Szembenézés helyett félrenézés

Az alábbi írást ma délelőtt “lőttem” a hvg.hu oldalán. Szerzője Demény Péter, az Erdélyben megjelenő “Látó” című folyóirat főszerkesztője. Nagyon sok van benne, mellyel egyetértek. De akad mégis egy icuri-picuri, mellyel mégse. Olvassuk hát!

Demény Péter:

A félrenézés gyakorlata

A magyar félelem a magyar gőggel függ össze: ezért volt olyan könnyű meggyőzni rengeteg embert arról, hogy a bevándorlóknak nincs mit keresniük Magyarországon.

„Nincsen francia sovinizmus – francia félelem van” – mondta Fejtő Ferenc egy tévéinterjúban a bevándorlók elleni gyűlöletről. Ez egyrészt emberibb, másrészt körültekintőbb megközelítése volt a kérdésnek.

Magyarországon hagyománya van ennek a fajta félelemnek, mely a bezárkózásban jelenik meg. Többször idézett, felkavaró élményem Kós Károly Levél a balázsfalvi gyűlésről című írása: ebben a szövegben arról beszél, mennyire másként ünnepelték az erdélyi románok kulturális egyesületük, az ASTRA ötvenéves évfordulóját, mint a magyarok az EMKE-jét. Az elsőn részt vehetett minden román, a második viszont: „egy zártkörű társaság gyűlése volt: azoké a főpapoké, nagypolgároké, mágnásoké (díszvendége a gyűlésnek Apponyi Albert gróf volt), akik az öreg Redut termében rendezett gyűlésre hivatalos meghívólevelet kaptak. Az erdélyi magyar nép: a dolgozó paraszt és városi kisember nem volt oda hivatalos; nem is tudott róla. S a gyűlés az úri társaság bankettjével zárult a New York szálloda különtermében…

A magyar félelem tehát a magyar gőggel függ össze: ezért volt olyan könnyű meggyőzni rengeteg embert arról, hogy a bevándorlóknak nincs mit keresniük Magyarországon, nem véletlenül elsősorban azokat, akik egy „polgári párt”-ban hisznek. Ennek a pártnak semmi köze a polgársághoz, ha azon azt a réteget értjük, mely az önálló gondolkodást és a jól végzett munka utáni nyugodt álmot helyezi mindenek fölé, de nagyon sok köze van a kispolgársághoz, mely a félelmeit hiszi gondolkodásnak, és a frusztrációit hitnek, mely mint Nádas mondja, nem tanult meg sem tárgyilagosságra, sem differenciáltságra, sem reflektáltságra törekedni. Ahhoz a kispolgársághoz, amely a Móricz-regényekben jellemzett dzsentri rétegből nőtt ki.

Ez a kispolgárság éppen a fentiek hiánya miatt nagyon tudja, ki a magyar, és ki nem az, ezért aztán könnyedén eldönti, ki van otthon, és ki nincs, kit kell beengedni, és kit nem. Ennek a kispolgárságnak a lelkében komoly visszhangot vernek az orbáni meghatározások a magyarságról és Magyarországról, és az EU elleni ostoba és vidéki dacot valamiféle kurucos hősiességnek érzi. Az ő számára Horthy a legfőbb történelmi személyiség, az az ember, aki jól vasalt paripákon képviselte a félrenézést.

Tizenegy évvel ezelőtt ugyanezek az emberek döntöttek arról, hogy a határon túliak nem magyarok. Az, hogy egy kispolgár milyen oldalinak tartja magát, tulajdonképpen mindegy, hiszen nem az a lényege. Ezért nem lehet kimondani, hogy „a baloldal” szavazott a kettős állampolgárság ellen, és a baloldal hitte el az önzés rémisztő érveit. Nagyon sokan elhitték, és szívesen hitték el őket.

Még inkább elkeserítő, hogy a kispolgárság mániákus irtózata minden szembenézéstől a legfinomabb értelmiségiben is ott motoz, vészhelyzetekben pedig hisztérikusan sikoltozik. Most a magukat baloldalinak képzelő értelmiségiek többsége hálás helyzetben van: diktatúráról beszélhetnek, a szembenézést meg elkerülhetik. A 2004-es szavazáskor minden másképp volt, hiszen akkor egy „saját kormány” agitált a határon túliak ellen. Az a kormány valóban nem viselkedett ilyen autoriter módon, és maga a kezdeményezés egy demagóg butaságából indult. Akkor azonban a baloldali értelmiségiek zöme sem találta a xenofóbiát (kétmillió román és egyéb ilyenek) annyira szalonképtelennek. Számomra nem kell ennél jobb bizonyíték amellett, hogy ez a réteg sem gondolt mindent végig. Sőt, ez a réteg sem mindig különbözteti meg magát valami provinciális aljasságtól, és ez a réteg is szemet tud hunyni gazemberségek fölött, ha azt az „övéi” csinálják. Ezért aztán meglehetősen hiteltelen most, amikor látszólag joggal tiltakozik, hiszen valamilyen tanúbizonyság mégiscsak kell arról, hogy az ember végigment a damaszkuszi úton.

*

Mint a bevezetőben említettem, a fentebbi írás jelentős részével egyetértek. Éppen ezért nem is ezek laudációjára koptatnám gépem klaviatúráját, hanem azon megállapítások kritikájára, melyekkel már nem.

Kétségtelen tény, hogy most ugyanazon kispolgárok élik ki xenofób hajlamaikat “a bevándorlásról és a terrorizmusról” folytatott “nemzeti konzultáció” keretén belül, akik 2004-ben elutasították a kettős állampolgárságról tartott (egyébként álságos) népszavazást – akár a “nem” szavazataikkal, akár a távolmaradásukkal. (Bár az utóbbit “választók” populációja ennél azonban jóval heterogénebb volt!)

Az sem vitatható, hogy az akkori és a mostani kormányzó párt(ok) propagandája ugyanezen, kispolgári ösztönökre igyekezett hatni. Tette/tették mindezt azért, hogy a számukra politikailag és főleg a propaganda, a népszerűséghajhászás szempontjából a legmegfelelőbb eredmény jöjjön ki, s nem nagyon törődtek a következményekkel. Azon okozattal, mely tovább csökkentette a társadalomból egyébként is szinte teljes mértékben kiölt szolidaritás érzését (ha tetszik: hajlamát!), s ezzel együtt a “polgárság” szemléletmódját.

Ugyanakkor ilyen párhuzamot vonni a két esemény (2004/2015) között szerintem erős csúsztatás, de minimum alapos tévedés, azaz a dolgok “félrenézése”. Gondolom mindezt azért, mert nem ugyanazon “dologról” volt/van itten nagyba’ szó.

A 2004-es “népszavazás” ugyanis nem olyan emberekről szólt, akiket ilyen, vagy amolyan okoknál fogva elüldöztek hazájukból. Nem olyanokról, akik ha szülőhelyükön maradnak, nagyon jó eséllyel megkockáztatják a maguk és hozzátartozóik megkínzását, lemészárlását.

Ez az “aktus” látszólag azt a célt szolgálta, hogy magyar állampolgárságot kapjanak mindazok, akik a trianoni határokon kívül szorulva, de e nemzet tagjaként születtek meg. Ezzel pediglen együtt járt volna néhány olyan “adomány/szerzemény” is (pl.: egészségügyi- és szociális ellátás, szavazati jog), melyre azok – lévén nem itt lakók, tehát nem tagjai a “kockázati közösségnek” – nem szolgáltak rá. Ebből a szempontból tehát jogos volt az ellenpropaganda, bár valóban túlzás volt 24 millió (és nem csak kettő!) románnal fenyegetőzni.

Ámde a valódi célja a Szerző által is joggal “álpolgárinak” nevezett társaságnak ezzel nem ez volt. Hanem az, hogy tovább fokozzák a káoszt Magyarországon, hogy minél kormányzó-képtelenebbé tegyék az akkor regnáló ballib koalíciót, s ezáltal magukat állítsák be, mint egyetlen választási lehetőséget (2006-ban ez nem jött be).

Leszarták ők a határainkon kívüli magyarokat. Egyáltalán nem érdekelte őket az ő sorsuk. Erre pedig mi sem adhat jobb bizonyítékot, mint hogy úgy hatalmon, mint ellenzékben lévén mást sem tettek, mint a “túli magyarság” politikai/érdekképviseleti szervezeteinek meggyöngítését, kezdve a “kedvelt/utált” magyar pártok “kijelölésével”, folytatva az “alternatív” mozgalmak Budapestről történt gründolásával (és finanszírozásával), bezárva a “saját” magyarjait egyébként kifejezetten nem kedvelő országvezetők seggeinek elvtelen fényesre nyalásával (pl.: Fico, avagy és főleg Basescu!).

