Tücsök és bogár

A magyar közélet eseményeit évek óta nyomon követők tisztában vannak vele, hogy Fideszéknél a kommunikáció a legfontosabb fegyver. Gyakorlott “politikusaik” még vécére sem mennek előre kidolgozott stratégia, pontosan megszerkesztett mondatklisék nélkül. Kotlás után aztán bele pillanatanak a csészébe, s az ott található produktum színe, szaga és állaga alapján kiválasztják a legmegfelelőbbet az opciók közül.

Talán ennek is köszönhetik tavalyi, elsöprő győzelmüket s azt, hogy ostoba döntéseik (és azok következményei) ellenére nagyon sokáig sikerült megőrízniük kimagasló népszerűségüket. Hiszen az össze-vissza beszélő szocik kakofon kórusával szemben ott állt a mindenre egységesen reagáló kommunikációs falanx, melynek egyetlen tagját sem lehetett kizökkenteni a ritmusból még akkor sem, ha tényekkel szembesítették a betanult hazugságokat (erre is volt kidolgozott stratégia).

—–

Az elmúlt hét csütörtöke (nov. 17.) azonban e tárgykörben is jelentős fordulatot hozott. Mint ismeretes a Nemzetgazdasági Minisztérium e napon jelentette be, hogy történelmi hagyományainkhoz híven és finanszírozási hiányosságok (a kutya nem vette már a magyar államkötvényeket!) okán elbuktuk a soros (gazdasági) szabadságharcunkat, s a Kormány az IMF-hez kénytelen hitelért folyamodni. Az Eltolcsy-minisztérium egyébként rendkívül vicces közleménye, túl azon hogy egyetlen laza mozdulattal lökte ki az ablakon 16 hónap csökönyösen erőltetett “gazdaságpolitikájá”-t, valóságos és tényleges kommunikációs káoszba döntötte a kormányzó pártot és a kabinetet is.

Terpesz Sam” nyilatkozata, amelynek megfogalmazásán, egyes mondatkliséin ugyan tetten érhető egy kommunikációs szakember keze munkája ( sikeres megújulás, régi típusú együttműködés, fordulat, növekedés, stb.), s támpontot, fogódzót nyújt az újabb politikai köpönyegfordítás “megmagyarázásához” ( növekedés és függetlenség védelme, új típusú megállapodás az IMF-fel a saját feltételeink szerint, s amely nem növeli az államadósságot ), de a szolgahadat ez láthatóan teljesen készületlenül érte. Ők csütörtökön délután még úgy álltak fel az ebédlőasztal mellől, hogy azt hitték: mindent tudnak. Tudják melyek az éppen érvényes igazságok, melyek az aktuális kommunikációs stratégiák, mire mit kell mondani, ha kérdezik őket, s közben Orbán és Matolcsy, meg a legszűkebb PR-kör gőzerővel fogalmazta a közleményt, amely felborított mindent.

—–

Fogalmam nincs mi történhetett az elmúlt hét elején. Orbán a “London Scool of Economics“-on tartott “előadásában” még gőzerővel dícsérgette a matolcsyzmust, az IMF “kipaterolását”, Szíjjártó nem győzte bizonygatni, hogy az ország finanszírozása a “saját lábán áll“, aztán hipp-hopp eltellt 2-3 nap, s minden a feje tetejére állt. Kapkodva és nagyon gyorsan, de kommunikációs szempontból félig-meddig megalapozottan kellett lépniük. De éppen a sürgősség miatt nem volt már idő betanítani a közkatonákat, de még az olyan főtiszteket sem, mint Szíjjártó. Utóbbi honlapját még csütörtök délután egyszerűen lekapcsolták, maga a pasas pedig azóta is hallgat, mint a csuka, s ha a pártnak mégis nyögnie kell valamit, hát odadobják a farkasoknak szegény Selmeczi Gabicát.

Márpedig mindenképpen szükség lett volna a helyes kommunikációra, mert a francia “Le Monde” már “Orbán pálfordulásá“-ról cikkezet, a tekintélyes német “Handelsblatt” pedig “A nap Pinokkiójá“-nak választotta meg a magyar miniszterelnököt, szembesítve őt az IMF-fel kapcsolatos jelenlegi, illetve az alig néhány nappal korábbi kijelentéseivel. A Kormány azonban továbbra is hallgatott, s csak Elkúrcsytól tellet egy rettenetesen ostoba beszéd (nov. 19.) a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rendezvényén, illetve Orbán magyarázgatta a bizonyítványt az MR1 “180 perc” című műsorában a november 17.-i közlemény mondatait szajkózva ( új típusú megállapodás az IMF-fel, ami nem növeli az államadósságot; ez nem is hitel, csak egyfajta biztosítás, stb.). Ezen utóbbi szöveget a leggyorsabban Mintaváros polgármestere, “Mr. Twentyprocent” tanúlta meg. Kósa a Klubrádiónak nyilatkozva (nov. 23.) csökönyösen azt hajtogatta, hogy a Kormány nem vesz fel hitelt az IMF-től, hanem csupán bitosítást, bankgaranciát kér tőle (amikor a műsorvezető felhívta Kósa figyelmét arra, hogy amiről szó van, az a “Precautionary Credit Line“, azaz az “Elővigyázatossági Hitel“, az alelnök azt válaszolta: “beszéljünk magyarul, vagyis ez bankgarancia“!).

—–

Nem tudom, feltűnt-e a kedves Olvasónak, hogy hét nap nyilatkozatait foglaltam össze a fentebbiekben. Hét nap alatt a máskor fölényesen és magabiztosan kommunikáló Fidesznek nem volt érkezése arra, hogy a témában kidolgoztasson és betaníttasson egy egységes stratégiát mindenkivel. Alig van megszólalásuk, Orbánon és Matolcsyn kívül mindössze egyetlen Kósa-, egy Selmeczi- és egyetlen Lázár-nyilatkozat a termés és semmi több, s még ezek is irgalmatlanul dadogósak, nyögvenyelősek és ordítóan hazudósak, ami szinte azonnal fel is vetette azt a pletyka-szerű vélekedést, hogy az egész IMF-kapcsolatfelvétel bejelentése pusztán a piacok megnyugtatását célzó blöff, mely mögött nem áll valós megegyezési szándék.

Ennek meg is lett a következménye: a Moody’s november 24.-én éjjel bejelentette, hogy a “bóvli”-kategóriába sorolta a magyar államkötvényeket, ráadásul további negatív kilátással!

Na erre már volt Fideszéknek egy korábban kidolgozott duma-stratégiájuk! Még aznap vizsgálatot kezdeményeztek annak kiderítése cél, hogy “kik állnak a forint és a magyar gazdaság ellen indított spekulatív támadások mögött” ( a vélt tettesek természetesen nem a kormányzó párton belül kerestetnek!), a szakminisztérium pedig indokolatlannak és hiteltelennek nyílvánította a Moody’s értékelését.

Bár a már szeptemberben is összerántott 11 akolbéli közgazdász megpróbálta meggyőzni Orbánt és Matolcsyt arról, hogy jelen esetben semmiféle külföldi támadásról nem lehet szó; hogy minden baj gyökere a matolcsyzmus; hogy sürgősen át kell írni a 2012-es költségvetési törvényt, mert gazdasági növekedés jövőre egyáltalán nem lesz – Terpesz Sam-et mindez egyáltalán nem akadályozta meg abban, hogy a találkozót követő sajtótájékoztatón belehazudjon a közvélemény orcájába. Nem is késett a reakció: a Moody’s bóvlivá minősítette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot, illetve az OTP-t, s további hat magyarországi kereskedelmi bankot is!

