Törvény és Szükség

Megdöbbentő, de ugyanakkor módfelett fontos interjút adott Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke a Mandinernek. Véleményét egyetlen mondatban összefoglalva: Bizonyos helyzetekben jogszerű lehet a jogtiprás és alkotmányos az, ami valójában sérti azt. … “Ha csak úgy nem!” – mondaná erre a viccbéli rabbi.

Mint ismeretes, múlt hétfőn az Orbángyűlés gyorsított eljárásban, azaz érdemi vita nélkül kegyeskedett módosítani az “Infotörvényt“. Ennek lényege, hogy a jövőben nem lehet névtelenül közérdekű adatokat igényelni; megtagadható az adatszolgáltatás, ha valaki egy esztendőn belül kétszer, ugyanabban a tárgykörben érdeklődik; ugyancsak tilalmas az az adat, mely egy jövőbeni döntés “előkészítését” szolgálja, illetve ha a szöveg “szerzői jogvédelem” alá esik; az adatszolgáltató előzetesen fizetendő térítési díjat szabhat ki a kérelmezőre, ha úgy ítéli meg, a kér információ kiadása az “alaptevékenységéhez szükséges munkaerő forrás aránytalan megterhelésével jár“.

Mi lesz e szörnyszülött törvény következménye? Először is az, hogy bármiféle, a hatalom által ilyen-olyan okokból eltitkolni szándékozott információ kikérése ezen túl bátorságot, hogy ne mondjam “civil kurázsit” igényel. Az illető ugyanis esetleg azzal a szembesülhet, hogy a Maffia belügyeinek környékén való kotorászása közben “valakik” az orrára koppinthatnak, s így rövid időn belül megtanulhatja azon mondás igazságát, miszerint “Aki kíváncsi, hamar megöregszik!“. Aki ennek ellenére tovább “erőszakoskodik”, azt (miután megfizetették!) vagy “kifizetik” egy semmit mondó, a témához köze nincs “válasszal” (osztán egy esztendeig érje be azzal!), vagy a Büró kijelenti: ez kéremszépen egy döntést előkészítő anyag, ami egyébként is szerzői jogvédelem alá esik. Ergó: ha politikuskám kifizet a köz pénzéből 100 millát egy tanulmányért mondjuk a Századvég nevű pénzmosodának, akkor nem csak annak esetlegesen “vicces” tartalmával nem ismerkedhetünk meg úgy kábé az idők végezetéig, de az sem kerülhet napvilágra, hogy az egyáltalán elkészült-e. Nem is beszélve arról, hogy a “térítési díj” mértéke teljes mértékben a hivatali önkény függvénye, azaz egyetlen oldal lemásolásáért akár ötezret is kérhetnek. … Hja, kérem, ahol egy tíz filléres gemkapocs ára akár száz forint is lehet a szokásosan abszolajte transzparens közbe’ szerzés során, ott ez is előfordulhat. Nemde?

(Természetesen tisztában vagyok vele, hogy most egyes nemzetellenes, kekeckedő alakok arra fognak hivatkozni, hogy az Informatika korában halálosan nevetséges fénymásolgatni a dokumentumokat. Egy alig ezer forintos pendrájvra pillanatokon belül oldalak ezreit lehet feltölteni. Ez ugyan igaz, de a Kifogásolók nem veszik figyelembe, hogy ez kéremszépen egy velejéig puritán, takarékos állam, ami nem pazarolhat közpénzt az ilyen kütyükre. Az persze elképzelhető, hogy az Igénylő hozza a sajátját, no de az egyáltalán nem biztos, hogy illeszthető lesz a speciális kormányzati igények szerint készült számítógépekhez. Továbbá egy idegen, az illetékes szervek által nem ellenőrzött adathordozó megjelenése a kizárólag a Köz érdekében létesített Nemzeti Elektronikus Hálózatban még akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet! Ugyi?! No, erre varrjon gombot az, aki továbbra is akadékoskodik!)

Mi tehát az Infotörvény-módosítás valódi értelme? Nem más, mint hogy szélesre tárja a Maffiaállam Maffiahivatalai előtt a joggal való visszaélés kapuját. Ezek után közérdekűeknek, tehát bárki által megismerhetőeknek csakis azon információk számíthatnak, melyeket a Bűnbanda kegyeskedik majd annak minősíteni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy így a polgár kizárólag a hatalom által szolgáltatott “értesülések” alapján ítélheti meg a saját, illetve az országa helyzetét, amely adatok valódiságáról azonban semmilyen módon meggyőződni nem tudhat. Márpedig a manipulált információkra támaszkodó vélemény nem más, mint “vélekedés”, avagy “előítélet”, ami semmiképpen nem eredményezhet polgári társadalmat, átláthatóan, a törvényeket betartva működő demokratikus államot. Ez ugyanis a diktatúrák legfőbb jellemvonása, s egy ilyen rezsim felépítése és “üzemeltetése” nem csak az érvényes nemzetközi szerződésekbe, nem csak a legalapvetőbb jogelvekbe ütközik, de még a Maffia által bő négy esztendővel ezelőtt reánk erőltetett, nyamvadt Tákolmányba is – a folyamatos “testreszabások” és farigcsálások ellenére!

