Árad a Rubicon!

Ez a rövid poszt tulajdonképpen frissítése a ma közzé tett “Rubicon” című írásomnak. Ezt azért köllött megtennem, mert (kissé átformálva Virág elvtárs híres mondatát) “A nemzeti helyzet fokozódik!“. Ráadásul mindez úgy, hogy Benitorban (avagy, ha tetszik: Adolf Viktor) szétolvadt biztosítékokkal “felszerelt”, zárlatos agyában nem csak az a gondolat fogalmazódott meg, hogy most már osztán “rövidre köll zárni” ezt az egész Emlékmű-hajcihőt, hanem még egy egészen gusztustalan levél is!

Aki eleddig még nem volt tisztában azzal, hogy micsoda ócska, hányingerkeltően prosztó, sunyi és képmutató Kormányt segítettek itten egynehányan hatalomra (aktívan, avagy passzívan), hát azokkal közölném, hogy ma délután megkezdték a Szabadság téri “MŰemlék” egyes elemeinek daruval történő beemelését. A Tiltakozók azért nem tehetnek semmit, mert már nem csak az összehegesztett(!) Kordon, hanem még egy Rendőrsorfal is “védi” a “nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos beruházást“. A sorfal tagjai pedig csupa olyan, a Köz által (rosszul) fizetett Közszolgák, akik elvileg arra tettek esküt, hogy a Becsületes Polgárokat védik meg a Bűnözőktől és nem pedig fordítva!

No, de miért pont ne ez működne inverz módon ebben a Műdemokráciában? És miért pont ne azok védjék a Bűnözőket, akiktől Ezek elvették például a szolgálati nyugdíjukat?!

Ámde ami még ennél is rosszabb az az, hogy a Nemzeti Közpénzápolt gyógyszerezését valakik már annyira sem tudják beállítani/eltalálni, hogy ne írjon olyan, négyoldalas levelet melyben kijelenti, hogy a MŰemlék körüli vita tulajdonképpen “nem haladja meg az olcsó, politikai lökdösődés kocsmapultját” (ő csak tuggya, hiszen a “Vágásiferi“-vel ott támasztotta azt, ordítva gajdolva a “Fehérvári huszárok“-at!), a kompozíció szimbolikájával kapcsolatosan pedig megjegyzi: az ezzel kapcsolatos kritikák egy olyan kor tünetei, melyben “a politikai, harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek!” (Írja pont az az Alak, aki minimum 2002-től kezdve még a hitvesi ágyakat is politikai/ideológia csataterekké változtatta!)

Az még hagyján, hogy ezen tegnapi dátumot viselő levél címzettje (Dávid Katalin, Széchenyi-díjas művészettörténész) csakis azért viselheti az “akadémikus” címet, mert tagja annak az Orbán által betákolmányoztatott Feketeakadémiának (Magyar Művészeti Akadémia), ahonnan már minden tisztességes ember régen kilépett. De az Asszonyság soha a büdös életben, egyetlen percig  nem tiltakozott (no, azt merte vóna! … ha akarta vóna!) a Kormányzati Arrogancia, a Pökhendi Történelemhamisítás és a Vezéri Elmeállapot eme Memetója ellen! (Bezzeg a tisztességes tiltakozóknak jó esetben csak egy-egy negligáló hallgatás, rosszabb esetben pedig veressipkás fogdmegek jutottak!)

Nos, akinek van kellő műveltsége és még valamiféle jóindulatú illúziói  a Felkapaszkodott Alcsútival kapcsolatosan, az olvassa csak el ezt a Levelet! (Előtte Daedalon túladagolása szükséges … ép erkölcsi érzék esetén!)

És ez a Szubhumán Pondró Magyarország újraválasztott miniszterelnöke! Gratulálok!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Rubicon

Az Orbanista Maffia-diktatúra tegnap délután átlépett a “Rubicon”-on. A Szabadság téri, történelemhamisító “Megszállási Emlékmű” ellen hetek óta békésen tüntetőkkel szemben immáron erőszakot alkalmazott. Ide is vonatkozik előző posztom egyik mottója: “A Jövő elkezdődött!“. (Frissítve ma 20:00-kor! Lásd alul!)

Különösebben nem részletezném az előzményeket, hiszen aki nyomon követte az eseményeket, pontosan tudja, miről vagyon szó. Aki meg nem, az elégedjen meg a következőekkel!

A Pártállam még tavaly decemberben úgy rendelkezett, hogy a Holokauszt Emlékév “tiszteletére” felállíttatja  a budapesti Szabadság térre az úgynevezett “Megszállási Emlékművet”. A Magyarországot megszemélyesíteni hivatott “Gábriel arkangyalra” rátámadó, a hitleri Németországot szimbolizáló “Birodalmi Sas” kompozíciója azt óhajtja kifejezni, hogy az 1944. márciusi német megszállás során a korabeli magyar állam elveszítette függetlenségét, így a zsidók ezt követő deportálásáért és elpusztításáért kizárólag a III. Birodalmat terhel minden felelősség.

Eme nyilvánvaló történelemhamisítás (valamint szellemi kútmérgezés) komoly bel- és külföldi tiltakozásokat váltott ki, melyek hatására a viktoriánus birodalmi kormányzat meghátrálni látszott, s elhalasztotta (május 31.-re) az emlékmű felállítását azzal az ígérettel, hogy a “Választásokat” követően folytatódnak majd az “egyeztetések”. Ámde két nappal április hatodika után munkások jelentek meg a Szabadság téren, s kordont emelvén a helyszín köré, megkezdték a kivitelezést. Ezen kormányzati szószegés (és a történelemhamisító szándék) ellen tüntet immáron hetek óta egy neves személyiségekből is álló csoportosulás a polgári engedetlenség eszközével: előbb csak a kordont bontották el rendszeresen, majd az építési területet elfoglalva, ülősztrájkkal folytatták demonstrációjukat.

A viktoriánus hatalom kezdetben még megelégedett a demonstrálók hatósági zaklatásával. Tegnap délutánig ennek “csúcspontja” az volt, egyes tiltakozókat “falfirkálás szabálysértése” miatt beszállították a rendőrségre, majd néhányakat még “rabosítottak” is (fénykép, ujjlenyomatvétel!). Ennek oka az volt, hogy bizonyos személyek festékkel feliratot fújtak a kordont borító nejlonfóliára, ám amikor emiatt (is) gúnyos kritikát kapott a Hatóság (“Miként lehet fal híján falat firkálni?“), ráadásul a demonstrálók megmozdulásukat erkölcsi és állampolgári kötelezettségükből fakadó “civil engedetlenségnek” nyilvánították, a rendőrség visszavonult, s sokáig csak passzív szemlélője volt az eseményeknek … Vélhetően “felsőbb utasításra“, amely mögött az a taktikai szándék állt, hogy az eseményekre, valamint a szószegő kormányzat arroganciájára, történelemhamisító szándékára irányuló “túlzott” politikai és médiafigyelmet tompítsák.

A hét elejére azonban ez a taktika megváltozott. A kivitelezéssel megbízott cég (valószínűleg “felsőbb utasításra”) elébb “birtokvédelmi határozatot” kért az ügyben illetékes józsefvárosi önkormányzat jegyzőjétől, …

… aki ezt hétfőn készséggel ki is adta (ugyancsak “felsőbb utasításra”). Arra a kérdésre, hogy egy közterület, amely jelen esetben legfeljebb “építési“-nek tekinthető, miként minősülhet a kivitelező cég birtokának (védelmi határozatot ugyanis csak a tulajdonos kérhet a saját ingatlanára!), mindeddig érdemi válasz nem érkezett. De az írott jog megerőszakolása, kiforgatása egyáltalán nem szokatlan jelenség ma már Magyarországon, mint ahogyan az sem, hogy az ilyen módon született határozatokat a rendőrség zokszó nélkül végre is hajtja.

Tegnap délután ugyanis a hivatali esküjét, jogi végzettségét és szakmai (valamint emberi) becsületét a párthűség oltárán eltüzelő Jegyző, a saját aljas határozatával és mintegy ötven, veressapkás elitrendőrrel felszerelkezve megjelent a Szabadság(!) téren és elrendelte a “birtok” megvédelmezését. Azt tehát, hogy a békésen tiltakozó és passzívan ellenálló, zömükben idős embereket a zsandárok egyszerűen cibálják ki a területről a legalapvetőbb emberi jogok figyelmen kívül hagyásával. Ezt pedig a sipkás Pintérhuszárok meg is tették, s nem csak az nem érdekelte őket, hogy egy törvénytelen határozatot hajtanak végre, de az sem, hogy olyan személyiséggel szemben is erőszakot alkalmaztak, mint az ’56-os Forradalomban való részvétele miatt halálra ítélt, egykori országgyűlési képviselő, a nyolcvan esztendős Mécs Imre!

mecs-imre

Joggal merül fel a kérdés: ugyan mi szükség volt erre? Ez az immáron csak Féllegális Pártállam (hiszen főként önmagának, a törvényesített csalásoknak, köszönheti hatalma prolongálását!) számos esetben kimutatta már a foga fehérjét, többször is bebizonyította, mennyire nem tiszteli a legalapvetőbb normákat, de ezt mindannyiszor a Jog foszladozó gúnyája mögé rejtette. Alkotmányt és törvényeket farigcsált baltával a pillanatnyi érdekeinek megfelelően, osztán, hogy már ez sem volt elég, ráerőszakolta az országra a Tákolmányát (amit meg később tovább módosítgatott, mert nőtt az étvágy). Rendről, Törvényességről, a Jog Uralmáról brekegett, miközben sorozatosan hagyta figyelmen kívül a saját szabályait, bel- és külföldi kötelezettségeit, szegett meg írott és szóbeli szerződéseket, szabotált el jogerős bírói ítéleteket.

