Álom az államban

Tisztességes polgárok azért “üzemeltetik” az államot, hogy az szolgálja őket, a közösség céljait, intézze ügyeiket, tartassa be a szabályokat. Cserébe ezért adót fizetnek, … lényegében egymásnak. Mi jobbágyok vagyunk, akik azért rójuk le a sarcot, hogy szolgálhassuk az államot. Hogy “az” elérje céljait, hogy engedelmeskedhessünk neki. … Tisztességes polgárok jómódúak. A jobbágyok szegények.

Sok évvel ezelőtt olvastam egy értekezést az egyik klasszikus “tyúk, vagy tojás”-dilemmáról. A szerző azon morfondírozott, hogy vajon a Jólét teremti-e meg a Demokráciát, avagy inkább fordítva. Egyes arab olajsejkségek példáját nézve szerinte kimondható: demokrácia nélkül is létezhet jólét, hiszen az uralkodó a saját tulajdonában álló ország bevételeiből gondoskodik az alattvalókról. Ugyanakkor fordított példát nem találni. Olyat, hogy valahol ugyan nagy a szegénység, de demokrácia van. Le is vonta hát a következtetést, hogy a kettő nem jár kéz a kézben, egyik sem feltétele (és létrehozója) a másiknak. A jólét inkább egy gazdasági fogalom (ráadásul relatív, hiszen ez nem ugyanazt jelenti mondjuk az Egyesült Államokban, mint Burkina Fasóban!), a demokrácia pedig egy, a társadalom “érettségi fokából” eredő, ennek megfelelő mértékű “szükséglet”.

Első olvasatra elfogadhatónak tűnik az érvelés és a konklúzió is. Ámde valahol valami erősen “sántít” benne. Valóban nem tudnék mondani olyan államot, amely demokratikus ugyan, de szegénységben élnek a polgárai. Azért nem, mert a “szegénység” egyrészt valóban relatív fogalom, másrészt ilyen országok tényleg nem léteznek. Ugyanakkor rossz az arab példa is, mert az állami/uralkodói “gondoskodás” csak a kiválasztott kevesek, az “alattvalói” státussal rendelkezők osztályrésze. A többieknek ott a rabszolgaság, amint azt kitűnően szemléltetik azok a körülmények, amelyek között Katarban dolgoznak a foci VB stadionjait építő vendégmunkások.

Miért nincs “szegény demokrácia”? Azért nem, mert a demokráciához szükséges egy általánosan elfogadott szemlélet, viselkedési mód, amit nevezhetünk akár “tisztességnek” is. Egy tisztességes társadalom nem csak szorgalmasan dolgozik, becsületesen fizet adót, de szolidáris is. Azért szolidáris, mert ismerve saját történelmét, múltját pontosan tudja, ha megengedi, hogy egy bármiféle kritériumok (aktuális politikai mániák) alapján “kiválasztott” rétegétől az állama, a választott képviselőiből álló törvényhozása megtagadja a legalapvetőbb jogokat (hogy melyek ezek, azok csak “mennyiségben” változóak), akkor előbb-utóbb mindenki sorra kerül, s az “állam” a fejükre nő (lásd még Niemöller tiszteletes híres önvallomását!).

A Demokrácia tehát nem tűri a Szegénységet! Azért nem, mert az Alapvető Tisztesség szabályai szerint mindenkinek “jár” az emberhez méltó életkörülmény, megélhetés, az a bizonyos “társadalmi minimum” (ami szintén országonként változó). Azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem képesek ezt önmaguknak megteremteni, “előállítani”. Mivel pedig bárki bármikor kerülhet ilyen helyzetbe, a tisztességes társadalom szolidáris polgára a választott képviselőiből álló törvényhozása útján egyszerűen kiköveteli a saját államától, hogy a tisztesen befizetett adójából támogassa, karolja fel a szükséget szenvedőeket. A tisztességes munkabérekhez/jövedelmekhez pedig néhány országban még törvények sem köllenek. Kikényszeríti azt maga az Általános Tisztesség is, a jól érzékelhető, még csak írásba sem foglalt Társadalmi Elvárás.

Valódi és általános Jólét tehát nincs Demokrácia nélkül. Az meg nem létezik Általános Tisztesség hiányában. Ez meg csak akkor lehetséges, ha van Szolidaritás, avagy ha tetszik: a Polgári Öntudat.

Kádár “apánk” rendszere ezt kiölte belőlünk. A “teljes foglalkoztatottság” hazugsága (ki is “házal” ezzel mostanság?) volt az az Alku, ami arról szólt, hogy “Ha befogod a pofád, lesz kajád és kalyibád!“. Mindenki tudta, hogy létezik a “kapun belüli munkanélküliség”. Mindenki tudta, hogy öt állásból legalább kettő arra szolgál, hogy “bér” formájában fizessék ki a segélyt. Mindenki tudta, hogy a “közveszélyes munkakerülés” btk.-paragrafusa nem csak a kurtizánokra, hanem az “izgágákra” is vonatkozik. Ennek ellenére mindenki hangoztatta: “Csak annak nincs állása, aki nem akar dolgozni!“, illetve “Aki nem dolgozik, az ne is egyék!“.

Ez a hazugság élt tovább a részvétlen társadalomban a “Rendszerváltás” után is. Azért, mert Kádár Örökösei valahogy elfelejtették megmondani a Jónépnek, hogy mi is lesz a Következmény. Hogy a sok “ál-állás” meg fog szűnni, s immáron nem “bér”, hanem “segély” lesz a kifizetett pénz “neve”. Elfelejtették megmondani a Jónépnek, hogy ami eddig volt, az nem mehet tovább. Hogy aki munka nélkül maradt az nem föltétlenül “lusta”, hanem lehet, hogy csak peches. Hogy ez bárkivel előfordulhat. Hogy ezért érdemes kissé “szolidarizálni” és nem pedig elfordulva “lenézni”.

Nem volt ez persze akkor még tudatos törekvés. Csak kényelemszeretet. Voltak ugyanis “egyéb”, megoldandó problémák (pl.: a pártok és az oligarchák “feltőkésítése”), melyek sokkal kevésbé voltak halaszthatóak, mint a társadalom “felvilágosítása”, ha tetszik “nevelése”. Most ugyan már az, tudatosan meg a “dolog”, de megint csak azért, mert vannak sokkal fontosabb elfoglaltságai a degenerálódott, általunk korrupt gazemberekkel teletömött “politikumnak”.

Mert degenerálódtunk mi is! Tétlenül néztük, ahogy elébb kizsarolják, osztán meg ellopják az összegyűjtött vagyonunkat (“Manyup”). Tétlenül néztük, ahogyan ránk erőszakolják azt a Tákolmányukat, melyben a “polgár” szó mellett a “köteles”, az “állam” után/előtt meg csak a “törekszik” kifejezések állnak. Rohadtul nem érdekelt minket, hogy kitiltják a gyerekeinket az egyetemeinkről, lassan már a gimnáziumainkból is, hogy szeretteinket egyszerűen megölik a kórházainkban (ha nincs elég pénzünk). Marhára nem izgatott senkit, hogy öt esztendő alatt harminc százalékkal emelték a közterheinket, cserébe pedig nem adnak semmit: se szolgáltatás, se ellátás, csak korrupt urizálás! Báván bámultuk, hogy rokkantjainktól elveszik a megélhetésüket, hogy a rászorulókból “közmunkásnak” nevezett rabszolgákat csinálnak, a hajléktalanokból pedig bűnözőt. Talán még egyet is értettünk mindezekkel, de persze csak addig, amíg magunk is ugyanebbe a “cipőbe” nem húztuk a lábunk fejét.

Most ugyancsak tétlenül nézzük, ahogyan a jegybankelnök a saját nemzeti valutánkkal folytatott tőzsdei spekulációiból származó, szerinte nem közpénznek számító “nyereségét” ostoba és pazarló “alapítványokra” költi – mert nincsen Felügyelőbizottsága, amely esetleg megálljt parancsolhatna neki (bő 250 milliárd forint egyelőre a “számla”!). Hogy a qrmány krőzusként szórja a pénzünket veszteséges bankok felvásárlására, csak azért, hogy aztán “ócsón” odaadja a miniszterelnök haverjainak, akik egyébként csak strómanok (már itt is több, mint 250 milliárd a szükségtelenül elköltött forintok mennyisége!). Közben pedig hevesen bólogatunk arra, hogy be ne engedjék mán hozzánk a sok szerencsétlen koszovói menekültet, mer’ csak a melót vennék el tőlünk, “tartásuk” pedig rohadtul drága.

Az persze senkit nem érdekel, hogy egyetlen koszovói sem akar itt maradni. Hogy pont ugyanannyi honfitársunk hagyja el évente ezt a “jobban teljesítő” országot, mint ahány “tranzitmenekült” és pont ugyanezért. Hogy itthon falvak tucatjai vannak, ahol már nem is koszovói, sokkal inkább bangladesi nyomor tombol. Mert itt ilyesmire nincsen pénz. Ilyesmire sem!

