Magyarszemlészek

A magyarországi Népszavában publikáló Szász István “tollaival” már nem egyszer “ékesítettem fel” a blogomat. Soha nem volt nehéz dolgom, hiszen csak schmittelnem/semjénelnem köllött kitűnő írásait. Tegnap ismét olvastam tőle egy olyan jegyzetet, amely mellett nem lehet “csak úgy” elmenni. Félre tettem … írtam egy posztot … megint elővettem, s aztán majd’ 24 órányi gondolkodás után úgy döntöttem: bár lenne mondandóm a témáról, nem fogom elrontani egy élvonalbeli publicista írását a magam göcögéseivel, hiszen messze tökéletesebben fogalmazott meg mindent, mint amire én képes lennék, s ráadásul sokkal, de sokkal pontosabban!

Kígyó – béka …

Fekete Györgyön nem csodálkozom. Rapid Györgyként jól emlékszem, mikor az Antall-kormány al-kultuszállamtikárként “büdös bolsikén” tisztes szakembereket úgy rúgott ki rapidul, ahogy csak tudott. Bár akkoriban kicsit azért meglepődtem, mert Feketét, mint jó belsőépítészt ismertem meg. No, de ugye, neki egyszerre mindenki, sok máshoz hasonlóan, nyomorult vörös lett, aki nem Csaba királyfi sosemvolt csillagösvényén érkezdett és nem alázatosan szolgálta az új jobboldali rezsimet. Ő már nem változik, itt marad ennek az újra szerencsétlenné tett magyar kultúrának a nyakán. Feneketlenül gyűlöli, ami liberális, ami demokrácia, ami nem úgy hazafi, ahogy azt az ő elrugaszkodott eszmevilága sugallja. Szégyen és közveszély, hogy ennek a józan ítélőképesség nélküli embernek kezébe hatalmat, pénzt, befolyást adnak. Még hozzá alaptörvényileg!

De Medveczky Ádám karmesteren csodálkozom és megdöbbenek. Mint ismeretes, a karnagy úr azt mondta, hogy ha Konrád György kimegy külföldre és onnan kígyót-békát kiabál hazájára, akkor nem magyar. És, amennyiben hasonló kritikával él a Nobel-díjas Kertész Imre, vagy Esterházy Péter, akkor magukra vessenek, mert ők sem magyarok.

Furcsa! Nem tudtam, hogy a jeles muzsikust a kitűnő, szabad szellemű Zeneakadémián okleveles magyarszemlésszé is kiképezték.

Medveczky egykor jó muzsikusként, nagy reményű karmesterként kezdte pályáját. Mi történt ezzel az emberrel? Mitől veszti el emberségét, józanságát, hogyan lesz egy univerzális művészet gyakorlója, durva, embert sértő, művésztársakat gyalázó, vad nacionalistává? Olyanná, aki kétségbe vonja Kertész Imre, Konrád, Esterházy vagy bárki magyarságát. Micsoda belső megtévedés, micsoda a beteges indulat kell ahhoz, hogy egy valaha értékes muzsikus ilyen megveszekedett kijelentésekre ragadtassa magát? A lélektan tud választ adni erre a félelmetes jelenségre. Idők múltán, ki tudja miért, a tehetség fogyatkozik, a nagy remények nem válnak valóra. Helyükbe ellenségesség, a nála kvalitásosabbal szemben gyötrő irigység lép. Ahelyett, hogy minden erejével, szorgalmával, valaha volt jelentős tehetségét tartaná karba , gyűlölködik, magyarkodik, kiosztja, hogy ki magyar, ki meg – szerinte – nem az. Talán Bartók Béla magyarsága ellen is kifogása van karnagyunknak? Hiszen az az ember, aki nagy magyar és ugyan akkor egyetemes alkotóművészként nem tudta elviselni szeretett hazája jobbszélre tolódását, aki Konrádnál, Kertésznél keményebb szavakkal illette kora álmagyarjait, bőven rászolgált mai mérce szerint a “nem magyar” kitételre.

