LÁZADÁST! MOST, AZONNAL!

Ez egy nagyon rövid poszt lesz és a tőlem megszokottól formabontó!

A magyarországi Népszava ma (dec. 27.) délutáni (16:40 CET) híre szerint a “Királyi Televízió”, az épülete előtt már két hete éhségsztrájkoló munkatársait azonnali hatállyal és rendkívüli felmondással KIRÚGTA!

Az éhségsztrájkolók semmi mást nem akartak elérni, mint hogy a KRETÉNDIKTATÚRA és annak MameLuknyalói tartsák be azt a Médiatörvényt, melyet az Agyament Hatalom szavaztatott meg az Agykioperált Fejbólintó Testülettel (Országgyűlés, annak kormánypárti 2/3-a).

Az elmúlt hét csütörtöke óta, főnöki utasításra az éhségsztrájkolókat erős fényű reflektorokkal és ugyanazon két zeneszám 24 órán keresztüli harsogtatásával kell “nyomás alatt tartani”. Mivel így az éhségsztrájkolók nem tudnak aludni, az állami tulajdonú és a Kormány által kinevezett vezetőségű MTVA Zrt. elkövette az ENSZ és az EU által TILTOTT KÍNZÁS tettét!

Úgy gondolom, hogy mindezek után, mivel a kormányzat és a törvényhozási többség sokszorosan és folytatólagosan megszegte a 2010-es hatalomra jutásukkor az Országgyűlés Üléstermében esküvel vállalt kötelezettségeiket, Nekünk – mint az ő hatalmuknak jogforrásai – sincs semmiféle kötelességünk betartani azokat a játékszabályokat, melyeket az esküszegő Hatalom (törvényhozói és végrehajtói) alkottak meg!

Úgy gondolom, hogy a mai Magyarországot BITORLÓ HATALOM ÖNMAGÁT TETTE JOGFOSZTOTTÁ! Következésként az Orbán-diktatúrával, annak bármiféle képviselőjével, hivatalával, hivatalnokával, ügyészével és bírájával szemben egyetlen magyar állampolgár sem köteles semmiféle jogszabályt betartani!

Kivéve természetesen az ALAPVETŐ ERKÖLCSI NORMÁKAT!

Lázadást!

Most, azonnal!

… és ezt …

szendamORDÍTJA!


Zsuzsika

(Tisztában vagyok vele, hogy most minden rendes bloggernek az lenne a dolga, hogy a tegnapi (dec.23.), az Országgyűlés épülete előtt LMP-s kezdeményezésre kirobbant tiltakozásról, illetve az ellenzéki képviselők őrizetbe vételéről írjon. Kollégáim azonban már színéről is, visszájáról is megtárgyalták a dolgot (többségükkel egyetértek), ezért én inkább most mással foglalkoznék.)

Az orbáni Kreténdiktatúra ismételten talált magának egy remek kádert. Az Országos Bírósági Hivatal élére, a posztra szakmailag (is) alkalmatlan Dr. Szájerné Dr. Handó Tünde után, most egy bankpénztárost neveznek ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetőjének. Közös jellemzőjük: az ideológiai megbízhatóság.

A hónap elején az NFM éléről lemondott Fellegi Tamás utódlásáról véget nem érő találgatások indultak el. A számos felmerült név között azonban nem szerepelt a végül a posztra szánt Németh Lászlóné (született: Serényi Zsuzsanna) neve. A magyarországi sajtóértesülések szerint jelölése hatalmas meglepetés volt még a kormánypárti “politikusok” többsége számára is, pedig Zsuzsika bizony régi és megbízható tagja a “Fidesz Business Club“-nak.

A “Nagy Titok”

Zsuzsika jelölése (dec. 21.) nem csak a Fidesz többsége, de a sajtó számára is meglepetés volt. Újságírók tucatja, mint mérgezett egerek kezdtek rohangálni, hogy az eladdig teljesen ismeretlen “bankárról” valamilyen használható adatot szerezzenek be. Kézen fekvőnek tűnt, hogy a jelölt szakmai életrajzáért ahhoz a kizárólagosan állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) forduljanak, melyben Zsuzsika 2010 júniusától üzleti tevékenységért felelős vezérigazgató-helyetteseként, illetve a bank igazgatósági tagjaként dolgozik.

Ekkor következett a második nagy meglepetés: a bank sajtóosztályán ugyanis azzal utasították el az érdeklődő zsurnalisztákat, hogy Zsuzsika nacionáléját kormányutasításra(!) tilos kiadni!

Ember nem értette, hogy ennek ugyan mi az ördög az értelme, hiszen az a sajtó, amelyik 24 órán belül megszerezte J.M. Baroso, az ET elnökének Orbánhoz intézett “magánlevelét” (aki ismeri tartalmát inkább “ultimátumnak” nevezné), az egy-két órán belül ezt az anyagot is elő fogja kaparni – ahogyan az meg is történt. De hát ki a csoda az az épp elmével rendelkező, aki képes felfogni egy paranoiás zsebdiktatúra “gondolkodásának” módját?!

A nádszéktől a bőrfotelig

Az 1953-ban született Zsuzsika 18 esztendősen (feltehetően érettségije után) az “Artex” Külkereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el exportbonyolítóként (mintha nem lett volna már éppen eléggé bonyolult), majd hat évvel később már üzletkötő volt. Utóbbi minőségében vietnámi nádbútorok és kosarak importjával foglalkozott (hivatalos önéletrajzában ez nem szerepel!), mely komoly feladatra az tette alkalmassá, hogy az előző évben (1976) sikeresen elvégezte a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ külkereskedelmi tanfolyamát.

Teltek múltak az esztendők, a KGST bedöglésével megszűnt a vietnámi biznisz is, így Zsuzsikának lépnie kellett. Egy jó nagyot … bele a bankvilágba. Miután a Bank Leumi Le Israel és az Austrian Bankers College szaktanfolyamain jelentős tudásra tett szer, 1990-től a Bank Leumi, Budapest osztályvezetője (némi Tel-Aviv-i tapasztalatszerzés után) ’92-től főosztályvezető-helyettese lett.

Zsuzsika valamit nagyon tudhatott, mert az 1995. esztendő nyara már a köztudomásúan fideszes káderinkubátorként üzemelő OTP Bank Rt.  kiemelt ügyfelekkel foglalkozó központjában találta, majd az első Orbán-kormány hatalomra jutása után a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatói tanácsadója, később pedig a hitelezési területet felügyelő ügyvezető igazgató lett.

A 2002-es “sajnálatos esemény” (Orbán bukása) azonban visszakényszerítette az OTP-hez, ahol kisebb kitérő után ismét a kiemelt ügyfelekkel foglalkozó “központ” vezető munkatársa lett. Itt egészen 2010-ig volt kénytelen enni az állami bankból kiakólbólintottak keserű kenyerét, de a “Fülkeforradalom” őt is visszasegítette az MFB-be, akárcsak egykori főnökét, a botrányos kötvénykibocsátása miatt 2002-ben kirúgott Baranyay Lászlót is.

