Magyarország: két szék között

Végső soron nem volt ostoba ötlet a “Keleti Nyitás“. Csak hát ahhoz ahhoz a “páva táncrendjét” alaposan ismerő és azt körülményesen be is tartó, vérprofi diplomatákra lett volna szükség és nem pedig a “Dunakeszi Kinizsi” futsal-csapatárá. No meg nem az ilyen alakokat a külügy falain belül eltűrő Elefántra, amelyik akkor is dűt-borít a “porcelánboltban”, ha éppen a legnagyobb óvatossággal lábujjhegyen tipeg.

Jó két esztendővel ezelőtt, amikor a Cinege utca felől először lehetett hallani a “nyitnikék“-et, magam is elszörnyedtem: obskúrus, keleti diktatúrákkal üzletelni! Osztán egy kicsit jobban belegondolva arra a következtetésre jutottam, hogy miért ne. Miért ne lehetne csökkenteni kicsit a Nyugat-Európától, pontosabban az EU-tól való külkereskedelmi függőséget? Miért ne részesülhetnék kissé nagyobb arányban az ázsiai olaj- és gázdiktatúrák bevételeiből, vagy a dinamikusan növekvő Kína jövedelmeiből? A kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésében még a legszőrszálhasogatóbb brüsszeliánus sem találhat kifogásolni valót, feltéve, ha az a “klubtagsággal” együtt járó írott és íratlan szabályok betartásával történik (ahogyan azt uniós tagtársaink többsége csinálja).

Ámde a helyzet az, hogy a magyar külügyeket (a diplomáciát) már akkor sem a Martonyi-féle félprofi társaság irányította, amely azért igyekezett nem túl gyakran rálépni szerződött szövetségeseink (páva)tyúkszemére, hanem a Miniszterelnökség elefántcsordája, élükön a Vezérhímmel. Az utóbbiba ugyanis – hiányos neveltetése és szocializációja okán – annyi elegancia szorult, mint a tütüben piruettező vízilóba: hetekig kerülgeti a szóbeli tiltakozójegyzéket átadni akaró, korábban lesmárolt kezű amerikai nagykövetasszonyt, születésnapi videóköszöntőjében “Kedves Angélá“-nak szólítja a német kancellárt, “pávatáncnak” nevezi a diplomáciai egyensúlyozást és még folytathatnám. Ezt ugyan igyekezett kompenzálni a szakminisztérium (Martonyi úgy a tavalyi esztendőig viszonylag tárgylóképesnek számított Nyugaton), de a Miniszterelnökség külügyi túlhatalmával (amelyet már akkor is az Ananászfejű Nyikhaj, a Dunakeszi Futsalbajnok képviselt) megmérkőzni nem tudott.

A “Keleti Nyitás” ugyanis a Miniszterelnökség olvasatában egyáltalán nem az új piacok megnyitását, a külkereskedelem bővítését jelentette! Hanem olyan, a fasisztoid diktatúrát felépíteni kívánó Rezsim finanszírozását vállalni hajlandó Alternatívát, amelyik nem kérdez semmit, nincsenek kifogásai a “demokráciadeficit” miatt (nem avatkozik a belügyeinkbe, nem csorbítja az ország “nemzeti függetlenségét”), csak kereskedni akar, illetve a kölcsöneiért cserébe kizárólag a tőke visszafizetését és az egyéb lehetőségekhez képest csimbókosan magas kamatokat kéri.

