Pont a Viktor!

Az “utca” nyomására lemondott hivataláról Victor Ponta román kormányfő. Mi, az oláhokkal szemben “kultúrfölényben” lévő magyarok pedig ölbe tett kézzel tűrjük, hogy egy velejéig korrupt, cinikus, súlyosan pszicho- és szociopata alak miniszterelnökösködjön fölöttünk. … Pont a Viktor!

A nép akaratára hivatkozva lemondott hivataláról Victor Ponta román kormányfő. Ez előbb-utóbb az “utca” nélkül is bekövetkezett volna, hiszen a miniszterelnök feje fölött már hónapok óta gyülekeznek a viharfelhők. A román kormánytól független korrupció-ellenes hatóság ugyanis azzal vádolta meg őt, hogy még politikusi pályafutását megelőzően, ügyvédként pénzmosásában és okirat-hamisításokban vett részt. A több tucat halálos áldozatot követelő bukaresti diszkótűz tehát inkább csak egy szikra volt, ami belobbantotta a mindent átszövő korrupció miatt már nagyon dühös román közvélemény kedélyállapotát.

Minálunk, az oláhokhoz képest “kultúrfölényben” lévő magyaroknál ilyesmi elő nem fordulhat! Nem csak azért, mert itt nincs olyan független bűnüldözői szervezet, amely címre és rangra való tekintet nélkül kivizsgálna minden korrupciós gyanút (nincs is reá szükség, hisz Polt Péter intézkedik!). Nem csak azért, mert a Pontáéhoz hasonló vád a mi miniszterelnökünket soha nem érheti (hiszen Orbán életében nem dolgozott sehol, minden disznóságát politikusként követte el!). Hanem azért sem, mert minálunk, ha van is népi felháborodás az egyre pofátlanabb lenyúlások/urizálások láttán (még az ún. “jobboldalon” is!), nincs senki és semmi, ami ezt általános tiltakozássá szervezné, azaz lemondatásra, generális változtatásra alkalmas társadalmi erővé fókuszálná.

Kik tehetnék ezt meg? Például a magukat demokratikusnak nevező ellenzéki pártok. Ámde róluk nem csak az amerikai helyettes államtitkár állapíthatta meg egy rossz hangulatú, szeptember végén, Budapesten létre jött találkozón, hogy ötlettelen, koncepciótlan béna alakok, hanem mi is, már sokkal, de sokkal korábban. Abból mondjuk, hogy az elmúlt néhány esztendejük szinte minden napját a kicsinyes belharcaikkal, a pár mandátumnyira fogyott moslékos vödör környéki lökdösődéssel töltötték ki. Nem volt olyan nemes ügy, melynek érdekében képesek lettek volna az őszinte, tehát tartósabb összefogásra (lásd pl. a 2014-es “választásokat”!). Eszükbe sem jutott, hogy feltüzelve a népet, megszervezzenek egy társadalmi mozgalmat. Ehelyett csak pótcselekvések voltak. Semmire való bizottságozdizással, ostoba és hatástalan nyilatkozgatásokkal. Totálisan elhiteltelenítve azt, amit “pártpolitizálásnak”, sőt, egyáltalán “politizálásnak” neveznek.

Közbevetőleg:

A fentebb említett találkozón, az egyik nagytudású “demokrata” szerint az Orbán-rendszert csakis külföldi segítséggel lehet leváltani, a másik szerint pedig kizárólag egy palotaforradalom végezhet a Diktátorral. Túl azon, hogy ha az utóbbinak van is valamennyi realitása (az előbbinek semmi!), nem történne más, mint hogy a Maffia szépen elrendezi a dolgot házon belül, s legfeljebb csak annyi változna, hogy új nevekkel köllene megismerkednünk. … Nemde?!

Jöjjenek a civilek? Igen, a nép Orbán által meg nem bolondított többsége ezt várja! Ámde itt rögvest két csapda is az útjukat állja. Legálisan meneszteni Orbánékat csakis választásokkal lehet. Azon meg a meghekkelt “törvények” szerint csakis pártok indulhatnak. Tehát ehhöz elébb alapítani kéne egy ilyet, ami meg egyenlő a (párt)politizálással, az pediglen ugyi “pfúj!”. A másik, hogy amint egy-egy mozgalom kezd megerősödni, népszerűvé válni, rögvest megjelennek környékén azok az alakok, akik osztán igyekeznek mihamarább azt elhitelteleníteni és/vagy széttrollkodni (így járt például a nemrég díjat kapott netadó-ellenes mozgalom, vagy a “feketepólós” Sándor Mária részvételével megalakított Független Egészségügyi Szakszervezet).

Marad így a várakozás a “Szikrára”. Arra, ami majd belobbantja az általános elégedetlenséget, a generális csömört, undort. Ez a románoknál egy diszkótűz volt, ami utcára vitte a népet, s amelynek ma már Ponta lemondása is kevés: a teljes elit távozását követelik.

De mi lesz nálunk? Mi, a “kultúrfölényesek” simán tudomásul vettük, hogy az Orbán-maffia fellegvárában, Felcsúton egy nem túl veszélyes politikai riválist vélhetően nettó gyilkossággal takarítottak el a nyolc milliárdos vagyonát egy esztendő alatt megháromszorozó(!) Mészáros Lőrinc útjából. Legfeljebb a kocsmák mélyén beszélünk arról, hogy Matolcsy György két kézzel szórja ki az ablakon a Jegybank “saját” pénzét idióta alapítványokra, indokolatlanul drága “műkincsekre”, mérték nélkül felülárazott ingatlanokra (most az egyik ilyen, az Eiffel Palace tetőterén akar kialakíttatni egy “exkluzív tárgyalót” a mi szó szerint drága Gyurcynk, költség nem számít alapon!), közben meg az orbángyűlési mamelukok vigyorogva akadályozzák meg a gyermekéhezés elleni “minimum-programnak” még a tárgysorozatba vételét is. A közismert miniszterelnöki elmeállapotról pedig már szót sem ejtünk. Egyetlen bólintással vesszük tudomásul, hogy a múlt héten, ökörkörbe tömörült, teljesítményhiányos “professzorokkal” és ateista “keresztény értelmiségiekkel” körülvéve Jézusnak képzelte magát, tegnap pedig a Tudományos Világfórum(!) budapesti ülésén mondott el egy olyan zavaros beszédet, hogy a résztvevők annak kellős közepén leállították őt, mondván: egy szót sem értenek belőle.