Törvény, személyre szabva

Ahogyan azt az Idex is megírta, annak érdekében, hogy Zsuzsika kényszerű OTP-s emigrációja végte érjen, s ismét elfoglalhassa jól megérdemelt helyét a fejlesztési bankban, a második Orbán-kabinet még külön “jogalkotni” is hajlandó volt . Az MFB-re vonatkozó törvényt ugyanis 2010-ben úgy módosították, hogy kimondták: a pénzügyi felügyelet engedélye nem szükséges az MFB vezető állású személyeinek, illetve ügyvezetőjének megválasztásához, azt elég utólag bejelenteni. Emellett rögzítették, hogy nem csak az nevezhető ki vezetőnek, akinek van szakirányú végzettsége, de az is, aki “rendelkezik hitelintézetnél, vagy szakosított hitelintézetnél szerzett legalább 10 éves szakirányú vezetői gyakorlattal.

Miért volt erre szükség? Hát, akinek a fentebbiekből még nem derült volna ki, annak most külön leírom: Zsuzsikának nincs felsőfokú végzettsége! Ha nem módosítanak a törvényen személyre szabottan, Zsuzsika max. pénztáros lehetett volna az MFB-ben és nem vezérigazgató-helyettes!

*****

Joggal merül fel most a kérdés, hogy nem “gáz” miniszternek, pláne a fejlesztési tárca élére kinevezni egy olyan embert, akinek még szakirányú felsőfokú végzettsége sincs? Főleg azok után, hogy még az első Orbán-kabinet idején voltunk kénytelenek remegve izgulni Deutsch Tompikáért, hogy sikerüljön a majd’ évtizede halogatott államvizsgája, s így végre sportminisztere is lehessen az azt mindaddig méltatlanul nélkülöző Hazának?!  Orbán ugyanis akkor azt mondta: “A kormány nem teheti meg, hogy államvizsga, diploma nélküli ember legyen bármely tárca élén“. … no de, tempora mutandur … ugye?

Mellesleg: régi-új főnöke, Baranyay polgártárs kedvéért is volt törvénymódosítás. A végkielégítésekre 98%-os sarcot kivető hírehedt jogszabály eredetileg visszamenőlegesen 2005-ig terjedt volna. Csakhogy a 2002-ben fegyelmivel kirúgott Baranyay p.t. 2005-ben nyert pert az állammal szemben, így csak akkor juthatott hozzá 139 milliós végkielégítéséhez azaz: neki is perkálnia kellett volna. Hogy ezt megúszhassa, módosították a törvényt.

Ki ez a Zsuzsika?

Ha most D. Tompika lennék, feltenném a kérdést, hogy ugyan “Kijafasz ez a Zsuzsika?!“, de mivel nem vagyok fideszes EP-képviselő, csak mezei blogger inkább úgy fogalmaznék, hogy “Ki ez a Zsuzsika és miért olyan marhára alkalmas a fejlesztési miniszter posztjára?“. Mert ugye ez a hivatalos nacionáléjából egyáltalán nem derül ki. Nos, abból tényleg nem, de amit a HVG kiderített róla, abból már bizony nagyon is!

Zsuzsika ugyanis még az első Orbán-kormány idején számos olyan, közpénzeket elpazarló, elsikkasztó “vállalkozás” vezető tisztviselője is volt, melyeket részben az MFB birtokolt, s melyeket a 2002-es kormányváltást követően botrányok közepette számoltak fel, mint például a Magyar Posta Tetra Rt., vagy a méltán elhírhedt Defend Security! Nem részletezném ezeket az ügyeket, mivel egyrészt Zsuzsika ezen viselt dolgainak kitárgyalása hosszabb lenne, mint ez a poszt, másrészt megtette ezt már helyettem a HVG. Melegen ajánlom mindenkinek, olvassa el a cikket (a fentebb megadott linkre ráklikkelve): tanulságos lesz! A lényegét azonban úgy foglalhatnám össze, hogy Zsuzsika bizony régi és megbízható tagja a simlicskázásairól híresFidesz Business Club“-nak, s ez és csakis ez predesztinálja a fejlesztési tárca élére! Pfujj!

Zsuzsika az “arcpirító”

Zsuzsikát tehát Orbahnführer parancsára szerdán (dec. 21.) miniszternek jelölték, csütörtökön (dec. 22.) az MTI-n keresztül kiadtak róla egy meghamisított önéletrajzot, pénteken (dec. 23.) pedig (miközben az Országgyűlés épülete előtt az orbáni diktatúra ellen tiltakozó, mentelmi joggal rendelkező képviselőket zsuppolt rabomobilba Pintér rendőrsége) végigcibálták azon három “szakbizottságon”, melyek jóváhagyása (ma még) szükséges a kinevezéséhez.

Részletes beszámolót csak a számvevőszéki bizottság üléséről közölt a magyarországi Népszava, de a történtekről már maga a tudósítás címe is mindent elárul: “Arcpirító Orbán miniszterjelöltje“! Zsuzsika ugyanis bár papírról felolvasta a csupa közhelyet tartalmazó miniszteri “elképzeléseit”, de konkrét kérdésekre annak ellenére sem tudott válaszolni (illetve nem is volt hajlandó), hogy leendő beosztottja, Fónagy János fejlesztési államtitkár súgásként cetliket tologatott az orra alá! Bár a miniszterjelölt azzal védekezett, hogy “lámpaláza van”, a bizottság egyik szocialista tagja joggal tette fel a kérdést: “…nem gondolja-e úgy, hogy jól felfogott saját-, illetve a miniszterelnök tekintélyének megóvása érdekében vissza kellene lépnie?“. Gondolom, a választ nem kell leírnom?

Azt azonban feltétlenül, hogy ugyan miféle kormány az, amelyik egy gazdasági és pénzügyi válság kellős közepén egy simlis bankpénztárost jelöl az egyik legfontosabb tárca élére? Kreténdiktatúra?

Zsuzsika és Gyurika jól fogják kiegészíteni egymást! Vak vezet majd világtalant!

… és ezt …

szendamondja!

NAGYON KELLEMES ÉS BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓMNAK!


Úton a szakadékba 2.

E posztom első részében a második Gyurcsány-kormány elleni puccskísérletig jutottam el. Most a kleptokratikus állam kialakulásához vezető folyamatot veszem szemügyre, amelyet én “Átmeneti Korszaknak” neveznék.

Gyurcsány megpuccsolása ugyan sikeres volt, de ez csupán pirruszi győzelemnek bizonyult az oligarchia számára. A folyamat ugyanis egybe esett azzal a 2008-as banki és pénzügyi válasággal, mely az USÁ-ból indulva végigsöpört az egész világon, s mellyel a “nemzeti nagytőkések” nem számolhattak.

Ötödik lépés: Visszavonulás

A volt miniszterelnök, megbukatatása előtt még sikeresen tető alá hozott egy hitelmegállapodást az IMF-WB-EU-trióval, mely megmentette Magyarországot a forint elleni tözsdespekulációtól (ezt megelőzően az € árfolyama már 330 Ft. fölött járt!), amely rövid időn belül kifosztotta volna a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékait (az egy esztendővel korábban, hivatali idejét kitöltött, fideszkinevezett Járai Zsigmond ezt a kasszát gyakorlatilag üresen adta át utódjának, aki a válság kitöréséig csupán 9 Mlrd. €-t tudott akkumulálni!), s ezzel csődbe dönti az országot.

