Hungaricum(?)

Egy korabeli vicc szerint L. I. Brezsnyev sürgősséggel összehívja a Politbürót s kiadja az ukázt: azonnal kezdeményezni kell az ENSZ-nél az időzónák eltörlését, s ezzel az egységes számítás bevezetését. Próbálják neki elmagyarázni, hogy ez nem lehetséges, de ő köti az ebet a karóhoz: “Az időzónákból komoly diplomáciai kellemetlenségek fakadnak. Legutóbb táviratot küldtem II. János Pálnak, melyben sajnálatomat fejeztem ki az ellene elkövetett merénylet kapcsán, s kiderült: még meg sem történt!” … No valami hasonló “magaslatokra” kezd süllyedni a mi provinciális, háztáji diktatúránk is.

Nem tudom, hungaricum-e az a tény, hogy előbb-utóbb minden diktatúra elslamposodik, trehánnyá válik. (A vicc szerint ugyan nem, de tartok tőle, hogy ezt is idehaza agyalták ki.) A kezdeti “kemény”, az elnyomást roppant kreatívan (de bunkó módra is) művelő szakaszból (Rákosi) néhány esztendő múlva fokozatosan kialakul egy lazább, a részletekre egyre kevésbé odafigyelő, inkább a bürokráciára és az ezzel szorosan együtt járó korrupcióra, sem mint a terrorra koncentráló változat (Kádár).

Körülbelül ezt figyelhettük meg az Orbán-rendszer 2010 óta tartó pályafutásában is. Az első két esztendőben még szorosan tartották magukat a nyolc évnyi ellenzékiség ideje alatt gondosan kiagyalt forgatókönyvükhöz. Elébb jött a sunyi propaganda (esetenként “nemzeti konzultációkkal” fűszerezve), amellyel megteremtették a “társadalmi igényt”. Osztán következett a jogászkodás, tehát a szabadságjogokat alaposan megkurtító törvények “megalkotása”, végül pedig a “cselekvés”. Ugyanez vonatkozott a korrupcióra is: elébb törvényesítették a mutyizást, s csak azután következett az effektív lenyúlás.

Igaz, már akkor is voltak trehányságra utaló jelek. Mivel a törvények megszövegezése “kiszerveződött” a köz- és államigazgatáshoz (akkor még) értő minisztériumi alkalmazottak kezéből (őket meg a minisztériumok szervezték ki az apparátusból), s azt a különböző “baráti” ügyvédi irodák vették át, nem csak helyesírási hibák hemzsegtek a ripsz-ropsz elfogadott javaslatokban, de alapos koherenciazavarok is felléptek: az egyik “Lex Haverok” ütötte a másikat. Emiatt osztán azokat gyakorta köllött “fésülgetni”, szinte rögvest módosítani, azaz végrehajthatókká tenni.

Mi volt ennek az oka? Máig nem tudnám pontosan megindokolni. Hiszen a felkészülés nyolc esztendeje nem csak a hatalomátvétel forgatókönyvének megírására lett volna elegendő, de az ezeket lehetővé tévő jogszabályokét is. Az Orbán és Tsai Kft. ügyvezetésének alaposan kidolgozott, egymással szorosan illeszkedő, tehát harmonizáló törvényjavaslatok százaival a hónuk alatt köllött volna bemasíroznia a hatalomba. De vagy ezen utóbbiak nem léteztek (miért nem?), vagy a korlátlanná váló lehetőség (kétharmad) vette el az eszüket, vagy az Orbánra rendkívül jellemző, “cserélgetős” káderpolitika okán olyan “újéhes” bűnözők kerültek a hatalom bástyái mögé, akiknek nem volt türelmük kivárni azt, hogy a gondos munka meghozza a gyümölcsét.

Az első kirívó eset már 2012-ben történt. Ez volt az a hírhedt ügy, amikor kiderült: a Trafikmutyit megalapozó törvény tervezetét Dzsentri Dzsoni (akkor még csak frakcióvezető) hódmezőlázárhelyi dohányos haverjának gépén írták meg. Azt is szarul, mert a 2013-as hatályba lépésig még legalább négyszer módosítani köllött. Mi volt ennek az oka? Valószínűleg az, hogy elmaradt az a bizonyos “társadalmi vita”, ami Maffiáék esetében azt jelenti, hogy nem mérték fel teljes körűen az igényeket. De még ezt követően is farigcsálták a dolgot (persze a rájuk jellemző módon, tehát baltával). Tavaly a benzinkutakról és a hipermarketekből tiltották ki a trafikokat (úgy látszik a Continental rossz üzlethelyiségeket mazsolázott ki magának, pedig 500-ra! volt opciója – ölég hülyén néz ki, hogy egy dohányos cég vezére ennyire tehetségtelen!), később meg azér’ kellett módosítani, hogy szegény Mészáros Lőri néhány árudát megőrizhessen a nagyforgalmú üzletek tövében (nem az épületen belül, hanem a “raktár” sarkán engedélyezték a trafikok működését). Most meg, hogy a lázárhelyi cég főnöke még mindig kevesellte a “bagólét”, hát kitalálták neki a nagyker-monopóliumot, amit “furcsa mód” pont az ő egyik cége kapott meg bagóért – idén mindössze 10 millát köll kifizetnie a koncesszióért.

Ennél sokkal mulatságosabb és jóval jelentéktelenebb eset volt az, amit Fazekas földmaffiaügyi miniszter produkált még tavaly. A Maffiakormány háza táján valósággal hemzsegnek a különböző miniszterelnöki és miniszteri megbízottak. Ezek egyike Karcag ex-polgármestere jóvoltából jutott a stallumához. Neve és feladata lényegtelen (akit izgat a dolog kezdje gyötörni a kedvenc keresőjét!). Ami fontos, hogy a pasas gőzerővel látott neki a feladatának: “járta a vidéket”, hozta-vitte őt a szolgálati kocsi, vette fel a fizuját … Csakhogy legyecske pottyant a jól kifőzött “Fazekas-levesbe”: az esztendő elején kiderült, hogy a miniszter “úr” egyszerűen elfelejtette kinevezni a pacákot! Ráadásul nem is egyszer! Egy miniszteri biztos mandátuma fél évre szól, de korlátlanul hosszabbítható. Hősünk 15 hónapja akciózott már, mire valakinek leesett a tantusz, azaz Fazekas összesen háromszor bizonyult trehánynak. (Na ja! Mit várjunk egy olyantól, aki még az ennél sokkal fontosabb Földmutyit sem tudta tisztességesen, tehát bakizás nélkül levezényelni?!)

Mostanság, mióta a tavalyi “győzelemtől” kezdve az Orbán-Simicska belharc okán gyakorlatilag az országban megszűnt az effektív kormányzás, se szeri, se száma az ilyen slampos trehányságnak. Nem is érdemes valamennyit felsorolni, de van egy, amelyet a múlt hónapban kegyeskedett elkövetnie a Bűnbandának. Ez pedig – annak valamennyi stációjával együtt – híven jellemzi azt, amiről e poszt szólni igyekszik.

Még áprilisban történt, hogy a mexikói Guadalajara városa úgy döntött, hogy mivel a 2017-es “vizesvébé” 100 millió dollárra (kb. 27 mlrd. Ft.) kalkulát rendezési költségéhez egyetlen centnyi állami támogatást nem kap, inkább lemond a megtiszteltetésről. Megjegyzem, a közpénzekkel való felelős bánásmódra vall, hogy az illetékes “mexikói panchók” erre a következtetésre jutottak.

Ámde a felcsúti “Pancho Aréna” tulajdonosa már korántsem bizonyult ennyire szűkmarkúnak (Naná, nem a sajátját költi!). Ezér’ osztán Gyárfás Tamás, a honi úszószövetség elnöke diadalittasan jelentette be: Magyarország átveszi a rendezés jogát. Az elnök akkor még 25 milliárd forint környékére “lőtte be” a költségeket, de alig néhány nap múlva kiderült: valamelyik trehány maffiózó elfelejtette közölni Gyárfással a “tényleges” számot. Azt nevezetesen, hogy a vébé színhelyéül szánt “Dagály” átépítésére és fejlesztésére kijelölt állami megrendelő, az MNV (“Magyar Nemzeti Vagyonkezelő“) a teljes összeget 49 milliárd forintra taksálta. … De ez még mind semmi ahhoz képest, ami ezután következett!

Az MNV május 11.-én(!) egy “előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel” sikeresen megtalálta az egész beruházás főkivitelezőjét a Market Építő Zrt. “személyében”. A hivatalos közlemény szerint ugyanis ez a vállalkozás adta be a legolcsóbb ajánlatot, lévén az MNV által kalkulált eredeti költséghez képest (nota bene: 49 mlrd. forint!) “mindössze” 48,72 milliárdot kért (0,28 milliárd “megtakarítás”! – Hurrá! Szép munka volt fiúk!).

Mosolygós alapkőletétel. Tarlós István budapesti főpolgármester, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök

Rögvest meg is kötötték a szerződést, majd május 18.-án (tehát egy héttel később), mint azt a fentebbi fotó is bizonyítja, Nulladik Viktor király a nemzetközi úszó szövetség elnöke és Tarlós “főpolgármester” társaságában lerakta a létesítmény alapkövét (ezt híjják “fángli-barátságnak“?)

Minden tisztának és világosnak tűnik? Hol van ebben a bakizás, a trehányság? Nos ott, hogy ez az “ünnepség” mindössze nyolc(!), a szerződés megkötése pedig csupán tizenöt(!) nappal korábban történt meg, mint hogy az ezekre lehetőséget adó, a kihirdetés napjától érvényes kormányrendelet a május 26.-i Magyar Közlönyben megjelent! … Hol vannak már a régi, szép és daliás idők, amikor a Maffia még visszamenőlegesen törvénykezett!

Ehhöz képest bagatell már, hogy egy nappal korábban (május 25.) arra a kérdésre, hogy mitől dagályosodott 25-ről 49 milliárdra a Vizesvébé költségvetése, két, egymástól gyökeresen eltérő választ kaptak az érdeklődők. Dzsentri Dzsoni szerint azér’, mer’ 2022-ig előre ki köllött fizetni a nemzetközi szövetségnek a koncessziós díjat. Girnyó-Szász szerint azonban az az ok, hogy “kibővült a beruházás”.

Valószínűleg az utóbbi mondott “igazat”, hiszen az a 48,72 milliárd a kivitelezésre megy el nem pedig a koncesszióra, ami ezek szerint további közpénzeket fog felemészteni! Ámde a poszt szempontjából nem ez, hanem az ebben is jelentkező slamposodás és trehányság a lényeg. A két pasi ugyanis manapság minden csütörtökön ott ácsorog egymás mellett (mint Hacsek és Sajó) az Orbángyűlés erre kijelölt termében, s akár órákon át is hajlandó (szimultán) félretájékoztatni a tisztelt magyar újságírókat, rajtuk keresztül meg a t. m. Választót, azaz a Zembereket. Mánpedig ebben az esetben (is) minimum elvárható lenne, hogy legalább egyeztessenek, mielőtt hazudoznak.

De nem teszik, mert fölösleges. Trehány, tesze-fosza, impotens Ellenzék mellett a Maffiakormány annyit bakizhat, amennyit csak akar!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Ecce Homo Orbanicus!

Bizonyos alapvető dolgok általános elfogadottsága, tehát mindenki által történő betartása nélkül egyszerűen nem lehet “normális”, azaz “élhető” országot “csinálni”! Ilyen alapszabály például a magántulajdon automatikus tisztelete, avagy az állami/bürokratikus önkény ösztönös/zsigeri elutasítása.

Olvasói levélre bukkantam ma a Népszava oldalán. Tartalma és a mögötte megbúvó “Homo Orbanicus” ethosza annyira “aranyos, hogy kénytelen vagyok szó szerint ideschmittelni:

“Mint a kofák. Nem tudok hetek óta megnyugodni. Tudom, hogy ez nem könnyű téma, de mégis. Szó van Munkácsy világhírű Golgota című festményéről, magyarázzák nekünk, hogy ez a kép egy “magyar származású” amerikai műgyűjtő tulajdona. A neve Pákh Imre, és ahogy a Googlen megtudhatjuk, Pákh Munkácson született, és ott élt 20 évig, azután meg tanult Leningrádban. Nem tudom, hogy ki ez a Pákh, nem is nagyon érdekel, de az igen: ha ő tényleg magyar,vagyis magyar származású amerikai, tudnia kellene, hogy Munkácsy Mihály művei, egész élete a magyarsággal volt kapcsolatban. Nekünk magyaroknak nagyon fontos lenne, hogy a világhírű festőművész képei Magyarországon legyenek. Mert mindig öröm, ha van mivel büszkélkedni. És ezért nem tudom megérteni Pákh zsarolását az MNB-vel szemben. Eladja a Golgotát egy orosz milliárdosnak, ha a bank csak 6 millió dollárt kíván kifizetni ezért a festményért? A “magyar származású üzletember” 9 millió dollárt kér. Nem tudom, hogy mivel fog befejeződni a kofáskodás, örülök, hogy a Miniszterelnökség keresztbe tett Pákhnak, és kezdeményezte, hogy védetté nyilvánítsák a festményt. Így van ez rendben. Mert igazuk van, hogy a festménynek Magyarországon van a helye, és ha Pákh akarja, itt is eladhatja, de csak azért az összegért, amit a kormányrendelet rögzített. Véget kell vetni ennek a kofáskodásnak. Mert biztos vagyok abban, hogy az orosz milliárdos vevő (ha van ilyen?) szemében Munkácsy Mihály csak egy név. Nekünk meg a mi történelmünk.”

Sulik Gelencsér István, Debrecen

Én igazán nem akarok “belegyalogolni”, eme Cívis fideszes/jobbikos, tehát roppant egyszerű (alig egybites) lelkének világába, de vagyon itten egy-két tény melyet talán tudomásul köllene vennie (mán ha képes rá, bár ebben kevés a bizodalmam)! Lássuk csak:

  1. A Munkácsy-féle TrilógiaGolgota” című része Pákh Imre tulajdonát képezi. Ebből egyenesen következik, hogy azt csinál vele, amit csak akar: ha úgy tetszik neki, akár el is tüzelhetné amerikai otthonában, a kandallóban. Pákh azonban nem egy barbár, hosszú esztendőkig adta kölcsön a festményt a debreceni Déry Múzeumnak, ahonnan azonban ugyanezt a művet évek óta hol ide, hol meg amoda hurcibálják. Történt mindez azér’, mer’ a Maffiaállam (sem) tudta magát elhatározni a vásárlásra, lévén fontosabb lopni valója vót.
  2. Miután a Maffiaállamnak valamilyen oknál fogva hirtelenjében sürgőssé vált a vásárlás (nem volt ebben semmiféle “nemzeti kultúrális” szempont, csak a szokásos népszerűség-vadászat – közpénzen!), az “ügyet” úgy zárták “rövidre”, hogy egy védettségi eljárással korlátozták Pákh tulajdonosi jogait! Lehet ugyan ezt bármiféle “nemzeti” köntösbe bújtatni, de a lényeg: az állam zsarolt, hivatalnokai pedig visszaéltek a hatalmukkal (és ezzel még büszkélkedtek is!)

