Hát ezt is megéltük!

Simicska Lajos szőrös keze kinyúlt Lázár Jánosért, megragadta, s nyakára tekerte a Heti Válasz legfrissebb vezércikkének szorosra rántott nadrágtartóját. … Persze a Lényeg már megint csak a sorok között volt olvasható.

Borókai Gábor ma állást foglalt a hosszú ideje tartó és egyre durvuló Tarlós-Lázár párbajban. Talán nem véletlen, hogy a Heti Válasz főszerkesztője a főpolgármester pártjára állt mondván, Budapest “Elsőpolgára” egy igazi “szelfmédmen”, aki 25 esztendő politikai pályafutása során kiépített hitelességének és kapcsolatrendszerének köszönheti “kirobbanthatatlan” pozícióját. Igaz, gyakorta “sprőd” a stílusa, de nem az a “külvárosi jampi”, aki erejét demonstrálandó “bárhol bárkibe beleköt”, nem érheti sem a korrupció, sem a feltűnően gyors meggazdagodás, az urizálás vádja.

Ezzel ellentétben Lázár nem a nép felhatalmazásából ül a székében, s a magágára aggatott(?) feladat- és hatáskörök súlya alatt (képességek hiányában) valósággal rogyadozik. A főminiszter deprimáló, energiapusztító, a közösséget szétfeszítő, megosztó ember. Ő az aki míg a saját munkáját heroizálja, folyamatosan megalázza, öncélú és érdemtelen kritikával illet “a hierarchiába zárt” kormány- és párttagokat. Azokat, akik éppen ezért kénytelenek lenyelni sértéseit, de ennek következtében nem tudják a tőlük elvárható módon ellátni feladataikat. Amikor tehát Lázár rosszul működőnek nevezi az éppen alája tartozó állam- és közigazgatást, végső soron magáról állít ki lesújtó bizonyítványt. Azt nevezetesen, hogy hiányzik belőle a posztjához elengedhetetlenül szükséges alázat és integratív képesség.

Nem akarok vitatkozni Borókaival, mert mindaz, amit az urizáló, pöffeszkedő, elképesztően orcátlan stílusban megnyilvánuló főminiszterről leír, az lényegében igaz. No de az ő “antitézisének” beállítani pont Tarlóst! Nem túlzás ez egy kicsit? “Sprőd” a stílusa? Ez eufemizmus! Némi “guglizással” cikkek tucatjait találhatjuk csakis a közelmúltból arról, miként küldött el a fenébe olyan politikusokat, fővárosi képviselőket (nőket is!), akiknek véleményével … khm … nem értett egyet. Az időben még távolabb nyúlva megtalálhatjuk eme negyedszázados pályafutás azon mérföldköveit, amikor hasonló módon nyilvánult meg (pl.: “Leverem a szemüvegedet és ráugrok!“). Nem urizál, nem köthető hozzá feltűnően gyors meggazdagodás, nem korrupt? Lehetséges, de az tuti, hogy főpolgármestersége alatt eleddig még csak Lázárral mert szembeszegülni, azt is kizárólag verbális szinten. Ámde amikor a Főnökkel köllött volna Budapest érdekében “ütközni”, akkor a szavát se nagyon hallhattuk: államosítások, vagyonelkobzások sorozata, vagy most a metrótender oroszokkal való “trükkös” megnyerettetése. Ugyi?

Borókai kritikája tehát jogos, kimondja azt, amit a “hierarchiába zártak” és az azon kívüliek sokasága gondol Lázárról. Azt, hogy bár kitartó és jóeszű, ám ezt a tehetségét nem a köz, hanem csakis a maga érdekeinek szolgálatába állítja. Azt, hogy egy tenyérbemászóan szemtelen táskacipelő csupán. Azt, hogy karrierjét mások letaposásával, elárulásával és seggnyalással építette fel. Azt, hogy lényegében alkalmatlan szinte mindenre, még a korrupciós ügyeit (s ezzel a megtollasodását) sem volt képes diszkréten intézni (lásd: Dohány-mutyi!).

Le is venném a kalapomat Borókai előtt, ha tollát a jogos felháborodás vezette volna. Annak kimondása, hogy az ilyen Lázár-féle alakoknak semmi keresnivalójuk az ország irányítói között, mert csak mindent és mindenkit tönkretesznek. De a főszerkesztői jegyzetet nem a társadalom érdeke diktálta, hanem a hetilap Tulajdonosáé! A Gazda bosszúvágyáé, mellyel az eladdig általa irányított Maffiát igyekszik szétverni, korábbi Barátján emígyen is elégtételt venni, gyöngíteni pozícióit.

