uruguayban múlatja az időt és a Szabadság Ünnepét a jobbikos Balczó társaságában (no, ez meg mi az ördögöt keres ott és főleg kinek a pénzén?), a mi kedves Gojostolunk pedig Bécsben fogja gyakorolni a magyar helyesírást.

Hát akkor ki az ördög fog nekünk idehaza, az ’56-os Forradalom apropóján hülyeségeket beszélni? – tettem fel magamnak a kérdést riadtan. De még szinte be sem fejeztem eme mondatot, máris kiderült, meg van oldva a problémám: Pali Bá’ bécsi programját egy nappal előre hozták, így lesz valaki idehaza is a Nemzeti Kurzus, a NER képviseletében, aki talán hajlandó lesz tisztességesen megemlékezni arról a párezer halottról, akik 55 esztendővel ezelőtt reménytelen kűzdelmet vívtak a gyarmatosító szuperhatalom tömeghadserege ellen.

Pali Bá’-nak persze nem volt könnyű dolga. Miután előző nap a Bécsben tartott ’56-os megemlékezésen úgy odakozmált, mint nagylángon felejtett puding két óra alatt (a Népszava erről szóló tudósítását lásd itt !), emberes elhatározás kellett ahhoz, hogy a “közszolgálati” tévé kamerái elé ülve Esti Mesét mondjon a zembereknek. De megtette, s ez aztán ki is verte nálam a biztosítékot, de rendesen.

De lássuk csak, miket is mondott Gojostol? (minden idézet a 168 Óra cikkéből származik, a zárójeles megjegyzések pedig tőlem!)

Pákó bácsi szerint “…Magyarországnak ma fegyverek nélkül ugyan (nincs két hete, hogy az utolsó kalasnyikovot eladtuk Kadhafinak, de az a piszok fizetés nélkül megmurdelt?!), mégis ezer fronton kell megvédenie polgárai érdekét. “. De semmi vész, szorgos népünk győzni fog, hiszen “a magyarokban sokkal több van annál, semhogy játékszerei vagy elszenvedői legyenek a sorsnak. ” (legfeljebb csak akkor, ha a “Sors”-ot mondjuk Orbán Viktornak hívják.). Mert mi, magyarok “világrengető dolgokra voltunk képesek (Kósa és Szíjjártó pl. tőzsdéket rengetett meg!), és halálos sebet adtunk egy embertelen világhatalomnak…” (amely hatalom 12 évvel később még jó alaposan belerúgott Csehszlovákiába – némi magyar segítséggel, s az ’56-ban kapott halálos sebbe csak alig 35 esztendővel később halt bele!). Schmitt szerint azok, akik 1956. októberében “…az utcára vonultak, mind érezték, hogy Magyarország nem a helyes úton jár, a tüntetők ezért mondták azt: elég volt, eddig és ne tovább!” (ez a Pali véletlenül nem cserélte el a papírját és nem a pár órával korábbi Millás tüntetés egyik beszédéből idézett?). A hatalom pedig félni kezdett, “…mert látta, hogy az emberek az igazságért jönnek, és a magyar valóságot akarják.” (most már biztos, hogy a Millás tüntetésről beszél!). Beszédét az elnök így folytatta: “…mit ér nekünk, mai magyaroknak a szabadság, fel tudjuk-e fogni az értékét, meg tudunk-e rendülni azon, hogy mit adott érte az a generáció? “, majd a korabeli hősök áldozatát méltatva kijelentette, hogy “…56 mércéjéhez odaállva mindent el kell vetnünk, ami méltatlan az értünk is vállalt áldozathoz!”

Nem tudom, mondtam-e már, hogy Schmitt beszédeitől általában sikítófrászt szoktam kapni. Ennek ellenére ezt a szövegét egészen békés nyugalommal voltam képes tűrni, s csak az idézett utolsó mondatainál karmoltam kissé bele a fotel karfájába. Mert nehogy már egy Fidesz-lakáj kezdjen szónokolni a szabadság értékeiről! Egy olyan párt távirányított zsebdroidja, mely párt minden eddigi tevékenysége csak mélységes lealázása volt mindannak, amelyért az ’56-os felkelők harcoltak és meghaltak!

Ízzot már a biztosíték az agyamban, de amikor ez a karrierista, mindíg az élet napos oldalán járt seggfej azt merészelte mondani, hogy “…az országnak ma harcolnia kell az adóssággal, a nemzetközi válság pénzügyi hullámaival, és meg kell állítania milliók elszegényedését.“, végképp kisült bennem minden jómodor. Hát nem szégyelli magát ez a pasas? Pont ő beszél itt milliók elszegényedéséről, akinek pártja éjjel-nappal mindent megtesz ennek érdekében, a szegénységet pedig büntetőjogi kategóriának tekinti (lásd a nyóckeres hajléktalanüldöző polgármester “hajléktalan-ügyi kormánybiztossá” való egészen arcátlan kinevezését!)?! Hát elmész Te a Jófenébe Palikám, de nagyon gyorsan!

Már azt hittem, vége megpróbáltatásaimnak, de csalódnom kellett. Mert bizony a Szeretett Vezető, a Kárpát-medence Géniusza sem bírt nyugton megülni a seggén, s muszály volt neki Brüsszelből belenyilatkoznia a hazai közvélemény kagylófüleibe! Hát, amikor ezt a vasárnap délelőtt a Magyar Rádiónak adott nyilatkozata kivonatát elolvastam a Népszavában, kiabálni kezdtem: Orvost! De nekem!

Őfelsége ugyanis azt kegyeskedte mondani, hogy “…szükség van közös döntésekre – ellenkező esetben ugyanis az európai gazdaság hanyatlásba zuhan -, de minden országnak lehetőséget kell adni arra, hogy a saját útját járja. Magyarország is ‘nagyon gyakran, a többi európai országtól eltérő intézkedésekkel próbál úrrá lenni’ saját nehézségein“.

(Hát ez tényleg így van, wazzekém! Kaptunk is a fejünkre jó alaposan. Bepanaszoltak minket a telekom-cégek, a bankok hamrost csimbókos pert akasztanak a nyakunkba, vonul ki szépen a tőke Magyarországról, melyet hamarosan a gagyi-kategóriába fognak besorolni a hitelminősítők, a gazdasági növekedésünk pedig – hála neked meg annak a barom Eltolcsynak – szépen beleállt fejjel a nullába!)

De a Királyi Fenség nem állt ám meg az EU-ellenesség útján. Mert méltóztatott arra is felhívni mindenki figyelmét, hogy Brüsszelben bizony születhetnek Magyarország számára ártalmas intézkedések is. Példaként az Únió adóharmonizációs elképzelését hozta fel, mint ami kedvezőtlen lenne hazánk számára. Szerinte ugyanis “…Magyarország versenyképessége éppen az egyszerű, rugalmas, gyors és alacsony adókulccsal operáló adórendszerében van“!

(Hogy mi az Isten van? Méghogy “rugalmas,egyszerű és gyors” adórendszer! A “Doing Business” idei versenyképességi felmérése szerint, melyet szombaton ismertetett a Népszava, Magyarországon egy cégnek évente 13 adófizetési kötelezettségnek kell eleget tennie, bevallásra és adminisztrációra 277 munkaórát fordít, profitarányosan pedig 52,4% adót és járulékot kell befizetnie, ami bőven meghaladja a 43%-os OECD-átlagot!)

S ha a komplett dührohamhoz ez még nem lett volna elég, Viki Mouse elmondta azt is, hogy Európa gazdasági talpra állításának egyik legfontosabb feltétele az, hogy “…szakítani kell néhány olyan dologgal, amely jégre vitt bennünket, így a hitelből éléssel“! Pozítív példa gyanánt pedig természetesen Magyarországot hozta fel kijelentvén (most kapaszkodjon mindenki a nyugtatójába!):

“Saját lábunkon állunk, futjuk a saját kockázatunkat, nem további nemzetközi hitelekből, hanem a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekből finanszírozzuk Magyarországot.” 

