Olimpia Budapesten? Jaj ne!

Csilivili számítások igyekszenek igazolni, milyen faszányosan jól járunk majd a 2024-es budapesti Olimpiával. Ámde a helyzet az, hogy úgy köll ez nekünk, “mint egy színpompás pattanás a seggünkre“, hiszen közismert csalók serege tüsténkedik máris az egész projekt körül, ráadásul az olimpiai falut (“véletlenül”) pont a Quaestor egyik csaló beruházása, a “Duna City” telkére húznák fel! … Az alábbiakban konkrét és megalapozott “elemzéseket” olvashatunk a 444.hu oldaláról!

Kiknek jó egy olimpia megrendezése?

Figyelem, nemzeti konzultáció indul!

Egyesek szerint az olimpia az ókori idők óta a népek közötti nemes versengés legszebb megnyilvánulása, a világ élsportolóinak négyévente megrendezett színpompás seregszemléje. Mások szerint az olimpia a korrupció melegágya, az értelmetlen, indokolhatatlan költekezés iskolapéldája, városokat a csőd szélére sodró, városrészeket lakatlan kísértettelepekké változtató rendezvény, amiből az utóbbi évtizedekben szinte senki nem jött ki jól, még a leggazdagabb városok sem.

Egyetért ön ezzel a kijelentéssel?

  1. Nagyon egyetértek.
  2. Úgy kell nekünk olimpia, mint egy színpompás pattanás a seggünkre.

Félre az unalmas demagógiát, a lélegeztetőgépet, a krétát, a vécépapírt meg az összes olyan területet, amire jó érzéssel, szívvel-lélekkel el lehetne ebben az országban költeni nemhogy ezermilliárdot, hanem annak a sokszorosát is. Most, hogy Tarlós István személyében Budapest is egyetért az olimpia hazai megrendezésével, két sokkal egyszerűbb érvet mondok az ellen, hogy Magyarország 2024-ben olimpiát rendezzen.

Az egyik az olimpia.

A másik Magyarország.

Egy olimpia megrendezése mellett a közmondásos sportszeretet mellett azt szokás felhozni, hogy élénkíti a rendező város gazdaságát, turistákat vonz, és munkahelyeket teremt, ami persze Magyarországra is ráférne. Ehhez képest sokszorosan bizonyított, jól dokumentált tény, hogy egy-egy olimpia megrendezésével rövid távon jelentkeznek ugyan ezek az előnyök, de ez a rövid táv legtöbbször arra a bő két hétre korlátozódik, ameddig az olimpia tart.

Aztán amint kialszik a közmondásos láng, és a sportolók nemzetközi (színpompás) serege kiteszi a lábát az olimpiai faluból, a szurkolók pedig kicsekkolnak a direkt nekik épített szállodákból, nem marad más utánuk, mint csődhalom, néhány gazos stadion, poshadt medence, penészes tatami, tócsa hányás, illetve pár helyi politikus és sportszakember (sportszakmai vezető), akinek időközben csodák csodájára bearanyozódott a mindaddig hamis Rolex Oyster Perpetualja.

Az olimpiák történetébe régóta belerondít a gátlástalan korrupció, a csalás és az értelmetlen túlköltekezés, ami rendszerint már a rendezés jogért folyó harcnál elkezdődik (lásd Salt Lake City, 2002), és rossz esetben évtizedekig tart. A kanadaiak máig nem tudják túltenni magukat a montréali olimpiai stadion építésének szégyenletes körülményein. A Big Owe-nak, nagy adósságnak csúfolt stadion másfél milliárd kanadai dollárból, mai árfolyamon 335 milliárd forintból jött ki, a város majdnem csődbe ment miatta, a hiteleket 30 éven át fizették. És aki még mindig azt hiszi, hogy a coubertini eszme győzedelmeskedhet a tolvajokon, olvassa el, mi történt Naganóban, Lake Placidben, Albertville-ben, Athénban, Pekingben vagy Londonban. Hogy Szocsiról már ne is beszéljünk, mert amit Szocsiban műveltek az oroszok olimpiarendezés címén, az már nemcsak az oroszoknak fájt, hanem az egész világnak.

Aki pedig erre azt mondja, hogy nem baj, ezek a kanadaiak, amerikaiak, japánok vagy angolok nem értenek hozzá, majd mi megrendezzük rendesen, tisztességesen, viszonylag olcsón és mégis színpompásan, ahogy Los Angeles vagy Barcelona tette, annak teljesen elment az esze.

