Ez így nem fog menni!

“Helyzet” van sőt, “fokozódik”. “Megoldás” köllene, de egyre kevésbé “látszik”. Nem ártana némi “társadalmi öntudat”, de azt sikeresen “kisavazták-kilúgozták” belőlünk azok, akik “politikusok”-nak nevezik magukat, s most azoknak a helyein ücsörögnek, akikre a legnagyobb szükségünk lenne: államnők és államférfiak, önfeláldozó hazafiak … POLITIKUSOK!

Alapvető civilizációs norma, hogy felnőtt emberek legelébb a gyerekeik szükségleteiről gondoskodnak, a “Maradék-elv”-et pedig kizárólag önmagukra alkalmazzák. Ennek oka az a kollektív tudatba ivódott felismerés, hogy a gyerekből – zsarolótól zseniig – még bárki és bármi lehet, ergo a Jövő (talán soha nem realizálódó) Lehetőségeit nem áldozzuk fel a Jelen (talán félre ismert) Igényeinek oltárán. Aki nem így tesz, azt egészséges lelkületű embertársainak közmegvetése sújtja.

Valamilyen okoknál fogva ezt a civilizációs alapelvet hazánk lakosai csak a Társadalom alapeleme (atomja?), a Család esetén alkalmazzák, tágabb értelemben pedig nem. Az ország polgárai nem tekintenek egymásra úgy, mint családtagokra, akiknek igenis vannak pontosan meghatározható közös érdekeik. Ehelyett inkább a legyőzendő ellenfelet (rosszabb esetben: ellenséget) látják egymásban, akik fölött a “Saját Jólét” (kinek mit jelent ez) érdekében erkölcsi és jogi szabályok nem egyszer tudatos megszegésével köll győzelmet aratniuk, nem törődve a következményekkel.

Ezek pedig nem mások, mint “Carpe diem!” rossz példájának az Utódokra hagyományozása, az így kialakuló mégpocsékabb Társadalom, a mégélhetetlenebb Holnapok, az “erősebb kutya baszik” Dzsungel-világa, a Pillanat Igényeinek mértéktelen kielégítése okán felélt és a “Maradék-elv” alapján “finanszírozott” Rettenetes Jövő … és ebben az olyan kormányok és politikusok hosszú sora, amelyeket és akiket ez a mentalitás juttat hatalomra, s amelyek és akik ennek alapján gyakorolják uralmukat egy éppen aktuális többség (aktív és hangos kisebbség!) átmeneti egyetértésével, jóváhagyásával.

A jelenlegi kormányzat és annak “politikusai” nem az elsők, de úgy tűnik, nem is az utolsók az ilyen típusú kabinetek és “államemberek” eljövendő hosszú sorában. A Jelent finanszíroztatják a Jövővel akkor, amikor például teljesen szükségtelenül 600 millió euróval előtörlesztik a három százalékos IMF-hitelt … majd’ 10 százalékra felvett, szabadpiaci kölcsönökből, csakhogy egy, az “elefántok” által körberöhögött, ordítozó VikiMouse a cingár bicepszeit mutogathassa. Ezt teszik akkor, amikor 600 milliárdos költséggel kivonják a Kedvezményezett Réteget (önmagukat) a közteherviselés alól, 16 milliárdnyi plusszal államilag támogatják a miniszterelnöki mániát (foci), de elvonnak 35 milliárdot a szerintük “önfenntartásra” köteles felsőoktatástól, s ugyancsak a “Maradék-elv” alapján finanszírozzák a kultúrát (azt feketék és elsimonok meg dörnerek prédájául dobva!) … az egészségügyről pedig már nem is szólva!

Minden tevékenységük tehát a Pillanat (gyakran atavisztikus és alpárian ágyékkörnyéki) Igényeinek kielégítését szolgálja, s ahogy azok változnak, úgy rángatják ide-oda azt a bizonyos kormányrudat. Egy egészen pontosan sőt, név szerint meghatározható, az ország ereire gigantikussá dagadt (hova akarnak még nőni?!) piócákként rátapadó hatalmi/üzleti kör érdekében hoznak futószalagon, slendriánul megfogalmazott, egymásnak is ellentmondó törvényeket, amelyeket osztán a Kétharmad Örökérvényűségének bástyáival igyekeznek körülvenni, hogy azokat az ő egyetértésük nélkül megváltoztatni soha többé ne lehessen. Aztán – biztos, ami biztos alapon – hoznak még egy olyan választási törvényt is, mellyel a maguk Kétharmadát igyekeznek bebetonozni.

Arra azonban nem gondolnak, hogy ezen választási törvény alapján így már csakis két lehetőségük van: nagyon nyerni, avagy oltárit bukni! Akkor pedig hogyan fogják majd “megvédelmezni” a maguknak kitalált és megalkotott “vívmányaikat”? Ha az így elkerülhetetlenül létrejövő Túlhatalom ellenük fordul, akkor vajon ki fogja megvédelmezni az ő jogaikat? Mit fognak tenni akkor, ha az általuk teremtett precedensek alapján a következő kabinet is a Visszamenőleges Önkényt alkalmazza majd? Esetleg jön az az Alkotmánybíróság, amely ippeg pont nekik köszönhetően ma már a gatyáját sem húzhatja le önállóan? … Csak a Jelen van nekik, Jövőjük meg nulla!

Eközben pedig mit csinál a Társadalom? Egy aktív és hangos kisebbsége Támogat, mert azt hiszi, hogy a “Nyertesek” közé tartozik (nem igaz!), s ez már örökidőkre így is lesz (nem igaz!). Egy passzív és csöndes többsége Tűr, mert azt hiszi, hogy a Jelen változtathatatlan (nem igaz!), s ha bármivel megpróbálkozna, azzal csak saját helyzetén rontana tovább (nem igaz!). Egy többé-kevésbé aktív, de csöndes kisebbség pedig Tétovázik, mert azt ugyan tudja, hogy ez így nem mehet tovább (igaz!), azt is, hogy körülbelül mi lenne a jó, de azt hiszi, hogy ezt helyette valaki másnak köll megváltoztatnia, létre hoznia (nem igaz!).

Három különböző csoport ez? Nem, ugyanis van bennük közös. Az, hogy egyik sem méri fel a Jelen tetteinek Jövőbéli Következményeit. Az, hogy mindegyikük így, vagy úgy, de hagyja felélni a Jövőt. Az, hogy mindegyikük azt hiszi, hogy majd jön “A Politikus” (honnan?) és az amorf elképzeléseinek megfelelően fenntartja (mit is?), avagy megváltoztatja (mire is?) a viszonyokat. … Jelenük van csupán nekik is, Jövőképük pedig nulla!

De mit csinál a “Politika”? Az, amelyről már megint kiderült, hogy ugyan “lehetne más”, de nem így! Az egyik csoport ugyan látja a Jelent, de azt képzeli, hogy elég pusztán kiadnia néhány brossúra-ígéretet, meg az Összefogást támogató nyilatkozatot, ám igazából nincs más dolga, mint kivárnia szükségesen kellő mértékűvé fokozódó társadalmi elégedetlenséget (mikorra is várható ez? … és addig mi lesz?), s osztán – amikor az a bizonyos “inga” visszalendül – a Jövő a Múlt alapján folytatható lesz (aljas számítás). Egy másik nem tudván (akarván?) szabadulni a Múlt általa is létre hozott sztereotipiáitól, negligálva a Jelen adta helyzetet és igényeket azt hiszi, hogy majd ő, az általa önkényesen kiválogatott “partnerekkel” fogja megvalósítani azt a sterilen laboratóriumi Jövőt, amelynek menetrendjéből pusztán a Társadalmat, annak lelki és egyéb beállítódottságait, meg a “többiek” által létre hozott befolyásoló tényezőket felejtette ki (ostoba doktrínerség). A harmadik pedig ugyan szintén látja a Jelent, tudná is, hogy mit köll tenni a Jövőért, de a Múltban gyökeredző (saját és mások) sértettségek okán képtelen létre hozni az ennek megvalósításához alapvetően szükséges Összefogást (egoizmus, pökhendiség).

