Olvastam valamit …

… egészen pontosan: valamiket! Az egyikjotunder” kolléga posztja az “Örülünk, Vincent?“-ről (sírva röhögtem rajta!), a másik pedig a nepszava.hu oldalán jelent meg ma (hevesen és egyetértően bólogattam!).

A magyar labdarúgás lehetséges reformjáról

A magyar labdarúgás válságának alapvető oka, a labdarúgó-mérkőzések lebonyolításában rejlik, tehát alapvetően technikai jellegű. Mint azt sokan tudják a labdarúgó-mérkőzéseket ún. szimultán formációban játsszák le, tehát nem egy, hanem kettő darab csapat van egyszerre a pályán. Ez önmagában még nem okozna problémát. Azonban a labdarúgó-mérkőzések másik sajátossága, hogy a labda megszerzését mindkét csapat kezdeményezheti. Már önmagában is kérdéseket vet fel, hogy miért kell feltétlenül megszerezni a labdát, miért nem jelölheti ki egy testület a labdarúgócsapatot a labda birtoklására. A modern labdarúgás jelenlegi tendenciái sajnos kedvezőtlenek.

Nem elég, hogy antidemokratikus módon kerülhet valaki kezelési jogviszonyba a labdával, a csapatok gyakorlatilag korlátozhatatlanná váltak a labda használatában. Tegyük fel, hogy a magyar labdarúgócsapat egy játékosa felkészül a labda megszerzésére, megszerzi a szükséges képesítést,  megkapja a minisztériumtól a megfelelő engedélyeket, elveszi feleségül a miniszterelnök úr unokahúgát, és felveszi a labdaszerző pozíciót a saját jól megérdemelt alapvonalától negyven méterre. Az ellenfél csapata a jelenlegi szabályozás gyengeségét kihasználva, büntetlenül alkalmazhat gyorsasági diszkriminációt, és a magyar labdarúgó mellett, annak tulajdoni jogára fittyet hányva szándékos gondatlansággal elmehet, és eközben magával viheti a labdát.

Mint azt talán tudják, a labdarúgás közjogi helyzetét rendkívül szűken értelmezte a jogalkotó. Annak ellenére, hogy a labdát sokkal egyszerűbb lenne egy gépjármű csomagtartójában szállítani, gyakorlatilag kizárólagossá tették a labda lábbal való érintésének kötelmét. Ez pedig nem kedvez azoknak a labdarúgónak, akik esetleg nem annyira képzettek a lábjátékban, de kiválóan tudnának behelyezni egy labdát, sőt akár több labdát is egyszerre, egy csomagtartóba.

A modern labdarúgásban érthetetlenül túlhangsúlyoznak egy alig több mint hét méter széles, körülbelül két és fél méter magasságú szerkezetet, annak ellenére, hogy ez a pályának csak egészen jelentéktelen részét foglalja el. Különösen furcsa, hogy kitüntetett szerepet kap a labdának ezen szerkezet belsejébe juttatása. Alig hihető, de bizonyos szerződések tanulmányozása alapján világossá vált, hogy egyes ellenérdekelt csapatok külön személyzetet alkalmaznak arra, hogy az ENSZ alapokmányával nehezen összeegyeztethető módon, megakadályozzák csapatainkat abban, hogy a szerkezetet 1. megközelítsék 2. abba a labdát bejuttathassák.

Tegyük fel, hogy az ellenfél négyszer juttatja a labdát a fent már említett szerkezet belsejébe, a magyar csapat viszont kilencszer rúgja ki a stadionból. Ebben az esetben, akármennyire is furcsa, hátrányos helyzetbe kerülhet csapatunk. Az sem világos, hogy miért használnak két csapatot arra, hogy egy csapat teljesítményét lemérjék. Nyilvánvaló, hogy a másik csapat nehezíti csapatunk objektív megítélését. Mennyivel előbbre járna a labdarúgás, ha csak egy csapat birtokolná a labdát. Érvényesíteni lehetne számos adókedvezményt, pontosabban lehetne vezetni a statisztikát, közegészségügyi, turisztikai és pénzügyi szempontból is sokkal kedvezőbb lenne, ha egy mérkőzésen, egy csapat izgalmas játékát követhetné a szórakozni vágyó közönség.

A magyar labdarúgásnak reformokra van szüksége. Sokkal több stadiont kellene építeni, még nagyobb stadionokat, de ezekbe a stadionokba nem szabad megosztó módon két térfelet építenünk. Nekünk, a magyar világnemzet tagjainak, egy térfél kell, ami persze a félség műfaji szabályainak kreatív értelmezését jelenti, de ez nem lehet semminek akadálya.

Amennyiben egy csapat indulna a mérkőzéseken, a győztest sokkal demokratikusabban jelölhetnénk ki, mint a jelenlegi helyzetben, mondjuk kétharmaddal. A jelenlegi helyzetben állandóan számon kell tartani, hogy melyik csapat hányszor és hová juttatta be a labdát, ezt iktatni kell, növelve a szén-dioxid emissziót. És most legyünk bátrak feltenni a kérdést, szükséges-e labda a labdarúgáshoz, csak azért mert ez valamiféle szűk grammatikai értelmezésből ez következne, miért nem elég egy szép kerti lugas?

Gyökeres átalakításokra van szükség a labdarúgásban. Számos más sportban, mint például a politológia, a közgazdaság-tudomány vagy a szociológia, világhírre tudtunk szert tenni az által, hogy nem próbáltuk méricskélni sportolóinkat, nem hasonlítgattuk őket össze-vissza mindenféle idegenekhez, hanem önmagukban szemléltük őket, és bátran kijelentettük róluk, hogy világhírűek. Megírtuk az újságokba, belemondtuk a polgártársaink arcába a televízióban, világhírűségi díjakat osztottunk ki nekik, igen, mertünk magunkra hallgatni, a saját ösztöneinkre, nincs nekünk szükségünk másokra, hogy kiderüljön, hogy mi vagyunk a legjobbak. Ezt az utat kell követni a magyar labdarúgásban is.

*****

Az orbáni áfium ellen

Régóta közhely, hogy a magyar társadalom nem csupán végletes politikai megosztottságtól szenved. Sokkal inkább meghatározó a jólétben élő kevesek szembenállása a lecsúszó középrétegekkel és az eleve nyomorban tengődőkkel. Orbán Viktor 2010-ben azzal a határozott szándékkal vette át a kormányrudat, hogy az említett vertikális, illetve horizontális megosztottságok között teljes átfedést hoz létre. Érthetőbben szólva: a tehetős rétegek alkossák a Fidesz szavazóbázisát. Elképzelése szerint a párt ellenfelei egzisztenciálisan a vazallusoknak, illetve egyenesen az államnak lennének kiszolgáltatva.

E törekvéssel magyarázható a közvagyon, illetve a különböző koncessziók villámgyors átcsoportosítása az Orbánhoz lojális személyekhez; a föld- és trafikmutyi, a szerencsejátékok piacának újrafelosztása, valamint a takarékszövetkezetek bekebelezése mind-mind ezt a célt szolgálják.
Azzal természetesen Orbán is tisztában volt, hogy a szavazatmaximálás érdekében a szegényebb sorsú választópolgároknak is dobnia kell valami koncot.

És még valamiért. A kádári konszolidáció tanulságai is arra intették, hogy a közjogi rendszer elmozdítása a diktatúra irányába csak egy társadalommal megkötött alku eredményeképpen lehetséges. Vagyis: bizonyos fokú létbiztonság elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgárok önként és dalolva lemondjanak szabadságjogaik jelentős részéről. Rögtön a kormányváltás után az újdonsült miniszterelnök Brüsszelben kilincselt a megszabott hiánycél megváltoztatása érdekében, hogy tervezett osztogatásához pénzt biztosíthasson. Barroso hajthatatlansága következtében azonban elszenvedte első vereségét. A “jó király” nem szórhatott aranyat alattvalói közé. Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy akkor mondott le végleg a deprimált rétegekről.

Mára azonban nyilvánvalóvá vált számára, hogy túl sok a rendszer vesztese, s kevés a nyertes. Mivel a jelenlegi magyar választójog nem ismeri a vagyoni cenzust, e tény akár végzetes is lehet a kormánypártok hatalmi ambícióira nézve. A devizahitelesek megsegítését célzó legújabb terv Orbán kétségbeesett kísérlete arra, hogy a közvélemény-kutatásokban mindinkább megmutatkozó, számára kedvezőtlen tendenciákat visszájára fordítsa. A devizahitelesek gondjainak megoldását teljes egészében a pénzintézetekkel fizettetné meg, s ezért még a hozzá hű oligarchákkal is vállalja a konfrontációt. Csányi Sándornak a Magyar Nemzetben megszellőztetett – és az OTP által azonnal cáfolt – egészségügyi problémája legfeljebb “diplomáciai betegség”. Valószínűleg a bankvezér sem tudja feldolgozni azt az ellentmondást, amely Orbán korábbi, valamint jelenlegi törekvései között feszül.

A vagyonátcsoportosítás azonban azt is jelezheti, hogy a Fidesz a vereség utáni időkre készül. Pontosabban egy újabb győzelemre. A spanyol népfrontkormány 1936 – ban elkövette azt a hibát, hogy beérte a politikai győzelemmel, ellenfelei anyagi bázisát, elsősorban a nagybirtokot, érintetlenül hagyta. Franco tábornoknak nem jelentett gondot a köztársaság elleni puccs finanszírozásának biztosítása. A tanulságot le kell vonnunk. Jövőre nem elég a kormányváltás, de még a közjogi restitúció sem. A kétes tisztaságú gazdasági machinációk kivizsgálása, illetve semmissé tétele is szükséges, különben az orbánizmus idővel újra szárba szökken.

Beck Tamás /


Bálvány(f)os

Az alábbiakban megpróbálom elképzelni a jövő júliusi, “25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor“-t megnyitó beszédet. … Az előadó személye lényegtelen.

Tisztelt Egybegyűltek!

Mindenek előtt engedtessék meg nekem, hogy bejelentsek két nagyon fontos változást, melyekkel eltérünk az eleddig megszokott programoktól. Először is, az idei Tusványos sokkal rövidebb ideig fog tartani, mint például a tavalyi. Egészen pontosan addig, míg elmondom ezt a beszédet. A másik, hogy idén nélkülözni lesztek kénytelenek az Utolsó Nap Szentjét, nem hallgathatjátok végig magvas gondolatait, nem élvezhetitek sziporkázó humorát. Politikatudományi “mérföldköveknek” szánt okfejtéseinek, elemzéseinek “nektárját” immáron nem csöpögtethetitek bele uszításra … izé tudásra szomjúhozó kagylófüleitekbe.

