“Átirat” – Karácsonyra!

Nem csak a Gumicsizmás Kandúr örvendeztette meg népét, tehát a Zembereket egy karácsonyi, az összefüggéstelen halandzsákat öblösen gargarizáló nagyinterjúval, hanem a házmesteri posztot betöltő Kacor Király is. Utóbbi “átiratát” szeretném ma ajándékként Olvasóim karácsonyfája alá elhelyezni. Amolyan “emlékeztető ajándék”-ként! … Egyébként kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek!

A “Kalapos” (Huth) Gergely a minap úgy gondolta, hogy bizonyítékaként (közeltartott) blogjának (bal)pártsemlegességét, interjút “készítsen” Kövér Lászlóval, az Orbángyűlés meglehetősen öntörvényű és önkényeskedő Házmesterével. Bár még csak Karácsony van és nem Szilveszter, mégis most tenném közzé eme (elmebetegesen) veretes “beszélgetés” “őszintére” átírt változatát! (Szeretném megjegyezni, hogy nem csak a “komoly dolgokat feszegető kérdések” feltevésében, hanem a riport megírásában is alapos szakmai segítséget nyújtott a mi Gergőnknek Stefka Pista, aki Pozsgayval együtt szíveskedett megdönteni a “kommunizmust” – mint tuggyuk!)

Idén nyáron egy kicsit szkeptikusan kérdeztünk vissza, amikor a népvándorlás valódi okait feszegetve összeesküvésszerű magyarázatot adott, kitérve a nagyhatalmak játszmáira és a terrorveszélyre, amely a „rettegés korszakát hozhatja el”.  Azóta szinte minden szava beigazolódott. Tudja esetleg emelni is a tétet?

– Ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy már semmi sem a régi, hiszen már egy rendes összeesküvés-elméletet sem tudunk felvázolni, mert annak az lenne a sava-borsa, mint egy jó kriminek, hogy a végén kiderül: ki a gyilkos. Itt azonban hiába keressük a tettest, mivel jó néhány egymástól látszólag különálló érdekünk mozgatja a dolgokat. Vegyük például a kormányt! Az egyik oldalon megpróbálnak megfelelni az EU szabályainak. Ugyanakkor a Finkelstein/Habony-konszern elnöke nemrég világossá is tette: a szavazati növekedés fenntartásához szükségük van a migránsokra, hogy valahogy ellensúlyozzuk az ország egzisztenciális és emigrációs katasztrófájának következményeit. Persze a migráció társadalmi költségeit nem ez a nagyipar, avagy a kormány fizeti majd meg, így nekik/nekünk az is megfelelő, ha a százezernyi bevándorlóból tízre képes vagyunk ráerőltetni a terrorista-imázst. A többit majd szépen tovább tolják a bekajáltatott az adófizetők. És itt jön a csavar: a migráns tömeg nem csak olcsó propaganda, hanem egyben a kormány környezetében lévő korrupt és üzleti “jobboldal” számára a túlélést jelentő szavazóbázis is. A jobboldal lételeme ugyanis a permanens szabadságharc. Mindig újabb és újabb tömegeket, csoportokat szuggerálnak bele ezen, igazából elnyomotti, pária státusba általunk szánt szavazókba, hogy ismét kialakíthassuk a “megtámadottság/felszabadítás” kényszerképzetét. Nem szeretném a muszlim hitű migránsokat megsérteni, de az ilyen szempontból “ellenséges tömeget” tekintve a mi szemünkben nincs különbség köztük és mondjuk a transzneműek között.

Irtózatosan farizeusnak tűnik a világ meghatározó hatalmainak úgymond közös erőfeszítése a szíriai, közel-keleti békéért. Van rá reális esély, hogy ebből a sokféle érdekből egyszer valóban a migránshullámot megállítani képes egység és stabilitás legyen?

– Ne lépjünk tovább az előző felvetésen, hiszen a kormány és az ahhoz “közel álló” vállalkozók mellett a migrációs kampányból sokan mások is profitálnak! Ott van az Iszlám Állam, amelynek elemi érdeke, hogy a mi elmebeteg/idióta szövegeinket idézgesve még több elmegyenge hülyét találjon magának, s így még sokáig exportálhassa terroristáit Európába. Osztán ott van még Törökország is, amely most ugyan azt teszi (és majdnem pont úgy), amit mi, magyarok helyesnek vélünk a nemzetellenes ellenzékkel. A török Zemberek felhatalmazásával kedvére támaszthat feltételeket nem csak a Zembereknek, de a világnak is. Ott van maga Görögország, amely – úgy érezheti – páratlan zsarolási pozícióba jutott annak érdekében, hogy ne kelljen megvásárolnia tőlünk a márianosztrai “közmunkásaink” által előállított gyodáinkat. Se szeri, se száma tehát a potenciális elmebetegeknek, korrupt gazembereknek, így ténylegesen azt láthatja a magyarember, hogy az országa kifordult önmagából, és a felelős posztokon lévő emberek (péládául én és a Főnök) teljesen elvesztették a józan eszüket. Annyiban persze kapcsolódik mindez a második kérdéshez, hogy mindez nem jött volna létre, ha Habonyék, meg a hozzám minimálisan hasonló módon idióta Bogárék nem bombázzák szét a kétségkívül nem túl elegáns, de mostaninál jóval működőképesebb Köztársaságot. Tehát mindez nem jött volna létre, ha érvényesül a hagyományos polgári mentalitás legfontosabb alapja, a közéleti szereplők disznóságaira/idióta nyilatkozataira való aktív reagálások fenntartása. Persze ehhöz az is köllött volna, hogy a Nyugat nem hagyja belebonyolódni a kalandor magyar kormányt a különböző lenyúlós akcióba, s hogy demokráciagyilkos rezsimnek tekintvén a Főnök rendszerét helyén kezelje a dolgainkat. Megakadályozandó azt, hogy még több demográfiai és egzisztenciális áldozatot követelő káoszt hozzunk az általuk felszabadítottakra. Mindazonáltal nem hinném, hogy túl sok fejfájást okoz az Egyesült Államoknak a tény, hogy Magyarország már rég volt ilyen gyenge, korrupt és visszahúzó.  Alig lábalt ki a Bajnai-kormány a világgazdasági válságból, amelyet nota bene megint csak Mi, a polgári kabinet fokoztunk tovább, és már itt is van a másik megoldhatatlannak mondott, általunk generált propaganda-válság, az úgynevezett népvándorlás.

Ferenc pápa a népvándorlás okairól azt mondta, hogy ez már a harmadik világháború. Ön is így látja?

– Mintha a második világháború le nem játszott küzdelmei folytatnánk. Hiába hitték sokan, hogy 1989 után, amikor az USA legyűrte a Szovjetuniót, beköszönt a liberális világbéke, azaz a Pax Americana, nem ez történt. Újabb és újabb ellenségekre, konfliktusokra és műbalhékra van szükség a magyar nemzeti jobboldalnak ahhoz, hogy a hadigépezet mozgásban tudjon maradni. A mi általunk teremtett “magyar valóság”, az állandó nyilatkozat- és diplomáciai hidegháborúinkat is ideértve, sosem volt ekkora bizonytalanságban. Korábban még legalább világosak voltak a frontvonalak, de most, idehaza sem tudjuk, ki kivel van! Meg tudja mondani bárki is, hogy a Simicska Lajos elleni hadjáratban melyik félnek pontosan mi a célja? Ebben a sakkjátszmában a magyarországi cégek és magánszemélyek a gyalog szerepét töltik be, bár szerencsés, hogy még most sem képesek felismerni a saját érdekeiket. Mindez Káin és Ábel történetével kezdődött, s mindig az tölti be Káin szerepét, akinél a legnagyobb hatalom van. Mert még nagyobb hatalmat akar. Hatalomra jutásunk után legalább egy esztendővel minden épeszű ember látta, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy addig csináltuk; hogy meg kellene próbálnunk azokat a veszélyeket beazonosítani, amelyek az egész társadalom, tehát a gyermekeink, unokáink puszta létét fenyegetik. Az állami jogterror és a különböző, a propagandánk által gerjesztett (pl.: migrációs) válság árnyékában szinte elsikkadó az a probléma , amit az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra, a kultúra általunk történt teljes lerohasztása jelent. Az, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy itten senki ne gondoljon arra a teljesen normális ötletre, megoldási javaslatra, hogy meg kéne próbálni egy másfajta gazdasági és politikai országrendet felépíteni. Nem pedig új ellenségeket keresni ott, ahol 1945-ben, vagy 1989-ben, vagy a faszsetudja mikor, de már lezártak egy-egy konfliktust.

Ha jól sejtjük, Ön szerint az igazi vétkest az Atlanti-óceán túlpartján kell keresni…

– Magyar politikusként, döntéshozóként apránként, de annál jobban meglepődve szembesültem avval, hogy a köztársaságtalanított Magyarországnak szüksége van első számú közellenségre. Mivel az MSZP összeomlott (ráadásul mi fizetjük!), az ellenséget máshol kellett megtalálni. Kézen fekvő volt így valami “Külső”, így mondjuk az USA is. Most azt szajkózzunk, hogy “Volt idő, amikor az orosz ajkú szervezett alvilág – például Szemjon Mogiljevics – ellen kellett az USA oldalán mindenkinek küzdenie. Aztán jött egy hatásosabb főgonosz, Oszama Bin Laden személyében, majd némi zavar után ismét Oroszország képében sikerült a birodalmat összetartó közös ellenséget azonosítani, kiprovokálva egy elhúzódó konfliktust Ukrajnában, ami – mintegy mellékesen – meg is osztja Európát. Aztán arc nélküli főellenségként megjelent a korrupció démona, ami az USA nemzetbiztonságát Alaszkától Patagóniáig, Grönlandtól az Antarktiszig mindenütt fenyegeti…”. Persze ebből egyetlen megveszekedett szó sem igaz, de arra tökéletesen alkalmas, hogy elbolondítsuk azokat a “választókat”, akikből önök (Huth és Stefka nertársak), valamint mi és a “kapcsolt részeink” is fényesen megélünk. Annak ellenére hogy én annyira vagyok alkalmas a házelnöki pozíció betöltésére, a Főnök pedig a miniszterelnökire, mint amennyire önöket (Huth és Stefka nertársak) újságíróknak tekintenének egy szabályosan működő sajtóban!