Mi? Magyarországon? Magyarországon egy nyomorult, 15 négyzetméteres, dohos trafikot nem lehet úgy magára hagyni, hogy el ne lopná valaki, nemhogy egy olimpia megrendezéséhez szükséges közpénzt. Arról nem is beszélve, hogy feltehető: az olimpia megrendezése körül Orbán, Mészáros, Garancsi, Gyárfás (és Deutsch, remélem, hogy Deutsch!) és egyéb válogatott sportemberek mellett ott tüsténkedik maga Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Közügyi és társadalmi fejlődési bizottságának frissen megválasztott tagja, a nemzetközi szinten közismert csaló, aki köztársasági elnöknek nem volt elég becsületes, de arra például tökéletes lenne, hogy ezermilliárdok körül tüsténkedjen.

Chicago városa annak idején 100 millió dollárt költött a 2006-os olimpiai jelentkezésre, amit végül elbukott. 100 millió dollár, az 27 milliárd forint. Egy vesztes pályázatra. Simán kijönne belőle újabb 175 kilométernyi vasfüggöny, mondjuk az osztrák határra. Vagy két jó nagy stadion, csak úgy. Az is szégyen, de még mindig jobban járnánk vele, mint egy ezermilliárdokból megrendezett, szétlopott, az országot kilátástalan csődbe taszító olimpiával.

Ha vannak még kétségek arról, hogy itt tényleg nagyarányú lopás és mutyi készül (már megint), az olvassa csak el a 444 következő beszámolóját!

A Quaestor-telekre álmodják rá az Olimpiai Falut!

A “tanulmánykészítők egybehangzó véleménye szerint” a térképen narancssárga pacával jelölt helyre kell tenni az olimpiai falut a 2024-es Magyar Olimpián:

quaestor_telek

Ez nem más, mint a Nagyvásártelep körüli telek.

Az olimpiai tanulmány PWC-s szerzői tehát nem máshová álmodták meg az olimpiai falut, mint a Quaestor gigantikus kamuberuházásának, a Duna City-nek a telkére. Ez volt a magyar történelem legnagyobb csalójának, Tarsoly Csabának az a telke, amire alapozva a 300 milliárd forint jövőbeli értéket képzelt el cégbirodalmának, ámde a még a kétezres évek közepén meghirdetett beruházásból nem lett semmi. A magyar állam viszont – Magyar Levente külügyi államtitkár személyében – a Quaestor bedőlése előtt nem sokkal arab befektetőknek kínálgatta a területet.

A Quaestor annak idején így álmodta meg a nagy ingatlanfejlesztést (amiről egyébként szebbnél szebb látványterveket készítettek):

dunacity1

Erről a tanulmány is megemlékezik, a Quaestor nevének említését elegánsan elkerülve:

“A területet a városrendezési tervek vegyes területhasználatra, intenzív beépítésre jelölik (az ide vonatkozó fejlesztési elképzelés a Duna City projekt néven ismert).”

Annyira “revitalizálnák” ez a “barnamezős telket”, hogy egy 17 ezer fő kapacitású falut építenének ide. Utóhasznosításként elég elnagyolt ötleteket vezetnek elő:

“egy része piaci értékesítésre kerül lakóingatlanokként, egy másik része pedig közszolgálati pályakezdők és alkalmazottak kedvezményes lakhatását segíti elő lakóingatlanként – a közszolgálati életpálya modellek részeként – illetve kollégiumként való hasznosítás is szóba jöhet.”

Most egyébként így néz ki a terület:

nagyvásártelep

Nos, aki ezek után még mindig úgy gondolja, hogy ebből az olimpiából lesz valami (nem csak a pályázati költségek alapos ellopása), tisztességesen fogják a kivitelezését lebonyolítani, illetve jelentős gazdasági előnyöket hoz majd a nemzetgazdaságnak, az forduljon orvoshoz, vagy a legközelebbi fideszeshez!

… és ezt …

szendamondja!


Kényszeresség

Egyik gyerekkori barátom (aki húsz éve ki-, nyolc esztendeje vissza-, januárban pedig újra kitántorgott Kanadába) szerint Magyarországon a “zemberek” oly’ kényszerességgel művelik a lopást, a korrupciót és az egymásnak való keresztbe tételt, hogy enélkül már akkor sem tudnák intézni a dolgaikat, ha akarnák. Van benne valami!

