Egykoron és manapság

Már nem emlékszem hol és kitől, de egyszer és valakitől a következőt olvastam: “A Fejlődés olyan, mint egy folyó. Tehet ugyan olykor ‘vargabetüket’, néha úgy tűnhet, hogy visszafelé halad, de az irány akkor is Előre mutat!

Nem kívánom most kielemezni ezt a (szerintem) logikai bakugrást tartalmazó gondolatot, mindössze alkalmazni a magyar történelemre. Arra mondjuk, hogy például a honi Alvilág, vajon tényleg képes volt-e a fejlődésre. Lássunk erre két, valódi példát!

Tulajdonszerzés egykoron …

Még 1996-ban, Kies Hazánkban (annak egyik csilivili fürdővárosában) történt, hogy a Helyi Nagyember szállodatulajdonost csinált magából. A rendszerváltás körül(belül) “ügyesen” meggazdagodott  üzletember ugyanis megtudta, hogy az egyik romokban heverő állami nagyvállalat (illetve annak szakszervezete) tulajdonában álló, kissé elhanyagolt üdülő eladósorba került, majd némi alkudozást és korrupciót … utána járás és lobbizást követően azt sikerült is “jutányos áron” megvásárolnia. Persze máig nem tudni pontosan, hogy az ügyleten mennyit bukott az illető nagyvállalat/szakszervezet (netán az állam), azt sem, hogy abból mennyi haszna származott az eladói oldalt képviselő nagyvállalati/szakszervezeti (netán állami) tisztviselőnek, de tény, hogy az érintett magánszemélyek elégedettek voltak, lévén a kontraktusra aláírás és pöcsét került.

A Nagyembernek természetesen legfeljebb halovány fogalmai lehettek a szálloda- és vendéglátóipar működésének mikéntjeiről, ámde voltak gazdag tapasztalatai. A Mediterraneum évek során végiglátogatott luxus szállodáiban szerzett élményei alapján pontosan tudta: hogyan is “nézzen ki” és mit is “tudjon” majd az Ő Hotelje. Szóban és hevenyészett rajzok útján közölte is a kiválasztott Építésszel, hogy mi és hol legyen, hány és mekkora szobát akar, hogyan helyezkedjenek el a kiszolgáló egységek (étterem, bár, fürdő, mosoda, stb.). Ámde pár nap teltével a Mérnök rossz hírekkel szolgált: a Nagyember Nagytervéhez kicsi a telek, hiányzik még vagy ezer négyzetméter!

Hol legnagyobb a szükség, legközelebb a segítség!” – tartja a mondás, s ez esetünkben szó szerint értendő … már ami a távolságot illeti! Az “ügyesen” felvásárolt ingatlant ugyanis Keletről és Délről tizennégy, átlagosan 250 négyzetméteres telek kerítette körbe. Ezek többségén (11) az 1970-80-as esztendőkben épült, kielégítően karbantartott “Zimmer frei”-ek álltak, melyek méretükben és felszereltségükben elsősorban a korabeli Honeckerland (NDK) turistáinak igényeit igyekeztek kielégíteni. Akkoriban (az Újraegyesítést követően) pedig már leginkább a kispénzű belföldi, illetve a minálunk is nyomorultabban élő káeurópai nyaralni vágyók kedvelt szálláshelyei voltak. Ezek azonban útjában álltak a Nagy Projektnek, így azokat a szó átvitt és “szerinti” módja alapján is el köllött takarítani!

Ezért osztán a Nagyember Ügyintézői (“két-háromajtós ruhásszekrények”, tetováltan marcona kinézettel) mindössze 72 óra alatt felkeresték valamennyi cimmerferist, s ugyanennyi idő alatt “rá is beszélték” őket az eladásra. Annak érdekében, hogy az összesített vételár ne lépje túl az előre meghatározott költségkeretet, a Nagyember még az akciót megelőző napon életveszélyessé nyilváníttatott 13 ingatlant a helyi önkormányzattal, melynek élén az a polgármester állt, akit 1994-ben (az első adandó alkalommal!) közvetlenül választott a település élére a helyi lakosság 70 százaléka (az érintettek is!), s aki egyébként évtizedes haverja, illetve számos vállalkozásában üzlettársa volt hősünknek.

Azon pedig nem köll csodálkozni, hogy azt a hat, legbátrabb extulajdonost, akik “birtokháborítás, magánlaksértés, személyes szabadság korlátozása, zsarolás és kényszerítés” címén feljelentést tettek a Hatóságnál, a rend helyi őrei sürgősen lebeszélték szándékukról. Ugyanis az az egyetlen ingatlantulaj, aki megúszta a polgármesteri hivatal által “határozatilag” támogatott, szekrényemberes “meggyőzést”, a városka rendőrkapitányának leánykája volt!

A Luxushotel 1998. májusában, 1,1 milliárd forintot felemésztő (ebből 470 millió forintnyi, kamatmentes állami kölcsön! – “valaki” valószínűleg megint jól járt!), rohamtempós építkezés után megnyitotta kapuit és akárcsak korábban a Feljelentők vallomásai, mára a Rendőrkapitány és a Polgármester is “ad acta” került (utóbbiak közvetlenül a Nagyember “fizetési listájáról”)! … Senki nem emlékszik már rájuk.

… és manapság

Még 2013-ban, Kies Hazánkban (annak csilivili kormányán belül) történt, hogy az Országos Nagyember banktulajdonost csinált magából. A kormányváltás körül(előtt,közben,után) “ügyesen” meggazdagodott politikus ugyanis Tanácsadójától (S…cska) megtudta, hogy a tökéletes állapotban lévő Takarékpénztárak által alapított, részükről eladni egyáltalán nem szándékozott Takarékbank leszakítandó, zamatosan érett gyümölcsként ring a Nemzeti Együttműködés Fáján. Némi maffiaügyvédek által összetákolt maffiatörvénykezést … gondosan körültekintő jogalkotási folyamatot követően, mindössze 655 milliónyi (az állami Postától származó) forintocska látens kifizetésével sikerült 3 milliárdnyi tulajdonrészt szereznie, mely ippeg elegendő volt ahhoz, hogy a teljes vagyont az Arra Avatottak és Méltóak, azaz a Nemzeti Köz(g)éposztály kezibe adhassa. Azt persze még nem tudni, hogy az ügyleten mennyit buktak a takszövök részjegyesei, illetve mennyit is fognak majd nyerni a Bitangkormány Kedvezményezettjei a majdani reprivatizáció után, de tény: mind az eladói, mind a vevői oldal teljesen elégedett lehetett, hiszen a kontraktusra pöcsétek és aláírások kerültek.

A Puffasztott Kertitörpének persze halovány fogalma sincs a pénz- és hitelpiac működésének mikéntjéről, de gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Ő (és társai) a lopott pénzekkel már számos offshore-paradicsom bankját látogatta végig, így élményei alapján pontosan tudta: hogyan is köllene “működnie”, illetve mit is kéne “tudnia” az Ő Bankjának. Hevenyészett folyamatábrákkal és szóban közölte is kijelölt Kormánybiztosaival, hogy a “megmentett” vagyonok és betétek mely’ csatornákon és meghitelezett, “közeli” cégeken keresztül, melyik valaholszigeteki bankszámlákra landoljanak majd. Ámde a Szakértők szinte azonnal rossz hírekkel szolgáltak: jogi háttér és kellő tulajdoni hányad híján nem lehet rávenni a részjegyeseket arra, hogy mindenben az Ő Akaratát szolgálják!

Hol Kétharmad van, ott Isten(komplexus) van!” – tartja a mondás modernizált változata, s ez esetünkben a szó “szerinti” és átvitt értelmében is értendő! Hát rittyentettek is gyorsvást egy okoska törvénykét, miszerint a takszövök részjegyesei dönthetnek: direkte, avagy indirekte akarják átadni, azaz elveszíteni a tulajdonukat. Az előbbi azt jelenti, hogy ha az “Átalakulásra” nem szavaznak igennel, akkor rögvest mehetnek a levesbe, az utóbbi pedig azt, hogy csak az után. Így osztán nem is csoda, hogy tegnap a Jónép csak megszavazta amit köllött, Az Ország (azaz az Ő) legnagyobb megelégedésére.

