Attila ment. Jöhet Feri?

Mesterházy Attila tegnap bejelentette általános lemondását… Mindenről! A Pártot újjászervezni(?), halottaiból feltámasztani(!) képes utódjelölt a fasorban sincs. Ki lesz a Baloldal Megváltója? Esetleg Feri?

Tegnap délben Mesterházy Attila egy rövid sajtótájékoztatón bejelentette lemondását. Nem csak a párt elnöki funkciójáról, hiszen ezt semmiképpen nem tarthatta volna meg, de a frakcióvezetésről is, amelyet pedig – tudomásunk szerint – stabilan birtokolt. Avagy még sem?

Isten malmai lassan őrölnek. – tartja a mondás, – “… de még lassabban a szocialistáké!” – tehetnék hozzá tapasztalataink alapján. Ebben a szervezetben, különösen Horn Gyula 1998-as lemondása után, általános módszerré vált a klikk- és kamarilla-politizálás. A háttérben megbúvó és különböző érdekcsoportokba tömörülő pártelitben az átmeneti szövetségkötésekkel kialakuló erőviszonyok alapján folyó állandó alkudozások határozták meg az ippeg aktuális “irányvonalt”, no meg a vezetőség személyi összetételét és a pártelnök kilétét is.

Ez engem élénken emlékeztet a Sztálin utáni Szovjetunió legfelsőbb vezetésében zajló taktikázásokra. A három hatalmi központ (Párt, Hadsereg, KGB) pillanatnyi erőviszonyai döntötték el, hogy ki legyen a Generalníj Szekretar, s az addig maradhatott hivatalában (az esetek többségében pedig életben is!), míg a Kiegyezés fenn állt. Hruscsov a Párt és a Hadsereg támogatását élvezte, de mivel a Kennedyvel kötött alkuval elárulta a Birodalmi Eszmét, belső puccsal (ha tetszik: palotaforradalom) döntötték meg. Utódja, Brezsnyev ugyanezen két csoportosulás kirakatembere volt. Az őt követő Andropov viszont már a KGB-Párt tandemé. Váratlan halála azonban válságot okozott, s mivel a tripartit alkudozások nem vezettek eredményre, jöhetett Csernyenkó, s amíg nem sikerült megtalálni a tényleges Cárt, meg is kapta rendszeresen az őt életben tartó injekcióit. … Gorbacsov már egy másik “tészta”: egyértelműen a KGB-re támaszkodva előbb a Hadsereget, aztán a Pártot nyírta ki, megszüntetvén így elébb az egyeztetési kényszert, utána meg a Szovjetuniót is!

Az MSZP platform-politikusai elsősorban (sőt, kizárólag) azzal voltak elfoglalva, hogy megőrizzék a Status quot, azaz egyik csoportosulás se tudjon a többiek fejére nőni. Nem törődtek a párttal, a vidéki szervezetek “tatarozásával”/fejlesztésével, nem törődtek az Új Nemzedék kinevelésével (tehát a káder-utánpótlással) és nem törődtek a választóikkal sem. Időnként ránéztek a közvéleménykutatások adataira, s ha azok kedvezőek voltak, vígan folytatták a belső (és külső) mutyizásokat abban bízva, hogy a Törzsgárda, meg a “jobboldaltól” undorodó, s ezért a “kisebbik rosszra” szavazók majd betolják szeker(es)üket a hatalomba. Ez 2002-ben meg is történt igaz, ebben nagy segítséget jelentett az, hogy az SZDSZ koalícióképes párt maradt.

A 2004-es EP-választások elvesztése azonban cezúrának bizonyult. A Medgyessy-féle pénzeső ellenére az MSZP a második helyre szorult. A zúgolódó Frakció miatt ezért elébb a miniszterelnöknek köllött mennie, a mindenkivel elégedetlen párttagság miatt pedig a központi jelöltnek számító Kiss Péternek is. Az Utód (később a párt élén is) Gyurcsány Ferenc lett, akiben a “Pártblebsz” azt a személyt látta, aki képes megreformálni az egész szervezetet, azaz lecsapolni a “Pártpatríciusok” által létre hozott belterjes, bizantikus mutyi-mocsarat. Gyurcsány neki is látott a melónak, de 2005-ben még nem volt elég ereje hozzá, hogy a megüresedő köztársasági elnöki szék ügyében racionális döntést csikarjon ki a pártból. Hiába mondta, hogy a Platform-plutokraták által pajzsra emelt Szili Katalin nem csak alkalmatlan, de még a kellő számú országgyűlési szavazata sincs meg, azok csak legyintettek: “Az SZDSZ úgy is be fog állni a sorba!“. Hát nem állt be, a következmény pedig Sólyom László (később végzetesnek bizonyult) hivatalba lépése, illetve Gyurcsány további, párton belüli erősödése lett.

A 2006-os választásokat az MSZP megnyerte, ámde ez elsősorban Gyurcsány személyes kampány-teljesítményének volt köszönhető. Ez pedig arra sarkalta a nepotista Pártbürokratákat, hogy az önálló és egyre erősödő hatalmi központtá magát kinövő Pártelnököt, bármiféle módon, de amortizálják. Az Ifjú Cézár hátába döfött mérgezett tőr az Őszödi Beszéd kiszivárogtatása volt, ami azonban nem csak Gyurcsányt, de az MSZP-t is a sírba vitte, s mint később kiderült: csakis az MSZP-t! A miniszterelnök lemondásra kényszerült (utódjának kiválasztása kabaréba illő történet!), a Klikkek pedig ahelyett, hogy a kárminimalizálásra, tehát a kampányolásra fordították volna egyre fogyó energiáikat, ismét belemerültek a szokásos belharcaikba.

A 2010-es Bukás után jött Mesterházy Attila, s úgy tűnt: valamiféle változás, átalakulás indul be az elaggot és teljesítményképtelen Szocipárton belül. Az Új Elnök azonban a “Fiatalítás“, illetve a “Nemzedékváltás” címszava alatt csupán elitcserét vezényelt le, míg a “módszerek” változatlanok maradtak: Mesterházy egy csakis hozzá hű Pretoriánus Gárdát szervezett maga köré, s ezekkel tömte ki elébb a vezetőséget, később pedig (2014) a frakciót is. Ezért őt kárhoztatni igazából nem szabad, hiszen más módszereket nem is tanulhatott volna el a Horn által kinevelődni hagyott, középszerű Nagy Elődeitől azon a néhány esztendő alatt, míg a pártlajtorján felkapaszkodott a Legfelsőbb Fokig. Hogy ezzel pedig mire jutott, hát azt most már mindnyájan (de főleg ő) láthatjuk!

Az Első Pofon után (2014. április 6.) még lehetett azzal magyarázni a dolgot, hogy “erősen lejtett a pálya” (igaz) és különben is, “megőriztük a Második Legerősebb Párt pozícióját” (ez is igaz, de …!). További indok: rosszul lett összeállítva a Közös Lista, az oda második helyezettként beemelt Gyurcsány pedig többet vitt, mint hozott. Ámde azt, hogy a Maffia-kormányzással rendkívül elégedetlen, mintegy 800 ezres tábort miért nem sikerült aktivizálni, azt már nem! Mert akkor meg köllött volna indokolni, hogy miért nem volt Tényleges Kampány!

Erre két magyarázat is létezik. A Jóindulatú szerint Mesterházy arra számított, hogy a 2002-ben tapasztalt elégedetlenségi hullám hátán is beszörfölhet a Hatalomba, így elegendő csak “mutatnia” magát. A Rosszindulatú (és szerintem a valósághoz jóval közelebb álló) álláspont szerint a Fidesz-szel kötött háttéralkuk miatt hagyta lecsapatlanul azt a számtalan “magas labdát”, amit a lopásokba és mutyizgatásokba teljesen belegárgyult Orbán-párt kínált fel. Igazából szó sem volt a trafik- és föld-mutyikról. Meg sem említődött az egyébként kitűnően kommunikálható “Pakstum“, Rogán Tonyó botrányos ingatlangyarapodásának taglalását pedig az egyik elnökségi potentát személyesen állíttatta le a pártközeli “Egyenlítő blog“-on (az meg tiltakozásul be is zárt, … pont a kampány kellős közepin!)

A Második Pofon után (2014. május 25.) azonban már nem lehetett magyarázkodni. Az MSZP országosan a harmadik helyre szorult, az ellenzéken belül pedig ugyan megőrizte (alig több, mint egy nyomorult százalékkal!) a “vezető pozícióját”, de vidéken több helyütt is a DK, a fővárosban pedig még az E-PM is megelőzte. Attila persze ekkor még próbálkozott némi taktikázással (“felajánlott” lemondás az elnökségről, de ragaszkodás a frakcióvezetéshez), ám aztán kiderült, hogy a bizantikus eljárások alapján megszervezett “Ifjú Gárdája” is csupa haszonelvű emberből áll. Az első, aki hátba szúrta őt, az ilyesmiben már nagyon gyakorlott Horváth Csaba (eredetileg budapesti főpolgármester-jelölt … R.I.P.! – korábbi szövetségesét, a méltán vád alá helyezett Hagyó Miklóst is ő tagadta meg elsőként!), aztán kiderült, hogy sem az Elnökség sem pedig a Frakció kézből etetettnek hitt, konformista “politikusai” sem ragaszkodnak hozzá hogy vele együtt szálljanak a sírba. Végül a szintén bizalminak számító Kórózs Lajos üzente meg neki, hogy vagy lemond, vagy a tagság fog tömegesen átigazolni a Gyurcsány-féle DK-ba!

Most, azaz tegnap dél óta, az MSZP ott tart, ahol a Szovjetunió 1984 februárjában (lásd fentebb!). “Andropov Attila” váratlanul elhalálozott, s a Párt most nem tud megegyezni az Utód személyében. De még a bármikor “földelhető” átmeneti embert, a maguk “Csernyenkóját” (Tóbiás? Újhelyi? Valaki más?) sem találják, lévén a minimális jelentkezés teljes hiánya ezt de facto lehetetlenné teszi. Akkor most mi legyen? Hol a “Gorbacsov”?