Anyám! Itt valaki egészen pofátlanul hazudik! Itt valaki orcátlan módon hülyének néz mindenkit! Az nem lehet, hogy valaki egy ilyen önelletmondásoktól hemzsegő nyilatkozatot adjon és nincs se a sajtóban, se a “Hivatásos Ellenzék”-ben senki, aki beleverhetné ebbe az orrát! Hát miféle országban élünk mi, ahol egy ilyen Macskajancsi ilyesmit simán megengedhet magának?

… és ezt …

…szendamkérdi!

Lett egy pártunk?

Szombaton (2011. október 22.) Budapesten, a Fáy utcai Sportcsarnokban “Demokratikus Koalíció” néven új pártot alapítottak Gyurcsány Ferenc és hívei. Legfőbb ideje volt.

A tavaly tavasszal elszenvedett, megsemmisítő erejű választási vereség, világosan megmutatta a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP), hogy abban a formájában a magyarországi választók nem kérnek belőle. Nem kérnek abból, hogy elkoptatott jelszavakon kívül semmiféle világos politikai irányvonal nem létezik. Nem létezik, mert az MSZP ezerféle “platform”, össze-vissza beszélő ködös egyvelegét mutatja, mely sűrű homály mögötti “háttéregyeztetéseken”, ha tetszik hát igen: mutyizásokkal dől el, tetteivel végül is mit képvisel ez a párt.

A mutyizások egy része pedig a párt erős emberei, a megyei és platform-elnökök, a pártvezetésben, az országos elnökségben maguknak kihalásig helyet biztosító hivatásos párttagok között zajlanak. Bár elég undorító már ez is, de a méginkább gyomorforgatóak azok a mutyizások, melyek a párt és a “vállalkozó szféra” között a közpénzek lenyúlásáról folytak, illetve az MSZP és az ősellenség Fidesz között ezen korrupciós összegek elosztása végett zajlottak, s zajlanak talán még ma is.

A választóknak tehát elegük lett, s kiszabták a jól megérdemelt büntit a szocikra, de sajna a meg nem érdemelt jutalmat is a Fideszre.

Ilyen mérvű választási vereség után egy normális párt teljes vezetősége lemond, háttérbe vonul, s átadva helyét egy teljesen új garnitúrának utat nyit az átalakulás, a megújulás előtt. Ilyesmi azonban Magyarországon Horn Gyula (1998) óta nem szokás (milyen furcsa, az “állampárti” Horn nagyobb demokratának és modernebb politikusnak bizonyult, mint a hozzá képest ifjonc és állítólag jobboldali Orbán!). Tavaly az MSZP országos elnökségén belül ugyan történtek személycserék, de a “back office“-ban trónoló valódi döntéshozók ugyanazok maradtak, így sem a hozzáállás, sem a módszerek nem változtak.

Ami változott, az a már a tavalyi, a “befutó helyekért” folytatott gusztustalan pozícióharc és a “székbe kapaszkodás” (a “stallumért semmi sem drága!”- alapon) további fokozódása, elfajulása. Ennek következménye lett, hogy az “Ellenzék Legnagyobb Pártja” tulajdonképpen a mai napig is passzívan, jószerint némán nézi végig, hogyan csavarja ki a Fidesz a polgárok kezéből a köztársaságot, a demokráciát, az alkotmányosságot, a jogállamiságot, a parlamentarizmust és az önkormányzatiságot.

A párton belüli ellenzékiek, megúnva ezt az ókonzervatív, a szerzett jogok és stallumok status quojára alapuló, ön- és népsorsrontó patópálságot, szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt megalapították a Demokratikus Koalíció (DK) platformját a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezetésével. Zászlajukra a párt átalkítását, modernizálását tűzték ki. Azt, hogy a következő választásokra olyan párttá formálják át az MSZP-t, mely – a jelenlegivel ellentétben – alternatívát legyen képes nyújtani a fideszes diktatúrával szemben, s otthont nyújthasson az ez ellen lázadó kisebb-nagyobb civil és politikai mozgalmaknak.

Gyurcsány és társai természetesen tisztában voltak azzal, hogy a pártvezetéssel, a valódi döntéshozó hatalmat birtokló megélhetési párttagokkal való (szokásos) háttéregyeztetésekkel semmire sem fognak jutni, hiszen a volt miniszterelnök valamennyi, az országot, a pártrendszert és magát a pártot is átalakítani szándékozó korábbi reformtervei éppen ezen (a cél érdekében még a Fidesszel is összefogó) emberek ellenállásán, aknamunkáján bukott meg. Ezért ahhoz a tagsághoz fordultak, amely Gyurcsányt egyszer már (2004.) éppen ezen grémium ellenében hatalomra emelte, s országos pártszavazást kezdeményeztek (ennek egyik legfontosabb pontja az országos elnökség tagjainak, illetve az elnök személyének közvetlen megválasztásának lehetővé tétele). Az érvényes szabály szerint, ha az összes tag legalább 25% (+1 fő) azonosan foglal állást, az kötelező érvényű az Elnökségre nézve.

Ez akár még sikeres is lehetett volna, ha a voksolás tisztességes körülmények és feltételek között történik. Ehhez azonban az kellett volna, hogy a szavazást megelőzően országos tagrevíziót tartsanak, azaz kiderüljön: valójában hány tagja is van az MSZP-nek. Ezt azonban a megélhetési elnökség és a mögéje bújt nagyhatalmú és valódi döntéshozók nem tették meg. Felmérve a gyurcsanyisták létszámát, az ebből származó személyes kockázataikat, inkább vállalták az alig burkolt választási csalást, ragaszkodván egy csak papíron létező adathoz (cca. 35 ezer). Így a DK kezdeményezése, ha csupán párszáz vokssal is, de elbukott, pontosabban: mesterségesen elbuktatták. Ezek után a reformerek számára nem maradt más, mint a kiválás.

Meg is kezdődtek a hónapokon át tartó egyeztetések. Mint kiderült, ezek legelső és legfontosabb pontja nem a jövőbeni együttműködés lehetőségei és formái voltak, hanem (milyen “érdekes” és főleg önleleplező a szocivezetés részéről!) a vagyon megosztása volt! Nevezetesen az, hogy Gyurcsány viheti ahova akarja a tagság hozzá húzó, őt követni hajlandó részét, de őket egyetlen gombostű meg nem illeti (pedig mintha a távozó tagok munkája és pénze/tagdíja is benne lenne abban a vagyonban! Nem?)!

Az MSZP ókonzervatív, megélhetési része nem lett volna önmaga, ha e hosszúra nyúlt tárgyalások alatt nem indította volna be a Fidesztől eltanult karaktergyilkos hadjáratot a DK, de leginkább Gyurcsány ellen.