Úgy gondolom, hogy eme két bekezdés talán még mindig nem elegendő a “Civis” (meg a hozzá hasonlók) felvilágosítására. Ezér’ osztán megpróbálom egy parabolával (bocsánat: “példatörténet”!) érthetőbbé tenni a Pákh-ügyet!

  1. Sulik Gelencsér István debreceni lakosnak van 900 ezer forint bakbetétje.
  2. Ámde közben a “nemzeti” qrmány elbaszarintja a gazdaságpolitikáját és csődbe dönti az államot (nem egy életszerűtlen feltételezés!)
  3. Emiatt a “nemzeti” államnak pénzre van szüksége, például Sulik “úr” bakbetétjére, amit “nemzeti célokra” akar felhasználni.
  4. A nemzeti állam közli Sulik “úrral”, hogy csak akkor juthat hozzá a betétjéhez, ha “önként lemond” annak egyharmadáról, tehát beéri 600 ezer forinttal. Ha nem, akkor “nemzeti érdekből” az egészet zárolják, azaz megtiltják neki a saját tulajdona szabad használatát, holott ezt minden törvény és a bankkal kötött szerződés garantálja.

Mit tenne ebben az esetben Sulik “úr”? A Népszavának írt olvasói levele szerint nem mást, mint önként lemondana tulajdona harmadáról, s támogatva a “nemzetet” nem “kofáskodna”, hanem kizárólag a Zország érdekeit nézné. Ugyi?! (Felteszem Sulik “úr” mélyen egyetért azzal is, hogy a Quaestorbán-ügy károsultjait az ő adójából fizessék ki, miközben ugyanebből a Buda-Cash és a Hungária hasonló ügyfelei valamilyen “furcsa” oknál fogva kimaradnak.)

*

Közbevetve:

A “Golgota” valóban nem az egyik legkiemelkedőbb alkotása a magyar festőművészetnek. Egyszerűen csak “nagy”, amit a hozzá nemértő közönség, meg a többségükben vidéki bunkókból álló Adminisztráció tátott szájjal bámul. Munkácsynál is lehet sokkal jobb “nemzeti festőt” találni, lévén már saját korában is “elavultnak” számított a pasas stílusa. Ebből meg egyenesen következik, hogy a Pákh által kért 9 millió dollár (cca. 2,5 milliárd forint!) valóban sok, s a tényleges értékhez még a felajánlott 6 millió dollár is több a kelleténél. Különös tekintettel arra, hogy az ennél sokkal jobb és művészettörténetileg értékelhetőbb “Poros út” című festmény mindössze 220 millió forintért talált gazdára. Ámde az a nagybüdös helyzet, hogy két esztendővel ezelőtt a Miniszterelnökségen kézfogással pecsételték meg ezt a 9 millió dolláros vételárat! Most meg az a Jegybank “kofáskodik”, amely messze az infláció feletti (20%!) béremeléseket hajt végre és nem átallottal a hirdetési ár fölött(!) megvásárolni mondjuk a budapesti Eiffel Palace épületét! (forrás: nol.hu.)

*

Ámde mi van akkor, ha mégse? Mi van akkor, ha Sulik “úr” mondjuk nem annyira “nemzeti”, hogy “kofáskodás” nélkül odaadja a megtakarítása (esetleg a vagyona) harmadát? Mi van akkor, ha Sulik “úr” ezt az állami “ajánlatot” már nettó zsarolásnak fogja fel? Olyannak, amit esztendőkkel ezelőtt ugyanezen adminisztráció már elkövetett a Manyup-tagokkal szemben.

Gondolom akkor már eszébe sem fog jutni a “nemzeti érdek” elsődlegessége, meg a “kofáskodás” messzemenő elítélése. Sulik “úr” majd szépen bevonul a Jobbik védelmező “hiternyője” alá, majd néhány hónap/év múlva “csodálkozik” egy jó nagyot. … Velünk együtt, de nélkülem!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!
*

*
*

Fideszgömböc esete az Altus-gombóccal

Ordít, vonyít a Maffiakórus: “Jesszusom, a Gyurcsányahibás belepisloghat a Könyvelésünkbe! Tűrhetetlen és … és … felháborító! Júdáspénz egy Árulónak! És … és … egyébként is pfuj!“. Ámde mire e Pánik? Pláne, ha nincs is mit takargatni. … Avagy mégis?

Annak idején egy bizonyos Alfons Capone, az Egyesült Államok polgára, chicagoi lakos azért került rács mögé, mert kiderült róla: az esztendőkön át szerzett sok milliós jövedelme után egyetlen centnyi adót sem fizetett. Tehát nem azért, mert egy többek között szeszcsempészettel foglalkozó bűnbanda vezetője és szervezője volt. Nem azért, mert utasításainak következtében ezreket zsaroltak meg, százakat gyilkoltak le, állami tisztviselőket korrumpáltak. Hanem azért, mert adót csalt. Miként volt ez lehetséges? Úgy, hogy az Eliot Ness vezette korabeli nyomozócsoport nyakon csípte Al Capone Könyvelőjét, vele együtt pedig a maffia teljes Pénztárkönyvét. Amiben pedig minden benne volt, mert még egy Bűnbandában is fontos a pontos könyvelés.

Tanult az esetből Al Capone úgy hetven esztendővel későbbi európai, pontosabban magyarországi Követője. Illetve annak Társai. Már első országlásuk során bevezették, hogy a “Kormányülésnek” nevezett Családi Tanácskozásokról semmiféle írott Jegyzőkönyv, avagy akár csak egy Emlékeztető is készüljön. Nem is beszélve az addig megszokott Hangfelvételekről, hiszen például Richard Nixon is ilyesmiken bukott meg 1973-ban (Watergate-botrány – és még én állítom, hogy ezek nem ismerik a történelmet!). Ezt a Hagyományt (Habonymányt?) osztán át is örökítették a második és immáron a harmadik Ciklusukra is. Tán lehetne ugyan joggal kifogásolni e módszert, de tevékenységük természetéből és céljaiból logikusan következik: semmiféle bizonyíték ne maradjon arról, hogy ki, mikor, miről és mit mondott, a (gumicsizmás) Capo di tutti capi pedig milyen utasításokat adott ki. … Ezt állítólag Don Vittorio már odáig “fejlesztette”, hogy beosztott Tettestársainak manapság csupán “elejtett megjegyzésekből” is következtetniük kell a Valódi Szándékra, tehát a Parancsra.

Ez a Módszer természetesen nem csak (és főleg nem) a Döntéshozatali Mechanizmusra vonatkozott/ik. Hanem a Pénztárkönyvre is! Arra a Könyvelésre, mely kimutatja, hogy mikor, ki, honnan és mennyi (köz)pénzt lopott el, az pediglen milyen csatornákon keresztül hova, kikhez (Kihez!) került. Mivel a Második Kezdet kezdetén (2010) a magántulajdonuknak tekintett országnak volt egy érvényes hitelszerződése (ezér’ is Agyurcsány Ahibás!) a Nemzetközi Valutaalappal, amely pedig kimondta, hogy a kölcsöntörlesztés lezárultáig az IMF ellenőrei negyedévente ellenőrizhetik a Költségvetés alakulását, pontosan az a helyzet állt fenn, melyet mindenképpen elkerülni akartak.

Azzal ugyanis semmi gond, hogy a Látszattörvények szerint ilyesmihez “joga” van az Állami Számvevőszéknek, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak, illetve a Költségvetési Tanácsnak. Kit érdekel ez?! Mindegyiküket Családtagok vezetik! Akik pontosan tudják, hogy ki fingja a “passzátszeleket”, kinek a seggéből “süt a Nap” és kinek kezéből kapják a Közlovettát. No de az már tényleg tűrhetetlen, hogy egy befolyásolhatatlan, megvesztegethetetlen, tehát a Maffiától független Szervezet ellenőrei (élükön a “Kedves Ukrán Asszony“-nyal – © Kósa “Mr. Harmincszázalék” Lajkó) pisla szemük elé kaphassák a Nemzeti Pénzügyek Főkönyvét! Még a végén nem értik meg a “Nemzeti Célkitűzéseket“, s “lopásnak” fogják nevezni a Lopást. Amiből meg Nagy Balhé is lehet! Így osztán semmiféle költséget nem ismerve/sajnálva, “kedvezmény nélküli, egyösszegű végtörlesztést” hajtottak végre – többek között három milliónyi Manyup-tag jelentős részének kifosztásával (A Hülyének is megérte a dolog pláne, hogy nem neki köllött fizetnie!).

Teltek-múltak az esztendők az EU fejlesztési alapjainak vidám fosztogatásával. Sógor és Vejkó, Koma és Barát, Szobatárs és Stróman könnyű kézzel számlázhatta túl a csakis nekik kiírt, tehát kizárólag általuk megnyerhető Pályázatokat. Közben pedig – hogy a választásokon ők nyerjék a legtöbbet – folyamatosan szemtelenkedtek, de inkább orcátlankodtak a Készfizetővel. Meg is unta ezt az Unió, s ráeresztette a Maffiakormányra az OLAF-ot. “Hm.” – vonta fel egyébként is magos szemöldökét Don Vittorio, – “Egy hasonló nevűt (Palme – szendam) Svédországban tizedennyiért kinyírtak. Erre most ideküldik a névrokonját az Észak-Balkánra? Az Általam birtokolt Maffiaországba! Hülyék ezek ott Bruksellesben?!“.

Ha nem is hülyék, de mindenképpen Ellenségek! – jutott el a Végkövetkeztetésre a Don (nem a folyó! – nem röhög!). “Nem csak azért, mert egy esztendőn belül másodszor függesztik fel a Kifizetéseket (700 milliárdot!), hanem most már a nyakamba ültetik a Legutáltabb Legközellenségebbemet is! No, kezdjen csak dumálni Lázár, az idióta Tompy, meg ez a kis hülye Csemegi, illetve Cserszegi!

*

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára (aki a nemlétező “fejlesztés” kommunikációjával “foglalkozik” havi egymillányi közpénzér’ cserébe) egy héttel ezelőtt azt “kérte” az Európai Bizottságtól: “gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altust bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével“, lévén “senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke képes lesz objektív, szakmailag elfogulatlan álláspont kialakítására“, a “politikai függetlenséget hirdető” Brüsszel pedig nem adhat “hálapénzt” Gyurcsány Ferencnek. Ezt a “lóvét” később Lázár JánosJúdáspénznek” nevezte és feltette a kérdés “szerencsés-e a volt miniszterelnök cégét” megbízni “a magyarországi fejlesztéspolitika ellenőrzésével“. Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő pedig úgy vélte, az Altus-szerződés “Európa-ellenes sztereotipiákat erősít“, ezért azt rögvest fel kell mondania a Bizottságnak, majd “megneveznie a felelősöket” is.

Menjetek az Anyukátokba!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Ma(fla)ffiózók

Hogy mekkora hülyék, idióták irányítják ezt az országot, arról mi sem tanúskodik hívebben, mint az a két hír, melyet tegnap és ma olvastam a Népszabadság online oldalán. … “Maflaffiózók Uralma!” – nem tudom másként minősíteni!

Azt írja ma a nol.hu, hogy ha valamilyen előre nem látható (nem a lópikulát!) oknál fogva Putyinisztán mégis kiszállna a Paks 2.-ből, akkor az egész beruházásból nem lesz semmi! A “kormányzati forrás” szerint ugyanis az atomerőmű bővítéséhez senki nem ajánlott fel olyan nagyvonalú finanszírozást (10 mlrd. €), mint a “Rossatom“, ráadásul “kitűnő, a piacinál jóval kedvezőbb” feltételekkel (folyamatosan emelkedő kamatozás, 3,9 százalékról 4,9-re, két évtizeden át!). Ráadásul Paks már eleve orosz technológiára épül, így semmi értelme ott egy másikat meghonosítani. Igaz, hogy az Illetékesek korábban – a “Déli Áramlat” dugába dőlése után – még eljátszadoztak egy esetleges francia részvétellel, de ma már “…magyar európai parlamenti képviselők és kormányközeli források is” határozottan állítják: “Vagy az oroszok, vagy senki!“. (És akkor mi a pacipénisz lesz a mi “Energiafüggetlenségünkkel” bazkikáim? … He?!)

Hogy kik ezek a “források”, azt nem tudom. De mivel a Népszabadság újságírója, a fentebbi cikket is jegyző Csuhaj Ildikó már nem egyszer volt ezen “kormányzati források” (értsd: a Maffiapárt!) egyfajta üzenetrögzítője, körülbelül annyira veszem komolyan “értesüléseit”, mint amikor azt írta: a média-portfolio átadásával véget érhet a Simicska-Orbán belháború, s erre a Közgépes oligarcha rá fog bólintani. (Ez a cikk lényegében “Békeüzenet” volt a Mi Lajosunknak. Ámde mivel ezt ő nem fogadta el, a “háború” ma is “zavartalanul zajlik”!)

Az “értesülés” lényege tehát inkább az, hogy a Legfőbb Maflaffiózó megkezdte kényszerű kihátrálását abból a Paks-Projektből, annak kiszikkadt medencéjéből, melybe még idén januárban ugrott fejest. Abból a Megállapodásból, melyet úgy szavaztatott meg idomított majmaival (plusbonus: Jobbik!), hogy a Végtelenségen túl nyúló határidővel titkosíttatta azt A Lényeget, amit osztán Legújabb Régi Jóbarátunk kormányzata (az Aláírás után) indiszkrét módon rögvest nyilvánosságra is hozott a saját honlapján. (Igaz, csak egy napig volt olvasható, de pont elegendő ahhoz, hogy a slon.ru című orosz honlapon megjelenjék egy olyan kommentár, melyet Don Vittorio, azaz Viktor Győzövics számára nem volt különösebben hízelgő: “Orbán a második Lukasenka!“)

Ámde a mafla Főmaffiózónk szeme előtt semmi más nem lebegett (lásd még: “politikusi horizont” és “államfői vízió“!), mint a Pakstum 4000 milliárdjából ellopható 20 százalék (kb. 800 mlrd. forint!), meg az ezt “fedező” (a lengyel PKN-Orlen vezérigazgatója szerint pedig inkább “oralizáló“), krőzusi(nak hitt) orosz olaj- és gázárbevételek. Ennek alapján pedig komolyan elhitte, némi hitszegés (EU, USA) árán akkora bevételhez juttathatja A Családot (tehát és legfőként önmagát), mellyel függetlenítheti magát és … khm … Rendszerét a “haldokló Nyugat” anyagi forrásaitól, s még a dédunokáját is beiskoláztathatja abba az évi 20 millió forintot felemésztő svájci intézménybe, ahol mostanság Tiborczné szerzi az “ismereteit”! (Pedig ugyi a magyar szakképzés lesz állítólag a Világ Élvonala! … A Legújabb Agyament Elképzelések szerint!)