A Miniszterelnökség Ifjú Titánja, az akkor még csak államtitkárként fungáló Szíjjártó Péter (jelenlegi kükü-miniszter) rögvest meg is mutatta oroszlánkörmeit. Elébb összehozta nekünk a hatalmas diplomáciai botrányt kiváltó, azeri “Baltás-bizniszt“, aminek az lett a következménye, hogy ugyan sikerült eltőzsdézni az ország tekintélyét a “Bakui Becsületbörzén“, de a ravasz Alijev barátunk már nem volt hajlandó teljesíteni a kontraktus reá eső részét: a beígért, euromilliárdos államkötvény azeri lejegyzése elmaradt. (Ehhöz képest Szíjjártó nemrég hajlandó volt politikai nekrofiliát tanúsítva fejet hajtani Alijev Papa sírjánál, a korábban őket átverő Fiacska seggét meg “ezerrel” nyalogatta Budapesten a Mi TökéletesMiniszterelnökünk! – gyomortartalomról ne essék szólván!). Osztán megpróbálkoztak még Kínával is (a tibeti függetlenségért tüntetőket úgy takarították el a Pintérhuszárok, mint ha esztendőkkel korábban ennek legfőbb, hazai szószólói nem maguk a fideszesek lettek vóna!), de onnan csupán két dolgot tudtak kasszírozni: egy címkézett kölcsön a BorsodChem-nek (tulajdonosa kínai!), meg egy, a MÁV-val aláirattatott szerződés a valójában nem túl szükséges (azaz tök’ fölösleges) tehervasúti szárnyvonal megépítéséről (“V0”).

A kitartó próbálkozás azonban elébb-utóbb Sikerre vezet! Ez a mi esetünkben nem más, mint “visszatérés a kályhához”, azaz Oroszországhoz. Legújabb Régi Jóbarátunk, Vlagyimir Iljics Vlagyimírovics, minden oroszok örökös cárja ugyanis készséggel(?) volt hajlandó kisegíteni(?) magyarországi tanoncát, Viktor Győzövicset a maga által teremtett pöcegödörből. “Kedves Viktor Viktorovics! Maguknak pénz kell? Hát miért nem szóltak korábban?! Adunk mi, amennyi csak kell, hisz’ majd’ belefulladunk!” – üzente meg még tavaly Budapestre a Moszkvai Cézár. A Miénk meg nem győzött hova lenni a csodálkozástól, hiszen Ő volt az aki a “Moszkvázásért” Brüsszeltől Washingtonig mindenütt feljelentette az Zemútnyócévet, hátsó lábaira ágaskodva azt ordította, hogy “Nem leszünk a Gazprom legvidámabb barakkja!” ráadásul az anyázásig menő purparléba keveredett az akkori orosz nagykövettel. Nem is beszélve arról, hogy azzal a jelszóval, miszerint “Az oroszok már a spájzban vannak!“, s így “nem biztosított az ellátási függetlenségünk“, hatalmi szóval vásárolta ki a MOL-ból a “Szurgutnyeftegaz” nevű céget (igaz, ezért bőkezűen fizetett – persze nem a sajátjából!).

Ámde a Kremlből megnyugtatták őt, hogy az Igaz Barát akkor segít, amikor köll és nem emlegeti fel a korábbi, nem is túl jelentős nézeteltéréseket. Amikor pedig azt hallotta, hogy ellentétben Brüsszellel semmiféle, az ostobán megfogalmazott, a nemzeti függetlenséget elimináló Csatlakozási Szerződésben foglalt demokratikus alapjogokat nem fognak rajta számon kérni (csak időnként és akkori is csupán néhány, jelentéktelen “szívességet”), hát Viki Mouse-nak már fülig ért a szája. Hiszen a “szívességek” tulajdonképpen annyiak voltak, hogy belülről bomlasztani köll a Viktorisztán számára is ellenséges EU egységét, illetve átadni azokat a belső információkat, melyekre a Főkormányzó Úr az Európai Tanácsban tesz szert.

Rögvest el is készült hát a Viktor Szíjjártovics-féle “Nemzeti Függetlenségi Koncepció“. Megfelelő viselkedés esetén az oroszoktól kapjuk az olcsó földgázt, amiből finanszírozni tudjuk a “Rezsicsökkentés” nevű, parasztvakítós akciónkat. A politikai haszon mellé azonban nem ártana némi “forintos” is, így az eleve agyonadóztatott és tönkre tett E-ON-t kivásároljuk a nagykereskedelemből (gavallérosan nagy pénzért, hogy a német befogja a pofáját!). Az EU-tól pedig kapjuk a támogatásokat, amire ugyan a szabályszegéseink miatt méltatlanok vagyunk, de annyi hülye van az Európai Néppártban (pl. Seehoffer, a jelenlegi és Stoiber, a volt bajor kancellár), hogy azok, már csak a presztízsveszteség elkerülése okán is, el fognak viselni bennünket.

