Mosoly és vicsor

Véget értek a mézeshetek Colleen Bell és Szíjjátó Péter között. Az USA budapesti nagykövete tegnap a Corvinus Egyetemen alaposan belenyilatkozott a nagy magyar sötétségbe, de a Küküminiszter rögvest rácsapott a szájára. … A mosoly- után jön a vicsordiplomácia. … Szokás szerint.

Colleen Bell tíz hónapja áll az Egyesült Államok budapesti képviseletének élén. Ezen idő alatt szavát se nagyon lehetett hallani, s ha mégis, hát koránt sem olyasmikről beszélt, mint az emlékezetes André Goodfriend ügyvivő (áldassék az ő neve!). Ebből sokan vonták le azt a következtetést, hogy Amerika valójában az Orbán-kormány túlzott orosz-barátsága miatt orrolt meg Budapestre, azaz az állami szintre emelt (és legalizált!) korrupció, valamint az egyre nagyobb demokrácia-deficit washingtoni emlegetése pusztán “nevelő” célzatú volt. Hiszen lám: amint Orbánék beálltak az amerikai külpolitika fősodrába, rögvest megszűntek a kritikák is.

Ezt a nézetet hangoztatta maga a Küküminiszter is. Néhány hete még azt találta előgomolyogtatni az orra alatt hordott ánuszrózsájából, hogy milyen szívélyes manapság a viszony a két ország között. Hogy minékünk Ámerika az egyik legfontosabb szövetségesünk. Hogy mennyire egyetértünk mindenben. Hogy milyen jól tudunk együttműködni. Különösen azóta, hogy az izgága Goodfriend helyére végre Bell nacssszony került (akinek a jobb karját – amolyan vidéki nemes módjára – ujjhegytől hónaljig nyalintott végig a hazai, habonyfinkis propaganda).

Ezerrel ment tehát a mosolydiplomácia. Bell asszony hallgatott, nem ütötte bele az orrát a Nagyfiúk, tehát a Helyi Vagány Csávók dolgába, azaz: néhány gesztussal sikerült kikerülni az USA látóköréből. Orbánék így megnyugodva dőltek hátra: ez is “csak egy nő” (azaz: “hülye picsa“), vele sem lesz nehezebb boldogulni, mint a szintén politikai kinevezett Kounalakis-szal, ergo: minden verihepi és kúl, a biznisz meg júzsual.

Tegnap azonban beütött a krach! Kolín betipegett a Korvinuszra, s ott fél órán keresztül sorolta azokat a súlyos kifogásokat, amiket nemrég a Gúdfrend, azelőtt meg a Klintonné mondogatott. Aljas és nagyhatalmi módon felkorbácsolva ezzel a Szeretett Vezető, a Don Vittorio-vá felkapaszkodott Alcsúti már gyógyszeresen is egyre nehezebben karban tartható kedélyállapotját.

Ezt nem lehetett szó nélkül hagyni! Ezér’ osztán a Küküminiszter rögvest (azaz fél nappal később) előkapta plajbászát és alákanyarintotta a nevében kiadandó, de a Hazugságügyi Minisztériumban megfogalmazott Nyilatkozatot. Ennek lényege pedig az, hogy “Mi, a Zország” (tehát “Ők, a Maffia“) már rohadtul unjuk, hogy mindenféle, az Óperenciás tenger túlpartjáról érkezett, megélhetési migránsok belepofáznak a dógainkba. Fogjad fel mán végre kisanyám, hogy mink nem vagyunk gyarmat USA-tagállam, mink az ilyesmiket Brukselles-sel szoktuk megbeszélni (azt is – meg az akadékoskodókat is – elküldtük a Halál véreres faszára! Nem is egyszer!). Tehát be lehet fogni, a jenkiknek sem/nem osztottunk lapot!

Hogy az a jóbüdöskurvaanyádat neked is, te hülye szuka, meg a nigger főnöködnek is … grrr! Kábé így vicsorog most az eddig mosolygós magyar “diplomácia”, a miniszterelnöki végbélnyílásba fejjel beszorult “vezetője”. Szokása szerint.

Mert ugyi ennek a bizonyos “Magyarországnak” az a “barátja”, aki nem teszi szóvá az Állammaffia viselt dolgait. Sőt, alkalmatlanságából, butaságából (J. Daul az Európai Néppárt elnöke), saját pecsenyéjének rövidlátó sütögetéséből (H. Seehoffer bajor miniszterelnök) kifolyólag politikai, az alkalmatlan, rövidlátó, hataloméhes magyar MiniElnök díszes társaságának pedig pénzügyi támogatást (pontosabban: arra utaló ígéretet) nyújt (V. Putyin). Ellensége viszont bárki, aki számon kéri “rajta” a sorozatos szószegéseket (Európa szinte valamennyi unós és nem uniós államának vezetője, minisztere), a rendszerszintű korrupciót, a pillanatnyi érdekek vezérelte törvényhozást, a demokrácia sárba tiprását (C. Bell), vagy a legelemibb, vállalt kötelezettségek betartását (A. Merkel, akinek egy bizonyos országszerte világhírű, nemzetbiztonsági szakértő – neve, ha volt is, csupán áruvédjegy! – szerint rögvest le köllene mondania, mer’ itten most “háború van”, azt pedig nők még soha nem nyertek meg! … I. Erzsébet, Nagy Katalin, G. Meir, I. Gandhi, M. Thatcher … soroljam még? Vagy vegyem számba a “győztes” fiúkat? … pl. Hitler, Horthy, Mussolini, Szadat … köll még fődilaci?).

