Az esztendő utolsó napjára…

… az alábbi, Abszurdisztán “kommunikációs viszonyait” tökéletesen bemutató abszurd “szösszenetet” szánom, ugyancsak a hocipo.hu oldaláról.

Bartus László:

Háború Amerikával

A háborúk oka a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges új piacok megszerzése. A világ két legfejlettebb országa, Magyarország és az Egyesült Államok konfliktusában is ezek a szempontok játszanak főszerepet. Amerika elérte növekedésének határait, és a magyar fejlődés útjába került. Az adóztatással elért csúcsteljesítménnyel szemben tehetetlenek a Szilícium-völgy start-up vállalkozásai. Kitiltották az adóhivatal vezetőjét, hogy a “dongónak” nevezett magyar modellt kívül tartsák Amerikán.

Amerika két lehetőség közül választhatott: átveszi a magyar modellt, ezzel fő terméke a riválisoktól beszedett adók lesznek, vagy a határon megállítja Simicska és Orbán embereit, akik egymással is harcolnak a világ újrafelosztásáért. A trójai háború is egy nő miatt tört ki, és korrupció előzte meg. Párist megvesztegették. De ott nem voltak nyelvi korlátok, amelyek világossá tették volna, hogy Vida Ildikónak elég a tolmácsát kitiltani. A háború 300 millió közmunkás elfogásával kecsegtet.. Az asszírok is ezért indítottak háborút, s ők a magyarok ősei voltak.

A diplomáciai lehetőségek kimerültek, miután Kövér László bejelentette, hogy “az amerikaikkal van baj, nem velünk”, Vida pedig a Simicska-cégbirodalom százmilliós köztartozásainak eltüntetésével a háta mögött kijelentette, “semmilyen korrupciós ügynek nem voltam és nem vagyok részese”. Az amerikai küldöttség visszarepült Washingtonba. A háború elkerülhetetlen.

A TI szerint egy konyhában készült felvétel több bizonyítékkal szolgál, mint az iraki vegyi fegyverekről készült jelentés. Vida akkor is részese a korrupciónak, ha áfacsalás miatt olcsóbb étolajat vásárol. “Ebből se mi kapjuk a legtöbbet” – mondta Orbán Viktor, ha Amerika légicsapással válaszolna. A CIA vizsglálja, mit jelent az a mondata, hogy “mindent megfontoltam, mindent meggondoltam”. Amerika indián nyomolvasót használ Habony Árpád kommunikációs jeleinek megfejtésére.

Az Amerikának küldött hadüzenet 73. évfordulóján a honvedelem.hu szerint “kigyúlt a fény az adventi koszorú második gyertyáján az MH 5. Bocskai István Lövészdandásr Kossuth laktanyájának imatermében”. Az indián szerint ez a támadás várható időpontjára utal. A 7+3 összege 10, ez fele a 9+11-nek, ami húsz. Japán melletti szolidaritási nyilatkozatot is kiadott az akkori keresztény kormány Pearl Harbor miatt. Így kap értelmet a japán-magyar közös határ (ja-ma-ha), amely a Csendes-óceánban lesz az amerikai partok mentén.

A Gripenek elhagyták a Fradi-stadion légterét, és december 11.-én “ismerkedő repülést hajtottak végre Észtország légterében”. Orbán több hadgyakorlatot is megtekintett, és feljegyzéseket készített az amerikai taktikáról. A Mária rádió “Fegyverek között a szeretet” című műsora december 12.-i adásában “advent lévén egy szép Wass Albert-verssel csempészett ünnepez a várakozás perceibe”. Ez egyértelműbb hadüzenet, mint Bárdossy 1941-ben átadott jegyzéke.

A magyar hadiipar megduplázza termelését, Mészáros Lőrincet távcsőgyártásra állították át. Hende parancsára nem készítenek hozzá kupakot. A vasárnapi munka tilalma alól felmentik a Brooklynban harcoló katonákat. A KDNP a “Hadiözvegyek erkölcsei” címmel rendez konferenciát, a fiú hadiárvákat cölibátust támogató papok hatáskörébe rendeli.

Amerikában rendőrök lelőttek két fekete fiatalt, mert magyar közmunkásoknak nézték őket. A kórházakban minden csecsemőt megvizsgálnak, van-e piros folt a fenekén. Miamiban Pataky Attila fürdőzőkre engedte az ufókat. A CNN szerint Széles Gábor az amerikai tankok alatt kikapcsolja a gravitációt, Semjén zsolt lóháton hátrafelé is képes állampolgárságot adni az ellenséges katonáknak.

