… az alábbi, Abszurdisztán “kommunikációs viszonyait” tökéletesen bemutató abszurd “szösszenetet” szánom, ugyancsak a hocipo.hu oldaláról.
Bartus László:
Háború Amerikával
A háborúk oka a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges új piacok megszerzése. A világ két legfejlettebb országa, Magyarország és az Egyesült Államok konfliktusában is ezek a szempontok játszanak főszerepet. Amerika elérte növekedésének határait, és a magyar fejlődés útjába került. Az adóztatással elért csúcsteljesítménnyel szemben tehetetlenek a Szilícium-völgy start-up vállalkozásai. Kitiltották az adóhivatal vezetőjét, hogy a “dongónak” nevezett magyar modellt kívül tartsák Amerikán.
Amerika két lehetőség közül választhatott: átveszi a magyar modellt, ezzel fő terméke a riválisoktól beszedett adók lesznek, vagy a határon megállítja Simicska és Orbán embereit, akik egymással is harcolnak a világ újrafelosztásáért. A trójai háború is egy nő miatt tört ki, és korrupció előzte meg. Párist megvesztegették. De ott nem voltak nyelvi korlátok, amelyek világossá tették volna, hogy Vida Ildikónak elég a tolmácsát kitiltani. A háború 300 millió közmunkás elfogásával kecsegtet.. Az asszírok is ezért indítottak háborút, s ők a magyarok ősei voltak.
A diplomáciai lehetőségek kimerültek, miután Kövér László bejelentette, hogy “az amerikaikkal van baj, nem velünk”, Vida pedig a Simicska-cégbirodalom százmilliós köztartozásainak eltüntetésével a háta mögött kijelentette, “semmilyen korrupciós ügynek nem voltam és nem vagyok részese”. Az amerikai küldöttség visszarepült Washingtonba. A háború elkerülhetetlen.
A TI szerint egy konyhában készült felvétel több bizonyítékkal szolgál, mint az iraki vegyi fegyverekről készült jelentés. Vida akkor is részese a korrupciónak, ha áfacsalás miatt olcsóbb étolajat vásárol. “Ebből se mi kapjuk a legtöbbet” – mondta Orbán Viktor, ha Amerika légicsapással válaszolna. A CIA vizsglálja, mit jelent az a mondata, hogy “mindent megfontoltam, mindent meggondoltam”. Amerika indián nyomolvasót használ Habony Árpád kommunikációs jeleinek megfejtésére.
Az Amerikának küldött hadüzenet 73. évfordulóján a honvedelem.hu szerint “kigyúlt a fény az adventi koszorú második gyertyáján az MH 5. Bocskai István Lövészdandásr Kossuth laktanyájának imatermében”. Az indián szerint ez a támadás várható időpontjára utal. A 7+3 összege 10, ez fele a 9+11-nek, ami húsz. Japán melletti szolidaritási nyilatkozatot is kiadott az akkori keresztény kormány Pearl Harbor miatt. Így kap értelmet a japán-magyar közös határ (ja-ma-ha), amely a Csendes-óceánban lesz az amerikai partok mentén.
A Gripenek elhagyták a Fradi-stadion légterét, és december 11.-én “ismerkedő repülést hajtottak végre Észtország légterében”. Orbán több hadgyakorlatot is megtekintett, és feljegyzéseket készített az amerikai taktikáról. A Mária rádió “Fegyverek között a szeretet” című műsora december 12.-i adásában “advent lévén egy szép Wass Albert-verssel csempészett ünnepez a várakozás perceibe”. Ez egyértelműbb hadüzenet, mint Bárdossy 1941-ben átadott jegyzéke.
A magyar hadiipar megduplázza termelését, Mészáros Lőrincet távcsőgyártásra állították át. Hende parancsára nem készítenek hozzá kupakot. A vasárnapi munka tilalma alól felmentik a Brooklynban harcoló katonákat. A KDNP a “Hadiözvegyek erkölcsei” címmel rendez konferenciát, a fiú hadiárvákat cölibátust támogató papok hatáskörébe rendeli.
Amerikában rendőrök lelőttek két fekete fiatalt, mert magyar közmunkásoknak nézték őket. A kórházakban minden csecsemőt megvizsgálnak, van-e piros folt a fenekén. Miamiban Pataky Attila fürdőzőkre engedte az ufókat. A CNN szerint Széles Gábor az amerikai tankok alatt kikapcsolja a gravitációt, Semjén zsolt lóháton hátrafelé is képes állampolgárságot adni az ellenséges katonáknak.
“Az amerikai bombákat visszafordítják a Békemenet imái” – olvashatók a lapokban. Goodfriend vallatására a TEK zacskókat rendel féláron. Meg kell neveznie azokat, akik dokumentumokat adtak át fideszes titkos számlákról. Ellenkező esetben Magyarország az őt ért sérelemért földig bombázza a Fehér Ház melletti trafikot.
… pedig a Hócipő idei utolsó kiadásának vezércikkét kínálom fel. Mivel ez online még nem elérhető, így szokás szerint frater Sendamus segítségét kértem. (Azaz, ha elírnék valamit, hát … mea culpa!)
Farkasházy Tivadar:
Beképzelt beteg
“Kádárnak mennie kell!” – állt a “Társadalmi szerződés”-ben, amelyet 1987 júniusában fogalmazott meg a demokratikus ellenzék három, emblematikus alakja, Kis János, Solt Ottília és Kőszeg Ferenc. Ezt a mondatot Haraszti Miklós javasolta az első szakasz végére.
Azt, hogy Orbánnak mennie kell, már sokan mondták, januárban Mesterházy az Arénában, de nem megy, az istennek se. Ráadásul nincs is hova.
Miközben már a Népszabadság önmagát megnevezni nem merő docense is futóbolondnak tartja, ráadásul sajnos közveszélyesnek. … Csak egyetlen mondat belőle:
“Saját beszédeinek nyilvánvaló hamis pátoszától és a homogenizált, alávetett tömeg látványától és lenézésétől megittasul. Ilyenkor kiszárad a szája izgalmában!”
A betegség, illetve a rá szedett gyógyszerek hatását lásd a címlapon (ill. az alábbi fotón! … szendam), még kétszer ennyi van belőle.
Az eddigi testvérpártjuknak tartott amerikai republikánusok volt elnökjelöltje neofasiszta diktátornak nevezi, aki Putyinnal bújik ágyba, a lengyel olajvezér korábban még odébb ment, de most hagyjuk, hogy mitől sétál az orosz diktátor felemelt farokkal.
Nemrég a Welt am Sonntagnak ment neki Viktor stábja, amiért nem nyomtatták ki egész Európát megújító gondolatait, azóta Putyin kisöccsének nevezték, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem amerikanisztikatanára, egy volt diplomata, az Orbán-rezsim retorikáját pedig a Ceausescu-rendszer végnapjaihoz hasonlította.
Hol vagyunk még tőle, egy biztos, magára valamit is adó amerikai stand up-os már ki nem hagyja a műsorából, hiszen a neve immáron abszolut poén, szövegkörnyezetbe sem kell rakni, mint a Napsugár fiúk szerint a K betűs szavakat a krumplitól a kelkáposztáig, vagy az átkos végén a pártot, a KISZ-t, a szakszervezetet. Sőt, eddig kushadó magyar kollégáik is kezdik kapkodni a lábikráját. Goodfriend ügyvivő pedig apró részletekben csinál hülyét belőle, egyúttal jogi továbbképzésben részesítve.
A kommunikációs végnapok lassan elérkeznek, hiszen már a főlakájnak számító Rubovszky nagypapa unokája is sírógörcsöt kap Habony Árpi legújabb 50 milliárdos, 90 év alatt lebonyolítható ötletétől, hogy 12 évesen nyilvánosan pisiljen a teljes magyar tinédzsertársadalommal, továbbá az újságírókkal és a politikusokkal.
A felmérések szerint szerint immáron a médialavina által betemetett kétmillió Orbán-hívő fele is kezd kikecmeregni a folyamatos kormányzati szóözön alól, nem minősíteném a vallásos révületben naponta Orbánért imádkozókat, mivel nem vágyom Kertész Ákos után Kanadába, de Kádárnak is százezrek tapsoltak 1957. május elsején a Hősök terén, s Sztálin halálakor is igaz könnyeket sírtak nem kevesen. Bayer Zsolt meg vásároljon a CBA-ban, s ha lerobban szlovák rendszámú kocsija, és nincs sehol egy F-16-os, hogy felvegye, illetve felvigye, akkor stoppoljon, hátha a bolt elől elviszi a gazda Porschéja.
Szóval nem az a baj, hogy a lé mások nevén van, főleg Lajosén, bizonyíthatatlan, ráadásul Polt Péter nemhogy haláláig tölti be posztját, de egy bármikor benyújtható egy módosító indítvány révén még a koporsóból is irányíthatja majd az ügyészséget, amit szellemidézés keretében fognak megtudni slapajai.
Orbánt külföldre száműzni pedig lehetetlen, Rákóczi mehetett Rodostóba, a szultán még egy viszonylag elfogadható lakosztályt is berendezett neki, ahol Szekfű Gyula szerint tartalék fejedelemként éldegélt, hátha a franciák nekimennek a Habsburgoknak, s az oszmán visszatéréshez a hátukban jól jön egy kis általa vezényelt csetepaté.
De Orbánt még Türkménbasi utóda, vagy az azeri Alijev-dinasztia sem fogadja be, mert lételeme a harc és még ott is elkezdene kavarni, nem beszélve Putyinról, akinek szintén nem hiányzik, hogy Kamcsatkában fülkeforradalmat robbantson ki, még jó, ha csak elköt egy hajót, mint Benyovszky és megpróbálja rábaszélni magát Madagaszkárra.
Ezért bátran kimondom: ORBÁNNAK MARADNIA KELL! Ám mivel már a környezetének is egyre nagyobb teher és férfi létére nehezen dughatják be apácaként a karmeliták kolostorába, hiába tapétázzák ki neki az egész Várat százmilliárdért, L. Simon költő szavai szerint mindannyiunk örömére.
Hacsak nem mond le férfiasságáról, de ezt még Goodfriendnek sem tanácsolta. Ezért mondják neki azt, hogy mától Felcsút a főváros, s onnan ki ne tegye a lábát, mert a CIA kétezer ügynököt Vida Ildikó képére klónozott és máshonnan azonnal elrabolják. Itt viszont Hajdú dandártábornok követő emberfogással megvédi, a boldog országjövőt biztosító pátenseit pedig Szíjjártó Péter veszi át, aki a Pancholó Arénában tart napi 24 órás ügyeletet.