Ami közös bennük, az az, hogy mindnyájan tisztában vannak ugyan a Jelennel, de nincs Jövőképük. Vannak ugyan papírra leírt elképzeléseik, de kettő közülük megvalósíthatatlan (az egyik bizonyítottan működésképtelen, a másik életidegen), a harmadik pedig a saját egójukat félretenni hajlandó, az ország Jövőjéért bármit feláldozni képes partnerek híján pedig egyelőre kivitelezhetetlen!

Emberek! Ez így nem fog menni! Szedjétek össze magatokat, de nagyon gyorsan, mert a gyerekeitek úgy fognak járni, mint Orbánéi! Lehet, hogy gazdagok lesznek, de csak egy Maradékországot fognak örökölni! Márpedig egy ilyenben még vagyonosan sem lehet élni!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Magyarszemlészek

A magyarországi Népszavában publikáló Szász István “tollaival” már nem egyszer “ékesítettem fel” a blogomat. Soha nem volt nehéz dolgom, hiszen csak schmittelnem/semjénelnem köllött kitűnő írásait. Tegnap ismét olvastam tőle egy olyan jegyzetet, amely mellett nem lehet “csak úgy” elmenni. Félre tettem … írtam egy posztot … megint elővettem, s aztán majd’ 24 órányi gondolkodás után úgy döntöttem: bár lenne mondandóm a témáról, nem fogom elrontani egy élvonalbeli publicista írását a magam göcögéseivel, hiszen messze tökéletesebben fogalmazott meg mindent, mint amire én képes lennék, s ráadásul sokkal, de sokkal pontosabban!

Kígyó – béka …

Fekete Györgyön nem csodálkozom. Rapid Györgyként jól emlékszem, mikor az Antall-kormány al-kultuszállamtikárként “büdös bolsikén” tisztes szakembereket úgy rúgott ki rapidul, ahogy csak tudott. Bár akkoriban kicsit azért meglepődtem, mert Feketét, mint jó belsőépítészt ismertem meg. No, de ugye, neki egyszerre mindenki, sok máshoz hasonlóan, nyomorult vörös lett, aki nem Csaba királyfi sosemvolt csillagösvényén érkezdett és nem alázatosan szolgálta az új jobboldali rezsimet. Ő már nem változik, itt marad ennek az újra szerencsétlenné tett magyar kultúrának a nyakán. Feneketlenül gyűlöli, ami liberális, ami demokrácia, ami nem úgy hazafi, ahogy azt az ő elrugaszkodott eszmevilága sugallja. Szégyen és közveszély, hogy ennek a józan ítélőképesség nélküli embernek kezébe hatalmat, pénzt, befolyást adnak. Még hozzá alaptörvényileg!

De Medveczky Ádám karmesteren csodálkozom és megdöbbenek. Mint ismeretes, a karnagy úr azt mondta, hogy ha Konrád György kimegy külföldre és onnan kígyót-békát kiabál hazájára, akkor nem magyar. És, amennyiben hasonló kritikával él a Nobel-díjas Kertész Imre, vagy Esterházy Péter, akkor magukra vessenek, mert ők sem magyarok.

Furcsa! Nem tudtam, hogy a jeles muzsikust a kitűnő, szabad szellemű Zeneakadémián okleveles magyarszemlésszé is kiképezték.

Medveczky egykor jó muzsikusként, nagy reményű karmesterként kezdte pályáját. Mi történt ezzel az emberrel? Mitől veszti el emberségét, józanságát, hogyan lesz egy univerzális művészet gyakorlója, durva, embert sértő, művésztársakat gyalázó, vad nacionalistává? Olyanná, aki kétségbe vonja Kertész Imre, Konrád, Esterházy vagy bárki magyarságát. Micsoda belső megtévedés, micsoda a beteges indulat kell ahhoz, hogy egy valaha értékes muzsikus ilyen megveszekedett kijelentésekre ragadtassa magát? A lélektan tud választ adni erre a félelmetes jelenségre. Idők múltán, ki tudja miért, a tehetség fogyatkozik, a nagy remények nem válnak valóra. Helyükbe ellenségesség, a nála kvalitásosabbal szemben gyötrő irigység lép. Ahelyett, hogy minden erejével, szorgalmával, valaha volt jelentős tehetségét tartaná karba , gyűlölködik, magyarkodik, kiosztja, hogy ki magyar, ki meg – szerinte – nem az. Talán Bartók Béla magyarsága ellen is kifogása van karnagyunknak? Hiszen az az ember, aki nagy magyar és ugyan akkor egyetemes alkotóművészként nem tudta elviselni szeretett hazája jobbszélre tolódását, aki Konrádnál, Kertésznél keményebb szavakkal illette kora álmagyarjait, bőven rászolgált mai mérce szerint a “nem magyar” kitételre.

Bartók írja, nem sokkal emigrációba menekülése előtt, egyik levelében: “Sajnos nálunk az úgynevezett keresztény középosztály szinte teljes egészében a náci eszméknek hódol. Szégyellem, hogy én is ebből az osztályból származom.” Ha Medveczky következetes, akkor ezen az alapon egy hangnyi Bartókot sem fog vezényelni! De nem ám! Azt a művészt, akit a Horthy-korszak nacionalistái nem győztek támadni, aki szörnyűségnek tartotta a Horthy-korszak lezüllését. Csak hát ugye az a baj, hogy még sem Tormay Cécile, meg Wass gróf, hanem Bartók Béla az, aki minden időkre a művészet és az erkölcsi kiállás legnagyobbjai közé tartozik.

Meg aztán, ha megemlítem Schiff Andrást – hát vele, napjaink egyik legremekebb magyar pianistájával, hogyan állunk? Ő, az emberi méltóságában, magyarságában, hitében folyvást megsértett nagy művész, szintén az emigrációt választotta. S nem fogja be peres száját, hanem nagy elődeihez hasonlóan nem szűnik meg honi viszonyainkat a legkeményebben bírálni. Ahogyan tette ezt Bartók, ahogy tette egykor Bruno Walter, Toscanini vagy Thomas és Heinrich Mann és még annyian!

Mint a magyar Operaházból elűzött remek dirigens, Fischer Ádám és testvére a nem kevésbé jeles muzsikus, Fischer Iván. Medveczkynek ezek a nagyszerű magyar művésztársak nem magyarok? Esetleg Thomas Mann műveit sem veszi a kezébe, mert anno a német próza e nagymestere kora német rezsimjét a lehető legkeményebb “nemnémet” szavakkal illette s kit ezért német állampolgárságától is megfosztották. Medveczky Ádám nyilván nem kíván a “nemmagyar” Schifffel együtt muzsikálni. Művészbarátságot, erkölcsi, esztétikai értéket feláldoz egy megveszekedett álmagyarság, egy gyilkos nacionalizmus oltárán?

Jobb sorsra érdemes művész így pusztítja önmagát, s így pusztítja hazáját, amikor kiutasítaná, egy gonosz és ostoba politikai kurzus és egy belső meghasonlás jegyében a legnagyobb magyarokat. A kígyó meg a béka most már ott van, ahol régebben még muzsikálás volt, ahol a művészi igazmondásnak volt otthona. Titkon – gondolom – Medveczky és társai azért tudják, hogy egy hazug politikai kurzus elkerülhetetlen bukása után helyre áll a rend az értékek körében. A magyarságukból kigyalázott, megsértett művészek, Schifftől Esterházyig és tovább, fényesebben, igazabban lesznek magyar és egyetemes művészek, mint eddig. A talmi, az irigy, a hitvány politikába belázasodottak pedig kihullanak a művészetből. Nekik nem marad más, mint a szégyen, a tükörbe nézés és gyötrelmes felismerése annak – kígyóval, békával, hogyan alázták meg önmagukat, egykori művész mivoltukat.
Tudnom kellett volna persze, hogy 2006-ban Medveczky Ádám a MIÉP-Jobbik közös jelöltje volt.

(Javaslom mindenkinek, hogy kattintson rá az írás eredetijének linkjére, s olvasson el egynehány ehhez érkezett kommentet! No nem azért ajánlom ezt, mert szadista vagyok, s szeretném, ha nem csak az én gyomrom forogna sokezres “r/m”-mel, hanem hogy a kultúremberek/demokraták is tisztában legyenek azza: kikkel vagyunk mi itt, NERisztánban körülvéve! – szendam)


Hihetetlen!