De semmi baj! Majd nemzetileg alaposan megkonzultáljuk ezt is. Osztán pedig meg fogunk nyugodni. … Ahogy szoktuk. … Osztán pedig minden marad a “régiben”. … Ahogy megszoktuk! … Közben meg álmodunk ebben a szar(rá tett) államban. … Ahogy mindig!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Feudalizmus és “Tanult tehetetlenség”

Vajon mit is csinál egy magamfajta blogger Karácsonykor? “Természetesen” előkattintja azokat az írásokat, melyek elolvasására az elmúlt napokban nem volt ideje. Így akadtam rá két olyan cikkre is, melyek a “Galamus“-on jelentek meg. No meg két olyan történetre is, melyeknek talán van némi közük az előbbiekhez.

Vajon miért került az ország nagyon távolra attól a Lehetőségtől, melyet még a Rendszerváltás idején kapott meg (történelmében legelőször?) azzal, hogy Nyugat-Európa legfejlettebb államai a legteljesebb, megértő jóindulatukkal nem csak politikailag de anyagilag is felkarolták? Vajon miért jutottunk el alig két tucat esztendő alatt odáig, hogy ma egy olyan kormány regnálhat (április óta ismét!), mely pont ezeket az államokat, ezen országok közösségét (EU) nevezheti ki a “nemzeti függetlenség” legfőbb ellenségeivé, megrontva velük a korábbi jó viszonyt, s mindezt (a legalizált csalások ellenére is) jelentős szavazói támogatással? Vajon miért nincs meg a Társadalomban a “Demokrácia”, avagy ha tetszik “A Részvétel” élménye, vajon miért engedtük szabadjára “politikusainkat”, hogy azok a nyakunkra ülhessenek?

Schein Gábor erre, egy még december 10.-én történt, Friderikusz Sándorral való stúdióbeszélgetésén (leiratát lásd az előző bekezdés elején adott link alatt!) azt a magyarázatot adta, hogy az okok részben a Politika, az Állam feudális (tehát vertikális) felépülésében, részben pedig a “Köznép” úgynevezett “Tanult tehetetlenségében” keresendőek.

Az író, költő, műfordító és esszéista szerint az előbbi abban nyilvánul meg, hogy a Rendszerváltás kezdetén a döntéshozói joghoz jutottak hatalmas (állami) vagyon újraelosztására kaptak lehetőséget. Mivel nem volt “demokratikus előképzettségük”, igyekeztek maguknak kisajátítani az erre való rálátást (no meg az ebből származó “demokratikus jutalékot” is – szendam), amiből meg egyenesen következett, hogy nem különösebben támogatták/ösztönözték a részvételi demokrácia horizontálisan, tehát elsősorban az önkormányzatokra alapuló (nyugat-európai, jellemzően német-típusú) kiépülését. Helyette a felülről szerveződő és így automatikusan feudális viszonyokat megteremtő (de “papíron” demokratikus) intézményrendszert hozták létre.

Közbevetve:

Schein szerint igenis tanítani köllött volna a demokráciát és nem csak hagyni, hogy a kiépített intézményrendszer majd “magától megtöltődik”. Szerény véleményem szerint már az 1991-es tanévtől be köllött vóna vezetni minden alap- és középfokú tanintézményben az “Állampolgári Jogok Alapismerete” nevű tantárgyat mondjuk heti egy óraszámmal. Ebben pedig újra és újra belesulykolni a Kölkökbe, hogy az Állam csakis Ők és senki mások! Az ilyen-olyan politikusok (élükön az aktuális miniszterelnökkel) pedig csupán az ők fizetett alkalmazottjaik. Ha ez még akkor megtörténik, ma talán nem lenne sem Orbanizmus, sem pedig a jelentős fertőzöttséget jelentő Vona/Zazriveczizmus! … De ez a “vonat” már elment!

Ez azonban elvette a “Közösségi Élményt az úgynevezett Zemberektől. Azoktól, akik a Kádár-rendszer örökségeként (is!) már eleve magukban hordozták a “Tanult tehetetlenséget”, tehát azt, hogy a hatalom éppen aktuális birtoklói/bitorlói akarata ellen tenni semmit nem lehet. Ebből pedig egyenesen következett, hogy nem csak a kiépült intézményrendszer nem lett “tartalommal megtöltve”, de a feudalisztikus felépülés, valamint a “Nemtanulás/Nemtaníttatás” okán elveszett a kezdetben még létező Közbizalom is.

Ámde éppen emiatt van az, hogy nem működik az ország! Hiszen (mondja Schein is) a meg nem tanított esztétika (etika?) okán a Zemberek nem tudják, hogy ők pont olyanok, mint bárki más. Emiatt nincs bennük bizalom, anélkül meg szolidaritás. Együttérzés és az egymást támogatása bevésett parancsolata nélkül pedig csakis az atomizáció következhet, abból a diktatúra, abból pedig az összeomló állam/társadalom/gazdaság. Ilyen feltételek (köz- és egyéb bizalom, a szolidaritás hiánya) mellett azonban elképzelhetetlen a Működőképesség és maga (minden normális törekvés elsőszámú Célpontja) a Jólét is!

Közbevetve:

Ez a célkitűzésük egyébként a mindenkitől és mindet elvenni igyekvő, a “Munkaalapú Társadalom” úgymond ethoszát meghirdető, valójában soha és sehol nem dolgozott orbanistáknak is. Ámde ezt – mármint a Jólétet – csakis maguknak akarják kisajátítani úgy, hogy az EU támogatásait, az általuk ellopandó ezermilliárdokat azzal biztosítják maguknak, hogy a költségvetési hiányt az előírásos 3 százaléka alatt tartják úgy, hogy közben kizsigerelik a legszegényebbeket. Azaz úgy lassan már 4 millió honpolgárt!

A Szegénység azonban annál inkább! Ami a hatalom számára azért fontos (mind nagyobb méretekben), mert az egészen elvetemült “Megfigyelőik” szerint minél nincstelenebb egy ember, annál kevésbé hajlandó részt venni a közügyekben és annál inkább hajlamos kiszolgálni a Helyi Hatalmasokat (akik meg az Országos Hatalmasokat szolgálják ki!).

Erről, ennek a Galád Tervről kitűnő cikket írt Csillag István professzor (szintén a Galamuson) úgy, hogy jószerint minden bekezdésben megkérdezte, hogy nem sül le a bőr a kormány orcájáról. Nem csak azért, mert tudatosan rohasztja le a gazdaságot, az oktatást, teszi tönkre a valóban a Piacról működő cégeket, de mindezt még a saját statisztikai hivataluk adatait is letagadó, elképesztően pofátlan hazugságokkal “indokolva”.

Elképesztő! Ahogyan az is, miként teszi a helyi döbrögiek házicselédjeivé (lásd a fentebb linkelt cikket!) a segélyekről “munkára” úgymond “átszoktatott” állami/önkormányzati rabszolgákat az a kormányzat, melynek “elképzeléseivel” (miszerint akinek nincs munkája, az igazából csak lusta!) még az idén is legalább másfél millió ember “értett egyet”.

Mert ők voltak azok, akiknek nem köllött magukra ölteniük a “neonzöld” mellényt, végezniük teljesen értelmetlen és hozzáadott érték nélküli (köz)munkát. Mert ők azok, akik még mindig nem fogták fel: a korrupcióba és az ostobaságba, valamint a szolidaritás-hiány demokráciátlanságába beleomló államban/gazdaságban már csak három kategória létezik: a jelenleg még kedvezményezettek (a Maffia ilyen-olyan rendű és rangú csinovnyikjai), a jelenleg még nem és a jelenleg már közmunkások. (Az “Ellátatlanok” hatalmas “tömegszámú” kategóriájáról, mint a “negyedikről” már nem is beszélve!)

Pedig ez önsorsrontás! Schein szerint ugyanis (egyetértek vele!), mindenkinek az lenne igazából a jó, ha együttműködnének. Mindenki! Ez ugyan azt jelentené, hogy az eddigi vertikális/feudális államszerveződést a horizontális/szubszidiáris (tehát önkormányzati, demokrata, ergo működőképes) váltaná fel, amiben pedig “a politikus” szerepe (kiváltságai) csökkennének. Ámde – érdekes módon – ez növelhetné “a politikus” társadalmi beágyazódottságát, elfogadottságát is. Akárcsak a Demokráciát, a Szabadságot, s ezzel együtt (automatikusan!) a Jólétet is!

