A Schmitt-komédia tanulságai

Lezárult a január óta tartó Schmitt-komédia második felvonása. Az ítélet kimondatott: az államelnök piti csaló, doktori címétől ezennel megfosztatik! Következik(?) a Finálé!

Majd’ három hónapon keresztül húzódott Schmitt plágium-ügye, míg végre az arra illetékesek vették maguknak a fáradtságot és a döntés bátorságát, hogy megállapítsák azt a tényt, mely a Heti Világgazdaság január 11.-i cikke óta köztudott és vitathatatlan. Az esetnek számos negatív és pozitív tanulsága van.

Tények:

1. A Heti Világgazdaság január 11.-én bizonyítékokkal terhes cikkében nyílvánosságra hozza, hogy Schmitt Pál államelnök 1992-es kisdoktori dolgozatána jelentős része egy bolgár sporttudós tanulmányának szövegszerinti átvétele azaz: plágium.
2. Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő “bulvárkacsá“-nak minősíti a HVG írását. Giro-Szász András kormányszóvivő szerint a kormánynak feladata, hogy “minden esetben feltétel nélkül” támogassa a köztársasági elnököt. Tóth Miklós, az ügyben érintett Semmelweis Egyetem (SE) dékánja közleményben tudatja, hogy szerinte az intézménynek nincs oka vizsgálni Schmitt disszertációjának valódiságát. Kövér László Házelnök pedig kijelenti, hogy az egész ügy “egyáltalán nem” az államelnökről szól, hanem arról, hogy egyesek így próbálják aláásni a kormány tekintélyét.
3. A HVG és  a magyar sajtó kormány által nem ellenőrzött része a következő hetekben további lopásokra derít fényt, így a jelenlegi “állás” szerint Schmitt 225 oldalas írományából (fedőlappal együtt és talán!) mindössze nyolc minősíthető “saját termék”-nek.
4. Ezen közben (jan. 28.) a közvélemény, de elsősorban a hivatásos sajtó, illetve a bloggerek és a netpolgárok nyomására az SE egy öt fős – személyi összetételét tekintve “titkos” – tényfeltáró bizottság felállítása mellett dönt. A jelentéstétel határideje: március 28.
5. Sajtóinformációk szerint vita dúl a fideszes pártelnökségen belül: miként viszonyuljanak a Schmitt-ügyhöz. Egyes vélemények szerint el kell “mismásolni” az egészet, ám Orbán a teljes mellszélességgel való kiállás mellett dönt, s kiadja a jelszót: “No pasaran!”. Ennek ellenére egyesek (pl.: Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán) “kiénekelnek” a kórusból.
6. Egyetlen nappal a határidő előtt (márc. 27., kedd) az SE közzé teszi a bizottság megállapításait. Ezek szerint Schmitt ugyan tényleg plagizált, de ezért az akkor még önálló Testnevelési Egyetem (TE) a hibás. A grémium nem mer dönteni az államelnök doktori címének érvényessége ügyében, így azt – a több, mint 1100 oldalas jelentéssel együtt – átadja az SE rektorának.
7. Tulassay Tivadar rektor sem mer dönteni, így az egész anyagot továbbítja Réthelyi József szakminiszternek, aki azonban (miután valószínűleg nem tudta felelős döntésre bírni saját Főnökét) azt felbontatlanul visszaküldi a rektornak. Ezen közben (szerda) az egyetem néhány felháborodott hallgatója elfoglalja a rektori irodát, s ülősztrájkkal kívánja döntésre kényszeríteni a nyílvánvalóan hezitáló professzort. Tulassay előbb rendőröket hív, majd megígéri a diákoknak a doktori bizottság, illetve a Szenátus másnapra történő összehívását.
8. A jelentés közzétételét követően (márc. 28., szerda) Selmeczi Gabriella kormányszóvivő a RémHír Tv-ben kijelenti: “a tényfeltáró bizottság döntése alapján megmaradhat Schmitt Pál doktori címe“,  illetve ” a Fidesz egységesen kiáll Schmitt Pál mellett (…) A jelentést megismerve a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet“. Hasonló, de még elvetemültebb álláspontot képviselnek a Tahó Tv prominensei, az emlékezetes január 21.-i Békaügetést megszervezők. Bencsik András és Kerényi Imre szerint Schmitt “erkölcsi győzelmet aratott“(!!!), mivel “nem igazolódott be“(!!!) a plágium vádja, majd “hitet téve” az államelnök mellett Bencsik még azt is tutira vette, hogy Schmittől “nem lesz elvéve” a doktori cím. Ám ugyancsak szerdán megszólal a mindaddig mélyen kussoló Magyar Tudományos Akadémia is, mely bár “minden bizonnyal politikai indíttatású“-nak nevezi az ügyet, s letolja az “akkor gyorsan és gondatlanul” eljáró TE bizottságát, már az országra és a tudományos életre “rendkívül hátrányos“-nak minősíti az egészet, s sürgeti az ügy megnyugtató lezárását. Hasonlóképp nyilatkozik az Orbánnal szembeni karakán kiállásáról soha el nem híresült Professzorok Benyali Köre is. 
9. Egy nappal később (márc. 29., csütörtök) a “Magyar Nemzet” címmel megjelenő nyomdaipari termék egy aláíratlan szerkesztőségi jegyzetében már lemondásra buzdítja Schmittet mondván: a tényfeltáró bizottság ugyan nem mondta ki nyíltan véleményét, s ezzel a méltó visszavonulás esélyét adta meg neki, de ha ezzel nem él, az “az ő érdekeivel is ellentétes“!
10. Ugyanezen napon az SE doktori bizottsága, később pedig az egyetem Szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pált. Az eseményről egyetlen konkrét, kormányzati véleményt nem sikerül kipréselni az eladdig nagyon nagy szájjal nyilatkozó politikusokból: Orbán, Szíjjártó, Selmeczi, Lázár és tsa. kussolnak! Egyedül Giro-Szász András szóvivő az, aki nem térhet ki az állásfoglalás elől, s ő ki is jelenti, hogy Schmitt-ügyben a kormány intakt, lévén Plagi Bácsit nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Orbán Viktor pártelnök (!!!!!) javasolta elnökké választani a Parlamentnek (ez tényszerűen hazugság!). Mindezzel párhuzamosan pedig akcióba lépnek a Net közismert jobber (bér)kommentesei a “Nu, sag schon! Így csinálták az elvtársak is a kommunista rendszerben!“-szövegeikkel megpróbálva kisebbíteni a kormányzati égést, s offolni a témát.

Tanulságok:

1. Schmitt plágium-ügye soha nem derült volna ki, ha a magyar sajtónak nem maradt volna néhány máig is tisztességes, azaz a dolgát végző orgánuma! “Summa cum laude” a HVG-nek és minden ebben tevőlegesen részt vevő írott, avagy elektronikus lapnak!
2. Schmitt plágium-ügyét simán el lehetett volna “altatni”, ha a magyar hivatásos sajtó azon bizonyos része (lásd: 1. pont!), illetve a hozzám hasonlóan nagypofájú bloggerek és kommentesek, azaz MI, a NETPOLGÁROK nem tartjuk “melegen” az egészet, s nem vágjuk a hatalom pofájába nap-napután a szaros pelenkáját!
3. A rendkívül profinak látszó állampárti/pártállami propagandagépezet azonnal becsődöl, ha MI nem megyünk bele az általuk diktált játékba (lásd: 2. pont!) sőt, rájuk kényszerítjük a MI “játékunkat”, azaz az Igazság El Nem Hallgatását!
4. Az Orbanista Diktatúrának nem sikerült teljes egészében megtörnie az értelmiség ellenállását! Bár a Semmelweis Egyetem megpróbálta kikerülni a nyílvánvaló tényekből nyílvánvalóan következő döntéshozói kényszerét – s az emiatt elkerülhetetlennek látszó Hatalmi Haragot és Bosszút – de végül kénytelen volt a saját becsülete, tisztessége és tekintélye (immáron csak maradéka) megőrzése mellett dönteni. Igaz, erre rá is lett szorítva (lásd: 2. és 3. pont!). Akárcsak a pl. filozófusait orbáni parancsra készséggel meghurcoló, majd kirúgó MTA és a teljesen szolgalelkű Professzorok Batthyány Köre (PBK)!
5. Az Állampárt mellett mindmáig kitartóknak tűnőek (szavazók, kiszolgálók, koncon tartott ebek) többsége sem annyira bátor és karakán, hogy ha sűlyedni érzik a “Gyorsnaszádot”, akkor a fulladásig kitartsanak az Őrült Kapitány mellett. Ha már számukra is nyílvánvalóvá válik az Orbáni Ország összeomlása – ez megkezdődött már hónapokkal ezelőtt! – menekülni fognak a mindent beszívó örvény elől. Már meg is kezdték (lásd: az MN jegyzetét és az MTA, valamint a PBK közleményét!)!
6. Ez az omnipotensnek tetsző Hatalom simán legyőzhető! Alig féltucatnyi hírportál és párszáz Netpolgár szűk három hónapon belül sarokba szorította a Bebetonozottakat, mert egyszerűen begyöpösödöttek, ostobák és főleg tahók! Vajon mi lenne, ha ezt ugyanilyen kitartással, hónapokon keresztül és minden nap több százezren tennénk az utcákon, köztereken?! (Milla, Szolidaritás és demokratikus ellenzék figyelem! Esetleg nem lehetne a demokratikus jogállam visszaállításáig ÖSSZEFOGNI?!)

És végül: a “Harmadik felvonás“

Tudom, hogy most sokan azt követelik (a jobberek egy része is), hogy Shitt Plagi mindezek után mondjon le. Mert e közel három havi komédia harmadik felvonásának ez köllene lennie… már ha egy normális országban élnék, melynek élén a minimális erkölcsiséget ismerő és el is fogadó politikusok állnak. Csakhogy Schmitt csupán az Orbanista Rendszer jéghegyének (immáron olvadozó, elkásásodó) csúcsa. Ezektől erkölcsiséget és józan (morális alapokon nyugvó) belátást várni annyi, mint elhinni oroszlánról, hogy a jézusi tanok hatására élethosszig tartó vegetárius étrendre tért.