A kitűnő elemzéseiről ismert Aczél Endre, a Galamus-on ma megjelent írásában erre meg is adja a “kvázi-anonimizált” választ: nincs más hátra, jöjjön az az ember akit “… nem lehet kiiktatni a magyar politikából, akármennyire szeretné/szerette volna is a Fidesz is, az MSZP is“! Jöjjön tehát a Pártegyesítés, de közel sem úgy, ahogyan az április hatodikán leszerepelt közös listát összeállították! Mert Május 25. bebizonyította, hogy valójában ki is volt az a bizonyos “Áprilisi Potyautas“! Mert nyilvánvaló, hogy immáron ki az erősebb, s az ehhöz való gravitálódás nem csak a szavazókra, de a korábban antigyircsanyista, hivatásos párttagokra is jellemző!

Attila ment. Jöhet Feri? Ő lesz az a “Kvázi-Gorbacsov“, aki végül mégis lecsapolva azt a bizonyos platformista-mutyista pártmocsarat, felszámolja az önnön módszereinek dugájába esztendők óta beledőlt Szociuniót, majd átviszi a Baloldalt a “Balkán tenger” túlsó, européer, tehát valóban korszerű és főleg Demokrata Kikötőjébe?

Látni fogjuk, osztán meg (remélem/attól félek) látni fogjuk!

… és ezt …

szendamondja!


Szegény Dzsoni és Árpika

Rendkívül érdekes és tanulságos telefonbeszélgetés leirata került ma délelőtt a szendamondja birtokába. A hívott fél Lázár János, a Miniszterelnökség leendő minisztere, a hívó pedig Habony Árpád, a Maffia-párt kommunikációs főguruja. A “Forrást” természetesen nem nevezhetem meg, legyen elég róla annyi: möglehetősen jól ismeri az egész díszes garnitúrát.

Lázár János kedvetlenül és kialvatlanul ül a dolgozószobájában. Reggel fél nyolc van, s nem csak odakünn, de odabent is borús a hangulat. Megcsörren a jelenleg még csak államtitkár titkos magántelefonja, melynek havi költségeit – konspiratív okokból – kénytelen a saját zsebéből fizetni.

Lázár: Szevasz Árpi! Hogyhogy most hívsz? Megegyeztünk, hogy ezen a számon csak akkor beszélünk, ha már otthon vagyok.
Habony: Szevasz Dzsoni! Hogyhogy most? Csak nem akarod azt mondani, hogy Bent vagy?!
L.: De.
H.: Ilyenkor?!
L.: A Tudodki berendelt. Ki kellett adnom egy közleményt!
H.: Olvastam, alig tíz perce. Ezért is hívtalak. Befizeted azt a bizonyos két millát? Miért?
L.: Mert rám parancsolt.
H.: A Tudodki?
L.: Ő.
H.: Akkor sem értem a dolgot. Mióta érdekli Őt már megint, hogy ki mennyit lop? Egyáltalán: mióta érdekli Őt már megint a pénz?
L.: Aszondta nekem, hogy “ez az egész ügy rossz fényt vet a kormányra és a pártra“, s hogy tegyem tisztába a dolgot azzal, hogy a zsebembe nyúlok.
H.: Ez marhaság! A Hülyéinknek azt magyarázunk be, amit akarunk! A többiek meg le vannak szarva!
L.: Én is ezt mondtam, csak nem pont így. Tudod, hogy milyen … biztos csak meg akart csicskáztatni.
H.: Ja, mint az időjárás … és egyre rosszabb! Amióta megint kétharmados, tényleg egyre inkább elhiszi, hogy az Ő seggéből süt a Nap és Ő fingja a passzátszeleket. Pedig ez az egész Cirkusz egy baromira pontosan összehangolt csapatmunka. Egyedül nem ketyegtetheti, csak velünk együtt!
L.: Na, próbáld ezt te elmagyarázni Neki! Szerintem még téged is seggbe kúrna.
H.: Az ki van zárva, kispajtás! Én mindent tudok!
L.: Gondolod, hogy én nem? Te is tudod: évek óta én dolgozom helyette, Ő meg csak ül a babérjain és fényesíti a koronáját. Közben meg megszopat néhány embert, mert Neki akkor éppen úgy tetszik. … Hát, most én kerültem a cső végére ezzel a szaros két millával. … Bazdmeg!
H.: Baszkikám, igazad van! Istent csináltunk belőle, s ez a vidéki tahó meg már el is hiszi, hogy Ő tényleg az. … Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon!
L.: Tudom, de végül is nem a mi hibánk. Hiszen kampány-szempontból ez tök’ helyes volt. A baj az, hogy a közelébe engedtük azt a sok trógert, akik személyi kultuszt csináltak köré és véresre nyalják az aranyerét. Ráadásul már a legutóbb soron következő Kezelését is kihagyta. Hiába rimánkodott Neki mindenki, nyálasra ordította a pofánkat és azt mondta: neki most kampányolnia kell, mert rajta kívül mindenki hülye meg lusta ehhez! … Mondja ezt ő, akit már évek óta semmi más nem érdekel, mint a foci, a hülye stadionjai …
H.: Aha! Azt kurva kemény volt megmagyarázni, de sikerült! … Hehehe!
L.: … meg a pöffeszkedő szopatás! És még olyanokat is, mint én, aki a belét dolgozza ki Érte, meg a Vállalkozásért! Nekem üzeni meg Brüsszelből, hogy a “Vadászat-ügyeim” … így mondta: “ügyeim”! … pökhendien, a magas lóról! … nekem! … hogy az a jóbüdös … Szóval az ügyeim után szerinte az a minimum, hogy a kétmillát bedobom a kasszába!
H.: Te Dzsoni! Még is mi a lópikulára ment el az a fejenként és éjszakánkénti negyedmilla?
L.: Biztos emlékszel, hiszen mondtam: a Vajna bemutatott nekem egy dögös macát. Nem mondom, nagyon jó bőr volt. … Szóval elvittem őt két-háromszor ide-oda. Presze a napidíja baromi magas volt … de közkasszából a fene se bánja!
H.: Ne hülyülj már! Napi negyedmisit fizettél egy kurvának?
L.: Adtam volna én többet is … közkasszából? … miért ne?! … hiszen az is a miénk! … Szóval az a helyzet, hogy az a csaj, … Te! … az nagyon tudott! Sajnos aztán le köllött mondanom róla.
H.: Miért?
L.: Endike visszavette saját használatra, én meg nem szólhattam semmit, hiszen papíron mégis csak az ő felesége. Nem? … bár mi fizetjük! … a nőcit is!
H.: És ez a vadászat? Mi a fene kerül 23 millióba egyetlen hétvége, még ha Csehországban is?!
L.: Ezt te nem értheted. Ezek a grófok, bárók meg főhercegek sok pénzbe kerülnek ám. Ráadásul ott van még ez az Oszter! Hát te! Ez annyit iszik, hogy attól egy jobbérzésű bivaly kiterülne! De nem ő! … Ráadásul még a piához is ért. A múltkor … tudod, amikor Soponyán vadászgattunk az Úri Néppel …
H.: Tudom. Megbuktál azzal is!
L.: … szóval vittem neki ötszáz palack, amerikai exportból visszamaradt Aszút. Megkóstolta, majd azonnal ki is köpte, s legalább egy órán keresztül azt ordította, hogy én szándékosan meg akartam mérgezni őt azzal a “reduktív szarral“! … A vén iszákos ugyanis egyből rájött, hogy a vinkó az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház kicsit megházasított készletéből származott!
H.: Erről jut eszembe! Te Dzsoni, ezt a cseh vadászatot nem tudtad volna valamilyen strómanon keresztül fizetni?
L.: Árpi, mondtam neked, hogy te nem érted ezeket a Főrendeket. Mielőtt elfogadnák a meghívásodat, igenis megnézetik, hogy a számla alján a te aláírásod szerepel-e. Ha nem, többet szóba se állnak veled! … Ezek ilyenek.
H.: És ez a kétmillás ügy hogyan jutott a Tudodki fülébe.
L.: Tegnap az a rohadt komcsi bíró hozott egy részítéletet, s azt valamelyik talpnyaló szemétláda rögtön besúgta a Tudodkinek. … Valószínűleg ez a geci Rogán lehetett, aki az én pozíciómra ácsingózik folyamatosan. Pedig ha tudná, hogy micsoda aranyélete van frakcióvezetőként?! … Nem neki kell egyedül működtetni ezt az egész kurva országot, meg a kupleráj kormányt is … ráadásul évek óta a Tudodki közvetlen közelében!
H.: De jó, hogy említed a Rogánt. Lenne itt egy kis elintéznivaló.
L.: Mi van már megint azzal a kis getmájerrel? Valamelyik sajtós geci talált a nevén egy újabb ingatlant?
H.: Nem, ez még a régi ügye. Tudod, amikor naponta derültek ki a vagyontárgyai, én az egyik szokásos találkozómon megállapodtam Attilával, hogy ezt sem piszkálják a kampányukban … a Tudodki paksi bizniszével egyetemben. Cserébe azért, hogy ők illendően elveszítik az összes választást, megígértem Attilának, hogy rendezzük a pártja adósságait. Ezzel most mi van?
L.: Ja! Tudom már. … Szóval ezzel az a helyzet, hogy egyelőre nem fizetünk. A Tudodki szerint Attila pozíciója megrendült, így semmi biztosíték nincs arra, hogy bent tudja tartani a pártját a NER-ben. Bizonytalanra pedig nem baszunk ki az ablakon legalább két milliárdot! Kptak így is eleget. Ez a központi álláspont, légy szíves közölni vele!
H.: De Attila most azért van bajban, mert megelőzte őt a Gábor. Az meg azért történt, mert későn kezdtünk kovácsbélázni! Ráadásul megígértük!
L.: Ezzel én is tisztában vagyok Árpi, de a központi álláspont akkor is ez. … Próbáltam ugyan elmagyarázni Neki, de tudod milyen, ha már legalább két hónapja nem adtak Neki valamilyen frissen szintetizált új gyógyszert!
H.: Tudom, ne is mondd! Egyre rosszabb a helyzet! … Na jó, később beszélünk. Szevasz!
L.: Szevasz sorstársam, szevasz!