Ámde ezt a posztot most nem (csak) azért írom, hogy ismételten rámutassak a NER, no meg az azt uraló, abból hasznot húzó alakok végtelen silányságaira, notórius hazudozásaira, gerinctelenségére. Ez közismert! Mindnyájan tudjuk, miféle alakokból lett itten “befolyásos üzletember”, sőt, “nemzeti nagytőkés” (lásd: A. G. Vajna, meg a mostanság vele a TV2-ért csatározó/trollkodó Simicska L.!), “politikus”, azaz országgyűlési képviselő, ilyen-olyan államtitkár, miniszter és miniszterelnök, ház- és köztársasági elnök (utóbbi kettő esetében az “zemúthuszonötév” kimagaslóan mélypontja Kövér és Schmitt), avagy alkotmánybíró (pokoli a leépülési névsor Stumpftól Balsaiig!).

Itt és most nem (csak) erről akarok írni! Nem (csak) arról, hogy miként lehetett meggyalázni történelmünk kevés nagyjának nevét/emlékezetét. Mondjuk azzal, hogy az állami és uniós fejlesztési pénzek nettó ellopását szolgáló projektet a saját jövedelmét az országnak felajánló Széchenyiről nevezik el. Hogy mondjuk Károlyi és Göncz székébe egy schmittpál, Batthyány és Wekerle posztjába egy orbánviktor, Deák padjára pedig egy lázárjános, avagy egy rogánantal tehette bele a korrupciótól és emberi silányságtól/ócskaságtól bűzlő ülepét. … Hanem RÓLUNK!

Arról akartam írni, hogy miféle silány alakok vagyunk MI. Arról, hogy ezek a szubhumánok csakis azért ülhetnek a nyakunkon és szívhatják parazitaként a vérünket, tehetik tönkre a renoménkat és a gyerekeink/unokáink jövendőjét, mert mi hagyjuk. Miért? Mert ez a mi Túlélési Stratégiánk, ez a történelmileg belénk rögzült “Kollektív Emlékezet/Tudat“.

Mi nem szólunk bele a Hatalmasok (az “Uraknak”) dógába. Ők törvényeket erőltetnek ránk, amiket mi meg kikerülünk. Tehetjük, ha hagyjuk “Őket” hatalmaskodni, lopni tőlünk szinte mindent. Cserébe ők is elnézik nekünk a mi törvényszegéseinket. Ezeket kizárólag lázadás idején kérik rajtunk számon. Két ilyen között pedig megsüvegeljük azokat, akiket igazából lenézünk, egy-egy bottal sem piszkálandó darab szarnak tekintünk (joggal!). De megtanulunk mindegyikkel együtt élni. Ahogyan a tömeggyilkos, áruló Kádárral, úgy a minket toprongyig kifosztó Orbánnal!

Valljuk be őszintén: EZEKKEL IS megtanultunk már együtt élni! Jó nekünk a pöcegödör bűzlő, de langyi melege! Nincs nekünk szükségünk Szabadságra, csak amit az Állam, azaz az Uralkodó ad nekünk. Ha ez meg kevés (vagy túl sok, amit elvonni akar tőlünk – lásd: a netadó elleni tüntetés!), akkor lázadunk. De csak addig, amíg a langyos pocsolyába vissza nem kerülhetünk … hogy együtt brekegjünk időnkét a Főbékák ellen. Kiknek nacionáléja, embersége, alkalmassága egyáltalán nem érdekel bennünket!

Csak az, hogy zabálhassunk és brekeghessünk, no meg hogy mindig legyen kit/kiket lenéznünk, gyűlölnünk!

… és ezt …

szendamondja!

Tuareg írásai itt!

Advertisements

2 hozzászólás on “Mosoly és vicsor”

  1. anonymandonymand szerint:

    Kedves szendam!

    Megint beletrafáltál.
    “Nincs nekünk szükségünk Szabadságra, csak amit az Állam, azaz az Uralkodó ad nekünk.”

    • szendam szerint:

      Gondoltam, hogy elnyerem a tetszésedet. Àmde tudod, hogy ezzel a poszttal (is) mennyi ellenséget szerztem magamnak?
      Itt az a módi, hogy a tükröt törjük össze, ha nem tetszik, amit benne làtunk.
      De ezt Te is tudod.
      Köztàrsi üdvözletem.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s