Hát inkább ne! Schmitt az utolsó percig töltse csak be államelnöki posztját! Mert ahogyan Ripp Zoltán írta a minap a “Galamus“-on:

“Kinek volna az jó, ha Plagi bá’ lemondana, és a kedves vezető egy másik, még el nem használódott Schmitt 2.0 típusú cyborgot tenne a helyébe? (Meghosszabbítva ráadásul a mandátum fideszes birtoklását.) Csakis a Fidesznek tenne jót. Tiszta szerencse, hogy az egyre aggasztóbb állapotba keveredő kedves vezető saját érdekét sem tudja felfogni, képtelen bármilyen kudarc beismerésére, ezért körömszakadtáig ragaszkodik a választottjához. Kanalazza csak ki fenékig, amit főzött.

Azt kell követelni, hogy Schmitt maradjon a helyén. Egészen addig, amíg Orbán ellenforradalmi rendszere fennáll. Ugyan ki reprezentálhatná jobban Orbán országának morális állapotát? Mi más mutathatná világosabban, hogy milyen erkölcsi fertőbe süllyesztette hazánkat a fideszes szolgahad? Viseljék csak e szánalmas tolvaj melletti kiállásuk terhét egészen a bukásukig! Megtalálta zsák a foltját. Derüljön csak ki nap mint nap ország-világ számára, hogy éppen egy ilyen morális csődkupac, önálló szellemi teljesítményre képtelen szervilis „álamfő” az orbáni rezsim szerves tartozéka.“

De azért meg ne feledkezzünk az újabb Ügyek (se szerik, se számuk!) felderítéséről, “melegen tartásuk”-ról, “Ikon”-ként való felmutatásukról sem!

… és ezt …

… szendamondja!

A fura egyetem fura urai

Tegnap (2012. márc. 27.) a budapesti Semmelweis Egyetem (SE) tekintélye, hitelessége is oda került, ahol “dr.” Schmitt Pálé van már esztendők óta: a lefolyóba!

Kezdjük egy rövid áttekintéssel! Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke 1992.-ben kisdoktori disszertációt nyújtott be az akkor még önálló Testnevelési Egyetemhez (TE). Dolgozatának opponensei Kertész István és Takács Ferenc egyetemi tanárok – akik ezidőtájt a MOB által létre hozott Magyar Olimpiai Akadémia tagjai is voltak – a legmagasabb (“summa cum laude“) minősítésre javasolták Schmitt tanulmányát, amely aztán azt a TE-től meg is kapta. Szűk 20 esztendővel később a Heti Világgazdaság, 2012. január 11.-én megjelent cikkében bizonyítékokkal alátámasztva azt állította, hogy Schmitt 225 oldalas disszertációjából 180 oldal szó szerinti átvétel egy bolgár sport-tudós, Nyikolaj Georgijev korábbi keltezésű tanulmányából, majd később az is kiderült, hogy további 17 oldal pedig a német Klaus Heinemanntól származik. A disszertációban közölt tíz diagrammból kilenccel hasonló a helyzet. A HVG, majd ennek nyomán számos magyar sajtóorgánum szerint tehát Schmitt 1992-es értekezése 90%-ban plágium, így nem méltó a “doktori” cím viselésére.

A fura jelentés

Az ügyben napokig még a vizsgálat szükségességét is vitató budapesti Semmelweis Egyetem ( a TE ebbe olvadt bele néhány évvel ezelőtt) végül januárban létre hozott egy személyi összetételére nézvést tikos, öt fős vizsgáló bizottságot, mely tegnap – egy nappal a kitűzött határidő lejárta előtt – közzé tette jelentését. Ennek lényege:

• Schmitt kisdoktori disszertációjának elbírálása formailag ugyan hibás, mivel a folyamat a hiányzó jegyzőkönyvek miatt nyomonkövethetetlen, de ez “megfelel a TE korabeli gyakorlatának“;
• Schmitt disszertációja nem felel meg az alapvető követelményeknek, mivel a forrásul felhasznált munkák jelentős része azonosíthatatlan, így nem lehet eldönteni, mely részei idézetek, s melyek Schmitt saját munkái;

Mindezek alapján még a hülye is eldöntheti, hogy a nagytiszteletű bizottság, bár kínosan kerülte a “plágium”-kifejezést, megállapította: Schmitt Pál doktori disszertációjának jelentős részét egyszerűen lopta, s az nem csak a az ilyenekkel szemben támasztott alalki követelményeknek nem felelt meg, de még az elbírálása is teljesen szabálytalan volt. Ehhez képest a bizottság kijelentette:

“…a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelel az elvárásoknak.“

Khmm … hmmm … izé! Ha követem ezt a logikát, akkor abból arra a következtetésre köll jussak, hogy ha valaki engem meglop, s a tettes megkerülvén az ítélőszék elé kénytelen állni, a bíróság azzal az indoklással mentheti fel majd a tolvajt, hogy én (a károsult) vagyok a hibás, hiszen miért nem őríztem jobban a tulajdonomat. Brávó! Ez az unorthodox jogfelfogás?

A fura urak

A jelentéssel egyetemben nyílvánosságra került annak összeállítóinak nevei is: Gombocz János – az SE Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, Kovács Etele – az SE sportszakmai dékán-helyettese, valamint az atlétika tanszék vezetője, Rácz Károly (nem AZ!) – az SE Doktori Iskolájának elnöke, Fluck Ákos ügyvéd (aki állítólag “különvéleményt” fűzött a jelentéshez, de ez nem publikus), illetve Tóth Miklós – az SE Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja.

No, az utóbbi furaúrnál álljunk már meg egy csöppet! Ugyanis két szempontból is necces a dékán úr. Először is ő volt az, aki a plagibotrány kirobbanását követően olyan nyilatkozatot adott ki, miszerint nincs szükség vizsgálatra. Másodszor, ez a jóember egy hónappal a bizottság felállítása után, s ugyanennyivel a jelentés közzé tétele előtt 2012. február 26.-án lett a MOB elnökségi tagja, később pedig alelnöke, 2010-től pedig ő az egyik tagja a MOB orvosbizottságának! És ez a pasas az egyik, aki elbírál?! Aki több szálon is kötődik Plagi bácsihoz?! Akinek – ezek szerint – eszébe sem jutott, hogy funkciói között némi összeférhetetlenség állhat fenn?!

Döntéshozó kerestetik!

A bizottság tehát igazolta ugyan a HVG januári állításait, de felmenteni igyekezvén Schmittet a plágium vádja alól a korabeli TE-re tolta a felelősséget, a döntéshozás ódiumát pedig magáról lesöpörte. A jelentést, mint büdös pelenkát az SE rektora (Tulassay Tivadar – tiszteltem, Rektor “Úr”!) kezébe nyomta, aki azonban azt rögtön tovább dobta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához “tájékoztatásul valamint állásfoglalás végett“, a miniszter (a jobb sorsra érdemes, de sorozatos megaláztatásait önként vállaló Réthelyi professzor) pedig gondolom éppen most kísérletezik azzal, hogy ezt a schmittszaros pelust Orbán asztalára juttassa! Mert Idiotisztánban döntést hozni csakis egyetlen “ember” jogosult! … operaházi főigazgató kinevezésétől kezdve egy nyílvánvalóan és megállapítottan jogtalanul szerzett kisdoktori cím megvonásáig!

Pedig a helyzet jogi szempontból (is) tökéletesen egyértelmű. Dr. Bazsa György, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (immáron távozó) elnöke szerint ezt a kérdést az akkor még érvényben lévő, 1983-as miniszteri rendelet, az 1985-ös Oktatási Törvény, illetve a Magyar Testnevelési Főiskola doktori szabályzata egyértelműen rendezi: bizonyított plágium esetén az Egyetemi Tanács köteles a doktori címet visszavonni, s arról saját hatáskörében intézkedni! Azaz nem köllene szaladgálni a miniszterhez, hanem betartva a szabályzatot egyszerűen megvonni a doktori címet Schmitt-től!

Persze ehhez az köllene, hogy a professzor/dékán/rektor urak többre tartsák a maguk és egyetemük autonómiáját/tekintélyét, mint egy nyílvánvalóan karrierista, szellemi terméket cím- és rangkórsága miatt eltulajdonító, az ezt különböző jólfizetett stallumokért eltűrő/fedező/támogató alakok egyébként sem létező renoméjánál … no meg persze a saját seggük intaktságánál!

De nem! Inkább lehúzták a vécén az egész egyetem hazai és nemzetközi tekintélyét, csakhogy a félművel, alcsútdobozi paraszt, az Örökös MiniElnök, a HungaroOmnipotencia nehogy megharagudjon rájuk! PFUJJJ!

A fura egyetem

De a Semmelweis Egyetem egyéb szempontból is kezd egyre “neccesebb” lenni! Emlékszik még valaki az egri Markhot Ferenc Kórház 2008-tól 2010-ig tartó vesszőfutására? Nos a “saga” lényege az volt, hogy Heves megye önkormányzata a Hospinvest ZRt.-nek adta át a kórház szakmai működtetését. Ez ellen országos méretű kampányt generált az akkor még ellenzékben lévő Fidesz, amely odáig fajult, hogy az intézmény saját, önmagukat “kórházvédők“-nek tituláló alkalmazottjai a betegek helyett az Orbán & Tsai. Kft. érdekeit kezdték ápolgatni. Hosszas állóháború után a “kórházvédők” jelentős része végkielégítéssel távozott, majd – miután fideszes ellenpropagandával – sikerült kiutálni a Hospinvestet, ugyanezek az emberkék szépen visszaszivárogtak.

Ezek egyike volt R.B. Erika ápolónő (lelkes “kórházvédő“), aki 2008-ig ápolónőként, majd “visszaszivárgása” után ápolási igazgatóhelyettesként dolgozott az egri kórházban. Csakhogy Erika asszony mindössze érettségizett volt, így nem felelt meg az igazgatóhelyettesi követelményeknek (jelentkezett volna Fejlesztési Miniszternek,  ma semmi gondja nem lenne! … Ugye?! … hehehe!). No, de jó kórház és jó főnök segít a gondon: Erikát, tanulmányi szerződéssel (azaz a kórház fizeti minden ezzel kapcsolatos kiadását!) beíratták a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának ápolás és betegellátás szakápolói szakára, melyen felsőfokú végzettséget szerezhet.