Szegény Dzsoni és Árpika! Bizony nem egyszerű az ő életük sem.

… és ezt …

szendamondja!


MSZP: cselez a csatársor

Normális országok normális pártjaiban egy akkora bukta után, mint amit az MSZP a hétvégén elszenvedett, lecserélik az egész csapatot … edzőstül. Idehaza? A vert sereg bevonul az öltözőbe, s ott kezdik csinálni azt, amit a pályán köllött volna: a csatár cselez, a védő hárít, mindenki gáncsol és reklamál, a bukás miatti felelősséget pedig a szurkolókra kenik.

Azt írja Föld S. Péter tegnapi blogbejegyzésében, hogy óriási a káderhiány a Vezér-pártban. Szerinte a Fidesz annak ellenére nyer sorozatban, hogy lényegében egy kutyaütő focicsapatra emlékeztet: “… a kapus bármikor képes árnyékra vetődni, a védelem átjáróház, a középpálya mintha nem is lenne. A csatárok bénák, be vannak oltva góllövés ellen“. A győzelemsorozat szerinte azért szakadatlan, mert nincs ellenfél a pályán.

Tökéletesen igaz az értékelés. Az Ellenzék válogatottját esztendők óta uralja egy olyan “Klubcsapat“, melynek lassan lecserélődő, meghatározó emberei hosszú ideje gondosan ügyelnek arra, nehogy közibük keveredjen egy-egy tehetséges is. Ha még is, akkor azt elébb a “kispadra” ültetik, majd a klubon kívülre űzik. A “Szurkolóktól” származó “jegyárbevételt” pedig az egykorvolt “Aranycsapat” nosztalgiájára építik.

Az MSZP Aranycsapata az egykorvolt MSZMP reformistáiból kikerült Alapítók voltak, azaz az első, de főleg a második Németh-kormány tagjai. Ahogyan azt Aczél Endre is írja a 168ora.hu oldalán (lásd itt!), ezek az emberek olyan magas kvalitásúak voltak, hogy bármikor bármelyikükből lehetett volna állam-, kormányfő és miniszter. Ők emelték később pajzsukra Horn Gyulát, aki aztán szép lassan eltávolította valamennyiüket úgy a “pályáról”, mint a csapatból is. Az utolsó Békesi László volt, akivel Gyula 1994-ben “végzett”. Mindezzel párhuzamosan pedig kinevelte a Következő Nemzedéket. Csupa olyan klikk- és kamarilla-poltikust (Szekeres, Szili, Baja, stb.), akik – nagyon de nagyon jó indulattal – legfeljebb államtitkároknak voltak alkalmasak. Ők természetesen hasonlóan cselekedtek: miután elsüllyesztették Hornt (is), kiutálva Gyurcsányt (és “istáit“), gondosan felnevelték a maximum helyettes segédállamtitkárnak alkalmas Ifjú Generációt (Mesterházy és tsai.).

Ez az “Alpakkacsapat az, amivel a szocipárt 2010 óta áll ki minden egyes, a fideszes Kripliklub elleni mérkőzésre. Módszerükre jellemző, hogy mindig úgy csinálnak, mintha szorgalmasan edzenének, de ez mindannyiszor kimerült abban, hogy a tehetségesebb(nek vélt) játékostársakat kifúrták az együttesből, s ha azok végre klubot váltottak, gondoskodtak arról, nehogy pályára léphessenek. (A 2011-ben kiválásra kényszerített Gyurcsányt és csapatát a Fidesz-szel összejátszó “ügyes trükkel” akadályozták meg az önálló frakció megalakításában, s ez a helyzet most is!). Amikor pedig sor került az aktuális “bajnoki összecsapásra”, nem csak az Ellenfél kapuját, de még a Játékosait is gondosan kerülték.

A legutóbbi mérkőzés “első félidejében” (2014. április 6.) ezt a módszert odáig “fejlesztették” tovább, hogy a labda helyett a saját csapattársaikat rugdosták le de serényen, a narancs-mezes támadók helyett pedig a soraikba kényszerűen beengedett, piros-trikós játékosokat gáncsolták el. Az eredmény közismert: alapos vereség (magyarázat: “Az általunk bokán rúgott vendégjátékosok a vétkesek!” – lásd még: “Gyurcsányahibás“!), a Válogatott szétszéledt, s mindenki egyénileg készült a Második Fordulóra (2014. május 25.)

A “második félidő” azonban a várton kívül néhány meglepő eredményt is produkált. A “jól felépített” Vérprofi Főcsapat ugyan elhasalt a Kripliklub előtt (a “mérkőzés” lefolyását lásd fentebb!), de nagyon kikapott a Fajmagyar Irano-moszkovita Kéményseprők FC-től is. Ugyanekkor kiderült, hogy a két, korábban lesajnált “Amatőrök” közül legalább az egyik ugyanolyan jól, ha nem jobban tud focizni, mint az Alpakkacsapat. Ezek után a játékosok bevonultak az “Öltözőbe”. Közülük az egyik, aki mindenféle teljesítménye ellenére majd a “Prémium Kasszához” léphetett öt esztendőn át havonta (Szanyi), kijelentette, hogy “torz eredmény született“, s ennek okát a csapatot felelőtlenül magára hagyó Szurkolókban nevezte meg. A Csapatkapitány (Mesterházy) pedig felajánlotta maga és játékostársai (“közös megegyezéssel” történő) felmondását a Klubelnökségnek. A Vezetőség meg most vakarhatja a fejét, hogy mit tegyen? Ha elfogadja a Felmondást, nem lesz csapata, amit a következő mérkőzésre (önkormányzati választások – 2014. ősze) minimális eséllyel kiállíthatna, ha pedig nem, akkor meg az egyre félszívűbb Hűség, illetve a Megszokás alapján tőlük rendszeresen “jegyet vásárló” Drukkerek hagyják ott a csődközeli állapotban (2 mlrd. adósság!) lévő Egyesületet.

Itt tartunk most, s feledve immáron ezt a foci-hasonlatot, folytatnám tovább a posztot!

Többször leírtam már, hogy szerintem miért és hogyan korcsosult el annyira ez a magyar közélet, hogy itten már orbánviktorok lehetnek többszörösen megválasztott miniszterelnökök, semjénzsoltok miniszterelnök-helyettesek, lázárjánosok miniszterelnökségi főminiszterek, “nézsuzsikákból” miniszterek, szíjjártókból és “rauzsikákból” államtitkárok (előbbi majdan külügyminiszter is!), budaigyulákból és kerényimrékből miniszterelnöki megbízottak, rogánatalokból frakcióvezetők, papcsákokból polgármesterek és (vakkomondoros) baloghjózsikból törvényhozók. Tudom, hogy eme díszpéldányokból sokakat kifelejtettem és azt is, hogy az “ellenoldalon” is van néhány ugyanilyen selejtes, gyanús egzisztencia (pl.: a Zuglóra ráerőltetett “TóCsa“, avagy a Közös Listára rávésett Boldvai), de – ahogy ilyenkor megjegyezni szoktam – “posztot írok és nem Bibliát!“. Ez a Degeneráció tehát a Szocipártra is vonatkozik! Amit ugyan lehet tagadni akár még a Tények ellenére is, ámde akkor az illető punkt ugyanolyan elvakult Hívő, mint amit az Orbán-féle Maffia-egyház tagjainak orrára szoktunk (jogosan) húzni!

Horn Gyulának ugyan sok dolgot lehet felróni (lásd a fentebb ismertetett káder-politikáját), de azt nem, hogy ne lett volna kötelességét tudó államférfi és pártvezér. Amikor 72 százalékos országgyűlési többséget tudott kormánya mögött, mindössze kétszer élt vissza ezzel: a népszavazások megkönnyítésekor (ezzel élt vissza sorozatosan a Maffia-párt, alkotmánybírósági segédlettel! – nota bene: most próbáljon valaki ugyanezzel a “fegyverrel” élni, avagy a fidesznyikekkel kitömött AB-hoz fordulni ebben az újmagyar NER-demokráciában!), illetve az önkormányzati választások leegyszerűsítésekor! Amikor pedig lényegében a saját hibájából (az SZDSZ leamortizálásával pártjának nem volt kellően potens, parlamenti partnere!) elveszítette az 1998-as választásokat, mindenféle taktikázás és “környülállás” nélkül lemondott pártelnöki funkciójáról!

Ehhöz képest mai Epigonja, a Horn által kitenyészett Középszer által kinevelt, “nullum cum laude“, mesterházys pártvezetés egy sokkal nagyobb (ráadásul dupla!) bukta után mit csinál? Ahelyett, hogy venné a kalapját és a Horn-módszer szerint kerek-perec lemondana, elismerve ezzel azt, hogy az Őt (és “csapatát”) “megalkotó” Párt-nómenklatúrától (lásd fentebb!) eltanult és a bányászbéka segge alá “fejlesztett” hatalmi taktikázása egyszerűen megbukott, a “felajánlással” simán áttolja a felelősséget a Botka által elnökölt Választmányra. Hogy az döntse el, melyik (maradék) ujját harapja majd meg az MSZP-nek: elfogadván a “felmondást” egy három hónapig tartó, felmenő rendszerű tisztújítással “fej nélkül” hagyja a Pártot (amelyik így még koalíciós tárgyalásokat sem folytathat az önkormányzati választásokkal kapcsolatban), avagy elutasítja, s akkor pedig a maradék támogatóit is elveszíti (a pártból nyugdíjba kényszerített Lendvai Ildikó erről szóló facebook-bejegyzését lásd itt!). S ha el is fogadja, hát kénytelen tudomásul venni a “Közös Megegyezést“, miszerint Mesterházy (akinek polgári foglalkozása, tehát egyéb egzisztenciája nincs!) továbbra is maradna azon országgyűlési frakció élén, mely szinte egytől-egyig olyan “politikusokból” áll, akik az ő “szerviensei” azaz: a Szocipárt “kétfejűvé” válik!

