Vasárnapi ajándékul …

… szánom Kedves Olvasóimnak/Köztársaimnak Szénási Sándor alábbi írását, mely tegnap este jelent meg a 168ora.hu oldalán. Nem lesz felhőtlen a szórakozás, de időnként nagyon jókat lehet rajta kacagni!

Tankönyvek a jövőből

Tanítani fogják

Miről szól a jövő? Természetesen arról, hogy beteljesíti, amit most, a jelenben szeretnénk. Legyőzi ellenfeleinket, megoldja a haza százéves nyavalyáit, és piedesztálra emel minket, hű magyarokat, hű demokratákat, hű de igazi fiait a nemzetnek. Ámde ki az a mi? Tetszik, nem tetszik, bizony mindenki mi vagyunk, aki ma itt él, arccal a jövő felé, amely persze most még annyiféle, ahányfélének gondoljuk magunkat. Az alábbi írásban lehetséges és lehetetlen jövőket vázolunk fel, amelyek mind egyszerre léteznek – tizenegy esztendő múlva, egy választási évben. Mind persze nem lehet igaz – de hogy melyik válik valósággá, erősen rajtunk múlik.

Hazánkban csupán a 2010-es választások után sikerült megállítani azt a százéves folyamatot, amelynek során 1918 és 1920 között a magyarság először történelmi országát, 1947 és 1948 között önálló nemzeti létét, 1989-ben pedig, a kommunisták által irányított úgynevezett rendszerváltás során majdnem országát is elveszítette. A brüsszeli központú uniós birodalomban ismét csak másodosztályú tag lehettünk volna, mint korábban a moszkvai impériumban.
A magyarság erre mondott nemet annak a férfiúnak a vezérletével, aki megálljt parancsolt a bankok és multik lélektelen világának és a hazátlan liberalizmusnak, amely mára úgy szívódott fel, mint egészséges testben a káros daganat. Magyarország elindult a szabadság felé vezető ösvényen, amelyet már nem torlaszol el az unió betontömbje. A nemzeti kormány alatt saját utunkat járjuk, egyedül vagyunk, de szabadok. A jövő most születik. (Magyar történelem. Középiskolák 4. o. számára. Wass Albert Kiadó, 2024)

A múltunkat már meghamisították, most készülnek a jövőnket is ellopni. De a világválság megszilárdította és megedzette az új munkásosztályt, amely szövetségben a zöld és emberjogi mozgalmakkal, felfordíthatja az elitek mutyijában vergődő, korrupt és fejlődésképtelen Magyarországot. A fejlődés azonban nem a liberálisok által preferált multikon, a nagytőkén és nagybirtokon keresztül vezet. Igen, mi is baloldaliak vagyunk, de erőviszonyok helyett többet beszélünk a morális viszonyokról. Arról, hogy főként a tiszta közéletben, a természet tiszteletében, az ember felszabadulásában hiszünk. Itt az idő. (Régi világ – új alternatíva. Bázisdemokrata Füzetek. A Lehet Minden Más kiadása, 2024)

Ebben a félfeudális, magába zárt, államosított magyar életben a liberalizmus tartósan az idegenszívűség szitokszava. Tulajdonképpen a félelem szinonimája, amit a kisember a folyton ellenséges külvilággal és egy olyan Magyarországgal szemben érez, ahol ő egyedül van a piac hidegében, ahol az állam nem vigyáz rá. Az öngondoskodás, a több lábon állás, a vállalkozás, a siker kemény kiharcolása, a felhalmozás kényszere rettegéssel tölti el azokat, akik úgy érzik, erre nem képesek. Semmit sem gyűlölnek annyira, mint az önállóság bizonytalanságát, a forgandóságot, magát a rendszerváltást is, amikor megindult a lábuk alatt a talaj, és semmire sem vágynak jobban, mint a gondoskodó hatalomra. Mert ők magyarok. Mert ez jár nekik a sorstól és a történelemtől. Mert a vagyon – lopás. Mert a rendes emberek egyformák: aki kiemelkedik, kilő közülük, és több lesz, az gyanús vagy áruló. Mert hagyjon minket békén a világ az örökös változásokkal. Mert apa pontosan leírta a dolgok rendjét 1969-ben, amikor a kertben boronatárcsán sütött karajt: szegények vagyunk, de jól élünk. (A magyar társadalom és a liberalizmus. Cseh Péter Berlinben élő pszichológus előadása az Óbudai Liberális Körben 2024. szeptember 1-jén. Online is olvasható. Küldje tovább barátainak!)

