Nekik sem világos!

Mi van bajtárs?” – kérdezte Tuskó Hopkins az Igoriból vele együtt menekülőt Rejtő Jenő “A három testőr Afrikában” című regényében. “Uram! Itt már nincsen semmi!” – válaszolta a haldokló Nagy Levin. … Hát ez az, amit a magát “ballibnek” és “értelmiségnek” nevező “elitalakulat” valahogy képtelen felfogni. Cselekvés helyett csak a duma és a Vonakodás.

Tegnap újra “meg volt” a szokásos Szárszó. Ezt a “bulit” már 1993 óta rendezi meg minden esztendő nyarán Farkasházy Tivadar a saját, balatonszárszói nyaralójának kertjében. Itt gyűlik össze a magukat demokratikusnak, baloldalinak és liberálisnak (no meg főleg értelmiséginek) nevezők krémje: pártfőnököktől kezdve, filozófusokon át a különböző szakértőkig. Egyetlen találkozó sem múlt el eddig, hogy azon ne hangzott volna el egy-egy magvas gondolat, programadó beszéd.

Az idei Találkozón is volt néhány résztvevő, aki határozottan jó dolgokat mondott. A vegytiszta (tehát humanitás szempontjából “steril”) közgazdászok által vehemensen utált Garantált Alapjövedelemről például Bánfalvi István a LÉT munkacsoport vezetője fejtette ki véleményét. Szerinte ez ugyan tényleg megterhelné az állami költségvetést, de mindössze KÉT százalékkal, s ezzel Magyarországon megszűnhetne a nincstelenség. Csatlakozott hozzá Pogácsa Zoltán, aki szerint a többkulcsos szja visszaállításával, az offsórózás megakadályozásával simán ki lehetne “termelni” ennek költségeit. (Teszem hozzá: a “közbe’szerzések” szokásos túlárazásának, illetve az áfa-csalások megelőzésével e pénz dupláját is elő lehetne teremteni. … Még maradna is. … Bőven!)

Később jöttek az “elemzők”, akik másról sem tudtak beszélni, mint a Jobbikról. Az “uruszágot” veszélyeztető Rettenetről, ami szerintük annak köszönhető, hogy úgy a Fidesz, mint az MSZP sikeresen belavírozták egymást a “lejárt szavatosságú pártok” kategóriájába. Így osztán még az egyetemi ifjúság is inkább a Vonabandában látja a mostani kátyúból kivezető utat, mint az úgynevezett “demokratikus baloldalban”. Ez pedig azért szörnyű, mert Karsai László történész szerint az egész Jobbik-előretörés lényegében egyet mondhat mindenkinek: “Meneküljetek!

Menekülni? Ugyan miért?! Hiszen van itt civil ellenállás a Diktatúrával szemben! Az egy másik kérdés, hogy az orbánilag fizetett Hivatásos Ellenzék ezekről nem akar tudomást venni, és nem is támogatja azokat. Pedig itten alig pár napon belül gyűlt össze közel 30 millió forint a gusztustalan kormánykampány ellenplakátolásaira! Pedig itten “pártnélküli” szabadcsapatok vonulnak fel, hogy letépkedjék, illetve lemázolják az ordenáré óriásragaszokat.

Ők nem akarnak menekülni. Ők azt akarják, hogy “EZEK” meneküljenek, nekik meg legyen egy normális, élhető országuk. Ők azt akarják, hogy végre ismét legyen például egy működőképes állam- és közigazgatásuk. Nem olyan, ami a horribilis adóztatás ellenére sem képes fél éven belül anyakönyveztetni egy Dániában született magyar csecsemőt. Avagy ki van a gálájuk attól, hogy ugyanezen időn belül egy Angliában napvilágra jött gyerkőc nem kaphat idehaza közegészségügyi ellátást (bár arra jogosult lenne!), mert a lusta (részben alul-, részben meg túlfinanszírozott) Hivatal képtelen kiállítani neki egy TB-kártyát. Egy olyan országban szeretnének élni, ahol a kancelláriaminiszter nem mond olyanokat, hogy “Riasztó állapotban van az állam“, mert túl nagy, tehát mozgásképtelen, s így – mivel semmi nem működik, mert itten a nyomoron, a korrupción és a basáskodáson kívül nincsen már semmi – menekülnek INNEN a Zemberek!

*

*

Ezek a Zemberek azt akarnák, hogy végre legyenek Valakik! Valakik, akik képesek összefogni az általános elégedetlenséget. Akikről el lehet hinni, hogy nem Orbán kottájából és az általa folyósított Közpénzből “játszanak”. Hanem olyanok, mint pl. “Kétfarkúék“, akiknek három nap alatt majd’ 30 milla gyűlt össze a számlájukon, holott csak a tizedét akarták. Akik bebizonyították(?), igenis létezik még valamiféle szolidaritás. Akik (bízom benne) bebizonyítják, hogy a közadakozásból összegyűlt “stexet” igenis arra fordítják, amire kapták! … Nem pedig megfújják/lenyúlják, mint például azt a Maffiapárt a Vörösiszap-ügyben is tette.

Nem köllene itten senkinek sem a Jobbik (vagy csak annak a néhány ezernyi “véglénynek”), ha lenne Alternatíva. Ha lenne hiteles ellenzék. Ha lenne egy olyan mozgalom, mely tényleg tesz is valamit, nem pedig csak Szárszón vakargatja az intelligens … köldökét, s hőlágyulás közben mondogat valami “okosat”.

A jeles egybegyűltek között azonban ott volt Heller Ágnes is. Ő volt az egyetlen, aki megtalálta a Választ! A választ arra, hogy esetleg és netán-tán miként lehetne kilábalni ebből az egyre ragacsosabb és bűzösebb mocsárból, melyet az ostoba választó passzívan aktív közreműködésével Orbán (és Vona-Zazrivecz) csinált ebből az országból. Szerinte (lásd itt!) “… éppen minden idők legszomorúbb szárszói találkozóján veszünk részt. (…) aktuálisan pusztulásba vezetik a Hungarowings gépét“. Ezért osztán most “… nem egy karizmatikus vezetőre, hanem egymillió igaz hazafira van szükség“. Ugyanis “Ma a hazafi az, aki mindent háttérbe szorít a haza üdvével szemben. Párthűség helyett vannak fontosabb dolgok, ma hűtlenek lehetünk a pártunkhoz, ha azt hisszük, ez az ország javát szolgálja. Különböző világnézet nem lehet akadálya az összefogásnak!

Dicsőség Heller Ágnesnek! Gyalázat azoknak, akik nem akarják felismerni a Helyzetet! Megvetés azoknak, akik még MOST IS a saját pecsenyéjüket sütögetik!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

A siker titka

Tegnapi tudósításában azt írja egy belga napilap, hogy a magyar kormánypártot a “legjobboldalibb elemei” kerítették hatalmukba. Így aztán, míg az elveszett népszerűségét igyekszik visszaszerezni, tehát “a szélsőjobbot kergeti, végső soron ő maga tart majd neki bakot”.

Olvasom a “La Libre Belgique napilap vasárnapi, a magyarországi helyzetet taglaló cikkét és csak bólogatni tudok. A tudósító szerint mióta a Maffiapárt pont a Jobbikkal szemben bukta el a Tapolcán rendezett időközi választásokat, teljesen elbizonytalanodott, s kétségbeesett kísérleteket tesz arra, hogy visszaszerezze legalább azon híveit, akik a szélsőjobb táborába igazoltak át. Ennek köszönhetőek az Orbánfő által a köztudatba bedobott, egyre hajmeresztőbb ötletek/témák. Olyanok, mint például a primitíven demagóg, bevándorlóellenes “konzultáció”, avagy a legutóbbi, a “halálbüntetés napirenden tartása”. Orbán ezzel akarja bebizonyítani, hogy Szervezete továbbra is “a zemberek pártján áll”, politikájában és kommunikációjában változatlanul a “vox populit” képviseli, tehát a Párt maradt ami volt, minden látszat ellenére.

Körülbelül ugyanerről hadovált a Vezér Jobbszéles Gábor TahótévéjénekMélymagyar” című műsorában is. Bajerzsóti megértő bólogatásaival kísérve azt állította, lényegében nem a Maffiakormány politikájával van a gond, nem ez okozta és okozza a mostanában (hónapok óta!) tapasztalható népszerűségi zuhanórepülést, hanem a “tájékozódási zűrzavar”, meg az, hogy a Maffiapártban “háttérbe szorult a mozgalmi jelleg”. Utóbbi annak következménye, hogy már ötödik éve “kormányoznak”, azaz az ország ügyeivel és nem a Párt “gondozásával” foglalkoznak (“Magam is többet vagyok miniszterelnök, mint pártelnök.” – ímé egy orbáni “önkritika”!), de ez most meg fog változni, s jobban fognak odafigyelni az “iránymutatásra”.

Ugyanez vonatkozik a Szavazótáborra is. Körükben azért van most elbizonytalanodás, mert a Párt (nem a Qrmány!) elveszítette médiahátterét, így most, azoknak a bizonyos “Zembereknek” nincs lehetőségük a tájékozódásra, nem kaphatnak autentikus forrásokból származó pontos információkat a kormány és a párt tevékenységéről. A médiavesztés oka pedig az, hogy az eleddig támogatólag fellépő orgánumok tulajdonosai (Simicska nevének említése kínosan kerülve!) egytől egyig “nagybirtokosok”, akik most azért érzik sértve magukat, mert a kormány politikája a kis- és középbirtokok kialakulását támogatja (masszív plafonnal rendelkezik az Echo TV stúdiója!).

Ámde mostantól Új Korszak következik! – állította a “miniszterelnök”. Nagyobb gondot fognak majd fordítani a Párt ideológiai gondozása (lásd: mozgalmi jelleg!), s szorgalmazni fogják a médiaháttér ismételt megteremtését. Utóbbiban sajna “a kormány nem tud segíteni”, de ösztönözni fogja, hogy a Közeli Vállalkozók a zsebükbe nyúlva mozgósítsák a jobboldal “szellemi kapacitásait”, mint ahogyan azt a derék Liszkay nertárs is tette, a “zászlóshajónak” szánt “Napi Gazdaság” megvásárlásával és politikai lappá való átformálásával.

Ámde van egy kis “bibi”, s erre a belga lap újságírója is kitűnően ráérzett! Az nevezetesen, hogy az elpárolt egykori hívek nem azért sétáltak át a Jobbik táborába, mert a Maffiakormányt ideológiailag “puhapöcsűnek” ítélték. Őket visszaszerezni a Náciktól lopott témák “napirenden tartásával”, illetve “nemzeti konzultáció” szintjére emelésével lehetetlen. Hiába szónokol a Führer a halálbüntiről szóló vita “legitimitásáról” (ez már olyan rémes volt, hogy még Zazrivecz sem röhögte el magát az erre reagáló sajtótájékoztatóján, csak szánakozott!), ha az első brüsszeli irgum-burgum után fülét-farkát behúzva retirál. Hát miért venné meg az “Újjobbikos” ezt a töltelékanyagokkal, természetazonos aromákkal és színezékekkel ellátott, tartalmatlan, utángyártott Másolatot, amikor ott van nekije az Eredeti, gárdista-csomagolású Termék? (Mátyás Győző kitűnő észrevétele – lásd itt!). Körömpörkölt szójából, paprika és hagyma nélkül, álá Habonyárpi? Ugyan ki eszi ezt meg?!

Előadhatta volna ezt persze úgy is, mint a kaposvári gyilkosság okán méltán felindult politikus, aki legszívesebben enkezével venné vérét az elvetemült tettesnek. Csak hát ez nem kizárólag azért lehetetlen, mert kötnek bennünket a nemzetközi egyezmények, hanem civilizáltak is vagyunk. Ez még (talán) hiteles is lehetett volna, no de az ízig-vérig műveletlen bunkókból álló jobboldali “szellemi kapacitás” idáig már nem terjed. Csak a hazug lózungok hangoztatásáig, az alantas ösztönök gerjesztéséig. Ettől meg a Bizonytalanok táborába átbitangoltaknak van hányingerük.

Mert ez a Gond! A Stílus! Az az elképesztően pofátlan Arrogancia, az a gátlástalan Hazudozás, az a mértéket nem ismerő Lopás, amit nap nap után tapasztalhat itten már mindenki. Az is, aki az egyébként a “törvényesen” elcsalt “Választásokon” csakis a Ballib oldal (némileg jogos) utálata miatt szavazott a Maffiára. Az ő orrukat is erősen facsarja már a kormányzásnak nevezett nettó Korrupció bűze. Hiába húzzák fejükre a pártelkötelezett média legmodernebb gázálarcát, a szag átható és áthatoló. Beleivódik ruhába, hajba, bőrbe – lemoshatatlanul.

Még hogy azér’ nincsen támogató média, mert a tulajok megsértődtek. Megsértődtek, mert a kormány a kis- és középbirtokosokat támogatja, nem pedig a nagyokat. Hát ha ezek az “urak” tényleg ekkora grófok, akkor vajon kinek köszönhetik azt? Ki csinált belőlük nagybirtokost? (“Ha valaki azt meri mondani, hogy ezért is Agyurcsánybajnai Ahibás, azt lelövöm!” – mondotta volt minap a kocsmában egyik, a Fideszből és Orbánból alaposan kiszeretett ismerősöm.) Nem beszélve arról, hogy ezek szerint Mészáros Lőri, Orbánné Lévai Anikó, valamint a Tiborcz és a Flier családok lennének a “kis- és középbirtokosok”? Felcsút és Bicske között szinte nincs egy morzsányi föld sem, ami ne az övék (tehát Orbáné) lenne! (Ami meg mégse, hát abból kilopják a fát, a kárt pedig a Károsulttal fizetteti meg a Maffiahivatal!)