Apropó, mit érzett, amikor nemrég Colleen Bell nagykövet asszony azt tanácsolta Önöknek, hogy vegyenek példát Romániáról a korrupcióellenes küzdelemben?

– Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, hiszen mindezt egy olyan ország nagykövete mondta, amelyikben az adócsalás és a korrupció büntetési tétele felér az emberölésével. Később úgy döntöttem, hogy nevetek, lévén ilyesmi minálunk elő nem fordulhat mindaddig, amíg a Mi, azaz a Magyar Zemberek törvénykeznek és Polt Péter a Legfőbb Ügyész. Persze az általunk teljesen elbutított … khm … választóknak azt mondjuk, hogy Mrs. Bell csupán kampánypénz gyűjtő politikai szolgálatainak béreként kapta ezt a kellemes magyarországi kiküldetést, de a helyzet valójában az, hogy ő a világ kétségtelenül leghatalmasabb államának véleményét képviseli. És ez még akkor is igaz, ha a Főnök nyelvét időnként alig lehet kicibálni Putyin seggéből! Szóval hagyjuk a gyermekmeséket! A nemzetközi szempontból a hazai politikai/diplomáciai diskurzus színvonala olyan mélyre süllyedt, hogy mondjuk egy európai embernek alig van kedve, akár egy magyar nagykövet (pláne a Küküminiszter, a Főnök, avagy az Én) kijelentéseire is reagálni. De hibának tartanám, ha túl sokat moralizálnánk a magyar politika elvtelenségén, mert van ennek elvi alapja is: a magyar kormány mögött álló üzleti érdekek könyörtelen képviselete. Az honi politikáról pedig egy finn népi bölcsesség jut eszembe: a hülyét a templomban is megverik. Kivéve a magyarországiakban. Mert ott a mi propagandistáink a prédikátorok! … Hehehe!

A Fidesz-kongresszuson elmondott szavai nyomán valóságos genderlázadás tört ki a baloldali-liberális véleményformálók körében. Ön szerint sikeres lehet a próbálkozás, hogy egy újabb „köteles beszédet” varrjanak a nyakába, azt sugallva, hogy ön és a pártja nem tiszteli az egyenjogúságot és beavatkozik mások magánéletébe?

– Ha lehetne értelmes vitákat folytatni Magyarországon, akkor nagyon messziről kéne kezdeni az okfejtést, például a közösség és az egyén egymáshoz fűződő viszonyától, a jogok és kötelességek egyensúlyától. Aki – és most nem az önhibájukon kívül gyermeket felnevelni nem tudókra gondolok – nem tesz semmit önmaga és a jövendő generációk szabadságáért, jólétéért, milyen jogon vár el bármit is közösségtől?  Konkrétan pedig az állítólag általa megválasztott Orbángyűléstől és az annak állítólagosan felelős Kormánytól? Persze valószínűleg nem vár el semmit, mert kizárólag a mában képes gondolkodni, és fel sem merül benne, hogy mi lesz vele 30 év múlva. Így osztán már azt a követelést is furcsa hozzáállásnak tartom, hogy egyesek szerint senki ne szóljon bele a másik életébe.  Ámde miről szólnak a társadalmi együttélés jogi és – egyre fogyatkozó erejű – erkölcsi szabályai, ha nem arról, hogy a közösség, a társadalom, a “magyarok” (tehát a választott Kormány!) „beleszól” tagjainak életébe. Előírja például, hogy aki motorkerékpárra ül, annak bukósisakot kell viselnie. Aki adófizetőként azt gondolja, hogy a gyermekvállalás fontosságának kormányzati hangsúlyozása, sőt, törvényi kötelezetté tétele már önmagában elfogadhatatlan beavatkozás az intim szférájába, az idősen, betegen se kérjen semmit olyan emberektől, akik adófizető, a társadalmat fenntartani képes gyermekeket neveltek fel tisztességben, szeretetben! Mert ők a Mi hatalmunkat igyekeznek aláásni. Anyagilag is! Hja, hogy még nekünk, Felkent Népvezéreknek sincsenek kellő mennyiségű unokáink? Nos, fiaink/leányaink még nem állnak eléggé “a saját lábukon”, mi, szüleik pedig nem fogunk kérni tőlük semmit sem. … Megülünk majd a saját tolószékeinkben is. … Mondjuk Svájcban.

A Fidesz kongresszusán visszatérő elem volt a beszédekben, hogy komoly ellenfél híján egyre inkább előkerülnek a belső viták, feszültségek. Mi kívülről úgy látjuk: az egyik legfontosabb polémiájuk, hogy az őszinte, vagy a profi, de propagandisztikus politizálás visz-e előrébb? Könnyű kitalálni, hogy Ön melyik álláspontot osztja, de azt már annál nehezebb, hogy melyik irányba mozdul el a kormánypárt.

– Ez a vita nem köztünk, hanem a Főnök ippeg aktuális “kedvencei” között zajlik. Egyébként Viktoron kívül mindenkiben, tehát A Párt “öregjeiben” felmerül ez a kérdés. Ámde tudomásul vettük, hogy a megélhetésünket biztosító tömegdemokrácia és az ezt támogató tömegkommunikáció szükségszerű velejárója, hogy rendkívül silány és egyszerű beszédmód alakult ki a köreinkben. Tőmondatok, egyszavas üzenetek, amit lehetőség szerint sulykolni is kell. Ez a politikai kommunikáció mai stílusa, amitől elég nehéz függetlenedni. Pláne, hogy máshoz (legfőképpen az ország irányításához) nem is értünk. Ölég csak rám és a Főnökre tekinteni!

Az elmúlt 25 évben a kampányokban kipróbálták ezt is, meg azt is. Egyetért vele, hogy akkor arattak győzelmet, amikor nem taktikázták túl az üzeneteket?

– Nem gondolom, hogy néha kilógnák a sorból a magam keresetlen megfogalmazásaival. Hiszen akkor azzal is csak jót teszek a Fidesznek, mint ahogy azt sem gondolom, hogy mindig jó, ha kommunikációs szakemberek tudományos hevülettel kimatekozzák: milyen stílusban kell szólni, hogy megnyerjük a többség támogatását. A két nézet talán nem is áll annyira ellentmondásban, mint ahogy a kérdés sugallja. A vonaista, jobbikos, abszolajte buta embereket “valóságosan” érdeklő, vagy még nem érdeklő, de a jövőben az életüket bizonyosan befolyásoló dolgokról (melyeket a mi kommunikációs szakemberein annak állítanak be!) kell őszintén beszélni. Úgy, hogy az üzenet, az amit Mi kommunikálunk, minden ostoba, alulművelt, közszolgálatilag alaposan félretájékoztatott “magyarhoz” eljusson, és az mindenkit állásfoglalásra késztessen. Nem akarunk visszatérni a kilencvenes évek elejének spontán stílusához, hogy „hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!”. Ide tartozik, hogy ha az őszinteséget kérik számon rajtunk, azt nem lehet úgy tenni, hogy a felelősségi körből a politikai kommunikáció feltételrendszerét meghatározó véleményformálók és megmondó emberek táborát kifelejtjük. Hiszen soha nem állítottuk, hogy a mi véleményformálóink és megmondó embereink őszinték lennének. Hogy is tehetnék, amikor mi fizetjük őket a Zemberek milliárdjaiból?!

A kormány a népességfogyás ellen küzdve minden eddiginél nagyobb lehetőséghez juttatja a legalább három gyermeket vállaló családokat. A nyugati világnak, és benne a multicégeknek ez valamiért nagyon nincs az ínyére. Akár az Ön, vagy a Kovács Ákos előadóművész elleni hecckampányt nézve is felvetődik a kérdés, véget ér-e valaha a magyar belpolitikát érő példa nélküli presszió?

– Sajnos – ismét csak némi iróniával – azt kell mondanom, hogy nem példátlan a beavatkozás, hanem évszázadok óta folyamatos. Ami példátlan, az a velőtrázóan cinikus képmutatás. Orwellt idézve, kialakítottunk egy „újbeszél” nyelvet. Amiben a szabadság rabság, a tolerancia mérhetetlen intolerancia, a demokrácia egy nagyon is szűk kisebbség kifinomult manipulációja, az egyenjogúság pedig azt jelenti, hogy az általunk történészeknek kinevezett tudományos senkik  lediktálhatják a „közös értékeket”, megmondhatják, hogy melyik önkényuralmat kell elítélni és melyiket relativizálni, satöbbi. Az egészet pedig úgy kell elviselnie a magyar választónak, hogy közben ostobának tetteti önmagát. Utoljára a nyolcvanas évek közepén érezhették ők magukat ennyire rosszul, amit persze csakis nekünk, az általuk megválasztottaknak köszönhetnek. Az a bizonyos Zember néha azt érzi, hogy nincs is remény, mert benne ül egy olyan csónakban, ahol körülötte mindenki idióta, vagy legalábbis annak tetteti magát. Hiába kiabál, ordítozik, hogy talán nem össze-vissza kéne az evezőkkel csapkodni, hanem egy irányba húzni, s talán abba az irányba kéne haladni, ahol a part látszik és nem az ellenkezőbe, úgy tűnik, ez senkit nem érdekel. Főleg bennünket nem, mert nekünk, (pl. Angela Merkellel szemben) vannak vízióink is. … Néha az orvosnál, néha meg a 80 milliárdos közszolgálati “telében” is.