A hamis tanításokkal szemben a rendszerváltás már a hetvenes évek végén megkezdődött, attól kezdve hitelpolitikája révén a Nyugat háromszor annyi erőforrást szivattyúzott ki hazánkból, mint a Szovjetunió.
A szocialista leplet azonban egyelőre nem vették le az országról. A nyolcvanas évek végén jött létre a kommunistának álcázott Aczél György (lokális SZDSZ) és Soros György tőzsdealkusz (globális SZDSZ) egyezsége a nemzeti politikusok, Pozsgay Imre, Bíró Zoltán, Szűrös Mátyás kiszorításáról, és az ország totális alárendeléséről a nemzetközi pénzközpontoknak. A hazug rendszerváltás és a liberálisok irányította szocialista bábkormányok gyarmattá tettek minket. Ez a helyzet azóta sem változott, az Orbán-korszak szabadságharca csak a pártpropaganda mákonyos meséiben győzött, sőt Magyarország kirablása épp egy jobboldali kormány álcája alatt vált még kegyetlenebbé. De a romokon nő a virág – a tiszta magyar önérdek seregei már gyülekeznek. (Az ifjúságnak az elhazudott történelemről. Második kurzus. Bogár László Akadémia, 2024)

Az évek óta sikeresen kormányzó hazai baloldal történetét több szakaszra oszthatjuk. Az elsőbe a hatalomról békés úton lemondó és a demokratikus intézmények felépítésében döntő szerepet játszó korábbi állampárti elit szerepe tartozik, illetve a Horn-kormány négy éve, amely alatt rendbe tette az államháztartást. Mindkét momentum arról győzte meg a társadalmat, hogy a szocialisták elsősorban az ország érdekét nézik, hiszen a Bokros-csomaggal a kormányzás folytatását is beáldoztak. A második szakaszban azonban a liberálisokkal kötött újabb koalíció megterhelte és eltorzította a baloldali értékeket, a partner erőszakos és több esetben zsaroló fellépésére nem születtek jó válaszok. Történtek hibák is, korrupciós problémák fordultak elő.
Az autokrata Orbán-rezsim leváltása után a baloldal egyértelműen kisemberpárti, szegénypárti irányt vett, az intézményeket helyreállította, a maffiapolip karjait, amelyek ráfonódtak a gazdaságra, a társadalomra, levagdosta, és békejobbot nyújtott a párbeszédképes konzervatívoknak. Magyarország a szocialista kabinet vezetésével ma az egyensúly és a társadalmi béke országa. Innen sarjad a jövő. (Az új baloldal és a harmadik fejlődési szakasz. Vitavázlatok az első évfolyam számára. Horn Gyula Szabadegyetem, 2024)

Az a meglehetősen vegyes pártszövetség, amely a tekintélyuralmi, maffiaállamot építő, a szabadság demokratikus garanciáit paródiává tevő Orbán-rendszer hosszú regnálása után, már-már polgárháborúra emlékeztető körülmények között, de szabad választáson átvette a hatalmat, mindenképpen váratlan jelenség. Azt mondhatnánk, egy száz éveken át elmaradt polgári forradalom terméke, miközben forradalomról most sem volt szó.
A magyar történelem ismétlődő, ortodox tünete, hogy bár az okozat létezik, az ok azonban nem. Ezért jogos a félelem, hogy az a nép, amely nem adta fel alattvalói szokásait, amely nem szenvedte ki magának a polgári intézmények tiszteletét, vajon megvédi-e ezeket, ha az inga újra messze leng. Hiszen az Orbán-rezsim demokratikus deficitjéhez is közönnyel viszonyult, és annak bukását nem a szabadság hiánya, hanem a gazdasági csőd okozta. Mindez nem tudható. Marad a gyanú, amelyet az elit a társadalommal szemben érez, és marad a nép megvetése, amely harmincöt éve kíséri a politikát. (Történelmi jelenünk oktatása a gimnáziumok első két évében. Miről hallgasson és miről szóljon a tankönyv? Magyar Árpád történész írása a Köznevelés című lapban, 2024 júniusa)

Egy adott időszakaszban élő embertömeg általában izgatott és fontoskodó lelkiállapotát a szakirodalom jelensokknak nevezi, ami azt jelenti, hogy a populáció a maga idejét történelmileg meghatározó és drámai kornak hiszi, amikor az ország és a társadalom sorsa éppen eldől, a trendek évtizedekre bebetonozódnak. Ez az illúzió egy régi író, Karinthy Frigyes novellájában úgy jelenik meg, hogy a szerző azt álmodja: a jövőbe kerül, és érettségiznie kell a saját korából. Ez könnyű, gondolja, hiszen átélte azt, ami itt tananyag. Ám kiderül, hogy az utókor mindent jobban, sőt másképpen tud. Végül megkérik, említsen egy híres humoristát abból az időből. Boldogan bemondja, hogy Karinthy Frigyes. A tanár ordítva pattan fel: „Maga kitalált egy nevet, amit életemben nem hallottam… Ez már mégiscsak arcátlanság!” (Schulz Kinga: Történelem-pszichológiai jegyzetek. ELTE, 2024)

Olvastam valamit …

… ippeg ma a nepszava.hu oldalán arról, hogy esetleg és netalántán a Ma Döntéshozói (nem csak a “politikusokról” vagyon mostan szó!) gondolhatnának időnként a Jövő Nemzedékére is! … Ha már olyan baromira “tehetséges” itten MINDENKI az “ÖNÉRDEKEI” felismerése terén!