Mondani sem köll talán, hogy persze itt is volt legalább egyetlen Kivétel! Nevezetesen az a pénzintézetté átalakult egykori takszöv, amely abban látott hatalmas üzletet, hogy a Felcsúti Mauzóleumot hitelezze meg csekélyke pár száz millával, s melynek vezetője véletlenül ippeg az a Zember, aki a székesfehérvári “Elit Fociklub” tulajdonosa. … Hiába: nem csak a kvantumfizika ismeri a “kiszámíthatóan fatális véletlen” fogalmát!

No, azt még nem tudni, hogy ezek után pontosan mikor fog tönkre menni az eleddig egészen jól működő takszövhálózat, csak azt, hogy fog és hogy hogyan. Amikor el kezdik majd prédálni a Vagyont és a Tőkét, valószínűleg egyre többeknek fog eszükbe jutni: nem biztos, hogy ezen kasszákban van jó helyen a betétem! Akkor pedig kitör a pánik és mindenki rosszul jár! … Kivéve Őket, mert Nekik így is, meg amúgy is nagyonjó!

***

Az elmúlt évszázadok során már komplett kódexeket írtunk tele a “Varga”-betűkkel. Ideje lenne már megtanulnunk az abc többi karakterét is. Például: “A“: autonómia; “D“: demokrácia; “F“: fejlődés; “J“: jogállam; “K“: köztársaság; “Ö“: öntudat; “P“: polgáriság; … “V“: vezérmentesség!

… és ezt …

szendamondja!


A gróf “fordulatszáma”

A szakszervezeteknek elvileg az lenne a dolguk, hogy az adott szakma munkavállalóinak érdekeit védjék a munkaadóval (mondjuk az állammal) szemben. Hasonló a helyzet a politikai pártokkal is, tőlük azt várnánk, hogy választóik különböző csoportjainak parciális érdekeit egyeztetve olyan programokat alkossanak meg (adott esetben pedig vitelezzenek ki), melyek közép- és hosszú távon az egész társadalom számára élhető országot eredményeznek. Miközben mi, “Balosok“(? … Köztársaság pártiak?) ezerrel szidjuk a “Demokratikus Ellenzéket” azért, mert e cél érdekében nyilvánvalóan(?) képtelennek mutatkozik az Összefogásra, észre sem vesszük, mit művelnek a “szakszervezetek”. … Persze, ami nincs, azt baromi nehéz észre venni!

Bő három esztendeje szemlélem elképedve, hogy miket hagy magával műveltetni a magyar társadalom az (igenis!) demokratikus úton a nyakába telepedett Bitangkormány által. “Minden országnak olyan a királya, amit megérdemel.“, illetve “Birka népnek bűzlő akol a hazája.” – szoktuk volt sommásan véleményezni ezt az egészet mi, azon emberek, akik még többé-kevésbé képesek vagyunk az önálló véleményalkotásra, s nem tartozunk azon honfitársaink elképesztően népes táborába, kiknek fejében fuldoklik az az Egyetlen Bit a “közszolgálati” és egyéb hírcsatornák által naponta hektó szám beléje borított narancsszínű sötétségben. Osztán persze általában mi is észbe szoktunk kapni, rájövünk, hogy a Jelenség általunk gyártott magyarázata legalább annyira “egybites”, mint az orbanista (pláne a vonaista!) propaganda, s akkor “csípőre tett klaviatúrával”, némi ál/féltudományos okoskodással olyanokról kezdünk értekezni, hogy “Hja, kérem szépen! A társadalmi öntudat, a szolidaritás, azaz a polgárosodottság történelmi korokba visszavezethető teljes hiánya … a diktatúrára elfogadására való hajlam … az ebből következő tekintély- és vezérelvűség … az Ellenzék térfelén játszó politikusok karizmamentessége … a Szervező Erő nem léte…” … és a többi. (Mea culpa! Gyakran teszem ezt én is!)

Ezek az érvelések tulajdonképpen még el is fogadhatóak, hiszen nehezen megcáfolható tapasztalatokon, tehát Tényeken alapszanak. Nem lehet tagadni például azt, hogy az elmúlt bő két évtized alatt a társadalom szinte valamennyi “intézménye” kiüresedett, nonfunkcionálissá (hogy ne mondjam: kontraproduktívvá) vált. (Az “Alaptörvény” nevet vIselő jogi fércmű, a “Tákolmány” e folyamat betetőzéseként, immáron az Államról ismeri be nem csak a működésképtelenség, de az erre való törekvés teljes hiányának tényét is sőt, azt egyenesen legalizálja is, mint mindenki által kötelezően elfogadandó, abszolút normális állapotot.) Minálunk ugyan léteznek (papíron), de egyszerűen nem működnek azok a nem kormányzati (“NGO“), azaz “civil” szervezetek, melyeknek elvileg ütközőzónaként, pufferként köllene szolgálniuk az állam és a társadalom között (Tisztelet a rendkívül ritka kivételeknek!).

E díszes társaságból (a poszt témáját illetően) leginkább a szakszervezetek emelkednek ki, közülük pedig az oktatási szférában tevékenykedő “érdekképviseletekre” szeretném irányítani a reflektorfényt. Teszem mindezt azért, mert ippeg ma kerül majd egyfajta “pont”-ként, a köz(és felső)oktatás teljes lerohasztásáról szóló, bő másfél esztendeje kezdett “mondat” végére az a paragrafus, mely nem csak hogy kimondja: a Gazemberek Testülete (leánykori nevén: “A Magyar Köztársaság Országgyűlése“)  által 2011. decemberében megszavazott Köznevelési Törvényben foglalt “Pedagógus Életpályamodelltulajdonképpen a tanárok kormányzati átverése volt, de azt még legalizálja is, azaz a törvényesség szintjére emeli! … De miről is van szó?

Ez a bizonyos “életpályamodell” a soha-sehol-nem-dolgozott MiniElnök, valamint annak hasonszőrű Vazallusai, a maffiaérdeket és az obskúrus, középkori klerikalizmust kiszolgálni igyekvő Mamelukjai szerint …

… arra szolgál, hogy “rendet teremtsen” a pedagógusok foglalkoztatásán belül, szigorú szabályaival megakadályozza az eladdig tapasztalható “lógásokat”, elejét vegye az ilyen-olyan címeken felvett, de “meg nem szolgált” keresetkiegészítéseknek. Ezért osztán az addigi 22-ről 26 órára növelik a hetente kötelezően megtartandó órák számát, az intézmény falain belül eltöltendő munkaidőt pedig 32-re. Ezen nyolc órában a pedagógus köteles minden olyan munkát elvégezni, melyre a Pártállam által “Hárauzsika” aláírással kinevezett igazgatója utasítja, legyen az akármi is (pl.: helyettesítés). A “törvényes” heti 40 órából fennmaradó nyolcat pedig nagylelkűen a tanerő “saját belátására” bízzák, tegyen vele amit akar (pl.: javíthatja otthon a dolgozatokat, avagy felkészülhet … a soron következő törvénymódosításra)! Mindezekért cserébe 2013. szeptember 1-től jelentős fizetésemelésben részesül, így például egy húsz esztendeje szolgáló, kétdiplomás tanár havi bruttó bére közel 360 ezer forintra, azaz a korábbi nettó fizetése másfélszeresére emelkedik.

Sajna “menet közben” kiderült, hogy eme fideszkádéenpés habostorta kellős közepin ott trónol néhány alaposan nagy méretű és nagyon bűzlő bullshit is. Például az, hogy minden iskola elveszíti az önállóságát, el lehet felejteni a “keret-tanterv” adta pedagógusi autonómiát, még azt is a poroszosan klerikális állam írja elő, hogy mikor mehet a tanár vécére, a pedagógusok elvesztik szinte valamennyi (szakmai) pótlékukat, az iskola igazgatója pedig tulajdonképpen csak egy üzenetrögzítő, lévén a munkáltatói jogaitól kezdve egészen a budipapír-beszerzési ív aláírásáig, minden az Kedves Vezető által kinevezett Hitehagyott Páter által felügyelt Klebelsberg Intézményfenntartró Központ (“Klik“), azon keresztül pedig annak megyei/városi kirendeltségei kezébe kerül! De ez is úgy, hogy az igazgató kérelmez a városi/megyeitől, az a Klik-től, az az államtitkártól (Rauzsika), az a Pátertől, az meg … TŐLE!