És ki az, akinek ez nem tetszik? Hát az a mai magyar (mindenoldali) “politikus”, aki csakis ebben a csőd/összeomlás felé tartó rendszerben lehet “befolyásos valaki”. Annak az ilyen-olyan módon Kontraszelektált Közpénz Kalóznak, aki egy együttműködő, azaz az önkormányzatiságon alapuló (tehát normális) rendszerben még egy körülbelül működő garázsvállalkozás viszonylag sikeres elketyegtetésére, avagy egy iskolaszéki tagságra sincs statisztikailag kimutatható esélye, nem hogy egy törvényhozói mandátum elnyerésére. No meg az ezzel együtt járó (innen-onnan!) “kiemelt” jövedelemre.

*

A Schein által említett két, “Antidemokratikus Együtthatóról” (“Feudális szemlélet” és “Tanult tehetetlenség”) két személyiség egy-egy, személyesen tapasztalt története jutott az eszembe.

A “Politikust“…

… még 1989 pezsgő, lázas forgatagában ismertem és kedveltem meg. A közel húsz esztendőn kívül szinte semmi nem állt közöttünk. Egyetértettünk az alapvető Célokban (alkotmányosság, parlamentáris demokrácia, piacgazdaság), de nem teljesen a Módszerekben.

Ő az én számomra a kelleténél “nemzetibb” és “konzervatívabb” volt, mivel úgy vélte, a szükséges változtatásokat csak megfontoltan, fokozatosan, a társadalmat lassan hozzászoktatva lehet elvégezni úgy, hogy közben szem előtt tartjuk a “nemzeti sajátosságokat” és a “történelmi hagyományokat”. Én meg az ő ízléséhez képest voltam “kozmopolitább” és “liberálisabb”, lévén azt hangoztattam: jobb a gyors “műtét”, mint a lassú “gyógyszeres kezelés” és igenis át kell venni a másutt már bevált “recepteket”. Hiszen éppen pont a “nemzeti sajátosságaink” és a “történelmi hagyományok” vezettek el bennünket a szinte periodikusan bekövetkező “mohácsainkhoz”.

Ezek a heti-havi rendszerességgel történő beszélgetéseink (vitáink?) azonban soha nem lépték át az alapvető egyetértés határait, soha nem éreztem azt, hogy “elvi alapon”, tehát mereven zárkózna el érveim elől (és vicaverza!). Inkább azt, hogy “formáljuk” egymást, a közöttünk lévő kor- és felfogásbéli különbözőségek ellenére is tudunk hatni egymás világnézetére.

Osztán ő 1990-ben országgyűlési mandátumot szerzett. Találkozásaink így évi két-három alkalomra redukálódtak és sajnos a reá gyakorolt hatásom is. Kezdtem azt érezni, hogy egyre inkább magára ölt egy felsőbbrendűségi manírt azt, hogy mint ha a falnak beszélnék azt, hogy elébb csak “joviálisan”, majd később pedig már ellenségesen söpri le magáról az érveimet. Ez odáig vezetett, hogy 1993-ra már nem csak beszélgetni nem volt hajlandó velem, de még a köszönésemet sem fogadni, pedig esküszöm, hogy soha nem sértettem meg. … Később kiderült, hogy minden korábbi és itteni ismerőse is így járt vele.

Sokáig gondolkodtam, hogy vajon miért is fajultak idáig a dolgok, s éreztem is a probléma lényegét, de Schein Gábor most világosságot gyújtott bennem. A “Politikus”, a kezdetben még “hétköznapi ember”, a képviselői mandátumával olyan folyamatok/döntések/alkuk rálátójává (és talán részesévé is) vált, melyeket frakciótársai, politikai főnökei (azok tettestársai) igyekeztek elrejteni a köznép elől. A “titkok tudása” pedig a “beavatottság”, ezzel pedig a “kiváltságosság” kaszt-tagsági érzetével töltötte el. Mivel az így tudomására jutott információkat elébb csak frakciófegyelemből, később pedig már (valószínűleg) pozícióféltésből nem volt hajlandó megosztani korábbi barátaival/ismerőseivel, egyre inkább elveszítette a kapcsolatot a Való Világgal és egyre szorosabbra fűzte azt azzal a Virtuálissal, melyet saját pártjának “befolyásos” tagjai alkottak. A nem kellő “előképzettség” és az ellenállásra való képesség pedig egyenesen vezetett a bizony “feudális” magatartáshoz.

A “Családapa” …

… még ennél is régebbi ismerősöm volt. Még 1975-ben lett osztálytársam az “általános akadémián” és még a gimnáziumot is együtt húztuk le. Osztán szét fújt minket a “szél” – ki erre, ki meg amarra röppent – , s csak a soros érettségi találkozókon futottunk össze … mindez annak ellenére, hogy ugyanabban a városban laktunk!

Miért alakult ez így? Talán azért, mert eltérő volt a családi hátterünk, az indíttatásunk, a habitusunk. Ezért osztán soha nem kerültünk egymással szorosabb kapcsolatba, az “általánosságokon” kívül másról emlékeim szerint nem is beszélgettünk. De ez nem csak a velem való kapcsolatára volt jellemző, hanem mindenki mással is: sem a suliban, sem a gimiben nem akadt (tudomásom szerint) igazi jóbarátja. Ami azonban “közismert” volt róla, hogy komoly kapcsolatteremtési problémákkal küszködik: egy még 1984-ben (tizenhét esztendősen – ’67 őszi születése okán “évvesztes”) félresikeredett “barátnőzés” okán egy a hatóságoktól alaposan elhallgatott öngyilkossági kísérlete is volt.

Ámde később ez megoldódni látszott: ’92-ben megnősült, s a ’96-os érettségi találkozónkon büszkén mutogatta mindenkinek az akkor már három éves, illetve a négy hónapos fiainak fotóit. Ott volt a 2001-es “randin” is, ahol már a harmadik (ezúttal leánykának “sikeredett”) utódjával dicsekedett. Az öt esztendővel későbbi (2006) találkozón azonban már nem volt ott. Az egyik “mindent tudó” pletykafészkünk szerint 2003-ban elvált, majd ezt követően úgy tűnt el városunkból, mint az a bizonyos “szürke szamár” a besűrűsödött párában (“köd”). “Micsoda? Hiszen ha volt valaki, aki jobban imádta a nejét, hát az pont ő volt! Miért lett ebből válás?” – merült fel sokunkból a teljesen jogos kérdés. De a Jólértesült persze erre is tudta a választ: “Ez a hülye mindenben kiszolgálta a feleségét, aki mellette azt tehetett, amit csak akart: tanfolyamokra járhatott, élhetett a kedvteléseinek, úgymond ‘megvalósíthatta önmagát’. Ámde ez az asszonykában nem úgy ‘jött le’, hogy a férje nagyon szereti és támogatja, hanem úgy, hogy ő egy kihasználható papucs. Így aztán rá is unt, kirúgta de úgy, hogy ez a marha a saját családi örökségéből épült házat is ráíratta! Tehát hagyta magát kisemmizni a sajátjából és beülni a neje által választott ‘Újhúst’ a Készbe!“.

Mi köze ennek a “Tanult tehetetlenség”-hez? Nos az, hogy a “Családapa” egy rettenetes ember, a saját apja mellett élt le 16 esztendőt. Az “Öreg” arról volt híres, hogy bár igazából szerette a családját, de érzelmeinek kimutatására képtelen volt. Gondoskodása pedig abban nyilvánult meg, hogy mindenkire ráerőltette a magyarázatok nélkül hagyott elképzeléseit. Ezt pedig a fia azzal kompenzálta, hogy semmiben nem korlátozta felesége “magánéletét”. Tehát Kiszolgálójává és nem Résztvevőjévé vált az asszonyka mindennapjainak, s mivel az “apai örökség” okán maga sem volt képes kimutatni az érzelmeit (például azt, hogy komoly averziói vannak a kihasználtsága okán), hát eldobható használati tárggyá vált, s pontosan ez is lett a “jussa”!

Hogy mi ezen két történet lényege és mondandója? Remélem Olvasóimnak, Köztársaimnak nem köll elmagyaráznom! Aki pedig esetleg még sem értené: “Amit hagysz a hülyeséged/felkészületlenséged/trehányságod okán a fejedre nőni, az a fejedre is nő!“.

… és ezt …

szendamondja!

Utóirat:

A “Politikus” 2002-ben pottyant ki a “fészekből”. Annyi kapcsolata még volt, hogy igazgatóhelyettesi állást kaparjon össze magának az egyik szakközépiskolánkban, de az általa masszívan támogatott Orbán-kormány tavaly őt is kényszernyugdíjaztatta. Azóta megkeseredett és masszívan jobbikos. Valamint magányos is, lévén azok, akiket 2002-ig nem akart megismerni, utána ők is hasonlóan jártak el vele szemben – mea culpa, én is!.

A “Családapa” sorsáról való utolsó hír pedig az, hogy tavaly előtt addig bandukolt Szolnok környékén a vasúti síneken, míg a vele szemben jövő tehervonat meg nem szabadította a hajléktalanságától, no meg a kudarcélményeitől is!