Az egyezmény gyors (alig több, mint 2 HÉT!) és nagyvonalú (cca. 22 Mlrd. €, akár egy összegben is felhasználhatóan), de feltételes volt. A gyorsaság és a nagyvonalúság Gyurcsány személyes összeköttetéseinek (pl.: T. Blair), hitelének (N. Sarkozy, A Merkel) és tökéletes politikai pedigréjének (B. Obama) volt köszönhető, míg a feltétel az ő személyes megbuktatására irányuló szervezkedésből eredő belpolitikai bizonytalanságnak. Néhány héttel később pedig Gyurcsány ugyan igen, de az Ország nem csődölt be.

*****

Aki nyomon követte a korabeli eseményeket emlékszik arra a tragikomédiára, ahogy az MSZP “pótminiszterelnököt” keresett. Miután Kiss Péter, korabeli munkaügyi miniszter és pártkorifeus  (ismételten) nem “jött be”, a “kormányzó” párt már szinte mindenkinek (egy blogger korabeli beszólása szerint: “… a sehunpusztai Hűtőgépkilincs-gyártó Kft. ügyvezetőjének is! …“) felajánlotta a kormányfői posztot, akikről úgy gondolta, hogy úgy a párt belső “érdekszférái”, mint a finanszírozó oligarchia számára is elfogadható. E közröhejes “castingnak végül az EU “üzenete” és az oligarchák kétségtelen realitásérzéke vetett véget: hatalomra került a Bajnai-Oszkó-féle szakértői kormány!

Hatodik lépés: El a szakadéktól

Bajnai Gordon és Oszkó Péter (érdemes ezt a két nevet megjegyezni, mert a magyar történelem úgy fél évszázad múlva Deák Ferenccel és Wekerle Sándorral együt fogja emlegetni!)  technokrata kormánya gatyába rázta Magyarországot. Természetesen ez nem ment “fájdalmas intézkedések” nélkül, de az EU-IMF-WB “biztonsági hálójába” kapaszkodva, a hétköznapi polgárok kirívó érdeksérelmét elkerülve sikerült nem csak stabilizálni, de egészséges növekedési pályára is állítani az országot – mindezt kevesebb, mint egyetlen esztendő alatt! A ma Magyarországot “lebóvlizó” hitelminősítők közül az egyik (Moody’s, ha jól emlékszem) 2010 márciusában már a “felminősítést” fontolgatta, az elterjedt akkori vélemény pedig az volt, hogy “Magyarország lesz az egyik olyan európai állam, mely a válság nyertese lesz“!

Mivel ez egybe csengett a felhalmozott vállalkozói vagyonát a csődtöl féltő oligarchák érdekeivel fizetett “nagy” pártjaik, ha fogcsikorgatva is de (aktívan, avagy passzívan) kénytelenek voltak támogatni a kabinetet: a szocik szavazataikkal, a fideszesek pedig a “népszavazás-nem-kezdeményezéssel”, illetve a “tüntetések-nem-szervezésével”. … nehéz lehetett mindkettejüknek!

Amit azonban az oligarchák nem tíltottak meg, az a szocik egyes köreinek szokásosan vérhülye és önérdekre bandzsító “ideologizálásai” (Szili-Szanyi-Szekeres és Puch), illetve a Fidesztől megszokottan aljas karaktergyilkolós rágalomkampányok.

*****

Bajnaival a Fidesz sokáig egyáltalán nem foglalkozott, pedig már a második Gyurcsány-kormányban is államtitkári posztot foglalt el. Amint azonban miniszterelnök lett előkaparták az általa egykor igazgatott Wallis Rt. egyik évekkel korábban bebukott debreceni üzletét, a “Barnevál-ügyet“. Részletesen nem ismertetném (aki akar, a neten utána nézhet), de a lényege az, hogy a megváltozott német és orosz piaci helyzet miatt számos hajdúsági hízottliba-tenyésztő (a céggel együtt) csődbe jutott – nyakukon maradt a sok liba -, s míg sokan a Barneválon, illetve annak tulajdonosán (Wallis) követelték a pénzüket, néhányan sajnos önkezükkel vetettek véget életüknek. Utóbbiak halálát pedig a fideszes propaganda (nem kevés sikerrel) igyekezett Bajnai nyakába varrni, s bár a harsogó pártsajtó (Magyar Nemzet) valamennyi, a témát érintő sajtóperét elvesztette, az “elvetett métely termőtalajba hullt” (bocsánat a szándékos képzavarért!).

Innentől kezdve Bajnai volt “A Libás“, holott ő aztán a legkevésbé lehetett felelős úgy a külpiacok, mint az önálló menedzsmenttel működő debreceni cég működéséért. E propaganda lényege pedig az volt, hogy a válaságot rendkívül sikeresen kezelő miniszterelnök még csak véletlenül se akarjon MSZP-színekben elindulni a soron következő választásokon. Ha megteszi, és a maximum helyettes államtitkárnak alkalmas Mesterházy helyett ő az MSZP miniszterelnök-jelöltje (bár ezt bizonyára feltételek nélkül nem vállalta volna – ellentétben Attilával), ma valószínűleg nem lenne kétharmada Orbánnak!.

Hetedik lépés: Budiforradalom

A 2010-es választásokon, a szavazni hajlandó magyar honpolgárok bő 50 százaléka (cca. 2,7 millió fő) a maga nagy bölcsességében úgy döntött, hogy a fidesz-róka kiénekelheti a TELJES TÁRSADALOM “csőréből” polgári, vallási és demokratikus szabadságjogainak sajtját. A “róka énekének” lényege az volt, hogy a Bajnai-félemegszorító intézkedésekre egyáltalán nincs és nem is volt szükség, az ország minden problémájára egy kormányváltás csupán a megoldás! “Figyeljék meg, hogy hétfőn (a választások másnapján – szendam) még a Nap is másként fog sütni!” – harsogta Orbán Főróka, aki csak azt felejette el hozzá tenni, hogy ez a Nap rá és bandájára is “másként”, meg az ország lakosaira is “másként fog sütni” (a többség ma már “árnyékban” van!).

Néhány héttel a Fidesz földcsuszamlás-szerű győzelme után a reménykedő polgárok megtudhatták, hogy ők tulajdonképpen egy “fülkeforradalom” résztvevői voltak, melynek során “felhatalmazást adtak az ország átalakítására“, ezen belül pedig például (bár a Vezér még 2010. márciusában is ennek ellenkezőjét állította) egy új alkotmány megszavazására is. … Hogy ebben az “új alkotmányban” mégis mi az ördög állna, meg hogy egyáltalán Orbán Pártjának egy ilyen megalkotása állna szándékában … nos, erről előzetesen elfelejtették értesíteni a választókat! … mint sok egyébről is.

*****

Tekintettel az ezt követő kormányzati és parlamenti “munkára”, a meghozott – majd később össze-vissza módosított – törvényekre, a magyar sajtó egyik jegyzetírója joggal minősítette (sajna nem emlékszem a copyright tulajdonsára) az egész vircsaftott “Budiforradalom“-nak. Teszem hozzá: az egésznek a mai napig is olyan a szaga!