Jóérzésű embernek ökölbe szorul a keze, kinyílik a bicska a zsebében annak láttán, hogyan bánik (bánik? – szórakozik!) az orbanista hatalom a tudatosan elszegényített emberekkel, közülük is a közmunkások állítólag 300 ezres populációjával. A jóllakott sőt, elhízott “emberek” antiszociális magatartásának, cinikus részvétlenségének eme legújabb példáját nem tudom szó nélkül hagyni!

Azt olvastam ma a nepszava.hu weboldalán, hogy dicsőséges kormányunk 50 millió forintos pályázatot írt ki, amelynek célja, hogy a közmunkaprogramban részt vevő, szerintük 300 ezer embernek és családjának(!) a nyaralását támogassák. Nos, ha az elemi matematika szabályait alkalmazom, s feltételezem, hogy valamennyi közmunkás jelentkezik ezen bőkezű támogatásra, akkor a fejenkénti állami szubvenció összege a horribilis 166(+ kétharmad!) forintra jön ki. Fel is merült bennem a kérdés, hogy egy – rendkívül optimális esetben – havi bruttó 47 ezerrel fizetett ember, valamint minimum két hozzátartozója hogy az ördögbe tudná megoldani a nyaralását ezen támogatásból, különös tekintettel arra, hogy egyetlen BKV-vonaljegy is ennek úgy a duplájába kerül.

Tovább olvasva a hírt azonban módosítani voltam kénytelen a számításaimon, mivel a pályázatra való jelentkezés határideje március 20. Annak okán, hogy vidéken a közmunkaprogramok január-februárban szünetelnek (addig a kormányzati elképzelések szerint vagy az éh-, de inkább a fagyhalál végez majd a sok ingyenélő lehetőleg minél nagyobb részével!), ezért osztán csakis a fővárosiak jöhetnek számításba. Közülük is pedig kizárólag azok, akik rendelkeznek számítógéppel, nyomtatóval és internettel, lévén a pályázat jelentkezési lapját a netről való letöltés és annak kinyomtatása után lehet csak a megfelelő helyre beküldeni.

No, akkor számoljunk! Feltételezve az optimális helyzetet, tehát azt, hogy az illető közmunkás fővárosi, teljes munkaidőben foglalkoztatott, nem rendelkezik semmiféle köz-, avagy közüzemi tartozással és még a kirendelt munkafelügyelője (kápó) sem talál semmiféle pénzbírsággal járó kivetni valót a magatartásában, ezért(!) osztán hiánytalanul kézhez kapja a hetente folyósított 9.800 forintját(!!!), azaz minden fillér a zsebébe kerül abból a pénzből, melyet a nagylelkű kormány a szociális helyzete(!) és az elvégzett munkája(!) alapján neki folyósítani kegyeskedett. Tegyük fel továbbá, hogy ebből az utolsó fillérig képes kifizetni lakhatási költségeit (rezsi), gondoskodni a létfenntartásáról (élelmezés). Nos, akkor mondja már meg nekem valaki, hogy ugyan ki az az Ideáltipikus Fővárosi Közmunkás, akinek mindezek után még telik internetre, nyomtatóba való festékkazettára (esetleg -szalagra) és papírra is?! Mivel nincsenek adataim, így kénytelen vagyok pusztán becsléssel élni, s ennek alapján megállapítani az egészen kerek NULLÁT! Feltételezem továbbá, hogy a közmunkás-populációból egészen pontosan ennyien vannak azok is, akik az “Erzsébet Yacht Hotel“-ben, avagy az “Erzsébet Szállodá“-ban eltöltött egyetlen percnyi nyaralásuk önrészét is ki tudják fizetni!

Joggal merül fel a kérdés, hogy ugyan ki volt az az elvetemült, aki ezt kitalálta. Az ilyesmi leginkább arra a Miniszterelnöki Főtanácsadóra jellemző, … 

Kattintson a bezáráshoz!

…aki évi 10 milliónkba (plusz állami autó és soffőr) kerül nekünk (meg a megadóztatott közmunkásoknak is!). Aki a “Minden Gyerek Lakjon Jól!” nevű izéje keretében vetőmagot, meg naposcsibéket osztogat az éhezőknek, persze nem saját pénzből. Aki kitalálta az egész ócsai gettót, meg (állítólag) az Orbán-kormány összes szociális “reformját”. Aki szociológusként a minősített szociopátia kissé rozzant és rendkívül aszott emlékművét testesíti meg. Aki még tavalyelőtt egy tenyérbemászóan szemtelen interjúban adta elő gyomorforgató elméleteit, s akiről “maroz” kolléga az “Örülünk, Vincent?“-en oly’ keresetlen szavakkal emlékezett meg.

Ámde tovább olvasva a Népszava hírét ismételten felül kellett bírálnom magamat. Az egész gusztustalan ötlet ugyanis nem, avagy nem csak “Subcomandante Hegedüs“-től származik, hanem inkább attól a közpénzlenyúlási “Közkereseti Társaság“-tól, melyet összefoglaló néven “Orbánpárt“-nak, avagy “Simicska-Magyarország“-nak hívunk. A fentebb már linkelt cikkből ugyanis kiderül, hogy azért köll a közmunkásoknak pont “Erzsébet” nevű szállodákba pályázniuk, mert az Alsimicskák által igazgatott “Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány” további 50 milláért az “Erzsébet Program“-ot akarja egy reklámvideóval népszerűsíteni! … Akárcsak egy ötvenesévekbéli, rákosista kampány filmben: a nagymellű és szögletes állú, kissé túltáplált Közmunkásnő, pirospozsgás és bodorhajú Közmunkásgyermekét karján lovagoltatva, izmos Közmunkásférjjel (templomi öskövőről hiteles papírt lobogtatva!) az oldalán együtt élvezik az Erzsébet Program áldásait a Balaton partján, s közben öntudatos tekintettel merednek a teljesen tökéletes NER-Jövőbe, illetve Miniszterelnök Urunk orcája másába (melyen az Elpocakosodott Sportoló szokás szerint huszonévesnek van photoshoppolva)! … (Megrendelő: MNÜA; Fővállalkozó: Mahír; Kivitelező (statisztériával együtt): Andy Vajna; Fogyasztó: NERisztán elbutult alattvalói!)

Hát nem hihetetlen, hogy egyesek még ezt a bőrt is képesek lehúzni a közrabszolgákról? Undorító!

… és ezt …

szendamondja!


Schifferizmus – vagymijafene?!

Írtam már pár posztot a “Lömpikék“-ről (hivatalos megnevezés: “Lehet Más a Poltika” – LMP), melyekben sokszor keresetlen szavakkal minősítettem politikai tevékenységüket. Emiatt már megkaptam az “orbitális barom” megnevezést is , mindössze azért, mert a tavaly novemberben (is) leírt véleményem nem talákozott a kritikusoméval. Nos, a szombati LMP-kongresszust követően várom az illető szíves exkuzálásait feltéve, ha nem eleve Orbanista!

Kezdeném a posztot egy töredelmes önvallomással! Azzal, hogy mióta “szabadon” lehet idehaza választani (1990) még soha nem tiszteltem meg a Magyar Szocialista Párot egyetlen voksommal sem. Egészen 2010 előttig valamennyi “ikszemet” az SZDSZ-re pazaroltam (a “pazarlás” érzete csak 2006-ban lépett fel bennem először, a 2009-es EP-választásokkor pedig pláne!). Az MSZP-t nem azért mellőztem, mert a mostanság (meg akkor is) divatos terminus technicus szerint “Patás Ördög“-nek tekintettem a minimum “three-in-one” pártot, hanem pusztán azért, mert  a mélyen gyökeredző provincializmusuk és  a hónaljszagú korrupciókra való hajlamosságuk okán, egyszerűen nem tartottam alkalmasaknak őket az úgynevezett “Új Magyarország“: azaz a modern, a XXI. század és a prosperáló EU-alapító államok által lefektetett normák alapján működő Köztársaság megteremtésére. Ebből a szempontból nem is csalódtam bennük. Ámde az eddig tapasztalt “jobboldali” (pláne a két OVi-kabinet!) kormányokhoz képest kénytelen vagyok megállapítani, hogy ugyan jóval nagyobb államvezetési szaktudásról tettek tanúbizonyságot – hiszen nem omlott össze az egész ország az ő uralmuk alatt annyira, mint a mai admnisztráció idején! – és sokkal szégyenlősebbek voltak a lopkodásokat illetően, de igazából csupán ezek azok, melyek megkülönböztetik őket (Puchpithecusok) a mostaniaktól (Simicskasaurusok) a jelenlegi Bandától! Teszem hozzá: ezek azért jelentős különbségek, ámde a végösszeg szempontjából elenyészőek!

