Bicska a zsebben

Aszonta a Zorbán, hogy ha a kőgazdagok életvitele, vagyoni helyzete abból áll elő, hogy ellopják a “keményen dolgozó emberek” pénzét, akkor “kinyílik a zsebben a bicska“. Milyen igaza van! Kár, hogy példaként csak a “brókereket” hozta fel.

Bizony mondom, ha nem Magyarországon élnék, kitűnően szórakoznék a “miniszterelnök” rádiószózatain. De mivel Európa pont eme “szegletébe” pottyantott úgy majd’ ötven esztendővel ezelőtt a Sors akarata, semmi okom a viháncolásra. Sokkal inkább a dühöngésre, a fogaknak csikorgatására. Főleg ha az olyan Orbán-féle “igehirdetés” beszámolóját olvasom, mint a tegnapi (link a bevezetésben!).

A “miniszterelnök” régi taktikája már, hogy a különböző beszédeiben, nyilatkozataiban úgy állítsa be magát, mint ha maga is egy lenne a “hétköznapi kisemberekből”, azokból, akik ugyi “keményen dolgoznak”. Ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, ugyanazok a dolgok háborítják fel, véleménye is, szóhasználata is ugyanaz, ugyanolyan. Ő tehát egy közember, akit a választói akarat és a kiérdemelt bizalom magas polcra emelt, de ennek ellenére sem veszítette el kapcsolatát a mindennapokkal, azaz megőrizte “nép-szerűségét”.

Ez sokáig sikeres is volt. Nem csak az “egyháztagok” létszámát szaporította meg alaposan. “Plebejusságát” még azokkal az “alkalmi hívőkkel” is el tudta hitetni, akiknek “csupán” a “Zemútnyócév” gyakorta töklen kormányzásával volt tele a “hócipője”.

A “Falkaforradalom” után azonban “keményen dolgozni” kezdett. Nevezetesen a “Jó Kormányzáson“. Ámde erről meg lassan kiderült, nem mást jelent az, mint hogy a társadalom, az állam forrásaiból alaposan meggazdagítsa önmagát, meg az általa “elitnek” tekintett, velejéig romlott, gerinctelen társaságot. Sorjáztak is egymás után a hivatalos jövedelmekkel egyáltalán nem igazolható, feltűnően gyors “megtollasodások”, melyek forrása (ezek szerint) csakis az állami/törvényhozói szintre emelt Korrupció lehetett. Magáról Orbánról pedig már szinte köztudott: ő az ország leggazdagabb embere, krőzusi vagyonát azonban különböző strómanok mögé dugja el (neveket nem sorolnék – közismertek!).

Nem is beszélve az “egyebekről”! Amiket Orbán tegnap “a keményen dolgozó emberek pénzének ellopása”-ként titulált. Ezekből is olyan sok van, hogy ha mindent felsorolnám, “biblikus” méretűvé dagadna e posztom. Maradjunk ezért csak három jellemzőnél! A hírhedt “egykulcsosan igazságossal” megadóztatták a legkisebb jövedelmeket is, míg önmagukat gyakorlatilag “köztehermentesítették”. Ez vajon nem lopás? Vagy amikor egy haver kötvényforgalmazásnak álcázott pilótajátékát úgy kezdenek finanszírozni, hogy (törvénytelenül!) közpénzeket helyeznek el a cégnél. Osztán amikor összedől a pénzügyi tákolmány, hát sunyin kimentik a sajátjuknak tekintett költségvetési forintokat, mindenki mást meg cserben hagynak. Ez nem lopás, sőt, gazemberség? Amikor aláírták a “Pakstumot“, az minden ép erkölcsű ember számára azt jelentette, hogy az ország vezetőinek egy szűk köre, összejátszva egy idegen kormánnyal, saját anyagi érdekei oltárán feláldozta a társadalom pénzügyi és energetikai jövőjét, függetlenségét. Ez nem lopás, sőt, az a bizonyos “kereskedelmi tevékenység”, melyet nettó Hazaárulásnak szokás nevezni?

Ezek után még a Főmaffiózó beszél “bicskanyílásról”? Ezek után még a Maffiapárt ad ki olyan közleményt, melyben pofátlan módon kioktat mindenkit arról: kinek mi a “kötelessége” abban, hogy a Maffia a saját szarát eltakaríthassa! Avagy pontosabban: a Csomolungmára púposodott “szőnyeg” alá seperhesse. Hát kinek is a zsebében köllene kinyílnia annak a bizonyos “bugylinak”? Az övékben, vagy a miénkben?!

Természetesen a miénkben, s egyre nagyobb a többségünk. Orbánék isteni szerencséje(?), hogy a társadalom ezen része még diffúz. Nem találta meg azt a “gravitációs pontot” (pedig mindenki ismeri: élhető hétköznapok, normálisan működő állam!), ahol az indulatok összesűrűsödhetnek. Ez pedig bizony az “Ellenzék” hiábája, melynek civil része maga is szétszórt, a “hivatásost” pedig személyesen Orbán fizeti … önmagának a miénkből.

Attól tartok, néhány havi “jobbikos kísérlet” után itt a robbanás elkerülhetetlen lesz. Arra pedig nagyon ráfaragunk. Mindnyájan! Ha csak észhez nem térünk végre.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Orbán az igazi “Kágébéla”!