Alkotmányt a gyermekeinknek!

Mára világossá vált, hogy a kormányzó pártokat nem pusztán hidegen hagyja a jövő nemzedékek sorsa, de olykor bizony szándékosan lehetetlenítik el gyermekeink jövőjét – pedig az Alaptörvényben nem erre tettek ígéretet.

“Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.” – szól az Alaptörvény Nemzeti hitvallása. Bár az alkotmányozási rohamban meglehetősen elsikkadt (és valljuk be, a baloldali, liberális véleményformálók többségének nem is volt ínyére kidomborítani), de a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény meglehetősen sokat foglalkozik a környezet védelmével és a jövő generációk érdekeivel. Az Alaptörvény integráltan (azaz nem pusztán egy deklarált helyen, hanem több fejezetbe ágyazottan) kezeli a zöld ügyet (részletesen lásd erről tanulmányomat a Közjogi Szemle 2011/4. számában).

Bokréta a “kalapon”

A dokumentum “környezetvédelmi filozófiája” legalább kilenc témakört ölel fel. Először is (1) a természetes és épített környezet értékeit és védelmét, de (2) külön vívmány, hogy a szöveg egyaránt érinti a gazdasági (fiskális) és a környezeti fenntarthatóság kérdéskörét, valamint a fenntartható fejlődést. Amint láttuk, a Nemzeti hitvallás kissé patetikus felütése is említi a jövő generációkat, azonban ennél fontosabb, hogy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás egyik lényeges szempontja (3) a nemzedékek közötti igazságosság érvényesítése. Jó, hogy (4) megmaradt az 1989-es Alkotmányból ismert egészséges környezethez való jog, és (5) ahogyan eddig is, az egészséghez való jog biztosítéka a környezetvédelem, s ez kiegészült a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, valamint az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáféréssel.

Immáron (6) alaptörvényi szintre került a jól ismert “szennyező fizet” környezetpolitikai alapelv. Elegendő lenne törvényi szinten szabályozni, de az Alaptörvény arra is kitér (7), hogy tilos elhelyezés céljából Magyarországra szennyező hulladékot behozni. Sajátos ugyanakkor, hogy (8) a korábbi jövő nemzedékek országgyűlési biztosa megszűnt, s helyette az alapvető jogok biztosának egyik helyettese képviseli a jövő nemzedékek érdekit; (9) végül pedig külön mérföldkő, hogy az Alaptörvényből kiolvasható az úgynevezett általános (azaz mindenkit terhelő) környezetvédelmi kötelezettség: “A természeti erőforrások… védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

Mindebből akár arra is lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP igencsak elkötelezett a környezeti értékek és a jövő generációk érdekei tekintetében. Két momentum azonban már az alkotmányozás során előrevetítette azt, hogy a fentiek pusztán bokrétaként funkcionálnak az Alaptörvény kalapján, és a kormánypártok számára gyermekinek és unokáink emlegetése nem több mint masszív politikai marketing. Egyrészt az alkotmányozás kezdeti szakaszában korántsem volt ilyen cizellált környezetpolitikai elképzelése a Fidesz-KDNP-nek, sőt olyan visszalépést tervezetek, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa: az 1989-ben deklarált egészséges környezethez való jogot államcéllá kívánták degradálni – ezzel lényegében sokadlagos pozícióba helyezve azt. A korábbi jövő nemzedékek ombudsmanjának, a zöld civil szervezeteknek, az LMP-nek a lobbija kellett ahhoz, hogy a kormánypártok megváltoztassák álláspontjukat. A környezetvédelem és a jövő nemzedékek problémaköre tehát azon kevés témakör közé tartozik, amelyben jobb belátásra lehetett bírni az alkotmányozó kétharmadot. Legalábbis látszólag! Már akkor voltak jelei annak, hogy az Alaptörvény “zöldítése” bizony sokba fog majd egyszer kerülni.

Ezen a ponton utalhatunk egy másik momentumra. A 2007-ben – a Fidesz támogatásával, nagykoalícióval – létrehozott jövő nemzedékek országgyűlési biztosának az alkotmányozás volt az utolsó csatája, hiszen a Fidesz-KDNP eredeti elképzeléseit sikerült ugyan felpuhítani, de ennek ára az önálló zöld ombudsman intézménye volt. Úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy amíg a Fidesz-KDNP teletűzdelte az Alaptörvényt környezetvédelmi értékekkel, addig kiiktatta azok leghatékonyabb érvényesítőjét! Ehhez jön az, hogy az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeiért felelős helyettese valódi eszköz nélkül húzódik meg a biztos árnyában, és a helyzet egyre sötétebb lesz az ombudsman közelgő lecserélésével.