Ezér’ osztán Viktor tette a dolgát, s amikor idén januárban Vlagyimír füttyentett neki (“Itt egy 10 milliárd eurós kölcsön Paksra! El tudod képzelni, mennyit lehet ebből lopni?! Ha igen, akkor gyere gyorsan aláírni a Szerződést!“), akkor Viktor rohant, mint az eszement – lába is “kipörgött” így égett gumi/mutyiszag terjengett körülötte (megjegyzem: ösmét!). Miközben pedig rohant, szeme előtt ott lebegtek a milliárdok. … A magyar önrésszel együtt 3.750 milliárd forint a beruházás, melynek 40 százaléka a magyar kivitelezőket illeti. Ez közel ezer milliárd, amit a szokásos (túlszámlázós, meg al-al-alvállalkozós) módon, tehát úgy hatvan százalékban le lehet nyúlni. A Hitelt meg úgyis a Hülyék fizetik vissza, tehát a bolondnak is megéri aláírni a szerződést.

Alá is írta, de előtte nem olvasta el. Ahogyan a sokközpénzért fizetett, állítólagos Tanácsadói (valójában parazita Seggnyalói) sem. Így osztán csak utóbb derült fény arra, hogy itt valójában egy olyan hitelről vagyon szó, melyet az orosz állam adott a saját tulajdonú vállalatának (Rossatom), azt meg nekünk köll visszafizetni (kedvezőtlen kamatozással!). Amit pedig ténylegesen el lehet lopni, az csakis a magyar államkasszából jöhet. Hiszen a Kontraktus szerint a Rossatom számláz (gyakorlatilag önmagának, nekünk meg, a “mi” hitelkeretünkből pedig “túl”), ehhöz hozzá köll tenni a magyar önrészt minden esetben, a kölcsöntörlesztést pedig már idén muszáj elkezdeni (holott egy nyomorult kapavágás nem sok, annyi sem történt még), különben ki köll fizetnünk az egészet egyben, ráadásul kamatostul! … Azt, amit igazából meg sem kaptunk! (Erről egyébként itt olvasható egy meglehetősen okadatolt elemzés!)

Közben pedig jöttek a szívességkérések! Putyin barátunk kegyeskedett kirobbantani az Ukrán Háborút. Emiatt Szankciókat kapott az Egyesült Államoktól és az EU-tól. Viktor dolga lenne az, hogy ezeket megfúrja. Ő azonban csak annyit tehet (nehogy kicsöppenjen az EU-finanszírozás piksziséből), hogy hangosan ágál ezek ellen (“Lábon lőttük magunkat!“), de a tagállami vétó eszközével élni nem mer. Közben azért ravaszul megszavaztatja az Egybites Kétharmaddal az uniós tiltás alatt álló Déli Áramlat magyarországi kivitelezését. (Minek, ha a bolgárok ettől már elálltak? A földgáz majd átugorja a szerbekig tartó néhány száz kilométert?! Lajtos kocsikban és vödrökben fogják átmerni?! – Idióták!!!)

Ezért és Paksért, no meg az Unión belüli “rendbontásért”, a “túlzott oroszbarátságért” pedig megkapják a fenyítésüket az Egyesült Államoktól is. Mint “orosz lobbysta latorállam“, azaz a magyar kormány komoly figyelmeztetést kap az USÁ-tól. Elébb csak a Volt és a Jelenlegi Elnök “dícséri meg” az Orbán-kormányt, melyekre a magyar “futsal-profi” és elefánt-típusú diplomácia az elnökök lehülyézésével válaszol. Nemsokkal később újabb figyelmeztetés érkezik Washingtonból:  “Mindent tudunk a disznóságaitokról!” (ld.: Korrupciós Kitiltási Botrány!). Erre meg az a válasz, hogy leanyázzák a budapesti Ügyvivőt, majd a már esztendőkkel korábban benyújtott Bizonyítékokat követelik. (Ezeket ismételten megkapva, “csak egy fecni“-nek minősítik, az Ügyvivőt – tehát “Washington Hangját” – pedig hiteltelennek … az ingatlan-növekményeivel, meg a jövedelmeivel elszámolni nem tudó Rogán Antal “személyében”!)

