Kasszafúrók

Alaposan meghatározta Orbán a magyar külképviseletek vezetői számára tegnap az “irányvonalat”. Nem az ország, hanem az ő érdekeit kell képviselniük! Nem az adott néppel, állammal kell a kölcsönös megbecsülésre törekedniük! Hanem legyenek “dörzsölt kereskedők”, hogy ne mondjam: egyenesen kasszafúrók!

Bár csak nyáron lett volna itt az ideje, a “miniszterelnök” úgy döntött, hogy most és azonnal rendelteti haza a magyar külképviseletek vezetőit, s “tájékoztatja” őket az “irányvonalról”. Sokan gondolták úgy, hogy e sietség oka az a kudarcsorozat, melyet a szíjjártói “külügy”, meg az orbáni beképzelt kapzsiság gereblézett össze. Tehát most valamiféle “új korszak” meghirdetése kezdődik. Részben igazuk volt, hiszen a “Keleti” után most már a “Déli Nyitás” (hónapok óta lezárt Déli pályaudvarral! – hehehe!) is a szlogenek közé került, de ez koránt sem az, amire számítottak. Csalódásuk oka pedig nem lehet más, mint hogy nem vették komolyan azt, amit Orbán az “évértékelőjén” elmondott (kb.: Nincs változás! Mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. Sőt, mégúgyabb! Harcosabbak és kezdeményezőbbek leszünk.)

A “régi” marad tehát az “új” külpolitika. Az, amelyet még tavaly hirdetett meg a Vezér. Az, aminek nem az “Érték”, hanem az “Érdek” az alapja. Mert ugye az előbbit az “ostobáknak találták ki” azok az “okosok”, akik az utóbbit követik. De ő, az Ismert Univerzum Zsenije ezt a logikát felismerte, s az általa kinevezett “tehetséges és szorgalmas” ifjú külügyminiszter pedig ezt igyekszik meg is honosítani. … Néhány gyanús, kötvényvásárló külhoni céggel, meg pár százezernyi, időnként még magyarul sem beszélő kettős állampolgárral együtt.

The business as usual! – adta ki az utasítást a “miniszterelnök”. “Nyugati nyitás nincs“, mert szerinte annak már “részei vagyunk“(?). A keleti pedig már megtörtént, “a kapuk nyitva vannak”. Most “Dél” felé (Latin-Amerika, Afrika) indulunk el, mert immáron az a “célterület”. Ámde ez csupán az idei esztendő második felétől kezdődik, ugyanis a “tehetséges és szorgalmas” külügyminiszternek van még néhány lezáratlan ügye Malajziában, Szingapúrban, Kínában, meg a térség egynehány más országában is (lásd: Letelepedési Kötvények árusítása!). Ámde utána “Előre  Déli Nyitás Frontján!”, mert lóvé köll az országnak (tehát neki és bandájának), méghozzá dögivel!

Így osztán “egy jó diplomata” nem “értelmiségi”, hanem “dörzsölt kereskedő”. Aki “közelebb megy a realitásokhoz” és úgy méri fel a “mozgásteret” (tehát az üzleti lehetőségeket), hogy közben nem a folyamatok átlátásának “professzoros képességével” tűnik ki a “mezőnyből. Aki pedig a nyugati integrációt szembe merészeli állítani a keleti és a déli nyitással, az egy hülye! Hiszen “nem ördögtől való” annak nyílt beismerése, hogy “nekünk” lehetnek a szövetségeseinktől (EU, USA) “eltérő érdekeink” is. (lásd még az “Évértékelőt”: “Jó fideszes nem gondolkodik …“!)

Itt nem “egyeztetni” kell! Csak az számít, hogy a különböző partnereinket “érdekeltté tegyük Magyarország sikerében“. Ebből pedig következik, hogy a jó magyar diplomata “nem lehet világpolgár”, mert “aki nem magyarként tekint a világra, arra a világ sem tekint magyarként“. Hiszen magyarként is “lehet elegáns lenni”, késsel-villával enni, de “nem magyarként is provinciálisnak”.

*

Ami nekem ebből az egészből “lejött”, az a következő. A céges EU-tagság előnyeivel házaló, azt kínálgató ázsiai kötvénybiznisz kezd bedögleni. Egyre kevesebb az érdeklődő, márpedig az ilyesmiket árusító (valószínűleg Orbán által is tulajdonolt) offshore-cégek bevételeire a Maffia továbbra is igényt tart. Ezért osztán új piacokat kell feltárni: “nyitnikék” az országfosztogató, korrupt afrikai diktatúrák (vasár- és ünnepnapokon népirtás), valamint a latin-amerikai kokainbárók felé is. A külképviseleti vezetőknek meg az a dolguk, hogy kapcsolatba lépjenek az ilyenekkel, s minél több kötvényt sózzanak rájuk. Még akkor is, ha ez nekik “büdös” és komoly bírálatokat kapnak cserébe mondjuk a fogadó ország kormányától (a “szövetségeseink” pedig le vannak szarva!). Ők ne foglalkozzanak az értelmiségisen professzoros folyamatátlátással! Ne gondolkodjanak a “diplomáciai finomságokon”! Hiszen ők ugyanúgy nem értenek hozzá (azért lettek kinevezve!), mint azok a teremfocisták, akik a “szakminisztériumot” bitorolják. A lényeg csakis a Pénz, a Bevétel, s ennek mértéke alapján lesz mindenki megítélve.

Ami ebből az egészből feltűnt nekem, az a “külügyi fejtágítóbeszéd” azon része, melyben Orbán lényegében önleleplezést művelt. Tudom, hogy nem ennek szánta, de aki képes egy kicsit gondolkodni, az itt és ott, ekkor és akkor orbánilag magából kiböffentett mondatokat összerakni, akkor neki is “leesik a tantusz”! Lássuk csak az idézetet!

A magyar hajlamos arra, hogy nagyon dörzsöltnek gondolja magát, miközben ő a legutolsó balek … ez fajtajellemző.” … “… figyeljünk Tigrisre, aki sokat ugrált, és úgy maradt a farka!

Telitalálat! Avagy “tökéletes öngól”, ha már amúgy is “footsalos” a “külügyminiszter” és focimániás a “miniszterelnök”. Hiszen kit is vert át oly’ tökéletesen Aliyev, az azeri diktátor-elnök a “Baltás” kiadatásával? Ki is írta alá azt a szupertitkos, de mindenki által ismert “Paks II.-szerződést“, mely tulajdonképpen arról szól, hogy Putyin “barátunk” kölcsön ad önmagának 10 milliárd eurót és azt mi fizetjük vissza, de kamatostul (amelyek nem csak messze magasabbak például az MNB-nél manapság alkalmazottaknál, de a futamidő során még emelkednek is!)? Ráadásul minden vitás ügy elbírálását, no meg az új reaktorokból egyszer majd és talán “kisercenő” kilo- és megawattok árának meghatározását Moszkvára bízta? Ehhöz képest totál nevetséges, hogy Orbán azért ellenzi az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodást, a “TTIP”-t, mert … és most ismét idézet következik:

Nem tudunk támogatni semmilyen szabadkereskedelmi megállapodást, amely a kereskedelmi vitákban a magyar bírósági rendszer igazságszolgáltatását nem veszi figyelembe, azt hatályon kívül helyezi, nem ismerjük a helyeket, ahol semmilyen esélyünk sincs, vagy legalábbis nem látunk esélyt az igazságos ítéletre.” (forrás: 168ora.hu)

Tehát ha egy amerikai illetőségű céggel merül fel valamilyen jogvita, akkor azt csakis egy “Handóné Szájer Tünde” által kinevezett (párt)bíróval lehet megtárgyaltatni. Azért, mert a vitéz alcsúti Főméltóságú Úr ilyen esetben csakis olyan “fórumban” bízik, melyre minimum áttételes “ráhatása” van. Mert az amcsikban ugyi nem lehet, hiszen azoknak “ingadozik a külpolitikájuk“, ráadásul minden kérdést “csakis a saját érdekeik mentén szemlélnek“. Ez meg ugyi egyenesen egy nagy “pfuj!”, mert ilyesmire csakis “nekünk” van jogunk. Bezzeg az oroszok! Azok osztán faszányosan megbízható gádzsók! Lehet, hogy időnként megszegnek egy-két szerződést (nem idegen ez a magyar Maffiakormánytól sem!), néha-néha fegyveresen támadnak rá “kissé” a nekik parírozni nem akaró szomszédainkra. De “nyicsevo”! Csak “pontosan fizetni kell” nekik, s akkor a velük való jogvitáink elbírálását is nyugodtan reájuk bízhatjuk (ezzel együtt meg azt is, hogy pontosan mikor és mennyit is köll fizetnünk nekik! – ugyibár?).

Hasonló a “Tigris-hasonlat” is. Ki is volt az aki addig ugrabugrált Kelet és Nyugat között (persze csakis a lenyúlható pénzért), amíg az lett a következmény, hogy az a bizonyos “farok” télleg “úgy” maradt? Beleragadva azon “Medve” seggébe, mely megérdemelten csinált vécépapírt a Kárpátok Géniuszából? Letörve Merkel kancellár asszony által, kihajítva Ewa Kopacz lengyel elnök asszony által, leköpve a korabeli Imádó, a szintén lengyel Kaczinsky szája üregéből?

Orbán tigris még mindig ugrabugrál. Farka már nincs, bundája lassan rabcsíkos, fogai pedig rég beletörtek az általa ültetett, majd alaposan felnevelt “vasfába”. Ordítani azonban még tud. Persze csak olyasmit, hogy “Előre! Harcra fel!“. … De már ezt is kizárólag hátulról. Évek óta. Csak ez még nekünk valamiért nem tűnt fel!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

Magyarország: két szék között

Végső soron nem volt ostoba ötlet a “Keleti Nyitás“. Csak hát ahhoz ahhoz a “páva táncrendjét” alaposan ismerő és azt körülményesen be is tartó, vérprofi diplomatákra lett volna szükség és nem pedig a “Dunakeszi Kinizsi” futsal-csapatárá. No meg nem az ilyen alakokat a külügy falain belül eltűrő Elefántra, amelyik akkor is dűt-borít a “porcelánboltban”, ha éppen a legnagyobb óvatossággal lábujjhegyen tipeg.

Jó két esztendővel ezelőtt, amikor a Cinege utca felől először lehetett hallani a “nyitnikék“-et, magam is elszörnyedtem: obskúrus, keleti diktatúrákkal üzletelni! Osztán egy kicsit jobban belegondolva arra a következtetésre jutottam, hogy miért ne. Miért ne lehetne csökkenteni kicsit a Nyugat-Európától, pontosabban az EU-tól való külkereskedelmi függőséget? Miért ne részesülhetnék kissé nagyobb arányban az ázsiai olaj- és gázdiktatúrák bevételeiből, vagy a dinamikusan növekvő Kína jövedelmeiből? A kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésében még a legszőrszálhasogatóbb brüsszeliánus sem találhat kifogásolni valót, feltéve, ha az a “klubtagsággal” együtt járó írott és íratlan szabályok betartásával történik (ahogyan azt uniós tagtársaink többsége csinálja).

Ámde a helyzet az, hogy a magyar külügyeket (a diplomáciát) már akkor sem a Martonyi-féle félprofi társaság irányította, amely azért igyekezett nem túl gyakran rálépni szerződött szövetségeseink (páva)tyúkszemére, hanem a Miniszterelnökség elefántcsordája, élükön a Vezérhímmel. Az utóbbiba ugyanis – hiányos neveltetése és szocializációja okán – annyi elegancia szorult, mint a tütüben piruettező vízilóba: hetekig kerülgeti a szóbeli tiltakozójegyzéket átadni akaró, korábban lesmárolt kezű amerikai nagykövetasszonyt, születésnapi videóköszöntőjében “Kedves Angélá“-nak szólítja a német kancellárt, “pávatáncnak” nevezi a diplomáciai egyensúlyozást és még folytathatnám. Ezt ugyan igyekezett kompenzálni a szakminisztérium (Martonyi úgy a tavalyi esztendőig viszonylag tárgylóképesnek számított Nyugaton), de a Miniszterelnökség külügyi túlhatalmával (amelyet már akkor is az Ananászfejű Nyikhaj, a Dunakeszi Futsalbajnok képviselt) megmérkőzni nem tudott.

A “Keleti Nyitás” ugyanis a Miniszterelnökség olvasatában egyáltalán nem az új piacok megnyitását, a külkereskedelem bővítését jelentette! Hanem olyan, a fasisztoid diktatúrát felépíteni kívánó Rezsim finanszírozását vállalni hajlandó Alternatívát, amelyik nem kérdez semmit, nincsenek kifogásai a “demokráciadeficit” miatt (nem avatkozik a belügyeinkbe, nem csorbítja az ország “nemzeti függetlenségét”), csak kereskedni akar, illetve a kölcsöneiért cserébe kizárólag a tőke visszafizetését és az egyéb lehetőségekhez képest csimbókosan magas kamatokat kéri.

A Miniszterelnökség Ifjú Titánja, az akkor még csak államtitkárként fungáló Szíjjártó Péter (jelenlegi kükü-miniszter) rögvest meg is mutatta oroszlánkörmeit. Elébb összehozta nekünk a hatalmas diplomáciai botrányt kiváltó, azeri “Baltás-bizniszt“, aminek az lett a következménye, hogy ugyan sikerült eltőzsdézni az ország tekintélyét a “Bakui Becsületbörzén“, de a ravasz Alijev barátunk már nem volt hajlandó teljesíteni a kontraktus reá eső részét: a beígért, euromilliárdos államkötvény azeri lejegyzése elmaradt. (Ehhöz képest Szíjjártó nemrég hajlandó volt politikai nekrofiliát tanúsítva fejet hajtani Alijev Papa sírjánál, a korábban őket átverő Fiacska seggét meg “ezerrel” nyalogatta Budapesten a Mi TökéletesMiniszterelnökünk! – gyomortartalomról ne essék szólván!). Osztán megpróbálkoztak még Kínával is (a tibeti függetlenségért tüntetőket úgy takarították el a Pintérhuszárok, mint ha esztendőkkel korábban ennek legfőbb, hazai szószólói nem maguk a fideszesek lettek vóna!), de onnan csupán két dolgot tudtak kasszírozni: egy címkézett kölcsön a BorsodChem-nek (tulajdonosa kínai!), meg egy, a MÁV-val aláirattatott szerződés a valójában nem túl szükséges (azaz tök’ fölösleges) tehervasúti szárnyvonal megépítéséről (“V0”).