Bartók írja, nem sokkal emigrációba menekülése előtt, egyik levelében: “Sajnos nálunk az úgynevezett keresztény középosztály szinte teljes egészében a náci eszméknek hódol. Szégyellem, hogy én is ebből az osztályból származom.” Ha Medveczky következetes, akkor ezen az alapon egy hangnyi Bartókot sem fog vezényelni! De nem ám! Azt a művészt, akit a Horthy-korszak nacionalistái nem győztek támadni, aki szörnyűségnek tartotta a Horthy-korszak lezüllését. Csak hát ugye az a baj, hogy még sem Tormay Cécile, meg Wass gróf, hanem Bartók Béla az, aki minden időkre a művészet és az erkölcsi kiállás legnagyobbjai közé tartozik.

Meg aztán, ha megemlítem Schiff Andrást – hát vele, napjaink egyik legremekebb magyar pianistájával, hogyan állunk? Ő, az emberi méltóságában, magyarságában, hitében folyvást megsértett nagy művész, szintén az emigrációt választotta. S nem fogja be peres száját, hanem nagy elődeihez hasonlóan nem szűnik meg honi viszonyainkat a legkeményebben bírálni. Ahogyan tette ezt Bartók, ahogy tette egykor Bruno Walter, Toscanini vagy Thomas és Heinrich Mann és még annyian!

Mint a magyar Operaházból elűzött remek dirigens, Fischer Ádám és testvére a nem kevésbé jeles muzsikus, Fischer Iván. Medveczkynek ezek a nagyszerű magyar művésztársak nem magyarok? Esetleg Thomas Mann műveit sem veszi a kezébe, mert anno a német próza e nagymestere kora német rezsimjét a lehető legkeményebb “nemnémet” szavakkal illette s kit ezért német állampolgárságától is megfosztották. Medveczky Ádám nyilván nem kíván a “nemmagyar” Schifffel együtt muzsikálni. Művészbarátságot, erkölcsi, esztétikai értéket feláldoz egy megveszekedett álmagyarság, egy gyilkos nacionalizmus oltárán?

Jobb sorsra érdemes művész így pusztítja önmagát, s így pusztítja hazáját, amikor kiutasítaná, egy gonosz és ostoba politikai kurzus és egy belső meghasonlás jegyében a legnagyobb magyarokat. A kígyó meg a béka most már ott van, ahol régebben még muzsikálás volt, ahol a művészi igazmondásnak volt otthona. Titkon – gondolom – Medveczky és társai azért tudják, hogy egy hazug politikai kurzus elkerülhetetlen bukása után helyre áll a rend az értékek körében. A magyarságukból kigyalázott, megsértett művészek, Schifftől Esterházyig és tovább, fényesebben, igazabban lesznek magyar és egyetemes művészek, mint eddig. A talmi, az irigy, a hitvány politikába belázasodottak pedig kihullanak a művészetből. Nekik nem marad más, mint a szégyen, a tükörbe nézés és gyötrelmes felismerése annak – kígyóval, békával, hogyan alázták meg önmagukat, egykori művész mivoltukat.
Tudnom kellett volna persze, hogy 2006-ban Medveczky Ádám a MIÉP-Jobbik közös jelöltje volt.

(Javaslom mindenkinek, hogy kattintson rá az írás eredetijének linkjére, s olvasson el egynehány ehhez érkezett kommentet! No nem azért ajánlom ezt, mert szadista vagyok, s szeretném, ha nem csak az én gyomrom forogna sokezres “r/m”-mel, hanem hogy a kultúremberek/demokraták is tisztában legyenek azza: kikkel vagyunk mi itt, NERisztánban körülvéve! – szendam)

Balog miniszter és a szeppupu

Régóta elterjedt vélemény a humánprokrusztikai miniszterré avanzsált, Jézust Orbánra, a Bibliát pedig NENYI-re cserélő Balog páterről, hogy esztendőkkel ezelőtt egy alapos gerinceltávolító műtéten esett át. Nos, neki van egy bizonyos kötelezettsége (“szak”-miniszter), meg egy bizonyos hűségesküje (Orbán)! Túlzás lenne elvárni, hogy ezt az ellentmondást felodja? Akár a “japán-módszer“-rel is? 