Gyűlnek a viharfelhők Orbán feje felett (no meg benne is!): a posványosi beszéd okán elébb befolyásos, külföldi sajtóorgánumok sürgették a MiniElnök megrendszabályozását, a minap ugyanezt követelte a svéd EU-ügyi miniszter is, legutóbb pedig egy amerikai jogvédő szervezet noszogatta erre az USA kormányzatát, sőt, magát az Elnököt is. Idehaza azonban ettől még semmi nem fog megváltozni.

Tegnap este emailt kaptam az egyik barátomtól, melyben érezhető diadalittassággal arra kért, hogy kattintsak rá az általa küldött linkre osztán írjam meg a véleményemet. Nos, rákattintottam és elolvastam. A 444.hu cikkében (lásd itt!) arról van szó, hogy az egyik amerikai jogvédő szervezet, a Human Righst First (HRF) összefoglaló jelentést készített az európai szélsőjobboldali szervezetekről, s megállapítja: az elmúlt esztendőkben szinte valamennyiükre jellemzővé vált az oroszbarátság. Kiemeli közülük a magyar Jobbikot és a görög Arany Hajnalt, s hangot ad azon véleményének, hogy ezeket a pártokat részben a putyini Oroszország finanszírozza. Moszkvának ezzel az a célja, hogy ezen mozgalmakon keresztül beférkőzzön az Európai Unió döntéshozó szerveibe, ott zavart keltsen, ezzel destabilizálja az EU-t, illetve rávegye arra, hogy legalábbis elnéző legyen birodalomépítő törekvéseivel kapcsolatban. A HRF megjegyzi továbbá, hogy a Jobbik előretörésében jelentős szerepe van a szintén putyinizálódó magyar kormánynak, amelynek feje immáron nyíltan hirdeti az EU alapelveinek tagadását. Mivel ezek a jelenségek, szervezetek és kormányok súlyos kockázatot jelentenek a világ békéjére és biztonságára, a HRF a következőkre kéri az Egyesült Államok kormányzatát és Elnökét:

  • Obama dolgozzon ki programot a magyarországi antidemokratikus folyamatok megfékezésére, megfordítására.
  • Ez szerintük részét kell képezze a transzatlanti együttműködés az orosz fenyegetés miatt amúgy is szükséges megerősítésének.
  • Az Egyesült Államok építsen ki kommunikációs stratégiát, amivel elérheti az amúgy jellemzően az állami propagandából tájékozódó lakosságot.
  • Támogassák a független médiát és a civil szervezeteket.
  • Szólaljanak fel ezek zaklatása ellen.
  • Javasolják az EU-nak a határozottabb fellépést a magyar jogsértések ellen.
  • Kerry külügyminiszter tegye egyértelművé, hogy az USA támogatná az EU-t, ha az meg akarná rendszabályozni Magyarországot a közösségi alapelvek megsértése miatt.
  • Az amerikai titkosszolgálatok derítsék fel a magyar szélsőjobboldal orosz és iráni finanszírozását.
  • Az illetékes amerikai szervek tárják fel, mely magyar üzletemberek és politikai tisztviselők segítik a szélsőjobboldalt.
  • Ezeket az üzleti és politikai vezetőket szigeteljék el.
  • Tegyék egyértelművé, hogy Magyarország a jogállami normák és a liberális demokrácia leépítésével teljes gazdasági, politikai és stratégiai elszigetelődést kockáztat.
  • Az amerikai törvényhozás pedig dolgozzon ki stratégiát az antidemokratikus trendek, például Orbán Viktor illiberális demokráciáról szóló elképezéseinek megfékezésére.

Nocsak-nocsak! – gondoltam magamban. “Hát már a távoli Amerikában tevékenykedő civil szervezetnél is leesett a tantusz, hogy mi is folyik Agyarországban?!“. Mert azt, hogy a Jobbikot (legalábbis egy időben) Moszkva finanszírozta, azt idehaza mindenki megtudhatta a májusi EP-választásokat megelőző hetekben. Ekkor történt ugyanis, hogy dicső kormányunk abszolút független ügyészsége jóvoltából kirobbant a “KáGéBéla-ügy“. Ennek lényege, hogy a meglehetősen “érdekes” előélettel rendelkező Kovács úr, úgy 2007 tájékán egyszer csak felbukkant a Jobbik háza táján, három esztendő alatt üstökös-szerű karriert befutva, egyszeri párttagból EP-képviselővé és elnöki főtanácsadóvá avanzsált. Mindezt Kovács testvér annak köszönhette, hogy a pénzéhes Vonát összehozta az orosz kapcsolataival, akik osztán hajlandóak voltak anyagilag támogatni a náci pártot (cserébe “valamiért”). Mindezekből az ügyészség és a sajtó azt kerekítette ki, hogy “Kém a Turulfészekben!“, ami persze nyilvánvalóan nem volt igaz, mert KáGéBéla legfeljebb egy félig fedett orosz lobbista volt és nem (elsősorban) hírszerző. E tevékenységében pedig láthatóan sikeres is volt, hiszen szinte napra pontosan az ő színre lépésével változott át a Jobbik Oroszországgal kapcsolatos korábbi iszonya, bensőséges viszonnyá.