Patriarchális érdekek

Vizsgáljuk meg, hogy a kormányzó erők hogyan “váltották aprópénzre” az Alaptörvény környezetvédelmi értékstruktúráját, s mennyire számított az “Isten és ember előtti felelősségük”, amelynek tudatában megalkották az Alaptörvényt. Ha rövid választ próbálunk adni a kérdésre, akkor azt mondhatjuk, hogy semennyire! A környezetvédelem, a fenntarthatóság és a jövő nemzedékek kérdésköre az Alaptörvény hangzatos szólamai ellenére (vagy esetleg éppen azok miatt, mondván, hogy letudták a feladatot) a második Orbán-kormány leginkább alulértékelt és lebecsült területei lettek! A teljesség igénye nélkül tekintsük át a legkirívóbb eseteket.

Meglehetősen kétséges annak az alkotmányozó kétharmadnak a környezetvédelmi elköteleződése, amely nem csupán megszünteti az önálló környezetvédelmi szaktárcát (ez ugye még az alkotmányozás előtt történt), hanem egyre jobban csökkenti a környezetvédelmi intézményrendszer mozgásterét – beleértve annak költségvetését -, és nyíltan engedi dominálni felette a gazdaságpolitikai érdekeket. A pénzhiány a vízügyi igazgatásban és a nemzeti parkok esetében napi szintű működési zavarokat idézett elő. A második Orbán-kormány gyakorlatilag hibernálta a megújuló energiára alapozó ipart, a híresen bonyolult engedélyezési eljárások – a polgár- és vállalkozásbarát állam hangoztatott ígérete ellenére – jottányit sem egyszerűsödtek. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség körül kibontakozó botrányok (jogsértő információközlési és hatósági ügyintézési gyakorlat, a zöldhatóság vezetőjének szakmai alkalmatlansága és az ebből eredő maximális lojalitás) rámutattak a környezetvédelmi intézményrendszer masszív demoralizálására, továbbá arra, hogy egy-egy nagyberuházás kapcsán a zöldhatóság gyakorlatilag kormányzati kézi vezérléssel irányítható, és akár természetvédelmi területre is lehet építési engedélyt szerezni.

A föld- és a trafikbotrány minden eddiginél élesebben jelezte, hogy a mostani kormányzat a fenntartható földhasználat, a jelen és a jövő generációk egészsége helyett a szűk körű, patriarchális érdekek kielégítése, az igazságtalanságok konzerválása mellett teszi le a voksot. Az már csak hab a tortán, hogy a földmutyit az Alaptörvény negyedik módosításával kétharmadba is betonozták. A Fidesz-KDNP az Alaptörvény szellemiségével ellentétesen egyre inkább kockáztatja a következő generációk létfeltételeit mind a fiskális, mind pedig a természeti erőforrások felelőtlen kezelésével, elherdálásával. Ennek legfontosabb példája a paksi atomerőmű átláthatatlan hátterű bővítése, amelynek kapcsán nem is a választott energiatermelési mód a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával kívánnak közel 3000 milliárd forintnyi összeget felhasználni.
Mindez csupán a jéghegy csúcsa, de alkalmas annak bizonyítására, hogy a Fidesz-KDNP alkotmányozói korántsem lehetnek büszkék az Alaptörvény zöld értékeire, hiszen az elmúlt három év olyan környezeti és anyagi tehertételt jelent, amely joggal felfogható a jövő generációkkal szembeni merényletként is. Kidőltek tehát az Alaptörvény környezetvédelmi pillérei, ismét bebizonyosodott, hogy a papír bármit elbír, és az új alkotmány környezetvédelmi rendelkezési egészen egyszerűen egy soha meg nem valósított választási program ígéreteinek a szintjére süllyedtek.

Élhetőbb országot!

Ha egy jövőbeni lehetséges alkotmánykorrekció (módosítás) vagy éppen egy távoli alkotmányozási folyamat szemszögéből nézzük a helyzetet, akkor az okozott kár szinte felbecsülhetetlen. Érvelhetnénk úgy, hogy egy lehetséges kormányváltás esetén az új kormány majd helyes környezetpolitikával és a jövő generációk érdekeinek tényleges figyelembe vételével kiköszörüli a csorbát. Aminthogy ennek előzetes jelei már látszanak is, hiszen az MSZP és az Együtt 2014-PM által elfogadott, a közpolitikai alapelvekről szóló megállapodás hitet tesz amellett, hogy egy élhetőbb országot kell az unokáinkra hagyni, s ezért előirányoznak egy önrész nélküli lakás- és ingatlan-felújítási programot, a megújuló energiatermelés és a közösségi közlekedés fejlesztését, továbbá a környezetvédelem jogszabályi és hatósági hátterének megerősítését.

