Boldog Új Esztendőt! – Ahogy szoktuk …

Azt ígérte Édesanyám fényes szép napokat érek, sej de olyan a világ mindig szomorúbbat élek.” – énekelte Bródy János, az István a király Regöse. Milyen igaza volt! Ebben az országban minden olyan kezdeményezés szakmányban megbukik, ami az általános, tehát a társadalmi érdekeket szolgálná. … Az érintettek aktív/passzív közreműködésével!

Azt olvasom a mai Népszava online oldalán, hogy vasárnaptól gyakorlatilag megszűnt az a mozgalom, mely a Facebookon önmagát az “1001 orvos a hálapénz ellen” nevezte meg. Az egész még Karácsony előtt indult el, célja pedig az volt, hogy a megfelelő egészségügyi ellátás anyagi és tárgyi feltételeinek biztosításában érdekeltek valamennyiét bevonva, a “tömeg erejével” kényszerítsék ki a túladóztató, mindent maga alá gyűrni igyekvő Orbállamtól azt, ami a saját törvényei szerint is a legalapvetőbb feladata.

Azt tehát, amit ez az országvezetésre és közigazgatásra (megalakulása óta!) teljesen alkalmatlan adminisztráció esztendők óta az Ellátottak és az Ellátók nyakába sóz. Az előbbi (ki nem mondott) “kötelessége”, hogy önforrásból gondoskodjék a saját maga egészségügyi ellátásának anyagi (“hálapénz”, amely a törvény szerint “legális”, ha azt az intézmény vezetője engedélyezi … de egyébként meg pfuj!) és eszközi (gyógyszer, kötszer, ágynemű, ruházat) feltételeiről. Az utóbbi pedig annak ellenére is lássa el az orvosi esküjének megfelelő feladatait, hogy közben a “Munkáltatójától” ehhöz szinte semmit nem kap. (A Gumicsizmás Budamucsai Arisztokrácia szerint: “Oldd meg Bazkikám! Hisz’ azér’ vagy a mi kegyelmünkből orvos!“)

Hasonló mozgalmak már korábban is elindultak ebben a hazánknak hazudozott Abszurdisztánban. Például az úgynevezett Netadó okán, avagy a tönkretételre kijelölt felső- és közoktatás érdekében. Ezekből csupán egyetlen volt eredményes. Nevezetesen a legelőbbi, ugyanis az extra-sarcot és a netkorlátozást még azon Ifjoncok sem voltak hajlandóak elviselni, akik egyébként a Maffia-, illetőleg a Náci Párthoz húznak (“genetikusan”, avagy csak a szar egyetemeinken, többségükben Nullakarcsi oktatóiktól kapott “képzésük” okán? – döntse ezt majd el a posztorbáni elemző/kárfelmérő “műhelyek” valamelyike!)
Ezek egyike volt az alap- és középfokú oktatást teljesen ellehetetlenítő állami intézmény, a KLIK létrehozása. Valamint a tankötelezettség 18-ról 16 éves korra való leszállítása.
A minimális józan ész, illetve a gyerekeinkkel (tehát A Jövendővel) és úgy általában a társadalommal/ “A Nemzettel” kapcsolatos, alapfokú felelősségérzet alapján ezen intézkedés hatalmas tiltakozást köllött vóna kiváltania. Ámde mi is lett? Lényegében a Nagybüdös Semmi! Az általános iskolákból “nulla” minőségben “kapott”, zömmel roma, kisebb részt lecsúszott “magyar” családokból a szakközépiskolákba és szakképzőkbe “érkező”, motiválatlan és “törvényileg megfegyelmezhetetlen” tanulók korai kirúghatóságát örömmel üdvözölték az ott tanító “Tanarak”. Azok, akik maguk is alulképzettek, motiválatlanok  és (szerintük) eszköztelenek voltak (sem ők, sem pedig az intézményeik nem kaptak megfelelő fejlesztőpedagógusi, illetve iskolapszichológusi támogatást!). Mindez ugyan tényleg Az Állam hibája volt, de semmiképpen Azemútnyócévé, bár utóbbi valóban feltételezte a pedagógusokról, hogy még a szar fizetés ellenére is van bennünk annyi szakmai elkötelezettség, hogy kihasználják a felkínált Lehetőségeket. Azokat, amelyekkel önállóan és a saját tehetségükkel oktathatták volna a reájuk bízott ifjoncokat.

Ámde a Lustaság/Szervilitás nagyon nagy úr! “Egyetemeinken” alulképzett és motiválatlan “tanaraink” többsége számára ez a nemzetinek, de főleg közoktatásinak hazudott, az általános elbutítást és szolgasorba döntést eredményező törvény csak akkor jelentett “kényelmetlenséget”, amikor már a saját (tisztelet a kivételnek!) alacsony színvonalú “pedagógiájukhoz” sem kapták meg az alapfokú eszközöket sem. Bedöglik a számítógép, lerohad a projektor? Semmi baj, de legalább az “antiszociális” (annak vélt…?…!) tanulót úgy lehet kirúgni 16 esztendős korától az “intézményből”, hogy a lába se érje a földet és … és nem köll “fölösleges csevejbe” bonyolódni az illetékes Jegyzői Hivatallal. A korabeli adminisztratív feladatok “kiváltását” bőven megéri az, hogy a “tanaraknak” köll megvenniük a saját munkájuk ellátásához szükséges eszközöket is … a saját pénzükből, amit időnként (? … a lópikulát: általában!) a Nagyközpont ki sem fizet ki. … Hasonlatosan a bérükhöz!

Volt két pedagógus-szakszervezet. Az egyik a “hagyományos”, tehát a PSZ, amely Gallóné “vezetésével” (a Maffiapárt szerint) “gyönyörűen kiszolgálta” azt a bizonyos szoclib Zemútnyócév mindent tönkre tevő oktatáspolitikáját. Ezzel szemben van viszont a Pokorny nertárs által is alapított, később Kerpen Gábor elnökölte PDSZ, amely ebben a bizonyos zemútnyócévben, mint ellenzéki, híven kiállt a “szoclib oktatáspolitika magyarbálintos/’pisás’ rombolásával szemben”.

Most megint van kettő. Az egyik látszólagosan ellenzi, de híven kiáll a Zemútötév mindent lerohasztó oktatáspolitikája mellett. Azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy semmiféle pedagógusi összefogás, közös érdekkikényszerítés ne legyen. Ezen látszategyeztetéseket, áldemonstrációkat és -sztrájkbizottságokat szervező “érdekképviselet” elnöke nem más, mint a korábban “szocinak” elkönyvelt Gallóné. A valódi ellenállást pedig továbbra is a PDSZ képviseli. Igaz, ennek már nem az államtitkárrá kinevezett kerpengábor az elnöke, hanem Mendrei László. … Ami maradt a két szervezetből: Gallóné továbbra is kormány/hatalompárti, a PDSZ pedig ellenzéki. A következmény pedig az, hogy az előbbi nem tesz semmit, s ehhöz meg van a “tanarak” (ebben aktív) többségének támogatása, a másik meg tenne, de ebben csak a “tanarak” (ebben inaktív/passzív) többségének rokonszenvére számíthat.