A 2010 tavaszán lezajlott Nagy Nemzeti Falkaforradalom, az ennek következtében létre jött Ezerharmados Felhatalmazás, mint tudjuk beindította a Nagy Átverést Átalakítást, amely a “Versenyképes és Munka-alapú Magyarország” megteremtését célozta. Ez persze pont olyan, mint az a bizonyos “Szocializmus“, melyet évtizedeken át csak alapozgattuk, meg építgettünk, de valahogy soha nem tudtunk a meló végére jutni. A jelenlegi és közel három esztendeje épülő legújabb “izmus“-unk is erre a sorsra látszik jutni. A miniszterelnökileg meghírdetett négy, egymást követő fázisból három, valhogyan mégis egyszerre látszik zajlani. Az a bizonyos “felkészülés” már közel három éve megy (szakmányban elbaszarintva mindent), akárcsak a “nekifutás” (elsősorban a falnak, de az szinte havonta), meg az “elrugaszkodás” (általában a tapasztalati valóságtól, a közgazdaságtan alapvető törvényeitől, meg persze a demokratikus alapoktól) is, melyek következtében az “emelkedés” valahogy az Istennek se’ akar megtörténni. Bár, ha úgy vesszük a dolgot, ahogyan azt az a bizonyos emblematikusan “elmés” fideszes honatya mondotta (“A gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha az történetesen negatív!” – D.J.) a sokat (és sokkal jobbakat) látott T. Ház falain belül, akkor ezzel a fázissal sincsen semmi baj, csak néhányan – úgy kb. 7-8 milliónyian – a fejünk tetején állunk, s ezért látjuk “Le“-nek, ami igazából “Fel“! … Lásd a KSH és a Vakfolt Nézőpont (ma már: “Jó Sperma Mag”) Intézet “adatait”!

A jelenlegi helyzet szerint tehát az a bizonyos “versenyképes” a mind távolabbi jövendő ködébe látszik burkolódzni, de a “munka-alapú” kiépítése azonban a legjobb úton halad. Az egész ugye azzal kezdődött, hogy a jelenleg ötvenedik(!) esztendejét taposó “fiatal” (-“demokrata”! – hahaha!) miniszterelnökünk, aki életében még öt percet sem dolgozott egy polgári értelemben vett munkahelyen kijelentette, hogy az országgal nem csak az a baj, hogy hitelből teremtett meg magának talmi jólétet, de az is, hogy “eleddig jobban megérte segélyekből élni, mint munkát vállalni”. Egyik “éceszgébere“ és munkaimitáló életének, érdemtelenül felhalmozott vagyonának legfőbb finanszírozója, a sokmilliárdos vagyonát a “szabadversenyes szocializmusban” megalapozó, majd a “neomagyar állam-kapitalizmusban” kormányzati megrendelésekkel tovább növelő, elaggott és nekivadult Skála Kópé ehhöz hozzá tette a maga bonmot-ját, amikor azt találta mondani, hogy egyrészt itten a zemberek “még nem elég szegények ahhoz, hogy minden munkát elvállaljanak“, másrészt az oktatási rendszer “szakmunkások helyett értéktelen diplomásokat gyárt” csupán.

No ebből a kettőből aztán rögtön össze is állt (mint a felforralt romlott tej) az a kormányzati program, melyet azóta is a már fentebb említett terminus technikus-szal illetnek a gerinchúros, pre- avagy szubhumán nertársak. Legelébb is a munkanélküliek, a segélyezettek és a rokkantak tapasztalhatták meg, hogy járandóságaikat a létfenntartás minimumának harmadára (22.800 Ft.!) vágja vissza az ilyen téren rendkívül takarékos kormány, de csakis azért, hogy legalább tétlenkedés, kocsmázás és játékgépezés helyett közmunkára késztesse (kényszerítse) őket. Utóbbiért pedig a szarszemét és megszorító szocikormányok idején dívott havi netto 61 ezer forint helyett a horribilis havi brutto 47 ezret fizették (feltéve, ha az illető heti 40 órában fogalkoztatott), amely ugye bőven elegendő a megélhetéshez (az elhíresült miskolci, kádéenpés alpémester-képviselő), pláne ha van még odahaza (a panelban?) némi zöldségeskert, meg egy kecske is (Pintér Sándor belügyminiszter és maffiózó, havi 1,1 milliós miniszteri fizetés, 160 ezres korkedvezményes nyögdíj, plusbonus százmillió forintnyi éves cégosztalék!).