Ha netán ki kell mennie a klotyóra a tisztántartásával megbízott államtitkárával, addig személyesen gázszerelője, Mészáros Lőrinc vigyáz rá. A pátenssel pedig Semjén Zyolt lóhalálában körbeszáguld, másik kezében egy véres kardot tartva, hiszen a belháború egy pillanatra sem lankadhat, hol az M0-st kell megadóztatni, hol az internetet, persze nem igazából, csak egy kamuvideón, nehogy elfelejtse megnyalni a szája szélét izgalmában.
Az NB.I. szombaton pedig elszórakoztatja azzal a pár száz tússzal, akik a megnyitás óta oda járnak szenvedni, csak vasárnap zárják be a házába. Sőt, olimpiát is rendezhet, amire másikat nem is hívunk, hogy minden aranyat a magyarok nyerjenek, mint Isten kiválasztott népe, amint ezt Balog csúcsminsztertől is tudjuk.
Ám mivel a felcsúti stadion két oldala is Fő utca, ami elég snassz, a háza előtt elmenőt átkeresztelik Lipótmezei útra, a Bécsi út se Bécsig tart, de arra vezet.
A szerencsétlen Felcsút pedig kap néhány új ABC-t, mert a legutolsót Fock Jenő idején építették.
Akár lehet CBA is.
*
Fantasztikusan jót tudnék röhögni, ha ez egy amolyan farkasházys, kissé abszurd kabarétréfa lenne. … De NEM AZ!
… pedig az élelmiszeriparban megszokott “3 in 1” alapján három, azonos témával foglalkozó, a hvg.hu oldalán megjelent írást örökítenék meg itt, a szendamondján! … Tartva az időrendi sort. (Eredeti linkek a címek alatt!)
Kövér László összevonta sűrű szemöldökét, és bajsza alól olyasmit morgott, hogy a fiatal harcosok miatt pártja kezdi elveszíteni a tartását. Pedig a Fidesznek egyedül ez a mohó generáció ad tartást. Más semmi.
Kedves László!
Régi ismeretségünkre tekintettel, és egykori nagyrabecsülésemre apellálva néha írok neked egy levelet, amiben az a jó, hogy én megírom, te meg nem olvasod el. De azért csináljunk úgy, mintha.
Szóval azt mondod, hogy „van egy politikai realitás: a Fidesszel szimpatizáló értelmiségiek [???] és nem értelmiségiek, aktivisták, szimpatizánsok úgy gondolják, hogy valami kezd megbicsaklani a Fidesz tartásában, önazonosságában”. Mindezt a következőkből szűröd le. Másik régi ismerősöm, Pokorni Zoltán a létező legnagyobb visszafogottsággal és a lehető legszánalmasabb mismásolással volt szíves urizálásnak nevezni a kormánypárti dandyk gyors vagyongyarapodását, illetve az azzal való kérkedést, mire föl érkezett a magát nem alaptalanul találva érző Lázár János, és kikérte Pokorni szavait. Mégpedig azon az alapon, hogy „politikai veteránok” ne támadják hátba az első sorokban Gucci- és Louis Vuitton-táskákkal, közép-hatótávolságú jachtokkal és úszómedencékkel küzdő új nemzedéket, mikor azok az önfeláldozásnak már olyan fokára jutottak, hogy Rolex Bubblebackes kezüket és Amadeo Testonis lábukat sem kímélve püfölik, rúgják a népnyúzó kommereket.
A jó ütemérzékű Lázár kijelentésével azonban leverte a homárról a lazacos kaviárt. Beindult az álszent kommandó, hogy megpróbáltatásaiért (ismerőseik undorodva fordultak el tőlük, mert korábban kiálltak a Nemzeti Együttügyködés Rendszere mellett) a főminiszteren vegyen elégtételt. Számosan kezdték visszhangozni a Pitypangkrónika főszerkesztőjéből föltörő sóhajt: ők, biza, nem azért meneteltek föl s alá az Andrássy úton, hogy a békeharc takarásában egyesek megszedjék magukat. Középkáderek és elárvult hívek néztek fancsalian, és gurultak lassan dühbe. A kormánypárti hetilap még a konzervatív fiatalság krémjét is megszólaltatta, úgymint egy politológust, egy gitáros-eszmetörténészt meg egy „újságíró-kismamát”. (A következő lapszámban a peronőr-devizakárosult és a filológus-lumbágós nyilatkozik majd). Apropó: mindent elmond a garnitúráról, hogy ezek a negyvenfelé közeledő, önigazolást kereső ficsúrok és pörgentyűk jelentik arrafelé a fiatalságot. De ezzel még nem volt vége: a „nemzeti oldal” nagyjai (a szegregáló püspök, a rendszerfüggetlenül államilag kinevezett író és az egykori tudós, akinek egyetlen közéletileg értelmezhető tevékenysége az, hogy csokornyakkendőt hord) is intően emelték föl ugyanott mutatóujjukat. Akkor, amikor tömegek a középsőujjukat mutatják felétek – és nekik van igazuk.
Ugyanis, kedves László, tévedsz.
Lázár János nem a rendszer megbicsaklása, hanem a következménye. Ha valaki egy végletekig etatista, korporatív, bevallottan a lojalitást honoráló berendezkedést épít, az a helyezkedőknek, ügyeskedőknek teremt lehetőséget. Tudta ezt már Arisztotelész is. Ti nem tudjátok. Lázár János viszont tudja. Mi több: ez a magatartás volt vele szemben az elvárás, ő meg messzemenőkig megfelelt ennek a feltételnek, valóban generációjának legimpozánsabb teljesítményét nyújtotta e követelményrendszeren belül. Tökéletes példánya az általatok teremtett (vagy összegyűjtött) típusnak.
Gátlástalansága lenyűgöző, cinizmusa már-már művészet, elveiről semmit sem tudunk. Amennyiben a szegedi egyetemről nem Hódmezővásárhelyre ment volna haza, hanem a szintén közeli Makóra vagy Szentesre (amelyek szocialista vezetésű városok voltak), akkor nem Rapcsák András táskahordozója lett volna, hanem most ő lenne a Simon Gábor. Ami neki rossz volna, de nekünk nem lenne jobb.
Így legalább egyetlen ember akad, aki leleplezi mérhetetlen képmutatásotokat. Hiszen akiket ti tekintélyként tartotok számon, és most be vagytok rezelve, hogy savanyú, irigy lelküket sérti az újdonászok gyarapodása (mert erről van szó, nem a haza üdvéről), azokról Lázár pontosan tudja, hogy tehetségtelen skriblerek, szemforgató purifikátorok, végre komolyan vett futóbolondok, akiket éppen azért tartanak, hogy valami idióta teóriát képzeljenek a szimpla lopás mögé, meg hogy összegányoljanak mindent, hogy véletlenül se legyen mércéje, tükre annak, amit műveltek. Fáradjanak a pénztárhoz, és maradjanak csöndben – véli Lázár tökjogosan.
László, ti fönntartotok két intézetet azért, hogy járassák le a politikai elemzést és a közvélemény-kutatásokat. Alkotmánybírókat, ügyészeket fizettek, hogy űzzenek csúfot a jogból. Etetitek Bíró Zoltánt, Bogár Lászlót, Fekete Györgyöt, hogy relativizálják a tudományosságot és a művészeteket. Most meg nem azon vagytok kiakadva, hogy valakik nagyüzemi méretekben hm.. izé.. szereznek maguknak, hanem azon, hogy ezt meg is mutatják. Az a helyzet, hogy semmi, de semmi alapotok nincs, hogy fölháborodjatok a fiatal törtetők miatt.
Kövér László kifogyhatatlanul ontja, de a teljes Magyar Hírlap-interjú ismeretében azért volna még egy észrevételünk.
Nagyon szid két nagykövetet. Az egyik Mark Palmer, aki 1989-ben valamiért tényleg nem Csurkát és Bíró Zoltánt, hanem a Nyugat-kompatibilis liberális ellenzéket favorizálta, benne az SZDSZ-szel és a Fidesszel. Kövér dr. szerint: „kedvencei 1990-ben nyilvánvalóan az SZDSZ-esek voltak. Az Antall-kormányt, de főleg az MDF-et az első perctől bizalmatlanul szemlélték”.
Ezzel csak az baj, hogy az amerikai nagykövetség honlapján elérhető adatok szerint Palmer 1990-nek csupán az első hónapját töltötte állomáshelyén (maximum), tehát hogy az Antall-kormányt hogyan szemlélte, az amerikai külpolitika szempontjából lényegtelen, merthogy nem volt itt. Utóda, Charles H. Thomas viszont csak július 2-től volt hivatalban, tehát a május 23-án fölesküdött Antall-kormányról az első perctől még nem lehetett véleménye. Ellentétben dr. Kövérrel, aki pont július 2-án, a Parlamentben ilyen bizalmatlanul nyilatkozott az új kabinetről: „Antall József egy nagy elődjétől tudjuk, amit az áremelésekből kikövetkeztethetően az új Kormány is vall, hogy a Kormány szava nem úri becsületszó.”
Különben is, Kövér szerint Tufo jó fej volt, tehát mégis szerette az Antall-kormányt, és ez már átvezet a második problémához.
A másik nagykövetet, akit nagyon szid, Kövér nem nevezi meg. Arra emlékszik, hogy: „a ’98-as választások előtt, amikor már nem lehetett kizárni, hogy a kormányváltás lehetséges, a nagykövet távollétében hívtak megbeszélésre jobboldali politikusokat az amerikai nagykövetségre. A nagykövet ugyanis nemhogy partnerszámba, emberszámba sem vett bennünket, mindnyájunkat nacionalistának, szélsőségesnek, antiszemitának tartott, s ez már Washingtonból nézve is egyre kontraproduktívabbnak tűnt”.
Az 1998-as választások idején az amerikai nagykövetet úgy hívták: Peter F. Tufo. Nacionalistának és szélsőségesnek tartani Kövér Lászlót mindenkinek szíve joga, még egy diplomatának is, csakhogy Tufo is szerepel azoknak a misszióvezetőknek a névsorában, akiket parlamentünk elnöke „tisztességesnek” tart.
A jelző itt vagy azt jelenti, hogy Fideszék nem tudták halálra sérteni őket, mint Nancy Goodman Brinkert, vagy, fordítva, az orruknál fogva tudták vezetni, mint például Colleen Bell jó szándékú elődjét. A Kövér és a Fidesz számára jó nagykövetek névsora tehát: „Charles Thomas, George Herbert Walker III, Peter Tufo, April H. Foley és az előző nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis” (kiemelés tőlem).