Az általában minden felelős beosztásra és önálló döntéshozásra teljesen alkalmatlan Szekeres (akiből a Bukás után valamelyik pártfőhülye “közgazdasági szakértőt” faragott – motoros fűrésszel) decensen összevonva métermagas homloka alatti szemöldökeit, diszkréten de nagyon határozottan cöccögve adott suttogó hangot nemtetszésének és szokás szerint semmitmondó véleményének. Ellentétben a folyamatos részegség látszatát sikeresen keltő, általában durván beszóló Szanyival, aki csak akkor szokott hülyeségeket beszélni, ha megszólal. Ő a “baloldali értékek” elárulásának Gyurcsányra akasztott vádjával házalt a közvéleménynél, de hogy pontosan melyek is ezek az “értékek”, az még a blogjából sem nagyon derül ki. Még nálánál is durvább volt az egész MSZP-beli pályafutása során bokától tokáig korrupciós pénzekben gázoló pártpénztárnok Puch(pithecus), meg a főpolgármesterségre méltán meg nem választott Horváth IngyenCsabi, akik Gyurcsányt (mert “kibeszélt”, meg “blogolni” mert) legszívesebben a nyakánál fogva vágták volna ki a pártból. És persze megjelentek az internet kommentesei is, akik azt vetették Gyurcsány szemére, hogy “…miért nem akkor csinált valamit, amikor még miniszterelnök és pártelnök volt?!” (Na ja! Hiszen pl. ezer kannibált úgy lehet a legegyszerűbben leszoktatni az emberevésről, ha közöljük velük, hogy “ejnye-bejnye”, majd felolvasunk nekik egy vegetárius receptkönyvet. Ugye?)

Ilyen háttérzene kíséretében született meg október elejére a válási megállapodás, s így az új párt megalakulásának már csak az időpontja volt kérdéses. Ez tegnap meg is történt.

A Fáy utcai Sportcsarnokban, mintegy 3000 érdeklődő előtt Gyurcsány egyórás, szokásához híven kitűnő beszédében hírdette meg az új mozgalom megalakulását és annak alapelveit. Mondandójának legjobb és legrészletesebb összefoglalóját a “Galamus” közölte le, s az itt olvasható! Bár érdemes rákattintani, magam mégsem idéznék belőle, mert e posztom sokkal inkább a körülményekről és a háttérről kíván szólni, mint magáról az eseményről.

Az eseményt követően persze megszólaltak a “hivatásos véleményezők”, a remek humorú Kuncze Gábor által csak “bakelit politológusok“-nak címkézett “szakértők”. Mondandójukból (lásd a fentebb megadott linken a Galamus-összefoglalót!) két dolog derül ki: nem ismerik Gyurcsány beszédét és a tudás (megszokott) híján klisékkel operálnak. Ment a szöveg a közvéleménykutatások adatairól, Gyurcsány személyes népszerűtlenségéről, s így a DK esélytelenségéről, megtoldva azzal, hogy a magyar pártrendszer eleve lehetetlenné teszi egy új mozgalom érvényesülését (aha! … és az LMP, és a Milla?) … és a többi … blablabla.

Amiről azonban e politológusok, elemzők nem szóltak egy kukkot sem – pedig a közvéleménykutatások adataiból ez egyenesen kiordít -, hogy itt egy egészen elképesztő nagyságú választói tömegnek (60%!, azaz cca. 4,8 millió fő!) egyszerűen nincs pártja! Nincs egy mozgalom, egy bevett, ismert politikai csoportosulás, amelyre szavazatát jószívvel adhatná! Mert elege van a néhány fizetett párttagon kívül senkit nem képviselő MSZP-ből. A rabszolgatartó “nemzeti tőkések”-et, a maffiát a hatalom sáncai mögé bejuttató és azt bebetonozni igyekvő, putyinista állampártot építgető Fideszből. A menetelő rohamkéményseprő barmok barna fosáradatából megélni igyekvők, állami pénzek ellopása esetén a Fidesszel bármikor együttműködők pártjából. Abból, hogy bő két évtizede hazudoznak neki, s ciklusról-ciklusra tapsolják el azt a jövőt, amelyért nap-napután megszenved. Akik arra várnak, hogy végre valakik megszólítsák őket. Értelmes, okos szóval.

Ha ez nem sikerül majd a tegnap megalakult új pártnak, akkor a DK számára valóban nem lesz esély. Csupán egy lesz a számos elvetélt próbálkozások közül.

De ha sikerül, akkor végre, hosszú idő után, az értelmes embereknek is lesz egy pártjuk, egy politikai mozgalmuk! S mondjanak a maradvány-MSZP “politikusai”, a Fidesz hivatásos tolvajai, a pártirányított média műsorvezetői, a fizetett “szakértők”, a “liberális újságírók”-nak álcázott bérhuhogók bármit …

… mi vagyunk többségben!

… és ezt …

…szendamondja!

(Amikor ezt a posztotom írom, még nem tudhatom, milyen lesz a Milla-tüntetés, s mi lesz a hatása, következménye, lesz-e folytatása. De ha minden a várakozásoknak megfelően alakul, tovább épül a Szolidaritás Mozgalom, okos és főleg aktív politizálással megerősödik a DK is, s ezek képesek lesznek az ország érdekében össze is fogni, akkor minden feltétel adott lesz a demokratikus rend revíziójához szükséges kétharmad választásokon történő eléréséhez. … Álmodom, mi?!)

Orvost! Orvost!

Tegnap (okt. 19.) Orbán Viktor, miután az USA budapesti nagykövete másfél órán keresztül a fejébe verte a “tudnivalókat”, kegyeskedett megjelenni a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján, s ott beszédet mondott. Bár ne tette volna!

A Lényeg:

A Mi Boldogságunk, a Nemzet Szeretett Vezetője, a Gazdasági Szabadságharc Zászlósura arról méltóztatott tájékoztatni a Mabisz-konferencia résztvevőit, hogy tisztában van azzal, miszerint a magyar gazdasághoz hasonlóan a biztosítási szakma is nehézségekkel küszködik. Mindezek mellett azonban úgy vélte (idézet a Népszavából), hogy: “…Magyarország legfőbb ellensége ma nem is a válság, hanem a reménytelenség, amelynek leküzdésében a legtöbbet a politikusok, az elemzők, a szakértők és az üzletemberek tehetnek; ezért a mi feladatunk nem a riogatás, hanem a cselekvés!”

 A Fényességes a továbbiakban kijelentette: ahhoz, hogy a magyar gazdaság a válság elmúltával minél jobb helyzetből tudjon stratolni az szükséges, hogy “szakítsunk azzal a téveszmével, miszerint a magas adósság természetes velejárója az életnek, mert az adósság megfojt!” Midehhez azonban kegyesen hozzáfűzte, hogy nem azokra a kölcsönökre gondol, melyek mögött tisztes fedezet van, s a kölcsönt értékteremtésre használják fel, hiszen hitelek nélkül a gazdaság nem működhet, de a pusztán költekezést, fogyasztást gerjesztő hitelezéssel azonban szakítani kell!

A Főméltóságú Úr mindezek alapján megnyugtatóan kijelentette, hogy szamárság azt állítani, miszerint Magyarország bank-, hitel-, avagy biztosítás-piacellenes lenne, hiszen az egész magyar gazdaságtörténet ennek éppen ellenkezőjéről szól, ahogyan azt már egy pénzügyekhez értő magyar főnemes is majd’ 200 esztendővel ezelőtt is leírta. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy “…minden eszközzel elejét kell venni az ország és a családok további eladósodásának!”

A Haza Legfőbb Bölcse ezek után kijelentette, tudatában van annak, hogy a pénzügyi szektor szereplőinek olykor nehézséget okoz követnie azt: merre halad a magyar gazdaság hajója, de – (házi)Sörhajókapitányi rangjára utalva – biztosította a biztosítókat arról, hogy az “nem egy európai úniós nagy, lomha tengerjáró, hanem gyorsnaszád”!

Ezek után Első Viktor Mihály Urunk megengedte a konferencia résztvevőinek, hogy megpillanthassák a csak Általa látott Fényes Jövendő rájuk tartozó kis szeletét, amikor kinyilatkoztatta nekik, hogy a válság elmúltával beköszöntő nagy gazdasági fellendülésben mind a bankoknak, mind a biztosítóknak nagy szerepük lesz sőt, jelentősebbek, mint azt megelőzően. Megemlítette azt is, hogy Őfelsége Mindenható Állama komolyan gondolkodik azon, hogy például a nyugdíjbiztosításokat kétpilléressé tegyék ( “…amelynek van egy állami és egy erős magánlába“), de erről még érdemi tárgyalásokat kell majd folytatni.