Ki is tört hát a Nagy Tiltakozás. Az eladdig különböző pártokhoz “bedrótozottnak” hitt szakszervezetek (pl.: PSZ – szocik; PDSZ – Fidesz) rögtön sztrájkbizottságot is alapítottak, majd teljes fegyverzettel (tehát kivont karddal a szőnyeg alatt!) elindultak egyeztetni Az Állammal … illetve egészen pontosan nem Vele, hanem csak az Exemeszempéssel, meg az Exlelkésszel. El is érték vele azt, hogy az eladdig “baloldalinak” tudott PSZ vezetője, Gallóné nemzetes asszony (nertársnő?) …

… simán befeküdt Balograuzsikának, míg a “jobberfideszesnek” ismert PDSZ meg felmutatta középső ujját, s nullagaranciás álmegegyezésnek nevezve az egészet, kivonult a testületből – tovább folytatva a sztrájk szervezését … amiből persze nem lett semmi! Hogy az állítólag “szoci” Gallóné miért, az állítólag “fideszes” Mendrey László …

… pedig miért nem “feküdt be”, azt egészen pontosan ma sem tudni. “Péeszné” valószínűleg azért lett megvásárolva/megvezetve, mert az általa elnökölt szakszervezet “tömöríti” magába a legtöbb pedagógust, míg a PDSZ ebből a szempontból csupán “pincsi” a “pittbullok” kutyafuttatójában. Így osztán az orbanizmus “antik elve” alapján (“Divide et impera!“) az előbb tűnt a megfelelő választásnak (pitiztetés), s ismerjük be, nem is tévedtek! Amikor Elkurcsy Gazdasági Géniusz (még miniszterként) már februárban bejelentette, hogy pacipénisz és pacsirta fütty lesz itten, de nem tanári béremelés, Péeszné nem csak képes volt lecsitítani a “kicsinyt” felhorgadt tagságát, de még újra is választtatta magát! … Pedig akkor már mindenki (akinek csak kicsiny agya is volt) tudhatta: a gerinces Mendrey útját kellett volna követni (konfrontáció) és nem a flexibilis Gallónéét … aki ugyan pontosan tudja, hogy ez az egész rendszer nem csak hazug, igazságtalan de még működésképtelen is, ámde mindezek ellenére hűen kitart azon Megállapodás mellett, melyet – immáron nyilvánvalóan – a hatalomnak soha esze ágában sem állt betartania! … Mert akkor talán, de tényleg csak talán, ezt a disznóságot minimum a jövő évi választások utánig meg nem engedték volna maguknak. … De megengedhették, mert a “seregbontó” PSZ elnöke erre tulajdonképpen rábólintott, megalkuvását pedig az elnökválasztó Küldöttgyűlés tagjai még meg is erősítették.

No, akkor most mi lesz? A Küldöttek kihajítják a megvezetett(?) Gallónét? Esetleg az átvert és jogcsorbított tagság rúgja picsán a megvezetett Elnököt mamelukok módjára újraválasztó Küldötteket és végre bele fog abba az általános sztrájkba, melyet bő esztendeje már folytatnia köllene? Avagy minden marad a régiben és a Kisnaccsád nertársnő folytatja tovább az “egyeztetéseket” (“poszt tőzeg!” – © Hofi Géza) az oktatási “szakminisztériummal” annak ellenére, hogy itten már mindenki tudja, a mai magyar(?) kormány(?) tulajdonképpen így néz ki:

*

A napokban megkérdeztem néhány pedagógus ismerősömet, hogy szerintük ki is volt az a Klebelsberg Kunó, akiről ezt a semmirevaló Intézménykezelgető Izékét elnevezték? Kilencből mindössze egyetlen helyes választ kaptam. Nyolcan úgy emlékeztek rá, mint “valami horthysta grófra“, míg az egyetlen, ma 74 esztendős, gimnáziumi történelem tanárnőm szerint:

A gróf volt az a kilenc esztendeig hivatalban lévő kultuszminiszter, aki a Trianon utáni teljes állami-gazdasági összeomlás ellenére rá tudta venni a Bethlen-kormányt arra, hogy a költségvetés 9-10 százalékát fordítsa az ország oktatásra. Több, mint négyezer tantermet és kétezer tanítói lakást adatott át, a pedagógusokat alacsony óraszám mellett magas fizetéssel honorálta, az iskolákat kitűnően felszerelte (könyvtár, laborok), tovább fejlesztette a nyolcosztályos középiskolákat, minden nehézség ellenére jelentősen bővítette az I. Világháború alatt alapított debreceni egyetemet, a bukás után pedig két újabbat is létre hozott: Szegeden és Pécsett! Ő volt az, aki törvénnyel biztosította a Magyar Tudományos Akadémia éves állami támogatását is, függetlenítve ezáltal azt a mindenkori kormányoktól! … Satnya utódai, ócska kis epigonjai ma itt tenyésznek az Ő székében is!

Bözsi néninek – mint általában mindig – most is igaza volt! A gróf ma “ezerrel” foroghat a sírjában!

… és ezt (nem csak) …

szendamondja!


Vasárnapi ajándékul …

… szánom Kedves Olvasóimnak/Köztársaimnak Szénási Sándor alábbi írását, mely tegnap este jelent meg a 168ora.hu oldalán. Nem lesz felhőtlen a szórakozás, de időnként nagyon jókat lehet rajta kacagni!

Tankönyvek a jövőből

Tanítani fogják

Miről szól a jövő? Természetesen arról, hogy beteljesíti, amit most, a jelenben szeretnénk. Legyőzi ellenfeleinket, megoldja a haza százéves nyavalyáit, és piedesztálra emel minket, hű magyarokat, hű demokratákat, hű de igazi fiait a nemzetnek. Ámde ki az a mi? Tetszik, nem tetszik, bizony mindenki mi vagyunk, aki ma itt él, arccal a jövő felé, amely persze most még annyiféle, ahányfélének gondoljuk magunkat. Az alábbi írásban lehetséges és lehetetlen jövőket vázolunk fel, amelyek mind egyszerre léteznek – tizenegy esztendő múlva, egy választási évben. Mind persze nem lehet igaz – de hogy melyik válik valósággá, erősen rajtunk múlik.

Hazánkban csupán a 2010-es választások után sikerült megállítani azt a százéves folyamatot, amelynek során 1918 és 1920 között a magyarság először történelmi országát, 1947 és 1948 között önálló nemzeti létét, 1989-ben pedig, a kommunisták által irányított úgynevezett rendszerváltás során majdnem országát is elveszítette. A brüsszeli központú uniós birodalomban ismét csak másodosztályú tag lehettünk volna, mint korábban a moszkvai impériumban.
A magyarság erre mondott nemet annak a férfiúnak a vezérletével, aki megálljt parancsolt a bankok és multik lélektelen világának és a hazátlan liberalizmusnak, amely mára úgy szívódott fel, mint egészséges testben a káros daganat. Magyarország elindult a szabadság felé vezető ösvényen, amelyet már nem torlaszol el az unió betontömbje. A nemzeti kormány alatt saját utunkat járjuk, egyedül vagyunk, de szabadok. A jövő most születik. (Magyar történelem. Középiskolák 4. o. számára. Wass Albert Kiadó, 2024)

A múltunkat már meghamisították, most készülnek a jövőnket is ellopni. De a világválság megszilárdította és megedzette az új munkásosztályt, amely szövetségben a zöld és emberjogi mozgalmakkal, felfordíthatja az elitek mutyijában vergődő, korrupt és fejlődésképtelen Magyarországot. A fejlődés azonban nem a liberálisok által preferált multikon, a nagytőkén és nagybirtokon keresztül vezet. Igen, mi is baloldaliak vagyunk, de erőviszonyok helyett többet beszélünk a morális viszonyokról. Arról, hogy főként a tiszta közéletben, a természet tiszteletében, az ember felszabadulásában hiszünk. Itt az idő. (Régi világ – új alternatíva. Bázisdemokrata Füzetek. A Lehet Minden Más kiadása, 2024)

Ebben a félfeudális, magába zárt, államosított magyar életben a liberalizmus tartósan az idegenszívűség szitokszava. Tulajdonképpen a félelem szinonimája, amit a kisember a folyton ellenséges külvilággal és egy olyan Magyarországgal szemben érez, ahol ő egyedül van a piac hidegében, ahol az állam nem vigyáz rá. Az öngondoskodás, a több lábon állás, a vállalkozás, a siker kemény kiharcolása, a felhalmozás kényszere rettegéssel tölti el azokat, akik úgy érzik, erre nem képesek. Semmit sem gyűlölnek annyira, mint az önállóság bizonytalanságát, a forgandóságot, magát a rendszerváltást is, amikor megindult a lábuk alatt a talaj, és semmire sem vágynak jobban, mint a gondoskodó hatalomra. Mert ők magyarok. Mert ez jár nekik a sorstól és a történelemtől. Mert a vagyon – lopás. Mert a rendes emberek egyformák: aki kiemelkedik, kilő közülük, és több lesz, az gyanús vagy áruló. Mert hagyjon minket békén a világ az örökös változásokkal. Mert apa pontosan leírta a dolgok rendjét 1969-ben, amikor a kertben boronatárcsán sütött karajt: szegények vagyunk, de jól élünk. (A magyar társadalom és a liberalizmus. Cseh Péter Berlinben élő pszichológus előadása az Óbudai Liberális Körben 2024. szeptember 1-jén. Online is olvasható. Küldje tovább barátainak!)