A KáGéBéla-ügy azóta parkolópályára került. Sem az ügyészség, sem a sajtó nem nagyon piszkálgatja a dolgot, aminek persze politikai okai vannak. Az egyik az, hogy a botrány kirobbantása (pont az EP-választások előtt!) csupán a Jobbik szavazóbázisának gyengítését célozta. A másik, hogy ha túlzottan a figyelem középpontjában marad ez a skandallum, akkor elébb-utóbb valakinek eszébe jut egy érdekes párhuzam felvázolása. Az nevezetesen, hogy ha igaz az a tétel, hogy a Jobbik Oroszország-politikája azért vett 180 fokos fordulatot, mert Putyinék kilóra felvásárolták a Dülledtszemű Pótszálasit (“Gábor áron” – hehehe!), akkor mi is a helyzet a Fidesszel és Orbán Viktorral?

A russzofób-russzofil metamorfózis ebben az esetben is meglehetősen gyorsan, de azért viszonylag alapos kommunikációs előkészítéssel zajlott le. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy 2010/11 fordulója tájékán Dzsentri Dzsoni (akkor még “csak” frakcióvezető) valami olyasmit nyilatkozott, hogy az Oroszországgal való szorosabb kapcsolatfelvétel “olyan értékválasztás“, ami szerinte “egy demokrata számára vállalhatatlan“. Két esztendővel később osztán beindult a legújabb propaganda, a “Keleti Nyitás” és ezek a “demokraták”, az obskúrus diktatúrák felé való sündörgésük során ölég gyorsan eljutottak Moszkvába is. Elébb ezt gazdasági érvekkel magyarázták (Orbán: “Szükségünk van az orosz piacokra! Több lábon kell állnunk!“), aztán a nemzeti függetlenség megteremtésével (Orbán: “Oroszország úgy nyújt nekünk gazdasági támogatást, hogy közben – különböző, homályos elvekre hivatkozva – nem avatkozik be a belügyeinkbe.“), a Pakstum rapid aláírása után pedig “az energiafüggőség megszüntetésével“. E “fejlődés” végül a nyílt talpnyalásban csúcsosodott ki, mikoris a Nemzet Kertitörpéje a Tusványoson már odáig merészkedett, hogy a világ “sztárállamának“, nemzetközileg követendő példának nevezte a moszkvai rezsimet. (Az olyan alacsonyabb szintű seggnyalásokról, mint hogy például az elkötelezett antikommunizmusáról és békemeneteléséről elhíresült Bencsik szerkesztő egyenesen “a tolerancia és a demokrácia őshazájá“-nak nevezte Oroszországot, inkább nem ejtenék szót.)

A külpolitikánk is alaposan megfordult. Nyálfröcsögtető, kaffogó vicsorgás a fejlett, nyugati, liberális demokráciák felé és nyálcsorgató, alázatosan nyüszítő farokcsóválás a nyugati elveket messze elkerülő diktatúrák előtt. Orbán az EU-ban mindenütt igyekszik zavart kelteni. Jószerint nincs olyan, az egységesülésre irányuló törekvése az Uniónak, aminek Viktor Győzövics ne próbálna keresztbe tenni. A “Kevesebb Európát” akaró brit Cameron megpróbálja megakadályozni az ezzel ellentétes célt követő Juncker EB-elnökké választását? Orbán rögvest mellé áll és hajánál fogva előráncigált indokokkal támogatja londoni kollégáját. Kirobban az Ukrán-válság, Moszkva kiszakítja a szomszédos államból a Krímet. Washington és Brüsszel egyelőre a diplomácia eszközét választja és számon kéri Putyinon az ukrán területi integritást garantáló, általa is aláírt Budapesti Egyezményt. Maga Budapest azonban kussol, s amikor végre megszólal, egyfajta hullarablóként, területi autonómiát követel Kijevtől a kárpátaljai magyarok számára (az ottaniak ezt “hálásan” köszönik). Oroszország nem hallgat az intelmekre, folytatja Ukrajna destabilizálását. Erre az USA és az EU egyre keményebb gazdasági szankciókkal válaszol. Orbán hallgat, de lesi az alkalmat, mikor tudna megint alaposan bekavarni. Ez el is jön, amikor szlovák kollégája, Robert Fico “lábon lövésnek” nevezi a legújabb büntetőintézkedéseket annak okán, hogy az anyagi kárt okoz országának, meg az egész Közösségnek. Mire Viktor azonnal a Pozsonyi Pasas mellé perdül, s tegnapi rádiós igehirdetésében már olyasmiket kezd brekegni, hogy egyetért Ficoval, s ő már keresi is a partnereket ahhoz, hogy megváltozzék az EU Oroszország-politikája (lásd itt!).