Eleddig ilyesmiket csak “Nagy Dolgok” elintézésére, tíz- és százmilliárdok, no meg egy komplett állam lenyúlására alkalmaztak! Ehhöz képest pimf ügyekre soha. Mi változott meg? Netalán a Vezér elmeállapota? Mert azt tudjuk, hogy (ahogyan azt Lendvai L. Ferenc, a Galamuson megjelent kitűnő írásában megjegyzi) “… a Fidesz módszere, a machiavellista módszer. Elszánt kalandorok társasága összeáll, vállalkozásként pártot alapít, és megpróbálja sikerre vinni, mindegy, milyen módszerrel és ideológiával. A cél mindig ugyanaz: a siker és a haszon“. Ámde hol vagyon itten a “haszon”? Az emlékmű erőltetésével méginkább leleplezni a NER önvalóját? Sikerült! Bebizonyítani, hogy a deklarált Központi Akarat akkor is érvényre jut, ha ennek érdekében jogtalan és nemtelen eszközöket köll felhasználni? Sikerült! Szemléltetni, hogy immáron nem a machiavellizmus cinikus racionalitása, hanem a patologikus akaratkultusz felmutatása a Legfőbb Rendező Elv? Sikerült! Ahogyan immáron annak bemutatása is, hogy mit várjunk eme, már békés és idős emberekre is rátámadó Államtól a jövőben. Körülbelül azt, amit az internet egyik ismeretlen karikaturistája oly’ találóan szemléltetett:

Nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja: az erőszak eme nyílt alkalmazásával az orbanista Maffia-diktatúra átlépte azt a bizonyos “Rubicon“-t. Azt a határvonalat, ahonnan e Hatalommal együtt már csak lejjebb van, feljebb pedig csakis nélküle. Ámde megszabadulni tőle nem csak azért nem lehet, mert a T. Választó vagy bele van bolondulva a “Rózsa Sándor-féle szociálpolitikába” (lásd itt!), vagy a csakis a szakadékba vezető Szabadságharcba (lásd pl. itt!), vagy egyáltalán nem törődik azzal, hogy amit ma még csak néhány embertől vesz el a Hatalom, azt holnap, vagy azután már mindenkitől fogja (egyébként megtörtént már!). Hanem azért sem, mert mondjuk az olyan, magáról megfeledkezett, önmaga ötszázalékos “dicsőségébe” belegárgyult, állítólagos “ellenzéki” sőt, “politikus”, mint Schiffer András ezt az egész Emlékmű-ügyet csupán egy szűk csoport “hisztizésének” nevezi (lásd itt!), amelyik egyébként a világon senkit nem érdekel, mert “nem fontos“. (Lendvai L. Ferenc találó megjegyzése az LMP-ről: “… bejutott a parlamentbe, pedig ezt talán maga sem hitte volna. És bár most láthatólag nagy mellényben feszít, ő is tudja, mivel jutott be. Színtiszta protesztszavazatokkal, olyanokkal, amelyeket mindkét oldal ellenében adtak le, hiszen ennek a „pártnak” semmilyen pozitív programja nincs. Csak negatív programja van: mi sem ezek nem vagyunk, sem azok nem vagyunk, ha tehát nem akarsz sem ezekre, sem azokra szavazni, szavazz ránk. Mi a közömbös 0 pont vagyunk. Igen: egy nagy nulla.“)

Hát, tegnap délután óta talán már megváltozott Schiffer, no meg a Társadalom véleménye is. Bár többször leírtam: murphysta vagyok, nem optimista! Az Önérdek, no meg a Köldök bámulása ugyanis itten népi hagyomány … kéremszépen!

… és ezt …

szendamondja!

Frissítés! ===> Katt ide!

A Jövő elkezdődött?

Nagy népszerűségnek örvendett az a két héttel ezelőtti posztom (“2016: A Bukás Éve“), melyben utánközöltem a 444.hu oldalán megjelent, általam “political fantasy“-nak titulált opuszt. Ebben a szerző, Bede Márton leír egy elképzelt eseménysort, miszerint elébb az EU közvéleménye, majd annak vezető politikusai is megunják, hogy az Unió becsületes polgárai által befizetett adóeurókat bizonyos kelet-európai és balkáni vezetők, oligarchák egyszerűen ellopják, s a fejlesztési pénzek visszatartásával, különböző vizsgálatok elindításával lényegében megbuktatják eme briganti-államok útonálló vezetőit. Most úgy tűnik, Bede írása (legalább is annak egy része) egyáltalán nem volt képzelgés, s a végkifejletre nem is kell 2016-ig várni. A Jövő ugyanis elkezdődött!

Baj van: Brüsszel minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott! – hirdette a 444.hu tegnap délben megjelent írásának címe. A cikk szerint az uniós fejlesztési pénzek elosztását menedzselő magyarországi szervezet április elsejétől hatályos ismételt átalakításával az EU nem ért egyet. Ezért az Európai Bizottság még április 16.-án egy két és fél oldalas levelet juttatott el az Orbán-kormánynak, melyben kijelenti: mindaddig, amíg az új magyar pénzosztó rendszer működésével kapcsolatos brüsszeli kérdésekre a budapesti kabinet nem ad elfogadható válaszokat, az április 15. előtt befogadott projektek kivételével, az EU minden kifizetést felfüggeszt.

Alig több, mint két órával később, mikrofonhoz rontott az így inkriminált Maffia-kormány két főokosa. Egyikük, Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára legelébb is lehazugozta a 444.hu-t (“Annyi köze van a cikknek és a tényeknek egymáshoz, mint a ‘jereváni rádiónak’ a valós hírekhez!“), majd kijelentette … (tessenek csak értve olvasni!)

… nem arról van szó, hogy az EU felfüggesztette volna a kifizetéseket, hanem arról, hogy Brüsszel arra kérte a magyar kormányt, egy ideig újabb költségszámlákat ne küldjenek. Tehát pénzt egyelőre valóban nem adnak, bár hivatalosan felfüggesztésről nincs szó.

Csepreghy a továbbiakban elregélte, hogy a magyar pénzosztó rendszert két EU-vizsgálat világította át. Az egyik már lezárult, s a jelentésben nincs semmi olyan, ami a kifizetések felfüggesztésére okot adhatna. A másikat május végére fejezi be az EB illetékes szerve, majd ezt követően 22 nap áll a magyar kormány rendelkezésére, hogy azt véleményezze. Ha ez megtörtént, az EU határozatot hozhat a források felszabadításáról. Ez ugyan azt jelenti, hogy néhány hónapig nem fognak friss pénzek érkezni Brüsszelből, de ez nem fenyegeti az április 15. előtt befogadott projekteket (cca. 600 milliárd forint), az azt követőek finanszírozására (cca. 300 milliárd forint) pedig van annyi tartaléka a kormánynak, hogy az az “átmeneti időszakra” elegendő legyen.

Megszólalt Zsigó Róbert pártszóvivő is (no, ő hogy került ide?!). A cigányvoks-vásárló bajai cukrász – összhangban Csepreghyvel – ugyancsak arról beszélt, hogy bár Brüsszel egyelőre nem fizet, de a költségvetésben van annyi tartalék, hogy a nyertes pályázók ezt ne vegyék észre. A kormány egyébként “már dolgozik” azokon az “átalakításokon“, melyeket “az EB kért” tőle, így hamarosan pont kerülhet az ügy végére.

Pislantsunk be egy kicsit eme hír mögé! A 2007-13 közötti ciklusban Magyarország számára bő 8.000 milliárd forintnyi, uniós fejlesztési keret állt rendelkezésre. Bár az akkor még ellenzéki Orbánpárt azzal vádolta a Bajnai Gordon által irányított gazdasági tárcát, hogy késlekedett felállítani a pénzosztást menedzselő magyar intézményrendszert, de tény, hogy 2007 márciusában már meghirdetett pályázatok voltak, s az első kifizetés ugyanezen év júliusában meg is történt. Az ezt követő esztendőkben minden állami és magánberuházást 95 százalékbn az EU finanszírozott, s egészen 2010-ig Magyarország volt a forráslehívások éllovasa. Köszönhetően annak, hogy az ezt irányító “Új Magyarország Fejlesztési Program” intézményhálózata, az idehaza (mostanság újra) megszokott, balkánian bürokratikus viszonyokhoz képest kimagaslóan jól működött!

Osztán jött a kormányváltás és a Falkaforradalmi Jogász-Paraszt Kormány nekiállt az “Átalakításnak“, amely ebben az esetben (is) az alapokig történő lerombolást, a felszántást és a sóval való behintést jelentette. Legelébb is ezt az egészet átkeresztelte “Új Széchenyi Terv“-nek (szegény “Stefi” gróf foroghatott a sírjában … megint!), az ÚMFT összeszokott és profi gárdáját lapátra tette, helyükre pedig olyan, pártkinevezett csinovnyikokat (összefoglaló nevükön: “Fidesznyikek“) ültetett, akik ugyan kitűnően értettek a seggnyaláshoz, a munkakerüléshez, meg a “fizetésnek” nevezett apanázsok felmarkolásához, de a rendszer működtetéséhez nem. A “Zemútnyócév” által elfogadott projektek finanszírozását leállították, az általuk megítéltekét pedig olyan lassan és főleg korrupt módon “csinálták”, hogy az előbbi miatt egy rakás pénz ragadt bent az EU kasszájában, az utóbbi pedig 2013-ra már az egyébként nagyon elnéző Brüsszelnek is csípni kezdte a szemét. Ezért osztán az EU úgy döntött, hogy egy kötelezettség-szegési eljárás keretében a források egy részét befagyasztja.