Nem, kérem! Nincs itt nyoma se “szikrának”, se cselekvő akaratnak. Ugráljanak csak nyugodtan a kecskedugó oláhok! Minékünk, “kultúrfölényes ezeréveseknek” így jó, ahogyan van, s roppant büszkék vagyunk legújabb történelmi teljesítményünkre, ami nem más, mint pont a Viktor!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Deutsch közlegény megmentése

Nagy nehezen végre lemondott Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) botrányhőssé avanzsált elnöke. Most sokan örömittasan tapsikolnak, holott a helyzet az, hogy ő csupán egy tisztáldozat a “Deutsch közlegény megmentése” című projektben!

Egyik ismerősöm szerint a Gömöri-ügy volt az elmúlt öt esztendő leggusztustalanabb története. Nem akartam vele vitatkozni, s sorolni az ettől mégszemtelenebb, méggyomorforgatóbb fideszes ügyeket. Azért nem, mert egyrészt az ismerős még mindig orbánpárti (így soha be nem ismerte volna, hogy ez a botrány ugyan “elenyésző” a többihez képest, de jellemző a rendszerre), másrészt abban igaza van, hogy tényleg Gömöri volt a lenyúlásokon rajtakapott maffiakáderek egyik legpitiánerebbje, leggusztustalanabbja és legostobábbja is.

Miért volt(?) Gömöri pitiáner? E kérdése roppant egyszerű a válasz. Nem érte be a havi 80 ezres benzinpénzzel, a félmilliós fizetéssel, a 9 millás szolgálati járgánnyal, a 17,5 milliós paralimpiai prémiummal, az ismeretlen összegű szponzorszerzési jutalékkal. Nekije köllött még (ezek után!) az a hárommillió is, amit az MPB elnöksége (az alelnök javaslatára!) megszavazott neki az ingatlanhitele egyösszegű végtörlesztésére. (Deutsch alelnök: “Ez nem a szponzorok pénzéből történt!“; szendam: “Hát akkor miabüdös jófenéből?!“)

Miért volt(?) Gömöri gusztustalan? Nos nem csak azért, mert olyan emberek kasszáját fosztogatta, olyanok pénzét vágta lelkiismeretlenül zsebre, akik elnökként megbíztak benne. Akiknek fizikai állapotukhoz viszonyított sportteljesítménye legalább olyan elismerésre lett volna méltó, mint az agyonfizetett “egészségeseké”, ennek ellenére be köllött érniük néhány fillérrel. Akiktől a nagytiszteletű MOB, Gömöri aktívan passzív támogatásával, nagyvonalúan megvonta a Gerevich-ösztöndíjat. Akiknek sanyarú, koldusbotos hétköznapjai fölött Gömöri párás szemmel kesergett rendszeresen – mondjuk egy, az MPB pénzén megrendezett milliós luxusfogadás előtt/alatt/után.

*

Közbevetve:

Becsey János, kétszeres paralimpiai úszóbajnok szerint Gömöri ugyan “nagyot hibázott” a devizahitele MPB-s pénzből történt végtörlesztésével, de vannak neki “elvitathatatlan érdemei” is. Így például az, hogy a hazai és nemzetközi edzőtáborok megszervezésével “olyan feltételeket teremtett, melyekre korábban nem volt példa“. Erről azonban rögvest eszembe jutott az az emlékezetes felhorgadás, melyet a szintén kétszeres paralimpiai bajnok, Pásztory Dóra tett közzé, még az elmúlt hónap végén. Többek között az edzőtáborokról is. … Becsey ezek szerint ezt vagy nem olvasta, vagy maga is ott volt a luxusvacsorákon. … Esetleg ez is meg az is.

*

Miért volt(?) Gömöri ostoba? Egyrészt azért, mert amikor kiderült a hárommillás végtörlesztési ügye, elképesztően hülye taktikát választott. Ahelyett, hogy szépen csöndben visszafizette vóna a stekszet (lett volna miből!), majd bűnbánó tekintettel beismeri a hibát (már ha kérdezte vóna valaki), sértett primadonnaként kezdett viselkedni. A legrosszabb politikusi hagyományokat követve “összeesküvésről” kezdett dumálni, amivel meg csak azt érte el, hogy a felbosszantott sajtó még mélyebbre ásott. Így derültek ki az “egyéb” dolgai is. Másrészt pedig azért, mert nem volt képes felmérni a maffiapárti erőviszonyokat. Azt hitte, hogy a mögötte bújkáló Deutsch Tompy tényleg egy “valaki”, aki majd megvédi őt. Holott az alak nem más, mint csupán a Don által különösen kedvelt, de élhetetlenül hülyének tartott “keresztfiú”, akit ugyan bármikor hajlandó jólfizető szinekúrákhoz juttatni, meg kihúzni a rendszeresen újratermelt szarából, de a körülötte sertepertélőket már nem.

No ennek lett következménye a hétfői “egyeztetés“, meg a tegnapi sajtótájékoztató. Az előbbin szépen elmagyarázták Gömörinek, hogy Tompy nem egy tábornok, hanem csak egy közlegény. Ragaszkodhat ugyan a székéhez, de vegye tudomásul: csakis az alelnök úr lészen megmentve, ő meg belökve a levesbe. Tehát vagy beáll önkéntes statisztaként a “Deutsch közlegény megmentése” című projektbe, vagy … Hát abba jobb bele sem gondolni! Az utóbbin pedig azt közölték a szájtátiakkal, hogy lesz ugyan személyváltás, de a módszerek maradnak. Továbbá Tompy, mint ügyvezető alelnök, kap egy hónapot a “szálak elvarrására”, azaz a visszaélések, a lenyúlások bizonyítékainak eltüntetésére. Persze nem egyedül, mert ő az ilyesmihez (is) túl hülye, ezér’ tesznek mellé egy társügyvezetőt, aki érti is a dógát. Addig meg a Maffia keresi a (Tompyhoz is) megfelelő személyt, akit osztán a T. Közgyűlés közfelkiáltva “megválaszt”.