Kettejük közül szerintem az utóbbi járt jobban!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A Viktornép szava

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki időnként tényleg elképedten és értetlenül nézi azt a “különös anyagból gyúrt” … khm … proteinhalmazt, amit általában csak “Fideszes“-nek nevezünk. … Azt hiszem végre sikerült megtalálnom a magyarázatot. Eljutott hozzám ugyanis a Viktornép szava!

Néhány nappal ezelőtt baráti társaságban és főzőcskézés (csülkös pacal, gombával!) közben azon morfondíroztunk, vajon miért olyan nagy a támogatottsága a Maffia-pártnak? Miért van az, hogy az egyre nyilvánvalóbb diktatúra, az egyre fokozódó nyomor és a korrupció ellenére, még ma is ez a … khm … szervezet a legnépszerűbb?

Természetesen szóba került a magát demokratikusnak nevező Ellenzék gyakorta egészen elképesztő ostobaságai, hajmeresztő politikai/taktikai/stratégiai hibái is. Ezzel kapcsolatosan pedig a “kínálat-hiány”, azaz: nincs kire/mire szavazni.

Ámde ez csupán a mérleg egyik serpenyője.Jó lenne tudni,” – mondotta egyikünk – “hogy mi is vagyon a másikban? Hogy mi is az, ami annyira lehúzza azt a másikat? Hogy mi vesz rá bő kétmilliónyi embert arra, hogy EZEKRE szavazzon? Pláne EZEK után! Hogy mi ez az őrülten perverz, gyakorlatilag mazochista vonzalom a Diktatúra iránt?“.

A kérdések jogosak. Ezek kifejtésére született is már számos elemző cikk, blogbejegyzés (tőlem is), de valódi válaszok, jól érzékelhető és felfogható magyarázatok alig-alig. Pláne nem olyanok, melyekre valamiféle taktikát, stratégiát lehetett volna alapozni annak érdekében, hogy sikerüljön visszaterelni az országot az egyetlen járható (de tartósan szinte soha ki nem próbált) útra: az Alkotmányos Köztársaság, a Demokratikus Jogállam.

Ma reggel kaptam egy elektronikus levelet. Ebben egyik köztársunk (forrás és dátum megjelölése nélkül) elküldött nekem egy olvasói levelet, melyet a lakóhelyén megjelenő napilapban olvasott. Tegyük most ezt mi is! (A szövegből kisebb részeket kihagytam, de betűhív!)

“Április 6-án majd május 25-én beigazolódott, sok politikus nem tudta, mi kell a magyarnak. A kormányváltók gyülekezetét vezetők biztosan nem, annyira nem, hogy Mesterházy Attila a választás után is azt állította, kormányváltó hangulat van az országban. (…) Mi a tévé előtt ámultunk a sok mocskolódáson és felelőtlen igérgetéseken, de nem gondoltuk, hogy kormányváltó hangulat lenne, arra meg pláne nem, hogy erre Mesterházyék lennének a legalkalmasabbak. Inkább azt találgattuk, vajon hány emberbe tudják beleszuggerálni ezt a gondolatot. Már tudjuk, mindenre van ember, mert rendkívül sokfélék vagyunk. Erre rásegítettek a nagy történelmi események – tatárjárás, törökdúlás, a soknemzetiségű monarchiában élés – , nagy volt itt a vérkeveredés. Bizony nem mindenki magyar, aki annak látszik. Ennek köszönhető, hogy országunkat 136 párt akarja 1360-féleképpen rendbe tenni, felvirágoztatni, valószínű, hogy pont ezért nem sikerült ezidáig, és nem is fog, mert az emberi butaság mindennél és mindenkinél hatalmasabb, miközben kis Svájc lehetnénk!
Az viszont biztos, hogy Mesterházyt leváltották a kormányváltó hangulatban lévő párttársai, kizavarták a paradicsomból, vagy mondhatjuk, hogy az Isten nem ver bottal. Mi, az istenadta nép, soha nem bocsájtjuk meg neki, hogy a hátán és a pártja hátán becipelte a parlamentbe azokat, akik egyébként kívül rekedtek volna, ezzel rákos sebet ejtve a parlament testén. Belopta őket arra a jó kis munkahelyre, ráadásul onnantól kezdve mi fizetjük Bajnait és Gyurcsányt hűséges fegyverhordozóikkal együtt azért, hogy mindennap gátolják a kormány munkáját és a kormány ellen uszítsák az arra hajlamosakat. (…) De hát ez a demokrácia, ami úgy kellett nekünk, mint púp a hátunkra.
Mi, akik Kádár emlőin meg a jó kis puha diktatúrájában nevelkedtünk, bevallhatjuk, hogy nem tudunk megfelelően élni ezzel a fene nagy demokráciával, mert úgy nőttünk fel, hogy nem kellett beleszólni semmibe, most meg azt hisszük, hogy mindenbe bele kell szólni, és ami még rosszabb, azt hisszük, hogy mindenhez értünk is.
Pedig ez így nem fog menni. Azért kell a kétharmados kormánytöbbség, hogy amíg a kutya ugat, a karaván addig is halad.”

Nos, most már mindössze az a kérdésem, hogy mindenki érti-e: mit is akart mondani ez a Viktoriánus Díszpéldány? Hogy mi is jár pontosan abban a félbites pontagyában? Felteszem, hogy igen, ezért meg sem próbálom tömören összefoglalni (nem is beszélve arról, hogy eleve hányingerem van!).

Annyit azonban megjegyeznék, hogy az ilyen evolúciós zsákutcákkal bármiféle kiegyezést keresni körülbelül pontosan annyira “demokratikus”, mint Miskolcon “közös” polgármester-jelöltet “csinálni” a cigányozó ex-főrendőrből!

… és ezt …

… szendamondja!


Putyinkin-demokrácia: köszönjük “Emese”!

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogásza és közismert Magyarország-szakértője részletes elemzést tett közzé a The New York Times online-oldalának, Paul Krugman (Nobel-dijas közgazdász) által jegyzett blogjában. Ebből nem csak azt tudhattuk meg, hogy pontosan mit is írtak az EBESZ-megfigyelők a “választások“-at értékelve, hanem azt is: kiknek köszönhetjük azt a berendezkedést, amit Scheppele “Patyomkin-“, én meg inkább “Putyinkin-demokráciá“-nak neveznék.

Kim Lane Scheppele nem csak alkotmányjogász, hanem az általunk ismerhetők közül a legkiemelkedőbb amerikai Magyarország-szakértő. Ámbátor, ha pontosabban akarnám meghatározni Scheppele eme speciális szakterületét, akkor inkább “Fideszológus“-nak nevezném, lévén a princetoni hölgy elsősorban a Maffiapárt demokratikus és alkotmányos normasértéseinek alapos kivesézéseiről vált idehaza ismertté. A professzor-asszony ezúttal (kézenfekvő a téma!) az április hatodikán célszalagot átszakító, magyarországi “választásokat”, illetve az azokkal összefüggő eseményeket, jogszabály-változtatásokat, valamint azok következményit vette górcső alá.

A Tanulmány talán legfontosabb megállapítása, hogy az Orbánpárt ismételt kétharmada ugyan legális, de illegitim és végtelenül törékeny. Pontosabban: létre jötte elsősorban olyan trükköknek és jogilag is erősen kifogásolható eljárásoknak az eredménye, melyek alapján (ezt már én állítom! – szendam) egy valóban független bíróság bármikor elrendelhetné az “eredmények” megsemmisítését, illetőleg a teljes eljárás megismétlését! Scheppele nem csak az EBESZ-megfigyelők jelentését (ezt a honi sajtó vagy elhallgatta, vagy csak nagyon felületesen, tehát trehány módon citálta!) ismerteti részletesen, hanem azt is: annak ellenére, hogy az Állampárt mindenki kizárásával önmagának írta meg a Választójogi Törvényt, csak a legnagyobb kínkeservvel (meg némi ellenzéki ostobasággal) tudta összekaparni az újabb Kétharmadhoz, tehát Orbán teljhatalmához szükséges szavazatokat.

A Scheppele-elemzés teljes terjedelmű közlését (természetesen?) ezúttal is csak a “Galamus” vállalta magára, amiért hálás köszönet a méltatlan körülmények között élő Mihancsik Zsófiának és éhbérért dolgozó munkatársainak! Ebből nem csak az derül ki, hogy országunk fölött (ismét) egy Törvényesített Bűnözők jól körülhatárolható csoportja uralkodik, hanem az is: melyek voltak azok a tilalmas kampányszabályok, melyekről az Áder János “köztársasági elnök” (akkor még “csak” EP-képviselő) által összevasvellázott törvény “elfelejtett” rendelkezni. Ilyenek például a párt és az állam szétválasztása, a Fidesz-kampány kormány és önkormányzatok általi, közpénzekből való finanszírozása és folytatása, az ajánló aláírások verifikálása, illetve a “határon túli” szavazók beazonosíthatósága, voksolásaik titkosságának biztosítása. (Akit érdekel a Tanulmány és vagyon is rá ideje, az ide és ide kattintva elolvashatja! Melegen ajánlom, rendkívül szakavatott, okadatolt és tanulságos!)