Nyolcadik lépés: A sikertelen alku

Nyolc esztendő kényszerű ellenzékisége után Orbánnak (és pártjának) hatalmasra nőtt adósságállománya volt. Úgy anyagilag, mint az ígéretek, az “elvárt visztontszívességek” terén. Ezeket a Mi Fényességes Boldogságunk a már 1998-2002 között megszokott módon, azaz állami megrendelések (lásd: közbeszerzések, túlszámlázás, pótmunkázás! – leírás posztom első részében!) megfelelő cégeknek adásával kívánta kiegyenlíteni, ámde ehhez a feszes Bajnai-féle (EU- és IMF-ellenőrzött) költségvetés nem adott lehetőséget, kizárólag akkor, ha a vállalt éves költségvetési hiány (3,5%) legalább kétszeresét (7%) hagyják a hitelezők megvalósítani. Ez volt Orbán “A”-terve.

El is zarándokolt hát Brüsszelbe, hogy mint frissen (és hatalmas többséggel) megválasztott miniszterelnök, elődei “eltitkolt” (idehaza Vargalázatos híres “csontvázbrigádja” is ezt akarta bizonyítani – sikertelenül), költségnövelő intézkedéseire hivatkozva kialkudja az EU-nál a büdzsé 7-7,2%-ára rúgó hiány engedélyezését. Ott azonban csak néhány kokit és sallert kapott (ezek voltak az elsők), így EU-s látogatásának már legelső napján, haza üzenve életbe léptette a “B”-tervet.

***** 

Drei komma fünf prozent! Verstehen Sie Mir, Herr Orban?” – legyintgette Orbán fejét Merkel kancellár. J. M. Barosotól pedig megkapta legelső kioktatását, melyben az ET elnöke közölte a túlságosan magasra kapaszkodott alcsútival, hogy az EU szorosan követi nyomon a magyar költségvetést – lévén ez a 2008-as megállapodás egyik lényege -, így abban semmiféle “titok” nem lehet. A magyar választások után pedig most már az új kormány kötelessége, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit így vagy úgy, de teljesítse!

Kilencedik lépés: A “shortolás”

Shortolás“-nak hívják azt a tőzsdei üzletet, amikor a brókerek kifejezetten arra “fogadnak”, hogy egy részvény értéke csökkenni fog. Aki ennek tényét/mértékét eltalálja, legalább annyit kereshet, mint az illető vállalati papír értékemelkedése esetén.

Deviza esetén ez persze ennél sokkal egyszerűbb. Ha tudom, hogy pl. Magyarország esetében egy olyan esemény fog néhány napon belül lejátszódni, mely a forint többi valutához viszonyított értékét jelentősen (2-3, avagy akár több százalékkal is) rontani fogja, nincs más dolgom, mint forintjaimon mondjuk eurót vásárolni, majd az “eseményt” követően azokat jelentős haszonnal ismét forintra váltani. Nos, valami ilyesmi történt 2010 májusában Magyarországon is, amit azóta a hírhedt “Kósa-Szíjjártó“-nyilatkozatnak neveznek.

*****

Az eset lényege az volt, hogy Mintaváros Polgármestere, “Mr. Twentyprocent”, a diplomátlan közgazdász Kósa Lajos egy szép májusi csütörtök kora délutánján (miközben főnöke már egy napja Brüsszelben ízzad a magasabb költségvetési hiány érdekében – lásd fentebb!) egy Debrecenben rendezett gazdasági tanácskozáson kiböfögi magából, hogy Magyarország költségvetési helyzete “közel áll a görög állapothoz” … Teszi mindezt úgy, hogy a budapesti tőzsde erre még időben reagálni tudjon. … Meg is történt: elszállt a forint €-hoz, $-hoz és CHF-hez viszonyított árfolyama! … De nem “eléggé”, ezért aztán másnap (péntek) Szíjjártó Péter Legfőbb Szóvivő nemhogy cáfolná a Magyar Állam Kósa szerint csődközeli állapotát, de még rá is tesz egy-két lapáttal! … Következmény: a forint méginkább “elszáll”.

*****

Mértékadó számítások szerint ez a két nyilatkozat összességében mintegy 400 milliárd forintnyi árfolyamveszteséget, kárt okozott a magyar gazdaságnak! Mindezt úgy, hogy egyesek viszont hatalmas összegeket nyertek ezen! … és ezek nem külföldiek voltak! Egy befektetési bankár barátom az esetet követő hónapban azt mondta nekem: tizenegy legnagyobb ügyfele közül 2010 májusa óta pontosan meg tudja már mondani, melyikük a fideszes és melyikük nem. Előbbiek a híres “nyilatkozat” előtti napokban szokatlanul nagy euro-vásárlásokra adtak utasítást. “Barátom!” – mondta a bankár. – “Ezek négy-öt nap alatt ‘szénné’ keresték magukat!

*****

Jutott ebből a pénzből tehát nem csak a párt akkor már mintegy 4 milliárdos adósságának kifizetésére, de a “kamatokra” és a “spejzolásra” is. Orbán ezek után úgy gondolta, hogy mivel mindenki ki van fizetve, nyugodtan neki állhat öröktől fogva dédelgetett terve, a “Saját Állam” létre hozásának! Így kezdődött el tehát a Kleptokratikus Orbáni Állam kiépítése.

Folyt. köv: a harmadik (befejező) résszel!

… és ezt …

szendamígéri

 


Úton a szakadékba 1.

Néhány héttel ezelőtt viszonylag rövid, de velős és szenvedélyes vita folyt az Amerikai Népszava egyik topicjának kommentoldalán arról, hogy a magyar társadalom állapota vajon oka, avagy okozója-e az Orbanizmusnak.

A fentebb említett (de nem idézett és nem linkelt) vitának tulajdonképpen nem sok értelme volt. Nyílvánvaló ugyanis, hogy egy uralmi rendszer nem érvényesülhet jelentős társadalmi támogatás, többségi beállítódottság nélkül, s ez a “beállítódottság” sem jöhet létre, ha nincs egy olyan uralmi rendszer, mely annak táptalajt ad, azt felerősíti. Mindez tehát évek, évtizedek óta ható, visszacsatolásos folyamatok eredménye lehet csupán.

*****

A magyar társadalom 1989-90-ben nagy és (szerintem is) váratlan lendülettel söpörte el az addig regnáló Kádár-rendszert. Mivel alig több, mint huszonéves “felnőttként” e folyamatban magam is “részt vettem”, pontosan tudom: akkoriban nagy támogatottsága volt egy nyugati mintájú szabad, de szabályozott kapitalizmus hazai bevezetésének. No ebből csupán annyi valósult meg, hogy lett ugyan “kapitalizmus“, de míg egyeseknek “szabaddá“, addig másoknak “szabályozottá” vált.

Első lépés: korrupció

Ez egyenes következménye volt annak, hogy a kádári korszak korrupciós technikái részben megmaradtak, részben átalakultak, részben pedig új elemmel bővültek. A változatlanul megmaradt a hétköznapi összekacsintás ( “megoldjuk egymás között, számla nélkül, ‘okosban’, a ‘hoci-nesze’ módszere szerint”), a klasszikus bürokratikus korrpució pedig lassan összeért az új elemként megjelent politikai megvesztegetéssel annak mértékében, ahogyan a hivatalnoki rétegre egyre inkább rátelepedtek a pártok. Utóbbi oka az 1991.-től már érzékelhetően érvényesülő nepotizmus volt azaz az, hogy egy bármiféle posztra való kiválasztás/kinevezés alapja nem a szakmai alkalmasság, hanem az országos, illetve a helyi “hatalom” által preferált csoporthoz (párt) való tartozás.