A hamis tanításokkal szemben a rendszerváltás már a hetvenes évek végén megkezdődött, attól kezdve hitelpolitikája révén a Nyugat háromszor annyi erőforrást szivattyúzott ki hazánkból, mint a Szovjetunió.
A szocialista leplet azonban egyelőre nem vették le az országról. A nyolcvanas évek végén jött létre a kommunistának álcázott Aczél György (lokális SZDSZ) és Soros György tőzsdealkusz (globális SZDSZ) egyezsége a nemzeti politikusok, Pozsgay Imre, Bíró Zoltán, Szűrös Mátyás kiszorításáról, és az ország totális alárendeléséről a nemzetközi pénzközpontoknak. A hazug rendszerváltás és a liberálisok irányította szocialista bábkormányok gyarmattá tettek minket. Ez a helyzet azóta sem változott, az Orbán-korszak szabadságharca csak a pártpropaganda mákonyos meséiben győzött, sőt Magyarország kirablása épp egy jobboldali kormány álcája alatt vált még kegyetlenebbé. De a romokon nő a virág – a tiszta magyar önérdek seregei már gyülekeznek. (Az ifjúságnak az elhazudott történelemről. Második kurzus. Bogár László Akadémia, 2024)

Az évek óta sikeresen kormányzó hazai baloldal történetét több szakaszra oszthatjuk. Az elsőbe a hatalomról békés úton lemondó és a demokratikus intézmények felépítésében döntő szerepet játszó korábbi állampárti elit szerepe tartozik, illetve a Horn-kormány négy éve, amely alatt rendbe tette az államháztartást. Mindkét momentum arról győzte meg a társadalmat, hogy a szocialisták elsősorban az ország érdekét nézik, hiszen a Bokros-csomaggal a kormányzás folytatását is beáldoztak. A második szakaszban azonban a liberálisokkal kötött újabb koalíció megterhelte és eltorzította a baloldali értékeket, a partner erőszakos és több esetben zsaroló fellépésére nem születtek jó válaszok. Történtek hibák is, korrupciós problémák fordultak elő.
Az autokrata Orbán-rezsim leváltása után a baloldal egyértelműen kisemberpárti, szegénypárti irányt vett, az intézményeket helyreállította, a maffiapolip karjait, amelyek ráfonódtak a gazdaságra, a társadalomra, levagdosta, és békejobbot nyújtott a párbeszédképes konzervatívoknak. Magyarország a szocialista kabinet vezetésével ma az egyensúly és a társadalmi béke országa. Innen sarjad a jövő. (Az új baloldal és a harmadik fejlődési szakasz. Vitavázlatok az első évfolyam számára. Horn Gyula Szabadegyetem, 2024)

Az a meglehetősen vegyes pártszövetség, amely a tekintélyuralmi, maffiaállamot építő, a szabadság demokratikus garanciáit paródiává tevő Orbán-rendszer hosszú regnálása után, már-már polgárháborúra emlékeztető körülmények között, de szabad választáson átvette a hatalmat, mindenképpen váratlan jelenség. Azt mondhatnánk, egy száz éveken át elmaradt polgári forradalom terméke, miközben forradalomról most sem volt szó.
A magyar történelem ismétlődő, ortodox tünete, hogy bár az okozat létezik, az ok azonban nem. Ezért jogos a félelem, hogy az a nép, amely nem adta fel alattvalói szokásait, amely nem szenvedte ki magának a polgári intézmények tiszteletét, vajon megvédi-e ezeket, ha az inga újra messze leng. Hiszen az Orbán-rezsim demokratikus deficitjéhez is közönnyel viszonyult, és annak bukását nem a szabadság hiánya, hanem a gazdasági csőd okozta. Mindez nem tudható. Marad a gyanú, amelyet az elit a társadalommal szemben érez, és marad a nép megvetése, amely harmincöt éve kíséri a politikát. (Történelmi jelenünk oktatása a gimnáziumok első két évében. Miről hallgasson és miről szóljon a tankönyv? Magyar Árpád történész írása a Köznevelés című lapban, 2024 júniusa)

Egy adott időszakaszban élő embertömeg általában izgatott és fontoskodó lelkiállapotát a szakirodalom jelensokknak nevezi, ami azt jelenti, hogy a populáció a maga idejét történelmileg meghatározó és drámai kornak hiszi, amikor az ország és a társadalom sorsa éppen eldől, a trendek évtizedekre bebetonozódnak. Ez az illúzió egy régi író, Karinthy Frigyes novellájában úgy jelenik meg, hogy a szerző azt álmodja: a jövőbe kerül, és érettségiznie kell a saját korából. Ez könnyű, gondolja, hiszen átélte azt, ami itt tananyag. Ám kiderül, hogy az utókor mindent jobban, sőt másképpen tud. Végül megkérik, említsen egy híres humoristát abból az időből. Boldogan bemondja, hogy Karinthy Frigyes. A tanár ordítva pattan fel: „Maga kitalált egy nevet, amit életemben nem hallottam… Ez már mégiscsak arcátlanság!” (Schulz Kinga: Történelem-pszichológiai jegyzetek. ELTE, 2024)


Olvastam valamit …

… ippeg ma a nepszava.hu oldalán arról, hogy esetleg és netalántán a Ma Döntéshozói (nem csak a “politikusokról” vagyon mostan szó!) gondolhatnának időnként a Jövő Nemzedékére is! … Ha már olyan baromira “tehetséges” itten MINDENKI az “ÖNÉRDEKEI” felismerése terén!

Alkotmányt a gyermekeinknek!

Mára világossá vált, hogy a kormányzó pártokat nem pusztán hidegen hagyja a jövő nemzedékek sorsa, de olykor bizony szándékosan lehetetlenítik el gyermekeink jövőjét – pedig az Alaptörvényben nem erre tettek ígéretet.

“Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.” – szól az Alaptörvény Nemzeti hitvallása. Bár az alkotmányozási rohamban meglehetősen elsikkadt (és valljuk be, a baloldali, liberális véleményformálók többségének nem is volt ínyére kidomborítani), de a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény meglehetősen sokat foglalkozik a környezet védelmével és a jövő generációk érdekeivel. Az Alaptörvény integráltan (azaz nem pusztán egy deklarált helyen, hanem több fejezetbe ágyazottan) kezeli a zöld ügyet (részletesen lásd erről tanulmányomat a Közjogi Szemle 2011/4. számában).

Bokréta a “kalapon”

A dokumentum “környezetvédelmi filozófiája” legalább kilenc témakört ölel fel. Először is (1) a természetes és épített környezet értékeit és védelmét, de (2) külön vívmány, hogy a szöveg egyaránt érinti a gazdasági (fiskális) és a környezeti fenntarthatóság kérdéskörét, valamint a fenntartható fejlődést. Amint láttuk, a Nemzeti hitvallás kissé patetikus felütése is említi a jövő generációkat, azonban ennél fontosabb, hogy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás egyik lényeges szempontja (3) a nemzedékek közötti igazságosság érvényesítése. Jó, hogy (4) megmaradt az 1989-es Alkotmányból ismert egészséges környezethez való jog, és (5) ahogyan eddig is, az egészséghez való jog biztosítéka a környezetvédelem, s ez kiegészült a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, valamint az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáféréssel.