No de, hogy kerül ide “Emese“? Természetesen nem egy bizonyos, és konkrét Emesét akarom felelőssé tenni az április hatodika óta immáron kendőzetlenül létező, Kishatoson “ható”, a budapesti Szabadság téren pedig “alkotó”, “Putyinkin-demokráciá”-ért. “Ő” mindössze csak a közismert reklámból átvett “figura”, s valójában személyeket, illetve személyek egy bizonyos csoportját hivatott megszemélyesíteni!

Kik is lennének ők? Vegyük szépen sorba, létszám szerint és a Scheppele-tanulmányra, pontosabban annak második részére támaszkodva! (A link két bekezdéssel feljebb található!)

1.) A “határon túli” szavazók, akiket én mostantól csak a “Fantomas” néven tudok illetni. Ők azok, akik ugyan (jogfosztó módon) kizárólag pártlistákra szavazhattak, de legalább nem vonatkoztak rájuk azok a skrupulózus előírások, amikkel a külhonba szakadt, de magyarországi lakcímmel rendelkező honfitársainkat igyekeztek minél távolabb (fizikailag is!) tartani az urnáktól. Az utóbbiak kizárólag személyesen, a gyakran több száz kilométerre lévő külképviseleteken voksolhattak, míg az előbbiek ugyanezt levélben is megtehették. Ezen “Fantomas-brigád” tagjainak valódiságát, személyük puszta létezését senki nem ellenőrizhette, azt a csupa fidesznyikkel teletömött “Nemzeti Választási Bizottságnak” amúgy bemondásra” volt köteles elhinni mindenkinek, listájukat hétpecsétes titokként kezelték. “Cserébe” nem biztosították számukra a szavazás titkosságát (tanúbizonyságok erre a hvg.hu oldalán közölt fényképek!), nyílt voksolásaikat pedig olyan személyek “segítették”, akiket szoros szálak fűzik a Fideszhez. Ezek egyikét már tavaly megjutalmazta a Maffiaállam (Szász Jenő, a hárommilliárd közforinttal kitömött, érdemi tevékenységet nem végző “Nemzetstratégiai Intézet” vezetője), a másik pedig majd május 25.-e, azaz az EP-választások után állhat öt esztendőn át a kasszához (Tőkés László, jelenleg román euroképviselő, akit az Orbánpárt a saját, tehát magyarországi EP-listájának harmadik helyére pottyantott!). Nekik a Töpszli összesen 1,4 mandátumot köszönhet (a miénkből!), tehát alaposan hozzájárultak az ippeg hogy csak összekapirgált Kétharmadhoz! (Ez pedig azt jelenti, hogy nagyot tévedtem a vasárnap közzé tett posztomban! Remélem olvasóim megbocsátják!) … Köszönjük tehát “Határon Túli Emese“!

2.) A nagyonfüggetlen és végtelenül erkölcsös LMP, akiknek áldásos tevékenységének az Állammaffiapárt legalább 11 (egyéni) mandátumot köszönhet (mint az itt látható!), plusbonus az ezek után kapott, “győzteskompenzációs” szavazatokat. Mindezt úgy, hogy gyönyörűen bemagyarázták a rájuk hallgatóknak, hogy ostobaság az ellenzéki összefogás, ráadásul a világon nincs semmi különbség a két tömb között (Szél Bernadett szerint”… előtte balról szívták az ország vérét, most pedig jobbról szívják!“), továbbá csakis ők akadályozhatják meg a Fidesz újabb kétharmadát! Ámde ahogyan azt Scheppele írja:

Ha a szövetség legalább még egy pártot be tudott volna vonni, az LMP-t, akkor több mint megduplázódott volna azoknak az egyéni kerületeknek a száma, ahol a szövetség nyer – 10-ről 21-re. A baloldali ellenzéken belül még az ilyen csekély megosztottság is a felével csökkentette a baloldal által elnyert egyéni mandátumok számát. [… ] Az LMP-nek megvoltak a maga okai arra, hogy kívül maradjon a szövetségen, és jól gondolta, hogy ha így tesz, (éppen hogy) létre tudja hozni saját parlamenti frakcióját. De ha csatlakozott volna a szövetséghez, a baloldali ellenzék együtt további 11 egyéni mandátumot szerez, ahelyett az 5 helyett, amelyet az LMP a listás szavazatokból kapott, vagyis a nettó nyereség 6 mandátum lett volna.

És most mi erre lömpikés válasz? Az igaz ugyan, hogy elbaszarintották és a bejutásukkal a világon semmiféle Kétharmadot meg nem akadályoztak, sőt (mint fentebb látható) többek között ők maguk hozták létre (Schiffer meg most majd ott kukorékolhat – feltéve, ha a Kövér Házmester megengedi –  egy vele együtt öt fős frakció vakondtúrásának tetején!), a párthoz közeli, tévés-rádiós elemzőnek még vagyon pofája ahhoz, hogy lemoslékozza az ellenzéki szövetséget! … Köszönjük, “Szél”lelbélelt Schiffer Emese!

3.) A hibát hibára halmozó Egyesült Ellenzék, melynek pártjai csak most, utólag döbbentek rá arra, hogy: a.) nem tudtak hiteles alternatívát kínálni a Pártállammal szemben; b.) üzeneteiket nem tudták eljuttatni a választók egy jelentős részéhez. Amint azt a Scheppele-tanulmány és az abban idézett EBESZ-jelentés is írja:

Minthogy a kormányszövetséges média őrjöngést rendezett a korrupciós vádakról, a baloldali szövetség támogatottsága a választásokat megelőző néhány hétben csökkent. A választási megfigyelők jelentése szerint végül „a kampány hangnemét a lényegi kérdésekről folytatott vita kárára állítólagos korrupciós ügyek uralták”. (…) A megfigyelők értékelése szerint „másfajta politikai hirdetések hiánya az országos kereskedelmi tévécsatornákon, a kormány jelentős mennyiségű hirdetéseivel kombinálva aláásta a vetélytársak akadálymentes és egyenlő hozzáférését a médiához, s ez (az EBESZ) normáival ellentétes”. Összességében úgy ítélték meg, hogy a kampány „egyenlőtlen pályán zajlott”.

Szerintem ezzel nem csak most,poszt tőzeg” kerültek tisztába a T. Ellenzék politikusai és kampány-ügyintézői. Ehhöz képest a világon semmit nem tettek hónapokon át annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben kompenzálják eme média-ellenszelet. Elébb tétlenül várták, hogy a fidesznyikekkel alaposan kitömött bíróság végre engedélyezze az útszéli plakátok kihelyezését, majd hogy ez a verdikt megszületett (két héttel a voksolás előtt!) “kövér gázzal ráizgultak” a tacepaózásra … a rendelkezésükre álló egyébként sem sok pénz egy jelentős részét Simicska zsebébe tömködve! (Esküszöm, könnyesre röhögném magam – akárcsak simicskáék – ezen a jól fejlett idiotizmuson és motorikus gondolkodáson, ha nem lenne olyan szomorú ez az egész!)

Érdekes módon még csak eszükbe sem jutott, hogy esetleg teremthetnének valamiféle “Alternatív Nyilvánosságot” is! Mondjuk úgy, hogy azokat a tíz-százmilliókat, melyeket a “kétarcos” plakátjaikra költöttek (visszatuszkolva a lóvét Simicskán át Orbán zsebébe!), inkább egy-egy hetente, minden megyében (és lehetőleg településen) megjelenő, minden postaládába ingyé’ behajigált, 4-8 oldalas kampányújságokra fordították volna. Igen, pont úgy, ahogyan azt a Fidesz teszi immáron esztendők óta az ingyenes “önkormányzati” kiadványokkal, avagy ugyancsak ingyenes “információs” heti/havi periodikákkal (pl.: “Helyi Thema” vagy “Metropol“!). … Nem szégyen ám tanulni még az Ellenségtől sem! A Római Birodalmat ez tette naggyá! Ugyi? … Ámde, mint Einstein óta (is) tudjuk: “Két végtelen létezik a Világegyetemben …“, … no meg az innovációra képtelen, formális gondolkodás! … Köszönjük, “Ellenzéki Emese“!

No eddig tartott, az én “Scheppele-alapú” eszmefuttatásom. Nem bízom benne, hogy az érintettek bármelyike is tanulna ebből, lévén már többször leírtam: “Murphysta vagyok, nem optimista!“. … De azért, hátha!