Osztán kiknek is kéne kifizetniük az Újfideszes Médiát? A “közeli” vállalkozóknak? És mégis kik lennének ezek, meg miből fizetnének? A Példakép (Liszkay) miből is vásárolta meg (a szintén “közeli” Századvégtől!) a Napi Gazdaságot? Abból, amit Simicskától kapott lelépési pénzként. Simicska miből fizetett? A Maffiakormánytól közbe’szerzéseken kapott lóvéból! Tegyék ezt a Többiek is? (Kormány közlemény: “Tájékoztatjuk az Érintetteket, hogy a Hűség- és Védelmi pénzek befizetése ezúttal a Médiakasszánál történik!”) Osztán majd kapnak egy kis állami hirdetést közpénzből? Mert “a kormány nem tud segíteni”? Igen? Akkor mi a fenének köllött 80 milliárddal kitömni a “Köztévét“? Hja, nem nézi senki! Pedig már lassan elfoglalja mind a hat, ingyenesen fogható csatornát! Akkor majd pont a fizetős sávba rakott újfideszes tévét fogja bámulni Juliska néni. Jancsi bácsi pedig serényen olvassa a Napi Gazdaságot … hátul, a pottyantós budiban. Ugye? És kiknek is kéne a zsebükbe nyúlniuk? Avagy inkább: kik is vannak ez alól felmentve? Az Ország Gázszerelője? A Fővilágító Vejkó? Akik már elérték a “Közgépes magaslatot“, tehát olyan pályázaton is nyernek, amin el sem indultak. Nekik nem kéne fizetni? Mer’ a Valódi Tulaj egyszerűen utál egy fillért is a Közösbe tenni? Csak onnan kivenni! (“No, majd jön a Jobbik és jól elkeni a szájukat!” – hangoztatta fentebb említett kocsmai ismerősöm, mire egy másik csöndesen csak ennyit válaszolt: “Ettől sem fog a Jóisten megmenteni minket.“)

Ilyen és ehhöz hasonló szövegeket hallok manapság a kocsmában. Főleg és elsősorban egykorvolt fideszesektől, kikből mára vagy Meghasonlottak, vagy Zazriveczisták lettek. Nekik kéne most Orbán és a Maffia helyett a Megélhetési Bevándorlókat gyűlölniük. Ámde kik is lennének ezek? Netán azok akik a zöldhatáron átgyalogolva “veszélyeztetik” azt az izét, amit Orbán is mondott? Akikből még dzsihadista terroristák is lehetnek? Kik közül néhányan kalasnyikovot ragadva lemészárolhatják mondjuk a “Hócipő“, avagy a “Heti Hetes” szerkesztőit? Azok, akik enmaguk és családjuk életét féltve több száz eurót fizetnek az egyébként magyar nemzetiségű szerbiai embercsempészeknek? Hát a kormány nem is tűri a konkurenciát! Ide csak az jöhet be, akik a Maffia offshore cégei által árult Letelepedési Kötvényeket vásárolták meg, avagy Moszkvában Kiss Szilárd nertárstól, a quaestoros Tarsoly “úr” (no meg a “Küküminiszter“) barátjától, üzlettársától a schengeni vízumokat!

De mi van akkor, ha ez sem jön be? Akkor melyik lesz a következő Célcsoport? Kiket köll majd hithűen utálnunk később? E kérdésre kedvenc mozgalmam, a “Kétfarkú Kutya Pártja” szinte azonnal megtalálta a választ:

Jót is röhöghetnénk rajta, ha ez csupán egy vicc lenne. De sajnos nem az. Ez a szomorú valóság még akkor is, ha igyekszünk elzárkózni annak tudomásulvételétől! Az országot egy olyan elvetemült, amorális társaság tartja a markában, amely semmitől nem riad vissza. Amelynek semmi nem drága, ha a Hatalomról és az ebből származó Vagyonosodásról van szó! Amelyik mindent lenyúl, mindent az uralma alá hajt: alkotmányos intézményektől kezdve az iskolákon át a hálószobákig.

Stanisław LemKiberiáda” című robotmese-gyűjteményében az egyik történet arról a “kiberállamról” szól, mely fölött Fukari király uralkodik. Ő annyira pénzéhes, hogy minden elképzelhető és el nem képzelhető jövedelemforrásra kiterjesztette a Kincstár hatalmát. Így például még a hazaárulást is “államosította”! … No, körülbelül itt tartunk mi is!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Tapolcai tanulságok

A “Baloldal” számára a tapolcai események tanulságai öléggé egyértelműek: a) párttag jelölttel képtelenség győzni; b) szocik kezébe kampányirányítást adni nem lehet. … Ennyi!

Mi a bajom a tapolcai választáson tegnap elhasalt Pad Ferenccel? Lényegében semmi. Előélete alapján rendes, becsületes embernek tűnik, aki normális körülmények között valószínűleg simán “hozta” volna a körzetet. Melyek lennének ezek a “normális körülmények? Végtelenül egyszerű: a) tisztességes választási törvények; b) általános elégedetlenség (tehát kormányváltó hangulat); c) felelősen mérlegelő választók (tehát “polgári mentalitás”); d) jól kiválasztott jelölt; e) kitűnően irányított, hatásos kampány, lelkes aktivisták támogatásával. Nos, itt a “b” pont kivételével egyik feltétel sem állt fenn.

Azt mindenki tudja, hogy idehaza a választási szabályokat mindenféle jelzőkkel illetni lehet, kivéve azzal, hogy “tisztességesek”, tehát minden induló számára egyenlő esélyeket biztosítóak, s a “népakaratot” híven tükrözőek lennének. (Csekély a kéj, hogy ez most pont a maffiapárti jelöltet “szívatta” meg.) Az is köztudomású, hogy létezik az általános elégedetlenség, tehát a kormányváltó hangulat is. Ámde nincsenek felelősen mérlegelni képes polgárok: itt az elsöprő többség (még maga az “értelmiség” jelentős hányada is) “zsigerből”, tehát indulati/érzelmi alapon voksol mindig valami “ellen” és nem “-ért”. Ezek nagy része pedig – a véleménykutatások szerint – hónapok/esztendők óta “kóborol” céltalanul, nem találván számára megfelelőt a “hivatásos” pártkínálatból azaz egy, a civil mozgalomból kialakuló hiteles Új Erőre vágyik. (A fasorban nincs ilyen még, de lehetne érte tenni netalán!)

Tulajdonképpen ezt “képezték le” a tegnapi, tapolcai eredmények is. Lehet “riasztónak” mondani a Nácik 35 százalékát és “érthetetlennek” a Maffiások 34-ét, valamint “megmosolyogtatónak” a Szocik 26 percentjét, de azért nézzünk már a számok mögé is! A részvétel mindössze 38 százalékos volt, így az összes jogosultra vetítve náciék 13,3, maffiáék 12,9, szociék pedig 9,88-at “kaszáltak”.

Ez pedig pontosan az, amit a véleménykutatók már régóta hangoztatnak: a három párt nagyjából egyenlő arányban osztozik az “aktívak” táborán, kiknek jó kétharmada jobbra “hajlik”. De azt is, hogy az országos átlagot (sorrendben 18, 21 és 14 százalék) tekintve mindegyikük alulteljesített. Avagy (és ez a valószínűbb) felülreprezentált, azaz választóik között sok a “szájhős”: a “kocsmajobbikos”, a “hazudós” és/vagy “kiábrándult” fideszes, az “úgysemfogunknyeri” szoci. Tehát ha valóban mindössze ennyi ezen “politikai” szervezetek mozgósítóképessége/támogatottsága akkor itten tényleg komoly bajban van … az ország és a társadalom!

Pad Ferenc tehát minden erénye ellenére alkalmatlan jelölt volt. Azért, mert párttag, mert szorosan kötődik a tényleg leszerepelt MSZP-hez. Kész Zoltán veszprémi, február 22.-én abszolvált “diadala” az, ami ezt híven bizonyítja. Nem köll semmi más az egymással egyébként szorosan összefonódó “jobboldal” két szervezetének legyőzéséhez, mint egy hiteles személyiség, akit a “frontvonalban” lelkes civil aktivisták támogatnak, a háttérből pedig az odakozmált hivatásos ellenzék. Ekkor, de csakis ekkor lehetséges az “Orbánváltás“, a “Vonátlanítás“!

Miért nem volt ez lehetséges? Mert az MSZP-ben, pontosabban a Vezetésben még mindig él a nagypártiság emléke. A beléjük ivódott “szoclovi reflex” szerint ugyanis, ha ők “engedtek” Veszprémben, akkor Tapolca már nekik “jár”. Ha az előbbi esetben ők nyelték le a “békát”, akkor most ugyanez a korábbi partnerek “kötelessége” (csak a DK tette meg nekik ezt a “szívességet”!). No nem azért, mert ezt tényleg így van, s mert Pad Ferenccel a körzet abszolút nyerő lett volna. Tisztában voltak azzal ők, hogy ez nem igaz! Hanem azért, hogy ezzel helyreálljon a Pártvezetés “tekintélye”, kompenzálva legyék a “Pártimázs”, a “Politikai Egó” korábbi “sérülése”. Meg is kötötték hát az “Alkut”, no meg a pártebet a pártkaróhoz, s osztán nekiláttak “kampányolni”. … Siralmasan!

A tapolcai körzet három nagyobb és rengeteg kistelepülésből áll. Ráadásul inkább “jobbra húz” az egész. A Maffiapártot a plébánosok, a Nácikat pedig a helyi, véres szájjal cigányozó/zsidózó/komcsizó “kocsmaaktivisták” segítik. Ha itt egy “balos” nyerni akar, bizony fel köll vennie a kampánybakancsot és körbetalpalni az összes települést. Egy olyan Jelöltnek, aki nem kötődik egyik lejáratódott szervezethez sem, ráadásul elmondja az Igazságot is.

Az Igazságot arról, hogy ez a “Fidesz” nevezetű Izé csupa közpénzen alaposan megtollasodott, s immáron egymással is marakodó gerinctelen, amorilás alakok társasága. Ezeket meg az ország egyetlen nyilvántartásában sem szereplő, hivatalos jövedelmet sehonnan nem szerző, ámde a “fényevés” ellenére giccses Gucci-táskát cipelő “tanácsadók” veszik körül. No meg olyan “üzletemberek”, akik adómentes kaszinókoncessziókat, pályáztatás nélküli állami földeket kapnak, a Felügyelet orra előtt (és beleegyezésével!) simlis pilótajátékot űző cégeikben közpénzek “parkolnak” törvénytelenül, s ha bedől ez az egész, akkor azt a vétlenekkel fizettetik ki (mint mindig!). A “kormányfő” pedig berni nagykövetté nevezi ki a személyes bankárját/brókerét, kinek legfontosabb feladata, hogy felügyelje a “miniszterelnök” Svájcban bejegyzett “energiakereskedő” cégét, mely azért tud immáron esztendők óta 50-100 milliárdos tiszta profitot “termelni”, mert a magyar (maffia)állam ehhöz minden “segítséget” megad neki!

Az Igazságot arról, hogy ez a “Jobbik” nevezetű Izé eredetileg csupán e Maffia szatellitszervezeteként indult, de most, hogy hiénaként megérezte azt a bizonyos “szagot”, igyekszik annyi előnyt biztosítani magának, hogy a következő “választásokon” (2018) a Nagyfőnök, Don Vittorio (esetleg utóda: Don Dzsoni) már kénytelen legyen minimum egyenlő részesedésű üzlettársat csinálni belőle, beosztottjai pedig kellő méretű “piacot” kaphassanak  (“üzlet”=”közpénzlenyúlás”). Arról, hogy ezt az “alakulatot” is kétes egzisztenciák, alpári alakok hemzsegik körül (belül). Akiket (legalább) egy külföldi kormány finanszíroz annak érdekében, hogy az ország érdekei ellen tegyenek meg minél többet (akárcsak az “Anyapárt”). Mindezt pedig a “nemzeti elkötelezettség” molyszagú gúnyájába, a “cukiság” bűzzáró díszcsomagolásába bújtatva.

Az Igazságot arról, hogy az ő megválasztásával ugyan ez a Bűnbanda nem fog eltakarodni az ország vezetéséből, de kapnak egy komoly figyelmeztetést, miszerint ebből már mindenkinek elege van. Akkor pedig talán végre mélyebbre hatol bennük a Veszélyérzet. Akkor talán nem lesznek ennyire pofátlanok, Akkor talán kicsit visszább veszik a nyomulásukat, ahogyan azt tették például a “Net-adó” esetében is. Akkor talán egy kicsit jobban élhető lesz ez az ország. Akkor talán később kisebb romhalom alól köll majd kimásznunk.

De nem ezt tették! Ehelyett kiálltak egy-egy nagyobb település főterére, s onnan az aktuális pártpotentát elkurjantotta magát: “Mindenki szavazzon ránk, mert mi vagyunk a Demokratikus Zellenzék!“. Hátha meghallják a kistelepüléseken is, s osztán ennek hatására rájuk húzzák az ottaniak is az “ikszeket”. … Nos, nem hallották meg: az aprófalvakat elvitték a Nácik, meg a Maffiások. Még a “fellegvárnak” számító Ajkán sem, ahol ugyan “elsöprő” volt a szocigyőzelem, de szűk 30 százalékos részvétellel! … Ennek ellenére ezzel dicsekednek, mert csak ezzel lehet(?).