Most arra szeretném megkérn minden kedves Olvasómat, tehát Köztársamat és Barátomat, hogy egy picit dőljön hátra,s kezdjen gondolkodni! Elgondolkodni azon, hogy jelenlegi oligarcháink között van-e egyetlen egy, aki nem az államal folytatott csencseléseken tollasodott meg? Azon, hogy jelenlegi országgyűlési képviselőink jelentős többsége, minisztereink, államtitkáraink és tengernyi sokaságú, politikai kinevezett főhivatalnokaink között ven-e egyetlen egy is, aki nem az állam csöcsén élősködve vált jómódúvá? Azon, hogy jogos-e azt állítani: a magyar kleptokrácia huszonéve tartó törzsfejlődése a jelenleg regnáló “elit”-tel érte el a csúcsát? Azon, hogy csak az elmúlt három esztendőben volt-e olyan állami beruházás, pályázat, bármiféle intézkedés, amely a hírdetett elvek, a meghozott törvények betűinek aggályosan szoros betartásával zajlottak le?

De fölösleges a tanakodás, mert a helyes válasz valamennyi kérdésre az, hogy “nincs“, illetve “nem volt“. A lopkodás, a korrupció a regnáló eliten belül mára kényszeressé, beteges automatizmussá vált. Valószínűleg már akkor sem lennének képesek bármiben is a tisztességes lebonyolításra, ha a Főnök, az önnön nagyszerűségének vakondtúrásnyi Csomolungmáján kukorékoló Kiskakas arra kifejezetten parancsot adna: a mindenhová beépített, hardveresen programozott, egybites biodroidok akkor is a szokott útra terelnék az ügyintézést, s a szokott eredményt produkálnák.

Mindenki tudja, hogyan zajlottak le az állami termőföldek haszonbérleti pályázatai. A kihírdetett törvények és a notorikusan hajtogatott “elvek” szerint azokon elsősorban helyben lakó őstermelőknek és családi vállakozóknak köllött volna nyerniük. Osztán mi is lett belőle? Az Ángyán-dossziék tanúbizonyságai szerint hetedhét határon túli oligarchák, helyi fideszes csávók, illetve azok műkörmös-könyvtáros strómanjai (a pályázók kb. 25%-a) tenyereltek rá a földek háromnegyedére (a többieknek, a Patyomkin-elv szerint maradt a resztli), s így a kisgazdaságok Magyarországa helyett a több ezer hektáros latufundumok Fideszisztánja jött létre. (Nem akarom különösebben fényezni Ángyán Józsefet, mert igazából nem érdemli meg. Igaz ugyan, hogy hősiesen kiállt a maga igaza mellett, de csak akkor kezdett kiénekelni az Orbán Kórusból, amikor a személyes vesszőparipáját látta keresztül bukni a nepotista korrupció azon akadályán, melynek felépítésében bő másfél esztendőn át maga is szorgalmasan segédkezett!)

Szinte szórul-szóra hasonló módon bonyolódott le a Nagy Nemzeti Dohánybiznisz is! Ugye itten arrúl vót nagyba’ szó, hogy a kiskorúak bagózását megakadályozandó, állami monopóliummá köll tenni a dohányáruk kiskereskedelmét. Persze ezt nem úgy képzelték, hogy majd közalkalmazottak ücsörögnek a trafikokban (kétezer lakosonként egy boltocska!), s ők szolgálják ki a bagósokat! Nem. Állam bácsi csupán az agyonadók beszedésének nyűgét vállalta magára, az árudák működtetésének horribilis hasznát pedig nagyvonalúan átengedte az ezekre pályázó kisvállalkozóknak, kiknek többsége (legalább is a hírdetett elvek szerint) a “megváltozott munkaképességűek“, illetve a “tartósan munkanélküliek” köréből köllött volna kikerülniük.

Gondolom eme horthysta hadiözvegyek trafikengedélyeire, illetve a kádári gebines világra emlékeztető törvény hírének hallattán megcsillanhatott Boros Hóbagoly (ex-vendéglátós, ex-miniszterelnök) szigorú szemében a nosztalgia parányi könnycseppje. Persze azok, akik ebben az országban élnek és nem ment még el a józan eszük, pontosan tudták: egyetlen szó nem igaz az egészből, csupán egy újabb Fidesz-mutyi fog történni. S így is lőn. A NER hozta a maga megszokott formáját. A korrupt osztogatás szőrösen bűzlő lócipője kilométer hosszan nyúlik ki az egész tendereztetésből sőt, egyes nertársak már annyira el vannak szemtelenedve, hogy még a látszatra sem ügyelnek: ahelyett, hogy egy stróman pajzsát tartanák maguk elé, személyesen zsebelték be a nekik lehullajtott újabb orbánbaksist!