Mi ennek a következménye? Hát az, amit tanulóként/szülőként/tanárként a különböző, időnként fűtetlenség miatt bezáró “intézményekben” tapasztalhatunk két beázás és fekáliaömléses csőtörés között. Avagy az, amit a lerohasztott, primitív, koszos, fertőző kórházainkban mint (halálra ítélt) betegek/(alulfizetés miatt külföldre zavart) orvosok, ápolók élünk meg nap nap után.

Utóbbit akarta volna “orvosolni” a már említett facebook-mozgalom. Úgy, hogy összetrombitálnak legalább ezeregy dokit, akik kurvára rühellik már ezt az egész “államilag dotált” hálapénzes rendszert, osztán meg rákényszerítik a Nerisztán idiótát, amorális döntéshozót arra, hogy legalább azon kötelezettségeiket teljesítsék, amelyeket az átabotában összegereblézett törvényeikben magukra vállaltak.

A siker persze elmaradt! Ahogyan a felsőoktatás (mára elhalt) autonómiáját, a diplomához jutás egyenlő esélyeit védeni óhajtott HaHa is hamvába halt az első (de persze soha be nem tartott) kormányzati ígérvény után, úgy döglött meg ez a “doktori kezdeményezés” is. Igaz, itt már ígéret sem volt, hanem csak a szokásos, hatalmi kivárás a szokásosan rövid ideig tartó, szalmalángos “kitartásra”.

Egy rosszmájú ismerősöm anno azt állította, hogy “Ezt a Mozgalmat orvos csak két szempontból támogathatja. Az egyik, hogy már annyira ‘jól teljesít’ ez az ország, hogy már hálapénzre sem telik. A másik pedig az lehet, hogy olyanok indították el, aki egyébként sem kapnak!“.

Teljes erőmből igyekeztem ellenállni a sugalmazásának. Egészen pontosan annak, amit a feltételezése képviselt. Annak, hogy itten tényleg mindenki önként le vagyon szarva, no meg a vagyonából önként kifosztva. Az még kábé “elfogadható”, hogy a hajléktalanságot, a különböző okokból bekövetkezendő (négymilliós!) nincstelenséget annak ellenére sem tekinti ez a társadalom magára való szégyennek, hogy úgy kétmilliónyian hiszik el: “Magyarország jobban teljesít“. Még azt is elhiszem, hogy az elmúlt évtizedek tanulsága ellenére is tovább folytatott, a hatalom elvetemültségével kapcsolatos struccpolitika sokak szerint “eredményes” lesz. Ámde nem jogos a kérdés, hogy ugyan miből gondolják ezt azok, akik ezt hiszik? Azt, hogy “majd csak lesz valahogy“, azt, hogy “előbb-utóbb ez a rendszer is elmúlik“.

Oké, elhiszem! De hogyan múlik el? Minden eddigi, 2010 óta létre jött, a “Demokratikus Önkény” elleni Mozgalom  a hamvába holt. A poszt elején említett (és linkelt) Doktorbanda (saját bevallása szerint) például pontosan azon “hasalt el”, amin az én “rosszindulatú ösmérősöm” előre jelzett. Azon hogy a feudalisztikus és alulfinanszírozott, megalázóan “mianmari” körülményeket a “jattos szakmában” dolgozó dokik minden további nélkül elviselik. Mert abban bíznak: hamarosan rájuk kerül a sor! … A “dinoszauruszok kipusztulása” után. … Hja, hogy így ők lesznek az ifjú kollégákkal a melót elvégeztető, de a jattot a maguk zsebeibe tömködő “Dínók“? Az nem baj, hiszen a kipusztulásuk után őket ez mán’ nem/sem érdeklik. … Ahogyan az általuk elpusztított (de előtte alaposan kizsebelt)  betegek sorsai sem.

Jó hónapja tehát elindult egy tisztességes célokat megfogalmazó Mozgalom. Nem először. Hasonlatosan a többihez, ez is a Közérdeket szolgálta volna. De belebukott az Egyéni Érdekek naponta változó legalitásainak akadályaiba. … Törvény szerint. … Ráadásul még hagyták is. … Mer’ ezt tanulták.

Leendő orvosaink, a “rezidensek” vasárnap Boldog Új Évet kívántak. Nekünk. Közben pedig “szerencsés túlélést”. Maguknak is. Mert szerintük ők mindössze ennyivel képesek hozzá járulni ahhoz, amihöz mi még ennyivel, sőt, SEMMIVEL sem!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Orbán Viktor felébred

Még a legelvetemültebb gazemberek pszichéjében is létezik egy morálisan jobbik én. Akármilyen mélykómában, de létezik. Bizony, még ORBÁN VIKTORban is! Játszunk el most a gondolattal, hogy az ORBÁN VIKTORban évtizedek óta eltemetett Orbán Viktor egy szép napon (no nem holnap, de a nem is túl távoli jövendőben) felébred!

Mivel ez az Orbán Viktor egy alapvetően tisztességes és jószándékú ember, ráadásul tehetséges államférfi is, legelébb is megvizsgálja a pillanatyni körülményeket. Ennek során megállapítja, hogy az ORBÁN VIKTOR által felépített és totálisan uralt(nak hitt) Állam körül elfogyott a levegő. Pontosabban levegő az van, de mivel az Állam mindenféle szempontból nagyon mélyre süllyedt, akkora nyomás nehezedik rá, hogy a légzési segédizmok már nem tudják azt kipréselni belőle. Ezért osztán az egyre csak puffad és puffad, s az adott állapot szerint már csak percek választják el a szétrobbanástól.

Ez a tehetséges, tisztességes és jószándékú Orbán Viktor természetesen legelébb is megpróbálja kideríteni, hogyan “sikerült” idáig jutni. Mivel a józanésznek nincs hiányában, ölég gyorsan eljut a következtetésre, hogy mindez (pszichés) elődje, ORBÁN VIKTOR alapvetően elhibázott, mindenféle stratégiát (tehát hosszabb távú kitekintést) nélkülöző, kizárólag a pillanatnyi érdekek diktálta taktikájának folyománya, amivel egy rosszul megválasztott Célt igyekezett elérni.