Kövér tehát akkor is hülyeséget beszél, amikor dicsér, és akkor is, amikor szid. Pláne ha a kettőt egyszerre. Ami teljesen normális dolog attól az embertől, aki hivatalban lévő külügyminiszternek tartja Hillary Clintont, és ezen felkészültség birtokában ad átfog elemzést az amerikai külpolitikáról és annak magyarországi szándékairól.
Kifejezetten “megnyugtató”, hogy egy ilyen “bourbon-memóriájú” (és viselkedésű) alak lehet Orbánisten kegyéből az ország rangban második legfőbb közjogi … khm … méltósága.
… ezt az olvasni valót “lőttem” a vasarnapihirek.hu oldalán. A “szórakozást” ugyan nem, de a minőségi tartalmat garantálni tudom!
Lengyel László:
Tigris télen
Flórának, kedves tüntetőmnek ajánlom …
Még övé az erdő. Bármerre megy, lehajtott fejek. Behúzott farkak. Elég egyetlen morrantás, hogy kedvére tegyenek. Meg se kell mutatnia a fogait. Bárkit, bármikor kivégeztet. Csak zsákmányolók és zsákmányok vannak. Igaz, valami növényevők, őzek és szarvasok, nyulak és bivalyok, birkák és kecskék naponta összegyűlnek tisztásokon. Bőgnek és morognak. Nem számít. Majd elszélednek. Újra rágogatnak békésen és várják, hogy megegyék őket. Az erdőben rend van. Tigrisisten rendje. Fiatal rabló farkasok és tigrismaradékot tépő öreg sakálok, keresztényi keselyűk és csíkoshitű csúszómászók tudják, hogyan teremtsék meg a hatalom csöndjét. Az erdőn kívül nincs élet.
orbanrendszer.1.0
2010 és 2012 között Orbán Viktor szétszereltette a rendszerváltás súlyokon és ellensúlyokon nyugvó, alkotmányosan jól-rosszul kiegyensúlyozott rendszerét. A szétszerelés valamennyi mozdulatát előre megtervezte, technológiáját leellenőriztette. A vezér körüli, senkinek, csak a vezetőnek felelősséggel tartozó pretoriánus gárda stratégiailag végiggondolta, hol húzódnak az alkotmányos ellenállás intézményes erődítményei, ezeket előre elkészített vagy hevenyészett jogszabályokkal, képviselői indítványokkal, az engedelmes parlamenttel megsemmisítette vagy semlegesítette. Se az ellenzék, se az alkotmányos intézmények képviselői nem voltak erre az általános lerohanásra felkészülve, senki nem rendelkezett nemhogy átfogó védelmi stratégiával, de még az egyes intézményeket védő taktikai fegyverekkel sem.
A kancellári jogokat maximalizáló miniszterelnöknek gondja volt arra, hogy ne alakulhasson ki összefüggő ellenállás, hogy az intézmények és a bennük dolgozók engedelmesen részt vegyenek önmaguk vagy a másik felszámolásában. Tökéletesen átérezte belülről a társadalom ellenszenvét az igazgatási intézményekkel, az igazságszolgáltatással szemben, és jól megértette az érintettekkel, hogy védtelenek a társadalom elitellenes hangulatával szemben. Az establishmenttel szembeni gyűlölet felhasználása tette lehetővé, hogy Orbán válogathatott az elitbűnbakok között: minisztériumi főtisztviselők, bírák, bankárok, földbirtokosok vetekedtek a politikusokkal a gyűlöletlistán.
A korábban uralkodó elitnek meg kellett értenie, hogy a társadalom többsége nemhogy védelmezné az alkotmányos jogokat, nemhogy kiállna az átlátható jogi és erkölcsi szabályokért, hanem tetszéssel fogadja a gyors, személyi döntéseken alapuló szabályokat, és az elit lefejezését. Orbán joggal üzenhette: ha akarom, a társadalomra hagyom a meglincseléseteket, örüljetek, hogy futhattok! Ezzel a köz belső ellenállását sikerült megsemmisítenie. Nem vagy alig akadt az állam különböző apparátusaiban szereplő, aki ellenállással próbálkozott volna, és a Kádár-korban ismert igazgatási szakértői, reformista, hivatali szamizdaton keresztül érintkező „ifjú tiszti” hálózatos félellenállás létre se tudott jönni. Az államgépezet a hatalom titokzatos fekete dobozává vált.
A gyenge ellenzék és civil társadalom 2012 őszétől 2013 tavaszáig egy történelmi pillanatra esélyt kapott: különböző társadalmi csoportok sérelmei estek egybe az egyetemistáktól a pedagógusokig, a devizahiteles adósoktól az elbocsátott közigazgatókig; megroppant a gazdaság és megkezdődött Magyarország nemzetközi elszigetelődése. Ugyanakkor hiteles, kormányképes és békét/ biztonságot ígérő alternatíva jelent meg a láthatáron a zászlót bontó Bajnai Gordon személyében. Ám az ellenzék nem tudott élni a lehetőséggel, és az államgépezet a mézesmadzag-furkósbot alkalmazásával egymás után semmisítette meg az ellenállás csoportjait. 2013–14-ben Orbán felépíthette az antiliberális, kleptokrata, vezérelvű, centrális, tekintélyi pretoriánus rendszert.
orbanrendszer.2.0
2014-es parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati győzelmei közben és után a megtáltosodott miniszterelnök hozzálátott a civil társadalom, a maradék tőle független média felszámolásához és az életforma-háborúhoz.
Se a permanens foglalásra, mozgóháborúra kialakított intézményi rendszer, se a rendszer irányítója nem képes a leállásra, a megállapodásokra, a békekötésre és a konszolidálásra. Mindig új forrásokat, zsákmányt kell találni, mert a rendszer feléli önmagát és a vezetője remekül ért a támadó hadműveletekhez, a manőverező háborúhoz, de nem tud mit kezdeni magával békében. Az új források megszerzésénél óhatatlanul beleütközött saját nemzeti, külsőés belsőkörös oligarcháinak érdekeibe, akik az utolsó ellensúlyt jelentik a központosított pretoriánus rendszerrel szemben. És eljött az idő, hogy az intézményeket megtöltse az „új embertípussal”, az átnevelt orbáni állami emberek hadával.
Az Orbán-rendszer nem akart, tudott osztozni a gazdasági és politikai hatalmon az oligarchákkal. Az Orbán–Simicska közösen kialakított adminisztratív piacon, ahol tőke, jövedelem, jogszabályi privilégium, közigazgatói és állami/félállami banki/vállalati vezetői kinevezés cserél gazdát, mindkét nagy szereplő úgy vélte és véli, hogy a másik felrúgta az eredeti megállapodásokat, behatolt az adminisztratív piac általa birtokolt területére. Továbbá az orbáni központosított politikai rendszer az adminisztratív piacot minden kockázatot figyelmen kívül hagyva kiterjesztené, vagyis tovább háborúskodna, ellenben az oligarchikus rendszerépítők már megállapodásra jutnának a gazdaság piaci és adminisztratív piaci része között, belátva, hogy az előbbitől remélhetnek új forrásokat. Az oligarchaháború 2014 tavaszától szinte kettéhasítja az Orbán-rendszert. Egyszerre folyik a gazdaságban és a közigazgatásban, a médiában és a központi/helyi politikában. A paranoia immár jogosulttá válik, mert senkiről se lehet tudni, hogy kihez lojális: a negyedszázada mindenkit fizető Simicskához vagy az ugyancsak negyedszázada politikailag jutalmazó/büntető Orbánhoz.
Ha eddig az intézményeket alakította magára és a vezető pretoriánus gárdára, most a társadalmat töri hozzá az új intézményekhez. Meg kell tanulniuk 12 órákat a lojalitás vak fegyelmezettségében dolgozni a központi igazgatásban. Cserébe megcsillan a remény, hogy feljuthatsz. És a csúcsokon a kivételezettség, szabad zsákmányolás, a gazdagodjatok meg szelleme és gyakorlata uralkodik. Ha bekerültél az önálló nyelvet, magatartásmódot, lakást, öltözködést, utazást, földet, szőlőt, vadászatot, halászatot, madarászatot, gyereknevelést biztosító, diktáló belső körbe, kapcsolati tőkehálóba, akkor neked mindent szabad. De ha kikerülsz, halott vagy.
2014 őszének valamennyi döntése életformadöntés: netadó és légy munkássá, ne gimnazistává, légy hasznos műszakivá és ne fölösleges bölcsésszé, jogásszá, közgazdásszá; a közigazgatásban bizony 12 órát kell dolgozni és nekünk jogunk van gazdagnak lenni, kispolgári irigyek beszélnek csak úrhatnámságról; drogteszt és a vasárnapi keresztényi zárva tartás; a szociális segélyrendszer megsemmisítése és a megalázó közmunka kiterjesztése. Ha itt akarsz élni, így kell élned! Az orbanrendszer.2.0-ban mindenkinek megvan a pontos helye, amit kijelöltek számára. A köz- és a magán tér és idő együttesen szerveződik: templom, iskola, hivatal, szórakozás, minden a miénk. Szabadon dönthetsz, hogy velünk vagy vagy ellenünk! Az utóbbi esetben innen menned kell!
Falba ütköztek. Összeütközés van Nyugat és Kelet, Amerika+Európa és Oroszország között – Magyarország Kelet egyik utolsó csatlósává vált. Összecsapnak a csalódott társadalmi rétegek és a hatalom az utcán, folyik az oligarchaháború, és a Fideszen belüli hatalmi harc. A rendszer hasonló megroppanáson megy át, mint a Kádár- rendszer 1988 végén, 1989 elején, a szociálliberális hatalom 2006 őszén. Sorsa hasonló lehet: ahogy Kádár és Gyurcsány magukkal rántották a mélybe pártjukat és politikai oldalukat, úgy ránthatja magával Orbán a Fideszt és a jobboldalt.
A tigris minden fa mögött vadászt vagy saját, átálló farkasát sejti. És nem tudhatja, hogyan s mikor indul el az a bivalycsorda, egy hatalmas fekete bivallyal az élén, hátán egy meztelen embergyerekkel, hogy eltapossa. A fáklya már ég.
*
Nem tudom (nem a fenéket!), ki hogy van vele, de szerintem végtelenül szomorú, hogy két tucat esztendővel a Rendszer(gengszter)váltás, tizenhét évvel a NATO- és tízzel az EU-csatlakozás után Magyar(agyar)országon ilyen – egyébként kitűnő – elemzést köll olvasnunk. Az meg főleg szomorú, hogy Egyeske és Követői (Lakájai, Kutyái, Pondrói) szerint örüljünk, hogy egyáltalán még olvashatjuk!