Nem vitatom, hogy a 2004-es egzisztenciális uszítás ugyanazon “megélhetési” kispolgárokat “szólította meg, mint a jelenlegi kormányzat gyűlöletkeltő kampánya. Ámde ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy az akkor “igennel” szavazók voltak a “nagypolgárok”? Azok, akik most meg a menekültek ellen keltik a hangulatot a “kispolgárok” körében! Ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy azok, akik akkor nem álltak ki a kettős állampolgárságért, ámde most hányingert kapva tiltakoznak a menekültellenes förtelem okán, olyan korbeli “kispolgárok”, akik megjárva a “damaszkuszi utat” hirtelenjében “nagypolgárokká” váltak? Ugye nem azt akarja mondani a Szerző, hogy valódi párhuzam mutatható ki a kínhalállal fenyegetett szír/afgán/iraki menekültek és mondjuk az Erdélyben (ebből a szempontból is) háborítatlanul élő magyarok között?

Mert ha igen, akkor sajnálattal köll megállapítanom: a Főszerkesztő Úr is csupán egy zsigeri kispolgár. Aki “gőgösen magyar”, valamint képes különbséget tenni ember és ember között, összehasonlítva az egymással még csak köszönőviszonyban sem lévő életkörülményeket!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Hergelők

Kicsorbult Gideon kardja, elszakadt Dávid parittyája, Botond buzogánya összetört egy kerti budi ócska ajtaján. Akela érces hangja egy pincsi nyüszítésére emlékeztet, a Nemeai Oroszlán elaggott, sörénye molyrágta, a Szfinxnek pedig már nem jut eszébe a saját találós kérdése sem. – Körülbelül ez a helyzet a korábban vérprofin működő, karaktergyilkos ellenbotrányokat sikerrel indító kormányzati propagandagépezeten belül. Bármihez nyúlnak, bármivel is próbálkoznak, csak tovább hergelik a haragot.

Az “entrópia az a fizikai fogalom, mely egy adott rendszer “rendezetlenségének” mértékét hivatott jellemezni. Ha az a bizonyos rendszer “zárt”, akkor elébb-utóbb eléri az entrópiamaximumot, azaz a teljes rendezetlenséget, tehát a Káoszt. Ez a folyamat ebben az esetben megfordíthatatlan. Ha azonban “nyílt”, akkor megtörténhet az is, hogy eme rendezetlenség az ellentétére fordul, s bekövetkezik az úgynevezett “negentrópia“, azaz a rendezettség fokozódása.

Minden Diktatúra alapvető jellemzője, hogy igyekszik egy minél zártabb rendszert létre hozni. Elszigetelni az országot a szomszédos államoktól (lásd még: “nemzeti függetlenség”, illetve “szabadságharc”!), hermetikusan elzárni a Társadalmat a Hatalom birtokosaitól (lásd még: “bürokrácia”, illetve jogfosztó jogszabályok!), a valós információktól (lásd még: államosított média és állami cenzúra!), az ellenzéket a kommunikációs csatornáktól (lásd még: Választási Törvény!), az egyes társadalmi csoportokat, illetve az azokhoz tartozó egyéneket is egymástól.

Ezen elmélet lényege ugyanis az az alapvető pszichológiai tény, hogy ha az egyén elhiszi, hogy egyedül van (hiszen elszigetelt más egyénektől, akikkel nincs információcseréje), véleményét a többség nem osztja, akkor hajlamos alkalmazkodni, s “kívülre” olyan magatartást tanúsítani, miszerint osztja az általánosnak hitt vélekedést annak ellenére, hogy annak hamisságával egyébként tisztában van. Így osztán kialakul az a helyzet, hogy a kizárólagosan birtokolt információs csatornákon keresztül a Diktatúra, tehát a Kisebbség ráerőlteti saját, éppen aktuális véleményét a Többségre, az egymás ellen kijátszott (“Divide et impera!“) és atomizált Közösséggel pedig “megvalósítja” a “Nemzeti/Társadalmi Összefogást”. Ez pedig ugye szerinte nem más, mint a “Negentrópia”, tehát a Rendezettség Fokozódása, azaz az Egységes és Hatékony (no meg “Versenyképes”), bár kissé “Illiberális” Állam megteremtődése.

Közbevetőleg:

Az egyének közötti, a “hagyományon” alapuló információáramlás lenullázására kitűnő példa saját, legkedvencebb Családom esete. Esztendőkön át minden egyes Karácsonykor elkészítettük a Szokásos (hagyományos!) Menüt: halászlé, töltött káposzta, beigli. A halászlé (csekélyke fogyás után) rendszeresen a lefolyóban, a beigli pedig (egy heti szikkadás után) a kutya gyomrában kötött ki. Osztán úgy öt esztendővel ezelőtt legidősebb fiam megkérdezte, nem lehetne-e idén valami más ünnepi étrendet összehozni. Kiderült, hogy javaslatát lényegében senki nem ellenzi (kivéve a töltött káposztát), lévén mindnyájunk nem csak marhára unta, de nem is szerette a Hagyományost. Azóta olyan jókat eszünk minden Szentestén, ami éppen az eszünkbe jut! … Na ja! Az információcsere! Mert volt a “csoportban” egyetlen bátor ember, aki kimondta azt, amire egyébként már esztendők óta mindenki gondolt. Ugyi?!

A Diktatúra “Sikeres Receptje azonban nem csak a Társadalmon, hanem az önkényuralmista rendszeren belül is “működik”. Itt is vannak “csoportok”, akik igyekeznek zárt (al)rendszereket létre hozni annak érdekében, hogy a nepotista “elvek” alapján “elnyert” stallumaikat megőrizhessék. Ez nem más, mint az a bizonyos “Felfelé nyal, lefelé rúg“-típusú paradigma, melynek lényege, hogy nem tűrök meg a környezetemben nálamnál tehetségesebb munkatársat (lévén ő az, aki veszélyezteti a pozíciómat), magam pedig igyekszem azt a látszatot kelteni, hogy hülyébb vagyok a Feljebbvalómnál, hiszen így benne nem ébred fel a már előbbiekben említett “veszélyérzet”. Ezt pedig úgy lehet a legkönnyebben elérni, hogy semmiféle olyan információt nem adok Felfelé, ami az ott ücsörgők által ideálisnak “kommunikált” Valóságképzetet (miszerint itten minden a legnagyobb rendben vagyon!) bármiféle módon megkérdőjelezné, megingatná (egyik eklatáns példát lásd itt!). Mert különben ki vagyok rúgva, ahogy az a beosztottam is, akit én magam távolítok el annak okán, hogy a nekem nem tetsző/engem veszélyeztető értesüléseket hoz a tudomásomra (lásd még: a felelősség áthárítása!).

Ámde mivel ez egy Zárt Rendszer, nem történhet más, mint az Entrópia fokozódása. A “Rend” igazából Rendezetlenség, az információáramlás tökéletes hiánya miatt a “Monarchia” valójában “Poligarchia”, tehát maga a tökéletes Káosz, melyből semmi más nem következhet, mint a teljes működésképtelenség! Ennek vagyunk mostanság tanúi, no meg szenvedő alanyai is.

Amikor az Önkényúr még 2012 nyarán úgy döntött, hogy a korábbi Pártelitet egy újra cseréli (ekkor nevezte ki Dzsentri Dzsonit a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá), elindította a mai Káoszhoz vezető folyamatot. Tette mindezt annak ellenére, hogy valójában a Totális Rend, azaz a Legteljesebb Központi Akarat megteremtését célozta meg azzal, hogy a hatalom gyakorlásából fokozatosan kiszorítsa a “Simicska & Co.“-t.

Ennek kicsúcsosodása volt az idei, “Április Hatodikai Sajnálatos Események” után bekövetkező (egyébként máig tartó) kormányzatnélküliség. Az például, hogy egészen június 5.-ig köllött “várnunk” a Harmadik Maffiakormány megalakításáig (közben pedig minden pártmameluk a segge védelmezésével, meg a székébe való kapaszkodásával töltötte az általunk drágán fizetett idejét!), melynek eredményeként a simicskás “Zsuzsika” szimpla államtitkár lett (Lázár alatt!), a Nyerges-féle Fazekas pedig bevarrt zsebű díszminiszter. Minden osztogatható pénz Dzsoni rolexes, fácánvadász kezébe, minden kommunikációs stratégia pedig az adófizetés/vállalkozás/munkahely szempontjából Magyarországon nem is létező Habony Árpádhoz került.

Ők pedig osztán alaposan hozták a “formájukat”. Legyilkolták a “norvégbűnöző” civileket, kérkedve nevezték természetesnek a jövedelmükkel semmiféle módon nem igazolható vagyonosodásukat, s amikor emiatt eszkalálódott a Civil (és nemzetközi) Harag, hát még több lapáttal tettek a tűzre: adóemelések, újabb sarcok kivetése, popfátlan magyarázatok és vállvonogatások. A Vezér pedig tolja a dumatalicskát ezerrel: nemzeti függetlenség, no meg támadás ez ellen (lásd pl.: McCain, avagy M. A. Goodfriend közellenségnek való kinevezése!), meg hogy “Megvéggyük”.