Egy “jó környezetpolitika” azonban önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi vagy éppen a kormányváltás után módosított Alaptörvényt komolyan vegyék az emberek. A Fidesz-KDNP legnagyobb bűne a jövő generációkkal szemben éppen az, hogy hiteltelenné tette a saját maga által létrehozott Alaptörvényt azzal, hogy az általa felvállalt környezetvédelmi célok, értékek és a (politikai) valóság közötti szakadékot a lehető leginkább elmélyítette.
A jövőnek, a gyermekeinknek próbált alkotmányt írni, de annak szűkkeblű végrehajtása során nem jutott túl önnön holdudvarán. Amikor majd azzal az igénnyel fogunk bele az alkotmányozásba, hogy azt valóban a gyermekeinknek (s nem pedig saját magunknak) szánjuk, úgy az Alaptörvény mind jó, mind pedig rossz értelemben a kiindulópontunk lehet!

Antal Attila

Én ne érteném?

A Magyar Történelem Legnagyobb Gézája (Hofi/Hoffmann) az “Építem a csatornámat” című, ezeréves, de máig érvényes mondanivalójú kabaréjában feltette a mára klasszikussá vált kérdést: “Mondja Bunkókám! Magának miből telik ekkora üres telekre?! … Itt bent! … A fejiben!“

Egyik Kedves Olvasó-köztársam a minap elkövette azt a minősített hibát, hogy legutóbbi posztjaimat megosztotta a ma már nyugdíjban lévő, hajdani professzorával. Fogalmam nincs, mit várt az Öreg Tekintetestől, de valószínűleg nem azt, amit osztán kapott tőle. A tudományába beleőszült úr ugyanis az alábbi véleményt fűzte írásaimhoz, külön megkérve a “megosztót” arra, hogy azt mailben küldje át nekem, mivel szerinte én egyáltalán nem értem, hogy mi is történt és történik ebben az országban, ámde tudatlanságom olyan fokú, hogy nem óhajt még elektronikus úton sem érintkezni velem! … Hát ihol levél, melyen egyetlen bötűt nem változtattam:

“A rendszerváltás óta eltelt 23 év alatt az ország vezetői nyilatkozataiból, beszédeiből, szónoklataiból nagyon sokszor elhangzott és elhangzik: ‘Magyarország demokratikus jogállam!’. A kapitalizmus demokráciájának ‘szabadságában’ mindenkinek lehetősége van a lépességeinek, teljesítményeinek eredményeként elfoglalni a helyét a társadalomban – mondják ők, avagy egy éppen magánhatalom, vagy bank vezetője. … Azt Gondolom és tapasztalom, hogy e demokrácia ‘szabadságát’ az élet hétköznapjaiban az emberek másként élik meg; nagyon sok olyan kérdés merül fel, ami ezt a ‘mérhetetlen szabadságot’ megkérdőjelezi. Egyre inkább az történik, hogy ebben a ‘demokráciában’, a magánhatalom és a bankok világában a törvények, a rendelkezések ezen Hatalmak kezébe adják az embereket. … Mindezek kapcsán néhány címszó alatti gondolatban a ‘kapitalizmus demokráciájának’ világáról, ahogy én látom: … Kiszolgáltatottá kell válni: ennek egyik lényeges része a munkanélküliség. Ez egy nagyon jó fegyver az ellen, aki dolgozik, hogy mindent betartson és tűrjön, mert ott áll az ajtóban száz, ezer vagy tízezer, hogy a helyébe lépjen, ha kirúgják – a mostani gyakorlott szóhasználattal. … Adóssá kell válni: a demokrácia pénzvilágának, bankjainak adósok kellenek, mert minél többen eladósodnak (végül jön a kilakoltatás), a bankok annál jobban járnak. … Munkaközvetítő irodák: nagyon szépen hangzik a munkanélküliek irányába; gyere, itt ajánlunk neked munkát, és megmondjuk, mennyiért. Az a XXI. század kifinomult ‘rabszolga-kereskedelme’ a demokráciában, mert a fizikai rabszolgatartó világban a rabszolgákat nem fizették, hanem etették. A demokrácia gazdasági ‘rabszolgaságában’ az embereket fizetik, s ők magukat etetik. … Félelemben élni: lesz-e munkahelyem, vagy ha dolgozom, mikor rúgnak ki kreált indokkal. … De van fizikai félelem is: mikor ütnek le, törnek be, rabolnak ki, ölnek meg és egyéb változatok. … Mindez a kapitalizmus ‘szabadvilágá-demokráciájának’, pénzuralmi rendszerének jellemzője és hatása. … (…) … És alább néhány idézet a régmúltból és a jelenből, olyanoktól, akik mindezt előre látták. Természetesen az itt leírtakról Ön dönti el, hogy mindezt hogyan látja és hogyan éli meg ma Magyarországon. Üdvözlettel: Dr. ikszipszilonzé.HU!”