… és ezt …

szendamondja!


Mielőtt szavaznánk …

… érdemes elolvasni és alaposan megfontolni Krémer Ferenc alábbi, a Galamuson megjelent írását!

Most csak két út van …

Bármelyiket is választja az ország, egyik sem lesz könnyű. Ha április 6-án győz a mai sunyi, diktatórikus hatalom, akkor nem egyszerűen megmarad minden, amit eddig tettek az országgal, nem egyszerűen megszilárdul, hanem új minőséggé alakul át. A diktatúra intézményrendszere már kiépült, és összegyűltek az ország legtisztességtelenebb és legdilettánsabb emberei, hogy szolgálják. Eddig tartott az a szakasz, amelyben elfoglalták a szükséges pozíciókat, megszerezték a megkívánt vagyonokat és közben eljátszották, hogy ez még mindig demokrácia. Ebben sajnos segítségükre volt az Európai Néppárt, amely ezzel Európa árulója lett, Daullal és az összes vezetőjével együtt, akik közül némelyek talán nem szimpatizálnak Orbán diktatúrájával, de valójában semmit sem tettek ellene, és aki nem tesz ellene, az a cinkosa, ahogy annakidején Chamberlain és Daladier is a III. Birodalom cinkosa volt. Hogy mernek európai értékekről beszélni azok, akik eltűrték Berlusconit és segítették Orbánt? Josef Daul beszédének maga Brezsnyev is örült volna, ez után a beszéd után egyetlen néppárti vezető sem hiteles többé, még akkor sem, ha Angela Merkelnek hívják. Vajon miért szülnek a konzervatív pártok folyamatosan ortodox kommunistákat? Hogy van az – már, ha Daul úr nem hazudik –, hogy az Európai Néppárt csúcstalálkozóin sohasem bírálták Orbán Viktort?

Ami a Fidesz esetleges újabb győzelme után következik, az egyfajta hétköznapi diktatúra. A Fidesz eddig is felhasználta az igazságszolgáltatást (valószínűleg ebbe a kategóriába tartozik a Simon-ügy is, és az összes fideszes gazemberség eltussolása), de mivel nem volt kezében az igazságszolgáltatás egésze, a bíróságokon sorozatosan kudarcot vallott, egyetlen politikai indíttatású ügyet sem sikerült sikeresen befejeznie. Ennek negatív belpolitikai hatása a sajtószabadság hiánya miatt nem érvényesült, s még arra is jó volt, hogy időt adjon az önkényuralmi intézményrendszer kialakítására, mert kifelé demokráciának láttatta a rendszert. Ha Orbán nyer április 6-án, már nem lesz szüksége erre a látszatra, viszont annál inkább szüksége lesz a demokratikus ellenzék felszámolására, egészen szűk karámba kényszerítésére, illetve olyan együttműködésre alkalmas szervezetekké degradálására, mint amilyen jelenleg az LMP. Schiffer András ugyanis a legnagyobb jót teszi az önkényuralomnak, amikor minden erejével arra törekszik, hogy megossza a demokratikus ellenzéket. Aki most az LMP-re szavaz, az a nemzeti trafikokra, az állami földek korrupt elosztására, a centralizált oktatási rendszerre és, akármilyen furcsa is, Paks orosz bővítésére szavaz. Az LMP a mocsárba vezeti azokat, akik vele tartanak, ahogyan Sólyom László is tette, amikor hallgatásával életre segítette a neonáci mozgalmakat és támogatásával hatalomhoz jutatta a Fideszt. Akik most nem a kormányváltó szövetségen belül indulnak, azok vagy Orbán lakájai, vagy ostobák, vagy egyszerűen csak a pénzt akarják megszerezni, esetleg mind egyszerre.

Ha Orbán az LMP és bizniszpártok tucatjainak segítségével újra nyer, akkor a következő négy évben tovább szűkül majd a független tőke- és munkaerőpiac, ennek következtében és az újonnan kifejlesztett, a lényeget elrejtő politikai módszerek eredményeként olyan mértékű kiszolgáltatottság alakul ki az országban, amilyen legutóbb talán csak Rákosi Mátyás idején volt. Akik azt hiszik, hogy megúszták és ezután is megússzák majd, akik úgy érzik, hogy tulajdonképpen már hozzászoktak a körülményekhez, azok meg fognak lepődni, és késő lesz bánniuk, hogy nem mentek el a kormányváltókra szavazni. Ha Orbán folytathatja, az eredmény a magyar gazdaság totális monopolizálása lesz, négy év múlva már nem lesznek szabad vállalkozók Magyarországon, mindenki az Orbán–Simicska-klántól fog függni. A közszférában nem lesznek szabad munkavállalók, hiszen máris megkezdték annak a sajátos közmunkarendszernek a kiépítését, amely (köz)szolgává teszi a közalkalmazottakat. A sajtó szabadságából csak néhány szűk körben hallgatható rádió és nézhető tévé, s talán az internet marad, de az sem biztos.

A másik út az elpusztított magyar demokrácia feltámasztáshoz vezet. Ezért fogtak össze a magyarországi demokraták a szocialistáktól a konzervatívokig. Az esetleges választási győzelemmel azonban a nyakukba szakad mindaz a probléma, amit Orbánék a szőnyeg alá söpörtek vagy erőszakkal elnyomtak, illetve amit szándékosan azért teremtettek, hogy vereségük esetén is a kezükben maradjon a hatalom. Mivel ezek a problémák nem oldhatók meg egyszerűen a szokásos eszközökkel, ez ki fogja élezni az ellentéteket a szövetség pártjai között, ami persze csak az Orbán–Simicska-klánnak kedvez. De ez még semmi, mert a problémamegoldások újabb problémák tömegeit fogják felszínre hozni az egész társadalomban. Ezek pedig nem csak gazdaságiak és politikaiak lesznek, hanem erkölcsiek is. Rendkívül súlyos konfliktusok sokaságát előidéző döntések és intézkedések várnak a demokratákra, a gyávaság és a korlátoltság az önkényuralom visszaállításának kedvez. De akármennyi konfliktus és nehézség lesz is, csak ez az út vezet a békességhez, a jóléthez és a szabadsághoz. Mindezt vállalnunk kell, ha valaha még normális életet akarunk élni ebben az országban.

Lehet tehát választani a dilettánsok totális kiszolgáltatottsággal együtt járó uralma, vagyis az Orbán rendszer és a problémák közös megoldásán át a demokráciához vezető, meglehetősen nehéz út között.

Még valami, amire érdemes odafigyelni. Újabb Trianon készülődik, csakhogy most nem a külhatalmak, hanem mi magunk idézzük elő. A Fidesz hosszú időre szembefordíthatja egymással a határon inneni és túli magyarokat, akik most Orbán Viktor biztatására beavatkoznak a magyarországi politikai életbe. Ezzel két dolgot tesznek, kiszolgáltatják magukat az őket is erőteljesen bomlasztó Fidesz politikának és, ha most a (szélső)jobboldalra szavaznak, akkor a Fidesz által létrehozott helyzetben kizárják magukat a magyar nemzet egészéből, többé nem tartoznak hozzá, csupán annak (szélső)jobboldali részéhez, egy nemzetnek hazudott kisebbséghez. Erre is megoldást kell találnunk, mert ez a helyzet nem fogadató el.


Ilyen egyszerű!(?)

Az alábbi írást még csütörtökön olvastam a nepszava.hu-n. Logikai levezetésével és megállapításaival egyetértek, megoldási javaslatai elfogadhatóak, de valóban ilyen egyszerű lenne visszaállítani Magyarországon a demokráciát, a jogállamiságot és az alkotmányosságot?

A semmiségi törvény

Az Alaptörvény legfontosabb rendelkezése a nemzeti hitvallásban található: “Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ennek a szerződésnek azonban van egy nagy hibája, hogy nem jött létre, mivel csak az egyik fél, a hatalom képviselői írták alá. Ehhez kétség sem férhet, hiszen a holtakkal és a meg sem fogantakkal kizárt dolog bármilyen megállapodást kötni, nevükben és helyettük nem lehet nyilatkozatot tenni. A ma élők pedig akkor tudták volna szentesíteni az okiratot, ha népszavazásra bocsátják azt. Miután pedig ez nem történt meg, ki lehet jelenteni, hogy ez a szerződés nem létezik, mivel a szerződés létrejöttéhez a polgári jog általános elvei szerint a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésére van szükség.

Ezt a szerződést egyébként akkor sem lehetne létezőnek elfogadni, ha eltekintenénk a létrejötte körüli ellentmondásoktól. Ez a szerződés ugyanis létrejötte esetén is semmis szerződés lenne. Semmis az a szerződés, amelyik jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. Ennek a szerződésnek az elkészítésekor pedig megszegték az Alkotmány több rendelkezését, így például azt az előírást, hogy az előkészítő eljárásban a társadalmi szervezetekkel egyeztetni kell. Az Országgyűlés a gyakorlatban olyan törvényt fogadott el, amelynek országgyűlési vitája nem zajlott le, ezáltal sérült az Alkotmánynak az a rendelkezése, miszerint az Országgyűlés alkotja a törvényeket.