Ez a “koki”, avagy “saller” némileg kijózanítóan hatott a maffiás Pártállamra. Unser Vezér, az EU-ellenes Szabadságharc Generalisszimusza rögvest ki is zavarta Brüsszelbe egyik tábornokát, a hírhedt Lázárállamtitkárt azzal, hogy nyaljon, sírjon kolduljon és ígérjen, tehát csináljon amit akar, de szerezze vissza a rendszer-üzemeltetés egyetlen forrását. A derék Janó teljesítette is Don Vittorio utasítását, tehát sírt, nyalt, koldult …

… (miközben idehaza a Közpénzcivilek fennen hírdették, hogy “Nem leszünk gyarmat!“), osztán egy enyhe dádának számító, 75 milliárdos forráselvonás büntiét bekasszírozva, ígéretet tett a rendszer átalakítására.

Ez annyiban meg is történt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését Lázár vette át, s ott a kifizetések felgyorsítása érdekében (cca. 1.500 milliárdnyi összeg volt beragadva!) gyakorlatilag statáriumot hirdetett, közben pedig de facto “lusta disznóknak” nevezte az NFÜ csupa fidesznyikből álló, ippeg és punkt általuk kinevezett gárdáját! (Hiába no, a “felelősség” is “gravitál”: Felülről csorog és Lent gyűlik össze!). Ennek meg az lett az eredménye, hogy ugyan hirtelen elszaporodtak a közismert reklámtáblák, …

… olyasmikre is pénzt kezdtek szívlapáttal kiszórni az ablakon, amelyekre korábban rá sem néztek, ámde az 1.500 milliárdos resztli az Istennek sem akart komoly apadásba kezdeni. Ennek oka egyrészt az, hogy bő két esztendő zabhegyezését nem lehet negyedév alatt bepótolni, másrészt a matolcsyzmussal, rezsicsökkentéssel, korrupcióval és lopásokkal lerohasztott gazdaságban már alig-alig volt olyan vállalkozó, aki finanszírozni tudta volna az önrészt, a szintén tönkre tett bankoktól kölcsönt kapott volna, s úgy általában: beruházni merészelt volna egy olyan, orbanista jogi környezetben, ahol nem csak a Jövő, de néha már a Múlt bizonytalan.

Mindezért a “hibást” természetesen ösmételten az NFÜ (egyébként tényleg semmirevaló) gárdájában “találták” meg, aminek meg az lett a következménye, hogy ez a “gárda” is az ÚMFT sorsára jutott. A január elsejétől érvényes újabb átalakítás szerint a pályázatok befogadása, elbírálása és kifizetése az adott projektek céljai szerint illetékes szakminisztériumokhoz került, fölöttük meg a Miniszterelnökség, tehát Lázár, azaz (és mégtehátabban) maga Darth Victorius gyakorolta a teljhatalmat.

Mivel azonban e “reform nem pont úgy zajlott le, ahogy azt Brüsszellel leegyeztették (szokás szerint!), az EB vizsgálatot indított (ez az, amiről a poszt elején említett Csepreghy először beszélt!), lévén számára így ez az egész átláthatatlanná vált. Ámde a Jelentés még csak éppen készülőben volt, amikor Viktor Győzövics és közpénzeltartott, putyinista Bandája – ugyancsak mindenféle egyeztetés nélkül – úgy döntött, hogy mégtovább centralizálja a rendszert, s Lázár közvetlen felügyelete alá vonja azokat a korábban viszonylag független, állami tulajdonú, nonprofit cégeket, melyek feladata: “közreműködő szervek“-ként a futó pályázatok nyomon követése és istápolása.

No ekkor szakadt el Brüsszelben a cérna! A Csepreghy által lehazugozott 444.hu oldalán közöltek szerint, az EB levelet írt a Budapesten “székelő” Pártmaffiaállamnak, melyben részletesen kifejtette kifogásait (pl.: “Az új rendszerben egyáltalán nem világosak a felelősségi körök, az ellenőrzési rendszerek. A Bizottság nincs meggyőződve arról, hogy az új emberek elég felkészültek és tapasztaltak ehhez a munkához. Külön panaszkodnak, hogy a TÁMOP átalakításával kapcsolatos terveket még nem kapták meg, továbbá arról is felvilágosítást várnak, hogy a regionális programokkal mi lesz, miután azokat a megyékhez szervezték ki. Ki fogja ott intézni az ügyeket?“), majd bejelentette a források befagyasztását … amit meg ez a Csepreghy ugyi “nembefagyasztás-befagyasztás”-nak nevezett!

No, erről jutott eszembe a poszt bevezetőjében említett, Bede-féle “fikció”! Az nevezetesen, hogy az általa leírtak (ha nem is pont úgy … egyelőre!) kezdenek megvalósulni, amit meg a korabeli fideszes kampányszöveg elschmittelésével úgy tudnék jellemezni, hogy “A Jövő elkezdődött!“. El, ugyanis a tengeri haramiák által (kétbalkezesen) irányított “Gyorsnaszád” (avagy inkább “Ner-Titanic“) nyilvánvalóan nekikondult az eleddig csak félvállról vett brüsszeli Jéghegynek, s süllyedni kezdett! Ezen a tényen pedig nem segít egy akármilyen körmönfont és hazug propaganda sem: ha nincs lóvé, nincs mit ellopni, akkor meg leáll az egész Gépezet!

Erről meg egy közszájon forgó “vicc” jutott az eszembe. Remélem kevesen ismerik, s így learathatom a babérokat!

Jéghegynek ütközik és elsüllyed a “Magyar Titanic“.

Az ügyben kiadott nyilatkozatában Giró-Szász András kormányszóvivő “nevetséges híreszteléseknek” nevezi az erről szóló értesüléseket, melyeket szerinte “az országgal szemben ellenséges, külföldi sajtóorgánumok terjesztenek csupán, azokat pedig az itthoni, Bukott Baloldal instruálja“. Giró megnyugtatva mindenkit megjegyzi, hogy “csak korlátozott jelentőségű elsüllyedésről” van szó, s a magyar kormány a továbbiakban “jogi eszközökkel fog fellépni minden pánikkeltővel szemben“.
Nem sokkal később Kocsis Máté, a Fidesz szóvivője egy sajtótájékoztatón megerősíti Giró-Szász szavait, illetve érzékelteti, hogy itt valójában egy “nem szokványos kísérlet” folyik, melynek során “a Titanicot tengeralattjáróvá alakítják át“.
Két nap múlva, a kormányhoz közelálló Magyar Nemzet kiszivárogtatja a készülőben lévő “Előzetes Jelentés” azon részét, miszerint a “néhány halálos áldozatot követelő” jéghegynek ütközés a hajó kormányművének meghibásodása okozta (később a lap online kiadásában a “kormánymű” szót az “irányítórendszer“-re cserélik).
Még ugyanazon nap délutánján, a jólértesültségéről szintén híres “Heti Válasz” nyilvánosságra hoz egy olyan dokumentumot, miszerint a meghibásodott rendszert, a közbeszerzési eljárások megkerülésével, még az Előző Kapitány rendelte meg egy olyan, offshore-hátterű cégtől, amely a Welsz-Simon pároson keresztül összefüggésbe hozható a Gyurcsány-Bajnai pártszövetséggel (később, az atlatszo.hu jóvoltából kiderül, hogy valójában a “Wells Fargo” cégről van szó, amelyik csupán egy bankfiókot működtetett a Titanicon és semmi köze az állítólag elromlott kormányműhöz! Azt ugyanis már a jelenlegi Kapitány szereltette be a Nomansland-szigeteken bejegyzett Shimichka & Co. Moneytransforming Ltd.-vel ).
Ugyanaznap este, az ugyancsak kitűnő forrásokkal rendelkező Hír TV főműsoridőben bemutat egy video-interjút, melyet később a közszolgálati Magyar Televízió, a Duna TV és a kereskedelmi TV2 napokon át többször is megismétel. Ebben a katasztrófa egyik, nevét nem vállaló és csakis hátulról kamerázott túlélője beszámol arról, hogy néhány perccel az Ütközés előtt látta, amint egy ladikban evezve Gyurcsány Ferenc egy jéghegyet igyekszik a Magyar Titanic útjába tolni. A Szemtanú azért nem vállalja nyilvánosan a kilétét, mert a Szerkesztőségbe menet megtámadták, kilőtték az egyik szemét, s a tettesek között felismerni vélte Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont.
Másnap reggel Selmeczi Gabriella egy sajtótájékoztatón felszólítja a “Bukott Baloldal vezetőit“, hogy azonnal számoljanak el “a titokban, külföldi pénzekből működtetett Jéghegy-gyárukkal“, majd felteszi a kérdést: “Vajon mikor fog végre bocsánatot kérni a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy triumvirátus a magyar embereket eleddig ért legnagyobb katasztrófa több tízezernyi áldozatától és azok hozzátartozóitól?!“.
Egy héttel később megjelenik egy kormányrendelet, melyben Orbán Viktor miniszterelnök elrendeli a “Jéghegyvizsgáló Bizottság” felállítását, vezetésével pedig államtitkári rangban Budai Gyulát bízza meg! A vizsgálat lezárásának és a jelentéstételnek határideje: 2018. április 1.

Lehet, hogy ez nem is egy vicc? Amilyen egy kaptafára működik a Fideszes kommunikáció (meg annak bértollnoki hada), egyáltalán nem csodálkoznék, ha az EU-pénzek befagyasztása ügyében ehhöz hasonló manővereknek leszünk majd szemtanúi. A letagadás, a lehazugozás, meg a részleges beismerés már megtörtént. A többi most van készülőben!

… és ezt …

szendamondja!

