Miért ne?!

Miért ne tehetnénk meg bármit is, ha egyszer Mi vagyunk hatalmon, mert Mi vagyunk a Többség? A Kisebbségnek kötelessége elfogadni minden tettünket, mert Nekünk Felhatalmazásunk van és mert ilyen a Demokrácia!” – körülbelül így hangzik a magát “Jobboldali Konzervatív“-nak nevező társaság vélekedése, amikor álszentül naív szemekkel rácsodálkoznak a cselekedeteiket érő kritikákra. … És van közöttük sok olyan, aki tényleg nem érti, hogy “Miért ne?!“.

Jön az Ex-párttitkár, beül a budapesti Új(náci)színházba, majd mint jelenleg Miniszterelnöki Megbízott, a Hatalmas Ember bokája mögül, hörögve-nyáladzva kaffogni kezd a vele, illetve az ő “Ízlésével” egyet nem értő művész-kollégáira(*). Azt ugatja ki magából, hogy ha ő lenne “az Alkirály“, bizony felszámolná az egész “Buzilobbyt“, az ennek tenyészhelyéül szolgáló Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) lerombolná, helyét felszántaná, sóval beszórná, s létrehozna egy olyan Tanodát (“…mondjuk a Ludovikán“!!!) ahol a “Jóízlés” a meghatározó. Hogy ez pontosan mi is, azt a Többség által felhatalmazott Miniszterelnök Úr által felhatalmazott Megbízott Úr, majd a későbbiekben óhajtja egzakt módon meghatározni.

Az emígyen inkriminált intézmény rektora, illetve néhány Művész erre felháborodott nyílit levelet ír, melyben afelől tudakozódnak, hogy az a bizonyos Felhatalmazott Nagyember megengedhetőnek tartja-e az ilyen modort, ha nem, akkor meddig óhajtja még megbízni a Megbízott urat, illetve az általa elmondottak tekinthetőek-e hivatalos kormány-álláspontnak.

A Nagyember persze nem ér rá ilyen pimf ügyekkel foglalkozni. Helyette az egyik, “szakminiszter“-nek álcázott Seggnyaló Samesza (bizonyos Balog Zoltán) válaszol, ő is csak az SZFE rektorának, melyben kijelenti: az Ex-pártitkár magánvéleményt képviselt.

A “Válaszról valószínűleg mit sem tudván, az egyik mérhetetlen tehetségű színész (bizonyos Bognár Zsolt) úgy dönt, hogy aktivizálva magát leveszi a Terhek egy piciny töredékét a Hatalmas válláról, s közben (plusbonus!) a Megbízott ánuszrózsáján keresztül nyelvével illeti a Mniszterelnöki Aranyeret is (megéri, hiszen a tapasztalatok szerint Ezek az ilyesmit előbb-utóbb meg szokták hálálni!). Ezért osztán tollat s papírt ragadva levelet írt A Színésznek, s felteszi a kérdést: ugyan miért ne kritizálhatná a Megbízott Úr azt a Kisebbséget, melyet A Színész is képvisel? Indoklásként pedig a poszt bevezetőjében olvasható álláspontot hozza fel, persze nem ennyire tömören. (lásd itt!)

(*) A szeretett emlékű Csortos Gyulát még hajdanában az egyik ifjú színésznő úgy köszöntötte, hogy “Jónapot kolléga!“. Csortos felvonta a szemöldökét, majd kifakadt: “Kolléga? Hát mióta vagyon ÉN kurva?!” (ehhöz tessenek hozzáképzelni még a jellegzetes hanghordozást is, úgy válik roppant élvezetessé az idézet!)

A “Nemzeti Jóízlés és Művészet” fellegvára manapság ugyi a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), mely minden szempontból Tákolmányos Védelem(*) alatt áll. Ennek élén az a Fekete György belsőépítész áll, akit a Kommunista Rendszer azzal nyomott el, hogy az 1970-es esztendőktől kezdve külföldön különböző kiállítási pavilonok, belföldön pedig egy-két (több) pártszékház tervezésére kényszerítette. Nevezett Feketeakadémikus úgy állt ellen ezen pressziónak (és magának a Rendszernek is), hogy csakazértis teljesítette a megbízásokat, ráadásul a legjobb tudása szerint (aki járt anno ilyen pártépületekben, az tudhatja: körülbelül mennyit is ért ez a szaktudás!).

Miután megtörtént az “Első Rendszerváltás(1990), Fekete eme ellenállói tevékenységét az Antall-kormány a kultúrális államtitkár pozíciójával jutalmazta. A Kísérlet azonban hamvába holt, jött a “Visszarendeződés” (1994), s a Belsőépítész arra kényszerült, hogy ismét “lemerüljön” és “kibekkeljen”. Ez egészen a 2010-ben bekövetkezett Fülkeforradalomig … izé … Második És Immáron Végleges Rendszerváltásig tartott, mikor is a Kétszeres Ellenálló végre beírhatta magát a … no nem a Történelembe, hanem a Tákolmányba, a haverjaival együtt gründolt akadémiájával egyetemben.

Azóta vígan játszadoznak a művi stallumukkal, mímelik a Komoly Testületet, dobálóznak az állami Milliárdokkal, kezelgetik a semmiért kapott Vagyont. Igaz, történtek kisebb kihágások és kilépések is, de ettől nem zavartatván magukat, osztogatják a kétes értékű Elismeréseiket. Legutóbb ilyesmiben részesült a hamarosan még a Gravitációt is “kikapcsolni” képes, Neumann János-díjas, okleveles villamosmérnök, Széles Gábor is. A Feketeakadémia most először adományozott Aranyerét … izé … Aranyérmét a nevezett Izéke  “kivételes vállalatvezetői és gazdasági stratégiaalkotó eredményei mellett a nemzeti média támogatásáért, közéleti és közösségi tevékenységért” kapta. (lásd itt!)

Ja, hogy ilyesmiért nem egy “művészeti” akadémiának köllene plecsniket osztogatnia? Ja, hogy egy gyakorlatilag senki által nem olvasott, de állami hirdetésekkel tokától bokáig kitömött, nettó náci napilap (a nevét nem írnám le, mert amíg a Főgravitátor oda be nem tette a lábát, az azonos címmel megjelenő orgánum volt az ország legjobb újsága!) kiadói tulajdonlását talán nem köllene a “nemzeti média támogatásá”-nak nevezni? Ugyan miért ne, ha egyszer megtehetik? A magukat “nemzeti, keresztény-konzervatív” művészeknek tekintő tagok pedig ugyan miért ne fognák be olykor-olykor a pofájukat … az orrukat egy-egy ilyen díjazás idején, ha már olyan szépen ki van tömve a zsebük, olyan szépen csüng a falról a bekeretezett (ál)akadémikusi Kinevező Oklevél, s ráadásul ugyi Ők a Többség?! A Kitüntetett pedig a Mi Kutyánk Kölke. (Igaz hogy az a “Kutya” bizony korcs, igaz hogy randa, igaz hogy neveletlen – gyakorta a szoba közepén lévő műperzsaszőnyegre szarik, no és harapós, meg sokat is zabál, ugat … de a Miénk!)

(*) Nemrégiben az Alkotmánybíróság elé került az MMA megalakulásának körülményeit taglaló beadvány. Eszerint a Feketeakadémia előzetes (kontra)szelekciót alkalmazott az alapító tagokkal kapcsolatban, így megszegte a Tákolmányban rögzített Alapszabályát. Az AB ugyan megállapította a tákolmánysértést, de úgy döntött: ha mán’ meg van, ugyan miért ne maradhatna így ez az egész?! Hiszen ez az Alaptörvénysértő Intézmény mégis csak a Mienk, és ugyi Mi vagyunk a Többség?! Arról már nem is beszélve, hogy ugyan miért ne hozott volna egy ilyen ítéletet az az AB, amely fölött ott lebeg a Szellem? No nem az Alkotmányos Jogállamiságé (az le van szarva!), hanem a Hatalomé, mely “Birodalmi Sas“-ként nem csak barátságosan vijjogni, hanem kegyetlenül karmolni is tud! … Érdem szerint és miért ne?!

Öt nappal az EP-választások után, kiáll a kamerák és a mikrofonok elé a “Miért ne?!”-rendszer két emblematikus figurája, bizonyos Kósa Lajos és Rogán Antal. Az egyik arról híres, hogy debreceni polgármesterként 20 százalék a “tarifája”, s ezt ő igazából nem is szégyelli, hiszen miért ne nyúlná le az őt megillető “Jutalékot” a helyi beruházásokból, lévén nem csak tagja, de vezető személyisége is a Többségnek. A másik pedig arról, hogy a tavaszi felmelegedés hatására “tágulni” kezdett az eddig bevallott jövedelmeivel már eleve nem indokolható ingatlanvagyona, no de miért ne lehetne neki ennyije (hiszen tudjuk: “… mindenki annyit is ér“!), ha már időtlen idők óta húzza az igát a Többség tagjaként a Többségért?!

Nos, ez a két Figura, vigyorogva-röhécselve bejelentette, hogy a Többség úgy döntött, mindössze alig öt hónappal az önkormányzati választások előtt, megváltoztatják annak játékszabályait. No nem az egészet, csupán a Budapestre vonatkozót, de azt osztán nagyon. Hogy miért pont most? Hát miért ne?! Hétfőn megkapták az EP-választások kerületekre lebontott eredményeit, azt átfuttatták a számítógépen. Kedden ennek alapján elővették a páncélszekrényből az Elemzésnek megfelelő törvény-variánst(*), szerdán hazagyütt A Főnök. Miután kipihente magát, csütörtökön átnézte a Tervezetet, rábólintott, ők meg még aznap aláíratták az “egyénileg indítványozó” képviselőkkel (rajtuk kívül még tizenhatan), majd pénteken benyújtották a parlamentnek, a sajtót pedig rögvest tájékoztatták. E kezdeményezésből meg két héten belül Törvény lészen, “… akárki meglássa!“.