Ezért osztán Orbán Viktor (“Hoffmann Rózsa” álnéven) elébb megreformálta a szakképzést. A szakmunkás- és szakképző intézetekben tavaly szeptembertől “normalizálta” a matematika (heti EGY!), a “természetismeret”-té összevont fizika-kémia-biológia (heti EGY … “in three”!), valamint az informatika (évi NULLA!) oktatásának óraszámait, de kiegészítette a testnevelést (heti ÖT – azaz mondjuk intézményenként 20 osztály esetén heti 100 óra az egyetlen, avagy nem is létező tornateremben, mindössze max. 3 tanárral!), ami pedig azért lesz majd fontos, mert az idén szeptembertől kötelezően bevezetett hittant tartó, a hívek meg az állam pénzén alaposan elhízott páter elől így jobb eséllyel tudnak majd futva menekülni a diákok, ha az az esetleges cölibátusos gerjedelmével megkergetné őket.

Ez a kormányzati törekvés még sikerrel járt, lévén az ilyen intézményekbe nem a legelitebb szülők járatják az IQ200-as gyermekeiket, így legfeljebb csak a pedagógusok kezdtek méltatlankodni. No de az ők érdekérvényesítő képességeik (? – HAJLANDÓSÁGUK!) közismerten egyenlő a nullával, így osztán simán le lehetett szarni a kifogásokat, meg a békát lenyeletni minden érdekelttel.

Ámde a felsőoktatás orbanista-demjanista “átszervezésébe” azonban beletörni látszik a (részben az államtól évi és hektáronkénti 1240 Ft.-ért bérbe vett néhány milliónyi négyzetméteres, majd ugyanezen államtól évente és hektáronként 57 ezer Ft. támogatást kapó) birtokméret szerint “kulákká” avanzsált (büdös)kisparaszt bugylibicskája. Az eredeti elképzelés szerint “Two-in-One“-alapon egyszerre tennék az általuk kijelölt, módos/vagyonos “úri elit” /*/ (névsorukat Tuskó Hopkins módjára személyesen olvassák fel!) kölkeinek passziójává a diplomaszerzést, kiszorítani abból a plebsz gyerekeit, illetve akiket az utóbbi kategóriából még sem lehetne “eltanácsolni”, azokat aktív életük végéig tartó hitelrabszolgaságba (“Diákhitel 2.“), illetve legalább évtizedes röghözkötésbe (“Hallgatói Szerződés“) hajszolni. Ugyanakkor a jelentős elvonásokkal tehermentesíteni a Matolcsyzmus, meg az Egykulcsosság miatt tönkre vágott állami költségvetést.

Az ezen jegyben elkövetett tavaly januári önkényeskedést a Mi Fényességes Boldogságunk még ugyan megúszta komolyabb balhé nélkül, de az akkori tapasztalat pozitív visszacsatolása (elszemtelenedés) okán a tavalyi esztendő végén meghírdetett “reformja” már tömegessé dagadó tiltakozáshullámot váltott ki. Így osztán kénytelen volt színre lépni a mosolygó, jóllakott napközis ábrázatját a fizimiskáján hordó, hitehagyott Balog páter, aki máris azzal kezdte az egyeztető tárgyalásokat, hogy megnevezte: kikkel hajlandó és kikkel nem hajlandó tárgyalni. Az előbbi kategóriába az eleddig is jólkezelhető Magyar Rektori Konferencia (MRK), meg az előélete okán joggal fideszközelinek tartható Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tartozott. Az utóbbiba pedig a spontán, aluról szerveződött Hallgatói Hálózat (Haha), az Oktatási Hálózat (OH), a Középiskolai Hálózat (KH), továbbá a két pedagógus-szakszervezet (PSZ és PDSZ), valamint az ezek által létre hozott Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF). … Tehát úgy minden és mindenki, aki az ügyben velejéig érintett.