Az Uralkodó Vezérkancellár mindezek után mindenkit megnyugtatott, a hétvégi úniós csúcstalákozón fontos döntések várhatóak, melyek végre mozgásba hozhatják külpiacainkat, ez pedig azt eredményezheti, hogy Kelet-Európa a kontinens növekedési motorja lehet. Mivel azonban Magyarország az ő bölcs vezetésével már másfél esztendeje kifelé tart a válságból (míg mások még mindíg csak befelé!), hazánk lesz e motor Legfőbb Motorja!

Ami “mellékes”:

 – A “Bank of America-Merrill Lynch” szakértői a napokban budapesti tájékozódó látogatást tettek. Az erről kiadott közleményük szerint komoly esélye van annak, hogy a magyar államkötvényeket legalább egy hitelminősítő a “bóvli” kategóriába (melytől most csupán egyetlen paraszthajszál választja azt el!) sorolja. Ez azonban súlyos következményekkel járna Magyarországra nézve, mivel az állam finanszírozása jelenleg elsősorban a külföldi kötvényvásárlóktól függ. Éppen ezért ajánlatosnak tekintik, hogy Magyarország mihamarabb kössön egy újabb készenléti hitel-megállapodást az IMF-fel, mert ezzel elősegítené a költségvetési szigor végrehajtását, csökkentené a gazdaság kötvény-kitettségét, s így a leminősítés veszélyét is.

– Londoni elemzők szerint az IMF-fel kötendő “…újabb magyar hitelmegállapodás előtt nagyon magas politikai akadályok tornyosulnak” ( a 160 centi mióta “tornyosul”? – kérdezi szendam), így a leminősítés elkerülhetetlen.

 – A magyar államkötvényeket ma a piacon, a CDS-felárral együtt 8,5%-os kamattal árulják. Ezeket a vásárlók augusztus óta rendszeresen aluljegyzik, azaz: nem vesznek annyit, mint amennyit az állam felkínál!

 – Mivel a magyar GDP növekedése az év közepére gyakorlatilag leállt, a már eddig is meglévő tartozások kamat-törlesztéséhez is hitelre van szüksége az országnak. Az államadósság így nemhogy csökken, sokkal inkább növekszik. Az eddigi csökkenés (83-ról 79%-ra) csupán annak eredménye volt, hogy az állam egyszerűen bezúzta a Manyup-októl kizsarolt államkötvényeket.

 – A Financial Times minapi cikke szerint “Magyarország jövője ismét egyre homályosabb“, s bár ebben szerepet játszik az euroövezeti adósválság is, de “…az ország saját politikája is e probléma egyértelmű része“!

 – Ugyanezen lapnak nyilatkozva Oszkó Péter volt pénzügyminiszter elmondta, bár hetente tart előadásokat a magyar gazdaság kérdéseiről, de most már nem tud eleget tenni azon kéréseknek, hogy küldje el előre mondandóját. Mindezt azért, mert “…az egy héttel korábban leírtak már nem érvényesek a konferencia időpontjában“!

Konklúzió:

Összevetve Orbán (házi)Sörhajókapitány Mabisz-konferencián elmondott beszédével a fentebb közölt híreket, csupán egyetlen dolgot lehet mondani:

ORVOST! ORVOST! De ha kérhetném, ne a graziakat, mert azok sarlatánoknak bizonyultak! És minél hamarabb! Lehetőleg még azelőtt, hogy a gyorsnaszádból tengeralattjáró lesz!

… és ezt …

… szendamKÉRI!

Nyugi! Orbán a kokit megkapta.

Nagy várakozások előzték meg Eleni Tsakopoulos Kounalakis USA-nagykövet és Orbán Viktor tegnapi (okt. 18.) találkozóját. Az erről kiadott követségi közlemény azonban sokakban csalódást keltett. Pedig erre nincs ok.

Múlt pénteken (okt. 14.) röppent fel Magyarországon a hír, miszerint az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis már augusztus közepe óta kér folyamatosan időpontot Orbán Viktorhoz, hogy utasításai értelmében személyesen adja át az USA Külügyminisztériumának (“State Department”) szóbeli jegyzékét, úgynevezet “démarche”-át, a miniszterelnők azonban azóta sem ér rá.

Mit írt a “Post”?

A hír forrása a tekintélyes amerikai napilap, a “The Washington Post” (“WP”) vélemény-rovatában (“Postpolitics“), Al Kamen tollából megjelent cikk, amelyet a legrészletesebben az Amerikai Népszava  (“AN”)ismertetett (az eredeti cikket itt, az Amerikai Népszava ismertetését pedig itt olvashatják!). A “közszolgálati” és a kormánypártiak kivételével valamennyi magyarországi hírforrás megemlítette a “WP” írását, melynek lényege a következő (idézet az “AN”-ből):

“… az amerikai-magyar kapcsolatok fagypont alá süllyedésének okáról azt írja, hogy az Orbán növekvő ‘antidemokratikus bohóckodása‘ lehet. Ez pedig szerinte csak a ‘szokásos dolgokban‘ merül ki: ‘a média megzabolázásában, az igazságszolgáltatás függetlenségének a csorbításában, a kisebbségek elleni támadásokban, valamint az egypártrendszer felé történő sodródásban‘. Al Kamen szerint esetleg ‘ilyen lehet a kínai beruházások bosszantó dicsőítése is, miközben folyamatosan rontja Nyugat-Európa hírnevét, és a Nyugat hanyatlásáról beszél. Mindezt egy olyan ország részéről, amely tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak.‘ A szerző szerint Orbán kormányzási stílusa – az emberi jogi szervezetek növekvő kritikája ellenére – a fehérorosz Lukasenko diktatórikus rendszerére hasonlít.”

Al Kamen mindezek után megjegyzi, ezen amerikai kifogásoknak Hillary Clinton már konkrétan hangot adott, amikor ezév június 30.-án a “Tom Lantos Intézet” megnyitására Budapestre érkezett, ám a figyelmeztetést Orbán elengedte a füle mellett. Ezért az USA kormányzata úgy döntött, hogy “emeli a tétet“, s immáron egy “démarche“, azaz hivatalos diplomáciai tiltakozás formájában ad hangot nemtetszésének. Ezt azonban a budapesti nagykövet hiába akarja már augusztus közepe óta átadni, Orbán azóta sem talál erre megfelelő időpontot, azaz tényszerűen bújkál Tsakopoulos Kounalakis elől.

És láss csodát!

A “WP” idézett cikke október 11.-én, kedden, a magyarországi utánközlések pedig október 14.-én, pénteken láttak napvilágot. S minő furcsaság, Orbán még aznap talál egy üres rubrikát a határidőnaplójában, s ami két hónapja nem sikerül, az ripsz-ropsz összejön mindössze négy nap alatt!

Az október 18., keddre kitűzött Kounalakis-Orbán találkozót hatalmas várakozások előzik meg. Az antiorbanista közvélemény valami olyasmire számít, mint ami a 2006.-os választások kampányidőszakában történt. Mint emlékezetes, az akkoriban Budapestre látogató Nicolas Sarkozy, francia köztársasági elnök alig öt perc után faképnél hagyta Orbánt, s egyszerűen rácsapta az ajtót az elképedt ellenzéki vezérre.