Ámde légy esett a jólmegfőzöttnek vélt levesbe! Amint arról a Népszava mai cikke beszámol, a hölgyeményről időközben kiderült, hogy még érettségie sincs, az erről szóló okirata pedig egyszerű hamisítvány, s ezért 2011.-ben bíróságilag pénzbüntetésre ítélték, illetve ugyanekkor “közös megegyezéssel” távozott az egri kórházból. Az egyetemről azonban nem: középfokú végzettség nélkül serényen végzi felsőoktatási tanulmányait az SE-n!

Amikor erről a lap megkérdezte az SE sajtóosztályát (mert ilyen is van neki! … köll is az minden egyetemnek, mint a falat kenyér!), az mély hallgatásba burkolódzott. Amit én tök’ megértek, lévén ez is baromi nagy égés!

Hírdetés:

“Jelentkezzen hozzánk felsőoktatásra, mesterképzésre, tudományos fokozatok megszerzésére! Alap- és középfokú végzettség hiánya (feltéve, ha ezeket hamisított oklevelekkel bizonyítani tudja!) nem akadály, mindössze megfelelelő kormányzati összeköttetésekkel és/vagy pénzzel kell rendelkeznie. Kellő kapcsolati és anyagi tőke esetén az alapképzés, továbbá a tudományos fokozat megszerzése helyben is megvárható! Ha lebukna okiratainkkal, mi majd fedezzük!  Semmelweis Egyetem, a minőségi felsőoktatás alapintézménye! (Megjegyzés: 2012. március 27.-től kezdődően az általunk kiállított, végzettségeket és tudományos fokozatokat igazoló okiratokkal kizárólag kormányzati állásokra pályázhat /pl.: köztársasági elnök!/ és kizárólag Orbán Viktor miniszterelnöksége esetén! A nehézségekért elnézést kérünk!).”

Ha bármelyik fiam (három van belőlük!) a Semmelweis Egyetemre merne jelentkezni, hát letöröm a derekát!

… és ezt …

… szendamondja!

Mert így könnyebb?

Esztergomban, a  fideszes önkény és felelőtlenség kimagasló példáját mutató magyarországi városban érvénytelen lett a vasárnapi (márc. 25.) népszavazás, mert nem volt összesen 12 ezer ember, aki vette volna magának a fáradságot, hogy pusztán részvételével demonstráljon a saját életét ellehetetlenítő Hatalommal szemben! Miért?

Amikor még a ’80-’90-es esztendők fordulóján az egyetemi polgár boldog és gondtalan, a rendszerváltás-környéki nyüzsgés miatt (meg “egyéb” okoból) pedig ingergazdag életét éltem két kedvenc tantárgyam volt: a történelem és a szociológia (utóbbin belül a szociálpszichológia). Ezen, majd’ negyedszázados vonzalmam azóta is hol áldás, hol pedig átok, lévén látom, hogy mi folyik ebben az országban immáron évszázadok óta (pláne az utóbbi évtizedekben, esztendőkben), de fel nem foghatom, hogy miért. Jobban mondva felfogom ugyan, de nem értem: mi az ördögért köll nekünk újra és újra bele lépni ugyanabba a … no nem “folyóba“, hanem sokkal inkább “pöcegödörbe“, amelynek tetején – “Murphy” óta tudjuk! – mindíg a “legnagyobb darabok úszkálnak“!

A kognitív disszonancia és  a paradigma

Egy Leon Festinger nevű amerikai pszichológus még 1957-ben tett közzé egy tanulmányt, melyben leírta, hogy az egyén, illetve azok egy csoportja (így akár a társadalom is), hogyan reagál arra, ha az addigi (akár nemzedékeken át megszokott, elfogadott világszemléletét), közismertnek hitt “igazságait”, axiómáit új információk és tények borogatják fel. A hitvilág és a tények által mutatott valóság közötti ellentét miatt ilyenkor egy gondolkodási zavar, egy szorongást keltő állapot, az úgynevezet kognitív disszonancia lép fel. E szorongásos állapotot azonban ösztönösen feloldani igyekszik, melynek két lehetséges módja van:

• tudomásul véve az új tényeket megváltoztatni a gondolkodásmódot;
• ugyanezeket figyelmen kívül hagyva ragaszkodni a régihez, bezárkózni a megszokott világba.

Festinger szerint a két opció közötti választást az határozza meg, hogy az adott egyén (csoport, társadalom) melyiket tekinti vonzóbbnak, beállítódottságánál fogva hajlandó-e időt és energiát fordítani az “új“-ra, avagy inkább ösztönös lustasága mellett döntve ragaszkodik a “régi“-hez. Ha az egyén (csoport, társadalom) az előbbi mellett dönt, akkor egyúttal megváltoztatja azt a korábbi szemléletét/elképzelését/alapvető terveit is, melyekkel az önmaga elé kitűzött célt akarja elérni, azaz: paradigmát vált!

A paradigma (Thomas Kuhn elmélete) azon tények, ismeretek és az ezekből levont következtetések összessége, melyek alapján az egyén (csoport, társadalom) eldöntheti, hogy mely célokat tűzze ki maga elé, s azokat milyen módszerekkel tudja elérni. Egy kitűnő barátom ennek lényegét a következő parabolával tette számomra tökéletesen érthetővé:

Képzeld el, hogy te egy zsoké vagy, aki meg akarja nyerni a soros futamot, azaz célba akarsz érni, s természetesen elsőként. Ehhez azonban szükséged van egy olyan versenylóra, amely erre képes is. Nos, ez a “ló” a te paradigmád, amelyet ha jól választasz ki, versenygyőztesként érhetsz célba, ha pedig nem, akkor vesztettél. Ha azonban veszítesz, de ismét versenyezni akarsz, akkor ostoba vagy, ha ugyanazzal a “lóval” állsz ki a következő futamra. Ilyenkor a jó zsoké lovat, azaz paradigmát vált, amellyel – ha jól választott – győztes lehet!

Az értelmesen, problémamegoldás-centrikusan (azaz intelligensen) gondolkodó egyén (csoport, társadalom) tehát igyekszik egy olyan “lovat” kiválasztani céljai eléréséhez, mely ismeretei alapján arra képes is, illetve kudarc esetén nem restellkedik tévedését beismerve paradigmát váltani. Az ostoba azonban ragaszkodik a vedlett bordájú sánta gebéjéhez, s önmagát csalások áldozatának beállítva, büszkén viselni sorozatos vereségeit. Hát, valami ilyesféle “zsoké” a magyarság is.

Történelmi sikereink és kudarcaink

A magyar történelem bővelkedik a jól és a rosszul megválasztott paradigmák példáival. Honfoglaló eleink mintegy 70 esztendőn keresztül sikeresen valósították meg céljaikat, a hozzánk képest gazdag és fejlett Német-Római, illetve a Bizánci Birodalom rendszeres kirablását, lévén ellenfeleink sokáig nem tudtak mit kezdeni hadviselési, taktikai módszereinkkel. Amint ezt kitanulták Géza fejedelem és I. (Szent) István király paradigmaváltásra kényszerült: az önálló államiság megőrzése érdekében be kellett léptetniük Magyarországot a korabeli Európai Unióba (római kereszténység és feudalizmus), némi belháború és testvérmészárlás (a Koppány– és a Vata-lázadás) árán. Ezt az önálló államiságot aztán néhány hülye árpád-házi uralkodónk ( pl.: II. András, V. István) ellenére, s egynehány külhoni (Anjou-ház, Luxemburgi Zsigmond) és belföldi (Hunyadi Mátyás) származású uralkodónk erőfeszítései következtében egészen a XVI. század elejéig sikerült is megőríznünk. Aztán a belföldi anarchia/oligarchia az 1526-os mohácsi csata- és önállóságvesztéshez, az 1686-ig létező török hűbérességhez vezetett. Az ezt követő két (Rákóczi– és Kossuth-féle) sikertelen függetlenségi háború, majd a “magyar szupremáciára” alapuló, teljesen elhibázott nemzetiségi politika, valamint az elbukott I. Világháború miatti horribilis területveszteség, majd egy a területi revízió érdekében egy egészen elvetemült hatalom (III. Birodalom) csatlósaként megvívott és elvesztett újabb háború következtében történt szovjet megszállás és rendszer-ránkkényszerítés ismételten tanúbizonyságát adta annak, hogy rossz a magyarság paradigmája.

Persze voltak kísérletek ennek megváltoztatására is. Ha nem számolom Mária Terézia gyenge kísérleteit (“Ratio Educationis“), avagy fia, II. (“Kalapos”) József erőszakos (és éppen ezért is dugába dőlt) törvényeit, csak a mindent hátráltató, megcsontosodott feudalizmust felszámolni igyekvő Reform Kor (1826-48), a kapitalista rendszert gazdaságilag sikeresen bevezető Dualizmus (1867-1918), illetve a Károlyi-féle (nép)köztrársaság (1918. nov. – 1919. márc.) próbálkozásait tudom megemlíteni. Ezek azonban nem csak belső okonál fogva buktak el.

A “vonzóbb opció“: önhazugság!

Nos gondolom, hogy Tisztelt Olvasóimnak a fentiek alapján kezd már “leesni a tantusz”, mire is akarom én kihegyezni ezen – a tartalom miatt kissé hosszúra sikeredett – posztomat. Igen, pontosan arra, hogy felmenőink évszázadokon át egy olyan viselkedés-mintát követtek, mely szerint a “kisember” mást sem tehet, mint hogy “túlél”. Azaz:

• eltűri a hatalmasok uralkodását;
•  de “kicselezi” a jogszabályokat, mert azok “csakis a hatalmasok érdekeit szolgálhatják”;
• ennek érdekében korrumpálja a hatalmasokat;
• s közben várja, hogy a hatalmasok  valmi módon megbukjanak.

Az persze eszébe sem jut, hogy esetleg ő is megbuktathatná a “hatalmasokat” avagy saját, jól felfogott érdekében olyanokat juttatna hatalomra, akik a neki megfelelő törvényeket/jogszabályokat hoznának, s – horribile dictu – még be is tartatnának. Azért nem, mert szerinte aki hatalomra jut, az csakis a maga érdekeit képes nézni és persze korrumpálható, azaz egy senkiházi gazember! Ergo: legyen itt akármiféle “rendszer”, az a “kisembernek” nem kedvezhet. Ez pedig semmi más, mint sima önhazugság, a paradigmaváltásra való képtelenség netto példája!