Az utóbbi oka az, hogy Édesviktor, a Szeretett Vezető és annak egész díszes kompániája (mint tudjátok, s tapasztalhattátok) a nyárelőn akkorát bukott Magyarországon, mint az a bizonyos “Rottenbiller“, s bár ilyesmi már 14 esztendővel ezelőtt is előfordult vele, most még sem jöhet el közétek, hogy választási csalásokat emlegetve elsirathassa veletek a Hon keserű állapotját, majd győzelemnek beállítva a kudarcot, kemény “nemzeti összefogásra” buzdítson benneteket. Az ő fájó hiánya annak köszönhető, hogy a Falkaforradalmi Szabadságharc Hős Tábornoka, halált megvető bátorsággal, immáron több mint egy hónapja szökésben van, s elrejtőzése okán nem tudtuk neki kézbesíteni a meghívó levelünket.

Az emiatt aggodalmaskodókat azzal szeretném megnyugtatni, hogy az Új Köztársaság illetékes szervei már nagy erőkkel a keresésére indultak, s a cél érdekében létre jött nemzetközi összefogás biztos sikerrel kecsegtet. Ugyanakkor azt is közölném mindenkivel, hogy a Vezér, fellelése és előállítása után sem lesz többé abban a helyzetben, hogy valaha is Tusnádfürdőre látogasson. Elébb ugyanis azzal lesz elfoglalva, hogy az ítélethirdetés előtti, az utolsó szó jogán elmondandó beszédét fogalmazza meg, a verdiktet követően pedig hosszú ideig a Respublika “zárthelyi” vendégszeretetét fogja élvezni.

Az Odahaza még nem dőlt el, hogy ez a bizonyos “zárt hely” pontosan mi is légyen. A honi Vehemensek, az elkövetett tettei alapján, ezt egy börtöncellában jelölik meg, míg a Mérsékeltek inkább az elmeállapotának megfelelő elhelyezését propagálják. Magam az utóbbiakkal értenék egyet, hiszen osztom azon véleményüket, hogy az ilyen szocio- és pszichopata bűnözőből nem Mártírt, hanem Kényszer-gyógykezeltet köll csinálni, megelőzendő az utólagos legendagyártásokat és a (többek között “bálványosi”) bálványfaragásokat.

Az Otthoni helyzetet nem kívánnám különösebben ecsetelni. Még ölég nagy a felfordulás, s bár a Focidrukkerek Puccskísérletét már régen leverték a jogaikban és nyugdíjaikban alaposan megrövidített katonák és rendőrök – nem is beszélve a sok százezernyi önkéntesről! – , de a letartóztatások, meg a különböző állami hivatalokba beépített, ezer esztendőre kinevezett Csókosok és Maffiózók kipicsázása még el fog tartani egy darabig, … akárcsak a kármentés és a romok eltakarítása.

Itt említenék meg két érdekesebb esetet!

Az egyik, a Magyar Nemzeti Bank elnökének eltávolítása. Gyurci állítólag úgy kapaszkodott az elnöki szék karfájába, mint tapadókorongos, nyolckarú polip a sziklájába, s három markos rendőr kellett ahhoz, hogy végre kicibálják … a mentőautóig. Tanúk beszámolói szerint még a “muszájdzsekiben” is az ő zseniális közgazdasági elméleteit visítozta! … Osztán kapott egy “szurit”, s azóta (hála a rendszeres orvosi felügyeletnek) már csöndben van.

A másik pedig a volt hódmezővásárhelyi polgármesterrel és kancellária-miniszterrel kapcsolatos. Amikor két héttel ezelőtt ráleltek a pasira a “Continental Dohányipari ZRt.” egyik eldugott telephelyének pincéjében, találtak nála egy “Képviselői Önálló Indítványt” (a beterjesztő neve üresen volt hagyva), meg egy “Lemondó Nyilatkozatot“, az azóta már eltávolított Áder János aláírásával (pont ennek felhasználásával sikerült őt a székéből kipicsázni! … hehehe!). Az előbbiben egy tákolmány-módosítás szerepelt, amely szerint a Köztársasági Elnök jogkörei alaposan kibővíttetnek (miniszterelnök kinevezése, Országgyűlés feloszlatása – indoklási kötelezettség nélkül; önálló törvény- és rendeletalkotási jog, általános fennhatóság!), hivatali ideje haláláig, illetve lemondásáig növeltetik, s mivel Dr. Áder János egészségi állapota okán távozni kényszerült (hivatkozás a “Lemondó Nyilatkozatra”!), a parlamentnek Dr. Orbán Viktor megválasztását javasolja. … Máig nem érti senki, hogy ezen szándékot miért nem követte tett is. Egyesek szerint túl korán futott meg a Kétharmados Szolgahad, mások szerint a Demokratikus Ellenzék 80 százalékos győzelme után belátták (pont ezek? … no persze!), hogy ennek nem sok értelme lenne, ismét mások szerint pedig az Egybites, Gombnyomogató Biodroidokban végre feltámadt (no nem a lelkiismeret! … ugyan!) a veszélyérzet, s korábbi bűneiket már nem akarták tovább tetézni ezen utolsó, számukra pedig teljesen haszontalan disznóság megszavazásával. … Hát, nem tudom kiknek van igazuk, de most már mindegy is!

Ámde most térjünk vissza a “Tusványos” jövőjére!

A helyzet az, hogy az Anyaországban bekövetkezett változások végre módot adtak arra, hogy mi és itten kicsinyt átgondoljuk eme rendezvénysorozat jelenlegi helyzetét és mérleget vonjunk múltját illetően is. Ennek során megállapítottuk, hogy ez az eredetileg nívósnak indult, az erdélyi és a határokon kívülre szakadt más magyar közösségek múltját, jelenét és jövőjét elemezni hivatott, rendszeres találkozót az 1990-es esztendők második felétől kezdődően bizonyos magyarországi, magukat jobboldalinak, konzervatívnak, keresztényinek és nemzetinek hazudó, pártnak álcázott közpénzlenyúlási, üzleti vállalkozások (főként és legelsősorban az éppen tegnap előtt Odahaza betiltott “Fidesz-MPSZ“) nem csak kisajátítottak – mint az ezredforduló tájékán a kokárdát – , hanem még alaposan el is térítettek eredeti céljától. Ez a “szabadegyetem” így néhány esztendőn belül a Szabadon Megfogalmazható Vélemények és a Tudás Fényének terjesztője helyett, bizonyos magyarországi közpénzeken megvásárolt személyek, ugyanezen forrásokból megvett Vakhite Sötétségének kinyilatkoztató, hűségnyilvánító helyévé vált, illetve egy olyan Fórummá, melynek emelvényén ücsörögve a Nemzeti Közpénzmaffia Felkent Donja hazulra üzengethetett.

Tehette pedig mindezt azért, mert a résztvevők elsöprő többsége egy idő után már csupán “H”-rendszámos importszékely, a maradék meg az Üzengető Helyi Ügyintézői, illetve azok sleppje volt, akik azért gyűltek itten össze, hogy alaposan kigyűlölködhessék magukat! … Hogy önmagatokat “Magyarság“-nak kinevezve kitaszíthassátok e körből azon magyarokat, akik tiétektől(?) eltérő véleményeket merészeltek megfogalmazni bármiféle kérdésben, s ezek után ájult, magömléses/benedvesedett tekintélyimádattal hallgathassátok végig, véshessétek Hatsejtnyi Agyatokba a Köztörvényes Idióta beteg elméjének “audio-élményeit”. … Tavaly már ott tartottunk, hogy felugrálva (Wass)tapsoltátok meg például azt az elképesztő orbáni, logikai bakugrást, miszerint Európát úgy köll összefogni a Válság ellen, hogy azt nemzetállamok enklávéira szükséges felaprózni! De még akkor sem röhögte el magát közületek senki, amikor a román és magyar közpénzekből éldegélő, azok egy részét hivatás-szerű szorgalommal elsikkasztó, az erdélyi magyarok politikai egységét megélhetési alapon többször is, budapesti parancsra (sikertelenül) megbontani igyekvő  Puncipüspök olyasmikről kezdett szónokolni, mint a “nem korruptakkal való összefogás” szükségszerűsége, nemzeti parancsa!

Ezért osztán mi, az új szervezők, kihasználva az anyaországi változások adta lehetőséget úgy döntöttünk, hogy ezt az egész Bálványimádó Gyűlöletegyetemet bezárjuk, s azt a Józan Ész, a Belátó Racionalizmus, illetve az erdélyi és más, határokon kívül szorult Magyarság érdekében átszervezzük és újra indítjuk!

Ennek okán most megkérnék minden megjelentet, különösen a “H”-rendszámos importszékelyeket, hogy kezdjenek szedelőzködni, cuccoljanak haza és egy életre felejtsék el az idevezető útvonalat is!

Köszönöm, hogy meghallgattatok! Isten veletek! … Viktor már nem!

… és ezt nem …

szendamondta!


Le a kalappal!

Akármilyen pocsékul is működik ez az ország, azért akad itten olyasmi is, ami tényleg “jobban teljesít“. … Hol egy cég-, hol egy miniszterelnök-féleség, kinek tevékenysége előtt (bizonyos szempontból) “le a kalappal“!

Az elmúlt bő egy hónapban alig múlt el úgy egyetlen hét, hogy legalább kétszer ne lehetett volna olvasni a feltörekvő(?) félben lévő új, nemzeti(?) légitársaságról(?). Arról fogalmam nincs, hogy ezt a céget miért pont “Sólyom Airlines“-nak híjják, amikor e madár honi neve külföldön egyszerűen kiejthetetlen. Ráadásul (és állítólag) a társaság főleg arab tőkéből szerveződik (gondolom azt, hogy az első gép neve “Álmos” legyen, személyesen az egyik olajemír találta ki … a hetedik masina meg majd a “Töhötöm” feliratot viseli a pilótafülkéje alatt!), így osztán az 1950-es évek “vegyesvállalatának” mintájára, választhatták volna inkább a “Marablet” (“Magyar-arab Légitársaság“) nevet is, jelképül pedig – ennek analógiájára – a Marabut (“Magyar-arab business“). Utóbbit már csak azért is, mert eme gólyával rokon madár, táplálkozási szokásai okán pont úgy bűzlik, mint ez az egész ügylet.