“Az amerikai bombákat visszafordítják a Békemenet imái” – olvashatók a lapokban. Goodfriend vallatására a TEK zacskókat rendel féláron. Meg kell neveznie azokat, akik dokumentumokat adtak át fideszes titkos számlákról. Ellenkező esetben Magyarország az őt ért sérelemért földig bombázza a Fehér Ház melletti trafikot.

*

Kellemes Szilveszterezést kívánok mindenkinek!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Az esztendő utolsó keddjére …

… pedig a Hócipő idei utolsó kiadásának vezércikkét kínálom fel. Mivel ez online még nem elérhető, így szokás szerint frater Sendamus segítségét kértem. (Azaz, ha elírnék valamit, hát … mea culpa!)

Farkasházy Tivadar:

Beképzelt beteg

Kádárnak mennie kell!” – állt a “Társadalmi szerződés”-ben, amelyet 1987 júniusában fogalmazott meg a demokratikus ellenzék három, emblematikus alakja, Kis János, Solt Ottília és Kőszeg Ferenc. Ezt a mondatot Haraszti Miklós javasolta az első szakasz végére.

Azt, hogy Orbánnak mennie kell, már sokan mondták, januárban Mesterházy az Arénában, de nem megy, az istennek se. Ráadásul nincs is hova.

Miközben már a Népszabadság önmagát megnevezni nem merő docense is futóbolondnak tartja, ráadásul sajnos közveszélyesnek. … Csak egyetlen mondat belőle:

Saját beszédeinek nyilvánvaló hamis pátoszától és a homogenizált, alávetett tömeg látványától és lenézésétől megittasul. Ilyenkor kiszárad a szája izgalmában!”

A betegség, illetve a rá szedett gyógyszerek hatását lásd a címlapon (ill. az alábbi fotón! … szendam), még kétszer ennyi van belőle.

Az eddigi testvérpártjuknak tartott amerikai republikánusok volt elnökjelöltje neofasiszta diktátornak nevezi, aki Putyinnal bújik ágyba, a lengyel olajvezér korábban még odébb ment, de most hagyjuk, hogy mitől sétál az orosz diktátor felemelt farokkal.

Nemrég a Welt am Sonntagnak ment neki Viktor stábja, amiért nem nyomtatták ki egész Európát megújító gondolatait, azóta Putyin kisöccsének nevezték, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem amerikanisztikatanára, egy volt diplomata, az Orbán-rezsim retorikáját pedig a Ceausescu-rendszer végnapjaihoz hasonlította.

Hol vagyunk még tőle, egy biztos, magára valamit is adó amerikai stand up-os már ki nem hagyja a műsorából, hiszen a neve immáron abszolut poén, szövegkörnyezetbe sem kell rakni, mint a Napsugár fiúk szerint a K betűs szavakat a krumplitól a kelkáposztáig, vagy az átkos végén a pártot, a KISZ-t, a szakszervezetet. Sőt, eddig kushadó magyar kollégáik is kezdik kapkodni a lábikráját. Goodfriend ügyvivő pedig apró részletekben csinál hülyét belőle, egyúttal jogi továbbképzésben részesítve.

A kommunikációs végnapok lassan elérkeznek, hiszen már a főlakájnak számító Rubovszky nagypapa unokája is sírógörcsöt kap Habony Árpi legújabb 50 milliárdos, 90 év alatt lebonyolítható ötletétől, hogy 12 évesen nyilvánosan pisiljen a teljes magyar tinédzsertársadalommal, továbbá az újságírókkal és a politikusokkal.

A felmérések szerint szerint immáron a médialavina által betemetett kétmillió Orbán-hívő fele is kezd kikecmeregni a folyamatos kormányzati szóözön alól, nem minősíteném a vallásos révületben naponta Orbánért imádkozókat, mivel nem vágyom Kertész Ákos után Kanadába, de Kádárnak is százezrek tapsoltak 1957. május elsején a Hősök terén, s Sztálin halálakor is igaz könnyeket sírtak nem kevesen. Bayer Zsolt meg vásároljon a CBA-ban, s ha lerobban szlovák rendszámú kocsija, és nincs sehol egy F-16-os, hogy felvegye, illetve felvigye, akkor stoppoljon, hátha a bolt elől elviszi a gazda Porschéja.