A kitartó próbálkozás azonban elébb-utóbb Sikerre vezet! Ez a mi esetünkben nem más, mint “visszatérés a kályhához”, azaz Oroszországhoz. Legújabb Régi Jóbarátunk, Vlagyimir Iljics Vlagyimírovics, minden oroszok örökös cárja ugyanis készséggel(?) volt hajlandó kisegíteni(?) magyarországi tanoncát, Viktor Győzövicset a maga által teremtett pöcegödörből. “Kedves Viktor Viktorovics! Maguknak pénz kell? Hát miért nem szóltak korábban?! Adunk mi, amennyi csak kell, hisz’ majd’ belefulladunk!” – üzente meg még tavaly Budapestre a Moszkvai Cézár. A Miénk meg nem győzött hova lenni a csodálkozástól, hiszen Ő volt az aki a “Moszkvázásért” Brüsszeltől Washingtonig mindenütt feljelentette az Zemútnyócévet, hátsó lábaira ágaskodva azt ordította, hogy “Nem leszünk a Gazprom legvidámabb barakkja!” ráadásul az anyázásig menő purparléba keveredett az akkori orosz nagykövettel. Nem is beszélve arról, hogy azzal a jelszóval, miszerint “Az oroszok már a spájzban vannak!“, s így “nem biztosított az ellátási függetlenségünk“, hatalmi szóval vásárolta ki a MOL-ból a “Szurgutnyeftegaz” nevű céget (igaz, ezért bőkezűen fizetett – persze nem a sajátjából!).

Ámde a Kremlből megnyugtatták őt, hogy az Igaz Barát akkor segít, amikor köll és nem emlegeti fel a korábbi, nem is túl jelentős nézeteltéréseket. Amikor pedig azt hallotta, hogy ellentétben Brüsszellel semmiféle, az ostobán megfogalmazott, a nemzeti függetlenséget elimináló Csatlakozási Szerződésben foglalt demokratikus alapjogokat nem fognak rajta számon kérni (csak időnként és akkori is csupán néhány, jelentéktelen “szívességet”), hát Viki Mouse-nak már fülig ért a szája. Hiszen a “szívességek” tulajdonképpen annyiak voltak, hogy belülről bomlasztani köll a Viktorisztán számára is ellenséges EU egységét, illetve átadni azokat a belső információkat, melyekre a Főkormányzó Úr az Európai Tanácsban tesz szert.

Rögvest el is készült hát a Viktor Szíjjártovics-féle “Nemzeti Függetlenségi Koncepció“. Megfelelő viselkedés esetén az oroszoktól kapjuk az olcsó földgázt, amiből finanszírozni tudjuk a “Rezsicsökkentés” nevű, parasztvakítós akciónkat. A politikai haszon mellé azonban nem ártana némi “forintos” is, így az eleve agyonadóztatott és tönkre tett E-ON-t kivásároljuk a nagykereskedelemből (gavallérosan nagy pénzért, hogy a német befogja a pofáját!). Az EU-tól pedig kapjuk a támogatásokat, amire ugyan a szabályszegéseink miatt méltatlanok vagyunk, de annyi hülye van az Európai Néppártban (pl. Seehoffer, a jelenlegi és Stoiber, a volt bajor kancellár), hogy azok, már csak a presztízsveszteség elkerülése okán is, el fognak viselni bennünket.

Ezér’ osztán Viktor tette a dolgát, s amikor idén januárban Vlagyimír füttyentett neki (“Itt egy 10 milliárd eurós kölcsön Paksra! El tudod képzelni, mennyit lehet ebből lopni?! Ha igen, akkor gyere gyorsan aláírni a Szerződést!“), akkor Viktor rohant, mint az eszement – lába is “kipörgött” így égett gumi/mutyiszag terjengett körülötte (megjegyzem: ösmét!). Miközben pedig rohant, szeme előtt ott lebegtek a milliárdok. … A magyar önrésszel együtt 3.750 milliárd forint a beruházás, melynek 40 százaléka a magyar kivitelezőket illeti. Ez közel ezer milliárd, amit a szokásos (túlszámlázós, meg al-al-alvállalkozós) módon, tehát úgy hatvan százalékban le lehet nyúlni. A Hitelt meg úgyis a Hülyék fizetik vissza, tehát a bolondnak is megéri aláírni a szerződést.

Alá is írta, de előtte nem olvasta el. Ahogyan a sokközpénzért fizetett, állítólagos Tanácsadói (valójában parazita Seggnyalói) sem. Így osztán csak utóbb derült fény arra, hogy itt valójában egy olyan hitelről vagyon szó, melyet az orosz állam adott a saját tulajdonú vállalatának (Rossatom), azt meg nekünk köll visszafizetni (kedvezőtlen kamatozással!). Amit pedig ténylegesen el lehet lopni, az csakis a magyar államkasszából jöhet. Hiszen a Kontraktus szerint a Rossatom számláz (gyakorlatilag önmagának, nekünk meg, a “mi” hitelkeretünkből pedig “túl”), ehhöz hozzá köll tenni a magyar önrészt minden esetben, a kölcsöntörlesztést pedig már idén muszáj elkezdeni (holott egy nyomorult kapavágás nem sok, annyi sem történt még), különben ki köll fizetnünk az egészet egyben, ráadásul kamatostul! … Azt, amit igazából meg sem kaptunk! (Erről egyébként itt olvasható egy meglehetősen okadatolt elemzés!)

Közben pedig jöttek a szívességkérések! Putyin barátunk kegyeskedett kirobbantani az Ukrán Háborút. Emiatt Szankciókat kapott az Egyesült Államoktól és az EU-tól. Viktor dolga lenne az, hogy ezeket megfúrja. Ő azonban csak annyit tehet (nehogy kicsöppenjen az EU-finanszírozás piksziséből), hogy hangosan ágál ezek ellen (“Lábon lőttük magunkat!“), de a tagállami vétó eszközével élni nem mer. Közben azért ravaszul megszavaztatja az Egybites Kétharmaddal az uniós tiltás alatt álló Déli Áramlat magyarországi kivitelezését. (Minek, ha a bolgárok ettől már elálltak? A földgáz majd átugorja a szerbekig tartó néhány száz kilométert?! Lajtos kocsikban és vödrökben fogják átmerni?! – Idióták!!!)