Köszönjük meg szépen ezt az egészet a Magyar Szocialista Pártnak!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Látlelet

Ma reggel egy kitűnő elemzés, hogy ne mondjam, látlelet jelent meg a budapesti Népszava oldalán. Úgy gondoltam, ezt is megosztom Tisztelt Olvasóimmal, mert minden szava (szerintem) kőbe vésett igazság. … Olyan tények, melyekkel szembesülnük kell!

Friss Róbert:

Keserű ízű lett a demokraták kenyere

Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergette volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az marad, de hogy a Fidesz helyett kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban – ma még nem tudni.

Utólag nevezhetjük akár túlzott optimizmusnak is, ahogyan a demokratikus ellenzéki pártok nekifeszültek a 2014-es választásoknak. Az a derűlátás, amelyet a 2012. október 23-án, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Milla tüntetésén, Bajnai Gordon visszatérésekor összegyűlt tömeg érzett, szinte a semmibe foszlott 2014. január 14-re, amikor másfél év önmagukat és egymást marcangoló vajúdás után, alig két hónappal a választások előtt végre megalakult az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok Összefogás nevű választási koalíciója. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy semmi sem lesz az Együtt elképzeléséből, abból az ernyőszervezetből, amely Bajnai kormányfő-jelöltsége alatt egyesíthette volna a Fidesz ellen felsorakozó demokrata szavazókat. Azt a többséget, amely egyenként egyik pártra sem szavazott volna, de a közösségre igen. Az sem jött össze, hogy a szocialisták háttérbe szorítsák Gyurcsány Ferenc DK-ját. Az MSZP elérte ugyan, hogy mint „a demokratikus ellenzék legerősebb pártja”, saját elnökét, Mesterházy Attilát jelöljék közös miniszterelnöknek, de maga a szövetség csalódott arcokat mutatott fel a közönségnek, semmiképpen sem egy egységes, s főként derűs kormányzóképes erőt.

Az összefogás

Az Összefogás pártszövetség amúgy is túl későn jött létre ahhoz, hogy a szélesebb tömegek körében ismert és elfogadott legyen, a potenciális szavazók szemében a koalíció inkább csak kényszerházasságnak tűnt. Ehhez képest apróság, hogy a nevét egy hónappal a választások előtt, március 6-án egy hasonló néven bejegyzett fantompárt miatt meg kellett változtatnia, a „Kormányváltók szövetsége” azonosításához pedig végképp nem maradt idő.

A szövetség célja a Fidesz leváltása volt. Enyhén fogalmazva, nem sikerült. A szövetség közös listája 1 273 275 szavazattal (26,85 százalék) 38 mandátumot szerzett. A parlamenti helyek 19,1 százalékát.

A Fidesz törvényei miatt is megkötött kényszerházasság a választások után felbomlott. Az európai parlamenti választáson a szövetséges pártok már külön indultak, ami azzal magyaráztak, hogy ez alkalmat ad az egymás közötti erőviszonyok felmérésére, ami esetleg meghatározhatja az újabb szövetség erősorrendjét az őszi önkormányzati választásokra. A május 25-i EP-választáson az MSZP alaposan leszerepelt, 10,92 százalékkal két képviselőt tudott az EP-be küldeni, s a pártban nem csak az okozott sokkot, hogy a DK hasonló, de az ő esetében sikerként elkönyvelhető eredményt ért el, hanem hogy a Jobbik három képviselővel megelőzte.

Az élcsapat

A tavaszi két gyenge eredmény miatti elégedetlenség következtében május 25-én a szocialisták teljes elnöksége felajánlotta lemondását. A május 31-i választmányi ülésen Botka László választmányi elnököt, Szeged polgármesterét választották meg ideiglenes pártelnöknek a július 19-re összehívott tisztújító kongresszusig, miután Botka – fél szemmel már az őszi önkormányzati választásokra tekintve – kikötötte, csak átmenetileg hajlandó vezetni a pártot. A kongresszuson aztán az egyetlen induló, Tóbiás József fölényes többséggel lett elnök. Helyettese Gőgös Zoltán agrárpolitikus lett, aki jellemző módon akkor még parlamenti képviselő sem volt, annyira hátra sorolták az Összefogás még közös pártlistáján.

A párton belüli ellentétek az új vezetés alatt sem csillapodtak. Nem csak azért, mert a parlamenti frakcióban Mesterházy emberei ülnek, hanem mert emlékezetes, hogy Tóbiás (nyári számlaügyének árnyékában), hogyan tartotta magát távol az önkormányzati választásokra nagy nehezen összeállt demokratikus koalíciótól, a budapesti főpolgármester-jelölti castingtól. Ennek a tragikomikus castingnak is következménye, hogy – miután az elhíresült vizes-vödrös videó nyomán lemondatott Falus Ferenc helyébe az utolsó utáni pillanatban Bokros Lajost ültették – a demokratikus ellenzék, amely korábban nagy eséllyel pályázhatott a főpolgármesteri székre, elveszítette Budapestet. A Fidesz Tarlós Istvánnal az élen (öt kivételével) uralja a főváros kerületeit, és a választások előtti törvénymódosítás miatt a kerületi polgármesterek találkahelyévé silányított közgyűlést is.

Mindhárom választás legfőbb tanulsága a szocialisták számára az lehetett volna, hogy bármennyire hangoztatják is, az MSZP már nem az egyetlen párt a baloldali térfélen. A párt Tóbiás megválasztásakor a megújulás sokszori ígéretével erős önkritikára, önelemzésre készült, de ebből megint nem lett semmi. Az a tény azonban, hogy jelöltjük, Horváth Imre november végén, Újpesten nagy fölénnyel nyerte meg az elhunyt Kiss Péter helyére kiírt időközi országgyűlési választást, majd később a demokratikus pártok által támogatott független Kész Zoltán nyert Veszprémben (és ezzel megtört a Fidesz parlamenti kétharmada), arra ösztökélte a pártot, hogy vezetése „a múltba nézés önmarcangolása helyett” a jövőbe tekintve erőt mutasson fel. Ez a politika eddig a közvélemény-kutatásokban enyhén szólva sem mutatkozik meg. Az MSZP továbbra is a lomha párt képét mutatja, képtelen választói bázisát növelni, s lassan harmadik erőként a Fidesz és a Jobbik mögé szorul. Sőt: vannak olyan felmérések is, amelyek szerint már a DK is megelőzi. A párton belüli csatározások, ha a közönség előtt rejtetten is, de a színfalak mögött folytatódnak. Mesterházy Attila – ha tagadja is – erőteljesen dolgozik a visszatérésen, s könnyen lehet, hogy Botka László is mielőbb bejelentkezik a pártelnöki székért, mert úgy érzékelik, Tóbiás nem elég markáns vezető.

A többiek

Ami az egy évvel ezelőtti demokratikus választási szövetség többi pártját illeti, a DK – miként Gyurcsány Ferenc elnök megfogalmazta – alighanem kényszerűen veszi tudomásul, hogy egyelőre nem válhat nagy néppárttá, nem is dédelget ilyen álmokat. Közben – tavaly nyár óta – a párt néhány hibás döntésével (mindenekelőtt Pásztor Albert miskolci polgármesteri jelölésével, amiről utólag Gyurcsány is önkritikusan beszélt) erős identitásvitába keveredett értelmiségi holdudvarával. Mindemellett az öt éve kormányon lévő Fidesz Gyurcsány-fóbiája, amely a hatalomból már 2009-ben távozott miniszterelnököt diabolizálja, csak annyit ér el, hogy DK kemény magja összetart, s Gyurcsány valódi politikai súlyánál jóval nagyobb helyet foglal el a magyar belpolitikában. Hasonló fóbia kísérti az MSZP-t is, ami csak gyengíti a demokraták jövőbeni összefogásának lehetőségeit.

Sajátos zuhanórepülésen ment át az Együtt, amely a PM-mel egyetértésben békésen felmondta a két párt választási koalícióját, s amely alaposan megsínylette Bajnai Gordon végleges távozását a politikából. Látnivaló: a második emberből elsővé vált Szigetvári Viktor képtelen szélesebb tábort megnyerni a pártnak. A PM pedig – az egy zuglói polgármester, Karácsony Gergely kivételével – megmaradt periferiális média-alakzatnak.

Ami pedig az önállóságához ragaszkodó LMP-t illeti: továbbra is keresi harmadik utas megoldásait, de a mindenkitől egyenlő távolságtartás meghirdetése egyelőre nem hozta meg a várt sikert, népszerűsége a parlamenti küszöbre ülteti.

A civilek

Egyetlen demokratikus pártnak sem tett jót, hogy parlamenti képviselőik letették az esküt a Fidesz alaptörvényére. Az inkább csak az értelmiség egy részét foglalkoztató vitát, bojkottálni vagy sem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, a maguk részéről eldöntötték: a rendszer kulisszáinak részei lettek, s egyben elvesztették természetes harci közegüket, az utcát, amelyet átvettek a civil szervezetek.

A főként a Facebookon szerveződő civilek hálója még az internetnél is bonyolultabb. Képtelenség felsorolni, hány közösség szervezett tavaly október vége óta néhány ezres, vagy tízezres tüntetést, de egyik sem tudta felülmúlni az októberi, sokak szerint százezres megmozdulást, amely a legalább is átmenetileg a netadó visszavonására kényszerítette a kormányfőt. A civilek egy része elfogadja a pártokat, nagyobb részük eltörölné a rendszerváltás óta eltelt negyed századot, egyformán felelőssé téve érte a parlamentarizmus kereteit tiszteletben tartókat és az illiberalizmusban hívőket. Ez a gondolkodás tükrözi azt az Európán végig söprő akaratot, amely keresi a közvetlen demokrácia ma még nem létező formáit és egyben jelzi a hagyományos pártrendszer impotenciáját, a liberális parlamentarizmus szerkezeti bajait. Sokan türelmetlenek e sokféleséggel szemben, és a megosztottságot a civil szerveződések is érzik, mert lassan keresik az egymáshoz vezető utat. Türelem és idő kell: néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy hétről hétre ennyien vonuljanak az utcára. A civil mozgalom ki fog kristályosodni.

A szárnyvonal

Ha csak valamilyen erő, mint annyiszor a történelemben, nem szakítja meg ezt a szerves folyamatot. Most ilyen külső erő nincs, belső van: a Jobbik, amelyet nem tekintünk önálló entitásnak, sokkal inkább a Fidesz szélsőjobb, radikális szárnyának, amelynek magának is van szélsőséges, katonai szárnya. A Fidesz – bármennyire élesen kikel újabban a Jobbik ellen – jobban fél bármilyen baloldali-liberális hatalomátvételtől, mint a Jobbik kormányzásától, amely csak radikálisan valósítaná meg, amit Orbán Viktor oldalazva akar elérni. A totális, tekintélyelvű állam kiépítését, amely szerinte a kormányzás egyetlen hatékony formája a posztmodern korban. Egy időben lehetett mondani, hogy a Jobbik, táborát a csalódott baloldaliak hizlalják. Ma már nem lehet: a Jobbik erősödése a Fidesz népszerűségvesztésének következménye. (Egy éven belül több mint egymillió választót veszített el a kormányzó párt, ennek egy része bezárkózik, egy része azonban a Jobbikban látja radikális nézeteinek „tiszta” képviseletét – nem is oktalanul.) Ami pedig igazán fejtörést okozhat a kormánypártnak: a harminc év alattiak 21 százaléka jobbikos, szemben a Fidesz 17 százalékával. Aggódhat emiatt a demokratikus oldal is.

Bármennyire nyomasztja is a feltételezett kormányzás súlya Vona Gábor pártelnököt, azt már korábban belátta, hogy a meglévőnél szélesebb bázis tudhatja csak hatalomba juttatni, amihez el kell hitetnie, hogy nincsenek ördögi patái , korántsem úgy és annyira radikális, mint amilyen a híre. Mint legutóbbi nevezetes Magyar Nemzet interjújából – összhangban kiskutyás „cuki” kampányaival – látni: függöny mögé rejtette saját radikálisait, már nem akarna azonnal, inkább csak megfontolva távolodni Európától, és pártja masszív rasszizmusát is enyhíteni igyekszik. Középre húzódik, néppárti képet fest önmagáról, a teljes magyar társadalomhoz akar szólni. Ezzel most kezd a Fideszbe harapni: ez a Fidesz jobboldali közepe, a Fidesz orbáni néppártisága, Orbán „baloldali” hangja 2010-ből, amelyet Vonának 2018-ig legalább oly mértékben el kell foglalnia, hogy ha még váltópárt nem lehet is, koalíciós kényszert teremtsen, amelyet a Fidesz – az emberek akaratára, a szabad választásokra hivatkozva – alighanem legalább átmenetileg el is fogadna.

A jövő

Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergetett volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az maradt. De, hogy kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban, ma még nem tudni.

*

 A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Gábor, a “cuki”

Vona Gábor, a magyar neonácik vezére már karnyújtásnyi távolságban érzi magától a miniszterelnöki széket. Mivel tudja, hogy idehaza a “középre húzódás” látszatával lehet csak (elvileg) választást nyerni, hát csúcsra járatná a tavaly elkezdett “Cukisági Programot“. … Azaz “bűzzáró díszcsomagolásban” eladni ugyanazt. … Tehát egy fenékkel legalább két lovat megülni.