Utóirat:

április 30.: A mismásolás és a felelősség áthárítása máris megkezdődött! A Magyar Nemzet és Pelczné Gáll Ildikó akcióba lendült! Most még csak az EU a “sáros”!


Tegyük fel, hogy …

Tegyük fel hogy …” – ezekkel a szavakkal kezdődik számos matematikai egyenletlevezetés, melyben egy feltételezésből kiindulva megállapítanak egy törvényt, avagy egy axiómát. Lényegében így kezdődik az a bírósági, illetve most már alkotmánybírósági beadvány, mellyel az Együtt-PM a “Választások” eredményeinek egy részét akarja megtámadni. Nem biztos, hogy a párt jó helyen kutakodik, de talán ennek is megvan az oka.

Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Kúria az Együtt-PM azon keresetét, melyben a párt a “Választások” listás eredményeinek megsemmisítését kérte. A szervezet beadványában arra apellált, hogy a választójogi törvényben szereplő úgynevezett “Győzteskompenzáció” súlyosan torzította a kapott szavazatok és a szerzett mandátumok közötti arányt. A Kúria azonban kijelentette, ez a jogszolgáltatási fórum csakis arra hivatott, hogy megállapítsa: bizonyos tettek/események megfelelnek-e, avagy sem a hatályos szabályoknak, arra azonban már nem, hogy ezen előírások alkotmányosságát vizsgálja.

Az elutasító végzés hallatán számos felháborodott nyilatkozat látott napvilágot, melyek gyávasággal és rendszerszolgasággal vádolták meg a legfelsőbb bírói testületet. Holott az ebben az ügyben valóban nem tehetett mást, s mint az az E-PM közleményéből is kiderül: részükről ez csupán egy “jogtechnikai trükk” volt. A Virtuális Jogállam “ügyesen” (tehát fideszesen) megfogalmazott szabályai szerint ugyanis, választási kifogásokkal csakis az abban az esetben lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha már valamennyi jogorvoslati forrást kimerítettek. Márpedig az alapvető jogsérelem nem a “győzteskompenzáció” végrehajtásában, hanem az azt lehetővé tevő törvényben vagyon.

A “labda” most a Tákolmánybíróságnál pattog, amelynek három munkanapon belül köll döntenie a kereset befogadásáról, s további három napon belül annak elbírálásáról. Márpedig az, hogy e testületnek ebben a kérdésben mindenképpen cselekednie szükséges, az egyetlen percig nem lehet kétséges azok előtt, akik minimális jogérzékkel, illetve műveltséggel rendelkeznek. Az Alkotmánybíróságban meg ugyi(?) olyan emberek ücsörögnek, akik ezt a szakmát a legmagasabb színvonalon művelik – már ha azt a törvényt nézzük, mely rigorózus pontossággal(!) írja elő azokat a szempontokat, melyek alapján valaki csupán csak a tagjelöltje is lehet e testületnek. Ha pedig az Alkotmánybíróság valóban ilyen szakemberekből áll, akkor nem mehetnek el szó nélkül amellett, hogy a “győzteskompenzáció” szabályának bevezetésével és alkalmazásával az Állampárt mintegy 740 ezer művi szavazatot íratott hozzá az országos listájához, amely az arra ténylegesen leadottak (cca. 2,14 millió) több, mint 30 százaléka! Ez pedig ugyi sérti a szavazatok egyenlőségének alapelvét, lévén így egy maffiapárti voks tulajdonképpen 1,3-nek számított, míg a többieket támogató polgárok valahol a 0,5 környékén lévő “szorzót” kapták.

Ámde a helyzet az, hogy ebben a testületben ma már számos olyan tag egzisztál, akikről még a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt állítani, hogy a jog (különösen az alkotmányjog) országosan kimagasló szakértői lennének. Balsai István például egy szimpla ügyvéd, akire a tagi jogosultságot a maffiapárti Ezerharmad azzal erőltette rá, hogy a pasmag 1990-94 között igazságügy-miniszter, 2010-11 között pedig az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke volt. Hasonló cipőben jár Salamon László is, aki szintén a különböző bizottsági tagságaival “vált” alkalmassá eme magas posztra, ámde neki (ellentétben Balsaival) legalább voltak fellelhető, többé-kevésbé az alkotmányjog területére erőltethető publikációi. Utóbbikból sokkal gazdagabb “termést” tud felmutatni Pokol Béla, aki azonban nem csak pokoli törvényjavaslataival (a nevezetes sajtó-helyreigazítási indítvány, a később visszavont “Lex Pokol“) vált hírhedté, hanem hogy nyíltan és acsarogva támad(ja)ta a liberális jogállam legalapvetőbb elveit is! (A többi fidesznyik díszvirágra azért nem vesztegetnék szót, mert egyrészt meg sem érdemlik, másrészt posztot írok és nem Bibliát! Akit érdekel például Szívós Mária, vagy mondjuk Dienes-Oehm Egon, az faggassa ki a Guglit, avagy a Wikit, bár Dienes esetében nem sok sikerrel fog járni, lévén a manus egy akkora szakmai nulla, hogy még szócikk sincs róla!)

Egy ilyen testülettől tehát szakmailag megalapozott és a legalapvetőbb jogelveknek megfelelő döntést várni, különösen olyan esetben, amely a Maffiapárt uralmi rendszerének, illetve érdekeinek fudamentumait érinti (született ott már egynehány felháborító, többségi határozat az elmúlt esztendőben is!), legalább akkora botorság, mint Fidesz Castroról azt hinni: tévedéseit és tévelygéseit belátva, hirtelen demokratává válik, s örök életére lemond minden közjogi funkciójáról! Így osztán egy ilyen “szenzitív” ügyben pont ehhöz a “Fórum”-hoz fordulni tulajdonképpen fölösleges, csak hát nincsen más választás, mert egyrészt ezt adta a Viktoristen, másrészt “Magyarország kis ország, nekünk csak egy Csőcselékre telik!“. Ebből pedig az következik, hogy a legnagyobb valószínűség szerint egyszerűen ki fogják hajítani az E-PM keresetét, valamilyen (szkinhed)hajánál fogva előráncigált indoklással. … Ámde! …

Tegyük fel, hogy … adnak majd a látszatra, s befogadják a Panaszt! Sőt, még azt is, hogy érdemben el is bírálják! Tehát azt, hogy nem fogják enbloc kijelenteni a nyilvánvaló jogsértésről, hogy azzal minden a legnagyobb rendben van. Ekkor pediglen csak két dolgot tehetnek:

  1. Megállapítják a “Győzteskompenzáció” tákolmányellenességét, megsemmisítik az NVB határozatát, s az ebül szerzett hat maffiamandátumot kiosztatják az ellenzék között.
  2. Megállapítják ugyan a tákolmányellensséget, de nem semmisítik meg az NVB-határozatokat, hanem csupán “eltiltják” az érintetteket a további jogsértéstől, s határidőként egy, a következő “Választások”-hoz nagyon közeli időpontot állapítanak meg (mondjuk 2018. április 1.)

Lássuk be, az utóbbi a legvalószínűbb! Ezzel ugyanis a Testület nem csak fenntartja majd a status quot, de még a fejére sem vonja az Isteni Bosszút, mely egy ilyenkor elmaradhatatlan és nagyon megalázó, egyéni képviselői indítvány formájában szokott bekövetkezni (pl.: az Alkotmánybíróság végre települjön csak át Esztergomba, ahol eredetileg székelnie köllene, s a jövőben pedig luxus Volvo helyett, csakis fapados Suzukival közlekedhetnek! … Brrr! Rémes lenne!). Arról meg már nem is beszélve, hogy ez nekünk, alattvalóknak is sokkal “ócsóbb” vóna (vona), hiszen az Örökös MiniElnök nem kényszerülne rá arra, hogy különböző szörnyszülött törvényekkel fizesse ki a Jobbik időnkénti külső támogatását (lennének ötleteim arról, hogy mik volnának ezek, de senki gyomrát nem akarom felforgatni!).

Ámde tényleg a “győzteskompenzációban” vagyon a csaló “Választások” achilles-sarka? Igen?! Hát akkor mi a helyzet a Kamupártokkal, illetve pontosabban azokkal a hamisított ajánlóívekkel, melyek alapján ezek egyáltalán a szavazólapokra kerülhettek?! Ha ezek a szervezetek csalárd módon indulhattak csak el a “Választásokon”, akkor a rájuk leadott szavazatok is megtévesztésen alapultak. Márpedig ha ez így van, akkor bíróság legyen talpán, amelyik el tudja dönteni: a becsapott szavazók valójában melyik pártot akarták támogatni! Mivel ez eldönthetetlen, bizony meg köll ismételni az egész procedúrát, mégpedig előről!

Ámde ehhöz az köllene, hogy legelébb is a “nyomozati szervek” (rendőrség, ügyészség) végre lezárják a vizsgálatot és vádat emeljenek. Osztán ennek alapján a bíróság (tól-ig) jogerős ítéletet szenvedjen ki magából. Mégosztánabb a verdikt alapján valaki megtámadja a Teljes Procedúrát, s majd, valamikor, “egy ködös reggelen” a legfelsőbb ítélőszék hozzon egy olyan verdiktet, mely megsemmisíti és újraindítja a voksolásokat!

Ez azonban nem csak azért reménytelen, mert maga a bírósági szakasz is minimum egy évtizedig tartana, hanem azért, mert egy ilyen eljárásban igazából senki, se kormánypártiak (pontosabban a maffiózók, a nácik és a lömpik), se ellenzékiek (pontosabban a szocik) nem érdekeltek! Ugyan minek piszkálgatni a dolgokat, ha már olyan szépen sikerült szétosztani a pénzt és a stallumokat (meg elintézni azt, hogy a gyurcsánybajnaiaknak ne legyen frakciójuk!)? Nem is véletlen talán, hogy a kamupártok műaláírásainak ügyét sem a nyomozati szervek nem nagyon igyekeznek kivizsgálni, sem pedig a mindenoldali érdekeltek (meg azok sajtóorgánumai) nem kifejezetten piszkálgatják. Mert néma csönd van ezekről, ha valaki még nem vette volna észre!