Illesszük csak össze ezeket a puzzle-darabkákat! Milyen kép kerekedik ki belőle? Nos nem más, mint hogy nem Kovács testvér itten a “fedett orosz lobbista”, hanem maga Orbán az igazi “KáGéBéla”! Igazából ő az, aki beépített ügynökként, Moszkva érdekeit kiszolgálva igyekszik minél nagyobb zavart kelteni az EU-ban, megbontva, gyengítve annak egységét. Semmi köze nincs ennek a “nemzetállamiság”-hoz, meg a “függetlenség”-hez! Putyin kilóra felvásárolta ezt az Idiótát a Pakstum Tízmilliárdjával, ő meg igyekszik megszolgálni a pénzt. Pénzt?! Ugyan! Azt már minimum az E-On-ügylet (lásd itt!) napvilágra kerülése óta tudjuk, hogy a Nemzet Esztelenje egyáltalán nem tud üzletet kötni, ha nem élhet (vissza) a hatalmi pozíciójával. Putyinnak úgy adta el önmagát és az országot, hogy azt a Harminc Ezüstöt még nekünk köll majd visszafizetnünk! Csimbókos kamattal és akkor is, ha a Paks-II-ből soha egyetlen wattnyi áram nem fog elősercegni! (Hogy is mondta a lengyel PKN-Orlen vezérigazgatója: “Orbán leszopta Putyint!“. Ja! “Hitelbe”! Amit a Felcsúti Ribanc fizet vissza a Moszkvai Macsónak!)

*

Miután elolvastam a 444.hu cikkét, visszaírtam barátomnak és megkérdeztem tőle, ugyan minek örül annyira? Mire ő: “Hát nem érted?! Végre megmozdul az USA, megmozdul Brüsszel és a faszára lépnek ennek a kártékony dögnek!“. “No, persze!” – gondoltam magamban. “Majd idejönnek az amerikai tengerészgyalogosok, a francia Idegenlégió, a brit SAS és a német SGS alakulatai és szépen átvezetik Orbánt a Karmelita házból a Diliházba.

Hát nem! Ezt a melót rajtunk kívül senki nem fogja elvégezni. Ideje lenne már ezt végre tudomásul venni!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Orbán azt is mondta a tegnapi rádiószózatában, hogy igyekszik összehozni egy olyan konferenciát, melyen az USA, az EU és Oroszország egyeztethetik céljaikat, megbeszélhetik jövőbeni viszonyrendszerüket. “Örömmel” jelenthetem, hogy ez a törekvése részben már meg is valósult, ráadásul idehaza. A hírek (lásd pl. ezt!) szerint októberben “Fajvédelmi Konferencia” lesz a budapesti Kongresszusi Központban, ahol derék amerikai, európai és orosz(!) rasszisták, antiszemiták fogják kicserélni nézeteiket. A rendezvény egyik VIP-előadója pedig nem más, mint Alexandr Dugin, akit a világ úgy ismer, mint “Putyin agya“! Hurrá!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

A szavát tartó Viktor

Jó, tudom! A cím ugyanolyan oximoron, mint a “becsületes gazember” szókapcsolata. No de mit tegyek, ha az Elmebajos Führer ilyesmiket berekegett haza (telefonon) Bruksellesből?

Aszondta ma a Nagytudású a Közszógálatinak, hogy “Új korszak kezdődhet Magyarországon!“. Ez pedig ugyi nem más, mint a “fair bankok” érája, amelyben nem a zemberek lesznek kiszógátatva a nagy pénzintézetek (és szolgáltatók) erőfölényének, hanem fordítva.

Mit is jelent ez punktosan? Há’ szerinte aztatat, hogy a Kúria minapi döntése alapján a Maffia-kormány egy “több lépésből álló akciótervet” fogadott el. Ennek keretén belül pedig legelébb is “beemelik a jogrendbe” a fentebb említett Ítéletet egy, már a jövő pénteken benyújtandó törvényjavaslattal. … Feltehetően a Kondagyűlés valamelyik disznajának “egyénijével”, lévén sietni köll, s ezzel már megint meg lehet takarítani a szokásosan kerülendő “egyeztetéseket”. Sietni meg ugyi azér’ muszáj, mert a becsapott és megkárosított devizahiteleseknek már a körmükre ég a lejárt tartozás.

Ezet követően (mán szeptemberben!) megzüllesztik azt a törvényt is, amelyik arról szól, hogy ezek a szarszemét, de hamarosan “fair”-ré váló bankok miként számoljanak el a Zügyfelekkel. Végül pedig (“remélhetően az év végéig“!) életbe lép az a jogszabály is, mely a devizahitelek forintosításáról fog rendelkezni. Ez pedig ugyi azt jelent: minden sürgető probléma meg lészen oldva idén december 31.-ig! … “Remélhetően“!

Dícséretes ez az igyekezet. Pláne annak fényében, hogy az odakozmált devizahitelesek tényleges megsegítése érdekében eleddig valódi intézkedést még csakis a 2009-10 között regnált Bajnai-kabinet tett valamit. A Zemútnégyév pedig ezen ügyben mindössze annyival telt-múlt el, hogy az “Arisztokrácia”, azaz a Kondagyűlés disznajainak elsöprő többsége, önmagát húzta ki a nyerészkedési szándék rájuk égett következményei alól egy újabb nyerészkedéssel, melyet “Rögzített árfolyamú, egyösszegű végtörlesztés“-nek neveztek annó (Hülyére röhögtem magam annak láttán, hogy az alig harmincas Nácik, a negyvenes-ötvenes Fasiszták és az ötvenes-hatvanas Szocik milyen békés összhangban csináltak maguknak fejenként és gyakorta 10-15 millió forintnyi extraprofitot egyetlen gombnyomással!). A többieknek, tehát a Zembereknek, a Plebsznek meg belengették az “Árfolyamkorlát” lehetőségét, ami pedig ugyi nem volt más, mint hogy felvetettek velük egy ismeretlen kondíciójú újabb hitelt!