Ezen szervezetek aztán 2012. december 10.-én meg is fogalmazták azt a “Hat Pont“-ot (lásd itt!), mely a kormányzattal való tárgyalás minimum-feltételeit tartalmazta. Amelyeket aztán a tárgyalópartnernek elfogadott MRK és HÖOK is kénytelen volt zászlajára tűzni, ha nem akarta, hogy a bázisaikul szolgáló egyetemi ifjúság rájuk borítsa a tölgyfa-íróasztalt. A NER-kiképzett Balog tiszteletes azonban olyan ügyesen húzta az időt és alkalmazta a “Divide et impera” elvét, hogy tegnap majdnem sikerült aláírattatnia a HÖOK-kal egy olyan “részleges megállapodást”, melyben a HOÖK elsimeri, hogy a követelések jelentős része teljesült, a további tárgyalásokat pedig a “Felsőoktatási Kerekasztal” (FeKe) nevezetű, kormányzatilag kitalált fórumon belül fogják folytatni, mely szervezetnek a HÖOK-on és az MRK-n kívül tagja lesz még az Orbán seggét ezerrel nyaló, Parragh-féle Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (hogy kerül ez ide?) és a Magyar-Európai Gazdasági Tanács (ez a szervezet még csak nem is létezik, az ilyesmiben szakértő hvg.hu a nyomát sem találta! – lásd a legutóbbi linket!) is, de kimarad az összes szakszervezet, meg az összes “Hálózat”.

A szinte azonnal kirobbant tiltakozás miatt a HÖOK még tegnap délben bejelentette, hogy ezt a megállapodást így nem hajlandó (nem meri) aláírni. Mire a nagylelkű miniszter “engedett”, s bele egyezett abba, hogy az általa (Orbán által!) előző napon kitalált és még nem is létező, érdekegyeztetési szervezetbe (FeKe) beengedje a már létező OFEF-et, a legnépszerűbb 16 felsőoktatási szakra (az a Bizonyos Tizenhat!) pedig az általa önkényesen megjelölt (465-470-ben megállapított, gyakorlatilag elérhetetlen!) ponthatárt felülteljesítő jelentkezőket ingyenes képzésben részesíti, feltéve ha azt a költségvetési tartalék finanszírozni tudja.

No ezt, a rosszult tárgyló (avagy eleve gyáva, esetleg túlzottan tekintélytisztelő, netalán a jólbejáratott régi kapcsolatokban bízó) HÖOK már alá is írta mint “részmegállapodást”. Amely azonban még részben sem oldja meg a legalapvetőbb problémákat. Hiszen itt nem az a gond, hogy Balog tiszteletes a havi 1,1 milliós fizetéséért cserébe hetente(?) egyszer kikkel tárgyalgat akár a kormányzati ciklus végéig is, hanem hogy az egyetemekre bejutni szándékozó gyerekeink (meg mi, a szüleik!) milyen feltételek ismeretében adják be jelentkezéseiket maholnap, a határidő leteltével!

Ami itten tegnap alá lett írva, az csak füst, illanó pára csupán! Ismerve az Orbán-kormány szavahihetőségét pedig még miniszterelnöki aláírással díszített megállapodás esetén is nyugodtan lehet kételkedni az egészben! … Erről pl. a Magyar Bankszövetség köteteket tudna mesélni, ráadásul okadatoltan! Ebben az esetben tehát csakis egyetlen helyes tárgyalási módszer lehetett volna: kiinduló alap a “Hat Pont”, s miután azt az Ezerharmad kodifikálta és parafálta, lehet beszélgetni bármi másról! … Hát, sajna most nem ez a helyzet!

Néhány héttel ezelőtt, a Főnökéhez hasonlóan nem kezelt elmebetegségben szenvedő Matolcsy György abban vélte felfedezni a japán-magyar kapcsolatot, hogy szerinte mindkét nemzet újszülöttjeinek posijain “jellegzetes, piros pöttyök” vannak. No én meg abban szeretném felfedezni ezt a kapcsolatot, hogy a magyar miniszterek és (pártkinevezett) államszolgák a japánokéhoz hasonló, elkötelezett hivatástudattal (meg hibafelismerő-képességgel) rendelkezzenek! Ez a Szigeteken gyakorta vezetett odáig, hogy a hűség és az annak ellent mondó kötelezettség ellentmondásait szeppupuval (elterjedtebb nevén: harakiri) oldották fel!

Balog páter legyen “japán”, virtigli szamuráj, s tegye azt, amit egy ilyennek tennie köllene! Ha mégsem, legalább tudjuk … pontosabban: ismételten megállapítjuk …, hogy ki is Ő valójában!

… és ezt …

… szendamondja!