Azt írja Lengyel László a “Vasárnapi Hírek” legutóbbi számában, hogy Európa szélsőséges és/vagy unióellenes pártjai “lélegzetvisszafojtva szemlélték” az új görög kormány és az EU közötti kötélhúzást. A görög választók számára nem volt ijesztő a brutális államcsőddel való fenyegetés, az európai vezetők (elsősorban Merkel) pedig nem ijedtek meg Kilépés zsarolásától. Így Görögországban győzött a “Sziriza“, mely a “nemzeti függetlenség” visszaállításával, a “külföldről diktált megszorítások” eltörlésével kampányolt. (Ugye milyen ismerős ez “valahonnan”?!)

De kormányra jutva hamar szembe találta magát a Tényekkel. Azzal, hogy a korabeli adó- és járulékcsalások, az ezt elnéző, korrupt és költségvetési mérlegeket meghamisító, éppen ezek miatt az államot tokától bokáig eladósító athéni kormányzatok jóvoltából ma Hellász Brüsszel (illetve főleg Berlin) “kegyelemkenyerén” él. Márpedig nincs az a kormány, mely meg tudná győzni a szorgalmasan dolgozó és tisztességgel adózó polgárait arról, hogy akkor is érdemes az ő euróikat belezúdítani a “hellén zsákba”, ha az “lyukas”. Tehát a visszafizetésre nincs semmiféle garancia, az egészet tekintsék egyfajta szociális segélynek, mely azt szolgálja, hogy a görögök továbbra is azt tehessék amit eddig, az új kormányuk meg hatalmon maradhasson. Ez ugyanis alapvetően kérdőjelezné meg a “megszorításokat” eddig híven végrehajtó országlakosok erőfeszítéseinek értelmét (“Ha a görögöknek szabad, akkor nekünk miért nem volt az?“), ezzel pedig felforgatná Európa alapvető pártstruktúráját.

A jelenlegi helyzet szerint az EU áll “nyerésre”. Cipriani miniszterelnök “izmozhat” akármennyit Brüsszellel, de ha onnan nem jön a “lóvé”, mert nem tartják be a Megállapodást, akkor néhány hónapon belül annyi pénzük sem lesz, hogy a kormánytagokat kifizessék. Akkor pedig temetkezhetnek maguk is Görögország romjai alá, s elsöpri őket is a népharag. Ámde a mérsékelt és taktikus Unió pontosan tudja: győzelmét nem szabad “totálissá” tenni. Az eleddig modortalanul és nagyhangon kardoskodó, de most meghunyászkodásra kényszerült ellenfélnek meg kell hagyni a menekülés lehetőségét, azaz a teljes arcvesztés elkerülését. (Már a Sziriza ellen is volt tüntetés Athénban!)

No ezt a “játszmát” nézte végig remegő izgalommal többek között a Jobbik is. Azt nevezetesen, hogy egy “üzemelő” radikál-nacionalista (de nem feltétlenül náci) kormány miként tud “boldogulni” Brüsszellel. Utóbbi hol jelöli ki azt a határt, ahonnan “non plus ultra“? Különösen azért, mert azt csak a választóikkal igyekeznek (nem kevés sikerrel) elhitetni, hogy Magyarország önállóan is képes működtetni a gazdaságát, s ebből mindenki számára elegendő munkahelyet és tisztes megélhetést biztosítani. Ők maguk nem ennyire hülyék, s azzal is tisztában vannak, ha elapad az Unió pénzforrása, azt sem Moszkva, sem Ankara (sem pedig Teherán!) nem lesz képes, de hajlandó sem pótolni.

Az “empirikus hatás” megdöbbentő volt számukra. Az nevezetesen, hogy rá köllött döbbenniük (pont arra, amire Orbánéknak is), hogy nem lehet egy seggel két lovat megülni, tehát nincs más hátra: egy seggel két lovat kell megülniük. Nem csak bel- hanem külföldön is:

  1. Meg kell nyerniük a hazai választásokat, ami azonban csak úgy lehetséges, ha bővítik a szavazótáborukat. Ez meg nem megy másként, csak úgy, ha “középre húzódnak“, tehát folytatják a tavaly elkezdett “Cukisági Kampányukat“, s ezzel elérhetnek olyan szavazókat is, akik ódzkodnak a túlzott radikalizmustól. Ugyanakkor meg köll őrizniük az ilyesmire kifejezetten áhítozó, jelenlegi bázisukat is, ami meg csak úgy lehetséges, hogy ha a “Cukiálarc” mögül időnként feléjük villantják a farkasvigyort. (“Programunkat megőrizzük, de azt úgy akarjuk bemutatni, hogy az a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek is szimpatikus legyen.” – tehát a Dülledszemű “bűzzáró” díszcsomagolásba akarja burkolni azt, ami a viszonylag józan többség számára egyszerűen elfogadhatatlan.)
  2. Ki kell egyezni Brüsszellel és Washingtonnal, de meg kell őrizni Putyin és Erdogan barátságát is. (“Magyarországnak egy német-orosz-török háromszögben kell érvényesítenie az érdekeit.” – mondta Zazrivecz führer, ami pedig azt jelenti, hogy Orbán-modra önmagával és pártjával azonosítja az országot!). A Sziriza példája ugyanis azt mutatja: az EU és az USA hajlandó eltűrni bizonyos kül- és belföldi “dolgokat”, ha az adott kormány betartja a legalapvetőbb szabályokat. Tehát: Cukiálarc Nyugat felé, “farkasvigyor” Kelet és Dél irányába. (eddigi idézetek innen!)

Nincs könnyű dolga tehát Vona Nemzetvezető Testvérnek. Egyszerre kellene européernek és euroszkeptikusnak mutatkoznia, valamint radikálnáciank és mérsékelt jobbernek. Az utóbbit talán sikerül elhitetni az egyébként is bávatag, a pillangó emlékezőtehetségével bíró honi választók megfelelő mennyiségével. No de hogy akarja ugyanezt megtenni a tőle már eleve távolságot tartó (sőt, undorodó) Nyugattal? Azzal a nemzetközi közösséggel, melynek szélsőséges pártjai sem hajlandóak már szóba állni vele, illetve pontosabban a párt euroképviselőivel? Fantasztikus “tornamutatvány” lenne, de nagy összegbe merek fogadni, hogy nem sikerül majd.

Nem is beszélve a “programról“! Aki akarja, hát rágja magát végig ezen a bő nyolcvan oldalnyi hülyeségen. De akinek nincs kedve, elégedjen meg néhány általam (“szövegkörnyezetéből alattomosan”) kiemelt résszel:

  • Saját lábra kell állítani az országot, mert annak gazdasági függetlensége mindig akkor erősödött, amikor a világban válság volt.
  • Ezt úgy köll csinálni, hogy újra felépítjük a bezárt iparvállalatokat, visszaállítjuk a mezőgazdasági szövetkezeteket, megnyitjuk a bezárt bányáinkat.
  • Ezzel megteremtjük a teljes foglalkoztatottságot, valamint az ország energiafüggetlenségét.
  • Mindezt a szenes erőművek fejlesztésével, Paks kibővítésével (Pazsaluszta, gaszpagyin Putyin!), illetve vízierőművek létesítésével érhetjük el. (Hogy mit kezdünk ennyi árammal, arról egyetlen kukk nem sok, annyi nincs a “Hét Vezér programban“!)
  • Utóbbit úgy, hogy duzzasztóműveket hozunk létre a Duna és a Tisza medrében, mellettük pedig óriási víztározókat, amiből nem csak az “árvizek után szokásos aszályt” tudjuk ellensúlyozni, de megakadályozni azt is, hogy “évente 5 köbkilométerrel több víz folyjon ki Magyarországról, mint amennyi oda beérkezik“! (Ez a megállapítás egyébként a “kedvencem”. Ugyanis itt vagy az anyagmegmaradás törvénye van nettó cáfolva, vagy a szokásos, széljobber konteó megerősítve, miszerint a Tuggyukik hatalmas mennyiségű vizet szippantanak ki Árpád Népe Megszentelt Földje alól, majd szállítják el Tuggyukhová, hogy ott ne csak ártatlan palesztin testvéreink vére öntözze a Negev-sivatag ültetvényeit.)

Vona szerint ez az egész katyvasz (megcukizva) mindenképpen végrehajtható. Ehhöz ugyanis neki vannak szakemberei: “… nagyon sok tehetséges fiatalunk van, több tapasztalt vén rókánk, aki megőrizte a tisztességét, végül az államigazgatásban is nagyon sok az olyan szakember, aki nem mondta még el, hogy jobbikos, de ha kormányra kerülünk, számíthatunk rá.“. Előbbiek létezésében ugyan kételkedem, hiszen ennyi hülyeséget bő nyolcvan oldalon át csakis elmegyengék írhatnak le (lásd még: “Lipótmező” és az “elgurult gyógyszer”!), de az utóbbiakban már nem. Hiszen negyed százada vagyunk tanúi a fantasztikus “pálfordulásoknak”, no meg az időnként (főleg kormányváltásokkor) felduzzadó (kör)forgalomnak, a “Damaszkuszi úton”.

Ennek ellenére ma úgy látom: polgártársaink egy aktív kisebbsége ki fogja próbáltatni velünk még ezt is. Ami nem is baj, hiszen a méregpoharat ajánlatos fenékig kiüríteni. Utána meg hátha jön a “reinkarnáció”.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Hiszteriokrácia

Mint a címből is látható, sikerült egy új fogalmat “alkotnom”. Mit értek ez alatt? Ha egy politikai csoportosulás képtelen a normális kormányzásra, hisztériakeltéssel igyekszik elterelni erről a közfigyelmet. … Márpedig Orbánék nem tudnak kormányozni.

Orbán úgy került hatalomra a Fideszben, s tette azt a “saját tulajdonú” pártjává, hogy elébb két táborra osztotta a társaságot, majd a céljait nem támogatókat kiszorította onnan (“fodoristák”). Tette mindezt azért, mert a kétségtelenül létező, no nem politikai, inkább taktikai zsenialitásával felfedezte: a közélet “jobboldalán” rés keletkezett, melyen keresztül beágálhatja magát a miniszterelnöki székbe. Az “ideológiai váltáshoz” azonban nincs szükség elvhű, tehát gerinces emberekre. Csakis vezérhitű, jellemtelen, pénz- és hataloméhes alakokra, fullajtárokra, lakájokra, ispánokra és jobbágyokra.

Orbán úgy került hatalomra legelőször az országban (1998), hogy teleordította a Tiszteltválasztó kagylófülét a vélt és valós visszaélésekkel (“Tocsik-ügy“), a szerinte szükségtelenül népsanyargató megszorítások életben tartásával (“Bokros-csomag“). Azzal, hogy itten “utódpárti” kormányzás folyik (MSZP=MSZMP), de majd jönnek ők, a “tiszta múltú fiatalok” és mindent, de mindent rendbe tesznek, helyrehoznak. No meg azzal, hogy “felviláginak” egyáltalán nem nevezhető “kapcsolataival” igazi (Aranykéz utca) és robbantásos álmerényleteket (Szájer, Torgyán) szerveztetett. No meg azzal, hogy kihasználta Horn Gyula taktikai hibáját: a miniszterelnök, “okos” tanácsadóira hallgatva nekiment a szövetségesének, amely osztán a választásokon olyannyira meggyöngült, hogy “ereje” már kevés volt egy új koalícióhoz, parlamenti többséghez.

Közbevetve:

Orbán a csekély társadalmi “beágyazódottságát” azzal próbálta erősíteni, hogy rögvest a miniszterelnöki szék elfoglalása után nyilvánosan kijelentette, pártját és annak egyes személyiségeit “az előző kormány idején törvénytelen, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelték”. Ez ugyan később hazugságnak bizonyult (tehát papírja van róla, hogy akkor sem mondott igazat, amikor azt állította “Én még soha nem hazudtam az embereknek.”!), de ez első “szárnypróbálgatása” és jó példája volt annak a karaktergyilkosságoknak, melyekkel 2002 után a Maffiapárt rendszeresen élt. No meg az “ellenbotrány” indítására is, lévén a “Megfigyelési ügy” csupán az akkoriban napvilágot látott Kaya Ibrahim-Josip Tot-féle “cégfelvásárlások” elleplezésére, túlharsogására szolgált. Ez a módszer dívik a mai napig is, mint látni fogjuk!

Orbán úgy került hatalomra második alkalommal is (2010), hogy nyolc esztendő kitartó munkájával immáron az egész társadalmat osztotta két, egymással antagonisztikus ellentétben álló táborra. A “sajátjainak” zárt közösségeket (“polgári körök”) szervezett, s így az akólmeleg érzését adta nekik. Ezekből a “körökből” pedig gyakorlatilag “egyházi felekezeteket” gyártott, melyekben a hívek kizárólag az egymástól semmiben el nem térő “véleményeiket” oszthatták meg egymással. Ezek az álláspontok pedig tökéletesen azonosak voltak azokkal az “enciklikákkal”, melyeket az “Egyházfő” bocsájtott ki a “saját” média, valamint az országos, a megyei, illetve helyi “lelkész/igehirdető/hittérítő” útján. Ezekben a “leiratokban” pedig mindig az állt: az országban dühöng a korrupció (részben igaz volt!), a regnáló többség pedig képtelen a kormányzásra. Igaz, az előbbi “zsírosbödönjéből” maguk is kanalaztak jócskán (és már korábban is!). Az utóbbit pedig éppen maguk idézték elő elébb a különböző népszavazási kezdeményezésekkel. Ezekben partnerek voltak a mára “érdemeik elismerése nélkül” lapátra tett alkotmánybírák. Később a parlamenti kivonulgatásokkal, no meg – nevezzük csak nevén a “gyereket”! – a 2006-os puccskísérlettel. Ebben pedig a később szintén lapátra tett köztársasági elnök (Sólyom László), meg a kormánypárton belüli, talán még fel is bérelt “aknászok” (Szili, Szanyi, Szekeres, Puch és tsai.), akik teszefosza “béna kacsát” csináltak az egyébként agilis, kifejezetten jó kezdeményezéseket tevő, de a “káderkiválasztásban” tehetségtelennek bizonyult Gyurcsány kabinetjéből.