Immáron (6) alaptörvényi szintre került a jól ismert “szennyező fizet” környezetpolitikai alapelv. Elegendő lenne törvényi szinten szabályozni, de az Alaptörvény arra is kitér (7), hogy tilos elhelyezés céljából Magyarországra szennyező hulladékot behozni. Sajátos ugyanakkor, hogy (8) a korábbi jövő nemzedékek országgyűlési biztosa megszűnt, s helyette az alapvető jogok biztosának egyik helyettese képviseli a jövő nemzedékek érdekit; (9) végül pedig külön mérföldkő, hogy az Alaptörvényből kiolvasható az úgynevezett általános (azaz mindenkit terhelő) környezetvédelmi kötelezettség: “A természeti erőforrások… védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

Mindebből akár arra is lehetne következtetni, hogy a Fidesz-KDNP igencsak elkötelezett a környezeti értékek és a jövő generációk érdekei tekintetében. Két momentum azonban már az alkotmányozás során előrevetítette azt, hogy a fentiek pusztán bokrétaként funkcionálnak az Alaptörvény kalapján, és a kormánypártok számára gyermekinek és unokáink emlegetése nem több mint masszív politikai marketing. Egyrészt az alkotmányozás kezdeti szakaszában korántsem volt ilyen cizellált környezetpolitikai elképzelése a Fidesz-KDNP-nek, sőt olyan visszalépést tervezetek, amire az elmúlt 20 évben nem volt példa: az 1989-ben deklarált egészséges környezethez való jogot államcéllá kívánták degradálni – ezzel lényegében sokadlagos pozícióba helyezve azt. A korábbi jövő nemzedékek ombudsmanjának, a zöld civil szervezeteknek, az LMP-nek a lobbija kellett ahhoz, hogy a kormánypártok megváltoztassák álláspontjukat. A környezetvédelem és a jövő nemzedékek problémaköre tehát azon kevés témakör közé tartozik, amelyben jobb belátásra lehetett bírni az alkotmányozó kétharmadot. Legalábbis látszólag! Már akkor voltak jelei annak, hogy az Alaptörvény “zöldítése” bizony sokba fog majd egyszer kerülni.

Ezen a ponton utalhatunk egy másik momentumra. A 2007-ben – a Fidesz támogatásával, nagykoalícióval – létrehozott jövő nemzedékek országgyűlési biztosának az alkotmányozás volt az utolsó csatája, hiszen a Fidesz-KDNP eredeti elképzeléseit sikerült ugyan felpuhítani, de ennek ára az önálló zöld ombudsman intézménye volt. Úgy is felfoghatjuk a dolgot, hogy amíg a Fidesz-KDNP teletűzdelte az Alaptörvényt környezetvédelmi értékekkel, addig kiiktatta azok leghatékonyabb érvényesítőjét! Ehhez jön az, hogy az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeiért felelős helyettese valódi eszköz nélkül húzódik meg a biztos árnyában, és a helyzet egyre sötétebb lesz az ombudsman közelgő lecserélésével.

Patriarchális érdekek

Vizsgáljuk meg, hogy a kormányzó erők hogyan “váltották aprópénzre” az Alaptörvény környezetvédelmi értékstruktúráját, s mennyire számított az “Isten és ember előtti felelősségük”, amelynek tudatában megalkották az Alaptörvényt. Ha rövid választ próbálunk adni a kérdésre, akkor azt mondhatjuk, hogy semennyire! A környezetvédelem, a fenntarthatóság és a jövő nemzedékek kérdésköre az Alaptörvény hangzatos szólamai ellenére (vagy esetleg éppen azok miatt, mondván, hogy letudták a feladatot) a második Orbán-kormány leginkább alulértékelt és lebecsült területei lettek! A teljesség igénye nélkül tekintsük át a legkirívóbb eseteket.

Meglehetősen kétséges annak az alkotmányozó kétharmadnak a környezetvédelmi elköteleződése, amely nem csupán megszünteti az önálló környezetvédelmi szaktárcát (ez ugye még az alkotmányozás előtt történt), hanem egyre jobban csökkenti a környezetvédelmi intézményrendszer mozgásterét – beleértve annak költségvetését -, és nyíltan engedi dominálni felette a gazdaságpolitikai érdekeket. A pénzhiány a vízügyi igazgatásban és a nemzeti parkok esetében napi szintű működési zavarokat idézett elő. A második Orbán-kormány gyakorlatilag hibernálta a megújuló energiára alapozó ipart, a híresen bonyolult engedélyezési eljárások – a polgár- és vállalkozásbarát állam hangoztatott ígérete ellenére – jottányit sem egyszerűsödtek. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség körül kibontakozó botrányok (jogsértő információközlési és hatósági ügyintézési gyakorlat, a zöldhatóság vezetőjének szakmai alkalmatlansága és az ebből eredő maximális lojalitás) rámutattak a környezetvédelmi intézményrendszer masszív demoralizálására, továbbá arra, hogy egy-egy nagyberuházás kapcsán a zöldhatóság gyakorlatilag kormányzati kézi vezérléssel irányítható, és akár természetvédelmi területre is lehet építési engedélyt szerezni.

A föld- és a trafikbotrány minden eddiginél élesebben jelezte, hogy a mostani kormányzat a fenntartható földhasználat, a jelen és a jövő generációk egészsége helyett a szűk körű, patriarchális érdekek kielégítése, az igazságtalanságok konzerválása mellett teszi le a voksot. Az már csak hab a tortán, hogy a földmutyit az Alaptörvény negyedik módosításával kétharmadba is betonozták. A Fidesz-KDNP az Alaptörvény szellemiségével ellentétesen egyre inkább kockáztatja a következő generációk létfeltételeit mind a fiskális, mind pedig a természeti erőforrások felelőtlen kezelésével, elherdálásával. Ennek legfontosabb példája a paksi atomerőmű átláthatatlan hátterű bővítése, amelynek kapcsán nem is a választott energiatermelési mód a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával kívánnak közel 3000 milliárd forintnyi összeget felhasználni.
Mindez csupán a jéghegy csúcsa, de alkalmas annak bizonyítására, hogy a Fidesz-KDNP alkotmányozói korántsem lehetnek büszkék az Alaptörvény zöld értékeire, hiszen az elmúlt három év olyan környezeti és anyagi tehertételt jelent, amely joggal felfogható a jövő generációkkal szembeni merényletként is. Kidőltek tehát az Alaptörvény környezetvédelmi pillérei, ismét bebizonyosodott, hogy a papír bármit elbír, és az új alkotmány környezetvédelmi rendelkezési egészen egyszerűen egy soha meg nem valósított választási program ígéreteinek a szintjére süllyedtek.

Élhetőbb országot!

Ha egy jövőbeni lehetséges alkotmánykorrekció (módosítás) vagy éppen egy távoli alkotmányozási folyamat szemszögéből nézzük a helyzetet, akkor az okozott kár szinte felbecsülhetetlen. Érvelhetnénk úgy, hogy egy lehetséges kormányváltás esetén az új kormány majd helyes környezetpolitikával és a jövő generációk érdekeinek tényleges figyelembe vételével kiköszörüli a csorbát. Aminthogy ennek előzetes jelei már látszanak is, hiszen az MSZP és az Együtt 2014-PM által elfogadott, a közpolitikai alapelvekről szóló megállapodás hitet tesz amellett, hogy egy élhetőbb országot kell az unokáinkra hagyni, s ezért előirányoznak egy önrész nélküli lakás- és ingatlan-felújítási programot, a megújuló energiatermelés és a közösségi közlekedés fejlesztését, továbbá a környezetvédelem jogszabályi és hatósági hátterének megerősítését.

Egy “jó környezetpolitika” azonban önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a jelenlegi vagy éppen a kormányváltás után módosított Alaptörvényt komolyan vegyék az emberek. A Fidesz-KDNP legnagyobb bűne a jövő generációkkal szemben éppen az, hogy hiteltelenné tette a saját maga által létrehozott Alaptörvényt azzal, hogy az általa felvállalt környezetvédelmi célok, értékek és a (politikai) valóság közötti szakadékot a lehető leginkább elmélyítette.
A jövőnek, a gyermekeinknek próbált alkotmányt írni, de annak szűkkeblű végrehajtása során nem jutott túl önnön holdudvarán. Amikor majd azzal az igénnyel fogunk bele az alkotmányozásba, hogy azt valóban a gyermekeinknek (s nem pedig saját magunknak) szánjuk, úgy az Alaptörvény mind jó, mind pedig rossz értelemben a kiindulópontunk lehet!