Közben azonban “lábon lőttük magunkat“. Pontosabban ágyékon az állítólag abszolute hatástalan USA/EU szankciókkal magát Putyinisztánt. Mer’ az ugyi a Maflák szerint elképzelhetetlen, hogy “egy ekkora ország“, amelyik “ekkora gazdasági növekedéseket” produkál (Példakép, bár “nem feltétlenül demokrácia“), hirtelen ne tudjon kifizetni pár rongyos eurómilliárdot! … Hát nem tud, s erről először A Mi Tökéletességünk mindössze a sajtóból értesülhetett: “annyi” a “Déli Áramlatnak”, melynek EU-tilalmas megépítése érdekében a Kétharmad még egy “ravasz” törvényt is hozott november elején! Ahogyan arról is, hogy a Lábon Lövés valahogy mégsem úgy történt, mint ahogyan a mai napig is nagyhangú Kreml-tulajdonosok állítják! Szakértőjük szerint ugyanis ez csupán egy “átmeneti állapot”, s mivel ők gondoskodtak már az EU konszenzusának megbontásáról, hát nem lesz komolyabb baj! (Gondolom ezt az újabb leleplezést Viktor Győzövics hálásan köszönte Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, s még azt sem hányta a szemére, hogy “barátként” egyfajta “műveleti területnek” nyilvánította “a magyar kormány saját országát“!)

*

A nol.hu tegnapi cikke pedig arról szólt, hogy az államadósságok kezelésével Orbánilag megbízott Töröcskei István, az öntehetségénél fogva dugába döntött Széchenyi Bank állami felszámolása mögött államilag támogatott “személyiségeket” vél felfedezni!

A fentebb említettnél sokkal pitiánerebb Maflaffiózó egyszerűen nem is érti, hogy mi a Jóisten az Orbán a baja az állami Jegybanknak, az ő szinte tökéletesen működő, de általa maximum csak tulajdonosként “nemfelügyelt” bankjával. Hiszen már kezdetben is olyan jól alakult minden: a T&T Kft. nevű saját cége átvette a csőd szélén billegő bankot még 2009-ben.

Ámde jött egy törvénymódosítás, ami alávágott az üzleti tervüknek. Ezt ő, mint “kormányhoz közel álló és nemzeti elkötelezettségű” üzletember, már rögtön egyfajta “bizalomvesztésnek” értékelte. Ehhöz képest mégis ő lett 2011-ben az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.

Innentől kezdve pedigcsak mint többségi tulajdonos” maradt bent a banknál, ami számára nem biztosított “rálátást a működésre”. Bár az Igazgatóság tagjai maradtak a feleségén kívül “más, hozzá közel álló üzletemberek“, de 2013-tól, mikor is az állam 3 milliárd forintos tőkeemeléssel 49 százalékos tulajdonossá vált, annak emberei is bent ülhettek a Döntéshozók között (míg ő, mint állami hivatalnok és Tulajdonos pedig kívül rekedt! … ajvéh!).

És itt kezdődtek szerinte a gondok! Valamilyen oknál fogva (nem is érti, miért?!) összekülönbözött Matolcsy Györggyel, Spéder Zoltánnal és talán még Simicska Lajossal is (holott utóbbival való “üzleti kapcsolata” még a kinevezése esztendejében megszűnt!). Csakis ennek köszönhető szerinte, hogy az egyébként ígéretes bankját most egyszeriben lapátra tette az MNB, amelyik egyébként nemrégiben még a “Növekedési Hitelprogram“-ból is adott neki 1,1 milliárdot … amit osztán ő, illetve az általa tulajdonolt, de működésére rálátás nélküli pénzintézete rögvest átpasszolta a híres/hírhedt Princz Gábor “sárgacsekk-leolvasó” gépeire.

Pedig milyen szép jövendője lett vóna ennek a pénzintézetnek. Hiszen ő, mint “rálátás nélküli” Főtulajdonos, a néminemű államadósság-kezelések közötti szabadidejében (mások bezzeg wellnesselni járnak, meg Új-Zélandra rólingsztónzolni) orosz és ír befektetőkkel is tárgyalt eme maximálisan “nemzeti”, sőt “agrárbank” érdekében. Ehhöz képest most őt, a nemzetileg elkötelezettet rugdossa a Nemzeti Bank, s ha most bedől az egész, hát a Nemzeti Állam is futhat a 3 milliárdja után (azok a Betétesek, akik meg nem voltak az MNB által két napig! engedélyezett “Elitben”, most 7 milliárdot “tudhatnak” az “Adósságkezelő” államilag kisegített magánbankjában!)

Töröcskei azon dinoszauruszok egyik utolsó példánya, aki még a Gengszerváltás előtt alapozta meg karrierjét azzal, hogy kitűnő kapcsolatokat épített ki. Elébb Boros Imrével, az MNB “Devizaműveletek Főosztályát” vezető, egyébként ex-harihármas, jegybanki Pártitkárral, kivel mai napig is üzleti kapcsolatban vagyon. Osztán ezt tovább “turbózta” azzal, hogy jó orral megszimmantotta a Következő Állampárt (Vezetőjének) seggelukát (Újabb vicc a Neten: “L.(uk a pop)Simon” – © “neonbagi“), s onnantól az egyik “nemzetileg elkötelezett, jobboldali” vállalkozóvá vált. … No meg az ÁAK vezérigazgatója, meg egy olyan “bank” főtulajdonosa, melyet az állam és a Jegybank segített ki összesen 4,1 milliárddal a főtulajdonosi “tehetségből”. … Ehhöz képest most még ő kiabál, s az eleddigi – hozzá hasonlóan “tehetséges” – Támogatói pedig még “reagálnak” is rá! … Újabb közmilliárdok elköltésével, csakhogy Töröcskeinek fel ne törje a seggét a felelősség! … No meg a szájacskájára rakott “zárt” a “menekülési ösztön”!

Mert “Kibeszélni” ebből a Polgári Körből nem nagyon szabad. Lehetni lehet ugyan, de akkor a Patkányképű kimereszti rágcsálófogait és belemar a Kibeszélőbe … ott, ahol éri, elküldvén  a “Selyemzsinórt“!

Ugye, hogy milyen Tökéletes Országban élünk. Itten még a Maffiózók is csak ilyen Maflák! … Nem is beszélve a Választókról!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A magyar Állam-maffia jelene és jövője

Most már bizonyos, hogy kampány-üzemmódba kapcsolt az ország, ugyanis a könyvpiacon egyre szaporodnak a “felvilágosító” művek. Az előző posztomban ismertetett, “A magyar polip” című műben Magyar Bálint és szerzőtársai vették górcső alá a “Fidesz” nevű politikai és gazdasági bűnszövetkezet kialakulásának hogyanjait és mikéntjeit, most pedig Debreczen József állt elő egy olyan művel, ami ugyanezen maffia 2010 óta tartó jelenét és lehetséges jövendőjét taglalja. Érdemes beleolvasni ebbe is!

Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság

Orbán és Simicska

November 15-én jelenik meg Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság. A szerző nem először foglalkozik a politika fekete pénzeivel, erről szólt már A politika fertője című kötete is. Ezúttal a 2010 utáni időszakra koncentrál, ám az előzményeket is fölidézve, fejlődésében mutatja be a rablógazdaságként működő fideszes „szervezett felvilágot”. Mottóul Szent Ágoston másfél évezrede leírt igazsága szolgál: „Igazságosság hiányában mi egyebek a királyságok, mint nagy rablóbandák?” Az itt közölt részlet a könyv egyik – tömörített – fejezete.

Az első kormányzati ciklus idején az Orbán–Simicska-féle politikai-gazdasági holding nagyságrendekkel növelte részesedését az ország hatalmi és anyagi erőforrásaiból. Olyannyira, hogy törekvései mindkét téren túl mohónak tűntek, így négy év múlva el is vesztette a kormányzati pozíciót, és újra ellenzékből volt kénytelen folytatni tevékenységét. Amely viszont mind politikai, mind anyagi téren megtartotta a hatalom birtokában elért nagyságrendet. Noha az Orbán vezette politikai üzletágban négy évvel később se sikerült megismételni a sikert, a párt megőrizte hegemón pozícióját a jobboldalon, továbbra is egyedüli hatalmi aspiránsként szerepelt, és csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg újra az államhatalom fegyvertárát. Ehhez óriási anyagi erőforrásokra volt szükség, amelyeket a Simicska vezette (fekete-)gazdasági üzletág nemcsak biztosítani tudott, de újratermelni és növelni is. A 2010-es év így meghozta az újabb – a korábbinál sokkal nagyobb – sikert, amelyért nyolc éven át vállvetve dolgoztak.

Ám kapcsolatukban 2010 után új korszak vette kezdetét: a gazdasági üzletág vezetője kormányszinten is jelentős területeket vont az irányítása alá. Immár két minisztérium is a Simicska-klán uralma alatt működik: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium. Továbbá csatolt részeik: a pénzelosztásokban kulcsszerepet játszó állami hivatalok, bankok, gazdasági társaságok. Orbán és Simicska viszonyáról ezt írta a Magyar Narancs újságírója, Rényi Pál Dániel: „Nehéz megítélni, hogy a miniszterelnöknek kapacitása nincs rá, esetleg csak ráhagyja a háttéremberekre, vagy nem is fér hozzá bizonyos források elosztásához. De számos olyan terület akad, amit láthatóan átengedett az érdekszférának. Nemcsak a földbérletek, az uniós pénzek és a közbeszerzések ügyei tartoznak ide; a gazdasági holdudvarnak nagy befolyása van például a közmédiumok számára elkülönített évi több tízmilliárd forint és a frekvenciák elosztása felett is.”

Szintén Rényi idézi a fentieket tovább árnyaló, fideszes körből származó jellemzést: „A kormány fontos pozícióinak leosztása alapvetően két emberen áll: Orbán Viktoron és Simicska Lajoson. Szándékaik, érdekeik azonban egyre kevésbé találkoznak. Beosztásából adódóan a személyzeti politika egyedül a miniszterelnök kompetenciája, és a kormányfő – mivel mozgástere megőrzése végett fontos szempont, hogy ne engedjen át minden pozíciót a gazdasági érdekcsoportnak – a lapokat nemcsak a kinevezésre ácsingózó káderek elől titkolja az utolsó pillanatig, de azok elől is, akikkel szemben maga is szabadságharcra van kárhoztatva. Ebben a küzdelemben a személyzeti politika Orbán legfőbb ütőkártyája.”

A kormányfő Matolcsyhoz is azért ragaszkodott oly sokáig, mert Matolcsy nem volt bekötve Simicskáékhoz, akik se rá, se a minisztériumára nem tudtak nyomást gyakorolni. Amikor tehát Orbán kijelentette, hogy Matolcsytól nem hajlandó megválni, ahogyan a jobb kezét se vágatná le, akkor nem a publikumnak, hanem Simicskának üzent komolyan. Azon az áron is, hogy nevetségessé válik – aminél nagyobb veszély nem fenyegethet egy autokratát.

Az Orbán–Simicska-viszony megítélése szempontjából nagy jelentőségű a Fellegi–Némethné-csere. Felleginek Viktor is, Lajos is a tanítványa volt a szakkollégiumban. Az előbbinek a kilencvenes évek elején a politikai tanácsadója lett, az utóbbinak később (legalább közvetve) az üzlettársa. Miután az Infocenter tulajdonosaként (Heti Válasz, Lánchíd Rádió, Class FM) a politika és a gazdaság metszéspontjában lévő médiabirodalom fontos helytartója lett, végképp beágyazódott mindkét oldalba.

„Egy barátjának már 2009 nyarán beszélt a lehetőségről, láthatóan izgalomba hozta a kormányzati munka. Mondta, hogy van benne jó értelemben vett küldetéstudat, hogy akar tenni az országért” – idézi Pethő András. Az új miniszter tehát azzal a hittel vágott bele a munkába, hogy össze tudja hangolni egyrészt a Fidesz politikai és anyagi érdekeinek, másrészt a Fidesz és az ország érdekeinek szolgálatát. Személyes kapcsolatban állt Orbánnal, de rendszeresen egyeztetett Nyergessel, olykor Simicskával is. „Fellegi környezetében ugyanakkor észlelték, hogy a minisztert nyomasztja a gazdasági háttéremberekkel való kapcsolat… »elkezdte őt fojtogatni ez a rendszer«. Egy Fellegihez közel álló forrás szerint »nem értették meg a Lajosék, hogy az nem fog működni, hogy odarendelik, és azt mondják neki, hogy akkor most ez így vagy úgy lesz«.”

Szerintem Fellegi nem értette meg: fel is őrölte őt a gazdasági érdekkörök nyomása. Naivitás volt azt hinnie, hogy egyszerre lehet szolgálni a Fidesz meg az ország érdekét. Hogy lehet valaki hazafi is, meg a hazát fosztogató szervezett felvilág tagja is… Mintha róla írta volna József Attila: „…ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.”

Fellegi kezének elengedése és a Simicskáék bábjának tűnő Némethné kinevezése a minisztérium élére Orbán veresége is volt. Ekkortájt arról szóltak a hírek, hogy már az Orbán belső politikai köréhez tartozó embereket is elérték a Simicska-féle polip csápjai: „Orbán az elmúlt másfél év alatt számos kormányzati ember »exkluzív bizalmát« volt kénytelen feladni: a közvetlen környezetéből is mind többen ágyazódtak be a gazdasági érdekszférába. Ma már nemcsak az érdekcsoport számára fontos egyéni képviselői indítványok benyújtásában jeleskedő Rogán Antal–Lázár János-kettős kötődik szorosan Simicska köreihez… egyre több államtitkár áll »személyes összeköttetésben« velük, s még a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter is folytat »meglehetősen kriptaszagú« megbeszéléseket Simicska Radóc utcai irodájában.”