Szóval nem az a baj, hogy a lé mások nevén van, főleg Lajosén, bizonyíthatatlan, ráadásul Polt Péter nemhogy haláláig tölti be posztját, de egy bármikor benyújtható egy módosító indítvány révén még a koporsóból is irányíthatja majd az ügyészséget, amit szellemidézés keretében fognak megtudni slapajai.

Orbánt külföldre száműzni pedig lehetetlen, Rákóczi mehetett Rodostóba, a szultán még egy viszonylag elfogadható lakosztályt is berendezett neki, ahol Szekfű Gyula szerint tartalék fejedelemként éldegélt, hátha a franciák nekimennek a Habsburgoknak, s az oszmán visszatéréshez a hátukban jól jön egy kis általa vezényelt csetepaté.

De Orbánt még Türkménbasi utóda, vagy az azeri Alijev-dinasztia sem fogadja be, mert lételeme a harc és még ott is elkezdene kavarni, nem beszélve Putyinról, akinek szintén nem hiányzik, hogy Kamcsatkában fülkeforradalmat robbantson ki, még jó, ha csak elköt egy hajót, mint Benyovszky és megpróbálja rábaszélni magát Madagaszkárra.

Ezért bátran kimondom: ORBÁNNAK MARADNIA KELL! Ám mivel már a környezetének is egyre nagyobb teher és férfi létére nehezen dughatják be apácaként a karmeliták kolostorába, hiába tapétázzák ki neki az egész Várat százmilliárdért, L. Simon költő szavai szerint mindannyiunk örömére.

Hacsak nem mond le férfiasságáról, de ezt még Goodfriendnek sem tanácsolta. Ezért mondják neki azt, hogy mától Felcsút a főváros, s onnan ki ne tegye a lábát, mert a CIA kétezer ügynököt Vida Ildikó képére klónozott és máshonnan azonnal elrabolják. Itt viszont Hajdú dandártábornok követő emberfogással megvédi, a boldog országjövőt biztosító pátenseit pedig Szíjjártó Péter veszi át, aki a Pancholó Arénában tart napi 24 órás ügyeletet.

Ha netán ki kell mennie a klotyóra a tisztántartásával megbízott államtitkárával, addig személyesen gázszerelője, Mészáros Lőrinc vigyáz rá. A pátenssel pedig Semjén Zyolt lóhalálában körbeszáguld, másik kezében egy véres kardot tartva, hiszen a belháború egy pillanatra sem lankadhat, hol az M0-st kell megadóztatni, hol az internetet, persze nem igazából, csak egy kamuvideón, nehogy elfelejtse megnyalni a szája szélét izgalmában.

Az NB.I. szombaton pedig elszórakoztatja azzal a pár száz tússzal, akik a megnyitás óta oda járnak szenvedni, csak vasárnap zárják be a házába. Sőt, olimpiát is rendezhet, amire másikat nem is hívunk, hogy minden aranyat a magyarok nyerjenek, mint Isten kiválasztott népe, amint ezt Balog csúcsminsztertől is tudjuk.

Ám mivel a felcsúti stadion két oldala is Fő utca, ami elég snassz, a háza előtt elmenőt átkeresztelik Lipótmezei útra, a Bécsi út se Bécsig tart, de arra vezet.

A szerencsétlen Felcsút pedig kap néhány új ABC-t, mert a legutolsót Fock Jenő idején építették.

Akár lehet CBA is.

*

Fantasztikusan jót tudnék röhögni, ha ez egy amolyan farkasházys, kissé abszurd kabarétréfa lenne. … De NEM AZ!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A Tökéletes Nertárs

Kedves Olvasóim, Tisztelt Köztársaim és Barátaim! Nagy szeretettel (…tel … tel … tel) köszöntelek Benneteket a Munakaalapú és Nerista (… ista … ista … Lusta) Demokráciában! Ez pedig arról híres (…res … res… Rest), hogy itten mindenki annyit ér, amennyije van (…van … van … Vagyon) és amennyiért  megdolgozott (…zott … zott …Tatott).