Most ott tartunk, hogy megy az “Állóháború”. A kormányzat szerint a Nyugat (az Ellenzék? kottájából játszva) hangulatot kelt a Kétharmados Felhatalmazottsággal szemben, annak megdöntésére törekszik (pl. a gyurcsanyista DK, ráadásul bevallottan! – pfúj!). a kifogásolt dolgokat pedig nem hogy egyelőre “pihentetnék”, hanem éppen ellenkezőleg: fokozzák! További, csakis külföldi tulajdonú cégeket érintő extraadók, a maradék Manyup-pénzek elkonfiskálása, a diktatórikus elnyomás és a nyomor további eszkalálása, kikényszerített államosítások.

Avagy a legújabb! Az, hogy az orbansta vezérlet alatt álló MOL és az MVM éppen most akarja megvásárolni a szlovák (Uniós!) energiapiac 80 százalékát! Mindezt strómanként, ugyanis a Valódi Vevő székhelye nem a Duna, hanem a Moszkva folyó partján van! Akárcsak a horvát (szintén EU-tagállam!) INA felének valószínűleg orosz kézbe való átjátszása! Ha bármelyiket megteszik, onnantól … hát, további Kitiltási Listákat olvashatunk, illetve azt, hogy alkalmazandónak vélte Brüsszel azt a bizonyos “7. cikkely“-t. … De meg fogják tenni, ezért olvasni is fogjuk, meg alkalmazni is fogják! Akkor pedig már Moszkvát sem fogjuk érdekelni, azaz “Két szék között” … a Pöcegödörbe csüccsenhetünk!

Ennek a Társaságnak ugyanis már teljesen elment a maradék esze is. “Vabankra“, Végelszámolásra játszanak. Akárcsak XV. Lajos: “Utánam a Vízözön!“. Mi meg fulladjunk bele! … Meg is érdemeljük, ha ilyen sokáig tűrjük/tűrtünk ilyeneket a hátunkon.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

Gáz a Vezér fejében

Az E.On-nal kötött gázcégvásárlási szerződések napvilágra kerülése után a legteljesebb nyugalommal nyilváníthatjuk “gázai“, azaz katasztrófa sújtotta övezetnek Orbán agyát. Nagy “gáz” van a Vezér fejében.

Az Átlátszó által kiperelt és tegnap közzé tett dokumentumok alapján a következő tényeket ismerhettük meg. A német E.On már régóta szeretett volna megszabadulni két, magyarországi gázcégétől, az EFT-től (“E.On Földgáz Trade“) és az EFS-től (“E.On Földgáz Storage“). Ezért 2011 májusában ezeket eladásra ajánlotta az MVM-nek (“Magyar Villamos Művek Zrt.“) összesen 1360 millió euróért. A reménybeli vevő azonban, a saját értékelése szerint, a két céget legfeljebb 384 millióra tartotta, így a biznisz kútba esett. Ámde bő egy esztendővel később ismét terítékre került a dolog, s az E.On már “csak” 875 millió eurót kért a vállalataiért, amit osztán az MVM tavaly zokszó nélkül ki is fizetett.