Hát hol itt a gond? Igazán nem lehet őket sem előre megfontolatlansággal, sem pedig lustasággal vádolni! Persze vannak olyan aggályok, hogy az ennek értelmében főleg kerületi polgármesterekből álló nagy-budapesti önkormányzat így működésképtelenné válik, lévén a már eddig is huszonhárom kisvárossá tagolt Budapestet ugyanennyi oligarchátus laza konföderációjává teszi, de ezek csak spekulációk. Ráadásul ez a tervezet lehetővé teszi, hogy a Zemberek jogai kiterjedjenek. Eleddig ugyanis csak kerületi képviselőket, polgármestereket és a Főpolgármestert választhatták meg közvetlenül, míg a fővárosi képviselőket kénytelenek voltak pártlistán (“ömlesztve”) megszavazni. Ámde ezután már az utóbbiakra is közvetlenül és személyesen voksolhatnak, hiszen tudni fogják: az a polgármester, akit a hivatalába segítenek, egyúttal a nagy-budapesti testület tagja is lesz. (lásd itt!)

Természetesen lehet demagóg-populista módon most olyasmiket mondani, hogy az új rendszerben a népesebb kerületek lakóinak szavazatai majd kevesebbet fognak érni, mint a kisebb lélekszámúaké. Így például a 118 ezres XIII. kerület ugyanúgy egy képviselőt küldhet a nagy-budapesti testületbe, mint a mindössze 24 ezres I. kerület, de ez csupán kifogás. Mert ugye miért szenvedjen hátrányt mondjuk a Várnegyed polgára például a zuglóival szemben csak azért, mert az előbbi kerületben véletlenül kevesebben laknak, mint az utóbbiban?! Az pedig, hogy az Ellenzék egyik pártja (mínusz Jobbik!) sem ért egyet ezzel nem releváns, hiszen Mi vagyunk a Többség, április hatodikán Mi kaptunk (ilyesmire/bármire!) ismételt Felhatalmazást és aki a Többség akaratát nem hajlandó tudomásul venni, az ne nevezze magát Demokratának! Ugyi?!

(*) A “Kettős Mérce” blog számításai szerint – még 33 fővel számoltak, nem 32-vel – a tavaszi választás eredményeit alapul véve ősszel, a jelenlegi rendszerben a Fidesz 13, az MSZP-Együtt-PM-DK szintén 13, a Jobbik 4, az LMP pedig 3 mandátumot szerezne. Vagyis a jobb illetve baloldal fej-fej mellett végezne, és csak a Jobbikot vagy az LMP-t koalíciós partnernek választva juthatnának többséghez. Ezzel szemben az új, vegyes választási rendszerben a tavaszi eredmények szerint a Fidesz 18, az MSZP-Együtt-PM-DK 13, az LMP és a Jobbik 1-1 mandátumhoz jutna.
Az új rendszerben tehát a baloldali választókerületek többségében több szavazatból, míg a jobboldaliak nagy részében kevesebb szavazatból lenne egy mandátum. A blog kifejtette: Budapest öt legnépesebb kerületében – a IV., a XIII., a XI., a III., és a XIV. kerületben – idén az Összefogás pártjai nyertek az országgyűlési választásokon (a III.-ban igazából nem, de csupán 22 szavazattal kaptak ki). Ezzel szemben az 5 legalacsonyabb lakosságszámú kerület mindegyikében, az I., az V,. a VI. és a XII, valamint a XXII. kerületben a Fidesz nyert idén tavasszal.

Hát így működik minálunk a Demokrácia! Mert miért ne?!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Attila ment. Jöhet Feri?

Mesterházy Attila tegnap bejelentette általános lemondását… Mindenről! A Pártot újjászervezni(?), halottaiból feltámasztani(!) képes utódjelölt a fasorban sincs. Ki lesz a Baloldal Megváltója? Esetleg Feri?

Tegnap délben Mesterházy Attila egy rövid sajtótájékoztatón bejelentette lemondását. Nem csak a párt elnöki funkciójáról, hiszen ezt semmiképpen nem tarthatta volna meg, de a frakcióvezetésről is, amelyet pedig – tudomásunk szerint – stabilan birtokolt. Avagy még sem?

Isten malmai lassan őrölnek. – tartja a mondás, – “… de még lassabban a szocialistáké!” – tehetnék hozzá tapasztalataink alapján. Ebben a szervezetben, különösen Horn Gyula 1998-as lemondása után, általános módszerré vált a klikk- és kamarilla-politizálás. A háttérben megbúvó és különböző érdekcsoportokba tömörülő pártelitben az átmeneti szövetségkötésekkel kialakuló erőviszonyok alapján folyó állandó alkudozások határozták meg az ippeg aktuális “irányvonalt”, no meg a vezetőség személyi összetételét és a pártelnök kilétét is.

Ez engem élénken emlékeztet a Sztálin utáni Szovjetunió legfelsőbb vezetésében zajló taktikázásokra. A három hatalmi központ (Párt, Hadsereg, KGB) pillanatnyi erőviszonyai döntötték el, hogy ki legyen a Generalníj Szekretar, s az addig maradhatott hivatalában (az esetek többségében pedig életben is!), míg a Kiegyezés fenn állt. Hruscsov a Párt és a Hadsereg támogatását élvezte, de mivel a Kennedyvel kötött alkuval elárulta a Birodalmi Eszmét, belső puccsal (ha tetszik: palotaforradalom) döntötték meg. Utódja, Brezsnyev ugyanezen két csoportosulás kirakatembere volt. Az őt követő Andropov viszont már a KGB-Párt tandemé. Váratlan halála azonban válságot okozott, s mivel a tripartit alkudozások nem vezettek eredményre, jöhetett Csernyenkó, s amíg nem sikerült megtalálni a tényleges Cárt, meg is kapta rendszeresen az őt életben tartó injekcióit. … Gorbacsov már egy másik “tészta”: egyértelműen a KGB-re támaszkodva előbb a Hadsereget, aztán a Pártot nyírta ki, megszüntetvén így elébb az egyeztetési kényszert, utána meg a Szovjetuniót is!

Az MSZP platform-politikusai elsősorban (sőt, kizárólag) azzal voltak elfoglalva, hogy megőrizzék a Status quot, azaz egyik csoportosulás se tudjon a többiek fejére nőni. Nem törődtek a párttal, a vidéki szervezetek “tatarozásával”/fejlesztésével, nem törődtek az Új Nemzedék kinevelésével (tehát a káder-utánpótlással) és nem törődtek a választóikkal sem. Időnként ránéztek a közvéleménykutatások adataira, s ha azok kedvezőek voltak, vígan folytatták a belső (és külső) mutyizásokat abban bízva, hogy a Törzsgárda, meg a “jobboldaltól” undorodó, s ezért a “kisebbik rosszra” szavazók majd betolják szeker(es)üket a hatalomba. Ez 2002-ben meg is történt igaz, ebben nagy segítséget jelentett az, hogy az SZDSZ koalícióképes párt maradt.

A 2004-es EP-választások elvesztése azonban cezúrának bizonyult. A Medgyessy-féle pénzeső ellenére az MSZP a második helyre szorult. A zúgolódó Frakció miatt ezért elébb a miniszterelnöknek köllött mennie, a mindenkivel elégedetlen párttagság miatt pedig a központi jelöltnek számító Kiss Péternek is. Az Utód (később a párt élén is) Gyurcsány Ferenc lett, akiben a “Pártblebsz” azt a személyt látta, aki képes megreformálni az egész szervezetet, azaz lecsapolni a “Pártpatríciusok” által létre hozott belterjes, bizantikus mutyi-mocsarat. Gyurcsány neki is látott a melónak, de 2005-ben még nem volt elég ereje hozzá, hogy a megüresedő köztársasági elnöki szék ügyében racionális döntést csikarjon ki a pártból. Hiába mondta, hogy a Platform-plutokraták által pajzsra emelt Szili Katalin nem csak alkalmatlan, de még a kellő számú országgyűlési szavazata sincs meg, azok csak legyintettek: “Az SZDSZ úgy is be fog állni a sorba!“. Hát nem állt be, a következmény pedig Sólyom László (később végzetesnek bizonyult) hivatalba lépése, illetve Gyurcsány további, párton belüli erősödése lett.

A 2006-os választásokat az MSZP megnyerte, ámde ez elsősorban Gyurcsány személyes kampány-teljesítményének volt köszönhető. Ez pedig arra sarkalta a nepotista Pártbürokratákat, hogy az önálló és egyre erősödő hatalmi központtá magát kinövő Pártelnököt, bármiféle módon, de amortizálják. Az Ifjú Cézár hátába döfött mérgezett tőr az Őszödi Beszéd kiszivárogtatása volt, ami azonban nem csak Gyurcsányt, de az MSZP-t is a sírba vitte, s mint később kiderült: csakis az MSZP-t! A miniszterelnök lemondásra kényszerült (utódjának kiválasztása kabaréba illő történet!), a Klikkek pedig ahelyett, hogy a kárminimalizálásra, tehát a kampányolásra fordították volna egyre fogyó energiáikat, ismét belemerültek a szokásos belharcaikba.

A 2010-es Bukás után jött Mesterházy Attila, s úgy tűnt: valamiféle változás, átalakulás indul be az elaggot és teljesítményképtelen Szocipárton belül. Az Új Elnök azonban a “Fiatalítás“, illetve a “Nemzedékváltás” címszava alatt csupán elitcserét vezényelt le, míg a “módszerek” változatlanok maradtak: Mesterházy egy csakis hozzá hű Pretoriánus Gárdát szervezett maga köré, s ezekkel tömte ki elébb a vezetőséget, később pedig (2014) a frakciót is. Ezért őt kárhoztatni igazából nem szabad, hiszen más módszereket nem is tanulhatott volna el a Horn által kinevelődni hagyott, középszerű Nagy Elődeitől azon a néhány esztendő alatt, míg a pártlajtorján felkapaszkodott a Legfelsőbb Fokig. Hogy ezzel pedig mire jutott, hát azt most már mindnyájan (de főleg ő) láthatjuk!

Az Első Pofon után (2014. április 6.) még lehetett azzal magyarázni a dolgot, hogy “erősen lejtett a pálya” (igaz) és különben is, “megőriztük a Második Legerősebb Párt pozícióját” (ez is igaz, de …!). További indok: rosszul lett összeállítva a Közös Lista, az oda második helyezettként beemelt Gyurcsány pedig többet vitt, mint hozott. Ámde azt, hogy a Maffia-kormányzással rendkívül elégedetlen, mintegy 800 ezres tábort miért nem sikerült aktivizálni, azt már nem! Mert akkor meg köllött volna indokolni, hogy miért nem volt Tényleges Kampány!