Hiszen közibünk is lövethetnének, kiléphetnének a NATO-ból, az EU-ból, hadat is üzenhetnének Amerikának, behívhatnák az orosz (avagy esetleg az azeri) csapatokat! … Szerintük.
Vajon mit is csinál egy magamfajta blogger Karácsonykor? “Természetesen” előkattintja azokat az írásokat, melyek elolvasására az elmúlt napokban nem volt ideje. Így akadtam rá két olyan cikkre is, melyek a “Galamus“-on jelentek meg. No meg két olyan történetre is, melyeknek talán van némi közük az előbbiekhez.
Vajon miért került az ország nagyon távolra attól a Lehetőségtől, melyet még a Rendszerváltás idején kapott meg (történelmében legelőször?) azzal, hogy Nyugat-Európa legfejlettebb államai a legteljesebb, megértő jóindulatukkal nem csak politikailag de anyagilag is felkarolták? Vajon miért jutottunk el alig két tucat esztendő alatt odáig, hogy ma egy olyan kormány regnálhat (április óta ismét!), mely pont ezeket az államokat, ezen országok közösségét (EU) nevezheti ki a “nemzeti függetlenség” legfőbb ellenségeivé, megrontva velük a korábbi jó viszonyt, s mindezt (a legalizált csalások ellenére is) jelentős szavazói támogatással? Vajon miért nincs meg a Társadalomban a “Demokrácia”, avagy ha tetszik “A Részvétel” élménye, vajon miért engedtük szabadjára “politikusainkat”, hogy azok a nyakunkra ülhessenek?
Schein Gábor erre, egy még december 10.-én történt, Friderikusz Sándorral való stúdióbeszélgetésén (leiratát lásd az előző bekezdés elején adott link alatt!) azt a magyarázatot adta, hogy az okok részben a Politika, az Állam feudális (tehát vertikális) felépülésében, részben pedig a “Köznép” úgynevezett “Tanult tehetetlenségében” keresendőek.
Az író, költő, műfordító és esszéista szerint az előbbi abban nyilvánul meg, hogy a Rendszerváltás kezdetén a döntéshozói joghoz jutottak hatalmas (állami) vagyon újraelosztására kaptak lehetőséget. Mivel nem volt “demokratikus előképzettségük”, igyekeztek maguknak kisajátítani az erre való rálátást (no meg az ebből származó “demokratikus jutalékot” is – szendam), amiből meg egyenesen következett, hogy nem különösebben támogatták/ösztönözték a részvételi demokrácia horizontálisan, tehát elsősorban az önkormányzatokra alapuló (nyugat-európai, jellemzően német-típusú) kiépülését. Helyette a felülről szerveződő és így automatikusan feudális viszonyokat megteremtő (de “papíron” demokratikus) intézményrendszert hozták létre.
Közbevetve:
Schein szerint igenis tanítani köllött volna a demokráciát és nem csak hagyni, hogy a kiépített intézményrendszer majd “magától megtöltődik”. Szerény véleményem szerint már az 1991-es tanévtől be köllött vóna vezetni minden alap- és középfokú tanintézményben az “Állampolgári Jogok Alapismerete” nevű tantárgyat mondjuk heti egy óraszámmal. Ebben pedig újra és újra belesulykolni a Kölkökbe, hogy az Állam csakis Ők és senki mások! Az ilyen-olyan politikusok (élükön az aktuális miniszterelnökkel) pedig csupán az ők fizetett alkalmazottjaik. Ha ez még akkor megtörténik, ma talán nem lenne sem Orbanizmus, sem pedig a jelentős fertőzöttséget jelentő Vona/Zazriveczizmus! … De ez a “vonat” már elment!
Ez azonban elvette a “Közösségi Élményt“ az úgynevezett Zemberektől. Azoktól, akik a Kádár-rendszer örökségeként (is!) már eleve magukban hordozták a “Tanult tehetetlenséget”, tehát azt, hogy a hatalom éppen aktuális birtoklói/bitorlói akarata ellen tenni semmit nem lehet. Ebből pedig egyenesen következett, hogy nem csak a kiépült intézményrendszer nem lett “tartalommal megtöltve”, de a feudalisztikus felépülés, valamint a “Nemtanulás/Nemtaníttatás” okán elveszett a kezdetben még létező Közbizalom is.
Ámde éppen emiatt van az, hogy nem működik az ország! Hiszen (mondja Schein is) a meg nem tanított esztétika (etika?) okán a Zemberek nem tudják, hogy ők pont olyanok, mint bárki más. Emiatt nincs bennük bizalom, anélkül meg szolidaritás. Együttérzés és az egymást támogatása bevésett parancsolata nélkül pedig csakis az atomizáció következhet, abból a diktatúra, abból pedig az összeomló állam/társadalom/gazdaság. Ilyen feltételek (köz- és egyéb bizalom, a szolidaritás hiánya) mellett azonban elképzelhetetlen a Működőképesség és maga (minden normális törekvés elsőszámú Célpontja) a Jólét is!
Közbevetve:
Ez a célkitűzésük egyébként a mindenkitől és mindet elvenni igyekvő, a “Munkaalapú Társadalom” úgymond ethoszát meghirdető, valójában soha és sehol nem dolgozott orbanistáknak is. Ámde ezt – mármint a Jólétet – csakis maguknak akarják kisajátítani úgy, hogy az EU támogatásait, az általuk ellopandó ezermilliárdokat azzal biztosítják maguknak, hogy a költségvetési hiányt az előírásos 3 százaléka alatt tartják úgy, hogy közben kizsigerelik a legszegényebbeket. Azaz úgy lassan már 4 millió honpolgárt!
A Szegénység azonban annál inkább! Ami a hatalom számára azért fontos (mind nagyobb méretekben), mert az egészen elvetemült “Megfigyelőik” szerint minél nincstelenebb egy ember, annál kevésbé hajlandó részt venni a közügyekben és annál inkább hajlamos kiszolgálni a Helyi Hatalmasokat (akik meg az Országos Hatalmasokat szolgálják ki!).
Erről, ennek a Galád Tervről kitűnő cikket írt Csillag István professzor (szintén a Galamuson) úgy, hogy jószerint minden bekezdésben megkérdezte, hogy nem sül le a bőr a kormány orcájáról. Nem csak azért, mert tudatosan rohasztja le a gazdaságot, az oktatást, teszi tönkre a valóban a Piacról működő cégeket, de mindezt még a saját statisztikai hivataluk adatait is letagadó, elképesztően pofátlan hazugságokkal “indokolva”.
Elképesztő! Ahogyan az is, miként teszi a helyi döbrögiek házicselédjeivé (lásd a fentebb linkelt cikket!) a segélyekről “munkára” úgymond “átszoktatott” állami/önkormányzati rabszolgákat az a kormányzat, melynek “elképzeléseivel” (miszerint akinek nincs munkája, az igazából csak lusta!) még az idén is legalább másfél millió ember “értett egyet”.
Mert ők voltak azok, akiknek nem köllött magukra ölteniük a “neonzöld” mellényt, végezniük teljesen értelmetlen és hozzáadott érték nélküli (köz)munkát. Mert ők azok, akik még mindig nem fogták fel: a korrupcióba és az ostobaságba, valamint a szolidaritás-hiány demokráciátlanságába beleomló államban/gazdaságban már csak három kategória létezik: a jelenleg még kedvezményezettek (a Maffia ilyen-olyan rendű és rangú csinovnyikjai), a jelenleg még nem és a jelenleg már közmunkások. (Az “Ellátatlanok” hatalmas “tömegszámú” kategóriájáról, mint a “negyedikről” már nem is beszélve!)
Pedig ez önsorsrontás! Schein szerint ugyanis (egyetértek vele!), mindenkinek az lenne igazából a jó, ha együttműködnének. Mindenki! Ez ugyan azt jelentené, hogy az eddigi vertikális/feudális államszerveződést a horizontális/szubszidiáris (tehát önkormányzati, demokrata, ergo működőképes) váltaná fel, amiben pedig “a politikus” szerepe (kiváltságai) csökkennének. Ámde – érdekes módon – ez növelhetné “a politikus” társadalmi beágyazódottságát, elfogadottságát is. Akárcsak a Demokráciát, a Szabadságot, s ezzel együtt (automatikusan!) a Jólétet is!
És ki az, akinek ez nem tetszik? Hát az a mai magyar (mindenoldali) “politikus”, aki csakis ebben a csőd/összeomlás felé tartó rendszerben lehet “befolyásos valaki”. Annak az ilyen-olyan módon Kontraszelektált Közpénz Kalóznak, aki egy együttműködő, azaz az önkormányzatiságon alapuló (tehát normális) rendszerben még egy körülbelül működő garázsvállalkozás viszonylag sikeres elketyegtetésére, avagy egy iskolaszéki tagságra sincs statisztikailag kimutatható esélye, nem hogy egy törvényhozói mandátum elnyerésére. No meg az ezzel együtt járó (innen-onnan!) “kiemelt” jövedelemre.
*
A Schein által említett két, “Antidemokratikus Együtthatóról” (“Feudális szemlélet” és “Tanult tehetetlenség”) két személyiség egy-egy, személyesen tapasztalt története jutott az eszembe.
A “Politikust“…
… még 1989 pezsgő, lázas forgatagában ismertem és kedveltem meg. A közel húsz esztendőn kívül szinte semmi nem állt közöttünk. Egyetértettünk az alapvető Célokban (alkotmányosság, parlamentáris demokrácia, piacgazdaság), de nem teljesen a Módszerekben.
Ő az én számomra a kelleténél “nemzetibb” és “konzervatívabb” volt, mivel úgy vélte, a szükséges változtatásokat csak megfontoltan, fokozatosan, a társadalmat lassan hozzászoktatva lehet elvégezni úgy, hogy közben szem előtt tartjuk a “nemzeti sajátosságokat” és a “történelmi hagyományokat”. Én meg az ő ízléséhez képest voltam “kozmopolitább” és “liberálisabb”, lévén azt hangoztattam: jobb a gyors “műtét”, mint a lassú “gyógyszeres kezelés” és igenis át kell venni a másutt már bevált “recepteket”. Hiszen éppen pont a “nemzeti sajátosságaink” és a “történelmi hagyományok” vezettek el bennünket a szinte periodikusan bekövetkező “mohácsainkhoz”.
Ezek a heti-havi rendszerességgel történő beszélgetéseink (vitáink?) azonban soha nem lépték át az alapvető egyetértés határait, soha nem éreztem azt, hogy “elvi alapon”, tehát mereven zárkózna el érveim elől (és vicaverza!). Inkább azt, hogy “formáljuk” egymást, a közöttünk lévő kor- és felfogásbéli különbözőségek ellenére is tudunk hatni egymás világnézetére.