Amikort én, mint születetten centrista-liberális (ráadásuk a “murphysta törvények” gyakorlati “alkalmazója”), aki bizonyos esetekben a klasszikus “jobb”, másokban pedig a “bal” megoldásainak híve, 2010-ben párttalanul maradtam. Parttalan pártkersesésem pedig sikertelen maradt, azért osztán “jobb híján” (de nem úgy, ahogyan a Dilinyósból “jogász” lett!) a Schiffer-féle LMP-re adtam mindkét voksomat. Tettem mindezt annak ellenére, hogy tudtam: Sólyom Laci bácsit a Schiffer által ügyvivősködött “Élőlánc” ajánlotta az Orbánpárt figyelmébe (nos, miért is?!), akit aztán az ismert körülmények (csalások!) közepette Közt.elnöknek is válaszottak (nos, miért is?!). Teszem hozzá: S.L. előélete szempontjából sokkal alkalmasabb volt erre a posztra, mint az Úttörő Örsvezető (Szili), arra pedig csak később jöhettünk rá (S.L. képtelen volt leplezni preferenciáit és köztársasági elnökként viselkedni!), hogy talán mindkettejük helyett lehetett volna egy Bölcs Öreget jelölni erre a posztra! … Például Vitányi Ivánt!

Jobb- és balhíján tehát 2010-ben az LMP-re voksoltam, s teljes megdöbbenésemre a pártnak sikerült is bejutnia az Országgyűlésbe. Igaz, hogy a sikernek már akkor is volt némi “szaga” (hirtelen és a kellő időre előkerülő, kellő mennyiségű kopogtatócédulákról szólt a “választási saga“), de ezt még nem vettem annyira komolyan, hogy meghúzzam a vészharangot (én marha!). Még azt sem, hogy a schifferista vezetés már a kezdet kezdetén is “harmadik pólus”-ként határozta meg magát (bár “pólus”-ból max. kettő lehet!) kijelentvén: egyenlő távolságot kíván tartani a levitézlett szociktól és a hasonlóan alkalmatlan fidesznyikektől. Osztán történtek (Manyup-pénzek lenyúlása, Tákolmány, Új Munkatörvény, stb.) amik történtek, s egyáltalán nem tapasztaltam tőlük (legyek igazságos: “sem”!) effektív ellenállást, bármiféle hatásosnak szánt tiltakozást, holott erre a meghírdetett alapelveik kötelezték volna őket. 

Az LMP-saga szaga akkor kezdett legfőképp az orromba facsarodni, amikor civil kezdeményezések “egymásutánjai” (Milla, Szolidritás, stb.) próbáltak fellépni az orbanista autokráciával szemben, ámde ezek egyikét sem volt hajlandó a parlamenti párt súlyával támogatni a schifferista mozgalom. A gyurcsanyista DK-val kapcsolatban az volt a bajuk, hogy azt Gyurcsány alapította, s bár az Országgyűlés korábbi gyakorlata szerint (a “MIÉP” – 1993., illetve az “MNDP“- 1995. megalakulása!) erre lehetőséget adott volna, a “demokrata” LMP simán eltűrte a kövérlászlói önkényt, s még csak a szavát sem emelte fel, amikor az MSZP-ből kivált 10 képviselő nem hogy azonnal, de a szokásos “kivárási idő” után sem alapíthatott önálló frakciót! Amikor pedig az orbanista diktatúrával szemben egy jól megalapozott és előkészített társaság (“Együtt 2014” – “E14“) jött létre tavaly októberben, amely három civil szervezet konglomerációja, s amely minden antiorbanista (tehát: demokrata) pártnak/mozgalomnak feladta a csatlakozási leckét, úgy kezdtek tekeregni, mint a fejénél megragadott kígyó: szeretnék ugyan marni, de nem tudok!

Tavaly novemberben aztán össze is rántottak egy kongresszust, mely előtt két választási lehetőség állott: az úgynevezett “Nyolcak” által tökéletesen megértett helyzet adta kézenfekvő megoldás (csatlakozni az E14-hez), avagy a schifferisták által ajánlott – gyakorlatilag nem is létező pártok/mozgalmak összefogásával alakított – “önálló pólusképzés”. A küldöttek akkor sajnos az utóbbi opciót fogadták el, s mind ők, mind a javaslók úgy tettek, mintha nem is ismernék az orbanista választási törvényt, mely semmi másról nem szól, mint hogy az egyetlen tömbbe tömörült vesztes még akkor is (kétharmados) győztes, ha az összes leadott szavazatok alig harmadát kapja meg! Ergo: aki megbontja az ellenzéki tömböt, az pofázhat ugyan amit akar demokráciáról, meg az Orbán-kormány kirúgásának szükségességéről, az nem tesz mást, mint a Csúti Chavez uralmát prolongálja!

Én már akkor éreztem, hogy 2010-ben nem jó helyre adtam az “ikszeimet”, amikor tavalyelőtt környékünk főfideszese (Kubatovlista-gondozója) hírtelen elfelejtette “eszdéeszkettő“-nek nevezni az LMP-t, majd pár hónappal később rendszeresen dícsérgetni kezdte Schiffer Andrást. Arra gondoltam: “Ellenséged barátja az nem a barátod!“. Aztán tapasztaltam, amit tapasztaltam, meg olvastam, amit olvastam és rájöttem, hogy olyanok, akik minden eddigi tapasztalat ellenére azt merészelik hírdetni, hogy “inkább még négy év Orbán, mint egy bármi olyan kabinet, melyhez Bajnainak, az Emeszpének, pláne pedig Gyurcsánynak köze van” … azok egyszerűen NEM LEHETNEK DEMOKRATÁK!

Lejárt szavatosságú, ócska pártocskának tartom az MSZP-t még akkor is, ha ezért most sok Olvasóm leveszi rólam a “lájkját”! Ámde közel sem olyan ócska és lejárt szavatosságúnak, mint azt a Fideszt, melyből Orbán és Oligarchái egy borzalmasan pocsék emberekből álló “közkereseti társaságot” csináltak. Előbbiek “csak” loptak, de nem támadtak rá a Demokráciára – bár azt erősíteni nem is igyekeztek, így elkövetett bűnük alól nem kaphatnak felmentést!. Utóbbiak azonban még büszkék is a harácsolásaikra, s amikor csak tehették, “rá is rontottak” a Törvényességre, a Köz Uralmára, s mint már tudjuk: az Alkotmányos Köztársaságra is! Ippeg ezért merészelem állítani, hogy aki itten és ma, Abszurdisztánban a Demokrácia-Diktatúra dichotómiája mellett egy “Harmadik Pólus”-t akar képezni, az vagy Tudatlan – tehát alkalmatlan! – , vagy Gazember – tehát alkalmatlan!

Akik pedig ezt bármiféle módon karikírozni, avagy propagálni merészelik, szintén vegyék magukra az elébbi két minősítést valamelyikét … bár én az utóbbit javasolnám, ha teljesen őszinték akarnának lenni … mindössze egyszer, ebben az általuk is bűzösre elcseszett “magyar” életükben!

Schifferizmusról elébb azt hittem, hogy “… nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető” (LGT). Osztán rájöttem, hogy van is benne valami, meg érthető is … máma már! … Remélem szakadnak, s elválik végre a szar a májtól!

… és ezt …

szendamondja!