De nem is csoda! Hiszen “kijafaszt” érdekel itten a jogszerűség, a demokrácia, a választások tisztasága, ha a “legerősebb kutyáknak” így is tökéletesen kielégítő a nemi élete?! Mi meg csak viseljük a következményeket, fizessük csak a megelégedett pártmunkásokat! No meg szíjjuk csak azt a bizonyos szaporítószerszámot, amit Dicső Vezetőink (persze “az Ország érdekében”!) nem csak a mi, hanem a gyerekeink és a ki tudja hányadízigleni leszármazottaink bagólesőibe erőltettek!

Úgy tűnik, mindössze kettőre redukálódott a tisztességesnek és választhatónak tekinthető magyar pártok létszáma. Ezek azok, amelyek nem alakíthatnak országgyűlési frakciót. Csak osztán nehogy megint tévedjek!

… és ezt …

szendamondja!


Mocskos összjáték a Duna mentén?

Úgy tűnik, rendkívül gusztustalan és mocskos összjáték folyik a magyar politikai “elit” egyes tagjai között. Bizonyos tagadhatatlanul “érdekes” tények szerint, a “Demokratikus Ellenzék” legnagyobb szervezete és az orbanista Állampárt között olyan kapcsolat áll fenn, ami magyarázatot adhat a “Választások” kampányidőszakában tapasztalható, de eleddig szinte érthetetlen “kommunikációs manőverek” némelyikére!

Hatalmas adóssága van az MSZP-nek!“, “Zárolták a párt számláit! – jelentették kedden a húsvéti sonkakómából kikászálódó napilapok, legelső sorban is persze a “Magyar Nemzet“, ami a “baloldalhoz kötődő” hetilap, a “Vasárnapi Hírek” április 19.-én (Húsvét előtt!) megjelent cikkére hivatkozik. Még aznap este az ATV kamerái elé ült Gúr Nándor és kijelentette: igaz ugyan hogy a párt “nehéz helyzetben” van, de az adósságállomány “kezelhető“. Majd szükségesnek tartotta megjegyezni: a teljes tartozást még 2010 előtt, “a párt akkori vezetése halmozta fel“. Másnap erre rá is csapott a rendkívül közszolgálati Magyar Televízió, melynek online oldala szerint a szocialisták ugyan “Gyurcsányt hibáztatják az eladósodásért“, de Mesterházy Attila kijelentette: ő maga sem tett volna akkoriban másként, ugyanakkor úgy vélte “… indifferens ilyen értelemben, hogy ki volt akkor az elnök, pártigazgató, pénztárnok, tökmindegy“.

Mindenki, aki csakis és kizárólag ezeket a cikkeket olvasta (no meg az “origo“-ét, a “hvg.hu“-ét, a “mandiner.hu“-ét, avagy az “index.hu“-ét), az azt a következtetést tudta levonni, hogy a szocik most “irtó módon dühösek” a Pártot elébb tokától bokáig eladósító, majd cserben is hagyó Gyurcsányra (ezt próbálta “érzékeltetni” pl. Gúr Nándor is), de a jelenlegi elnök elegánsan átlépve a történtek fölött, tulajdonképpen megvédelmezte nagyot hibázott egykori elődjét, választási szövetségesét.

Ámde ez csak a látszat! Bár az említett orgánumok szinte mindegyike a Vasárnapi Hírek április 19.-i cikkére hivatkozik, “érdekes módon” egyik sem idézi azt részletekbe menően, csupán annak egy kicsiny, az utolsó bekezdésben megjelent részét (“adósság”, “zárolás”) ragadja ki. Mindazokat azonban, amelyek e cikkrész fölött olvashatóak, sűrű és sötét csöndbe burkolják, holott éppen azokban vagyon A LÉNYEG! Ez pediglen itt olvasható!

Milyen következtetéseket lehet ebből levonni? … Azt hiszem, mindenki számára jobb lesz, ha ebben az ügyben inkább átadom a szót a hetilap főszerkesztőjének, Gál J. Zoltánnak, aki a VH mai számában az alábbi jegyzetét tette közzé:

Egyezség

Miért nem képesek ezek megegyezni, egy asztalhoz ülni, egyetérteni bármiben, akármiben? Egyik kedvenc kérdésem ez, gyakran hallom, ha politikára kerül a szó. Mintha a pártok közti vita akadályozná, hogy szerteáradjon itt a boldogság, hogy párduc öleljen gödölyét.

Vita persze van sokféle, hányszor olvastuk már, hogy az angol képviselők, miután üvöltve szidták egymás felmenőit a parlamentben, nagy békében iszogatják együtt a barna sört a sarki pubban. De a magyar képviselő jobban szereti a bőrös virslit az országházi büfében, s ha előfordul is néhanap, hogy ott egy asztalnál kénytelen tunkolni kormánypárti az ellenzékivel, aligha hiszem, hogy lenne ma olyan fideszes, aki esténként összejár egy szocialistával. Eddig azt hittük, ez a baj, a süket fülek meg az egymáshoz vágott durva szavak. Most meg kiderül, igazi baj abból van, ha képesek megegyezni mégis.

Kényszerből ültek egy asztalhoz, persze, választások után meg kell alkudni a parlamenti tisztségek elosztásáról. Örült mindenki, milyen gyorsan ment ez idén, és úgy áll, hogy egy korábbi skinheadvezér lesz az Országgyűlés alelnöke, és az újnyilas párt zavaros fejű díszleánya felügyeli majd az oktatási és kulturális ügyeket a parlamentben. Ami az előbbit illeti, legalább egy előnye lesz, hogy megint csak háromhetente ülésezik a T. Ház: kevesebbszer kell szembesülni a szégyennel, hogy elég kicsivel hosszabb haj a bőrfejre, máris egy konkrét náci adhatja meg a szót a többeknek a pulpitusról. Hanem a Jobbik beengedése az iskolákba, az megmagyarázhatatlan.

Mert igaz, hogy egymillió szavazóval a háta mögött okkal tartanak igényt bizottsági elnöki posztra. Igaz az is, hogy esetükben a kérdés úgy jogos: hol okoznak kisebb kárt? Persze az általuk kinézett nemzetbiztonsági bizottság élén is furán mutat egy olyan párt politikusa, amelyik a fél világ által terroristagyanúsnak tartott szervezetekkel tart kapcsolatot. De ha az a kérdés, elviseljük-e, hogy hepciáskodnak időnként a titkosszolgálatok ellenőrzése ürügyén, avagy megtűrjük-e őket a gyerekeink közelében, befolyást engedünk-e a magyar kultúra alakítására egy olyan embernek, aki ha a holokausztról beszél, betuszakolja a mondatába: „úgynevezett”, akkor aligha lehet kétséges a válasz.

A Fidesz cinikus mosollyal nézte az ellenzékiek egyezkedését, az ő jóváhagyásuk hallgatólagos, az MSZP-é viszont nagyon is aktív. Próbálom érteni, mi ennek a politikai értelme. Mit akarnak ezzel üzenni a választónak? Hogy nekik fontosabbak a titkok, mint a tananyag? Hogy a baloldal újjáépítésének a nemzetbiztonság lenne a terepe az oktatás és a kultúra helyett? Bár, ha jobban belegondolok, kitűnő búvóhely a nemzetbiztonság, ott még az is titokban marad, ha nincs egy fia gondolatunk se.

Jól kezdődik hát ez a ciklus, és ha már itt, az egyezkedésnél tartunk, érdemes tán elmerengeni kicsinykét egy hír sorsa felett, ami ebben a lapban jelent meg a múlt héten. Lényege az volt, hogy több egymástól független forrás is állítja, kapcsolatot tart egymással Mesterházy Attila MSZP-elnök és Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója. És bár ezt Mesterházy egy előzmény nélküli kérdésre adott válaszában tagadta, a háttéralkuk meglétére utal, hogy egyes szocialisták igyekeztek megóvni a kampány idején Rogán Antalt és az ő magától növő házát a túlzott sajtóérdeklődéstől.

A cikkben próbáltuk kutatni, mégis, mi lehet a feltételezett titkos találkák témája, ennek kapcsán írtunk a fura mód megszaporodott Közgép-hirdetésekről egyes baloldalhoz köthető lapokban, és arról, hogy az MSZP elnöke a párt súlyos adóssága miatt milyen csúnyán kiszolgáltatott helyzetben van.

A cikk – azt hittem legalábbis – bepillantást adott a politikát alakító háttéralkuk világába, oda, ahol sok mindenre lehet magyarázatot találni, amit eddig nem nagyon értettünk: gyatra kampányra, gyorsan elhaló vagy éppen hirtelen felfújt ügyekre, arra, hogy ki védett személy, és ki céltábla itt. Azt is gondoltam, hogy ezen a héten mindazok, akiknek ebben a tárgyban információik vannak – tudom, hogy vannak – talán bátrabban előállnak most velük. Tévedtem, és a beismerés most azért kívánkozik ide, mert magyarázza a magyar politika valóságos működését ez is.