Csalódás és düh

A meglepetés azonban elmaradt. Mind a másfél órás találkozóról távozó Kounalakis, mind a diplomáciai képviselet által kiadott sajtóközlemény tartalma és hangneme komoly csalódást okozott. A magyarországi hírforrások ugyan tényszerűen közlik az eseményeket és az MTI-n keresztül érkezett közleményt, ám az internetes kommentek értetlenül állnak a “State Department” szerintük lagymatag magatartása előtt. Bartus László főszerkesztő pedig dühös “szerkesztőségi álláspontot” jelentet meg az Amerikai Népszavában. Valmennyien kifogásolják ugyanis, hogy a nagykövetség által kiadott közlemény rendkívül udvarias, az amerikai-magyar kapcsolatok fontosságát hangoztató, de szót sem ejt az USA diplomáciájának Orbán politizálásával kapcsolatos esetleges kifogásairól.

Olvasni tudni kell!

A csalódottaknak és dühösködőknek azonban nincs igazuk! Mert ha nem forró fejjel, hanem inkább figyelmesen olvassák el a nagykövetségi közleményt, akkor ráakadhatnak a következő részletre:

“…a miniszterelnök és az amerikai nagykövet megbeszéléseket folytattak továbbá a magyarországi fejleményekről, köztük a Hillary Clinton külügyminiszter által a budapesti látogatásán felvetett aggályokról. “Ezekről az ügyekről barátokként ejtettek szót, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia, melynek megválasztott kormánya ritka, kétharmados mandátumot kapott Magyarország népétől. E rendkívüli lehetőség, valamint a gyors ütemű változások az Egyesült Államokat erősen érdekeltté teszik abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul.”

Az Isten szerelmére! Hát mi ez, ha nem annak a bizonyos “démarche”-nak a diplomáciai nyelvezet adta lehetőségeken belüli nagyonis konkrét megemlítése! Hát tessenek már elolvasni, mit is mondot Hillary Clinton Orbánnak még a nyáron (az “Origo” erről szóló tudósítását lásd itt !)! Vagy csak elolvasni a “WP” cikkének részletes ismertetését a fentebb már megadott linken!

Tudatos kiszivárogtatás

De ha már ismét a “The Washington Post“-nál tartunk: komolyan azt hiszi bárki is, hogy a világ leghatalmasabb állama egyik legbefolyásosabb lapjának az a legfőbb szórakozása, hogy egy légypiszoknyi közép-kelet-európai országocska nevenincs diktátorocskájának viselt dolgaival foglalkozzon, ráadásul szerkesztőségi vélemény-cikkben? Ha egy ilyen írás ott megjelenik, pláne egy olyan szerzőtől (Al Kamen), aki korábban a lap külügyminisztériumi(!) tudósítója volt, akkor egyenesen jön a következtetés, hogy ez a cikk a külügy kérésére fogalmazódott meg, s egy nagyonis tudatos kiszivárogtatása volt úgy a “démarche” létezésének, mint annak tartalmának!

Az “Origo”-nak még hétfőn, név nélkül nyilatkozó diplomata azt állította, hogy ezen “démarche” egy olyan szóbeli jegyzék, melynek “…nem hogy a tartalmáról, de még a létezéséről sem szokás tudni“. Szerinte a keddi találkozóról éppen ezért “legfeljebb egy nagyon udvarias hangvételű nyilatkozatot” fogunk olvasni.

Hát ez pontosan így is történt! Csakhogy a most nagyon lehordott és “puhának” nevezett USA-diplomácia – ismerve a magyarországi viszonyokat – a “The Washington Post” révén mindent megtett annak érdekében, hogy a honi közvélemény lehető legszélesebb köre tudomást szerezzen arról: Amerika tudja mi folyik Magyarországon, s azt nagyon rossz szemmel nézi! S ez bizony, ha áttételesen is, de szerepel a nagykövetségi közleményben is!

Tehát üzenem minden csalódottnak és dühösködőnek:

“Nyugi! Orbán azt a kokit bizony megkapta! Csak Ti valamiért nem veszitek észre.”

… és ezt …

… szendamondja!

(P.S.: A “The Washington Post” ma megjelent számában, a már említett Al Kamen ismét foglalkozik a Kounalakis-Orbán találkozóval, melyben nagy vonalakban beszámol a tegnap történtekről – a cikket a Klubrádió ismerteti ! Ez pedig alátámasztja a “kiszivárogtatás-elméletemet”, azaz azt, hogy az USA diplomáciája a “WP” segítségével tájékoztatja a magyar sajtót, rajta keresztül pedig a honi közvéleményt, lévén tisztában van azzal: a pártirányított MTI-n keresztül soha nem jutna el a magyar fülekbe “Amerika Hangja”!)

Légy Orbán levesében

Hetekig izmozott a Fidesz a Millásokkal az október 23.-i rendezvények ügyében. Nem használt a jószó, nem hatottak az észérvek, Orbánék makacsul kitartottak. Tegnap aztán hírtelen visszavonulót fújtak. Vajon miért?

Előzmények:

A Facebookon szerveződő “Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” (EMS) nevű mozgalom még júliusban bejelentette a rendőrségen, hogy tüntetést kíván tartani “Nem tetszik a rendszer?!” címmel október 23.-án az Erzsébet híd pesti hídfője közelében. A csoport őszre közel 90 ezres létszámúvá dúzzadt, mely előre vetítette, hogy megmozdulásuk az elmúlt 20 esztendő legnagyobb kormányellenes demonstrációjává fogja kinőni magát, tekintettel arra, hogy a mozgalom már március 15.-én is – bár akkor még “csecsemőkorú” volt – képes volt egy 10 ezer fős felvonulás megszervezésére.

Többek véleménye szerint e lehetőség ösztönözte a Fideszt arra, hogy október 4.-én, szintén az ’56-os Forradalom Emléknapjára váratlanul bejelentse saját rendezvényét az EMS-megmozduláshoz rendkívül közel eső Astoria elé.

A fideszes helyszínválasztás miatt mind az EMS, mind a rendőrség aggodalmát fejezte ki mondván, a várható létszám és a kis távolság miatt a két rendezvényt gyakorlatilag lehetetlen lesz elválasztani egymástól, azok óhatatlanul “összeérnek”, ami pedig felveti az ellentétes beállítódottságú csoportok közötti fizikai összecsapás lehetőségét, veszélyét is. Az érvek azonban nem hatottak a kormánypártra így a kéthetes rendőrségi egyeztetés vége az lett, hogy az EMS engedett, s pénteken (okt. 14.) időpont-, helyszín- és program-módosítást jelentett be.

Ehhez képest tegnap (okt. 17.) koradélután a Fidesz sajtóközleményt adott ki, melyben Orbán Viktor brüsszeli utazása miatt a párt Astoria előtti vasárnapi rendezvényét lefújják, s ugyancsak törlik a hivatalos állami megemlékezés programjából a miniszterelnök valamennyi megjelenését.

Találgatások

Aki nyomon követte ennek az ügynek a fejleményeit, e hír hallatán értetlenül dőlt hátra: mire volt jó akkor ez a majd’ kéthetes izmozás a Millásokkal, az ebnek karóhoz kötése, ha most ilyen hírtelen visszalépnek, s nem csak a helyszíntől, hanem az egész rendezvénytől?

Annak célja, hogy fideszék miért éppen akkor akarták megtartani a maguk dzsemboriját nyílvánvaló volt: erőt akartak az erővel, tömeget a tömeggel szemben felmutatni. Ezért volt a minél közelebbi helyszín (Astoria) megválasztása (szemmel és főleg kamerákkal is jól látható legyen a különbség!), a hajánál fogva előrángatott, hivatalosan bejelentett demonstrációs cél (“a 2006.-os rendőrterror áldozatairól való megemlékezés”) pedig csupán ezen utóbbi hazug magyarázata.