/PS: Még 1989-ben A Géza egyik kabaréjában válaszolt a korabeli “munkásember” félelmeire: “Azurak ne jöjjenek vissza, mert nekünk ők nem köllenek! És ne jöjjenek vissza, mert nem köllenek! És mi nem akarjuk, hogy visszajöjjenek!” … Mire A Géza: “Nyugodj meg! Nem jönnek vissza az Urak! A franc se’ akarja, hogy visszajöjjenek! … DE TE SE!” … Géza tévedett: az Urak vissza jöttek. Azok választották meg őket – minden létező külső kényszer nélkül! – akiket A Géza szintén nem akart viszontlátni! … Sic transit…!/


Balog miniszter és a szeppupu

Régóta elterjedt vélemény a humánprokrusztikai miniszterré avanzsált, Jézust Orbánra, a Bibliát pedig NENYI-re cserélő Balog páterről, hogy esztendőkkel ezelőtt egy alapos gerinceltávolító műtéten esett át. Nos, neki van egy bizonyos kötelezettsége (“szak”-miniszter), meg egy bizonyos hűségesküje (Orbán)! Túlzás lenne elvárni, hogy ezt az ellentmondást felodja? Akár a “japán-módszer“-rel is? 

A 2010 tavaszán lezajlott Nagy Nemzeti Falkaforradalom, az ennek következtében létre jött Ezerharmados Felhatalmazás, mint tudjuk beindította a Nagy Átverést Átalakítást, amely a “Versenyképes és Munka-alapú Magyarország” megteremtését célozta. Ez persze pont olyan, mint az a bizonyos “Szocializmus“, melyet évtizedeken át csak alapozgattuk, meg építgettünk, de valahogy soha nem tudtunk a meló végére jutni. A jelenlegi és közel három esztendeje épülő legújabb “izmus“-unk is erre a sorsra látszik jutni. A miniszterelnökileg meghírdetett négy, egymást követő fázisból három, valhogyan mégis egyszerre látszik zajlani. Az a bizonyos “felkészülés” már közel három éve megy (szakmányban elbaszarintva mindent), akárcsak a “nekifutás” (elsősorban a falnak, de az szinte havonta), meg az “elrugaszkodás” (általában a tapasztalati valóságtól, a közgazdaságtan alapvető törvényeitől, meg persze a demokratikus alapoktól) is, melyek következtében az “emelkedés” valahogy az Istennek se’ akar megtörténni. Bár, ha úgy vesszük a dolgot, ahogyan azt az a bizonyos emblematikusan “elmés” fideszes honatya mondotta (“A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha az történetesen negatív!” – D.J.) a sokat (és sokkal jobbakat) látott T. Ház falain belül, akkor ezzel a fázissal sincsen semmi baj, csak néhányan – úgy kb. 7-8 milliónyian – a fejünk tetején állunk, s ezért látjuk “Le“-nek, ami igazából “Fel“! … Lásd a KSH és a Vakfolt Nézőpont (ma már: Sperma Mag”) Intézet “adatait”!

A jelenlegi helyzet szerint tehát az a bizonyos “versenyképes” a mind távolabbi jövendő ködébe látszik burkolódzni, de a “munka-alapú” kiépítése azonban a legjobb úton halad. Az egész ugye azzal kezdődött, hogy a jelenleg ötvenedik(!) esztendejét taposó “fiatal” (-“demokrata”! – hahaha!) miniszterelnökünk, aki életében még öt percet sem dolgozott egy polgári értelemben vett munkahelyen kijelentette, hogy az országgal nem csak az a baj, hogy hitelből teremtett meg magának talmi jólétet, de az is, hogy “eleddig jobban megérte segélyekből élni, mint munkát vállalni”. Egyik “éceszgébere és munkaimitáló életének, érdemtelenül felhalmozott vagyonának legfőbb finanszírozója, a sokmilliárdos vagyonát a “szabadversenyes szocializmusban” megalapozó, majd a “neomagyar állam-kapitalizmusban” kormányzati megrendelésekkel tovább növelő, elaggott és nekivadult Skála Kópé ehhöz hozzá tette a maga bonmot-ját, amikor azt találta mondani, hogy egyrészt itten a zemberek “még nem elég szegények ahhoz, hogy minden munkát elvállaljanak“, másrészt az oktatási rendszer “szakmunkások helyett értéktelen diplomásokat gyárt” csupán.

No ebből a kettőből aztán rögtön össze is állt (mint a felforralt romlott tej) az a kormányzati program, melyet azóta is a már fentebb említett terminus technikus-szal illetnek a gerinchúros, pre- avagy szubhumán nertársak. Legelébb is a munkanélküliek, a segélyezettek és a rokkantak tapasztalhatták meg, hogy járandóságaikat a létfenntartás minimumának harmadára (22.800 Ft.!) vágja vissza az ilyen téren rendkívül takarékos kormány, de csakis azért, hogy legalább tétlenkedés, kocsmázás és játékgépezés helyett közmunkára késztesse (kényszerítse) őket. Utóbbiért pedig a szarszemét és megszorító szocikormányok idején dívott havi netto 61 ezer forint helyett a horribilis havi brutto 47 ezret fizették (feltéve, ha az illető heti 40 órában fogalkoztatott), amely ugye bőven elegendő a megélhetéshez (az elhíresült miskolci, kádéenpés alpémester-képviselő), pláne ha van még odahaza (a panelban?) némi zöldségeskert, meg egy kecske is (Pintér Sándor belügyminiszter és maffiózó, havi 1,1 milliós miniszteri fizetés, 160 ezres korkedvezményes nyögdíj, plusbonus százmillió forintnyi éves cégosztalék!).

Ezért osztán Orbán Viktor (“Hoffmann Rózsa” álnéven) elébb megreformálta a szakképzést. A szakmunkás- és szakképző intézetekben tavaly szeptembertől “normalizálta” a matematika (heti EGY!), a “természetismeret”-té összevont fizika-kémia-biológia (heti EGY … “in three”!), valamint az informatika (évi NULLA!) oktatásának óraszámait, de kiegészítette a testnevelést (heti ÖT – azaz mondjuk intézményenként 20 osztály esetén heti 100 óra az egyetlen, avagy nem is létező tornateremben, mindössze max. 3 tanárral!), ami pedig azért lesz majd fontos, mert az idén szeptembertől kötelezően bevezetett hittant tartó, a hívek meg az állam pénzén alaposan elhízott páter elől így jobb eséllyel tudnak majd futva menekülni a diákok, ha az az esetleges cölibátusos gerjedelmével megkergetné őket.

Ez a kormányzati törekvés még sikerrel járt, lévén az ilyen intézményekbe nem a legelitebb szülők járatják az IQ200-as gyermekeiket, így legfeljebb csak a pedagógusok kezdtek méltatlankodni. No de az ők érdekérvényesítő képességeik (? – HAJLANDÓSÁGUK!) közismerten egyenlő a nullával, így osztán simán le lehetett szarni a kifogásokat, meg a békát lenyeletni minden érdekelttel.

Ámde a felsőoktatás orbanista-demjanista “átszervezésébe” azonban beletörni látszik a (részben az államtól évi és hektáronkénti 1240 Ft.-ért bérbe vett néhány milliónyi négyzetméteres, majd ugyanezen államtól évente és hektáronként 57 ezer Ft. támogatást kapó) birtokméret szerint “kulákká” avanzsált (büdös)kisparaszt bugylibicskája. Az eredeti elképzelés szerint “Two-in-One“-alapon egyszerre tennék az általuk kijelölt, módos/vagyonos “úri elit” /*/ (névsorukat Tuskó Hopkins módjára személyesen olvassák fel!) kölkeinek passziójává a diplomaszerzést, kiszorítani abból a plebsz gyerekeit, illetve akiket az utóbbi kategóriából még sem lehetne “eltanácsolni”, azokat aktív életük végéig tartó hitelrabszolgaságba (“Diákhitel 2.“), illetve legalább évtizedes röghözkötésbe (“Hallgatói Szerződés“) hajszolni. Ugyanakkor a jelentős elvonásokkal tehermentesíteni a Matolcsyzmus, meg az Egykulcsosság miatt tönkre vágott állami költségvetést.