Természetesen ez az egész nem így hangzott el a sajtótájékoztatón. Ott olyasmiről volt szó, hogy most mán’ nyugalom kéne a paralimpikonoknak, mer’ így nem tudnak felkészülni. Persze pénz is kéne nekik, de most ugyi éppen rendteremtés folyik. Ezér’ se szabad most pénteken a teljes elnökséget lecserélni, mert előfordulhat, hogy a zaklatott hangulatban lévő Közgyűlés esetleg nem a megfelelő személyeket választja meg. Várjunk egy hónapot, osztán majd akkor meglátjuk! … Elsősorban a vakok!

A “legaranyosabb” az egészben, hogy ezt az egész bulit most az a Szabó László vette a nyakába, akit saját bevallása szerint mint közvetítőt “minden meghatározó versenyző elfogadott“, annak ellenére, hogy még csak nem is tagja a Bizottságnak! De legalább helyettes államtitkára volt az 1999-ben nagy nehezen lediplomázott, s ezért végre ki is nevezett ifjúsági és sportminiszternek! … Na vajon ki is az a bizonyos miniszter?!

Aki nem tudja, nevezzen be az “IQ-paralimpiára“! … “Pehelysúlyban”!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Orbán bűzlik

Orbánt nem fogadják a Fehér Házban. Orbán nem akar vitatkozni a Georgetown Egyetemen. Orbán ezért októberben kihagyja Washingtont és csak New Yorkba, illetve Los Angelesbe utazik. Orbán bűzlik!

Ötödik esztendeje erőlködik Orbán adminisztrációja azon, hogy az Örökös MiniElnök végre eltölthessen néhány percet az Ovális Irodában. Persze csakis azért, hogy az erről készült egyetlen protokollfotó ezernyi másolatát kitetethesse a pártszolgálati sajtóorgánumok címlapjaitól kezdve a saját, pottyantós kerti budijának faláig. Csakis azért, hogy a Világ Leghatalmasabb emberének emígyen dokumentált jelenlétével “Valakit” faragjanak a Senkiből, “Nemzetközi Politikai Tényezőt“, azaz “Tekintélyes Államférfit” egy karikalábú, elpocakosodott Vidéki Bunkóból, egy a Balkán északi csücskén pöffeszkedő Káeurópai Diktátorocskából. Csakis azért, hogy osztán a találkozót követő, kizárólag orbanisztáni sajtófirkászoknak tartott “tájékoztatóján” (kérdezni tilos!) nagy mellényű nyilatkozatokat böföghessen ki magából (“Elmondtam az Elnöknek, hogy …“, “Az Elnök egyetértett velem abban, hogy …“, “Az Elnök érdeklődve fogadta javaslataimat arról, hogy …“), amelyeknek kilencven százaléka természetesen nettó hazugság lesz, de erről a Köz nagy része nem fog tudomást szerezni.

Ötödik esztendeje erőlködik ezen Orbán adminisztrációja, de a Cél egyre távolabb kerül. Egyre távolabb, mert a fentebb soroltakkal a Fehér Házban is tisztában vannak. Mert tisztában vannak azzal, hogy ki is ez a Mr. Orban és nem akarnak az elnöki irodában ilyen alakot látni. Nem akarnak egy olyan ipsét oda beengedni, aki felteszi a lábát az asztalra, aki a terítő sarkába fújja az orrát és aki ráadásul még bűzlik is!

Mert Orbán bűzlik! Körüllengi őt a “Keleti Szél“. Amelynek számos összetevője egy olyan odőrré áll össze, amelytől egy demokratikus jogállam politikusa egyszerűen hányingert kap. A diplomáciai “vegyelemzők” azonosíthatják benne az azeri diktátor, Alijev “illatát”, mely sajátosan keveredik az álmában baltával legyilkolt örmény tiszt vérének szagával. Ott van benne a kazah “Szultán” és türkmén kollégája, “Gurulbagoly” “demokratikus dezodorjának” félreismerhetetlen aromája. Nem is beszélve a közismert “Putyin-parfüm“-ről, melynek legújabb összetevője a két alapelemből (ukrán puskapor és maláj gép roncsai között oszladozó holland hullák) álló “Imperiál“, ezt pedig harmonikusan egészíti ki a “Déli Áramlat“, meg a titkos “Paks Dva“, bár utóbbi erősen radio- és mutyiaktív. Nyomokban kimutatható még némi iráni “Szakáll-szag” is, ámde ami a leginkább érzékelhető, az nem más, mint a “Horthy-naftalin“! Ennek avas “illata” annyira átható, hogy ép erkölcsű ember már néhány másodperc után is öklendezni kezd tőle.

Orbán tehát bűzlik, de nem csak ezért nem megy Washingtonba. Fogadná őt ugyan a White House-ban a helyettes államtitkár, de egy kormányfő számára ez a rang (ilyesmiből ő idehaza futószalagon gyártott vagy százat!) alig valamivel több, mint a vécésnénié, tehát megalázó (annak is szánták!). A másik ok pedig az, hogy nem sikerült “elfogadható körülményeket” biztosítani a georgetown-i egyetemen tartandó “előadásához”. Az intézmény vezetői ugyanis képtelenek voltak felfogni: ahol Orbán beszél ott Kuss és Taps van, nem pedig Kérdezősködés!

Ötödik esztendeje tartó sikertelenség! Orbán hiába vágyakozik (és bűzlik) kitartóan, szorgalmasan, a Maffia mafla beosztottai egyszerűen impotensek! Martonyi már megkapta a büntijét. Úgy lett kirúgva (az egész külügyi sleppjével együtt!), hogy a lába nem érte a földet. De nem kerülheti el sorsát az Egyesült Államokban több, mint 4 milliárd magyar közforintból létesített és bejegyzett “Friends of Hungary” nevű lobby-szervezet élére állított Fellegi Tamás sem. “Egy kisebb stadion árát pazaroltam rád, te barom! És csak ennyire vagy képes?!” – ordítja majd a Vezér, és a begyógyszerezettségtől függően “selyemzsinór”, vagy “betoncsizma” lesz a delikvens jutalma.

Öt esztendő, de a remény nincs feladva! Orbán nem az az ember, aki ha elhatároz valamit, azt meg ne valósíttatná! Majd az új külügyi apparátus! No, az majd kibulizza neki a dolgot. Hiszen annak élén a roppant tehetséges Szíjjártó Péter áll, aki nem csak azokat a fasza biziniszeket hozta tető alá Keleten, de még arra is képes volt, hogy római nagykövetet csináljon a vérnáci publicista (és sci-fi író) S.S. Péterből. Majd ő szerez az amcsiknak olyan gázálarcot, amitől ibolyának fogják szimmantani még a pöcegödör tetején úszkáló leggusztustalanabb darabot is!