/*/: Ismertem olyan, többszörös milliárdos “üzletembert”, aki csakis a pénze mennyisége okán tartozhatott bele az úgynevezett “Elit”-be. Háta mögött a többiek gyakorta öszesúgtak, s felvihogtak. Ugyanakkor ma is ismerek olyan szegényembert (55 ezer Ft./hó), aki mindenféle szempontból és bármikor zsebre tudná vágni ezt a mai “Elit”-et műveltségből, szaktudásból és legfőképpen emberségből. Ez az öreg barátom ma (is) az Átlagtársadalom szemében a Plebszhez, az a bizonyos Milliárdos pedig a példaadó Elithez tartozik! … Hát ezért tartunk Mi itt, ahol éppen vagyunk, illetve ahol éppen csúszunk … Lefelé!

… és ezt is szendamondja!

Illetékes nertársak

Akik már éltek sőt, többé-kevésbé felnőttek is voltak az 1980-as esztendőkben, bizonyára jól emlékeznek még Koltay Róbert kabaréfigurájára, az “Illetékes elvtárs“-ra. Most, úgy két és fél-három évtizeddel később nyüzsögnek hazánkban az ehhez hasonló alakok, csak éppen közel sem lehet rajtuk olyan felhőtlenül röhögni. Túl sokba vannak nekünk, túlságosan is pöffeszkednek, s mindezek mellett még elképesztően gyávák is.

Egyik ismerősöm, a még az új esztendő elején írt, “Maca” című posztommal kapcsolatosan feltette nekem a kérdést, hogy ugyan miért nem írtam le schwarz-um-weiss az érintett minisztérium nevét, hiszen talán nem ártana tudni, hogy hol uralkodnak ilyen viszonyok. Azt válaszoltam neki, hogy egyrészt védeni akartam “Marianná“-t (nem csak a nevét, de még karrierjének egyes dátumait is megváltoztattam!), másrészt a leírt állapotok nem csak egyetlen, hanem az összes minisztériumra sőt, valamennyi állami és önkormányzati, közigazgatással is fogalalkozó szervezetre egyaránt jellemzőek. Erre ő azt kérte, hogy soroljak fel néhány konkrét esetet! No, ezzel kissé megfogott, lévén a sajtó általam ismert része a 2010-es kormányváltás óta nem regisztrálta a pártpolitikai alapon meghurcolt köz- és államigazgatási szakemberek egyéni tragédiáit, pusztán néhány kirívó esetet (pl.: Sukoró-ügy, avagy a szintén bedőlt BKV-per). Azt azonban, hogy az ilyen szakemberek kirúgdosásai (meg a helyükre pártalapon tett Semmirevalók ténykedései, avagy tétlenkedései) miatt miféle állapotok uralkodtak el az országban, annál inkább.

Az inkriminált, s rajtam számonkért posztomban egyetlen ember példáján keresztül egy általános jelenséget akartam bemutatni. Nem elsősorban azt, hogy a hatalmaskodással súlyosbított pöffeszkedés miként tehet fizikailag és pszichésen is tönkre valakit, hanem inkább azt, hogy a döntési jogosítványokat magának ugyan kizárólagosan vindikáló, de a felelősséget semmiért vállalni nem akaró Gyávaság, Tunyaság, Tudatlanság, Lustaság és Amatörizmus miként tesz működésképtelenné egy eladdig többé-kevésbé jól működő szervezetet, azon keresztül az Országot úgy, hogy annak hatásait a köznapi polgár akár naponta is közvetlenül tapasztalhatja. Ezekről pedig még heti bontásban is tucatszám nyüzsögnek a különböző hírportálokon az elrettentő példák!