A sokadik “bukta”

Legutóbb 1989-90 fordulóján nyílt lehetősége Magyarországnak és annak polgárainak egy jogilag, társadalmilag és gazdaságialg normális ország létrehozatalára, de már az első lépésnél sikerült hasra esnie. A túlságosan radikálisnak és liberálisnak tetsző, de új paradigmát hírdető “Tudjuk!, Merjük!, Tesszük!“-kel (SZDSZ) szemben inkább a “Nyugodt Erő” (MDF) régi típusú, azaz “állami versenylovát” választotta a halogathatatlan intézkedések halogatós tili-tolijával, amelynek csupán az avítt konzervatizmus (Horthy-rendszer), a náci eszmék fellángolása (“MIÉP” – ma már “Jobbik”) és kútmérgezése, meg az új gazdasági rendszer miatti óhatatlan megszorítások (“Bokros-csomag”) lettek a következményei. No, erre a Haragvó Nép rögtön visszakapott a letűnőben lévő Kádár-rendszer után (Orbán – 1998.), de mivel az is túlságosan “úri”, de nem eléggé “kádári” volt, hát kétszer egymás után ismét a szocik kezébe kapaszkodott, pedig azok is csupán annyival szolgáltak rá erre, hogy nem voltak “annyira” tolvajok, mint az Örökös MiniElnök által fémjelzett elődjük.

No, de ez sem volt jó, mert “A Lakli” Balatonőszödön kinyílvánította a teljes politikai rendszer minden eddigi hazugságait, majd új paradigmát ajánlott úgy párttársainak, mint az Országnak (utóbbinak nyílt beszédben kellett volna, s talán akkor ma sok dolog másként alakul!). Nos, előbbieknek ez nagyon nem tetszett (ahogy a leszerepelt Ellenfélnek sem), így aztán összefogtak a “hagyományos rendszer” fennmaradásában érdekeltekkel, s alaposan megbuktaták “A Laklit” … és önmagukat … és a “kisembereket” … és magát az alkotmányos, jogállami Köztársaságot is!

A “Csodaváró Kisember” (CS.K.) 2010-ben minden tücsköt-bogarat elhitt az “Egyszer-Már-Megbukott“-nak, mert az mindent megígért, amit a CS.K. hallani akart. Hitt annak ellenére, hogy egyszer már tapasztalhatta (1998-2002), hogy mennyit érnek az “Ember-Aki-Még-Soha-Nem-Hazudott” ígéretei. Most pedig csak csodálkozik, hogy nem csak polgárjogai, de a jövedelmei (ha van még egyáltalán munkahelye) is alaposan megcsappantak, költségei és a hatalmasok pofalemzein lévő hámrétegek viszont jelentősen megnövekedtek.

Ebből persze ismételten levonta a tanulságot. No nem azt, hogy Ő a hülye, mert hazudozókat választott meg/ültetett fel a maga vállára! Oh, dehogy! Inkább azt, hogy Őt “már megint átverték”. És amikor a saját, jólfelfogott érdekében egyesek ellenállásra, tüntetésre, népszavazásra hívják fel legyint egy jó nagyot – hogy: “Áh! Ezek is csak a hatalmat akarják! … Meg mijafasz változik azzal, ha én is kimegyek az uccára?!” – , majd leül a tévéje elé és bámulni kezdi az ostoba sorozatokat, a bugyuta reklámokat és a hazug híradókat …

…szokás szerint így oldva fel a kognitív disszonanciáját, s így odázva még tovább a szükséges paradigmaváltását! Mert így könnyebb(?)!

… és ezt …

… szendamondja!

Bicajt vagy vacsit! … a Demokráciáért!

Tegnap (2012. márc. 24., szombat) 13 órától kezdte meg népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtő kampánya felturbózását az LMP. A legszorgalmasabb aktivisták biciklit vagy vacsorát nyerhetnek a párttól.

A mai magyar parlamentáris ellenzék “demokrata” részének bénázásain mostanság már csak kényszeredetten tudok röhögni. Egyszerűen hihetetlen, hogy micsoda passzivitással nézték végig az orbáni diktatúra szisztematikus kiépítését, s bármiféle aktív tiltakozásra is csak akkor nyitották ki szájukat, amikor már késő volt. A szocik 2010 óta mást sem csinálnak, mint kongresszusolgatnak, párton belül helyezkednek, egymást lökik be/húzzák vissza a szakadékba, s Pató Pálként arra várnak, hogy majd 2014-ben a Jónép alaposan megbünteti a Fideszt. Az MSZP-ből kiútált Gyurcsány és társasága ugyan kezdi már nagynehezen megtaláni a hangját, de kezdeményezései még a maradék ballib médián keresztül sem jut el a választókhoz, lévén ők még ezen sajtónyílvánosságból is ki vannak tíltva.

Semmivel nem jobb az LMP sem, hiszen  a “se-hús-se-hal” udvari ellenzékiségében annyi vonzerő sincs, mint Wittner Máriában pucéron. Bár megpróbáltak ezen helyzeten némileg javítani azzal, hogy népszavazást kezdeményeztek, s idén március 3.-tól ennek érdekében aláírásgyűjtésbe fogtak, de a népszerűségük emelkedésébe vetett hitük még ezzel sem látszik bebizonyosodni. A legutóbbi adatok szerint a szükséges 200 ezer helyett mindössze 88 ezer aláírás gyűlt össze úgy, hogy nem átallottak rátelepedni sem a Szolidaritás, sem pedig a Millások tüntetéseire. Nem is csoda! Ilyen kérdésekkel? 

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?
2. Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?
3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?
4. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?

Ezek a kérdések akár még fontosak is lehetnének, ha az orbánilag aktív euthanasiában részesített Köztársaságban már csak ilyesmik lennének a legfőbb problémák. De nem ezek azok! Hanem sokkal inkább az hogy, a honpolgárok meg vannak fosztva alapvető demokratikus jogaiktól, ki vannak szolgáltatva az állami és munkáltatói önkénynek, az ostoba és csak egy rendkívül szűk társadalmi rétegnek kedvező gazdaságpolitika miatt pedig napi 24 órában veszélyeztetett létbiztonságuk. Mivel pedig az LMP kezdeményezése még sikeres aláírásgyűjtés, illetve érvényes és eredményes népszavazás esetén sem tudja kikényszeríteni a törvényhozási Ezerharmadtól a helyzet alapvető megváltoztatását, az eziránt való polgári érdeklődés is rendkívül alacsony.

Nem tudom, vajon tisztában van-e ezzel a kezdeményező párt. Valószínűleg nem, mert ahelyett, hogy az egész cécót visszavonnák, valmilyen hülye marketing-tankönyvből kiolvasott megoldással az aláírásgyűjtőket kívánják ösztönözni! A tegnap 13 órától elindított “Népszavazási Marathon“-ban egy “játékot” hírdettek meg az aktivisták számára. Ennek értelmében “…az első, aki 100 aláírást összegyűjt, illetve, aki 24 óra alatt a legtöbb aláírást gyűjti, az kerékpárt nyer, az összes résztvevő aktivista között kisorsolnak egy európai parlamenti képviselővel való találkozást, 10 aktivista pedig kedvenc LMP-s képviselőjével költhet el egy vacsorát.” (Vágó Gábor LMP-politikus nyilatkozata a 168 Órának)

Nos, el tudom képzelni, mennyire meg fog nőni az aláírók aktivitása ha megtudják: bicajt vagy vacsit kap az aktivista, ha kellően serény … mármint a választó!

Hogy ez egy marhaság? Igen az, s arról tanúskodik, hogy bedöglött a “Nagy Ötlet” (eleve nem is volt az!), most pedig már a világon semmilyen ideájuk nincs arra, hogyan lehetne ebből arcvesztés és közröhely nélkül kicurikkolni. Így aztán – az Orbántól tanultak szerint – begyújtva a rakétákat, fokozottabb sebességgel rohannak a Fal felé … hátha az félre ugrik az utolsó pillanatban.

Most súgom meg előre: nem fog, a megmaradt tekintély elvesztése elkerülhetetlen! Az egész, úgy ahogy van dugába fog dőlni, s most nem lesz az “A Valaki“, aki majd be fog segíteni abba, hogy a 2010-es “Kopogtatócédula-csoda” megismétlődhessen!

Mert ez “A Valaki” most alaposan ellenérdekelt. Igaz, hogy elsöprő törvényhozási többségével, önmaga kényére-kedvére alakított jogszabályaival mélyen és alaposan bele van betonozva a hatalomba, de mindezek ellenére sem érzi magát biztonságban, mindezek ellenére is gyáván viselkedik.

Ha ugyanis ez “A Valaki” kicsit magabiztosabb lenne, most kényelmesen hátra dőlve, vigyorogva szemlélné az LMP erőlködését és nem próbálna még ezen halva született ötletnek is jogilag keresztbe feküdni. Márpedig ezt teszi, mert a Hatalom által önmagával kivattázott Országos Választási Bizottsághoz egy álcivillel beküldetett memorandum szerint az LMP ezen aláírásgyűjtési játékéval megsérti a vonatkozó törvény azon előírását, hogy:

“…az ajánlásért (ebben az esetben az aláírásért) az ajánlónak, vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos!“

Az ugyan igaz, hogy ezen előírás igazából az ajánló/aláíróra vonatkozik, de a Forradalmi Jogász-Paraszt Kormány emlőin nevelkedettek (meg az azt “nemzeti radikális ellenzék”-ként maximálisan kiszolgáló Jobbik delegáltjai) ezt értelmezésükben sikeresen kiterjesztették, az aláírások gyűjtőire is. Meg is született hát a határozat: az LMP törvényt sértett! Pedig dehogy, pusztán csak erőlködik!

No, ezek után gondolkodik el a magamfajta mezei blogger azon: Lehet-e Mégidiótább a Politika? Hatalmastól, ellenzékestől … úgy általában?

… és ezt …

… szendamkérdezi!

Szőőrprááájzz!