Így alakult át a hivatalnoki megvesztegetés politikai korrupcióvá, melynek elsődleges haszonélvezői a fokozatosan kikupálódó nemzeti nagytőkések lettek. Az állami vagyonhoz minél olcsóbban hozzá jutni akarók, az államtól minél zsírosabb megrendelésre (közbeszerzés) vágyó vállalkozóknak a ’90-es esztendők elejétől kezdve már nem a bürokratákkal, hanem az őket kinevező pártfőfejesekkel (minisztériumi főosztályvezetők, államtitkárok, miniszterek, illetve pártpénztárnokok) kellet jóban lenniük. Akik azonban persze mindíg “kértek valamit”: igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tagságot az asszonynak, kölöknek; alvállakozói megrendelést a haver cégének (az is “pengetett“); vagy csak egyszerűen százalékot – elébb csak maguknak, később már “A pártnak” is, fedezendő a különböző választások, illetve a párt üzemeltetésének költségeit.

Második lépés: korrumpálás

Az 1990.-től hatályos pártfinanszírozási törvény az országgyűlési választásokon induló pártok számára jelöltenként 1 millió Ft.-ban szabta meg a kampányra fordítható teljes kiadást. Ugyanakkor állami apanázst állapított meg minden olyan szervezet számára, mely ugyanezen választásokon a szavazatok legalább két százalékát megszerezte, mértéke pedig a begyűjtött voksok arányán múlott. Az előbbi előírás már az első próbán (1994.) megbukott, lévén már akkor sem lehetett 386 millióból kihozni egy profi és sikeres reklámhadjáratot sőt, az éves működésre kapott összegből sem lehetett egy országosan megszervezett pártot finanszírozni. A “törvényes” és a “valós” pénzügyi igény közötti különbséget azonban fedezni kellett valahonnan, amelynek forrása nem lehetett más, mint a korrupció. Ez pedig kezdetben még és elsősorban az állami vagyon privatizálása volt, s csak kisebb részt az állami megrendelések, utóbb azonban már szinte csakis és kizárólag a “közbeszerzések” terén nyílvánult ez meg. Ahogy az árak (és a pártapparátus, a “hivatásos párttagok” – pl. Orbán Viktor – javadalmazásai) emelkedtek, és egyre több pénzt igényeltek a magyar pártok saját működésének feketén finanszírozása (is), úgy emelkedtek az állami megrendelések árai (túlszámlázás), illetve a már elnyert beruházások “váratlan” költségei (“pótmunkázás“) is.

*****

Elterjedt téveszme Magyarországon, hogy az államnak (“Az Országnak“) az úgynevezett “vadprivatizáció“, azaz az 1990. előtti, “pártállamimagánosítás okozta a legnagyobb kárt, holott erre csupán az 1988. október 17.-én hatályba lépett “Társasági törvény” és az 1990. március 1.-i Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) megalakulása között volt lehetőség. Mint azt Debreczeni József nemérigben megjelent könyvében (“A politika fertője” – recenziói a Mozgó Világ novemberi, illetve a Bartus László főszerkesztette Amerikai Népszava online kiadásában jelentek meg pár hete!) leírja: ebben az időszakban az állami vagyon mindössze KÉT százaléka talált “gazdára“, minden más az azt követő kormányok “bűne“.

Ugyancsak elterjedt téveszme, hogy a magyar államnak a “multiknak adott adókedvezmények” okozták a másik legnagyobb kárt! Valójában az a helyzet, hogy az elsősorban 1998.-tól, az Első Orbán-kormány hivatalba lépésétől kiírt közbeszerzések indokolatlanul magas költségei (meg a “pótmunkázások“) voltak ezek. Ekkor honosodott meg az a módszer, hogy a pártok finanszírozását a közbeszerzéseket “elnyerő” cégek “visszafizetései” fedezték, amiből egyenesen következett az, hogy minél nagyobb volt a pártigény, annál nagyobb lett a “vállalási ár” (meg a “pótmunka”) költsége, s annál nagyobb lett nem csak a megbízott cégek nyeresége, de a politikum és a gazdasági szereplők államból élő részének egymásra utaltsága is! …

*****

… Ezt nevezi a magyar népi bölcsesség “rókafogta-csukafogta-róká“-nak, avagy a “törököt fogtam, de nem ereszt“-nek. Az addig csak korrumpált pártok, a mindmáig tulajdonképpen változatlan törvény miatt, rá lettek kényszerítve a korrupcióra, akárcsak a korrumpálók, akik viszont minden vagyonukat és bevételeiket ezen rendszernek köszönhették (köszönhetik ma is)!

Harmadik lépés: oligarchia

Mután a “csuka” által engedélyezett közbeszerzésekből, állami megrendelésekből élő(sködő), alaposan meghízott “róka” megfogta az állami források elosztása felett rendelkező, de a “róka” apanázsából élő(sködő), kicsinyt (hivatalosan) mindíg soványnak tűnő “csukát”, az Államkasszát (az adófizető magyar polgárok adóit és járulékait) fosztogató díszes társaság fokozatosan egymásra talált, s az “állami csuka” lassan a rajta élősködő “magánróka” foglyává vált … és viszont!

Így alakult ki a magyar “nemzeti oligarchia“, melynek tagjai ugyan az Állam erőforrásain piócáskodnak (ma is) s ebből szármaik hatalmuk (ma is), de a fokozatosan a Köztársaságon eluralkodó “szimbióta-parazitizmusuk” okán már nem csak az Állam költségvetésének egyes részei, de a Törvényhozói (parlament) és a Végrehajtói Hatalom (kormány) választott “képviselői” fölött is uralkodhattak, lévén évek hosszú, korrupcióval telített útján gyakoraltilag “kilóra” vettek meg maguknak pártokat, politikusokat! … függetlenül azok “oldaliságára”! Kiváló példa erre az a feltűnő összhang, mellyel az egymással egyébként antagonisztikus ellentétben álló fideszes és “emeszpés” képviselők megszavazták a “MOL-védelmi” törvényt, mely arról szólt, hogy minden résztulajdonos – függetlenül az üzletrészesedésétől – legfeljebb 10 százalékos(!) szavazatra jogosult a részvényesek közgyűlésén!

*****

 Tették pedig mindez azért, mert az osztrák OMV 21%-ot szerzett a rivális MOL-on belül, így igazgatósági tagságot követelt magának /joggal!/, ami pedig aláásta volna a “Két Nagy Párt” ezen cégből származó korrupciós csatornáit mondjuk azzal, hogy az OMV leváltatta volna a horvátországi INA-olajcéggel kapcsolatos megvesztegetési botrányba keveredő MOL-vezér, Hernádi Zsoltot. … az INA-botrányba már belebukott a korábbi horvát miniszterelnök (Ivo Sanader) ma letartóztatásban van! … Hernádit már többször kérte ki a horvát ügyészség Magyarországtól! … Orbán/Polt máig nem adta ki! … Vajon miért?