Az Alaptörvény elfogadásakor ugyanis zárószavazás előtti módosító javaslatokkal számos lényeges kérdésben megváltoztatták az Országgyűlés által már megvitatott és elfogadott szöveget. A zárószavazást pedig nem előzi meg országgyűlési vita. Nem tartották meg a jogszabályok előkészítésére vonatkozó rendelkezéseket sem, nem készültek hatásvizsgálatok, nem biztosították a széleskörű társadalmi részvétel lehetőségét az előkészítés során. Nemcsak ezen okoknál fogva semmis ez a szerződés, hanem azért is, mivel a valóságos tartalma rejtve maradt. Az alaptörvény látszólag a hatalommegosztásra épülő jogállam kereteit szabályozza. Valójában a titkolt, a színlelt cél a hatalomkoncentráció egy pártszövetség kezében. Látszólag minden kellék adott, ami kell egy demokratikus ország működéséhez. Valójában az alaptörvény megteremtette a lehetőséget ahhoz, hogy sarkalatosnak elnevezett törvényekkel felszámoljanak minden féket és ellensúlyt. Ezért ez egy színlelt szerződés, amely semmis.

A semmisséghez súlyos jogkövetkezmény kapcsolódik: az érvénytelenség. A semmis szerződés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.

A következő Országgyűlés a választóktól kapott felhatalmazást alapján, úgy tudja helyreállítani az eredeti állapotot, hogy megalkotja a semmisségi törvényt. Ennek a törvénynek a lényege, hogy megállapítja az Alaptörvény és a sarkalatos törvények, valamint a rájuk épülő kinevezések érvénytelenségét, továbbá a nem létező törvényekkel hatályon kívül helyezett Alkotmány és más törvények visszaemelését a jogrendbe.

Az orbáni Jó Állam lebontásához a kormányrúd megragadása kevés. Ez ma még jobban látszik, mint 2012. februárjában, amikor ezt a írást az “ÉS” először közölte. A köztársasági elnök például a törvényeket rendre megküldheti az Alkotmánybíróságnak. Ha a Költségvetési Tanács “úgy akarja”, az Országgyűlés nem tudja elfogadni az éves költségvetésről szóló törvényt – mivel nem adja meg hozzá az előzetes hozzájárulást. A köztársasági elnök pedig feloszlathatja az Országgyűlést. A jogállam helyreállításához ezért elengedhetetlen a semmis törvények kiemelése a jogrendből.

Szüdi János drsudi.hu

Szerintem szavazzunk!


Iványi Testvérünk szólott …

Gyalázatos színjáték folyik Idehaza immáron esztendők óta a Kereszténység/tyénség jegyében! A Sátán idézgeti a Bibliát, kilóra és pénzért megvásárolt, állítólag Istenhívő főpapjaival imádtatja Önmagát (cserébe meg adja nekik számolatlanul a “mannát”!), a Neki ellenszegülőket pedig eretnekeknek kiáltja ki … a “Jézushitű” pontifexek/haszonhúzók áldásával! … Az alábbi interjú ma este (20:00) jelent meg a nepszava.hu oldalán!

Letért a tisztesség útjáról a magyar kormány!

Az alapvető emberi jogok mellett akartak kiállni Iványi Gábor szerint azok, akik aláírták a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházi elismeréséhez szükséges támogatói nyilatkozatot. A gyülekezet vezető lelkésze szerint azért fosztották meg őket hivatalos státuszuktól, mert óhatatlanul is szembekerütek a hatalommal: leleplezik hazugságaikat, önzésüket és harácsolásukat. Iványi úgy véli, a kormány hatalmának az ereje abban van, hogy szembefordítja egymással az embereket, és bűnbakokat képez, például a hajléktalanokból és a nyomorban élő cigányokból.

Határidőre összegyűlt az egyházi elismerésükhöz szükséges tízezer aláírás. Ez a támogatás elsősorban a MET tevékenységének szól vagy van benne egy fricska a kormány, illetve annak egyházpolitikája felé?

– Lehet, hogy van benne fricska is, de elsősorban inkább a velünk és az egymással való szolidaritás megnyilvánulása. Ez nem csupán nekünk szólt. Az emberek, a támogatók örültek, hogy bátrak maradhattak. Ők pontosan érzékelték, hogy mi csak az apropó voltunk, vagyis az aláírással az alapvető emberi jogok mellett akartak kiállni. Egy olyan platform jött létre, amelyen hívők, a hívőség különböző színeiben megjelenők, illetve magukat ateistáknak valók érezték azt, hogy itt többről van szó, mint egy kis közösség nagy küzdelméről.

– Háttérből kapnak-e jelzéseket magukat jobboldalinak valló politikusoktól, hogy a megfelelő számú aláírás, a széles társadalmi összefogás láttán a kormány és az Országgyűlés kormánypárti többsége nem gördít több akadályt a MET egyházi státuszának visszaszerzése elé?

– Jelzéseket nem kaptunk, de adtak le támogatói nyilatkozatot közismerten jobboldali, konzervatív emberek is. Nem akarok neveket mondani, de jelentős személyek. Ebben a kérdésben, Magyarország jelenlegi helyzetében nem jobb-, és baloldal között húzódik a határvonal, hanem tisztaszívű, igaz emberek, és magukról megfeledkezett, hatalommániás, önző emberek között.

– Ön szerint mi rejtőzhet emögött az engesztelhetetlen “utálat” mögött, amely a mai jobboldalban, a kormánypártokban van az önök vallási közössége iránt?

– Ebben nyilván a kereszténydemokraták kéretlen buzgalma is megmutatkozik, akik azt képzelték, hogy az az egyházpolitika fog tetszeni a katolikus egyháznak, ha “takarítanak” előttük. A KDNP úgy képzelte el az evangelizációt, a missziót, hogy “űzik az ördögöt”, és közben minket látnak ebben a szerepben. Azt gondolták, hogy azzal a hazugsággal, miszerint ők csak a “bizniszegyházakat” akarják felszámolni, felmenthetik magukat a bűn alól. Az ellenünk való fellépés másik oka, hogy az arrogáns hatalom képviselői azokat látják bennünk, akik mindazon a területeken, amelyek számukra elpusztítandók, sóval felhintendők, életet akarnak látni. Ide tartozik a szegények oktatása, foglalkoztatása vagy a cigánykérdés. Ez utóbbiban azt látjuk, hogy minden szólam ellenére semmi nem történt, hazugság az, hogy bármiféle javulás történt volna. A cigányság sok helyen szörnyű elnyomásban él, és ez sajnos tetszik a többségi társadalom egy részének. Az ő indulataikat is ki akarja szolgálni a kormány. Mi ez ellen folyamatosan tiltakozunk. Így óhatatlanul is szembekerülünk a hatalommal. Leleplezzük a hazugságaikat, az önzésüket és a harácsolásukat.

– Politikai vagy személyes jellegű bosszúvágy rejtőzhet a kormány és a jobboldal viselkedése mögött? Gondolok arra, hogy önnek a rendszerváltás előtt még jó személyes viszonya volt Orbán Viktorral, akinek a lányát, a közelmúltban házasodott Orbán Ráhelt még ön keresztelte meg. Vagy említhetném a jelenleg az egyházi elismerésekért is felelős emberi erőforrás minisztert, Balog Zoltánt, akinek református lelkészként még Ön segített, amikor szembekerült az előző rendszerrel.

– Csak a politikára tudok gyanakodni, nincs személyes konfliktusom velük. Az ellentét abban van köztünk, hogy feje tetejére állították ezt az országot, és közben ledaráltak, legázoltak mindent, ami nagy nehézségek által kiküzdött érték volt az elmúlt 70 évben. Eközben példaértékűnek tekintenek és felmagasztalnak egy olyan kort – a két világháború közötti időszakot – , amikor a magyar politikának több, mint egymillió ártatlan áldozata volt. Ezt botrányosnak tartom, és nem tudok erről hallgatni. Nem tudok falazni ezeknek a kártékony ábrándoknak, amelyek megmételyezik a népünket.

– Mondhatjuk, hogy a MET rá van kényszerítve arra, hogy politizáljon, politikai vonatkozású kérdésekben is állást foglaljon? A jobboldalról többnyire éppen ezt róják fel.

– Van, akinek kimerül a politizálása abban, hogy elmegy szavazni, előtte pedig tapsol a regnáló hatalomnak vagy szidja a kormányt. Én mindig érvekkel fogalmazom meg a véleményemet, ami ráadásul biblikus eredetű. Nekem, mint lelkipásztornak, folytatnom kell a próféták és Jézus hagyományait, akik nem hagyták szó nélkül a hatalom bűneit. A pártpolitikába azonban nem szólok bele. Őszintén tudok tisztelni konzervatív és baloldali embereket egyaránt.