Remélem a Devizahitelesek most mán’ télleg megnyugodtak. A Qrmányzat esztendőkön át tartó szarospelenka-tologatása után a Qria végre intézkedett, melyre alapozva pedig I. Medveseggberekedt Enyveskezű Viktor királyuk ismét elmondhatott néhány szót … feltételes módban! (Megjegyzem, ez az egész mizéria tulajdonképpen mindhárom résztvevőnek köszönhető. A Hülyéknek, akik olvasatlanul, csakis a kamatrátát meg az akkor aktuális törlesztőrészletet bámulva írták alá a Szerződést. Az őket átverő Bankoknak, melyek még a Válság után is nyerészkedtek picinyt. Meg az egészet mindmáig tétlenül végig néző Qrmányzatnak, mely ha tett is valamit, hát azzal is csak a Bajt tetézte! … Valószínűleg ez lesz a mostani “stratégiai” is: a pénzintézeteken keresztül az ügyfeleket fizetteti meg, osztán majd néhány hangzatos irrgumburrgum-mal széttárja a kacska, maga felé forduló kezeit!)

*

De aztat is mondotta vót a Kétballábas Félbites, hogy mánpedig a Reklámadóból egy tapodtat sem engedünk, hiszen “ez elvi kérdés“. Azér’ az, mer’ ahun extraprofit keletkezik, onnan társadalmi érdek ezt lefölözni, másrészt pedig ezt követeli meg a “méltányos közteherviselés” általa megszemélyesített Alapszabálya is.

Ezzel télleg nem is lenne baj, ha például Seszták “Ofsór” Miklós miniszter “úr”, egykori cégtemetkezési vállalkozó, a havi hárommilliós jövedelme után nem ugyanúgy 16 százalékos eszjéát fizetne, mint Szabó “Közmunkás” Józsi. Avagy mondjuk Vajna “Kaszinó” Bandinak és Szima “Loki” Gábornak is ugyanúgy áfát kéne leperkálnia az ajándékba kapott Koncepcionális Nyerőházai után, mint Fekete “Kényszervállalkozó” Adalbartnek.

Ámde mivel a Diktatúra még nem egészen fejlett, így csak az előbbiek kaptak felmentést a “méltányosság” alapján a közteherviselésből. Utóbbira (meg a Retektévére is) pedig rá vagyon uszítva az a NAV, amelyik még  mindig nem ért rá kibogozni az esztendők óta tartó, sok ezermilliárdos áfacsalások CBA-csomóit!

Igaz, elébb-utóbb majd erre is sor kerül. Mondjuk akkor, ha az egyre pocakosabb Orbanbasi netalán le találna pottyanni a Lázár-testvérek farmján a Vater lóról, s emiatt megorrolva szól a Varga Misunak. Az meg a Hivatalnak. … Úgy, ahogyan ez a putyinkin-tipusú jogállamokban szokásos. Ugyi?!

*

A “Csemegét” hagytam a végire! Mer’ ugyi azzal köll befejezni ezt a rizsaágyús, parasztvakítós népetetést!

Aszonta ugyanis A Viktor, hogy ő egy “szavatartó ember“, s már csak ézér’ se hagyhatja az EB élére megválasztatni azt Lukszemburgi Pasat. Azt, aki csakis a bajt csináta nekünk azzal, hogy mindenütt keresztbe tett Agyarországnak. Ráadásul esztendőkön keresztül és szándékosan és rosszindulattal. Igaz ugyan, hogy ez a heroikus kűzdelme lényegében kudarcra ítéltetett, hiszen “valószínűleg nagy többséggel meg fogják választanai az EB új elnökének Jean-Claude Junckert“, de ő ezt akkor sem fogja támogatni! Hogy miért? Mert ő ezt “megígérte a választóinak”, s így most már nem tehet semmi. Ugyanis ez szintén “elvi kérdés“!

Igaz ugyan, hogy a “Választói” ezen ígéretéről mindössze alig több, mint egy hete értesülhettek. Közülük is pedig csak azok, akik olvasták a német bulvárlapnak, a “Bild“-nek adott interjúját. Ámde rossz az, aki rosszra gondol, ráadásul jobb későn, mint soha! Ugyi?!

Hát ilyen ez a Szavatartó Viktor! Könnyekig meg vagyok hatódva!

… és ezt …

szendamondja!

És még egy ma hallott vicc:

Mi a hasonlóság Orbán Viktor halálhíre és egy kupica, jó erős, házipálinka között? … Először mindkettő meghökkenti az embert, de utána NAGYONJÓÓÓÓÓÓ!


Viktor Győzövics nyilatkozik …

Viktor Győzövics Orbán, az elképesztően sikeres és éppen ezért mindenki által irígyelt Magyar Világbirodalom zseniális, de (életvitelében és vagyonfelhalmozásában is) szerény Első Szolgája ma reggel is abban a szerencsében részeltette alattvalóit polgártársait, hogy megosztotta velük nettó elmebaját magvas gondolatait. Az idézetek az Amerikai és a magyar Népszavából származnak, a kommenteket meg persze szendamondja.