Tartom annyira Botka Lászlót (egyelőre), hogy képes lesz megtalálni a hosszútávú érdekeket szolgáló megoldást. Ez pedig szerintem az, hogy ne keresse tovább a “veszett fejsze nyelét”, hanem próbáljon egy újat, s ráadásul még használhatót is beszerezni! Fogadja el a “Felmondást” és indítsa be a Tisztújítást! Az önkormányzati választások ugyanis mindenképpen elbukottak, s ezen csak annyit tud enyhíteni, hogy kritika nélkül beáll a DK és az E-PM mögé! Ez majd javítja a megkopott Mundért is. Közben pedig hagyja megújulni a pártvezetést, azaz azt “mesterházytlanítani” (egyes infók szerint a megyei tagság kétharmada fordult már el a “baller d’arctagnan“-tól – hogy hová, az majd kiderül szeptemberre!), valamint találni két becsületes embert a szoci-frakcióban, akik (hat havi “függetlenkedés” után) hajlandóak átülni a DK és az E-PM csoportjába (ahogy eddigi is illett volna), megtriplázva ezzel a bal(lib)oldal parlamenti jelenlétét (ahogy eddig is köllött volna!)! Ha pedig emiatt a Mesterházy-csoport hepciáskodni kezdene, legyen elég bátorsága kijelenteni: a képviselőcsoport elárulta a Baloldali, illetve a Köztársasági Eszméket, tőlük ezért a párt megvonja a névhasználat jogát, s felszólítja minden hívét, hogy a következő választásokig a DK és az E-PM képviselőit támogassa!

Véleményem szerint ez lenne a legjobb megoldás. Nem csak a Baloldal, de az Orbánlanddá lesilányított Magyarország, a Vityu-kaganátussá torzított Köztársaság valamennyi “polgára”, igen, még a Hithű Jobberek számára is! Ámde tisztában vagyok azzal, hogy jelenlegi “politikusaink” többségét nem a Felelősség, hanem a “Vályú-vonzalom” irányít!

Bár többször leírtam már, hogy “murphysta vagyok, nem optimista“, de azért hátha … esetleg … netalántán!

… és ezt …

szendamondja!


Gyurcsány a “Viktor”!

Tegnap lezajlott a magyarországi EP-választás. Elképesztően, még a vártnál (35%) is alacsonyabb részvétellel (27 %!), néhány megdőlt mítosszal és egy-egy meglepő eredménnyel. A Nagy Vesztes természetesen az MSZP, míg a Nagy Győztes a DK. Vasárnap bizony Gyurcsány volt a “Viktor”!

Az illendőség kedvéért essünk túl az eredmények ismertetésén:

ep-valasztas_eredmenyek

A táblázat adatait részletesebben kibontva:

  1. Fidesz – 1.191.163 szavazat – 12 mandátum
  2. Jobbik – 339.501 szavazat – 3 mandátum
  3. MSZP – 252.494 szavazat – 2 mandátum
  4. DK – 225.762 szavazat – 2 mandátum
  5. E-PM – 167.012 szavazat – 1 mandátum
  6. LMP – 115.957 szavazat – 1 mandátum

Kétségtelen, hogy az európai átlagnál alacsonyabb részvétel elkeserítő. Ahhoz képest, hogy egy nemrégiben készült felmérés szerint a magyarok harmada tekint pozitívumként az Európai Unióra, mégis csupán 27 százalékuk gondolta úgy, hogy neki igenis van dolga május 25.-én. Még rosszabb, hogy ezek jelentős hányada mindössze párt-elkötelezettségből volt hajlandó élni szavazati jogával, nem pedig azért, mert átérezte a voksolás jelentőségét.

Csodálkozni azonban nem köll, hiszen a Vezérpárt mindent megtett, hogy a részvétel a lehető legalacsonyabb legyen. Másrészt szinte valamennyi hírforrás esztendők óta sulykolja azt a sztereotip képet, hogy az EU (túl azon, hogy “egy pénzosztó hely”), nem egy közös elveken és értékeken alapuló Közösség, hanem száraz bürokraták gyülekezete, akik mindenbe, “például az uborka görbületébe és hasonló szamárságokba” (O.V. szíves közlése az EP-választásokat megelőző péntek “szokásos” rádióinterjújában) is beleszólnak. Ezért osztán idehaza, csak nagyon keveseknek “jön le”, hogy az Unió ezen szabályainak többségével lényegében az egyéneket, mint polgárokat és fogyasztókat védelmezi a különböző, multinacionális cégektől, s – mint ahogy a Zemútnégyévben magunk is megtapasztalhattuk … volna! – saját kormányaik önkényétől.

Aminek viszont örülni lehet, legalább is én ezt teszem, hogy az EP-mandátumok listája nem lett “monokróm”. Értem ez alatt azt, hogy nem egy masszív és az Unió szempontjából minimum “szagosnak” számító “Jobboldal” (16 fasiszta és 3 náci) “fénye” ragyog a mumifikálódott “Baloldal” (2 szoci) halványan derengő sötétségében, hanem további három pártnak is sikerült átlépnie a Küszöböt. Igaz, Lömpikééknél még nem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen mindössze szűk háromszáz “x”-szel vannak a deadline fölött, s ha a külképviseleteken leadott 6 ezerből nem szereznek meg legalább ennyit, akkor ugrott a mandátum, s azt a Fideszhez írják.

orban_konyv

A Maffiapártnál természetesen kitörő volt az öröm. Vitéz alpári Homályos elébb mindenkit szerénységre intett (n.b.: “Bástya” elvtárs, hasonló tartalmú, emblematikus kiszólása!), majd elkurjantotta magát, hogy “Győztünk! Nagyon győztünk! Mi győztünk a legjobban!“. Ezt követően rögvest ki is adta azt a pusztaputyini ukázt, hogy a Tőkéssel felcicomázott tucatemberkék Tucatjának (lásd még: “A piszkos tizenkettő“!) az a legfőbb dolga, hogy mint “előretolt helyőrség” (lásd még: “Nem Rés, hanem erős Bástya!“) “kivívni Magyarországnak a tiszteletet“! (itt olvasható!)

  • Hogy erre még is mi szükség van, amikor néhány hete még ő dicsekedett azzal: négy esztendei kormányzásának hála “Magyarország Európa legmegbecsültebb nemzetei közé emelkedett“, azt nem fejtette ki még szőrmentén sem. Minden esetre a szegény Tucatnak baromi nehéz dolga lesz. Vezérük ugyanis már annyira elmerült a saját elmebajába, hogy önmagát “Tényező“-nek tekintve, a minap simán megzsarolta a neki eleddig nagyon komoly politikai védelmet biztosító Európai Néppártot azzal, hogy bejelentette: nem hajlandó támogatni J.-C. Juncker EB-elnökké választását (lásd itt!). Az européer úriember módjára viselkedő Jelölt ugyan ezt a vezéri beszólást tegnap elegánsan lesöpörte magáról, de a Néppárt egyik legbutább politikusa, az Orbán mellett áprilisban meglehetősen gusztustalanul kampányoló Joseph Daul azonban “árulást“, illetve “a választók átverését” kiáltotta! (lásd itt!)

Hasonló hejehuja volt Náciéknál is! A Dülledtszemű a szokásosnál is tágabbra nyitott szemhéjakkal világosította fel a megjelent sajtómunkásokat: sikerült legyőzniük a Baloldalt, ami pedig ugyi azt jelenti, hogy 2018-ban “a Jobbik lesz az egyetlen párt“, mely “kormányváltó erőként” tud majd kiállni a Fidesz ellen. Az Öröm Ürömje, melynek keserű ízét Zazrivecz valószínűleg a szájában érzi az, hogy ott lebeg fölötte (és pártja fölött is) néhány Damoklész-kard. Ezeknek csupán egyike a “KáGéBéla-ügy“, amely még csak most kezdődött ugyan, de esztendőkig elhúzható, s ebben bizony a poltista Pártügyészség roppant tehetséges (lásd: a Molnár-, avagy a Hunvald-ügy!). Könnyen meglehet tehát, hogy ha a Jobbik túlságosan megerősödne (tehát a Maffia-párt nem tudja azt például belső árulók útján kilóra felvásárolni, domesztikálni – lásd: KDNP-, illetve MDF-recept!), akkor Zazrivecz két kampánygyűlés között bizony járhat a bíróságra. Ahol pedig csak a legjobb esetben lehet “tanú“. Ha túl sokat ugrál, nagyobb a valószínűsége, hogy a megszólítása ott a “Vádlott” lesz, hiszen az Orbán által “bekészített”-nek mondott további “akták”, valószínűleg a Jobbik 2004-10 közötti, finoman szólva is “homályos” finanszírozási hátterét taglalják!

  • További keserű íz a Zazrivecz-párt szájában az április hatodikához képesti nyilvánvaló “tábor-vesztés” (arányaiban bő 20-ról alig 15 százalékra!). Ennek persze a világon semmi köze a KáGéBéla-ügyhöz, hiszen Náciéknál (akárcsak Maffiáéknál) A Pártra szavazni vallásos hit kérdése. Ahhoz azonban igen, hogy a Jobbik gyakorlatilag kinőtte magát (azzal a bizonyos 20 százalékkal), s innentől csakis úgy léphet tovább, ha maga is “fidesszé válik“. Ehhöz meg polgári ruhát köll húznia a gárdista egyengúnyára (ez volt az eddigi taktika), azaz viszonylag szobatisztává nevelődnie, radikalizmusát pedig alaposan visszafogva. De akkor meg mi az ördögért szavazna rá a xenofób, cigány- és zsidógyűlölő “becsületes, keresztény-nemzeti magyar“?! Itt a vége, fuss el véle, illetlen (Orbánnak nem eléggé tetsző) viselkedés esetén pedig jöhetnek a perek!