Antal Attila


Én ne érteném?

A Magyar Történelem Legnagyobb Gézája (Hofi/Hoffmann) az “Építem a csatornámat” című, ezeréves, de máig érvényes mondanivalójú kabaréjában feltette a mára klasszikussá vált kérdést: “Mondja Bunkókám! Magának miből telik ekkora üres telekre?! … Itt bent! … A fejiben!

Egyik Kedves Olvasó-köztársam a minap elkövette azt a minősített hibát, hogy legutóbbi posztjaimat megosztotta a ma már nyugdíjban lévő, hajdani professzorával. Fogalmam nincs, mit várt az Öreg Tekintetestől, de valószínűleg nem azt, amit osztán kapott tőle. A tudományába beleőszült úr ugyanis az alábbi véleményt fűzte írásaimhoz, külön megkérve a “megosztót” arra, hogy azt mailben küldje át nekem, mivel szerinte én egyáltalán nem értem, hogy mi is történt és történik ebben az országban, ámde tudatlanságom olyan fokú, hogy nem óhajt még elektronikus úton sem érintkezni velem! … Hát ihol levél, melyen egyetlen bötűt nem változtattam:

“A rendszerváltás óta eltelt 23 év alatt az ország vezetői nyilatkozataiból, beszédeiből, szónoklataiból nagyon sokszor elhangzott és elhangzik: ‘Magyarország demokratikus jogállam!’. A kapitalizmus demokráciájának ‘szabadságában’ mindenkinek lehetősége van a lépességeinek, teljesítményeinek eredményeként elfoglalni a helyét a társadalomban – mondják ők, avagy egy éppen magánhatalom, vagy bank vezetője. … Azt Gondolom és tapasztalom, hogy e demokrácia ‘szabadságát’ az élet hétköznapjaiban az emberek másként élik meg; nagyon sok olyan kérdés merül fel, ami ezt a ‘mérhetetlen szabadságot’ megkérdőjelezi. Egyre inkább az történik, hogy ebben a ‘demokráciában’, a magánhatalom és a bankok világában a törvények, a rendelkezések ezen Hatalmak kezébe adják az embereket. … Mindezek kapcsán néhány címszó alatti gondolatban a ‘kapitalizmus demokráciájának’ világáról, ahogy én látom: … Kiszolgáltatottá kell válni: ennek egyik lényeges része a munkanélküliség. Ez egy nagyon jó fegyver az ellen, aki dolgozik, hogy mindent betartson és tűrjön, mert ott áll az ajtóban száz, ezer vagy tízezer, hogy a helyébe lépjen, ha kirúgják – a mostani gyakorlott szóhasználattal. … Adóssá kell válni: a demokrácia pénzvilágának, bankjainak adósok kellenek, mert minél többen eladósodnak (végül jön a kilakoltatás), a bankok annál jobban járnak. … Munkaközvetítő irodák: nagyon szépen hangzik a munkanélküliek irányába; gyere, itt ajánlunk neked munkát, és megmondjuk, mennyiért. Az a XXI. század kifinomult ‘rabszolga-kereskedelme’ a demokráciában, mert a fizikai rabszolgatartó világban a rabszolgákat nem fizették, hanem etették. A demokrácia gazdasági ‘rabszolgaságában’ az embereket fizetik, s ők magukat etetik. … Félelemben élni: lesz-e munkahelyem, vagy ha dolgozom, mikor rúgnak ki kreált indokkal. … De van fizikai félelem is: mikor ütnek le, törnek be, rabolnak ki, ölnek meg és egyéb változatok. … Mindez a kapitalizmus ‘szabadvilágá-demokráciájának’, pénzuralmi rendszerének jellemzője és hatása. … (…) … És alább néhány idézet a régmúltból és a jelenből, olyanoktól, akik mindezt előre látták. Természetesen az itt leírtakról Ön dönti el, hogy mindezt hogyan látja és hogyan éli meg ma Magyarországon. Üdvözlettel: Dr. ikszipszilonzé.HU!”

Elnézést kérek Olvasóimtól, Köztársaimtól, hogy a Jeffersontól, Quigleyn és C. A. Lindbergen át egészen Lincolnig, F. D. Rooseveltig … sőt: Dr. Ilkei Csabáig(!!!) tartó idézetláncot már nem ismertetem, de merem feltételezni Mindenkiről, hogy kábé sejti mik és hogyan lettek “alkalmasint” összevagdosva (akit esetleg érdekel, annak – kívánságra – “besmittelem” a kommentoldalra!). A LÉNYEG ugyanis itten az, hogy ezt a szösszenetet egy olyan ember írta, aki nem csak történész-egyetemi tanárnak állítja magát (tudom hogy az, mert személyesen ismerem!), de ilyeténként, saját bevallása szerint, még mindíg nem tudta eldönteni, hogy “bízzon-e még Orbánban“, avagy jövőre inkább a “…feltörekvő, Nemzeti Fiataloknak, azaz Vona Gábor és tisztalelkű csapatának adja a kormányzati hatalmat?“!

Egy sokat látott, az egész Magyarországot (is) tól-ig bejárt Ismerősöm sok-sok esztendővel ezelőtt ezt mondta nekem: “Kedves Öcsém! Ne adj te soha a címekre és a rangokra! Mert találkoztam én már szinte írástudatlan, de végtelenül intelligens emberrel is, meg sokdiplomás bunkóval is!“. … Azóta folyamatosan tapasztalom, hogy mennyire igaza volt!

… és ezt …

szendamondja!


Ajándék

Állami ünnepünk ezúttal nem a náci baszgitárosoknak és szálasista történészeknek adományozott érdemrendekkel tűnt ki a hétköznapok szürkeségéből, hanem a “Székesfehérvári Pénzeső” feltűnősködésével!

A jeles nap alkalmából kihelyezett kormányülést tartott … celebrált(!) az Örökös MiniElnök Székesfehérvárott. Ennek első, nyilvános órája, annak eseményfolyama és stílusa nem okozhatott csalódást senkinek. Pont olyan volt, mint amit az Őt Imádók és a Tőle Hányók elvártak: az újgazdag parvenükre rendkívül jellemző, barokkosan feudális, azaz echte viktoriánus!

Miután Őtörpesége, a helyi érdekeltségű mamelukja (az emberi és politikusi “nagyság” szempontjából rá erősen hasonlító) Cser-Palkovics képviselő-pémester társaságában méretet vett a Nagy Előd szarkofágjáról, …

02

… lepacsizott-smacizott a hálás népnek álcázott pártaktivistákkal, …

03

… felöltvén a Haza Atyja rajta erősen lötyögős zakóját (korona esetleg jövőre, ha…), nagyvonalúan osztogatni kezdett … a Közösből.

Cser-Mamelukovics sorolni kezdte, hogy az adósságátvállalás 9,5 milliárdja után még mi is köll a város üdvéhez. Legelébb is jó lenne megvásárolni a Királyváros orcáján “csúf sebként” éktelenkedő (mert még mindig magántulajdonban van!) fűtőerőművet, ami ugyan felszámolás alatt áll, de alig kerülne két-három milliárdba (Orbán joviálisan bólint, majd megjegyzi: a városnak eszébe ne jusson ezt hitelből fizetnie, majd Ő megoldja a Közösből!). Osztán köllene még egy elkerülő út is az átmenő forgalom csökkentése céljából (Orbán: “Mennyibe is lenne ez, Jánoskám?”; Lázár: “Bagatell! Alig 10 milliárd … uniós pénzből.” … Orbán kegyesen bólint.). A városi kórházra is ráférne 7,5 milliárdnyi fejlesztés (Orbán bólogat), István király halálának milléniumára (2038), meg az Aranybulla oktocentenáriumára (2022) is kéne egy “Nemzeti Emlékközpont” néhány belvárosi ingatlan megvásárlásával és felújításával (Orbán:”Egy-két milliárd, nem számít!“), egy műszaki főiskola (Orbán: “Zolikám, intézkedj!”; Balog: “Hogyne, hogyne Vezérem!”), no meg egy Jégcsarnok (egy-két milliárd), amelyben egyszer, valamikor és netalántán még az osztrákokkal is megkűzdhetnek a helyi jégsportolók (Orbán: “Misikém! A költségvetésbe betervezni!”; Varga: “Természetesen Főnök, de a jövő évi választásokig már nem készülhet el!”; Orbán: “Áuáuááá! … Bakker!”).