—– 

Fideszéknél tehát kitört a teljes kommunikációs káosz. Hosszú évek során megszokták, hogy bármilyen témában nyugodtan összehordhatnak tücsköt és bogarat, akár a legnagyobb hazugságokat is, s azoknak a világon semmilyen következményük nem lesznek rájuk nézvést. Most azonban annyira felgyorsultak az események, hogy egyszerűen nincs már idejük átértelmeztetni a valóságot, a mondatkliséket bemagoltatni a talpasokkal és a lakájmédiával (még a napok óta feltűnően kussoló Szíjjártóval se!): minden egyes böffentésüknek órákon belül meg van a reakciója! Ez pedig nem az a terep, ahol ők otthon lennének, s nincs közöttük már senki, aki kellő szakértelemmel és intelligenciával alkalmazkodni lenne képes az újabb kihívásokhoz.

Mert esztendők óta arra vannak idomítva, hogy mindent a Vezér mond meg nekik. Ő pedig most bután bámul maga elé, nem tudja mit tegyen.

Előző posztomban ( “Viktorka játszik” ) Orbán bukásának három variánsát vázoltam fel, melyek közül az utolsó az volt, hogy a Fidesz-szel a “bekövetkező államcsőd fog végezni úgy hat-kilenc hónapon belül“. Ezt kommentelve “bonhomme” azt írta, hogy “Szerintem meg még mielőtt az év véget érne.“.

Attól tartok “bonhomme“-nak igaza lesz!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Viktorka játszik

Már nem emlékszem pontosan, hogy ez mikor történt. Valamikor tavaly ősszel, amikor úgy hat hónapnyi regnálás után Orbánék meghirdették az immáron harmadik gazdaságpolitikai koncepciójukat. Ekkor kezdtek izmozni a bankokkal, a telekomcégekkel, illetve a külföldi tulajdonú magyarországi vállalkozásokkal, ekkor kerültek terítékre a különböző extraadók és ekkor hallhattuk legelőször Elkúrcsy szájából a “sajátos magyar út” és az “unorthodox gazdaságpolitika” kifejezéseket.

Szóval már nem emlékszem pontosan, de ezekben a napokban, az egyik online hírportál ezzel foglalkozó írását azzal a szöveggel véltem jónak kommentelni, hogy Orbán olyan mint a gyerek, aki egy számítógépes stratégiai szerepjátékkal szórakozik. Bár fogalma nincs sem a játék működéséről, sem annak szabályairól, de önfeledten nyomogatja gombokat, s mivel egymásnak ellentmondó utasításokat ad, virtuális Bit-birodalmának egyes részei kórosan megnövekednek, mások elsatnyulnak. Amikor pedig egy-két jóindulatú külső szemlélő figyelmeztetni akarja rá, hogy így nagyon el fogja baszni a dolgot, a túlfejlett egójú, de egyébként csekélyértelmű kölök mérgesen visszavakkant: “Kuss! Ez egy teljesen új játékmódszer, amit nem érthetsz a hülye csökött agyaddal! Majd mindjárt meglátod, milyen fasza lesz itt minden!” Így aztán folytatja a nyomogatást a maga “sajátos” módszereivel, melyek következtében hamarosan kifejlődik a káosz, s ha maga a gép talán nem is fagy le, a játékot mindenképpen elveszti.

Viktorka tehát játszani kezdett

Nem is gondoltam, hogy úgy egy esztendővel később eme “látomásom” valóra válik, bár nem sokkal ezt követően egymás után jöttek az erre utaló jelek. Többségüket ugyan mint amatőr nem is észleltem (vagy nem tudtam, mit látok – utólag már igen!), de idén februárban már tényleg nagyon tájékozatlannak, hülyének, vagy vakhitűnek kellett lenni ahhoz, hogy ne jöjjünk rá: hatályba lépésének mindössze a második hónapjában már megbukott Orbánék első, saját készítésű költségvetése. Ekkor jelentette be ugyanis  “Terpesz Sam“, a dakota törzs gazdasági Fővarázslója, hogy zárolják a kötségvetés 250 milliárdos tartalékát!

Volt ugyan erre ezer és egy falmelléki magyarázat, de a lényeget azért elkendőzni nem lehetett. Ez pedig az volt, hogy az igazságosnak hazudott egykulcsos szja akkora lukat ütött a költségvetésen, amelyet sem az alacsonyabb jövedelműek fokozottabb megsarcolása, sem pedig a várt (de elmaradt) belföldi fogyasztás-emelkedésből származó magasabb áfa-bevételek, sem pedig a célzottan kivetett, bank- és vállalkozásellenes extraadók nem fedeztek.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy éppen az a társadalmi réteg ( a havi bruttó 300 ezer alatt keresők, azaz a munkavállalók 80%-a ) szenvedte el a legnagyobb netto jövedelemkiesést, amely a legnagyobb belföldi fogyasztó volt. Jött erre a kerekre nyitott bociszemű csodálkozás (Szíjjártó) azon, hogy vajon miért járt a “zemberek” bő háromnegyede rosszabbul az új szja-val, amikor ennek pontosan az ellenkezőjét állították, jöttek erre a különböző ostoba vizsgálóbizottságok (“Bér-kommandó“), meg a munkaadókat megzsarolni igyekvő intézkedések ( ingyenes feljelentgető telefonszám ), hogy azok legyenek már oly’ kedvesek kompenzálni a kormányzati ostobaság következményeit a saját zsebükből ( “Mi elkúrtuk, Te fizess!“-alapon), de hogy megváltoztatni az ostoba adótörvényt? Hát azt már nem!

(Most, így utólag és több hónappal “okosabban” rájöttem, hogy az egykulcsos szja bevezetésének még az indoka is szipla hazugság volt. Dehogyis várták ettől a belföldi fogyasztás növekedését! Mindössze ki akarták vonni magukat és csókosaikat a közteherviselés alól, mint a XIX. század eleji nemesek reinkarnációi. Mert úgy vélték, s ezt gondolják a mai napig is, hogy nekik egyszerűen kijár az, hogy az általuk bölcsen vezetett társadalom – melynek tagjai fölött ők fényévekkel állnak – eltartsa őket!)

Viktorka tovább játszik

Tavaly nyár óta Orbánék legalább hatszor döntötték be a forint árfolyamát. Kezdődött ugye a rendkívül “okos” Kósa-Szíjjártó nyilatkozattal, folytatódott a bankokra és multikra kivetendő extraadókkal, az IMF “kipaterolásá”-val, a gazdaság bedöglesztéséről tanúskodó adatok nyílvánosságra kerülésével, a rögzített árfolyamos végtörlesztésről szóló (minden létező jogelvvel szembe menő) törvénnyel, illetve Eltolcsy leminősítést “váró” ostoba szövegével.

Miközben egyfolytában arról dumáltak, hogy úgy a családokat, mint az országot ki köll menteni az adósságcsapdából, mást sem csináltak, mint növelték a deviza-alapú adósság terheit, s bár a kizsarolt Manyup-pénzek cca. 2700 milliárdjából úgy 1300 milliárdnyi államkötvényt egyszerűen bezúzva ideiglenesen és statisztikailag sikerült csökkenteni az államadósságot, ma pontosan ott tartunk (GDP-arányosan 82%), ahonnan egy esztendővel ezelőtt elkezdük.