Joggal merült fel a kérdés, hogy vajon melyek voltak azok az indokok, amelyek meggyőzték az MVM-et arról, hogy 2013-ban már érdemes neki a két esztendővel korábban megállapított érték majd’ két és félszeresét kifizetnie az EFS/EFT-csoportért. Ezt szerette volna megtudni az Átlátszó is, s ezért közérdekű adatigénylést nyújtott be az illetékes MNV-nek (“Magyar Nemzeti Vagyonkezelő“), amely azt – az orbanista állam hivatalaitól megszokott módon – elutasított. A portál persze perre ment, s bár a hivatal “az utolsó töltényig” hadakozott, a harmadfokú bírósági döntés után nem volt más választása, mint a dokumentumok átadása.

Az iratokból kiderült, hogy ha a kormány hallgat a szakértői által készített vagyonértékelésekre és kockázatelemzésekre, akkor nem hogy fizet az E.On-nak, hanem még ő kér pénzt a német óriástól! Az EFS/EFT-csoport ugyanis egy végtelenül kockázatos, hatalmas bizonytalansági tényezőkkel terhelt, óriási pénzszivattyú csupán. Valódi értéke pedig valahol a plusz 111 milliárd és a mínusz(!) 355 milliárd forint között lehet, melynek pontos megállapítása azért lehetetlen, mert az E.On a legfontosabb dokumentumokba nem adott betekintést. Tehette pedig mindezt azért, mert még 2012 novemberében Orbán aláírt egy megállapodást a német cég vezetőjével, Johannes Teysennel, amelyben még a vételárat (875 millió euró, azaz 260 milliárd forint) is rögzítették!

A Világ Legostobább Szándéknyilatkozatában a “Nemzeti Ügyek Kormányá“-nak minimum zavart feje, belement ugyanis abba, hogy az akvizíció eldöntéséhez legfontosabb dokumentumok egy részéhez, csakis a Nyilatkozat aláírása után(!), a legszenzitívebb anyagokhoz pedig kizárólag az Adásvétel nyélbe ütését követően(!) juthat hozzá a Vevő. Ez pedig ugyi teljes mértékben kizárta annak lehetőségét, hogy a vételre kijelölt MVM, meg a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV megállapíthassa nem csak azt, hogy érdemes-e vásárolnia (s, hogy mennyiért), hanem azt is, hogy valójában mi is kerül a tulajdonába. … Mindezt rögzített áron!

Közbevetőleg:
A Nyilatkozat aláírása után a német “Handelsblatt” című üzleti napilap egy szokatlanul gúnyos cikkben (a linket sajna nem találom) meg is dicsérte Teyissent azért, hogy milyen “ügyesen ejtette át a teljesen ostoba” Orbánt. Lássuk be, a lapnak igaza volt! Hiszen ki az a hülye, aki hajlandó szerződésben kötelezni el magát például egy olyan ingatlan megvásárlására, amelyről a címén kívül semmi mást nem tud?! … No, ezt az idiótát hívják “Orbán Viktor”-nak, akit teljes joggal lehetne mondjuk egy “gazdaságtörténeti múzeumban” mutogatni. … KITÖMVE!

A kockázatokkal és mellékhatásokkal természetesen az MVM is, az MNV is tisztában volt. Hiszen azért, mert azok vezetői egytől-egyig fidesznyikek, még nem automatikusan debilek is. Pontosan tudták, hogy itt nagy “gáz” van, s ezért kétségbe esve írogatták a memorandumaikat. Feljegyzéseket arról, hogy a tényleges érték megállapíthatatlan. Arról, hogy az egész ügylet előkészítése (a honi előírások szerint is) törvénytelen és valószínűleg sérti az EU állami támogatások tilalmára vonatkozó szabályait is. Arról, hogy lehetetlenség felmérni a kétségtelenül létező kockázatokat (különösen a “Take or Pay“-kötelezettségből eredőket – lásd alább!). Arról, hogy ezzel csontig kizsigerelik az MVM-et, amelynek így tőkepótlásra és állami garanciákra lesz szüksége. Arról, hogy “nagy gáz van”, ez az egész pedig marhára büdös, amire sokak kozmálhatnak rá.