Megjegyzem,…

… a “hiba” elsősorban az MSZP-n belül volt. Ott pedig “Fletó” kizárólag “hozott anyagból” dolgozhatott! Ennek ellenére persze megtehette volna, hogy az Őszödi Beszédet nem zárt körben és káromkodva, hanem a televíziós kamerák elé ülve, “miniszterelnöki bejelentésként” a teljes nyilvánosság előtt mondja el őszintén, de “irodalmi” szóhasználattal!

Orbán úgy került hatalomra az országban harmadjára is (2014), hogy immáron az ellenzékét is megosztotta, egymással békülni, az ország érdekében ki- és megegyezni nem (kifejezetten) hajlandó táborokra. Olyan csoportokra, amelyek legelsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy ki is a “hitelesebb”, ki bírja leginkább a szavazók támogatását. Utóbbit “alkalmasan” kreált közvéleménykutatásokkal támasztotta alá az a Vezető Erő, melynek akkori vezetőit (és talán maiakat is) személyesen a Maffiapárt, tehát Don Vittorio fizetett (lásd a “Vasárnapi Hírek” korabeli értesülését itt!). Össze is állt tehát egy életképtelen “összefogás”, amelnyek egyetlen célja a Vezető Erő vezető kádereinek parlamentbe juttatása, illetve a “partnerszervezetek” önálló frakcióalakításának megakadályozása (a gyurcsanyista “DK” esetében immáron másodjára!). Ehhöz képest már csupán “habfixáló” volt a “tortán” a választási törvények 2012-es meghekkelése, azaz a Csalás kodifikálása, legalizálása. A “kampány”, tehát a “nyerési szándék” látszatát(!) még azok sem vették be, akik egyébként még az alkalmatlan, zsúrfiú Mesterházyt is szívesebben látták volna a miniszterelnöki székben, mint a csüngőhasú Felfuvalkodott Alcsútit.

Folytatjuk! – hangzott a Maffiapárt egyszavas választási “ígérete” még tavaly. Hogy ez pontosan mit is jelentett, azt csak azok tudták(?), akik nem A Párt, illetve annak helyi Jelöltje “karikájába” húzták az “ikszet”, vagy egyszerűen csak a “lábukkal szavaztak” (utóbbiak esetében erről azért nem vagyok meggyőződve). A Többiek, az a kétmillió-kétszázezer Fogalmatlan (Felelőtlen, avagy Hívő? – most már mindegy!)  pedig még ha bele is gondolt az egészbe, hát nem kifejezetten érdeklődött sem a Múlt, sem pedig (és pláne) a Jövendő iránt. Nem vezette le azt egyszerű logikai összefüggést, hogy a “Folytatjuk!” tulajdonképpen a Múlt “áthelyezése” a Jövőbe, azaz a Célok, az Eszközök és a Módszerek változatlansága. Azok prolongálása, melyeket egy korabeli kutatás szerint még a fideszes szavazók többsége is helytelennek, az országra nézvést kontraproduktívnak tartott.

Mit is tapasztalhattunk mostanság? Folytatjuk például a törvények lábbal tiprását – a budapesti Kossuth téren bő fél esztendeje, állandó engedéllyel sátrazó/tüntető Ország Gyűlése Mozgalom (OGYM) sátrait kedden (persze ismét éjszaka) megint rendőrök bontották el, ezúttal a grúz miniszterelnök baromira fontos látogatása okán! Folytatjuk továbbá a korrupciót, no meg az “urizálást”. A semmiféle legális jövedelemmel alá nem támasztható vagyonok további duzzasztását, amit az Országgyűlés erre hivatott bizottságának (természetesen kormánypárti és “érintett”) vezetője kivizsgálni feleslegesnek tart. Az ezek alapjául szolgáló helyi és országos ingatlanmutyikat, a korrupciót, amit meg azér’ felesleges az erre hivatott állami szervnél kivizsgálás céljából bejelenteni, mert az úgy sem tesz semmit (lásd a “Polt Művek” működését itt!). Sőt, rosszabb esetben a Bejelentőből fabrikál Bűnözőt (ide már nem adok linket, hiszen mindenki tudja mit művelt a NAV Horváthtal!).

Amikor meg kiderül, hogy az Adóhivatal tulajdonképpen nem más, mint az Adóelkerülők “inkubátora”, s emiatt az USA “kitiltott” a területéről néhány hivatalnokot, akkor rögvest ellenbotrányt indítanak a “norvégbűnöző” civilek, a “külföldről fizetett politikai aktivisták” (no meg a “fecniket” lobogtató és nem kellően “férfias” André Goodfriend ellen – utóbbi hiányozni fog nekünk!) ellen. Rájuk uszítva elébb a kormányzat ellenőrzési hivatalát, osztán meg az ügyészség felügyelte rohamrendőröket. Később, hogy kiderült, mindez törvénytelen volt, akkor meg tenyérbe mászó stílusban arról pofázgat a Második Főkorrupt, hogy itten kéremszépen arról vagyon nagyba’ szó, hogy bizonyos civil szervezetek “eltávolodtak a társadalomtól“, a törvényeket nem tekintik magukra vonatkozónak, pénzügyi alapjaikat pedig “… nagy jóindulattal sem lehet egészséges alulról jövő, civil adományokon alapuló finanszírozásnak nevezni“. Természetesen itt és most Dzsentri Dzsoni még véletlenül sem a hótiszta, finanszírozását tekintve teljesen átlátható (pontosabban: átlátszó), önmagát közhasznúnak nevező CÖF/CÖKA-társaságról beszélt. Hanem azokról, akik “… nem az igazukat próbálják bizonyítani, hanem a legkülönbözőbb vádakkal illetik mind a magyar kormányt, mind pedig az attól függetlenül munkájukat végző hatóságokat“.

Ámde a korrupcióról csak nem sikerült elterelni a figyelmet. Így osztán Habony nertárs, a párizsi Charlie Hebdo-mészárlás apropóján belenyúlt az Ötletes Zsákjába, s előkotorta onnan a legújabb gumicsontot: “mellbevágóan magas” az országba illegálisan bevándorlók száma, ezek “megélhetési menekültek“, akiknek az ország “munkát adni nem tud” (pedig ugyi “jobban teljesít”?!), ezér’ osztán az ország kapuit “be kell reteszelni” előttük. Mivel pedig “kényszerhezetben vagyunk“, így nem maradt más választása a qurmánynak, hogy “nemzeti konzultációt” kezdeményezzen a “túlzottan laza” menekültügyi eljárások honi szigorítása érdekében.

Természetesen ebből egy szó nem sok, annyi sem igaz. Nem más ez, mint egy rendkívül aljas indokból, a hivatali hatalommal visszaélve elkövetett népuszítás, ami csakis arra jó, hogy megvesse a manapság “középre” helyezkedő Vona Gábor és díszes társulata baldahinos hatalmi ágyát … legkésőbb 2018-ra!

Hát így köll/lehet egy kleptokratikus maffiaállamból elébb “hiszteriokráciát” csinálni, osztán meg neonáci diktatúrát. Mindezt tehetségtelenségből, önérdekből. … Isten irgalmazzon a Vétleneknek, de verje a Bűnösöket! … Lehetőleg ne csak “bottal”!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


És így tovább …

Magyarországon bárki lehet rasszista. Kellő mennyiségű cigányozásért cserébe nem börtön jár, hanem mandátum. Magyarországon bárki lehet xenofób. Kormányunk legújabb kampánya szerint ez már “hazaffyas” kötelesség. És így tovább …

Normális országban örülnek az olyan menekülteknek, bevándorlóknak, akik a honi körülményeikhez képest sokkal emberhez méltóbb létezés reményében lépik át a határt. Cserébe a befogadásért hajlandóak betartani a törvényeket, bármiféle munkát elvállalnak, azt szorgalmasan el is végzik és tisztességgel adót fizetnek. Normális országban nem nevezi őket az állam felkent tisztviselője “megélhetési menekülteknek”, holott bizonyos szempontból és kellő logika-, valamint szófacsarással akár még igaznak is lehetne tekinteni e titulust. Hiszen ezek az emberek valóban a “megélhetés”, a puszta létfenntartás miatt vállalták, hogy odahagyják hazájukat.

Magyarországon nem ez a helyzet. Hozzánk a menekültek 99 százaléka azért érkezik, hogy a “státus” megkapása után az első adandó alkalommal tovább álljanak egy “normális országba”. Teszik mindezt azért, mert ők (ellentétben a kormánypropagandába beleájult “narancsosokkal” – “Magyarország jobban teljesít!” és a többi!) tisztában vannak azzal, hogy itt se munka, se megélhetés nincsen. Ha kapnának is valahol egy állást, a fizetésükből még a minimális létszükségeleteiket sem tudnák fedezni. Hetvenezer körüli jövedelmük minimum felét egy rozzant lakás használatáért, úgy 15 ezret a rezsicsökkentett közüzemi díjakért köllene kifizetniük. A fennmaradó kb. 20 ezerből pedig “megoldhatják” az élelmezésüket, ruházkodásukat (az esetleges útiköltségekről ne is beszéljünk!). Ezen kívül talán azt is tudják, higy minálunk hétköznapi alapkövetelmény a törvények be nem tartása, az adócsalás – ezt csinálja itten mindenki, “kicsitől” a “nagyig”.

Normális országban a menekülteket, a bevándorlókat emberként “kezelik”. Tisztességes körülmények között szállásolják el, gondoskodnak alapvető létszükségleteikről, szabadságukban nem korlátozzák. Ügyüket körültekintően, gyorsan, az emberi méltóság szem előtt tartásával, a reájuk vonatkozó nemzetközi egyezmények (és az ezekkel összhangban álló nemzeti törvények) figyelembe vételével, betartásával intézik. Ha bármiféle atrocitás éri őket, nem csak az állam, hanem a társadalom nagy többségét képviselő tisztességes polgárok is megvédik őket. Az ügyet kivizsgálják, a vétkeseket felelősségre vonják.

Magyarországon nem ez a helyzet. Minálunk a menekülteket, amint átlépik a (“zöld”)határt, rögvest letartóztatják. A “pechesebbek” börtönbe kerülnek, ahol bűnözőkként kezelik őket. A “szerencsésebbeket” egy “menekült tábornak” nevezett ócska, lerobbant és túlzsúfolt, egykori laktanyákba tuszkolják be. Magas, szögesdróttal “ékített” kerítés, vastag falak, rácsos ablakok mögé (ez nem ugyanolyan, mint egy börtön?). Hétköznapi esetnek számít a megalázásuk, “bevett gyakorlatnak”, hogy gyógyszerekkel leszedálják őket. Ügyüket bürokratikusan, tehát lassan, vontatottan, modortalanul “intézik”. Bármiféle atrocitás esetén sem az állam (arra felhatalmazott tisztviselője/i), sem a többségi társadalom (egyébként tisztességet és jóérzést nélkülöző) “polgárai” nem védik meg őket. Az ilyesmit soha ki nem vizsgálják, a tetteseket soha felelősségre nem vonják.

Normális országban az állampolgárság megadása szigorú feltételekhez kötött. Eszetendőkön át köll ott lakni, munkát vállalni, adót fizetni. Bizonyítani tehát azt, hogy az illető országnak tisztességes polgárai lesznek azok, akik ezért folyamodnak. Utána meg azt, hogy tisztában vannak az állampolgári jogaikkal, s legalább alapszinten bírják a nyelvet. Utóbbihoz egyes államokban segítséget nyújtanak (Österreich), másutt ezt önállóan köll megoldani (Bundesrepublik Deutschland).

Magyarországon nem ez a helyzet. Itt “könnyített” feltételekkel osztogatnak már esztendők óta (kettős és ezzel együtt uniós!) állampolgárságot. Az “egyszerűsítés” következtében pedig már szabályos bizniszt alapított a szabálykerülésre például az ukrán, de az orosz maffia is. Így osztán a (külhonból!) lefizetett állami/önkormányzati tisztviselőktől az is megkapja kérelmére a pecsétet, aki arra a kérdésre, hogy “Tud ön magyarul?” mindössze azt válaszolja, hogy “Da“. Nem is beszélve az úgynevezett “Letelepedési Kötvényről“, amit Afrika és Ázsia (minimum “gyanús”) “vállalkozóinak” árusítanak negyedmillió euróért, ügyfelenként 11-14 millió forint haszonnal különböző “cégek” a magyar kormány megbízásából. Ez a pasaparki Rogántóni (“ötkeres” ingatlancézár és fideszes frakcióvezető) hatalmas ötlete volt, s be is folyt már belőle pár milliárd a maffiakasszába. Igaz ugyan, hogy a hat “árusból” öt “ofsór”, de ha a parlament Gazdasági Bizottsága “meggyőződött” az ügynökök “tisztaságáról”, akkor ezzel semmi gond. … Nem fogják kitalálni, ki a bizottság elnöke!