ORBÁN VIKTOR ugyanis egy tekintélyelvű, általa totálisan uralt Totális Államot akart létrehozni. Csak éppen azzal nem volt tisztában, hogy az ehhöz szükséges társadalmi, politikai és gazdasági feltételek egyszerűen nem adottak. Tévedésének meg az volt az oka, hogy rossz (sőt, elmeklinikai eseteknek számító) tanácsadókkal, ideológusokkal vette körül magát. Tellér nertárs szállította neki a fasiszta államelmélet “modernizáltnak” tűnő változatát. Azt, hogy a társadalmat hivatásrendi alapon köll összefogni (akolba terelni), abban nemzeti egységet teremteni, az Állam vezetésére (no meg annak “gondoskodására”) csak azok méltóak, akik kiveszik a részüket a “munkából” (lásd: meritokrácia – “unorthodox” értelemben!). Egy jólműködő egészségügyi rendszerben minimum “bogarasnak” számító Professzor pedig feltárta előtte a (szerinte) Való Világot. Ebben a fenekedő Háttérhatalom már teljesen eluralta a Nyugatot, eliminálta az államok önállóságait, s ha ORBÁN VIKTOR nem akar mindössze egy kis helytartócska lenni a “sajátjában”, hát sürgősen nyisson Kelet felé. Ezt az elméletet erősítette a saját, többévtizedes sikertelenségeibe és elismeretlenségébe teljesen belegárgyult Matolcsy György is. Szerinte egy jólszervezett Állam igenis képes az autarchiára, hiszen nem köll mást tennie, mint mindent a maga fennhatósága alá vonni, (vissza)élve a törvényhozói hatalommal alaposan meg(agyon)adóztatni a külföldi tulajdonú vállalatokat, a monetáris (jegybanki) politikát pedig eme törekvések kiszolgálójává tenni. Csatlakozott ehhöz Hegedüs Zsuzsa “szociológus” is, aki a Nyugaton (Franciaország) szerzett tapasztalatai szerint úgy véli, mindenféle nyomort meg lehet oldani azzal, hogy ázsiai mintára bevezetik a családok (háztáji) önellátását (kiscsirke, kiskacsa, malacka, pár marék gabona, osztán mindenki kezdjen ezzel, amit tud!).

ORBÁN VIKTOR mindezek alapján neki is állt a melónak. Kiépítette a Fasiszta Államot (legalább is “jogilag”), átalakította a szociális ellátórendszert “igazságossá” (tehát nyomorgenerálóvá), államosított mindent és agyonadóztatott mindenkit. A nyomorgókról pedig kijelentette: maguk tehetnek a sorsukról, s ha akarnak valamit hát vegyék fel azt a közmunkát, ami ugyan semmiféle hozzáadott értéket nem termel, de legalább az állami költségvetés fizeti. Egyébként meg gondozzák a háztájiukat, hogy Hegedüs úrasszonynak is legyen némi “sikerélménye”, no meg elkölthető, szintén az Államtól kapott, havonta milliós tanácsadói honoráriuma (lásd ismét: meritokrácia!). Közben pedig elindította a Keleti Nyitást annak érdekében, hogy a Háttérhatalom által uralt Nyugattól függetlenítse a Rezsi/Rezsimfinanszírozást, alternatív piacokat és államkötvény-felvásárlókat keresve … mindezt a Függetlenségért és az Államadósság ellen indított Harc jegyében!

Orbán Viktor azonban megállapította, hogy ORBÁN VIKTOR súlyosan tévedett.  Tellér nertárs ugyanis elfelejtette megmondani neki, hogy a mintául vett Rendszer minimum hetven éve (látványosan, fejjel lefelé lógatva) dugába dőlt. A “bogaras” Professzor pedig azt, hogy a Kelet is globalizálódott már, üzletet kötni legszívesebben a Nyugattal szokott, ráadásul ha hajlandó is finanszírozni egy “Független Államot”, azért minden esetben kér valamit (nem is egyszer) “cserébe”, ami pedig minden esetben odáig vezet, hogy “többe kerül a leves, mint a hús”. Matolcsy Főzseni meg csak annyit nem közölt Vele, hogy az agyonadóztatás miatt le fog állni a gazdaság, amely (bizonyos földrajzi adottságok miatt is) képtelen előállítani a működéséhez szükséges nyersanyagokat … no meg a tőkét is, amit meg az agyonadóztatott, a “szemétláda külföldiek” tulajdonában álló bankok nem lesznek képesek hitelezni (ezt ugyan megpróbálta “magyarrá” konvertálni, de ez a bakrendszer is csak állami pénzből működhet, így inkább vitte, mint hozta a lóvét … lásd: Közmunka/Közbank/Közgép/KözMűszolgáltató! … hehehe!).

Hogyan lehetne kihátrálni ebből a helyzetből? – tette fel ekkor a kérdés magának Orbán Viktor. Esetleg úgy, hogy bocsánatot kérünk a Nyugatiaktól és ígéretet teszünk arra, hogy többé rosszak nem leszünk. Ámde ki hinné el ezt Ott? Ki hinné el, hogy Orbán Viktor már nem ORBÁN VIKTOR, akit az árulásairól, a hit-, szabály- és szerződés-szegéseiről ismertek meg?! Ehhöz elébb fel kéne mondani a Keleti Szövetséget, ami meg azért lehetetlen, mert ORBÁN VIKTOR olyan szerződés(eket) írt alá Legújabb Régi Barátunkkal, ami csakis neki jó! Hát akkor miért hagyja Orbán Viktort kilépni az ORBÁN VIKTOR által aláírt Szerződés(ek)ből, pláne akkor, ha az egyoldalú bontás rögvest meg nem szolgált bevételt (nála), illetve azonnali államcsődöt eredményezne … nálunk (lásd: Pakstum!)! Így nincs más hátra, mint a Kiegyezés az Ellenzékkel. Ámde ennek ORBÁN VIKTOR által Kitenyészett, “jobboldali” része máris az Állam fejére nőtt, a Megvásárolt “baloldal”  pedig csupa idiótából áll. Akárcsak a Párt szinte minden rendű és rangú korifeusa, akikből szintén ORBÁN VIKTOR csinált “valakiket” … no meg egybites, hardveresen programozott biodroidokat, akik még a saját gondolataikat is Felülről várják, … közben pedig mást sem mantráznak, hogy “Te vagy a Tökéletes, szeretett Vezérünk!”. Ultima Rációként esetleg összetrombitálhatna egy Szakértői Kormányt, csupa olyan emberből (partvonalra állított és karaktergyilkolt politikusból), akik képesek még a Nyugat bizodalmát visszaszerezni, ámde itt meg az a helyzet, hogy egyrészt ezek a személyiségek nem fogják elhinni, hogy Orbán Viktor már nem ORBÁN VIKTOR, ráadásul a Szavazóbázisnak sem lehetne elmagyarázni, hogy ORBÁN VIKTOR helyett most Orbán Viktort köllene (vak)hithűen támogatniuk!

Orbán Viktor ekkor belenézett a történelemkönyvekbe. Annak megállapítása végett, hogy mit is tettek az orbánviktorok az ORBÁNVIKTOROK által előállított helyzetben. Lapozgatott, tanakodott, s végül rájött: nincs megoldás! Orbán Viktor ugyanis nem válthatja le ORBÁN VIKTORT, nem teheti jóvá, amit Elődje művelt, nem bújhat ki az ORBÁN VIKTOR-bőrből még akkor sem, ha ő már csak Orbán Viktor.

Végjáték a Duna (duma) mentén. Hamarosan kezdődik! … Bár sose köllött volna látnunk!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A Magyar (Politikai) Maffia pontos leírása

Abszurdisztán (leánykori nevén: Magyarország) könyvpiacán megjelent egy abszolút hiánypótló tanulmány-kötet! A rendkívül jó minőségű “Galamus“-on erről egy terjedelmes recenzió jelent meg ma reggel, melyet feltétlenül szükségesnek tartok utánközölni! … Csak hogy tudjuk: kikkel és hogyan vagyunk mi itt körülvéve! (Az írás ugyan terjedelmes, de minden erre fordított perc megéri!)