A tegnap nyílvánosságra hozott lista szerint, az utolsó utáni pillanatot követő hetedik percben is még mindíg módosított pályázaton csupa-csupa nertárs nyert működtetési jogot húsz esztendőre, s némelyikük egyszerre több boltra is. Az index.hu által közölt nevek között a “tartós munkanélküliség” okán otthon unatkozó CBA-feleségeket és –öcsikéket, életcél nélkül a papa nyakán lébecoló polgármester-kölköket találhatunk, azaz: a Nagy Nemzeti Szabadságharc rokkantjait és hadiárváit, akik az akkut nyelvizom-lázig és a maximális gerinc-sorvadásig kűzdöttek a “Szebb Jövő“-ért, a nepotista államkapitalizmus frontjának vériszamos lövészárkaiban. A boldog trafiktulajdonosok listájából nekem leginkább Slakter Kornélia nevén akadt meg a szemem. El nem tudom képzelni, hogy a jólmenő Swietelsky Magyarország Kft., valószínűleg nem közmunkásbéren fizetett ügyvezetőjének vajon mi szüksége lehet még két dohányárudára is, illetve hogy ő mostan mégis melyik kedvezményezett kategóriába sorolható: rokkant vagy munkanélküli?!

De ha már a Swietelskynél tartunk! Jelenlegi kormányunkról elmondható, hogy nem autópályán (az a sikeres katasztrófaelhárítás okán esetleg napokra bedugulhat), hanem vasúton “utazik”. Az elmúlt három ner-esztendő legnagyobb (ha nem az egyetlen) uniós támogatású állami beruházása a Szajol-Püspökladány vonal grandiózus és hetekig tartó közlekedési káoszt okozó felújítása volt. A buli főkivitelezője természetesen Simicska nertárs közismert cége volt, amelyre Ártunk és Kúrmányunk azzal a jelszóval erőltette rá a megrendelést, hogy ez a “nagy falat” ne az emútnyócévvel bizniszelgető, a magyar vállalkozásokat csontig kiszipolyozó osztrák társaságoknak jusson. Nos, ehhöz képest a Közgéptől az osztrák Swietelsky (pontosabban annak honi leánya) kapta meg az alvállalkozói státus pénzzel is alaposan kitömött megtiszteltetését. A szemtelenül csimbókos túlszámlázás (négyszer annyi költségvetési és úniós pénzt emésztett fel ez a projekt, mint a hasonló hosszúságú, horvátországi vasútfelújítás, melyet ugyanez a Swietelsky végzett!) azonban felkeltette az EU csalás elleni bizottságának (“OLAF”) figyelmét, s így annak vizsgálódása (no meg az EU-val folytatott “haragszomrád”-politika) miatt, mostanság nehéz lenne onnan újabb anyagiakhoz jutni egy ehhöz hasonló (módon lenyúlt) beruházás finanszírozására.

Márpedig a közismert fideszes újlatin mondás szerint: “Közbe’ szerezni necesse est!, Simicska nertársnak pedig még számtalan ötlet lapul a tarsolyában! Ilyen például az úgynevezett “V0-s tehervasúti körgyűrű“, mely 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított vonal lenne, megsépkelve két Duna-híddal is. A hírek szerint a MÁV (értsd: a kormány, tehát a Közgép) nagyon sürgősnek érzi a beruházás elkezdését még a jövőre esedékes(?) választások előtt. No, de ki finanszírozza majd ezt a 300 milliárd forintos projektet?

Az atlatszo.hu ma megjelent írása szerint nem más, mint maga a Kínai Nemzeti Bank! No, de miért adjon 1 milliárd eurónyi kölcsönt a kínai jegybank? Túl a kamatokon, mi ebben az üzlet Kínának? Nos az, hogy a MÁV április 12-én szándéknyilatkozatot írt alá a Kínai Vasútépítési Vállalattal (CCECC), melyben a felek megállapodtak abban, hogy a létesítendő vasúti körgyűrűt egy közös, kínai-magyar projektcég fogja megvalósítani. És ebben mi az üzlet Simicskának? Nos, túl azon, hogy a Közgépnek is leesik majd néhány morzsa a Nagyok Asztaláról, a hírportál által a MÁV-ból kipréselt dokumentumban foglaltak szerint lesznek ám itten egyéb feladatok is. Így például az egész projekt “kommunikációja és promotálása”, hiszen tudjuk, a mai, modern világban nincs az a sín, mely lefeküdne, nincs az a felsővezeték és Duna-híd, mely megépülne reklám nélkül! És vajon melyik az a szakavatott és tapasztalt magyarországi vállalkozás, mely évek óta egyedül és kizárólag alkalmas az ilyen megrendelések teljesítésére? Nos?! (Lehetséges válaszok: a./ Mahír, b./ Publimont, c./ B-Reklám) … Megjegyzem, bár a MÁV állítása szerint csak most, márciusban merült fel a kínai hitel ötlete, ámde azt a Közgép-kormány legfőbb külkerese, Szecska Pubi … 