*****

Ahogyan múltak az évek és ahogyan egyre több pénz kellett a pártoknak, s ahogyan ennek következtében egyre több MILLÁRD jutott a “nemzeti nagytőkések” birtokába, úgy BUTULT LE a Magyar Országgyűlés képviselőinek személyi állománya is! Éredemes összehasonlítani az 1990-94-es és a 2010-es Országgyűlés tagjainak nem csak névsorát (és önéletrajzait), de fényképeit is! Érdemes(?) összehasonlítani, hogy AKKOR és MOST kik ülhettek be a Magyar (Köztársaság – R.I.P.!) Törvényhozásának (?) Üléstermébe! Ugyan hány olyan képviselő van ma, aki már 1990-ben is ott volt, s közülük ugyan hány az, aki ma nem a Fidesz-KDNP frakciójának tagja?! És az ÖSSZES közül ugyan ki az, aki nem az egyik oligarcha lobbystája? … volt … 2010. májusáig … és utána?!

*****

(Hogy mennyire elbunkósodott a Magyar Országgyűlés képviselői állománya, arról két jegyzetet is olvastam a magyarországi Népszavában. Az egyik – Németh Péter glosszája – csupán az általános “törvényhozói magatartásról” szól, míg a másik – Várkonyi Tibor írása – pedig általában a “Jobboldali Hímek” viszonyulását a képviselőnőkhöz tűzi tolla hegyére! Érdemes mindkettőt elolvasni, mert tökéletesen ábrázolják azt a magyar “politikai kultúrát”, mely ma az Országgyűlés Üléstermében nap-napután megnyílvánul!)

Negyedik lépés: Ellenforradalom

A 2004.-ben megalakult Első Gyurcsány-kormány két legfontosabb tagja – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Kóka János a Gazgasági és Közlekedési Minisztérium első embere – nem tartoztak a nemzeti oligarchia kitartottjai közé. Mindketten milliárdosok voltak, ráadásul “saját jogon” azaz: nem állami megrendelésekből lettek vagyonos emberek.

Ez rögtön meg is látszott a közbeszerzéseken. Míg a Horn-kormány első autópálya-megrendelésénél cca. 600 millió forintot kóstált egy kilométernyi sztráda, az Első Orbán-kormány már előbb 1,7 majd később 2,2 miliárdot fizetett a hajánál fogva 2000.-ben (akkor már a csőd szélén tántorgó) előcibált Vegyépszer Rt.-nek … amely persze a szokásos osztrák alvállalkozókkal végeztette el a munkát, lévén se gépe, se szaktudása, se tapasztalata ehhez nem volt … az osztrákok is alvállalkozókkal dolgoztattak, kiknek többségét egyszerűen “elfelejtettek” kifizetni … avagy nem teljesen.

Nos, a milliárdos (“körön kívüli”, tehát nem megvesztegethető) miniszterelnök által kineveztetett milliárdos (“körön kívüli”, tehát nem megvesztegethető) miniszter ugyanezen autópályaépítési kilométer-díjat körülbelül ÖT PERC alatt tornázta le 1,5 milliárd forintra! Ugyanezen kormány még azt is el merte követni, hogy a közbeszerzéseket nem csak szoros ellenőrzés alá vonta, de általában megregulázta a pazarló állami beruházásokat, meg az azokból kiválóan megmilliárdosodott nagyvállakozókat is.

*****

Közkeletű (és a jobboldali propaganda által mai napig táplált) tévedés Magyarországon, hogy Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök az ellene tüntető diákoknak és közalkalmazottaknak mondta azt, hogy “Ha nem tetszik, el lehet innem menni!“. A valóság azoban ezzel szemben az, hogy az állami csöcsön felhízott és megregulázandó oligarchia képviselőivel (Demján és Széles) feleselve mondta ezt, amikor azok vállalkozásaik Magyarországról való kitelepítésével fenyegetőztek!

*****

No ez aztán már tűrhetetlen volt a Nemzeti Oligarchiának! Kókát már rövid időn belül, de Gyurcsányt csak 2008. végére sikerült leamortizáltatniuk úgy “belső” (MSZP), mint “külső” (Fidesz-KDNP és “egyebek”) segédlettel, valamennyi reformkezdeményezésével együtt. Aki ismeri a 2006-08. közötti eseményeket tudja, miről írok: a Nemzeti Oligarchia az általa felbéreltnek hitt Orbán-párttal és a (mára nyílvánvalóan) alkotmányosság- és köztársaság-áruló Alkotmánybírósággal (és a volt köztársasági elnökkel, Sólyom Lászlóval) karöltve áttételesen (tehát jogilag – lásd: hülyenépszavazások!) és tettlegesen (2006. szept.-okt. – TV-székház ostroma, gyújtogatások!) megpróbálták megpuccsolni Gyurcsány törvényes kormányát!

Ami ezt követően történt, hogy hogyan alakult ki a mai magyar Kleptokrácia, arról a véleményemet a posztom második részében fogom leírni!

Tehát “folyt. köv.”, s ha ide kattint, már olvashatja is!

… és ezt …

szendamigéri!


Felhívás és Petíció

Az országossá szerveződött Magyar Szolidaritás Mozgalom december 17., szombatra tüntetést hírdetett az Orbán-kormány mielőbbi elkergetésére!

A Mozgalom demonstrációs felhívását a 168 ÓRA online kiadása részletesen ismerteti, ezért ennek tartalmával itt most nem foglalkoznék. A Szolidaritás ugyanakkor közzé tett egy Petíciót is:

Ketyeg Orbánék órája

A Fidesz nem gyarapítja, hanem pusztítja Magyarországot, megosztja a társadalmat és félelmet kelt az emberekben. Ezt a társadalom nem fogadhatja és nem is fogadja el! Orbán Viktoréknak távozniuk kell a hatalomból!

A Fidesz eddigi tevékenységének mérlege:

  • a demokratikus alkotmány eltörlése,
  • az állampolgári jogokat csonkoló új alaptörvény elfogadása;
  • az ország nemzetközi megítélésének rombolása;
  • jogszabályokkal túlszabályozott társadalom létrehozása;
  • közbiztonság megteremtése helyett, hatalmat kiszolgáló erőszakszervezet kiépítése;
  • katasztrofális gazdaságpolitika, amely könnyen a tönk szélére juttathatja hazánkat;
  • diktatúrákra jellemző visszamenőleges jogalkotás, a szerzett jogok elvétele;
  • új médiatörvény létrehozásával a média függetlenségének fokozatos felszámolása;
  • támadás az igazságszolgáltatás ellen, a bíróságok függetlenségének eltiprása;
  • az új munka törvénykönyvvel a munkavállalók érdekeinek semmibevétele;
  • a nyugdíjrendszer szétverése;
  • az egészségügy pusztulásának további felgyorsítása;
  • oktatási ellenreform megszavazása, amely a jövő nemzedék elűzéséhez vezethet;
  • az önálló demokratikus intézmények pártkatonákkal való feltöltése;
  • egyre növekvő korrupció;
  • nemzeti érdekeinkkel ellentétes, értelmetlen harc az egész világ ellen.

A Szolidaritás Mozgalom nem elégszik meg azzal, hogy kimondja: eddig és ne tovább!