Voltak természetesen ennél meredekebb találgatások is. Egyesek szerint a Millásokra való szoros rászervezés azt a célt szolgálta, hogy a a tömegek összefolyatásával, s alkalmas létszámú provokátor-csoportok beépítésével fizikai összecsapást robbantsanak ki, melyet aztán Pintér rendőrsége leverhet, így ismét alkalom nyílhat az “áldozati bárány” szerepkörének eljátszására, de akár még a szükségállapot bevezetésére is. Ezen elmélet képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy a kormánypárt mai és 2006.-os csökönyössége között komoly párhuzamosság látható, akkor is (s most is) minden kockázati tényező, minden észérv és kérés ellenére ragaszkodtak eredeti szándékukhoz. Ugyancsak párhuzam fedezhető fel Orbán akkori és mostani taktikája, magatartása között. Öt esztendeje beszéde elmondása után egy páncélozott BMW-be fejest ugorva ismeretlen helyre távozott, s csak a már ismert események lezajlása után jelent meg ismért a nyílvánosság előtt. Most pedig hírlik, hogy Orbán még csak jelen sem lesz majd a fideszes tüntetésen, helyette a brüsszeli Úniós csúcsra utazik.

Ellentmondások

Apropó, Úniós Csúcstalálkozó! Legalább 10 napja kering már a hír a sajtóban, hogy a fideszes rendezvény ütközik a Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke által Brüsszelbe összehívott csúcstalálkozóval, mely az eurozóna válságával kapcsolatos teendők megbeszélését célozza. Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre a szokásos fideszes hablatyolás volt a válasz.

A Fidesz-frakció sajtófőnöke, Krakkó Ákos egy hete még ezt nyilatkozta a Népszavának: “…a Fidesz-nagygyűlést nem befolyásolja a kormányfő szereplése, annak sem a helyszínében, sem az időpontjában nincs változás”. Szíjjártó Péter, mint a miniszterelnök szóvivője pedig azt mondta, hogy “…az Európai Tanács ülésének pontos menetrendje még mindig nem ismert, amint azzá válik, akkor tudunk döntést hozni“.

Csakhogy volt egy kis bibi ezen nyilatkozatokkal, különösen a Szíjjártó-félével. Nevezetesen az, hogy amikor a Nemzeti Trubadúrbubi ezt a szöveget kinyomta magából, az EU honlapján bizony már olvasható volt az ET ülésének konkrét programja! S hogy legyen még egy csavar a dologban, szintén még a múlt héten a HVG megkereste Nicolas Kerleroux-t, az ET sajtószolgálatának vezetőjét, aki a lap kérdésére azt válaszolta, hogy (… és most tessenek csak nagyon figyelni!…) “…az EU-csúcs 23-i dátumának kihirdetése előtt jóváhagyatták a tagállamok kormányaival az időpontokat, így arra a magyar fél is igent mondott.” !

Hooogy? Micsodaaaa? Az EU-csúcs dátumát mintegy 10 nappal ezelőtt hírdették ki. Az Orbán-kormánnyal való jóváhagyatás pedig feltehetően ezt megelőzően történt, mondjuk úgy szeptember vége, október elején. Ebből pedig egyenesen következik, hogy amikor a Fidesz tüntetés-felelőse október 4.-én bejelentette az Astoriás megmozdulást, majd nekiállt izmozni a Millásokkal Orbán már pontosan tudta, hogy a dolog ütközni fog az EU-csúccsal olyannyira, hogy mindkét időpontba ő maga egyezett bele!

Két légy a levesben

Hát akkor most hogy is állunk? Orbán előbb beleegyezik az EU-csúcs október 23.-i időpontjába, hogy brüsszeli látogatásával eljátszhassa a “nagyfiú”, a “befolyásos europolitikus” szerepét – persze csakis a hazai közvélemény előtt. Csakhogy légy pottyan a levesébe, mert lihegve jönnek a párt PR-főokosai s közlik vele “Főnök! Valamit tenni kell, mert a Millás tüntetés kurva nagyot fog szólni!”. No, erre nagyhírtelen kitalálják az ellendemonstrációt, a lehető legközelebb az EMS-hez, majd nekiállnak a tömegszervezéshez. Csakhogy ez a piszok sajtó kidörzsöli, hogy a “Megemlékezés” ütközni fog az EU-csúccsal, s Orbán ugyan legyen szíves már megmondani, hogy mégis melyiken lesz jelen?! A kezdeti kussolás után beállítják a gátlástalanul hazudozó Szíjjártót, aki még múlt pénteken is azt meri mondani, hogy itt kérem még semmi nem biztos, a konkrét program sem ismeretes! Miközben akkor már a hétéves gyerekem is le tudta volna kérni azt az EU honlapjáról!

Hétvégén aztán egy újabb légy pottyanhatott Orbán levesébe, mert hétfőn egy kurta közleményben az egész fideszes programot törölték, Szíjjártó pedig előállt azzal a falmelléki szöveggel, hogy  “…az euróválság magyarországi hatásait ki kell védeni, a magyar miniszterelnöknek pedig mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá. Márpedig most vasárnap a Magyarország szempontjából legfontosabb döntések Brüsszelben fognak megszületni“. Rizsaágyú Pubi szerint ugyanis ” …az ország érdeke és az emberek elvárása is az, hogy a miniszterelnök ott legyen az ET ülésén.” !

Hát akkor most mi az ördög is van azzal a nagyon fontos, ötödik évfordulós Megemlékezéssel az Astoriánál? Amit azért nem lehetett sem időben sem térben elcsúsztatni, mert ott tüntetni a Fidesznél “történelmi hagyomány” (egyetlen alkalom már “hagyomány”?) ? Mert a Fidesz és a Kormány támogatói elvárják azt? Arról meg már nem is beszélve, hogy a Nagy Kormányos még március 15.-i beszédében jelentette ki, hogy márpedig nekünk semmiféle Brüsszel nem diktálhat!

Mi az ördög történhetett a hétvégén? Miért határozott az egészen elképesztő módon narcisztikus Orbán ezen presztízsveszteség mellett? Miért megy inkább Brüsszelbe páriának, akivel ott a világon senki szóba nem áll ahelyett, hogy itthon ünnepeltetné magát? Mióta fontosabb Orbánnak az EU, mint a hazai bázis hergelése, a maga hatalmának és befolyásának megerősítése, annak demonstrálása egy nyílvános önfényezéssel? S mindezt azok után, hogy mint hírlik, OVi éppen ezekben a percekben veszi át az USA budapesti nagykövetétől azt a diplomáciai jegyzéket, melyben akkora kokit kap az Obama-kormánytól, hogy még vasárnap is dagadt lesz tőle a feje?

Van egy ötletem. A hétvégén OViék kikalkuláltál a rendezvényükön résztvevők várható létszámát, s bizony leesett az álluk. A fideszes egérke ordított volna csupán a Millás elefánttal. Orbán ezért a kisebbik lebőgést választotta. Persze ezt már sosem fogjuk megtudni, de hogy Orbán nyílvánvalóan menekülőre fogta, az biztos!

… és ezt …

… szendamondja! 

“Szebb Jövőt!”, s mégszebb Múltat!

Pártjuk és Kormányunk úgy döntött, hogy a “Nemzeti Köznevelési Törvény”-nek nevezett lipótmezei szöveggyűjteménnyel “Szebb Jövőt!” biztosít a felnövekvő nemzedéknek. Aztán jött Semjén Zsolt, s kiderült: a “Jövő”-nél már csak a “Múlt” lesz szebb!

Ezt a posztot eredetileg kedden (okt. 11.) kezdtem írni annak apropóján, hogy az “Index” tudósítása szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes aznap Oroszlányban, mintegy 300 fős “tömeg” jelenlétében felavatta a kettős-keresztet formázó Trianon-emlékművet, s ennek során (szokása szerint) irgalmatlan baromságokat beszélt.