Ezért és Paksért, no meg az Unión belüli “rendbontásért”, a “túlzott oroszbarátságért” pedig megkapják a fenyítésüket az Egyesült Államoktól is. Mint “orosz lobbysta latorállam“, azaz a magyar kormány komoly figyelmeztetést kap az USÁ-tól. Elébb csak a Volt és a Jelenlegi Elnök “dícséri meg” az Orbán-kormányt, melyekre a magyar “futsal-profi” és elefánt-típusú diplomácia az elnökök lehülyézésével válaszol. Nemsokkal később újabb figyelmeztetés érkezik Washingtonból:  “Mindent tudunk a disznóságaitokról!” (ld.: Korrupciós Kitiltási Botrány!). Erre meg az a válasz, hogy leanyázzák a budapesti Ügyvivőt, majd a már esztendőkkel korábban benyújtott Bizonyítékokat követelik. (Ezeket ismételten megkapva, “csak egy fecni“-nek minősítik, az Ügyvivőt – tehát “Washington Hangját” – pedig hiteltelennek … az ingatlan-növekményeivel, meg a jövedelmeivel elszámolni nem tudó Rogán Antal “személyében”!)

Most ott tartunk, hogy megy az “Állóháború”. A kormányzat szerint a Nyugat (az Ellenzék? kottájából játszva) hangulatot kelt a Kétharmados Felhatalmazottsággal szemben, annak megdöntésére törekszik (pl. a gyurcsanyista DK, ráadásul bevallottan! – pfúj!). a kifogásolt dolgokat pedig nem hogy egyelőre “pihentetnék”, hanem éppen ellenkezőleg: fokozzák! További, csakis külföldi tulajdonú cégeket érintő extraadók, a maradék Manyup-pénzek elkonfiskálása, a diktatórikus elnyomás és a nyomor további eszkalálása, kikényszerített államosítások.

Avagy a legújabb! Az, hogy az orbansta vezérlet alatt álló MOL és az MVM éppen most akarja megvásárolni a szlovák (Uniós!) energiapiac 80 százalékát! Mindezt strómanként, ugyanis a Valódi Vevő székhelye nem a Duna, hanem a Moszkva folyó partján van! Akárcsak a horvát (szintén EU-tagállam!) INA felének valószínűleg orosz kézbe való átjátszása! Ha bármelyiket megteszik, onnantól … hát, további Kitiltási Listákat olvashatunk, illetve azt, hogy alkalmazandónak vélte Brüsszel azt a bizonyos “7. cikkely“-t. … De meg fogják tenni, ezért olvasni is fogjuk, meg alkalmazni is fogják! Akkor pedig már Moszkvát sem fogjuk érdekelni, azaz “Két szék között” … a Pöcegödörbe csüccsenhetünk!

Ennek a Társaságnak ugyanis már teljesen elment a maradék esze is. “Vabankra“, Végelszámolásra játszanak. Akárcsak XV. Lajos: “Utánam a Vízözön!“. Mi meg fulladjunk bele! … Meg is érdemeljük, ha ilyen sokáig tűrjük/tűrtünk ilyeneket a hátunkon.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A Ceausescu-projekt

Orbán és kormánya már megbukott, csak még nem tud róla. A Vezér azt hiszi, még mindig kizárólag ő irányítja a ravaszul felépítettnek hitt Gépezetet, holott a közelmúlt eseményei azt bizonyítják: ez már éppen fordítva van, Teremtményének és kreatúráinak foglyává vált. Utóbbiak közül azok, akik még képesek érzékelni a realitásokat (és a veszélyt) egy ideje talán már az utódláson tanakodnak. Beindult a “Ceausescu-projekt”?

Nicolae Ceasusecu, uralkodásának utolsó esztendejében egy, a “szocialista államok” vezetőinek részvételével megrendezett bukaresti konferencián az “aggasztó” magyar és lengyel helyzetről szónokolt. Ennek során kijelentette, hogy szerinte (az “Igaz Hit” védelme érdekében) “testvéri segítséget” köllene nyújtani eme két, renitenskedő alattvalóival nem boldoguló államnak. A fejét csóváló Mihail Gorbacsovban valószínűleg ekkor érlelődött meg a végső elhatározás: mihamarabb meg köll szabadulni a (kül)politikai realitásérzékét nyilvánvalóan teljesen elveszített román diktátortól.

*

Orbán Viktor magyar diktátor, második országlásának utolsó előtti esztendejében kapitális külpolitikai hibát követett el. Figyelmen kívül hagyva országának kapcsolati rendszereit, az azokban lévő alkupozícióját (zsarolási potenciál), s úgy döntött, hogy meghirdeti a “Keleti Nyitás” politikáját. Ez azon az alapvetően helyes felismerésből indult ki, hogy a gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott ország (és a rezsim) finanszíroztatása, illetve ezzel párhuzamosan a Diktatúra kialakítása az adott szövetségi rendszerben még rövid távon sem elképzelhető. Olyan támogatókat köll tehát találni, akik fantáziát látnak az Orbán által az Európai Unió “hátsó udvarába” nyíló, szélesre tárt “kiskapuban”, ezért hajlandóak jelentős összegeket áldozni a magyar állammaffia működtetésére, mindezt pedig anélkül, hogy bármiféle (belpolitikai) feltételeket szabnának.

Első próbálkozásai nem vezettek különösebb sikerre. Kína számára Orbán országa túlzottan szűk keresztmetszetnek bizonyult ahhoz, hogy kicselezve az EU feltételeit (Brüsszel akkor nyitja meg belső piacát az ázsiai állam előtt, ha a viszonosság alapján Peking is ugyanezt teszi) számára jelentősnek tetsző hasznot érjen el. A poszt-szovjet ázsiai, olaj- és földgázdiktatúrákat pedig csak addig érdekelte az orbáni ajánlat, amíg megkapták a maguk barter-részét (baltás gyilkos kiadatása, véreskezű, obskúrus diktátorok könyveinek magyarországi, ünnepélyes megjelentetése, síremlék-koszorúzás – szégyen szemre, nemzetközi botrányokat okozva!), ámde amikor fizetni köllött volna, hát jó, ha löktek pár fillért.

Ámde az aljas szándék kitartó szorgalommal párosult, ami végül meghozta (utóbb mérgezettnek bizonyult) gyümölcsét: Viktor Győzövics rátalált Örök és Megbonthatatlan Barátjára, Vlagyimír Vlagyimirovics személyében. Moszkvát nem érdekelte, mit is művel Orbán a “Legnyugatibb Orosz Tagköztársaságban”: “olcsó” gázzal támogatták a “Rezsicsökkentés” nevű, a rendszer fennmaradását szolgáló népbutítást – aminek az árát a nyugati tulajdonban lévő szolgáltatók fizették; “nagyvonalú” (tehát csimbókosan magas kamatozású), 3000 milliárd forintos államkölcsönnel (“Pakstum“) “segítették” az ebből 600 milliárdnyit ellopni akaró Állammaffiát. Cserébe pedig “szinte semmit” nem kértek: belső információk “kiszivárogtatása”, az Unió politikai egységének, illetve döntéshozói szerveinek Moszkva számára alkalmas mértékű megakadályozása, orosz cégek (és hírszerzők) uniós “várfalak” mögé való beszivárgása.