Az ezen jegyben elkövetett tavaly januári önkényeskedést a Mi Fényességes Boldogságunk még ugyan megúszta komolyabb balhé nélkül, de az akkori tapasztalat pozitív visszacsatolása (elszemtelenedés) okán a tavalyi esztendő végén meghírdetett “reformja” már tömegessé dagadó tiltakozáshullámot váltott ki. Így osztán kénytelen volt színre lépni a mosolygó, jóllakott napközis ábrázatját a fizimiskáján hordó, hitehagyott Balog páter, aki máris azzal kezdte az egyeztető tárgyalásokat, hogy megnevezte: kikkel hajlandó és kikkel nem hajlandó tárgyalni. Az előbbi kategóriába az eleddig is jólkezelhető Magyar Rektori Konferencia (MRK), meg az előélete okán joggal fideszközelinek tartható Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tartozott. Az utóbbiba pedig a spontán, aluról szerveződött Hallgatói Hálózat (Haha), az Oktatási Hálózat (OH), a Középiskolai Hálózat (KH), továbbá a két pedagógus-szakszervezet (PSZ és PDSZ), valamint az ezek által létre hozott Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF). … Tehát úgy minden és mindenki, aki az ügyben velejéig érintett.

Ezen szervezetek aztán 2012. december 10.-én meg is fogalmazták azt a “Hat Pont“-ot (lásd itt!), mely a kormányzattal való tárgyalás minimum-feltételeit tartalmazta. Amelyeket aztán a tárgyalópartnernek elfogadott MRK és HÖOK is kénytelen volt zászlajára tűzni, ha nem akarta, hogy a bázisaikul szolgáló egyetemi ifjúság rájuk borítsa a tölgyfa-íróasztalt. A NER-kiképzett Balog tiszteletes azonban olyan ügyesen húzta az időt és alkalmazta a “Divide et impera” elvét, hogy tegnap majdnem sikerült aláírattatnia a HÖOK-kal egy olyan “részleges megállapodást”, melyben a HOÖK elsimeri, hogy a követelések jelentős része teljesült, a további tárgyalásokat pedig a “Felsőoktatási Kerekasztal” (FeKe) nevezetű, kormányzatilag kitalált fórumon belül fogják folytatni, mely szervezetnek a HÖOK-on és az MRK-n kívül tagja lesz még az Orbán seggét ezerrel nyaló, Parragh-féle Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (hogy kerül ez ide?) és a Magyar-Európai Gazdasági Tanács (ez a szervezet még csak nem is létezik, az ilyesmiben szakértő hvg.hu a nyomát sem találta! – lásd a legutóbbi linket!) is, de kimarad az összes szakszervezet, meg az összes “Hálózat”.

A szinte azonnal kirobbant tiltakozás miatt a HÖOK még tegnap délben bejelentette, hogy ezt a megállapodást így nem hajlandó (nem meri) aláírni. Mire a nagylelkű miniszter “engedett”, s bele egyezett abba, hogy az általa (Orbán által!) előző napon kitalált és még nem is létező, érdekegyeztetési szervezetbe (FeKe) beengedje a már létező OFEF-et, a legnépszerűbb 16 felsőoktatási szakra (az a Bizonyos Tizenhat!) pedig az általa önkényesen megjelölt (465-470-ben megállapított, gyakorlatilag elérhetetlen!) ponthatárt felülteljesítő jelentkezőket ingyenes képzésben részesíti, feltéve ha azt a költségvetési tartalék finanszírozni tudja.

No ezt, a rosszult tárgyló (avagy eleve gyáva, esetleg túlzottan tekintélytisztelő, netalán a jólbejáratott régi kapcsolatokban bízó) HÖOK már alá is írta mint “részmegállapodást”. Amely azonban még részben sem oldja meg a legalapvetőbb problémákat. Hiszen itt nem az a gond, hogy Balog tiszteletes a havi 1,1 milliós fizetéséért cserébe hetente(?) egyszer kikkel tárgyalgat akár a kormányzati ciklus végéig is, hanem hogy az egyetemekre bejutni szándékozó gyerekeink (meg mi, a szüleik!) milyen feltételek ismeretében adják be jelentkezéseiket maholnap, a határidő leteltével!

Ami itten tegnap alá lett írva, az csak füst, illanó pára csupán! Ismerve az Orbán-kormány szavahihetőségét pedig még miniszterelnöki aláírással díszített megállapodás esetén is nyugodtan lehet kételkedni az egészben! … Erről pl. a Magyar Bankszövetség köteteket tudna mesélni, ráadásul okadatoltan! Ebben az esetben tehát csakis egyetlen helyes tárgyalási módszer lehetett volna: kiinduló alap a “Hat Pont”, s miután azt az Ezerharmad kodifikálta és parafálta, lehet beszélgetni bármi másról! … Hát, sajna most nem ez a helyzet!

Néhány héttel ezelőtt, a Főnökéhez hasonlóan nem kezelt elmebetegségben szenvedő Matolcsy György abban vélte felfedezni a japán-magyar kapcsolatot, hogy szerinte mindkét nemzet újszülöttjeinek posijain “jellegzetes, piros pöttyök” vannak. No én meg abban szeretném felfedezni ezt a kapcsolatot, hogy a magyar miniszterek és (pártkinevezett) államszolgák a japánokéhoz hasonló, elkötelezett hivatástudattal (meg hibafelismerő-képességgel) rendelkezzenek! Ez a Szigeteken gyakorta vezetett odáig, hogy a hűség és az annak ellent mondó kötelezettség ellentmondásait szeppupuval (elterjedtebb nevén: harakiri) oldották fel!

Balog páter legyen “japán”, virtigli szamuráj, s tegye azt, amit egy ilyennek tennie köllene! Ha mégsem, legalább tudjuk … pontosabban: ismételten megállapítjuk …, hogy ki is Ő valójában!

… és ezt …

szendamondja!

/*/: Ismertem olyan, többszörös milliárdos “üzletembert”, aki csakis a pénze mennyisége okán tartozhatott bele az úgynevezett “Elit”-be. Háta mögött a többiek gyakorta öszesúgtak, s felvihogtak. Ugyanakkor ma is ismerek olyan szegényembert (55 ezer Ft./hó), aki mindenféle szempontból és bármikor zsebre tudná vágni ezt a mai “Elit”-et műveltségből, szaktudásból és legfőképpen emberségből. Ez az öreg barátom ma (is) az Átlagtársadalom szemében a Plebszhez, az a bizonyos Milliárdos pedig a példaadó Elithez tartozik! … Hát ezért tartunk Mi itt, ahol éppen vagyunk, illetve ahol éppen csúszunk … Lefelé!

… és ezt is szendamondja!


Pazari és Kupori

Pound-foolish and penny-wise“, azaz (hozzávetőleges fordításban): “A fillért fogja, a forintot meg szórja“. Nagy-Britanniában ezt a terminus technikust használják azokra, akik ugyan baromira takarékosok az apró-cseprő kiadások szempontjából, de hatalmas összegeket képesek kilapátolni az ablakon elképesztő ostobaságokra.

Minimum két személyiség lakozik az Örökös MiniElnökben, s így az egész Fideszállamban is: a “Pazari” és a “Kupori“. Az előbbi hülyék ötletei alapján hozott, szellemi és szakértelmi homelessekkel kidolgoztatott, seggnyalással és zsebtömködéssel foglalkozó idiótákkal megszavaztatott döntéseivel tíz-százmilliárdos nagyságrendben tömködi az adófizetők forintjait a “közeli” vállalkozók zsebeibe, s rengeti meg az egyébként is matolcsysta agyaglábakon álló Költségvetés kolosszusát. Az utóbbi pedig szegények “szúnyogháját” egy-tíz milliárdonként kiolvasztó nemmegszorításokkal igyekszik megteremteni az elébbi személyiség tevékenykedésének anyagi forrásait.

A kuporizásra számos és roppant gusztustalan példát lehetne felhozni. Kezdve azzal az egyetlen(!) milliárddal, melyet a végstádiumos rákosoktól való kezelések megvonásából reméltek. Folytatva azzal a 7 milliárddal, melynek nemelvonásával kéthetes szénszünetre kényszerítették felsőoktatási intézményeinket. Bezárva a félkarú-féllábú rokkantcsekonicsoknak az egészségesekkel is már alaposan túltelített munkaerőpiacra való “visszaterelésével”, melyből tavaly az izmos majd’ 40 milliárd forintnyi megtakarítást sikerült elérni!