Andor Mihály:

Könyv a maffiáról

Megjelent az elmúlt két évtized legfontosabb társadalomtudományi kötete. Nehéz helyzetben vagyok, mert sokat akarnék, de nem biztos, hogy bírom. Szeretnék úgy írni erről a könyvről, hogy minél több embernek kedvet csináljak az elolvasásához. Ehhez nagyjából ismertetnem kellene, hogy az ínycsiklandó tanulmányok micsoda gazdag választéka található a kötetben, de huszonegy kiváló szerző tanulmányát egy újságcikkben képtelenség ismertetni. Szeretnék a tanulmányokra reflektálni, de – a műfaj korlátai miatt – ez még nagyobb képtelenség. Szeretném bemutatni a kötet szellemes megfogalmazásait, nyelvi leleményeit – de hát ez nem helyettesíti a végigolvasását. Ilyenkor rángatja elő az ember az öszvért. Ez az öszvér olyan lesz, hogy keveredik benne a saját gondolat, a rövid ismertetés, egy kis kritika és sok idézet.

Magyar Polip

A Noran kiadónál Magyar Bálint szerkesztésében megjelent könyvről van szó, amelynek címe Magyar polip, alcíme pedig „A posztkommunista maffiaállam”. Nem Magyar Bálint az egyetlen, aki a székházpénz családi kőbányává lényegülése, a Kaya Ibrahim-ügy, valamint az első Orbán-kormány alatt tapasztalt furcsa esetek nyomán a maffia működésmódjára asszociált. Gondoljunk csak a HVG emlékezetes 1999-es címlapjára, amelyen középen ül a keresztapa Orbán Viktor, és mögötte állnak alvezérei, mindegyikükön a gengszterfilmekből ismert kalap. De Magyar Bálint az egyetlen, aki – nyilván húszéves politikusi pályafutása során szerzett ismereteit is segítségül hívva – fölfedezte, hogy a maffia működési módjának leírása adja azt a fogalmi keretet, amely a legtöbb, látszólag irracionális Fidesz-jelenséget meg tudja magyarázni. Sokkal többet, mint a Horthy-rendszerhez vagy a Kádár-rendszerhez való hasonlítgatások, vagy a kettő összegyúrásából kifaragott magyarázatok. Sokkal többet – ha nem mindent!

Magyar Bálint vérbeli politikusként fölfedezte, hogy ameddig nem találjuk meg a megfelelő szavakat, és ameddig nem tudjuk leírni az Orbán-rendszer lényegét, addig a politikai harcot sem lehet fölvenni ellene. Majd vérbeli szociológusként új fogalmakat alkotott, érzékletes és nagy magyarázó erejű leírást adott a kötet leghosszabb, bevezető tanulmányában. Jómagam, aki szociológus korából ismerem őt, nagy szerencsének tartom, hogy hosszú politikusi léte alatt nem száradt ki szociológusi vénája, és korszakos jelentőségű fölfedezéseket tett Orbán Viktor országlásáról.

Az Orbán-rendszert a klasszikus maffiától csak a helyzete különbözteti meg. Az alapvető cél – a család gyarapodása – érdekében itt is egy szervezetet hoztak létre, csak míg a klasszikusnak tekinthető maffia földalatti  bűnszervezet formáját ölti, a mi maffiánk nyilvános politikai pártét, amely, miután demokratikus választásokon megszerezte a hatalmat, a maffia szokásos műveleteit más eszközökkel hajtja végre.

MTI/Koszticsák Szilárd

A szervezet élén itt is a Keresztapa áll, csak a fogadott család nagyobb, és az egész országot behálózza. Ráadásul nem titokban, hanem nyíltan, a párttagság vagy a párthoz való feltétlen lojalitás alapján. Egyetlen bűn létezik, a hűtlenség, ezt a maffia megtorolja. Egyéb bűnöket a keresztapa megbocsát, a bűnösöket megvédi, mint a házvételével elszámolni nem tudó önkormányzati képviselőt, a városát tönkretevő és feleségét agyba-főbe verő bukott polgármestert, a trágyát lopó fogadott családtagot, a fát lopó igazi családtagot, vagy a nemzetközi körözés alatt álló cégvezetőt. A bandaszellem nagyon fontos, ettől működik megbízhatóan a maffia. A maffia minden tagjának tudnia kell, hogy tűzön-vízen át megvédik őket. Félniük is kell a Keresztapától, de bízniuk is kell benne. Minél több bűnüket simítja el, annál jobban függnek tőle, és annál erősebb lesz a bizalom. És minél több bűnt követnek el, annál jobban számíthat rájuk, mert tudják, hogy csak a Keresztapa védheti meg őket. A helyzet paradox: szervezetépítési szempontból a tagok túlkapásai úgy kellenek, mint egy falat kenyér, noha ezek csökkentik a Keresztapa népszerűségét is. Ezért időnként egy-egy tagot föl kell áldozni a közvélemény oltárán. De az ő kezét sem engedik el, legfeljebb a szolgálati helyét változtatják meg: a maffia politikai részlegéből áthelyezik a nyilvánosság elől rejtve maradó üzleti részlegébe. Mint a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen elítélt Várhegyi Attilát. Így lesz igazán erős és ütőképes a szervezet. Arról nem beszélve, hogy félni is csak egy erős szervezettől fog a nép.

A további jellegzetességeket néhány, a Magyar Bálint-tanulmányból vett idézettel érzékeltetem.

„A szervezett felvilág korrupciója nem eseti, sporadikus ’mutyi’, valamifajta alkalmi elhajlás, deviancia, hanem központilag irányított és racionálisan lebonyolított rablás, a rendszer része. A szervezett felvilág lényege ugyanis az, hogy a hatalomkoncentráció és a fogadott család vagyonosodása szorosan együtt jár, egymást szolgálja.

A maffiaállam a törvényesített rablás eszközeivel osztja újra a vagyont…. Mint Las Vegasban, amikor a maffia ajánlatot tesz egy kaszinóra… Csak nálunk aki ellenáll, annak nem a revolver csövével kell szembenéznie – ez a maffiaállamnak nem stílusa. Hullákat nem látunk az utcán, a maffiaállamban a kigyúrt pénzbehajtók helyett dolgozik a meggyúrt parlament és ügyészség.

Ahhoz, hogy a maffiaállam ajánlata egy vállalkozás átvételére visszautasíthatatlan lehessen, legalább négy fenyegető potenciállal kell rendelkeznie: (1) korlátlanul uralt jogalkotói hatalommal, (2) párthű titkosszolgálattal, ügyészséggel és rendőrséggel, (3) lojális adóhatósággal és (4) az állami megrendelések és uniós pályázatok feletti teljes kontrollal.

A Család tagjai az erőszakszervezetek egész skáláját uralják: az államiba beolvadt magánszervezetektől az illegális randalírozókig.  …a közhatalmi intézmények nem a törvényesség és a polgári jogegyenlőség őrei, hanem ellenkezőleg, a magánérdekű önkény intézményesített szervei.”

A kötet további tanulmányai árnyalják és mélyítik a Magyar Bálint által felvázolt gondolati keretet vagy egy-egy részterületen aprólékos leírását adják a maffia működésének.