Ámde e “talicska” fülsértő nyikorgása sem tudja elfedni a mind hangosabb tiltakozások utcáról beszűrődő hangjait. Azt, hogy minden “fedőbotrány” indítása ellenére is, sőt, annál inkább harsog az “Orbán takarodj!“, meg a “Mocskos Fidesz!“. Azért nem, mert az immáron tisztán habonyista “kommunikáció” egyszerűen képtelen kezelni a Közfelháborodást, amit csakis fokoz az ilyen-olyan adóemelések teljesen hülye ötletei, no meg az orcátlan hazudozások kakofóniája. Az indulatokat pedig már nincs aki kezelje, “becsatornázza”, lévén ugyanezen Diktatúra zárt rendszerbe kényszerítette a többségében nem is tiltakozó Ellenzéket (amelyik ezt még is megtette, azt az Ellenzék és Kormánypárt közösen kiáltotta ki “Gyurcsányahibás“-nak! Ugyi?).

Most ott tartunk, hogy minden kormányzati és (hivatásos) ellenzéki erőfeszítés ellenére az Entrópia kezd Negentrópiába fordulni. Az úgynevezett “Civilek” ugyanis kezdik felfedezni a Nyílt Rendszer tagadhatatlan előnyeit. Pontosabban annak azon lehetőségét, hogy a Rendezetlenség, a Káosz helyett a Rendezettség is fokozódhat, feltéve ha a Káosz Robotosait és Haszonélvezőit minimum úgy rúgják “ürgyűrűn”, hogy legközelebb már csak a Holdon érjenek talajt!

Sok száz milliárd (meg ezernyi egzisztencia) fog addig még lefolyni az orbanista maffia közbeszerzési kanálisán. De nagyon bízom benne, hogy végül nem hiába!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Sajtó és Szabadság

Érdekes, hogy milyen sok bölcs közmondásunk van. Például: “Olcsó húsnak híg a leve“. Az is nagyon érdekes, hogy ezek közül egynek a tanulságát sem “alkalmazzuk” a mindennapi életünkben.

Az alábbi mémek ugyan némileg csatlakoznak a poszt tartalmához, de valójában a Magyar Telekom, illetve a mögötte álló Deutsche Telekom Origo-ügyi magatartása elleni tiltakozás okán másoltam be írásomba. Tudom, hogy nem egy kül-, avagy belföldi magánvállalkozás dolga megvédeni a magyar sajtószabadságot, de az a sunyi és gyáva magatartás, melyet e két cég tanúsított, egyenesen felháborító! … és ezt szendamondja!

A fenti mondás szerintem azt jelenti, hogy az “olcsónak” általában a minősége is olyan. De azt is, hogy ha valaminek nem vagyunk hajlandóak megfizetni a tisztességes árát, akkor arra inkább előbb, mint utóbb, de nagyon ráfaragunk. Egyik ismerősömnél elromlott a mosógép. Több szerelővel is beszélt, mire kiválasztotta közülük azt, aki a legalacsonyabb árat mondta. Egy hónappal később romokban hevert a masina, kijavítása pedig négyszer annyiba került, mint ha korábban a legdrágább ajánlatot tévő emberrel szerződött volna le. Egy  másik komám tavaly nyáron mindössze kétezer forintért látott egy pár edzőcipőt. Gondolta: jó lesz az neki elmolyolgatni a kertjében. Két hét múlva dobhatta a kukába, mert a lábbeli felső és alsó része úgy döntött, hogy beadják egymással szemben a “válókeresetet”.

Takarékoskodni tehát helyes dolog, de ezt a célt nem minden esetben a legkisebb, azonnali kiadással érhetjük el. Cipős komám például, ha kéthetente vásárolgatta volna meg az újabb és újabb selejteket, körülbelül négy hónap után már akkora összeg szerepelt volna a kiadási oldalon, amiből már egy rendes termékre is futná, olyanra, amelyik évekig bírja a strapát. Nemde?

Hasonló a helyzet a Sajtóval is. Egy bármiféle ilyen termék (legyen az “print”, avagy elektronikus) előállítása pénzt igényel. Szükség van ugye emberekre, akiknek fizetést köll adni (utánuk meg befizetni a sarcokat). Szükség van eszközökre, melyek beszerzéséhez szintén pénz köll, ahogy ahhoz is, hogy ezeket fogyásuk/amortizációjuk okán periodikusan pótolják. Szükség van valamiféle helységre is, ami ugyancsak pénzt igényel (pl.: bérleti díj, rezsi). Nem szaporítván a szót a további “egyebek” felsorolásával, a lényeg az: ezeknek a költségeit valakiknek meg kell fizetniük. Ez pedig többféle módon történhet meg.

Az első, hogy a teljes költséget az adott orgánum olvasója (“médiafogyasztója”) fizeti, tehát mi, a polgárok. Ennek az lenne a következménye, hogy az adott kiadó kizárólag az olvasóitól függene, csakis azok kegyeit keresné. De az is, hogy a print-kiadások jelenlegi árai minimum megháromszorozódnának és megszűnnének az ingyenes online-hozzáférések. Ez a variáns, a megrokkant honi vásárlóerő okán, nyilvánvalóan kivitelezhetetlen, hiszen olyan országban, ahol immáron a családok negyven százalékának okoz gondot pusztán a létfenntartás finanszírozása, ott elképzelhetetlen, hogy még a Sajtó is emígyen legyen eltartva. (Hogy fel volt háborodva Balog páter, amikor miniszterjelölti “meghallgatásán” a fejére olvasták az országban egyre nagyobb méreteket öltő szegénységet!)

A második a “co-payment”, azaz a sajtótermék előállítási költségeit részben az olvasók, részben pedig a hirdető cégek állják. Ennek a következménye az, hogy a Tulajdonos az olvasó-hirdető befizetése arányában kezdi keresni azokat a bizonyos kegyeket. Ebből pedig következik, hogy a lapban megjelenő “információk” bizonyos része majd nem az olvasó érdekeit, tehát a köztájékoztatást szolgálják, hanem a reklámoztatókét. Ezek pedig nem minden esetben azonosak a Társadaloméival. Ugyanakkor érvényesül itt egyfajta kiegyensúlyozó hatás is. Hiszen ha az olvasó azt tapasztalja, hogy értéktelen, szir-szar reklám-cikkekel tömik a fejét, elpártol a laptól, a hirdető pedig nem fog pénzt feccölni egy olyan orgánumba, amelyet a kutya sem olvas. Jelenleg a magyarországi, nyomtatott sajtópiacon ez a legelterjedtebb variáns.

A harmadik az “ingyenesség”, amikor a teljes cechet a hirdetők vagy/és a Tulajdonos állja – utóbbi a más területen folytatott tevékenységének bevételeiből. Az előbbi esetben még valamennyire létezik az a bizonyos, fentebb említett “moderációs hatás”, de az utóbbiban már nem. Itt ugyanis a tartalmat kizárólag a Kiadó gazdasági (és “egyéb”) érdekei határozzák meg (“vegyes” megoldás esetén pedig “befizetés-arányosan”). A csak hirdetői finanszírozásra a legjobb példa a “Metropol“, a “vegyes”-re jószerint az összes online hírportál, a “kizárólagos”-ra pedig a különböző önkormányzatok által fizetett periodikák, vagy mondjuk a “Helyi Téma” klónjai. Bárhogyan is történjen a finanszírozás, az ilyen orgánumok többségétől (különösen a kiadóiaktól) az olvasó semmiféle közérdekű információszolgáltatásra nem számíthat, már ami a közéletben való tájékozódáshoz szükséges értesüléseket illeti.

Szabad sajtó Lázár János utca.jpg

Mindebből látszik, hogy az olvasó/”médiafogyasztó”, tehát a Köz érdekét csakis és kizárólag az első variáns lenne képes szolgálni. Erre azonban minálunk, “Agyarországon” nincs esély, lévén a Társadalom jelentős része nem csak “öntudatlan”, de elszegényedett is (bár valójában az előbbi okozta az utóbbit!). Ámde a második variációtól is csak ugyanazt várhatjuk, mint a harmadiktól. Ennek oka meg az, hogy minálunk olyan helyzet alakult ki, hogy a gazdasági élet legfőbb szereplője maga az Állam, “ő” a legnagyobb hirdető is, míg az egyéb reklámoztatók, illetve a médiatulajdonosok szinte kizárólag csak “tőle” függenek (lásd: a különböző orgánumoknak jutó, illetve nem jutó hirdetéseket, avagy magát az “Origo”-ügyet!). Az Állam pedig legkésőbb 2010 óta függetlenítette “magát” a polgáraitól, tehát önálló életre kélt (lásd: Tákolmány és Tsai!), valamennyi “eszköze” (pl. jogalkotási, jogkikényszerítési és pénzügyi) pedig egy az “őt” elfoglaló hatalmi-üzleti csoport érdekeit szolgálja kizárólagosan. Az utóbbiakat módszereik miatt joggal nevezhetjük “Maffiának“, az előbbit pedig, az utóbbiak okán, “Maffia-államnak“!