Ha jól számolom, Unser Führer néhány perc alatt, és egy(kihelyezett kormány)ültében simán elajándékozott usque 24 milliárdot Székesfehérvárnak. No, de mi lesz Velünk? Azon többé-kevésbé hű Alattvalóival (durván 9,8 millió fő), akiket az Isten azzal a szerencsétlen sorssal vert meg, hogy nem lehettünk székesfehérváriak? Nekünk coki? A Nagy Semmi?! Pedig Ünnepnap van! Nemde?!

A Jajongó Kórus minden tagját ezúton szeretném megnyugtatni: mi sem maradtunk ki a Jóból! A Haza kissé eltokásodott-totyakosodott Atyja minket sem hagyott ki az Ajándékozásból! Mi, talán már az ősz közepére, kapni fogunk egy eleddig 300 millió dolláros tartozást felhalmozó, évi minimum 25 milliárd forintos veszteséget termelő Acélművet, …

… mely a telekkönyvi nyílvántartás szerint Dunaújvárosban található, s jelenleg egy ciprusi, de valójában orosz cég birtokolja. A Jóságos Kormányfő mindezt azért adományozza nekünk, hogy a Beste Muszka Tulaj ne a választások előtt tegyen utcára 1500 alkalmazottat (hogy nézne az ki, pláne, hogy “Magyarország jobban teljesít!”? – majd a választások után megteszi azt a kormány!), ne az finanszírozza a deficitet, hanem a szintén deficites költségvetésen keresztül Mi … Magunknak (25-30 milliárd évente? Nyezasto! Van itten píz!). Ne az fizesse a két kohó felújítását (3-4 milliárd? Telik itten a Semmiből!), hanem Mi … Magunknak.

Osztán ha ez is olyan Bazinagy Biznisznek bizonyul majd, mint a MOL-részvények 508 milliárdos felvásárlása (fél éven belül 100 milliárdos bukta!), meg az E-ON totál veszteséges üzletágának 260 milliárdos legázolása, hát akkor elővesszük a “Jolly Joker“-t, s bejelentjük: ezért is Agyurcsánybajnai a hibás!

Mi meg persze ezt is készséggel elhisszük majd, közvetlenül az után, hogy hálatelt szívvel köszönetet rebegtünk eme Ajándékért is a Nemzeti Köz(g)ép Kormányának!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Megjegyzem, ezt a “Dunaújvárosi BiznisztVargalázatos “szak”(hehehe)miniszter ott és helyben még nem pártolta.

D  TT20130819010

Osztán Székesfehérvárra érkezvén, röpke pár óra alatt alaposan átformálódott, az egyébként mindíg is flexibilis, “saját” véleménye. Ezen azonban csodálkozni nem köll, hiszen mire is való az a bizonyos “Szakmai Gerinc“, ha nem arra, hogy az Omniinpotens Akarat előtt mindannyiszor meghajoljék?!

S hogy lecsapatlanul ne hagyjam a “meme” eme magaslabdáját, rögtön közzé is tenném, hogyan látta “Fabius” kolléga ezt az egész vasműves döntéshozatalt:

orbán varga vasmű.jpg


Körforgalom

Azt hiszem semmiféle újdonságot nem állítok azzal, ha kijelentem, a magyar történelem “autósztrádája” pont ugyanolyan, mint az a “damaszkuszi út“, melyen szeretve sem nagyon tisztelt politikusain jelentős része “közlekedni” szokott: körforgalom! Hogy ez mennyire igaz, álljon itt két példa, egy mai és egy bő száz esztendővel ezelőtti.

Egyszerűen képtelen vagyok komoly rekeszizom-igénybevétel nélkül szemlélni azon, levitézlett közéleti szereplőinket, akik csakis azért, hogy néhány percre ismét a hírportálok címoldalaira kerülhessenek, kijelentenek valami irgalmatlan ostobaságot, avagy “beleszakértenek” a Nagy Magyar Sötétségbe. Ezt tette a minap Fodor Gábor, a Fidesz egykori alapítója, az elhalt SZDSZ valaha volt vezető politikusa is.

A Jelen

Fodor, blogjának legutóbbi bejegyzésében ugyanis azt állította, hogy egykori párttársa, a mai miniszterelnök “… az Európai Unió elhagyására készül“. Ezen véleményét nem csak azzal a kétségtelen ténnyel támasztja alá, hogy Orbán politikája  teljes mértékben szembe megy mindennel, “… ami az Európai Unió lényege“, azzal a vélekedésével, hogy különböző címeken beszedett extraadók azt a célt szolgálják, hogy a kormány “nélkülözni tudja” az EU anyagi forrásait, de azzal az állításával is, hogy “Mint azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik Orbán Viktort, értik a gondolkodását, és tudnak olvasni a mondataiban, egészen biztos vagyok ebben.“.

Véleményem szerint úgy a fodori Állítás, mint az Érvelés egyszerű tévedés, alapvető ellentmondásban áll a valós tényekkel, azokat figyelmen kívül hagyva, kizárólag az orbáni (bel)propaganda szövegeiből indul ki. Hogy a végén kezdjem:

  1. Csakis azért, mert a húsz évvel ezelőtti kilépéséig, mindössze öt esztendőn át tagja volt annak a testületnek, mely Orbánnal együtt vezette a Fideszt, még egyáltalán nem jelentheti ki, hogy ő lenne “azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik” Viktorinhut, “értik a gondolkodását és tudnak olvasni a mondataiban”! Az az “Orbán” ugyanis, …

    … akire Fodor 1993-ban rávágta az elnöki iroda ajtaját, már egyáltalán nem ugyanaz a pasas, aki ma a Fidesz elnöki és az ország miniszterelnöki székében ül! …

    Unser Führer azalatt a két évtized alatt olyan politikai és személyiségtorzulásokon ment keresztül, amely teljes mértékben kizárja, hogy ebben az országban lenne bárki is, aki “személyesen is elég jól” ismernék őt – beleértve önmagát is. Arról már nem is beszélve, hogy a Szeretett Vezető gyakorta még a saját mondataiban sem képes olvasni, a “gondolkodását” meg a “Grazi Team“-en kívül legfeljebb, ha Simicska Lajos “érti”!

  2. A beszedett extraadók, a “munkaalapú társadalom” építésével indokolt népsanyargatások egyáltalán nem azt a célt szolgálják, hogy a kormány úgymond függetleníteni tudja magát az EU pénzügyi forrásaitól, hanem éppen ellenkezőleg! Az oktatástól, a kultúrától, az egészségügyi és szociális szférától szakmányban elvont források ippeg pont azt hivatottak finanszírozni, hogy (és ez volt az egyetlen, amit őszintén bevallottak – persze a “szabadságharc” mezébe öltöztetve) a.) a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülve az EU ne vonja meg a forrásokat, illetve b.) az IMF hitelének minél hamarábbi visszafizetésével megszűnjön az a lehetőség, hogy a Valutaalap negyedévente beletekinthessen a Tolvajállam pénztárkönyveibe (“érdekes”, hogy ez a rohamtempós előtörlesztés az EU-kölcsönre már nem vonatkozott! – ugyi?!) Ugyanez az EU-források utáni, pánik szerű kapkodásnak köszönhető az is, hogy Orbahn a saját verőlegényét, Lázár Untersturmführert ültette a Nemzeti (Közgép)Fejlesztési Ügynökség pártkatonáinak nyakába, hogy azokat fő- és jószágvesztéssel fenyegetve minél nagyobb harácsot markolhasson ki a Maffia az önnön tevékenysége okán beszorult, 1100 milliárdos fejlesztési keretből december 31-ig! A helyzet ugyanis az, hogy …
  3. az Államot elfoglaló Bűnszövetkezetnek nagyon pontos és szigorúan végrehajtandó Üzleti Terve vagyon arra nézvést, hogy a 2010-14-es ciklusban hány száz milliárdot köll kiszivattyúzni az országból. Ennek azonban kizárólagos forrásai azon állami, önkormányzati beruházások ( a hírhedt “Közbe’ szerzések“), melyeket pediglen 97 százalékban az EU finanszíroz! Ezt maga Vityu kán ismerte be legelőször (gondolom valami kaszanakszpálesz-közi hangulatában) még tavaly nyáron az akkor még nertársnak számító Demján Skálakópé magánkamarájának (VOSZ) elnökségi ülésén. Ez pediglen azt jelenti, hogy a lopkodással és matolcsyzmussal romba döntött honi gazdaság egyszerűen képtelen kitermelni a közberuházások útján ellopandó pénzt, amiből meg egyenesen következik, hogy az EU-ból való kilépés azonnal megcsappantaná a teljes díszes Oligarchia “bitangkasszáját”, amely társaság így maga is nadrágszíjhúzásra kényszerülne! Azt meg ugyi mindnyájan tudjuk, hogy az újsütetű, felcsúti/szolnoki “Arisztokrácia” ezt utálja a legjobban … közvetlenül a közteherviselésben (adózás) való részvétel után!