Hát nem lehet azt mondani, hogy Pártjuk és Kormányunk unalmassá tenné az életünket. A minap három közismert embernek is meglepetést okoztak. Van aki kapott, van aki nem és van, aki csak kapni fog … “szőőrprááájzz“-t!

Ajándékozni dulpa öröm, hiszen nem csak az ajándékozott, de az ajándékozó is örülhet. Már ha az az “ajándék” mindenki számára megfelelő. Emlékszem még rá, hogy gimmnáziumom párhuzamos osztályának leánykái 26 esztendővel ezelőtt egy komplett borotválkozó szettet ajándékoztak az iskola “kicsit sem” leszbikus tornatanárnőjének. Mondjuk ebben az esetben csak az ajándékozók örültek!

Tomika! Szőőrprááájzz!

Azt olvasom kedvenc hetilapom, a 168 Óra online kiadásában, hogy az egykorvolt fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás bő 1,9 millió forintot vett föl szabadság-megváltás címén még tavaly decemberben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A pasi 2011. december 3.-án jelentette be lemondását, december 14.-én kérte és kapta meg pozíciójából való felmentését, munkakörét pedig december 17.-én adta át (…”Zsuzsiká“-nak!). Csakhogy az Örökös MiniElnök az “IMF-fel tárgyaló tárcanélküli miniszter“-nek nevezte ki őt 2011. december 15.-i hatállyal, így a vonatkozó törvény szerint Tomikának nem járt volna a “megváltás”. Ennek ellenére kiutalták neki, mert egyrészt a többszörös milliárdos Felleginek kevés mán a pénze, másrészt a Nemzeti Jogász-Paraszt Kormány pártkinevezett miniszteriális alkalmazottjai között pedig már nincs egy sem, aki ismerné az érvényes jogszabályokat.

Az ügyet a honi sajtó “könnyűbulvár” kategóriájába tartozó, “Blikk” nevezetű szennylapja vakarta ki a feledés mocsarából (a “minőségi lapok” ugyan mi az ördögöt csináltak eddig?!), melynek következtében szegény (milliárdos) Tomika kénytelen-kelletlen, de visszafizette a jogtalanul felnyalintott Zsét.

Jut eszembe: Fellegi szerintem már negyedik hónapja van fizetett szabadságon, lévén funkcióját nem látja(láthatja) el. Javítson ki bárki, ha tévednék, de tudomásom szerint semmiféle tárgyalás nem folyik az IMF és a magyar kormány között! Ugye?!

Gabika! Szőőrprááájzz!

Azt olvasom az egyik kedvenc webszájtomon, az Amerikai Népszavában, hogy a még a Horn-kormány által 1996.-ban megalapított “Schreiber Sándor-díj“-at az eddig megszokott március 3.-a (az egykori főrabbi halálának napja) helyett bő három hét csúszással adták át. Komoróczy Géza orientalista, a díj kuratóriumának elnöke szerint nem csak az időbeni csúszásra nem volt még példa eddig, de arra sem, hogy a mindenkori kormány bármikor felülbírálta volna a kuratórium jelölő döntését.

Nos, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter idén – mint tőrölmetszett és jó konzervatív – hagyományt teremtett: a három díjazandó közül kihúzatta Iványi Gábort, a Vatikán és az Opus Dei által instruált Hatalom obskúrus egyházpolitikája szerint a “kiírtandó” vallásközösségek kategóriájába sorolt, metodista Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkészét. A hatalmi önkény ellen tevőlegesen tiltakozni sajnos nem jutott eszébe Komoróczy Úrnak mondjuk azzal, hogy az elnöki funkciójáról való nyílvános lemondással Navracsics pofájába vágja a megbízólevelét … hiszen ő Magyarországon él. A hazai viszonyokkal nyílvánvalóan tisztában lévő másik díjazottnak azonban igen!

A neves történész-levéltáros Kecskeméti Károly, a híres makói rabbi, Kecskeméti Ármin unokája viszont vette magának a bátorságot és “személyes okok” miatt lemondott a neki megítélt díjról. Tehette, hiszen ő Párízsban él, ráadásul a francia állami levéltárak nyugalmazott főigazgatója!

Nem tudom, e díjjal járt vona-e némi pénz is, de az biztos, hogy Iványinak ezt most nem kell majd visszafizetnie! Fellegivel szemben tehát a Lelkész Úrnak csupán egy “szőrprájz” jutott!

Plagika! Szőőprááájzz!

Azt olvasom a Népszabadság online kiadásában, hogy fideszék kezdik előkészíteni Shitt Plagi bácsi, az “álamelnök” fájdalom- és egzisztenciavesztés-mentes lemondatását. Hogy erre miért is van(lesz) szükség, azt szerintem mindenki tudja, aki nem csupán tegnap született bele az orbáni Abszurdisztánba: Plagi bácsi doktori értekezésének plagizáltságáról jövő szerdán (márc. 28.) elkerülhetetlen egyetemi ítélet fog megszületni (hacsak a SOTE, mint neves felsőoktatási intézmény nem akarja lehúzni a tekintélyét egyszer s mindenkorra a vécén!).

A Népszabadság fentebb linkelt cikke említést tesz a Házszabály módosítására még márc. 14.-én tett kormánypárti indítványról, mely szerint a Köztársasági Elnök esetleges lemondásának elfogadásáról a Törvényhozás vita nélkül köteles dönteni. Ugyanezen cikkben a lap megszólaltatja az egyik anonim Miniszterelnök-közelit, aki azon véleményének ad hangot, miszerint a SOTE döntésétől függetlenül Schmitt lemondása/lemondatása még hosszú ideig is elhúzható, ha azt az Ezerharmad úgy kívánja.

Nem tudom, emlékszik-e még valaki is arra a 2010-es jogszabályra, mely minden olyan politikusnak, aki legalább két esztendeig betöltötte a köztársasági elnöki funkciót, élethosszig járó teljes állami apanázst biztosít. Nos, a lemondatás nyár végéig való elhúzása Schmitt egzisztenciális érdekeit hivatott szolgálni, a Házszabály-módosítás pedig Orbán és a parlamenti Ezerharmad tekintélyének valamelyesti megőrzését (nem köll nyílvánosan nyögve-nyelve megmagyarázni, hogy egy /helyes/írástudatlan, doktoriát is lopó pasas hogyan kerülhetett az állam élére!)

Ugye, milyen igazságos a Sors?!

Iványi Gábornak (jogilag, etikailag) ugyan járt volna, de nem kapta meg. Felleginek (jogilag) ugyan nem járt, de megkapta igaz, vissza is adta. Schmittnek (etikailag) ugyan nem járna, de meg fogja kapni és még csak vissza sem adja majd!

… és ezt …

… szendamondja!

No comment 9. … némi kiegészítéssel!

Az alábbi jegyzetet a budapesti Népszava online kiadásában olvastam ma (2012. márc. 23.). Sajnálom, hogy nem én vagyok a szerzője, de éltem némi kiegészítéssel is!

Nemzeti zseblexikon

Álamfő: lásd államfő
Államfő: 1. történelmi tendencia, melynek lényege a folyamatos színvonalsüllyedés Göncztől Schmittig 2. olyan személy, akivel kapcsolatban a magyarok kötelességüknek érezték, hogy népszerűnek tartsák. Már nem érzik kötelességüknek.

Alkotmánybíróság: baloldali kormányzás esetén a demokrácia védelmében, jobboldali kormányzás esetén a demokrácia lebontásában szerepet játszó testület.

Baloldal: Nyugat- és Észak-Európában a munkavállalók és a szegények érdekeit védelmező, a világ átalakíthatóságát valló irányzat. Nálunk: olyan jobboldali mozgalom, amelyik nyitott Európára és a világra

Dávid: mitológiai alak, szembeszállt Góliáttal. Büntetésből mindenhonnan kiszorult, erkölcsileg megtapostatott.

Gyurcsány: 1. politikai őstehetség, aki Őszödön öngyilkosságot követett el. Reinkarnációja az erre érzékeny személyeknél álmatlanságot, fejfájást, szorongást, rossz közérzetet okoz.
2. palack, melyben 70 000 gramm szellem található. Felnyitni, felszúrni, ütögetni, tűzbe dobni még kiürült állapotban sem szabad.

Főpapság: jobboldali és szélsőjobboldali pártok kampánystábja. Két választás között vallási tevékenységgel is foglalkozik, pl. imát mond vagy misét rendez szegényellenes politikusok mellett ill. számára.

Jobboldal: politikai irányzat Nyugat- és Észak-Európában, melyet a konzervatív értékek iránti tisztelet jellemez. Nálunk: olyan politikai erő, melyet a baloldaltól ötméteres vasbetonfal, a szélsőjobbtól félig áteresztő hártyapapír választ el. Céljai egybeesnek a Vezér mindenkori (gyakran változó) céljaival. Eszméinek sarokpontjai a nacionalizmus és az egykulcsos adó.

Magyar: kivételesen tehetséges, szorgalmas és pesszimista nép, melyet a demokráciával szembeni szkepszis és a diktatúrával szembeni (nem genetikai) alkalmazkodás jellemez. Eredete és fennmaradása az evolúció-elméletek nagy tudományos rejtélye.

Magyar antiszemita: olyan személy, aki magyar, antiszemita, és nem tartja magát antiszemitának.

Magyar nacionalista: olyan ember, aki magyarnak gondol olyan személyeket, akik nem tartják saját magukat magyarnak, és nem tart magyarnak olyan személyeket, akik magyarnak vélik önmagukat.

Nemzeti identitás: olyan érzékelés, amely nem biológiai, hanem történelmi-kulturális alapon fejlődött ki, ezért betegségre hajlamos. Egyesek szerint mások nemzeti identitása olyan gyenge, hogy szinte nincs is. Mások szerint egyeseké olyan torz, hogy jobb lenne, ha nem is lenne.

Négyes metró: mitológiai szimbólum, a lassúság, soha el nem készülés, halogatás, elmaradás jelképe. Lásd még: Luca széke, Penelopé fonala, Sziszüphosz köve, szocializmus

Nemzet: olyan személyek csoportja, akik nem-nacionalista vagy antinacionalista irányítás alatt szolidaritásra és kulturális integrációra, nacionalista vezetés alatt (forró vagy hideg) háborúra hajlamosak.