Az, hogy ma szinte nem létezik független sajtó hazánkban a fentebb említett okok következményei. Ámde hogy ezek az okok “okozódhattak”, az már kizárólag a Társadalom hibája, mert akkor (a ’90-es évek elején) sem volt hajlandó finanszírozni ezt, amikor még volt ehhez gazdasági ereje. Mert nem érezte át a szükségességét, mert “takarékoskodni” akart, mert inkább az (egyre dráguló) “olcsót” vette és nem a minőséget.

  • Minálunk (meg gondolom másutt is) 1990-ig az volt a “regionális sajtóhelyzet”, hogy egyetlen napilap uralta a “piacot”. Ez természetesen az MSZMP megyei bizottságának kiadványa volt, s ugyancsak “természetesen”, a “széljárás” megfordultával a Szerkesztőség csuklás nélkül váltott át … egy másik pártra (elébb MDF, utána meg Fidesz). Informativitását jól jellemzi, hogy anno ezt az újságot “naponta megjelenő hetilap”-nak aposztrofálták. Nos ennek okán néhány bátor ember úgy döntött, hogy alternatív napilapot indít el, melynek első példánya 1990 augusztusában jelent meg. Az alacsony példányszám (12 ezer, szemben a “megyei” 96 ezrével!), valamint az ismeretlenség okán alig akadt hirdetőjük. Ezzel persze ők is számoltak, s ezért elsősorban az olvasótábor toborzására fektették a hangsúlyt. Maga a lap egészen fantasztikus volt – persze főként a “konkurenshez” képest. Friss, valóban informatív, lényeglátó, független, kitűnően szerkesztett és tördelt azaz: olvasmányos. Csak olvasója nem nagyon akadt. Lévén majd’ háromszor annyiba (29 forint) került, mint a “megyei” (9 forint 60 fillér), a Jónép inkább az unalmas pártközlöny mellett maradt, mer’ ugye igaz, hogy az új jobb, de régi “ócsóbb”. … A kezdeményezés 1991 januárjában hamvába holt, a próbálkozók még egy évig fizették az adósságaikat, a “megyei” pedig maradt a kellemesen langyos pocsétájában.

Ami végtelenül röhögtető az egészben, hogy az “olcsóra”, illetve az “ingyenesre” ácsingózók lényegében sokkal többet fizetnek ki ezekért a “kiadványokért”. Hiszen a hirdetőként/megrendelőként a piacon megjelenő Állam a befizetett adóforintokból finanszírozza ezeket az orgánumokat, melyek pedig az Államot, az meg a Maffiát szolgálja. A Maffia pedig ugye a Zemberekből él, rajtuk piócáskodik, s hogy ezt tehesse, ugyancsak a Zemberek pénzéből zárja el a Zembereket a valós információktól!

Origo, impresszum.

Független sajtó nélkül nincs Szabadság! – tudom, ez is egy közmondás, s talán elcsépelt is. Ám igazságtartalma ettől még örök, amint azt a magunk bőrén is tapasztal(hat)juk. Ha ugyanis nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű és minőségű értesülés, az elvileg négy esztendőnként rendelkezésünkre álló lehetőséggel (választások) nem hogy felelősen, de élni sem tudunk. Ha a Demokrácia portáján nincs egy Őrkutya, akkor oda bárki bemehet és bármit ellophat. Ha a különböző érdekcsoportok (különösen a mostani!) hazudozásai úgy jutnak el hozzánk, hogy nincs senki, aki ezt összevetné a valósággal, akkor olyan helyzet alakul ki, mint most: egy félretájékoztatott, elvakult ámde aktív kisebbség ráerőlteti nem csak az akaratát, hanem még egy elképesztően elvetemült társaságot is a “félaktív”, avagy a passzív többségre, s ezzel káoszba, katasztrófába dönt egy egész országot. És miért? Mert Magyarország portáján nem ugat az a bizonyos “Őrkutya”, amelyik pedig még is, annak nincs elég ereje harapni is.

Lázárkom Egyik “kedvenc” demagógiám, mellyel minimum bő évtizede él a Populizmus az, hogy csökkenteni köll a parlament létszámát, mert így lesz “olcsóbb” a dolog. Nos, a Demokrácia soha nem volt olcsó, ha a közvetlen ráfordítást számoljuk. De soha nem is okozott katasztrófát, míg a Diktatúra már rövid távon is általános elszegényedést (lásd csak a saját esetünket!), hosszabb idő alatt pedig teljes összeomlást (lásd a történelem tanúbizonyságát). Ennek árát, mely sokszorosa a demokrácia “működési költségének”, nekünk köll megfizetnünk, mint ahogy a Katasztrófához vezető út (bürokrácia és korrupció) “viteldíját” is. Szerintem teljesen mindegy, hogy 199, esetleg 386, avagy akár 1500 országgyűlési képviselőnk is van, s leszarom még azt is, ha fejenként és havonta mondjuk 10 milliót keresnek. De azok mindegyike MINŐSÉGI legyen, akiket valóban Mi és nem “Valaki Más” (mondjuk egy érdekcsoport) fizet meg.

De mi ezt nem voltunk hajlandóak megfizetni! Így osztán a törvényhozásunk tele lett vakkomondoros zsírparasztokkal (Balogh József), neveletlen vidéki dzsentrikkel (Lázár János) és felkapaszkodott szocio-pszichopatákkal (Orbán Viktor), akiket az Oligarchák, no meg az általuk létre hozott Maffia-állam fizet meg, s akik fölött így elveszítettük a rendelkezési jogunkat … akárcsak a saját tulajdonú országunk fölött is! … Mindezt azér’, mer’ nekünk minden ócsón, sőt, ha lehet ingyé’ köll. … Hát tessék: itt van!

Van egy másik közmondás is, ami erről az egészről eszembe jutott: “Az rendeli a zenét, aki a cigányt fizeti!“. … Ideje lenne már ezt nem csak tudomásul venni, de megszívlelni is!

… és ezt …

szendamondja!


Itt valami bűzlik!

Aki értő szemmel figyelte az ötödik esztendeje hatalmon lévő Orbanizmust, meg annak évtizedes előkészületeit, az tudja: a Maffia-párt egyik elsőszámú “fegyvere” az a bizonyos “Kommunikáció“. Ennek eszközei pediglen nem csak a Karaktergyilkosság, a Lejáratás, az egymással köszönőviszonyban is alig álló dolgok egyetlen masszába dagasztása, de a Figyelemelterelés is!

Tudom, hogy most talán “offolok”. Hiszen elvileg azzal köllene foglalkoznom, hogy milyen átlátszó hazudozással “indokolta meg” a Deutsche Telekom tulajdonában álló Origo Zrt. Sáling Gergő főszerkesztő kirúgását. Szerintük ugyanis a “megváltozott médiafogyasztási szokások” az okok, ami egyébként igaz is lenne, ha hozzá tették volna: “… az Orbán Viktor nevével fémjelzett Maffia-kormány média-elfogyasztási szokásainak megváltozásáról” vagyon konkrétan szó!

Osztán nem hagyhatnám szó nélkül azt sem, hogy az az Orcátlan és Gátlástalan Gazember, az az Erkölcs-evolúciós Zsákutca, aki a Miniszterelnökség (jelenleg még) kijelölt minisztere odáig vetemedett, hogy az általa kinyírt Főszerkesztőt szólítja fel(!) a Tisztesség és a Becsület nevében(!) arra, hogy ha nem tudja bizonyítani, hogy személyesen Ő, ez a Szubhumán Proteinzacskó “intézte el” a kirúgását, akkor kérjen nyilvánosan tőle bocsánatot! Ezt természetesen nem lehet okadatolni, lévén ez a Morál-genetikai Csődtömeg, aki huszonmilliós fácánlövöldözéseket fizet saját(?) zsebből felkapaszkodott parvenüként az “Arisztrokráciának”, világos, hogy nem személyesen, hanem “informális úton” üzente meg igényét a gerinctelenül gyáva Origo Zrt. vezetésének (amiből György Péter esztéta ma reggel dicséretesen ki is lépett!). Ámde ezek után, ennek a … szóval Izékének, aki világ életében seggnyalásból és a Társadalom eltartottjaként élt (“épített” magának karriert!), aki még az utóbbi számára soha egyetlen másodpercnyi hasznos tevékenységet nem végzett (akár csak a Főnöke!), odáig vetemedjen, hogy Áldozatába beletörli a mutyiszaros luxus-gumicsízmáját is, az már tényleg elképesztő és felháborító! … Körülbelül olyan, mint ha az erőszakos úton Kielégült, tette után még kártérítési pert indítana a Megpocsékolt ellen azzal a hivatkozással, hogy számára a koitusz nem volt megfelelő!

Osztán meg kezdhetném dicsérgetni azt a Média-összefogást, mely “pártfüggetlenül” kezd kibontakozni a hírhedt Reklámadó-törvénnyel szemben. Azt, hogy az ezzel nyilvánvalóan kipécézett RTL Klubbal szolidaritást vállal a versenytárs, a TV2, mindketten 15 percre elsötétítik a képernyőket, s ehhöz valószínűleg még a Hír TV is csatlakozik! Mindezeken túl pedig az egymással egyébként antagóniában álló Magyar Nemzet és a Népszava is, karöltve vonulnak fel a kormányzati szándék ellen … előbbi címlapos vezércikket jelentetett meg, melyben a Reklámadót a Sajtószabadság elleni merényletnek nevezi!