Rényi szerint: „Orbán Viktor és a Fidesz gazdasági holdudvaraként ismert pénzügyi hátország viszonya az elmúlt másfél év alatt kiegyensúlyozott volt, de ez most megbillenni látszik.” Fél évvel később, a földpályázatok és a Közgépes osztalékok botrányai idején még messzebb megy a következtetések levonásában: „Az oligarcházás azért lett országos politikai téma, mert ez az egyetlen problémakör, ami a jelek szerint túlnőtt a kormány vezetőjén, aki… maga se tudja befolyásolni az eseményeket… Hiába van terítéken a kérdés hónapok óta, a Közgép rendületlenül söpri be a sokmilliárdos megrendeléseket. A kormányfő a parlamentben annyira kínosan mellébeszélt, amikor erről kérdezték, hogy még fideszes képviselők is lesütötték a szemüket… Orbán pedig kénytelen elviselni ennek a politikai következményeit, mert nem tehet mást… Mert ha egyszer elfajulna a helyzet… jelentősége lehet akár annak is, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV nem Orbán Viktor, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.

A politikai aktorok mindig behelyettesíthetőek lesznek, a gazdasági hátország nem… Az látszik körvonalazódni, hogy… inkább Viktor a befőtt, és Lajos a nagymama…

Nem tudni, Orbán látja-e a végzetes politikai következményeit a… folyamatoknak. Lassan ráég a korrupció vádja, és… egyszerűen nem tud tenni ellene semmit. Nem hinném, hogy a politika legfelső szintjén bekötött üzletembereket különösebben foglalkoztatná az ország sorsa – különben nem lenne ilyen látványos a tarolás, és nem kerülnének felszínre a helyi szinten csalódott, kifizetetlen alvállalkozók ügyei… Ellenzékben nem sajnálták a pénzt a médiabirodalom és a párt intézményrendszerének… felbikázására. Viszont míg ellenzékben a gazdasági és politikai elit közös céljaként jelent meg a politikai hatalom megszerzése, addig a kormányrúd mellett a szereplőket eltérő érdekek vezethetik. A hátország számára kielégítő forgatókönyvnek tűnhet, ha rövid távban gondolkodik, és a választásokig hátralévő idő alatt szerez forrásokat, amivel a következő ciklusok alatt is tud gazdálkodni…

Orbán jelenleg – míg politikai vereséget nem szenved – biztos nem helyettesíthető, a politikai struktúra ugyanis az ő hierarchizált kapcsolatain (és persze renoméján) nyugszik… Ugyanakkor a politika és a gazdasági elit kapcsolatának logikájából következik, hogy a párt hátországa még akkor is stabil lesz, mikorra Orbán politikusként végképp leamortizálódik.”

Való igaz: jelenleg egy választási vereség nyomán se várható olyan politikai vagy gazdasági fordulat, ami veszélyeztetné Simicskáék gigantikus anyagi erőforrásait – mi több: azok birtokában hosszabb távon is determinálhatók lesznek a politikai folyamatok. Kérdéses viszont, hogy Orbán – vereség esetén – valóban leváltható-e a politikai üzletág éléről. Nem tudjuk, mennyire van maga is beágyazódva a gazdasági üzletágba: mennyire az övéi is azok az instrumentumok (például a médiabirodalom), amelyek szerepe egy válságban perdöntő lehet. Számos jele van, hogy ő nemcsak a vezére, de a tulajdonosa is a Fidesznek – minimum a társtulajdonosa.

Az azóta bekövetkezett fejlemények ráadásul azt jelzik, hogy sikerült visszaszorítania Simicskáék térnyerését. Először is rendet vágott a politikai fertályon. Lázárt maga mellé rendelte a kancelláriára, Rogánt a frakció élére: mindkét poszt kizárja a gazdasági körökkel való komolyabb flörtölést, szem előtt vannak, folyvást igazolniuk kell lojalitásukat. Az NFÜ hatáskörét Orbán megnyirbálta, a kancelláriához rendelte az uniós pénzeket, le is mondott az ügynökség elnöke, a Simicska emberének számító Petykó Zoltán. De mentek mások is…

Ám Rényi tévedése nem itt van. Hanem ott, hogy az újraválasztás politikai érdekét szem előtt tartó Orbán alapvetően szemben állna az anyagi javakat hajszoló Simicskával. Hogy az előbbire az utóbbi féktelensége okán „ég rá a korrupció vádja”. Orbán kielégítené a gazdák igényét, ha Simicska nem lopná el a földeket? Ugyan! Hisz Felcsút, az ő szűkebb pátriája lett a földszerzés országos bajnoka, azon belül is a hozzá ezer szállal kötődő stróman-szerű polgármester! A trafikokból is jócskán részesültek az illető „ismerősei”, sőt az újdonsült vőé is. Aki maga is a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő, az alvállalkozóinak nem fizető gazdasági brigantik sorát szaporítja.

Felcsúton közpénzből épül egy magánbirodalom!

Orbán nemcsak küzd a „rablókkal”: maga is belül van a körön.

Hogy mennyire, az a következő fejezetből kiderül.


A Magyar (Politikai) Maffia pontos leírása

Abszurdisztán (leánykori nevén: Magyarország) könyvpiacán megjelent egy abszolút hiánypótló tanulmány-kötet! A rendkívül jó minőségű “Galamus“-on erről egy terjedelmes recenzió jelent meg ma reggel, melyet feltétlenül szükségesnek tartok utánközölni! … Csak hogy tudjuk: kikkel és hogyan vagyunk mi itt körülvéve! (Az írás ugyan terjedelmes, de minden erre fordított perc megéri!)

Andor Mihály:

Könyv a maffiáról

Megjelent az elmúlt két évtized legfontosabb társadalomtudományi kötete. Nehéz helyzetben vagyok, mert sokat akarnék, de nem biztos, hogy bírom. Szeretnék úgy írni erről a könyvről, hogy minél több embernek kedvet csináljak az elolvasásához. Ehhez nagyjából ismertetnem kellene, hogy az ínycsiklandó tanulmányok micsoda gazdag választéka található a kötetben, de huszonegy kiváló szerző tanulmányát egy újságcikkben képtelenség ismertetni. Szeretnék a tanulmányokra reflektálni, de – a műfaj korlátai miatt – ez még nagyobb képtelenség. Szeretném bemutatni a kötet szellemes megfogalmazásait, nyelvi leleményeit – de hát ez nem helyettesíti a végigolvasását. Ilyenkor rángatja elő az ember az öszvért. Ez az öszvér olyan lesz, hogy keveredik benne a saját gondolat, a rövid ismertetés, egy kis kritika és sok idézet.

Magyar Polip

A Noran kiadónál Magyar Bálint szerkesztésében megjelent könyvről van szó, amelynek címe Magyar polip, alcíme pedig „A posztkommunista maffiaállam”. Nem Magyar Bálint az egyetlen, aki a székházpénz családi kőbányává lényegülése, a Kaya Ibrahim-ügy, valamint az első Orbán-kormány alatt tapasztalt furcsa esetek nyomán a maffia működésmódjára asszociált. Gondoljunk csak a HVG emlékezetes 1999-es címlapjára, amelyen középen ül a keresztapa Orbán Viktor, és mögötte állnak alvezérei, mindegyikükön a gengszterfilmekből ismert kalap. De Magyar Bálint az egyetlen, aki – nyilván húszéves politikusi pályafutása során szerzett ismereteit is segítségül hívva – fölfedezte, hogy a maffia működési módjának leírása adja azt a fogalmi keretet, amely a legtöbb, látszólag irracionális Fidesz-jelenséget meg tudja magyarázni. Sokkal többet, mint a Horthy-rendszerhez vagy a Kádár-rendszerhez való hasonlítgatások, vagy a kettő összegyúrásából kifaragott magyarázatok. Sokkal többet – ha nem mindent!

Magyar Bálint vérbeli politikusként fölfedezte, hogy ameddig nem találjuk meg a megfelelő szavakat, és ameddig nem tudjuk leírni az Orbán-rendszer lényegét, addig a politikai harcot sem lehet fölvenni ellene. Majd vérbeli szociológusként új fogalmakat alkotott, érzékletes és nagy magyarázó erejű leírást adott a kötet leghosszabb, bevezető tanulmányában. Jómagam, aki szociológus korából ismerem őt, nagy szerencsének tartom, hogy hosszú politikusi léte alatt nem száradt ki szociológusi vénája, és korszakos jelentőségű fölfedezéseket tett Orbán Viktor országlásáról.

Az Orbán-rendszert a klasszikus maffiától csak a helyzete különbözteti meg. Az alapvető cél – a család gyarapodása – érdekében itt is egy szervezetet hoztak létre, csak míg a klasszikusnak tekinthető maffia földalatti  bűnszervezet formáját ölti, a mi maffiánk nyilvános politikai pártét, amely, miután demokratikus választásokon megszerezte a hatalmat, a maffia szokásos műveleteit más eszközökkel hajtja végre.

MTI/Koszticsák Szilárd

A szervezet élén itt is a Keresztapa áll, csak a fogadott család nagyobb, és az egész országot behálózza. Ráadásul nem titokban, hanem nyíltan, a párttagság vagy a párthoz való feltétlen lojalitás alapján. Egyetlen bűn létezik, a hűtlenség, ezt a maffia megtorolja. Egyéb bűnöket a keresztapa megbocsát, a bűnösöket megvédi, mint a házvételével elszámolni nem tudó önkormányzati képviselőt, a városát tönkretevő és feleségét agyba-főbe verő bukott polgármestert, a trágyát lopó fogadott családtagot, a fát lopó igazi családtagot, vagy a nemzetközi körözés alatt álló cégvezetőt. A bandaszellem nagyon fontos, ettől működik megbízhatóan a maffia. A maffia minden tagjának tudnia kell, hogy tűzön-vízen át megvédik őket. Félniük is kell a Keresztapától, de bízniuk is kell benne. Minél több bűnüket simítja el, annál jobban függnek tőle, és annál erősebb lesz a bizalom. És minél több bűnt követnek el, annál jobban számíthat rájuk, mert tudják, hogy csak a Keresztapa védheti meg őket. A helyzet paradox: szervezetépítési szempontból a tagok túlkapásai úgy kellenek, mint egy falat kenyér, noha ezek csökkentik a Keresztapa népszerűségét is. Ezért időnként egy-egy tagot föl kell áldozni a közvélemény oltárán. De az ő kezét sem engedik el, legfeljebb a szolgálati helyét változtatják meg: a maffia politikai részlegéből áthelyezik a nyilvánosság elől rejtve maradó üzleti részlegébe. Mint a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen elítélt Várhegyi Attilát. Így lesz igazán erős és ütőképes a szervezet. Arról nem beszélve, hogy félni is csak egy erős szervezettől fog a nép.

A további jellegzetességeket néhány, a Magyar Bálint-tanulmányból vett idézettel érzékeltetem.

„A szervezett felvilág korrupciója nem eseti, sporadikus ’mutyi’, valamifajta alkalmi elhajlás, deviancia, hanem központilag irányított és racionálisan lebonyolított rablás, a rendszer része. A szervezett felvilág lényege ugyanis az, hogy a hatalomkoncentráció és a fogadott család vagyonosodása szorosan együtt jár, egymást szolgálja.

A maffiaállam a törvényesített rablás eszközeivel osztja újra a vagyont…. Mint Las Vegasban, amikor a maffia ajánlatot tesz egy kaszinóra… Csak nálunk aki ellenáll, annak nem a revolver csövével kell szembenéznie – ez a maffiaállamnak nem stílusa. Hullákat nem látunk az utcán, a maffiaállamban a kigyúrt pénzbehajtók helyett dolgozik a meggyúrt parlament és ügyészség.

Ahhoz, hogy a maffiaállam ajánlata egy vállalkozás átvételére visszautasíthatatlan lehessen, legalább négy fenyegető potenciállal kell rendelkeznie: (1) korlátlanul uralt jogalkotói hatalommal, (2) párthű titkosszolgálattal, ügyészséggel és rendőrséggel, (3) lojális adóhatósággal és (4) az állami megrendelések és uniós pályázatok feletti teljes kontrollal.

A Család tagjai az erőszakszervezetek egész skáláját uralják: az államiba beolvadt magánszervezetektől az illegális randalírozókig.  …a közhatalmi intézmények nem a törvényesség és a polgári jogegyenlőség őrei, hanem ellenkezőleg, a magánérdekű önkény intézményesített szervei.”

A kötet további tanulmányai árnyalják és mélyítik a Magyar Bálint által felvázolt gondolati keretet vagy egy-egy részterületen aprólékos leírását adják a maffia működésének.

Szelényi Iván nemzetközi és történeti kontextusba helyezi az Orbán-maffiát. Elemzi a posztszocialista „eredeti tőkefelhalmozást” és a magyar példában ennek egy sajátos változatát látja. Álljon itt egy megvilágító idézet ebből a tanulmányból is:

„A Fidesz másodszor viszont akkor került kormányra, amikorra a közvagyon elosztása így vagy úgy már megtörtént. Ezek után ez a kormányzat ’nem tehet mást’, mint hogy eszközökben nem válogatva megkísérli a tulajdonok újraosztását, s ennek során egy új, lojális bázis kiépítését. Ez a gyakorlat „megköveteli” az elsődleges tulajdonelosztás kriminalizálását, s egyben azt is, hogy felszámolják az igazságszolgáltatás függetlenségét, így téve a kriminalizálás engedelmes eszközévé. Az új fejlemény 2010 óta nem a korrupció mennyiségével írható le, hiszen amit korrupciónak tekintenénk, azt jórészt ’törvényesítették’, hanem a rendszerszerűségében, a tulajdonviszonyok elbizonytalanításában, a tulajdonok radikális újraosztásában keresendő. Ez a magánnyugdíjak kisajátításával kezdődött, a földbérletek és a trafikkoncessziók lojalitástesztek alapján történő kiosztásával folytatódott… Mindehhez értelemszerűen társul az igazságszolgáltatásnak – legalábbis részlegesen – a végrehajtó hatalom alá rendelése, a politikai ellenfelek elszámoltatása ’gazdasági bűntettekért’.”

Ara-Kovács Attila Európa autokratikus vezetőivel állítja párba Orbán Viktort, ennek keretében párhuzamos elemzéseket olvashatunk Berlusconiról és Orbánról, a két Kaczyńskiról és Orbánról, illetőleg Putyinról és Orbánról. Vannak hasonlóságok és vannak különbségek.

Pétervári Zsolt annak a helyzetnek a történelmi és szociológiai gyökereit írja le, amelyben kibontakozhatott az orbáni maffiaállam. Elemzéséből kiderül, hogy a társadalom mélyrétegeiben megvoltak a feltételei annak, hogy a maffia uralma alá hajtsa az országot.

Csepeli György kifejti, hogy az Orbán-rendszer leírási kísérletei az eddig használt fogalmakkal (tekintélyuralmi rendszer, nemzeti abszolutizmus, posztmodern korporatív állam, illiberális demokrácia, autokrácia) csődöt mondanak, mert nem veszik figyelembe új és lényegi ismérvét: a „család” generikus szerepét, amely a maffiák sajátja.

Fleck Zoltán jogszociológus abból indul ki, hogy a jogállam elvileg és az intézményi gyakorlatok szintjén is kizárja a maffiaszerű működést. Ezért Orbán Viktor kiiktatta a jogállami berendezkedést.