Immáron sajnálatosan dícséretesen meggyökeredzett hagyománnyá sőt, rögvalósággá vált az Abszurdisztáni Fejedelemségben Magyarországon, hogy annak elmebajos Főkormányzója bölcs Miniszterelnöke minden héten pénteken hajlandó fél órát az egyébként is szűkös idejéből arra fordítani, hogy rendszeresen tájékoztassa idióta szavazóit szeretve tisztelt polgártársait azokról az újabb katasztrófákról sikerekről, melyek az Ő, néhány ezernyi parazita sokmilliónyi magyar választó által támogatott pszichopata ötletelgetései kormányzása eredményezett. Így történt ez ma is mindazok ellenére, hogy – mint az az alábbi fotóról is látszik – a Bűnöző Miniszterelnök Úr késő estig a szokásos lopással az Ország dolgainak intézésével foglalkozott, hajnalig pedig, alvás helyett a részegeskedéssel az ár- és belvízi helyzet nyomon követésével fogalalatoskodott.

Orbán: az Európai Parlament nem európai hely

Az ár- és belvízhelyzetrűl:

Dr. V.Gy.O: Minden reggel felhívom a belügyminisztert, árulta el a Kossuth Rádió 180 perc című adásában Orbán Viktor, hogy mennyire rajta tartja a szemét (pontosabban a fülét) az egyre súlyosbodó bel- és árvízhelyzeten. Mert a miniszterelnök saját bevallása szerint azok közé a férfiak közé tartozik, akik a hidegvizet is fújva isszák, ha egyszer már forró tejjel megégették a szájukat. De Orbán szerint most nincs ok aggodalomra, állhatna a vízhelyzet sokkal cudarabbul is, de azért nem árt az óvatosság, mert ki tudja, mikor esik, sőt vannak olyan vízgyűjtők is, amik kívül esnek Magyarország mostani államhatárain. Ám összességében az emberek biztonságban érezhetik magukat. (nepszava.hu)

szendamondja: Gondolom, a zemberek most is kb. annyira érezhetik magukat biztonságban, mint amikor az M1-M7 autópályáinkon március közepén 15-20 órán át fagyoskodhattak a totál sikeres katasztrófaelhárítás dícséretes nemtevékenysége okán, mindössze egy belügyminiszteri esemessel felszerelkezve. A vízügyet tavaly előtt szétverték, költségvetését idén 8 milliárdra “növelték” (a tavalyi 14 után), irányítását két minisztérium között osztották meg, hogy majd így több emberen terüljék el az egyébként soha nem vállalt felelősség, meg az osztogatott kitüntetések garmadája. A szakemberek szerint tavaly csak azért nem omlott össze ez a rendszer, mert akkor aszály volt, de ha most együtt fog áradni a Duna és a Tisza, akkor az érintett országrészeken mindenki kezdheti pumpálni a gumimatracait, meg a -csónakjait, mert nem lesz senki aki segítsen rajtuk. Márpedig a Duna és a Tisza képes elkövetni azt a tiszteletlenséget, hogy együtt lépjen ki medréből. Igaz, ha ebből valamilyen baj származna, Dr. V.Gy.O. máris előkészítette a magyarázatot: nem a Pintér-Bakondi felelőtlen impotencia (tehát Ő maga!), hanem az okozta a katasztrófát, hogy bizonyos “vízgyűjtők” a “mostani” államhatárainkon kívül esnek. S bár elképzelhető, hogy az ottani újmagyarok majd sajtát testük homokzsákként való feláldozásával megpróbálják Szlovákia, Ukrajna és Románia területén belül tartani az áradatot, de ha az ottani magyarellenes, sovén nacionalisták mégis úgy döntenének, hogy inkább a saját vagyonukat mentenék, akkor a magyar kormány sajna semmit nem tehet!

A gazdaság állapotjárúl:

Dr. V.Gy.O.: És a gazdasági helyzet miatt sincs ok aggódni, mert van itt egy egyszerű összefüggés, nevezetesen: ami rossz az érdemes megjavítani. Így a kormányfő interpretációjában a gazdaság teljesítményét eddig nem pörgető jegybankot is ideje volt reparálni. Eddig azonban, ismerte el Orbán, ő személy szerint sem volt abban a helyzetben, hogy a jegybank elnökét meggyőzze vagy rákényszerítse bármire. Most viszont reméli, hogy az új jegybanki vezetés hatékonyabb lesz. “Mert bár néha kétségbe vonják, de tudunk késsel, villával enni”, reagált Orbán arra a műsorvezetői felvetésre, hogy egyes elemzők szerint mértéktartóra sikeredett Matolcsy György MNB-elnök hitelezés-ösztönző programja. Amire egyébként a kormányfő szerint égető szükség van, ugyanis a drog- és a fegyverbizniszt, illetve a nőkereskedelmet leszámítva nincs olyan üzleti tevékenység ma Magyarországon, ami kitermel egy 10 százalékos hitelt. Márpedig a bankok, magyarázta Orbán, nem nagyon adnak 10 százalékos kamatszint alatt kölcsönt a kis- és középvállalatoknak. (nepszava.hu)