Eközben “Pazari” sem tétlenkedett. Tevékenységének felsorolását kezdhetném akár azzal is, hogy 2010-ben, magasan a piaci ár fölött megvette az orosz tulajdonostól a MOL részvényeinek bő 20 százalékát (508 Mlrd. Ft.). Vagy mondjuk azzal, hogy az “egykulcsosanegységesésigazságosmegarányos” szja. 2011-es bevezetésével (no meg a “családi adókedvezménnyel) sikeresen kivonták az “arisztokráciát” a közteherviselés alól (két esztendő alatt minimum 1100 Mlrd. Ft.). Avagy azzal, hogy október óta fizeti a Kebelsberg Intézménykezelő Központ teljes apparátusát, november óta a tankerületi felügyelőket, december óta pedig a járási hivatalok vezetőit (teljes összeg eleddig ismeretlen), holott csak január 1.-től lett volna csak dolguk, de nem teszem. Maradnék inkább két olyan tavalyi ostobaságnál, melynek sárkányfog-vetése az elmúlt hetekben hozta meg nemkívánatos, de elkerülhetetlenül beérő termését. Ezeket azért választottam ki, mert könnyen felfogható példái nem csak a rendszerszintű korrupciónak és akarnokoskodásnak, hanem a legteljesebb hozzánemértésnek is!

Még tavaly történt, hogy az egyik(?), adóforintokat semmiféle “közeli” lenyúlástól nem sajnáló, simára koptatott agyú rendszerszolgában megfogant a gondolat: hatalmas biznisz a mobilszolgáltatás. Nem köll mást tenni, mint a piacra erőltetni egy negyedik – természetesen állami tulajdonú – céget, amelynek garantált a több százezres előfizetői köre, hiszen az összes költségvetési intézményt és vállalatot simán rá lehet venni, hogy valamennyiük ezzel a szolgáltatóval szerződjön le. Az igaz ugyan, hogy a saját hírközlési hálózat teljes kiépítése mintegy 150 milliárdba kerülne, maga a szolgáltató működtetése meg úgy 350 milliárdba, s így legalább 2016-ig (de inkább 2023-ig!) az veszteséges lenne, no de ezt is meg lehet oldani! A már a MANYUP-oknál is alkalmazott “rábeszélős módszerrel” az Állam, mint Hatóság minden további nélkül elérheti, hogy a már létező szolgáltatók “önként” felajánlják saját rendszereiket az Államnak, mint Szolgáltatónak egy olyan áron, melyet ugyanez az Állam, mint Hatóság határoz meg. Az pedig, hogy ez az egész vállalkozás akár a végtelenségig is veszteséget termelhet egyáltalán nem érdekes, hiszen a ráakasztott “közeli” cégek, meg a pártkinevezett alkalmazottak piócái már rövid időn belül is dagadtra szívhatják magukat a költségvetési forintokból!

A sajnálatos ötletet a mégsajnálatosabb tett követte. Megalakult a három állami vállalat (Magyar Posta, MVM, MFB Invest) által tulajdonolt állami MPVI ZRt., amely szolgáltatni még ma sem tud, de azonnal lett elnöke, vezérigazgatója, titkárnője és takarítója, azaz tokkal-vonóval 64 alkalmazottja, meg egy olyan partnervállalkozása (Mahír – jé, ki gondolta volna?!), mely a piacralépés és népszerűsítés rendkívül bonyolult feladatait látja el. Mindezekre pediglen sikeresen elköltött eleddig 900 millió forintot, meg a már az első hónap után jelentkező veszteség ismeretlen összegét, amely azonban a jelenlegi felállás szerint mindaddig növekedni fog, míg ezt a vállalatot fel nem számolják!

Az illetékes hatóság, az NMHH ugyanis a rendszerszolgai amatőrizmusban odáig ment, hogy addig trükközött a pályázat elbírálásával, s erőltette ki győztesnek az MPVI-t, hogy eközben olyan elemi jogi hibákat vétett, melyekben egy tegnap diplomázott és ma szolgálatba lépett ügyvédbojtár is a legteljesebb siker reményében beleköthetett! Most ott tartunk, hogy van egy totál biztosan elbukandó per, 60 milliárdnyi elmaradt költségvetési bevétel, bő 30 milliárd forintnyi visszafizetendő pályázati pénz, 900 millió forint fölöslegesen elköltött forint, meg az a “reszt”, amit az állami mobilszolgáltató a felszámolásáig még elkölt. Idiótáék még ugyan próbálják keresni a veszett fejsze nyelét, valahogyan visszahozni a sírból ezt a (nekik) jónak ígérkező bizniszt, de a sikerre már semmi remény nincs. Ezt misem bizonyítja jobban, hogy az Orbán-maffia által már 1998-2002 között is alaposan kipróbált Postamester, az ingatlanbizniszeiről és a posta számára totál használhatatlannak bizonyult, ámde baromira drága elektronikus rendszer (közbe’)szerzéséről is elhíresült Kalmár István már lemondott a cég elnöki posztjáról. … Mi meg fizethetjük az ő számláját is!

Ha már az “elektronikus rendszer”-nél tartunk, álljon itt a második példám! Ugyancsak a semmihez nem értő fidesznyik hivatalnokok(?) fejében fogant meg még tavaly az az ötlet, hogy az addigi, matricás rendszer helyett jóval nagyobb úthasználati bevételre tehetnének szert, ha az egész elektronikus alapon működne. Az Állami Autópályakezelő (ÁAK) rögvest ki is írta a pályázatot ennek telepítésére, s kezdetben még 2013. január 1.-i működésbe helyezéssel. A sikerben olyannyira biztosak voltak, hogy Matolcsy Mester a még tavaly júniusban(!) összevasvellázott költségvetési tervezetébe ebből 100 milliárdos bevételt tervezett, az ÁAK pedig leállította a 2013-as évi matricák árusítását. Osztán kiderült, hogy közel sem annyira jó a leányzó fekvése, lévén ilyen szisztémát működőképesre kiépíteni néhány hónap alatt nem lehet, ráadásul az erre képes cégek száma kevesebb, mint a csecsemő Terpesz Sam fenekén a “japán seggpöttyök”. Ezért osztán hátrébb fogták az agarakat, s csak 2013. július 1.-i indulással és összesen (az adott évben) 75 milliárdos bevétellel számoltak. További “légy” volt a levesben, hogy szakértői számítások szerint 6300 kilóméteres úthosszon ez a rendszer úgy 60 milliárd körüli összegbe kerülne.

No, ehhöz képest az ÁAK pártkinevezett illetékesei, túlfizetett mame és egyéb lukjai, kik a hozzáértést az akarnokságot maximálisan kiszolgáló szervilizmussal helyettesítik mindennapi gyakorlatukban is, képesek voltak azt a Getronics Magyarország Kft.-t pályázatgyőztesnek maszkírozni, mely nem csak, hogy egyáltalán nem ért az ilyesmihez (se felszereltség, se gyakorlat, se szakmai referencia!), de még a csimbókos kötbér mellett is mindössze 35 milliárdért vállalta a kiépítést, a beüzemelést és a szolgáltatást. Azt senki nem érti, hogy ilyen nullaháttér mellett, teljes mértékben kiszolgáltatva a szakmai és egyéb al- meg alabb vállalkozóknak, hogyan merészelték ezt? Valószínűleg az Első Orbán-kormány kedvenc autópályaépítője, a hozzájuk hasonlóan semmihez nem értő és fel nem készült Vegyépszer példája lebeghetett a szemük előtt: zsebre vágom a nagypénzt, minden melót a megbízottakkal végeztetek el, akiket osztán legfeljebb “elfelejtek” kifizetni. Csakhogy a Getronics legszakmaibb alvállalkozója egy norvég cég volt (“Q-Free ASA“), amely ilyen kondíciók mellett nem vállalta a négerséget, s simán kiszállt a buliból. Így aztán most ott tart a dolog, hogy a győztes lúzernek nyílvánította magát (persze önhibáján kívülinek), elektronikus útdíj-rendszer a fasorban sincs, viszont kiesett a bevételből az árúsításból visszavont matricák bevétele, meg a Matolcsy által betervezett 75 milliárd is!