Azért csak van derűsebb opció is! Nem sikerülhet megtalálni a csónakban a kapitányt?

– Egyszer egy lengyel szerzetes – még a hadiállapot idején, 1987-ben – arra a kérdésemre: vajon Jaruzelsky miért döntött úgy, hogy beengedi az országba a lengyel pápát, hogy a milliós tömegek előtt misézhessen, óriási lelki-erkölcsi erőt adva nekik az ellenálláshoz, azt válaszolta: „tudja, a kommunisták nem hisznek az örökkévalóságban”. Mi azonban igen, így a mostani pápát mi úgy tartjuk távol (Szűz Mária Országától), hogy az általunk fizetett és kézben tartott katolikus klérussal mindent elkövettetünk annak érdekében, hogy az egyházfő minél jobban megundorodjon még a magyarországi látogatásának gondolatától is. (Megjegyzem: a pápa nem csak tevékenységében nagyon gyanús nekünk, de névválasztásában is! “Ferenc“? – Ez is csak egy gyurcsanyista!). Az Európa és a világ sorsát meghatározó politikusok nagy része – úgy tűnik – e tekintetben nem különb náluk. Igaz, egyelőre még kisebbségben vannak, de már ők sem hisznek az örökkévalóságban. Akik hisznek benne, azoknak iránytűjük és Kapitányuk (mint mondjuk ez a Merkel) is van – az a kérdés, teszik-e a dolgukat? Ellentétben velünk, akik most és azonnal (Vezérünkkel az élen) szerezünk nagy vagyonokat, komoly pozíciókat, és verjük szét a jobbra érdemes, előre mutató közösségeket: kezdve a helyi társadalomtól, végezve az Európai Unióval! … Mert itten semmi nem maradhat általunk lerombolatlan!

Ezzel az “átirattal kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyt. Némi gondolkodni valót berakva “a fa” alá. Mert gondolkodni még ilyenkor is köllene!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Mesterterv

Fantasztikus interjú jelent meg Orbánnal a svájci Die Weltwoche című lapban. Azt nem tudom, hogy a két riporter azért kérdezett-e alá Viki Mouse-nak, mert szimpatizálnak vele, vagy azért, hogy belelovalva magát feltárja személyisége valódi mivoltát, de tény: a Nemzet Betege nagyon túltolta, s a cikk kórtörténeti jelentőségűvé sikeredett!

Mi másról is értekezhetett volna a mi Örökös Minielnökünk a svájci Weltwoche két riporterének, mint az Európát sújtó migránsválságról, amely mögött szerinte egy ravaszul kimódolt Mesterterv áll. Ez pedig nem más, mint a nemzetállamok, s ezáltal egész Európa megsemmisítése, majd egy Európai Szuperállam megteremtése.

Kik állnak eme ördögi plánum mögött? Nos, erre a pontos választ egyelőre még ő sem tudja megadni. Ámde ha elolvassuk azokat az elmúlt esztendőkben napvilágot látott baloldali tanulmányokat, melyek szerint létre kell hozni egy, az egyének és a nemzetállamok fölött álló európai szuperállamot, akkor kijelenthető: ennek kiagyalói az európai baloldaliak és az amerikai radikális demokraták. Ők ugyanis azok, akik történelmileg meghaladottnak, tehát háttérbe szorítandónak, megsemmisítendőnek tekintik a nemzetállamokat, s a jövőt az “Európai Egyesült Államokban” látják.

Mi az összefüggés a migráns-válság és a Terv között? A válasz roppant egyszerű. Az amerikai és európai ballibek első lépésben szétbombáztak néhány “működőképes” közel-keleti és afrikai országot, miáltal az említett térségekben polgárháborús káoszt hoztak létre. Ennek következtében migránsok milliói keltek útra, akiket eme ballib gazfickók a maguk csábítóan befogadó/megengedő nyilatkozataikkal Európa felé tereltek. A közvetett bizonyítékok és a tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a bevándorlók, miután letelepedtek, szinte valamennyien baloldali szavazókká váltak. Ebből pedig egyenesen következik, hogy eme soha nem látott méretű migráns-hullám felgerjesztésének az a célja, hogy új állampolgárok milliónyinak betelepítésével a Baloldal választókat importáljon magának, s az Unió nemzetállamai közötti, kvóta-szerű szétosztásával néhány év múlva hatalomra jusson. Ezt követően pedig (eluralván egész Európát) megvalósítsa dédelgetett álmát: a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államokat.

Ha ez ennyire egyszerű, miért nem veszik észre mások is? Viktorunk szerint az a helyzet, hogy Európában a Baloldal uralja az “értelmezési monopóliumot”, s ezáltal a nyilvános közbeszédet is. Számos jobboldali kollégája ugyan magánemberként egyetért vele és az ő migráns-politikájával, de ezt nyíltan vállalni nem meri. Példának okáért a bevándorlókat nyilatkozatával Európába invitáló Merkel kancellár is a Baloldal foglya, hiszen a szocdemek nélkül nincs meg a törvényhozási többsége. Őt azonban nem köti ilyen kényszer. Hatalmas választói támogatottsága van, így bátran kimondhatja az Igazságot, s állhat az élére az eme ördögi Mesterterv ellen felsorakoztatandó európai keresztes hadaknak. (Konkrét idézet: “Nem tartozott fiatalkori kívánságaim közé, hogy egyszer Európa fenegyereke legyek. Ha azonban az európai polgári, kereszténydemokrata tábor jelenlegi állapotát nézem, akkor nekem kell vállalnom ezt a feladatot, amit más nem tud elvégezni.“)

*

Nem akarok magam is elmebeteg konteót gyártani, de ölég nyilvánvaló, hogy Orbán, a Magyarországon mindössze átvándorolni(!) óhajtó menekültekkel szemben gerjesztett belföldi, rettegés/gyűlölet-kampányával kizárólag a saját és a magántulajdonát képező Maffiapártja megroggyant népszerűségét akarta aládúcolni. Ez tiszta és világos mindenkinek, aki képes az önálló gondolkodásra, a tények közötti összefüggések felfedezésére.

Nem kétséges, hogy eme törekvése teljes sikerre vezetett, hiszen csak rá köll néznünk a véleménykutatási adatokra ahhoz, hogy megállapítsuk: a (tök’ racionálisan működő!) Habony-Finkelstein Laboratórium mesteri módon kotyvasztotta ki az Átlagmagyar (a “Zember“) egyébként sem teljesen normális elméjét tovább butító, legújabb “kampánypálinkát”. Hónapokon keresztül nem volt (vezető) téma az újabb és újabb (sokszor törvényesített) lopás: a közpénzek magánzsebekbe tömködése, a köztulajdon magánvagyonná konvertálása.

Közbevetve:

Személyes véleményem szerint az, amit az Orbán-féle maffia művel az se nem lopás, se nem korrupció (utóbbi is csak speciális esetben állapítható meg). Ugyanis Viktorék nem lopnak, hanem a reájuk (“választások” útján) bízott vagyont a sajátjukként kezelik, annak hozamát pedig a tulajdonosoktól elvonva, a maguk javára fordítják. Ez pedig nem más, mint hűtlen kezelés és sikkasztás. Ráadásul csoportosan, bűnszövetséget alkotva, hivatali hatalommal visszaélve! … Alsó hangon húsz év! Természetesen a korrupció vádja is megalapozott, de ilyesmi csakis abban az esetben, ha egy külső szereplő érdekében, az általa felkínált anyagi ellenszolgáltatás fejében hoznak az erre felhatalmazottak a Tulajdonos(ok), jelen esetben a Köz számára hátrányos döntéseket. Ilyen például a Paks-II. szerződés megkötése, amelyhez az vezetett, hogy az orosz állam képviselői vélhetően jogtalan anyagi előnyt ajánlottak fel/ígértek be a magyar állam képviselőinek. … A sok-sok ezer milliárdos kárra való tekintettel (plusbonus: Hazaárulás!) a büntetési tétel minimum a “fekvőnyolcas”!

Nem kétséges az sem, hogy eme “siker” láttán Európa néhány elvetemült “politikusa” (pl. Horst Seehoffer, a bajor miniszterelnök) pucér (belső, hatalmi) önérdekből/rövidlátásból felkarolta az EU minden létező írott és íratlan szabályait/eszméit megtagadó alcsúti “Fenegyereket“, akit ugyancsak pucér (uniós, hatalmi) önérdektől/rövidlátástól vezérelve sok-sok esztendőn át nem fékezett meg az európai, polgári jobboldal (pl. Angela Merkel). Ennek meg az lett a következménye, hogy (Nyugat-)Európa polgárait (és kormányait) kezdi megfertőzni az “Orbán-vírus”, a maga “migráncsozó” paranoiával, az eleddig csakis a “magyarokra” jellemző bunker-mentalitással, ostromlott vár-érzéssel. A vírus hordozója pedig ugyanaz a “baktérium”, ami minálunk, az észak-balkáni Orbanisztánban: a tudatlanságból eredő irracionális félelmek.