Hogy miért is szaglik nekem ez az egész röpködés, azt itt és most inkább nem fejteném ki. Aki olvasta az erről szóló különböző tudósításokat, és szakértői elemzéseket, pontosan tudja, miről van szó. Egészen pontosan és summázva arról, hogy ez az újmagyar légitársaság a talajszintnél magasabban ugyan a büdös életben nem fog repülni, de hogy a “kommunikációja” egyszerűen zseniális, hát az tagadhatatlan. A cég szócipelését is vállaló manus (neve felejtésre érdemes) még a nyári uborkaszezon előtt volt szíves belengetni a Nagy Semmit a honi sajtó tisztelt béresei előtt. Osztán hallgatott egy picinyt, majd időnként a “Nem nyilatkozom!” felkiáltással belekommunikálta a Nagymagyar Sajtósötétség Éterébe, hogy micsoda faszányos, “prémium kategóriás” légtársaság szerveződik itten, ami hamarost a Világ valamennyi fővárosát a légifölénye alá fogja vonni (ilyenkor némi nagymellényes felsorolás is következni szokott … Antarktisz kifelejtve, lévén annak nincs fővárosa!), s röpke két-három év múlva nagyobb árbevételt fog produkálni, mint a maffiaállamilag bedöntött Malév a legszebb időszakában.

Nos, arra még nem jöttem rá, hogy ez a Nemzeti Légikamuflázs pontosan kiknek, miként és hogyan szolgálja az érdekeit (tartok tőle: mindnyájan “hülyén halunk meg”), de az tagadhatatlan tény, hogy a honi cégtörténelem elmúlt, jó harminc esztendejében még nem volt olyan vállalkozás, amelyik ilyen gyakorisággal és ekkora példányszámban hírdethette volna önmagát … ingyen! Ezért osztán: “Le a kalappal!“. … /Cégről és hírdetésről jutott az eszembe: Korombéli, bő negyvenesek és az idősebbek talán még emlékeznek arra a híres reklámra, melyet az MTV-ben láthattunk az 1980-as esztendők közepén. Egy szakállas mandró lassan a kamera felé fordult, s ujjaival csettintve közölte, hogy “Müszi!“. Hónapokig találgatta mindenki, hogy vajon mi a fenéről lehet szó, mígnem kiderült, hogy valami “Mezőgazdasági Ügyvitel-szervezési” izét reklámoztak ezzel. Ámde addigra ez a “Müszi!”, a csettintéssel együtt össznépi kiszólás lett! … Azóta sem találkoztam ennyire ötletes és tökéletesen kivitelezett promócióval! Úgyhogy a kiagyalója előtt is “Le a kalappal!” … még ha “poszt tőzeg” is./

*

Nemzetünk Örökös MiniElnöke tegnap (júl. 26., péntek), több heti hallgatás után végre ismét talált egy üres órácskát arra, hogy a pártközszolgálati MR1 mikrofonja elé ülve megossza gondolatait és terveit a saját tulajdonú országának lakosaival. Ennek során elébb leközepesezte az ippeg pont általa jóváhagyott pontrendszer alapján egyetemi hallgatókká vált gyerekeinket, majd “Európa legigazságosabb adórendszeré“-nek “mégigazságosabbá” tétele céljából megpendítette a “luxusadó” bevezetését.

Nem is lenne ezzel semmi bajom, ha ez úgy működne, ahogyan normális országokban szokásos, azaz: az átlagosnál nagyobb vagyonokat, vagyontárgyakat felhalmozókat fokozottabban vonná be a közteherviselésbe –  különös tekintettel arra, hogy a 2011 óta bevezetett “Egységes és Igazságos, Egykulcsos” okán pont ez a réteg vonhatta ki magát az adókötelezettség jelentős része alól. Igaz ugyan, hogy erre az Emútnyócév Antikrisztusai (Gyurcsány és Bajnai) tettek már egy gyenge (a szocik által a fidesznyikekkel karöltve kiherélt) kísérletet, s ezt ippeg pont Vikimouse kormánya vonta vissza, rögtön a hatalomra jutása után (aki azt addig befizette, az “úgy” járt – bocsika! – , aki meg nem, hát az “mégúgyabb” … köszi Viktor!). Ámde kiderült, hogy a viktoriánus elképzelés még nyomokban sem akar közösködni a 2010 előtti Ántivilággal, s nem a már megszerzett, hanem a jövőben megvásárlandó luxust óhajtja megsarcolni, ráadásul azt is csak akkor, ha a beszerzés forrása a Vezér saját tulajdonú országán belüli. Ennek módja pediglen az lenne, hogy a Nép Egyszerű Fia és Vezére által “luxuscikk”-nek tekintett dolgokra 30, avagy inkább 35 százalékos áfát vetnének ki.

A “bajom” ezzel mindössze annyi, hogy ez az “Igazságosság” jegyében megfogant adóötletből hamarost a szokásos módon (tehát mérlegelés és ész nélkül) megszavazandó törvény alól, ippegpont azok tudnak majd kibújni, akikre azt a szokásosan kancsal és hazug propaganda szerint kivetni igyekszenek! Új motorcsónak köll (mondjuk Kósahúszszázaléknak)? Megvesszük majd az Adria partján – a frissen EU-tag Horvátország köszöni szépen a magyar forrásból származó adóbevételt! Luxusautóra van szükség (mondjuk Hódmezőlázárhely Örökös Urának)? Máris leadjuk a megrendelést a pozsonyi-kassai kereskedőnél – Szlovákia köszöni szépen a magyar forrásból származó adóbevételt! Egyedi stílbútorra van szükség (mondjuk a pacsirtavadász Tömjén Excellenciásnak)? Unghureanu, az erdélyi magyar kettősállampolgár már pácolja is a fát – Románia köszöni szépen a magyar forrásból származó adóbevételt!

Persze tudom, a fentiek leírásával én csupán azt bizonyítottam be magamról, hogy nem csak nemzetellenes és populista, de még xenofób is vagyok. Nemzetellenes azért, mert nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy Magyarország már olyan jól teljesít, hogy bőven van ereje támogatni a környező országok iparát és kereskedőit. Populista azért vagyok, mert a magyar új- és régi gazdagok már meglévő vagyonát adóztatnám meg, idegengyűlölő pedig azért, mert azt a pár nyomorult euromilliót sajnálom a Magyar Korona Egykori Országaitól! … Hát, ha valaki így akarja magyarázni a posztomban eddig leírtakat, elismerem vétkemet … mea culpa!

Ezért osztán revideálva magamat kijelentem: “Le a kalappal Orbán Viktor előtt!“. Nem volt Magyarországon olyan miniszterelnök még, aki annyit tett volna az Elszakított Országrészek gazdasági felemelkedéséért, mint Ő, nem sajnálva az “Anyaország” erőforrásait! Amikor a Vezér és Kancellár a Manyupok után nekirontott a hazai bankoknak különadókkal és egyéb sarcokkal, az ország polgárainak és cégeinek ezrei “rándultak át” a magyar-szlovák EU-határon a Felvidéken számlát nyitni (a tótok ezt még csak meg sem köszönték nekije!). De nem csak bankszámlát nyitottak ottan, hanem még cégeket is alapítottak, hogy az “SK” rendszámú autóikat olcsóbban vásárolhassák meg és tarthassák fenn (ld.: Bayer Zs., dunajská sredái “vállalkozását”, mely a “Magyar Hírlap“-tól szerzett jövedelmének adóját a Fico/Slota-féle magyarelnyomóknak fizeti be szorgalmasan és már esztendők óta!). Most pediglen majd az lesz, hogy a kecskeméti Mercedeseket ugyanezen figurák majd például Révkomáromban, Kassán, Rozsnyóban, avagy Pozsonyban fogják megvásárolni – Tótország köszöni majd szépen a magyarországi forrásokból származó adóbevételt!

Ugye, hogy milyen jól teljesít a magyar sajtó és a kormány? … Le a kalappal!

… és ezt …

szendamondja!

 


Van másik!

Ki tudja hányszor hallhattuk már valamilyen kisebb, avagy nagyobb hibát elkövető ismerősünktől, barátunktól, rokonunktól azt a széttárt karral előadni szokásos mondatot, hogy “Mit tehettem volna, nem volt más választásom!“. Pedig az Élet azt tanítja, hogy mindíg van választási lehetőség, mindíg van alternatíva, mindíg van másik!

Hogy ez mennyire igaz, álljon itt egy történet!

Negyedik esztendeje keressük már fel Családommal a Hazánk egyik kies tájékán lévő kempinget, hogy ott bő egy héten át kézműveskedéssel, néptánccal és nomadizáló nemtörődömséggel töltsük az időt. A tábor kialakítói nagyon értették a dolgukat: a természetes környezetből a maximumot őrizték meg (pl.: a ligetes akác erdőbe tökéletesen beilleszkedő, nagyobbrészt fából készült kiszolgáló épületek, az áramvételi helyek alacsony madáretetőknek álcázva), s mindezt úgy, hogy a túlzottan urbánus igényeket támasztók kivételével, senki semmiben nem szenved hiányt (kivéve engem, aki képtelen megszokni a sátras/hálózsákos alvást, de mivel a Család szereti az ilyesmit, hát “mit tehetnék?!” … ugyi?). Aki nem akar bajlódni a mindennapos ételkészítéssel, napi háromszori (tálcás) étkezést rendelhet magának, a szeszbarátok számára pedig egy ízlésesen kialakított, hatalmas filagóriával felszerelt kocsma áll napi 24 órában(!) rendelkezésre.

Az első két esztendőben rendkívül meg voltam elégedve eme utóbbi két szolgáltatás minőségével. A kiszállított és (magunkkal hozott edényekbe) kimért étel nem csak bőséges és finom volt, de még olcsó is. A kocsmában pedig széleskörű volt a választék, árban és minőségben a legalsótól a legfelsőbb kategóriáig bárki, szinte bármit megtalálhatott, amit kedvelt és anyagilag finanszírozni tudott. Ez a szinte idilli helyzet azonban a következő esztendőben megváltozott.