Addig is Orbán elmegy “nyújorkba” meg “losziba”, s vigasztalódik az emigráns nyilasok elaggott társaságával. Kedélyes beszélgetés igaz magyarok között … angolul!

… és ezt …

szendamondja!


Attila ment. Jöhet Feri?

Mesterházy Attila tegnap bejelentette általános lemondását… Mindenről! A Pártot újjászervezni(?), halottaiból feltámasztani(!) képes utódjelölt a fasorban sincs. Ki lesz a Baloldal Megváltója? Esetleg Feri?

Tegnap délben Mesterházy Attila egy rövid sajtótájékoztatón bejelentette lemondását. Nem csak a párt elnöki funkciójáról, hiszen ezt semmiképpen nem tarthatta volna meg, de a frakcióvezetésről is, amelyet pedig – tudomásunk szerint – stabilan birtokolt. Avagy még sem?

Isten malmai lassan őrölnek. – tartja a mondás, – “… de még lassabban a szocialistáké!” – tehetnék hozzá tapasztalataink alapján. Ebben a szervezetben, különösen Horn Gyula 1998-as lemondása után, általános módszerré vált a klikk- és kamarilla-politizálás. A háttérben megbúvó és különböző érdekcsoportokba tömörülő pártelitben az átmeneti szövetségkötésekkel kialakuló erőviszonyok alapján folyó állandó alkudozások határozták meg az ippeg aktuális “irányvonalt”, no meg a vezetőség személyi összetételét és a pártelnök kilétét is.

Ez engem élénken emlékeztet a Sztálin utáni Szovjetunió legfelsőbb vezetésében zajló taktikázásokra. A három hatalmi központ (Párt, Hadsereg, KGB) pillanatnyi erőviszonyai döntötték el, hogy ki legyen a Generalníj Szekretar, s az addig maradhatott hivatalában (az esetek többségében pedig életben is!), míg a Kiegyezés fenn állt. Hruscsov a Párt és a Hadsereg támogatását élvezte, de mivel a Kennedyvel kötött alkuval elárulta a Birodalmi Eszmét, belső puccsal (ha tetszik: palotaforradalom) döntötték meg. Utódja, Brezsnyev ugyanezen két csoportosulás kirakatembere volt. Az őt követő Andropov viszont már a KGB-Párt tandemé. Váratlan halála azonban válságot okozott, s mivel a tripartit alkudozások nem vezettek eredményre, jöhetett Csernyenkó, s amíg nem sikerült megtalálni a tényleges Cárt, meg is kapta rendszeresen az őt életben tartó injekcióit. … Gorbacsov már egy másik “tészta”: egyértelműen a KGB-re támaszkodva előbb a Hadsereget, aztán a Pártot nyírta ki, megszüntetvén így elébb az egyeztetési kényszert, utána meg a Szovjetuniót is!

Az MSZP platform-politikusai elsősorban (sőt, kizárólag) azzal voltak elfoglalva, hogy megőrizzék a Status quot, azaz egyik csoportosulás se tudjon a többiek fejére nőni. Nem törődtek a párttal, a vidéki szervezetek “tatarozásával”/fejlesztésével, nem törődtek az Új Nemzedék kinevelésével (tehát a káder-utánpótlással) és nem törődtek a választóikkal sem. Időnként ránéztek a közvéleménykutatások adataira, s ha azok kedvezőek voltak, vígan folytatták a belső (és külső) mutyizásokat abban bízva, hogy a Törzsgárda, meg a “jobboldaltól” undorodó, s ezért a “kisebbik rosszra” szavazók majd betolják szeker(es)üket a hatalomba. Ez 2002-ben meg is történt igaz, ebben nagy segítséget jelentett az, hogy az SZDSZ koalícióképes párt maradt.

A 2004-es EP-választások elvesztése azonban cezúrának bizonyult. A Medgyessy-féle pénzeső ellenére az MSZP a második helyre szorult. A zúgolódó Frakció miatt ezért elébb a miniszterelnöknek köllött mennie, a mindenkivel elégedetlen párttagság miatt pedig a központi jelöltnek számító Kiss Péternek is. Az Utód (később a párt élén is) Gyurcsány Ferenc lett, akiben a “Pártblebsz” azt a személyt látta, aki képes megreformálni az egész szervezetet, azaz lecsapolni a “Pártpatríciusok” által létre hozott belterjes, bizantikus mutyi-mocsarat. Gyurcsány neki is látott a melónak, de 2005-ben még nem volt elég ereje hozzá, hogy a megüresedő köztársasági elnöki szék ügyében racionális döntést csikarjon ki a pártból. Hiába mondta, hogy a Platform-plutokraták által pajzsra emelt Szili Katalin nem csak alkalmatlan, de még a kellő számú országgyűlési szavazata sincs meg, azok csak legyintettek: “Az SZDSZ úgy is be fog állni a sorba!“. Hát nem állt be, a következmény pedig Sólyom László (később végzetesnek bizonyult) hivatalba lépése, illetve Gyurcsány további, párton belüli erősödése lett.

A 2006-os választásokat az MSZP megnyerte, ámde ez elsősorban Gyurcsány személyes kampány-teljesítményének volt köszönhető. Ez pedig arra sarkalta a nepotista Pártbürokratákat, hogy az önálló és egyre erősödő hatalmi központtá magát kinövő Pártelnököt, bármiféle módon, de amortizálják. Az Ifjú Cézár hátába döfött mérgezett tőr az Őszödi Beszéd kiszivárogtatása volt, ami azonban nem csak Gyurcsányt, de az MSZP-t is a sírba vitte, s mint később kiderült: csakis az MSZP-t! A miniszterelnök lemondásra kényszerült (utódjának kiválasztása kabaréba illő történet!), a Klikkek pedig ahelyett, hogy a kárminimalizálásra, tehát a kampányolásra fordították volna egyre fogyó energiáikat, ismét belemerültek a szokásos belharcaikba.