És most itt álljunk mán’ meg egy picit! Ez az egész Nagy és Közös Felhorgadás innentől kezdett nekem nagyon bűzleni! Mert ugyan lehet ezt a Nagy Összefogást azzal magyarázni (lásd Sebes György jegyzete a Népszavában!), hogy itten kéremszépen a Maffia-párton belüli frakciók gazdasági érdekharca dúl. No de látott már valaki olyan “nemzetest”, “tévékettőst”, avagy “hírtévést”, aki valaha bármiben is szembe mert menetelni a Mi Führerünk szent akaratával? Mert ha ez valóban Unser Vezér valódi szándéka, akkor a jobber orgánumokban Apologetikák(!) jelennének meg és nem pedig Kritikák! Ugyanakkor, ha ez tényleg és komoly lenne, akkor nem egy Elsimonnal terjesztetik be az “egyénit“, hanem egy nálánál jóval “fajsúlyosabb” Erkölcsi Mikrogrammal, mint például Rogán, avagy Kósa, ráadásul Azonnalian és Kivételesen Sürgős Eljárással (tehát tegnapelőttre) és nem pedig úgy, hogy “őszig ennek le kell zárulnia“! Arról már nem is beszélve, hogy ez a javaslat közvetlenül az önkormányzati csalások legalizálását célzó “Budapest-törvény” után látott napvilágot, annak “szigorítása” (a “Google-YouTube-Facebook“-triumvirátusra való kiterjesztés szándéka) meg pont azon a napon, melyen tömegtüntetés volt az Origo-botrány ügyében.

Az Illuzionisták abból élnek, hogy elterelik nézőik figyelmét, elhitetik velük, hogy EZT és nem AZT látják. Esztendőkön át, napi több órás munkával gyakorolják be ezeket a trükköket/fogásokat. Ugyanezt teszi Viktor Varázsló is: egyik kezével felenged egy lufit, s miközben azt figyeljük, a másikkal könyékig kotorászik hol a pénztárcánkban, hol pedig a szabadságjogaink (mára gyakorlatilag kiürült) szelencéjében! (lásd: “Kommunikáció“!)

Köztudomású rólam (soha nem is tagadtam!), hogy a Maffia-állampártnak nincs olyan megmozdulása, amelyet én ne a minimális jóindulat legteljesebb hiányával szemlélnék. Esztendők során rászoktam arra, hogy ha ők felfelé mutatnak én azonnal lefelé nézzek. Arra is, hogy ha Ők csupán a “babfogyasztás” biokémiai parancsának engedelmeskedve elengednek egy “galambot” én a mögött is a Hátsószándékot keressem. Az esetek többségében ez be is szokott “jönni”.

Lehet, hogy sokak szerint most is csak egy konteót gyártok, de nekem akkor is az a véleményem: “Itt valami nagyon bűzlik”! Márpedig ahol Szar van, ott Szag is!

… és ezt …

szendamondja!


Ácsi!

Azt hiszem itt az ideje, hogy az Ellenzék végre felemelje a seggét és azt mondja, kiáltsa, hogy “Ácsi! Ez itt nyílt diktatúra, s csupán egyetlen lépésre vagyunk a Pártállamtól! Ebben pedig mi nem veszünk részt, mostantól nincs kiegyezés, nincs alku! Semmiben!

A Magyar Telekom tegnap egyik pillanatról a másikra kirúgta a tulajdonában álló “Origo” című hírportál főszerkesztőjét. Sáling Gergő lapátra tételének több oka is volt. Többek között az, hogy a “Választások” idején szolidaritást vállalt azon orgánumokkal, melyeket a Maffia-párt kitiltott a kampányrendezvényeiről. Az utolsó csepp a pohárban azonban az a cikksorozat volt, melyben a portál nyilvánosságra hozta Lázár János miniszterelnökségi államtitkár luxusutazásait, melyek során másodmagával, összesen hét szállodai éjszakára két millió forintot költött el a közkassza rovására. Ez a média-akció Lázárnak két millájába került(?), Sálingnak meg a fejébe!

Egyetlen percig nem kétséges, hogy a Telekom Lázár nyomására tette utcára az Origonál már tucatesztendeje dolgozó és két éve kinevezett főszerkesztőt. Az sem kétséges, hogy az emiatt holnapra meghirdetett tüntetés semmiféle érdemi befolyást nem fog gyakorolni Sálingra nézvést, hiszen a döntést a Telekom menedzsmentje arcvesztés nélkül vissza nem vonhatja. Ippeg ezért azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy majd a német tulajdonos, a Deutsche Telekom fog “rászólni” magyar leányára (egy határozottan rosszalló megjegyzést azért elvárnék tőlük!). Ami azonban elengedhetetlen, hogy ezen a holnapi megmozduláson a magát demokratikusnak nevező Ellenzék valamennyi vezetője és parlamenti képviselője jelen legyen!

Az Origo-ügy ugyanis messzemenő következményekkel fog járni arra a rokkant, csontsovány, de még valamennyire élő/vegetáló valamire, amit Magyar Sajtószabadságnak nevezünk. Köztudomású, hogy a honi médiában már esztendők óta érvényesül az Öncenzúra. A közszolgálati és a nagyobb kereskedelmi orgánumok már a Zemútnyócév szoci korszakában sem mertek nagyobb kaliberű fideszes ügyeket nyilvánosságra hozni. A “Bátorság“, tehát a Szakmaiság az internetre, azon belül is pedig a független hírportálokra szorult vissza, melyek egyike az Origo volt. Tegnap óta azonban ez az “önkontroll” csak tovább fokozódik, hiszen valamennyi főszerkesztő lelki szemei előtt ott fog lebegni Sáling lázárlándzsára tűzött feje, valahányszor egyik-másik munkatársa az orra elé tesz egy olyan értesülést, oknyomozó riportot, mely valamelyik Hatalmasság tyúkszemére lép. Ekkor pedig inkább a kukába fogja dobni az anyagot, hiszen a Sáling-ügy azt is bizonyítja: a Tulajdonos akkor sem védi majd meg őt a nagyemberi haragtól és bosszútól, ha a mögött egy olyan külföldi Óriás áll, mint a Deutsche Telekom.

Ezért köll ott lennie a teljes Ellenzéknek a holnapi tüntetésen. Előtte azonban a Szocik kövessék meg nyilvánosan az “Egyenlítő blogot“, lévén az ők budapesti nagyembere pont ilyen hatalmi presszióval fojtotta bele a szót a portálba, amikor az a hírhedt Rogán-féle “ingatlantágulási egyenletet” igyekezte kiszámolni! És ha már ott vannak, egyúttal hangosan tiltakozzanak a Reklámadó ellen is, melynek nyilvánvaló célpontja az egyelőre még nem kézivezérelt RTL Klub. Nem azért, mert ez az orgánum oly’ fénylő csillag lenne a magyar sajtószakma égboltján – aki látott már retektévés híradót az tudja, milyen kínosan kerülik még a látszatát is annak, hogy akár egyetlen pislantást is vetni akarnának a közéleti események kulisszái mögé! Nem is azért, mert lenne e médiumnak egyetlen, megőrzésre méltóan értékes műsora – többségük gyomorforgató, vagy émelyítően cukros, a maradék meg semmitmondó. Hanem azért, mert az RTL-ben, ugyan látens módon és csakis elméletileg, de benne van a valódi függetlenség lehetősége, s a hatalmi önkény ezt a hangyafasznyi opciót sem tűri. Hoz egy törvényt, mellyel nettó veszteségbe hajszolja a “Retektévét”, megvárja, amíg a tulajdonosok megunják a dolgot, aztán felvásároltatják valamelyik strómanjukkal (lásd a “TV2-recept“-et!).

Maga az RTL pedig gondolkodjon el arról, mire is ment ezzel a közéleti-politikai eunuchságával, s mostantól kezdjen keményen ellenzéki lenni! Fölösleges a további óvatoskodás, most már úgy is mindegy. Fejük ott van a hatalom célkeresztjében, a “kakas” lecsapott, a golyó kirepült, s csak idő kérdése, mikor csapódik be a célba! Ha már halni köll, hát tegyék azt becsülettel, egyenesen állva és nem kegyelemért könyörögve, a földön fetrengve! Ez a hatalom senkinek nem kegyelmez. Aki megalkuszik vele azt lassan öli meg (lásd: Szocik!). Mint a kínai hóhér: egymás után vagdossa le róla a tagjait! Akkor már jobb túlesni a dolgon azonnal. Később pedig elmondhatják: valamit azért még is tettünk a magyar demokráciáért!