Csakhogy közben elpazarolták kb. 3 millió ember nyugdíjmegtakarítását, devizahitelesek ezreit tettek/tesznek hajléktalanokká, az országot pedig pénzpiaci spekulánsok martalékául dobták! Utóbbit azzal a hülye szöveggel magyarázták, hogy ki kell vívni és meg is kell őrizni az ország szuverenitását. Előbbit az IMF “kipaterolásá”-val, utóbbit pedig a szabadpiacról felvevendő kölcsönökkel biztosítják. Csakhogy a “szabadpiacon” dupla akkora kamatot köll ám fizeti az államkötvényekre, mint amennyit az IMF kérne, a 612 pontos CDS-árról pedig már ne is beszéljünk! Hát ki az öregördög tud kitermelni egy ekkora kamatot, miközben a hazai gazdaság növekedése idén nyárra szépen beleállt fejjel a nullába? Hát ilyen körülmények között még a kamatfizetésre is hitelt kell felvenni, nem hogy a tőketörlesztésre! Az államadósság, mint legfőbb közellenség így pedig csakis növekedhet.

(Most, így utólag és több hónappal okosabban rájöttem, hogy az árfolyamrontó nyilatkozatok egyáltalán nem az amatőrizmus, az ostobaság, sokkal inkább a hideg számítás, a szemérmetlen és galád önérdek termékei voltak. A forint árfolyama elleni spekulációval, a “shortolás”-sal milliárdokkal lehetett feltölteni nem csak a Haverok, de a Párt kasszáját is, különösen akkor, ha “benfentes információkkal” rendelkeztek a “tőzsdei befektetők”!)

Viktorka “odakint” is játszik

A szabadpiacon hitelt ilyen magas kamatra (és CDS-árral) csakis azon államok kapnak (ha kapnak), amelyekben senki bízik, csak a nagyon elvetemülten kockáztató “cápák”. Orbánéknak pedig mindössze 16 hónap alatt sikerült eljátszaniuk az országba vetett hitet és bizalmat. Itt most nem elsősorban a buta intézkedések, a túladóztatás miatt is hanyatló gazdaságról van szó, hanem az Orbán-kormány és személyesen Orbán megbízhatóságáról.

Előbbi azzal nullázta le magát, hogy soha és senkivel nem egyeztetve, ötletszerűen és oktrojálva törvénykezik (lásd: “válságadók”, nyíltan protekcionista “plázastop” – azaz 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházat Magyarországon tulajdonképpen csakis a CBA engedélyével lehet építeni! -, önkényesen megállapított minimálbér, stb.), s mindezt nem egy esetben még visszamenőleges hatállyal is! Befektető/beruházó legyen a talpán, aki ilyen jogbizonytalan körülmények között új munkahelyeket teremt, tőkét hoz az országba! De ez “csupán” 16 hónapja folyik! Orbán személyes hitelvesztése azonban már 1998-ra datálható! Ekkor terjedt el ugyanis róla először a hír (Németországból), hogy személyes belpolitikai ambíciói céljából gátlástalanul használ ki tekintélyes külföldi politikusokat.

A jelenlegi kormányfő már úgy 1997. óta nagy súlyt fektet arra, hogy őt befolyásos nemzetközi politikusnak tekintsék. No persze nem külföldön, hanem Magyarországon és nem személyes külpolitikai és diplomáciai kvalitása okán, hanem csaupán a fényképezkedéssel. Emlékezetesen közröhejes volt páldául az a Putyinnal készült, vécéajtó előtti felvétel, mellyel azt próbálták bebizonyítani (még 2009-ben), hogy Orbán Minden Oroszok Demokratikus Cárjával “komoly és mélyreható gazdasági és politikai megbeszéléseket” folytatott (bő egy percig – mint utóbb kiderült!) Moszkvában. Röhögnék, ha lenne min, de térjünk vissza az 1998-as esetre!

A ’98-as választások idején Orbán, aki akkor a Liberális Internacionálé egyik alelnöke volt, kibulizta graf Otto von Lambsdorffnál (az LI és egyben a német FDP akkori elnöke), hogy személyes befolyását latba vetve eszközölje ki neki, hogy az akkori kancellár, Helmuth Kohl fogadja őt egy rövid személyes megbeszélésre. Lambsdorff teljesítette a kérést, Orbánról pedig gyönyörű fotók jelentek meg a honi sajtóban, amint éppen a hozzá képest minden szempontból hatalmas kancellárral parolázik. Néhány héttel később aztán a Mi Viktorunk azzal hálálta meg a Gróf segítségét, hogy simán kiléptette pártját az LI-ből! Csoda, hogy ezek után nincs az a kvalitatív és befolyásos európai politikus, aki a “muszályon” kívül találkozna vele? Emlékezzünk csak vissza, hogy még a soros magyar EU-elnökség idején is miféle szarosrongyként kezelték ezt a kis beképzelt Macskajancsit!

De sikerült magát Amerika szemében is alaposan lejáratnia! Nem is egyszer!

Kezdődött ugye azzal, hogy a WTC-tornyok elleni 2001. szeptemberi merénylet után rezzenéstelen arccal hallgatta végig a Kormányát kívülről támogató, antiszemita Csurka István egészen elképesztő, a témához szorosan kapcsolódó országgyűlési felszólalását (“Amerika azt kapta, amit megérdemelt!”), s belpolitikai érdekei okán még akkor sem volt hajlandó egyetlen rosszalló szót sem kiejteni a száján, miután az általa washingtoni nagykövetté kinevezett Jeszenszky Géza erre kétségbe esett táviratban kérlelte (utána baromira csodálkozott, hogy amikor egy esztendővel később – ismét és csakis belpolos érdektől indíttatva – Amerikába utazott, ifj. Bush nem volt hajlandó fogadni őt!). Aztán folytatódott azzal, hogy az USÁ-ba kiutazva (nem hívta őt oda a kutya se!) mint nagy politikai látnok, simán megjósolta az Obamával szemben induló republikánus McCaine győzelmét, meg azzal, hogy az idén nyáron, a Tom Lantos Intézet avatására Budapestre érkező amerikai külügyminiszter Mrs. Clinton, a magyar demokráciát, alkotmányosságot és jogállamiságot lebontani igyekvő kormányzati intézkedésekkel és törvénykezésekkel kapcsolatos egészen konkrét kifogásait egyszerűen elengedte a füle mellett, illetve azzal, hogy hónapokon keresztül bújkált az USA budapesti nagykövete elől, hogy az ne tudja neki átadni a washingtoni kormányzat nagyon komoly szóbeli figyelmeztetését (helyette focimeccsekre járt, illetve nyalta a kínai kormányfő, illetve a szaúdi trónörökös kipufogónyílását).

Viktorka még mindíg játszik

Közben pedig beütött a krach, amit múlthét csütörtökön (nov. 17.) délután a Gazdasági Minisztérium egy meglehetősen közröhejes nyilatkozattal erősített meg. Elkúrcsy ebben bejelentette, hogy a magyar történelmi hagyományokhoz híven elbuktuk a legújabb szabadságharcunkat (sokezer milliárdba került), s mivel annak hadiszállítóit nem tudjuk kifizetni (október óta a legelvetemültebb spekuláns sem veszi már meg a magyar államkötvényeket), hát szépen visszaoldalgunk a tavaly hősiesen “kipaterolt” IMF-hez, hogy ugyan adjon már nekünk egy kis lovettát, ami persze egy nemhitel-hitel lenne (lásd: a nemtaggyűlés-taggyűlés esetét!), hanem csak egyfajta “biztosítás” (aha! az IMF, mint biztosító cég! – miért nem fordulnak a rendkívül körmönfontan megalapított, Járai-féle CIG-hez?) és az is csak a “mi feltételeink” alapján (mert ugye mindenütt a kölcsönt kérő határozza meg a kondíciókat) jönne létre.