A 2010-es Bukás után jött Mesterházy Attila, s úgy tűnt: valamiféle változás, átalakulás indul be az elaggot és teljesítményképtelen Szocipárton belül. Az Új Elnök azonban a “Fiatalítás“, illetve a “Nemzedékváltás” címszava alatt csupán elitcserét vezényelt le, míg a “módszerek” változatlanok maradtak: Mesterházy egy csakis hozzá hű Pretoriánus Gárdát szervezett maga köré, s ezekkel tömte ki elébb a vezetőséget, később pedig (2014) a frakciót is. Ezért őt kárhoztatni igazából nem szabad, hiszen más módszereket nem is tanulhatott volna el a Horn által kinevelődni hagyott, középszerű Nagy Elődeitől azon a néhány esztendő alatt, míg a pártlajtorján felkapaszkodott a Legfelsőbb Fokig. Hogy ezzel pedig mire jutott, hát azt most már mindnyájan (de főleg ő) láthatjuk!

Az Első Pofon után (2014. április 6.) még lehetett azzal magyarázni a dolgot, hogy “erősen lejtett a pálya” (igaz) és különben is, “megőriztük a Második Legerősebb Párt pozícióját” (ez is igaz, de …!). További indok: rosszul lett összeállítva a Közös Lista, az oda második helyezettként beemelt Gyurcsány pedig többet vitt, mint hozott. Ámde azt, hogy a Maffia-kormányzással rendkívül elégedetlen, mintegy 800 ezres tábort miért nem sikerült aktivizálni, azt már nem! Mert akkor meg köllött volna indokolni, hogy miért nem volt Tényleges Kampány!

Erre két magyarázat is létezik. A Jóindulatú szerint Mesterházy arra számított, hogy a 2002-ben tapasztalt elégedetlenségi hullám hátán is beszörfölhet a Hatalomba, így elegendő csak “mutatnia” magát. A Rosszindulatú (és szerintem a valósághoz jóval közelebb álló) álláspont szerint a Fidesz-szel kötött háttéralkuk miatt hagyta lecsapatlanul azt a számtalan “magas labdát”, amit a lopásokba és mutyizgatásokba teljesen belegárgyult Orbán-párt kínált fel. Igazából szó sem volt a trafik- és föld-mutyikról. Meg sem említődött az egyébként kitűnően kommunikálható “Pakstum“, Rogán Tonyó botrányos ingatlangyarapodásának taglalását pedig az egyik elnökségi potentát személyesen állíttatta le a pártközeli “Egyenlítő blog“-on (az meg tiltakozásul be is zárt, … pont a kampány kellős közepin!)

A Második Pofon után (2014. május 25.) azonban már nem lehetett magyarázkodni. Az MSZP országosan a harmadik helyre szorult, az ellenzéken belül pedig ugyan megőrizte (alig több, mint egy nyomorult százalékkal!) a “vezető pozícióját”, de vidéken több helyütt is a DK, a fővárosban pedig még az E-PM is megelőzte. Attila persze ekkor még próbálkozott némi taktikázással (“felajánlott” lemondás az elnökségről, de ragaszkodás a frakcióvezetéshez), ám aztán kiderült, hogy a bizantikus eljárások alapján megszervezett “Ifjú Gárdája” is csupa haszonelvű emberből áll. Az első, aki hátba szúrta őt, az ilyesmiben már nagyon gyakorlott Horváth Csaba (eredetileg budapesti főpolgármester-jelölt … R.I.P.! – korábbi szövetségesét, a méltán vád alá helyezett Hagyó Miklóst is ő tagadta meg elsőként!), aztán kiderült, hogy sem az Elnökség sem pedig a Frakció kézből etetettnek hitt, konformista “politikusai” sem ragaszkodnak hozzá hogy vele együtt szálljanak a sírba. Végül a szintén bizalminak számító Kórózs Lajos üzente meg neki, hogy vagy lemond, vagy a tagság fog tömegesen átigazolni a Gyurcsány-féle DK-ba!

Most, azaz tegnap dél óta, az MSZP ott tart, ahol a Szovjetunió 1984 februárjában (lásd fentebb!). “Andropov Attila” váratlanul elhalálozott, s a Párt most nem tud megegyezni az Utód személyében. De még a bármikor “földelhető” átmeneti embert, a maguk “Csernyenkóját” (Tóbiás? Újhelyi? Valaki más?) sem találják, lévén a minimális jelentkezés teljes hiánya ezt de facto lehetetlenné teszi. Akkor most mi legyen? Hol a “Gorbacsov”?

A kitűnő elemzéseiről ismert Aczél Endre, a Galamus-on ma megjelent írásában erre meg is adja a “kvázi-anonimizált” választ: nincs más hátra, jöjjön az az ember akit “… nem lehet kiiktatni a magyar politikából, akármennyire szeretné/szerette volna is a Fidesz is, az MSZP is“! Jöjjön tehát a Pártegyesítés, de közel sem úgy, ahogyan az április hatodikán leszerepelt közös listát összeállították! Mert Május 25. bebizonyította, hogy valójában ki is volt az a bizonyos “Áprilisi Potyautas“! Mert nyilvánvaló, hogy immáron ki az erősebb, s az ehhöz való gravitálódás nem csak a szavazókra, de a korábban antigyircsanyista, hivatásos párttagokra is jellemző!

Attila ment. Jöhet Feri? Ő lesz az a “Kvázi-Gorbacsov“, aki végül mégis lecsapolva azt a bizonyos platformista-mutyista pártmocsarat, felszámolja az önnön módszereinek dugájába esztendők óta beledőlt Szociuniót, majd átviszi a Baloldalt a “Balkán tenger” túlsó, européer, tehát valóban korszerű és főleg Demokrata Kikötőjébe?

Látni fogjuk, osztán meg (remélem/attól félek) látni fogjuk!

… és ezt …

szendamondja!


MSZP: cselez a csatársor

Normális országok normális pártjaiban egy akkora bukta után, mint amit az MSZP a hétvégén elszenvedett, lecserélik az egész csapatot … edzőstül. Idehaza? A vert sereg bevonul az öltözőbe, s ott kezdik csinálni azt, amit a pályán köllött volna: a csatár cselez, a védő hárít, mindenki gáncsol és reklamál, a bukás miatti felelősséget pedig a szurkolókra kenik.