Krémer Ferenc részletesen leírja, hogyan változtatta Orbán Viktor a rendőrséget és a titkosszolgálatot a maffia engedelmes eszközévé.

A Bárándy Péter–Bihari István szerzőpáros tanulmánya némileg kilóg a kötetből, mert nem a „magyar polippal” foglalkozik, viszont alapos áttekintést ad arról, hogy az Európai Unió milyen jogalkotási kísérletekkel próbál fölülkerekedni a szervezett bűnözésen. Ehhez kapcsolódik Lattmann Tamás tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a magyarhoz hasonló maffiállammal az Európai Unió egyelőre semmit nem tud kezdeni.

Laki Mihály tanulmánya elején a nagy cégek megsarcolásával kapcsolatban egy rendkívül érdekes kérdést vet föl: „Miért fogadták el szinte ellenállás nélkül a Fidesz-állam diktálta feltételeket a magyar társadalom tekintélyes alkuerővel rendelkező csoportjai, intézményei?”(A magánbiztosítók, a külföldi többségi tulajdonban lévő nagyvállalatok és a bankok.) Kár, hogy nem válaszolt rá.

Soós Károly Attila ismerteti a magyar különadó-sarcok 2004-ben induló történetét, és rávilágít, hogy ezeket csak az alacsony mobilitású ágazatokban alkalmazzák, amelyek drága hálózatokat építettek, és ezt nem tudják könnyen, nagy vesztesség nélkül felszámolni. Ezt a tanulmányt szinte kiegészíti Major Iván írása, amely részletes leírást ad a hálózatos ágazatok kiszolgáltatottságáról és zsarolhatóságáról. Az ilyen vállalatok megsarcolása a bevétel mellett egyéb haszonnal is jár. Az egyik, hogy demonstrálja a nagyvállalat-ellenes, bankellenes, idegenellenes ideológiát, vagyis azt, hogy „megvédik a magyar embereket”. A másik, hogy az emelkedő díjak vagy a szolgáltatás romló színvonala esetén a népharag nem a sarcokat kivető kormány ellen horgad föl, hanem a szolgáltatók ellen. A következmények már nem ilyen jól átláthatók, és csak áttételeken keresztül, főleg a beruházások csökkenésében jelentkeznek, aminek aztán további sanyarú következményei vannak az ország sorsára nézve.

Csillag István tanulmányát ismertetni lehetetlen, viszont elolvasni érdemes, mert vállalat-történetéből lépésről lépésre kibontakozik, hogyan született és nőtt naggyá a Fidesz nevű politikai-gazdasági vállalkozás, amelynek fő célja a pártot uraló családok gyarapodása.

A Csillag-tanulmányt követő írásban Becker András a fideszes nagy családon belüli szűkebb család, az Orbán–Lévai házaspár és közeli fogadott családjai vagyonosodás követi nyomon. A Mészáros, a Garancsi, a Tiborcz és a Flier család, valamint Orbán Győző gyarapodása szinte csodaszámba megy.

Várhegyi Évától megtudhatjuk, hogyan törekszik Orbán Viktor arra, hogy a magyar bankszektor mind nagyobb részét a maffiaállam szolgálatába állítsa.

Juhász Pál „Történelemformáló ostobaság a magyar agrárkérdésben” című tanulmánya korszakos jelentőségű. Újszerű és mélyreható leírását adja annak, hogy a rendszerváltás óta hogyan tette tönkre a politika a valamikor jól teljesítő magyar mezőgazdaságot. Kiderül az is, hogy a törvényi úton létrehozott állandó bizonytalanság, amely akadályozza a racionális mezőgazdasági termelést, olyan zavarost teremtett, amelyben már könnyű halászni és párthűség alapján földet osztogatni.

A kötet szerzői közül talán Krémer Balázs hangolódott rá legjobban a Magyar Bálint teremtette fogalmi keretre. „A maffiaállam társadalomképe és társadalompolitikája” című tanulmányából számomra egyértelműen kiderült, hogy az Orbán-rendszer kiforgatta és a maga képére alakította a szociálpolitika eredeti értelmét. Orbán Viktor maffiaállamában a szociálpolitika a gyarapodásból kimaradt többség féken tartásáról és engedelmességre kényszerítéséről szól.

„A maffiaállam kontextusában a szociálpolitika sem az, mint ami az európai alkotmányos demokráciák és jóléti államok gyakorlatában megszokott: a szociálpolitika nem a szociális biztonság történetileg kialakult intézményrendszere, nem a megélhetési gondokkal küzdők és a társadalmi hátrányokat elszenvedők segítésének eszköztára.

A jellege szerint regulázó, megalázó szociálpolitika alapvetően a többségi társadalom  felé küld fenyegető és elrettentő üzeneteket (közmunka, hajléktalanok, rokkantnyugdíjasok). A maffiaállam a szociálpolitikájával megfélemlít, elrettent és példát statuál.”

Gábor György alapos kritikai elemzését adja a Nemzeti Hitvallásnak, Orbán egyházpolitikájának, valamint célirányos eltökéltséggel átpolitizált teológiai képtelenségeinek és blaszfemikus ötleteinek. Gondolatmenetének egyetlen elemét érzem kevésbé meggyőzőnek. Gábor György szerint Orbán esetében szó sincs cinizmusról, PR-szempontoknak való megfelelési kényszerről: a többszörösen megrendült és több jellempróbáló változáson átesett személyiség nemcsak lelki egyensúlyára vél rátalálni, hanem a megrendítő kudarcokat és ’fülkeforradalmi’ sikereket követően ekképp álmodik örök politikai perspektívát önmaga, s szűnni nem akaró hitet és eltökéltséget rajongó hívei számára. A rendkívül erős személyiségjegyekkel bíró individuum egyéni harca – lelki vezetőinek  jóvoltából – a Mindenhatónak szentelt oltáron a nemzet jövőjéért bemutatott áldozattal nyeri el magasabb értelmét és jelentőségét. Cserébe mindezért a karizmatikus vezető egyszerre öltheti magára a szakrális-papi és a világi-uralkodói szerep személyre szabott jelmezét.”

Bár a látható végeredmény szempontjából mindegy, hogy a maffia főnöke miért rohangál állandóan templomokba, jómagam sokkal földhözragadtabb szemszögből látom az egészet. Orbán Viktor jó pénzért felfogadta az erkölcsileg nem túl szilárd magyar keresztény egyházakat, hogy neveljenek neki engedelmes alattvalókat, és hajtsák őket oda a szavazóurnákhoz. Erre neki se ideje, se apparátusa, se hozzáértése, megvette hát a piacon. Nem véletlen, hogy a „nemzetnevelés” másik területét, a közoktatást is az ő kezükre adta, ne kelljen már ezzel is neki bajlódnia. Ebből messziről is inkább a cinizmus bűzlik, mint a lelki egyensúlyra való rátalálás.

Bozóki András a központilag irányított elit- és kultúracsere leírásával gazdagítja a kötetet.

Vásárhelyi Mária írásából képet kaphatunk arról, hogyan ütött a Fidesz két legyet egy csapásra: a médiát „agy- és pénzmosodává, a pártpropaganda és a közpénzek magánvagyonná alakításának eszközévé” változtatta. Aki eddig nem tudta, ebből a tanulmányból megtudhatja, hogyan építette ki médiabirodalmát az Orbán-maffia, és hogyan csorgatja a közpénzt a hozzá közel álló magánzsebekbe.

Kozák Márton írása csinos bokréta a kötet kalapján. A szotyolázgató focirajongás természetrajzába ad bepillantást.

„A  piacgazdaságot működtető országokkal szemben a maffiaállam futballja nem a szórakoztatóipar része. A kollektivista magyar rezsim stadionjaiban nem szórakoztatás, hanem sportnak látszó tevékenység keretében oktató-nevelő munka folyik, ahol a nézők  a maffiaállam hierarchikus viszonyait bemutató szemináriumi képzésen vesznek részt. A gyakori tévéközvetítésekkel népszerűsített kurzuson a nézők megtudhatják, hogy az új magyar centrális erőtér besűrűsödési – a nemzetet irányító Család találkozási – pontja a csak a rezsim kiváltságosai által látogatható VIP-páholy. A tévéközvetítések nem hagynak kétséget afelől, ki az univerzum legfontosabb embere: Orbán Viktor, aki a képeken éppen olyan centrális helyet foglal el, mint Jézus Leonardo képén, az Utolsó vacsorán. Az ország apraja-nagyja láthatja, hogy a Család páholyt benépesítő tagjai úgy járulnak a színe elé, mint korábban a képviselőjelöltek Felcsútra. A társadalmi nyilvánosság szerkezetének deformálódásával a stadion e korábban érdektelen szegletében történtekre nagyobb figyelem összpontosul, mint bármire, ami egy magyar pálya 16-osán belül valaha történt. Bulvárlapok szerkesztőitől sokat látott kremlinológusokig egy egész iparág elemzi: ki, kivel, mikor, hányszor, miért és mennyiért. A páholybeli látvány dekódolása új szakmát hívott életre. Egy konfliktus után meccsen együtt nevetgélni a miniszterelnökkel: az illető nem kegyvesztett; együtt mutatkozni a miniszterelnökkel, de nem a közvetlen közelében: az illető még nem kegyvesztett; a páholyban jelen sem lenni: az illető kegyvesztett. … Csak hangsúlyosabbá teszi az üzenetet, hogy a megjelentek egy része látványosan idegenül mozog a stadion világában, magáért a fociért föltehetőleg sosem menne oda – rosszul áll a szotyolás zacskó a kezében.”

***

Hiánypótló tanulmány-kötet ez! – írtam a poszt bevezetőjében, s ezt valóban így is gondolom. Tényleg igaz az a megállapítás, hogy lehetünk mi akármilyen értelmesek és (vagy) értelmiségiek, nem vagyunk képesek felfogni az Orbanizust a maga teljes valójában és természetében, lévén egyedül ücsörgünk a “netösszekötött” masináink mögött, s ha van is valami ötletünk, azt (mint vélelmezett hülyeséget) még csak meg sem akarjuk osztani egymással. … Ha meg igen, a Bérfalka komment-özönnel árasztva el hülyéz le minket. Ámde ezen kötet szerzői kétségtelenül okos és művelt emberek, akik összedugva fejeiket kezdték látni … A LÉNYEGET! (Akit Magyar Bálint téziseinek részletesebb kifejtése is érdekel, az kattintson IDE!)

Aki teheti (fizikailag és anyagilag is) az velem együtt most és azonnal loholjon el megvenni ezt a könyvet! Az abban leírt, “sajátos működésű” Szupermaffia ugyanis (még) nem tílt be semmit, hanem anyagi (pénzügyi) fölényével visszaélve, egyszerűen felvásárolja az egészet! (Trehányságuk, amatörizmusuk bizonyítéka, hogy nem tették meg ezt még rögtön, még a nyomdánál!)

… és ezt …

szendamondja!


A Bajai Csata

Míg az elmúlt napokban elektronikus szempontból “nomád”, tehát “nettelen” életmódot folytattam, sok minden történt kicsiny hazánkban, Abszurdisztánban. Csak néhány példát kiragadva: Baján felvonult az Ellenzék nehéztüzérsége, de végül csak bakot lőtt; az Orbán Család fájának legfrissebb, (Tiborcz-féle) hajtásáról pedig kiderült: nem csak tolvaj, s olykor pitiáner, de ráadásul még ügyetlen is.

Hatalmas ütközet zajlott le Baja városában az elmúlt hetek során. A tét látszólag az volt, hogy melyik pártalakulat képes megszerezni egy megüresedett, önkormányzati képviselői helyet, de valójában az egész arról szólt, hogy melyik, egymással antagonisztikus ellentétben álló Gyülekezet tudja bebizonyítani a maga Igazát: az Orbán Egyház azt, hogy a Többség az ő tanait követi, azaz Pápája  tévedhetetlen, s így leválthatatlan is, avagy az Ellenzéki Eklézsia azt, hogy ugyanezen Többség igenis Reformációt kíván, s Pápamentes életet akar élni.

Kétségtelen, hogy ezúttal is az Ellenzéknek volt nehezebb dolga. Baja ugyanis nem csak a halászlé, de (a rendszerváltás óta) a mára Maffia-párttá “szelídült” Klerikális Reakció (FideSS-Kádéjenpé) egyik fővárosa is. Ezért osztán most igyekeztek nem elbénázni a dolgot, s nem csak egy meglehetőst szemrevaló jelöltet sikerült állítaniuk, …

… de még arra is képesek voltak, hogy eme “bács-kiskuni Jean d’Arc” mögött felsorakoztassák a gyakorta egymással is kisebb ütközeteket vívó tartományi csapatokat (MSZP, E-PM, DK). A hadakat vezénylő Tábornokoknak így már komoly esélyük volt a győzelemre, különös tekintettel arra, hogy nagyon komoly segítségeket is kaptak az ellenfelüktől! A Pápista Hadsereg Hátországa ugyanis egyre-másra adta fel azt a bizonyos “magaslabdát”, amit a “Reformátusoknak” csak le köllött csapkodniuk, s tisztesség ne essék szólván: meg is tették serényen, csak olyan kevés volt ezekben az erő, hogy a lasztikat sajnos nem sikerült a Közöny Hálóján (avagy Ingerküszöbén) túlra juttatniuk.

Kezdődött az egész azzal, hogy az ország egyik legharapósabb “Őrkutyája” (“Watchdog“), az oknyomozó újságírás példaképe, Ferenczi Krisztina a nol.hu oldalán bebizonyította, hogy az elhíresült Felcsúti Falopás tettese bizony-bizony az a família volt, amely István nevű gyermekén keresztül nemrég beházasodott a Pápai Családba.