Szelényi Iván nemzetközi és történeti kontextusba helyezi az Orbán-maffiát. Elemzi a posztszocialista „eredeti tőkefelhalmozást” és a magyar példában ennek egy sajátos változatát látja. Álljon itt egy megvilágító idézet ebből a tanulmányból is:

„A Fidesz másodszor viszont akkor került kormányra, amikorra a közvagyon elosztása így vagy úgy már megtörtént. Ezek után ez a kormányzat ’nem tehet mást’, mint hogy eszközökben nem válogatva megkísérli a tulajdonok újraosztását, s ennek során egy új, lojális bázis kiépítését. Ez a gyakorlat „megköveteli” az elsődleges tulajdonelosztás kriminalizálását, s egyben azt is, hogy felszámolják az igazságszolgáltatás függetlenségét, így téve a kriminalizálás engedelmes eszközévé. Az új fejlemény 2010 óta nem a korrupció mennyiségével írható le, hiszen amit korrupciónak tekintenénk, azt jórészt ’törvényesítették’, hanem a rendszerszerűségében, a tulajdonviszonyok elbizonytalanításában, a tulajdonok radikális újraosztásában keresendő. Ez a magánnyugdíjak kisajátításával kezdődött, a földbérletek és a trafikkoncessziók lojalitástesztek alapján történő kiosztásával folytatódott… Mindehhez értelemszerűen társul az igazságszolgáltatásnak – legalábbis részlegesen – a végrehajtó hatalom alá rendelése, a politikai ellenfelek elszámoltatása ’gazdasági bűntettekért’.”

Ara-Kovács Attila Európa autokratikus vezetőivel állítja párba Orbán Viktort, ennek keretében párhuzamos elemzéseket olvashatunk Berlusconiról és Orbánról, a két Kaczyńskiról és Orbánról, illetőleg Putyinról és Orbánról. Vannak hasonlóságok és vannak különbségek.

Pétervári Zsolt annak a helyzetnek a történelmi és szociológiai gyökereit írja le, amelyben kibontakozhatott az orbáni maffiaállam. Elemzéséből kiderül, hogy a társadalom mélyrétegeiben megvoltak a feltételei annak, hogy a maffia uralma alá hajtsa az országot.

Csepeli György kifejti, hogy az Orbán-rendszer leírási kísérletei az eddig használt fogalmakkal (tekintélyuralmi rendszer, nemzeti abszolutizmus, posztmodern korporatív állam, illiberális demokrácia, autokrácia) csődöt mondanak, mert nem veszik figyelembe új és lényegi ismérvét: a „család” generikus szerepét, amely a maffiák sajátja.

Fleck Zoltán jogszociológus abból indul ki, hogy a jogállam elvileg és az intézményi gyakorlatok szintjén is kizárja a maffiaszerű működést. Ezért Orbán Viktor kiiktatta a jogállami berendezkedést.

Krémer Ferenc részletesen leírja, hogyan változtatta Orbán Viktor a rendőrséget és a titkosszolgálatot a maffia engedelmes eszközévé.

A Bárándy Péter–Bihari István szerzőpáros tanulmánya némileg kilóg a kötetből, mert nem a „magyar polippal” foglalkozik, viszont alapos áttekintést ad arról, hogy az Európai Unió milyen jogalkotási kísérletekkel próbál fölülkerekedni a szervezett bűnözésen. Ehhez kapcsolódik Lattmann Tamás tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a magyarhoz hasonló maffiállammal az Európai Unió egyelőre semmit nem tud kezdeni.

Laki Mihály tanulmánya elején a nagy cégek megsarcolásával kapcsolatban egy rendkívül érdekes kérdést vet föl: „Miért fogadták el szinte ellenállás nélkül a Fidesz-állam diktálta feltételeket a magyar társadalom tekintélyes alkuerővel rendelkező csoportjai, intézményei?”(A magánbiztosítók, a külföldi többségi tulajdonban lévő nagyvállalatok és a bankok.) Kár, hogy nem válaszolt rá.

Soós Károly Attila ismerteti a magyar különadó-sarcok 2004-ben induló történetét, és rávilágít, hogy ezeket csak az alacsony mobilitású ágazatokban alkalmazzák, amelyek drága hálózatokat építettek, és ezt nem tudják könnyen, nagy vesztesség nélkül felszámolni. Ezt a tanulmányt szinte kiegészíti Major Iván írása, amely részletes leírást ad a hálózatos ágazatok kiszolgáltatottságáról és zsarolhatóságáról. Az ilyen vállalatok megsarcolása a bevétel mellett egyéb haszonnal is jár. Az egyik, hogy demonstrálja a nagyvállalat-ellenes, bankellenes, idegenellenes ideológiát, vagyis azt, hogy „megvédik a magyar embereket”. A másik, hogy az emelkedő díjak vagy a szolgáltatás romló színvonala esetén a népharag nem a sarcokat kivető kormány ellen horgad föl, hanem a szolgáltatók ellen. A következmények már nem ilyen jól átláthatók, és csak áttételeken keresztül, főleg a beruházások csökkenésében jelentkeznek, aminek aztán további sanyarú következményei vannak az ország sorsára nézve.

Csillag István tanulmányát ismertetni lehetetlen, viszont elolvasni érdemes, mert vállalat-történetéből lépésről lépésre kibontakozik, hogyan született és nőtt naggyá a Fidesz nevű politikai-gazdasági vállalkozás, amelynek fő célja a pártot uraló családok gyarapodása.

A Csillag-tanulmányt követő írásban Becker András a fideszes nagy családon belüli szűkebb család, az Orbán–Lévai házaspár és közeli fogadott családjai vagyonosodás követi nyomon. A Mészáros, a Garancsi, a Tiborcz és a Flier család, valamint Orbán Győző gyarapodása szinte csodaszámba megy.

Várhegyi Évától megtudhatjuk, hogyan törekszik Orbán Viktor arra, hogy a magyar bankszektor mind nagyobb részét a maffiaállam szolgálatába állítsa.

Juhász Pál „Történelemformáló ostobaság a magyar agrárkérdésben” című tanulmánya korszakos jelentőségű. Újszerű és mélyreható leírását adja annak, hogy a rendszerváltás óta hogyan tette tönkre a politika a valamikor jól teljesítő magyar mezőgazdaságot. Kiderül az is, hogy a törvényi úton létrehozott állandó bizonytalanság, amely akadályozza a racionális mezőgazdasági termelést, olyan zavarost teremtett, amelyben már könnyű halászni és párthűség alapján földet osztogatni.

A kötet szerzői közül talán Krémer Balázs hangolódott rá legjobban a Magyar Bálint teremtette fogalmi keretre. „A maffiaállam társadalomképe és társadalompolitikája” című tanulmányából számomra egyértelműen kiderült, hogy az Orbán-rendszer kiforgatta és a maga képére alakította a szociálpolitika eredeti értelmét. Orbán Viktor maffiaállamában a szociálpolitika a gyarapodásból kimaradt többség féken tartásáról és engedelmességre kényszerítéséről szól.

„A maffiaállam kontextusában a szociálpolitika sem az, mint ami az európai alkotmányos demokráciák és jóléti államok gyakorlatában megszokott: a szociálpolitika nem a szociális biztonság történetileg kialakult intézményrendszere, nem a megélhetési gondokkal küzdők és a társadalmi hátrányokat elszenvedők segítésének eszköztára.