Tavaly, amikor a szokásos, július végi időszakban ismét megjelentünk a kempingben, azt voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy az étkező és a kocsma színvonala jelentősen megváltozott – nem az előnyére! Továbbra is lehetett kiszállítós ételt rendelni, ára csupán tíz százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, de az adag és a tartalom a megszokott kétharmadára csökkent. Hasonló volt a helyzet a kocsmával is: az árak átlag tizenöt százalékkal emelkedtek, ám a választék beszűkült. Korábban kétféle alsó-, két közép- és négyféle felső-kategóriás sört lehetett kapni, míg akkorra ez a kínálat az “egy-kettő-kettő” szintre süllyedt. Ugyanez volt tapasztalható az égetett szeszes italok terén is: az addigi négyféle “kommerszből” már csak kettő,, a hatféle felső kategóriásból mindössze három, az ár szempontjából közepesnek számító háromféléből pediglen egyetlen egy sem volt kapható. A beszűkült kínálatból különösen ezen utóbbi érintette legérzékenyebben a piásokat, lévén ez a minőség szempontjából igen jó, szolíd áron mért, csatos üvegbe palackozott, ötven fokos, házi jellegű (valóban!) gyümölcspárlat volt a legnépszerűbb körünkben. De a hiány nem csak “fájó”, hanem érthetetlen is volt. A “csatospáleszt” előállító kifőzde ugyanis a tőlünk mindössze négy kilométerre lévő, szomszédos településen van (a nagy távolság miatti szállítási nehézségek így fel sem merülhettek), ráadásul a táborból gyalog, mindössze tíz percnyi sétával megközelíthető piáldában zavartalanul folyt ennek kimérése. “Miért van ez?” – tettük fel a kérdést az addig elmúlt két esztendőben megszokott kocsmai személyzet egyetlen tagjára sem emlékeztető csapos fickónak. “Nem állunk velük szerződésben.” – hangzott a lakonikus és meglehetősen udvariatlanra “hangszerelt” válasz.

Ha nem, hát nem! – gondoltuk magunkban, s az ügyesebbek, a talpraesettebbek igényeik kielégítése céljából kezdték kiépíteni az “alternatív beszerzési útvonalakat”. Egyikünk például kiderítette, hogy egy másik, szintén szomszédos településen (7 km.) van egy étterem, melytől még kiszállításal együtt is olcsóbban rendelhető a menü, mint a táboritól. Megtörtént a próbavásárlás, kiderült, hogy a minőség és a mennyiség jobb, mint a helyi, így négy nap múlva a táborlakók (kb. 500 fő!) harmada már onnan hozatta az ebédjét, s sokan még a vacsorájukat is. Egy másik pasas telefonon felhívta a “csatospáleszt” előállító kifőzdét, s megtudta: minimum öt liter (tehát öt üveg) vásárlása esetén, 3.000 Ft./l. (számlával, pöcséttel, áfával-jaffával) áron nincs akadálya az üzletnek. Még aznap délután összeírta az igényeket, begyűjtötte a pénzt, s másnap reggel bevágva magát a kocsijába, alig egy órán belül már meg is hozta mindenkinek azt és annyit, amit kért. Ismét mások a kocsma sör-, bor-, és üdítő-hiányával kapcsolatos problémára kerestek megoldást – a legteljesebb sikerrel! A tábortól mindössze nyolcszáz méterre lévő vegyesbolt tulajdonosa szíves-örömest vállalta, hogy abból és annyit szerez be nekünk, amit és amennyit csak akarunk azzal a feltétellel, hogy legalább huszonnégy órával korábban pontosan megjelöljük az igényeinket. Ő megadta a telefonszámát, a táborban pedig megszerveződött a “közbeszerzési társaság”, melynek tagjai “vetésforgóban” osztották fel maguk között a szállítási kötelezettséget. Minden tipp-topp működött, kivéve a tábori étkezdét (egyharmados forgalomcsökkenés!) és a kocsmát (minimum ötven százalékos hanyatlás!).

Idén, népes Családom élén ismét megjelentem a kempingben. … Ámde ha pontos és hiteles akarok lenni, akkor nem is az “élén“, hanem a sátras/hálózsákos alvási kísérletektől alaposan ódzkodva, inkább az ilyesmit kifejezetten élvező Feleségem és Gyerekeim mögött, kelletlenül sompolyogva. Miután “berendezkedtünk”, legelső elfoglaltságunk az étel-ital-helyzet felmérése volt, nem titkoltan abban reménykedve, hogy a tavalyi “oktatás” kellően kijózanító hatást gyakorolt az üzemeltetőre. Tévedtünk! Ebéd továbbra is megrendelhető – a tavalyi 720 helyett, adagonként 810 forintért (innentől kezdve sem a mennyiség, sem a minőség nem érdekelt bennünket). Gyors telefon az étterembe: ők is vállalják a kiszállítást, étlap a neten megtekinthető, ár 710 forint/adag (a tavalyi 660 helyett). Mi a helyzet a kocsmában? Hát, rosszabb, mint tavaly: az árak az egekben, a kínálat pedig a bányászbrekkencs sejhaja alatt jó két kilométerrel. Semmi gond! A “csatospáleszt” tavaly beszerző pasi már írta is össze az igényeket, s kasszírozta a pénzt … csatlakoztunk mi is. Hívás a tavalyi vegyesboltosnak. Még mindíg működik, s már több tucatnyi rendelést írt fel másnapra … csatlakoztunk mi is. A tavaly kipróbált “közbeszerzési társaság” gépezete tehát működésbe lendült, s a tagok száma elérte a táborlakók közel háromnegyedét! A helyi étkezde meg szépen lehúzhatta a rolót, a kocsma személyzete pedig megtapasztalta, hogy mi is az a bizonyos “kemping koktél”: két hosszú lépés a tök’üres piálda előtt!

Két nappal később összefutottam a tábor vezetőjével, s így alkalmam nyílott rá, hogy megkérdezzem tőle: ki volt az a tehetségtelen idióta, aki tavaly a kezébe kaparintotta a helyi étel-ital kereskedelmet, s ilyen “ügyesen” azt gallyra is vágta? A pasas elébb alaposan megszemlélte, hogy kik vannak hallótávolságon belül, majd keresetlen szavakkal elém tárta a történetet. Ennek lényege, hogy a tábort közigazgatásilag felügyelő település lakóinak java része 2010-ben elkövette azt az akkoriban divatos hibát, hogy fideszes polgármestert ültetett a nyakába, ráadásul olyat, aki még csak nem is helybéli. Nos, a manusnak majd’ egy esztendőbe tellett, amíg “berendezkedett” (tehát kirúgott mindenkit, s helyükbe a csókosait ültette), így csak 2011 őszén ébredt rá, hogy a kemping kocsmája és “étterme” igencsak jól menő biznisz. Ezért osztán még tavaly tavasszal “rábeszélte” a tábor üzemeltetőjét, hogy bontson szerződést a régiekkel, s helyettük a pémester anyukájának cégével kössön megállapodást. A Mami azonban annyit ért a vendéglátáshoz, mint tyúk az ábécéhez, így az, amit tavaly is, meg az idén is tapasztalhattunk, az ennek egyenes következménye. “És nem lesz rátok nézve kellemetlen következménye annak, hogy mi, táborlakók nyílvánosan negligáljuk a fidesznyik pémester itteni bizniszét?” – kérdeztem tőle aggódva. “Ugyan mi? Hát tehetünk arról, hogy a vendégek fumigálják a rendszert? Megjegyzem, nekem még tetszik is, hogy ilyen ügyesen megoldottátok a problémát! Már tavaly is jót röhögtünk, amikor meghallottuk a sápítozásukat. … Nekünk a Mamzi cége egy fillért nem fizet, lévén a két helységet ingyé’ bocsájtottuk a rendelkezésére … persze “önként”.  Azt ugyan a pémester megpróbálhatja majd előírni (amilyen hülye, szerintem meg is teszi!), hogy  a tábor területére nem lehet bevinni semmiféle élelmiszert és italárut, de ezt mégis hogyan akarja majd ellenőrizni? Ideállíttat egy zsarut, aki végigkutatja a kocsikat és a személyes holmikat? Milyen címen?! Esetleg bennünket kötelez erre? Én ugyan bele nem nyúlok senki holmijába! … Szóval ne aggódjatok értünk, nem lesz itt semmi baj! Csináljátok csak nyugodtan, amit eddig! Több, mint harminc éve működik már ez a tábor, alapítói között pedig számos olyan ember van, akik ha nem is fidesznyikek, de sokkal ‘nagyobb fiúk’, mint az a kitömött lófütyi, akiből a helyi hülyék véletlenül polgármestert csináltak.

De miért is írtam le ezt a kis “életképet” (bonhomme), avagy “tárcát” (emigrant)?. Azért, hogy tanulságos példáját nyújtsam annak: közösségi (ha tetszik: “civil”) összefogással gyakorlatilag bármiféle hatalmi önkényen úrrá lehet lenni. Az a “játék“, amit ott és helyben, az a bizonyos pémester, amit itt, és országosan Ocsmány Vitéz és Bandája űz velünk addig és csakis addig “működik”, amíg mi “partnerek” vagyunk benne. Vityuék a takszövök “államosításával” le akarják nyúlni a részjegyeidet és a betétjeidet? Add el az előbbit, az utóbbit pedig vidd át egy (“szarszemétkülföldi”) bankba még akkor is, ha több órányi utazásodba és pár ezer forintnyi költségedbe kerül (ha lenyúlták a pénzed, már útiköltségre sem fog telni!). Közétkeztetés címén baromian drága és ehetetlen étellel tömik az iskolában a gyerekeidet? Nézz körül és találni fogsz vállalható alternatívát (azt ne mondd, hogy a közkaja olcsóbb, mert ha nagycsaládos vagy, akkor csak fele árat fizetsz! … mit érsz vele, ha korgó hasú kölkeid, amint haza jöttek az isiből, kizabálják a hűtődet?!)! A fidesznyik Csőcselék lekomcsiz, lezsidóz Téged, mert nem bégetsz együtt a birkanyájjal? Röhögd ki őket, s közöld velük: agyzsugorban szenvedő Fehérjezacskók alkalmatlanok arra, hogy bíráljanak Téged, s pláne arra, hogy az ország sorsáról dönthessenek! … És végül …

… ha “nemteccikarenccer“, akkor jövő májusban emeld fel a feneked, menj el szavazni (lesz “választék”, ne aggódj!), s ha ezek után EZEK visszamenőleges kétharmadozással még mindíg nem akarnának eltakarodni, akkor menj ki az utcára, s borítsd rájuk akár még a Parlamentet is!

… és ezt …

szendamondja!


Módszerek

Most, hogy az Új-MSZMP-vel kapcsolatos tapasztalataink kezdenek letisztulni, fokozatosan beérkeznek a válaszok az Állampárt cselekedeteivel összefüggésben lévő “Miért?“-ekre. Az mára már nyílvánvaló, hogy “kommunikációjának” három alapeleme a ködösítés, a nyílt hazudozás és a mély hallgatás.

Ködösítés

Magyarországon utóljára több, mint hat évtizede folyt Kémper vezető állami tisztviselők, illetve politikusok ellen. Akkor, a Rajk László és társai ellen konstruált eljárásban Jugoszlávia (s “rajta” keresztül az Imperializmus) volt a nevezettek által folytatott hazaárulás kedvezményezettje, s szó esett különböző, határszéli csőszkunyhókról, meg talán még az ürgebőrbe varrt búvárokról is. Most, bő hatvan esztendővel később a módszerek ugyan semmit nem változtak, de követve a technikai fejlődést, immáron üzenetközvetítő békaemberek helyett digitális adathordozókról és elektronikus információkról, csőszkunyhó helyett pediglen fedővállalkozásként működő kft.-ről szól a meglehetősen összecsapott és baromira hamisan zengő rágalom-ária.