Erre két magyarázat is létezik. A Jóindulatú szerint Mesterházy arra számított, hogy a 2002-ben tapasztalt elégedetlenségi hullám hátán is beszörfölhet a Hatalomba, így elegendő csak “mutatnia” magát. A Rosszindulatú (és szerintem a valósághoz jóval közelebb álló) álláspont szerint a Fidesz-szel kötött háttéralkuk miatt hagyta lecsapatlanul azt a számtalan “magas labdát”, amit a lopásokba és mutyizgatásokba teljesen belegárgyult Orbán-párt kínált fel. Igazából szó sem volt a trafik- és föld-mutyikról. Meg sem említődött az egyébként kitűnően kommunikálható “Pakstum“, Rogán Tonyó botrányos ingatlangyarapodásának taglalását pedig az egyik elnökségi potentát személyesen állíttatta le a pártközeli “Egyenlítő blog“-on (az meg tiltakozásul be is zárt, … pont a kampány kellős közepin!)

A Második Pofon után (2014. május 25.) azonban már nem lehetett magyarázkodni. Az MSZP országosan a harmadik helyre szorult, az ellenzéken belül pedig ugyan megőrizte (alig több, mint egy nyomorult százalékkal!) a “vezető pozícióját”, de vidéken több helyütt is a DK, a fővárosban pedig még az E-PM is megelőzte. Attila persze ekkor még próbálkozott némi taktikázással (“felajánlott” lemondás az elnökségről, de ragaszkodás a frakcióvezetéshez), ám aztán kiderült, hogy a bizantikus eljárások alapján megszervezett “Ifjú Gárdája” is csupa haszonelvű emberből áll. Az első, aki hátba szúrta őt, az ilyesmiben már nagyon gyakorlott Horváth Csaba (eredetileg budapesti főpolgármester-jelölt … R.I.P.! – korábbi szövetségesét, a méltán vád alá helyezett Hagyó Miklóst is ő tagadta meg elsőként!), aztán kiderült, hogy sem az Elnökség sem pedig a Frakció kézből etetettnek hitt, konformista “politikusai” sem ragaszkodnak hozzá hogy vele együtt szálljanak a sírba. Végül a szintén bizalminak számító Kórózs Lajos üzente meg neki, hogy vagy lemond, vagy a tagság fog tömegesen átigazolni a Gyurcsány-féle DK-ba!

Most, azaz tegnap dél óta, az MSZP ott tart, ahol a Szovjetunió 1984 februárjában (lásd fentebb!). “Andropov Attila” váratlanul elhalálozott, s a Párt most nem tud megegyezni az Utód személyében. De még a bármikor “földelhető” átmeneti embert, a maguk “Csernyenkóját” (Tóbiás? Újhelyi? Valaki más?) sem találják, lévén a minimális jelentkezés teljes hiánya ezt de facto lehetetlenné teszi. Akkor most mi legyen? Hol a “Gorbacsov”?

A kitűnő elemzéseiről ismert Aczél Endre, a Galamus-on ma megjelent írásában erre meg is adja a “kvázi-anonimizált” választ: nincs más hátra, jöjjön az az ember akit “… nem lehet kiiktatni a magyar politikából, akármennyire szeretné/szerette volna is a Fidesz is, az MSZP is“! Jöjjön tehát a Pártegyesítés, de közel sem úgy, ahogyan az április hatodikán leszerepelt közös listát összeállították! Mert Május 25. bebizonyította, hogy valójában ki is volt az a bizonyos “Áprilisi Potyautas“! Mert nyilvánvaló, hogy immáron ki az erősebb, s az ehhöz való gravitálódás nem csak a szavazókra, de a korábban antigyircsanyista, hivatásos párttagokra is jellemző!

Attila ment. Jöhet Feri? Ő lesz az a “Kvázi-Gorbacsov“, aki végül mégis lecsapolva azt a bizonyos platformista-mutyista pártmocsarat, felszámolja az önnön módszereinek dugájába esztendők óta beledőlt Szociuniót, majd átviszi a Baloldalt a “Balkán tenger” túlsó, européer, tehát valóban korszerű és főleg Demokrata Kikötőjébe?

Látni fogjuk, osztán meg (remélem/attól félek) látni fogjuk!

… és ezt …

szendamondja!


Netcenzúra – bevezetve!

Tegnap óta gyakorlatilag nincs akadálya annak, hogy Magyarországon a hatalom cenzúrázhassa az internetes tartalmakat. Az “Alkotmánybíróság” nevű pártszolgálatos testület ugyanis erre engedélyt adott! A “Vita” bezárásával folytatódik a “Keleti Nyitás“!

Azt írja Kim Lane Scheppele, hogy az Orbán-féle diktatúra a gazdasági-egzisztenciális ellehetetlenítés fifikás módszerével igyekszik elnyomni az ellenzékét, s ezt lényegében a Kádár-rendszertől tanulta el. Az MSZMP-diktatúra ugyanis nem a Rákosi-féle primitív, rendőrállami módján üldözte a másként gondolkodókat. Aki nem parírozott (tehát minimum nem fogta be a száját), az nem kaphatott képzettségének megfelelő munkahelyet, ugyanez a sors jutott a házastársának is, szüleik elveszíthették tanácsi lakásukat, esetleg nyugdíjukat is, gyerekeik pedig nem mehettek a jobb gimnáziumokba, egyetemekre. A fenyegetés tehát nem fizikai volt és nem csak az egyénre, hanem annak teljes családjára irányult!

Hasonló a helyzet ma is! Scheppele a magyar politika összeomlásáról írt tanulmányának második részében (hivatkozás az első bekezdésben!) számos konkrét, de természetesen anonimizált esetet említ meg. Az egyikben például a férj azért veszítette el közalkalmazotti állását, mert a magánszektorban dolgozó felesége tanúsított “nem megfelelő magatartást” a fideszes rendszerrel szemben. Egy másik esetben az idős tanárnő lett munkanélküli azért, mert a fia nem tett lakatot a szájára. Az amerikai alkotmányjogász ezek után részletesen ismerteti azt a módszert, ahogy az orbáni Frankenstein-állam(*) előbb lefejezte a köztisztviselői kart (az indoklás nélküli elbocsátás lehetőségének bevezetésével), aztán a közszolgálati médiákból, majd a bírói testületből távolította el a rendszerkritikus, tehát neki nem megfelelő személyeket.

(*): A “Frankenstein-állam” titulusát egy ugyancsak külföldi szakember ragasztotta rá az orbanista rendszerre (sajnos a névre nem emlékszem és linket sem találtam – bocsánat!). Szerinte Orbánékra az a jellemző, hogy az alkotmányos és közjogi rendszer deformálása során olyan elemeket honosítottak meg/vettek át, melyek valóban léteznek a különböző európai államokban. Azokkal természetesen, külön-külön, a világon semmi probléma, de egy csokorba gyűjtve őket egy Frankensteinre hasonlító, torzszülött állam lett a végeredmény!

Lényegében ezt állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága is. A strasbourgi testület egy minapi ítéletében kimondta, Baka András egykori főbírót (az LB és az OIT elnökét) hivatali idejének lejárta előtt azért távolította el pozíciójából a Maffia-diktatúra, mert számos esetben kifogásolta a hatalom intézkedéseit. Az üggyel foglalkozó Reuters-cikk (lásd itt!) meg is említi, hogy Magyarországon mára olyan helyzet alakult ki, hogy a például a bírák nem mernek kritikusan fellépni az egyes intézmények ellen, mert félniük kell pozícióik elvesztésétől!

Ugyanez a helyzet a magánszektorban is! Scheppele szerint Orbánék, miután elfoglalták az állami intézményeket, a magánvállalkozásokra vetették ki hálójukat. Mivel Magyarországon elhúzódó a gazdasági válság (elsősorban a kormány politikája miatt), a versenyszféra társaságai ki vannak szolgáltatva az államnak, lévén nem csak a megrendelésekhez, de még az EU-pénzekhez is csak azon keresztül juthatnak hozzá. Ebben az esetben pedig elegendő annyi, hogy az Illetékes nertárs közli az érintett cégek vezetőivel, melyik az az alkalmazottjuk, akivel Orbanbasi nincs megelégedve, s ha az illető nem akarja csődbe dönteni a vállalkozását, hát inkább enged az informális nyomásnak, s kirúgja az inkriminált munkatársat.

A NER-diktatúra, eme ellenzék-üldöző törekvéseit és intézkedéseit számos esetben az Alkotmánybíróság időnként passzív, több esetben pedig aktív közreműködésével valósította meg. Ahogyan azt a Népszava cikke is megállapítja: a testület nem csak a hatásköreit veszítette el mára, de a személycserék, illetve a létszám felduzzasztásával, a hatalomtól való integritását is! Ez a negyedik esztendeje tartó folyamat kitűnően megfigyelhető az AB ítéleteiben is. Míg a végkielégítések 98 százalékos megadóztatását a testület nagy többséggel nyilvánította alkotmányellenesnek, addig a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgása ügyében olyan határozatot hozott, hogy bár az szintén ellentétes az alaptörvénnyel, de ezt a gyakorlatot a kormányzat további öt hónapig még zavartalanul folytathatta. A bírák kényszernyugdíjazására vonatkozó jogszabályt azonban már csak az elnök szavazatával sikerült “elmeszelni”, a mostani határozat pedig elsöprő orbánpárti többséggel született meg.

Az AB tegnap nyilvánosságra került ítélete az internetes tartalomszolgáltatással kapcsolatban hozott egy olyan határozatot, mely egyértelműen korlátozza a szólás-, illetve a vélemény-nyilvánítás szabadságát. Az ügy lényege (részletesebb leírás itt!), hogy az érintett hírportálon megjelent egy cikk, mely az egyik ingatlanos vállalkozás tisztességtelen módszereit ecsetelte. Ehhöz érkezett két olyan komment, melyet a cég súlyosan becsületsértőnek ítélt meg, s bár azokat a szolgáltató kérésre eltávolította, még is per lett a dologból.

Első fokon a felperes, másodfokon pedig az alperes nyert. Végül a Kúria úgy döntött, hogy helyben hagyja az első ítéletet, mivel a szolgáltató szerinte objektív felelősséggel tartozik az általa moderált felületen megjelenő, jogsértő véleményekért. Lévén életszerűtlen azt várni bármelyik hírportáltól, hogy a hozzászólásokat napi 24 órában előzetesen kontrollálja (a jogsértés ugyanis pusztán az akár egy másodperces megjelenéssel is megvalósul a Kúria szerint!), ezért a tartalomszolgáltatók egyesülete az AB-hoz fordult. Az pedig kimondta azt, amit már ismerünk: a harmadfokon eljáró testületnek igaza van!