Új gazdaság- és új társadalompolitikára van szükség. Új közéleti kultúrát kell együtt kialakítanunk. Ehhez nyitottságra, párbeszédre, a demokraták széleskörű összefogására van szükség: civilek és politikusok együttműködésére. A múltat nem változtathatjuk meg, a jövőnk azonban a mi kezünkben van. Az elkövetkező időszakot ennek a politikának a kimunkálására fordítjuk.

Arra kérjük a magyar polgárokat, hogy jelen kiáltványunk aláírásával fejezzék ki támogatásukat törekvéseink mellett, ezzel küldjünk határozott üzenetet Orbán Viktornak és hatalmi gépezetének, hogy ketyeg az óra: idejük hamarosan lejár!

 
Arra kérek mindenkit, hogy vegyen részt a tüntetésen! Ha ezt nem teheti, vagy nem meri megtenni, legalább aláírásával csatlakozzon a Kiáltványhoz, melyet annak utolsó soraiban kiemelt szövegrészére kattintva tehet meg!
szendam ezt előre köszöni!

Tündibündi

A Magyar Galaktikus Birodalom császára, Darth Victorius és az ő alfelét heves és nyálas nyelvcsapásokkal tisztán tartó, “országgyűlési képviselők“-nek nevezett biodroidok a mai napon (2011. dec. 13., kedd) sikeresen kiiktatták az utolsó gátat, amely még ellent tudna állni a Magyarországon majd’ másfél esztendeje kiépülő diktatúrának, személyi kultusznak.

De miről is van szó?

Hát arról, hogy Viktátor, akit a “Budiforradalom” (a modern viktoriánus történetírás szerint ez “fülkeforradalom“!) úgy másfél esztendővel korábban ugye mindenre felhatalmazott, úgy döntött, hogy nekije csakis olyan bírók felenek meg, akik csakis az Ö Szetséges Kezéből kapott ítéleteket hírdetik ki. Mivel erre az “öreg” (max. 62 esztendős) bírók, meg ezen ítélethozók Legfőbb Főnöke (Baka András) annak ellenére sem voltak hajlandók, hogy az “autonom” Ügyészség (élén a pártkinevezett és mind etikailag, mind szakmailag erősen erodált “Legfőbbel” – Polt Péter) jószerint készen szállította nekik a teljes perirttal együtt az ítéleteket is, hát le kell őket cserélni … egytől egyig!

Helyükbe pedig olyan “fiatal” bírókat köll tenni, akik értik az Idők Szavát, de leginkább a Hatalomét, amely pedig nem más, mint a (normál férfi termet szerint) Kétharmados Legfőbb Úr (“Overlord – minus 1/3“!), aki nem csak volt ellenfele (Gyurcsány) börtönbe zárását várja el a Modern Igazságszolgáltatástól, de az Általa bűntelennek kijelölt bűnözők felmentését is.

Az “átalakítás”

Mivel már úgy is át kell alakítani Magyarországot, azt deformálni a beteg agyamhoz, hát heréljük ki a komplett Igazságszolgáltatást is!” – gondolta magában a Mi Fényességes Vezérünk. “Az Ügyészség élén már az én kézből etetett palotapincsim van … ez tehát oké! Az Alkotmánybíróságot szintén kézből etetem, hiszen oda nem csak az én Két Pistimet (egyik sem felelt meg a törvényi előírásoknak – Stumpf még csak nem is jogász!) neveztettem ki, de azt a pár dinoszauruszt is Én uralom már évek óta, hiszen ők hagyták jóvá a Hülyenépszavazást és ők hallgatták agyon azt a virtigli disznóságot is, hogy Én elkommunizáltam a magán-nyugdípénztári megtakarításokat is. Ez tehát rendben. De mijafaszt kezdjek a bíróságokkal, melyek többsége – a sok hülye nyugger! – egyszerűen nem hajlandó elítélni azokat, akiket Én arra kijelöltem? Nincs más hátra: mindenkitől meg kell szabadulnom!

Nos emiatt aztán Darth Victorius úgy döntött, hogy “átalakítja” a magyar bíróság szerkezetét és önigazgatását, s persze úgy, hogy az is “Az Országot” szolgálja. Mivel a Mi Reménységünk matematikájában “Az Ország=Orbán Viktor” (kivéve, ha fizetni kell!), nem is volt kétséges, hogy ez a reform miként fog lezajlani.

Anikó asszony kérni merészel

Miközben a Mi Fényességes Géniuszunk a maga szerény hajlékában (csupán pár száz millióba kóstált) azon tanakodott, hogy vajon kijafaszra bízza a bíróságokat – szerényen nyakalva a házi főzésű pálinkát … alig liternél tartott! – odatipegett hozzá a Családi Szőlőbányák Tulajdonosa, a magyarországi receptkönyvek legutóbbi beststellere, Anikó asszony:

– Én édes Uram! Tudod van nekem ez a Tündibündi barátném, akivel rendszeresen járunk az Operába. … Oh, ha láttad volna, hogy milyen édibédi ruhácska volt rajta a múltkor is! … Éppen Cukkíni “Tócsá”-ját hallgattuk, amikor azt mondta nekem, hogy ő még sehová nem lett kinevezve már tucat esztendeje! … tudod!, akkor csináltál belőle elnököt a Munkaügyi Bíróságon! … nem tehetnél valamit?

– Huh, Anyjuk! De jó ötletet adtál! Napok óta azon gondolkodom, hogy ki legyen az Országos Bírói Hivatal elnöke, akin keresztül az összes bírót a kezemből etethetném! Ugye ő a mi Szájer Józsi barátunk felesége? … no már küldöm is Lázár Jankót a Sándor-palotába, ahhoz a senkihez, akiből szintén én csináltam valakit!

Lázár kézbesít, Schmitt választ, bizottság hallgat

Hát ez a Lázár Jankó bizony el is vitte Schmitt Pálhoz azt a papírt, melyen a “Fidesz által javasolt” OBH-elnökjelöltek nevei szerepeltek … mind az egy! … az is vastagon aláhúzva! “Gojostol” persze azonnal felismerte a listáról, ki a “valódi jelölt”, így megnevezte Dr. Szájerné, Dr. Handó Tündét, mint “saját választását”. Ezt követte a parlament illetékes bizottsága előtti meghallgatás (dec. 13.), melyen Tündibündi kijelentette, hogy “középpályásnak gondolja magát, aki alkalmas arra is, hogy csatárként előre fusson, és arra is, hogy a kapuban álljon“, célkitűzéseként pedig a “Csináld jól és tedd jobbá!“-elvet fogalmazta meg. Mindezek alapján az Országgyűlés bizottsága alkalmasnak találta őt az OBH élére! … a “szokásos” kilenc esztendőre! … mindenféle igazgatási gyakorlat nélkül! … csak azért, mert ő A Handó Tündibündi! … Orbánné barátnéja!

——–

Tündibündit az Országgyűlés tegnap (dec. 14.) az összes (258) orbanista, gerinchúros képviselő szavazatával meg is választották. Az ezt követő sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, nem zavarja-e esetleg, hogy az Orbán család jóbarátjaként és gyakorlatilag csakis azért (mert se felkészültsége, se gyakorlata ehhez) választották meg egy olyan posztra, melyből teljhatalmat gyakorolhat a teljes magyar bírói kar fölött. Handó erre azt válaszolta, hogy ugyan gondolkodott rajta, de nem!