Az ügy lényege az, hogy még az esztendő elején hírek kezdtek szállingózni arról, hogy a Pisti nővérkéje, Tiborcz Eszterke által sikeresen megpályázott, 157 hektárnyi állami szánó két tagját egymástól elválasztó, 1,6 hektáros területen “valakik” illegális fakitermelést folytatnak, amiről nem csak az illetékes hatóság, de még maguk a tulajdonosok sem tudnak! Nosza ki is szállt oda Krisztina, s megállapította, hogy a “Natura 2000“-es, tehát védett! erdő csúnyán le vagyon tarolva, ráadásul a helyszínen megtalálta azt a “Massey Fergusson” traktort is, amely a kitermelt akácrönköket (ismeretlen helyre) elszállította. A vontató szélvédője mögött csálén díszlő rendszámtábla alapján pedig nem volt nehéz kideríteni, hogy a gép bizony a Tiborcz család birtokában álló “ES Hungary Kft.” tulajdona! …

Persze innentől minden ment a maga “szokásos” módján: a területileg illetékes kormányhivatal megállapította a kárt, majd leállította a vizsgálatot; a területileg ugyancsak illetékes bűnüldöző szervek (megyei és városi rendőrkapitányságok) egymásnak lökdösték az oligarcha-kakival teli fapelenkát. … Az ő igyekezetüket teljes mértékben megértem, hiszen ki az a hülye aki ne tudná: széllel szemben nem érdemes. Ámde azt már egyáltalán nem értem, hogy miért lop/lopat fát egy olyan család, amelyik mindössze két esztendő alatt az ország legnagyobb földbirtokosainak egyikévé vált, s az így megszerezhető EU- és állami támogatásokból évente több százmillió forintos jövedelemre tesz szert; amely család cége mindössze három esztendő alatt 3,2 milliárdos állami megrendeléseket kapott? Egyáltalán: mi szüksége lehet egy ilyen családnak bő ezer köbméternyi akácfára (ők fogják gyártani a “szociális” temetések “nemzeti fejfáit”? – Tiborcz apuka egyébként korábban temetkezési vállalkozó is volt! – hehehe! … röhögnék, ha lenne min!), s ha már igen, akkor miért pont egy védett területről szerzik azt be? Nincs elég pénzük (ahogyan a magánútjuk felújítására se volt), másutt nincs legálisan kivágható akácos? …

Kattintson a bezáráshoz!

… És ha már valaki lop, akkor hogy lehet olyan hülye, hogy a “corpus delicti“-t, azaz a traktort “ottfelejti” a tett színhelyén, … ha már ottfelejti, akkor miért hagyja benne a rendszámtáblát is és ha már benne felejtette, akkor hogy lehet valaki akkora barom, hogy ugyanezen traktoron fotóztatja magát az Ifiasszonnyal, s a felvételt még köznyilvánossá is teteti egy olyan pletykamagazin (“Story“) által, amelynek tulajdonosával (“Sanoma Media Budapest Zrt.“) egyébként az Após “hadban áll“?! … Arról már nem is beszélve, hogy ugyan miféle apa az, aki a lányát egy olyan családba hagyja beházasodni, amelyet köztörvényes bűncselekményen kaptak?! … Az ember esze megáll és csak ácsorog!

De ha már az Apósnál tartunk! Hát ő sem volt rest megadni minden segítséget az Ellenzéknek. A fatolvajokat lebuktató Ferenczi-cikk megjelenésének napján (2013. szept. 20.), a “szokásos pénteki rádióinterjújában” a Felcsúti Cipolla ismételten kegyeskedett elmondania a maga “őszödi beszédét“. A hatalomtól és egyéb agylágyító szerektől szétpüffedt arcú (és elméjű) Vezér …

… minden további nélkül beismerte: kormányának eddigi teljesítménye egy nagy büdös Zéró, ezért osztán jövő tavasszal nem is ezzel, hanem a már 2010-ben is megszokott Néphülyítés felturbózott változatával óhajt kampányolni! Rá fogja majd kenni a homályos, tehát számon kérhetetlen ígéretek, meg a Rezsicsökkentés mézét az Ordas Hazugságok manila(duma)kenderéből font, karvastagságú “madzagjára”, s teszi mindezt azért, mert ő az, aki valóban(!) érti a magyar nép gondolkodásmódját (“A remény fontosabb a magyar választópolgár számára, mint a tény; ez egy döntő eleme a magyar népléleknek.“). Ezért osztán “…csak olyan választási programmal érdemes előállni, amely nem arról szól, mit tett a politika, hanem hogy mi az a lehetőség, amelyet fel tud kínálni az embereknek, akik ezt ki tudják használni, ha ügyesek.“, azaz ezért “sokkal inkább a reményről, a jövőről és az emberekről kell szólnia ennek a választásnak“.

Az ember azt hinné, hogy miután ott áll a Führer és annak egész díszes Famíliája letolt gatyával, picsánrúgásra váró rózsaszín, törvényes(sé tett) és köztörvényes bűncselekményeken felhízott, rezgően lágy farpofákkal Ország és Világ előtt, az erre vasárnap alkalmat kapó bajaiak ki is használják a kínálkozó lehetőséget. De nem! A Kubatov-listás mozgósításnak köszönhetően a “Vak(hit)komondor” – ha csak hat százalékkal, azaz 61 szavazattal is, de – erősebbnek bizonyult a “Reményhal“-nál.

Ámde mielőtt bárki túlzottan örömködni, avagy búsongani kezdene, szeretném megjegyezni: a Bajai Csata legfőbb “nyertese” bizony a “Szarokrája” volt! A jogosultaknak ugyanis mindössze 34 százaléka volt hajlandó részt venni ezen, valljuk be őszintén, semmit el nem döntő, legfeljebb üzenet-értékű szavazáson, ami azt jelenti: 66 százalékukról nem tudni, valójában mit gondolnak Orbanoabszurdisztánról. Nem tudni, hogy amikor valóban fontos lesz a dolog, mit fognak tenni, képesek lesznek-e jövő tavasszal végre megmozdulni, s azt vajh’ melyik irányban.

A hezitálók figyelmébe ajánlanám a következő mondatokat:

“Az Alaptörvény lezárja a közelmúlt fájdalmas és igazságtalanságokkal terhes szakaszát…. A jövőnek szól a jelenen keresztül. Ma még a felnőttek….élnek és dolgoznak értetek az Alaptörvény által biztosított szabadságban és demokráciában, de holnap már ti fogtok aszerint élni és dolgozni!”

Ezt Hárauzsika nénin keresztül üzente a Führer az egyébként totál tönkre tett és lerohasztott általános iskoláink diákjainak! … Nem tudom, ki hogy van vele, de én kifejezetten utálom, ha fenyegetik a gyermekeimet, ha Jövőjüket az uborkafára felkapaszkodott, Gerinctelen Csúszómászók és Köztörvényes Bűnözők akarják meghatározni!

Hamarosan el köll majd döntenünk, hogy miből készüljön az Ország Halászleve: Szarokrájából, avagy Reményhalból; s azt is: Mi együk-e meg, avagy a Vakkomondor!

… és ezt …

szendamondja!


Reggeli tanakodás

Vannak esetek, amikor az ember fejébe szöget üt egy gondolat, órákig rugózik rajta, de képtelen kiokosítani önmagát. Most pont éppen ebben a “cipőben” járok, s ezért úgy döntöttem: klaviatúrát ragadok, s e poszt formájában Olvasóim segítségét kérem!

Még kora reggel olvastam a hírt, hogy a “Napi Gazdaság” print-kiadását gondozó céget felvásárolta a köztudomásúan orbánnyalonc “SzázadvégGazdaságkutató Zrt. Azóta hiába tanakodom, képtelen vagyok dűlőre jutni két kérdésben.

Az egyik az, hogy “A Maffiaállam számára vajon mi az a propagandabónusz, melyhez a ‘Napi’ nyomtatott változata kiadási jogának megvásárlásával jutott?“. Azt az ócska dumát, hogy a “tudományos műhelyként” a világon sehol nem jegyzett Századvég, majd a maga szakértői bázisával és nemzetközi(?) kapcsolataival “piacvezetővé” és “tekintélyessé” fogja tenni a lapot, nyugodtan elfelejthetjük! Tehetjük pedig ezt azért, mert a piaci és a gazdaságtudományi élet mértékadó szereplői már régen “beárazták” ezt az állami milliárdokkal vastagon kitömött “kutató” cégizékét (meg az egész díszes “szakember-gárdáját”), így ha egy üzleti napilap arra hivatkozik, hogy mögötte ez a társaság áll (különösen, hogy még az új főszerkesztőt is innen importálták!), hát abból az orgánumból akkor lesz hiteles, tekintélyes és piacvezető újság, amikor a Szaharában, a méteres hótorlaszok miatt leáll a teveforgalom. Azt persze megpróbálhatják – bár semmi értelme, de éppen ezért fogják ezt tenni! – , hogy a lap minden oldalát tele tömik a matolcsyzmus badar szózagyvalékaival (Bogár László “közgazdász” elemez! – hehehe!), meg a kapitalista munka frontjáról érkező, hurráoptimista győzelmi jelentésekkel, no de egy szaklap (szak)olvasóinál mindezzel csak annyit tudnak elérni, hogy azok még annyi pénzt sem lesznek majd hajlandóak Magyarországon befektetni, amennyibe a Napi Gazdaság előfizetése kerül. Így osztán a Napi megszerzése legfeljebb annyi propagandabónuszt hozhat a konyhára, hogy majd ezzel és nem a teljesen lejáratódott “Agyarnemzeti Hírlap“-pal fogják megírattatni a karaktergyilkosságra kipécézett cégek és magánszemélyek üzleti “disznóságait”. (Akinek más a véleménye, írja le a komment-oldalon!)

A másik kérdés az lenne, hogy “Miként lehet ‘kormánypárti módon’ gazdasági napilapot szerkeszteni?“. Mondjuk úgy, hogy száraz tényként közlik a kormányzat legújabb adóemeléseit, melyektől a két “megkérdezett szakértő” (Varga Mihály – hehehe! és Matolcsy György – muhaha!) kifejezetten a gazdaság élénkülését várja? Pár hasábmilliméterrel arrébb pedig a már említett, bogaras Laci bácsi a mélyenszántó tanulmányában majd arról értekezik, hogy ez az intézkedés miként illeszkedik be a nemzetileg elkötelezett kabinet azon akciótervébe, mellyel ki akarják szabadítani az Országot a kizárólag és csakis ellene fondorkodó európai és világglobalista Fináncoligarchia ragacsos pókhálójából, s bár ez átmenetileg (néhány röpke évtized!) visszaesést (és általános nyomort!) eredményez, de az Út Végén ott a Szittya Kánaán (injekciót kérek!)!

De ne humorizáljunk és ne nevezzük László nertársatgyulladtszemű, agyhúgyköves vátesznak“, “kumisz-szagú, közgyógyos közgazdásznak” pedig pláne! Térjünk csak vissza az eredeti kérdésre, tehát hogy miként lehet “kormánypárti módon” gazdasági napilapot szerkeszteni?! Ezért osztán vegyünk egy konkrét és aktuális példát!
Azt írja az újság, hogy a Nemzeti Trafiktröszt jelenleg dzsordzsmájkelre fazonírozott üzletkötője
… (“New Designe, Old Quality” … ejnye, már megint ez az alpári humorizálás!), szóval Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki augusztus elsejétől újabb fontos beosztást, a “Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget Vezető Kormánybiztos” megbízatását kapta, tegnap sajtótájékoztatón ismertette az előtte tornyosuló feladathalmazt. Ennek legfontosabb elemei: 1.) Még az esztendő végéig kiszabadítani azt az 1000-1100 milliárd forintot, mely az EU által felfüggesztett, 13 operatív programban (az összesen 15-ből!) bent ragadt, különben az elvész; 2.) Az idő rövidsége okán, legkésőbb szeptember 15-ig peren kívüli egyezséget kötni Brüsszellel a kiszabandó uniós bírság ügyében (az Orbán-kormány által “elfogadható” összeg legfeljebb 50-60 milliárd!); 3.) Az Ügynökség mintegy 600 munkatársát, nagyobb tempóra sarkalva, arra ösztönözni, hogy a honi pályázók, ne pedig “a brüsszeli bürokraták” (sic!) érdekeit képviseljék; 4.) A Miniszterelnök tegye világossá minden tárcának, hogy költségvetési forrásaik egyenlő összegű elvonásaival fogja büntetni, ha azok, a saját hatáskörükbe tartozó, EU-finanszírozott projektekből december 31-ig akár egyetlen fillért is bent hagynak!
Ami e bejelentés hátteréhez tartozik, az a következő:
  • Ez az irgalmatlanul nagy, mintegy harmadmanyupnyi összeg azért ragadt bent a brüsszeli kasszában, mert a.) Az OVi-kormány 2010-ben szétverte az uniós projektek finanszírozását viszonylag jól menedzselő, korábbi intézmény-hálózatot, a tapasztalt munkatársakat kirúgta, helyükre pedig csupa semmirevaló, semmihez nem értő Csókost ültetett; b.) A projekt-fejezetek között, a MiniElnöktől megszokott önkényeskedéssel, úgy csoportosítottak át pénzeket, hogy ahhoz nem kérték ki a Finanszírozó egyetértését sőt, még a véleményét sem; c.) Emiatt újra kellett installálni az egész rendszert, ami összességében jó másfél esztendei késlekedést okozott.
  • A projektfinanszírozások uniós leállítása és a bírság elkerülhetetlen kiszabása azért történt, mert az újraindított rendszer is sorozatos sőt, notorikus szabálysértésekkel “működött”, Viktorék meg ahelyett, hogy az aláírt szerződéseknek megfelelő kordába terelték volna vissza az egész rendszert, inkább nekiálltak “izmozni“, azaz “szabadságharcolni” az Unióval, annak egyes tisztviselőire, illetve az egész intézményrendszerére ráuszítva kaffogó, közpénz-finanszírozott ölebeit
  • A Nagy Kapkodás most meg azért van, mert a jelentősebb összegű, tehát az “1 Simicská“-t bőven meghaladó mennyiségű, “Közbe’ szerzéssel” és “Pótmunkáztatásokkal” lenyúlható pénzek egyedüli forrása ippeg pont az EU (ahogyan azt még tavaly nyáron, az akkor még puszipajtás Demján nertárs magánkamarájának ülésén, a valószínűleg a Kszanakszpálesz Kotél hatása alatt álló Don Vittorio is elismerte!), s amelynek projektfelfüggesztései miatt már bő egy esztendeje állami előfinanszírozásból (azaz: a megemelt régi és a kiötlött új adókból) működik a Masimicska.
  • Az Orbánsimicska Állammaffiának azonban olyan “Üzleti Terve” van, melyet a hatalombitorlás garantált határidejéig (2014. május) sokkal szigorúbban köll végrehajtani, mint a vicc-kategóriába sorolható, orbanista-matolcsysta Költségvetési Törvényeket! Ezért osztán most a Szeretett Vezető a teljes apparátus nyakába ültette Korbácsos Emberét, hátha az ki tud préselni némi szakértelmet az agyilag (is) egyébként duplanullás, “köz- és államigazgatási” hivatalnokokból! (Reménytelen!) … (elnézést azért a “meme” mellett látható “1.”-ért, a szövegszerkesztő megbolondult!)

Nos ezt a hírt és hátteret köllene úgy megfogalmazni, ahogyan azt egy “mértékadó, tekintélyes és piacvezető“, de “kormánypárti módra” szerkesztett üzleti napilap megjelentetné! Mivel én nem boldogulok a magam által szabott feladattal, így kedves Olvasóimra (azaz Köztársaimra) hárítanám át a melót, az Ők (elszabadult) fantáziáikra bízva a dolgot!