A Szilvásy-Galambos-Laborc-féle kémügyben eljáró nemzetileg(?) elkötelezett(!) debreceni hadbíró a minap első fokon szigorú ítéleteket szabott ki. Galambos Lajosra, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatójára, kémkedésért 2 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztést rótt, s ugyanennyivel “jutalmazta” a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt is, mint felbújtót. Laborc Sándor (Galambos hivatali utóda) ennél enyhébb megítélés alá esett, mint bűnpártoló egy év börtönt kapott, két esztendőre felfüggesztve. A negyedik vádlottat, P. Lászlót, a “Zömök Kft.” nevű biztonságtechnikai cég tulajdonosát a bíróság felmentette.

Eddig talán rendben is lenne a dolog. A rendőrség csípje nyakon a bűnelkövetőket, az ügyészség a konkrét bizonyítékokra alapozva vádolja meg őket, a bíróság pedig ezek mérlegelése után ítéljen igazságosan de szigorúan, pláne egy olyan ügyben, ahol a hazaárulás minősített esetéről van szó! De vajon erről van szó? Nem tudni, ugyanis az NBH szervezeti utódját, az Új-MSZMP által kézivezérelt Alkotmány(?!)védelmi Hivatalt (AH) főigazgató Göbölös dandártábornok úr (teljesen érthető módon) volt szíves az egész ügyet 2041-ig az államtitok ködébe burkolni, s azokba még a C-típusú ellenőrzésen átesett országgyűlési képviselők, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai sem tekinthetnek be!

Nem úgy a “Magyar Nemzet címmel megjelenő nyomdaipari termék, melynek szerkesztői előtt semmiféle secretum nem maradhat rejtve! Pláne nem államtitkok, lévén az orgánum valamennyi munkatársa átesett a “C-típusú” nemzetbiztonságinál jóval szigorúbb, “D-típusú” pártbiztonsági ellenőrzésen … ugyi?! Az alcímében a teljesen indokolatlan “Polgári napilap” megjelölést viselő pártközlöny, kielégítendő a zemberek elszörnyedési és információ-éhségét, a korabeli “Szabad Nép“-et megszégyenítő tehetséggel feltárta, hogy Azemútnyócév eme emblematikus gazfickói mit is követtek el. A redakció által összerittyentett “tényfeltáró” konteó szerint az történt, hogy az NBH-val szerződéses viszonyban álló Zömök Kft. (micsoda hülye név ez?!) Galambos engedélyével (így lett ő “kém”) és Szilvásy jóváhagyásával (így lett ő “felbújtó”) a magyar titkosszolgálat szempontjából rendkívül “érzékeny” adatokhoz jutott hozzá, melyeket a mögötte álló bolgár(!) kémszervezet útján, az a mögött álló orosz hírszerzéshez továbbított. Laborc meg úgy lett bűnpártoló, hogy amikor beült Galambos megüresedett székébe, s tudomására jutott a kissé zömök bolgár-orosz titkosszolgálat beépülése, ahelyett hogy riadóztatott volna, inkább hallgatásba burkolódzott.

Nos, azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy ezt a túlbonyolított és erősen hónaljszagú sztorit a Szabadmagyar Népnemzet szimpla-gondolkodású és erősen náthás olvasói simán bekajálták (ennél sokkal átlátszóbb és butább mesékkel is sikerrel birkóztak már meg!). Ámde azon már igen, hogy sem az ellenzéki politikusok, sem az ellenzéki újságírók (nyilvánvalóan) nem vették maguknak a fáradságot, hogy összevessék az MN konteója által tálalt “tényeket” az elsőfokú ítélettel. Ugyanis, ha alapnak vesszük a lap sztoriát, az effektív kémkedést a Zömök Kft. követte el! Galambost és Szilvásyt így “csak” kötelességmulasztással, avagy legfeljebb bűnsegédlettel lehetett volna megvádolni csakúgy, mint Laborcot. No ehhöz képest a hadbíró úr volt szíves a tényleges kémet felmenteni, a többieket pedig elítélni! … Hát mit mondjak? Úgy látszik, a nyúlós narancsköd nem csak a Hívők szürkeállományára ragadt rá!

Nyílt hazudozás

A minap kiállt a kamerák és diktafonok elé az Állampárt szőke, nemére nézvést női szócipelője, s a tőle megszokott bájos mosolyával (amitől a gyerekek megállnak a fejlődésben, a bányarém pedig kimenekül az aknából!) közzé tette a folytonosan változó NER-igazság egyik gránitba vésett alapvetését: Magyarországon mindenki tudja, hogy az államadósság csökken, s aki mást állít, az hazudik! A (félre)tájékoztatón megjelent zsurnaliszták köpni-nyelni nem tudtak eme kagylófüleik által tapasztalt, legújabb szóvivői bravúrtól.

A Kiflicsücski Szoláriumpatkány által verbálisan megpocsékolt tények ugyanis a következőek: az idei első negyedév (tehát március) végén a teljes adósságállomány forintban kifejezett összege 23.340 Mlrd. volt, ami a Nemzeti Össztermék (GDP) 82,4%-át jelenti. Ugyanez a tavalyi első negyedév végén még 79,9% volt, azaz egyetlen esztendő alatt 2,5 százalékos “csökkenő-növekedés” mutatkozik. Ezt ugyan meg lehetne azzal magyarázni, hogy gyengült a forint, de nem vezetne sikerre, lévén ez nem igaz! Már csak azért sem, mert a teljes hitelállományon belül a devizás rész erősen csökkent, míg a forintosé elérte a 60 százalékot, tehát az árfolyamromlásra való hivatkozás nem más, mint nyílt színi hazudozás!

Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy a Megvédés-ügyi Szennyatorina mindenféle erkölcs skrupulust (hol van az már?!) mellőzve, csuklás nélkül képes bármiféle ordas hazugságot beleböfögni a Köznek Orcájába. Hiszen Főnöke, vitéz lipótmezei Szökevény ennél sokkal felháborítóbb és undormányosabb interjút adott nemrégiben a WSJ-Europe-nak, nyúlósan gusztustalan önfényezés kíséretében. Azon sem csodálkozom, hogy a Szőke Anticiklont, a retrográd személyiségfejlődés eme díszpéldányát, a “tájékoztatóján” senki nem óhajtotta vehemensebben szembesíteni az adatokkal, avagy azzal a ténnyel, hogy az általa megjelölt, “Magyarországon-mindenki-tudja“-halmazból csupán a saját Pártállama hivatalos szerveit felejtette ki. Az általam fentebb idézett adatok forrásai ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal! … Persze, ha ESGÉ ezen szövegével burkoltan azt akarta közzé tenni, hogy a nevezett intézmények élén hozzá hasonló, notorikus hazudozók állnak, akkor csakis a legteljesebb egyetértésemről tudom őt biztosítani!

Mély hallgatás

Aligha tévedek, ha azt mondom: véleményem szerint az Újmagyar Diktatúra egyik legféltettebb, legszenzitívebb (párt)államtitka a miniszterelnök vagyoni helyzete! Ezen belül pediglen mégféltettebbek és mégszenzitívebbek a “szerzés” módjai és forrásai, s az, aki ezekről lerántaná a leplet, az nem úszná meg néhány esztendőnyi elzárással, hanem egy elhagyatott vidék bányatavában, életfogytig és betoncsízmában!

Azzal mindenki tisztában van (? … sejti!), hogy igen jelentős és sok-sok milliárdra rúgó összegről van szó, de annak valós méretéről csupán találgatások léteznek. Ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen a Népbutító Maffia-rendszer egyik ideológiai alapja a “nép-szerűség“, ezen belül pedig OVitéz plebejussága, nagycsaládos és szerény életvitele. Ezt a látszatot egy irgalmatlanul nagy és hatalmas (köz)pénzekkel finanszírozott kampánygépezet igyekszik minél jobban megőrizni, s hogy ezt milyen sikerrel teszi, arra jó példa, hogy még a “ballib” oldal közembereinek jelentős része is készséggel elhiszi: Gyurcsány pl. sokkal gazdagabb, mint a Szeretett Vezető! (Hát akkor mit várjunk a Hívektől?!) Én, egy úgy két héttel ezelőtt közzé tett posztomban, szavazásra is bocsátottam a kérdést, melyből az derült ki, hogy Olvasóim kb. hat tizede 10 Mlrd. forint fölé, három tizede 5-10 Mlrd. közé, tizede pedig 1-5 Mlrd. környékére taksálja ezt. Magam ezt a “mennyi-az-annyi“-t jóval 50 milliárd fölé taksálnám, hiszen ha csak az “Alterego(Simicska – érdekes, hogy ezt az alapvető összefüggést milyen készséggel hagyja figyelmen kívül szinte mindenki, annak ellenére, hogy köztudott!) által birtokolt cégek (No.1.: “Közgép“), meg a különböző strómanok “tulajdonában” álló földek piaci/üzleti értékét számolom, minimum ennyi a végeredmény, s akkor még figyelembe sem vettem a különböző off-shore cégek külhoni számláin pihegő “resztli”-t!

Azzal is mindenki tisztában van (ha nem is tudatosulva), hogy az eme hatalmas vagyonon terjedelmes tokát-pocakot eresztő, a kényszerré fajult nettó hazudozások és a hatalmi pozíciókba kapaszkodó görcsei okán fellépett pszichopátiáit kszanakszpálesz-koktéllal “kezelő”, szétfolyt arcú, véreres szemű Örökös MiniElnök nem azzal szerezte dáriusi kincseit, hogy a maga által hozott és invesztált tőkéjéből, egy kitűnő üzleti ötletre, annak megvalósítására alapított magáncégét a piaci verseny körülményei között sikerre vitte. … Bár ha saját-tőkének tekintjük a bizantikus, mindenkit hátba szúró, leszalámizó, korrupt “politizálást”, “kitűnő üzleti ötlet”-nek a hazudozó, populista népbutítást és “saját cég”-nek (az!) a “Fidesz” nevű, állítólagos pártot, akkor a kritikám nem állja meg a helyét! … Mindenki tudja róla, hogy immáron huszonnegyedik esztendeje abból él, hogy ő “politikus”, azt megelőzően legfeljebb rendszer-kedvezményezett vidéki suttyó (aki “jobb híján” az ország legelitebb egyetemének legelitebb szakára jutott be!), belügyminiszteri vejkó (ma alkotmánybíró a szentem!) által védelmezett “ellenzéki” (és talán még besúgó is) volt, s minden pénze/vagyona a Köz Kasszájából származik! Ennek ellenére, valamiféle idióta kényszeresség okán ezen tényeket senki nem hajlandó tudomásul venni róla!