Normális országban is léteznek xenofóbok, azok “civil” mozgalmai. Nem egyszer fordul elő, hogy ezek tüntetéseket, tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a menekültek, a bevándorlók, tehát az “idegenek” ellen. Protestálva az ezek befogadását és letelepedéstét engedélyező törvények, hivatali gyakorlat okán. Megtehetik, hiszen (“alap”)törvény adta joguk van hozzá. De nem kapnak támogatást (se aktívat, se passzívat) az államtól, a jelentősebb politikai pártoktól, lévén ez ellenkezne a jómodorral, azzal a bizonyos “píszí”-vel (“poliktikai korrektség”, avagy pontosabban “jólneveltség”, mégpontosabban “illemtudás”). Igaz, ott is van egy-két tehetségtelen és program/mondani való nélküli “politikus”, aki ilyen szöveggel akar államilag fizetett álláshoz jutni. De az ilyenek esélye “normális országban” kb. annyi, mint hógolyónak az ízzó vaslapon.

Magyarországon nem ez a helyzet. Minálunk az állam “bölcsen elnézi”, hogy egyesek a karanténba zárt menekültek ellen szerveznek időnként (rendszeresen) tüntetéseket, tiltakozván a szigorúan őrzött menekülttáborok létezése ellen is. Osztán, hogy eltereljék a figyelmet az elképesztő mértéket öltött, állami szinten dúló, ráadásul “legalizált” korrupcióról, hát benyúl a Habonyárpi az ötletes zacskójába, s kirángatja onnan a “Magyarországot be kell reteszelni!” (a már említett Rogán), illetve a “Magyarország nem akar multikultúrális közegben élni!” (a Zakkant – mint Szt. István király “örököse”) szövegét. Ezzel pedig tonnaszám öntöti a “kampányolajat” az Ostobaság Magyarországon egyébként is magasan lobogó lángjára. Arra, amely néhány esztendővel ezelőtt a nem is létező “pirézeket” akarta a leginkább elhamvasztani.

Normális országban is léteznek rasszisták. Ezek pártokat hoznak létre, olykor még paramilitáris szervezeteket is. Olyan “önkéntes” erőszakszervezeteket, melyek célja úgymond a “rendfenntartás”, illetve a “polgárvédelem” (ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor inkább a “faj- és ostobaságvédelem”!). Az előbbieket a “normális ország” konzervatívjai, kereszténydemokratái, összefogva a szocdemekkel és a liberálisokkal egyszerűen kiszorítják a közéletből, a közbeszédben pedig gúny tárgyaivá teszik. Együttműködés ezekkel? Coki! A paramilitáris szervezeteiknek pedig kiosztják/kiosztatják azt a bizonyos “két pofont”, amit nem csak a tisztességesen és a törvények betartásával működő rendőrség, no meg a funkcionális (tehát jogkikényszerítő, a szabályokat számon kérő, az ezeket kerülőket nyakon csípő) ügyészség teszi, hanem a “civil” társadalom is. Ha pedig az ehhöz hasonló alakok egyike-másika (“sokika”) ilyesmihez hasonló dolgokat kezd kiposztolni a Facebookon, akkor még aznap kérik tízezerszám az oldal betiltását a szolgáltatótol, másnap pedig rendőrök kopogtatnak az ajtaján.

Magyarországon nem ez a helyzet. A Rasszista Párt (ugye nem köll leírnom a “nevét”?!) megalakulását, majd megerősödését “A Politikus” ellenzékből még “támogató, atyai jószándékkal” figyelte. A dülledt szemű Vezetőből is Ő csinált “politikai valakit”, amikor az általa alapított “polgári körbe” személyesen meghívta. Még a paramilitáris szervezettel sem volt különösebb baja. Ám amikor csípni kezdte a Tiszteltválasztó szemét ez a Vonulgató Csorda, akkor megígérte annak a két bizonyos “csendőrpofonnak” a kiosztását. Most az a helyzet, hogy a Gárda ugyan betiltva, de klónjai zavartalanul vonulgathatnak, gyűlhetnek (sajnos nem úgy, mint kosz a köröm alatt!). A két pofont a “veressipkásoktól” meg azok kapták meg, akik tiltakozni merészeltek a gárdistafanok kedvéért halált megvető bátorsággal éjszaka, suttyomban, rendőri túlbiztosítással felépített “Megszállottsági Műemlékmű” ellen. Az ugyancsak halát megvető bátorsággal éjszaka, lesből lövöldözők/”vadászók” (mindegy, hogy férfi, nő, avagy gyerek, csak cigány legyen!) pedig még mindig nem kapták meg a kiérdemelt “fekvőnyolcasukat”. A faszbúkon posztolgató Elvetemültnél pedig nem a rendőrök, hanem a mezőtúri választók kopogtattak azzal, hogy “Legyen mán’ a mi pógármesterünk! Hiszen maga egy olyan jó ember!“. (Feljelenteni ezt az antropomorf proteinzacskót tök’ fölösleges. A pártügyészség ilyesmivel mostanság sem foglalkozik.)

És így tovább! … Egészen a Szakadékig. A fék helyett a gázpedálra taposva.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Orbán az igazi “Kágébéla”!

Gyűlnek a viharfelhők Orbán feje felett (no meg benne is!): a posványosi beszéd okán elébb befolyásos, külföldi sajtóorgánumok sürgették a MiniElnök megrendszabályozását, a minap ugyanezt követelte a svéd EU-ügyi miniszter is, legutóbb pedig egy amerikai jogvédő szervezet noszogatta erre az USA kormányzatát, sőt, magát az Elnököt is. Idehaza azonban ettől még semmi nem fog megváltozni.

Tegnap este emailt kaptam az egyik barátomtól, melyben érezhető diadalittassággal arra kért, hogy kattintsak rá az általa küldött linkre osztán írjam meg a véleményemet. Nos, rákattintottam és elolvastam. A 444.hu cikkében (lásd itt!) arról van szó, hogy az egyik amerikai jogvédő szervezet, a Human Righst First (HRF) összefoglaló jelentést készített az európai szélsőjobboldali szervezetekről, s megállapítja: az elmúlt esztendőkben szinte valamennyiükre jellemzővé vált az oroszbarátság. Kiemeli közülük a magyar Jobbikot és a görög Arany Hajnalt, s hangot ad azon véleményének, hogy ezeket a pártokat részben a putyini Oroszország finanszírozza. Moszkvának ezzel az a célja, hogy ezen mozgalmakon keresztül beférkőzzön az Európai Unió döntéshozó szerveibe, ott zavart keltsen, ezzel destabilizálja az EU-t, illetve rávegye arra, hogy legalábbis elnéző legyen birodalomépítő törekvéseivel kapcsolatban. A HRF megjegyzi továbbá, hogy a Jobbik előretörésében jelentős szerepe van a szintén putyinizálódó magyar kormánynak, amelynek feje immáron nyíltan hirdeti az EU alapelveinek tagadását. Mivel ezek a jelenségek, szervezetek és kormányok súlyos kockázatot jelentenek a világ békéjére és biztonságára, a HRF a következőkre kéri az Egyesült Államok kormányzatát és Elnökét:

  • Obama dolgozzon ki programot a magyarországi antidemokratikus folyamatok megfékezésére, megfordítására.
  • Ez szerintük részét kell képezze a transzatlanti együttműködés az orosz fenyegetés miatt amúgy is szükséges megerősítésének.
  • Az Egyesült Államok építsen ki kommunikációs stratégiát, amivel elérheti az amúgy jellemzően az állami propagandából tájékozódó lakosságot.
  • Támogassák a független médiát és a civil szervezeteket.
  • Szólaljanak fel ezek zaklatása ellen.
  • Javasolják az EU-nak a határozottabb fellépést a magyar jogsértések ellen.
  • Kerry külügyminiszter tegye egyértelművé, hogy az USA támogatná az EU-t, ha az meg akarná rendszabályozni Magyarországot a közösségi alapelvek megsértése miatt.
  • Az amerikai titkosszolgálatok derítsék fel a magyar szélsőjobboldal orosz és iráni finanszírozását.
  • Az illetékes amerikai szervek tárják fel, mely magyar üzletemberek és politikai tisztviselők segítik a szélsőjobboldalt.
  • Ezeket az üzleti és politikai vezetőket szigeteljék el.
  • Tegyék egyértelművé, hogy Magyarország a jogállami normák és a liberális demokrácia leépítésével teljes gazdasági, politikai és stratégiai elszigetelődést kockáztat.
  • Az amerikai törvényhozás pedig dolgozzon ki stratégiát az antidemokratikus trendek, például Orbán Viktor illiberális demokráciáról szóló elképezéseinek megfékezésére.

Nocsak-nocsak! – gondoltam magamban. “Hát már a távoli Amerikában tevékenykedő civil szervezetnél is leesett a tantusz, hogy mi is folyik Agyarországban?!“. Mert azt, hogy a Jobbikot (legalábbis egy időben) Moszkva finanszírozta, azt idehaza mindenki megtudhatta a májusi EP-választásokat megelőző hetekben. Ekkor történt ugyanis, hogy dicső kormányunk abszolút független ügyészsége jóvoltából kirobbant a “KáGéBéla-ügy“. Ennek lényege, hogy a meglehetősen “érdekes” előélettel rendelkező Kovács úr, úgy 2007 tájékán egyszer csak felbukkant a Jobbik háza táján, három esztendő alatt üstökös-szerű karriert befutva, egyszeri párttagból EP-képviselővé és elnöki főtanácsadóvá avanzsált. Mindezt Kovács testvér annak köszönhette, hogy a pénzéhes Vonát összehozta az orosz kapcsolataival, akik osztán hajlandóak voltak anyagilag támogatni a náci pártot (cserébe “valamiért”). Mindezekből az ügyészség és a sajtó azt kerekítette ki, hogy “Kém a Turulfészekben!“, ami persze nyilvánvalóan nem volt igaz, mert KáGéBéla legfeljebb egy félig fedett orosz lobbista volt és nem (elsősorban) hírszerző. E tevékenységében pedig láthatóan sikeres is volt, hiszen szinte napra pontosan az ő színre lépésével változott át a Jobbik Oroszországgal kapcsolatos korábbi iszonya, bensőséges viszonnyá.

A KáGéBéla-ügy azóta parkolópályára került. Sem az ügyészség, sem a sajtó nem nagyon piszkálgatja a dolgot, aminek persze politikai okai vannak. Az egyik az, hogy a botrány kirobbantása (pont az EP-választások előtt!) csupán a Jobbik szavazóbázisának gyengítését célozta. A másik, hogy ha túlzottan a figyelem középpontjában marad ez a skandallum, akkor elébb-utóbb valakinek eszébe jut egy érdekes párhuzam felvázolása. Az nevezetesen, hogy ha igaz az a tétel, hogy a Jobbik Oroszország-politikája azért vett 180 fokos fordulatot, mert Putyinék kilóra felvásárolták a Dülledtszemű Pótszálasit (“Gábor áron” – hehehe!), akkor mi is a helyzet a Fidesszel és Orbán Viktorral?

A russzofób-russzofil metamorfózis ebben az esetben is meglehetősen gyorsan, de azért viszonylag alapos kommunikációs előkészítéssel zajlott le. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy 2010/11 fordulója tájékán Dzsentri Dzsoni (akkor még “csak” frakcióvezető) valami olyasmit nyilatkozott, hogy az Oroszországgal való szorosabb kapcsolatfelvétel “olyan értékválasztás“, ami szerinte “egy demokrata számára vállalhatatlan“. Két esztendővel később osztán beindult a legújabb propaganda, a “Keleti Nyitás” és ezek a “demokraták”, az obskúrus diktatúrák felé való sündörgésük során ölég gyorsan eljutottak Moszkvába is. Elébb ezt gazdasági érvekkel magyarázták (Orbán: “Szükségünk van az orosz piacokra! Több lábon kell állnunk!“), aztán a nemzeti függetlenség megteremtésével (Orbán: “Oroszország úgy nyújt nekünk gazdasági támogatást, hogy közben – különböző, homályos elvekre hivatkozva – nem avatkozik be a belügyeinkbe.“), a Pakstum rapid aláírása után pedig “az energiafüggőség megszüntetésével“. E “fejlődés” végül a nyílt talpnyalásban csúcsosodott ki, mikoris a Nemzet Kertitörpéje a Tusványoson már odáig merészkedett, hogy a világ “sztárállamának“, nemzetközileg követendő példának nevezte a moszkvai rezsimet. (Az olyan alacsonyabb szintű seggnyalásokról, mint hogy például az elkötelezett antikommunizmusáról és békemeneteléséről elhíresült Bencsik szerkesztő egyenesen “a tolerancia és a demokrácia őshazájá“-nak nevezte Oroszországot, inkább nem ejtenék szót.)