Tudom, hogy jókat fogunk röhögni!
… és ezt …
szendamondja!
PS: “Alkotás” közben kéretik azt is figyelembe venni, hogy Ügynökjankó, a nagy sietség ellenére tudott időt szakítani arra is, hogy leuzsorásozza Csányi oligarcha-nertársat! Ez is megérne talán egy-két mondatot! … Várom az ötleteket! … Nem csak emigrant Köztársunktól!

A Vezér válaszol…

Ovis korba lépett az OVi-kormány! Ippeg ma három esztendeje, hogy a Führer&KANcellár beiktatta önmagát és Díszes Társaságát a Köztársaságírtók, Demokráciarombolók és Közpénztolvajok azon hosszú sorába, melyek a magyar történelem távolba vesző korszakaiból egymás sarkára taposva tolakodnak elénk. Ahogy Németh Péter írta a nepszava.hu mai kiadásában: nem ismer olyan embert, aki azemútháromévben tökéletesen megtanult volna “orbánul“, s ezért valószínűleg újabb négy esztendei kurzusra kényszerül majd az ország.

A Népszava főszerkesztője azonban nem ismeri emigrant Köztársunkat. Ő ugyanis egészen pontosan érti a lingua orbanicust (gyakorlatialg anyanyelvi szinten “beszéli”!), s ippeg ennek köszönhető, hogy a Vezér rendszeresen rá bízza azon tollbamondásait, melyekkel reflektálni óhajt az általam Neki írt leveleimre! Így történt most is.

Kedves Szendam!

Mostanában elég levelezős kedvedben talállak, csak így tovább, ki a gőzzel, no meg fizesd csak szorgalmasan a rezsidet és a dohányneműk jövedéki adóját, hiszen attól gazdagszom Én, meg a Családom … és egyéb  állatfajták. (Olvaslak ám én Téged, és nemcsak a leveleidet! Egyetlen szerencséd, hogy olyan megveszekedett demokrata vagyok!)

Szomorúan tapasztalom, hogy megint aggódsz érettem és attól tartasz, hogy esetleges váratlan elhalálozásom esetén népes Családomnak a nélkülözés és számkivetettség keserű kenyerét kell majdan fogyasztania. Szeretnélek megnyugtatn: bármi is történik, svájci (? … hehehe!)  bankszámláink kamataiból és a nemzetközi gazdaságban befektetett tőkénk jövedelméből tisztes megélhetésre számíthatunk egy olyan országban, ahol az éghajlat is kedvező, no meg a kiadatásra, avagy a vagyonelkobzásra sem kell számítanunk.

Kedves Szendamom!

Neked nem tűnt fel, hogy Családom közvetlen tagjai sem a földszerzésekben sem a trafikolásban nem jeleskedtek? Az Öregemet (tudod: a súlyoskezű kőbányász!) nem számítva, aki régimódi párttitkár … izé … hazafi módjára nem tud elszakadni a honi, államtól harácsolásos vagyongyűjtés szép tradíciójától? A mi otthonunk már felépült innen nagyon messze, és abban a pillanatban, amikor az államkincstárban nem maradt elég pénz a havi fizetésemre, hát bizony fájó szívvel, de úgy itthagyom ezt a tejjel-mézzel folyó kis országot, mint tót az oláhot (… vagy valami hasonlót). Ha egy egytől ötig terjedő skálán kellene jellemeznem, hogy mennyire nem érdekel az ország sorsa, akkor azt mondom: “négyszázhuszonhét“. Ezt vésd jól az eszedbe, nehogy később meglepetés érjen!

Ismered azt a viccet, amikor a pilóta szól az utasaihoz? „Nézzenek ki a jobb oldali ablakon, láthatják, hogy a motorok égnek. Most nézzenek ki a bal oldali ablakon! Láthatják, a motorok ott is lángokban állnak. Most nézzenek le az óceánra! Látják ott lenn azt a kis narancssárga csónakot? Na, onnan beszélek én!” Nos, tehát mielőtt még nagyon a szívedre vennéd az aggódást, esetleg valami neurofiziológiai természetű problémád származna belőle (én ebben szakértő vagyok!), hát megnyugtatlak: már régen abban a kis sárga csónakban ülök. Ahogy jó kapitányhoz illik!

De tényleg, én már csak kizárólag passzióból vagyok még jelen, a parlamentbe meg kimondottan csak szórakozni járok. Mert hol máshol találsz ennyi hülyét egy rakáson? Itt van mindjárt a kedvencem, a Zángyánjóska. Ez annyira agyalágyult, hogy azt képzeli, a fideSS belülről bomlasztható. Hát először is, ami nincs, mert születésével egyidejűleg megbízhatóan lebomlott (szerves anyagot ezért már régen nem tartalmaz!) azon nincs ami elrohadjon! De azért szórakoztató, ahogy ez a figura világgá kürtöli azt, amit úgyis mindenki tud, engem meg baromira nem érdekel sem a magyar vidék, sem a magyar parasztság, sem a magyar föld jövője (micsoda giccs, még jó, hogy véletlenül nem írtam nagy betűkkel, most lehánynám a klaviatúrát) és pláne az nem, hogy mi volt a kormányprogramban. Úgyse olvasta el senki, Zángyán is csak azért, mert ő írta. … Végül is üres lapot csak nem adhattunk be … azaz ki. No de erre hivatkozni? … Hát komolyan mondom, még akkor is röhöghetnékem lenne, ha nem ülnék régen a mentőcsónakban!

Hogy akkor miért csinálom még az egészet? Egyetlen drága Szendamom, nem fogod elhinni: pénzért! Mert még jövedelmez és persze szórakoztat is. Ha már nem fog, akkor eladom az egészet Kaya Ibrahimnak. Esetleg Josip Totnak. Avagy egyszerűen csak lelépek, mint Marci Hevesről (vagy valami hasonló!).  Esetleg mint Deákné a vásznáról. … Még nem döntöttem el, mindenesetre oilra enterelek, azaz angolosan távozok.

De addig is: Igori! Nézd, megteremtettem itt a hülyék paprikáját, vagy paradicsomát (…mindegy, valami zöldség). És itten már régen Winter tanár operál!

Azt mondják, a multik szeretik az árulást, de nem szeretik az árulókat. Nálam ez fordítva van. Én csak az árulókat szeretem, maga az árulás tárgya hidegen hagy. Mert ezek a régi kommunisták ugyan mit tudtak volna elárulni? … Ippeg nekem, a régi kommunistának?! … Na ugye! Én mégis szeretem őket. Nálam a hűség persze kevés, kell mellé önfeledt és bornírt ostobaság is, mert engem csak ez szórakoztat. Zűrösmatyi (náprimér), Isten nyugosztalja! Nálam mindegyik azt kapja, amit szeretne, és biztosan nem érdemli meg.

Itt van például a Zeltolcsygyuri. Kettőig nem tud számolni, az iskolában fel volt mentve számtanból, mert diszkalkuliás. Viszont ragyogóan és szórakoztatóan beszél hülyeségeket bármilyen témáról és akármeddig. Egyszer, amikor már fájt az oldalam a röhögéstől, könyörgőre fogtam a dolgot: “Gyurikám ha most azonnal abbahagyod, kinevezlek bárhová, bárminek, amit csak akarsz! Mondd, mi szeretnél lenni? Villamoskalauz, vagy matektanár?“. Gyuri forgatott kettőt a szemén – már ettől megint a padlón kellett fetrengenem, mondtam is neki: “Gyuri ne forgasd olyan mókásan a szemedet, mert egyszer úgy maradsz!“. Gyuri úgy tett, mint aki gondolkodik (most már komolyan veszélybe került a rekeszizmom integritása), majd kibökte: “Egy darabig pénzügyminiszter szeretnék lenni, aztán a nemzeti bank elnöke, aztán meg…” … “Neee, ne folytasd!” – visítottam, de már inkább csak vinnyogásnak nevezném – “Ne folytasd, végem van! Nem, ezt nem bírom tovább! Gyorsan valami szomorút, mert itt pusztulok el! “…

Ebben a pillanatban szerencsére belépett a Záderjancsi  a szobából meg azonmód távozott az Életöröm, eltűntek a Színek, és az Illatok, az ételek megpenészedtek, a virágok elhervadtak, a kályhában megfagyott a tűz, nekem pedig sikerült végre abbahagynom a röhögést. A hála töltötte volna el a szívemet, ha lenne nekem olyan. Meg is kérdeztem rögtön ezt a Savanyú Embert, akihez képest II. RumszeszRamszesz (avagy a Dajcstomit levizsgázató, s ezért köztársasági elnökké emelt Mádlferenc) maga a kicsattanó életöröm és a megtestesült optimizmus. “Jánoskám!” – mondtam neki. “Most benne vagyok! Gyuri pénzügyminiszter lesz, hát te mi szeretnél lenni? Meteorológus? Esetleg a Vidám Színpad igazgatója?“. Jancsi se hazudtolta meg önmagát, megcsóválta a fejét (aztán a farkát is, amitől rögtön Fülesre emlékeztetett a Micimackóból) és szomorúan válaszolta: “Úgysem tudod teljesíteni!” – ezzel persze felélesztette bennem a krakélert. “Ha nem tudnád Jánoskám, nekem Kétharmadom van! Az jobb, mint a hússzáz piros ulti terített redurchmars!“. “Nem tudok sakkozni.” – mondta szomorúan János, miközben az aranyhalaink elhunytanak, és a kertben kiszáradtanak az összes gyümölcsfákok. … Aggódni kezdtem a betevő pálinkám végett, de ő csak folytatta: “Én egy olyan országban szeretnék köztársasági elnök lenni, amelyik nem is köztársaság, csak úgy van, … bele a világba…!” E szavaknál a galambok lehullottak a tetőpárkányról, majd hangos koppanások hallatszottak, mert kopogósra fagytak, mire elérték a flasztert. Tudtam, ha most nem teljesítem a kívánságát, semmi nem akadályozhatja meg, hogy leálljanak az atomreaktorok, a föld megszűnjön forogni, és a magyarok ne vásároljanak több lottószelvényt. Teljesítenem kellett a kívánságát!

Mért, te mit tettél volna a helyemben? Ha az ember mindenható, ezt folyamatosan bizonyítania kell, mert különben mért is volna mindenható? Hát nem? Aláírni ez is tud!

Aztán jöttek sorban. Az egyiknek nem volt diplomája, de igazgató  akart lenni egy állami hivatalban. Kirúgtam az előző igazgatót, aki harminc éve volt a szakmában – előtte persze hoznom kellett egy törvényt, hogy ezt jogi és anyagi következmények nélkül megtehessem – aztán kineveztem a srácot. … Mert én szeretem a hülyéket. Szórakoztatók és hűségesek. A parlamentben persze piszkálták az Ellenhülyék, de leszereltem őket, amikor kineveztem egy minisztert, majd egy országos főhatóság vezetőjét is diploma nélkül. Ehhez képest mit számít holmi kis hivatal? Kósalalinak sincs diplomája és kinek hiányzik? Azzal együtt se lopna kevesebbet! …

Aztán jöttek sorba a Winter tanárok. Lázárjani, akinek az erkölcsi érzéke valahol egy medúza és egy hiéna között félúton tanyázik. Előbb frakcióvezető akart lenni (az minek, hiszen én vagyok a Frakció, s ezért néha ezerkezű Sivának érzem magam, aki minden egyes ujját az “igen”-gombon tartja), aztán meg kancelláriaminiszter. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mi az a “kancellária”. “Hát azt nem tudom …” – válaszolta a debilekre jellemző ártatlan mosollyal, – “… de biztos szép nagy autója van neki.” …

Hát most mondd meg őszintén, te itthagynád ezt a mesevilágot? Minden percét élvezem! Hiszen Igori! … Winter tanár operál. … A beteges hazudozókból szóvivőket csinálok. Már van vagy egy tucat, s az a legszórakoztatóbb, hogy mindegyik a maga módján hazudik, így néha egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat állítanak. Kedvencem a Bajnaizós Bolond, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Ha arról kérdezik, hogy mit szól az ítéletidőhöz, vagy a legújabb influenzajárványhoz, hát azonnal kész a válasszal: “…abajnaihoz köthető melegfront okozta ítéletidő következtében felszaporodtak abajnaiékhoz köthető influenzavírusok“. Hát te nem röhögsz rajta? Na ugye, ugye…?!  Aztán itt van Anavracsics. Az meg azt se tudta, mi akar lenni! Aszongya mindíg, hogy én mondjam meg neki, hogy ő mi szeretne lenni, és akkor ő az szeretne lenni, aminek én szeretném, hogy ő akarjon lenni. Kérdem tőle: “Mihez értesz a legkevésbé?“. “Hát amihez szeretnéd, hogy ne értsek, Drága Vezérem!” – válaszolta, és úgy összecsapta a bokáját, hogy direkte nekem fájt. … És közben mosolygott, amitől megrepedtek az üvegpoharak és a tehenekben megsavanyodott a tej! Elmélázva néztem rá: “Tudod, az az igazság, hogy…” – de közbevágott: “Mindig az az Igazság Vezérem, amit éppen aznap Méltóztatol hazudni, … akarom mondani kinyilatkoztatni!“. “Hát ez az!” – csaptam a homlokomra. “Igazságügy-miniszter szeretnél lenni és veled demonstráljuk az igazságügy függetlenségét azoknak a töketlen európaiaknak!“. “Ahogy parancsolod!” – csapta össze ismét a bokáját (utána három hétig gipszben járt) – “Mindig is független szerettem volna lenni? … Most kimehetnék pisilni?

A közveszélyes hülyéket kénytelen voltam elkülöníteni, rájuk egy felfegyverzett idióta külön gondot fordít. A Tömjénzsolti. Mondom neki: “Te Zsóti! Te nemcsak egyszerűen hülye vagy, hanem feltűnően aljas is. Nem akarsz az egyházügyekkel foglalkozni?“. “De!” –  vágta rá azonnal. “És ha esztergomi érsek nem lehetek, legalább egy kereszténydemokrata pártot gründolj alám, én Mesterem!” – és közben olyan tenyérbemászó pofátlansággal mosolygott rám, mint pedofil plébános az új ministránsra. … Önkéntelenül is nadrágomra pillantottam, vajon be van-é gombolva a sliccem, aztán rábólintottam az üzletre. 

A múltkor meg idejött a Jani, aszongya: “Kellene egy kis dohány a híveknek, mert elégedetlenkednek, hogy a leghülyébbeknek már jutott kormányzati pozíció, de mi legyen a második vonallal? Ők is Igori polgárai szeretnének lenni. Hülyék is, árulók is, hát nem köztünk a helyük?“. “Mit szeretnétek?” – kérdeztem a rám jellemző közvetlen nagylelkűséggel. “Saját bankjegynyomdát? … A pénzverdét már elígértem a Pintérsanyának“. “Esetleg egy trafipaxot szeretnénk mindenkinek privátba, persze előzőleg betiltanád a lézerblokkolót…“. Na ezt értettem félre! Helyette adtam mindegyiknek egy trafikot … dohány-dohány, nem igaz? Persze nincs annyi hülye, mint ahány trafik kellene a sok dohányos miatt, a többiek majd megoldják másképpen.