Azt még megértem, hogy az idült ostobaság szintjén tartott Hívei készséggel elhiszik róla a kvázi vagyontalanságot … Magyarország kis ország, nekünk csak egy, hülye szövegekkel kilóra megvehető Csőcselékre telik! Azt is megértem, hogy a szándékosan szegénységben tartott társadalom “ballibás” oldala (is) csak a hatodik nulláig (millió) képes felfogni egy összeg/vagyon jelentőségét, míg a kilencedik nulla (milliárd) fölöttiekről már fogalma nincs (nem is véletlen, hogy 2006-ban a Fidesz-molinó azzal kampányolt Gyurcsány ellen, hogy “Idén is 90 milliót kerestem!“). Az azonban már megdöbbentő, hogy a teljes, miniszterelnöki vagyon mértékét és szerzésének hogyanját eleddig senki nem akarta igazából kideríteni! Pedig volna mit! Lehetne ottan találni némi befolyással való üzérkedést, hatalommal való visszaélést, nettó korrupciót és közpénztolvajlást! … De nem! … Az elmúlt évtizedben minderre csupán egyszer történt kísérlet: szegény Keller László bele is ragadt az oligarchia pucha mocsarába, s a végén még neki köllött bíróságokra járnia … mint vádlott!

***

Ma reggel olvastam a különböző hírportálokon, hogy Csányi nertárs végre megszólalt, s ennek során lekisfiúzta/lehülyézte Lázár nertársat a “trafikügylet” úgymond “kitűnő” lebonyolítása miatt. Az egészségügyi okokból való visszavonulását híresztelő (kormánypárti) orgánumok mögött álló tulajdonosokat pedig lebetegezte, s nekik javasolta a “visszavonulást”, hasonló okokból. Ezzel kapcsolatosan Dési János megeresztett egy jegyzetet, melyben arról ír: tapasztalatok szerint nem jó összeveszni a Csányidemjánokkal!

Jézusom és Máriám! Hát már itt tartunk?! Hogy a demokratikus ellenzék egyik kitűnő újságírója is azért drukkol, hogy a Pofátlan Oligarcha legyűrhesse a Mégpofátlanabb Mégoligarchábbakat?! … Katasztrófa!

… és ezt …

szendamondja!


Ultimo

A kocsmázás, a kártyázás nem csak arra jó, hogy az emberek jót szórakozzanak, hanem arra is, hogy közben eszmét cseréljenek. Ezen kettős élményben volt részem a minap is.

Véleményem szerint, az úgynevezett “magyar kártyával” űzhető játékok legnemesebbike az Ulti. Van ugyan benne szerepe a szerencsének is, de végeredmény nagyobb részt a személyes, kombinatív képességen, a jól megválasztott taktikán múlik. Húsz esztendős lehettem, amikor megtanultam e játékot, s azóta nagy örömmel űzöm, valahányszor alkalmam adódik rá … természetesen csakis egy jól összeszokott társaságban.

Ilyen kompánia szokott összegyűlni minden szombat délután a házunkhoz közel eső egyik “Apamegőrző“-ben (ha az időjárás engedi, mindíg a kerthelységben) azon célból, hogy szolid sörözgetés és olykor kevésbé szolid  beszélgetés közepette verjük a blattot. Mielőtt még bárki követ vetne ránk, szeretném leszögezni: soha nem játszunk pénzben! A forintot a kiskölök koromból rám maradt játékrulett műanyag zsetonjai helyettesítik, a játékvégi összeszámlálás után vesztesnek bizonyult résztvevő egyetlen kötelessége pedig az, hogy fizesse az utolsó kört! A partik mindenkori jelszava: “Piatnik csak kártyát adott a játékhoz, eszet már nem!“.

A legutóbbi alkalommal négyen ültünk össze a kifeszített és terjedelmes napernyő alá: Peti bácsi, a szélsőbalos mérnök; Attila, az adócsaló ügyeskedésekből doktori fokozatot szerzett autókereskedő; “Viktorfan“, környékünk egyik tokától bokáig fideszhívője és jómagam, azaz Szendam. A játék lefolyása e poszt szempontjából lényegtelen (egyébként Peti bá’ és én voltunk a legügyesebb “hazudozók”! – szokás szerint), annál inkább az ezen közben történt társalgás.