Take or Pay
A 2000-ben (ki is volt akkor a miniszterelnök?!) megkötött és jövőre lejáró, hosszútávú orosz gázszállítási szerződés egyik pontja szerint a magyar fél akkor is köteles kifizetni az adott esztendőre megrendelt kontingensét, ha azt felhasználni/elszállítani nem tudja. Ezt a pontot a 2004-ben színre lépő E.On sem tudta módosíttatni a Gazprommal, hiszen mutassanak már egy kereskedőt, aki ne szeretné kétszer eladni ugyanazt az áruját. A visszaesett honi gázigény okán ez az idén 105 milliárdos kiadást jelentene, ámde – mint hírlik – az oroszok (valószínűleg a Pakstumért cserébe), hajlandóak voltak úgy eltérni, hogy az idei keretet 2015 után is felhasználhatjuk. Balsoje szpasziva … gaszpagyin Putyin/Orban!

A memorandumok közös jellemzője, hogy mindegyik egy-egy (“seggvédelmi”) segélykiáltás … Felfelé! Az MNV a tulajdonosának könyörög: hagyjuk az egészet a picsába! Az MNV térden állva esdekel az “őt” felügyelő/irányító NFM-nek (“Nemzeti Fejlesztési Minisztérium“): csináljon már valamit, mert ez az egész úgy szar, ahogy van! Az akkori miniszter (Lászlóné Zsuzsika) azonban csak a vállát vonogatja, s hivatkozván a kormányrendeletre kvázi kijelenti: sajnálom fiúk, ez van, ezt köll csinálni, én pedig nem vagyok hajlandó odatolni a seggemet a beszámíthatatlan meggyőzhetetlen Főnök szaros gumicsizmája elé! Így osztán a T. Magyar Honpolgár foghatta magát és kihajíthatott az ablakon összesen 465 milliárd forintot (azaz 205-tel többet, mint amit hivatalosan Orbán a szemünkbe hazudott! – lásd a táblázatot!) az “energiafüggetlenség” elérése címén olyasmiért, ami valójában (pontosabban: vélhetően) mínusz 355 milliárdot ér!

Felhasználási célok (Ft) Források (Ft)
Fix finanszírozási igény Vételár: 260 milliárd, Forgóeszköz igény 90 milliárd Bankgaranciák: 10 milliárd, Tranzakciós költségek: 8,55 milliárd tőkejuttatás: 200 milliárd hitelfelvétel: 160 milliárd
Opcionális finanszírozási igény VTB akkreditív: 105 milliárd tőkejuttatás: 105 milliárd

Ezek után nem is csodálkozom, hogy a Vagyonkezelő anyatigrisként védelmezte a nyilvánosság elől eme dokumentumokat. Hiszen ezek tökéletes bizonyítékai az orbanista maffiaállam működésképtelenségének, elképesztően centralizált döntéshozói mechanizmusának, irgalmatlanul pazarló mivoltának, kártékonyságának. Kitűnően mutatja be, hogy a túlfizetett pártkáder ugyan tökéletesen tisztában van azzal, hogy a Főnök koponyájában a Józan Ész már csak molekulárisan, légnemű halmazállapotban található meg. Tudja azt is, hogy a Döntés végrehajtásával iszonyú károkat okoz az országnak, s ha egyszer majd jön(?) a számonkérés, hát az ő fejére borul a bili. Ennek ellenére nem az ilyenkor logikus lépést (lemondok, felmondok) teszi meg, hanem a felelősséget igyekszik elhárítani magáról azzal, hogy a “sejhaját” bebiztosítani hivatott memorandumokat ír, de azt is csak úgy, hogy azér’ nagy baja ne legyen belőle. Mert kell az állami állás, mert egy valódi munkahelyen helyt állni (ha egyáltalán képes rá) roppant fárasztó, mert segget nyalni könnyebb (bár undorító).

Hát ez a helyzet emberek! Egy őrült vezeti az országot, amiben pedig “légnemű” káderek segítik szorgosan. Mi meg “szívni” fogunk. Nem gázt! Ha az ukránok tényleg elzárják a csapot, a félig üres tározóinkból maximum propaganda fog elősziszegni.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!