A Népszava online kiadására ma (2013. jan. 16.) rákattintva három ilyet is találtam. Az egyik írás például arról szól, hogyan és miként bénult meg Budapest teljes (felszíni) közlekedési rendszere a vasárnaptól hétfő reggelig tartó, 15 centiméteres hótakarót produkáló időjárás miatt. A tapasztalati tények közismertek: a kitartó havazás következményeivel egyszerűen nem boldogult a fővárosi közterületfenntartó cég (FKF), mert kevés hókotrót állítottak szolgálatba. Azok pedig az ostoba utasításoknak engedelmeskedve kontraproduktívan dolgoztak – a belső sávokból a buszsávokra tolták a sóelegyes, kissé olvadozó kásás masszát, amitől a buszok leálltak, a villamosok vágányai, váltói pedig eltömődtek, lefagytak. “Ki a felelős?” – merül fel ilyenkor a teljesen jogos kérdés. Nos, a 70 százalékos fizetésemelését néma(!) megvetéssel(?) elfogadó Főpolgármester szerint természetesen az időjárás. A közterület-fenntartást ellenőrző BVK Zrt. szerint pedig a meteorológiai szolgálat (OMSZ), amelyik hibás előrejelzést adott vasárnap délelőtt. Ehhöz csatlakozott a csupán hétfőn délelőtt felébredt BKK ZRt. elnök-vezérigazgatója, a beosztását amolyan diploma-ajándékként kapott Orbán-rokon is. Orrtúró Rudi szerint nem az ő hibája, hogy nem volt tisztességesen megszervezve a tömegközlekedés, bár igaz, hogy ez az ő dolga lett volna, lévén ezért(?) vágta zsebre tavaly a milliós jutalmát is. Igen ám, de kiderült, hogy az OMSZ vasárnap további két előrejelzést is kiadott (15 centisre módosítva jóslatát), s bár ezzel az FKF is tisztában volt, intézkednie csakis a víkendező BVK-s és BKK-s főnököknek volt joga. Azoknak, akik akkor nem tettek semmit, ma meg másokra tolják a felelősséget! … Rögtön eszembe is jutott a klasszikus vicc: “A Szocializmusnak öt főellensége van: a Kapitalizmus és a négy évszak!”

Ha már a Kapitalizmusnál tartunk, következzék a második példa! Hatalmas bevételi reményeket fűzött az Orbán-kormány az elektronius úthasználati rendszer bevezetéséhez. A tavaly nyáron összevasvellázott költségvetési törvényjavaslatban elébb 100, aztán csak 30, végül (az elfogadott verzió szerint) 75 milliárdos idei inputot terveztek ebből. A kiépítésre és üzemeltetésre vonatkozó pályázat elbírálása azonban úgy nyúlt, mint a rétestészta, s a kiírók csak a sztratoszféráig kipárolgó ízzadtság-szaggal tudták azt megnyeretni a Getronics nevezetű hazai (s minden bizonnyal “közeli”) céggel, amely a legolcsóbb, 35 milliárdos ajánlatot tette. Igen ám, de a Getronics sajna egyáltalán nem ért egy ilyen rendszer kiépítéséhez, s ezért alvállalkozóként bevonta a norvég “Q-Free ASA” nevű vállalkozást. Az állami autópályakezelővel december 27.-ről tegnapra elhalasztott szerződés-aláírás azonban elmaradt, mivel a skandinávok egyszerűen kiszálltak a már előre jól levajazottnak tetsző bizniszből. Az ok egyelőre nem ismeretes, valószínűleg a Q-Free a képtelenül alacsony vállalási ár miatt nem látta biztosítottnak a saját pénzét. Most ott tartunk, hogy a rendszer az eredetileg meghatározott, s (a felültervezett költségvetési bevétel miatt is) már eleve túl rövidre szabott július 1.-i határidővel bizonyosan nem fog beindulni. Talán őszre lesz belőle valami, de akkor is csak a mostani ár duplájáért(!), az elképzelt bevétel pedig jó, ha csak a felére(!) olvad. További “plusbonus”-a dolognak, hogy az elképzelt E-útdíj bevezetése miatt a 3,5 tonnánál nehezebb árúszállító járművek tulajdonosai nem vásárolhatták meg a 2013-as esztendőre vonatkozó éves matricákat, ami nem csak az államkasszának nagy szívás, de nekik is, hiszen akkor hogyan használhatják majd idén az utakat, s az nekik mennyibe fog kerülni (sokba!)?  “Ki a hibás?” – merül fel ilyenkor a teljesen jogos kérdés. Nos ezzel kapcsolatban egyelőre nincs hivatalos magyarázat, de ismerve a habonyista kormánypropagandát, hamarost a norvég cég lesz erre kijelölve, nem pedig azok a barmok, akik a korrupciós gyakorlatnak megfelelően egy nulla-hozzáértésű és felkészültségű “közeli” vállalkozással nyerették meg a tendert, osztán azon melegiben be is terveztek a költségvetésbe egy mondvacsinált bevételi számot! … Ugye milyen kár, hogy nem Orbán Viktornak hívják Norvégia királyát, s nincs nekije kétharmada az osloi parlamentben? Mert akkor egyetlen kézmozdulattal meg tudná akadályozni, hogy az ottani spekulánsok rátámadjanak szeretett Felcsútisztánjára!