Sz.: No, ha már ulti, akkor legyen piros!
V.: Sejtettem! Tudtam, hogy már megint a kommenistákkal fog Szendam kolléga előhozakodni. Jellemző a ballibásokra!
Sz.: Az meg a magadfajta Viktorbirkákra jellemző, hogy mindenben ilyesmit vesznek észre, s ha véletlenül nincs is benne semmi, hát addig csűrik-csavarják, amíg bele nem magyarázzák!
P.: Urak! Ott tartottunk, hogy piros az ulti. Mellesleg megjegyzem: Viktorfan kolléga tényleg befejezhetné már az állandó propaganda-szövegelést! Sokszor megmondtuk már neki, hogy ebben a társaságban senki nem vevő az ilyen falmelléki, ócska dumákra.
V.: Miért “falmelléki“, miért “ócska” és miért “duma“?! Hát nem tény, hogy az egész Világ Magyarországot irígyli, s ezért úton-útfélen a legaljasabb módon támadják?
Sz.: Nem.
V.: Dehogynem!
P.: Na ez az a bizonyos csűrcsavariság, az alapvető tévedés, hogy ne mondjam: “Az Egyes Számú Megtévesztés“, amiről Szendam barátunk beszélt! Az, hogy Viktor, meg az egész Papagájkommandója az Országgal azonosítja a Felkapaszkodott Alcsútit. De a diktatúra kiépítéséért, a maffiatörvénykezésért nem Magyarország kapja az egyre súlyosabb, kül- és belföldi kritikákat, hanem a mindezt szakmányban elkövető kormányzat! Persze a dolog abból a szempontból tökéletesen érthető, hogy a fidesznyikek szerint nem Magyarországnak van kormánya, hanem a Kormánynak van magyarországa. … Megjegyzem, úgy is viselkednek, mintha ez a 93 ezer négyzetkilométer nem is egy állam, hanem mondjuk egy zártkerti magáningatlan lenne, ahol a tulaj azt csinálhat, amit akar. Ugye?
A.: Teljesen egyetértek. Az elmúlt három évben én mást sem tettem, mint próbáltam megszokni a szinte havonta változó jogkörnyezetet …
V.: Megszokni?! … Hehehe! … Új adócsalási technikákat kiötleni!
Sz.: Mert te ugye totál becsületes vagy?! A heti hat nap, nyitástól zárásig dolgozó eladódat hány órára is jelentetted be? Nem éppen te voltál az, aki a múlt héten “okosban” (azaz számlamentesen) üzletelgettél Zolival? … Na jobb, ha ebben a témában inkább ráülsz a szádra!
A.: Így van! Mutass már nekem Viktorfan egy olyan vállalkozót, aki az elmúlt években betartott minden szabályt és még mindíg nem ment tönkre! Stiklizésből él itten már mindenki, kicsitől a nagyig. Utóbbiak közül még azok is ezt csinálják, akik azért bőven megengedhetnék maguknak a törvényes úton való járást. De nem teszik, mert a századik milliárdjukhoz köll még a százegyedik is és nekik teljesen mindegy, hogy azt hogyan és minő módon szerzik meg. Ezek után persze senki nem nyomoz, csak a kicsiket baszogatják! Ha a mi kocsmáros Mártinknak nem tetszik a szemeállása az ide betévedő navosnak, máris röppen a százezres bírság! A milliárdokat elcsalónak meg a zakóreverjére landol az állami kitüntetés!
P.: Idősebbik fiamnak van egy kis cégecskéje, amellyel alvállalkozást kapott a debreceni Kettes Villamos építésében. Demján cége, az Arcadom 11 millióval maradt adósa. Most pedig, hogy kipicsázták onnan a Skálakópét és a fővállalkozói státust a Húszszázalékos Kósa egyik állandó tettestársa, a Miklóssy FeriKeviép” nevű cége vette át, hát aszonták a kölöknek, hogy ami eddig volt, azt felejtse el (azaz az Arcadomos kintlevőségéről szóló papírral nyugodtan törölje ki magának a hátsófelét, az akkor lesz kifizetve, ha majd hóvihar lesz a Kalahári sivatagban), de nyugodtan folytassa csak a melót, mert mostantól fogva bízhat abban, hogy mindent, az utolsó fillérig meg fog kapni.
Sz.: És megkapja?
P.: A lópikulát! Az új szerződés szerint a műszaki átvételt követő hatvan napon belül fizet neki a konzorcium.
A.: És?
P.: A műszaki átvétel (“technikai okokból”) rendszeresen a “majd”-ra marad. Így aztán pénz az ablakban, lehet nézegetni, de költeni, finanszírozni belőle nem. A kölöknek Demjánra ráment az összes megtakarítása. A “most-már-minden-rendben-lesz” Miklóssyra pedig a családtól felvett kölcsöne. … Két hete volt Vili szülinapja. Ajándékul azt kérte tőlünk, hogy fizessük ki a két unokánk tankönyv-csomagját, mert ha kiadja azokra azt a kb. 20 ezret, abban a hónapban nem lesz mit enniük! … Hát így működik ez a “jobban teljesítő” Fideszmagyarország, kedves Viktorfan barátom.
V.: Ha ennyire rossz üzlet a debreceni villamos építése, akkor a fiad miért nem száll ki belőle?
P.: Mert a helyi Kósa-maffia olyan szerződést írattatott alá vele, hogy ha a vállalt melót nem teljesíti határidőre, akkor sokmilliós kötbért köll fizetnie. Az, hogy a nemteljesítés a ki nem fizetések miatti finanszírozási problémák miatt lépett fel, a pacipéniszt nem érdekli. A kölök és a cége csak húzza az igát, állja a cehhet ahogyan és amiből tudja, osztán az ezért neki járó pénzét meg “majd” és “valamikor”, esetleg és netalántán meg is kapja, … feltéve, ha a Főméltóságú Kósa Úr és Miklóssy nevű tettestársa, a két lopkodás közötti öt perc szabadidejében megszánja őt! Demján meg szépen elsétált a felnyalt milliárdjaival, meg a március 15.-én a zakójára csöppent állami plecsnijével.
A.: Azért én a Demján helyében sem lennék. Ahogy hallom/olvasom, Viktorék most rúgják ki alóla a sámlit. Nem fáj a szívem érte, megérdemli: a keblén melengetett, óriás pithonná nőtt, kedvenc kígyócskája torokra harapott! Hehehe!
P.: A takszövökre gondolsz?
A.: Igen.
Sz.: Demjánért az én szívem se fáj, mert tényleg csak azt kapja, amit megérdemelt, s hogy mi okból is, azt Attila hasonlata tökéletesen körülírja. Nekem inkább a szerencsétlen szövetkezeti részjegyesek miatt fáj a dolog, mert ők lesznek ennek a belső maffia-háborúnak a legfőbb kárvallottjai. Demjánnak meg így is marad annyi, amiből még az ükunokája is holta napjáig jól élhet.
V.: A Takarékbankot meg kellett erősíteni és államilag feltőkésíteni. Ez nem lehet vita tárgya, hiszen ezt ők maguk kérték!
Sz.: No, ebben a két mondatodban benne volt mindazon három hazugság, amit a Fidesz-propaganda a témában terjeszt. Egy: a takszövöket egyáltalán nem kellett megerősíteni, lévén a devizahitelezésből kimaradván, mostanára ők váltak a legstabilabb pénzintézetekké. Kettő: egyáltalán nem volt szükségük állami feltőkésítésre, mivel sok-sok milliárdnyi, kihelyezendő tőkéjük van, amire egyszerűen nem találnak hitelfelvevőt. Három: amit ők úgymond “kértek”, az az államilag (tehát “Euilag“) finanszírozott beruházásokban részt vevő cégek és önkormányzatok MFB-s ügyfélköréhez való hozzáférés, hogy így a náluk beragadt tőkét kihelyezhessék. Sajnos azonban óvatlanok voltak, s elkövették azt a hibát, hogy az Államot elfoglaló Maffiával kezdtek üzletileg bratyizni, s az általuk alapított Takarékbankba 38,5% erejéig még tavaly beengedték az MFB-t. Most meg nem győznek csodálkozni, hogy az Orbánsimicska Gang óriáskígyója (hogy Attila hasonlatával éljek) egy az egyben és szőröstül-bőröstűl lenyeli őket.
V.: Még most sem értem, hogy ebből miféle kára származhat egy takszövös résztulajnak. Hát baj az, hogy a szerinted beragadt tőkéjüket így államilag garantált beruházásokba fektethetik? Inkább örülnének neki, sem hogy siránkoznának! Különben is: szükség van egy állami felügyelet alatt álló, megbízható pénzintézetre, ami végre beindítja a finanszírozást és így a növekedést is. Ilyesmiben a külföldiekre nem lehet számítani. És ez akkor is tény, tapasztalat, ha te, Szendam még tagadnád is!
Sz.: Viktorfan! Ennyire még te sem lehetsz közgazdasági idióta! Szerinted mégis miből “él” egy kerbank? Nem abból, hogy a betéteseik által náluk elhelyezett pénzeket kölcsön adják? Ezt a külföldi tulajdonban lévők most is szívesen megtennék, ha teljesülne két alapvető feltétel. Az egyik, hogy legyen mit kölcsön adni. Ámde nincs, mert a jövedelmeket kiszipolyozó, mindent túladóztató állam egyszerűen elszívja a pénzt a megtakarításoktól, a külhoni anyabankok meg csak annyi tőkét juttatnak ide, amennyi a veszteségek finanszírozására és a túlélésre, a vegetálásra elegendő. Ahhoz, hogy (egy újabb hasonlattal élve) a lábukat bent tartsák az ajtóban.
V.: Akkor adjanak többet! Van miből, nem?!
Sz.: Egy osztrák, avagy német bank szerinted arra fogja pazarolni az ottani betétesei pénzét, hogy azzal a Viktoriánus Államot tömje? … Mert ez itt a második feltétel, nevezetesen a jogbiztonság, a kiszámíthatóság. Az, ami teljes mértékben hiányzik ma Magyarországon. Emlékezz csak vissza Attila szövegére: “itt havonta változik a jogkörnyezet“! Ez pedig ugye azt jelenti, hogy a Jövő még rövidtávon sem tervezhető, hiszen ki tudja mikor fog péntekről hétfőre valami újabb “szabályt” begombnyomogatni az Ezerharmad? De még ennél is rosszabb a helyzet, ugyanis a szakmányban elkövetett, visszamenőleges hatályú törvények okán ma már azzal sem lehet tisztában senki, hogy mi is volt a Múlt! … Hát lehet szerinted ilyen feltételek mellett idehaza vállalkozni? … Megjegyzem, ha már annyira be akarják Viktorék indítani a gazdaság állami forrásokból való hitelezését, akkor ezt miért a takszövök lenyúlásával teszik, miért nem az MFB-n keresztül? Ettől a “bank”-tól eddig is kapta számolatlanul a milliárdos hiteleket úgy Simicska, mint Csányi nertárs az agrárvállalkozásaira!
P.: Aha, Csányi! Ő is megkapta a selyemzsinórt! Míg a Főoligarcha Afrikában vadászgat, Viktor idehaza kiadja rá a kilövési engedélyt. … Hehehe! … Szerinted Szendam, mi van a háttérben?
Sz.: Nettó maffia-belharc. A korábbi Kápókat az Újéhes Kápók legyilkolni igyekeznek, s átvenni a teljes hatalmat. Az Orbánsimicska Gang-nek már nincs szüksége Csányi bankjára, lévén a takszövök lenyelésével van nekik már sajátjuk. Akkor meg minek tartsák, etessék a Vén és Elhasznált Csatalovat, ha van saját ménesük is, amelynek folyton korog a gyomra?! … Ebben látok némi(?) párhuzamot Torgyán Doktor ’98-as “koronázása”, majd a 2001-es leszalámizó “trónfosztása” között.
A.: Az a bizonyos pithon itt is torokra harapott! Ugye?!
Sz.: Pontosan. Csányit is demjanizálták!
P.: Jövőre ki kell rúgni ezeket, vagy önmagunkkal együtt lehúzhatjuk a vécén még az unokáinkat is!
A.: Egyetértek! Én a Jobbikra fogok szavazni.
P.: Akkor te hülyébb vagy, mint gondoltam. Hát szerinted ezzel változni, egészen pontosan “jobbulni” fog itten bármi is?
A.: Gondolom, hogy igen, hiszen egész jó elképzeléseik vannak és ráadásul még nemzetiek is.
V.: A Jobbikot a libsikomcsik találták ki és nevelték fel. Semmi közük a nemzeti érzésekhez! Ha magyarok lennének, velünk tartanának.
Sz.: Kedves Viktorfan! Ezt a hülyeséget meg honnan kapartad elő? Hát nem maga Orbán Viktor volt az, aki a 2002-ben maga által alapított polgári körbe (“Szövetség a Nemzetért“) személyesen hívta meg Vonazazriveczet?
A.: Tényleg? Ezt nem is tudtam.
Sz.: Na erről van szó! S hogy ez mennyire igaz, nézz csak rá Viktorfan kollégára, hogy most mennyire lapít! … De térjünk csak vissza azokhoz az “egészen jó” elképzelésekhez! Pontosan melyekre is gondoltál?
A.: Most úgy konkrétan nem tudnám megmondani, de abban igazuk volt/van, hogy igenis meg kell fékezni a nyerészkedő multikat, nemzeti tulajdonba visszavenni a legfontosabb ágazatokat (pl.: energia- és közszolgáltatások) és a hagyományos magyar, keresztényi erkölcsök alapján újjászervezni az országot.
Sz.: Aha! Akkor most nézzük csak meg, hogy a Jobbik 2010-es választási programjából mi is valósult meg …
A.: Semmi! Hiszen nem ők vannak hatalmon!
P.: Ácsi! Szendam barátunk mindíg tudja, hogy mit beszél, úgyhogy hallgassuk csak végig!
Sz.: … tehát, hogy mi valósult meg és ezzel hová is jutottunk! Alaposan és “nemzetileg megrendszabályozták” a külföldi bankokat, kemény túladóztatásokkal, illetve a kizárólag gazdagokat és országgyűlési képviselőket sokmilliós extrahaszonhoz juttató, “devizahiteleseket megmentő” törvénnyel. A Jobbik ezt csuklás nélkül szavazta meg, lévén sok képviselőjüknek ebből személyes hasznuk származott (a “kicsidevizások” meg testületileg le voltak szarva!). Ugyancsak túladóztatással rendszabályozták meg a “multi-kereskedőket” azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiszorítsák őket a honi piacról, s helyükbe az a “nemzeti” CBA és Coop léphessen, amelyek ugyanazt árulják, csak sokkal drágábban. Ugyancsak alaposan megrendszabályozták az energia- és közszolgáltatókat (megjegyzem: utóbbiak többsége a fideszes önkormányzatok tulajdonában áll!) a túladóztatással és a rezsicsökkentés nevű parasztvakítással … most várják, hogy a veszteség további finanszírozását megúnva, a külföldi tulaj “nemzeti” kézbe adja a cégét. … Mik lettek az eredmények? Az amit te is tapasztalsz: lerohadt gazdaság, munkanélküliek garmada, a fizetőképes kereslet teljes beszűkülése úgy a kereskedelem, mint a szolgáltatások szempontjából. … De folytatom: mi a helyzet a szociális ellátás terén? Az, amit Vonáék akartak még 2010-ben! Csökkentett javadalmazások, kényszermunka bevezetése a legszegényebb rétegeket (“Érpataki Modell“), jellemzően a cigányokat sújtva, azokat mégkilátástalanabb helyzetbe juttatva. Az egészségügyi alapellátásból kiszorították a vállalkozásokat. Eredmény: nézz csak be egy “állami” kórházba, hogy néz ki belülről és miféle “gyógykezelés” is folyik ott, avagy nézd meg az esztendőkre szóló és rétestésztaként nyúló várólistákat! Ez szintén a Vona-program megvalósítása/megvalósulása, ahogyan az oktatáson belül is! Ott ma (szeptembertől) kötelező a vallás-, avagy az erkölcsoktatás. Szabadon választhatsz ugyan, de ha nem az előbbire íratod be a kölköd, már rajta vagy a “nemzetellenesek” listáján. Ugyanitt ismét bevezették a “csend-rend-fegyelem” poroszos módszereit, minden központilag van előírva, a tanár még csak meg sem kísérelheti, hogy alkalmazkodjon a “felhozatalhoz”. … Ma már 12 éves kortól lehet büntetni egy gyereket! Ez egy szintén vonaista elképzelés volt. Nekem van egy 12 esztendős fiam, aki okos és intelligens, de kétlem, hogy képes lenne az ő korában felfogni a “büntetőjogi felelősség“-et! … De folytathatnám még akár azzal is, hogy ugyan nevezz már meg nekem egyetlen jobbikos honanyát/atyát, aki tiltakozott volna például a felsőoktatási tandíjak bevezetése ellen, holott ők is támogatták azt a korabeli népszavazást, mely ezt betiltotta! … Hát nem, drága barátom! A Jobbik nem más, mint a viktoriánus maffiaállam jobbszélső polipkarja, telepakolva olyan “hivatásos” politikusokkal/aktivistákkal, akik Viktor Kegyenceinek kegyeiből ülhetnek ma különböző, államilag fizetett szinekúrákban, s ha most úgy is látszanak, mintha önálló létre keltek volna, az csupán a lényeget egyáltalán nem érintő területeken nyílvánul meg, s a nemzetieskedő bőgésük mögül az “értő fül” simán kihallja a közpénzek utáni gyomorkorgást!
V.: Ez marhaság! A Fidesz választási programjában egyáltalán nem szerepeltek ilyesmik!
P.: Most az egyszer egyetértek veled! Tényleg nem szerepeltek ott ilyesmik, ennek ellenére megvalósultak. Teszem hozzá: a “Nincs“-ben soha nem lehet “Valami“!
A.: Akkor nem a Jobbik?
Sz.: Ugyan miért ne? Csak tessék tudomásul venni, hogy az a “Rosszabbik“! Mindaz, ami ma itt történik, az mégúgyabb lesz, ha Vonazazrivecz esetleg hatalomra jutna.
A.: Akkor nincs megoldás?
P.: Hogyne volna! Igaz, jelenleg számomra nagyon nincs opció, de a Bajnai-féle társaság az egyetlen megoldás … ha muszáj! … Bár szerintem ők is túl jobbosak.
V.: No persze! A Libatolvaj, meg a hazudós Gyurcsány …. Ez lenne a Nagy Opció?! … Beszarok!
A.: Bazki! Ha Viktor csak annyit hazudozott volna, mint Gyurcsány, és csak annyit lopott volna, mint Bajnai, hát mi most egy Kárpátok Közötti Svájcban élhetnénk! … Grrr! … Elegem van már belőled, meg a Főnöködből is! Ha még egyszer meglátlak itt, hát le nem ülök veled játszani!
P.: Miért? Most éppen játszunk?
Sz.: Nem. De azért ez sem volt haszontalan! … Szóval piros az ulti!