A jellege szerint regulázó, megalázó szociálpolitika alapvetően a többségi társadalom  felé küld fenyegető és elrettentő üzeneteket (közmunka, hajléktalanok, rokkantnyugdíjasok). A maffiaállam a szociálpolitikájával megfélemlít, elrettent és példát statuál.”

Gábor György alapos kritikai elemzését adja a Nemzeti Hitvallásnak, Orbán egyházpolitikájának, valamint célirányos eltökéltséggel átpolitizált teológiai képtelenségeinek és blaszfemikus ötleteinek. Gondolatmenetének egyetlen elemét érzem kevésbé meggyőzőnek. Gábor György szerint Orbán esetében szó sincs cinizmusról, PR-szempontoknak való megfelelési kényszerről: a többszörösen megrendült és több jellempróbáló változáson átesett személyiség nemcsak lelki egyensúlyára vél rátalálni, hanem a megrendítő kudarcokat és ’fülkeforradalmi’ sikereket követően ekképp álmodik örök politikai perspektívát önmaga, s szűnni nem akaró hitet és eltökéltséget rajongó hívei számára. A rendkívül erős személyiségjegyekkel bíró individuum egyéni harca – lelki vezetőinek  jóvoltából – a Mindenhatónak szentelt oltáron a nemzet jövőjéért bemutatott áldozattal nyeri el magasabb értelmét és jelentőségét. Cserébe mindezért a karizmatikus vezető egyszerre öltheti magára a szakrális-papi és a világi-uralkodói szerep személyre szabott jelmezét.”

Bár a látható végeredmény szempontjából mindegy, hogy a maffia főnöke miért rohangál állandóan templomokba, jómagam sokkal földhözragadtabb szemszögből látom az egészet. Orbán Viktor jó pénzért felfogadta az erkölcsileg nem túl szilárd magyar keresztény egyházakat, hogy neveljenek neki engedelmes alattvalókat, és hajtsák őket oda a szavazóurnákhoz. Erre neki se ideje, se apparátusa, se hozzáértése, megvette hát a piacon. Nem véletlen, hogy a „nemzetnevelés” másik területét, a közoktatást is az ő kezükre adta, ne kelljen már ezzel is neki bajlódnia. Ebből messziről is inkább a cinizmus bűzlik, mint a lelki egyensúlyra való rátalálás.

Bozóki András a központilag irányított elit- és kultúracsere leírásával gazdagítja a kötetet.

Vásárhelyi Mária írásából képet kaphatunk arról, hogyan ütött a Fidesz két legyet egy csapásra: a médiát „agy- és pénzmosodává, a pártpropaganda és a közpénzek magánvagyonná alakításának eszközévé” változtatta. Aki eddig nem tudta, ebből a tanulmányból megtudhatja, hogyan építette ki médiabirodalmát az Orbán-maffia, és hogyan csorgatja a közpénzt a hozzá közel álló magánzsebekbe.

Kozák Márton írása csinos bokréta a kötet kalapján. A szotyolázgató focirajongás természetrajzába ad bepillantást.

„A  piacgazdaságot működtető országokkal szemben a maffiaállam futballja nem a szórakoztatóipar része. A kollektivista magyar rezsim stadionjaiban nem szórakoztatás, hanem sportnak látszó tevékenység keretében oktató-nevelő munka folyik, ahol a nézők  a maffiaállam hierarchikus viszonyait bemutató szemináriumi képzésen vesznek részt. A gyakori tévéközvetítésekkel népszerűsített kurzuson a nézők megtudhatják, hogy az új magyar centrális erőtér besűrűsödési – a nemzetet irányító Család találkozási – pontja a csak a rezsim kiváltságosai által látogatható VIP-páholy. A tévéközvetítések nem hagynak kétséget afelől, ki az univerzum legfontosabb embere: Orbán Viktor, aki a képeken éppen olyan centrális helyet foglal el, mint Jézus Leonardo képén, az Utolsó vacsorán. Az ország apraja-nagyja láthatja, hogy a Család páholyt benépesítő tagjai úgy járulnak a színe elé, mint korábban a képviselőjelöltek Felcsútra. A társadalmi nyilvánosság szerkezetének deformálódásával a stadion e korábban érdektelen szegletében történtekre nagyobb figyelem összpontosul, mint bármire, ami egy magyar pálya 16-osán belül valaha történt. Bulvárlapok szerkesztőitől sokat látott kremlinológusokig egy egész iparág elemzi: ki, kivel, mikor, hányszor, miért és mennyiért. A páholybeli látvány dekódolása új szakmát hívott életre. Egy konfliktus után meccsen együtt nevetgélni a miniszterelnökkel: az illető nem kegyvesztett; együtt mutatkozni a miniszterelnökkel, de nem a közvetlen közelében: az illető még nem kegyvesztett; a páholyban jelen sem lenni: az illető kegyvesztett. … Csak hangsúlyosabbá teszi az üzenetet, hogy a megjelentek egy része látványosan idegenül mozog a stadion világában, magáért a fociért föltehetőleg sosem menne oda – rosszul áll a szotyolás zacskó a kezében.”

***

Hiánypótló tanulmány-kötet ez! – írtam a poszt bevezetőjében, s ezt valóban így is gondolom. Tényleg igaz az a megállapítás, hogy lehetünk mi akármilyen értelmesek és (vagy) értelmiségiek, nem vagyunk képesek felfogni az Orbanizust a maga teljes valójában és természetében, lévén egyedül ücsörgünk a “netösszekötött” masináink mögött, s ha van is valami ötletünk, azt (mint vélelmezett hülyeséget) még csak meg sem akarjuk osztani egymással. … Ha meg igen, a Bérfalka komment-özönnel árasztva el hülyéz le minket. Ámde ezen kötet szerzői kétségtelenül okos és művelt emberek, akik összedugva fejeiket kezdték látni … A LÉNYEGET! (Akit Magyar Bálint téziseinek részletesebb kifejtése is érdekel, az kattintson IDE!)

Aki teheti (fizikailag és anyagilag is) az velem együtt most és azonnal loholjon el megvenni ezt a könyvet! Az abban leírt, “sajátos működésű” Szupermaffia ugyanis (még) nem tílt be semmit, hanem anyagi (pénzügyi) fölényével visszaélve, egyszerűen felvásárolja az egészet! (Trehányságuk, amatörizmusuk bizonyítéka, hogy nem tették meg ezt még rögtön, még a nyomdánál!)

… és ezt …

szendamondja!


Iványi Testvérünk szólott …

Gyalázatos színjáték folyik Idehaza immáron esztendők óta a Kereszténység/tyénség jegyében! A Sátán idézgeti a Bibliát, kilóra és pénzért megvásárolt, állítólag Istenhívő főpapjaival imádtatja Önmagát (cserébe meg adja nekik számolatlanul a “mannát”!), a Neki ellenszegülőket pedig eretnekeknek kiáltja ki … a “Jézushitű” pontifexek/haszonhúzók áldásával! … Az alábbi interjú ma este (20:00) jelent meg a nepszava.hu oldalán!