Elnézést kérek Olvasóimtól, Köztársaimtól, hogy a Jeffersontól, Quigleyn és C. A. Lindbergen át egészen Lincolnig, F. D. Rooseveltig … sőt: Dr. Ilkei Csabáig(!!!) tartó idézetláncot már nem ismertetem, de merem feltételezni Mindenkiről, hogy kábé sejti mik és hogyan lettek “alkalmasint” összevagdosva (akit esetleg érdekel, annak – kívánságra – “besmittelem” a kommentoldalra!). A LÉNYEG ugyanis itten az, hogy ezt a szösszenetet egy olyan ember írta, aki nem csak történész-egyetemi tanárnak állítja magát (tudom hogy az, mert személyesen ismerem!), de ilyeténként, saját bevallása szerint, még mindíg nem tudta eldönteni, hogy “bízzon-e még Orbánban“, avagy jövőre inkább a “…feltörekvő, Nemzeti Fiataloknak, azaz Vona Gábor és tisztalelkű csapatának adja a kormányzati hatalmat?“!

Egy sokat látott, az egész Magyarországot (is) tól-ig bejárt Ismerősöm sok-sok esztendővel ezelőtt ezt mondta nekem: “Kedves Öcsém! Ne adj te soha a címekre és a rangokra! Mert találkoztam én már szinte írástudatlan, de végtelenül intelligens emberrel is, meg sokdiplomás bunkóval is!“. … Azóta folyamatosan tapasztalom, hogy mennyire igaza volt!

… és ezt …

… szendamondja!

Körforgalom

Azt hiszem semmiféle újdonságot nem állítok azzal, ha kijelentem, a magyar történelem “autósztrádája” pont ugyanolyan, mint az a “damaszkuszi út“, melyen szeretve sem nagyon tisztelt politikusain jelentős része “közlekedni” szokott: körforgalom! Hogy ez mennyire igaz, álljon itt két példa, egy mai és egy bő száz esztendővel ezelőtti.

Egyszerűen képtelen vagyok komoly rekeszizom-igénybevétel nélkül szemlélni azon, levitézlett közéleti szereplőinket, akik csakis azért, hogy néhány percre ismét a hírportálok címoldalaira kerülhessenek, kijelentenek valami irgalmatlan ostobaságot, avagy “beleszakértenek” a Nagy Magyar Sötétségbe. Ezt tette a minap Fodor Gábor, a Fidesz egykori alapítója, az elhalt SZDSZ valaha volt vezető politikusa is.

A Jelen

Fodor, blogjának legutóbbi bejegyzésében ugyanis azt állította, hogy egykori párttársa, a mai miniszterelnök “… az Európai Unió elhagyására készül“. Ezen véleményét nem csak azzal a kétségtelen ténnyel támasztja alá, hogy Orbán politikája  teljes mértékben szembe megy mindennel, “… ami az Európai Unió lényege“, azzal a vélekedésével, hogy különböző címeken beszedett extraadók azt a célt szolgálják, hogy a kormány “nélkülözni tudja” az EU anyagi forrásait, de azzal az állításával is, hogy “Mint azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik Orbán Viktort, értik a gondolkodását, és tudnak olvasni a mondataiban, egészen biztos vagyok ebben.“.

Véleményem szerint úgy a fodori Állítás, mint az Érvelés egyszerű tévedés, alapvető ellentmondásban áll a valós tényekkel, azokat figyelmen kívül hagyva, kizárólag az orbáni (bel)propaganda szövegeiből indul ki. Hogy a végén kezdjem:

1. Csakis azért, mert a húsz évvel ezelőtti kilépéséig, mindössze öt esztendőn át tagja volt annak a testületnek, mely Orbánnal együtt vezette a Fideszt, még egyáltalán nem jelentheti ki, hogy ő lenne “azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik” Viktorinhut, “értik a gondolkodását és tudnak olvasni a mondataiban”! Az az “Orbán” ugyanis, …
   

   … akire Fodor 1993-ban rávágta az elnöki iroda ajtaját, már egyáltalán nem ugyanaz a pasas, aki ma a Fidesz elnöki és az ország miniszterelnöki székében ül! …

   

   Unser Führer azalatt a két évtized alatt olyan politikai és személyiségtorzulásokon ment keresztül, amely teljes mértékben kizárja, hogy ebben az országban lenne bárki is, aki “személyesen is elég jól” ismernék őt – beleértve önmagát is. Arról már nem is beszélve, hogy a Szeretett Vezető gyakorta még a saját mondataiban sem képes olvasni, a “gondolkodását” meg a “Grazi Team“-en kívül legfeljebb, ha Simicska Lajos “érti”!