Már az első Orbán-kormány idején is történtek kísérletek a Cenzúra bevezetésére. A ma alkotmánybíróként “tevékenykedő”, de akkor még csak kisgazda képviselő, Pokol Béla tett javaslatot egy olyan törvényre (“Lex Pokol“), amely szerint minden sajtóorgánum köteles azonos terjedelemben válaszadást biztosítani mindenkinek, aki úgy érzi, valamely megjelent írás sértette a személyiségéhez fűződő jogait. Később a második Orbán-kormány tett kísérletet a cenzúra bevezetésére azzal, hogy gyakorlatilag felhatalmazta ezzel azt a Médiatanácsot, mely kizárólag fideszesekből áll. Jószerint ezzel párhuzamosan, hasonlót igyekezett elérni Papcsák Ferenc, fideszes képviselő is. Az amoralitásáról, korruptságáról és urizálásáról hírhedt zuglói polgármester, miután sikertelenül próbálta bíróság elé citálni a 168 Óra és a Népszava két-két kommentesét, egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, miszerint “méltányolható közérdekből” (hogy ez mi lenne, az persze nem volt konkrétan meghatározva – lásd még: “gumiparagrafus”!) korlátozhatók egyes közszereplőkkel (értsd: “védett politikusokkal”!) kapcsolatos vélemény-nyilvánítások. Végül egyikből sem lett semmi, Papcsák viszakozott, a kormány pedig módosított … mindezt az EU tiltakozásának hatására.

Ám sem az igény, sem a törekvés nem szűnt meg. Bár a hatalom már elérte azt, hogy gazdasági nyomással (lásd: a reklámpiac totális elfoglalása!) öncenzúrára kényszerítette a hivatásos újságírókat, a Net Népének száját ezzel még korántsem lehetett befogni! Mivel ilyesmit nyíltan beleírni egy (alap?)törvénybe nem lehetséges, az egyes hozzászólókat egyenként levadászni pedig nehézkes dolog, sokkal egyszerűbb, ha a neten áradó Orbán-bírálatok nyilvánosságra kerülését az “összefolyásnál“, ha tetszik, a “palack nyakánál” akadályozzák meg. No ehhöz szolgáltatott jogi muníciót ezen tegnapi határozatával az az AB, mely hamarosan pincétől a padlásig tele lesz tömve a jogállamiságot eláruló, magukat a gerinctelen párthűség bélsarával tetőtől talpig (önként!) összerondító, a társadalom nyakán élősködő, pöffeszkedő, nullakarcsi fidesznyikekkel!

A “haszon” ráadásul kettős! Ez a jogi nonszensz (lásd: a 444.hu egyik kommentelőjének szellemes megállapítását itt!) ugyanis kétféle módon tudja korlátozni a nyilvánosságot. Az egyik, hogy rábírja a tartalomszolgáltatókat a hozzászólás lehetőségének megszüntetésére. Ezzel elszigeteli egymástól a rendszerrel kritikus személyeket, s megakadályozván az értelmes párbeszéd kialakulását (lásd a TASZ véleményét itt!), elejét veheti a nemkívánatos “ellenzéki gócok” létrejöttét. A másik pedig, hogy ha az adott portál ezt még sem teszi, akkor meg elegendő itt-ott és néha-néha elhelyezni egy-egy “sértőnek” minősíthető kommentet (akár egyetlen másodpercre is!), s máris agyon lehet perelni, ezzel pedig anyagilag tönkre tenni a renitens szolgáltatót. Ez pedig ugyi nem más, mint a jogi eszközökkel elért gazdasági-egzisztenciális ellehetetlenítés, amelyet a kipécézett internetes vállalkozások vagy önkiheréléssel érnek el “önkéntesen”, vagy majd a bíróságok tesznek róla, hogy eltűnjenek a süllyesztőben!

Vegyük tehát tudomásul: tegnaptól semmi akadálya a Cenzúra bevezetésének! Igaz, sokkal finomabb, no meg körülményesebb eszközökkel, mint azt az egyik Legújabb Barátunk, a jövő szerdán nagy állami csinnadratta kíséretében hazánkba látogató kazah elnök, a véreskezű diktátor, Nurszultan Nazarbajev csinálta, …

… de a Lényeg, a mögötte meghúzódó Elv, no meg az ezt kiötlő Elme(baj) ugyanaz!

… és ezt …

szendamondja!


Szegény Dzsoni és Árpika

Rendkívül érdekes és tanulságos telefonbeszélgetés leirata került ma délelőtt a szendamondja birtokába. A hívott fél Lázár János, a Miniszterelnökség leendő minisztere, a hívó pedig Habony Árpád, a Maffia-párt kommunikációs főguruja. A “Forrást” természetesen nem nevezhetem meg, legyen elég róla annyi: möglehetősen jól ismeri az egész díszes garnitúrát.

Lázár János kedvetlenül és kialvatlanul ül a dolgozószobájában. Reggel fél nyolc van, s nem csak odakünn, de odabent is borús a hangulat. Megcsörren a jelenleg még csak államtitkár titkos magántelefonja, melynek havi költségeit – konspiratív okokból – kénytelen a saját zsebéből fizetni.

Lázár: Szevasz Árpi! Hogyhogy most hívsz? Megegyeztünk, hogy ezen a számon csak akkor beszélünk, ha már otthon vagyok.
Habony: Szevasz Dzsoni! Hogyhogy most? Csak nem akarod azt mondani, hogy Bent vagy?!
L.: De.
H.: Ilyenkor?!
L.: A Tudodki berendelt. Ki kellett adnom egy közleményt!
H.: Olvastam, alig tíz perce. Ezért is hívtalak. Befizeted azt a bizonyos két millát? Miért?
L.: Mert rám parancsolt.
H.: A Tudodki?
L.: Ő.
H.: Akkor sem értem a dolgot. Mióta érdekli Őt már megint, hogy ki mennyit lop? Egyáltalán: mióta érdekli Őt már megint a pénz?
L.: Aszondta nekem, hogy “ez az egész ügy rossz fényt vet a kormányra és a pártra“, s hogy tegyem tisztába a dolgot azzal, hogy a zsebembe nyúlok.
H.: Ez marhaság! A Hülyéinknek azt magyarázunk be, amit akarunk! A többiek meg le vannak szarva!
L.: Én is ezt mondtam, csak nem pont így. Tudod, hogy milyen … biztos csak meg akart csicskáztatni.
H.: Ja, mint az időjárás … és egyre rosszabb! Amióta megint kétharmados, tényleg egyre inkább elhiszi, hogy az Ő seggéből süt a Nap és Ő fingja a passzátszeleket. Pedig ez az egész Cirkusz egy baromira pontosan összehangolt csapatmunka. Egyedül nem ketyegtetheti, csak velünk együtt!
L.: Na, próbáld ezt te elmagyarázni Neki! Szerintem még téged is seggbe kúrna.
H.: Az ki van zárva, kispajtás! Én mindent tudok!
L.: Gondolod, hogy én nem? Te is tudod: évek óta én dolgozom helyette, Ő meg csak ül a babérjain és fényesíti a koronáját. Közben meg megszopat néhány embert, mert Neki akkor éppen úgy tetszik. … Hát, most én kerültem a cső végére ezzel a szaros két millával. … Bazdmeg!
H.: Baszkikám, igazad van! Istent csináltunk belőle, s ez a vidéki tahó meg már el is hiszi, hogy Ő tényleg az. … Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon!
L.: Tudom, de végül is nem a mi hibánk. Hiszen kampány-szempontból ez tök’ helyes volt. A baj az, hogy a közelébe engedtük azt a sok trógert, akik személyi kultuszt csináltak köré és véresre nyalják az aranyerét. Ráadásul már a legutóbb soron következő Kezelését is kihagyta. Hiába rimánkodott Neki mindenki, nyálasra ordította a pofánkat és azt mondta: neki most kampányolnia kell, mert rajta kívül mindenki hülye meg lusta ehhez! … Mondja ezt ő, akit már évek óta semmi más nem érdekel, mint a foci, a hülye stadionjai …
H.: Aha! Azt kurva kemény volt megmagyarázni, de sikerült! … Hehehe!
L.: … meg a pöffeszkedő szopatás! És még olyanokat is, mint én, aki a belét dolgozza ki Érte, meg a Vállalkozásért! Nekem üzeni meg Brüsszelből, hogy a “Vadászat-ügyeim” … így mondta: “ügyeim”! … pökhendien, a magas lóról! … nekem! … hogy az a jóbüdös … Szóval az ügyeim után szerinte az a minimum, hogy a kétmillát bedobom a kasszába!
H.: Te Dzsoni! Még is mi a lópikulára ment el az a fejenként és éjszakánkénti negyedmilla?
L.: Biztos emlékszel, hiszen mondtam: a Vajna bemutatott nekem egy dögös macát. Nem mondom, nagyon jó bőr volt. … Szóval elvittem őt két-háromszor ide-oda. Presze a napidíja baromi magas volt … de közkasszából a fene se bánja!
H.: Ne hülyülj már! Napi negyedmisit fizettél egy kurvának?
L.: Adtam volna én többet is … közkasszából? … miért ne?! … hiszen az is a miénk! … Szóval az a helyzet, hogy az a csaj, … Te! … az nagyon tudott! Sajnos aztán le köllött mondanom róla.
H.: Miért?
L.: Endike visszavette saját használatra, én meg nem szólhattam semmit, hiszen papíron mégis csak az ő felesége. Nem? … bár mi fizetjük! … a nőcit is!
H.: És ez a vadászat? Mi a fene kerül 23 millióba egyetlen hétvége, még ha Csehországban is?!
L.: Ezt te nem értheted. Ezek a grófok, bárók meg főhercegek sok pénzbe kerülnek ám. Ráadásul ott van még ez az Oszter! Hát te! Ez annyit iszik, hogy attól egy jobbérzésű bivaly kiterülne! De nem ő! … Ráadásul még a piához is ért. A múltkor … tudod, amikor Soponyán vadászgattunk az Úri Néppel …
H.: Tudom. Megbuktál azzal is!
L.: … szóval vittem neki ötszáz palack, amerikai exportból visszamaradt Aszút. Megkóstolta, majd azonnal ki is köpte, s legalább egy órán keresztül azt ordította, hogy én szándékosan meg akartam mérgezni őt azzal a “reduktív szarral“! … A vén iszákos ugyanis egyből rájött, hogy a vinkó az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház kicsit megházasított készletéből származott!
H.: Erről jut eszembe! Te Dzsoni, ezt a cseh vadászatot nem tudtad volna valamilyen strómanon keresztül fizetni?
L.: Árpi, mondtam neked, hogy te nem érted ezeket a Főrendeket. Mielőtt elfogadnák a meghívásodat, igenis megnézetik, hogy a számla alján a te aláírásod szerepel-e. Ha nem, többet szóba se állnak veled! … Ezek ilyenek.
H.: És ez a kétmillás ügy hogyan jutott a Tudodki fülébe.
L.: Tegnap az a rohadt komcsi bíró hozott egy részítéletet, s azt valamelyik talpnyaló szemétláda rögtön besúgta a Tudodkinek. … Valószínűleg ez a geci Rogán lehetett, aki az én pozíciómra ácsingózik folyamatosan. Pedig ha tudná, hogy micsoda aranyélete van frakcióvezetőként?! … Nem neki kell egyedül működtetni ezt az egész kurva országot, meg a kupleráj kormányt is … ráadásul évek óta a Tudodki közvetlen közelében!
H.: De jó, hogy említed a Rogánt. Lenne itt egy kis elintéznivaló.
L.: Mi van már megint azzal a kis getmájerrel? Valamelyik sajtós geci talált a nevén egy újabb ingatlant?
H.: Nem, ez még a régi ügye. Tudod, amikor naponta derültek ki a vagyontárgyai, én az egyik szokásos találkozómon megállapodtam Attilával, hogy ezt sem piszkálják a kampányukban … a Tudodki paksi bizniszével egyetemben. Cserébe azért, hogy ők illendően elveszítik az összes választást, megígértem Attilának, hogy rendezzük a pártja adósságait. Ezzel most mi van?
L.: Ja! Tudom már. … Szóval ezzel az a helyzet, hogy egyelőre nem fizetünk. A Tudodki szerint Attila pozíciója megrendült, így semmi biztosíték nincs arra, hogy bent tudja tartani a pártját a NER-ben. Bizonytalanra pedig nem baszunk ki az ablakon legalább két milliárdot! Kptak így is eleget. Ez a központi álláspont, légy szíves közölni vele!
H.: De Attila most azért van bajban, mert megelőzte őt a Gábor. Az meg azért történt, mert későn kezdtünk kovácsbélázni! Ráadásul megígértük!
L.: Ezzel én is tisztában vagyok Árpi, de a központi álláspont akkor is ez. … Próbáltam ugyan elmagyarázni Neki, de tudod milyen, ha már legalább két hónapja nem adtak Neki valamilyen frissen szintetizált új gyógyszert!
H.: Tudom, ne is mondd! Egyre rosszabb a helyzet! … Na jó, később beszélünk. Szevasz!
L.: Szevasz sorstársam, szevasz!