Ha az MSZP nem lenne olyan, amilyen, ma Vonáéknál nem érne fülig a művigyor! Mert nem a Jobbik volt az, amelyik “elhódította” a második helyet, hanem a Szocik veszítették azt el! Az a Legenda, miszerint a demokratikus ellenzék pártjai közül ők rendelkeznek a legkiterjedtebb vidéki hálózattal és a legnagyobb “beágyazódottsággal”, április hatodikán megdőlt, hiszen két “vidéki” körzeten kívül (Szeged, ahol Botka tekintélye és elfogadottsága hozta a mandátumot, illetve Miskolc, ahol meg a Fidesz-Jobbik egymásnak feszülés nevető harmadikja lehetett a szoci aspiráns!) csakis a Fővárosban tudtak egyéni körzetet nyerni … azt is hogyan! A pártlistára kapott szavazataikat pedig javarészt az Összefogásnak köszönhették. Az EP-választások megyékre, városokra és fővárosi kerületekre lebontott adatai ugyanis azt bizonyítják, nem az E-PM, avagy a DK volt a Kormányváltók “potyautasa”, nem ők voltak a Közös Listán “nagylelkűen túlreprezentálva“, hanem az MSZP! Az a Szocipárt, amelyik immáron a Főváros számos kerületében is csak a “futottak még“-kategória egyik díszpéldánya, s amely ennek ellenére eleddig mindenféle főpolgármesteri ambíciókat dédelgetett, avagy hazudott önmagának. (Remélem Horváth “Ingyenes” Csabi legkésőbb ma reggel lehúzta a vécén az ellen-tarlósi kandidatúráját!).

  • Szanyi “kapitány” most mindenféle szociálpszichológiai meg társadalompolitikai indokokat hoz fel a Nagy Bukás magyarázatára (kb.: “A Zemberek nem értik …“). Teheti, hiszen listavezetőként öt esztendőre biztosítva vagyon az egzisztenciája Brüsszelben, utána meg szépen nyugdíjba vonulhat. Ámde Mesterházynak nincs hátországa (lévén polgári foglalkozás híján ebből a szempontból ő a szocik orbánviktora), csakis a saját Mame- és egyéb Lukjaival kitömött Frakció! Neki muszáj taktikáznia azzal, hogy csak felajánlotta a lemondását, s bízik benne: szombatig elegendő elnökségi tagot tud megvásárolni a hivatalban maradásához. Ha pedig még sem, hát marad neki a frakcióvezetőség, no meg a “kibekkelés”!

Nagy győzelmet aratott azonban az E-PM és valóban van minek örülniük! Sikerült a vízszint fölött tartani a szájukat, az egyetlen EP-mandátum kellő levegőhöz juttatja őket a túléléshez. Feltéve, ha a megfelelő, tehát a reálpolitikusi következtetéseket tudják levonni a május huszonötödikei “eseményekből”. Ez pedig az, hogy az E-PM egy rétegpárt, azon (fő- és nagyobb városi) liberálisok “azíliuma”, akik az SZDSZ megsemmisülésével párttalanokká váltak. Innentől fogva már csak az a dolguk, hogy ezt tudomásul véve dolgozzanak tovább, s építsék fel a “szakértők pártja” imázsát!

  • Kellően nagy lebőgés volt, hogy a véleménykutatók és az “elemzők” többsége még tegnap is temette az E-PM-et. Ehhöz képest történt ami történt, s most már ugyanezen “elemzők” a fényes jövendőről, a “tartós jelenlétről” kezdtek értekezni (persze ugyanolyan tudományos alapon, ahogy eddig!). Ez persze akár még igaz is lehet, feltéve ha van a párton belül néhány olyan, meghatározó szavú ember, aki képes összetartani ezt a nagyon is eklektikus társaságot (millások, szökött elempések, szakszervezetisek, szakpolitikusok) és tudomásul veszik azt a szerepet, melyet szavazóik rájuk osztottak. Bajnai Gordon ugyanis politikusnak túlzottan idealisztikus, hogy ne mondjam: naiv! Nyoma sincs benne a taktikázásra (pláne a machiavellizmusra) való hajlamnak (óriási pozitívum!), így ha a Tanácsadói (no meg a párttársai és ő maga is) hajlandóak elfogadni a realitásokat, az E-PM kitűnő partnere, maga Bajnai pedig elsőrangú miniszterelnöke lesz annak a szakértői kormánynak, mely az Orbán-rendszer összeomlása után meg fog alakulni! Mert hogy Összeomlás lesz, azt csak a leghülyébbek nem hiszik el!

A Legnagyobb Győztes azonban a DK! Az, amit műveltek, pontosabban az, amit Gyurcsány Ferenc “csinált”, hogy “kampányilag” tényleg és valóban “felszántotta” az országot, kimagasló volt. Ez a párt volt az egyetlen, amelyik következetesen kitartott amellett, hogy semmiféle módon meg nem alkuszik a Klerikál-fasisztákkal (bár ők is letették az Esküt a Tákolmányra – még ha “kiegészítésekkel” is!), valamint nem áll szóba a Neonácikkal. És míg az E-PM általában tévéstúdiókban, a Szocik pedig a nagyhatalmú Megyei Elnökök által kibérelt éttermek mélyén (usque egy órás “lakossági fórum” után) kampányoltak, a gyurcsanyisták hajlandóak voltak akármelyik település bármelyik utcasarkára kiállni, s az időjárástól függetlenül mondani a magukét! Meg is lett az eredménye: az EP-választások adatai szerint alig több, mint egyetlen százalékkal maradtak el az ellenzék “Legnagyobb Pártja” mögött, s ez is csak azért, mert sokan megszokásból szavaztak az MSZP-re!

  • Jót kacarásztam volna az index.hu “elemző” cikkén (lásd itt!), ha abból ne bűzölgött volna ki az az “irányultság”, avagy pontosabban: a kaszthoz való tartozás. Ezen, önmagukat “liberálisok”-nak, sőt, “értelmiségiek”-nek nevező illetők horizontja a legjobb esetben is Soprontól Vecsésig, illetve Komáromtól Siófokig terjed. Esztendők óta írják már a cikkeiket arról, hogy itten kéremszépen azért “Csak a Fidesz!” (aminek kétharmadából ugyi nem lesz baj! – 2002), mivel “normális embernek nincs választási lehetősége“, és mert Ellenzék sem létezik. Az ilyen írásokhoz kötelezően hozzá biggyesztik a “gyurcsányozást“, s bár lehet, hogy személyesen nem értenek ezzel egyet, nem akarnak kilógni abból a Brancsból, amelynek tagjai egyes belvárosi kocsmákban dűtik magukba a korsónként 1.000(!) forintért mért söröket (lásd: az atlatszo.hu szatellitjeként, “Mutyimondó” címen működő hírportál adományozási felhívását! – el voltam képedve, amikor először olvastam!). Nos ez az Anonim Jóember azt találta leírni a linkelt cikkben, hogy “az egyszemélyes Gyurcsány-párt” ezzel az eredménnyel “kifutotta magát“. Túl azon, hogy ez valószínűleg nem igaz, a hírportálok esetleg kikérhetnék egyes “kül-” és nem csak a “belterjes” … khm … személyiségek véleményeit is!

Hát, fogjuk látni, amit majd lehet! Ámde egy biztos: az EP-választási eredmények alapján az orbanista Maffia-párt (valószínűleg) már csakis a vele összemutyizott Jobbikot és az MSZP-t taposhatja el. Az E-PM-et és a DK-t már nem! … Feltéve, ha Mi  sem hagyjuk!

… és ezt …

szendamondja!


Gyurcsánnyal az a baj, hogy …

Gyurcsány Ferenccel az a baj, hogy: közismerten hazug politikus; lejáratódott és megosztó személyiség; neki köszönhetjük a fideszes Kétharmadot; az Ország, a Haza és a Nép érdekében sem hajlandó lemondani személyes, hatalmi ambícióiról. … Tényleg? … Igen, “tényleg” feltéve, ha a fentebbi főneveket (“ország”, “haza”, “nép”) kellő, a tájékozódottság diktálta találékonysággal behelyettesítjük: az “Orbán Viktor“, az “Oligarchák” és a “Megélhetési Politikusok” szavakkal!

Példatörténet: Boldogult Édesanyámnak volt egy kollégája, aki nem csak zsenialitásáról és megrögzött agglegénységéről (meg annak minden “küljegyét” magán hordásáról) volt híres, hanem arról is, hogy úgy undorodott minden létező növényi eredetű tápláléktól, mint Ördög a tömjénfüsttől. Számára csupán a húsok, a tészták, az alapvető pékáruk és a csokoládé létezett, minden mást – mint gusztustalanságot – megvetett. Kitűnő példája ennek az az úgy harminc esztendővel ezelőtti eset, amikor Édesanyám, szokásos névnapi buliján Jenő is megjelent. A vendégfogadást megelőző órákban, Anyám egyik tanítványával hármasban, gőzerővel gyártottuk a feltálalandó (hideg) ételeket. A rendelkezésünkre álló alapanyagok színbéli bősége olyannyira megragadta a fantáziánkat, hogy még a legegyszerűbb szendvicsből is egyedileg dekorált, “élelmiszer-szobrászati” művet alkottunk, s amikor kitettük a nagyasztalra a tálakat megállapítottuk: ha másról talán nem is, de ezekről mindenképpen emlékezetes marad az összejövetel. … Tévedtünk.

Jenőt, tekintettel a táplálkozási szokásai és a farkasétvágya okán már-már rapcsákandrási méreteket öltött termetére, a sarokba tolt, de az ételekhez közel eső “nagymama”-fotelba ültettük. Teltek-múltak a percek, mindenki jól érezte magát, kivéve őt, aki rosszkedvűen gubbasztva a sarokban, marékszám falta a tepertős pogácsát. “Nem kér egy kis kenyeret?” – kérdezte tőle Édesanyám. “És mégis mihez egyem? A pogácsához?!” – vakkantotta az. “Nézzen körül! Ott vannak a felvágottak, vagy például itt ez a finom füstölt tarja.” – kapacitálta tovább Anyám. “Nem kell, mert azon is rajta van az az izé!” – bökött Jenő a dekorációs célból a tarjákra helyezett, pálcikákra vágott sárgarépa-darabokra. “Hát akkor azt ne vegye ki és egye csak a húst!” – javasolta Anyám a kézenfekvő megoldást. “Már nincs rá gusztusom, hiszen hozzáért a répa.” – rázta busa fejét Jenő.