De valóban így van-e? Tényleg hihető-e, hogy a “művelt” és “polgáriasult” Nyugat-Európa választói tömegesen fognak beállni eme balkáni mentalitás mögé? Tényleg hihető-e, hogy a bevándorlást eleddig mint gazdasági és szociális önérdeket tekintő német, holland, svéd és egyéb nációjú polgárok azt hirtelen a fonákjáról, amúgy orbániasan szemléljék? Nem hiszem!

Itt mindössze annyi történt, hogy egyes ottani “politikusok” úgy próbálnak a hatalom közelébe férkőzni, hogy Orbánnal takarózva kavarják fel az “iszapot” (ahogyan azt Orbán minálunk is csinálta!). Ámde amint elérték céljukat, rögvest dobni fogják az “Ötletgazdát“, lévén a Pasmag és a Bandája abból él, hogy zsebre vágja ezen nyugat-európai polgárok befizetéseit. Itt fog majd “visszaköszönni”, azaz kontraproduktivvá fordulni a Bezárkózást, a Nemzetállamosítást képviselő hülye propaganda! Az Antiszolidaritás, az Irigység Ideológiája szükségszerűen felszínre fogja hozni azt, amit a Befizető Államok polgárai eleddig is gondoltak/olvastak a viktoriánus maffiaállamról. Akkor pedig bezár a bazár, nem lesz mit elsikkasztani, s ha a közvagyon is elfogyott, hát hűtlenül kezelni se!

A triumfáló Elmeroggyant azonban most még magabiztos. A racionális Habony-Finki duó külső támogatottságú receptje az európai média első vonalába katapultálta, no meg (látszólag) a politikailag meghatározók körébe is. Ez (a téveszme) pedig arra sarkalta őt, hogy megvalósítsa régi álmát: korszakosan és minimum kontinentálisan meghatározó Vezető legyen (kisvasút Felcsút és a másik főváros, Brüsszel között?). Ehhöz pedig azonnal megkapta a “megfelelő” háttérelemzéseket és ideológiai fegyverzetet is a teljesen irracionálisan működő (velejéig elmebeteg!) Tellér-Bogár párostól: “Ismerd meg a fénylően Sötét Erőt, ifjú Alcsúter, s légy Te az Európai Birodalom császára!“.

Elhitte! Ez a mentálisan Retardált tényleg elhitte, hogy a Európa felelős(?) polgárai pont benne látják nem csak a Führert, a Keresztes Hadak Fővezérét, de még a Megváltót is!

Erről tanúskodik a poszt elején linkelt Weltwoche-interjú, ami nem más, mint egy kórtörténeti dokumentum!

… és ezt …

szendamondja!


Mocsai

Mocsai Lajos, mint kézilabdaedző, kétségtelenül kimagaslik nem csak magyarországi, de európai kollégái közül is. Vajon miért nem volt neki ez elég? Vajon miért köllött még a szokásos fideszes disznóságok, a törvényhozói jogkörrel visszaélő hatalmi gőg egyik haszonélvező, emblematikus figurájává is válnia? … Mindezt úgy, hogy közben nem csak másokra mutogat, de még hazudik is!

Ma reggel elolvastam azt az interjút, melyet a 168ora.hu készített Mocsai Lajossal, az ismét önállóvá vált Testnevelési Egyetem (TE) rektorával. Ennek lényege, hogy a (“neccesen csinált”) professzor doktor rektor úr nem csak eldicsekszik a kétségtelenül létező személyes teljesítményével, de azt alaposan túl is fényezi … ha tetszik, hát “felhazudja”. A személye körül keletkezett közéleti botrányt jelentős részben a sajtóra keni, valamint azokra, akik őt “lekicsinylik” azt mondván, hogy “most derék kézilabdatrénerek lehetnek rektorok, díszdoktorok“.

Pedig ő nagyot alkotott! Nem csak sikeres edző és szövetségi kapitány volt, de a Testnevelési Főiskola (TF) tanársegédje, adjunktusa és mestertanára is. Aki valóban “tudományos alapokra” helyezte a kézilabdaedzéseket, komolyan vette a szakmát, s mint játékos is (többszörös válogatott!) jelentős eredményeket ért el. Ennek okán egyszerűen nem érti, miért “politikai botrány” az a bizonyos és hírhedt törvény. Az a “Lex Mocsai“, amely kimondja: az olimpiai érem felér a doktori címmel, ami az egyetemi tanársághoz, azon keresztül pedig a rektorsághoz vezet(het). Még “a fogalommal” sem tud mit kezdeni, állítja ő (mondjuk egy professzor doktor rektor úrtól azér’ ennyi elvárható vóna! … Nemde?!), hiszen az oktatási törvény szerint számos docensből lett egyetemi vezető, mánpedig ő volt már a TE-n nem csak dékánhelyettesi rangú “menedzserigazgató”, de kari, sőt, egyetemi tanácsi tag is.

Ennek okán neki teljesen természetes, hogy a 14 esztendő után ismét önállóvá vált (hatalmi szóval azzá tett!) és egyetemmé átkeresztelt TF (ugyancsak hatalmi szóval odacsinált) rektora lehetett. Annak ellenére, hogy ehhöz a normál akkreditációs szabályok szerint semmi joga nem lenne. Elismeri ugyan, hogy kissé botrányosra sikeredett a debreceni díszdoktorsága. Meg azt is, hogy a “rendes egyetemi tanári pályázatát” a Balogminisztérium “megfuttatta” ugyan a normál, azaz törvényes “pályán”, de mikor ez elutasítást talált (amihöz ezeknek “minden joguk meg volt“), hát az Emberminiszter Úr, a Hitehagyott, Orbánhívő ref. lelkész, “a saját hatáskörében” intézkedve … elintézte neki ezt Káder Janó közszolgálati elnöknél, aki a papírt – mármint az egyetemi tanári kinevezést – hosszas, mint egy 1,2 másodperces, tehát megfontolt mérlegelés után alá is írta.

Mocsai szerint tehát itten minden a legnagyobb rendjén vagyon. Nem történt semmiféle törvény- és szabálysértés. Ő valóban alkalmas és méltó. Hiszen a vonatkozó törvények mindezt lehetővé teszik. Innentől kezdve aljas machináció arról dumálni/suttogni, hogy ő csakis a Miniszterelnök Úr kegyéből és egy személyesen reá szabott törvény okán lehetett a TE rektora. Különben is, ez egy “készség alapú” felsőoktatás, ugyanolyan, mint pl. a különböző művészeti intézményeké. Márpedig ahol egy Vitray Tamás, egy Kocsis Zoltán, avagy egy Huszti Péter egyetemi tanár lehet, ott neki is teremhetne hasonló babér. Különös tekintettel arra, hogy őt 2002-ben az IHF (a Nemzetközi Kézilabda-szövetség) tízéves jubileumán életműdíjjal tüntették ki, amellyel bekerült “a világ négy legjobb edzője” közé.

Pedig ez az egész csupán hazugság! Mocsai azért méri össze magát a fentebb nevezettekkel, azért takarózik velük, meg az orbanista Oktatási Törvénnyel, mert saját teljesítménye okán csúcsra jutott sportolóként/edzőként jól érzi: itten nem a személyes teljesítmény, hanem az összeköttetés volt a lényeg! Ugyan azt álltja, hogy semmiféle közvetlen kapcsolata nincs az Állammaffia Főnöke, az Örökös MiniElnökkel (csak “tiszteljük egymást”), de simán eltűrte, hogy Don Vittorio (“Lajos bátyám, elintézem!“) rászabasson egy olyan törvényt a félbites szavazódroidokkal, ami olyasmire ad neki lehetőséget, amire igazából nem méltó. … Lehet, hogy alkalmas rá, felkészült is, de a pozícióhoz vezető néhány lépcsőfokot csakis azér’ ugorhatta át, mert a személyére írtak egy a hóna alá nyúló törvényt! Mindezt pedig hazugságokkal, másokra mutogatásokkal akarja leplezni, csak hogy a kognitív disszonanciáját valamennyire mérsékelhesse.

Hivatalos önéletrajzát böngészve egyszerűen nem értem, miért adta el magát az Állammaffiának. Mocsainak semmi szüksége nem lett volna arra, hogy talmi/csinált címeket és rangokat hagyjon (kérjen?) magára aggatni. Ő azért mégsem egy Bukovics István, aki lélekfényképezős tűzoltásból írhatta meg az MTA-dolgozatát, s most ugyancsak “profdoktor”, de rektornak már nem merték kinevezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (ez a pasmag ma “csak” az “Orbanika” doktori iskolájának vezetője!). Ugyanakkor azt sem értem, miért takarózik Vitrayval, Kocsissal, vagy éppen Husztival. Valóban tanítanak egyetemmé átkeresztelt főiskolákon, de egyikük sem ölthette magára a profdoktor címet, pláne nem úgy, hogy direkte rájuk szabtak ennek érdekében egy törvényt. Azt meg főleg nem értem, hogy ha valakinek tényleg van akkora szakmai teljesítménye és nagyobb mennyiségű publikációja, mint egy átlagos MTA-tagnak, akkor miért hazudja magának “a világ négy legjobb edzője”-tagságát abban a bizonyos interjúban, amikor a hivatalos (TE) önéletrajzában “mindössze” az európai szövetség (EHF) életműdíjáról beszél.

Cím- és rangkórság(?) okán Mocsai beállt a schmittpálok közé. Szorosan a Vezér végbele mellé! Így olyasmihez jutott, amihez nem méltó. Hatvan évesen nyugodtan visszavonulhatott volna a korábban már megalapozott elméleti szakember szerepébe, mint a TE egyik tanára. De neki ehhöz nem volt kedve! Neki muszáj volt részt vennie egy olyan “mérkőzésben”, melynek szabályait eleve az ő győzelmére “alkották” meg, most meg fel vagyon háborodva, hogy van aki ezt az orrára meri húzni, a szemébe mondja.