… már tavaly lepapírozta a pekingiekkel, amit mi sem bizonyít fényesebben, mint hogy az atlatszo.hu szerint az egymilliárd eurós keretet a kínai kormány már tavaly májusban(!) elkülönítette a magyarországi beruházás céljára!

Mivel is hőzöngött a legutóbb a Mi Fényességes Boldogságunk:Magyarország bebizonyította, hogy pusztán a saját gazdasági teljesítményére támaszkodva, hitelek nélkül is képes megállni a saját lábán“. Aha! Tehát azok az államkötvények, melyeket iszonyú kamatra bocsájtanak ki, nem számítanak hiteleknek. Ahogyan a kínai egymilliárd euró sem az, amelynek jelentős részét (felét?) ráadásul vissza köll csorgatni a kölcsönt adónak, de úgy, hogy közben az egészet nekünk kell majd visszafizetni … kamatostúl! Emberek! Hát nem őrület ez? Háromszázmilliárd hitel plusz kamatai csakis azért, hogy Orbánsimicskáék lenyúlhassanak úgy 10-15-öt?! … Anyám, borogass!

S miközben megy az ország egyre pofátlanabb, netto kifosztása, mivel foglalkozik a Tisztelt Ellenzék? Hát, először is egymással (Bajnai belerúg Mestreházyba, az visszaszúr, Gyurcsány meg lehülyézi mindkettejüket – utóbbi teljes joggal!), másrészt meg az osztódva szaporodással. A pártalapítási láz most éppen Bokros Lajosnál kezd gyógyszer híján tetőzni. Az emblematikus bajuszt viselő közgazdász a hét végén “Modern Magyarország Mozgalom” néven …

bejelentette saját pártjának megalakulását. Nincs is ezzel semmi bajom, hiszen a megfogalmazott célok, szándékok tiszteletre méltóak és maximálisan elfogadhatóak. Az alapítók sem tűnnek hitelteleneknek, hiszen Pusztai Böskéről simán elhiszem, hogy jó közelítéssel tisztában van a valódi jobboldaliság és konzervatívság ethoszával. No de könyörgöm, Ő hogy kerül ide?!

                            

A kis “Népnemzeti Petőfi, aki az Antall-Boros-kormány idején, a csurkista Nahlik GáborTEJFA” (“Teljes Elnöki Jogkörrel Felruházott Alelnök“) kinevezettjeként oly szemléletes bemutatót tartott a szélsőségesen pártelkötelezett hírműsorvezetésből, a hatalom seggének tétovázás nélküli kinyalásából. Aki oly hősiesen harcolt a korabeli jobbkonz kormány ballib ellenfeleivel … őket meg sem szólaltatva! – minden este fél nyolctól nyolcig! Ugyan kijafasz hiszi el ennek az Izékének, hogy most hírtelen a “valódi jobboldaliságban” fedezve fel a “gépontját“, a demokratikus hajlamai okán lett az orbanista diktatúra ellenfele, s nem azért, mert Orbán neki nem osztott lapot/baksist?! Oké! Pálfyról is elképzelhető, hogy végig ment a maga damaszkuszi útján. Oké, hogy belép/alapít egy pártot, hiszen ehhez egyelőre még minden magyar polgárnak joga van. Oké, hogy Bokros oda beengedi, no de kiültetni a pulpitusra?! Kitenni őt a kirakatba?! Na ne! Ha volt is olyan demokrata, aki a Bokros-párt megalakulása hallatán “hurrá”-t kiáltott, Pálfygépicúr láttán szerintem rögtön lelohadt a libidója!

Nem csak az Orbán-párt és klientúrájának lopási ösztöne a kényszeres, hanem azok az ordítani valóan elemi hibák is, melyek a leváltására szervezkedő ellenzéki pártok, mozgalmak szakmányban elkövetnek! Mintha készakarva, szántszándékkal igykeznének elhajtani maguktól a megcsömörlött, kiábrándult és apátiába süllyedt, de remélni és szabadulni vágyó embereket!

Azt hiszem, egyelőre maradok a “bizonytalanok” táborában!

… és ezt …

szendamondja!