Az orbáni taktika néhány hónapig sikeresnek látszott. Az óvatoskodó Baroso-bizottság, az orbáninál jóval komolyabb problémákkal elfoglalt Németország lényegében eltűrte, hogy Orbán személyében “rés keletkezett a pajzson”, s bár tiltakozott ellene, de a diplomáciai ejnye-bejnyézéseken kívül komolyabb lépésre nem szánta el magát. Ámde Legújabb Régi Barátunk, Vlagyimír Vlagyimirovics hódító háborút indított Ukrajna ellen (amivel alaposan kihúzta a gyufát az Egyesült Államoknál), s mivel Viktorunknak azt kötelező volt támogatnia (ha félszívvel is), maga is felkerült a washingtoni Fekete Listára. Márpedig ha az ismét felhorgadó orosz, államokat destabilizálni igyekvő, birodalmi törekvésekről van szó, akkor az USA sem Brüsszel óvatoskodási szempontjaira nincs tekintettel, sem pedig egy káeurópai államocska diktátorocskájának személyes (hatalmi/meggazdagodási) érdekeire. “Orbán vagy beáll a sorba, vagy kitörjük a nyakát!” – határozták el valakik, valahol a White House tájékán.

*

Miután Gorbacsov tehát azt tapasztalta, hogy Ceausescu nem hajlandó “beállni a sorba”, úgy döntött, kitöri a nyakát. Szándékát elősegítette az, hogy a Conducator – hála az őt szorosan körülvevő, tehetségtelen, a személyi kultuszát agyonfényező, szájtáti “tanácsadóinak” – teljesen elveszítette kapcsolatát az alattvalóival, kiknek egzisztenciáját a sorozatban meghozott, teljesen idióta döntéseivel a nyomorba taszajtotta, mindennapi életét pedig az egyre primitívebb és agresszívebb elnyomással ellehetetlenítette. Az elégedetlenség tehát egyre fokozódott, a nyílt lázadáshoz pedig elegendő volt egyetlen szikra is. Ámde kik lennének alkalmasak felszítani a lángot? A mindenhová beférkőzött Párt (és annak elnyomó gépezete, a Securitate) okán Romániában nem létezett potens, a lázadás megszervezésére alkalmas, ráadásul Moszkva számára ideológiailag is támogatható Ellenzék.

*

Orbán négy esztendei kitartó munkával egy olyan, “Hivatásrendi Társadalmat” igyekezett kialakítani, melynek minden egyes szegmensét, annak mindennapjait és főleg egzisztenciáját (no meg a komplett életpályáját!)  az általa irányított Gépezet, a Klerikálfasiszta, Totális Állam uralja. Ennek érdekében minden egyes posztra (Alkotmánybíróságtól kezdve a vidéki tanoda igazgatójáig) a saját, neki teljes mértékben kiszolgáltatott és kézileg irányított kádereit helyezte el. Engedelmességükért (és gerinctelenségükért) cserébe a környezetükhöz képest kimagasló jövedelmeket és kiváltságokat (funkciótól függő mértékű törvényfelettiséget) biztosított számukra – addig, míg a hűségükről minden egyes szükséges alkalommal tanúbizonyságot adnak. A “káderek” így megtanulták: nagyon megéri parírozni és nagyon nem éri meg önállóan gondolkodni!

Hasonló helyzetbe került a politikai Ellenzék is. Az évtizedekkel korábban “megalkotott” Finanszírozási Törvény miatt a pártok anyagi működtetése a gazdasági szféra “csúcsragadozói” kezeibe kerültek, akik az általuk juttatott pénzekért cserébe időnként “kértek valamit”. Általában egy-egy csimbókosan túlárazott állami megrendelést, néha-néha pedig a számukra megfelelő törvények “megalkotását”. Orbánnak így nem volt más dolga, mint zsarolással – tehát az állam törvényhozói (parlament) és jogkikényszerítői (pl.: ügyészség, NAV) eszközeivel visszaélve – rákényszeríteni akaratát az oligarchákra. Innentől kezdve pedig az Ellenzék épp úgy kiszolgáltatottja a hatalomnak, az Ellenzék vezetői pedig kliensei/(külső?)tagjai az Állammaffiának, mint bárki más. Legyen tehát bármiféle társadalmi elégedetlenség, akár százezres tüntetés is a Főváros utcáin, nem érdekes, hiszen nincs olyan mozgalom, mely azt képes lenne organizálni és a regnáló kormányra fókuszálni.

Amit azonban Orbán nem vett számításba, hogy egy zsarolásra és korrupcióra épített rendszer minden egyes kádere maga is zsarolható, korrumpálható. Ezeket nem a “képviselt” Ideológia fűzi a Párthoz és nem is a személyes kapcsolat a Vezérhez (az ilyen embereket Orbán már régen száműzte – az Elvekkel együtt!), hanem csakis és kizárólag a Haszonszerzés. Ha pedig az ilyenek potensnek tetsző külső forrásból megfelelő ajánlatot kapnak (mondjuk megtartható egzisztencia és/vagy egy vádalku biztosította büntetlenség) bármikor hajlandóak lesznek hátba szúrni a Legfőbb Kegyurat.

Nos ez volt az a bizonyos “Lágy Altest“, ahol az Egyesült Államok támadást indított. Ha pedig Orbán nem lett volna olyan akarnok, mint amilyen (a botrány elkerülése véget fejet hajt a washingtoni akarat előtt) és nem lett volna olyan ostoba, mint amilyen (hülye tanácsadókra hallgatva ellenbotrányt indít és az Államokra mutogat), akkor most nem köllene szembe néznie az immáron konkrét fenyegetéssel, a “Ceausescu-projekt” beindításával.

*

Gorbacsovnak nem volt nehéz dolga megtalálni a maga “Ceasusecu-projektjéhez” a legmegfelelőbb kivitelezőket. A Párton és a Securitaten belül nyüzsögtek az olyan káderek, akikről tonnaszám álltak az akták a KGB irattáraiban és akik pont annyira szarták le a “kommunista eszméket”, mint magát a Kárpátok Géniuszát. Egy kis ijesztés, meg némi ígéret, s rögvest hajlandóak voltak hátba szúrni (csoportosan!) a román Caesart. Elébb csak “elnézőek” voltak az “elégedetlenkedő tömegekkel” szemben, osztán “csak” nem hajtották végre a Központi Utasításokat, végül maguk álltak a Mozgalom élére. Mire pedig a Conducator felébredt, mert a belberki szájtátik közül valaki végre vette magának a bátorságot és elmondta neki az igazságot, már hiába szuszakolta be magát (és Elenát) egy ócska Daciaba, az Árulók elfogták, s rövid úton végeztek is vele.

*

Orbán nem egy Ceausescu. Ehhöz még nem uralkodik elég hosszú ideje, bár már ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy megteremtse annak minden alapfeltételét. Az ország mindinkább a nyomorba és a jogfosztottságba süpped, emiatt pedig fokozódik az elégedetlenség, azaz már sokkal többen utálják, mint imádják őt. Lázadásra azonban egyelőre nincs esély, lévén nincs Ellenzék sem (azt is ő uralja/korrumpálja). Hasonló a helyzet a saját pártján belül is: sokan gyűlölik, szeretnének szabadulni tőle, de ott sincs Ellenzék, lévén az egzisztenciális (és a büntetőjogi) kiszolgáltatottságnak mindenki a tudatában van. Működik a propaganda is, hiszen a mindenki által elérhető, elektronikus orgánumokból (az egyszem Retektévé kivételével) ugyanaz a félrevezető szöveg ömlik immáron hetek óta (“Aljas és nemtelen támadás az Ország ellen!”, “Mutassák be a bizonyítékaikat, mert csak akkor tehetünk bármit is!”, “Beavatkozás a belügyekbe!”, “Kormányellenes összesküvés a globális tőke által!”)