A VH hírét elsőként a Fidesz-birodalom nyomtatott vezérterméke, a Magyar Nemzet dolgozta fel, mégpedig úgy, hogy annak érdeméről egyetlen árva szót sem ejtett, viszont vert nagyobbacska habot az MSZP adóssága körül. Se Habony, se Rogán, se Mesterházy, viszont Gyurcsány annál inkább, mert hát ki más a hibás, ugyebár, szóba került szerénységem is, különféle kontextusban. Nem feldolgozhatatlan ez nekem, inkább attól borzongtam megint, milyen szervezetten, egységesen, és mindenféle szakmai-etikai korlát nélkül szolgálja kenyéradó gazdáik érdekét a Fidesz-sajtó, köztévéstül, közrádióstul. Mesterházyból és Habonyból egy perc alatt a pártját és országát eladósító Gyurcsány és bandája lett, abból aztán a szoci öregek fenekedése, akik most ki akarják szorítani szegény megújulást vezénylő fiatalokat, repkedtek a jelzők, az összeesküvés- elméletek. Naiv és tudatlan, aki ezen meglepődik, tudom én, de mégsem tanulság nélküli végignézni újra, hogyan nyeli be a Fidesz-sajtó politikai manipulációját a magyar sajtó azon része is, amelyik (még) nem Simicska Lajos fizetési listáján csücsül.

Még hogy nem képesek ezek megegyezni?! Mostantól kéretik semmin sem csodálkozni.

***

Mindez csupán egy, a “gyurcsanyista” Gáljé által gyártott összeesküvés-elmélet lenne? A vázolt tények sajna nem ezt mutatják … mint ahogyan a tapasztalatok sem! Ebben az esetben pedig nem csak Orbánnak, de a szociknak is menniük kell!

… és ezt …

szendamondja!

Utószó: Határozottan kíváncsi lennék arra, hogy mi Olvasóim véleménye erről az ügyről? Szavazás előtt kérek mindenkit: tanulmányozza át az összes linkelt cikket! Köszönöm.


A “Leszarjuk a Jogot”-projekt – esettanulmány

Az atlatszo.hu szerint az az “eposzi küzdelem“, mely a takarékszövetkezetek fölötti ellenőrzés megszerzéséért immáron hónapok óta folyik (tulajdonképpen két oligarcha között!), a “state capture“, azaz a “foglyul ejtett állam” tipikus esete. Én ennél egy kicsit sarkosabban fogalmaznék: “A Maffiaállam működésének eklatáns példája“!

Majdnem pontosan két esztendővel ezelőtt, Don Vittorio a hvg.hu szerint arról kezdett csicseregni, hogy “Magyarország akkor jár jól, ha az emberek létfenntartását meghatározó szolgáltatásokat saját kézben tudja tartani az állam“. Az egyik ilyen szolgáltatás pedig ugyi nem más, mint a pénzügyi, amely területen a “jól járás” úgy válik lehetővé, ha a Pártállam mondjuk meghatározó tulajdonosként beszáll a takarékszövetkezetek által alapított TakarékBankba … no persze csakis azér’, hogy “megerősítse” azt.

Az Isteni Kinyilatkoztatást természetesen tett is követte, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bruttó 5,3 milliárd forintért megvásárolta a TBank 38,5 százalékát a Deutsche Zentralbank  AG.-tól. E tranzakciónak Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője akkor még nagyon örült. Azt nyilatkozta ugyanis az MTI-nek, hogy az állami bank belépésével a takszövöknek végre lehetőségük nyílik arra, hogy az MFB ügyfélköréhez hozzáférve kihelyezhessék az eladdig beragadt, mintegy 600 milliárdnyi szabad tőkéjüket. (Hogy miért volt ennyi pénzük és miért olyan kiugróan nyereségesek a takszövök, arról egy korabeli posztomban már részletesen “értekeztem”!)

Alig egy esztendővel később azonban kiderült, hogy az Öröm valójában Üröm, a takszövök a “Szerencsemalac farka” helyett “törököt” fogtak, lévén az MFB “Gizikéje” valójában egy pártállami “Gőzeke“, amely (a nemrégiben látott “Kishantosi Módszer” szerint) rövid időn belül kiszántotta a zsendülő reményeket, illetve Demján nertárs popsija alól a TBankot!

A “Szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény” ugyanis nem csak azt írta elő, hogy a TBank részvényesei kötelesek (egészen pontosan fogalmazva nem voltak ugyan “kötelesek”, de amelyik takszöv erre nem volt hajlandó, az elveszítette pénzintézeti jogosultságát!) a cég Alapszabályát úgy, hogy a bankban meglévő, de kisebbségi állami tulajdont, a szintén állami Magyar Postát bő 19 százalékkal beengedve, többséginek ismerjék el. Ez pedig azt jelentette, hogy mindössze 9 milliárdnyi befektetéssel az állam 1500 milliárdnyi betétállomány fölött szerez meghatározó rendelkezési jogot.

Ekkor sokan azt hitték (én is), hogy ez a “Lex Takszöv” tulajdonképpen azt jelenti, hogy az “Állambárány” bőribe bújt “SimiViki farkas” akarja rátenni a szőrös mancsát, a valamilyen oknál fogva kegyvesztetté vált Demján ebtárs “tulajdonára”. A tavalyi esztendő végén azonban kiderült, hogy mindenki tévedett, ugyanis megjelent az a kormányrendelet, amely szerint a Maffiaállam, a TBankban lévő tulajdonrészét legkésőbb 2014. március 4.-ig privatizálnia akarja  (Jé! Amikor itt minden csak akkor “csecse”, ha “állami”?!), s erre – az OTSZ kivételével – bármelyik cég jelentkezhet feltéve, ha az elnevezésében szerepelnek a “magyar” és a “takarék” szavak, illetve a “Zrt” rövidítés. … És mit tesz Viktoristen, avagy hogy-hogy nem nertársak?! Hát tök’ véletlenül akadt e Honban egyetlen olyan pályázó, amelyik teljes mértékben teljesíteni tudta eme roppant nehéz feltételt, mégpedig a Magyar Takarék Zrt.!

Egyes vélemények szerint a “Véletlen” tulajdonképpen nem is létezik, lévén az az események, az okok és okozatok egy olyan láncolata, melyet a normál emberi ész felderíteni nem tud. Esettanulmányom azonban nem egy ilyen dologról íródik! Itt ugyanis ölég pontosan ki lehetett nyomozni, hogy lényegében ki, mikor, mit és kinek az érdekében cselekedett. Különösebben nem fáradoznék a különböző magán- és állami cégek, valamint a történetben aktív szerepet játszó személyiségek közötti kapcsolatok részletezésével, lévén ezt a melót már elvégezte helyettem az atlatszo.hu egy négy nappal ezelőtt közzé tett írásában.

Ebből pediglen az derül ki, hogy az a jó két esztendeje tartó “bekerítő hadművelet”, melynek során a Maffiaállam pénzt és időt nem sajnálva lenyelte a TBankot (s rajta keresztül a takszövöket), tulajdonképpen egyetlen személy törekvéseit szolgálta. Ő pedig nem más, mint az egyik kisebb(?) (bank)oligarcha, a többek között az index.hu hírportált is tulajdonló Spéder Zoltán, Csányi nertárs egykori hű famulusa. A “Nagy Takszöv-háború” tehát tulajdonképpen nem más, mint hogy a viktori seggből valamilyen oknál fogva kifingott Skálakópé csatázik a vezéri ánuszrózsa mögé sikeresen bejutott “Efhábémen“-nel.

A “csata” kifejezés azonban csak alig-alig képes érzékeltetni azt az “epikus küzdelmet”, melyet ez a két oligarcha vív egymással, immáron majd’ két esztendeje lefoglalva egy komplett államigazgatást, a törvényhozást, illetve legújabban már az igazságszolgáltatást (meg talán még a Tákolmánybíróságot) is. A Kivénhedt Nertárs most a Jogba, illetve a szájerjózsi által összeskribált (az Ezerharmad által pedig agyonmódosított) Tákolmányba kapaszkodik, lévén az a “konstrukció”, amivel a Pártmaffiaállam Spéder kezébe játszotta(?) át a takszövöket valóban törvénytelen, s ugyanolyan könnyen megtámadható, mint például az április hatodikai “Választások” eredményei (lennének! … ihol egy nem is rossz próbálkozás!). Az Ifjabb Nerkegyenc azonban ezt simán leszarhatja, lévén maga mögött tudhatja nem csak a Vezéri Kegyet és Akaratot, de a TBank részvényeseinek többségét is. Ez pediglen ugyi azt jelenti, hogy az utóbbinak áll a zászló, Skálakópé meg hiába vergődik, akkor is kirúgják alóla a takszöv-sámlit! … Csakhogy!

Csakhogy közbe szólt egy olyan szereplő, akivel eleddig sem a Keresztapa, sem pedig a Körösztfiacskája nem számolt. A Fővárosi Törvényszék (FT) bírája, Dr. Bene Lajos (tisztelet neki!) ugyanis a takarékbanki tulajdonszerzés ügyében indított perben azt a határozatot hozta, hogy a teljes TBank-ügyre vonatkozó törvények és rendeletek alkotmánybírósági kivizsgálásáig megtiltja a (spéderklónok által igazgatott) Magyar Postának, hogy részvényeit eladja a Spéder által birtokolt Magyar Takarék Zrt.-nek. A részletes indoklást ugyan nem ismertetném (azt lásd itt!), de a bíró szerint ebben az ügyben gyakorlatilag minden olyan dolog megvalósult, ami tákolmány- és jogellenes. Mint például a tulajdonhoz fűződő alapjog sérelme, a visszaélésszerű jogalkotás tilalma, avagy mondjuk alapvető jog indokolatlan korlátozása. … Ámde!