Osztán ő 1990-ben országgyűlési mandátumot szerzett. Találkozásaink így évi két-három alkalomra redukálódtak és sajnos a reá gyakorolt hatásom is. Kezdtem azt érezni, hogy egyre inkább magára ölt egy felsőbbrendűségi manírt azt, hogy mint ha a falnak beszélnék azt, hogy elébb csak “joviálisan”, majd később pedig már ellenségesen söpri le magáról az érveimet. Ez odáig vezetett, hogy 1993-ra már nem csak beszélgetni nem volt hajlandó velem, de még a köszönésemet sem fogadni, pedig esküszöm, hogy soha nem sértettem meg. … Később kiderült, hogy minden korábbi és itteni ismerőse is így járt vele.
Sokáig gondolkodtam, hogy vajon miért is fajultak idáig a dolgok, s éreztem is a probléma lényegét, de Schein Gábor most világosságot gyújtott bennem. A “Politikus”, a kezdetben még “hétköznapi ember”, a képviselői mandátumával olyan folyamatok/döntések/alkuk rálátójává (és talán részesévé is) vált, melyeket frakciótársai, politikai főnökei (azok tettestársai) igyekeztek elrejteni a köznép elől. A “titkok tudása” pedig a “beavatottság”, ezzel pedig a “kiváltságosság” kaszt-tagsági érzetével töltötte el. Mivel az így tudomására jutott információkat elébb csak frakciófegyelemből, később pedig már (valószínűleg) pozícióféltésből nem volt hajlandó megosztani korábbi barátaival/ismerőseivel, egyre inkább elveszítette a kapcsolatot a Való Világgal és egyre szorosabbra fűzte azt azzal a Virtuálissal, melyet saját pártjának “befolyásos” tagjai alkottak. A nem kellő “előképzettség” és az ellenállásra való képesség pedig egyenesen vezetett a bizony “feudális” magatartáshoz.
A “Családapa” …
… még ennél is régebbi ismerősöm volt. Még 1975-ben lett osztálytársam az “általános akadémián” és még a gimnáziumot is együtt húztuk le. Osztán szét fújt minket a “szél” – ki erre, ki meg amarra röppent – , s csak a soros érettségi találkozókon futottunk össze … mindez annak ellenére, hogy ugyanabban a városban laktunk!
Miért alakult ez így? Talán azért, mert eltérő volt a családi hátterünk, az indíttatásunk, a habitusunk. Ezért osztán soha nem kerültünk egymással szorosabb kapcsolatba, az “általánosságokon” kívül másról emlékeim szerint nem is beszélgettünk. De ez nem csak a velem való kapcsolatára volt jellemző, hanem mindenki mással is: sem a suliban, sem a gimiben nem akadt (tudomásom szerint) igazi jóbarátja. Ami azonban “közismert” volt róla, hogy komoly kapcsolatteremtési problémákkal küszködik: egy még 1984-ben (tizenhét esztendősen – ’67 őszi születése okán “évvesztes”) félresikeredett “barátnőzés” okán egy a hatóságoktól alaposan elhallgatott öngyilkossági kísérlete is volt.
Ámde később ez megoldódni látszott: ’92-ben megnősült, s a ’96-os érettségi találkozónkon büszkén mutogatta mindenkinek az akkor már három éves, illetve a négy hónapos fiainak fotóit. Ott volt a 2001-es “randin” is, ahol már a harmadik (ezúttal leánykának “sikeredett”) utódjával dicsekedett. Az öt esztendővel későbbi (2006) találkozón azonban már nem volt ott. Az egyik “mindent tudó” pletykafészkünk szerint 2003-ban elvált, majd ezt követően úgy tűnt el városunkból, mint az a bizonyos “szürke szamár” a besűrűsödött párában (“köd”). “Micsoda? Hiszen ha volt valaki, aki jobban imádta a nejét, hát az pont ő volt! Miért lett ebből válás?” – merült fel sokunkból a teljesen jogos kérdés. De a Jólértesült persze erre is tudta a választ: “Ez a hülye mindenben kiszolgálta a feleségét, aki mellette azt tehetett, amit csak akart: tanfolyamokra járhatott, élhetett a kedvteléseinek, úgymond ‘megvalósíthatta önmagát’. Ámde ez az asszonykában nem úgy ‘jött le’, hogy a férje nagyon szereti és támogatja, hanem úgy, hogy ő egy kihasználható papucs. Így aztán rá is unt, kirúgta de úgy, hogy ez a marha a saját családi örökségéből épült házat is ráíratta! Tehát hagyta magát kisemmizni a sajátjából és beülni a neje által választott ‘Újhúst’ a Készbe!“.
Mi köze ennek a “Tanult tehetetlenség”-hez? Nos az, hogy a “Családapa” egy rettenetes ember, a saját apja mellett élt le 16 esztendőt. Az “Öreg” arról volt híres, hogy bár igazából szerette a családját, de érzelmeinek kimutatására képtelen volt. Gondoskodása pedig abban nyilvánult meg, hogy mindenkire ráerőltette a magyarázatok nélkül hagyott elképzeléseit. Ezt pedig a fia azzal kompenzálta, hogy semmiben nem korlátozta felesége “magánéletét”. Tehát Kiszolgálójává és nem Résztvevőjévé vált az asszonyka mindennapjainak, s mivel az “apai örökség” okán maga sem volt képes kimutatni az érzelmeit (például azt, hogy komoly averziói vannak a kihasználtsága okán), hát eldobható használati tárggyá vált, s pontosan ez is lett a “jussa”!
Hogy mi ezen két történet lényege és mondandója? Remélem Olvasóimnak, Köztársaimnak nem köll elmagyaráznom! Aki pedig esetleg még sem értené: “Amit hagysz a hülyeséged/felkészületlenséged/trehányságod okán a fejedre nőni, az a fejedre is nő!“.
… és ezt …
… szendamondja!
Utóirat:
A “Politikus” 2002-ben pottyant ki a “fészekből”. Annyi kapcsolata még volt, hogy igazgatóhelyettesi állást kaparjon össze magának az egyik szakközépiskolánkban, de az általa masszívan támogatott Orbán-kormány tavaly őt is kényszernyugdíjaztatta. Azóta megkeseredett és masszívan jobbikos. Valamint magányos is, lévén azok, akiket 2002-ig nem akart megismerni, utána ők is hasonlóan jártak el vele szemben – mea culpa, én is!.
A “Családapa” sorsáról való utolsó hír pedig az, hogy tavaly előtt addig bandukolt Szolnok környékén a vasúti síneken, míg a vele szemben jövő tehervonat meg nem szabadította a hajléktalanságától, no meg a kudarcélményeitől is!
A 168ora.hu egyik nagyon avatott szerkesztője (neve ha lenne, hát legyen örökké megjegyzendő!) felfedezte Ady Endre egyik, 115 esztendővel ezelőtti versét. Mireánk vonatkozik! Mindnyájunkra! … Ezér’ osztán rögvest utánközlöm!
Ady Endre:
Karácsony – Ma tán a béke …
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén’ a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…
Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…
A MiniElnök úgy döntött, bearanyozandó az Ünnepet a Rideg Valóság csomagját helyezi el az ország Karácsonyfája alá: “Kommunikációs és diplomáciai csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van!” … S.O.S. Magyarország! Süllyedünk!
Mielőtt belefognék, szeretnék minden kedves Olvasómnak, Köztársamnak nagyon kellemes Karácsonyt kívánni. Teszem mindezt annak ellenére, hogy tudom, felelősen gondolkodó embernek ma Magyarországon nincs lehetősége nyugodtan ünnepelni. Abszurdisztán “Titanic“-jának őrült kapitánya tegnap este a sokadik parancsot adta ki: “Fordulat Kelet felé és teljes gőzzel ismét neki a jéghegynek!“
Halovány fogalmam nincs, mire is volt jó a pártszolgálati tévé által tegnap este, felvételről sugárzott miniszterelnöki interjú (az összefoglalót lásd itt!). Ha ezt az egészet a felborzolódott kedélyállapotok csitításának szánta, hát ordas nagyot tévedett. Ha “erőfelmutatásnak”, akkor meg pláne.
Hiszen az Egyesült Államoknak küldött, kvázi “hidegháborús hadüzenete” csakis arra jó, hogy még jobban felhergelje a szemtelenkedései, sorozatos árulásai/hitszegései miatt rá már egyébként is haragos Szuperhatalmat, aminek következménye meg kizárólag csak azt lehet, hogy azt a bizonyos (egyébként nem is létező!) “befolyásszerző titkosszolgálati akciót” Washington immáron tényleg el is indítsa! Mondjuk pont a Korrupció kitálalásával, mely hamarost már nem csak “fedőtörténet” lesz, hanem a dokumentáltan szomorú valóság!
Ha az amerikai ügyvivő,Goodfriend (a profi diplomata, aki mosolyogva csinált nem is egyszer majmot a Nagyemberből, meg annak kertitörpényi csinovnyikjaiból) esetleges kitiltásával kapcsolatos megjegyzésével “tekintélyt” akart sugározni, akkor azzal csak annyit ért el, hogy már ne csak körberöhögjék, de hamarost meg is rázzák, mint “Krisztus a vargát”.
Ha a Világpolitika “laposztogatós” értelmezésével, miszerint ennek következményei a hazai, szerinte “ordenáré stílusú”, majd’ két hónapja tartó sorozatos tüntetések, azt akarta érzékeltetni, hogy “a kormány a helyén van” és tudja a dógát, akkor meg ösmét csak a hergelést sikerült elérnie.
Ha a szerinte nem is létező Szegénység “leküzdésére” tett ígéreteivel azt akarta elérni, hogy az Éhséglázadás kitörését legalább még egy-két esztendőig késleltesse, hát megint csak mellényúlt. Hiszen csak a leghülyébbek nem tudják: tízmilliárdok vannak az államkasszában a gyakorlatilag nulla fős látogatottságú stadionokra, de nincs annak még ezrede sem a téli szünet gyermekéhezésének megoldására. Mert ezt a Nerezerharmad szanzsén leszavazta!
Ha a Maffiapárton belül kirobbant “Urizálós Balhét“ azzal próbálta bagatellizálni, hogy nincsen itt kérem semmiféle látni való (csupán jelentéktelen “generációs különbségek“), ámde támogatni köll a “tehetséges és munkabíró” fiatalokat (kiknek vagyonosodása aligha magyarázható a közkasszából hivatalosan húzott jövedelmeikkel – lásd még: a “korrupció” mint a CIA “fedőtörténete”!), akkor meg csak a “Veteránokat” (is) haragította magára.