A Gépezet tehát működőképes – de csak látszólag! Mert hiába nyúltak hozzá a szokásos, karaktergyilkos Finkelstein-szoftverhez, az nem működik, lévén alkalmatlan alanyra (Egyesült Államok) alkalmatlan hardverrel (önálló gondolatoktól teljesen mentes, korrupt pártkáderek) próbálják futtatni (amint nincs itthon a Főnök, a káder rögvest futni kezd minden kamera és mikrofon elől, avagy ha bekerítik, akkor meg hülyeségeket hebeg!). Ugyanakkor nem tudják (csak sejtik), mi az, amit az USA még tudhat róluk (mindent!) és azt mikor szivárogtatja ki. Közben meg odakint, az utcán tüntet a Jónép, s immáron nem a figyelemelterelő Netadó, hanem a Korrupció ellen!

Orbán azonban ennek ellenére kitart (Habony Árpád mellett). Bízik az “Informális Tőkéjében”, holott a velejéig korrupt Adóhivatala csontig korhadt Elnöke már hajlandó volt beszólni neki: “Azonnal értesítettem a kormány illetékesét!“. Jelzve ezzel azt, hogy nem csak a Főnök tud mindent róla, de ő is a Vezérről, s ha neki mennie köll, nem lesz “hálátlan”.

A Gépezet tehát bedarálta a Kreátort is! Együtt működnek és mennek lassan tönkre, dőlnek saját dugájukba. Vajon mikor fognak szólni Orbánnak, hogy ideje beülni abba a bizonyos Daciába?! (Vagy netalán a megerősített jogkörű, köztársasági elnöki funkcióba? Nem is lenne baj, akkor legalább nem úszná meg minimum börtön nélkül!)

*

A Puccs és Ceausescu kivégzése után Ion Iliescu ülhetett be a Conducator székébe, mint a “Nemzeti Megmentési Front” első embere, bár semmivel nem volt tisztább, demokratább és reformerebb, mint egykori főnöke. Amikor aztán a Mentorától eltanult módon akart maga is uralkodni, hát őt is elsöpörte egy belső lázadás!

A “Magyar Iliescu” már ott toporog az “előszobában” Hogy ki is az? Nos, ezt még ő sem tudja. De idejében szólni fognak neki.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Orbán Viktor felébred

Még a legelvetemültebb gazemberek pszichéjében is létezik egy morálisan jobbik én. Akármilyen mélykómában, de létezik. Bizony, még ORBÁN VIKTORban is! Játszunk el most a gondolattal, hogy az ORBÁN VIKTORban évtizedek óta eltemetett Orbán Viktor egy szép napon (no nem holnap, de a nem is túl távoli jövendőben) felébred!

Mivel ez az Orbán Viktor egy alapvetően tisztességes és jószándékú ember, ráadásul tehetséges államférfi is, legelébb is megvizsgálja a pillanatyni körülményeket. Ennek során megállapítja, hogy az ORBÁN VIKTOR által felépített és totálisan uralt(nak hitt) Állam körül elfogyott a levegő. Pontosabban levegő az van, de mivel az Állam mindenféle szempontból nagyon mélyre süllyedt, akkora nyomás nehezedik rá, hogy a légzési segédizmok már nem tudják azt kipréselni belőle. Ezért osztán az egyre csak puffad és puffad, s az adott állapot szerint már csak percek választják el a szétrobbanástól.

Ez a tehetséges, tisztességes és jószándékú Orbán Viktor természetesen legelébb is megpróbálja kideríteni, hogyan “sikerült” idáig jutni. Mivel a józanésznek nincs hiányában, ölég gyorsan eljut a következtetésre, hogy mindez (pszichés) elődje, ORBÁN VIKTOR alapvetően elhibázott, mindenféle stratégiát (tehát hosszabb távú kitekintést) nélkülöző, kizárólag a pillanatnyi érdekek diktálta taktikájának folyománya, amivel egy rosszul megválasztott Célt igyekezett elérni.

ORBÁN VIKTOR ugyanis egy tekintélyelvű, általa totálisan uralt Totális Államot akart létrehozni. Csak éppen azzal nem volt tisztában, hogy az ehhöz szükséges társadalmi, politikai és gazdasági feltételek egyszerűen nem adottak. Tévedésének meg az volt az oka, hogy rossz (sőt, elmeklinikai eseteknek számító) tanácsadókkal, ideológusokkal vette körül magát. Tellér nertárs szállította neki a fasiszta államelmélet “modernizáltnak” tűnő változatát. Azt, hogy a társadalmat hivatásrendi alapon köll összefogni (akolba terelni), abban nemzeti egységet teremteni, az Állam vezetésére (no meg annak “gondoskodására”) csak azok méltóak, akik kiveszik a részüket a “munkából” (lásd: meritokrácia – “unorthodox” értelemben!). Egy jólműködő egészségügyi rendszerben minimum “bogarasnak” számító Professzor pedig feltárta előtte a (szerinte) Való Világot. Ebben a fenekedő Háttérhatalom már teljesen eluralta a Nyugatot, eliminálta az államok önállóságait, s ha ORBÁN VIKTOR nem akar mindössze egy kis helytartócska lenni a “sajátjában”, hát sürgősen nyisson Kelet felé. Ezt az elméletet erősítette a saját, többévtizedes sikertelenségeibe és elismeretlenségébe teljesen belegárgyult Matolcsy György is. Szerinte egy jólszervezett Állam igenis képes az autarchiára, hiszen nem köll mást tennie, mint mindent a maga fennhatósága alá vonni, (vissza)élve a törvényhozói hatalommal alaposan meg(agyon)adóztatni a külföldi tulajdonú vállalatokat, a monetáris (jegybanki) politikát pedig eme törekvések kiszolgálójává tenni. Csatlakozott ehhöz Hegedüs Zsuzsa “szociológus” is, aki a Nyugaton (Franciaország) szerzett tapasztalatai szerint úgy véli, mindenféle nyomort meg lehet oldani azzal, hogy ázsiai mintára bevezetik a családok (háztáji) önellátását (kiscsirke, kiskacsa, malacka, pár marék gabona, osztán mindenki kezdjen ezzel, amit tud!).