Érdekes, hogy fideszéket mennyire nem zavarta: egy tízsoros közleménnyel simán kihajították az ablakon nem csak a saját, 16 havi “gazdaságpolitikájukat”, de a belföldi hitelességüket is. Igaz, hogy már elkezdték ezt “megmagyarázni” ( “Terpesz Sam” már nov. 19.-én a rendkívül nagymúltú, 2008. szeptemberében először hallgatókat fogadó Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán  – aki nem olvasta az erről szóló tudósítást és erősek az idegei az kattintson ide!; Mintaváros polgármestere, “Mr. Húsz-százalék” is blablázott tegnap egy jó alaposat; Szargyártó Pubi saját honlapja pedig – minő véletlen! – éppen pont múlt csütörtök délután óta elérhetetlen), de a teljes lebőgés egyszerűen kendőzhetetlen: már csak az IMF, a Világbank és talán az Európai Únió húzhatja ki az országot az orbáni pöcegödörből!

Három esztendővel ezelőtt, sokkal kellemesebb gazdasági körülmények közepette egyszer már sikerült mentőövet kapni a Valutaalaptól. Az akkori kormányfő (Gyurcsány) szinte rekordidő alatt és rendkívül nagyvonalú kondíciókkal tudott megállapodni a szervezettel (és az EU-val is), lévén személyes és Kormányának hitele messze jobb volt, mint a mostaninak. Ezzel – felteszem – a Csúti Csáknorrisz is tisztában van, s azzal is, hogy a fentebb taglalt disznóságai után csak nagyon kemény feltételekkel fog majd (talán) hitelhez jutni. S ezen kritériumok közül nem egy akár politikai is lehet. Bizonyos vagyok abban is, hogy a Félbevágott Kertitörpe azt is tudja, hogy a washingtoni székhelyű intézményre a legnagyobb befolyással az Egyesült Államok bír, de sokat nyom a latban, ha megfelelő pedigrével rendelkezik az EU vezető államai szemében is. Márpedig éppen ezek azok, ahol Orbán a leginkább elbaszta a pedigréjét úgy a múltbéli, mint a jelenlegi cselekedeteivel.

Ehhez képest teljesen érthetetlen, hogy nem csak hogy nem hagyott fel a kifogásolt magatartásával (demokrácia lebontása Magyarországon, megbízhatatlanság), de azt a múlt hét vége óta még fel is turbóztatta. Aki olvassa a híreket tudja: az Orbán-kormány ezerrel nyomatja a maga hatalmát bebetonozni kívánó, rendkívül antidemokratikus törvényeinek parlamenti meghozatalát, kezdve a mai MSZP alkotmánykiegészítésben foglalt felelősségét az egykori MSZMP és MDP bűneiért (ennek alapján akár be is tilthatnák működését! – ez a cél?), folytatva a bíróságok pártirányítás alá vonásával, illetve a teljesen testre szabott választási törvénymódosítással.

Hát hogy az ördögbe akar majd így megfelelni a valószínű és teljesen nyílvánvaló tartalmú politikai feltételeknek? S ha nem akarja azokat teljesíteni, akkor hogy a csodába akarja elkerülni azt az államcsődöt, mely a jelenlegi helyzet szerint kikerülhetetlen?

Éppen ezért joggal vetődik fel már napok óta a kérdés, hogy

Viktorka meddig játszik még?

A múlt csütörtöki IMF-es bejelentés óta ez kurrens témája a neten írogató mindenféle hírportálnak, elemzőnek és bloggernek. Sokan sokfélét mondanak.

Van, aki szerint a görög és olasz példa lesz Magyarországon is mérvadó, azaz az EU egy számára elfogadható és ismert személyiséget ültet a magyar miniszterelnöki székbe, a Kormányt pedig szakértőivé alakítják át. Ehhez azonban az szükségeltetik, hogy a hazai Országgyűlésben legyen legalább 194 képviselő, aki nemcsak megválasztja azt a miniszterelnököt (és vele a Kormányt is), hanem azt a következő választásokig aktívan támogatja is (pl.: a Bajnai-Oszkó Kormány és a szocialista/szabaddemokrata frakció esete). Az Orbán által tavaly személyesen kiválasztott és kézből etetett Fidesz-KDNP-s képviselők azonban erre soha nem lesznek hajlandók éppen az említett oknál fogva.

Mások szerint Orbánnal egy palotaforradalom fog végezni. Ez viszont azért valószínűtlen, mert a Fidesz már nagyon régóta Orbán Pártja, így abból már mindenki ki van “írtva”, aki bármilyen szempontból a pártelnök riválisa lehetne. Akik pedig maradhattak, azok vagy már korrumpálódtak (vaskos dossziék lehetnek Orbán páncélszekrényében a saját famulusainak köztörvényes bűncselekményeiről, melyek közül sokra éppen ő bíztatta fel őket “A Párt” – és persze a maguk – érdekében) és/vagy félre lettek állítva (pl.: EU-képviselőség, magas állami hivatalok, stb.), illetve népszerűtlen, erkölcstelen és jogilag inkorrekt törvények egyéni képviselői indítvánnyal való beterjeszttetésével politikai hullákká váltak.

A harmadik variáció szerint Orbánnal a bekövetkező államcsőd fog végezni úgy hat-kilenc hónapon belül. Az ezen álláspontot képviselők szerint az egész, valószínűleg majd hosszú időkre elnyújtandó IMF-tárgyalás (illetve annak bejelentése) csupán a piacok átmeneti megnyugtatását szolgálja, s miközben megy az időhúzás és az ezzel kapcsolatos csodavárás, biztos ami biztos, még alaposabban belebetonozzák magukat a Hatalomba. Ha pedig még ennél is gyorsabban látszana közelegni a Vég, egy szokás szerint 24 óra alatt átzavart alkotmánymódosítással elnökivé alakítanák át a parlamentáris rendszert, Schmittet gyorsan lemondatnák, helyébe pedig Orbán ülne.

Látni fogjuk, attól tartok!

Hát nem tudom, igazából melyik variáns az életszerű. Majd látni fogjuk. Ám én, ismerve az “orbáni erkölcsöt” leginkább a harmadikra tenném a tétjeimet. Mert ahogyan Debreczeni József, a “Mozgó Világ” ehavi számában megjelent, “A politika fertője” című írásában okadatoltan kifejtette ( az Amerikai Népszavában megjelent ennek utánközlése, ajánlom mindenkinek elolvasni!) az Orbanizmus tulajdonképpen nem más, mint az Állam valamennyi hatalmi és gazdasági eszközének egy szűk réteg érdekeinek kiszolgálása alá rendelése, amelyet “maffiának” azért nem lehet nevezni, mert ez már jóval több annál, azt sokszorosan meghaladja.

Attól tartok, hogy jön, közeleg az államcsőd és ezzel a Káosz is!

… és ettől …

szendamfél!


Vers-marathon

A teljesen BUNKÓ és MŰVELETLEN és SZARHÁZI és ALPÁRI és LÁBSZAGÚ és SZEMÉTLÁDA és KULTÚRNULLA Orbán-kormány a minap elképesztően ostoba határozatott hozott. Nem ez volt az első!

A “Bunkóczy” (igen így, “ipszilonnal”!) és Műveletlen Hülye Banda ( A Falkavezetőjének intenciói alapján) a Senkiházy, kultúrálatlan és abszolute Bunkó, Aljas és Nagyon Korrupt, a Magyar Pöcegödör Legfőbb Szardarabjai (élükön a Kárpát-medence Legfőbb Szarkupacával) úgy döntöttek, hogy JÓZSEF ATTILA szobra NEKIK nem kell! Mert az 1944.-es “állapotot” akarják visszaállítani a budapesti Kossuth téren (náci tankok? hungarista felvonulások?).

A József Attila szobrát eltávolítani akaró OSTOBA és BUNKÓ és NÁCI és HUNGARISTA és ALPÁRI és KULTÚRÁLATLAN és UNINTELLIGENS BANDA ellen ma KULTÚREMBEREK 24 ÓRÁS VERSFELOLVASÁSA tiltakozik.