Magyar Demokrácia“?! Röhögnöm köll! Hol van itt már ilyen? Az egész csak Látszat, papírmasé színfalak, Patyomkin-falu, ócska Csinn-bumm Cirkusz, melyben a Pofozható Bohóc szerepét az Ellenzék alakítja. Az EP-választások eredményei szerint elhódítható számukra Budapest, a Főpolgármester pozíciója, mely így hatalmi ellenpont lehet az elnyomó kormányzattal szemben? Nosza, egy szempillantás alatt az egész törvényt átírják úgy, hogy akkor is ők nyernek, ha veszítenek. Kilenc kerület polgármesterségét szerezhetné meg az Ellenzék gond nélkül? Ezeket majd “kompenzálják” az ott vesztes kilenc fidesznyikkel, s akkor a Főpolgármesterükkel együtt tízen állhatnak majd huszonhárom “Magunkfajtával” szemben. Magát az önkormányzatot meg egyszerűen kiherélik.

Merem feltételezni, hogy ezzel a T. Ellenzék is tisztában van. Hát akkor mi az ördögért köll részt venni ebben a kutyakomédiában?! Álljanak fel, mondják azt, hogy “Ácsi!” és ne indítsanak egyetlen nyamvadt jelöltet sem Budapesten, sem Alsó-Bivalybasznádon, híveiket pedig szólítsák fel a távolmaradásra! És tegyék ugyanezt a parlamentben is! Egyszerűen vonuljanak ki, hagyjanak ott csapot-papot, jelentsék ki: “Nem leszünk a prosztó gazda rozzant viskójának hátsó udvarán kukorékolgató kiskakasok!“! Persze ez sokuknak egzisztenciális kockázatot jelent, lévén többségük már legalább évtizede a politikából él. No de ha egyszer már bejelentkeztek az ország ügyeinek intézésére, a nép érdekeinek képviseletére, akkor tegyék is a dolgukat! S ez most ippeg és punkt ez lenne!

A mondás szerint “A hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk!“. Odaértek!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Ma reggel eszembe jutott az a “mérsékelt” fideszes ismerősöm, aki nem sokkal április hatodika után azzal nyugtatgatott, hogy nem lesz baj az ismételt Kétharmadból, mert ezek után csakis egy nyugodtabb kormányzás, a konszolidáció következhet. Legszívesebben írnék neki egy mailt, hogy “Nesze neked nyugodtabb stílus és konszolidáció! A Pakstum vita nélkül, erőből átnyomva. A Házszabály hasonló módon testre szabva. Következik a Budapest-törvény, aztán a Reklámadó. Orbán zsarol és hepciáskodik Brüsszelben, holnap pedig idehaza egy tömeggyilkos kazah diktátor aranyerét fogják véresre nyalni, kiárusítva az ország maradék becsületét pár fityingért cserébe! És mindezt úgy, hogy a parlament még egy hónapja sem alakult meg, az új kormány pedig hivatalba sem lépett!


Most, még az elején!

Szörnyűséges kritikákat kap az Orbán-kormány úgy az április hatodikai “választások” lebonyolítása, mint a “Zemútnégyév“-ben kialakított uralmi rendszere miatt. A “Pusztaputyin” nyilvánvalóan zsákutcába viszi az országot s ezt a “választók” addig fogják hagyni, amíg egy “Katarzis” fel nem rázza őket bódulatukból, avagy apátiájukból. Külső segítségre nem számíthatunk … legalább is addig, amíg mi, idehaza el nem kezdünk cselekedni! Lássuk csak, tehetünk-e valamit még most, az elején?!

Borzalmas kritikákkal illeti Orbánt és rendszerét a külföldi sajtó. A jobboldali, párizsi Le Monde szimplán “becstelen“-nek titulálja mindazt, ami a most lezárult “választásokon”, illetve addig történt. A szintén konzervatív, de brit The Telegraph szerint Orbán újraválasztása, “eloszlatott minden illúziót azzal a Magyarországgal kapcsolatban, amelyhez húsz éve nagy reményeket fűztünk”.

Az ugyancsak jobboldali beállítódottságú Frankfurter Allgemeine Zeitung idézi Jan-Werner Müllert, a Princeton Egyetem politológusát, aki szerint “A rendkívül tehetséges budapesti hivatásos politikusnak sikerült létrehozni a hatalommal való legalizált visszaélés iskolapéldáját”. A Financial Times úgy véli, Orbán “újraválasztása nyomán az a kérdés, a többi EU-kormány folytathatja-e a félrenézést, s a válasz bizonyosan: nem. (…) EU-tagként Magyarország jelenlegi kormánya belülről ássa alá az európai normákat és értékeket.”.

A Deutschlandfunk Paul Lendvait szólaltatta meg, aki szerint Orbán Viktor “a maga totális hatalomvágyával” harmadszorra lesz miniszterelnök Magyarországon, valamint “veszéllyé a kicsi ország jövője és Európa számára“. A jeles publicista úgy véli, a Fidesz, a hatalom megőrzése érdekében minden intézményt az uralma alá vont, maga Orbán pedig kezd hasonlítani  Elias CanettiTömeg és hatalom” című művének hatalmasára, aki száműzni akarja a bukás bármiféle veszélyét. Ezek után kijelenti: a Fidesz-kormány alatt Magyarország egy, az EU-val ellentétes útra “kacsingat”.

Ezekkel összhangban álló véleményének adott hangot Krémer Ferenc is. A szociológus, a 168 Órában megjelent nyilatkozatában azt állítja, valóban hitt abban, hogy “… van az emberekben valami – nevezzük így – demokrácia utáni vágy, amely az orbáni uralmat megtöri. De úgy tűnik, másra van szükségük.“. Úgy véli, legelébb is észre kéne már venni, hogy “ez valódi diktatúra“, s ahhoz, hogy változás legyen, “… olyan sokkhatásnak kellene érnie Magyarországot, mint Németországot vagy Japánt a világháború végén. Olyan sokkhatásnak, amely totálisan kizárja még a lehetőséget is, hogy az Orbánhoz hasonló figurák a társadalomra rátelepedjenek. Enélkül ma már nem fog menni.“. Szerinte a hibát hibára halmozó demokratikus ellenzéknek fogalma nincs, mit is kellene tennie most, pedig a képlet egyszerű: fel kell venni a küzdelmet az “örökösen harcot provokáló” Orbánnal szemben.

Ámde mi lenne ez a “Katarzis“? Nos, az nyilvánvaló, hogy nem egy német-, avagy japán-méretű világháborús vereség és rombolás. Az igaz ugyan, hogy Orbán (“Simicska“, “Nyerges“, “Mészáros“, etc.) álnéven történt lenyúlásai, valamint propaganda-célokat szolgáló intézkedései – egykulcsos és különadók, 27 százalékos áfa, “szabadságharc”, trafikok, földbérletek, pedagógusok “portfólióztatása”, a Nemtandíj bevezetése, stb. – , tehát a jogfosztások, a gazdaság romba döntése minimum négymilliónyi nyomorgót (és félmilliónyi kivándorlót) eredményeztek, ámde ez tényszerűen kevés volt a Lázadáshoz, azaz a “Fülkeforradalomhoz” (is). Ez pedig azt bizonyítja, hogy a “Tudatlan Ellenzék” csoportjából a legtudatlanabb a Magyar Szocialista Párt, amelyik még most is arra bazírozik, hogy rövid időn belül Orbánra fog omlani a saját rendszere (így lesz, csak nem “úgy”! – lásd erről egy kitűnő, bár hosszú interjút itt!), s abból ők majd “viktorként” jöhetnek ki …

… mondjuk az őszi, önkormányzati választásokkor. Ezért is halasztották el az ilyenkor szokásos tisztújítást az esztendő végére, ráadásul ippeg és punkt a “megújult” és pláne “fiatal” pártvezetés javaslatára! …

… A “vén” Horn Gyula (Isten nyugosztalja!), a “liberális értelmiség” által oly’ utált “kádárista káder” 1998-ban tudta a “demokratikus kötelességét” és azonnal lemondott az elnöki posztjáról. Mai utódja pedig kapaszkodik a székébe, s az sem érdekli, hogy a tíz körmén kívül még további százezrek szakadnak le a törzsszavazói gárdából!