*
Ami ebből a miniszterelnöki(?) interjúból kiderült, az nem más, mint hogy a legalizált csalással ösmét kétharmadot szerzett kormány és annak Legfőbb Hímtagja immáron teljes mértékben elveszítette a realitásérzékét. Az Orbánfőnek leghaloványabb fogalma nincs arról, hogy Odakint és Idebent “mi merre hány méter”. Lila gőze sincs arról, hogy igazából mi is történik a Világban, mi a helyzet Idehaza.
Napi 24 órában kizárólag az általa kiválasztott (pontosabban kontraszelektált) “tehetséges és munkabíró” fiatalokkal (meg a “kissé” idősebbekkel) vagyon körülvéve, kiktől csakis a magasztalásokat, a kozmetikázott hangulatjelentéseket hallhatja. No meg azt, hogy a hivatalosan ki sem adott utasításait (az úgynevezett és hírhedt “Elejtett Megjegyzések“) kik és hogyan valósították meg … illetve teljesítették túl.
Ebből pedig egyenesen következik, hogy a kormánnyal együtt immáron a Maffiapárt is szét vagyon hullva. Az egyenlőre még koronázatlan Lófő, kinek minden létező rendű és rangú pereputtya/haverja alól kilométer hosszan lóg ki a Korrupció, a Társadalmon való élősködés(!) szőrösen büdös “Lólába”, immáron komolyan elhiszi azt, hogy az a Valóság amit Mond és nem az, amit Csinál(nak, manapság már csak a Famulusai az Ő nevében)! Pontosabban az a helyzet, hogy már nem is Ő mondja a sajátját. Azt évek/hónapok óta csakis a szájába adják (a Banda legfőbb Raszputyinja écái alapján), hogy azt csócsálja és ne csak a saját nyelvét (lásd még: túlgyógyszerezés!), no meg az állítólagosan még mindig létező omni(in)potenciáját!
*
Eközben Odakünn, az utcákon fokozódik a Harag és a “Tömegszám”. Ami a Vezér (és tanácsadói, raszputyinjai) szerint jelentéktelen, hiszen még azt sem érzékeli, hogy az általa kinevezett/eltartott Műellenzék sem tudja már ezt kontrollálni/becsatornázni. És miért nem? Mert a Tüntetők szemeiben ők is csupán rendszerszolgák, függetlenül attól, hogy az “ellenzék” titulus mellé még miféle “kiegészítőt” biggyesztettek magukra.
De miért is van ez? Hát talán azér’, mer’ a T. Ellenzék minden rendű és rangú, a parlamentbe bejutott képviselője kegyeskedett letenni a Nagyesükt arra a galád Tákolmányra, amelyről a Nerharmad soha senkit meg nem kérdezett (őket sem!), soha senkivel nem egyeztetett, csak megszavazta, majd aláíratta A Nemzet Gojostolával, aki A Buktája után, az Életfogytig Járó Haszonélvezeti Jogon felül még további 500 ezres havi apanázshoz jutott annak jóvoltából, hogy “A Nemzet Sportolói” némi nemű és nemcsekélyke Vezérseggnyalással maguk közé “választották” (pl. a nálánál sokkalta méltóbb és sokkalta rászorultabb Gedó György helyett! … Shame on You!).
Mivel így az “Ellenzék” gyakorlatilag a Maffia-NER részesévé vált, talán nem csoda, hogy az egész Köztársaságot renoválni, avagy inkább és pontosabban MEGTEREMTENI akarók még a környékükön sem akarnak látni sem országgyűlési képviselőket, sem pedig a hozzájuk kötődő “Pártokat”, azok jelképeit. Olyanokat, akik Orbán kegyéből veszik fel a képviselői “tiszteletdíjukat” (meg a pártalapítványoknak “járó” közpénzt!), miknek ellentételezéseiként biodíszletnek állnak be a Műköztársaság Műparlamentjének Műpártjai közé.
Holott az lett vóna a kötelességük – feltéve, ha tényleg Demokraták és Republikánusok – , hogy azon nyomban vegyék a kalapjukat és ne esküdjenek fel a Párttákolmányra. Az lett volna a legelemibb kötelességük, hogy ha már bent maradtak a manapság már majomketrecnek tekinthető “T. Házban“, akkor legalább a képviselői fizetésüket ne vegyék fel, lévén azt ők sem A Nép szolgálatáért kapják. (Ahogyan azt Vörös Imre jogászprofesszor, egykori – nem fidesznyik! – alkotmánybíró is szóvá tette a 168ora.hu-nak adott nyilatkozatában!)
Most meg az lenne a kötelességük, hogy a fentebb linkelt miniszterelnöki interjú után kezdeményezzék az Örökös MiniElnök elmegyógyászati felülvizsgálatát, s azt lehetőleg egy “nem magyar” konzílium által! A Felkapaszkodott Alcsúti ugyanis ennek alapján már mindenféle ön-, kormány- és pártkontrollját elveszítette. Már azt sem tudja mit beszél és ennek mi lesz a következménye!
A Propagandista azzal tüzeli tovább a Nincstelenek (kb. az ország 40 százaléka) haragját, hogy Fatolvajné Orbán Ráhel szájába ad egy olyan nyilatkozatot, miszerint nekije “saját családja” vagyon és így a “saját lábukon” állnak (No persze! Csakhogy a “talaj” és a “lábuk” között ott vagyon az állami költségvetés … de vastagon!). A garázdaságért felfüggesztett (nem úgy! … sajna!) büntetésre ítélt, adóügyi és munkajogi, valamint nemzetbiztonsági(!) szempontból idehaza sehol és soha nem létezett Éceszgéber pedig feljelentéssel fenyegeti azokat, akik a hivatalosan nem is létező jövedelmét (meg az abból generálódott Guccsiját is) kétségbe mernék vonni!
Szóval arról vagyon itten nagyba’ szó, hogy nagyon nagy “gáz” van! Nem arról a légnemű tüzelőanyagról tennék említést, melyet Viktor Győzövics vesz meg ismeretlen feltételekkel (“Gaszpagyin Viktor! Időnként majd kérünk magától valamit.“) Putyin ezredestől, hanem arról a Bűzről, ami itten terjeng már nagyon régóta. És aminek szagát már a Zemberek sem bírják manapság. Arról, hogy a Zellenzék sem tűnik jobbnak, mint az (Orbán)Deákné vászna. Arról, hogy itten már szinte semmi olyan “intézmény” nincs (legyen az államigazgatási, avagy politikai), mely ellátná a funkcióját. Ezt pedig lassan már a leghívebb pártszavazó is észre veszi!
Azt, hogy “S.O.S. Magyarország!“. Azt, hogy “Süllyedünk!“. … Együtt az “Elit”-tel!
Egy amerikainak tulajdonított mondás szerint: “Ha sokan mondják neked, hogy részeg vagy, menj haza és feküdj le!” … Úgy tűnik nem én rúgtam be!
Még tegnap, azaz vasárnap történt, hogy a “Vasárnapi Hírek” oldalára kattintva rábukkantam egy roppant tanulságos cikkre. Az eredetit itt, az utánközlést pedig alantabb lehet olvasni!
Lakner Zoltán:
Pattog a zománc
„Nem helyeslem ezt a modern mániát, hogy a rossz emberekből egy perc alatt jó embert csináljunk.” – írta egykor Oscar Wilde. Az „urizálást” kifogásoló Pokorni Zoltán nyilván vállal valamekkora kockázatot botrányokba keveredett párttársai bírálatával. Nehéz azonban elképzelni, hogy csak most szembesült volna azzal, mi folyik körülötte. Pokorni nem az omertát törte meg. Megszólalása elsősorban a pragmatizmuson alapul: szerinte az a baj, hogy a képlékennyé vált politikai helyzetben az ügyek látszanak, és emiatt a rendszer haszonélvezői mind bajba kerülhetnek.
Amitől tehát fontossá váltak Pokorni szavai, az nem az erkölcsi magaslat, amelyen ő nem áll. Még akkor sem, ha, ránézésre, sokak bűnei alighanem számosabbak. Az adja a Fidesz-alelnök véleményének fontosságát, hogy egyedül nála szólalt meg a veszélyérzet, ami mégiscsak valamiféle realitásérzékre utal. Azt vetette fel, hogy ami történik, az talán mégsem a „külföldi érdekek” magyarországi szálláscsinálóinak aknamunkájából fakad, hanem van benne saját hiba is. Tényleg tiltakoznak ellenük. És ha az amerikaiak éppen korrupciós ügyben gyakorolnak nyomást a kormányra, meg ugyanezen ügyek miatt tüntetnek Budapesten, akkor talán nem kellene olajat önteni a tűzre.Ezzel a helyzetértékeléssel immár el lehet „nyerni” a belső ellenség pozíciót az Orbán-rendszerben. A hatalmi párt némi hezitálás után úgy döntött, hogy nem korrigál, hanem bekeményít: a „drogos újságírók” bemérésére meg a külföldi pénzből tevékenykedő civilek regisztrációjára készül. Közben minden diplomáciai normát áthágó hangnemben bírálja a kritikát megfogalmazó szövetséges kormányokat. Az „ostromlott erőd” szindróma tudatos előállítása közepette Orbán és köre egyre inkább azonosul a maga által költött történettel. Ezt az önfeledt konfabulálást zavarta meg Pokorni, és néha Kövér László egy-egy befelé szóló kritikájának disszonáns hangja. Lázár János ezért üzent vissza durván, leveteránozva és veszélyforrásnak minősítve a bírálókat.
„Hogy van az, hogy egyik marxista lövi a másik marxistát?” – vetette fel Hofi Géza még az 1980-as években. Az anyósa tudta: „Lakva ismerik meg egymást az emberek.” Nincs ez másképp a Fideszben sem. Pontosabban, igaza van Lengyel Lászlónak abban, hogy nincs is Fidesz. Hiszen tényleg az okozza a közvélemény mostani általános meglepetését, hogy mégis miként kerülnek ezek a viták elénk? Hogyan lehet ez az egész, Simicskától Pokorniig? A szakadt függönyt hónapok óta nem tudják összehúzni. Valószínűleg az történt, hogy mivel tényleg nincs párt, így mostanra végképp megszűnt a belső véleménycserék lehetősége. Belül már nem lehet üzenni. Nincs érdekbeszámítás, nincs „pártélet”. A rendszer teljesen hierarchikussá vált: a bármilyen rájuk bízott piszkos munkát elvégző politikai idiótákat egy szűk vezérkar mozgatja, felettük pedig kizárólag Orbán áll. A „veteránok” is a pálya szélére szorultak, miközben a rendszer kiépülésében játszott szerepük miatt nekik is érdekük, hogy a rendszer ne omoljon össze.