Szegény Dzsoni és Árpika! Bizony nem egyszerű az ő életük sem.

… és ezt …

szendamondja!


MSZP: cselez a csatársor

Normális országok normális pártjaiban egy akkora bukta után, mint amit az MSZP a hétvégén elszenvedett, lecserélik az egész csapatot … edzőstül. Idehaza? A vert sereg bevonul az öltözőbe, s ott kezdik csinálni azt, amit a pályán köllött volna: a csatár cselez, a védő hárít, mindenki gáncsol és reklamál, a bukás miatti felelősséget pedig a szurkolókra kenik.

Azt írja Föld S. Péter tegnapi blogbejegyzésében, hogy óriási a káderhiány a Vezér-pártban. Szerinte a Fidesz annak ellenére nyer sorozatban, hogy lényegében egy kutyaütő focicsapatra emlékeztet: “… a kapus bármikor képes árnyékra vetődni, a védelem átjáróház, a középpálya mintha nem is lenne. A csatárok bénák, be vannak oltva góllövés ellen“. A győzelemsorozat szerinte azért szakadatlan, mert nincs ellenfél a pályán.

Tökéletesen igaz az értékelés. Az Ellenzék válogatottját esztendők óta uralja egy olyan “Klubcsapat“, melynek lassan lecserélődő, meghatározó emberei hosszú ideje gondosan ügyelnek arra, nehogy közibük keveredjen egy-egy tehetséges is. Ha még is, akkor azt elébb a “kispadra” ültetik, majd a klubon kívülre űzik. A “Szurkolóktól” származó “jegyárbevételt” pedig az egykorvolt “Aranycsapat” nosztalgiájára építik.

Az MSZP Aranycsapata az egykorvolt MSZMP reformistáiból kikerült Alapítók voltak, azaz az első, de főleg a második Németh-kormány tagjai. Ahogyan azt Aczél Endre is írja a 168ora.hu oldalán (lásd itt!), ezek az emberek olyan magas kvalitásúak voltak, hogy bármikor bármelyikükből lehetett volna állam-, kormányfő és miniszter. Ők emelték később pajzsukra Horn Gyulát, aki aztán szép lassan eltávolította valamennyiüket úgy a “pályáról”, mint a csapatból is. Az utolsó Békesi László volt, akivel Gyula 1994-ben “végzett”. Mindezzel párhuzamosan pedig kinevelte a Következő Nemzedéket. Csupa olyan klikk- és kamarilla-poltikust (Szekeres, Szili, Baja, stb.), akik – nagyon de nagyon jó indulattal – legfeljebb államtitkároknak voltak alkalmasak. Ők természetesen hasonlóan cselekedtek: miután elsüllyesztették Hornt (is), kiutálva Gyurcsányt (és “istáit“), gondosan felnevelték a maximum helyettes segédállamtitkárnak alkalmas Ifjú Generációt (Mesterházy és tsai.).

Ez az “Alpakkacsapat az, amivel a szocipárt 2010 óta áll ki minden egyes, a fideszes Kripliklub elleni mérkőzésre. Módszerükre jellemző, hogy mindig úgy csinálnak, mintha szorgalmasan edzenének, de ez mindannyiszor kimerült abban, hogy a tehetségesebb(nek vélt) játékostársakat kifúrták az együttesből, s ha azok végre klubot váltottak, gondoskodtak arról, nehogy pályára léphessenek. (A 2011-ben kiválásra kényszerített Gyurcsányt és csapatát a Fidesz-szel összejátszó “ügyes trükkel” akadályozták meg az önálló frakció megalakításában, s ez a helyzet most is!). Amikor pedig sor került az aktuális “bajnoki összecsapásra”, nem csak az Ellenfél kapuját, de még a Játékosait is gondosan kerülték.

A legutóbbi mérkőzés “első félidejében” (2014. április 6.) ezt a módszert odáig “fejlesztették” tovább, hogy a labda helyett a saját csapattársaikat rugdosták le de serényen, a narancs-mezes támadók helyett pedig a soraikba kényszerűen beengedett, piros-trikós játékosokat gáncsolták el. Az eredmény közismert: alapos vereség (magyarázat: “Az általunk bokán rúgott vendégjátékosok a vétkesek!” – lásd még: “Gyurcsányahibás“!), a Válogatott szétszéledt, s mindenki egyénileg készült a Második Fordulóra (2014. május 25.)

A “második félidő” azonban a várton kívül néhány meglepő eredményt is produkált. A “jól felépített” Vérprofi Főcsapat ugyan elhasalt a Kripliklub előtt (a “mérkőzés” lefolyását lásd fentebb!), de nagyon kikapott a Fajmagyar Irano-moszkovita Kéményseprők FC-től is. Ugyanekkor kiderült, hogy a két, korábban lesajnált “Amatőrök” közül legalább az egyik ugyanolyan jól, ha nem jobban tud focizni, mint az Alpakkacsapat. Ezek után a játékosok bevonultak az “Öltözőbe”. Közülük az egyik, aki mindenféle teljesítménye ellenére majd a “Prémium Kasszához” léphetett öt esztendőn át havonta (Szanyi), kijelentette, hogy “torz eredmény született“, s ennek okát a csapatot felelőtlenül magára hagyó Szurkolókban nevezte meg. A Csapatkapitány (Mesterházy) pedig felajánlotta maga és játékostársai (“közös megegyezéssel” történő) felmondását a Klubelnökségnek. A Vezetőség meg most vakarhatja a fejét, hogy mit tegyen? Ha elfogadja a Felmondást, nem lesz csapata, amit a következő mérkőzésre (önkormányzati választások – 2014. ősze) minimális eséllyel kiállíthatna, ha pedig nem, akkor meg az egyre félszívűbb Hűség, illetve a Megszokás alapján tőlük rendszeresen “jegyet vásárló” Drukkerek hagyják ott a csődközeli állapotban (2 mlrd. adósság!) lévő Egyesületet.

Itt tartunk most, s feledve immáron ezt a foci-hasonlatot, folytatnám tovább a posztot!

Többször leírtam már, hogy szerintem miért és hogyan korcsosult el annyira ez a magyar közélet, hogy itten már orbánviktorok lehetnek többszörösen megválasztott miniszterelnökök, semjénzsoltok miniszterelnök-helyettesek, lázárjánosok miniszterelnökségi főminiszterek, “nézsuzsikákból” miniszterek, szíjjártókból és “rauzsikákból” államtitkárok (előbbi majdan külügyminiszter is!), budaigyulákból és kerényimrékből miniszterelnöki megbízottak, rogánatalokból frakcióvezetők, papcsákokból polgármesterek és (vakkomondoros) baloghjózsikból törvényhozók. Tudom, hogy eme díszpéldányokból sokakat kifelejtettem és azt is, hogy az “ellenoldalon” is van néhány ugyanilyen selejtes, gyanús egzisztencia (pl.: a Zuglóra ráerőltetett “TóCsa“, avagy a Közös Listára rávésett Boldvai), de – ahogy ilyenkor megjegyezni szoktam – “posztot írok és nem Bibliát!“. Ez a Degeneráció tehát a Szocipártra is vonatkozik! Amit ugyan lehet tagadni akár még a Tények ellenére is, ámde akkor az illető punkt ugyanolyan elvakult Hívő, mint amit az Orbán-féle Maffia-egyház tagjainak orrára szoktunk (jogosan) húzni!