2. A beszedett extraadók, a “munkaalapú társadalom” építésével indokolt népsanyargatások egyáltalán nem azt a célt szolgálják, hogy a kormány úgymond függetleníteni tudja magát az EU pénzügyi forrásaitól, hanem éppen ellenkezőleg! Az oktatástól, a kultúrától, az egészségügyi és szociális szférától szakmányban elvont források ippeg pont azt hivatottak finanszírozni, hogy (és ez volt az egyetlen, amit őszintén bevallottak – persze a “szabadságharc” mezébe öltöztetve) a.) a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülve az EU ne vonja meg a forrásokat, illetve b.) az IMF hitelének minél hamarábbi visszafizetésével megszűnjön az a lehetőség, hogy a Valutaalap negyedévente beletekinthessen a Tolvajállam pénztárkönyveibe (“érdekes”, hogy ez a rohamtempós előtörlesztés az EU-kölcsönre már nem vonatkozott! – ugyi?!) Ugyanez az EU-források utáni, pánik szerű kapkodásnak köszönhető az is, hogy Orbahn a saját verőlegényét, Lázár Untersturmführert ültette a Nemzeti (Közgép)Fejlesztési Ügynökség pártkatonáinak nyakába, hogy azokat fő- és jószágvesztéssel fenyegetve minél nagyobb harácsot markolhasson ki a Maffia az önnön tevékenysége okán beszorult, 1100 milliárdos fejlesztési keretből december 31-ig! A helyzet ugyanis az, hogy …
3. az Államot elfoglaló Bűnszövetkezetnek nagyon pontos és szigorúan végrehajtandó Üzleti Terve vagyon arra nézvést, hogy a 2010-14-es ciklusban hány száz milliárdot köll kiszivattyúzni az országból. Ennek azonban kizárólagos forrásai azon állami, önkormányzati beruházások ( a hírhedt “Közbe’ szerzések“), melyeket pediglen 97 százalékban az EU finanszíroz! Ezt maga Vityu kán ismerte be legelőször (gondolom valami kaszanakszpálesz-közi hangulatában) még tavaly nyáron az akkor még nertársnak számító Demján Skálakópé magánkamarájának (VOSZ) elnökségi ülésén. Ez pediglen azt jelenti, hogy a lopkodással és matolcsyzmussal romba döntött honi gazdaság egyszerűen képtelen kitermelni a közberuházások útján ellopandó pénzt, amiből meg egyenesen következik, hogy az EU-ból való kilépés azonnal megcsappantaná a teljes díszes Oligarchia “bitangkasszáját”, amely társaság így maga is nadrágszíjhúzásra kényszerülne! Azt meg ugyi mindnyájan tudjuk, hogy az újsütetű, felcsúti/szolnoki “Arisztokrácia” ezt utálja a legjobban … közvetlenül a közteherviselésben (adózás) való részvétel után!

Nulladik Viktor Főkormányzó Úr, Al- és Felcsút (valamint a /részeg/Részek) Örökös Ura, a Nemzet Maródi Maradonája tehát amikor (pl.) a tusványosi posványosban ellenségnek nevezi úgy az EU-t, mint az Egyesült Államokat, akkor semmi mást nem tesz, mint folyamatosan “hazabeszél” (hablatyol) annak érdekében, hogy a “Nemzeti Függetlenség” jelszavával minél több Egybites Biodroid szavazatát szerezze meg! Azt persze nem zárom ki, hogy az Ápolt ápolatlan agyában időnként ne fordulna elő az EU-ból való kilépés gondolata (pláne akkor, amikor az Odakinti, markát bakisért tartó Cigánykodásai – elnézést kérek roma honfi- és embertársaimtól! – közben az Unió vezető politikusai udvariasan elküldik őt a búsba!), de ezt rögvest ellensúlyozza vagy a Grazban felírt gyógyszer, melyet a Nemzetesasszony diktál beléje rendszeresen, vagy a Maffia-érdek, amelyre (pl.) Simicska ner- és tettestárs szokta volt őt emlékeztetni, akár naponta is!

Ez az egész EU- és Nyugat-ellenes propaganda tehát pont olyan, mint amikor Egyszeri Józsi bácsi, a kocsmában poharazgatva többször is kijelenti, hogy “demegvaznám a pútoskizsazzonyt“, osztán amikor végre alkalom nyílna az “eksönre“, rögtön kiderül, hogy Józsi bá’ csupán “verbálisan” képes a szexre, tevőlegesen pedig (fő- és derékfájásra, valamint időhiányra hivatkozva) már nem! Ami pedig engem élénken emlékeztet arra a szinte napra pontosan 107 esztendővel ezelőtti esetre, mikor is a “Függetlenségi Párt“-ról schwarz-um-weiss kiderült: nemzetieskedése felfújt propagandahólyag csupán, valódi tettvágy és potencia (a kormányzati hatalom megszerzésén kívül) mögötte egyetlen makulányi sem áll! De hogy ezt jobban meg tudjam világítani, kénytelen vagyok időben még messzebbre, több mint 152 esztendőre visszanyúlni!