Ez volt e cikk lényege és nem az igazmondás. Mert ha az utóbbi lett volna a cél, akkor Borókai nem Tarlós (egyébként érdemtelen) heroizálásával döngölte volna agyagba Lázárt, hanem jogos kérdéseket tett volna fel. Kérdéseket mondjuk arról, hogy ugyan ki az, aki – bár megtehetné – nem rántja meg Lázár pórázát és nem ad rá szájkosarat. Ugyan ki az, aki létre hozott egy olyan rendszert, amelyben nincs annyi önellenőrzés sem, hogy az ilyen kártékony figurákat már a kezdet kezdetén, tehát nagyjából a pöcegödör legalján megállítsa és kivesse magából? Ugyan ki az, aki egy Lázárból Főminisztert “csinált”? Ugyan ki vezeti ezt az országot valójában, hová és miért?

Hát ezt is megéltük!” – sóhajtott fel boldogan egyik ismerősöm, aki ma reggel felhívta figyelmemet a Borókai-cikkre. “Hát nem!” – gondoltam magamban, “Majd akkor kezdjünk haloványan örülni, ha a fentebbi kérdéseket olvassuk a Heti Válaszban … is!“.

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Miért nem sikerül(t)?

Két dolgon morfondíroztam ma reggel. Az egyik Kaltenbach Jenő cikke, amelyik tegnap jelent meg a Népszabadságban, a másik pedig a HVG oldalára most kikerült írás, amely a Szabadság téri Szégyenmű “alkotójának”, Párkányi Raab Péternek a Heti Válaszban közölt nyilatkozatát taglalja. Lehet, hogy fura, de a kettő összefügg.

A negyedik autokrácia című írásában Kaltenbach azt próbálta kideríteni, hogy a putyini módszerekkel operáló, orbanista demokratúra vajon egy úttévesztés eredménye, esetleg egy tudatos politikai törekvés, megtévesztés terméke, avagy a társadalom pszichés beállítódottságának egyenes és elkerülhetetlen következménye. A kitűnő jogász-politikus szerint mindhárom tényező érvényesül, bár ha a súlyozottságot vesszük figyelembe, akkor a sorrend inkább fordított.

Kaltenbach úgy vélte, a mára dugába dőlt Rendszerváltás egy alapvető tévedéssel indult. Anno ugyanis mindenki elhitte, hogy a társadalom alkalmas (“érett”) a nyugati típusú demokráciák játékszabályainak befogadására és betartására. Egy olyan szisztéma kiépítésére, melyben az egyéni teljesítményen múlik a boldogulás, nem pedig a korrupción és a nepotizmuson. Amelyben világos és átlátható szabályok érvényesülnek, ahol olyan Jogrend létezik, mely megvédi a gyengét az erőstől, a polgárt a hatalomtól. Ez a tévhit, minden létező tapasztalat ellenére, a mai napig is tartja magát mindkét “oldalon”, s a különbség mindössze annyi, hogy más-más magyarázatok születnek a nyilvánvaló hiányra (lásd a fentebb megadott első link alatt!).

A valóság azonban – legalább is a szerző szerint – az, hogy a legalapvetőbb ok a társadalom kollektív tudatába rögzült “tapasztalat”, melyet az elmúlt 150 esztendő három, hosszú időn keresztül egzisztáló uralmi rendszere vésett be. Ezek pedig nem mások, mint a Habsburg-, a Horthy– és a Kádár-féle rendszerek. Valamennyiük közös tulajdonsága, hogy erőszakos úton jöttek létre, mindegyikük a diktatúra eszközeit többé-kevésbé nyíltan alkalmazó áldemokráciák voltak, melyekben (változó mértékben és “összetételben”) a korrupció és a nepotizmus érvényesült. Közös ismérvük azonban az is, hogy képesek voltak a konszolidációra (lásd: “boldog békeidők”, “nyugalom”, “rend”, “jólét”), de az is, hogy valamennyien egy-egy katasztrófába döntötték az országot: a Monarchia és Horthy háborúba, Kádár rendszere pedig gazdasági csődbe. Ebből következik, hogy az előbbi kettőt követő korszak káoszát a kollektív tudat a demokratikus kísérletek számlájára írja, azaz a társadalom számára a nyugatos(nak vélt) jogállam rossz tapasztalat, taszító opció.