szendamondja: Végtelen boldogság tölt el, hogy Viktor Győzövics nem lát okot a tavalyi utolsó negyedévben már 2,7%-os recesszióba süllyedt gazdaság miatt aggodalmaskodni. Ez meg is látszik abban, hogy a KSH legutóbbi, kiskereskedelemre vonatkozó adatait (melyek szerint “már csak” 1,4 százalékos a forgalom viszaesése) az NGM élére állított pótmatolcsy “bíztató”-nak interpretálta. Gondolom, majd ezek a kiskereskedők (és nyomorgó vállalkozók) fognak sorban állni azért a fantasztikus, Matolcsy-Bankos, kedvezményes hitelcsomagért, mely az ő fejlesztéseiket szolgálja állítólag. No, az igaz, hogy Boltos Béla és Szerelő Szabolcs még egészen júniusig gondolkodhat azon, hogy mégis mit fejlesszen egy szűkülő piac mellett, de osztán lesz jó két hónapja (júl.-aug.) arra is, hogy körbekilincselje a pénzosztásra felhatalmazott kerbankokat. Már ha ezek egyáltalán hajlandóak lesznek bele menni egy olyan bizniszbe, mely nekik 2 százalékos marzsot engedélyez úgy, hogy – tekintettel az eddigi tapasztalataikra – azt sem tudhatják, hogy esetleg és netán ezt az egészet … persze visszamenőlegesen … nem írja-e át az újabb “államháztartási kényszer”. … Különösen megkapó, amit Dr. V. Gy. O. a magyarországi “drog- fegyver és nőkereskedelem”-ről mondott. Hogy idehaza maximum ezen üzletágak képesek 10 százalékosnál nagyobb hasznot kitermelni. Gondolom ezzel nem azt akarta köznyílvánosságra hozni, hogy a csúcsra járatott hazai törvényesség és közbiztonság ellenére ilyesmi még mindíg létezik, avagy azt, hogy a kormánya által felvett, általában 9-9,5% kamatozású hiteleket ezen elítélendő és ráadásúl büncselekményeknek számító üzleti tevékenységekbe fektette? Ám ha nem, akkor pediglen felmerül a kérdés: ha ezeken kívül nincs olyan befektetési lehetőség, amely ekkora profitot lenne képes kitermelni, akkor mégis mire fordították az extrakamatos kölcsönöket, s miből, hogyan akarják majd azokat visszafizetni? … Ami pediglen a korábbi Jegybankelnök miniszterelnökileg “személyes befolyásolhatatlanságát”, illetve a mostani “bepörgését” illeti: nos, ez felér a legteljesebb önleleplezéssel, azaz annak beismerésével, hogy az MNB márcus óta Dr. V.Gy.O. közvetlen irányítása alatt áll. Ennek fényében ugyan lehet a “késsel-villával étkezés” civilizáltságának nevezni azt, hogy nem azonnal nyúlták le a teljes jegybanki devizatartalékot, de talán nem kéne a markolókanalas/nyergesvontatós lopkodás ideiglenes elmaradását egyfajta szocializációs csúcsnak beállítani! Mert Dr. V. Gy. O. általános viselkedéséről mindenkinek vannak már alapos tapasztalatai, különösen Brüsszelben!

Pénzügyekrűl, deficitrűl, bankadórúl, rezsicsökkentérsűl:

Dr. V. Gy. O.: Ami az ország pénzügyeit illeti Orbán szerint a 2 százalékos hiány is sok, hiszen a józan paraszti ész a mérvadó, az pedig az mondja, hogy egy büdzsé akkor jó, ha nincs benne hiány. Az persze igaz, dobta be a kormányzati szlogent, hogy Magyarország jobban teljesít mint korábban. Így ha az Európai Unió a tények alapján dönt, akkor Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól. Ám a miniszterelnök szerint nem bízhat benne a kormány, hogy az EU a tények alapján dönt – ugyanis számítani kell rá, hogy a kormány ellenfelei kifejezetten mérgesek. Mert a bankadó és a rezsicsökkentés miatt hiányzik pár tízmilliárd forint a zsebükből, állítja Orbán, aki úgy látja, mindent megtesz a bankok és a közmű-cégek lobbija, hogy a pénzintézeteket terhelő sarcot és rezsicsökkentést eltöröltesse. “Meglátjuk mennyire fertőzte meg Brüsszelt ez a fajta gondolkodásmód”, mondta Orbán. (nepszava.hu)