Újsághirdetés:

“Dunakeszin 1560 m²-es, parkosított telken 2003-ban épült, 750 m²-es beépítettségű, hét szobás, szuterénos, garázsos családi ház eladó.
Szuterén: 200 m²-es, csempézett teremgarázs öt autó részére, autómosóval, dupla kijárattal, gardrób.
Földszint: 200 m², amerikai konyha, nappali, dolgozó, vendégszoba, fürdő, WC
Emelet: 180 m², három szoba, két fürdő, 130 m² fedett medence, 12×5 méteres, fűthető, mozaikcsempés, illetve jakuzzi. Továbbá 50 m² fitnessterem, infra- és finn szauna, fürdőszoba.
Terasz: 50 m² balusztrád korláttal.
1560 m² saroktelek, 200 db nyolcéves smaragdtuja, díszkert, öntöző, ürömi kőből készült kerítés.
A ház belmagassága hét méter, exkluzív famunka, belső nyílászárók, olasz szaniterek, burkolóanyagok, padló- és radiátoros gázfűtés, Schüco alu- és műanyag nyílászárók, biztonsági üvegek, 5 db. klíma, kandalló, osztrák lámpák, a jelenlegi bútorzattal, vagy anélkül”

KI AZ, aki ezt a házat megvásárolta? (*)

  1. Aki egy percet nem dolgozott sehol, rögtön politikus lett.
  2. Aki mindig egy-két lépésre követi Orbán Viktort, hogy beszéljen helyette, ha kérdezni merészeli, hiszen személyes szóvivője.
  3. Aki gazdájával azeri tárgyalásokat folytat, majd nem sokkal később kiadaták nekik a baltás gyilkost, mire azonnal elengedték
  4. Aki azt mondta, ha nincsenek jogi eszközök Gyurcsány felelősségre vonására, majd teremtenek.
  5. Aki szerint 2012 volt az első olyan év, amikor megállt a lábán a nyugdíjrendszer.
  6. Aki azt mondta a tusnádfürdői beszéd után, hogy a svéd EU-ügyi miniszter hazugságokat terjeszt és a magyaroknak több tisztelet jár.
  7. Aki egyszerre 22 nemzetközi gazdasági bizottság elnöke.
  8. Aki már külügyminisztersége első napján kioktatta az USA mai és egyik korábbi elnökét.
  9. Aki büszke arra, hogy ő Orbán legjobb janicsárja.
  10. Aki egyedül vett fel több fizetést a kétmilliós plafonnál.
  11. Aki egy év alatt többet tudott félretenni, mint a keresete.
  12. Akinek sajtósa azzal dicsekedett, hogy főnöke egy év alatt 37 sikeres tőzsdei műveletet hajtott végre, holott ez bennfentes információkat sejtet.
  13. Aki régi egyetemi tankönyveit akarta elküldeni az ellenzéknek, tanulják meg, hogy kell a tőzsdén egy év alatt 25%-os haszonra szert tenni.
  14. Aki palotáját csak a vagyonbevallás leadása után három nappal íratta nevére, hogy a közvélemény ne tudja meg a választások évében.
  15. Aki, amikor kiderült, 391 m²-esnek nevezte, holott 750, plusz ötven a terasz.
  16. Ami 15 lakótelepi lakásnak felel meg.
  17. Aki nem vette észre, hogy 12 millióval kevesebbje volt hozzá papíron.
  18. Akinek 130 m²-es az úszócsarnoka, 200 tuja adja az árnyékot, 5 klíma teremt hűvöset.
  19. Akinek öt autó fér el a garázsában, kocsimosóval.
  20. Akinek nejével és két picijével kevés két fürdőszoba, még hármat csináltat hozzá.
  21. Aki még szabadlábon van. De ez nem mindig lesz nyerő szám.
(*: Kérdések a Hócipőtől!)
Kellemes fejtörést és szavazgatást kívánok! … Jövő vasárnap is!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A miniszter félrenyelt

Vasárnap lévén úgy gondoltam, hagyjuk a súlyos témákat és inkább nevessünk egy picinyt. Tekintetem a Hócipő legfrissebb számának egyik írásán akadt meg még pénteken. Mivel ez elektronikusan még nem elérhető “Sendamus testvér” ismét másolni kénytelen. (Bocsi, ha elírok valamit!)

Megyesi Gusztáv:

Alapcső

Most, hogy a kormány lapja rászállt a kormányfő egyik kedvenc emberére, Seszták Miklós fejlesztési miniszterre, sőt a lemondását követelik, föl kellene tennünk egy igen fontos kérdést: mi lehet az oka annak, hogy a miniszterelnök ennyire ragaszkodik a miniszteréhez.