Hallom, hogy te is dohányzol, drága Szendamom. Hát először is figyelmeztetlek, hogy a dohányzás káros szenvedély, ráadásul drága. Ha most arra gondolsz, hogy ezentúl csempészett dohányra térsz át, akkor tudok adni pár címet! … Természetesen a csempészeket is én nevezem ki! … Hát ugyan ki más?! … Na hallod! Egy olyan országban, ahol a pokolbéla meg a salamonlászló alkotmánybíró lehet? … Röhejországban?!

Csak attól félek, egyszer bezárják ezt is mint a Lipótmezőt. Osztán jön a csősz, és mindenkit kizavar az erdőből. Akkor tényleg köll majd a mentőcsónak. A hülyéket sajnos nem vihetem magammal.

Hogy veletek mi lesz? Drága Szendamom! Ha egy egytől ötig terjedő skálán kellene ábrázolnom, hogy mennyire lesza…, akarom mondani, hogy mennyire leszek elkeseredve, hát …gondolhatod!

 Szeretettel üdvözöl:

O. (Nulladik) Viktor, Köztársasági Demokratikus Diktátor és Uralkodó, Valamint És Nem Utolsósorban Apostoli Ló- és Kormányfő

(U.i.: Mostanában ne műttesd meg a sérvedet! Ne feledd, Winter tanár operál! … Tudod: Igori! … Én meg a Fleurien Főhadnagy vagyok … időnként, amikor Dr. Allesgutja, a belarusz főorvos elkésik az osztrák klinikáról!)


Viktor az “Ős patkány”

Az a néhány művelt és bibliofil magyarországi ember, aki még nem vonult belső, avagy külső emigrációba, s ma is hajlandó nyomon követni azon Gyalázat eseményeit, melyeket idehaza “Közélet“-nek neveznek (netalán azokat még szóvá is tenni), szinte naponta/hetente döbben rá, hogy a 80-100 esztendővel ezelőtt élt íróink-költőink korabeli helyzetleírásai mennyire “űlnek” jelenlegi viszonyainkra. Nekem a hétfői Orbán-beszédről ezúttal József Attila jutott az eszembe.

Na mi van, mi van?! Gyöngyösi képviselő ezúttal nem ért rá? – tette fel tegnap a kérdést egyik ismerősöm, alaposan maró gúnyolódással hangjában környékünk egyik elkötelezett fidesznyikének. Ezzel egyszerre két dologra is utalni szándékozott. Az egyik, hogy a nevezett jobbikos kenyérpusztító még tavaly decemberben a “zsidólistázós” parlamenti indítványával sikeresen terelte el a Közélet figyelmét az ippeg pont aznap elfogadott, elképesztően otromba “Választójogi Törvény“-ről, nagy szolgálatot téve ezzel Kitartójának, a “Fidesz” nevezetű Orbán(kormány)pártnak. A másik pedig az, hogy a decemberinél méginkább hányingeresebb, “Negyedik Tákolmány-módosítás“-ról ezúttal nem egy jobbikos igyekezet elvonni a közfigyelem reflektorfényét, egy kis jóízű zsidózással/cigányozással, hanem személyesen az Örökös MiniElnök!

“Ős patkány terjeszt kórt miközöttünk,
a meg nem gondolt gondolat,” …

Miközben hétfőn az “Országgyűlés“-nek nevezett Fejbólintó Testület előtt ott hevertek Alkotmányosságunk (és vele polgárjogaink) maradványai arra várva, hogy a “törvényhozók“-nak méltatlanul titulált, orbanista mame és egyéb lukok egyetlen gombnyomással kivégezzék azokat, a Vezér&Kancellár jónak látta a hátsó lábaira egyenesedve újabb populista uszító beszédet intézni a külföldi tulajdonban lévő, de magyar bejegyzésű energiaszolgáltatók, valamint a honi igazságszolgáltatás ellen.

Tette mindezt annak örvén, hogy a napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon, ami pediglen azt jelenti, hogy a január elsejétől a hatalmi önkény által, a maga választási és népszerűségi érdekeire való tekintettel elrendelt, 10 százalékos “rezsicsökkentés” törvénytelen, azt vissza kell vonni. Tette pediglen mindezt annak okán, hogy elterelje a figyelmet arról az Alaptörvény-módosító csomagról, mely a legújabbkori magyar parlamentarizmus bő két évtizedes történelmének a lehető legaljasabb eseménye.

Orbán szerint “botrányos”, hogy a bíróság, ítéletével a “magyar családokkal” szemben a “milliárdos profitot” hajhászó, multinacionális szolgáltató cégek pártjára állt, de semmi baj, mert majd Ők meg fogják mutatni mindenkinek, hogy “Ez Magyarország!” (már megint?, hiszen mindenki látja!), s olyan törvénytervezetet fognak hamarosan a parlament elé terjeszteni, amely “még az eddiginél is nagyobb” rezsicsökkentést fogja előidézni!

…”belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.” …

Egy mondás szerint:Az a legjobb hazugság, amelyik nem szégyelli önmagát“. Egy másik szerint: “Egyetlen politikus sem engedheti meg magának, hogy igazat mondjon a választóinak!“. Nos, ebből a szempontból Orbán csillagosötösre teljesítő “politikus”, mert (szinte) soha nem mond igazat, még akkor is hazudik, amikor azt állítja, hogy “soha nem hazudtam“, s mindezt úgy, hogy közben egyáltalán nem szégyelli magát. Ámde egy harmadik mondás szerint: “Azonnal meneszteni kell azt a politikust, aki elhiszi a saját hazugságait!“. Ippeg ezért az Ország Betege mára valóban megért az azonnali menesztésre, lévén nyílvánvaló, hogy ordasan falmelléki dumáit már jóideje nem az Önérdek, hanem a Hit mondatja vele!

Persze most lehet mondogatni, hogyUgyan, dehogy hiszi el a saját szövegét!“, de aki látta Orbán fizimiskáját ezen beszéde közben (is), az pontosan tudja: igazam van! Nincs az a tehetséges színész, aki ekkora átéléssel tudná előadni a szerepét. Orbán pediglen nem csak aktornak tehetségtelen. Abban viszont kétségtelenül tökéleteset tudott alkotni, hogy a haszonleső kitartói és szerviensei által gründolt/elfoglalt tömegtájékoztatási eszközök felhasználásával zsigerig (hogy ne mondjam: a gének szintjéig) vésse bele éppen aktuális valósághazugságait nem csak a saját híveibe, de még ellenzékének politikusaiba (lásd: ki kit útál a demokratikus pártokon belül, és azok között!), s azok szavazóiba is (lásd: melyik antiorbanista párt követői nem szavaznának egy ellenzéki összefogásra csakis azért, mert abból valakit nem szeretnek!). Orbán tehát ebből a szempontból egy roppant tehetséges, józsef-attilai “Ős patkány“!

…”Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.” …

Azzal még nem is lenne baj, hogy Orbán már el is hiszi a saját propaganda-hazugságait. Sokkal inkább azzal van a gond, hogy a magyar választók egyrésze is, kik ugyan létszámban elenyészőek a nemhivőek (passzívak és ellenzékiek) táborához képest, de a vehemensen aktív kisebbséget, s így a relatív többséget alkotják! Pláne a tavaly decemberben elfogadott választási törvénymódosítás, meg a tegnapelőtti, ehhez kapcsolódó Tákolmány-módosítás fényében jelent ez a jövőre nézvést nagyon komoly problémát.

Mikor a falusi “Józsi néni” és “Mari bácsi”, akiknek házában három darab 60 wattos ízzó világit (meg az óránként száz wattot fogyasztó tévé), a “drága” gázt csak főzésre használják (fűtés a cserépkályhában fával és hulladékkal!), örömmel tapsikol Orbán legújabb “szabadságharcának” (mellyel ugye alaposan megregulázza a pénzéhes “multik”-at), az nem csoda, hiszen hiányos iskolázottságuk és tájékozottságuk (amit a százwattos tévéből “szereznek” naponta többször is!) okán még csak fel sem tudják mérni, hogy az a bizonyos “egységes 10%” nekik havi pár száz, a “luxusvillák proletárjainak” azonban már havi pár tízezernyi megtakarítást jelent – miközben kettejük együttes nyugdíja egy esztendő alatt sem teszi ki, mondjuk a Cinege utca egyik illusztris lakójának egyetlen havi jövedelmét!

Azon sem csodálkozom különösebben, hogy a megyeszékhelyi, avagy a fővárosi “panelproli” Józsi és Mari sem igazán éri fel ésszel, hogy ez az egész “rezsicsökkentés” tulajdonképpen kiknek jó, lévén középfokú tanulmányaik során minimális közgazdaságtant sem hallgathattak. Ezen törvényszerűségekkel csak akkor talákoznak, amikor az agyonadóztatott “Multi” lapátra teszi őket (helyette jön a “túlfizetett” közmunka, melynek keresetéből a templomi kórista, miskolci alpolgármester, a 40(?) millás házát a faszsetudja miből megvásárló Zsiguci szerint “meg lehet élni”), amikor az “át-nem-hárítható” válságadókat a szolgáltatói kifizettetik vele, amikor a közüzemi számlái hirtelen nagyot ugrottak a 27%-ra megelemlve-csökkentett áfa, meg az egy esztendő alatt mínusz 16%-ot “izmosodó” forint sőt, egészen pontosan a “Matolcsysta-Orbanista Unorthodox Gazdasági Szabadságharc” miatt.

Ámde, hogy az elvileg felsőfokú végzettséggel rendelkező, elvileg kvalitatív értelmiségiek is beállnak a hurrázók táborába, holott nekik osztán tényleg kötelességük lenne tudni legalább minimális szinten úgy a tényeket (semmiféle extraprofit nincs az évek óta veszteséges lakossági energiaszolgáltatáson!), mint az orbáni önkényrendelkezés következményeit (a már eleve létező túladóztatás és az újabb kényszerdeficit okán csökkenő szolgáltatási színvonal és drasztikus mértékű elbocsájtási hullám!) is. Sőt, még azt is, hogy idehaza nem az energiaszolgáltatás ára magas (ha az, akkor a csimbókosra megemelt áfa – 27%! – miatt is!), hanem a jövedelmek baromira alacsonyak, melyeket a “Zemberek Pártján” álló OVi-kabinet az elmúlt majd’ 36 hónapban szakmányban és szándékosan, szinte hetente csökkentett az eleddig bevezetett és megemelt harminc, különféle adónemekkel!

…”S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.” …

És amikor itten egy aktív, elvakult, különböző műveltséggel és informáltsággal bíró kisebbség, mindenféle átgondolás nélkül, egy Ócska és Őrült Vezér rikácsolására hallgatva azon örömködik, hogy már “megint sikerült a nemzeti érdeket a Gaz Multik ellenében érvényesíteni“, még csak bele sem gondolnak abba, hogy azok a Multik Magyarországon adóznak (nem is keveset), hogy azok a “Külföldiek” magyarokat alkalmaznak (nem is keveset), s ha csődbe döntik őket, akkor kivonulásukkal nem csak a “Tündérmese-állam” háztartását gyengítik meg, de a kazalnyi munkanélkülivel (akik az ő honfitársaik sőt, talán még nertársaik is!) még meg is terhelik!

…”Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll –
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.” …

De rendben! Örömködjenek nyugodtan eme újabb ostoba és kontraproduktív, azaz csakis nekik (mindnyájunknak!) káros szabadságharc legújabb, “mohácsos” ütközete fölött! Hallják csak elégedett fülekkel azt a csatazajt, a Visítozó Vezér, az Ordító Egér zajongásait, melyek jótékonyan fedik el az ő zsebeikből (is) kicsörgő, az (általuk szolgált) Uralkodó Osztály zsákjaiba pedig számolatlanúl becsörgő forintok csilingelését! Ámde közben talán odafigyelhetnének arra is, hogy a harsogó trombiták rivallgása mellett Kedvencük, a suttyomos alattom osonó lépteivel veszi el tőlük (is), meg az ő gyerekeiktől (is) már esztendők óta azon jogaikat, melyek használatával esetleg maguk rendelkezhetnének önnön és utódaik sorsáról!

Szerintük ez nem számít! Csak a (párt)hit megmaradjon, hogy a(z) (orbán)vallásukat gyakorolhassák eszetlenül, az olykor kínosan keserves gondolkodás, az önálló véleményalkotás és főleg a felelősségvállalás súlyos terhe nélkül! Mert így könnyebb!(?)

…”Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg –
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.” …

És tényleg könnyebb hinni elvakultan, szemeket ökölbe szorítva, mint azokat a Valóságra kinyitva látni. Látni azt, hogy micsoda Senkiháziak intézik itten az országnak(?) dolgait! Látni azt, hogy Omnipotens Főnök (Isten után – helyett! – az Első!) lett a Soha-sehol-nem-dolgozott Nyikhajból, a közpénzeken megtollasodott, eltotyakosodott, tokás-úszóöves Focistából. Az ötévtizedes, hitehagyott, permanens hazugságai miatt szocio- és pszichopatává vált Fiatalból. Akit offsórozós adócsalók (pl.: Simicska és Nyerges), gátlástalan zugügyvédek (pl.: Budai és Papcsák), a pöcegödör aljából ázalékukságuk alapján előkotorászott, bűzlő országgyűlési képviselők (a “névshowr” megtekinthető a neten!), a maffia-tanyává átlényegült fradista béközépből feltört, listázós autószerelő (Kubatov), meg az ugyanonnan érkezett sittesgyilkos Szabó “Szőke” Ferenc szolgál (utóbbi “erkölcsi kötelezettségből” és havi 400 ezerért, miközben a kirúgott pedagógusoknak közmunkási ágseprű és max. 47 ezer bruttó jut!). Osztán mindezen, elviselhetetlen bűzért – melyet maguk teremtettek a maguk orra alá (is)! – bennünket, nemhivőket és nemhívőket kárhoztatni, nemzet- és magyarelleneseknek, kommunistáknak és idegenszívű libsibolsiknak nevezni! …

Tényleg sokkal könnyebb, mint a tükörben szembe nézni önmagukkal és tetteikkel (avagy nemtetteikkel!), belső fülüket kitisztítva pedig meghallani lelkiismeretük napi 24 órában zsolozsmázó, de eleddig elnyomott szavait!

…”S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín –
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.”

… és ezt …

Attila mondta 1937 januárjában!