Mocsai Lajos 2011-ben “Fair Play“-díjat kapott “a sportszerűség népszerűsítéséért“. Ha akkor méltó is volt rá, ma már bizonnyal nem az. Vissza kéne vonni tőle!

… és ezt …

szendamondja!


Az utolsó interjú

Ferenczi Krisztinával készült interjú jelent meg ma a Népszabadság online-oldalán. Ezt szeretném most teljes terjedelmében feltenni blogoldalamra. Nem csak azért, mert minden szava örökbecsű, megőrzendő, hanem tiszteletteljes főhajtásként is eme kitűnő újságíró, eme nagyszerű ember és az ő tiszteletre méltó céljai előtt.

Cseléd-Magyarország visszatérése ellen

Halála előtt három nappal készült ez az interjú Ferenczi Krisztinával, aki másfél évtizeden keresztül követte fáradhatatlanul az Orbán-vagyon gyarapodását – többek közt a Népszabadság hasábjain –, és úgy látta, hogy az, ami ebből a történetből kirajzolódik, több erkölcsileg megkérdőjelezhető gazdagodásnál: alattvalói és vazallusi függésre épített, új állammodell. Fontos volt számára, hogy összegezze mindazt, amit erről gondol.

– Bő egy éve már, hogy megjelent a Narancsbőr, a miniszterelnök és környezete vagyonosodását vizsgáló második könyve. Meglepte a kötet fogadtatása?

– Számítottam rá, hogy sikeres lesz, de hogy egy hét alatt 10 ezer példány elmegy belőle, arra semmiképp. Végül összesen 33 ezer könyvet adtak el, ami kiugróan magas a magyar könyvpiacon. Örülök neki, hogy most legalább olyanok kezébe is eljutott, akik korábban nem nagyon érdeklődtek a téma iránt, alig hallottak róla, vagy alig vették tudomásul. A visszajelzésekből lehet tudni, hogy azért ezt a könyvet a „másik oldalon” is várták.

Azt, hogy ez a vagyonosodás, úgymond, nemcsak gazdaság, hanem hatalomtechnika, a hatalom és a pénz folytonos átfordulása egymásba, szóval

nem szimplán valami erkölcsileg megkérdőjelezhető politikusi viselkedés, hanem lényegében állammodell, nagyon kevesen és nagyon későn vettük észre.

Orbán Viktor személyes vagyonosodását sokáig még a sajtómunkások is huszadrangú kérdésként kezelték, és engem tapintatosan hülyének néztek, pedig ez az első számú probléma. Nagyon-nagyon régi célról és alaposan átgondolt stratégiáról van szó, amelynek a kiviteli tervei jórészt alighanem még Simicska Lajos briliáns agyában születhettek meg a kezdet kezdetén. Ez vált érezhetővé végre, talán már nemcsak nekünk, újságíróknak, hanem a közvélemény egy részének is.

Azoknak, akik utánam jönnek, elsősorban azt kéne tovább vizsgálniuk, hogyan született meg az Orbán-közeli kör, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és a többiek vagyona. Ha megyünk is kifelé a jogállamból, azért minden közpénzes tranzakciónak nyoma kell maradjon, és ez alighanem ezután is így lesz. Annak a megértése a legsürgetőbb, hogy kik ők valójában, és mi a szerepük az Orbán-rendszerben, a pénz, a vagyon és a hatalom körforgásában. Ha ez egyszer feketén-fehéren világossá válik, az bizonyosan döntő lélektani pillanat lesz.

Magyarország miniszterelnökét minden bizonnyal még nagyon sokáig Orbán Viktornak fogják hívni, de akárhogy is, egyszer az aprócska mozaikokból – hála azoknak, akik folytatják a munkámat – összeáll majd a kép,

napvilágra kerül az igazság. Megmutatkozik ennek a hatalomnak a valódi természete Tokajtól Felcsútig, Orbán Győzőtől Tiborcz Istvánig, és én egyszerre kívánom ezt a pillanatot Magyarországnak, és féltem is tőle. Vajon belenyugszik-e majd Váradi András juhász gyermeke és a hasonló helyzetű emberek megye- és országszerte abba, hogy ki vannak semmizve Magyarországból? Akár lemondó legyintéssel is el lehet majd intézni: persze, így megy ez. Ugyanakkor olyan mértékben rendeződtek át a vagyoni viszonyok a szegények kárára, hogy az aligha marad valamiféle következmények nélkül.

– Ez a „perverz újraelosztás” vagy a „nemzeti középosztály” megteremtésének a kísérlete közvetlenül kapcsolódna Orbán Viktor vagyoni helyzetéhez?

– Persze, ez a központosítás lényege:

a pókháló mindenhová elér, a legkisebb településeket is befonja, és a közepén Orbán Viktor ül.

Nemcsak az általa kontrollált törvényhozás szolgál számtalan esetben személyes érdekeket, de a teljes fideszes politikai osztály és a közigazgatás is Orbán kegyeitől függ, helyben pedig a közmunkát is a polgármester adja, és ha nem vagy vele jóban, akkor éhen hal a családod. Ergo: pofa be, ez az egyetlen érvényes szabály. Ezeken a helyeken, ezekben a helyzetekben semmilyen politikai jogok nem érvényesek.

A „pofa be”, a teljes kiszolgáltatottság a legfontosabb lépés az új jobbágyság és a cselédlakások Magyarországának visszatérése felé – a kádereknek és strómanoknak közben jut föld, megbízás vagy legalább trafik. Szépen kirajzolták mindezt a miniszterelnök vejének – egy huszonéves jogásznak – az egész országot átérő közvilágítási közbeszerzési sikerei. Az energetika újabban – minden szinten – nagyon érdekli Orbán körét. Ez a folyamat különösen jól látszik Alcsúton és Felcsúton, ezt én eléggé közelről követtem. A fociban is – amiről úgy tartjuk, hogy talán az egyetlen dolog, amit Orbán őszintén szeret – irdatlan pénzek mozognak, például általában is nehezen átlátható tevékenységű alapítványokon keresztül.

– Ön szerint mi vezetett idáig? A demokratikus választásokon szerzett, korlátlan törvényhozó hatalomhoz és ahhoz, hogy az esetek döntő többségében nem mutatkozik a kormány tevékenységével szemben érdemi társadalmi ellenállás?

– Nem utolsósorban a 25 éves, szisztematikus építkezés és az ellenfelek végtelen kényelmessége és rövidlátó ostobasága. Orbán nagyon dörzsölt hatalomtechnikus lett, ehhez ért igazán a politikából, és a másik oldal egyszerűen, fokozatosan lemaradt mögötte. Továbbá persze nagy szerepe van mindebben egy immár tulajdonképpen nyílt titoknak, az évtizedes Puch–Simicska-összebútorozásnak: Orbán pontosan felmérte, hogy azt, amit tervez, egyedül nem fogja tudni keresztülvinni: a szocialisták rövidlátása pedig romlottsággal is párosult.

– Tényleg úgy gondolja, hogy Orbán lényegében már ’89 júniusában is az volt, akinek ma ismerjük?

– Akkor, ’89-ben nagyon szerettem, amit mondott, de most, utólag már meg vagyok róla győződve, hogy igen, az volt. Nemrég felbukkant a sajtóban az az 1993-as szárszói felvétel, amelyen György Péter számon kéri Orbánon a híres székházügyet, Orbán pedig a Fekete Doboz kamerája előtt indignálódottan kikéri magának azt a méltatlanságot, hogy őt lényegében lopással vádolják meg.

Gyorsan ellenőriztem:

amikor sértetten elutasította, hogy kétségbe vonják az erkölcsi integritását és egyenes derékkal, önérzetesen megvédte a becsületét, akkorra már eljutott a székházpénz egy része az édesapja vállalkozásába Simicskáék részvénytársaságán keresztül,

akik átmenetileg bevásárolták magukat, hogy aztán később – jóval kevesebbért, mint amennyiért beszálltak –újra eladják a részesedésüket Orbán Győzőéknek. Ez mindennél beszédesebb. Amikor ezt megtaláltam annak idején, sok mindent megértettem. Akkoriban sok tekintetben könnyebb volt, mint az elmúlt években. Amikor az Orbán-bányákról írtam, egy-egy cikk megjelenésének délelőttjén már ott álltak mellettem a tv-stábok a terepen, és még aznap este benne volt az ügy a híradókban. A 2012-es, az Atlatszo.hu-n megjelent cikksorozatom idején senki nem állt mellettem, egyedül voltam. Ha az RTL Klub már akkor aktivizálja magát és mellém áll – amit most csinálnak, az nagyszerű –, akkor nem nyert volna a Fidesz tavaly kétharmaddal.

– De nyert. Hogyan tovább?

– Ezek ellen a folyamatok ellen leginkább az öntudat erősítésével és a hozzáférés növelésével lehet fellépni: meg kell próbálni mérsékelni a kiszolgáltatottságot. Utolsó erőmmel is igyekszem segíteni, hogy be tudjon menni Váradi András, avagy András juhász özvegye egy hivatalba, képessé váljon az ügyintézésre. Évek óta mondom, hogy mindenki, aki teheti, fogadjon örökbe egy falut. Ma már lényegében mindenhol elérhető az internet, a gyerekek használják is, de arra, hogy a szülők – még csak negyvenes – nemzedékét megtanítsa, hogy nemcsak a gyereknek lehet rajta játszani, de információszerzésre, tájékozódásra, ügyintézésre is jó lehet, társadalmi szinten senki nem vette a fáradságot.