Tudni kell, hogy éppen egy hónappal ezelőtt a kormányfő Kisvárdán járt egy baromfifeldolgozó üzemet átadni, s a hivatalos program után, szigorúan magánemberként meglátogatta Seszták miniszter és felesége új kávézóját, ahol igen jól érezte magát. Amint arról az Index kitűnő újságírója, Spirk József beszámolt, a kávézó Kisvárda központjában, a Somogyi utca 1. szám alatt nyílt meg, ott, ahol a Fidesz egykori irodája is üzemelt, s ez volt az a hely, ahol “tucatszám működtek gyanús vállalkozások, amelyeket adótartozásuk és szabálytalan működésük miatt szüntetett meg néhány év után a bíróság“. Jellemző, hogy az épületet már tíz évvel ezelőtt cégtemetőnek hívták a helyiek, ami azért igazságtalan, mert kicsivel odébb “a Litki úton és a Gagarin utca egy-egy házában összesen 700 olyan céget jegyeztek be orosz és ukrán állampolgárok neve alatt, amelyek aztán egyáltalán nem fizettek helyi iparűzési adót; a cégek alapításában 2001 és 2013 között ügyvédként maga Seszták Miklós is részt vett“.

Plusz Seszták egykori offshore-gyanús cégei, amiről a kormány napilapja írt, pusz a Seszták autószalonjának kibumlizott vissza nem térítendő uniós támogatás, plusz az ügyvédi etika többrendbeli megsértése, és sorolhatnók még a pluszokat, ám ezúttal nem szörnyülködés végett idézzük fel a Seszták-ügyeket, épp ellenkezőleg. Mi csupán elismerésünket kívánjuk kifejezésre juttatni, mert meggyőződésünk, hogy a jogszabályok Szküllái és Kharübdiszei között lavírozni, hétszáz, ismételjük hétszáz céget létrehozni, ez bámulatos produktum.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Seszták miniszter a vádakra mindig intellektuális válaszokat ad, példának okáért, bármit kérdeznek is a volt cégeiről, mindig elmondja, hogy a reklámadó és a rezsicsökkentés miatt támadják őt, minthogy ezekkel az intézkedésekkel a kormány sérti egyesek pénzügyi érdekeit, de ne féljen senki, ő maga meg fogja tenni a szükséges és elégséges lépéseket.

Mindez természetesen önmagában még nagyon kevés lenne ahhoz, hogy valaki a kormányfő kedvencévé váljék, hiszen a miniszterelnök körül csak úgy hemzsegnek a hasonló előéletű, a korrupciót életvitelnek felfogó, és napi huszonnégy órában gyakorló káderek: Seszták miniszternek tehát nyilván egészen különleges szellemi képességekkel kell rendelkeznie. Ennek remek bizonyítéka a legutóbbi hétvégén elmondott beszéde, amivel Nyírbogát lakosságát örvendeztette meg egy alapcsőletétel alkalmából:

Nem akarok nagyon ömlengős lenni, és ráadásul még messze is a kampány, de azt kell momdjam, hogy amikor erre járok, és mostanában voltam egypárszor, mert amikor a miniszterelnök úr itt volt Gellén, nekem is volt szerencsém itt eljönni, ráadásul amikor Tasó Lacit ugye elhívtam a csatába, itt mentem át Nyíradony felé, és még egy dolgot elárulok az itt lévőknek, hogy a mai nap reggel hívott Orbán Viktor és kérdezte, hogy mit csinálok ma délután.
Hű, mondtam, oda a nyírbogáti utam, mert amikor ezt mondja, akkor mindig valahol találkozni kell vele. És akkor mondom neki, hogy miniszterelnök úr, természetesen az elsőség a te kérésed, de hát én tervezem Nyírbogátra jönni, átadni … vagy letenni az alapcsövet. Azt mondja, hogy akkor el ne induljak őfelé, jöjjek csak mindig és közelebb erre. Üdvözöl is benneteket, mondta, hogy adjam át az üzenetét. Majd személyesen is meg fogom ezt tenni, hogy ti viszontüzenitek a köszöntést.
És köszönöm, mert nagyon nagy szeretettel emlegeti ezt a térséget, települést, tehát azt kell hogy mondjam, hogy amikor átjövök itt, ezen a településen, akkor mindig egy kicsit, habár szabolcsi vagyok meg lokálpatrióta is …, sok kötődésem ehhez a térséghez nem volt, és mégis egy picit otthon érzem magam, hogy érzem, itt történik valami.
És hogy azért is örülök, hogy itt van Seszták Oszkár elnök úr, majdnem azt mondtam, Seszták Oszi barátom, de tényleg így van, köszönjük ezt a tapsot, mert azt gondolom, hogy megérdemli. Ilyenkor szokott jönni, hogy bezzeg Seszták, és már lám, nem, nem. De csak névrokonok vagyunk, de azért boldogan vállaljuk, sőt még többet is vállalnánk, mint a megye, mint Nyírbogát jó úton halad. Na most, megtanították, édesapám, aki szegény huszonöt éve halt meg, hogy fiam, a jó útról ne térj le. Érezzék azt, hogy a környék, a megye, a település jó úton halad, akik meg nem jó úton járnak, tudnék mutatni olyan városokra itt a környéken, akik meg nem jó úton haladnak, azok érezzék meg a jövő szavát, várjuk őket is a jó útra.