Letért a tisztesség útjáról a magyar kormány!

Az alapvető emberi jogok mellett akartak kiállni Iványi Gábor szerint azok, akik aláírták a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházi elismeréséhez szükséges támogatói nyilatkozatot. A gyülekezet vezető lelkésze szerint azért fosztották meg őket hivatalos státuszuktól, mert óhatatlanul is szembekerütek a hatalommal: leleplezik hazugságaikat, önzésüket és harácsolásukat. Iványi úgy véli, a kormány hatalmának az ereje abban van, hogy szembefordítja egymással az embereket, és bűnbakokat képez, például a hajléktalanokból és a nyomorban élő cigányokból.

Határidőre összegyűlt az egyházi elismerésükhöz szükséges tízezer aláírás. Ez a támogatás elsősorban a MET tevékenységének szól vagy van benne egy fricska a kormány, illetve annak egyházpolitikája felé?

– Lehet, hogy van benne fricska is, de elsősorban inkább a velünk és az egymással való szolidaritás megnyilvánulása. Ez nem csupán nekünk szólt. Az emberek, a támogatók örültek, hogy bátrak maradhattak. Ők pontosan érzékelték, hogy mi csak az apropó voltunk, vagyis az aláírással az alapvető emberi jogok mellett akartak kiállni. Egy olyan platform jött létre, amelyen hívők, a hívőség különböző színeiben megjelenők, illetve magukat ateistáknak valók érezték azt, hogy itt többről van szó, mint egy kis közösség nagy küzdelméről.

– Háttérből kapnak-e jelzéseket magukat jobboldalinak valló politikusoktól, hogy a megfelelő számú aláírás, a széles társadalmi összefogás láttán a kormány és az Országgyűlés kormánypárti többsége nem gördít több akadályt a MET egyházi státuszának visszaszerzése elé?

– Jelzéseket nem kaptunk, de adtak le támogatói nyilatkozatot közismerten jobboldali, konzervatív emberek is. Nem akarok neveket mondani, de jelentős személyek. Ebben a kérdésben, Magyarország jelenlegi helyzetében nem jobb-, és baloldal között húzódik a határvonal, hanem tisztaszívű, igaz emberek, és magukról megfeledkezett, hatalommániás, önző emberek között.

– Ön szerint mi rejtőzhet emögött az engesztelhetetlen “utálat” mögött, amely a mai jobboldalban, a kormánypártokban van az önök vallási közössége iránt?

– Ebben nyilván a kereszténydemokraták kéretlen buzgalma is megmutatkozik, akik azt képzelték, hogy az az egyházpolitika fog tetszeni a katolikus egyháznak, ha “takarítanak” előttük. A KDNP úgy képzelte el az evangelizációt, a missziót, hogy “űzik az ördögöt”, és közben minket látnak ebben a szerepben. Azt gondolták, hogy azzal a hazugsággal, miszerint ők csak a “bizniszegyházakat” akarják felszámolni, felmenthetik magukat a bűn alól. Az ellenünk való fellépés másik oka, hogy az arrogáns hatalom képviselői azokat látják bennünk, akik mindazon a területeken, amelyek számukra elpusztítandók, sóval felhintendők, életet akarnak látni. Ide tartozik a szegények oktatása, foglalkoztatása vagy a cigánykérdés. Ez utóbbiban azt látjuk, hogy minden szólam ellenére semmi nem történt, hazugság az, hogy bármiféle javulás történt volna. A cigányság sok helyen szörnyű elnyomásban él, és ez sajnos tetszik a többségi társadalom egy részének. Az ő indulataikat is ki akarja szolgálni a kormány. Mi ez ellen folyamatosan tiltakozunk. Így óhatatlanul is szembekerülünk a hatalommal. Leleplezzük a hazugságaikat, az önzésüket és a harácsolásukat.

– Politikai vagy személyes jellegű bosszúvágy rejtőzhet a kormány és a jobboldal viselkedése mögött? Gondolok arra, hogy önnek a rendszerváltás előtt még jó személyes viszonya volt Orbán Viktorral, akinek a lányát, a közelmúltban házasodott Orbán Ráhelt még ön keresztelte meg. Vagy említhetném a jelenleg az egyházi elismerésekért is felelős emberi erőforrás minisztert, Balog Zoltánt, akinek református lelkészként még Ön segített, amikor szembekerült az előző rendszerrel.

– Csak a politikára tudok gyanakodni, nincs személyes konfliktusom velük. Az ellentét abban van köztünk, hogy feje tetejére állították ezt az országot, és közben ledaráltak, legázoltak mindent, ami nagy nehézségek által kiküzdött érték volt az elmúlt 70 évben. Eközben példaértékűnek tekintenek és felmagasztalnak egy olyan kort – a két világháború közötti időszakot – , amikor a magyar politikának több, mint egymillió ártatlan áldozata volt. Ezt botrányosnak tartom, és nem tudok erről hallgatni. Nem tudok falazni ezeknek a kártékony ábrándoknak, amelyek megmételyezik a népünket.

– Mondhatjuk, hogy a MET rá van kényszerítve arra, hogy politizáljon, politikai vonatkozású kérdésekben is állást foglaljon? A jobboldalról többnyire éppen ezt róják fel.

– Van, akinek kimerül a politizálása abban, hogy elmegy szavazni, előtte pedig tapsol a regnáló hatalomnak vagy szidja a kormányt. Én mindig érvekkel fogalmazom meg a véleményemet, ami ráadásul biblikus eredetű. Nekem, mint lelkipásztornak, folytatnom kell a próféták és Jézus hagyományait, akik nem hagyták szó nélkül a hatalom bűneit. A pártpolitikába azonban nem szólok bele. Őszintén tudok tisztelni konzervatív és baloldali embereket egyaránt.

– Ön, aki megélte, hogy a Kádár-rendszer üldöztetése közben kellett a hitét gyakorolnia és az egyházát felépítenie, lát-e hasonlóságokat a mai politikai kurzus és az állampárti diktatúra között?

– A mai kurzus rosszabb, álnokabb. A rendszerváltás előtt a hatalom nyíltan ellenséges volt az egyházakkal szemben, nem rejtette véka alá, hogy szemben áll velük, de tudomásul vette létezésüket és együtt tudott élni velük. A jelenlegi hatalom mézes-mázos szavakkal azt állítja magáról, hogy pártfogója az egyházaknak, miközben azoknak is az ellensége, akiknek egyházi jogállását az Országgyűlés kétharmados többséggel megadta, megadhatja és el is veheti. Fel kellene ébredni a történelmi egyházaknak is, hiszen a 2011-es egyházügyi törvény elfogadása óta pusztán ennek a kormánynak a kegyéből létezhetnek. Akkor nem tiltakoztak ez ellen, tudomásul vették. Ezt szégyenletesnek tartom, és biztos vagyok benne, hogy ennek számukra is meg lesz a böjtje.

– Azzal, hogy a kormány pozitívan diszkriminálja a nagy keresztény felekezeteket, elérte, hogy az egyházak ideológiai szinten alátámasszák a kabinet bizonyos intézkedéseit, vagyis “beálljanak mögé”? A kötelező, állami hit- és erkölcstanoktatás bevezetése például nem tetszett a katolikus egyháznak, hiszen Erdő Péter bíboros is kritizálta azt.