A létbiztonságban élő, nagyvárosi értelmiségiek fukarul bánnak a tudástőkéjükkel, a Facebookon őrjöngenek ismerőseik meghitt körében, de nem emelik fel a mélyen tisztelt feneküket, és mennek el rendszeresen, sűrűn akár csak oda, ahol van legalább egy nyaralójuk vagy egy rokon, aki mindig meghívja őket disznóvágásra. Ha csak ezt az egy családot „örökbe fogadjuk”, azt megérezheti az egész falu. A szomszéd át fog menni, ha hallja, hogy a mellette élők már tudják ezeket a dolgokat. A tájékozódás esélye és az öntudat teheti a legtöbbet a cseléd-Magyarország visszatérése ellen. Nem kerül pénzbe, csak – igaz, nagyon sok – időt kellene rá fordítani. Az ezzel kapcsolatos feladatát az állam egyre kevésbé fogja ellátni, mert a közoktatás is egyre inkább cselédképzéssé alakul.

Riasztó perspektívák látszanak kirajzolódni Magyarország jövőjéről.

Ezért szerettem volna azt, amit én láttam ebből és amit látni vélek ennek az ellopott Magyarországnak a jövőjéről, még elmondani. Hátha talán egy kicsit fontos.

Szendam most nem mond semmit! Csak leveszi a kalapját, majd hosszú-hosszú ideig emlékezik! … Isten nyugosztalja, Krisztina!


Törvény és Szükség

Megdöbbentő, de ugyanakkor módfelett fontos interjút adott Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke a Mandinernek. Véleményét egyetlen mondatban összefoglalva: Bizonyos helyzetekben jogszerű lehet a jogtiprás és alkotmányos az, ami valójában sérti azt. … “Ha csak úgy nem!” – mondaná erre a viccbéli rabbi.

Mint ismeretes, múlt hétfőn az Orbángyűlés gyorsított eljárásban, azaz érdemi vita nélkül kegyeskedett módosítani az “Infotörvényt“. Ennek lényege, hogy a jövőben nem lehet névtelenül közérdekű adatokat igényelni; megtagadható az adatszolgáltatás, ha valaki egy esztendőn belül kétszer, ugyanabban a tárgykörben érdeklődik; ugyancsak tilalmas az az adat, mely egy jövőbeni döntés “előkészítését” szolgálja, illetve ha a szöveg “szerzői jogvédelem” alá esik; az adatszolgáltató előzetesen fizetendő térítési díjat szabhat ki a kérelmezőre, ha úgy ítéli meg, a kér információ kiadása az “alaptevékenységéhez szükséges munkaerő forrás aránytalan megterhelésével jár“.

Mi lesz e szörnyszülött törvény következménye? Először is az, hogy bármiféle, a hatalom által ilyen-olyan okokból eltitkolni szándékozott információ kikérése ezen túl bátorságot, hogy ne mondjam “civil kurázsit” igényel. Az illető ugyanis esetleg azzal a szembesülhet, hogy a Maffia belügyeinek környékén való kotorászása közben “valakik” az orrára koppinthatnak, s így rövid időn belül megtanulhatja azon mondás igazságát, miszerint “Aki kíváncsi, hamar megöregszik!“. Aki ennek ellenére tovább “erőszakoskodik”, azt (miután megfizetették!) vagy “kifizetik” egy semmit mondó, a témához köze nincs “válasszal” (osztán egy esztendeig érje be azzal!), vagy a Büró kijelenti: ez kéremszépen egy döntést előkészítő anyag, ami egyébként is szerzői jogvédelem alá esik. Ergó: ha politikuskám kifizet a köz pénzéből 100 millát egy tanulmányért mondjuk a Századvég nevű pénzmosodának, akkor nem csak annak esetlegesen “vicces” tartalmával nem ismerkedhetünk meg úgy kábé az idők végezetéig, de az sem kerülhet napvilágra, hogy az egyáltalán elkészült-e. Nem is beszélve arról, hogy a “térítési díj” mértéke teljes mértékben a hivatali önkény függvénye, azaz egyetlen oldal lemásolásáért akár ötezret is kérhetnek. … Hja, kérem, ahol egy tíz filléres gemkapocs ára akár száz forint is lehet a szokásosan abszolajte transzparens közbe’ szerzés során, ott ez is előfordulhat. Nemde?

(Természetesen tisztában vagyok vele, hogy most egyes nemzetellenes, kekeckedő alakok arra fognak hivatkozni, hogy az Informatika korában halálosan nevetséges fénymásolgatni a dokumentumokat. Egy alig ezer forintos pendrájvra pillanatokon belül oldalak ezreit lehet feltölteni. Ez ugyan igaz, de a Kifogásolók nem veszik figyelembe, hogy ez kéremszépen egy velejéig puritán, takarékos állam, ami nem pazarolhat közpénzt az ilyen kütyükre. Az persze elképzelhető, hogy az Igénylő hozza a sajátját, no de az egyáltalán nem biztos, hogy illeszthető lesz a speciális kormányzati igények szerint készült számítógépekhez. Továbbá egy idegen, az illetékes szervek által nem ellenőrzött adathordozó megjelenése a kizárólag a Köz érdekében létesített Nemzeti Elektronikus Hálózatban még akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet! Ugyi?! No, erre varrjon gombot az, aki továbbra is akadékoskodik!)

Mi tehát az Infotörvény-módosítás valódi értelme? Nem más, mint hogy szélesre tárja a Maffiaállam Maffiahivatalai előtt a joggal való visszaélés kapuját. Ezek után közérdekűeknek, tehát bárki által megismerhetőeknek csakis azon információk számíthatnak, melyeket a Bűnbanda kegyeskedik majd annak minősíteni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy így a polgár kizárólag a hatalom által szolgáltatott “értesülések” alapján ítélheti meg a saját, illetve az országa helyzetét, amely adatok valódiságáról azonban semmilyen módon meggyőződni nem tudhat. Márpedig a manipulált információkra támaszkodó vélemény nem más, mint “vélekedés”, avagy “előítélet”, ami semmiképpen nem eredményezhet polgári társadalmat, átláthatóan, a törvényeket betartva működő demokratikus államot. Ez ugyanis a diktatúrák legfőbb jellemvonása, s egy ilyen rezsim felépítése és “üzemeltetése” nem csak az érvényes nemzetközi szerződésekbe, nem csak a legalapvetőbb jogelvekbe ütközik, de még a Maffia által bő négy esztendővel ezelőtt reánk erőltetett, nyamvadt Tákolmányba is – a folyamatos “testreszabások” és farigcsálások ellenére!

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egész sem Átlag Juci, sem Átlag Józsi számára nem jelent problémát, hiszen általában nem tartoznak az Adatigénylők táborába (pláne nem a “Visszaélés-szerűek” közé). Felteszem, ha hallottak is valamit erről az ügyről, hát azt legfeljebb az unatkozó, fővárosi, liberális értelmiségiek “nyafogásának” tekintik csupán. Ugyanakkor velük is bármikor előfordulhat, hogy valamely szerzett, avagy alapjoguk érvényesítéséhez közérdekű információkra lehet szükségük. Márpedig e törvénymódosítás következtében azt fogják tapasztalni, hogy itt az a Szabály, hogy nincs szabály. Minden “egyedi elbírálás” alá esik, melynek kizárólagos alapja az általuk finanszírozott Állam, vagy az általuk fizetett Büró, avagy csupán az általuk eltartott Bürokrata egyedi, vélt avagy valós érdeke. Akkor pedig már hiába fordulnak az ilyesmikre “szakosodott” civil szervezetekhez, azok épp úgy a korrupt állami bürokrácia játékszereivé váltak, mint ők maguk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az első lépés természetesen az, hogy a Jogvédők a köztársasági elnökhöz fordulnak: kegyeskedjék mán’ alá nem írni ezt a Förmedvényt. Ámde Janó egy Káder, így Elődje nemes hagyományait követve elővette pennáját és aláírt. Marad így az Alkotmánybíróság, amely még a Tákolmány alapján is simán alaptörvény-ellenesnek nyilváníthatná ezt a módosítást. Ámde teljesen fölösleges immáron eme fórumhoz fordulni. Nem csak azért, mert bő két esztendeje az egész AB-ban pincétől padlásig hemzsegnek a maffia emberei, hanem azért is, mert az Ítélet már meg is született!