Horn Gyulának ugyan sok dolgot lehet felróni (lásd a fentebb ismertetett káder-politikáját), de azt nem, hogy ne lett volna kötelességét tudó államférfi és pártvezér. Amikor 72 százalékos országgyűlési többséget tudott kormánya mögött, mindössze kétszer élt vissza ezzel: a népszavazások megkönnyítésekor (ezzel élt vissza sorozatosan a Maffia-párt, alkotmánybírósági segédlettel! – nota bene: most próbáljon valaki ugyanezzel a “fegyverrel” élni, avagy a fidesznyikekkel kitömött AB-hoz fordulni ebben az újmagyar NER-demokráciában!), illetve az önkormányzati választások leegyszerűsítésekor! Amikor pedig lényegében a saját hibájából (az SZDSZ leamortizálásával pártjának nem volt kellően potens, parlamenti partnere!) elveszítette az 1998-as választásokat, mindenféle taktikázás és “környülállás” nélkül lemondott pártelnöki funkciójáról!

Ehhöz képest mai Epigonja, a Horn által kitenyészett Középszer által kinevelt, “nullum cum laude“, mesterházys pártvezetés egy sokkal nagyobb (ráadásul dupla!) bukta után mit csinál? Ahelyett, hogy venné a kalapját és a Horn-módszer szerint kerek-perec lemondana, elismerve ezzel azt, hogy az Őt (és “csapatát”) “megalkotó” Párt-nómenklatúrától (lásd fentebb!) eltanult és a bányászbéka segge alá “fejlesztett” hatalmi taktikázása egyszerűen megbukott, a “felajánlással” simán áttolja a felelősséget a Botka által elnökölt Választmányra. Hogy az döntse el, melyik (maradék) ujját harapja majd meg az MSZP-nek: elfogadván a “felmondást” egy három hónapig tartó, felmenő rendszerű tisztújítással “fej nélkül” hagyja a Pártot (amelyik így még koalíciós tárgyalásokat sem folytathat az önkormányzati választásokkal kapcsolatban), avagy elutasítja, s akkor pedig a maradék támogatóit is elveszíti (a pártból nyugdíjba kényszerített Lendvai Ildikó erről szóló facebook-bejegyzését lásd itt!). S ha el is fogadja, hát kénytelen tudomásul venni a “Közös Megegyezést“, miszerint Mesterházy (akinek polgári foglalkozása, tehát egyéb egzisztenciája nincs!) továbbra is maradna azon országgyűlési frakció élén, mely szinte egytől-egyig olyan “politikusokból” áll, akik az ő “szerviensei” azaz: a Szocipárt “kétfejűvé” válik!

Tartom annyira Botka Lászlót (egyelőre), hogy képes lesz megtalálni a hosszútávú érdekeket szolgáló megoldást. Ez pedig szerintem az, hogy ne keresse tovább a “veszett fejsze nyelét”, hanem próbáljon egy újat, s ráadásul még használhatót is beszerezni! Fogadja el a “Felmondást” és indítsa be a Tisztújítást! Az önkormányzati választások ugyanis mindenképpen elbukottak, s ezen csak annyit tud enyhíteni, hogy kritika nélkül beáll a DK és az E-PM mögé! Ez majd javítja a megkopott Mundért is. Közben pedig hagyja megújulni a pártvezetést, azaz azt “mesterházytlanítani” (egyes infók szerint a megyei tagság kétharmada fordult már el a “baller d’arctagnan“-tól – hogy hová, az majd kiderül szeptemberre!), valamint találni két becsületes embert a szoci-frakcióban, akik (hat havi “függetlenkedés” után) hajlandóak átülni a DK és az E-PM csoportjába (ahogy eddigi is illett volna), megtriplázva ezzel a bal(lib)oldal parlamenti jelenlétét (ahogy eddig is köllött volna!)! Ha pedig emiatt a Mesterházy-csoport hepciáskodni kezdene, legyen elég bátorsága kijelenteni: a képviselőcsoport elárulta a Baloldali, illetve a Köztársasági Eszméket, tőlük ezért a párt megvonja a névhasználat jogát, s felszólítja minden hívét, hogy a következő választásokig a DK és az E-PM képviselőit támogassa!

Véleményem szerint ez lenne a legjobb megoldás. Nem csak a Baloldal, de az Orbánlanddá lesilányított Magyarország, a Vityu-kaganátussá torzított Köztársaság valamennyi “polgára”, igen, még a Hithű Jobberek számára is! Ámde tisztában vagyok azzal, hogy jelenlegi “politikusaink” többségét nem a Felelősség, hanem a “Vályú-vonzalom” irányít!

Bár többször leírtam már, hogy “murphysta vagyok, nem optimista“, de azért hátha … esetleg … netalántán!

… és ezt …

szendamondja!


Gyurcsány a “Viktor”!

Tegnap lezajlott a magyarországi EP-választás. Elképesztően, még a vártnál (35%) is alacsonyabb részvétellel (27 %!), néhány megdőlt mítosszal és egy-egy meglepő eredménnyel. A Nagy Vesztes természetesen az MSZP, míg a Nagy Győztes a DK. Vasárnap bizony Gyurcsány volt a “Viktor”!

Az illendőség kedvéért essünk túl az eredmények ismertetésén:

ep-valasztas_eredmenyek

A táblázat adatait részletesebben kibontva:

  1. Fidesz – 1.191.163 szavazat – 12 mandátum
  2. Jobbik – 339.501 szavazat – 3 mandátum
  3. MSZP – 252.494 szavazat – 2 mandátum
  4. DK – 225.762 szavazat – 2 mandátum
  5. E-PM – 167.012 szavazat – 1 mandátum
  6. LMP – 115.957 szavazat – 1 mandátum

Kétségtelen, hogy az európai átlagnál alacsonyabb részvétel elkeserítő. Ahhoz képest, hogy egy nemrégiben készült felmérés szerint a magyarok harmada tekint pozitívumként az Európai Unióra, mégis csupán 27 százalékuk gondolta úgy, hogy neki igenis van dolga május 25.-én. Még rosszabb, hogy ezek jelentős hányada mindössze párt-elkötelezettségből volt hajlandó élni szavazati jogával, nem pedig azért, mert átérezte a voksolás jelentőségét.

Csodálkozni azonban nem köll, hiszen a Vezérpárt mindent megtett, hogy a részvétel a lehető legalacsonyabb legyen. Másrészt szinte valamennyi hírforrás esztendők óta sulykolja azt a sztereotip képet, hogy az EU (túl azon, hogy “egy pénzosztó hely”), nem egy közös elveken és értékeken alapuló Közösség, hanem száraz bürokraták gyülekezete, akik mindenbe, “például az uborka görbületébe és hasonló szamárságokba” (O.V. szíves közlése az EP-választásokat megelőző péntek “szokásos” rádióinterjújában) is beleszólnak. Ezért osztán idehaza, csak nagyon keveseknek “jön le”, hogy az Unió ezen szabályainak többségével lényegében az egyéneket, mint polgárokat és fogyasztókat védelmezi a különböző, multinacionális cégektől, s – mint ahogy a Zemútnégyévben magunk is megtapasztalhattuk … volna! – saját kormányaik önkényétől.

Aminek viszont örülni lehet, legalább is én ezt teszem, hogy az EP-mandátumok listája nem lett “monokróm”. Értem ez alatt azt, hogy nem egy masszív és az Unió szempontjából minimum “szagosnak” számító “Jobboldal” (16 fasiszta és 3 náci) “fénye” ragyog a mumifikálódott “Baloldal” (2 szoci) halványan derengő sötétségében, hanem további három pártnak is sikerült átlépnie a Küszöböt. Igaz, Lömpikééknél még nem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen mindössze szűk háromszáz “x”-szel vannak a deadline fölött, s ha a külképviseleteken leadott 6 ezerből nem szereznek meg legalább ennyit, akkor ugrott a mandátum, s azt a Fideszhez írják.

orban_konyv

A Maffiapártnál természetesen kitörő volt az öröm. Vitéz alpári Homályos elébb mindenkit szerénységre intett (n.b.: “Bástya” elvtárs, hasonló tartalmú, emblematikus kiszólása!), majd elkurjantotta magát, hogy “Győztünk! Nagyon győztünk! Mi győztünk a legjobban!“. Ezt követően rögvest ki is adta azt a pusztaputyini ukázt, hogy a Tőkéssel felcicomázott tucatemberkék Tucatjának (lásd még: “A piszkos tizenkettő“!) az a legfőbb dolga, hogy mint “előretolt helyőrség” (lásd még: “Nem Rés, hanem erős Bástya!“) “kivívni Magyarországnak a tiszteletet“! (itt olvasható!)

  • Hogy erre még is mi szükség van, amikor néhány hete még ő dicsekedett azzal: négy esztendei kormányzásának hála “Magyarország Európa legmegbecsültebb nemzetei közé emelkedett“, azt nem fejtette ki még szőrmentén sem. Minden esetre a szegény Tucatnak baromi nehéz dolga lesz. Vezérük ugyanis már annyira elmerült a saját elmebajába, hogy önmagát “Tényező“-nek tekintve, a minap simán megzsarolta a neki eleddig nagyon komoly politikai védelmet biztosító Európai Néppártot azzal, hogy bejelentette: nem hajlandó támogatni J.-C. Juncker EB-elnökké választását (lásd itt!). Az européer úriember módjára viselkedő Jelölt ugyan ezt a vezéri beszólást tegnap elegánsan lesöpörte magáról, de a Néppárt egyik legbutább politikusa, az Orbán mellett áprilisban meglehetősen gusztustalanul kampányoló Joseph Daul azonban “árulást“, illetve “a választók átverését” kiáltotta! (lásd itt!)