– A kormány nyilván azt szeretné, ha beállnának mögé ezek a felekezetek. A bevett egyházi státusszal azt érzékeltetik, hogy beemelték őket a hatalomba. Ott viszont már muszáj lesz azokhoz a tendenciákhoz igazodni, amelyeket a hatalom tetején lévők diktálnak. Aki fizet, annak a nótáját húzzák a csárdában is. Éppen ezt akarja a hatalom, hogy az elismert egyházak a szócsövei legyenek és ideológiai hátteret biztosítsanak számára. Ez egy méltatlan szerep, de ha valaki vállalja, akkor a következményeket is tudomásul kell vennie.

– Az elismert keresztény egyházaknak nem lehet könnyű a kormány szegényellenes intézkedéseit megindokolni, gondolok itt a hajléktalanok börtönnel való fenyegetésére, vagy a szegények – szégyenletesen kevés szociális segélyének és közmunkabérének megvonásával való – zsarolására. Vallási indíttatás híján mi motiválhatja a jobboldalt ezekre a lépésekre?

– A kormány hatalmának az ereje pontosan abban van, hogy szembefordítja egymással az embereket, és bűnbakokat képez, most éppen a hajléktalanokból és a nyomorban élő cigányokból. Pedig ezeknek az embereknek semmilyen más szándékuk nincs, mint hogy éljenek. Nincsenek nagy vágyaik. Szeretnék, hogy télen ne fagyjanak meg, a betegségeiket meggyógyítsák, legyen rajtuk cipő, tudjanak egy héten legalább egyszer húst enni, a gyerekeik be tudják fejezni az alapfokú oktatást. Iskoláinkban vannak olyan gyerekek, akik péntektől hétfőig nem jutnak meleg ételhez, mert csak az iskolában kapnak. És mindenre az a hatalom válasza, hogy a szegények bűnének titulálják azt, hogy szegények, és sértegetik azokat, akik nem tudják megtermelni azt, ami az életben maradásukhoz kell. Ez olyan messze van a keresztény erkölcsöktől és minden, egyetemes értéktől, amelyet a társadalmak a történelem során megalkottak, hogy kimondhatjuk: letért a tisztesség útjáról a magyar kormány.

– Ön 1993 és 1998 között a Fővárosi Szociális Központ vezetőjeként “kézenfekvőbb” és emberségesebb megoldásokkal próbálta kezelni a hajléktalanok ügyét. Például megduplázta a hajléktalan-ágyak számát, és az üres, önkormányzati bérlakások felhasználásáért kardoskodott. Ezek a módszerek ma is működhetnének?

– Akkoriban azért szálltam ki a hajléktalan-ellátás irányításából, mert állandó konfliktus volt a főváros akkori szociális bizottságának elnöke és köztem. Nem a szociális szakmát akartam képviselni és kiépíteni, mert azt láttam, hogy hatalmas a baj és segíteni kell az embereknek. Ez az ellentét máig megvan köztünk. A szakmaiság fontos, de a hajléktalanok számlálgatása helyett úgy gondolom, hogy a legfontosabb teendők egyszerűek. Akinek a feje felett nincs fedél, azt fedél alá kell vinni, aki éhes, meg kell etetni, akinek hiányos a ruházata, azt fel kell öltöztetni, és addig kell támogatni, amíg meg nem tud állni a saját lábán. Egy társadalom erkölcsi ereje éppen abban van, hogy ezt észreveszi és tesz ellene. Ott viszont, ahol az emberek megfagyhatnak az utcán, ahol a rendőr azokat kergeti, akik először megpróbálnak meghúzódni valahol a városban, aztán üldözi őket az erdőből is, ahol a kis fából ácsolt viskóikat felépítették, nos, ott romlott, bűnös és elveszett társadalom alakul ki. Aki nem tiltakozik ez ellen, bibliai hasonlattal élve nem vonul ki ebből a “Ninivéből”, az részese ennek a bűnnek.

– Miért maradt néma a társadalom többsége?

– Miféle új világ az, ahol az önző, erőszakos emberek diktálnak? Milyen világ az, ahol nem szabad a hajléktalannak leülnie egy padra és elszunyókálnia, mert elviszi a rendőr? Én otthon leülhetek a fotelomba, és elszunyókálhatok, a hajléktalannak viszont a pad a fotelja, az otthona. Szomorúan tapasztalom, hogy ebben és más ügyekben is az emberek nem mernek megszólalni, tiltakozni. A többség némán éli át a felsőoktatás, a közoktatás, az idősellátás, a sajtó-, és vallásszabadság vagy éppen a nyugdíjrendszer szétverését is. Mintha ez nem az ő ügyük lenne. Ebben van a jelenleg tomboló hatalom ereje, hogy nem áll ellen nekik senki. Jézus is azt mondja, “álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek”, ha nem álltok ellene, akkor diadalmaskodik rajtatok. Nem az erőszak híve vagyok, hanem annak, amit Indiában Gandhi vagy az Egyesült Államokban Martin Luther King képviselt. Ők felálltak és felemelték a szavukat az embertelenség, a törvénytelenség ellen.

– A MET ellenállásának egyik formája, hogy az állam által elvett egyszázalékos személyi jövedelemadó-felajánlások és a szociális, oktatási intézmények után járó normatív támogatások ellenére az önök iskolái, idősotthonai és hajléktalanszállói még mindig működnek. Mi tartja még a “lelket” az intézményrendszerükben

– Hívő emberként azt kell mondjam, hogy ez Isten csodája. Ott ahol, ilyen mértékben szól bele mindenbe a hatalom, ahol ilyen adórendszer van, ahol ilyen könyörtelenül szorítják meg az embereket, ott ez valóban csoda. Sok százmillió forinttal tartozik nekünk az állam, mert állami feladatokat láttunk el, emberek ezreit etettük, tanítottuk, mert ezt nem tették meg helyettünk. Ráadásul ezt az agyonadóztatott népet rávenni, hogy az adózott jövedelméből még támogasson ilyen ügyeket, szinte lehetetlen. Tisztességes, normális államokban ilyen helyzet nem állhat elő. Aki nem tud bánni a hatalommal, annak távoznia kell onnan, az inkább a saját kertje hátsó udvarában rugdalja a falat. Az ország nem egy terápiás terület, ahol magukról megfeledkezett emberek kiélhetik saját sértettségüket.

– Ma tizenöt éve nyitotta meg kapuit Békásmegyeren a Megbékélés Háza. Ha ma kellene megkezdeni ugyanitt a templomuk felépítését, ezen az egykor gazzal és szeméttel borított, elhagyatott területen, sikerrel járna?

– Nem tudom megmondani, de hogy belevágnék, az biztos.

Molnár Richárd / Népszava

És közben meg ne feledkezzünk az esztendőkkel ezelőtt, az Európai Unió “Fővárosában” hetekig éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiás Testvérünkről sem, akit azóta a “magyar” Keresztényateisták egészen Costa Ricáig száműztek … mert Kanada sem volt hajlandó őt befogadni!
… és ezt …
szendamondja!