Éppen most hallgatom a “Klubrádió” ÉLŐ közvetítését!

Kiváló művészek gyönyörű verseket olvasnak fel, illetve énekelnek el.

Könnyem csorog egyikükön-másikukon!

Mert EZ A KULTÚRA!

És NEM WA(FFEN)SS ALBERT! – Hülye, bunkó náci Banda!

Én sajna nem lehetek ott és nem is tudok verset felolvasni (megfelelő minőségben). De a kedvenc József Attila versemet ide másolom:

A HETEDIK:

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, –
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, –
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, –
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

… ezt pedig …

szendam…!


No comment 4.

Ez az írás a Népszava nov. 17.-i számában jelent meg (a link a címre kattintva elérhető!). Semmiféle hozzászólást nem igényel.

“Ez a kérdés válasszatok”

Rabok legyünk vagy szabadok? Mindössze erre a kérdésre kellett választ adniuk a nagykorú állampolgároknak 2010-ben a választásnak abban az időszakában, amikor világossá vált a FIDESZ győzelme, és azt kellett eldönteniük az urnákhoz járulóknak a második fordulóban, hogy hozzájárulnak-e a közjogilag minden gátat nélkülöző hatalomgyakorláshoz, vagy fenntartják-e a kétharmadra épülő, alkotmányos kérdésekben politikai egyeztetést és megegyezést kívánó döntéshozatali mechanizmust. Persze ez a kérdés ilyen formájában nem fogalmazódott meg, hiszen még a választások között is azt hallhatták a vacillálók a “hozzáértőktől”, hogy jó a kétharmad, mert annak birtokában a tisztesség és az önmérséklet útján járó hatalom, a közjó érdekében, megoldja a felgyülemlett problémákat. Az eredmény ismert. A tisztesség és az önmérséklet leghalványabb jegyeit mellőzve, gátlástalan hatalomgyakorlás keretében söpört el és söpör el mindent a kétharmad, ami útjába állt, útjába állhat.

Épül a jó állam, tudatja a kormány a megyei intézmények államosítására benyújtott törvényjavaslatban. De, hogy mi a jó állam, és főképpen kinek épül, azt a kétharmad mondja meg. Az államosított intézmények vezetőinek biztosan nem. Nekik ugyanis a törvényjavaslat szerint távozniuk kell, s nemcsak az intézmény éléről, hanem magából az intézményből is az államosítás után. A jó állam körvonalai azonban egyre világosabbak: a szabadság nem szülhet rendet, ezért nem lehetnek azonos jogai a keresztényeknek és az ateistáknak, a házasságban élőknek és az élettársi kapcsolatban állóknak, a heteroszexuálisoknak és a homoszexuálisoknak, a magyaroknak és a nem magyaroknak, a kétkezi munkásoknak és a segélyezetteknek, az aktívaknak és a nyugdíjasoknak, a lakással rendelkezőknek és a hajléktalanoknak. Nincs helye a jó államban azoknak sem, akik mást gondolhatnak, mint amit a hatalom szeretne.

Ezért bár látszatra továbbműködnek, valójában elveszítették vagy rövidesen elveszítik jelentőségüket az Alkotmánybíróság, az országgyűlési jogok biztosai, az önkormányzatok, a közalapítványok. Nincs szükség a jó államban szociális biztonságra, sajtószabadságra, bírói függetlenségre, vallásszabadságra, szakszervezeti érdekképviseletre, tanszabadságra.

Ez az állam nem kérdez, nem egyeztet, mindenki helyett mindent tud, mindent megold, mindenkit képvisel, senkit nem hagy az árok partján akik zavarják a köreiket, azt belökik. Való igaz, a hatalmas változásokhoz képest, csekély a visszhang és nincs mérhető ellenállás. Miért? Mert a magyar nem érett a demokráciára, nem idegen tőle a diktatúra, szereti, ha megmondják, mit tehet, és mit nem tehet, csak az a fontos számára, ami kézzel fogható, zsebbe tehető, mondják most a “hozzáértők”. Ezt gondolja a kormány is, ezért mer felrúgni minden játékszabályt. Ezért merte a szakszervezetek tiltakozása ellenére benyújtani az országgyűlésnek az új Munka törvénykönyvét. Ezért merte a véleményezésre megadott határidő lejárta előtt megtárgyalni az oktatás egész rendszerének átalakítását célzó törvényjavaslatot. Tény, hogy a kiéheztetett pedagógusok – 2008 óta változatlan az illetménytábla – többsége csak a két év múlva esedékessé váló, beígért fizetésemelést látja. Tény, hogy a szülők még nem kifogásolták jogfosztásukat. Tény, hogy a tanulók sem jöttek rá arra, sokukra a közmunka és nem a felsőoktatás vár.

Volt már politikus, aki azt hitte, az egypártrendszer hazánkban történelmi alapokon nyugszik. Nem lett igaza. Mint ahogy nem lehet igaza annak sem, aki egy választási győzelemből szeretne hasonló következtetésre jutni.”

Szüdi János jogász /

Kutyakomédia

A magyar törvényhozás, miután sikeresen megoldotta az ország valamennyi gondját (kivéve a gazdasági, a szociális, az oktatási és az egészségügyieket), gondoskodott az állatok védelméről és kíméletéről is.

A “nepszava.hu“-n ma ( nov. 17. ) megjelent tudósítás szerint az Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el az 1998.-ban hozott “állatvédelmi” törvény legutóbbi módosítását. Aki elolvassa ezt a korrekciós jogszabályt, ne csodálkozzon azon, hogy abban egyetlen szó nem sok, annyi sem esik az állatok jogairól, védelméről. Annál több arról (sőt, csak arról), hogy a kutyatulajdonosokat a helyi önkormányzatok, hogyan és miként sarcolhatják meg.

A törvény szerint …

… ugyanis a helyhatóságok kutyánként akár évente 6.000 Ft.-ot is beszedhetnek a gazdiktól, de amely ebek veszélyesnek minősülnek, mert “fizikai, vagy pszichikai állapotuk alapján feltételezhető, hogy fizikai sérülést okozhatnak “, ez az összeg akár 20 ezer forintra is növekedhet. Mentesítést kapnak ugyanakkor a munkakutyák (rendőrségi, vakvezető?), az ivartalanítottak, a menhelyeken, ebrendészeti telephelyeken (sintérség) elhelyezett állatok, illetve azok, melyeket ilyen helyekről fogadtak örökbe. Ugyancsak mentesülnek az adó alól  azok, akik “magyar fajtát” tartanak.

A behajtás annak alapján történne, hogy az illetékes önkormányzat három esztendőnkként összeírja a kutyákat (fajta, nem, szín, születési év, gazda neve, címe, tel.száma!, email-címe!), majd megállpítva a “kategóriát” (fizikai, illetve pszichés alapon veszélyes/nem veszélyes), kiróják az adót.

Kiskapuk

Az Ezerharmados Kormánytöbbség természetesen ezt a törvénymódosítást is mindenféle szakmai konzultáció nélkül kegyeskedett megalkotni, s így az tele van mindenféle kiskapuval és a hivatali önkényeskedés valamennyi lehetőségével.

Az előbbire kitűnő példa az egyik állatmenhely szakértőjének megjegyzése:

“Még hatályba sem lépett a törvény, de máris üzletággá vált a kiskapuk keresése, így például a gazdi chipet tetet a kutyája fülébe, majd megbeszéli egy menhely munkatárásával, hogy papíron a telepen helyezték el a chipet, másnap pedig örökbe fogadja a saját kutyáját és fizet az állatvédőknek 3 ezer forintot. ”

Ugyanezen szakértő szerint:

“Nehéz elképzelni, ki és hogyan állapítja majd meg, hogy egy kutya veszélyes, vagyis ‘ pszichikai állapota alapján feltételezhetően fizikai sérülést okozhat’. Magyarországon nincs annyi független viselkedéskutató, hogy ennyi elfogulatlan szakvéleményt mondjon! “.