Azt írja Föld S. Péter tegnapi blogbejegyzésében, hogy óriási a káderhiány a Vezér-pártban. Szerinte a Fidesz annak ellenére nyer sorozatban, hogy lényegében egy kutyaütő focicsapatra emlékeztet: “… a kapus bármikor képes árnyékra vetődni, a védelem átjáróház, a középpálya mintha nem is lenne. A csatárok bénák, be vannak oltva góllövés ellen“. A győzelemsorozat szerinte azért szakadatlan, mert nincs ellenfél a pályán.

Tökéletesen igaz az értékelés. Az Ellenzék válogatottját esztendők óta uralja egy olyan “Klubcsapat“, melynek lassan lecserélődő, meghatározó emberei hosszú ideje gondosan ügyelnek arra, nehogy közibük keveredjen egy-egy tehetséges is. Ha még is, akkor azt elébb a “kispadra” ültetik, majd a klubon kívülre űzik. A “Szurkolóktól” származó “jegyárbevételt” pedig az egykorvolt “Aranycsapat” nosztalgiájára építik.

Az MSZP Aranycsapata az egykorvolt MSZMP reformistáiból kikerült Alapítók voltak, azaz az első, de főleg a második Németh-kormány tagjai. Ahogyan azt Aczél Endre is írja a 168ora.hu oldalán (lásd itt!), ezek az emberek olyan magas kvalitásúak voltak, hogy bármikor bármelyikükből lehetett volna állam-, kormányfő és miniszter. Ők emelték később pajzsukra Horn Gyulát, aki aztán szép lassan eltávolította valamennyiüket úgy a “pályáról”, mint a csapatból is. Az utolsó Békesi László volt, akivel Gyula 1994-ben “végzett”. Mindezzel párhuzamosan pedig kinevelte a Következő Nemzedéket. Csupa olyan klikk- és kamarilla-poltikust (Szekeres, Szili, Baja, stb.), akik – nagyon de nagyon jó indulattal – legfeljebb államtitkároknak voltak alkalmasak. Ők természetesen hasonlóan cselekedtek: miután elsüllyesztették Hornt (is), kiutálva Gyurcsányt (és “istáit“), gondosan felnevelték a maximum helyettes segédállamtitkárnak alkalmas Ifjú Generációt (Mesterházy és tsai.).

Ez az “Alpakkacsapat az, amivel a szocipárt 2010 óta áll ki minden egyes, a fideszes Kripliklub elleni mérkőzésre. Módszerükre jellemző, hogy mindig úgy csinálnak, mintha szorgalmasan edzenének, de ez mindannyiszor kimerült abban, hogy a tehetségesebb(nek vélt) játékostársakat kifúrták az együttesből, s ha azok végre klubot váltottak, gondoskodtak arról, nehogy pályára léphessenek. (A 2011-ben kiválásra kényszerített Gyurcsányt és csapatát a Fidesz-szel összejátszó “ügyes trükkel” akadályozták meg az önálló frakció megalakításában, s ez a helyzet most is!). Amikor pedig sor került az aktuális “bajnoki összecsapásra”, nem csak az Ellenfél kapuját, de még a Játékosait is gondosan kerülték.

A legutóbbi mérkőzés “első félidejében” (2014. április 6.) ezt a módszert odáig “fejlesztették” tovább, hogy a labda helyett a saját csapattársaikat rugdosták le de serényen, a narancs-mezes támadók helyett pedig a soraikba kényszerűen beengedett, piros-trikós játékosokat gáncsolták el. Az eredmény közismert: alapos vereség (magyarázat: “Az általunk bokán rúgott vendégjátékosok a vétkesek!” – lásd még: “Gyurcsányahibás“!), a Válogatott szétszéledt, s mindenki egyénileg készült a Második Fordulóra (2014. május 25.)

A “második félidő” azonban a várton kívül néhány meglepő eredményt is produkált. A “jól felépített” Vérprofi Főcsapat ugyan elhasalt a Kripliklub előtt (a “mérkőzés” lefolyását lásd fentebb!), de nagyon kikapott a Fajmagyar Irano-moszkovita Kéményseprők FC-től is. Ugyanekkor kiderült, hogy a két, korábban lesajnált “Amatőrök” közül legalább az egyik ugyanolyan jól, ha nem jobban tud focizni, mint az Alpakkacsapat. Ezek után a játékosok bevonultak az “Öltözőbe”. Közülük az egyik, aki mindenféle teljesítménye ellenére majd a “Prémium Kasszához” léphetett öt esztendőn át havonta (Szanyi), kijelentette, hogy “torz eredmény született“, s ennek okát a csapatot felelőtlenül magára hagyó Szurkolókban nevezte meg. A Csapatkapitány (Mesterházy) pedig felajánlotta maga és játékostársai (“közös megegyezéssel” történő) felmondását a Klubelnökségnek. A Vezetőség meg most vakarhatja a fejét, hogy mit tegyen? Ha elfogadja a Felmondást, nem lesz csapata, amit a következő mérkőzésre (önkormányzati választások – 2014. ősze) minimális eséllyel kiállíthatna, ha pedig nem, akkor meg az egyre félszívűbb Hűség, illetve a Megszokás alapján tőlük rendszeresen “jegyet vásárló” Drukkerek hagyják ott a csődközeli állapotban (2 mlrd. adósság!) lévő Egyesületet.

Itt tartunk most, s feledve immáron ezt a foci-hasonlatot, folytatnám tovább a posztot!

Többször leírtam már, hogy szerintem miért és hogyan korcsosult el annyira ez a magyar közélet, hogy itten már orbánviktorok lehetnek többszörösen megválasztott miniszterelnökök, semjénzsoltok miniszterelnök-helyettesek, lázárjánosok miniszterelnökségi főminiszterek, “nézsuzsikákból” miniszterek, szíjjártókból és “rauzsikákból” államtitkárok (előbbi majdan külügyminiszter is!), budaigyulákból és kerényimrékből miniszterelnöki megbízottak, rogánatalokból frakcióvezetők, papcsákokból polgármesterek és (vakkomondoros) baloghjózsikból törvényhozók. Tudom, hogy eme díszpéldányokból sokakat kifelejtettem és azt is, hogy az “ellenoldalon” is van néhány ugyanilyen selejtes, gyanús egzisztencia (pl.: a Zuglóra ráerőltetett “TóCsa“, avagy a Közös Listára rávésett Boldvai), de – ahogy ilyenkor megjegyezni szoktam – “posztot írok és nem Bibliát!“. Ez a Degeneráció tehát a Szocipártra is vonatkozik! Amit ugyan lehet tagadni akár még a Tények ellenére is, ámde akkor az illető punkt ugyanolyan elvakult Hívő, mint amit az Orbán-féle Maffia-egyház tagjainak orrára szoktunk (jogosan) húzni!