Nulladik Viktor Főkormányzó Úr, Al- és Felcsút (valamint a /részeg/Részek) Örökös Ura, a Nemzet Maródi Maradonája tehát amikor (pl.) a tusványosi posványosban ellenségnek nevezi úgy az EU-t, mint az Egyesült Államokat, akkor semmi mást nem tesz, mint folyamatosan “hazabeszél” (hablatyol) annak érdekében, hogy a “Nemzeti Függetlenség” jelszavával minél több Egybites Biodroid szavazatát szerezze meg! Azt persze nem zárom ki, hogy az Ápolt ápolatlan agyában időnként ne fordulna elő az EU-ból való kilépés gondolata (pláne akkor, amikor az Odakinti, markát bakisért tartó Cigánykodásai – elnézést kérek roma honfi- és embertársaimtól! – közben az Unió vezető politikusai udvariasan elküldik őt a búsba!), de ezt rögvest ellensúlyozza vagy a Grazban felírt gyógyszer, melyet a Nemzetesasszony diktál beléje rendszeresen, vagy a Maffia-érdek, amelyre (pl.) Simicska ner- és tettestárs szokta volt őt emlékeztetni, akár naponta is!

Ez az egész EU- és Nyugat-ellenes propaganda tehát pont olyan, mint amikor Egyszeri Józsi bácsi, a kocsmában poharazgatva többször is kijelenti, hogy “demegvaznám a pútoskizsazzonyt“, osztán amikor végre alkalom nyílna az “eksönre“, rögtön kiderül, hogy Józsi bá’ csupán “verbálisan” képes a szexre, tevőlegesen pedig (fő- és derékfájásra, valamint időhiányra hivatkozva) már nem! Ami pedig engem élénken emlékeztet arra a szinte napra pontosan 107 esztendővel ezelőtti esetre, mikor is a “Függetlenségi Párt“-ról schwarz-um-weiss kiderült: nemzetieskedése felfújt propagandahólyag csupán, valódi tettvágy és potencia (a kormányzati hatalom megszerzésén kívül) mögötte egyetlen makulányi sem áll! De hogy ezt jobban meg tudjam világítani, kénytelen vagyok időben még messzebbre, több mint 152 esztendőre visszanyúlni!

A Múlt

Döntő szavazásra került sor 1861. június 5.-én a magyar országgyűlésben. Az akkor éppen soros és persze levert szabadságharcunkat követő tucatnyi esztendőben, Ferenc József császár megunta a magyarok szoros (katonai) felügyeletét (vesztett háborúi okán volt neki ölég baja!), s kiadta a Februári Pátenst, melyben meghívta a magyar nemességet a Birodalmi Gyűlésbe. Ennek elfogadása azonban egyet jelentett volna a nemzeti önrendelkezés teljes feladásával.

Az erre egy hónappal később összehívott magyar Országgyűlésben nem is volt vita arról, hogy az uralkodó ajánlatot el köll utasítani, de abban már igen, hogy ezt milyen formában tegyék: “Felirat“-ban, avagy “Határozat“-ban? A két pártra szakadt “küldöttek” közül az utóbbit a nyakasabb, Múltba tekintő, kibékíthetetlen nacionalisták, az előbbit pedig a szemük előtt a Jövendőt tartó, a reális lehetőségeket számba vevők képviselték. Ők ugyanis úgy akarták elutasítani a Februári Pátenst, hogy nyitva hagyják Ferenc József számára az alku lehetőségét, míg a Határozatiak minden kaput bezártak volna. Az, hogy hat esztendővel később megköttetett a Kiegyezés, a Feliratiak győzelmét jelentette.

Ezt követően a Feliratiak kerültek kormányra “Deák-párt” néven, a Határozatiak pedig két táborra oszlottak annak függvényében, hogy melyikük és mennyire utasítja el a Kiegyezést. A kizárólag “fenntartásokkal” élők vezére az a Tisza Kálmán volt, aki 1875-ben, a deákosok nagy részének beolvasztásával megalapította azt a “Szabadelvű Párt“-ot, amely aztán harminc esztendőn át háborítatlanul uralta a parlamentet.

Ámde 1905-ben égszakadás és földindulás történt a honi politikumban. A Tisza István-féle (Kálmán fia) “Zsebkendőszavazást” követően kiírt választásokon megtörtént az, ami addig még soha: győzött az Ellenzék, azaz a Kiegyezést mereven elutasító “Függetlenségi Párt”! Szerintük az 1867-es paktum legfőbb hibája az volt, hogy a “Közös Ügyek“-et (kül-, had- és pénzügy) egy 60-60 fős, osztrák-magyar bizottság kezébe adta, s ha ott nem született többségi döntés (általában nem!), akkor Ferenc József mondhatta ki a végső szót. Ez pedig szerintük nem más, mint a magyar parlamentarizmus megcsúfolása! Az említett választásokon tehát győzött a Függetlenségi Párt, ámde a Kiegyezés értelmében nem alakulhatott meg olyan magyar kormány, mely a Dualizmust elutasítja!

Ezért osztán Ferencjóska nem tehetett mást, mint hogy (mai szóhasználattal élve) “szakértői kormányt” nevezzen ki, élén azzal a báró Fejérváry Gézával, aki korábban a “Darabont Testőrség” vezetője volt (ezért nevezték később ezt az adminisztrációt “Darabontkormány“-nak!). No a Győztesek rögtön meg is hirdették a Nemzeti Ellenállást (“A Haza nem lehet ellenzékben!” … ugyi?!), amely a vármegyékben komoly méreteket öltött (“Polgári Körök” … nemde?!).

A Darabontkormány belügyminiszterének, Kristóffy Józsefnek erre az volt a válasza, hogy ha már az Uraknak a Népre szottyan mindíg kedve hivatkoznia, s ennek alapján elutasítania a Dualizmust, akkor töröltessék csak el a (vagyoni)cenzus, kapjon választójogot minden felnőtt, magyar (férfi)ember, s szavazataikkal döntsék el ők (azaz A Nép), hogy maradjon-é a Kiegyezés, avagy légyen az elvetve?! … aki a Szabadelvű Pártot támogatja az előbbire, aki pediglen a Függetlenségi Pártra voksol, az utóbbira szavaz! … Így lehetett vóna tiszta és világos körülményeket teremteni eme, igazából nem is fontos (a nemzetiségi és a jobbágy-kérdés ennél sokkal égetőbb volt! … előbbi Trianonnál kozmált rá az egész társaságra!), a Birodalomhoz való tényszerű kapcsolódás kérdéskörben!

No ez a lehetőség, mármint a korabeli viszonyok szerinti, általános választójog bevezetése már nem tetszett a “csorbítatlan parlamentarizmust” zászlójára tűző, főleg kis- és közép-nemesekből álló Függetlenségieknek! Az 1906 tavaszáig tartó alkudozások során simán lemondtak minden “nemzeti követelésükről” … cserébe a kormányalakítás jogáért!

Gondolom e történelmi példából mindenki látja, hogy a Jobbkonz Úri Magyarország “szabadságharcai”, “függetlenségi törekvései” ippeg pont addig tartanak, amíg önérdekeik nem sérülnek! … A hivatkozási alap, azaz “A Nép” pedig – szokás szerint – le van szarva!

… és ezt …

szendamondja!