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egész sem Átlag Juci, sem Átlag Józsi számára nem jelent problémát, hiszen általában nem tartoznak az Adatigénylők táborába (pláne nem a “Visszaélés-szerűek” közé). Felteszem, ha hallottak is valamit erről az ügyről, hát azt legfeljebb az unatkozó, fővárosi, liberális értelmiségiek “nyafogásának” tekintik csupán. Ugyanakkor velük is bármikor előfordulhat, hogy valamely szerzett, avagy alapjoguk érvényesítéséhez közérdekű információkra lehet szükségük. Márpedig e törvénymódosítás következtében azt fogják tapasztalni, hogy itt az a Szabály, hogy nincs szabály. Minden “egyedi elbírálás” alá esik, melynek kizárólagos alapja az általuk finanszírozott Állam, vagy az általuk fizetett Büró, avagy csupán az általuk eltartott Bürokrata egyedi, vélt avagy valós érdeke. Akkor pedig már hiába fordulnak az ilyesmikre “szakosodott” civil szervezetekhez, azok épp úgy a korrupt állami bürokrácia játékszereivé váltak, mint ők maguk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az első lépés természetesen az, hogy a Jogvédők a köztársasági elnökhöz fordulnak: kegyeskedjék mán’ alá nem írni ezt a Förmedvényt. Ámde Janó egy Káder, így Elődje nemes hagyományait követve elővette pennáját és aláírt. Marad így az Alkotmánybíróság, amely még a Tákolmány alapján is simán alaptörvény-ellenesnek nyilváníthatná ezt a módosítást. Ámde teljesen fölösleges immáron eme fórumhoz fordulni. Nem csak azért, mert bő két esztendeje az egész AB-ban pincétől padlásig hemzsegnek a maffia emberei, hanem azért is, mert az Ítélet már meg is született!

Lenkovics Narancsbás Barnabás ugyanis, a fentebb linkelt mandineres interjújában a legteljesebb egyetértéséről biztosította eme módosítást. Szerinte tényleg képtelenség, hogy egyesek, a “hobbijogvédők“, azok a bizonyos “hivatásos forradalmárok” minden mérték és tényleges “érintettség” nélkül azzal szórakozzanak, hogy adatigényléseikkel “a közösség rovására, annak költségére gyakorolják a saját jogaikat“. Úgy vélte ez a “kicsit furcsa“, így indokolt az ilyesmi korlátozása, esetlegesen anyagi ellenszolgáltatáshoz kötése (Az azonban már nem volt “furcsa” neki, hogy ha egy hivatalnak adatszolgáltatási kötelezettsége van, akkor bizonnyal van olyan alkalmazottja, akinek az ilyesmi szerepel a munkaköri leírásában. Márpedig ha ez az illető – akár felsőbb utasításra is – nem hajlandó ellátni a feladatát, akkor nem az Igénylőtől kéne pénzt kérni, hanem az ő fizetését – netalán az egész Hivatal büdzséjét – csökkenteni! Ugyi?!). Arra kérdésre pedig, hogy akkor ilyen körülmények között miként lehetne meggyőződni arról, hogy mondjuk egy a politikusok által 100 milláért megrendelt “tanulmány” megérte-e a pénzét, sőt, egyáltalán létezik-e, a narancsbási válasz: az ártatlanság vélelme alapján ő minden esküt tett köztisztviselőről alapban feltételezi, hogy “a hatalmával nem él vissza, és az abból származó előnyöket nem saját zsebre érvényesíti“. Ahogyan a saját bírótársairól is eleve feltételezi a “tisztán jogi szemléletet”, nevezetesen azt, hogy bár többségük valóban a Maffiaállampárt berkeiből került ki (Balsay és Salamon nertársak egyenesen az orbángyűlés maffiapárti padsoraiból, a törvény szerinti alkalmassági kritériumok minden létező teljesítése nélkül, akárcsak Stumpf nertárs), de amint magukra öltötték a talárt, már nem lehet őket “fideszesnek” tekinteni.

De a “legaranyosabb” nem ez volt. Hanem az, amikor a Főtákolmánybíró akadémikusi pontossággal levezette, mi az oka annak, hogy a testület két esztendővel ezelőtti elnarancsosodása óta teljesen megváltozott az ítélkezési gyakorlat, azaz hogy manapság az esetek 77%-ban átengedik a hatalom számára fontos, bár alkotmányosan alaposan necces törvényeket. Lenkovics szerint megváltozott a “szemléletmód”. Most már nem azt nézik, hogy formálisan mi lenne alkotmányos, hanem azt, hogy az adott helyzetben az államnak, a kormánynak mely alapjogokat van lehetősége(!) garantálni. Márpedig itten egy válság volt/van, mely megköveteli az azonnali cselekvést azt, hogy a formális alkotmányosság betartásával akár két esztendőre is elhúzódó döntéseket két hónapon belül hozzák meg. Mivel pedig a kormánynak erre kétharmados felhatalmazása volt (ezzel együtt pedig övé a politikai felelősség is), azt az AB-nak mindenképpen méltányolnia kellett, lévén az általa elnökölt testület “a nép pártján áll“!

Emlékszik még valaki Kósa Lajos hírhedt, 2010-es, nyári beköpésére? Nem arra a részére gondolok, amellyel sikeresen bedöntötte a forint árfolyamát, hanem arra, amely fölött alaposan elsiklott még az újságírók figyelme is. Lajcsi akkor ugyanis olyasmit is mondott, hogy tekintettel a válságra “szükség lehet bizonyos alapjogok átmeneti felfüggesztésére“. Hát ennek szofisztikáltabb, az alkotmányjog gúnyájába öltöztetett változatát olvashatjuk tegnap óta Lenkovics Barnabás jóvoltából.

“A Szükség Törvényt bont!” – vegyük(?) immáron tudomásul, hogy ez a Legfőbb Jogőri Testület mottója!

… és ezt …

… szendamondja!