– Ön, aki megélte, hogy a Kádár-rendszer üldöztetése közben kellett a hitét gyakorolnia és az egyházát felépítenie, lát-e hasonlóságokat a mai politikai kurzus és az állampárti diktatúra között?

– A mai kurzus rosszabb, álnokabb. A rendszerváltás előtt a hatalom nyíltan ellenséges volt az egyházakkal szemben, nem rejtette véka alá, hogy szemben áll velük, de tudomásul vette létezésüket és együtt tudott élni velük. A jelenlegi hatalom mézes-mázos szavakkal azt állítja magáról, hogy pártfogója az egyházaknak, miközben azoknak is az ellensége, akiknek egyházi jogállását az Országgyűlés kétharmados többséggel megadta, megadhatja és el is veheti. Fel kellene ébredni a történelmi egyházaknak is, hiszen a 2011-es egyházügyi törvény elfogadása óta pusztán ennek a kormánynak a kegyéből létezhetnek. Akkor nem tiltakoztak ez ellen, tudomásul vették. Ezt szégyenletesnek tartom, és biztos vagyok benne, hogy ennek számukra is meg lesz a böjtje.

– Azzal, hogy a kormány pozitívan diszkriminálja a nagy keresztény felekezeteket, elérte, hogy az egyházak ideológiai szinten alátámasszák a kabinet bizonyos intézkedéseit, vagyis “beálljanak mögé”? A kötelező, állami hit- és erkölcstanoktatás bevezetése például nem tetszett a katolikus egyháznak, hiszen Erdő Péter bíboros is kritizálta azt.

– A kormány nyilván azt szeretné, ha beállnának mögé ezek a felekezetek. A bevett egyházi státusszal azt érzékeltetik, hogy beemelték őket a hatalomba. Ott viszont már muszáj lesz azokhoz a tendenciákhoz igazodni, amelyeket a hatalom tetején lévők diktálnak. Aki fizet, annak a nótáját húzzák a csárdában is. Éppen ezt akarja a hatalom, hogy az elismert egyházak a szócsövei legyenek és ideológiai hátteret biztosítsanak számára. Ez egy méltatlan szerep, de ha valaki vállalja, akkor a következményeket is tudomásul kell vennie.

– Az elismert keresztény egyházaknak nem lehet könnyű a kormány szegényellenes intézkedéseit megindokolni, gondolok itt a hajléktalanok börtönnel való fenyegetésére, vagy a szegények – szégyenletesen kevés szociális segélyének és közmunkabérének megvonásával való – zsarolására. Vallási indíttatás híján mi motiválhatja a jobboldalt ezekre a lépésekre?

– A kormány hatalmának az ereje pontosan abban van, hogy szembefordítja egymással az embereket, és bűnbakokat képez, most éppen a hajléktalanokból és a nyomorban élő cigányokból. Pedig ezeknek az embereknek semmilyen más szándékuk nincs, mint hogy éljenek. Nincsenek nagy vágyaik. Szeretnék, hogy télen ne fagyjanak meg, a betegségeiket meggyógyítsák, legyen rajtuk cipő, tudjanak egy héten legalább egyszer húst enni, a gyerekeik be tudják fejezni az alapfokú oktatást. Iskoláinkban vannak olyan gyerekek, akik péntektől hétfőig nem jutnak meleg ételhez, mert csak az iskolában kapnak. És mindenre az a hatalom válasza, hogy a szegények bűnének titulálják azt, hogy szegények, és sértegetik azokat, akik nem tudják megtermelni azt, ami az életben maradásukhoz kell. Ez olyan messze van a keresztény erkölcsöktől és minden, egyetemes értéktől, amelyet a társadalmak a történelem során megalkottak, hogy kimondhatjuk: letért a tisztesség útjáról a magyar kormány.

– Ön 1993 és 1998 között a Fővárosi Szociális Központ vezetőjeként “kézenfekvőbb” és emberségesebb megoldásokkal próbálta kezelni a hajléktalanok ügyét. Például megduplázta a hajléktalan-ágyak számát, és az üres, önkormányzati bérlakások felhasználásáért kardoskodott. Ezek a módszerek ma is működhetnének?

– Akkoriban azért szálltam ki a hajléktalan-ellátás irányításából, mert állandó konfliktus volt a főváros akkori szociális bizottságának elnöke és köztem. Nem a szociális szakmát akartam képviselni és kiépíteni, mert azt láttam, hogy hatalmas a baj és segíteni kell az embereknek. Ez az ellentét máig megvan köztünk. A szakmaiság fontos, de a hajléktalanok számlálgatása helyett úgy gondolom, hogy a legfontosabb teendők egyszerűek. Akinek a feje felett nincs fedél, azt fedél alá kell vinni, aki éhes, meg kell etetni, akinek hiányos a ruházata, azt fel kell öltöztetni, és addig kell támogatni, amíg meg nem tud állni a saját lábán. Egy társadalom erkölcsi ereje éppen abban van, hogy ezt észreveszi és tesz ellene. Ott viszont, ahol az emberek megfagyhatnak az utcán, ahol a rendőr azokat kergeti, akik először megpróbálnak meghúzódni valahol a városban, aztán üldözi őket az erdőből is, ahol a kis fából ácsolt viskóikat felépítették, nos, ott romlott, bűnös és elveszett társadalom alakul ki. Aki nem tiltakozik ez ellen, bibliai hasonlattal élve nem vonul ki ebből a “Ninivéből”, az részese ennek a bűnnek.

– Miért maradt néma a társadalom többsége?

– Miféle új világ az, ahol az önző, erőszakos emberek diktálnak? Milyen világ az, ahol nem szabad a hajléktalannak leülnie egy padra és elszunyókálnia, mert elviszi a rendőr? Én otthon leülhetek a fotelomba, és elszunyókálhatok, a hajléktalannak viszont a pad a fotelja, az otthona. Szomorúan tapasztalom, hogy ebben és más ügyekben is az emberek nem mernek megszólalni, tiltakozni. A többség némán éli át a felsőoktatás, a közoktatás, az idősellátás, a sajtó-, és vallásszabadság vagy éppen a nyugdíjrendszer szétverését is. Mintha ez nem az ő ügyük lenne. Ebben van a jelenleg tomboló hatalom ereje, hogy nem áll ellen nekik senki. Jézus is azt mondja, “álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek”, ha nem álltok ellene, akkor diadalmaskodik rajtatok. Nem az erőszak híve vagyok, hanem annak, amit Indiában Gandhi vagy az Egyesült Államokban Martin Luther King képviselt. Ők felálltak és felemelték a szavukat az embertelenség, a törvénytelenség ellen.

– A MET ellenállásának egyik formája, hogy az állam által elvett egyszázalékos személyi jövedelemadó-felajánlások és a szociális, oktatási intézmények után járó normatív támogatások ellenére az önök iskolái, idősotthonai és hajléktalanszállói még mindig működnek. Mi tartja még a “lelket” az intézményrendszerükben

– Hívő emberként azt kell mondjam, hogy ez Isten csodája. Ott ahol, ilyen mértékben szól bele mindenbe a hatalom, ahol ilyen adórendszer van, ahol ilyen könyörtelenül szorítják meg az embereket, ott ez valóban csoda. Sok százmillió forinttal tartozik nekünk az állam, mert állami feladatokat láttunk el, emberek ezreit etettük, tanítottuk, mert ezt nem tették meg helyettünk. Ráadásul ezt az agyonadóztatott népet rávenni, hogy az adózott jövedelméből még támogasson ilyen ügyeket, szinte lehetetlen. Tisztességes, normális államokban ilyen helyzet nem állhat elő. Aki nem tud bánni a hatalommal, annak távoznia kell onnan, az inkább a saját kertje hátsó udvarában rugdalja a falat. Az ország nem egy terápiás terület, ahol magukról megfeledkezett emberek kiélhetik saját sértettségüket.

– Ma tizenöt éve nyitotta meg kapuit Békásmegyeren a Megbékélés Háza. Ha ma kellene megkezdeni ugyanitt a templomuk felépítését, ezen az egykor gazzal és szeméttel borított, elhagyatott területen, sikerrel járna?

– Nem tudom megmondani, de hogy belevágnék, az biztos.

Molnár Richárd / Népszava

És közben meg ne feledkezzünk az esztendőkkel ezelőtt, az Európai Unió “Fővárosában” hetekig éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiás Testvérünkről sem, akit azóta a “magyar” Keresztényateisták egészen Costa Ricáig száműztek … mert Kanada sem volt hajlandó őt befogadni!
… és ezt …
szendamondja!