Hasonló hejehuja volt Náciéknál is! A Dülledtszemű a szokásosnál is tágabbra nyitott szemhéjakkal világosította fel a megjelent sajtómunkásokat: sikerült legyőzniük a Baloldalt, ami pedig ugyi azt jelenti, hogy 2018-ban “a Jobbik lesz az egyetlen párt“, mely “kormányváltó erőként” tud majd kiállni a Fidesz ellen. Az Öröm Ürömje, melynek keserű ízét Zazrivecz valószínűleg a szájában érzi az, hogy ott lebeg fölötte (és pártja fölött is) néhány Damoklész-kard. Ezeknek csupán egyike a “KáGéBéla-ügy“, amely még csak most kezdődött ugyan, de esztendőkig elhúzható, s ebben bizony a poltista Pártügyészség roppant tehetséges (lásd: a Molnár-, avagy a Hunvald-ügy!). Könnyen meglehet tehát, hogy ha a Jobbik túlságosan megerősödne (tehát a Maffia-párt nem tudja azt például belső árulók útján kilóra felvásárolni, domesztikálni – lásd: KDNP-, illetve MDF-recept!), akkor Zazrivecz két kampánygyűlés között bizony járhat a bíróságra. Ahol pedig csak a legjobb esetben lehet “tanú“. Ha túl sokat ugrál, nagyobb a valószínűsége, hogy a megszólítása ott a “Vádlott” lesz, hiszen az Orbán által “bekészített”-nek mondott további “akták”, valószínűleg a Jobbik 2004-10 közötti, finoman szólva is “homályos” finanszírozási hátterét taglalják!

  • További keserű íz a Zazrivecz-párt szájában az április hatodikához képesti nyilvánvaló “tábor-vesztés” (arányaiban bő 20-ról alig 15 százalékra!). Ennek persze a világon semmi köze a KáGéBéla-ügyhöz, hiszen Náciéknál (akárcsak Maffiáéknál) A Pártra szavazni vallásos hit kérdése. Ahhoz azonban igen, hogy a Jobbik gyakorlatilag kinőtte magát (azzal a bizonyos 20 százalékkal), s innentől csakis úgy léphet tovább, ha maga is “fidesszé válik“. Ehhöz meg polgári ruhát köll húznia a gárdista egyengúnyára (ez volt az eddigi taktika), azaz viszonylag szobatisztává nevelődnie, radikalizmusát pedig alaposan visszafogva. De akkor meg mi az ördögért szavazna rá a xenofób, cigány- és zsidógyűlölő “becsületes, keresztény-nemzeti magyar“?! Itt a vége, fuss el véle, illetlen (Orbánnak nem eléggé tetsző) viselkedés esetén pedig jöhetnek a perek!

Ha az MSZP nem lenne olyan, amilyen, ma Vonáéknál nem érne fülig a művigyor! Mert nem a Jobbik volt az, amelyik “elhódította” a második helyet, hanem a Szocik veszítették azt el! Az a Legenda, miszerint a demokratikus ellenzék pártjai közül ők rendelkeznek a legkiterjedtebb vidéki hálózattal és a legnagyobb “beágyazódottsággal”, április hatodikán megdőlt, hiszen két “vidéki” körzeten kívül (Szeged, ahol Botka tekintélye és elfogadottsága hozta a mandátumot, illetve Miskolc, ahol meg a Fidesz-Jobbik egymásnak feszülés nevető harmadikja lehetett a szoci aspiráns!) csakis a Fővárosban tudtak egyéni körzetet nyerni … azt is hogyan! A pártlistára kapott szavazataikat pedig javarészt az Összefogásnak köszönhették. Az EP-választások megyékre, városokra és fővárosi kerületekre lebontott adatai ugyanis azt bizonyítják, nem az E-PM, avagy a DK volt a Kormányváltók “potyautasa”, nem ők voltak a Közös Listán “nagylelkűen túlreprezentálva“, hanem az MSZP! Az a Szocipárt, amelyik immáron a Főváros számos kerületében is csak a “futottak még“-kategória egyik díszpéldánya, s amely ennek ellenére eleddig mindenféle főpolgármesteri ambíciókat dédelgetett, avagy hazudott önmagának. (Remélem Horváth “Ingyenes” Csabi legkésőbb ma reggel lehúzta a vécén az ellen-tarlósi kandidatúráját!).

  • Szanyi “kapitány” most mindenféle szociálpszichológiai meg társadalompolitikai indokokat hoz fel a Nagy Bukás magyarázatára (kb.: “A Zemberek nem értik …“). Teheti, hiszen listavezetőként öt esztendőre biztosítva vagyon az egzisztenciája Brüsszelben, utána meg szépen nyugdíjba vonulhat. Ámde Mesterházynak nincs hátországa (lévén polgári foglalkozás híján ebből a szempontból ő a szocik orbánviktora), csakis a saját Mame- és egyéb Lukjaival kitömött Frakció! Neki muszáj taktikáznia azzal, hogy csak felajánlotta a lemondását, s bízik benne: szombatig elegendő elnökségi tagot tud megvásárolni a hivatalban maradásához. Ha pedig még sem, hát marad neki a frakcióvezetőség, no meg a “kibekkelés”!

Nagy győzelmet aratott azonban az E-PM és valóban van minek örülniük! Sikerült a vízszint fölött tartani a szájukat, az egyetlen EP-mandátum kellő levegőhöz juttatja őket a túléléshez. Feltéve, ha a megfelelő, tehát a reálpolitikusi következtetéseket tudják levonni a május huszonötödikei “eseményekből”. Ez pedig az, hogy az E-PM egy rétegpárt, azon (fő- és nagyobb városi) liberálisok “azíliuma”, akik az SZDSZ megsemmisülésével párttalanokká váltak. Innentől fogva már csak az a dolguk, hogy ezt tudomásul véve dolgozzanak tovább, s építsék fel a “szakértők pártja” imázsát!

  • Kellően nagy lebőgés volt, hogy a véleménykutatók és az “elemzők” többsége még tegnap is temette az E-PM-et. Ehhöz képest történt ami történt, s most már ugyanezen “elemzők” a fényes jövendőről, a “tartós jelenlétről” kezdtek értekezni (persze ugyanolyan tudományos alapon, ahogy eddig!). Ez persze akár még igaz is lehet, feltéve ha van a párton belül néhány olyan, meghatározó szavú ember, aki képes összetartani ezt a nagyon is eklektikus társaságot (millások, szökött elempések, szakszervezetisek, szakpolitikusok) és tudomásul veszik azt a szerepet, melyet szavazóik rájuk osztottak. Bajnai Gordon ugyanis politikusnak túlzottan idealisztikus, hogy ne mondjam: naiv! Nyoma sincs benne a taktikázásra (pláne a machiavellizmusra) való hajlamnak (óriási pozitívum!), így ha a Tanácsadói (no meg a párttársai és ő maga is) hajlandóak elfogadni a realitásokat, az E-PM kitűnő partnere, maga Bajnai pedig elsőrangú miniszterelnöke lesz annak a szakértői kormánynak, mely az Orbán-rendszer összeomlása után meg fog alakulni! Mert hogy Összeomlás lesz, azt csak a leghülyébbek nem hiszik el!

A Legnagyobb Győztes azonban a DK! Az, amit műveltek, pontosabban az, amit Gyurcsány Ferenc “csinált”, hogy “kampányilag” tényleg és valóban “felszántotta” az országot, kimagasló volt. Ez a párt volt az egyetlen, amelyik következetesen kitartott amellett, hogy semmiféle módon meg nem alkuszik a Klerikál-fasisztákkal (bár ők is letették az Esküt a Tákolmányra – még ha “kiegészítésekkel” is!), valamint nem áll szóba a Neonácikkal. És míg az E-PM általában tévéstúdiókban, a Szocik pedig a nagyhatalmú Megyei Elnökök által kibérelt éttermek mélyén (usque egy órás “lakossági fórum” után) kampányoltak, a gyurcsanyisták hajlandóak voltak akármelyik település bármelyik utcasarkára kiállni, s az időjárástól függetlenül mondani a magukét! Meg is lett az eredménye: az EP-választások adatai szerint alig több, mint egyetlen százalékkal maradtak el az ellenzék “Legnagyobb Pártja” mögött, s ez is csak azért, mert sokan megszokásból szavaztak az MSZP-re!

  • Jót kacarásztam volna az index.hu “elemző” cikkén (lásd itt!), ha abból ne bűzölgött volna ki az az “irányultság”, avagy pontosabban: a kaszthoz való tartozás. Ezen, önmagukat “liberálisok”-nak, sőt, “értelmiségiek”-nek nevező illetők horizontja a legjobb esetben is Soprontól Vecsésig, illetve Komáromtól Siófokig terjed. Esztendők óta írják már a cikkeiket arról, hogy itten kéremszépen azért “Csak a Fidesz!” (aminek kétharmadából ugyi nem lesz baj! – 2002), mivel “normális embernek nincs választási lehetősége“, és mert Ellenzék sem létezik. Az ilyen írásokhoz kötelezően hozzá biggyesztik a “gyurcsányozást“, s bár lehet, hogy személyesen nem értenek ezzel egyet, nem akarnak kilógni abból a Brancsból, amelynek tagjai egyes belvárosi kocsmákban dűtik magukba a korsónként 1.000(!) forintért mért söröket (lásd: az atlatszo.hu szatellitjeként, “Mutyimondó” címen működő hírportál adományozási felhívását! – el voltam képedve, amikor először olvastam!). Nos ez az Anonim Jóember azt találta leírni a linkelt cikkben, hogy “az egyszemélyes Gyurcsány-párt” ezzel az eredménnyel “kifutotta magát“. Túl azon, hogy ez valószínűleg nem igaz, a hírportálok esetleg kikérhetnék egyes “kül-” és nem csak a “belterjes” … khm … személyiségek véleményeit is!

Hát, fogjuk látni, amit majd lehet! Ámde egy biztos: az EP-választási eredmények alapján az orbanista Maffia-párt (valószínűleg) már csakis a vele összemutyizott Jobbikot és az MSZP-t taposhatja el. Az E-PM-et és a DK-t már nem! … Feltéve, ha Mi  sem hagyjuk!

… és ezt …

szendamondja!


Viki Mouse, a “tényező”

Viki Mouse, ismertebb nevén Orbán Viktor, tegnap este betolta a hasát, a szintén túlméretes egóját, illetve a rajta immáron teljesen elhatalmasodott, különböző “pátiáit” és “mániáit” a Rémhír TV stúdiójába, majd néhány perc alatt vastagon bekent szarral mindenkit: a honi ellenzéket, az EU-t, no meg azt az Európai Néppártot, melynek frakciójában jelenleg is tizennégy fidesznyik ücsörög. … Az interjú alábbi szemléje a “Galamus“-on jelent meg.