A külpolitikánk is alaposan megfordult. Nyálfröcsögtető, kaffogó vicsorgás a fejlett, nyugati, liberális demokráciák felé és nyálcsorgató, alázatosan nyüszítő farokcsóválás a nyugati elveket messze elkerülő diktatúrák előtt. Orbán az EU-ban mindenütt igyekszik zavart kelteni. Jószerint nincs olyan, az egységesülésre irányuló törekvése az Uniónak, aminek Viktor Győzövics ne próbálna keresztbe tenni. A “Kevesebb Európát” akaró brit Cameron megpróbálja megakadályozni az ezzel ellentétes célt követő Juncker EB-elnökké választását? Orbán rögvest mellé áll és hajánál fogva előráncigált indokokkal támogatja londoni kollégáját. Kirobban az Ukrán-válság, Moszkva kiszakítja a szomszédos államból a Krímet. Washington és Brüsszel egyelőre a diplomácia eszközét választja és számon kéri Putyinon az ukrán területi integritást garantáló, általa is aláírt Budapesti Egyezményt. Maga Budapest azonban kussol, s amikor végre megszólal, egyfajta hullarablóként, területi autonómiát követel Kijevtől a kárpátaljai magyarok számára (az ottaniak ezt “hálásan” köszönik). Oroszország nem hallgat az intelmekre, folytatja Ukrajna destabilizálását. Erre az USA és az EU egyre keményebb gazdasági szankciókkal válaszol. Orbán hallgat, de lesi az alkalmat, mikor tudna megint alaposan bekavarni. Ez el is jön, amikor szlovák kollégája, Robert Fico “lábon lövésnek” nevezi a legújabb büntetőintézkedéseket annak okán, hogy az anyagi kárt okoz országának, meg az egész Közösségnek. Mire Viktor azonnal a Pozsonyi Pasas mellé perdül, s tegnapi rádiós igehirdetésében már olyasmiket kezd brekegni, hogy egyetért Ficoval, s ő már keresi is a partnereket ahhoz, hogy megváltozzék az EU Oroszország-politikája (lásd itt!).

Illesszük csak össze ezeket a puzzle-darabkákat! Milyen kép kerekedik ki belőle? Nos nem más, mint hogy nem Kovács testvér itten a “fedett orosz lobbista”, hanem maga Orbán az igazi “KáGéBéla”! Igazából ő az, aki beépített ügynökként, Moszkva érdekeit kiszolgálva igyekszik minél nagyobb zavart kelteni az EU-ban, megbontva, gyengítve annak egységét. Semmi köze nincs ennek a “nemzetállamiság”-hoz, meg a “függetlenség”-hez! Putyin kilóra felvásárolta ezt az Idiótát a Pakstum Tízmilliárdjával, ő meg igyekszik megszolgálni a pénzt. Pénzt?! Ugyan! Azt már minimum az E-On-ügylet (lásd itt!) napvilágra kerülése óta tudjuk, hogy a Nemzet Esztelenje egyáltalán nem tud üzletet kötni, ha nem élhet (vissza) a hatalmi pozíciójával. Putyinnak úgy adta el önmagát és az országot, hogy azt a Harminc Ezüstöt még nekünk köll majd visszafizetnünk! Csimbókos kamattal és akkor is, ha a Paks-II-ből soha egyetlen wattnyi áram nem fog elősercegni! (Hogy is mondta a lengyel PKN-Orlen vezérigazgatója: “Orbán leszopta Putyint!“. Ja! “Hitelbe”! Amit a Felcsúti Ribanc fizet vissza a Moszkvai Macsónak!)

*

Miután elolvastam a 444.hu cikkét, visszaírtam barátomnak és megkérdeztem tőle, ugyan minek örül annyira? Mire ő: “Hát nem érted?! Végre megmozdul az USA, megmozdul Brüsszel és a faszára lépnek ennek a kártékony dögnek!“. “No, persze!” – gondoltam magamban. “Majd idejönnek az amerikai tengerészgyalogosok, a francia Idegenlégió, a brit SAS és a német SGS alakulatai és szépen átvezetik Orbánt a Karmelita házból a Diliházba.

Hát nem! Ezt a melót rajtunk kívül senki nem fogja elvégezni. Ideje lenne már ezt végre tudomásul venni!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Orbán azt is mondta a tegnapi rádiószózatában, hogy igyekszik összehozni egy olyan konferenciát, melyen az USA, az EU és Oroszország egyeztethetik céljaikat, megbeszélhetik jövőbeni viszonyrendszerüket. “Örömmel” jelenthetem, hogy ez a törekvése részben már meg is valósult, ráadásul idehaza. A hírek (lásd pl. ezt!) szerint októberben “Fajvédelmi Konferencia” lesz a budapesti Kongresszusi Központban, ahol derék amerikai, európai és orosz(!) rasszisták, antiszemiták fogják kicserélni nézeteiket. A rendezvény egyik VIP-előadója pedig nem más, mint Alexandr Dugin, akit a világ úgy ismer, mint “Putyin agya“! Hurrá!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Látlelet

Ismét találtam a neten egy kitűnő írást. Ezúttal Giczy György, a nem-orbanista KDNP utolsó elnökének véleménycikkén akadt meg a szemem. Aligha lehetne vitatkozni vele. … Közben pedig durvul a “Palotaháború“: az Orbán-Simicska konfliktusban lassan már az “atombombához” is hozzányúlnak!

Giczy György:

Az ártatlanság álarca

A legutóbbi közvélemény kutatási adatok is megerősítették, hogy a legnagyobb ellenzéki párt immár tartósan a Jobbik. És ennek az ismételt mérési eredménynek a jelentőségét a balliberális pártok támogatásának összeadásával elvitatni reménytelen próbálkozás. Még akkor is, ha az így kapott “végösszeg” több annál, mint amennyit a Jobbik produkálni képes. Az efféle relativizáló törekvés legfeljebb csak elméleti szempontból és pusztán üggyel-bajjal igazolható, feltéve, ha egyáltalán érdemes olyan elméleti konstrukciókat kieszelni, amelyek a gyakorlati visszaigazolást nemcsak nélkülözik, hanem a tények súlya alatt még mint jövőbeli fikciók is egyre inkább megsemmisülésre vannak ítélve. Hiszen olyan – meglehet hasonló ideológiájú – pártok támogatási eredményeit gereblyézik össze, amelyek legfeljebb csak kényszerűen és alkalmilag képesek közös nevezőre jutni, miközben szünet nélkül egymással versenyeznek, olykor a velük rokonszenvezők eredeti szándéka ellenére is. Ahogy most, az önkormányzati választásokkal kapcsolatos helyezkedések mutatják.

A demokráciánk maradványaiba hősiesen kapaszkodó és ilyenformán a közérzet javítását szolgáló elméleti trükközéseket azonban abba kellene hagyni, és – ha tetszik, ha nem – szembe kell nézni azzal az immár több oldalról megerősített ténnyel, hogy a Fidesznek az ellenzéke a Jobbik, s ami ezen kívül még van, az már csak az egymással rivalizáló és a saját túléléséért küzdő politikai pártok bizonytalan kimenetelű őrlődése. Vagyis: a kormányzás és az ellenzék egyaránt a jobboldalra került, amelyhez ezért egyre kevésbé tudnak hozzáférni a rajtuk kívül eső politikai erők.

Mi következik ebből? Ha számba vesszük a Fidesz demokráciát gyengítő manővereit és a Jobbik demokráciát negligáló törekvéseit, akkor be kell látnunk, hogy ez az állapot a politikai diskurzus végletes beszűkülését eredményezi. Ebből a kormányzati-ellenzéki szerepből kikerülnek azok a korábban releváns felvetések, amelyek a demokrácia követelmény-rendszerének alapismérveit voltak hivatottak védelmezni. A továbbiakban legfeljebb arról szólhatnak a viták, hogy mit lehet még észrevétlenül föladni avagy megsemmisíteni közös – azaz kormányzati és ellenzéki – erővel a hazai demokrácia maradványaiból. A kormányfő tusnádfürdői beszéde adja meg mindehhez az alaphangot. Megállapításai messzemenő lehetőséget biztosítanak a Jobbik számára, akár a belpolitikai demokrácia-értelmezés tekintetében, akár a külpolitikai orientációt illetően. Ebben az összefüggésben a Jobbik is viszontláthatja korábbi álláspontjának az igazolását és természetesen megtalálhatja azokat a számára kedvező, jövőbeli törekvéseit illetően hasznos kiindulópontokat is, amelyek további radikalizálódásának lehetőségeit zavartalanul biztosítják.

A Jobbik ellenzékisége a faltörő kos szerepét fogja betölteni a kormányzati elképzelések kivitelezésének-elfogadtatásának tekintetében: egy-két gondolattal mindig előbbre kell lennie annál, mint amit a kormányzat képvisel, s akkor nemcsak ellenzéki státuszát képes a maga számára biztosítani és a nyilvánosság előtt hathatósan igazolni, hanem a Fidesznek is meghagyja az ártatlanság álarcának viselését, amely szerint a Jobbik radikalizmusával szemben egyedül csak ő képes megóvni az országot. Nem véletlen, hogy már az országgyűlési választásokat megelőzően is ilyen és ehhez hasonló vélemények fogalmazódtak meg a részükről, mondván, csak egy erős néppárt – mármint a Fidesz – képes ellensúlyozni a Jobbik előretörését.

Valóban lenne rá lehetősége, csakhogy esze ágába sincs. Ennél kényelmesebb kormányzati pozíciót el sem lehetne képzelni. Ha valamiben bízni lehet, akkor inkább csak az, hogy a Jobbik aligha fog a végtelenségig megelégedni a jelenlegi helyzetével. Hogy csak a relatív hatalomgyakorlásban, azaz ellenzéki szerepkörében egzisztáljon az idők végezetéig.

De micsoda faramuci helyzetbe kerültünk, hogy már csak a Jobbikban bízhatunk, ha a jelenlegi állapotok megváltoztatását kívánjuk?! Hiszen azért még mindig valahol ott vannak, ha nem is túl előkelő helyzetben, azok a balliberális pártok, amelyek egymás sarkán tipródva próbálkoznak mondani valamit a demokrácia mibenlétéről. De ez már csak azért sem lehet igazán meggyőző, mert ennek igazolásául nem tudnak egyebet tenni, mint a főpolgármesteri szék várományosaiként felvonultatni azokat a – bocsánat a kifejezéséért! – szent teheneket, akik a Fideszből kiábrándult és a Jobbikkal egyáltalán nem rokonszenvező jobboldal szemében kevés jelentőséggel bírnak vagy rosszabb esetben ellenszenvesnek, még a jobboldalt bitorló pártoknál is kellemetlenebbnek látszanak. Mert ezek a személyek a megolvadt balliberális táboron kívül egyáltalán nem szentek.

Akárhonnan is nézzük a problémát, a balliberális oldal maradványai nem tudnak érdemileg beleszólni a Fidesz és a Jobbik által tematizált politikai diskurzusba. Mert ez a diskurzus már nem a demokráciáról szól, és legkevésbé sem a balliberális politikai pártok demokrácia-értelmezéséről. Ami még megmaradt, az nem több – bocsánat a személyeskedésért -, mint Karácsony Gergely sokat ígérő mosolya, az alighanem kommunikációs tréningen átesett Szigetvári Viktor sodróerejű nyilatkozatai, tűnődés Bajnai Gordon önkéntes emigrációjáról (elmenőfélben marad vagy maradásában is elmenőfélben van?) és Fodor Gábor indokolt, ámde célszerűtlen fölháborodása a megállapodások elhúzódása miatt. Hiszen ez utóbbiból sem következett más, mint egy újabb főpolgármester-jelölt…

*

Ugyancsak a “Látlelet“-hez tartozik, hogy az index.hu mai értesülése szerint Orbahnführer úgy döntött, megsemmisíti a hatalmát immáron egyedül korlátozó “Féket és Ellensúlyt“, azaz végső csapást mér Simicska Lajosra. A hamarosan megalakítandó “Nemzeti Kommunikációs Ügynökség“-gel végérvényesen kirúgná Don Luigi alól a “médiasámlit”! (a cikket lásd itt!)

Fatalista érdeklődéssel figyelem az eseményeket. Remélem (rajtunk kívül) mindketten bele fognak rokkanni!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Egy hetero kamingautja!

Olvastam még tegnap a Népszabadság online oldalán egy kitűnő jegyzetet, melynek témája az aznapi “Budapestprájd” volt. Mindenki utólagos engedelmével ezt most be is smittelném ide!

Európa, szabadság, tanga

Kedves nézőink, kapcsoljuk Londont, a magyar miniszterelnök legfontosabb szövetségesét, a konzervatív David Cameront hallják: „Üdvözletemet küldöm mindenkinek, aki részt vesz a Pride-on itt, Londonban, különösen azoknak az önkénteseknek, akik lehetővé teszik a megvalósulását. Mióta felvettem a tavalyi üzenetemet, hatalmas, történelmi változás következett be Nagy-Britanniában. A házasság intézménye mindenki számára nyitott lett, köttessen az két férfi, két nő, vagy egy férfi és egy nő között. Az egymás iránti szerelmetek egyenlő a törvény előtt. Mióta az egynemű párokról szóló törvény életbe lépett márciusban, párok országszerte házasságkötéssel nyilvánították ki egymás iránti szerelmüket és elkötelezettségüket. Ez nem történhetett volna meg sok ember nélkül, akik ma a Prideon vannak. Szóval köszönjük nektek, történelmet írtatok. Nagyon büszke vagyok arra, hogy annak az országnak a miniszterelnöke lehetek, amely – és ez hivatalos – a legjobb ország Európában a melegek, a leszbikusok, a biszexuálisok és transzneműek számára. De ez nem jelenti azt, hogy a munkánk véget ért. Nem lehetünk elbizakodottak. Az ez évi Pride témája a szabadság.” (Fordítás: Kettős Mérce)

Soós Lajos / MTI

Még egyszer rögzítsük a tényeket: David Cameron konzervatív és nem ultraliberális, miniszterelnök és nem a Norvég Alap által támogatott radikális jogvédő szervezet aktivistája. Ő ott, mi itt. Még azt is hozzátehetjük, hogy David Cameron konzervatív miniszterelnök népszerűsége az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt a magyarországi jobboldalon és a kormánypárti sajtóban, nem annyira a fenti kijelentése, inkább az unióval kapcsolatos nézetei miatt. Több tiszteletet a briteknek – mondta, és a magyar nacionalisták máris beleszerettek.