Közbevetve:
A Lakner által citált Hofi-féle “beköpés” ugyan találó, de nem pontos! A “történelmi helyzet” szerint a Szovjetunió által támogatott, tehát elvileg marxista irányítás alatt álló Jemeni Demokratikus Népköztársaságban (Észak-Jemen) szabályos törzsi háború tört ki a ’80-as évek közepe tájékán. Az erről szóló hírt olvasván kérdezte meg “Anyósát” A Géza: “Mama! Hát hogy van az, hogy az egyik marcista lövi a másik marcistát?!“. Mire az Anyós: “Tudod Géza, lakva ismeri meg az ember a másikat!” … Lakner ifjabb, mint én, így e “tévedést” “megbocsájtom” neki. Különösen, hogy ez semmit nem ront a cikk minőségén! – szendam
A vezérpárt hívei éppenséggel szerethetik, ha a vezér erős, ha jól odaszól. Ám a „veteránok” leckéztetése még tovább szűkíti a vezetői kört, és tovább csökkenti a vezérlő csillag pályamódosításának lehetőségét. A krakéler Lázár asszózott már befolyásos személyekkel, pajzsot tartva Orbánnak. Nehéz elképzelni, hogy Lázár a legbefolyásosabb miniszterként a miniszterelnök tudta nélkül menne neki kormánypárti alelnöktársának. Lázár a nyilvános belső kritikára válaszul vehemens ellennyilatkozatában kijelölte a támadhatatlanok körét. Tette ezt azért, mert a nevezett személyek, Lázár maga, valamint Rogán és Habony többé már nem támadhatatlanok. Tűz alatt vannak. Csakhogy a NER-ben mindenkit Orbán tett arra a helyre, ahol éppen van. Az emberei őt képviselik, az ő nevében járnak el. Aki kritizálja őket, az végső soron Orbánt, az ő választásait marasztalja el. Ezért fontos neki, hogy megálljt parancsoljon a bírálatnak, megvédje kiválasztottjait, engedje, hogy azok önmagukat és a vezért is védve ellentámadásba menjenek át. E logika szerint a rendszer erózióját kell megakadályozni a rendcsinálással.
Ám ez most nem elég. A rendszer baja ugyanis nagyobb: az Orbán-varázs nem működik. A miniszterelnök két hónapja nem tud rendet tenni. Megszólalásai nem hatnak. A támogatók nem visszajönnek a szavára, hanem távolodnak. Kopik a patina, pattog a zománc. A csillag kihunyóban van. Orbán ezzel együtt még sok bajt okozhat. A rendszer nem létezik Orbán nélkül, a funkcionáriusok – újdonászok és veteránok – nincsenek rendszer nélkül, a rendszer pedig egyre rugalmatlanabb és beszűkültebb. Csak azt tudja fokozni, amiért egyre többen utálják. Sajnos ebből logikusan következik, hogy Orbán és emberei egyre agresszívabbá válnak, még több ellenséget jelölnek ki, egyszóval a NER elnyomó jellege fog erősödni. De ezzel már nem tudnak támogatót szerezni, csak ellenségeket.
Lehet, hogy még nagyon hosszú lesz ez a rendszervég. Mégis, egyre kevésbé elméleti a kérdés, hogy mi jön utána.
Kiemelt idéztek:
“Mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét.” – Pokorni Zoltán
“Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.” – Lázár János
*
Amiért utánközöltem Lakner írását az az, hogy részben megállapítsam (itt következik az önfényezés!), hogy a témával kapcsolatban már korábban írt két posztom (lásd itt és itt!) pontosan ugyanezt tette szóvá. Ergo: nem (én) vagyok részeg! A másik ok pedig az, hogy a politológus (szerintem) a lehető legtökéletesebben találta el azt a bizonyos “Céltáblát”. Ez pedig ugyi arról tanúskodik, hogy tehetséges, jó szakember.
Ennek alapján viszont nem értem, miért pazarolja “mannáit” egy rendszerszolga párt kamuintézetének vezetésére. A Valódi Ellenzéknek, például a Kossuth téren, meg az Országnak sokkal nagyobb szüksége lenne rá!
Hetek óta sokan törik a fejüket azon, hogy pont akkor, amikor ég a házuk kik, hogyan és miként szülik meg a Maffiapárton belül azokat a rémesen ostoba, bicskanyitogató és lánglobbantó “kommunikációs gegeket”, illetve “törvényjavaslatokat”, melyeknek mostanság tanúi vagyunk. Nos úgy tűnik a “Hírcsárda” már napokkal ezelőtt rájött a megoldásra!
Így szórakozik a Fidesz-elit
“Most én pörgetek” – kiáltotta Viktor, miután kiitta az utolsó cent szederpálinkát is az őt ábrázoló fotóval díszített üvegből. Jó ízűt cuppantott a szájával, miután lecsúszott a korty, majd pörgetett. Az üveg Habony Árpádra mutatva állt meg.
“Háhá, Árpi bazdmeg! Úgysem mersz átmenni a Gucci táskáddal a tüntetőkön!” – mondta Viktor, és a szeder mellett már a szájában érezte az újabb győzelem ízét is.
De Árpi mert, és ment, és hamarosan vissza is tért.
“Ez geciség volt, Viktor, te is tudod. De mindegy, odamentem és elhoztam a csokijukat. Viszont ebből nem adhatsz a Zsoltinak!” – mondta gúnyosan Árpi.
“Az nem lehet, a Zsoltinak muszáj adni, tudod milyen kis KDNP-s” – kérlelte fizetés nélküli barátját Viktor.
“Jó, de csak egy kockát” – enyhült meg Árpi. “És most én pörgetek!” – mondta kérlelhetetlen hangon, majd belefújta orrát a Gucciba, mert nem volt kedve felállni zsebkendőért. A 22.000 dolláros Macallan whiskey üvege egyre lassuló forgást végezve a kupakjával Deutsch Tamás felé mutatva állt meg.
“Tomikám, akkor most odaülsz a géphez, és beírod a Facebookodba, hogy soha nem használtál semmilyen drogot!”
“Azt nem lehet. Ezt nem tehetitek velem!” – kérlelte barátait Tomi.
“Vagy megcsinálod, vagy tudod mi a másik lehetőség …” – mondta Viktor a legszemrehányóbb hangján.
“Jól van, jól van, de ne így mondjad, tudod, hogy a szemrehányástól is rosszzul leszek” – vinnyogott Tamás.
“Akkor gyerünk, írjad!” – mordult rá Szijjártó Peti, majd letette a polcra a Lenin alakú análvibrátort.
“Oké, de ezt a csíkot még felszívom.” – mondta Tomi, s már jelentkezett is be a facebookjába.
A következő egy tequilás üveg volt, ami Rogán Antal felé állt meg.
“Na, te jössz Tóni! Most szépen kimész és a fosszájú indexes gyereknek belemondod a kamerájába, hogy egy paraszt vagy, ezért te nem urizálsz. Meg tudod csinálni nevetés nélkül?” – röhögött Tamás, mint aki életében először lát pinát, pedig már látott.
“Hát, hát, talán” – hebegett Tóni.
“Biztos meg tudod csinálni. A pasaparki gumifalú kecót is hogy kimagyaráztad, pedig akkor nem is üvegeztünk!” – röhögött Árpi.
“Mondhatok paraszt helyett, parasztgyereket? Az nem annyira zsenánt” – kérlelte a többieket Tóni.
“Ezeknek mindent mondhatsz” – csatlakozott kacagásával a vidám társasághoz az éppen ekkor érkező Matolcsy György.
Gyuri elmesélte a napját, hogyan baszott el hárommilliárdot Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalra, majd gyorsan inni kezdett, hogy utolérje barátait maligánfok értelemben. Ismét a pörgetésen volt a sor, az üveg pedig, mint a vakvéletlen, Kocsis Mátét választotta.
“Na Mátékám, akkor most fogod magad, és minden kis tinédzser fasszopó instagramm-lovagot elküldesz drogtesztre!” – mondta Gyuri, és kacagása betöltötte az egész Lendvai utcát.
“Nem, ez így nem lesz jó!” – szólt közbe Viktor közbeszólásilag. “Legyenek benne az újságírók is!”
“Meg a politikusok!” – kontrázott Tamás, miközben éppen egy Juhász Péteres választási plakátból tekert spanglit.
“Igen, ez így már jó lesz!” – helyeselt Viktor, és persze mindenki.
“De nem lesz nagy tiltakozás emiatt?” – kérdezte félénken Máté, mert érezte, hogy valamit érez.
“Vagy megcsinálod, vagy tudod mi a másik lehetőség …” – mondta Viktor, s a hangja még szemrehányóbb volt, mint amikor Tamásnak mondta ugyanezt, az előbb.
Így teltek az órák. Az egyiknek az elkerülő utakra kellett útdíjat bejelentenie, a másik baromságokat kellett beszéljen a fékek és egyensúlyok rendszeréről, vagy éppen be kellett perelnie André Goodfriendet. De tették, amit az üvegek iránya és egykori tartalmuk diktált nekik. Hiszen tudták: vagy megcsinálják, vagy tudják mi a másik lehetőség…
A megtért bűnösnek megbocsájtani erény. A vétkét be nem ismerőt felmenteni ostobaság. Nem is tudom, melyik jellemzőbb ránk, magyarokra. Talán az utóbbi. Ezért is vagyunk olyanok, mint a Bourbonok: nem tanulunk és nem felejtünk. … Bár felejtve bármikor megbocsájtunk. … Ez az a bizonyos “Amnézia-amnesztia“!
Ha napokig is tartana, akkor sem lehetne összeszámlálni, hányszor röhögtük körbe mi, “Ballibek” a Maffiapárt “irányvonalával” együtt ingadozó, de magukat egyfolytában elvhűeknek tekintő, vezérhitű polgártársainkat.
Ennek talán legjobban dokumentált, manapság is naponta “tapasztalható” példája az, hogy miként fordult át a Hithű Jobboldali orosz-iszonya, bensőséges viszonnyá. Amikor még Gyurcsány próbált bizniszelni Putyinnal, azt nem “Keleti Nyitás“-nak, hanem az “Euroatlanti Eszme” elárulásának, az “ország számára káros orientációnak” nevezték ugyanazok, akik a múlt évtized második harmadában még késhegyre menő (már-már anyázós) vitába bonyolódtak a budapesti orosz nagykövettel.