szendamondja: Azon lehetne vitatkozni, hogy valóban annyira káros-e a kötségvetési deficit, avagy hogy hány százaléknál köll megvonni az egészségesség határát. Szerintem a GDP 3 százalékában megállapított “brüsszeli limit” nem az olyan gazdaságilag és infrastruktúrálisan elmaradott országokra lett szabva, mint hazánk. Ámde ezt az elmaradást (főleg az infrastruktúra területén) az eddig kormányzó baloldali kabinetek alaposan bepótolták … igaz: minden esetben alaposan túlszámlázva. A két Orbán-kormány azonban ilyesmivel (a túlszámlázást/pótmunkáztatást kivéve) nem büszkélkedhet, lévén nagy rakásnyi, fenntarthatatlan, működési deficites mini-, midi- és maxiberuházáson kívül, lényegében nem is csinált semmit. Ámde talán még ezek miatt sem fordult volna a már 2004.(!) óta folyamatosan tartó “Túlzottdeficit-eljárás” a “haragszomrád-és-irgumburgum” fázisába, ha a jelenlegi kabinet mindenféle extraadókkal és kampányhónalj-szagú rezsicsökkentésekkel, meg az ilyen, az EU-t folyamatosan dehonesztáló, szabadságharcos hülyenyilatkozatokkal nem élt volna. … Ami pedig azon bizonyos, pár tízmillárd forintnyi “zsebhiányt” illeti nos, ezekért azok a bizonyos piszokmulti bankok, kereskedőláncok és energiaszolgáltatók valóban dühösek lehetnek (különösen, hogy velük fizetteti ki az Orbán-rezsim a propaganda-költségeit), de a zsebdeficit nem elsősorban náluk, hanem a túlhajtott deficit-csökkentés, meg az agyonadóztatás okán recesszióba hajlott gazdaság leginkább érintett szereplőinél, a kkv.-knál és a zembereknél jelentkezik. Ha nem így lenne, akkor ugyan mirefel köllene az a bizonyos matolcsysta MNB-hitelcsomag? Hacsak arra nem, hogy ezt az EU-s támogatások önrészére is igénybe vehető “nullkamatos” kölcsönt a szokásos Simicska-cégekkel nyalinttassák fel, lévén az Örökös MiniElnök már tavaly nyáron bevallotta: minden állami fejlesztés/beruházás egyetlen forrása az EU-támogatás, azokat pedig – mint tudjuk – akkor is a Simicska-cégek nyerik el, ha nem is pályáztak rá!

A Tákolmány-módosítás brüsszeli vitájárúl:

Dr. V. Gy. O.: Azzal kapcsolatban, hogy két hét múlva vitát tartanak az Európai Parlamentben (EP) a magyar alkotmányos helyzetről, Orbán Viktor elmondta: a hétvégén egyeztet Szájer József fideszes EP-képviselővel, és ezt követően dönt az esetleges részvételéről. A korábbi strasbourgi vitákkal kapcsolatban ugyanakkor – amelyeken ő is részt vett – úgy fogalmazott: az EP “nem egy európai hely”, ugyanis ott a tények másodlagosak voltak, “dühös, dagadt erekkel, vastag nyakkal ordibáló baloldali, liberális, zöld, szocialista képviselők, akik azt sem tudták talán, hol van Magyarország, nyilvánvalóan nem olvasták azokat a jogszabályokat, amelyeket bíráltak. De egy dolog biztos volt, gyűlölnek valamilyen okból bennünket”. (nepszava.com)

szendamondja: Nos arról, hogy Brüsszelben (netán Strassbourgban és másutt) ki szokott magyar ügyeket illetően dühösen, dagadt erekkel és vastag nyakkal gyűlölködve ordibálni, arról erősen megoszlanak a vélemények. Tény, hogy ilyen magatartást nem ő …

… nem is ő …

… de még nem is ő (aki kétségtelenül tud indulatos is lenni) …

… hanem ő …

        

… szokott tanúsítani. Igaz ugyan, hogy a cipőjét még soha nem vette le, s azzal nem kezdte verni a brüsszeli pulpitust, de mind tudjuk: a fejlődés akkor sem állhat meg, ha az történetesen retrográd. Ugyanis nem Barroso az, aki folyamatosan olyan törvénytervezeteket (elfogadás után) küld Orbánnak, melyek szándékosan meghamisítottak, akaratlagos fordítási “hibákat” tartalmaznak. Nem Merkel asszony az, aki mindent megígér Orbánnak, aztán szarik azokat betartani, majd ezek után még a saját szíjjártójával le is “szegény”-ezteti őt. És nem a “Vörös Danny” az, aki a saját “közszolgálati” sajtósával szándékosan meghamisíttatja Orbán televíziós sajtótájékoztatóját, majd közvetlenül ezután még pedofilnak is nevezteti. Abban Viktor Győzöviccsel tökéletesen egyetértek, hogy az EP “nem egy európai hely”, csakhogy ez azóta igaz, hogy az Állampárt, meg annak széljobber segédcsapatának “EU-képviselői” betették oda a túlfizetett és agyonköltségtérített valagaikat, meg amikor ő ottan megjelenik és előadja az idióta “ide-a-pízt-a-jóbüdös-kurva-anyátokba!”-típusú szövegeit. Így osztán megértem azt is, hogy mostanság nem nagyon akaródzik nekije a brüsszeli Tákolmány-vitán részt vennie, s előtte a lecsúszott erkölcsű, tákolmányozós haverját kéri fel némi hangulatfelmérésre.

Ha pediglen Getmájer Józsika aszongya neki, hogy “Vezérem! Inkább ne gyere!“, de itthon sem teccik a környezet (mert mondjuk ippeg ár- és belvíz van, amit látni sem akar, pláne tenni ellene valamit!), akkor javaslom, keresse fel azt, az ezek szerint “jóval európaibb” haverját, …

       

… akivel közösen oly’ gyönyörűséges módon baltázta el Magyarország erkölcsi részvényeit a Bakui Becsületbörzén!

… és ezt …

szendamondja!