Esetleg az lenne a “Katarzis“, hogy az Európai Unió végre a “sarkára áll” és rendre utasítja a Kis Izét? Mondjuk úgy, hogy beküldi a Békefenntartóit, avagy egyértelmű, adminisztartív intézkedéseket (szavazati jog és támogatások megvonása) foganatosít a viktoriánus kormányzattal szemben. Hát, aki erre számít, az butább, mint a Mesterházy-féle MSZP vezérkara! Az EU-nak eddig is meg lettek volna az eszközei Orbán megállításához. Emlékezetes, hogyan zavarta haza még 2010 nyarán Barroso a Felfuvalkodottat, amikor az a hiány 7 százalékig való elengedésére kért engedélyt. …

Osztán meg történt, ami történt (Tákolmány, Manyup, különadók, MNB, estébé) és bár (a “szegény”, illetve később “kedves”) Angela Merkel kancellár-asszonynak simán hányingere vagyon a Gumicsízmás Kandúrtól, van nekije más problémája is (pl.: fenyegető orosz-ukrán háború), mint hogy az elhülyült magyar választók helyett válasszon ugyanezeknek egy normális kormányt. (Nem az ő dolga, az EU-n belül létezik olyasmi is, hogy “politikai kultúra”, ami azt jelenti: mindenki söpörjön a saját háza előtt!)Az persze talán felérne egy “Katarzis”-sal, ha mondjuk az EU vezető politikusai nyilvánosan kiközösítenék Unser Führet, mondjuk egy egyértelmű nyiltakozattal. Ámde az előbbi tulajdonképpen már megtörtént! Ki és mikor látott utoljára Budapesten magas rangú EU-politikust, aki “jelentős kérdésekben” tanácskozott volna Viki Mouse-szal? Az, hogy Joseph Daul, a jobboldali “Európai Néppárt” (EPP) elnöke, a legutóbbi CÉBÉAmenet (plusbonos: Fidesz-nagygyűlés) során a pódiumra állva nyalta Az Elszemtelenedett Totyakos seggét, nem az Állampárt EP-támogatottságát jelzi, hanem csak azt, hogy Daul & Tsai. abszolute “B”-kategóriások, akiket még az EU-n belül is simán lenéznek! Axel Schaefer, a német SPD frakcióvezető-helyettese egy múlt pénteki sajtótájékoztatón ki is jelentette: “Nacionalista kultuszával, az igazságszolgáltatás korlátozásával, a revansista, illetve a radikális jobboldali erők felé való nyitásával, … Az Európai Néppárt tagjaként a Fidesz továbbra is dicstelen kereszténydemokrata párt!” (forrás: Népszava, print-kiadás, 2014. 04. 12., 13. oldal)

Nyilvánvaló tehát, hogy a “(rezsi)bódulatba” és apátiába süllyedt választókat (tehát azokat a “polgár”társainkat akikkel naponta találkozunk itt is, ott is) kizárólag úgy lehet valamiféle eszméletre (öntudatra! – avagy ez már túlzott elvárás lenne?) térésre sarkalni az egyre elszemtelenedőbb és mindent tönkre tevő, maga alá gyűrő Orbán-uralom ellen, ha MI, itthoni és demokratikus ellenzékiek adunk nekik követhető példát arra, hogy igenis Lehet és Kell ellenállni!

Talán nem véletlenül, de erre legelsőnek Bajnai Gordon jött rá, akinek EP-választási kampány-nyitóján a “Csakazértis!” volt a mottó. Ugyancsak ő volt az, aki kijelentette: átveszi ugyan a mandátumát, de nem ül be a parlamentbe, lévén szerinte az elkövetkezendő időszakban a valódi politizálás csakis az Országgyűlésen kívül történhet! Ebben neki nyilvánvalóan igaza van, hiszen Orbán újraválasztási “programja” semmi más nem volt (azon túl, hogy ő “Magyarország miniszterelnöke“), mint hogy “Folytatjuk!“. Ami pedig ugyi azt jelenti, hogy a magyar Országgyűlés Kétharmada ugyanaz a Fejbólintó Testület lesz, mint eddig (avagy még inkább-dinkább! … s bár az emblematikus Balogh ugyan kihullott, de “komondorok” vannak másutt is!), amelyen belül a Kövér Házmester ugyanúgy (vagy még inkább) fojthatja majd bele a szót az Ellenzékbe (mínusz Jobbik! – ahogy eddig!). Csak most már a “Házőrség” nevű magánhadsereget, avagy pretoriánus gárdát is gond nélkül fogja bevetni a közvetlen, fizikai erőszak alkalmazása céljából!

Innentől pedig világos(?!), hogy ebben a Cirkuszban bohóc, pontosabban Latens Testületben képviselő-féleség, legpontosabban pedig Patyomkin-féle Palotában biodíszlet tisztességes ember, az ország és a nép sorsáért elkötelezett politikus nem lehet!

Mit is köllene tehát tenni? Hát azt, amit “emigrant” Köztársunk is sugallt az egyik posztomhoz fűzött kommentjében: “Akkor mi lett volna a helyes magatartás az ún. Zellenzék részéről? Na mi? És most mi lenne? Felesküdni a Szánalmányra?” (Köztársunk “Szánalmány”-nak nevezi azt, amit én “Tákolmány”-nak, azaz az országra oktrojált “Alaptörvény”-t!). Ebben pedig benne van a LÉNYEG! Mármint az, hogy:

A Demokratikus Ellenzék valamennyi (egyéni, avagy listás) képviselője jelenjen meg ugyan a az Országgyűlés Alakuló Ülésén, de amikor az Eskütételre kerül a sor TESTÜLETILEG HAGYJÁK EL az Üléstermet!

Ennél emblematikusabb és a Diktatúra, az oktrojált “Jogrend” elleni tiltakozásnál jobbat és hatásosabbat el nem tudok képzelni! Ez lenne az a Végső Bizonyíték, hogy ezek (az ország felelősebb polgárai által felhatalmazott) emberek VALÓBAN ELKÖTELEZETTEK a Jogállamiság, az Alkotmányosság, a Demokrácia, tehát és egyetlen szóval összefoglalva: A KÖZTÁRSASÁG mellett, illetve még az ezzel járó egzisztenciális és jogi hátrányokat is hajlandóak vállalni!

De szép is lenne! Most, még az elején! … Kár, hogy már ebben sem hiszek.

… és ezt …

szendamondja!


Hogy is van ez? – Néhány szó a polgári öntudatról

Kedd óta dúl a “Szabadság téri Emlékmű-csata“. Néhány polgár cselekszik, a Hatalom még nem. De ennek is eljő az ideje nemsoká’, mert a Hatalom nagyon sok, a “polgár” pedig nagyon kevés … itt, Orbanisztánban!

Tegnap délután, egy polgári engedetlenségi mozgalom néhány száz főt számláló aktivistája (soraik között a demokratikus ellenzék tagjaival) harmadjára is lebontotta azt a kordont, mely a felállítandó “Megszállási Emlékmű” területét lenne hivatott elkeríteni az “illetéktelenektől”. Ezen aktív tiltakozás oka bár közismert (az erről szóló tudósítás itt!), mégis röviden összefoglalnám a történteket.

Épül a Magyar Szégyen szobra a Szabadság téren

Tavaly december 31.-én jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint Magyarország (a hitleri német csapatok által történt) úgymond “megszállása” hetvenedik évfordulójára, felállítani rendelte el a “Megszállási Emlékművet” – mindezt pedig a “Holokauszt Emlékév“(!) keretén belül. A bruttó 270 millió forintos állami megrendelést elnyerő, korábban már különböző Wass Albert– és Trianon-szobrok “megalkotásában” többször is jeleskedő “művész”, Párkányi Raab Péter szerint az opusz mondanivalója: “… a Harmadik Birodalom, illetve az azt megjelenítő náci szimbólum, a birodalmi sas (…) bekebelezi Magyarországot, hogy megbéklyózza, gúzsba kösse lakosait“. (A “vétlen” Országot a Sas alatt, karjait védekezően felnyújtó “Gábriel arkangyal” lenne hivatott szimbolizálni! – szendam)

Az ez ellen már idén januárban tiltakozni kezdő szakmai, civil és politikai szervezetek szerint azonban ez a “mottó” tulajdonképpen történelemhamisítás. Azt sugallja ugyanis, hogy az 1920-40 között, a horthysta parlament által meghozott törvények szerint “zsidónak minősülő” magyar állampolgárok 1944 nyarától megkezdett tömeges deportálása (illetve Auschwitz-Birkenauban történt, ipari szintű legyilkolása) egy “idegen, megszálló hatalom műve“, melyhez a korabeli magyar államnak (amely ugye 1944. március 19.-én állítólag “elvesztette önálló rendelkezési jogát“) és hatóságaiknak semmi közük nem volt. Holott történelmi dokumentumok (pl.: az “Eichmann-napló“) bizonyítják ennek ellenkezőjét, tények pedig azt, hogy hasonló, kizárólag a magyar hatóságok által elrendelt kitelepítések és kivégzések már korábban is megtörténtek (1941., Kamenyec-Podolszk – itt pusztult el nyomorúságosan a kitűnő regényíró, Rejtő Jenő is!).

Miután a protest-mozgalom nemzetközi szintre is kiterjedt (Randolph L. Braham pl. visszaadta a a magyar kitüntetését), a hetekig kussoló megfontoltan hallgató, régi/új miniszterelnök végre kegyeskedett reagálni. A Mazsihisz-hez (“Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége“) intézett levelében kijelentette: az Emlékmű létesítését (a módosított határidő: május 31.) és az ezzel kapcsolatos (soha nem is létezett! – szendam) “Párbeszéd” folytatását Húsvét (április 21.-22.) utánra halasztja, lévén szerinte “A választások előtti, felfokozott hangulat” nem alkalmas a vélemények egyeztetésére.

Az Orbán-párttal jóindulatú álláspontot elfoglalóak ekkor megnyugodtak. Rögvest hangot is adtak azon véleményüknek, hogy lám, a miniszterelnök belátta kormánya tévedését, s most konszolidációra, illetve konszenzusra törekszik.