Mert ezekkel a spekulánsokkal bizony sok a baj, ahogyan azt a harmadik példa is bizonyítja! Elkúrcsy mester, a Csúti Chavez kacskán kancsal Jobbkeze sajnos a múlt héten ismét olvasott egy könyvet, melynek alapján kijelentette, hogy a gazdasági döntésekben itten tulajdonképpen az a racionális, ami irracionális ergo: nem ő a hülye, hanem azok, akik őt, meg a “gazdaságpolitikáját” annak nevezik! Mindezt megtoldotta még azzal is, hogy “katasztrofálisnak” nevezte a magyar Jegybank azon politikáját, mely szerinte “túlzottan erősítette” a forint árfolyamát! Nos Matolcsy ezen problémáján még aznap “segített” a tőzsde, s (über) 296 forintra “normalizálta” az euro árfolyamát, mely azóta is izmosan tartja magát. Persze ezzel sikerült alaposan kibaltázni nem csak az államháztartással, hanem azon devizahitelesekkel is, akik alacsony jövedelmük és a nullával egyenlő megtakarításaik miatt “véletlenül” kimaradtak a “rendkívül sikeres” megmentő intézkedésekből. Az előbbi milliárdos, az utóbbiak pedig “csak” tízezres kárt szenvedhettek el emiatt! “Ki a hibás?” – merül fel a teljesen jogos kérdés. Terpesz Sam szerint természetesen nem ő, aki szakmányban írja és nyilatkozza a legelképesztőbb hülyeségeket, hanem azok a ronda, nyugati spekulánsok! Közülük is kiemelkedik Nouriel Roubini, aki fizetős blogjában kifejezetten a forint elleni shortolásra bíztatta olvasóit, akik aztán ebben ürügyet találva, mindössze “24 órányi felkészülés” után neki is támadtak Fairytaleland maximálisan sikeres és éppen ezért irígyelt gazdaságpolitikájának! Igen ám, de a helyzet az, hogy Rubini az inkriminált posztját még január 3.-án(!) tette közzé, a forintbedőlés pedig egy héttel később, a Matolcsy-cikk megjelenésének napján történt (jó sokáig tartott ezeknek a gaz spekulánsoknak megfogadniuk Roubini uszító tanácsát! – nemde?). Persze az ok ennél jóval prózaibb. Mivel nem csak Magyarországon közismert pletyka (? – inkább “félsz”!), hogy ez a kuszagondolkodású Tekintetes lesz tavasztól az MNB elnöke, hát minden befektető joggal gondolhatta, hogy a Heti Nyálasban közzé tett cikk egyfajta, a jövendőre vonatkozó credo. … Matolcsynak csak az volt a szerencséje, hogy a hülye cikke után sikerült találni egy zsidónak hangzó nevű tanácsadót (Roubini egyébként tényleg az! Iránban született!), akire a saját ostobaságának következményeit rákenhette!

No, de mi is az értelme eme három példának? Az, hogy szemléltessem, miért nem működik már esztendők óta ez az ország. Hogy hogyan menetel egyre fokozódóbb tempóban a szakadék felé azért, mert akiknek itt döntéseket kellene hozniuk egyszerűen nem értenek semmihez. Nem csak azt nem képesek felmérni, hogy egyes tetteiknek mik lesznek a következményei, de még csak arra sem hajlandóak, hogy valahogyan … később … utólag legalább csökkentsék az általuk okozott kárt! Avagy hogy hagyják már azokat dolgozni – pláne a legnagyobb kakaó kellős közepin! – , akik értenek is hozzá! Akik valamennyire képesek oltani a tüzet! Azt a pár tisztességes, de naponta vegzált és megalázott szakembert, kiknek áldozatvállalása miatt még nem omlott itten össze az egész Kóceráj vasárnapról hétfőre (nem úgy, mint a fővárosi közlekedés)!

Hatalmaskodni, minden hatáskört a seggük alá dugdosni, a fizetést felnyalintani … ezt tudják! Felelősséget vállalni? No, azt már nem! Ahhoz gerinc köllene, meg némi hivatástudat! … Ja, meg Hazaszeretet!

… és ezt …

… szendamondja!