Trianon: történelmi igazságtalanság, mely erre illetékes személyeknek korlátlan felhatalmazást biztosít ostobaságok, tévedések és más igazságtalanságok elkövetésére.

Tőkés: 1. tehetséges ember, aki minden körülmények között biztosítani tudja saját életszínvonalának emelkedését, s ezért társadalmi elismerést vár és kap. 2. Erdélyi tájszó. Kb. ármány, cselszövés, intrika, megosztás.

Vezér: olyan személy, aki mintegy önmagában megtestesíti a nemzetet. Mivel azonban a nemzet nem képes a vezér legjobb tulajdonságainak elsajátítására, és a vezér sem a nemzet legnemesebb erényeinek átvételére, ezért a vezér és nemzete egymás legrosszabb tulajdonságait veszik át.

Fülkeforradalom : illetve a zemberek “együttes akaratnyílvánítása” az, ha a mintegy 8 millió választásra jogosult magyar hon”polgár” cca. 32%-a, azaz kb. 2,7 milliónyi birka, mélyen benyelve a teljesen stupid és mindent rontó pártpropagandát, a megszerezhető országgyűlési mandátumok jó 2/3-át juttatja az Orbán & Tsai. Kft.-nek.

Teljesen európai: az a médiatörvény, mely a magyar (írott és elektronikus) sajtó élet-halál urává tesz egy olyan, önálló rendeletalkotásra is felhatalmazott testületet, melynek valamennyi, kilenc! esztendőre kinevezett tagja szorosan és indokoltan köthető az őket stallumra állító párthoz.

Nincs semmi gond: azzal, hogy egy olyan pártpolitikust “választanak meg” alkotmánybírává (Stumpf és Balsay), aki a poszt elnyeréséhez törvényben rögzített minimális elvárásoknak sem felel meg.

Aljas baloldali propaganda:  illetve “az Országot lejáratni szándékozók aknamunkája” az, ha kül- és belföldön egyaránt egyesek kiderítik, hogy a honi médiatörvény hivatalos, tehát kormányzati “fordítása” úgy hamisítvány, ahogy van.

Európa legmodernebb Alaptörvénye: az a Húsvéti Tákolmány, melynek preambulumában (“Nemzeti Hitvallás”) olyan obskúrus történelemhamisítások lettek leírva, amire példa nincs; amely olyan alapvető dolgokat nem biztosít, mint a magántulajdonhoz, illetve az afölötti rendelkezés szabadságának jogát; az önkormányzatiság alapelvét; az állam és egyház szétválasztását; a szabad vallásgyakorlást; az Állam kötelezettségeit polgárai iránt (stb.).

A nyugdíjpénztárak megvédése: az, hogy az Állam zsarolással megszerezi magának majd’ 3 milliónyi polgár, megközelítőleg 3000 Mlrd. forintos nyugdíjmegtakarítását, s ezáltal de facto felszámolja a “megvédendő” nyugdíjpénztárak jelentős részét, majd olyan törvényeket hoz, hogy a még ezek után is állva maradtak rövid időn belül becsődöljenek.

Nyugdíjvédelmi intézkedés: az, hogya 2011.  jan. 1.-től a befizetett nyugdíjjárulékoknak semmi közük a majdan megállapítandó/kiszámolandó nyugdíj numerikus összegéhez, s mind ezt, mind a nyugdíjkorhatárt az Állam egy, a maga által szabadon, tehát önkényesen értelmezhető statisztikai kimutatások alapján (pl. várható életkor) akár havonta változtathassa.

Devizaadósok megvédése: az, hogy a Kormány és annak “politikusai” az elmúlt 22 hónapban minimum 4 alkalommal olyan nyilatkozatokat ( 2010: Kósa-Szíjjártó, 2011: Lázár-Orbán /rögzített áras egyösszegű végtörlesztés/, etc.) tettek közzé, melyekkel begyújtott rakétamotort szereltek a CHF- és az EUR-árfolyamok alá, tetézve az egyébként is mennyekbe szálló CHF-árfolyam miatti bajt!
(Persze ezér’ is a szocik/Gyurcsány/bankok a hibásak! Ők voltak azok, akik pl. marcona, de azonosítószámot nem viselő rendvédelmiesekkel lekísértették Kósát és Rogánt a Parlament pincéjébe, s ott addig kínozták/éheztették/verték őket, amíg fel nem vették a fejenkénti cca. 60 millió forintos CHF-hitelüket! A szintén és főleg CHF-ben 2006. ősze óta, nem mellesleg az orbáni bíztatásra, csimbókosan eladósodott, elsöprő többségükben szintén Fidesz-irányítású önkormányzatok esetében ugye hasonló a helyzet!)

Egységes és igazságos: az az szja-tv., amely egy minimálbér-környékén alkalmazott munkavállalónak átlag 7 ezer forinttal csökkentette a havi jövedelmét, de úgy félmillióval növelte a Mi Boldogságunk miniszterelnöki és pártelnöki netto javadalmazását, s általában mindenkiét, kiknek a brutto havi átlagkeresete minimum 300 ezer Ft. volt.

Unorthodox és forradalmi: az a gazdaságpolitika (matolcsyzmus), amely a fentebb említett szja-tv.-nyel, illetve a teljesen szükségtelen, de a politikai PR-ban “nemzeti tulajdonba való visszavétel”-ként emlegetett állami MOL-részvényvásárlással összesen cca. 1010 Mlrd. forintnyi lyukat ütött a Magyar Köztársaság egyébként is sűlyedő költségvetési hajóján (ehhez hozzászámolandó még az a közel 200 Mlrd. Ft. részvényárfolyam-veszteség, amely a “felvásárlás”, illetve az “okos nyilatkozatok” óta öngyilkosságba menekült Budapesti Értéktőzsdén bekövetkezett!)

Nem adóemelés és nem megszorítás: az, hogy 25-ről 27%-ra emelték az Általános Forgalmi ADÓt, emelték a munkavállalók által fizetendő járulékokat (népszerűségi intézkedés következtében pedig járulékfüggetlenné tesszük a nyugdíjkifizetéseket) csökkentették az oktatásra, a kultúrára és az egészségügyre fordítandó költségvetési pénzeket, s általában a jóléti kiadásokat.

Munka-alapú Társadalom: az, amelyik segélyért (amely ugye elvileg rászorultság alapján jár!) cserébe kényszermunka-táborokba tereli az állás nélkül maradtakat (munkavégzésért cserébe pedig ugye munkabér és nem segély jár!) Tavaly és az idei január 1.-től csökkenti a munkavállalók bérét. Emeli a munkaadás és a munkavállalás járulék-költségeit, illetve súlyosan jogfosztja az alkalmazottakat.

Államadósság elleni harc: az, hogy hogy GDP-arányosan 78%-os tartozásnál vesszik át a kasszát, azt 81%-ig fokozzák, majd a kizsarolt manyup-pénzek egy része felhasználásával (egészen pontosan a manyupok által az Államnak kölcsönt adott pénzekről tanúskodó államkötvények sima bezúzásával) ezt 77%-ra “csökkentik, aztán ezt a szabadpiaci kölcsönök felvételével 83%-ra emelik, majd egy (dugába dőltterveze szerintit újabb lépéssel) az MNB valutatartalékának kifosztásával újabb pár százalékos “eredményt” mutassanak fel.

Gazdasági szabadságharc: az, hogy az Országot a piaci ár alatt (4,5%) hitelező IMF-et a Szeretett Vezető és annak Jobbkeze “kipaterolja”, s e forrás helyett a szabadpiacról hitelezteti a matolcsyzmus következtében egy-másfél havonta újabb és újabb lékeket kapó állami költségvetést összesen 11%-os (6% alapkamat+ 500 bázispontos CDS-felár) kamatra kibocsátott kötvényekkel.

A bankokkal szemben az ’emberek’ pártján álló és főleg ‘FELELŐS’ kormányzás: az, hogy egy olyan rögzített árfolyamos devizahitel-végtörlesztési törvényt hoznak, amely ugyan tudván-tudva ütközik minden létező bel- és külföldi (EU-s) jogszabállyal, leamortizál egy rakás kereskedelmi bankot (melyek így nem tudják majd hitelezni a döglődő és NULLÁS növekedésű gazdaságot), néhány esztendőn belül pedig csimbókos bírságot és kártérítést fog akasztanai valamennyi magyar hon”polgár” nyakába, s mindezt csakis azért, hogy egy szűk, jószerint névszerint felsorolható “rétegen” “segítsen”!

Folytassam még? Már így is túl hosszú lettem!

ELEGEM VAN EBBŐL A BANDÁBÓL! LÁZADNI! TÜNTETNI! ELZAVARNI!

… és ezt…

…szendamondja!

Bartus László! BOCSÁNAT!

“Négy botlikja van a lónak, mégis meglábal!” Lebőgtem a nálamnál egyébként is  sokkal jobb Bartus Lászlóval szemben!

Tavaly október 18.-án az USA budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, hosszas “egyeztetés” után végre találkozhatott Magyarország “I. Orbán Viktor Mihály” néven (egyelőre még) koronázatlan királyával. Az “Uralkodó” ezt a “randit” már 2011. augusztusa óta minden létező és falmelléki indokkal halogatta, mert kifejezetten nem kívánta átvenni azt a hivatalos, ámde szóbeli tiltakozást (“Démarche“), melyet Kounalakis nagykövet – kenyéradó gazdája, a Mrs. Clinton vezetette State Department, Barack Obama Elnök Úr utasítására – neki átadni volt köteles.

Az üggyel kapcsolatosan Bartus László, az Amerikai Népszava tulajdonos/főszerkesztője egy meglehetősen indulatos “szerkesztőségi álláspont“-ban azon véleményének adott hangot, miszerint az USA diplomáciája gyakorlatilag menlevelet/felhatalmazást adott Orbánnak a fasiszta/klerikális diktatúrájának felépítéséhez.