Ez az eset arról jutott az eszembe, amit a T. Ellenzék egyes pártjai, de főleg azok bizonyos személyiségei művelnek még mindíg, szűk négy hónappal a minden bizonnyal Országsors-döntő Választások előtt (aki vitatja ezen megállapításomat, az innentől ne is olvasson tovább!). Az, hogy bár mindenki(?) pontosan tudja(!): az Orbán-féle Diktatúrát csakis és kizárólag úgy lehet meneszteni, ha annak Valódi Oppozíciója egyetlen tömbben lép fel és nyílvánul meg, ennek ellenére továbbra is a személyes rokon- és ellenszenvek mentén “alakul” az “Összefogás”. Mindez pedig annak ellenére, hogy az ebben résztvevő személyiségek többsége egyfolytában az “Ország Érdekéről, a személyes ambícióik háttérbe szorításának szükségességéről” pofázik, közben pedig ennek ippeg és punkt az ellenkezőjét teszik! (Akinek megrögzött véleménye van az Ellenzéki Összefogás jelenlegi állapotjának tökéletességéről, az innentől ne olvasson tovább!)

Unásig ismert példa már ugyan, de mégis leírom:

  • Tavaly ősszel létre gyön a “Nagy Ellenzéki Összefogás“: megállapodik egymással az MSZP és az E14-PM, majd’ egy esztendővel azt követően, hogy Bajnai egy nyílvános rendezvényen bejelenti “ernyőnek” szánt szervezetének megalakulását, amelyre a szocik reakciója lényegében az, hogy “ernyőt adunk az ernyőnek“.
  • A megállapodás azonban felemás, lévén csak a közös, egyéni jelöltekben tudnak dűlőre jutni, a lista (s ezzel együtt annak vezetője, tehát a miniszterelnök-jelölt) kérdésében már nem. Mesterházy a pártokra vonatkozó véleménykutatás eredményeire hivatkozik, miszerint az MSZP a legerősebb ellenzéki párt, így magának követeli a listavezetést, miközben csuklás nélkül hagyja figyelmen kívül egy másik véleménykutatás adatait, amelyek szerint Bajnai a legelfogadottabb politikus, s a személyes népszerűségi listán még Gyurcsány is jobban áll!
  • Az eredmény: közös egyéni jelöltek, de külön pártlista, az Összefogásból pedig szándékközösségben kihagyják a Demokratikus Koalíciót (DK), amelynek megüzenik: jöhettek, de csak Gyurcsány nélkül! Ezen azonban nem csak a volt miniszterelnök és az ő pártja, de A NÉP is bedühödik, s tavaly október 23.-án leordítja a “szokásos szöveget” mondani akaró Mesterházyt “Összefogást!” követelve.
  • Erre a Hivatásos Ellenzék a Fidesztől eltanult karaktergyilkos ellenpropagandával válaszol: az Ellenzék 2013. október 23.-i rendezvényét kultúrálatlanul viselkedő DK-szimpatizánsok zavarták meg, nyílvánvalóan a személyes ambíciókat hajszoló pártelnökük biztatására, tehát maga Gyurcsány az Ellenzék sikerének legfőbb kerékkötője. Ezen nyilatkozatuk kiadásában még az sem zavarta őket, hogy szemtanúk beszámolói szerint (pl.: “PuPu” kolléga) a kiabálóknak csupán kisebbsége volt a DK-jelvényes!
  • Gyurcsány közben (bizonyítván hogy igenis képes annyira felfejleszteni a pártját, hogy az a népszerűség szempontjából is “koalícióképes” legyen) alaposan “beindul”, s mivel kitűnően ért a kampányoláshoz, hamarosan beéri (sőt, néhány intézetnél még meg is előzi) az E14-PM-et.
  • Erre a Hivatásos Ellenzék válasza: idén január 6.-án közleményben jelentik be az Összefogás újratárgyalását (hivatalos indok: az E14-PM párttá alakul), amelynek során már nem csak a Közös Lista, de a DK bevonása(!) is meghatározó téma!

Endlich! – mondaná a német nyelvterületen élő polgár. Mi meg Itthon, az Észak-Balkánná tett Nerabszurdisztánban pedig azt, hogy “Gratulálunk! Fel tetszettek fedezni végre a ‘melegvizet’ ?!“. Azt, hogy az Orbán-féle putyinokráciát csakis úgy lehet “ad acta” (különös tekintettel az ügyészségi aktákra!) tenni, ha abban MINDEN jószándékú mozgalom részt vesz, annak vezetői pedig valóban összefognak?! Függetlenül attól, hogy ki kit és miért utál személyesen, avagy csak pozíció-féltésből! Mert itten és most erről vagyon szó, amihez a világon semmi köze nincs Gyurcsánynak, a pártjának, avagy az az által képviselt elveknek! … Illetve, dehogyis nem! (Akinek “kialakult”, változtathatatlan véleménye van Gyurcsányról és nem hajlandó egy másik szempontból is megvizsgálni a “jelenséget”, az ne olvasson tovább!)

Mert pontosan mi is a baj Gyurcsánnyal? E kérdés megválaszolása roppant egyszerű(nek tűnik):

  1. Gyurcsány az Őshazug, aki aljas politikai és propaganda-praktikáit maga vallotta be a hírhedt “Őszödi Beszéd”-ében!
  2. Gyurcsány miniszter- és pártelnökként nem tett semmit a közismert Mutyizgatások és Közpénzlopások megfékezése érdekében!
  3. A “Békés Tüntetőkre” uszította a rendőrséget (2006. okt. 23.), utóbbiakra pedig hagyta ráuszúlni az előbbieket (2006. szept. 18. – a TV-székház felgyújtása)!
  4. Neki köszönhető a “Kétharmad“, mivel nem volt képes idejében “elhúzni a francba“!
  5. Neki lesz köszönhető Orbán újrázása, lévén túlmozgásos elmebetegként, doktrínerként és akarnokként, képtelen a háttérbe vonulni!

Hát, mit is mondjak ezekre? Azt semmiképp, hogy teljes mértékben igazak a vádak, de azt sem, hogy Fletó soha és semmiben nem hibázott. Ámde mindezek nem indokolják azt a zsigeri gyűlöletet, amit az Ellenzék, annak egyes emblematikus személyiségei és annak holdudvarába(?) tartozó(?) “független értelmiségiek” hírdetnek nap mint nap Vele szemben. (Aki nem kíváncsi egy Gyurcsány-laudációra, az innentől ne olvasson tovább!)

Ugyanis az én személyes véleményem az (és ezt még akkor is leírom, sőt, közzé is teszem, ha sok Olvasóm, Barátom és Köztársam emiatt elfordul tőlem … lelkük rajta!), hogy ebben az országban a Gyurcsány-hazugság A Legnagyobb Hazugság!

  1. Az “A Hazug“, aki egy 2006 nyarán elmondott, keresetlen szavú, káromkodásokkal is teli beszédben közli: neki már elege van az addig megszokott hazudozásokból és minden egyes, mandátumhoz/stallumhoz jutott párttársa vegye tudomásul: az a dolga, hogy a belét is kidolgozza az Országért?! Aki azt mondja anno, hogy innentől vége a szabadrablásos lébuskázásnak?! (A fideszes Pokorny pl. még 2010-ben aszonta, hogy “aki belenyúl a közkasszába, annak le lesz vágva a keze“! … És mi lett a vége? … Közkasszába belenyúlva, hónaljig … “levágva” pedig Pokorny lett!) A “Nemhazug“, az abszolajte “hiteles” pedig az, aki a.) “Én még soha nem hazudtam az embereknek!“, b.) “Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit teszek!“. … Neki is estek a Köz- és Mindenpárt-kasszán felhízott, alapvetően tehetségtelen, stallumaikat kizárólag helyezkedéssel, árulással és seggnyalással szerzett Kövér Emberek!
  2. Amikor Gyurcsány miniszer- és pártelnökként javaslatot tett a Demokráciát aláásó Ősbűn, a Pártfinanszírozási Törvény megváltoztatására, hogy ne mutyizhasson együtt a Köz Kasszájának rovására Puchpithecus Simicskasaurus-szal, ugyanezen Kövér Emberek teljes egyetértésben és szándékközösséggel nyírták ki őt, lévén Fletó volt oly’ óvatlan belenyúlni a Mindenpárti Kádereket eltartó, kilóra megvásárló, a Közkasszát már kényszerbetegeként fosztogató Oligarchák bizniszébe! … A Javaslat és a Miniszterelnök hátba szúrására kialakult Egység sokkal nagyobb volt, mint amikor “Képviselőink” (oldal-, nem- és pártfüggetlenül) egyhangúlag szavazgatták meg a maguk juttatásait esztendőről esztendőre!
  3. Ámde az Egyik (jobb?) Oldal már annyira el volt szemtelenedve, hogy 2006-ban (az “Ellenoldal” Hasonszőrűjei által kiadott Őszödi Beszédre hivatkozva) két alkalommal is puccsot kísérelt meg (előtte meg telehúgyoztatta, teleszarattatta a Kossuth teret!), s bár erre Fletónak konkrét bizonyítékai voltak, a Belső Ellenzék még sem hagyta, hogy a Köztársaság, a Jogállam és az Alkotmányosság kötelező védelme okán letartóztathassa a Felbújtót, tehát Az Embert, Aki Még Soha Nem Hazudott (holott utóbbi érezte a “bajt”, ezért ugrott fejest anno a páncélozott BMW-be, majd távozott “ismeretlen helyre”!).
  4. Abban a Bírálóknak tényleg igazuk van, hogy Gyurcsány “nem húzott el idejében a francba“. Ezt akkor köllött volna megtennie, amikor a Pártfinanszírozási Törvény átírására vonatkozó javaslatát (is) Az Egymást Látszólag Utálók hátba szúrták. Mert ugyanis innentől kezdve már nyílvánvaló volt: Ferenc semmit nem tehet, akármilyen jó “szabó” is, kizárólag “hozott anyagból” dolgozhat, s ami utána következett, az nem más, mint amikor a Falanszterben Michelangeloval széklábakat faragtatnak. Ámde a Kétharmad egyáltalán nem az Ő bűne! Hanem a Mindent Megígérők és a Csodában Reménykedőké, no meg azoké, akik ezt még csak leleplezni, ráébreszteni sem voltak hajlandóak!
  5. Ha Orbán újrázhat, az nem Gyurcsány bűne lesz, hanem a T. Ellenzék “meghatározó politikusaié, meg a T. Társadalom hülyeségéé! Az utóbbiaké az, hogy tényleg elhiszik a Rezsicsökkentés tohuvabohuját és elgusztálgatják azokat a Látszatberuházásokat (pl: csatornázás és iható víz ugyan nincs, de gyönyörűen ki van térkövezve a Főtér szökőkútja körül minden – amit közmunkások sepregetnek!). Teszik pedig mindezt majd azért (mármint az utóbbiak), mert az Előbbiek egyszerűen képtelenek (? nem akarnak?!) magyarul, közérthetően fogalmazni, azaz amikor a Szeretett Vezető meg a Slapajai hazudozni kezdenek … orcátlanul! … akkó’ meg a válasz: “Há’ az a helyzet, hogy ez nem igaz, mer’ azazigaz hogy” … ahelyett, hogy aszondanák: “Elméntek ti a Jóbüdösbe, rohadt hazug banda!“. … Gyurcsány például ebből a szempontból kifejezett Őstehetség, hiszen nem csak az Oligarchák viselt dolgairól tud keresetlen szavakkal megemlékezni, de a Főtiszteletű Kormányzó Urat is simán A Nevén (“Orbán kolléga menjen a francba!“) nevezi!