Ámde Spéder nertárs nem azért birtokolja a Vezéri Kegyet, nem azért Oligarcha, hogy olyan csekélységekkel, mint egy jogerős bírói határozat, egyetlen pillanatig is törődjön. Be is indította hát a “Leszarjuk a Jogot” munkacímet viselő “B-tervet“, melynek értelmében a részvényesek közgyűlése elé (egyébként szabálytalanul!) egy olyan határozati javaslatot terjesztenek be, miszerint a TBank kibocsát egy 600 millió forintos, lejárat után részvényekre váltható kötvényt, melynek lejegyzésére kizárólag a Magyar Takarék Zrt. jogosult. A konstrukció ismertetésével most nem foglalkoznék (a részleteket ugyancsak az atlatszo.hu írta le két napja!), de a lényege az: még abban az esetben is Spéder tulajdonába kerül a TBank részvényeinek többsége, ha az annak alapjául szolgáló törvényeket és rendeleteket a Tákolmánybíróság elmeszeli! … Ezt pedig tegnap, a tisztelt Közgyűlés 73 százaléka el is fogadta!

Amit az egészből én nem értek az az, hogy Spédernek mi az ördögért volt annyira fontos túlbiztosítani a tulajdonszerzését, hogy az ezért való lihegésének irdatlan szájszaga a sztratoszférán is túlra bűzlik? Ráadásul még akár annak árán is, hogy a szabálytalanul beterjesztett határozati javaslat indoklásában (“… a kötvénykibocsátásra azért van szükség, mert egy jól behatárolható érdekcsoport látszólag a takarékszövetkezetek érdekében fellépve, valójában saját üzleti befolyásának megőrzése céljából minden eszközzel igyekszik megakadályozni a törvény végrehajtását és elodázni a kormány határozata alapján kiírt és érvényesen megkötött adásvételi szerződés lezárását.“) tulajdonképpen megsértette a bíróságot, hiszen az inkriminált “érdekcsoportba” besorolta magát a bírót is! Osztán azt sem értem, hogy Spéder miért nem bízik a Tákolmánybíróságban, ahol ugyi a stallumba baltával belefaragott fidesznyikek vannak többségben (még akkor is, ha Stumpfpisti esetleg izgágáskodna). Ha pedig netán az mégis olyan határozatot hozna, ami neki nem (csak az írott jognak!) felel meg, akkor miért nem bízik a Prolongált Ezerharmadban, illetve az azt szupervizáló Kedves Vezetőben? Hiszen módosítottak itten már Tákolmányt ennél kisebb súlyú ügy érdekében is! Nemde?!

E kérdésekre majd csak a közeljövőben kapunk válaszokat. Arra azonban, hogy valójában hogyan/miként/kikért is működik ez az Állam, most ismét sikerült okadatolt feleletekre szert tennünk. Köszönjük “Emese“!

… és ezt …

szendamondja!


A Hazugság Iskolája

Rendkívül érdekes és tanulságos felvétel jutott a minap a szendamondja birtokába. A “Forrás” védelme érdekében természetesen titokban köll tartanom a “keletkezés” helyét és időpontját, valamint a szereplők kilétét is. Annyit azonban elárulhatok, hogy egy rendkívül sikeres és ismert (nem európai!) politikai kampánymenedzser, mint oktató beszélget a tanítványával. A Tanár vezetékneve pedig “F“-fel kezdődik és “inkelstein“-re végződik!

A felvétel első néhány másodperce meglehetősen zajos (később is!). Ajtónyitás hangja hallatszik, székek húzogatása, illetve a háttérben néhány érthetetlen mondat. A Forrás szerint azonban ekkor még semmi lényeges nem hangzik el, csupán a szokásos, kölcsönös üdvözlések, illetve “F.” úr igyekszik csillapítani a Diák nyilvánvaló “drukk“-ját.

F. úr: Sikerült alaposan áttanulmányoznia az általam Önnek elektronikusan átküldött anyagokat?

Diák: Igen, uram. Az ezekkel kapcsolatos jegyzeteimet e-mailben vissza is küldtem Önnek.

F.: Megkaptam és el is olvastam. Mégis azt szeretném, ha most élő szóban összefoglalná nekem: Önnek milyen tanulsággal szolgál a vázolt Eset!

D.: Nos, a legtömörebben megfogalmazva talán azt tudnám mondani, hogy az Eset arra szolgál tanulságul, hogy bizonyos nyilvánvaló és könnyen megcáfolható hazugságokat is el lehet hitetni a választók egy szignifikáns csoportjával, ha és amennyiben azokat minden létező csatornán át ugyanúgy sulykoljuk, illetve ha az azokat terjesztők fegyelmezetten tartják magukat a számukra meghatározott stratégiához, illetve mondatklisékhez. … Ámde szeretném megjegyezni, hogy sokkal könnyebb lenne a dolgom, ha tudnám: ez a választási kampány mikor és melyik országban történt.

F.: Gondoltam, hogy erre fog hivatkozni, s bevallom őszintén: azzal, hogy a helyet és az időt nem jelöltem meg, lényegében egy csapdát állítottam fel Önnek … amelybe bele is sétált.

D.: Nem értem, hol volt ebben a csapda. Egy módszer akkor lehet sikeres, ha alkalmazkodik a célcsoporthoz, illetve annak pszichés beállítódottságához, szociális helyzetéhez. Legalábbis a “Nagy Könyv” szerint. Az Ön által ismertetett Esetet, pláne annak sikerességét tehát roppant nehéz megértenem úgy, ha nem ismerem a körülményeket.

F.: Ha elárulom Önnek, hogy egy olyan észak-balkáni diktátor számára végzett kampánymunkám leírását adtam át Önnek, akivel már bő évtizedes kapcsolatom van, akkor az segít?

D.: Észak-balkáni? Netalán Svédország? Én el nem tudtam volna képzelni a svédekről hogy ekkora idióták lennének! “Rezsicsökkentés“, meg hogy “Jobban teljesít“, illetőleg “Szabadságharc“?! Hihetetlen!

F.: Kedves ifjú tanítványom! Tisztában vagyok vele, hogy itt, …(zaj)…ban nem kifejezetten izmos az Óvilág földrajzának ismerete, ezért nem is intem meg Önt. Sőt, megdicsérem, lévén annyival azért tisztában van, hogy az észak-európai Skandinávia népei sokkal polgárosodottabbak annál, semhogy ekkora hazugságokat és uszításokat bevegyenek. De ez nem csak ezért van, hanem azért is, mert a különböző “oldali” svéd pártok között csak nüansznyi különbözőségek vannak. Teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a legfontosabb dolgok a Demokrácia, az Alkotmányosság, a Jogállamiság és a Közérdek, illetve ezek szolgálata. Ha egy alternatív szervezet (ott is van legalább egy ilyen!), avagy valamelyik párton belül egy csoportosulás olyan programmal lépne fel, mely ezeknek ellent mond, akkor az előbbi esetben az egyébként ellenérdekelt pártok összezárnának és mint Közellenségeket, harsogó kampány kíséretében kiközösítenék, utóbbi esetben pedig egyszerűen kizárnák az adott pártból a magáról megfeledkezett Klikket. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyen mozgalmakat és párton belüli frakciókat (azok személyiségeit) a valóban a Közt szolgáló sajtó egyszerűen ízekre szedné, köznevetség és közmegvetés “tárgyaivá” tenné. Ám ha ez a politikai/közéleti “immunrendszer” ott nem, vagy nem így működne, akkor egy-két évtized alatt Svédországban is létre lehetne hozni azt az állapotot, amely most eme észak-balkáni országra jellemző.

D.: Ezt nem mondhatja komolyan!

F.: Dehogynem! Minden egyes országban, társadalomban ott van a rasszizmusra és a diktatúrára hajlamosító … hm, ha tetszik … vírus! Ennek hatását elő tudja segíteni az irigység, a társadalmi pozíció féltése és a szegénység. Ellene hat azonban például a politikai elit példamutatása és felelősségérzete, az általános jómód és a jogkövető tisztesség, a társadalomban meglévő minimális humánum, az alapkérdésekben való teljes egyetértés és a szolidaritás, no meg az ellenőrző funkcióit kitűnően ellátó sajtó. Mindezek képesek létrehozni egy olyan szociológiai/szociálpszichológiai “környezetet”, amelyben legalább akkora illetlenség, avagy neveletlenség tagadni az Alapelveket, mint az utcán köpködni, szemetelni, avagy vendégségben hangosan és büdöseket fingurászva a háziasszony fenekét tapogatni.

D.: Ugye most nem azt akarja mondani, hogy ebben a meg nem nevezett, észak-balkáni államban az ilyen magatartás megengedhető?!

F.: Dehogyis. Sőt! A vendéglátásra, meg a különböző hagyományok betartására olykor roppant körülményes szabályok vonatkoznak. Ugyanez a helyzet az “elvárt életmód” és a “tisztesség” esetében is. Ha valaki ezeket nem tartja be, hát nagyon csúnyán néznek rá. Ebben az országban pillanatok alatt sorolják be az embereket a “jók és erkölcsösek“, illetve a “rosszak és erkölcstelenek” kategóriáiba. Persze a minősítést minden esetben a “jók és erkölcsösek” végzik annak alapján, hogy szerintük mi is az a “jó” és az “erkölcsös”. Az meg mindig attól függ, hogy egy kisebbségi, de rendkívül agresszív és hangos csoport mit nevez annak. Az pedig attól, hogy ennek a Hangos Kisebbségnek kiknek és miket sikerült a szájába rágnia! … Nos ezen is alapult az az abszolút sikeres választási kampány, melyet a mi vállalkozásunk vezényelt le.

D.: A Kampány alapja tehát az Amoralitás besulykolása volt?