Túl azon, hogy alapcsövet így még nem tettek le sehol a világon, ez  beszéd, amit óriási ováció fogadott a helyi vezetők részéről, nyilván alapjaiban változtatja meg az embereknek nem csak az alapcsövekhez, de a miniszterekhez való viszonyát is. Igaz, különféle portálok és blogbejegyzések inkább azon vitatkoznak, hogy Seszták miniszter alkoholos befolyásoltság alatt mondta el beszédét, vagy előtte csak szimplán ragasztózott. A magunk részéről egyik változatban sem hiszünk, meggyőződésünk, hogy Seszták miniszter a benne szunnyadó szellemi erők teljes mozgósításával, színjózanon mondta el üzenetét a nyírbogátiaknak és a világnak, egyszersmind választ adva arra a kérdésre is, hogy miért egyik kedvence ő a nemzet örökös miniszterelnökének.

(Lemásolta: frater Sendamus)

*

Ha valaki a fentieken nem tudott felszabadultan kacarászni, az nem a véletlen műve! … Hanem a szomorú valóságé!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

OrbánVikiPédia 3.

Közismert humoristánk, Farkasházy Tivadar, mivel úgy gondolta (sokunkkal egyetemben), hogy:

Ezért a Hócipő című “szatírikus kéthetilap”-jában elindította az “OrbánVikiPédia” rovatot, mely arra hivatott, hogy egyfajta értelmező szótárként megmagyarázza a felcsúti Führer und Kanzler intézkedéseit! Ennek valamennyi részét én és itt, a szendamondján után fogom közölni mindaddig, amíg az megjelenik!

Lássuk a Harmadik Részt!
(a szöveghez katt a címlap alatt megadott linkre!)

Az OrbánVikiPédia letöltése (pdf)

Folytatása következik!

… és ezt …

szendamondja!


OrbánVikiPédia 2.

Közismert humoristánk, Farkasházy Tivadar (fonetikusan: Fajkaszházitivadaj – bocsika, hogy a magaslabdát nem tudtam lecsapatlanul hagyni!), mivel úgy gondolta (sokunkkal egyetemben), hogy:

Ezért a Hócipő című “szatírikus kéthetilap”-jában elindította az “OrbánVikiPédia” rovatot, mely arra hivatott, hogy egyfajta értelmező szótárként megmagyarázza a felcsúti Führer und Kanzler intézkedéseit! Ennek valamennyi részét én és itt, a szendamondján után fogom közölni mindaddig, amíg az megjelenik!

Lássuk a Második Részt!
(a szöveghez katt a címlap alatt megadott linkre!)

Az OrbánVikiPédia letöltése (pdf)

Folytatása következik!

… és ezt …

szendamondja!


OrbánVikiPédia 1.

Közismert humoristánk, Farkasházy Tivadar (fonetikusan: Fajkaszházitivadaj – bocsika, hogy a magaslabdát nem tudtam lecsapatlanul hagyni!), mivel úgy gondolta (sokunkkal egyetemben), hogy:

Ezért a Hócipő című “szatírikus kéthetilap”-jában elindította az “OrbánVikiPédia” rovatot, mely arra hivatott, hogy egyfajta értelmező szótárként megmagyarázza a felcsúti Führer und Kanzler intézkedéseit! Ennek valamennyi részét én és itt, a szendamondján után fogom közölni mindaddig, amíg az megjelenik!

Lássuk az Első Részt!
(a szöveghez katt a címlap alatt megadott linkre!)

Az OrbánVikiPédia letöltése (pdf)

A folytatás hamarosan következik!

… és ezt …

 … szendamondja!