Lenkovics Narancsbás Barnabás ugyanis, a fentebb linkelt mandineres interjújában a legteljesebb egyetértéséről biztosította eme módosítást. Szerinte tényleg képtelenség, hogy egyesek, a “hobbijogvédők“, azok a bizonyos “hivatásos forradalmárok” minden mérték és tényleges “érintettség” nélkül azzal szórakozzanak, hogy adatigényléseikkel “a közösség rovására, annak költségére gyakorolják a saját jogaikat“. Úgy vélte ez a “kicsit furcsa“, így indokolt az ilyesmi korlátozása, esetlegesen anyagi ellenszolgáltatáshoz kötése (Az azonban már nem volt “furcsa” neki, hogy ha egy hivatalnak adatszolgáltatási kötelezettsége van, akkor bizonnyal van olyan alkalmazottja, akinek az ilyesmi szerepel a munkaköri leírásában. Márpedig ha ez az illető – akár felsőbb utasításra is – nem hajlandó ellátni a feladatát, akkor nem az Igénylőtől kéne pénzt kérni, hanem az ő fizetését – netalán az egész Hivatal büdzséjét – csökkenteni! Ugyi?!). Arra kérdésre pedig, hogy akkor ilyen körülmények között miként lehetne meggyőződni arról, hogy mondjuk egy a politikusok által 100 milláért megrendelt “tanulmány” megérte-e a pénzét, sőt, egyáltalán létezik-e, a narancsbási válasz: az ártatlanság vélelme alapján ő minden esküt tett köztisztviselőről alapban feltételezi, hogy “a hatalmával nem él vissza, és az abból származó előnyöket nem saját zsebre érvényesíti“. Ahogyan a saját bírótársairól is eleve feltételezi a “tisztán jogi szemléletet”, nevezetesen azt, hogy bár többségük valóban a Maffiaállampárt berkeiből került ki (Balsay és Salamon nertársak egyenesen az orbángyűlés maffiapárti padsoraiból, a törvény szerinti alkalmassági kritériumok minden létező teljesítése nélkül, akárcsak Stumpf nertárs), de amint magukra öltötték a talárt, már nem lehet őket “fideszesnek” tekinteni.

De a “legaranyosabb” nem ez volt. Hanem az, amikor a Főtákolmánybíró akadémikusi pontossággal levezette, mi az oka annak, hogy a testület két esztendővel ezelőtti elnarancsosodása óta teljesen megváltozott az ítélkezési gyakorlat, azaz hogy manapság az esetek 77%-ban átengedik a hatalom számára fontos, bár alkotmányosan alaposan necces törvényeket. Lenkovics szerint megváltozott a “szemléletmód”. Most már nem azt nézik, hogy formálisan mi lenne alkotmányos, hanem azt, hogy az adott helyzetben az államnak, a kormánynak mely alapjogokat van lehetősége(!) garantálni. Márpedig itten egy válság volt/van, mely megköveteli az azonnali cselekvést azt, hogy a formális alkotmányosság betartásával akár két esztendőre is elhúzódó döntéseket két hónapon belül hozzák meg. Mivel pedig a kormánynak erre kétharmados felhatalmazása volt (ezzel együtt pedig övé a politikai felelősség is), azt az AB-nak mindenképpen méltányolnia kellett, lévén az általa elnökölt testület “a nép pártján áll“!

Emlékszik még valaki Kósa Lajos hírhedt, 2010-es, nyári beköpésére? Nem arra a részére gondolok, amellyel sikeresen bedöntötte a forint árfolyamát, hanem arra, amely fölött alaposan elsiklott még az újságírók figyelme is. Lajcsi akkor ugyanis olyasmit is mondott, hogy tekintettel a válságra “szükség lehet bizonyos alapjogok átmeneti felfüggesztésére“. Hát ennek szofisztikáltabb, az alkotmányjog gúnyájába öltöztetett változatát olvashatjuk tegnap óta Lenkovics Barnabás jóvoltából.

A Szükség Törvényt bont!” – vegyük(?) immáron tudomásul, hogy ez a Legfőbb Jogőri Testület mottója!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Elitcsere

Néha minden szörnyűsége ellenére is kifejezetten szórakoztató az, amit az Örökös MiniElnök Emberei mondanak. Persze csakis azok számára, akik kedvelik az abszurd (fekete) humort. … Most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta be magát emlékezetembe a Mandineren tegnap megjelent, elitcserés interjújával.

Öreg könnyeket csöpögtettem, amikor elolvastam ezt a mandineres írást. Nem azért, mert Szalay dagadtra verte a saját és “konzorciális” lobbitársa nyeszlett mellét, az egyébként teljesen elcseszett amerikai “meghallgatás” okán. Szerinte ugyanis az történelmi áttörés volt. Az első olyan, melyen Magyarországot illetően végre kiegyensúlyozott vita folyt az Egyesült Államokban. Ahol végre elhangzott az is, hogy az Orbán-kormánnyal szemben az USA adminisztrációja kettős mércét használ és a politikai nyomásgyakorlás eszközével él. Ahol végre a helyzetet jól ismerő képviselők is szóhoz juthattak (Ted Poe texasi, republikánus képviselő szerint a magyar Alaptörvény kezdő mondata: “God bless the Hungarians!“, azaz “Isten áldd meg a magyart!“).

Nem azért nevettem, mert Szalay a továbbiakban ezt a “sikert” a lobbitárs Connie Macknek tulajdonítja. Azért sem, mert simán letagadta, hogy a Meghallgatást vezető elnök, Dana Rohrbacher Putyin-hívő, holott azt maga az érintett is beismeri (sőt, hangoztatta!). Miért is tettem volna, hiszen mint tudjuk, minden kupec a maga lovát dicséri. Ráadásul nekünk (magyar adófizetőknek) ez a két “paci” 1,4 milliárd forintunkba került.

Azon sem kezdtem vihorászni, amikor Szalay “a világ egyik legjobbjának” nevezte Arthur Finkelsteint, a karaktergyilkos propaganda csúcsra juttatóját. Holott lobbista társa, Mr. Mack Floridában éppen az ő kampánytanácsai következtében kegyeskedett jó alaposan elhasalni az ottani választásokon.

Még az se nagyon vette igénybe arcizmaimat, amikor Lánczi Tamást, a Századvég alkalmazottját (aki időközben a Londonban bejegyzett Finkelstein-Habony-cég ügyvezetőjévé avanzsált), kimagaslóan tehetségesnek nevezte. Hiszen mit is mondjon az egyik közpénzzel kitömött, nullum cum laudés rendszerszolga, a másik, ugyancsak közpénzekkel alaposan kitömött, nullum cum laudés rendszerszolgáról?

Mosolyogni akkor kezdtem, amikor Szalay “kreatívan” meghatározta a gyakorlatilag nem is létező, tehát csupán optikai csalódásnak számító Habonyt a saját szempontjából. Áh, dehogyis van vele neki és az Századvégnek bármiféle hivatalos kapcsolata. Áh, dehogyis állnak ők munkatársi, avagy baráti viszonyban. Árpi csupán egy “Bajtárs“, aki ugyanannak az Ügynek az elkötelezett harcosa, melynek maga Szalay is.

Mi is ez az “Ügy”? … No ekkor kezdtek potyogni szemeiből azok a bizonyos “öreg könnycseppek”. Nem azért mert a tartalmán mulattam. Az egyenesen rettenetes volt! Hanem azon kínkeservesen megfogalmazott, magasztosnak szánt, önheroizáló meghatározáson, mellyel Szalay operálni kezdett.

Az Ügy nem más, mint az Elitcsere!

Szalay azzal kezdett dicsekedni, hogy ő már legalább évtizede “dolgozik” (a Heti Választól kezdve a Századvégen át “különböző szervezetekig”) azon, hogy létre jöjjön az a bizonyos Centrális Erőtér. Ami nem más, mint a “jobbközép intézményrendszer” kiépítése, mellyel ő aktív résztvevője annak az elitcserének, ami “jelenleg is folyamatban van”. Melyik az az “elit” amit éppen most “cserélnek le”? Természetesen a “Posztkommunista“, melynek jellemzője az, hogy az “elmúlt húsz évben a nemzetközi liberális értékrenddel és politikával kötött laza szövetséget és kialakított egy intézmény- és befolyásrendszert“. A Jelenlegi Elit (tehát Ő is!) most abban érdekelt, hogy az utóbbiak “hegemóniáját csökkentse”, s ez már oly’ sikeres, hogy a posztkomcsik (a “liberális dzsihadisták” – anyám, borogass!) “vesztésre állnak”.

Mindez tiszta és világos. Az a bizonyos Új Elit nem más, mint az általa is képviselt, Közpénzeltartott Banda, mely a honi Költségvetés és az Uniós Támogatások fosztogatásával vált ölég gyorsan “polgárrá”, tehát (az ilyenek “olvasatában”) módos, sőt, gazdag emberré. Ők azok, akik ideológiai(?) alapon(?) állnak szemben a lecserélendő Régivel. Ők azok, akik megteremtik az Új Magyarországot.

Ámde van egy kis gond. Egy olyan kis gondocska, mely kicsalta szemeimből azokat a bizonyos öreg könnyeket. Az nevezetesen, hogy Szalay nertárs kifejezetten adós maradt az Új Elit eszmei és politikai meghatározásával. Azt ugyan megmondta, hogy a Régiek a posztkomcsik, de azt már nem, hogy kik is lennének Ők! Azt, hogy ez a Társaság vajh’ miben is különbözik lényegében a Régitől. Mondjuk abban, hogy nem kötnek laza szövetséget a liberálisokkal? Akkor milyet? Szorosat, avagy semmilyet? Ha nem a liberálisokkal, akkor kikkel? Önmagukkal? Netán a széljobbal? És az mennyire laza, avagy szoros?

Szalay nertárs/bajtárs ilyesmikkel nem törődött. Nem is tehette, lévén ennek a Bandának nem hogy a szó klasszikus értelmében vett Ideológiája nincs, de Elveik sem. Minden, amit “tudnak” és vallanak, az nem más, mint a Lenyúlás. Az, hogy Nekik egyszerűen “jár” mindaz, amihez önmaguk hatalomba emelése következtében hozzájuthatnak. Hogy minden az övék (mi, mindnyájan is!), s immáron az az Alapelv, hogy ők nyerjék a legtöbbet. Egészen pontosan: Mindent!

Ámde itt megint van egy gondocska. Az, amit az elmúlt hónapokban mindenki nyomon követhetett, aki csak egy kicsit is értően, no meg minimális szorgalommal figyeli Maffiaország történéseit.