ORBÁN VIKTOR mindezek alapján neki is állt a melónak. Kiépítette a Fasiszta Államot (legalább is “jogilag”), átalakította a szociális ellátórendszert “igazságossá” (tehát nyomorgenerálóvá), államosított mindent és agyonadóztatott mindenkit. A nyomorgókról pedig kijelentette: maguk tehetnek a sorsukról, s ha akarnak valamit hát vegyék fel azt a közmunkát, ami ugyan semmiféle hozzáadott értéket nem termel, de legalább az állami költségvetés fizeti. Egyébként meg gondozzák a háztájiukat, hogy Hegedüs úrasszonynak is legyen némi “sikerélménye”, no meg elkölthető, szintén az Államtól kapott, havonta milliós tanácsadói honoráriuma (lásd ismét: meritokrácia!). Közben pedig elindította a Keleti Nyitást annak érdekében, hogy a Háttérhatalom által uralt Nyugattól függetlenítse a Rezsi/Rezsimfinanszírozást, alternatív piacokat és államkötvény-felvásárlókat keresve … mindezt a Függetlenségért és az Államadósság ellen indított Harc jegyében!

Orbán Viktor azonban megállapította, hogy ORBÁN VIKTOR súlyosan tévedett.  Tellér nertárs ugyanis elfelejtette megmondani neki, hogy a mintául vett Rendszer minimum hetven éve (látványosan, fejjel lefelé lógatva) dugába dőlt. A “bogaras” Professzor pedig azt, hogy a Kelet is globalizálódott már, üzletet kötni legszívesebben a Nyugattal szokott, ráadásul ha hajlandó is finanszírozni egy “Független Államot”, azért minden esetben kér valamit (nem is egyszer) “cserébe”, ami pedig minden esetben odáig vezet, hogy “többe kerül a leves, mint a hús”. Matolcsy Főzseni meg csak annyit nem közölt Vele, hogy az agyonadóztatás miatt le fog állni a gazdaság, amely (bizonyos földrajzi adottságok miatt is) képtelen előállítani a működéséhez szükséges nyersanyagokat … no meg a tőkét is, amit meg az agyonadóztatott, a “szemétláda külföldiek” tulajdonában álló bankok nem lesznek képesek hitelezni (ezt ugyan megpróbálta “magyarrá” konvertálni, de ez a bakrendszer is csak állami pénzből működhet, így inkább vitte, mint hozta a lóvét … lásd: Közmunka/Közbank/Közgép/KözMűszolgáltató! … hehehe!).

Hogyan lehetne kihátrálni ebből a helyzetből? – tette fel ekkor a kérdés magának Orbán Viktor. Esetleg úgy, hogy bocsánatot kérünk a Nyugatiaktól és ígéretet teszünk arra, hogy többé rosszak nem leszünk. Ámde ki hinné el ezt Ott? Ki hinné el, hogy Orbán Viktor már nem ORBÁN VIKTOR, akit az árulásairól, a hit-, szabály- és szerződés-szegéseiről ismertek meg?! Ehhöz elébb fel kéne mondani a Keleti Szövetséget, ami meg azért lehetetlen, mert ORBÁN VIKTOR olyan szerződés(eket) írt alá Legújabb Régi Barátunkkal, ami csakis neki jó! Hát akkor miért hagyja Orbán Viktort kilépni az ORBÁN VIKTOR által aláírt Szerződés(ek)ből, pláne akkor, ha az egyoldalú bontás rögvest meg nem szolgált bevételt (nála), illetve azonnali államcsődöt eredményezne … nálunk (lásd: Pakstum!)! Így nincs más hátra, mint a Kiegyezés az Ellenzékkel. Ámde ennek ORBÁN VIKTOR által Kitenyészett, “jobboldali” része máris az Állam fejére nőtt, a Megvásárolt “baloldal”  pedig csupa idiótából áll. Akárcsak a Párt szinte minden rendű és rangú korifeusa, akikből szintén ORBÁN VIKTOR csinált “valakiket” … no meg egybites, hardveresen programozott biodroidokat, akik még a saját gondolataikat is Felülről várják, … közben pedig mást sem mantráznak, hogy “Te vagy a Tökéletes, szeretett Vezérünk!”. Ultima Rációként esetleg összetrombitálhatna egy Szakértői Kormányt, csupa olyan emberből (partvonalra állított és karaktergyilkolt politikusból), akik képesek még a Nyugat bizodalmát visszaszerezni, ámde itt meg az a helyzet, hogy egyrészt ezek a személyiségek nem fogják elhinni, hogy Orbán Viktor már nem ORBÁN VIKTOR, ráadásul a Szavazóbázisnak sem lehetne elmagyarázni, hogy ORBÁN VIKTOR helyett most Orbán Viktort köllene (vak)hithűen támogatniuk!

Orbán Viktor ekkor belenézett a történelemkönyvekbe. Annak megállapítása végett, hogy mit is tettek az orbánviktorok az ORBÁNVIKTOROK által előállított helyzetben. Lapozgatott, tanakodott, s végül rájött: nincs megoldás! Orbán Viktor ugyanis nem válthatja le ORBÁN VIKTORT, nem teheti jóvá, amit Elődje művelt, nem bújhat ki az ORBÁN VIKTOR-bőrből még akkor sem, ha ő már csak Orbán Viktor.

Végjáték a Duna (duma) mentén. Hamarosan kezdődik! … Bár sose köllött volna látnunk!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Jobban teljesít?

Kudarc Keleten, kudarc a Tengeren Túl, kudarc Európában, kudarc (és mutyi) Idehaza – így lehet röviden és tömören összefoglalni azt, amit az Állampárt/Pártállam propagandája úgy minősít, hogy “Magyarország jobban teljesít!“.

Kartellbe tömörült ma Magyarország szinte valamennyi, vezető hírportálja. No nem pénzügyibe, csupán hírszolgáltatásiba. Bármelyikükre kattintottam ugyanis reggel, a kínálat elsőprő többsége a magyar kül- és belgazdaság, a költségvetés és az államháztartás állapotjaival foglalkozott (nem linkelném őket, könnyű rájuk találni!). Ezen tudósítások és elemzések egyike-másikának elolvasása után bontakozik ki az a kép, melyet posztom “lead”-jének első mondatával leírtam.

Kiemelkedő, mert emblematikus ezek közül az a tudósítás, mely a nepszava.hu oldalán jelent meg Varga Misu, állítólagos nemzetgazdasági miniszterről annak okán, hogy a pasi tegnap beszámolót adott ki a magyar külgazdasági szakdiplomatáknak a honi exportról. Ebből feketén-fehéren kiderül, hogy az a bizonyos “Keleti Nyitás Politikája” nem volt más, mint a szokásos orbáni szélhámoskodás, a “Keleti Szél” pedig nem egy “gazdaságmeteorológiai jelenség“, hanem az elmebajos Elkúrcsy beteg “emésztésének” következménye. Az adatokból ugyanis az világlik ki, hogy a különböző (és gyakran obskúrus) diktátoroknak való szakmányos és gerinctelen benyalintások ellenére az Ázsiával folytatott külkereskedelem mértéke tavaly 15 százalékkal csökkent (bár Kínával sikerült egy lepkefingnyit javítani)!

No, ezért osztán “érdemes” volt a különutaskodással (meg az azeri “baltakereskedelemmel”) magunkra haragítani úgy Amerikát, mint azt az EU-t, mellyel a 80 milliárd eurós export háromnegyedét bonyolítjuk (szó szerint!). … És mi erre Ocsmány Vigyor “kormányának” válasza? No nem az, hogy térjünk csak vissza az “EU-kályhához“, hanem az, hogy a külgazdasági szakdiplomaták irányítását (s ezzel immáron a teljes magyar külkereskedelem felügyeletét) Szíjjártó Petykához, mint a Miniszterelnökség külgazdasági szak(hehehe)államtitkárához teszi át! … Mit mondjak: a siker elmaradása garantált!