Ezt én akkor félre értve írtam egy posztot (majd még egyet),melyben szembesítettem Bartust a véleményével, illetve a “démarche” tényével és annak a The Washington Post-ban, Al Kamen tollából megjelent tartalmával (a linkelt posztjaimon keresztül ezek elérhetőek!), majd kifejtettem azon álláspontomat, miszerint Bartus Lászlónak azért sincs igaza, mert az USA már nem csak a hónapokon keresztül átadásra várakozó “démarche”-ban, hanem már Mrs. Clinton 2011. nyári, a “Tom Lantos Intézet“” megnyitása alkalmával elmondott nyílvános beszédében is hangot adott az orbanista “unorthodox” demokrácia-elmélettel és gyakorlattal kapcsolatos alaposan “áperté” kritikus véleményének! Mindezeken túl Bartus László Urat az Amerikai Népszava egyes cikkeihez fűzött kommentjeimen keresztül is rendszeresen piszkálgattam ezen ügy miatt!

Holott Ő (Bartus)- most már bizonyítva látom! – nem a “State Department“-et, illetve Mrs. Clintont, avagy az USA Kormányzatát bírálta, hanem csakis és kizárólag az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, azaz Eleni Tsakopoulos Kounalakist, aki – Bartus szerint és immáron bizonyítottan is! – “kissé” többre nézte Orbán érdekeit, mint a maga országának általa képviselendő (ezért fizetik őt!) véleményét!

Posztot írni hivtkozások (linkek) nélkül nem szoktam. Ezt minden eddigi Olvasóm (hál’ Istennek sokan vannak, s terjeszthetem az Antiorbán-vírust!) tudhatja. Azonban a Bartus Lászlótól való bocsánatkérésemnek alapjául szolgáló hírnek nem találtam meg a a net.-elérhetőségét, így az alábbiakban csupán az MTI által kiadott és a nyomtatásban megjelent “NÉPSZAVA” mai (2012. március 21., 2. oldal – lap alja!) kiadását tudom szó szerint idézni:

“Úgy halljuk, hogy a nagykövetség azóta teljesen felgyógyult” – írta a Washington Postban megjelent írásában Al Kamen. A szerző ezzel arra utal, hogy a budapesti amerikai nagykövetség szóvivője “barátinak és produktívnak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnök és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet tavaly októberi megbeszélését, amelyen a diplomata kifejezte kormányának hivatalos tiltakozását. Kamen szerint a nagykövetség “klientitiszben” szenvedett: “ez egy elterjedt betegség, amelynek során a diplomaták hajlamosak együtt érezni a fogadó külföldi kormánnyal. Szélsőséges esetben a diplomaták még azt is kezdik elhinni, hogy az országok vezetői igzat mondnak.” (kiemelés: szendam!)

Tehát ÉN ÉS MOST, ÍGY NYÍLVÁNOSAN BOCSÁNATOT KÉREK BARTUS LÁSZLÓ (AMERIKAI NÉPSZAVA) FŐSZERKESZTŐ ÚRTÓL!

A túlzottan indulatos, hírek helyett véleményeket közlő írásaival szemben azonban továbbra is kritikus leszek!

… és ezt …

… szendamondja!

Pit(i)bull-pincsi

Mióta Orbán hatalomra került, számos “nevet” kapott a Net népétől – próbáltam összeszámolni, de úgy kéttucat tájékán abba hagytam (a kedvencem: “Viki Mouse“). Nem restellkedett ebben a nyugati sajtó sem (pl.: “Puszta Putyin“), amelynek legújabb terméke a “Pitbull” (Foreign Policy).

Emlékszem rá, hogy amikor Magyarország még “éltanuló” volt, milyen jókat  jézusmáriáztunk azon, hogy az olyan emblematikus kelet-európai politikusok, mint mondjuk Meciar, Slota, Fico, avagy a világbajnok Kaczinsky(k) miféle újabb bullshit-okkal tudtak (néha hetente többször is) a nyugati és a magyar sajtó címlapjaira kerülni. Nem feledhetem, hogy hány és hány olyan eset volt, amikor magyar jobbos és balos egymás hátát lapogatva, a röhögéstől kicsordult könnyeit törölgetve állapította meg: “…mennyivel jobbak vagyunk mi ezeknél!“.

Mára sajnos kiderült, hogy semmivel – legalább is 2010 tavasza, azaz a Fülkeforradalom győzelme óta. Unser Vezér ugyanis a blődli-gyártásban, a terített asztal közepére szarásban is “viktor” (győztes) akar lenni, s elmebaja elhatalmasodásával párhuzamosan szaporodnak a (most már elsősorban csak) nyugati sajtókritikák.

Esztendők óta nem vagyunk képesek normálisan megünnepelni történelmünk nevezetesebb napjait: az egymásnak feszülő hatalmi vágyak az aktuálpolitika szintjére silányították le azon alkalmakat is, amikor inkább a múlt hőseire és tanulságaira kellene emlékeznünk. Így jártunk az elmúlt két “Március 15.“-ével is! Tavaly Orbán (mint az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke!) simán párhuzamot vont a Szovjetunió és az Európai Unió között. Ennek során persze döccenés nélkül siklott át azon, hogy az előbbinek egy elvesztett világháborút követő megszállás okán lettünk egyfajta gyarmat-szerűsége, míg a másiknak egy 2003-ban tartott népszavazás következtében a tagja! Erre természetesen sokan felhívták a figyelmet, de Orbán nem zavartatta magát, s ha már ő és a bíróságon “párt”-ként bejegyeztetett magánvállalkozása évek óta “konzervatív”-nak hazudja magát, nem röstellkedett tartani a maga által teremtett “hagyományt”  az idén sem.

A “lengyel hazafiakkal” megtámogatott kossuth-téri beszédében elébb kijelentette, hogy “Nem leszünk gyarmat!“, majd (egyéb idiotizmusok kifejtése mellett) azt, hogy “…jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe bújik.“.

Kizártnak tartom, hogy ezt a célzást bárki is félre érthette volna. Annyira egyértelmű volt, hogy a Kossuth téren összegyülekezett EU-ellenes, ultra-autarch turbónacionalisták (már akik értettek magyarul … meg akik nem), meg is tapsolták azt. Kivéve a nyugati sajtóorgánumokat, melyek már másnap újabb EU-ellenes beszéddel “vádolták meg” Orbánt (a megjelent cikkekről kitűnő összefoglaló olvasható az Amerikai Népszavában, és a 168 Óra online kiadásában!), illetve azzal, hogy az EU-tagságot ismételten azonosította a szovjet elnyomással. Ahogyan Jose Manuel Durao-Barroso is, aki személyes szóvivője útján kendőzetlen indulattal megüzente a Kossuth-téri Pódium Pukkancsának, hogy “…akik az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítják, ezzel azt mutatják, hogy egyáltalán nem értik, mi a demokrácia. Nem értik mindazoknak a fontos hozzájárulását sem, akik a szabadságot és a demokráciát védték, azokért harcoltak.“.

Hát persze, hogy ezt az egészet csakis az “ellenséges nyugati sajtó”, meg Barroso értette félre! Ezt meg is mondta az egész világ egyik legtenyérbemászóbban és legpofátlanabbul hazudozó miniszterelnöki szóvivője! Szíjjártó Péter szerint ugyanis Orbán a március 15.-i beszédében még csak ki sem ejtette a száján úgy a Szovjetunió, mint az Európai Unió nevét! Nos, ez taxatíve tökéletesen fedi is a valóságot. Csakhogy …

Csakhogy itt már MINDENKINEK totál elege van az orbáni “kettős beszéd” szemétládáskodásaiból! Abból, hogy miközben teljesen nyílvánvalóan muszáj igénybe vennie az EU/IMF-kölcsönt, az ország érdekei elé a maga hatalmi (meg a közpénztolvaj, pártvállalkozó oligarchák financiális) preferenciáit helyzve Idehaza nyáladzva ugat és acsarkodik, mint egy pitbull, Külföldön pedig a nyájasan pitiző, farokcsóváló pincsit alakítja!

A Nemzeti Együttizélés Micsodája még tavaly ősszel hozott egy rendkívül “okos” törvényt, amely szerint az önkormányzatok évi 6-20 ezer forint közötti ebadót szedhetnek a kutyatulajdonosoktól kivéve, ha a kérdéses négylábú “magyar fajtá”-nak számít. Hogy az utóbbi kategóriába melyik kutya sorolható, arról elfelejtkeztek pontosan rendelkezni, de az IQ-Primitív kormányzat szerint azt “mindenki tudhassa”, melyik a “magyar” és melyik a “nem-magyar” fajta.

Hát, most lett egy keresztezés útján létrejött újabb: a “pit(i)bull-puncsi“!

Kéretik ezt is bevenni az adómentes kategóriába! Különösen azért, mert kitenyésztése már eddig is (meg ezután is) baromi sokba’ van nekünk!

… és ezt …

… szendamondja!

Klerikál-internacionalizmus… vagy mijafene…

Hát ezt a március 15.-t is sikerült “megünnepelni”. A Milla “sok” volt, Orbánék pedig nevetségeségesek. Az egész pedig szomorú … bizonyos szempontból!

Amióta nem csak Orbánék meg az újnyilasok menetelgetnek Budapest utcáin, hanem végre a (civil) ellenzék is, nem múlhat el tüntetés “összehasonlító számháború” nélkül. Kövessük hát e hagyományt, s essünk rajta mielőbb túl!

Maroknyi litván …

A “független és közszolgálati” tájékoztatást szolgáló Magyar Távirati Iroda szerint a DK, az MSZP (esztergomi) és a Jobbik ünnepségén “néhány ezren“, a Milla tüntetésén “több tízezren“, az LMP-én pedig “mintegy nyolcvanan” vettek részt. Ezzel szemben a Kossuth térre, a “Békemenet 2.” beérkezése után “…az elsőként elhangzó ünnepi beszédek alatt már 250 ezren gyűltek össze“! Meg van tehát a nap győztese, hurrá!

Hogy ezek a számok hogyan jöttek ki az MTI-nek azt csak sejtem: a “szerdából” kivonták a 64-et, s ebből kiszámolták, hogy Viktor a Király. Ám akinek van egy kis szemmértéke és tud “emtéiül” annak máris meg vannak a részvételi adatok: DK és MSZP 3-5 ezer, Jobbik 1,5-2 ezer, LMP max. 100, Fidesz 80-85 ezer (lengyel “vendégmunkásokkal” együtt!), Milla 150-170 ezer fő! Persze ez csak az én becslésem, amit nem köll elfogadnia senkinek, de tartok tőle, hogy igencsak közelebb áll a valósághoz, mint a “hivatalos”.