Tehát Ez lenne Gyurcsány Bűne? Igen! Az, hogy ő már régen túllépet az eufemizmusokon, az oligarchát “oligarchának”, a Csúti Chaveztaz ország öt leggazdagabb … ha nem A Leggazdagabb emberé“-nek, a krumplilevest pedig “krumplilevesnek” nevezi. Ezért osztán sokan meg vagyonnak sértődve rá.

A tiszteletre méltó Ertsey Katalin például simán leírja, miért nem indul a következő választásokon. Hogy nem akar a Vakkomondorosok meg a Kisanyámozók, meg a Budaipapcsákok (akik szerinte 2014-től még nagyobb többségben lesznek) Üléstermében hallgatni a tirádákat, meg a seggnyalásokat. Ámde mi erre az ő megoldása? A távolmaradás, meg a sehová nem csatlakozás, főleg nem az E14-hez, mert akkor ő “egy platformra kerülne” Gyurcsánnyal! … Hát, gratulálok a problémamegoldó-képességéhez, Képviselő Asszony! … És nem csak az Önéhez!

Jenő végül mégis jóllakott. Édesanyám ugyanis azzal vágta ketté a Termetes Ember gordiuszi csomóját, hogy kirobogott a konyhába és a maradékokból összeállított neki egy Egyéni Hústálat, amely garantáltan zöldségmentes volt. … Mindenki jól mulatott. … Jenőn is! … Ő is.

Ezen az áprilisi, “Magyarország-party”-n ki és hogyan fog mulatni? Kik lesznek majd a “Jenők”, akik inkább éheznek, de nem vennék a szájukba a “szennyezett” (tehát “gyurcsányos”) ételt, helyette ennék (és etetnék velünk is) a már ismert és garantáltan romlott Orbán-ragut? Ki lesz, kik lesznek azok, akik majd kiszaladnak a “konyhába” és ripsz-ropsz összeütnek egy speciális igénynek “elfogadható menüt”?

Édesanyám majd kilenc esztendővel ezelőtt, 2005. március-április fordulóján halt meg! … A Problémát Nélküle, de Szerinte köllene megoldanunk!

… és ezt …

szendamondja!


Abba kéne hagyni már!

Ez az ország pesszimista és mazochista. Felvidítja, ha elbúsonghat saját (egyébként hősiessé “csinált”) múltján, s nyomban lelombozódik, ha esélyt kap a felemelkedésre (amit aztán vagy rögtön kihagy, vagy néhány esztendő alatt elpackázza!). … Most egy nemszeretem téma következik.

Minálunk – ahogyan a nóta is mondja – Soha sincs jó idő, mindig esik az eső!“. Aki megpróbálja ennek ellenkezőjét állítani, azt rögvest lehurrogják, lehülyézik pláne, ha még azt is hozzá merészeli tenni: ezt az “időjárást” bizony kizárólag mi csináljuk önmagunknak.

A “hivatásos meteorológusok”, azaz az “élvonal” újságírói, politológusai és bloggerei ezért igyekeznek mindenkoron olyan “előrejelzéseket” közzé tenni, amelyek a realitások helyett, az ippeg aktuális hangulatnak felelnek meg. Ebbe simán belefér az is, hogy ha mondjuk egy közvéleménykutatás alapján a Néplélek barométerének mutatója az egyik végletből a másikba látszik átaraszolni, akkor csuklás nélkül leírnak olyanokat is, melyek gyakran homlokegyenest ellenkeznek a talán csak pár nappal korábban is “nagyon komolyan” képviselt véleményeikkel.

Teszik mindezt azért, hogy mindenkoron a figyelem középpontjában maradhassanak, hogy ne csak megőrizzék, de fokozzák is az olvasottságot, a publicitást, a népszerűséget, a blogoldal “sidebar“-jára büszkén kitett napi/heti/havi látogatószámot, az egyes posztokra érkezett kommentek mennyiségét. Közben pedig nem is törődnek azzal, hogy ha valaki veszi magának a fáradságot és a saját oldaluk keresőjébe beüt egy témát, a kapott találatokat elolvasva, s azok tartalmát összevetve bizony érdekes következtetésekre juthat mondjuk a “szilárdan képviselt alapálláspont” és az “inga” közötti párhuzamot illetően. Az, hogy ez az analízis gyakorlatilag soha nem következik be véleményem szerint annak köszönhető, hogy mivel a hétköznapi “posztfogyasztó” pontosan azt kapja a bloggertől/szerzőtől, amit a saját, ingadozó közéleti pszichéje elvár tőle (Kereslet és Kínálat egymásra találása?!), önmagunkban meg ugye nem szokás hibát keresni, hát az esetek többségében boldogan dől hátra mondván: “Na ugye, hogy igazam van, hiszen ‘…’ is ugyanezt írta!” (Az aktuális blogger, illetve szerző neve a kipontozott helyre beillesztendő!)

Nem akarok sem “pálcát törni”, sem pedig személyeskedni. Ezért osztán most nem is fogok konkrét oldalakat megnevezve összehasonlító példákat felhozni, mindössze annyit kívánok megjegyezni: a blogger/szerző is csak emberből van, ugyanazon társadalmi és napi pszichés behatásoknak van kitéve, mint olvasói, s legalább annyira hiú is. Így nem várható el egyiktől sem, hogy “félszemű” legyen a “vakok” között, hogy ő mindenkoron sokkal jobban lássa úgy a Napi Események mögött meghúzódó Érdekeket és Folyamatokat, mint azt a Legvalószínűbb Ösvényt, mely a Jövőbe vezet. Ezt jó lenne tudomásul vennie minden blogolvasónak, de legfőképpen minden bloggernek/szerzőnek is! Utóbbiak közül különösen azoknak, akik esztendők kitartó posztolásaival sikeresen beverekedték magukat a “véleményformálók” táborába, akiknek írásait a mértékadóknak tekinthető hírportálok rendszeresen idézik, avagy jelentetik meg saját oldalaikon! Nekik ugyanis – ha tetszik, ha nem, ha vállalják, ha nem – immáron felelősségük van!

Az elmúlt néhány hét vezető témája az MSZP és az E-PM közötti, a jövő évi választásokra vonatkozó egyeztetések voltak. Mivel ez sajnálatos módon időben egybe esett a “Goldenblog“-szavazással, “piacvezető kollégáim” olyan poszt-tüzijátékot rendeztek, melyre csak ritkán akadt példa, de arra már sok is, ahogyan azt csinálták! Ezeket próbálom most az alábbiakban “ömlesztve”, titkolni nem is szándékozott gúnyossággal összefoglalni (elnézést az olykor “triviális” kifejezésekért!):

  • Megkezdődnek a tárgyalások: “Csak most?! Eddig mégis mit csináltatok Baszkikáim?! Nyakatokon már a Kampány meg a Választás is és ti még csak itt tartatok? Már régen ki köllött volna osztani az egyéni kerületeket, meg a Közös Lista helyeit, amelyeken ha meglátok akár egyetlen szocit/bajnaistát is, hát akkor fogok én/mi rászavazni, ha Viktor lebontatja a Felcsúti Emlékművet. Vegyétek tudomásul, itt nincsen helye az egyéni érdeknek és ízlésnek, csakis a Haza, a Demokrácia és a Köztársaság számít, meg az, hogy én/mi hányni tudunk a szociktól/bajnaistáktól, a paktálásból hál’ Istennek méltatlanul kihagyott Gyurcsányról nem is beszélve. Aki ennek keresztbe mer tenni, az egy fideszbérenc, aki Vityu kán alá ácsolja a trónemelvényt! Egyébként sincs semmi értelme az egésznek, mert a nép hülye, bekajálta a Rezsicsökkentést, az egész választási rendszer egy tömény csalás és aki ennek ellenére elindul, az csak a Maffiakormány kivédhetetlen győzelmét fogja legitimálni! … Viktor berendezkedhet legalább két évtizedre!
  • Elakadnak a tárgyalások a miniszterelnök-jelölt személye miatt:Hát ezeknek vagy elment az eszük, vagy nem is akarnak nyerni, tehát Viktorbérencek! A Közös Érdeket félre dobni azért, mert nem tudnak kiegyezni a Húsosfazék hozzáférhetőségének ügyében? Hát mijafaszt akar ez a Mesterházy/Bajnai? Ő akar miniszterelnök-jelölt lenni, amikor az egész pártja csupa elaggot mutyista apparatcsikból/vérhülye, sterilszagú, exeszdéeszes liberósból áll? Micsoda fantasztikusan okos/hülye ötlet ez az előválasztásos/közvéleménykutatásos miniszterelnök-kiválasztás! Mégis kijafaszeza Mesterházy/Bajnai? Pártpénztárnokok/doktríner közgazdászok jólfésült kirakati babái. … Na ebből sem lesz semmi! Viktor berendezkedhet még húsz évre!
  • Bajnai és Mesterházy átvágják a “Gordiuszi csomót”:Ez egyszerűen nem igaz! Hát ezek tényleg nem értik, hogy Közös Lista és Miniszterelnök-jelölt nélkül nem lehet legyőzni Viktort?! A tömbösödött Maffiajobboldal ellen csatára kiállni úgy, hogy nincs Egységes Hadsereg és Egyetlen Vezér, amelyből egyébként itten már mindenkinek kurvára elege van?! Oké, hogy az egyénikben nem állítanak egymással szemben jelölteket. Így könnyebb lesz összeboronálni az ellenzéki szavazatokat … kivéve az enyémet/miénket, mert én/mi osztán nem fogunk beikszelni egy szoci/bajnaista jelöltre az tuti, mert nekünk egyetlen szoci/bajnaista aspiráns köll! Meg persze a Közös Lista is (amitől én/mi osztán csak hányni tudok/tudunk!), hiszen így a Vidéki Szavazó – aki egyébként nem én/mi vagyok/vagyunk és ki nem állhatom/juk Mesterházyt/Bajnait – nem fogja “eltéveszteni/elpazarolni” az antiviktoriánus voksát! Mert a Zemberek ám nem hüjjék! Pontosan tudják, hogy a Közös Lista egy közös felelősségvállalás Vityka kirúgása céljából, illetve egy nagy átbaszás annak érdekében, hogy lejárt szavatosságú szocista/bajnaista politikusok egymás hegyin-hátán kapaszkodjanak vissza a Hatalomba, különösen ha abban ott van/nincs ott a Gyurcsány! … Ebből sem lesz semmi! Viktor berendezkedhet legalább húsz esztendőre!