A másik, megjegyzésre érdemes elemzés a 168ora.hu oldalán jelent meg. Ebben Lengyel L. László a belgazdaság, az államháztartás, a költségvetés tényeit veti össze az Állampárt “osztogatási ígéreteivel“, s felteszi a jogos kérdést: “Kit csapnak be Orbánék?“. A honi helyzet ugyanis az, hogy a Törpegigász, amit csak lehetett ellopott, elcseszett, tönkre tett, galyra vágott … és még azt is, amit nem! A “Rezsicsökkentés” című népbutítás okán ugyanis nem csak az infláció, de így az állam bevételei is elmaradnak a tervezettől. Ezzel szemben a kiadások 5,5 százalékkal magasabbak, mint tavaly, s így a hiány jelenleg a GDP 3,8 százalékára rúg Ezzel pedig újabb 120 milliárdra taksálható lék keletkezett a “Gyorsnaszád” fenéklemezein! Betömni ezt pedig csak újabb adók kivetésével, illetve a régiek emelésével lehet, azaz: augusztusban újabb “pekidzs“-re számíthatunk. Lengyel szerint azért (is) pont ekkor, mert Orbánék nyílvánvalóan választási osztogatásra készülnek, melynek egyik eleme a pedagógusok béremelése (forrás eddig sehol!) és a többi közszolga, 2016-ig kifutó fizetésjavítása (forrás ugyancsak sehol!), s mindezt úgy, hogy az EU-nak küldött “konvergencia jelentésben” ennek pont az ellenkezőjét(!), azaz a közféra jövedelmeinek 2016-ig szóló befagyasztását ígérték (nem ez lenne az első pávatáncos hazugságuk!).

Konklúzió: a gazdaság romba döntésével, a zemberek utolsó csepp vérének/forintjának kipréselésével járó nemmegszorításokkal elért eredmény, a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés igazából azt szolgálta, hogy a választási évre Vtyu kán és Hordája szabadabb kézzel fosztogathassa a költségvetést, s ha ezzel sikerül jövőre nyerniük, akkor “majd lesz valahogy“, ha meg nem, hát “bajlódjon vele az utód“! … Így, ilyen “elvek” szerint “működik” egy magát “nemzetileg elkötelezett“-nek hazudozó kormány!

Közben pedig idehaza csúcsra jár a Mutyimasina! A cigaretta- és dohánycsempészetnek meleg ágyat vető (s így az állami bevételt tovább szikkasztó) Trafikozás után már gőzerővel megy a takarékpénztári vagyon lenyúlása, a fiókhálózat “nerizálása“. Előkészületben van a gyógyszertárakNemzeti Patikusok” kezébe adása és még ki tudja miféle piacújraelosztó ötlet van a teljesen elszemtelenedett ner-oligarchia tarsolyában?

A kasszát meg tömik, ahogy tudják. Például azzal, hogy csődbe döntik a fuvarozó vállalkozások jelentős részét, a rohanvást bevezetett, kipróbálatlan és ezért állandóan bedöglő, túl- és indokolatlanul számlázó, ráadásul előre(!)fizetős “E-útdíj“-rendszerrel, amely ugyan Völner NGM-szak(hehehe)államtitkár szerint “kisebb hibákkal, de jól működik“, s mindössze kilenc nap alatt 3 milliárdnyi elosztogatható (ellopható) forinthoz juttatta a Maffiaállamot. Nem is csoda, hiszen egész Európában csupán egyetlen államban köll a fuvarosoknak ennél többet fizetniük, de egyikben sem ennyire szándékoltan lenyúlós a szisztéma! … Az, hogy ez elébb-utóbb a fuvardíjakon keresztül alaposan meg fogja emelni az alapvető élelmiszerek árait, az őket egyáltalán nem érdekli.

Annál inkább például azokat a családokat, akik a krónikusan beteg gyerekük miatt eleddig emelt összegű pótlékot kaptak! De, mint írtam, csak “eleddig“, mert a gyermeknevelést és a családokat “kiemelten támogatóVityumutyi kormány úgy határozott, hogy kiszűri” közülük a “szimulánsokat!

A döntés értelmében ugyanis a jövőben nem jár ez az “emelt” (és 2008 óta változatlan!) pótlék azon familiáknak, melyekben a krónikusan beteg kölök kezelése odahaza és gyógyszeresen is (általában, az esetek többségében, avagy néha-néha) megoldható! Ennek “elbírálása” természetesen “egyénileg”(!) és a “kezelőorvos” személyes(!) megítélése alapján történik! … Nem mondom, hogy e határozatnak ne lenne közvetlen és közvetett “haszna” is! Az előbbi az, hogy a “humánus” Állam így megtakaríthat úgy 0,5 milliárdot (ami ugye “horribilis” a közel 14 ezer milliárdos, éves állami költségvetési keretösszeghez, meg ahhoz képest is, hogy ennyi pénzből már fel lehetne építeni a Felcsúti Stadion egy teljes hatodát!). Az utóbbi pedig az, hogy így keresletet lehet generálni a papír- és írószer boltokban, hiszen az érintett szülők szakmányban fognak bejárni azokba borítékokat vásárolni, melyekbe az apukák/anyukák bele tehetik az “ítészdoktor“-nak szánt, a matolcsysta Nemzeti Bank által “papíralapon” kibocsájtott “döntéselőkészítő segédeszközt“! (A paraszolvencia tavaly óta már úgy is “legalizálva” vagyon, s ha nagyon megugrana a papírboltok forgalma, akkor majd azokat is “állami koncesszióba” veszik, azaz nerizálják! … Ugyi?!)

No, de mi van akkor, ha a “jobban teljesítés” okán felhorgadt, jogaikban, jövedelmükben és vagyonukban alaposan megkurtított választópolgárok jövő májusban a “nem megfelelő” négyzetbe teszik majd azt a bizonyos ikszet, s a Nemzeti Maffiózókat az adófizetők által finanszírozott egyik intézmény(ek)ből egy másik, ugyancsak az adófizetők által finanszírozott, de “zártabb” intézmény(ek)be irányítják át? Nos úgy tűnik, ezen esetlegességtől sem köll a Zuraknak különösebben tartaniuk, hiszen a választásokra vonatkozó jogszabályokat akkor (akár a voksolás előtti napon is!) és úgy írhatják át, ahogyan csak akarják! Ilyesmi folyik most is, pedig még ki sem tört az igazi Pánik, max. csak annak “auráját” érzhetik! … Ha pediglen emiatt mégis kitörne egy Rebellió (a szokásos létszámban: 2-3 ezer fő!), majd legfeljebb jön a TEK, meg Anikó asszony (az “Apjok” nem ér rá! … meccsre ment!) és fél óra alatt lerendezi az egészet!

Magyarország tényleg “jobban teljesít“? Hát ezt legkésőbb jövő május végén meglátjuk!

… és ezt …

szendamondja!