Mivel ez a blog tulajdonképpen az én elektronikus naplóm, megengedhetem magamnak, hogy olykor rusztikus kifejezésekkel minősítsem kevéssé sem tisztelt “politikusainkat”, közöttük pedig most éppen Tömjént is. Aztán úgy döntöttem, inkább félrerakom az egészet, mert nekem ez a pacsirtavadász Díszpinty, akit a Kaotikus Egyház és annak obskúrus szervezete, az “Opus Dei” egyfajta nunciusként delegált OVidióta Kormányába, nem ér meg annyit, hogy agyongyötörjem a klaviatúrámat.

Aztán tegnap (okt. 14., péntek) olvastam egy egészen kiváló jegyzetet a Népszavában, mely súlyos szavakkal illeti a “Nemzeti Köznevelési Törvény” címet viselő, nyílvánvalóan az egykori Lipótmező rendszeres gyógyszerezés és orvosi felügyelet nélkül maradt ápoltjai által összevasvellázott szöveggyűjteményt, melyet Orbán Viktor “Hoffmann Rózsa” álnéven igyekszik ráeröltetni az Országra.

Az írás szerzője, Fábry Béla (pedagógus) szerint, ha a tervezetből törvény lesz, akkor a magyar oktatásügy egy évszázaddal korábbi állapotáhot tér vissza, s mindezt úgy, hogy közben ötvözi ezzel a ’60-as évek nevelésfelfogását. Fábry szerint ugyanis:

 “A dokumentum tanulás-felfogása nélkülöz minden korszerű élettani, pszichológiai, humánetológiai, ismeretelméleti – hangsúlyozottan nem neveléstudományi – tudást. Az iskolarendszerre, a közoktatási intézmények működésre vonatkozó elképzelések nem vesznek tudomást az elmúlt évtizedekben felhalmozódott szociológiai, vezetéstudományi tudásról. Mindez már önmagában is több mint hiba, de Hoffmann – főnöke és keze alá dolgozó csapata – nem vesz tudomást az elmúlt évtizedek társadalmi, technikai-technológiai változásairól, a világban, a nemzetközi élvonalba tartozó országokban végbemenő, az oktatási rendszert – a struktúrát, a tartalmakat, a gyakorlatot – alapjaiban érintő folyamatokról sem.”

Ez tehát azt jelenti, hogy a kormányzat régen szétrothadt elméletek alapján akarja neveltetni gyermekeinket, s ezekkel “Szebb Jövőt!” biztosítani nekik egy olyan világban, mely azokat már régen meghaladta. … A “munkaerőpiac által” meghatározott és pláne “korszerű tudás“! … Így? … No persze! … meg a Nénikétek térdje kalácsa! … hogy finom legyek!

Fábry szerint a világon semmi gond nincs azzal, ha a közoktatást a “modern konzervativizmus” alapján alakítják át, mivel az “…tudományosan megalapozott. Nem avítt, nem ósdi, nem múltba merengően tudománytalan, nem rég meghaladott tudáshoz görcsösen ragaszkodó, régen sem működött gyakorlatot visszahozó“. De mivel az Orbán-hoffmanni nem ilyen, így aztán az egész lényege, hogy: “Magyar gyereknek magyar gondolat. Magyar fából magyar vaskarika“!

De melyek is ezen “múltba merengően tudománytalan” és “rég meghaladott” ismeretek, melyekkel etetni akarják a jövendő nemzedéket? Nos itt csatlakozik a témához a kedden már félretett posztom Tömjén Zsóti oroszlányi emlékmű-avatóján elmondott beszédéről!

Nem idézném ezt, mert az érdeklődők itt elolvashatják (javaslom is, hogy tegyék meg! – előtte “Daedalon” bevétele kifejezetten ajánlatos!), de a lényegét összefoglalom:

Magyarország (pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia)  azért veszítette el az Első Világháborút, mert a hátországi “aknamunkások” hátba szúrták, a trianoni területveszteség pedig az “alkalmatlan pojáca Károlyi Mihály”, meg a “virtigli hazaáruló Linder Béla” miatt történt!

Mondja ezt az a Semjén Zsolt, aki ugye ….!

Azt pedig csupán megjegyezném, hogy ezt a “Hátbaszúrás-elmélet“-et én mintha olvastam volna már valahol. Egy olyan pasas könyvében, aki még I. Ferenc József császár és király alattvalójaként, mint zabigyerek született meg “Schickelgruber” néven, s akit aztán “Hitler” nevű nagybátyja a nevére vett. A “könyv” pedig – úgy emlékszem – a “Mein Kampf” címet viselte.

De visszatérve a lényegre, azaz a közoktatásra!

Tömjén opusdei-nuncius megnyílvánulása tökéletesen rávilágított a lényegre: a “Szebb Jövő” a “Mégszebb Múlt“-tal teremthető meg!

… és ezt …

… szendamondja!

Megbomlott a Nemzeti Együttműködés Rendszere?

Tegnap olvastam egy cikket az “Index” gazdasági rovatában. Nem akartam hinni a szememnek!

Az írás ( lásd: itt !) arról szólt, hogy tegnap nyílvánosságra került az Állami Számvevőszéknek a 2012. évi állami költségvetésről szóló törvénytervezetet (“ktv.”) illető véleménye. Az ÁSZ ebben kijelenti, hogy nem tud teljeskörűen véleményt mondani a nevezett törvényjavaslat megalapozottságáról, ugyanis:

• hiányoznak a bevételi előirányzat-tervezetek jelentős részét alátámasztó dokumentumok;
• komoly eltérések tapasztalhatóak a jegyzőkönyvben rögzített, illetve a tv.-javaslatban megjelenő adatok között.

Az ÁSZ jelentésében azt írja, hogy ezen eltérések okait ugyan “részben ismeri”, de hátterét egyáltalán nem! Ezeken kívül: 

“A költségvetési törvényjavaslatban – az Áht. előírásai ellenére – nem jelennek meg összefoglalva a többéves hatásai, és nem tudnak véleményt mondani a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi. törvény és a költségvetési javaslat összhangjáról sem, mivel ‘a szükséges adatok, háttérszámítások nem álltak rendelkezésre’.”

Továbbá:

“A Költségvetési Tanács részére átadott normaszövegben, és a fejezeti indokolásban szereplő adóbevételi előirányzatok (pl. személyi jövedelemadó, társasági adó) eltérnek. ‘A kapcsolódó tanúsítványok, háttérszámítások, hatástanulmányok, dokumentumok nem álltak az ÁSZ rendelkezésére, így az adóbevételek megalapozottsága nem volt megítélhető’.

Nem idézgetném tovább az Index által közölt szemelvényeket, mert itt az a lényeg, hogy az Állami Számvevőszénél egy olyan jelentés készült, amely valami egészen csimbókos módon küldi el a fenébe az egész ktv-tervezetet! S ezt a dokumentumot az a fideszes Domokos László írta alá, aki Orbán Viktor jóvoltából űlhetett át a Békés Megyei Közgyűlés elnöki székéből a Számvevőszék élére! 

Ezek után talán nem csoda, hogy olvasva ezt az egészet, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek! Hiszen ugyanezen Domokos László (Járai Zsigmonddal karöltve) ugyanezt a törvényjavaslatot a Költségvetés Tanács szeptember 23.-i ülésén még elfogadhatónak nevezte, leszavazva azt a Simor András MNB-elnököt, aki a fentebb már idézett (és a megadott linkben olvasható további) ugyanezen indokok alapján azt elvetendőnek ítélt! (az erről szóló cikket lásd itt !)