Bocsánat a fenti kakofóniáért, de Isten látja lelkemet: én tényleg csupán összefoglaltam és ömlesztve közöltem azon “piacvezető” blogger-véleményeket, melyek a fentebbi témákban alig pár nap alatt megszülettek és webnyilvánosságra kerültek. Vannak persze (a sok dühítő mellett) üdítő kivételek is, mint pl. Greenbrain kolléga, aki ugyan ritkán ír, de akkor megalapozottan, s nyilvánvalóan magasról szarja le a látogatottsági statisztikáját (alig olvassa őt valaki, pedig megérné még akkor is, ha olykor nem értünk vele egyet!). A többség azonban sajna tényleg nem néz mást, mint azt a bizonyos publicitás-mutatót, s ha a kedden írt posztja nem talált kellő mennyiségű lájkolóra, hát csütörtökre ír egy ellenkezőt, amely ha tetszik a többségnek, hát a keddi dolog az amnézia kukájába kerül.

Én már régóta letettem arról, hogy bloggereket kommenteljek, ezért osztán itt és most, “hazai terepen” tennék fel néhány, talán jogos kérdést!

  1. Valóban olyan nagy baj, hogy nincsen Közös Lista? Aki ezt állítja, az tényleg nem figyelt oda sem a saját, korábban is leírt szövegeire, sem pedig akkor, amikor az össze-vissza testre szabdalt orbanista választási törvényt az olyan hozzáértő szakemberek, mint pl. Tóth Zoltán “tanították”! Tóth számos írásában kifejtette már, hogy a jelenlegi szabályrendszerben ugyan valóban hasznos lenne az ellenzék tömbösödése az országos listán is, de a választásokat elsősorban az egyéni körzetekben (106) lehet megnyerni. Ezekben ugyanis az viszi majd el a pálmát, aki a leadott szavazatok jelöltenkénti számításának “matematikai győztese“, azaz öt induló esetében akár a voksok 20 százaléka+1 “iksz”. Ráadásul jövőre a korábbi szisztémával ellentétben (melyben az egyéni körzetekben leadott, de mandátumot nem eredményező szavazatok kerültek fel az országos listára) a győztest indító pártlajstrom is “kompenzációt” kap, tehát a vesztest/veszteseket támogatók voksai gyakorlatilag “nullaszor“, a győzteséi pedig legalább kétszer számítanak! Ennek fényében tehát az MSZP-EPM-megállapodás szerintem kielégíti a győzelemhez szükséges legalapvetőbb követelményeket, s A Cél, tehát a Maffiadiktatúra elzavarása, illetve a Jog és az Általános Társadalmi Érdek, tehát a Köztársaság Uralmának (vissza-?, helyre-? … nem!) a törvényhozói és kormányzati tevékenység középpontjába állítása végre esélyt kaphat.
  2. Amikor mi kaszárnya-stílusú, ótvarosan vezérelvű, nyílt antidemokratizmusnak tituláltuk a Führer azon szövegét, miszerint “Egy a tábor, egy a zászló!“, akkor ippeg pont mi lennénk azok, akik ezen jogos minősítés alól most (csakis egyszer?) felmentést adnánk önmagunknak? Ráadásul úgy, hogy közben azt szajkózzuk: Orbánbérenc minden olyan ellenzéki politikus, aki A Cél érdekében nem képes lemondani saját és pártja érdekeiről, ámde mi meg Demokraták és Köztársaság-pártiak vagyunk, ha kijelentjük: “X”, vagy “Y” párt “V”, avagy “Z” személyiségének neve láttán nem vagyunk hajlandóak a szavazatunkat adni rá?! Annak a bizonyos “X”, avagy “Y” párt “V”, avagy “Z” politikusának ugyanerre nincs joga? Csakis Nekünk? Akik kijelentjük, hogy nekünk nem Orbán/Maffia-váltás, hanem Valódi és Igazi Rendszerváltás kell? Igaz, valóban erre lenne szükségünk! Arra, hogy ne az Orbánhoz vezető Régi Módszerekbe beleszokott Mutyisták vehessék át itten ismét a hatalmat egy belberki alkudozás, egy rossz szájízzel kiszenvedett Közös Miniszterelnök-jelölttel az élen. A különálló országos listák ippeg pont erre adják meg a lehetőséget: az ízlés szerinti, tehát plurális választás esélyét. Azt, hogy mi dönthessük el: Mesterházy legyen(lehessen) a miniszterelnök, s vele a sokak által megkérdőjelezett (mások által pedig “kipróbáltan megnyugtatónak” tekintett) MSZP-szemlélet jusson érvényre a posztorbáni korszakban, avagy Bajnai, aki és akinek csapata vélhetőleg még nincs annyira “bedrótozva” azon oligarchákhoz, akik számára rossz üzletnek bizonyult Orbán korabeli hatalomra emelése. Így nyílik lehetőségünk arra, hogy legalább a listás szavazatainkat ne “orrbefogva” adjuk le.
  3. Ámde köll-e az egyéni körzetekben “gázálarcban” szavaznunk? Sokak szerint igen, hiszen azok, akik az MSZP-ben látják a Megváltás Lehetőségét, s szentül hiszik, hogy az E-PM tulajdonképpen a “reinkarnálódott SZDSZ“, nem szívesen fogják tudomásul venni a “(li)bajnaista” jelölt adta egyetlen lehetőséget. Ugyanez a helyzet a “másik oldalon” is: a belső párterővonalak mentén “orbitáló”, orbitálisan lejáratódott MSZP-s jelöltekre csupán a legteljesebb gyomorforgással tudnának “ikszelni”. … Ha tudnának, mert pl. Fabius kollégának már a gondolatától is hideg verejtéke támad, hogy lakóhelyén arra az emeszpés Tóth Csabára köllene adnia a voksát, aki “tagbeléptetési botrányok” sorozataival ágálta be magát a párt vezetőségébe, mai napig is ő az MSZP egyik “valakije”, s már nem egyszer paktált le a “tisztességes polgár” ethoszától fényévekre járó, fideszes zugügyvéddel, Papcsák Ferenccel. Ő joggal kurvaanyázik annak hallatán, hogy Zugló az osztogatás során emeszpés körzet lett, s így tisztességes antiorbanistának nincs más választása, mint bele lépni az egyébként valóban undorító szagokat magából kipárolgó TóCsába. Ámde olyanokat írni, hogy “akkor-inkább-otthon-maradok“! Mi van, ha ezt sokan követendő magatartásnak fogják fel, tényleg otthon maradnak, … Zuglóban meg a Papcsák, az Országban meg az Orbán? … Akkor majd Fabius kolléga ír egy posztot, hogy “Basszátokmeg, ilyen hülyék vagytok tik!“? … Nem akarok tanácsokat osztogatni (ugyan kijafasz az a “szendam”?), de én valami olyasmit írnék, hogy “Rendben van Szocik! Ha ekkora faszok vagytok, hogy a TóCsánál jobbat nem is akartatok találni, akkor ugyan megszavazom, de ‘shame on you’ és amint helyre álltak a normális viszonyok, úgy foglak/fogunk picsán rúgni titeket, hogy a Holdig repültök!” … Talán hat. Talán ha sokan írnak ilyesmiket a “szocik”-nak, akkor esetleg összeszedik magukat, meg a portájukról a szemetet. Akkor talán még helyben sem köll majd orrbefogva szavazni.

Mert itten sajna arról van szó, hogy mostan a “Normális Körülmények” helyreállítására köll pazarolnunk a szavazatainkat. Nem pediglen arra, hogy szerintünk melyik párt/politikus a legmegfelelőbb számunkra abból a szempontból, hogy a további fejlődést és felemelkedést melyikük látszik jobban szolgálni (ilyesmivel csak a “Haldokló Nyugat félrekezelt válságába és jólétébe belegárgyult” polgárainak van idejük bíbelődni!). Mert itten most a Degenerációt köll valahogyan megállítanunk, “Magyarország-bolygót” kéne kibillentenünk a retrográd pályáról ahhoz, hogy talán Gyermekeink (amikor már maguk is szülők lesznek) normális viszonyok között élhessenek!

Abba kéne hagyni már ezt az állandó “észosztást”, a pillanatnyi hangulatot kiszolgálni akaró, csakis a publicitást szem előtt tartó skribálgatást, s ha már az Isten tehetséget és lehetőséget adott, szolgálni a Közt! … Nekünk már “annyi”. A kölkeinknek még nem! … Ha csak szét nem írjuk, el nem baszarintjuk (pl. ezzel) az Ő Jövőjüket is!

… és ezt …

szendamondja!