Ez az, amit a Rendszerváltást “levezénylő elit” annak idején nem vett számításba. Akárcsak a társadalom (lévén abból származtak), maguk is elhitték: elegendő kijelenteni, hogy itten mától fogva demokrácia és kapitalizmus vagyon, s ettől szinte automatikusan(!) beindul egy olyan folyamat, mely rövid időn belül létre hozza “A Nyugat” megállapodott, kényelmes, polgári jólétét. Az elképzelésből azonban kimaradt a legfontosabb tényező. Az, hogy Jólét nem létezik (szorgalmas munka és) Demokratikus Jogállam nélkül. Ez meg nem létezik olyan Elit nélkül, mely a lutheránus tisztesség elvein felnevelkedve nem engedi maga felé hajlani a közkasszába bele markolni vágyó kezét (lásd még: korrupció, nepotizmus!). Ilyen elit pedig nem létezik olyan Társadalom nélkül, amelyik tisztában van a jogaival (és a kötelezettségeivel is!), amelyik a Politikát nem “úri huncutságnak”, a Politikust pedig nem a Vezérének/Felettesének, hanem az Alkalmazottjának tekinti. Azaz odafigyel az eseményekre, tehát van Polgári Öntudata. A polgári öntudat azonban olyan, mint az a híres “angol gyep”, melynek “titka”: naponta locsolni, gyakorta nyírni … és háromszáz esztendő!

No ez az, ami kimaradt minálunk! A “locsolás”, a “nyírás”, meg a “háromszázév”. Helyette volt a magát úrinak, konzervatívnak és kereszténynek nevező, dzsentrikké silányult elit diktatórikus “szarka-uralma”, a népnek a közügyektől való távol tartása, azaz a polgárosodásnak még csak a lehetőségétől is való elzárása, a tekintélyelv erőszakos bevésése az agyakba (karhatalmi és egyházi segedelemmel!). Az Ócska Elit pocsék működése miatt sorozatban bekövetkező Katasztrófákat pedig a történelmi tények tudatos eltorzításával (lásd: “vérzivataros, dicső múltunk”), a felelősség áthárításával (lásd: “külső és belső ellenségek aknamunkája”), a kisebbségi komplexus gerjesztésével (lásd: “a hatalmasabbak által elnyomott kicsiny nép”), no meg ennek antagóniájaként, vészszelepeként a nemzeti büszkeség ajnározása (lásd: “ezeréves államiság és – csak a nemeseknek! – alkotmányosság”, illetve “a világ legtehetségesebb, legszorgalmasabb nemzete”).

Hát erre a sívóhomokra akart Nyugatos Államot alapítani egy teljesen alkalmatlan társadalom által “kitermelt”, szokásosan teljesen alkalmatlan elit! Régi módszerek új divat szerint! Ami körülbelül úgy néz ki, hogy rajta vagyon ugyan a modern kacagány (a méregdrága Boss-öltöny), de oldalán már nem kard, hanem a mobiltelefon tokja (no meg az árcédula) lóg. Kezében nem fokost, hanem Mercedes/Audi/BMW-kulcsot ráz. Az obskúrus babonaságokat (meg a vezérseggnyalás alapelveit) mai napig terjesztő templomokban pedig nem zsoltáros könyvből olvassa az aznapra rendelt énekeket, hanem tablettről. (Hja, kérem! Követni köll a Világot, ha nem is szívesen!)

De ugyanerre alapoz az Orbán-rendszer is! Felsőbbrendűségi érzéssel ellensúlyozott kisebbségi komplexus, a tekintélytisztelettel átitatott szabadságszeretet, a konzervativizmusból “eredő” innovativitás, a “felülről” várandó “megoldások” alkalmazásának autonómiája (valamennyi antagónia mélyen bevésve!). Ebből a mixatúrából így semmi más nem jöhet létre, mint az, amit ma tapasztalhatunk: nagybirtokos oligarchák (valójában tehetségtelen, felkapaszkodott, újgazdag dzsentrik) és fülüket-farkukat behúzó, de közben folytonosan ravaszkodó jobbágyok kommunája! Ami pedig a legérdekesebb: a dzsentrik jelentős része úgy viselkedik, mint egy jobbágy!