Persze a kárt még lehetett volna valamelyest menteni, ha az ÁAK-on (avagy annak felügyeleti szervein) belül létezne még legalább egyetlen szakember, aki nincs annyira megfélemlítve, hogy kinyithassa a száját, s bele merjen szólni a Nagyfiúk döntéseibe. Akkor talán valamelyik Főokosnak eszibe juttatta volna valaki, hogy nem ártana a pályázaton “második helyezettet” is meghírdetni, mert ha az első valamiért kiesik, akkor a másik lép a helyébe a tenderen vállalt árával és szeptember 1.-i beüzemeléssel! Ámde erről (is) a nertársak megfeledkeztek, így most az 53,4 milliárdos ajánlatával második T-System (sírva fetrengve a röhögéstől) nyugodtan vonogathatja a vállát, s 70 milliárdot emlegetve hagyhatja főni az egész Hülyeapparátust a maguk által kiízzadott levükben.

Hogy így mi lesz az Államkasszával, meg az országgyűlési ezerharmad idiótái által megszavazott 2013. Évi Költségvetési Törvénnyel? Hát, Matolcsy legfeljebb majd előkotorja az egyik színesceruzáját, újabb vonalat fest a fairytale-es Nerszivárványra, aztán a kiesett bevételt az oktatáson, a kultúrán, az egészségügyön, meg a nyugdíjasokon alkalmazott nemmegszorításokkal behozza! … Ahogy szokta!

A seggnyaló Nullakarcsik és –karolinák pedig ész nélkül meg is szavazzák! … Ahogy szokták! … Mi meg fizetünk. Birkák módjára! … Ahogy szoktuk!

… és ezt …

szendamondja!


A magyar nemes “szabadságvágya”

Francis Fukuyama, japán-amerikai filozófus-politológus egyik megalapozója az Egyesült Államok neokonzervatív (“neokon“) mozgalmának. Mindezen túl pedig egyik kezdeményezője a hírhedt 9/11-et követő amerikai ellenlépéseknek. Fukuyama tehát “baloldali elhajlással” még nyomokban sem vádolható. Sőt! Ámde számára is létezik egy határ, amelyen túl egy pártot már nem jobboldalinak, hanem netto populista-nacionalistának, egy államot pedig nem demokráciának, hanem csökött kis diktatúrának tekint. Az alábbi írás a nepszava.hu oldalán jelent meg.

“Éberen figyeljük!”

Magyarországtól többet vártunk -a minap a Figyelőben Francis Fukuyamával közölt telefoninterjú címe volt ez. Ebben kifejti: még nem tudható, hogy a válságból való kilábalásig hátra lévő időben milyen kárt tud okozni a populista érzelmek szítása, amely nem egy európai országba felütötte a fejét. “Remélem, hogy ez a jelenség nem hatol túl mélyre, de a veszély mindenképpen fennáll… Abszolút semmi sem szavatolja, hogy a demokráciának és a törvény hatalmának bármilyen szintjét elérve lehetetlen legyen visszafordítani a dolgokat… Az európai demokráciát jelentős veszély fenyegeti.”

Ez is érzékelteti, hogy a világhírű kutató folytatja annak a tézisének csiszolását, hozzáigazítását a történelmi eseményekhez – mondhatni annak korrekcióját -, amely a “történelem végét” az autokratikus rendszerek bukásával és a modellértékű liberális demokrácia kiteljesedésével kapcsolta össze. Ehhez kapcsolódhat az is, hogy – mint az interjúkészítő Purger Tibornak elmondta – legutóbbi könyvében önálló fejezetet szentel a magyar históriának. Noha, a múltból nem lehet leképezni a mai magyar helyzetet, e könyvfejezet mégis a retusálatlan múlt és a jelen figyelemreméltó kapcsolatát érzékelteti: “A szabadság, amelyre a magyar nemesi osztály ácsingózott, a parasztok még keményebb kiszipolyozásának szabadsága volt, és ehhez az erős központi állam hiánya éppen kapóra jött nekik…

Az igazi szabadság általában a társadalom elit szereplőinek hatalmi egyensúlyából bontakozik ki, márpedig ezt Magyarországnak soha nem sikerült elérnie”. (Sommázata a történelmi trendről felkínálja az összevetést azzal, amit a miniszterelnök bírt mondani fél éve a “központi erőről”, amelyre a múltja okán a magyarnak szüksége volt, van, lesz. “Az összefogás – így Orbán – nem szándék, hanem erő kérdése… Egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható…” ) Fukuyama utal arra is, hogy mára az egyes térségbeli államokra vonatkozó korábbi elképzelését is korrigálni kell. Ő, aki a térségből mindenképpen Magyarországot állította első helyre a demokráciát és piacgazdaságot kiteljesíteni képes államok között, most ezt írja: meglepetést és csalódást okozott neki Magyarország letérésének híre a demokratikus gyakorlat útjáról, amit azzal is példáz, hogy az alkotmányozás megújításakor nem törekedett a Fidesz egy “nagyon erős” konszenzusra. “Senkit sem szeretnék megsérteni Romániában vagy Bulgáriában, de Kelet-Európa más országaival szemben őszintén szólva alacsonyabb várakozásokat tápláltunk, mint Magyarországgal szemben..”

A kormány, amely már másfél éve tisztán látja a fényt az alagút végén, megteheti, hogy ezúttal nem is reagál annak a tudósnak kritikájára, aki az USA “neokon” mozgalmainak egyik alapozója volt, és egyik kezdeményezője a szeptember 11-ét követő kormányzati ellenlépéseknek. Vagy egy másik tudós világhálóra (alapblog.hu) felkerült szavaira, aki csaknem ugyanekkor válaszolt Zentai Péter kérdéseire. Jacob Funk Kirkegaard, az ismert filozófus leszármazottja, egy új generáció reprezentánsa a tudományos életben. Elvégezte a dán hadsereg hírszerzési és nyelvi akadémiáját, a Columbia egyetemet, és jelenleg a washingtoni Peterson intézetben végez transzatlanti kutatásokat.(Ez az intézmény az ország legjobb think-tankja címet kapta meg: a Fehér Ház is a Peterson megrendelői közé tartozik.). interjújában új előrejelzései is szerepelnek: már sikeresnek minősíti az EU válsággal kapcsolatos német taktikát, az euró- és a déli országok megerősítését; közli azt is, hogy borítékolható a britek többségének voksolása az unióban maradás mellett, és nem tart a Klaus utáni Csehországban sem az EU-ellenesek felülkerekedésétől.

Magyarország ügyét ő sem kerüli ki, felel arra a kérdésre: tudja-e, hogy nálunk sokan gyarmattartó mentalitásnak tartják Brüsszel magatartását. “Ezzel tökéletesen tisztában vagyok én is…. Magyarországot éberen figyeljük mindannyian, mert kiemelkedő példa annak alátámasztására, hogy micsoda politikai, gazdasági különbség létezik az euróövezet és az EU perifériája között. Az euroszkepszisnek jobboldali, nacionalista-populista vonulata azonban eddig egyedül Magyarországon került kormányra… Ez szerintem önöknél történelmi okokkal, a Trianonban elszakított területek iránt felelevenített nosztalgiával hozható összefüggésbe. Azzal, hogy óriási számban élnek magyarok a szomszédos országokban… Kialakult egy olyan belpolitikai helyzet, hogy a nacionalisták egyre nagyobb emberi tartalékot, óriási választói bázist tudtak felhalmozni. Ennek a helyzetnek tükröződéseként történt hatalomváltás Magyarországon, és kormányoznak ma ott úgy, ahogy kormányoznak.”

Mint kitetszik, két különböző indíttatású, világlátású tudós Magyarországot is néven nevezve fejezi ki gyakorlatilag ugyanazt: a populista nacionalizmust tartják az EU-t fenyegető jelentős politikai veszélynek. Olyan kutatókról van szó, akiket “odaát” bevonnak a döntés előkészítésbe, nekünk negligálni lehet őket, de nem biztos, hogy érdemes…Ha a veszélyes izoláló trend folytatódik és a következmények megmutatkoznak, az “úgy kormányozók” nem mondhatják, hogy nem jött figyelmeztetés…

Vajda Péter újságíró /