Mottó: “Tévedni emberi dolog!” – mondta a Sündisznó, majd lekászálódott a drótkeféről.

Ritka nagy balgaság volt hinni az “Örökös MiniElnök” leírt(!) szavainak!A-Zember-Aki-Még-Sosem-Hazudott” (csak a Választóinak, a Szövetségeseinek, a Partnereinek … tehát úgy és általában Mindenkinek, akikkel csak kapcsolatba került! – szendam), amint lezajlottak a “Választások”, rögvest beindíttatta a munkagépeket, s április 8.-án, kedden már ott díszelgett a kordon a Szabadság téren. …

… Ez az a kerítés, amit a fentebb már ismertetett összetételű és létszámú, lényegében polgári engedetlenségi mozgalom tegnap immáron harmadjára bontott le, a Hatalom erőszakszerveinek (egyelőre) passzív, de mindent dokumentáló jelenléte mellett.

A nyilvánvaló, miniszterelnöki szószegés magyarázatára ismét előkerültek a Jóindulatú Szépelgők, akik e lépés mögött pusztán Orbán közismert akarnokságát óhajtják felfedezni, illetve tudomásul venni. Szerintük ugyanis az egész emlékmű-ötlet csupán “egy hirtelen elhatározás” volt, mellyel az egyre erősödő Jobbik vitorláiból akarta kifogni a szelet, azaz annak szavazóit a maga táborába átterelni (úgy vélik, ezt bizonyítja a rendelet tavaly szilveszteri közzététele is). Most, hogy a “Választások” lezajlottak, ugyan már nincs szüksége erre a mementóra, de habitusából és kormányzási stílusából (“Akarat-kultusz“) következően nem engedheti meg magának a visszavonulásból származó tekintélyvesztést. “Sem Orbán, sem a pártja nem antiszemita, nem horthysta (lévén a pártnak még politikai ideológiája sincs!), így az egész Emlékmű-ügyet csakis a ‘tehetetlenségi erő’ mozgatja előre!” – emígyen hangzik összefoglalva eme véleménytábor álláspontja.

Csakhogy ennek nem csak a Tapasztalatok, de a Tények is ellent mondanak! A Horthy-rendszer fényesre nyalása, illetve a magyar zsidóság lemészárlásában való felelőssége alóli kimentési kísérletek minimum egyidősek a Második Orbán-kormánnyal – ámbátor talán igazságosabb ha azt írom: ez a kabinet emelte a hivatalos kormányzati (kultúr)politika rangjára a már 1990 óta tartó próbálkozásokat! Már az oktrojált Tákolmány “preambulumában” is szerepel az a kitétel, hogy “magyar állam önrendelkezése” 1944. március 19. (a német “megszállás”) és az 1990-es szabad, többpárti választások között tulajdonképpen nem létezett, ergo: az állam felelősségéről beszélni sem lehet (Kivéve, ha azt a “kommunisták” iránytották! Ugyi? – szendam). Ebből pedig lineárisan következik, hogy annak a pár (száz)ezernyi zsidónak az 1944-es deportálása és elpusztítása sem róható fel Magyarországnak (Az 1920-40 között hozott, jogfosztó zsidótörvényekről meg egyszerűen felejtkezzünk el! Ugyi? – szendam), ami meg azelőtt történt (Kamenyec-Podolszk – 1941.), csupán “Idegenrendészeti intézkedések voltak” (mondotta volt Szakály Sándor, “igazságkutató” kurzustörténész, az ország és az értelmiségi ethosz egyik elárulója! – szendam).

Az sem igaz tehát, hogy ezt az Emlékmű-ötletet orbánék berkein belül csupán a pillanat, a Jobbik előretörése miatti kampány-igény szülte volna még valamikor a tavalyi esztendő végén! A nepszava.hu ma reggel megjelent írásában ugyanis egy szemtanú arról számol be, hogy a mintegy 20 tonnás bronz-alkotás szinte valamennyi eleme már régóta porosodik egy raktárban, amelyek legyártásához minimum egy, de inkább másfél esztendő szükséges! Ez pedig azt jelenti, hogy a “Művész Úr”-hoz az állami megrendelés már minimum tavaly tavasz elején, de inkább 2012. ősze végén befutott, tehát akkor, amikor még (hivatalosan) szó nem volt erről, s amikor a későbbi “itészek” (kik is ők?) még azt sem tudhatták, hogy valamikor is egy ilyesmiről köll “szakmai” bírálatot hozniuk!

Innentől kezdve kénytelen vagyok “Agyalágyult Idiótának”, simán körbe röhöghető, “Műmájer Értelmiséginek” nevezni és tekinteni mindenkit, aki azt merészeli állítani: a szélsőjobboldali, rasszista-antiszemita nézetek és mozgalmak (elébb “MIÉP”, ma meg “Jobbik”) előretöréséért, alapos megerősödéséért egyáltalán nem az Orbánpárt, hanem “A Baloldal” (egészen pontosan meg ugyi “Agyurcsány“) a hibás.

Nem, a fenéket nem! Ez ugyanolyan hazugság, mint azt állítani: “Aki most az ostoba népet okolja, az egyszerűen szemétláda, tudatlan és fejlődésképtelen, politikusnak, elemzőnek alkalmatlan“. Hát mégis, ugyan ki a fene szavazott Orbánra, Vonára, vagy maradt otthon a pállott segge egyik partjáról a másikra ülve, miközben a tévéből bámulta a hülye reklámokat meg a parasztvakítós rezsipropagandát? Hogyan is írta Mihancsik Zsófia a Galamuson: “Igen, tudom, a népet nem lehet leváltani. De felmenteni sem“. Az még többé-kevésbé “rendben van”, hogy a Zemberek többségében annyi a polgári öntudat, mint CBA-parizerben a hús (nyomokban azt is tartalmazhat!), ami egy sajnálatos, “történelmi (vissza)fejlődés”-nek köszönhető. Egyáltalán nem csoda, hogy az elmúlt kétszáz évben többször is megtorpant “polgárosodás” okán a többség a mai napig is az Államtól, pontosabban a Központi Akarattól, mégpontosabban a Hatalmas Embertől várja még a személyes problémáinak megoldását is! …

“…nem nagyon tudom elképzelni, hogyan is tudnának maguknak jó vezetőket választani olyan emberek, akik immár jó ideje arról is lemondtak, hogy legalább a tulajdon életüket ők maguk irányítsák; és csak áltatja magát, aki azt hiszi, hogy valaha is kikerekedhet szabadelvű, bölcs és energikusan cselekvő kormány szolgasághoz szokott nép szavazatából.” (Tocqueville: “Az amerikai demokráciáról” – forrás: Ádám Péter, Galamus)

… No de, hogy a véleményformáló/oktrojáló értelmiség is ezt teszi! Nem túlzás ez? Nem a “társadalmi szerep” be nem töltése ez? Nem azt jelenti ez, hogy a Lánczos Vera által alaposan és joggal lehordott “kiművelt emberfők” sem sokkal jobbak a “Deákné vásznánál”? Mert ahelyett, hogy a demokrácia előnyeit és legalapvetőbb értékeit próbálnák közvetíteni a “Sötét Szellemi Középkorban” élő honfitársaik felé, maguk is beállnak az Orbáni Kórusba? Úgy, hogy még csak különbséget sem akarnak tenni, s az intézményrendszer látszólagos létezése okán azt állítják: Magyarországon (még) nincs diktatúra?! … A kormánypártisággal pedig meg nem vádolható sajtóorgánumok szolidaritást vállalnak a hírhamisítókkal?! (Micsodaaa???!!!)

Úgy látszik idehaza, ha valaki valóban tájékozott akar lenni Magyarország állapotjáról, tényleg nem tehet mást, mint külföldi elemzők írásait olvassa. Olyat, mint például ez! Ha pedig a Köztársaság, az Alkotmányosság, a Jogállamiság, a Demokrácia honi, múlt vasárnap történt (végleges?) bukására akar magyarázatot találni, akkor nem a mai “Elemzők”, hanem a 140 esztendővel ezelőtti Tocqueville írásába lapoz bele:

“Nem értek egyet azzal a határozott állítással, amely szerint káosz vagy önkény, anarchia vagy despotizmus korunk legnagyobb veszedelme. Bár elismerem, hogy mindkettőtől van félnivalónk, annál is inkább, mivel mindkettő ugyanarra az okra vezethető vissza, arra az általános apátiára, amely a szélsőséges individualizmus következménye. Csakis ennek az apátiának tudható be, hogy bármily csekély erőt sorakoztat is fel maga mellett a végrehajtó hatalom, úgy is könnyűszerrel rá tudja erőszakolni akaratát a társadalomra […]. Mindebből az következik, hogy nem is annyira az anarchia vagy a despotizmus ellen kell harcolni, mint inkább az ellen az apátia ellen, amely egyformán oka mindkettő kialakulásának.” (forrás: ld. fentebb!)

Ez pedig olyan nagyon, de nagyon szomorú!

… és ezt …

szendamondja!