F.: Nem, hanem egy “Másik Erkölcs” megtanítása, begyökereztetése. Ez a Másik Erkölcs pedig arról szólt, hogy a Hangos Kisebbséget betereltük egy olyan Közösségbe (ezt mi kezdetben “Polgári Körök“-nek, később pedig “Keresztény-nemzeti Jobboldal“-nak tituláltuk!), ahol csakis és kizárólag egymás ostobaságait hallhatták, ahol kizárólag az általunk megvásárolt sajtó által, általunk elterjesztett propagandához férhettek hozzá, amelyen belül az számított “jónak és erkölcsösnek”, amiről mi azt mondtuk, hogy az! Ez pedig nem más, mint az adott párt, pontosabban annak Vezetőjének kritikátlan követése, az ellenoldal “rosszaknak és erkölcsteleneknek” való beállítása, akiktől még azt a megállapítást sem szabad elfogadni, hogy délben, a felhőtlen égbolt tetején látható fényes valami, az igazából a Nap.

D.: És ezzel sikerült megnyerni a Kampányt? Mekkora volt ez az elbolondított Közösség?

F.: A választásokra jogosultak alig több, mint negyede, de a Megrendelő így is abszolút hatalomhoz jutott. … Ismét!

D.: Csakis a Kampánnyal? Hihetetlen!

F.: Természetesen nem csak azzal. Az a Zárt Közösség, amelyet megalkottunk és tizenkettedik éve igyekszünk növelni, illetve egyben tartani, nem lett volna elegendő egy ekkora győzelemhez. Arról nem is beszélve, hogy e Kommuna (fogalmazzunk inkább így: “Egyház“, avagy “Szekta“, mert végső soron ilyesmit hozott ott létre a Mi Vállalkozásunk!) tagjai, az ezt megelőző győzelem idején mérhető,  tehát a 2010-es létszámukhoz képest, kevesebb, mint 80 százalékára fogyatkozott. A Győzelemhez így az is kellett, hogy a Diktátor megszavaztasson egy olyan választási törvényt, amelyik kizárólag neki kedvezett, amelynek alapján csak nagyon szélsőséges helyzetben veszíthette volna el a hatalmát. Ezt pedig azzal küszöbölte ki, hogy felvásárlásokkal (tellett neki az államtól ellopott pénzekből!) és megfélemlítésekkel (a törvényhozási többségét maximálisan kihasználva), elzárta a választókat a valódi információktól (ezen médiákon át kizárólag az általunk menedzselt kampány juthatott el a “polgárokhoz”!), az általam évtizedek óta sikeresen alkalmazott “Negatív Kampány“-nyal pedig megbénította az egyébként is széthúzó, kommunikációját tekintve pedig abszolute amatőr Ellenzéket. Ennek meg az lett a következménye, hogy sikerült elbizonytalanítanunk és a szavazástól visszatartanunk azt a minimum 800 ezer főt, akik (ha mégis elmennek és tömbösen szavaznak) simán megbuktathatták volna a Megrendelőt!

D.: Uram, hajlandó lenne mégis elárulni, hogy melyik országról, illetve népről van szó?

F.: Bár már említettem Önnek, hogy a nacionálé nem nagyon számít, csak a társadalmi környezet, illetve az “immunrendszer” működése, de ha ragaszkodik hozzá: a …(hangos tüsszentés) …ról van szó!

D.: Micsoda?! Hiszen ez egy alapvetően forradalmár nép, amelyik sokszor lázadt fel a diktatúra ellen!

F.: Ismételten csak azt tudom mondani, hogy Ön nincs tisztában az európai, pláne az észak-balkáni népek történelmével. Nincs semmi baj, hiszen ha majd erre szüksége lesz, könnyedén pótolhatja! Az, hogy ez a náció “alapvetően forradalmár”, csupán egy magukra aggatott legenda! Ráadásul az összes eddigi szabadságharcukat elveszítették. Hol azért, mert az azt inicializáló és menedzselő elitjük elárulta őket (ez a társaság koronként és szakmányban követi el ezt!), hol meg azért, mert hibás helyzetfelmérés okán elérhetetlen célokat tűztek ki maguk elé. A legutóbb (1990) ugyan kaptak egy óriási lehetőséget a saját sorsuk kézbevételére, tíz esztendővel ezelőtt pedig az állítólag általuk már régóta áhított “Európához való csatlakozásra”, de nem tetszett nekik sem a Demokrácia, sem pedig az Önrendelkezés Joga, sem pedig az, hogy az Uniótól kapott elképesztő mennyiségű pénzekért cserébe be kellene tartaniuk bizonyos alapvető szabályokat … mondjuk önmagukkal szemben is! Így 2010-ben (meg főleg idén!) sietve a maguk nyakába ültettek egy Diktátort, aki a “megszokott módon”, tehát a legalpáribb és legbalkánibb módon kormányozza őket. Igaz, hogy ma már elképesztő nyomorban élnek, de ez nem számít, amíg az a bizonyos Hangos Kisebbség (kiknek aktivitását a Kisebbségi Komplexus és a Nemzeti Felsőbbrendűség érzetének együttes táplálásával lehet fenntartani!) az általunk beléjük táplált, akár naponta is változó “Igazságokat” ordítják rájuk. … Nem feltétlenül ezzel kapcsolatban, de megjegyzem: cégünk éppen most futtat egy, a nevezet Diktátor által a minap megrendelt kommunikációs projektet, ami hamarosan bebizonyítja: ebben az országban bármit el lehet hitetni bárkivel, illetve a Hitetleneket rávenni arra, hogy fogják be a pofájukat!

D.: Úgymint?!

F.: A Megrendelő most (miért pont most, amikor erre már/még semmi szükség?!) azt akarja elhitetni a társadalommal, hogy a közismert, falubéli helytartója, egy meglehetősen ostoba gázszerelő, aki a Diktátor kormányzásának első három évében az ország nyolcvannyolcadik leggazdagabb emberévé vált, elképesztő összegű állami megrendelések “elnyerése” útján, igazából önerejéből és a saját tehetségéből tudott ekkora vagyonra szert tenni.

D.: Kiről van szó?

F.: Igazából lényegtelen, hiszen a pasi tényleg és kizárólag a Diktátor-haverja által neki kiutalt közpénzekből lett kőgazdag ember, de ha ragaszkodik a nevéhez, hát mindjárt megkeresem. … Itt volt az egyik papíron. … Hol is van? … Na mindjárt. … Itt is van! Nem tudom, jól olvasom-e, avagy ejtem ki a nevét, de valami Mister Szaros. … Nem, bocsánat! … Mégszaros, vagy Méjszaros? … Na nem is ez a lényeg, hanem hogy az: megírattunk egy interjút (itt a linkje, majd olvassa el!) az egyik hetilappal, amiben ez a Mr. Szaros … vagy Méjszaros arról nyilatkozik, hogy ő már az egyiptomi fáraók ideje óta vállalkozó és a meggazdagodásának semmi köze a Diktátorhoz … akinek egyébként a Soccer Academy-ját igazgatja, meg a vagyonát kezeli és így tovább!

D.: És ezt az a hetilap le is közölte? Hihetetlen!

F.: Már miért lenne az?! Azt a bizonyos hetilapot még a Megrendelő, a legelső kormánya idején alapította, persze közpénzből (a buta, nyolc évig kormányzó Balliberálisoknak meg eszükbe sem jutott megfojtani … ezt sem!). Azóta még több közpénzt kap, a “szerkesztői” pedig annyira értenek az újságíráshoz, hogy cikkeik olvastán a The New York Times hétfőn kezdett gyakornoka már aznap hangosan elsírná magát! De nem is ez a fontos, hanem az Alternatív Valóság megteremtése a Hangos és Zárt Közösség részére. Ők el fogják ezt hinni, a nyilvánvaló hazugság ellen fellázadóakat pedig el fogják hallgattatni, vagy legalábbis túlkiabálni! … Nem lesz nehéz dolguk: a hírközlő csatornák 90 százaléka immáron a kezükben van (nemrég vették meg az egykori, baloldalinak számító, valójában független napilapot … valami “Nejpszabadsegg“!).

D.: Kérdezhetnék még egy “személyeset”?

F.: Parancsoljon!

D.: Ez az észak-balkáni diktatúra politikai partnerének tekinti az antiszemita szélsőjobboldalt. Ön pedig izraelita. Hogyan segítheti ennek ellenére ezt a rezsimet?

F.: Kedves Tanítványom! Vegye tudomásul, hogy ez csupán egy üzlet, nincsen benne semmi személyes, kivéve a zsebre vágható profitot. Mi abból élünk, hogy kiszolgáljuk a Megrendelőt, legyen az egy igazából rasszista szentáror-, avagy elnök-jelölt, avagy egy obskúrus diktátor. Mindnyájan csakis a szavazóit akarják elhülyíteni. Az illető Megrendelőm egy ugyanilyen, gusztustalan csúszómászó? Aki összeadta magát az antiszemita széljobbal, meg az ottani Maffiával?! Lelke rajta! Kifizeti a pénzt, aztán meg odahaza, a maga szemétdombállamában azt csinál, amit akar! Egy Óceán, meg egy Világ választ el minket egymástól.

D.: És az a nép? Velük mi lesz?

F.: Baszódjanak meg! Ha ennyire hülyék, meg is érdemlik!

Innentől kezdve a felvétel ismét nagyon zajossá válik. Indulatos vitatkozás hallatszik rajta időnként, de a mondanivaló sajnos nem vehető ki. A Forrás szerint csupán némi szóváltás történt, melynek lényege, hogy a Diák kijelentette: Utolsó Senkiháziakat kiszolgáló Cég által üzemeltetett “Hazugság Iskolába” ő nem hajlandó járni! A Tanár úr pedig “baszódjon meg az általa támogatott egyik Diktatúrában“!

A felvételt leiratát közzétette:

a szendamleaks®!