Mi lenne ez? Nos, nem más, mint hogy nagyon úgy néz ki, az Új Elitet éppen most cseréli le a Legújabb Elit. A Bábmester, Bizánc Örököse, most véli jónak, hogy a szokásos megosztós-megversenyeztetős módszerével Dzsentri Dzsoni Főminiszter nyakába ültesse legfőbb riválisát, Rácsmögé Tónit. Úgy is mint a Miniszterelnök Személye Körüli Legfőbb Minisztert, aki egyfajta portás lesz a Zakkant és a Lázár között.

No, akkor most mi van? Posztkomcsinak minősül immár a Miniszterelnökséget vezető miniszter is? Az, akire a Hibbant az elmúlt egy esztendőben még a budiülőke beszerzését ráruházta! Az, aki mostanáig élet és halál ura volt a “kormányon” belül?!

Ezt a kérdést ugyan nem tette fel az interjút készítő Stumpf Bandi nertárs Szalay nertársnak, de nem is csoda. Hiszen arra pont olyan adekvátan tudott volna válaszolni, mint arra, hogy most, amikor nyilvánvalóan gőzerővel zajlik az Oligarchaváltás, akkor immár Simicska Lajos is “posztkomcsinak” számít?

Ez volt az, ami még Szalay nertárs hazudozásra, talpnyalásra és közpénzlopásra hardveresen programozott, egybites agyát is lefagyasztotta. Mer’ ugyi ha aszongya, hogy “igen”, akkor mi is a helyzet azzal az elsősorban Orbán által képviselt Új Elittel? Miként tűrhetett meg több, mint három évtizedig maga mellett a Nagy Rendszerváltó egy ilyen Alakot, illetve miként bízhatta rá a Nagy Rendszerváltó Párt finanszírozását? Ha meg “nem” a helyes válasz, akkor meg miért is köll most Luigit lecserélni különböző garamiakra és hernádiakra?

Szalay azonban nem volt rest. Némi gondolkodás után kisütötte magából a hónalj- és kozmaszagú választ: “Nem vagyok én kis állat- és növényhatározó“. (Ami meg az én olvasatomban azt jelenti: Lajosunk vagy egy pi(a)óca, vagy egy patkány, vagy egy tarack, vagy egy parlagfű – tőlem szabadon választható, egyikkel sem fogok vitatkozni!)) Majd megtoldotta az egészet azzal, hogy “Tartalmi értelemben annak van jelentősége, hogy van egy ilyen elitváltás“.

Aha! Hát én szívesen szemlélgetném ezt a Gegnszterváltást, mert a magamfajta bloggernek kimeríthetetlen kincsesbányát jelent. Ugyanakkor sajna szenvedő alanya is vagyok ennek abból a szempontból, hogy az én bőrömre (is) megy a Kisszerű Nagyfiúk játszadozása!

Nem csak Simicskát kéne már innen egészen a Holdig rúgni!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Bomlástermékek

A mi derék Kövér Lászlónk a napokban nagyon aktívnak bizonyult. Szorgalmasan tolta végig csőre töltött bullshit-ágyúját a nagymagyar médiasötétségben. És csak mondta és mondta …

A Házmester szerint a manapság tapasztalható bevándorlási hullám nem más, mint “az európaiak által kreált civilizációs modell bomlástünete“. Ezalatt ő azt értette, hogy az európai és a NATO-tagállamok elébb “szétbombázták” az ugyan nem túl kellemes, “de legalább működő” líbiai rezsimet, most meg azon csodálkoznak, hogy az észak-afrikai államon keresztül áradnak a menekültek Európába. Abba az Európába, melynek vezetői “erkölcstelen” módon olyasmiket állítanak, hogy nem szabad elijeszteni a bevándorlókat, mert rájuk a gazdaságnak szüksége van. Pedig csak annyit köllene tenniük, hogy “munkára nevelik” a fiataljaikat. De nem ezt teszik, hanem vagy a szolgáltató szektorból igyekszenek azokat jövedelemhez juttatni, vagy ha erre is lusták, hát a szociális szférából.

Kezdjük azzal, hogy ez a tömény bullshit-halom is arról tanúskodik, hogy a Szeretett Vezető és díszes bandája nem csak a mi fejeinkben igyekeznek káoszt teremteni, de az övéjükben is az van. Nálunk azzal próbálkoznak, hogy gátlástalan módon egyenlőségjelet tesznek a menekültek és a bevándorlók között (lásd még: “Nemzeti Konzultáció“!). Ez a próbálkozásuk –  mint az a Tárki legutóbbi kutatásából is látszik – meglehetősen sikeres, hiszen a felnőtt lakosság bő negyven százaléka nem rendelkezik annyi szemantikai tudással, hogy felfedezze az átverési szándékot. Ráadásul alapvető történelmi ismeretekkel sem, hiszen kitiltani szándékozni a menekülteket egy olyan országból, melyből 1956/57-ben 200 ezer magyar futott Nyugatra (ahol osztán be is fogadták őket), nem csak erkölcstelenség, de aljasság is. Arról nem is beszélve, hogy manapság a legszerényebb becslések szerint is 600 ezer honfitársunk tántorgott ki Európa boldogabbik felére, akiket e “logika” szerint tehát az Orbán-rendszer menekültjeinek kéne tekinteni.

További kavarás, hogy a nertársak (de legalább is maga Kövér) kizárólag a fizikai, illetve a kézzelfogható materiális javakat előállító tevékenységet tekintik “valódi munkának”. Aki például a szolgáltató iparban tevékenykedik, az szerintük alig jobb, mint az, aki szociális segélyen él, utóbbiról pedig tudjuk, hogy az pfuj, mert sima élősködés. Csekély vigasz, hogy ezzel Kövér lényegében önmagát is parazitának minősítette. Hiszen az orbángyűlési képviselők, meg a qurmáyban hemzsegő “politikusok” sem végeznek semmiféle fizikai melót, csak gyártják a szar törvényeket. Igaz, azokat legalább futószalagon és baromi drágán. (Persze az is lehet, hogy ez az a Kivétel, mely ugyi erősíti a Szabályt.)

parlament-2011karikatúra

Ám ha már a fizikai munka becsületénél, no meg az arra való nevelésénél tartunk, nem ártana megnéznünk, hogyan és miként illeszkedik egymáshoz a hazai Elmélet és a Gyakorlat!

Kitűnő példa erre a törökszentmiklósi székhelyű Surjány Hús Kft. esete. Ez a társaság (volt?) az ország második legnagyobb húsipari vállalkozása. Fénykorában 1100 embernek adott (zömmel fizikai!) munkát, jelentős forgalmat és évről évre 200 milliós nettó nyereséget produkált. A cég azonban a gyilkos piaci árverseny miatt megroggyant, s a napokban kénytelen volt csődvédelembe menekülni. Mi volt ennek oka?

Néhány esztendővel ezelőtt valóságos csődcunami söpört végig a honi húsosok fölött. Rakásszám dőltek be a különböző, nagynevű vállalkozások, melyek közül sokan csak úgy tudtak a víz felszínén maradni, hogy állami támogatást kaptak. Természetesen nem közvetlenül, azt tiltották volna az EU szabályai, hanem az érintett települések önkormányzatin átcsorgatva. Így kapott Kaposvár 3,5, Pápa 1,5, Gyula pedig 1,8 milliárdot. A Megmentettek osztán úgy döntöttek, hogy az állami mankóra támaszkodva gyilkos árversenyre kényszerítik a Kimaradtakat, megszerezvén ezzel a piacaikat.

Az egyik ilyen “kimaradt” volt a törökszentmiklósi cég is, mely az állami piactorzítás okán takarékosságra kényszerült. Többek között úgy, hogy alkalmazottainak létszámát a felére csökkentette. Ámde ez sem volt elég, ezért kölcsönének meghosszabbítását kérte számlavezető bankjától, hivatkozván arra a tavaly májusi kormányrendeletre, melynek alapján a kft. állami hitelgaranciára volt jogosult.

Csakhogy ezt az ígérvényt a Maffia visszavonta, így az Erste (tekintettel az ismertetett csődcunamira) már nem merte vállalni a kockázatot. Miért nem teljesített az állam az ígéretét? Nos azért, mert híresztelések szerint egy bizonyos Mészáros Lőrinc nevezetű felcsúti gázszerelő kinézte magának (pontosabban a “Bakony Hús Kft.”-nek) a Surjány vágóhídjait, melyeket csőd esetén meglehetősen alacsony, “diszkont” áron, tehát szarérhúgyér kaphat majd meg.

Mi következik ebből? Az, hogy annak a bizonyos “munkának” csak akkor vagyon böcsületje, ha azt a melósok a Maffiának “megfelelő” cég, avagy tulajdonos égisze alatt végzik. Ha nem, akkor meg menjenek nyugodtan tökre, avagy közmunkára … szabadon választható a dolog, bár a kettő között szinte semmi különbség.

Nem tudom meddig tart még a Surjány vergődése. Mikor fogják végre a tulajdonosok megérteni az Idők Szavát. Mikor fogják beadni a derekukat, s a felajánlott (természetesen szemtelenül alacsony) áron eladni Lőri mesternek a vagyonukat. Addig azonban ez a cég nem termel, nem foglalkoztat és nem fizet adót sem. Ami pedig – ha csekély mértékben is, de – gyengíti a honi gazdaságot. Azt pedig szintén Lackótól tudjuk, hogy “egy ország érdekérvényesítő képessége a gazdasági erejétől függ“.

Így illeszkedik Orbanisztánban egymáshoz Elmélet és Gyakorlat. … Szép vagy, gyönyörű vagy Agyarország!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!