Szintén probléma van azzal, hogy a hatóság vajh’ minek alapján állapítja meg a kutya “magyar fajtá”-hoz való tartozását? Ugyanis:

” A szövegből … nem derül ki egyértelműen, hogy ezt mivel igazolhatja az eb tulajdonosa, mert a törzskönyv, mivel egyesület adja ki, magánokiratnak számít és kérdés, hogy azt elfogadhatja-e hitelt érdemlő dokumentumként az önkormányzat, vagy közokiratot kell majd beszerezni a kutya származásáról.”.

A helyzet az, hogy nekem a világon semmi gondom nem lenne az ebadóval (volt már ilyen Magyarországon nem is egyszer és évtizedeken át), ha azt arra használnák (pl. a védőoltások finanszírozására – sok kutya gazdája mulasztja el azt beadatni!), amire kell, s ha az egész törvényszövegből nem ordítana a szokásos magyar jogi mentalitás: van egy Nagykapu, meg tucatnyi Kiskapu. Mert álljon itt …

… két (fiktív) példa:

  – A hódmezővásárhelyi özv. Nincstelen Béláné házát és kertjét egy vehemensen ugatni képes, termete szerint “földszintes“, fajtájára nézvést pedig “játszótéri keverék” kutya őrzi. A néni, aki havi 56 ezres nyugdíjból “él” és közismerten “baloldali”, sem a patikában (ahol havonta egyszer nem tudja kiváltani gyógyszereit), sem a hentesnél (ahol havonta egyszer vesz 3 kiló farhátat – ez vasárnaponként az övé! – és 4 kiló csirkelábat – ez a kutyáé, de a lábból kifőtt leves a néni tányérjába kerül hétköznaponta) nem tesz lakatot a szájára, s rendszeresen fenhangon szídja a Nemzeti Ügyek Kormányát, illetve annak Szeretett Vezetőjét, a Kárpát-medence Legfőbb Középpályását. Kimennek hozzá a Lázár-féle önkormányzat ebfelmérői, s némi kerítésrugdosás után megállapítják az ezzel teljesen felbosszantott kutyáról, hogy “pszichés állapota alapján feltételezhető, hogy fizikai sérülést okozhat“. Ennek alapján ki is róják a “balos” mamira az évi 20 ezres ebrendészeti adót. Jóindulatú tanácsként közlik özv. Nincstelen (“…aki annyit is ér”…) Bélánéval, hogy ha nem tud fizetni, akkor vagy a házát árvereztetik majd el, vagy megnyúvaszttatja a kutyáját. (Utóbbi célra tudnak egy “olcsó” sintért, alig 10 ezerért).

 – A budapesti II. kerületben lakó Dr. Felsőbivalybasznádhy Hunor Magor jólmenő ügyvéd, aki havi potom 5,6 millióért (plusz áfa!) jogszakért a Nemzeti Ügyek Kormányának egyik minisztériuma számára. Dr. Felsőbivalybasznádhynak van egy fedeztetési céllal tartott pittbull terrier kanja. Hozzá is kilátogatnak (előzetes időpontegyeztetés után) az illetékes önkormányzat ebösszeírói. A kutya 50 négyzetméteres, légkondícionált “ólja” mellett ácsorogva az ügyvéd bemutatja mind az állatorvos igazolását, mind a kutya törzskönyvét. Az előbbi szerint az eb ivartalanított (bár szemmel láthatóan majd’ a földet súrolja a herezacskója), az utóbbi szerint pedig fajtájára nézvést “puli“. “De akkor miért nem fekete és miért nem hosszú a szőre?” – kérdezi az egyik ebfelmérő. “Azért, mert a kutya, politikai nézetei szerint ‘radikális jobboldali’, így minden héten nullásgéppel nyírattatja le magát az ebfodrásznál, fehérnek meg azért fehér, mert beleőszült az ’emútnyócév’ magyarellenes kormányzása miatti bánatába!” – hangzik a válasz. Az önkormányzatisok együttérzően bólintanak, majd kiadják a mentességi határozatot.

Kedves olvasóm! Ha azthiszed, hogy ez vicc, akkor tévedsz!

… és ezt …

szendamondja!


Tele a homokozó

Magyarország az egyik legfurcsább állam a világon. Olyan mint egy homokozó, lakói pedig az abban játszadozó testileg túl-, szellemileg pedig alulfejlett óvodások. Nincs igazam? Tényleg? No akkor bebizonyítanám egy mindenki által ismerni vélt történettel!

A történet röviden

Az Orbán-rendszer törvényhozói, kinevezési és hatalomgyakorlási módszerei kiverték a biztosítékot úgy az Európai Únió hangadó államainál, mint az USA Kormányánál. Előbb csak Thomas O. Melia, a State Department európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó helyettes “államtitkára” pendített meg egy szelíd bírálatot, amire a válasz fideszék részéről egy alapító tagjuk, a ma EP-képviselő Deutsch Tamás rendkívül durva “Facebook”-bejegyzése volt (“Ki a fasz az a Thomas Melia?!“). Pedig hogy ki az a Melia, azt Deutsch is tudhatná, hiszen pártjának egyik régi (1990.) ismerőse, kinek még egy a Fidesz-vezérkar által dedikált választási plakátja is van.

Hogy T. Melia “felkapta-e a vizet”, azt nem tudni (de vélelmezhető), ám hogy az Egyesült Államok kormányzata már igen, az nyílvánvaló. Hiszen idén nyáron (július), amikor Hillary Clinton a “Tom Lantos Intézet” felavatására Budapestre érkezett, egyáltalán nem rejtette véka alá: az USA Kormánya rossz szemmel és aggódva nézi azt, amit az Orbán-kormány Magyarország alkotmányos és demokratikus rendjével művel (nem ismertetném kifogásait).

Mivel ezt Orbán nyílvánvalóan eleresztette a füle mellet, az Obama-Clinton-kormányzat augusztus közepén úgy döntött, hogy erőteljes diplomáciai tiltakozást juttat el a magyar kabinethez budapesti nagykövetén keresztül. A “kézbesítés” október 18.-ig húzódott, mert a magyar miniszterelnök úgymond “nem talált szabad időpontot” a naptárában (na ja!), s talán még ma sem történt volna meg, ha a “The Washington Post” diplomáciai jegyzetírója, Al Kamen október 14.-én nem tesz közzé egy rövid publicisztikát, melyben – hivatalos forrásokra hivatkozva – nem csak a “démarche” létezését és annak tartalmát ismerteti, de azt is, hogy Orbán már két hónapja bújkál Tsakopoulos Kounalakis nagykövet elől. Ezt a cikket a magyar sajtó nem kormányellenőrzött része két nappal később (okt. 16., péntek) meg is szellőztette, amelynek két következménye lett:

  • a Fidesz-szócső “Magyar Nemzet” az obskurus “The Washington Times“-re hivatkozva kisebb karaktergyilkolászás célpontjává tette Kounalakist ( a nagykövetasszony apja állítólag segítséget nyújtott a volt demokrata házelnöknő férjének egy “gyanús” kaliforniai ingatlan-bizniszben);
  • Orbán 24 órán belül mégis talált másfél órát a naptárában az USA budapesti képviseletének vezetője számára!