Horn Gyulának ugyan sok dolgot lehet felróni (lásd a fentebb ismertetett káder-politikáját), de azt nem, hogy ne lett volna kötelességét tudó államférfi és pártvezér. Amikor 72 százalékos országgyűlési többséget tudott kormánya mögött, mindössze kétszer élt vissza ezzel: a népszavazások megkönnyítésekor (ezzel élt vissza sorozatosan a Maffia-párt, alkotmánybírósági segédlettel! – nota bene: most próbáljon valaki ugyanezzel a “fegyverrel” élni, avagy a fidesznyikekkel kitömött AB-hoz fordulni ebben az újmagyar NER-demokráciában!), illetve az önkormányzati választások leegyszerűsítésekor! Amikor pedig lényegében a saját hibájából (az SZDSZ leamortizálásával pártjának nem volt kellően potens, parlamenti partnere!) elveszítette az 1998-as választásokat, mindenféle taktikázás és “környülállás” nélkül lemondott pártelnöki funkciójáról!

Ehhöz képest mai Epigonja, a Horn által kitenyészett Középszer által kinevelt, “nullum cum laude“, mesterházys pártvezetés egy sokkal nagyobb (ráadásul dupla!) bukta után mit csinál? Ahelyett, hogy venné a kalapját és a Horn-módszer szerint kerek-perec lemondana, elismerve ezzel azt, hogy az Őt (és “csapatát”) “megalkotó” Párt-nómenklatúrától (lásd fentebb!) eltanult és a bányászbéka segge alá “fejlesztett” hatalmi taktikázása egyszerűen megbukott, a “felajánlással” simán áttolja a felelősséget a Botka által elnökölt Választmányra. Hogy az döntse el, melyik (maradék) ujját harapja majd meg az MSZP-nek: elfogadván a “felmondást” egy három hónapig tartó, felmenő rendszerű tisztújítással “fej nélkül” hagyja a Pártot (amelyik így még koalíciós tárgyalásokat sem folytathat az önkormányzati választásokkal kapcsolatban), avagy elutasítja, s akkor pedig a maradék támogatóit is elveszíti (a pártból nyugdíjba kényszerített Lendvai Ildikó erről szóló facebook-bejegyzését lásd itt!). S ha el is fogadja, hát kénytelen tudomásul venni a “Közös Megegyezést“, miszerint Mesterházy (akinek polgári foglalkozása, tehát egyéb egzisztenciája nincs!) továbbra is maradna azon országgyűlési frakció élén, mely szinte egytől-egyig olyan “politikusokból” áll, akik az ő “szerviensei” azaz: a Szocipárt “kétfejűvé” válik!

Tartom annyira Botka Lászlót (egyelőre), hogy képes lesz megtalálni a hosszútávú érdekeket szolgáló megoldást. Ez pedig szerintem az, hogy ne keresse tovább a “veszett fejsze nyelét”, hanem próbáljon egy újat, s ráadásul még használhatót is beszerezni! Fogadja el a “Felmondást” és indítsa be a Tisztújítást! Az önkormányzati választások ugyanis mindenképpen elbukottak, s ezen csak annyit tud enyhíteni, hogy kritika nélkül beáll a DK és az E-PM mögé! Ez majd javítja a megkopott Mundért is. Közben pedig hagyja megújulni a pártvezetést, azaz azt “mesterházytlanítani” (egyes infók szerint a megyei tagság kétharmada fordult már el a “baller d’arctagnan“-tól – hogy hová, az majd kiderül szeptemberre!), valamint találni két becsületes embert a szoci-frakcióban, akik (hat havi “függetlenkedés” után) hajlandóak átülni a DK és az E-PM csoportjába (ahogy eddigi is illett volna), megtriplázva ezzel a bal(lib)oldal parlamenti jelenlétét (ahogy eddig is köllött volna!)! Ha pedig emiatt a Mesterházy-csoport hepciáskodni kezdene, legyen elég bátorsága kijelenteni: a képviselőcsoport elárulta a Baloldali, illetve a Köztársasági Eszméket, tőlük ezért a párt megvonja a névhasználat jogát, s felszólítja minden hívét, hogy a következő választásokig a DK és az E-PM képviselőit támogassa!

Véleményem szerint ez lenne a legjobb megoldás. Nem csak a Baloldal, de az Orbánlanddá lesilányított Magyarország, a Vityu-kaganátussá torzított Köztársaság valamennyi “polgára”, igen, még a Hithű Jobberek számára is! Ámde tisztában vagyok azzal, hogy jelenlegi “politikusaink” többségét nem a Felelősség, hanem a “Vályú-vonzalom” irányít!

Bár többször leírtam már, hogy “murphysta vagyok, nem optimista“, de azért hátha … esetleg … netalántán!

… és ezt …

szendamondja!


Plagi bácsi a pi(ti)edesztálon

Bizonyára mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki – miután alaposan ráégett a hazugsága – a sztratoszféráig bűzlő kozmaszagot árasztva ahelyett, hogy fülét-farkát behúzva végre ráülne a saját szájára, még mindíg próbálja mentegetni magát … egy újabb hazugsággal. Nos, ilyen ember (nemdoktor) Schmitt Pál nertárs is.

Feltételezem, hogy nem szükséges részletesen ismertetnem azt a tavalyi, mintegy haramadesztendeig tartó kutyakomédiát, mely végül ahhoz vezetett, hogy Orbán levette óvó kezét saját kreatúrájáról, s Schmitt lemondásra kényszerült. Feltételezem azt is, hogy senki nem annyira amnéziás, hogy ne tudná: miért volt éppen Plagi bá’ a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legnevetségesebb és egyben legemblematikusabb figurája, … ha tetszik, hát “díszpéldánya”.