Tündibündi! Engem viszont IGEN!

… és ezt …

szendamondja!

(Frissítés: hogy Tündibündin és Polt Petyán keresztül miként tudja teljes mértékben uralni az Orbán kormány a teljes magyar igazságszolgáltatást, arról a magyarországi Népszava éppen ma közölt egy remek cikket. Ide kattintva elolvasható!) 


Elég volt!

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tegnap (dec. 12.) napirend előtt felszólalt az Országgyűlésben. Amit (és ahogyan) mondott, azzal ismételten bebizonyította: tökéletesen alkalmatlan a kormányfői posztra.

Előző posztomban (“Orbán Viktor a ‘Hintás’ “) leírtam és keresetlen szavakkal minősítettem azt az egészen elképesztő sunyiskodást és felelőtlen magatartást, amit Orbán az EU-tagállamok kormányfőinek múltheti tanácskozásán tanúsított. Az ember azt gondolná, hogy a brüsszeli “riszálás” után politikus mélyebbre már nem sűlyedhet, de a józan ész bizony nem képes felmérni azt, hogy micsoda “kreativitásra” képes a bomlott elme.

Orbán, az EU-csúcs másnapján (dec. 10.) felvett, de a köztévében csak másnap este leadott interjújában még meglehetősen szeppenten és visszafogottan viselkedett. A Duna TV-be érthetetlen okoknál fogva száműzött Bethlen János nevű mikrofonállvány előtt űlve nem egyszer bonyolódott bele saját, megszokott mondatkliséibe, s többször is nyílvánvalóan kiesett a szerepéből. Nem is csoda, hiszen egyrészt nagyon fáradt lehetett (európai kollégival szemben ő nincs hozzászokva a feszített munkatempóhoz, a hajnalba nyúló tanácskozásokhoz, alkudozásokhoz), másrész orcáján ott égtek még a Brüsszelben kapott hatalmas pofonok is. Nos, ez a felpofozott Orbán akkor még úgy vélte, hogy nincs különösebb baj, a magyarok el fogják érni céljaikat (mármint az övéit), s bár kormányzásának elején még úgy vélte, hogy “napsütésben” lehet majd végrehajtani az ország átalakítását, de most már látszik, hogy “…nem napsütésben kell végrehajtanunk az előző időszak hibáinak kijavítását, hanem kell esernyő, és úgy látom, kell viharkabát is”.

Az interjú után a Magyar Univerzum Géniusza vette viharkabátját, kinyitotta esernyőjét és haza ment szerény (alig pár száz milliós) hajlékába. Otthon elővette a pont ilyen alkalmakra tartogatott gyógyszereit, azokra nagy adag, házi főzésű pálinkát ivott, majd ledőlve nyoszolyájára alaposan kialudta magát. Mindezek után nem csoda, hogy hétfőn már egy egészen más Orbán Viktor állt fel a parlamentben, hogy napirend előtt mindenkinek megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, s ismét felhorgadt önbizalommal egy újabb EU-ellenes beszédet mondjon idomított kétharmada szájtáti társaságának akólmelegében.

Orbán, eme jól megkomponált áriájában legelébb mindenkit megnyugtatott (sordino), hogy ami most van, az nem a “magyarok”, hanem az “eurozóna” válsága. De mivel ez bennünket is rosszul, fájdalmasan érint, elemi érdekünk, hogy Európa kilábaljon ebből. Tudomásul kell azonban venni (hangerő kicsit feljebb!), hogy bizony viharos idők következnek, de Magyarország célja ” …világos és egyszerű. Van egy új verseny, amelyet meg akarunk nyerni, de legalábbis a győztesek közé tartozni. Hogy a válság után Magyarország legyen az egyik legversenyképesebb környezetet nyújtani tudó állam.“. Orbán szerint most (hangerő kicsit vissza!) “…öröknek vélt dogmák dőltek meg, ami sokakban kétségbeesést kelt, és gyakran vált ki elkeseredettséget és dühöt“, de a magyaroknak nincs más dolguk (hangerő ismét feljebb!), mint a “hüvelykujj-szabályhoz” tartva magukat a “saját fejükkel” gondolkodjanak. Ez pedig nem más, mint az eddigi politika folytatása(!), azaz a “…múlt hibáinak kijavítása a tehermegosztás, a felelősség és az átszervezés mentén”. Mindezek után bejelentette, hogy a parlamenti vita lesz arról, hogy Magyarország csatlakozzon-e ahhoz a megállapodáshoz (hangerő a maximumon!), melyről szerinte “…senki nem tudja, hogy mit tartalmaz“, s amely “…súlyosan érinti a nemzeti szuverenitás kérdését, hatásköröket von el a tagállami törvényhozásoktól, és lehetőséget ad arra, hogy kívülről beleszóljanak az országok költségvetésébe, például a hiány megállapításával kapcsolatban“, majd megfontolásra javasolta, hogy “…van-e bármi kivetni való a brit álláspontban?“.

Én már nagyon régen megszoktam, hogy Orbán (és pártja, kormánya) rendszeresen “kettős beszédet” alkalmaz: egyet belföldi, egyet pedig külföldi “használatra”, amit aztán így is, meg úgy is lehet magyarázni. Tegnapi felszólalása ennek egyik ékes példája volt. Hiszen Bánk bán híres üzenetét parafrazálva kb. azt mondta, hogy “Az egyezményhez csatlakozni nem kell félnetek jó lesz!“, aztán majd annak megfelelően teszi ide, vagy oda a “vesszőt”, hogy éppen milyen környezetben van. Ez egy nem rossz, bár kétségtelenül aljas kommunikációs trükk, amit évtizedek óta sikerrel alkalmaz.

Csakhogy azok az idők, amikor ilyesmire még lehetőség volt, régen elmúltak! Az a “vihar“, amit Orbán még csak most vár, már régen itt dühöng, tépi és cibálja Magyarországot. Kiváltó oka pedig csak kcsiny részt az “euroövezet válsága“! Nagyobb részt az a népbutító, nacionalista populzmus, melyet Orbán 2002. óta, illetve az a borzalmasan rossz és felelőtlen politika, melyet 2010. óta folytat, s melyeket majd “orbanizmusnak“, illetve “matolcsyzmusnak” fog nevezni a történelem. Orbánnak ezt a beszédet (sem) lett volna szabad elmondania, mert ezzel (is) aláásta azt az utolsó esélyt, hogy elfogadható feltételekkel és mihamarabb kössön megállapodást úgy az IMF-fel, mint az EU-val, s tette mindezt pucér hatalmi és vagyoni önérdekből, simán letojva a “magyar embereket“, s magát az Országot is! Az pedig már csak nyálhab volt az orbanista takonytortán, hogy mindezek után a “Világ Legpofátlanabb Frakcióvezetője” címére joggal aspiráló Lázár János képes volt a hátsó lábára ágaskodva azt mondani a parlamentben, hogy “megszakadt az értékközösség(!!!)” Magyarország és Európa között, s most már csak “érdekközösség” van!

Mindezek után nem lehet mást mondani, csak azt, hogy “Elég volt!Orbánnak, teljes díszes társulatának menniük kell! AZONNAL!

… és ezt …

szendamkiabálja!