A találkozóról kiadott nagykövetségi sajtónyilatkozat csupán mint tényt rögzíti az eseményt, kifejezi reményét a magyar-amerikai kapcsolatok minél pozitívabb alakulásával kapcsolatosa, de nem említi konkrétan a diplomáciai tiltakozás hivatalos átadását.

(A történet részletes ismertetését, valamennyi hivatkozással, linkkel egyetemben lásd: “Nyugi! Orbán a kokit megkapta!” című posztomban!)

Reakciók

A honi sajtóban és közéletben szinte azonnal elszabadult a pokol. Szíjjártó Péter a követségi kommünikére hivatkozva simán letagadta a “démarche” átadását, s a találkozó “meleg, baráti légkörűnek” minősítette. S bár Al Kamen a “The Washington Post“-ban megjelent újabb cikkében ezzel ellentétesen számolt be (ezt legelőször a Klubrádió utánközölte! – tartalom és link a fentebb nevezett posztomban!), s ezt a hazai újságírók megpróbálták az orrára húzni, a miniszterelnöki szóvivő fölényesen csak annyit mondott, hogy nincs idejük “az amerikai szórakoztató ipar legújabb termékével”, illetve különböző újságírók “fantáziálásaival” foglalkozni.

A kezdetben rettegő, az USÁ-t, Kounalakist és az antiorbanistákat minősíthetetlen hangnemben szidalmazó jobboldali internetes sajtólevelezők nem győzték ontani örömködő hozzászólásaikat és az ellenzéket gyalázó véleményeiket. A jellemző szóhasználat és mondatfűzés az volt, hogy “Na ugye, hogy nem volt semmiféle tiltakozás! Ezt ez a derék és aranyos nagykövetasszony (akit korábban szídtak, mint a bokrot!) is elismerte. Az egészet csak ti, szemétláda, haza- és nemzetáruló ballibsik terjesztettétek, hogy dögölnétek meg és lépnétek szexuális kapcsolatra a mamátokkal!“. És ez így ment tovább napokon, heteken át.

Az Orbán-Kounalakis találkozóhoz nagy reményeket fűző, az USÁ-t és Kounalakist az egekbe dícsérő antiorbanisták viszont nem tudtak hová lenni csalódottságukban. El is árasztották a netet kétségbe esett és dühös kommentjeikkel. Ezek jellemző szóhasználata, mondatfűzése: “Az USA legitimálta Orbán antidemokratikus rendszerét! Pfujj és menjenek a mamájukba! Kounalakis egy Orbán-bérenc (mintha korábban nem is ők dícsérgették volna!), nézzétek csak meg a korabeli fotókon, hogy majd’ elélvezett Orbán kéznyalintásától! És továbbra is pfujj! És mi lesz így velünk?“. És ez így ment tovább napokon, hetek át.

Fordul a kocka

Az anyázó örömködések és a csalódott pfujjolások lassan leülepedő nulláslisztjébe azonban néhány nappal ezelőtt alaposan belepancsolt a “Magyar Narancs” cikke (ezt teljes terjedelmében közlöm a “No comment 3.” című posztomban, ugyanott a link is megtalálható!).

A “MaNcs” meg nem nevezett diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy alig néhány nappal a Kounalakis-Orbán találkozó után sürgősen és titokban Washingtonba utazott Pröhle Gergely, a magyar külügy helyettes államtitkára, hogy találkozzon Philip H. Gordonnal, az USA külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkárával. Pröhle azonban Gordon helyett (feltételezhetően teljesen szándékos és komoly fricskaként) azzal a Thomas O. Meliával találta szemben magát, akit Deutsch Tompika még nyáron oly’ kultúráltan “lekijafaszozott“. Melia aztán nem is tett lakatot a szájára: elismételte az USA valamennyi kifogását, Washington nevében kikérte magának, hogy a fideszes sajtó megtámadta az Orbánnal egyébként is barátságos Kounalakist, a magyar kormány pedig (külön kiemelve Szíjjártót) egyszerűen elhazudta a tiltakozás tényét, majd megjegyezte: ha az Orbán-kormány nem akar érteni a szóból, hát akkor majd komolyabb formátumban fogják megismételni a démarch-ot!

A “MaNcs” cikkére pedig rátett még egy lapáttal a Népszava november 11.-én megjelent rövid interjúja is. Ebben Kounalakis szűkszavúan bár, de határozottan elismerte a tiltakozás létezését és annak átadását sőt, annak tartalmát is!

Újabb reakciók

Mondanom sem kell ugye, mi lett a két cikk következménye?!

Az USÁ-t és Kounalakist előbb dícsérő, majd szidalmazó antiorbanisták diadalittasan emelték ismét pajzsukra Amerikát és a nagykövetet. A kommentek jellemző szóhasználata és mondatfűzései: “Na ugye, hogy volt tiltakozás! Na ugye, hogy Orbán azt meg is kapta! Barvó! Így kell ezzel a kis kitömött Lófasszal, ezzel a felkapaszkodott Paprikajancsival, meg az egész bandájával bánni! Pfúj szemét, hazug Kormány, meg ostoba és bunkó jobberek! Menjetek a mamátokba!“.

Az USÁ-t és Kounalakist előbb szidalmazó, majd egekig dícsérő orbanisták pedig visszatértek korábbi amerikaellenes, Kounalakist (apja állítólagos kaliforniai ingatlan-ügylete miatt) lespekulánsozó, kijafaszozó véleményeikhez, miközben mereven kitartottak a tényeknek homlokegyenest ellent mondó “nem-volt-tiltakozás“-álláspontjuk mellett. Kommentjeik jellemző szóhasználata és mondatfűzései: “Menjen a picsába ez az ingatlanspekuláns, hülye kurva! Kijafasz az a Kóhnalakis? Hogy merészel Amerika belepofázni a mi dolgainkba?! Bezzeg Szaddamnak meg Kadhafinak nyalták ám a seggét! Független állam vagyunk, vagy mi a fene, nekünk aztán ne diktáljon senki! Különben sem volt semmiféle tiltakozás! Hazudik az a szemét picsa, az USA, meg ti is, mocskos, hazaáruló kommunisták, büdös libsik! Menjetek ti a mamátokba!“.

Magyar homokzó

Ez a mindkétoldali, kétszeri és ráadásul viharosan gyökeres hangulatváltozás alig egyetlen hónap alatt, október 16. és november 11. között történt meg Magyarországon. Az egymással még alapvető dogokban is megegyezni képtelen politikai fan-táborok ebben az egyetlen ügyben is annak alapján váltogatták álláspontjaikat a külső szereplőkről (jószerint napról-napra), hogy az egymást követően napvilágot látott hírek, értesülések és tények próbababájára mennyire tudták ráerőltetni a maguk prekoncepciózus és rendkívül elfogult véleményeiket.

A “balosok” kőkeményen anyázták az USÁ-t mert azt várták volna, hogy Kounalakis fülénél fogva kirángatja Orbán a Parlament elé, majd a kamerák keresztüzében (két koki és egy saller kíséretében) közli a beíjedt Törpicsekkel, hogy vagy azonnal abba hagyja a diktatúra kiépítését és visszatér a demokráciához, vagy Amerika egyszerűen levadásztatja őt az egyik elit-kommandójával, de akár még a hadüzenetre is sorkerülhet. A “jobberek” ugyanilyen kőkeménységgel szídták Amerikát és kijafaszozták le Kounalakist, mert az nem volt hajlandó ékes szóval a Világ minden szempontból legfejlettebb demokráciájának minősíteni Orbán fasiszta rendszerét. S tette ezt mindkét oldal a lehető legteljesebb hittel átfűtött hangon, baromian komolyan gondolva, hogy itt csak egy valakinek nem lehet igaza: a másiknak, akinek más a véleménye!