Ma ugyanez megy, de immáron az amerikai ügyvivővel, a nemzeti szuverenitást és függetlenséget pedig Washingtontól és Brüsszeltől féltik, nem pedig Moszkvától. “Nem akarunk a ‘Gazprom’ legvidámabb barakkja lenni!” – üvöltötte anno az a Politikus, aki a minap ugyanezen orosz cég nagyfőnökének egyetlen füttyentésére leállíttatta a gázszállítást annak az Ukrajnának, mely a nemzeti szuverenitásáért, függetlenségéért és területi integritásáért harcol hónapok óta a nálánál katonailag jóval erősebb Szomszédjával.
Közbevetve:
Ismerem és hallom én naponta a közelkörnyezetem Hithű Jobbereit! Néhány esztendeje még börtönt, sőt, halált követeltek az 1956-os Forradalmat szovjet/orosz tankok behívásával letiportató, “moszkvabérenc Pufajkásokra”. És most mi is a “véleményük” Ukrajnáról? “Maguknak keresték a bajt! Minek ugráltak?! Komolyan azt hitték, hogy Putyin majd szó nélkül tűri, hogy a küszöbére tolják a NATO-t és az EU-t?”. (Sajnos pont ilyeneket köll időnkét olvasnom az egyébként szeretett és tisztelt “Pupu” kollégámtól is!) Ha pedig ilyenkor felteszi a kérdést az ember, hogy ugyan mondják már meg, az ukrán nemzetiségű embertársainkat miért nem illeti meg az a jog, hogy eldöntsék, melyik politikai-gazdasági-katonai szövetséghez tartozzanak, s ezt egy idegen állam milyen alapon tagadja meg tőlük, kényszerítvén őket a saját akaratára egy alig burkolt háborúval, akkor érdemi választ nem kapunk. Ahogy arra a reflexióra sem, miszerint ha van még nép Kelet-Közép-Európában, amelynek történelmi kutyakötelessége támogatni egy másik náció függetlenségi törekvéseit, hát az pont a magyar. (No, meg a lengyel! Nem is véletlenül “szerettek ki” Orbánból az őt még budapesti “importtüntetőkként” is imádó, kaczinskysták.)
Folytathatnám még ezt a sort akár az Ítélet Napjáig is. Mondjuk azzal, hogy manapság, ugyanabból, a Rendszer/Gengszterváltás előtti “merítésből”, ki is számít “böcsületes magyar embernek” és ki “utódpárti hazaárulónak”. Hogy annak alapján történik a különbségtétel: melyik volt MSZMP/KISZ-tag állt be a Sorba (kiszolgálni az Újemeszempé Újdiktatúráját) és melyik nem. Ámde nem teszem, lévén jó két évtizeddel ezelőtt az örök emlékű Hofi Géza már pontosan definiálta ezt is: “Mindig a másik párt volt komcsija a büdös!“.
Dőljünk csak hátra most mi, Ballibek egy pár pillanatra, s röhögjük ki nyugodtan a Jobbereinket! Ámde utána szedjük össze magunkat, s vegyük elő azt a csak a “Mi Oldalunknak” tulajdonított magatartásunkat, miszerint képesek vagyunk (állítólag) az objektív és (ön)kriticista szemléletre! Ha sikerült, akkor bizony meg köll állapítanunk: közülünk is sokakra jellemző az az egzaltáltság (az “Amnézia-amnesztia”), mellyel egyetlen pillanat alatt vagyunk képesek átértékelni bizonyos személyiségeket annak alapján, hogy mi a jelenlegi “pozíciójuk”. És annak ellenére, hogy korábban mit követtek el ellenünk és a demokratikus, alkotmányos, jogállami Köztársaság felszámolása érdekében!
Kezdjük mondjuk Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökével! Hogy szidtuk annak idején (őt is!), amikor a még nem is maffiatöbbségű Testület simán átengedte a valójában alkotmányellenes “Szociális Népszavazást” egy elképesztően átlátszó indoklással. Most istenítjük, mivel a “Harminc Ezüst” helyett csak “Obulust” kapott cserébe. Ugyanez a helyzet Sólyom Lászlóval is. Egy jogtalan parlamenti szavazással “elnyert” államelnöki funkcióját arra használta fel, hogy nyíltan pátyolgassa a Maffiapártot (annak Fővezérét!) és ugyanilyen leplezetlenül negligálja a törvényes kormányt. Még abba is belement, hogy a 2006-os Puccskísérlet után is a puccsistákkal szimpatizáljon. Szidtuk őt is, mint a bokrot, de csak addig, amíg maga is meg nem kapta az “Obulusát” (no meg az életfogytig tartó “Haszonélvezeti Jogát” – Orbántól … együtt A Nemdoktor Nemzet Sportolójával – “bízom benne”, hogy Laci bácsi jól érzi magát ebben az “illusztris körben”!). Ezt követően, lévén sértettsége okán bírálni kezdte (végre) a Diktátort és a Diktatúrát, rögvest a kebelünkre emeltük … feledve minden korábbi bűnét!
Folytathatnám a sort még mondjuk Ángyán Józseffel. Belőle azért csináltunk szentet, mert “besokallt” a maffiapárti Födmutyiktól és azóta terjedelmes dokumentumokkal leplezi le azt, amit már akkor is tudott mindenki, aki egy kicsit odafigyelt, no meg aki ennek kárvallottja volt. Cserébe elfeledtük neki, hogy simán (zokszó és csuklás nélkül) szavazta meg például a jogfosztó Tákolmányt és eszébe nem jutott azonnal (harsogó közlemény kiadása mellett) kilépni a Maffiapárt frakciófikciójából.
Hasonló a helyzet Bencsik Jánossal, Tatabánya egykori (fideszes) polgármesterével, akit most azért tekintünk piedesztálra állítandó “Példaképnek”, mert 300 ezer forintos büntit kapott a sorozatos kiszavazásai miatt attól a Maffia-frakciótól, melynek a MAI NAPIG IS TAGJA, sőt, tavasszal újraválasztási lehetőséget kapott (sikerrel!) a Vezértől annak ellenére, hogy már az előző ciklusban is hasonlókra “vetemedett”! Tessenek már a fenti link alatt elolvasni, mit és miért nem szavazott meg! … Osztán meg arra gondolni, mit és vajh’ miért igenelt (Ő sem kifogásolta pl. a Tákolmányt, vagy mondjuk a Manyup-fosztogatást! Ugyi?!)
Ne feledjük Legújabb Ikonunkat sem!Pokorni Zoltán, a Maffiapárt egykori képviselője (és “Veteránja“), jelenleg “csak” a budapesti XII. kerület “örökös” polgármestere. Őt először azért emeltük pajzsunkra, mert nem bírta elviselni azt a fasiszta/klerikális idiotizmust, melyet Főnöke (Hoffmann Rózsa álnéven) nyújtott be “Közoktatási Törvény” címén az “Országgyűlés”-nek nevezett, idomított Majomhordának. A pasas “ellenállt és harcolt”, de eszibe nem jutott volna az, ami a fentebb említett párttársainak sem: A Kilépés! (Hát persze, hogy nem, hiszen akkor nem lehetett vóna pémester a “Tizenkettőben”, megszokott életszínvonalát pedig eredeti foglalkozása nem biztosította volna!). Most pediglen, hogy végre “beszólt” az “urizáló” Harmincas/Negyveneseknek, s emiatt rögvest megkapta a “selyemzsinórt” a Patkányképű, Szemtelen Főminisztertől, azon nyomban szentet csináltunk belőle is! Feledvén azt a korabeli tényt például, hogy minden létező módon igyekezett megerőszakolni minden létező törvényt és előírást (“háTurul“) a “saját” kerületében felállított műemlék-emlékmű érdekében, ami a honi Neonácik egyik azóta is felkapott Találkahelye! Erről pedig még külön “Lex“-et is “csinált” (vele együtt) a Falkaforradalmi Horda! … Így történt, ugyi?! … Mit ahogyan az is, hogy Pokorni nertársnak sem volt különösebb kifogása a jogfosztó törvénykezésekkel kapcsolatosan! … Ugyi?!
Tehát az a nagy büdös helyzet, hogy Mi sem sokban különbözünk az (Orbán)Deákné Vásznánál! Ugyanazt tesszük, mint ők: nem az előéletük, hanem a pillanatnyi állapotuk (no meg a pillanatnyi hangulatunk!) alapján ítéljük meg az úgynevezett “közszereplőinket”. … Hisztérikusan és egzaltáltan, holott “Mi” arra vagyunk büszkék, hogy mindenkoron a “helyén tudjuk kezelni” az egyes eseményeket és személyiségeket. (Kivéve Agyurcsányahibást, akinek semmilyen módon és ma sem vagyunk hajlandóak megbocsájtani, holott neki kábé annyi a köze a Maffia-ezerharmadhoz, mint Hunyadi Mátyásnak a Mohácsi Csatavesztéshez! – van összefüggés, de nem “úgy”!)
Ideje lenne már elgondolkodnunk és nagyon komolyan! Azon, például, hogy miként lehetett egy Senkiből Valaki. Úgy Náluk, mint Nálunk … eltérő okoknál fogva. Például Vitézy Dávid, a korábbi “Orrtúró Rudi“, a Tapasztalatlan Nyikhaj, mint “Balkézi Unokaöcs“, a diplomaajándékként rögvest Vezérigazgatóvá avanzsált VEKE-ke, most azonnal “for prezident” lett, amint a Családbarát Maffiakormány Hímtagja fontosabbnak ítélte Tarlós nertársat, mint őt! … Feledve a korábbi (jogos!) kritikákat, csakis azért, mert most Áldozattá vált!
És a többi Áldozat? Őket nem kéne esetleg elsiratni?! Mondjuk a Volt trafikosokat ugyanúgy, ahogyan most a Sajtó kegyeskedik siránkozni a Jelenlegiek sanyarú sorsa okán. Előbbiektől az Utóbbiak nyúlták le (A Hatalom törvényes erőszakjára támaszkodva) a megélhetésüket, s a jelenlegi helyzetet most (ugyanezen Hatalom megváltozott “szempontjai” okán) a mutyista Utóbbiak kénytelenek “elszenvedni”. És nekünk kéne még Ezekkel és Ezért “szolidarizálnunk”? Mondjuk Schlachter Kornéliával, aki a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezetőjeként öt dohányárudát kapott egyszerre … mint … na hagyjuk!
Nem vagyunk jobbak a Jobbereknél Mi sem! Mindaddig nem is leszünk, míg mindent és mindenkit a Tapasztalati Tények alapján (lásd még “Empiriokriticizmus“!) a megfelelő módon nem kezelünk! … Magunkat is!