EP-választás -Orbán: Az emberek féltik a hazájukat az EU-tól

Orbán Viktor szerint az emberek féltik a hazájukat az Európai Unió „illetéktelen beavatkozásaitól”, amit a miniszterelnök megalapozott érzésnek tart. A kormányfő ezt szombaton a Hír TV P8 című műsorában mondta, ahol arról is szólt, hogy a Fidesz-KDNP akár Európa-rekordot jelentő eredményt is elérhet a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson. Bejelentette egyúttal: nem támogatják, hogy a néppárti csúcsjelölt, Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke.

Orbán Viktor az interjúban az akác ügyét megemlítve beszélt arról, hogy azért érzi veszélyben magát az ember egy ilyen esetnél, mert azt látja: egy „tőlünk távolabb lévő, általunk pontosan meg nem értett logika szerint működő hatalom egyszer csak beleavatkozik az életünkbe egy számunkra nem felfogható érv és jogosultság alapján”. Ezért tartja megalapozottnak azt az érzést, hogy az emberek féltik hazájukat az uniótól, annak „illetéktelen beavatkozásaitól”, aminek egyik kirívó példája az akác.

Mint mondta, „elfogadhatatlan, hogy valaki, aki nem itt él velünk, nem magyar, nem osztozik a sorsunkban, nem ezek alatt a fák alatt hűsöl, nem ezekkel a fákkal tüzel, nem ezeknek a fáknak szedi a termését (…), az megmondja nekünk, hogy itt milyen fa nőjön. Ez egy beteges dolog.”

Megállapítása szerint az EU egy erősen elkötelezett nemzeti kormánnyal jó az országnak, ám ha az unió egy „internacionalista kormánnyal” párosul, abból nagy baj lesz.

Az ellenzékre rátérve a kormányfő azt mondta, ha a baloldal az elmúlt években itthon nem tudott megakadályozni valamit, Brüsszelben próbálta elgáncsolni a kabinetet. Ez veszélyes dolog – jelentette ki, majd jelezte, hogy voltak is olyan pillanatok, amikor ha a jobboldal nem állt volna ki a kormánya, a nemzeti függetlenség mellett – például a békemeneten -, akkor „úgy járhattunk volna, mint Olaszország, ahol kívülről lepöckölték a miniszterelnököt, és egy más kormányt hoztak létre”. „A magyar kormány és én személy szerint csak azért tudtam a helyemen maradni, mert akkor a magyar emberek megvédtek” – mondta.

Szavai szerint a Fidesz-KDNP jelenti az európai közepet, mert Európában képzeli el az ország jövőjét, „de nem kíván kritikátlanul viszonyulni ahhoz a közeghez, amelyben létezik”.

Megjegyezte, nem tartja lehetetlennek, hogy a Fidesz-KDNP „Európa-rekordot, Európa-bajnoki címet” szerez az EP-választáson. Hangsúlyozta: Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, ha békét akar.

A miniszterelnök ismét szélsőségesnek nevezte a tőlük balra és jobbra lévő politikai erőket. Erre példaként azt mondta, hogy baloldalról olyan, szerinte szélsőséges álláspontot lehet hallani, amely a bűnözők jogait az áldozatok elé helyezi. A másik oldalon pedig azt mondják – folytatta -, hogy Magyarország ne vegyen részt a legfontosabb európai intézményekben, amit szintén szélsőséges elképzelésnek tart. Ezek alapján ma „mind a baloldal helyén lévő kisebb és nagyobb pártokat – élén az MSZP-vel – és a másik oldalon a Jobbikot is (…) nemzetközi és hazai programpontjaik alapján szélsőséges erőknek” látja.

A Jobbikkal összefüggésben szóba került a kémgyanúba keveredett Kovács Béla ügye is, amelyről Orbán Viktor azt mondta: a vezetőknek az a dolguk, hogy a hazájukat elárulók kártételét minimalizálják, és megakadályozzák, hogy árthassanak a nemzetnek – „itt is ez történt”.

Az EP-választáson várható részvételi aránnyal kapcsolatban kifejtette, szerinte nincs olyan, hogy európai állampolgár, „márpedig szív nélkül, az átélt, megtapasztalt közösséghez tartozás érzése nélkül a választások észdöntésekké válnak”. Ez pedig szükségszerűen kevesebb embert mozdít meg – magyarázta, úgy értékelve, hogy az Európai Egyesült Államok koncepciója azért eleve halott dolog, mert nincs mögötte európai polgár. „Európaiak vagyunk, de nem elsődlegesen: elsődlegesen magyarunk vagyunk, németek meg osztrákok, és ezen keresztül leszünk európaiak” – fogalmazott a kormányfő.

Álláspontja szerint az EU nem maradhat úgy, ahogyan van, változásokat kell végrehajtani, mélyen újra kell gondolni és megújítani az közösséget.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az Európai Néppárt választási győzelme esetén sem támogatják, hogy a néppártiak csúcsjelöltje, a luxemburgi Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke.

Felidézte, hogy korábban, a néppárti jelölés során sem támogatták, hogy Jean-Claude Juncker legyen a pártcsalád csúcsjelöltje, de miután „fegyelmezett és lojális szövetségesek vagyunk”, a döntés után segítették a luxemburgi jelölt munkáját. Szavai szerint az Európai Néppárt meghatározó erejeként „teljes testtömegükkel” ott állnak a csúcsjelölt mögött, és azt akarják, hogy Juncker legyen sikeres, „vezessen bennünket győzelemre, de azt már nem gondoljuk, hogy neki kellene majd vezetnie a bizottságot”.

Arra a kérdésre, hogy megszavaznák-e Jean-Claude Junckert a bizottság elnökévé, a kormányfő azt mondta: „szó se lehet róla”.

„A luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?” – tette fel a kérdést.

Az uniós miniszterelnökök tanácsa nem engedheti ki a kezéből azt a döntést, hogy ő jelölje – szuverén módon, az EP-választás eredményétől függetlenül – az Európai Bizottság elnökét – foglalt állást Orbán Viktor, kijelentve: semmilyen automatizmust nem fogad el ebben a kérdésben, és ezt a keddi brüsszeli tanácskozáson is kifejti majd.

*

Nem hiszem, hogy különösebben foglalkoznom kéne a tegnap este elhangzott hazugságokkal, hiszen például az akác-, illetve az életfogytiglan-ügyről már mindent tudhatunk, amit csak lehetséges. Azzal a handabandázással sem nagyon, hogy “meghatározó tényező“-nek vizionálja azt a jelenleg 14 fidesznyiket, akik a pillanatnyilag 265 fős néppárti frakcióban ücsörögnek. No meg persze önmagát is, aki az EB-elnök ügyében majd jól megmondja a magáét a keddi, brüsszeli csúcson. A vezéri elmeállapotról mindent elmond a fentebbi szemle, amit – hogy félreértés ne essék! – az ellenzékiséggel, illetve az elfogulatlan, objektív tájékoztatással meg nem vádolható MTI adott ki (bár ott is lehetnek még “sötétben bujkálók”)!

Azzal talán érdemesebb foglalkozni, hogy az az Orbán nevezi pártját “fegyelmezett és lojális szövetséges“-nek és követel Brüsszeltől “Tiszteletet a magyaroknak” (tehát önmagának, valamint pocsék emberekből álló – még meg sem alakult! – selejtes kormányának), aki most annak ellenére tagadja meg kerek-perec a támogatást Jean-Claude Junckertől, hogy jelöléséről az EPP dublini kongresszusa döntött, támogatói között pedig ott van Európa legbefolyásosabb politikusa, Angela Merkel is. Ezzel pedig ez a Felfuvalkodott Hólyag lényegében hátba szúrta azt a Néppártot, melytől az elmúlt négy esztendőben nagyon komoly politikai védelmet kapott annak érdekében, hogy az EB és a Parlament ne osszon ki neki súlyos kokikat és sallerokat a sorozatos szó- és szerződésszegéseiért.

Ámde ez legyen az EPP baja, mely éppen most tanulhatja meg, hogy “A hála nem politikai kategória“, különösen Orbánnál. Ezt pedig adott esetben a Néppárt úgy “hálálhatja” meg, hogy kiteszi az Elmeháborodott szűrét a frakcióból, hiszen a párt kapott már épp elég hideget és meleget is a velük eddig még nem kekeckedő Csúti Chavez pátyolgatásáért. Nem tudom így lesz-e valaha is, minden esetre jót fogok röhögni, amikor azt látom: a Tőkéssel felturbózott, várhatóan 16-17 fős Fidesz-delegátus szépen áthurcolkodik abba az euroszkeptikus bandába, melyet szélsőjobbosokból gründolt össze a moszkovita KáGéBéla. (Különösen megmosolyogtató lesz, ahogy majd ezek után is magukat fogják az “európai közép“-nek nevezni!)

Ami azonban figyelemre méltó ebből a hírtévés szózagyvalékból, hogy Orbán hogyan képzeli el Európa jövendőjét! Mert szerinte ugyi a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az EU nem elég versenyképes, s ezért “mélyen át kell gondolni” és “megújítani a közösséget”. És hogyan? Úgy, hogy ez lényegében olyanná váljon, mint az egykori Német-Római Birodalom az utolsó korszakában: önálló, kisebb nagyobb nemzetállamok, oligarchátusok laza szövetsége, diffúz halmaza. Hja, hogy ez lényegében az Európai Unió felszámolása? Tulajdonképpen igen, hiszen ez megszüntetné a Csatlakozási Szerződésben rögzített általános, mindenkire vonatkozó szabályokat, ámde az orbáni elképzelés szerint megmaradna a gazdagabbak befizetéseiből finanszírozott és a szegényebbeknek “járó” anyagi támogatás! (Ahogyan Presser Gábor énekelte: “Kint is vagyok, bent is vagyok. Jaj de nagyon boldog vagyok!“)

Persze most lehet legyinteni: ugyan kit érdekel, hogy a kis senki Viki Mouse miket zagyvál össze és különben is “Kijafasz az az Orbán Viktor?!“. Nos, eme utóbbi kérdésre, különösen a fentiek alapján nem túl nehéz a válasz:

Nem KáGéBéla, hanem maga Orbán Putyin legfőbb, fizetett diverzánsa, aki miniszterelnökként bent ül abban, a kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, mely az Unió egyik legfontosabb döntéshozó szerve!

… és ezt …

szendamondja!