Magyarország tehát tényleg olyan, mint egy homokozó, melyben testileg és egójukban túl-, értelmileg/érzelmileg pedig alulfejlett óvodások műanyaglapátokkal és -vödröcskékkel egymást gyepálva harcolnak a sok munkával felépült homokvárért, s nem veszik észre, hogy a nagy csata, a sírós/taknyos fetrengés közepette mindent szétdúlnak, magát a homokozót (de lassan már az egész óvodát) pedig teleszarva, telehugyozva teljesen használhatatlanná teszik! Amelyik csoport pedig valamilyen oknál fogva átmenetileg alulra kerül a kűzdelemben, azonnal USA-óvóbácsi és EU-óvónéni után kezd sírva kiabálni. Azok pedig, ha megpróbálnak okos szóval békét, nyugalmat teremteni, s nem azt mondják rögtön, amit az egyik avagy a másik tábor hallani akar, azonnal  megkapják a “minősítésüket“.

A “nepszava.hu” egyik hasonló híréhez hozzászóló kommentese a minap ezt írta: “Valóban? Hát ennyire nem érti egyik oldal sem, hogy ha nem távolítják el közös erővel és nagyon sürgősen Orbánt és társulatát a hatalomból, akkor annak MINDENKI megissza a levét? Hát ennyire éretlenek volnánk?” …

… hát nagyon sajnálom, de igen!

… és ezt …

szendamondja!

 


No comment 3.

Az alábbi cikk a Magyar Narancs online-kiadásában jelent meg. A cím ellenére annyi kommentet azért hozzá szeretnék fűzni, hogy az októberi Orbán-Tsakopoulos találkozót annak idején sokan felfokozottan várták, majd a számukra nem megfelelő hangnemű nagykövetségi nyilatkozat miatt általános pfujjolásba kezdtek. Ezekre én a mindenki számára rendelkezésre álló hírforrások alapján írtam egy posztot “Nyugi, Orbán a kokit megkapta!” címmel, melyben cáfoltam a kritikusokat. Nos, az alábbi írás ( linkjét lásd itt ! ) most mindenben engem igazol!

Mégis volt tiltakozó jegyzék az Orbán-Kounalakis-találkozón – Leba

“A hazai média nagy figyelemmel kísérte Orbán Viktor és Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet legutóbbi találkozását, ám a fölfokozott várakozást semmitmondó kommünikék hűtötték. Pedig a sugalltakkal ellentétben a felek nem csak kellemes dolgokról csevegtek.
Az amerikai nagykövetség nyilatkozatából és a miniszterelnöki kommunikációból az derült ki, hogy Orbán Viktor és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet legutóbbi, októberi találkozója a legteljesebb egyetértésben zajlott, baráti eszmecseréjüket ráadásul kifejezetten kellemes hangulat jellemezte. Ebben kételkedni már csak azért sem volt oka senkinek, mert mindezt semmi olyasféle dolog nem követte, ami a derűs nyilatkozatokat cáfolta volna. Még csak gyanúra okot adó elszólásokat sem lehetett hallani – egészen eddig. Manapság ugyanis olyan információk kezdenek diplomáciai körökben terjedni, melyekből nemcsak az szűrhető le egyértelműen, hogy a nagykövet asszony a találkozón egy tiltakozó jegyzéket – azaz demarsot – adott át, hanem az is, hogy mi állt e dokumentumban.
Temészetesen most sem Orbán Viktor vagy valamelyik szócsöve világította meg a valós eseményeket. Még csak nem is az amerikai nagykövet. Ahogyan a szeptemberi amerikai demarsról is egy igen jól értesült washingtoni személy tett először említést, úgy most is olyan washingtoni forrásokhoz vezetnek a szálak, amelyek – illetve akik – végképp torkig vannak már Orbánnal és rendszerével, s akiket módfelett zavar, hogy ideküldött nagykövetük nem az amerikai kormánycélok szellemében végzi a dolgát.
A magyar hivatalos kommunikációból annyit tudni lehetett, hogy Prőhle Gergely, a külügyminisztérium helyettes államtitkára október második felében – tehát a Kounalakis-Orbán-találkozó után rögvest – Washingtonba utazott. Azt azonban a magyar kormányzat már nem verte nagydobra, hogy küldetésével az érzékelhetően megromlott magyar-amerikai viszonyon próbált javítani, vagy legalább tompítani azt a növekvő ellenszenvet – mi több, undort (lásd Al Kamen október 14-i cikkét a Washington Postban) -, amelyet Orbán személye az ottani hivatalos körökben kivált. Bár magyar részről szerették volna, ha Prőhle találkozhatott volna Philip H. Gordonnal, a külügyminisztérium európai és eurázsiai térséget felügyelő államtitkárával – ezzel is demonstrálandó, hogy a magyar kapcsolat Washingtonban prioritást élvez, ám a találkozóra nem került sor. Fogadta őt viszont Gordon helyettese, Thomas O. Melia, ami különösen kínos pillanatokat okozhatott a magyar diplomatának, hiszen alig pár hónapja, hogy Orbán Fidesz-alapító társa, Deutsch Tamás “Ki a fasz ez a Melia…” Face-book-bejegyzéssel reagált annak Magyarország-kritikájára.
Melia a találkozón kitért valamennyi olyan pontra, amiket az említett diplomáciai jegyzék is tartalmazott, ám hangneme közel sem volt olyan visszafogott, mint az írásos dokumentumé. Felemlítette a médiatörvényt, a készülő választási törvényt, a fékek és ellensúlyok feltűnő hiányát a Fidesz által konstruált új kormányzati szerkezetben, és bírálta az egyházügyi törvény kifejezetten antidemokratikus jellegét. Furcsa módon az amúgy mindig talpraesett Prőhle válaszai ez esetben nem tartalmaztak mást, mint az amerikaiak által már amúgy is jól ismert korábbi fideszes érveket: média-ügyben eddig sem történt jogokat sértő retorzió, a sarkalatos törvényekben benne lesznek a fékek és ellensúlyok stb. Az egyházügyi törvény védelmében pedig csak ennyire futotta a helyettes államtitkártól: történelmi okok miatt Magyarországon sajátos az egyházak helyzete, és ezt Amerikából nem lehet megérteni.
Az amerikai diplomata viszont kijelentette: teljesen értetlenül fogadták Washingtonban, hogy az Orbánnal szemben amúgy is barátságos nagykövetüket a fideszes média megtámadta, és felháborítónak tartják, ahogy a kormányzat – és itt megemlítette Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőt – a nagykövet által átadott diplomáciai jegyzéküket elbagatellizálta, sőt lehazudta. “Ha a magyar kormány számára nem tűnt volna fel e demars fontossága, akkor Washington kész haladéktalanul megismételni” – mondta Melia.
Érthető Amerika aggodalma, elvégre az arab tavasszal helyzetbe hozott egyiptomi, tunéziai, líbiai új rezsimek elé a ’89-es rendszerváltásokban olyannyira jeleskedő országokat igyekeztek eddig példaként állítani. Ám ma már – ahogyan Washingtonban fogalmaznak – Magyarország nem követendő, csak elrettentő példa lehet.
A State Department a Melia közvetítette kifogásokat egyfajta utolsó figyelmeztetésnek szánta, bár nyilvánvaló az is: Magyarországgal kapcsolatban már levontak bizonyos, Orbánék számára végzetes következtetéseket. Mellesleg hamarosan másvalamivel is szembe kell nézniük: azzal, hogy intelmeiknek addig nem is lehet semmiféle foganatja, amíg azt egy olyan személy – jelesül Tsakopoulos Kounalakis nagykövet – tolmácsolja, aki Orbánra kacsintva mintegy azt jelzi: e kifogásokat nem kell annyira komolyan venni.”

Tamási Paula