No, azt már korábban is jószerint mindenki tudta (kivéve a Kormányt, a Fideszt és annak “szakértőit”), hogy az Eltolcsy-féle ktv.-javaslat úgy hülyeség, ahogy van. Hiszen nem csupán propagandisztikus és autoszuggesztív állítások szerepelnek benne, de a Kormány elé került első “dokumentumban” (söralátét?) az oldaljelzéseken és a dátumokon kívül egyetlen szám sem volt! Ráadásul most derült ki az is ( a “Portfolio.hu” tegnapi írásából), hogy bár a tv-javaslat már két hete az Országgyűlés előtt van (s már számos módosító is érkezett – a legelső Kósa “20%” Lajostól okt. 3.-án!) Eltolcsy csupán tegnap kezdte meg a jogszabály végrehajtása céljából történő intézkedési tervek egyeztetését a “szak”tárcákkal, s minderre kőkemény 5 (azaz ÖT!) munkanap áll a rendelkezésre!

De térjünk vissza a témára!

Egyszerűen nem értem, hogy a pártkatona Domokos hogyan írhatta alá ezt az ÁSZ-jelentést?! Be volt rúgva? Avagy valamilyen ellenséges szoci- vagy/és Moszad-ügynökök titkon kicserélték az asztalán heverő dokumentumot s Domokos (mivel nem azért van ott, hogy olvasson) csak úgy odskribálta a nevét? Netán (horribile dictu!) megjött a pasi esze, s kezdett gondolni a “Jövőre” is (ami tavaly tavasszal számára is “elkezdődött”!)? Vagy valamiért megsértődött, s most keresztbe tesz a Főnök Úrnak?

Hát nem tudom, de tény: ezzel az ÁSZ-jelentéssel Orbán elméje után a Nemzeti Együttműködés Rendszere is megbomlott!

Nem mellesleg említeném, hogy ezen ÁSZ-jelentés után úgy Domokosnak, mint Járainak azonnal le kell mondaniuk minden funkciójukról, hiszen a Költségvetési Tanácsban szeptember 23.-án egy nyílvánvalóan megalapozatlan és elkészítése szempontjából törvénytelen tervezetet minősítettek pusztán párt-mamelukságból elfogadhatónak!

… és ezt …

… szendamondja!

Orbán Viktor a bádogos

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője a minap közérthető választ adott arra Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy miért a Dörner-Csurka párocska nyert a budapesti “Új Színház” igazgatói posztjára kiírt pályázatán.

Bár a tarlóhántott agyú, teljesen hülye és talán kriptonáci Főpolgámester döntése óta jó egy hét tellt el, sem az indulatok, sem pedig a tiltakozások nem csitulnak.

Megszóllalt azóta itt már szinte mindenki, aki valamit is számít a magyar művészeti életben. Kilenc fővárosi színigazgató (lásd: “Újnáci Kultúrház Budapesten!” című posztomat!).

Aztán Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora (az ominózus pályázat bírálatára Tarlóhántottagyú által megbízott testület elnöke), aki a FőHülyemesterhez intézett levelében, feledve eddigi kritikai visszafogottságát, már azt írja, hogy: “Törvényszerű vajon, hogy primitív szélsőjobboldali frazeológia, a talajszintű politizálás mellé szakmai linkség, felületesség, gondatlan fogalmazás társul? Csurka kapcsán megjegyezném, nem feltétlen kívánatos magukat komolyan vevő kultúrpolitikusoknak alkut kötni nácikkal“. (idézet innen !)

Írt egy nyílt levelet a Dörner-féle pályázatban meghívott rendezőként megnevezetett Bodolay Géza is, aki előbb közli, hogy vele ilyesmiről Dörner az életben soha nem egyeztetett, majd megjegyzi: “kezdem magam úgy érezni, mint feltehetően szegény József Attila, mikor a szovjetnek nevezett enciklopédiában a hírhedt moszkvai emigráns író fasisztának aposztrofálta őt a harmincas években. Apám amúgy a magyar egyetemisták fegyveres antifasiszta ellenállóinak helyettes vezetője volt 1944-ben, majd öt évet börtönben töltött, mint antikommunista.” (idézet innen !)

Megjelent egy nyilatkozat a szintén a Dörner-féle pályázatban megemlített Jirzí Menzeltől is, melyben kijelenti: “…mély megdöbbenést váltott ki belőlem az a hír, hogy Dörner György, akivel sem igazgatói kinevezése előtt, sem jóval ezt megelőzően nem beszéltem, igazgatói pályázatában engem jelölt meg, mint egyik meghívott rendezőjét. Anélkül, hogy erre felkért volna, vagy egyáltalán megkeresett volna. Mivel más lehetőségem nem maradt, ezúton kell visszautasítanom esetleges felkérését, amelyet a történtek tükrében már a jövőben sem tudnék elfogadni.” (idézet innen !) 

Aztán jöttek az “egyéb” nemzetközi észrevételek is. Mint pl. a bécsi színészek szervezete megnyílvánulása, vagy most éppen a “Wiener Zeitung“-ban megjelent cikk ( a 168 Óra fordításában itt olvasható!)

Ezen írásokban, nyilatkozatokban sorjáznak a szerintem jogos felháborodások és az egészet értetlenül fogadó vélemények. Utóbbiak egyszerűen nem értik, mi a lópikula szüksége volt Tarlóhántottagyúnak erre a botrányra? Hiszen aki olvasta a két pályázatot ( “Új(náci) Színház” c. posztomban a linkek megtalálhatóak!), annak kétsége sem lehetett arról, hogy Márta István és nem a Dörner-Csurka páros lehet csupán a “nyerő” – ahogyan azt a bíráló zsűri HAT SZAKMAI TAGJA is vélte!

A napok óta keresett megfejtést Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője, jelenleg a “Heti Válasz” című lap főszerkesztője adta meg a napokban a Klubrádió esti műsorában Bolgár Györgynek nyilatkozva.

Mondatait a Népszava szerkesztője Szász István, a lap online kiadásának mai számában megjelent jegyzetében emígyen idézi: “…arra a kérdésre, hogy az egész botrányos náci-széli akciózásnak mifene célja lehet, Borókai leplezetlen és egyértelmű választ adott. Miről is van itt szó? Hát az a nagy helyzet – fejtette ki -, hogy átgondolt taktika van folyamatban. Miszerint – most tessék figyelni! – itt az történik, hogy BECSATORNÁZÁS. Hogy miiiiiiii? Mit nem lehet itt érteni? Az van, hogy le kell kenyerezni, meg kell szelídíteni a szélsőjobbot, célszerűen kell becsatornázni ezt az irányzatot. A becsatornázás pedig úgy történik, hogy időnként kell nekik (mármint a náciknak) is adni valamit.”

No, akkor most már minden érthető? És mindenkinek?

Az is, hogy a molyzsákból sajnos újra előkotort Csurka (hariháromlovihuszárpátpénztolvaly) Pista bá’ és “MIÉP” nevezetű náci pártja, meg annak obskúrus emberkéi miért tehettek azt, amit akartak a köztévében, a közrádióban, meg úgy általában a közpénzen tartott honi kultúrában még anno az első Ovi-kormány idején?

Érthető már?

Érthető már az is, hogy ugyanezen Csurka Pista bá’ miért mondhatott olyan aljas beszédet a magyar Parlamentben a WTC-tornyok ellen 2001. szept. 11.-én elkövetett merénylet témájában? S mindezt úgy, hogy az akkori miniszterelnök, egy bizonyos Orbán Viktor únott arccal hallgatta végig, majd reagálni sem volt hajlandó rá … utólag sem?!

Mert Orbán Viktor úgymond “csatornázik”! … Ja! … a nénikéjét!

Még a Kádár-rendszer idején Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színpad igazgatójának volt egy tévéműsora “Az én csatornám” címmel. Jókat lehetett röhögni rajta! Ezt karikírozta ki Hofi Géza “Komlós elvtárs a bádogos” címmel. Ezen is jókat lehetett röhögni.

… nemúgy, mint Orbán mai “műsorán”, melyben érzelmes keringőket jár a “Barna Fos“-sal!

… és ezt…

…szendamondja!