A Múlt

Döntő szavazásra került sor 1861. június 5.-én a magyar országgyűlésben. Az akkor éppen soros és persze levert szabadságharcunkat követő tucatnyi esztendőben, Ferenc József császár megunta a magyarok szoros (katonai) felügyeletét (vesztett háborúi okán volt neki ölég baja!), s kiadta a Februári Pátenst, melyben meghívta a magyar nemességet a Birodalmi Gyűlésbe. Ennek elfogadása azonban egyet jelentett volna a nemzeti önrendelkezés teljes feladásával.

Az erre egy hónappal később összehívott magyar Országgyűlésben nem is volt vita arról, hogy az uralkodó ajánlatot el köll utasítani, de abban már igen, hogy ezt milyen formában tegyék: “Felirat“-ban, avagy “Határozat“-ban? A két pártra szakadt “küldöttek” közül az utóbbit a nyakasabb, Múltba tekintő, kibékíthetetlen nacionalisták, az előbbit pedig a szemük előtt a Jövendőt tartó, a reális lehetőségeket számba vevők képviselték. Ők ugyanis úgy akarták elutasítani a Februári Pátenst, hogy nyitva hagyják Ferenc József számára az alku lehetőségét, míg a Határozatiak minden kaput bezártak volna. Az, hogy hat esztendővel később megköttetett a Kiegyezés, a Feliratiak győzelmét jelentette.

Ezt követően a Feliratiak kerültek kormányra “Deák-párt” néven, a Határozatiak pedig két táborra oszlottak annak függvényében, hogy melyikük és mennyire utasítja el a Kiegyezést. A kizárólag “fenntartásokkal” élők vezére az a Tisza Kálmán volt, aki 1875-ben, a deákosok nagy részének beolvasztásával megalapította azt a “Szabadelvű Párt“-ot, amely aztán harminc esztendőn át háborítatlanul uralta a parlamentet.

Ámde 1905-ben égszakadás és földindulás történt a honi politikumban. A Tisza István-féle (Kálmán fia) “Zsebkendőszavazást” követően kiírt választásokon megtörtént az, ami addig még soha: győzött az Ellenzék, azaz a Kiegyezést mereven elutasító “Függetlenségi Párt”! Szerintük az 1867-es paktum legfőbb hibája az volt, hogy a “Közös Ügyek“-et (kül-, had- és pénzügy) egy 60-60 fős, osztrák-magyar bizottság kezébe adta, s ha ott nem született többségi döntés (általában nem!), akkor Ferenc József mondhatta ki a végső szót. Ez pedig szerintük nem más, mint a magyar parlamentarizmus megcsúfolása! Az említett választásokon tehát győzött a Függetlenségi Párt, ámde a Kiegyezés értelmében nem alakulhatott meg olyan magyar kormány, mely a Dualizmust elutasítja!

Ezért osztán Ferencjóska nem tehetett mást, mint hogy (mai szóhasználattal élve) “szakértői kormányt” nevezzen ki, élén azzal a báró Fejérváry Gézával, aki korábban a “Darabont Testőrség” vezetője volt (ezért nevezték később ezt az adminisztrációt “Darabontkormány“-nak!). No a Győztesek rögtön meg is hirdették a Nemzeti Ellenállást (“A Haza nem lehet ellenzékben!” … ugyi?!), amely a vármegyékben komoly méreteket öltött (“Polgári Körök” … nemde?!).

A Darabontkormány belügyminiszterének, Kristóffy Józsefnek erre az volt a válasza, hogy ha már az Uraknak a Népre szottyan mindíg kedve hivatkoznia, s ennek alapján elutasítania a Dualizmust, akkor töröltessék csak el a (vagyoni)cenzus, kapjon választójogot minden felnőtt, magyar (férfi)ember, s szavazataikkal döntsék el ők (azaz A Nép), hogy maradjon-é a Kiegyezés, avagy légyen az elvetve?! … aki a Szabadelvű Pártot támogatja az előbbire, aki pediglen a Függetlenségi Pártra voksol, az utóbbira szavaz! … Így lehetett vóna tiszta és világos körülményeket teremteni eme, igazából nem is fontos (a nemzetiségi és a jobbágy-kérdés ennél sokkal égetőbb volt! … előbbi Trianonnál kozmált rá az egész társaságra!), a Birodalomhoz való tényszerű kapcsolódás kérdéskörben!

No ez a lehetőség, mármint a korabeli viszonyok szerinti, általános választójog bevezetése már nem tetszett a “csorbítatlan parlamentarizmust” zászlójára tűző, főleg kis- és közép-nemesekből álló Függetlenségieknek! Az 1906 tavaszáig tartó alkudozások során simán lemondtak minden “nemzeti követelésükről” … cserébe a kormányalakítás jogáért!

Gondolom e történelmi példából mindenki látja, hogy a Jobbkonz Úri Magyarország “szabadságharcai”, “függetlenségi törekvései” ippeg pont addig tartanak, amíg önérdekeik nem sérülnek! … A hivatkozási alap, azaz “A Nép” pedig – szokás szerint – le van szarva!

… és ezt …

… szendamondja!