… és ezt …

szendamondta!


Pótjegy

Szeretett Hazánkban, melyet jelenleg az “Abszurdisztán-Szabadmaffiaállam” néven illethetünk csak, negyedik esztendeje megszokott jelenség, hogy itten kéremszépen semmi nem az, ami a neve: a tandíj a “nemtandíj“, a megszorítás a “nemmegszorítás“, avagy az áremelés az “ár/rezsicsökkentés“. Ippeg ezért baromi nehéz dolga van mindenkinek, aki ilyen, avagy amolyan okoknál fogva nem ismeri a “jobban teljesítő” Magyarország belviszonyait, a NER-szótárt azaz: nem tudja készségszinten lefordítani közmagyarra a fideszmagyart!

Kilencedik esztendeje Hollandiában élő (és negyedik esztendeje nem látott) Barátom mesélte ma nekem a következő esetet:

“Tegnap (júl. 22., hétfő) igénybe vettem a MÁV-Start ZRt. vasúti személyszállító szolgáltatását. Szüleim lakhelyéről, Nagykállóról akartam eljutni Debrecenbe, az ott élő régi barátomhoz. Előző nap a “Net” segítségével megnéztem, hogy mik a lehetőségeim. Nos, Nagykállóról Nyíregyházára (13 km!) mindössze napi négy vonat közlekedik: egy kora reggel, egy kora délelőtt, egy késődélután és egy kora este. … Ez volt az első “meglepetésem”. … Én a második opciót választottam, lévén ahhoz volt egy olyan, nyíregyházi csatlakozás (“sebes” vonat), melyre csak úgy 10 percet köllött várakozni, s így szűk másfél órán belül Debrecenben lehettem. … A második “meglepetésem” akkor ért, amikor az indulási idő előtt úgy 15 perccel kiértem a nagykállói vasútállomásra. Az épület utcai bejárata zárva, rajta egy elmosódott felirat: “Belépés az állomás területéről!“. Rögtön át is cibáltam magamat és terjedelmes hátizsákomat egy kertkapu méretű oldalbejárón, s a “Váróterem” (max. 6 négyzetméter!) feliratú, tárva-nyitva álló ajtón át belépve megálltam a “Jegypénztár” titulust viselő, vasrácsos és lefüggönyzött ablakocska előtt. Itt a jegypénztáros helyett mindössze egy újabb felirattal találkoztam, miszerint a pénztár – az “123/XYZ sz.” rendelet alapján – bezárt, a jegyváltás a vonat kalauzánál történik. … Hát akár ezt is nevezhetném “meglepetés”-nek, de ha bele gondolok abba hogy ezen állomáson manapság mindössze négy vonatpár fut át naponta akkor azt mondom: oké! … A következő “meglepi” az volt, amikor a “vonat” beállt az állomásra: két, összekapcsolt, Diesel-motoros, automataváltós sinautóbusz, piros-fehér színezéssel, oldalán a büszke “InterPici” felirattal. … Odabent normál “buszhangulat”, pluszbónusz működő! légkondícionálás. … Megjelent a “Kaller”, akitől meg is vásároltam a Debrecenig szóló, teljesárú és másodosztályra szóló jegyemet: kézi “kütyün” begépelve, kallertáska oldalából előkígyózik a jegy/nyugta – ‘Nagykálló-(Nyíregyháza)-Debrecen … 63 km. … 1.300 Ft. … dátum, adatok‘. … A “Pici” kemény huszonhat perc alatt (tatakk-tatakk) tette meg a 13 kilométeres távolságot, menetrend szerint időre beérve a nyíregyházi első vágányra. Innen aluljárón át találtam meg az 5.-en veszteglő “sebes”-t, amely a kiírás szerint “Budapest-Nyugati“-ig közlekedik, ámde egészen Ceglédig minden állomáson és megállóhelyen megáll (kivéve a közvetlenül Debrecen előtti Apafát!), utána pedig már csak “Ferihegy“-en (esküszöm így volt leírva sőt be is mondva, holott az ugye mostanság már “Lisztferihegy“!) és a KöKi-n. … Jó öt perce ment már a “sebes”-nek titulált “személy”, éppen elhagytuk a “Császárszállás” feliratot viselő romhalmazt, amikor megjelent az újabb Kaller, kérve a jegyemet. “És a gyorsvonati pótjegy?” – kérdezte tőlem. “Miféle ‘gyorsvonati’, amikor ez a kiírás szerint csak ‘sebes’, ráadásul Ceglédig mindenütt megáll én meg csak Debrecenig utaznék?” – kérdeztem vissza. “Ez az előírás!” – válaszolta ő megértő fintorral az arcán. “Oké, adjon egyet!” – adtam fel a reménytelen kűzdelmet a bürokráciával s megértve a “Kaller” arcán megránduló “tudom-hogy-disznóság-de-mit-tegyek” gesztust. … Kézikütyü elővéve, némi molyolás, osztán a táskából előkígyózik a papírka: ‘Nyíregyháza-Debrecen, … gyorsvonati pótjegy … 49 km. … 150 Ft.‘. No, hát ez volt a legutolsó meglepetésem, úgy másfél óra alatt, de ez volt az, amin a leginkább felháborodtam!”

– És ugyan miért pont ez volt számodra a felháborító? – kérdeztem tőle.
– Azért mert ez egy nettó lenyúlás volt!
– Mert?
– A Nagykállóról Nyíregyházáig közlekedő “Pici” ugyan “személy”-nek számított, s a WC-je ennek “megfelelő” is volt de működött rajta a légkondi. A Nyíregyháza-Debrecen közöttin azonban se normális WC, se légkondi, ráadásul Ceglédig mindenütt megállt, annak ellenére, hogy a hivatalos kiírás szerint csak “sebes” volt”!
– És?
– És! Hát akkor mijafaszér’ számoltak fel nekem 49 kilométerre 150 forint “gyorsvonati pótdíjat“, ha egy minden második kutyaszarnál is megálló, lerobbant szerelvényre ültettek fel?
– Drága barátom! Tagadhatatlan tény hogy az a kilenc esztendő, melyet a Hanyatló Nyugat egyik leghanyatlóbb államában, a szélmalmok, fapapucsok, kitűnő sörök és dekadens liberalizmusok királyságában eltöltöttél, pont arra volt jó, hogy lemaradj Hazád negyedik esztendeje tartó, viktoriánus fejlődéséről. Minálunk ugyanis semmi nem az, aminek nevezik: a csak a szegényeket kizsigerelő megszorításokat “nemmegszorítások”-nak sőt, “igazságos adórendszer”-nek hívják. Az állammaffia által törvényileg kikényszerített piacújraosztást “családi vállalkozások támogatásá”-nak, a szegényebb családok gyermekeit a felsőoktatásból kiszorító tandíjat “nemtandíj”-nak nevetik. Egy netto recesszióba dűtött-borított gazdaságot “jobban teljesítő”-nek, egy önkényuralmat pedig “demokráciá”-nak. Így osztán az, hogy egy kb. 900 forintos vasúti jegyre rátesznek 150 forintnyi “pótdíjat”, az ugyanúgy nem (ezen esetben 16,66%-os) “jegyáremelés”, mint ahogyan a “nyugdíjak megvédése” volt 3.000 milliárd forintnyi magánmegtakarítás állami kizsarolása és lenyúlása, avagy a “takarékszövetkezetek feltőkésítése” az hogy a részjegyeseket, tehát a tulajdonosokat egy sec-pec alatt összetákolt és meg is szavaztatott törvénnyel, kipicsázták a saját vagyonukból! … Egyes számítások szerint az a “Gyorsnaszád” melyre az egész országot úgy 2,7 milliónyi szavazó volt oly’ szíves beültetni 2010-ben, “pótjegy” szerint már úgy 8.000 milliárdunkba került. Alapszolgáltatás szintjén pedig tönkre vágta az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátórendszert a komplett gazdaságot, az ország kormányának! szavahihetőségét … és akkor még ne is beszéljünk arról, hogy az egyébként is beteg, infantilis társadalom pszichéjében miféle évtizedes károkat okozott! … Úgyhogy maradjunk abban, neked igazad van: 49 kilométerre egy ócska viciniálison 150 forint gyorsvonati pótdíjat kérni nettó pofátlanság! … De ez csupán a “fecsegő felszín” … alatta meg a “hallgató mély”!

… és ezt …

szendamondta!