S hogy ez a “hivatalos tömegbecslés” mennyire megbízható, annak legszebb példája a Tarlós főpolgármester által celebrált múzeumkerti “megemlékezés” résztvevőiről szóló. Az itt megtekinthető fotókon kb. 250 érdeklődő látható, elsöprő többségükben lengyel zászlókkal felszerelkezve (bár a bal alsó sarokban maroknyi litván “porlik mint a szikla…”). No ez a “tömeg” az MTI szerint mintegy 5000 főt számlált! Höhöhö …

“… dve bratanki”

Ám, ha már a “vendégmunkások“-nál tartunk: megmondaná nekem valaki, hogy a MI nemzeti ünnepünkön mégis mit keresett egy szervezett lengyel (és litván) csoport? Tudom, a “dve bratanki” történelmi hagyománya szerint időnként kisegítjük egymást háborúskodás esetén (néha meg nem). De hol van most háború? Itt csak egy Kis Pöcs és társadalmat/államkasszát notórikusan fosztogató társasága harcol a racionalitás és az alapvető polgári tisztesség szabályai (EU) ellen. Jó, tudom: ez a banda az ottani antiglobalista széljobb képviselője, amely szerint itt nem transznacionális közösségekre, hanem bezárkózó nemzetállamokra van szükség, s ha a hasonló nézeteket valló magyar elvtársaikat köll megtámogatni, hát a klerikál-internacionalizmus jegyében nyomban intercityre pattan. … pláne ha még hívják is! … az Anyaszentegyház és az obskurus Opus Dei kapcsolati hálózatán keresztül!

Én ugyan nem értek egyet Bartus Laci (Amerikai Népszava) azon elméletével, miszerint a Római Katolikus Egyház az egykori szovjet gyarmatok, azaz Kelet-Európa egyes államait felhasználva, azokat a klérus és az Opus Dei által behálózva, politikusait lefizetve akarja elfoglalni Európát, pontosabban az EU-t, s ennek bázisa Orbán Magyarországa lenne. Ennek ugyanis (ÍGY) nem sok értelme lenne. De Bartus eléggé okadatoltan írt és az önkétes, avagy importált lengyel “támogatók” megjelenését akár még ezzel is magyarázhatnánk. De szerintem itt csak a “similis simili gaudet“-ről van szó! … meg arról, hogy Orbán már minden fűszálba belekapaszkodik, mert a mocsárlé a szájáig ér!

No, de itt felmerül akkor egy logikai bukfenc: ha ezen lengyel (litván és honi) társaság szerint semmiféle “külföldinek” nincs joga bele ugatni egy nemzetállam saját dolgába, akkor ők most mégis mi az ördögöt csináltak itten, … Budapesten, 2012. március 15.-én?! He?! S hogy szó érje mán a ház elejét is: én nem emlékszem olyasmire, hogy magyar balosok és liberálisok Varsóban tüntettek volna, a bullshit-gyártásban korábban piacvezető, óhitű-populista Kaczinsky-kormány ellen. Ugye?!

Azután az is megérne egy misét, hogy ugyan milyen pénzügyi forrásból lett finanszírozva ez a klerikálnáci kirándulás? Oké, elhiszem, hogy a vonatjegyet a lengyelek(litvánok) maguk fizették. És a budapesti buszozgatást, a budavári “vendéglátást”, a szállást? Nem kellene ezt a kérdést is megvitatnia az adóhatóságnak mondjuk Bayer Zsótikával, ha már a millások két főszervezőjét vegzálni kezdte a megmozdulások financiális hátterét feszegetve? Mert ugye “kettős mércét alkalmazni” roppant csúf dolog! Megmondta ezt a Kossuth téren maga a Főméltóságú Úr is! Biza!

Pukkancs a pódiumon

És ezzel elérkeztünk a tegnapi nap sokak által várt legfőbb eseményéhez, a Fényesszájú kossuth-téri, nevetségességbe fulladt magánszámához. A neten napokon keresztül folyt a találgatás, hogy a tavalyi Brüsszel-Moszkva-párhuzam után idén vajon milyen bullshittal fogja szórakoztatni szájtáti közönségét a testi-lelki növekedésben kissé lemaradt Magyar Gigász? Egyik honi bloggertársam, a kitűnő Fabius még nyereményjátékot is hírdetett a tippelők között. Mivel a jutalom egy baromian csúnya, műanyag varánusz volt, hát inkább nem kockáztattam meg a győzelem ódiumát, de amikor végig olvastam unser Vezér beszédét megállapítottam: nyugodtan írhattam volna beszéd-tippeket Fabiusnak, esélyem nem volt a nyerésre! Ugyanis eszembe nem jutott volna, hogy a Kossuth téren ordító Viki Mouse azzal nyit, hogy “Nem leszünk gyarmat!“…

Hát vazze Viktor! Valaki bezárta Habony Árpit a budiba, s ezért nem tudott Benned HDD-t cserélni, hogy egy ilyen, már a január 21.-i békaügetéskor is mosolyt fakasztó szlogent használsz, átcímkézve azt, mint CBA a lejárt szavatosságú, adó- és vámmentes thaiföldi halkonzervet, amelyet az “Egymásért, Egy-másért Alapítvány” csempészett be Magyarországra?

De ez még hagyján, mert volt azért ott némi nóvum is. Például az, hogy Darth Victorius szerint a “Márciusi Ifjak” (Petőfi, Vasvári, Jókay, stb.) tulajdonképpen az eladósodás ellen harcoltak, meg azért, hogy legyen egy Nemzeti Bank, amelyik a (magyar)kormány akaratától függ. … a sajtószabadságról ezúttal is nagyvonalúan megfeledkezett! E harcosok sorában megemlítette még a Batthyány-kormány pénzügyminiszterét, Kossuth Lajost (kinek szobrát Elkúrcsy az egykori Pénzügyminisztériumba való átköltözése után pár nappal levitette a pincébe!) és gr. Szécheny Istvánt (ki a “Hitel” című könyvében megemlítette, hogy kölcsönök nélkül nem működik a gazdaság!).

Hát vazze Viktor! Szerinted most hány korabeli, idehaza meghalt/kivégzett, avagy idegen földben nyugvó HŐS fetrengett tegnap a sírjában? Hogy mást ne említsek (amúgy aktuálisan) csak azt a Jozef Bem tábornokot, aki a Téged hallgató, de egy szavad nem értő lengyel klerikálnácik számára is nemzeti hős!

Utószó és egyetlen kérdés

Folytathatnám még a Felkapaszkodott Alcsúti Nemzeti Ünnepünk okán is blaszfemikus beszédének boncolgatását (vagy akár Kisinasa, Vona Gabcsi blődlieivel), de inkább nem teszem: posztom elejént ott a Népszabadságra mutató link, olvassa aki akarja! Pedig lenne még mit szólnom, de a “Magunkfajták“-nak úgysem kell magyaráznom, a szájtáti és agymentes (“Megmentjük! Viktor-viktor…!”) orbanista “Magukfajták”-nak pedig tök’ fölösleges. Én most inkább egyetlen kérdést szeretnék feltenni:

Tud-e nekem megemlíteni (pláne linkelni) egyetlen olyan magyarországi, idén márius 15.-én tartott, nagyobb méretű párt-, avagy civil-rendezvényt, mely nem CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG az aktuálpolitikáról szólt? Melyen akár egyetlen percig is NÉMA FŐHAJTÁSSAL MEGEMLÉKEZTEK azokról a magyar/lengyel/szerb/horvát/német/zsidó HŐSÖKRŐL, akik így vagy úgy, de életüket adták egy SZABAD ÉS ÉLHETŐ Magyarországért!

Mert itt EZ a baj! Mi itt már pár esztendeje a magunk nemzeti ünnepeit sem tudjuk normálisan megülni! Néhány ostoba barom miatt, akiknek rendszeresen bedőlünk, s hagyjuk, hogy piócaként a vérünket szívják!

… és ezt …

… szendamondja!

No comment 8.

Új március

“A kokárdám már készen áll. Valamikor a hetvenes évek végén piros-fehér-zöld fonalakból szabtuk össze, mert a magunkfajtának nem volt tanácsos üzletben kokárdát vásárolni. Az enyém, vagy tíz éven keresztül sok verést kapott, de büszkén megélte 1989 tavaszát. Életemben talán az első valóban szabad március 15.-ét.
Március 15 örök. Ezt a napot mindig megpróbálják ellopni, elcsalni, politikai méregkeverők nacionalizmusba mártják, önmaguknak (be)beszélők harsogják üres semmijüket.

Petőfiék márciusa kikezdhetetlen, ellophatatlan, megtörhetetlen. Minden március – az ilyen sötét és fenyegetett is, mint az idei – egy lépés az Európa felé vezető egyetlen úton. A sajtó, az összegyülekezés, a szabad szólás, a szabad emberi magatartás útján. Gyáva semmirekellők, öntelt nagyzolók, ezen az úton képtelenek járni. Március 15-e széles nemzeti útja leveti őket magáról, mert feleslegesek, mert kártékonyak, mert azt a nehezen kikövezett utat hibbant menetelésükkel csak rongálják. Március 15-e útján nem menetelni kell, ott sétálunk, ott összekarolva járunk a hosszú úton, Kossuth, Petőfi s jó társaik útján.

A sunyi maradiak, a tehetségtelen nagyravágyó senkik megpróbálják elgáncsolni azokat, akik a jövő felé haladnak. Ne törődjünk velük! De azért vigyáznunk kell a mi igazságunk útjára! József Attila tudta ezt, mikor azt írta, hogy “Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak”/ de: “felvonul ellene tankkal, vasakkal az ember alja./ Megriaszt a buzgóság e söpredékben./” Kik folyton hadat viselnek március 15 ellen, karddal, vasakkal, börtönnel, nyaktilóval, tudják jól, hogy félelmükben teszik, mert iszonyodnak a szabadság nagyszerűségétől.

Március 14-én este sok jóbaráttal együtt feltűzöm a régi kokárdát, s megyünk Petőfi szobrához. Kinevetjük a vén huncutokat és a gonosz ostobákat. S teszünk egy boldog táncos lépést: március 15-én mindig egy lépéssel közelebb kerülünk Európához.”