Na, de most kapcsoljunk vissza Budapestre, ahol a konzervatív Cameron magyar szövetségesének helyettese beszél. A téma szintén a Pride.

Nem érzi úgy Orbán, hogy ő azoknak is a miniszterelnöke, akik ott vonulnak az elismerésért küzdve évről évre, függetlenül az ellentüntetésektől, függetlenül a tojásoktól, függetlenül a Szőnyi Szilárdoktól és Kerényi Imréktől

„Kicsiny, ám hangos érdekcsoportok egyszerűen rá akarják kényszeríteni a világra ezt a szerintem deviáns felfogást” – közli éppen Semjén Zsolt, a tekintélyes konzervatív államférfi. A kicsiny, ám hangos érdekcsoportok közé nyilván beleérti a konzervatív angol miniszterelnököt, aki – mint láttuk – még büszke is arra, hogy első lépésben a britekre már rákényszerítette ezt a deviáns felfogást. „Ha két férfi házasodik, három miért nem? Akkor milyen alapon büntetik a bigámiát? Hol van ennek vége? Akkor mi az az aberráció, ami ne lehetne házasság?” – teszi fel kérdéseit a magyar miniszterelnök-helyettes.

És, valóban, kedves Cameron kolléga, ha két brit férfi vagy két brit nő „egymás iránti szerelme egyenlő a törvény előtt”, akkor milyen alapon ellenzitek a pedofil háborús bűnösök vallásgyalázó bankrablásait? Hát, hol van ennek a vége? Egy magyar konzervatív nem tesz olyan engedményt az erkölcsök terén, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.

David Cameron utasítására a szivárványos zászlót is felhúzták a londoni kormányzati központra

Ezért tartja Szőnyi Szilárd, a megbízhatóan kormányhű Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, aki magát hitvalló római katolikusnak nevezi, a homoszexualitást isten és ember elleni véteknek. Mert írva vagyon és ők mindenben követik a vallási előírásokat. Ők nem élnek szexuális életet házasság előtt és főleg nem azon kívül. Ők csak gyermeknemzési céllal párosodnak. Ők az önkielégítést sosem próbálták. Ők nem válnak el. És mivel bizonyára nem álszent hólyagok és kígyófajzatok, sosem válogatnának a vallási előírások között aszerint, hogy mi az, ami kényelmes nekik és a vágyaikkal összefér és mi az, ami nem.

Na, de folytassuk körkapcsolásos műsorunkat, melyet beleng az élő adások varázsa! Miközben a konzervatív brit miniszterelnök az egyik monitoron arról beszél, hogy országa a legjobb hely a melegek számára és erre ő büszke, ahogy arra is, hogy az ő miniszterelnöksége alatt lett bevezetve a melegházasság, a másik monitoron a konzervatív magyar miniszterelnök kimondhatatlan titulusú tanácsadóját halljuk, amint a „buzilobbi” hatalmát kárhoztatja. Szerinte „Európának meg kell védenie magát a káros hatásoktól, ugyanis Európa a keresztény gondolkodás diadala”.

A konzervatív brit miniszterelnök nem azért áll a Pride oldalára, mert alá akarja ásni a keresztény Európa erkölcsi rendjét, hanem azért, mert a legnemesebb európai hagyományt védi

Anglia tehát elesett. Franciaország is. Németország már régen. A Vatikán még tartja magát, de lassan ott is megengedőbbek, mint Magyarországon, ahol az uralkodó párt és szellemi holdudvara a keresztény gondolkodás diadalának tartja, ha folyamatosan megbélyegez és kirekeszt olyan embereket, akik semmilyen módon nem ártanak másoknak azzal, ha egymást szeretik. A magyarországi monitoron a konzervatív miniszterelnök nem köszönti a Pride-ot.

Nem érzi úgy, hogy ő azoknak is a miniszterelnöke, akik ott vonulnak az elismerésért küzdve évről évre, függetlenül az ellentüntetésektől, függetlenül a tojásoktól, függetlenül a Szőnyi Szilárdoktól és Kerényi Imréktől. Illetve, nem függetlenül. Éppen ezért vonulnak, mert vannak az ellentüntetők, a tojások, a Szőnyi Szilárdok és a Kerényi Imrék. Ha nem lennének, akkor is vonulnának persze, de akkor az a menet örömünnep és karnevál lenne, amelyen a hitvalló római katolikusok együtt lazulnak akár még Conchita Wursttal is a teremtő szabad ege alatt.

Addig azonban a Pride tüntetés, mozgalom, politikai és lelkiismereti kérdés. A Pride a maga szándékos harsányságával, azzal, hogy nem lehet nem észrevenni, kikényszeríti az állásfoglalást. Mindenkinek el kell dönteni, melyik oldalra áll. A konzervatív magyar miniszterelnök és tábora nem a Pride oldalára áll. Formálisan eltűrik, szavakban támadják, a jogkiterjesztést megakasztották. A buzizó Kerényi a hivatalában maradt. A deviánsozó Semjén a hivatalában maradt.

Orbán nem arra büszke, hogy az ő miniszterelnöksége idején házasodhatnak először a melegek, hanem arra, hogy az új alaptörvénnyel ezt megakadályozta. Ezt a hungarikumot is megvédte Brüsszellel szemben. A konzervatív brit miniszterelnök nem azért áll a Pride oldalára, mert alá akarja ásni a keresztény Európa erkölcsi rendjét, hanem azért, mert a legnemesebb európai hagyományt védi. Itt nem a rúzsozott, tangás férfiakra kell gondolni elsősorban, hanem a szabadságra, amely megengedi mindenkinek, hogy az legyen, ami lenni akar, ha azzal másnak nem árt.

Adott esetben rúzsozott, tangás férfi. Vagy konszolidált, polgári tanárember, aki azonos jogokkal szeretne együtt élni a párjával, akkor is, ha vele azonos nemű, akkor is, ha nem. Teljesen mindegy. A szabadságról van szó. A londoni helyszínen a miniszterelnök a szabadságot ünnepli, a magyar helyszínen a vonulók a szabadságért küzdenek. Ott örömünnep, itt demonstráció. Ott házasság, itt Semjén Zsolt. Ott lehet semlegesnek maradni, itt nem. Amikor a bölcs az égre mutat, az ostoba csak a tangát nézi.

Ónody-Molnár Dóra

Diskurzus:
– “Miért kell ezeknek még mutogatniuk is magukat?” – tette fel a szokásos kérdést ma délben egyik ismerősöm. – “Nem elég baj, hogy egyáltalán léteznek?!
– “Szerinted az ‘Ilyenek’ felvonulásaiból volt a nagyobb baj, vagy a tegnap ellenük “tüntető” Bakancs-csattogtatók meneteléseiből?” – kérdeztem vissza. “Szerinted az Átlagtól eltérő szexuális ízlést képviselők okoztak nagyobb kárt úgy Agyarország, mint általában a Világ mindenféle szempontjainak, avagy a Bakancsosok, a Klerikálisok, a Fasiszták, a Nácik? Légy oly’ kedves mondani nekem egyetlen olyan ‘Meleg’ mozgalmat, szervezetet, mely nagyobb kárt okozott, mint a keresztény-konzervatív ostobaság, avagy mint a nácionálszoci fajgyűlölet!
– “Az Eszdéesz!
– “Rendben! Akkor itt és most befejeztük!
Vélemény:
Mint megátalkodott heteroszexuálisnak a világon semmi gondom azokkal, akik a magukkal azonos neműek iránt éreznek vonzalmat. Magam ugyan ezt el nem tudnám képzelni. Azt, hogy kellő libidóm lenne bármikor is egy akármilyen szép kinézetű férfi láttán. De tökéletesen meg tudom érteni, hogy a hozzám lényegében minden szempontból hasonlító, a társadalom számára esetlegesen hatalmas értéket képviselő férfitársam önbelsőjében nem egy szép női test váltja ki a “gerjedelmet”.

Legkedvencebb feleségemnek magyaráztam már jónéhány esztendeje: “Amilyen averziót vált ki benned a veled azonos neművel való szexnek még csak a gondolata is, pont ugyanezt érzi a tőled igazából semmiben nem különböző ‘nemhetero’. Na most, te mégis mit éreznél, ha a Többség nyomására, egy állami diktátum következtében még is egy másik nővel lennél köteles szekszelni?!

Anno:

Néhány évszázaddal ezelőtt, az úgynevezett “Antik korszakban” a világon senkinek semmi baja nem volt azzal, hogy egyesek nem a “másik nem” iránt tanúsítanak vonzalmat. Akkoriban virágzott a Tudomány, melynek legfőbb célja a Világ Megismerése (“Gnoszticizmus“), az Emberek Jóléte volt. Akkor nem csak a személyes (fizikai és pszichés) higiénia volt az  elsődleges szempont, de például a köztisztaság is.

Osztán valahol és valamikor megbicsaklott a fejlődés. Jeszua Rabbi elképesztően tiszta és tökéletes elméleteire ráalapozott egy Hatalmi Rendszer, s onnantól kezdve Isten úgynevezett Hite a legsötétebb Babonaságokat és Nyomort eredményezett. A személyes és általános higiénia eltűnt (a szarlé ott folyt le a városok sáros utcáin, ettől meg sokan betegek lettek!). A Tudomány megsemmisült, tiltottá vált. Olyan betegségek szedték milliószámra áldozataikat, melyeket az ezer esztendővel korábbi Tudás alapján már csírájukban voltak elfojthatóak. Ámde égtek a máglyák, melyek tüzén az erdők-mezők növényeit ismerő javasasszonyok (“boszorkányok”), a feledni kötelezett Tudományt ismételten Felfedezők (“sátánimádók”), illetve a Hivatalos Hatalomvallást megreformálni, a Pöcegödörben fetrengő Népen segíteni igyekvők (“eretnekek”) testei égtek hamuvá. (Esetleg van valaki aki ebből a szempontból felfedez némi Párhuzamot a Jobban Teljesítő Magyarvaló Világgal?)

És mivel nagy volt a Nyomor, de lázadni csakis “máglya terhe” mellett lehetett, hát muszáj volt valahol kiengedni a “Gőzt“. A Társadalom az Urak/Papok ellen lázadni nem tudott/akart, így osztán kapva kapott az Ellenségkét elé állítottakon. Nem válogatott: lehet az “Boszorkány”, “Sátánhívő”, “Eretnek”. Avagy Zsidó, Cigány … esetleg Buzi! (Csak ne mi legyünk azok!) Nem csak hagyták az “Ilyeneket” nyomorultul elpusztulni, de ehhöz maguk is aktívan hozzájárultak (lásd: G. Bruno híres kiszólását: “Oh, sancta simplicitas!“, avagy “aktualice” a Magyar Holokauszt!). Osztán meg azon csodálkoztak, hogy ők is pusztulnak, no meg Nyomorba dőlnek. … Igaz, erre a Nyomorbadöntők magyarázata rögvest meg is érkezett: “Nem-mi-vagyunk-a-hibásak-hanem-a-Mások!“. (Esetleg van valaki aki ebből a szempontból felfedez némi Párhuzamot a Jobban Teljesítő Magyarvaló Világgal?)

“Today”

Nos ezeket a Magyarázókat már évszázadok óta cipeljük a hátunkon. Velük együtt (mert ők azok!) meg az Ostobaságunkat is. Ebből pedig következik a Legújabb Butaságunk: A Zezerharmad! … Másodjára! Amiből meg egyenesesen vezethető le A Mai Nyomor, az obskúrus Babonaságok (lásd pl. Felsőoktatási törvény), meg ezek mélyen bevésése (lásd: Közoktatási törvény!), valamint a Zállami Hazugság (“Magyarország jobban teljesít!“), továbbá a “Törvényes Választások“.

A “Nemszokványos Nemi Vonzalom egyrészt azért “nem szokványos”, mert részben MI, a “heterók” vagyunk a Többség (szeretném megjegyezni, hogy Az Örökké Élő Géza szerint “Az, hogy mi a ‘normális’, mindig a Létszám dönti el!“), ugyanakkor a homoszexualitás (LMBTQ) nem eredményezi a Társadalom “fizikai reprodukcióját”, lévén egy ilyen kapcsolatból Utód nem születhet! … Ebben (gondolom) minden LMBTQ-sal megállapodhatunk!

Ámde ilyen “szülők” nagyon sok esetben Jobb Nevelők, mint a Klerikál-fasiszta, Jobbikos Heterók, akik (utóbbiak) mindenfajta “kivizsgálás” nélkül szülhetnek, nevelhetnek … no meg üthetik egymást és a Kölköket is! Mer’ Ugye ez a “keresztényi”, no meg az “erkölcsös”! (Lásd a FideszkádéenpésCsaládon belüli erőszak“-ra vonatkozó hozzáállást!)

Aha! Hogy szakadt volna bele a fejetek abba a jóbüdös QA-ba!

… és ezt …

szendamondja!