Legyen elegendő annyi, hogy a később elhagyni kényszerült államfői székig vezető életútja tömény szervilizmussal, nettó seggnyalásokkal, az éppen adott politikai rendszer és annak hatalmasságainak gerinctelen kiszolgálásaival (no meg némi “harihármas” besúgással) volt kikövezve. “Álamfő“-ként pedig egyszerűen képtelen volt viselkedni: az önálló véleményalkotás (s így a felelősségvállalás) aggályosan körültekintő kerüléséhez, a “tárogatózó” parvenüségének véka alá rejteni képtelenségéhez, a nyílvánvalóan közpénzen élősködéséhez képest már csupán “hab” volt a “tortán” az a kilátástalan kűzdelem, melyet a magyar nyelvhelyesség szabályaival vívott hivatali idejének utólsó másodpercéig is. (Az meg különösen röhejes volt, hogy a két kézzel szórt beszerzési keretből egy nyomorult helyesírási szótár beszerzésére már nem futotta, az elnöki hivatalba kinevezett csókosok között pediglen nem volt egy sem, akit már az első eset után a schmitti közlemények kigyomlálásával lehetett volna megbízni!)

Ámde nincs ember, aki ne lenne képes egy kis akarással a fejlődés minimumára. Plagi bá’, a “kisdoktori” címét megvonó tavalyi, szenátusi határozat ellen indított jogorvoslati felülvizsgálat lezárása után kiadott, pársoros nyilatkozatában ugyanis mindössze két helyesírási hibát vétett (ezeket aláhúztam):

“A Semmelweis Egyetem rektorához 2012. április 12-n benyújtott felülvizsgálati kérelmemre, valamint a Fővárosi Törvényszék korábbi határozata alapján felállított Jogorvoslati Bizottság által hozott jogerős, a Szenátus korábbi döntését felülíró határozat velem szemben etikai vétséget nem állapított meg; éppen ellenkezőleg: a Magyar Testnevelési Egyetemnek a doktori fokozat adományozására vonatkozó gyakorlatát és eljárását minősítette jogszabályba ütközőnek, továbbá etikailag kifogásolhatónak, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta. Ezen határozat alapján a becsületem helyre állt, a felülvizsgálati kérelmem eredményre vezetett. A határozat megismerése után, tekintettel annak tartalmára, a tisztesség úgy kívánta, hogy egy akkor hibás egyetemi gyakorlat és eljárás alapján nekem ítélt kisdoktori címem használatáról az alábbi nyilatkozattal lemondjak. Tekintettel arra, hogy a jogerős határozattal az ügy lezárult, őszintén remélem, hogy folytathatom munkámat a magyarság és az Olimpiai Mozgalom szolgálatában.”

Hogy mi is a bajom ezzel a nyilatkozattal? Tömören megfogalmazva: minden. Ha pedig részleteznem köllene, akkor: hánynom kell tőle! Ez a manus, miután a kilencvenes években sikeresen felmászott az uborkafa következő ágára úgy döntött, hogy eljött az idő újgazdag cím- és rangkórságának kielégítésre, s a neve elé biggyesztené a “dr” betűket. Ezért osztán be is jelentkezett a nem az eszükről híres “sportdoktorokat” futószalagon gyártó TF-re (nem a “levelező” tagozatra, hiszen helyesen írni akkor sem tudott!), s megrendelt magának egy disszertációt. Az ezzel megbízott manusnak azonban nem volt sok kedve bíbelődni ezzel, így osztán fogta magát és gyakorlatilag az egészet lemásolta egy bolgár pasas franciául írt dolgozatából (joggal gondolhatta, hogy a büdös életben ki nem derül a dolog – kiderült!).

No, ez kábé még a szokásos mederben is folyt volna, ha Plagi ezt rendesen ki is fizeti. Ámde Schmitt “doktor”-nak, mint a homo kadaricus bürokraticus tipikus példányának, nem volt kedve a saját zsebébe nyúlnia, s a plagizátort egy, az általa vezetett Magyar Olimpiai Bizottság alintézményében kreált kamuállással jutalmazta meg azaz, a disszertáció ellenértékét a MOB-ot eltartó adófizetők és adományozók voltak kénytelenek állni. No, ez volt gyomrom “golgotájának” egyik első stációja.

Aztán teltek-múltak az esztendők és Plagi bá’, mint a szoci kormány kinevezett nagykövete (újabb közpénzforrás!) pártszolgálatba lépett, mint “független” (de valójában fideszes) főpolgármester-jelölt (gyomor fordul!), később meg óriásplakátokról, címeres (nem a saját pénzéből vásárolt) melegítőben vigyorogva népszerűsítette legújabb Gazdiját (gyomor újabbat fordul!). Újabb esztendők múltán Plagi elébb EP-képviselő (mán’ megint egy kis közpénz a zsebébe), később pedig Köztársasági Elnök lett (gyomor a tartalmát a nyelőcső irányába préseli!), ahonnan osztán azért köllött távoznia, mert valaki mégis megtalálta annak a bolgár hapsinak a dolgozatát, s mindezt koszt-kvártéllyal, fullextrás ellátással és az aktív segítségével felszámolt Köztársaságra bejegyzett “holtig tartó haszonélvezeti jogával” (gyomortartalom a garatnak préselődik!)!

De hogy mindezek után még fellebbezni is merészel (gyomortartalom a garatból a szájüregbe lép!), majd az elutasítást úgy kommenteli, mint erkölcsi győzelmet, s nagylelkűen “lemond” arról a tudományos fokozatról, melyet egyébként is megvontak tőle (gyomortartalom a szájüregből sugárban távozik!), már a pofátlanság teteje!

Én készséggel elhiszem, hogy a csökönyösen fideszes törzs(i)-szavazók között most sokan tekintik Schmittet ártatlanul meghurcolt erkölcsi hérosznak. Nagy az Isten Állatkertje, juthatott onnan sok díszpéldány ebbe a kb. 1,5 milliós polulációval rendelkező Karámba is. No de az, hogy a mai hatalom már annyira ellustult, avagy annyira ostoba (vagy annak néz minket), hogy továbbra sem tart senkit Plagi mellett, aki időnként befogatná vele a pofáját, vagy legalább kijavítaná az ippeg aktuális közleményét … elképesztő!

És ezekről hiszi az Átlagpolgár, hogy leválthatatlanok, állítja a “szakértő” politológus, hogy milyen “vérprofik”?! … Hihetetlen!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Elnézést kérek mindenkitől a “gyomortartalmam” alaposan részletes és személetes “áramlástani” leírásáért!