Az egyik ilyen dzsentrijobbágy nem más, mint Párkányi Raab Péter, a Szabadság térre halált megvető bátorsággal, azaz az éj leple alatt és suttyomban (ezrednyi rendőr, valamint biztonsági őr – rájuk miért is volt szükség? – kordonja mögött!) kihelyezett Megszállottsági Szégyenmű “alkotója”. A fentebb másodikként megadott linken olvashatóak szerint, művészkém úgy véli: ennek az egész sztorinak, néhány történész és újságíró kivételével, “mindössze két jóindulatú szereplője volt”: ő és a kormány! Elmondja azt is, hogy valójában ő “csak a sokadik” volt, akit a megrendelő igényével megkeresett, s azért ő lett a kivitelező, mert róla “köztudott”, hogy “gyorsan dolgozik”. Nos, ez a szobornyik rossini ezek után még fel is vagyon háborodva, hogy kompozícióját “nem a már megvalósult” tárgy, hanem csupán “egy hevenyészve papírra vetett koncepció” alapján kezdték rögvest bírálni azok (a balliberális ízlésdiktátorok), akik egyébként őt már főiskolás korában is “elnyomni igyekeztek”. Az, hogy e bronzhevenyésznek mi is a valódi véleménye erről az egészről, nem ismeretes, de az igen, hogy a botrány neki igazából “jó reklám volt”. Nem is beszélve arról, hogy ő ugyi megkapta a rendelést, meg az ezért járó Harminc Ezüstjét, amit valamilyen okból (további förmedvények reményében?) nem csak a réz-ón ötvözet, hanem az ócska rizsa öntésével is meg akar szolgálni. Ami a lényeg, az az ő állítólagos korábbi “elnyomatása”, ami miatt az ő “tehetsége” korábban ki nem bontakozhatott. Nos, ezért ő egyrészt dzsentri, másrészt jobbágy! Szerintem.

A Művészkémről szóló HVG-cikk illusztrációjaként megjelentt az alábbi fotó is:

Ezen egy középkorúnál idősebb férfi látható, kinek nyakában egy tábla lóg. Rajta jól olvasható a felirat: “Ha Orbánt eltakarítjuk, önkényuralmi hatalmából felszabadulunk, akkor lesz demokrácia, jogállam, köztársaság!

Nos, ez ugyanaz a súlyos tévedés, “wishfull thinking“, mely idáig vezette az országot. Nem Orbánt köll “eltakarítanunk”, hanem ezt az egész ócska elitet, meg a társadalom jelentős részét! Ez meg ugye a legteljesebb képtelenség!

… és ezt …

szendamondja!


A Hazugság Iskolája

Rendkívül érdekes és tanulságos felvétel jutott a minap a szendamondja birtokába. A “Forrás” védelme érdekében természetesen titokban köll tartanom a “keletkezés” helyét és időpontját, valamint a szereplők kilétét is. Annyit azonban elárulhatok, hogy egy rendkívül sikeres és ismert (nem európai!) politikai kampánymenedzser, mint oktató beszélget a tanítványával. A Tanár vezetékneve pedig “F“-fel kezdődik és “inkelstein“-re végződik!

A felvétel első néhány másodperce meglehetősen zajos (később is!). Ajtónyitás hangja hallatszik, székek húzogatása, illetve a háttérben néhány érthetetlen mondat. A Forrás szerint azonban ekkor még semmi lényeges nem hangzik el, csupán a szokásos, kölcsönös üdvözlések, illetve “F.” úr igyekszik csillapítani a Diák nyilvánvaló “drukk“-ját.

F. úr: Sikerült alaposan áttanulmányoznia az általam Önnek elektronikusan átküldött anyagokat?

Diák: Igen, uram. Az ezekkel kapcsolatos jegyzeteimet e-mailben vissza is küldtem Önnek.

F.: Megkaptam és el is olvastam. Mégis azt szeretném, ha most élő szóban összefoglalná nekem: Önnek milyen tanulsággal szolgál a vázolt Eset!

D.: Nos, a legtömörebben megfogalmazva talán azt tudnám mondani, hogy az Eset arra szolgál tanulságul, hogy bizonyos nyilvánvaló és könnyen megcáfolható hazugságokat is el lehet hitetni a választók egy szignifikáns csoportjával, ha és amennyiben azokat minden létező csatornán át ugyanúgy sulykoljuk, illetve ha az azokat terjesztők fegyelmezetten tartják magukat a számukra meghatározott stratégiához, illetve mondatklisékhez. … Ámde szeretném megjegyezni, hogy sokkal könnyebb lenne a dolgom, ha tudnám: ez a választási kampány mikor és melyik országban történt.

F.: Gondoltam, hogy erre fog hivatkozni, s bevallom őszintén: azzal, hogy a helyet és az időt nem jelöltem meg, lényegében egy csapdát állítottam fel Önnek … amelybe bele is sétált.

D.: Nem értem, hol volt ebben a csapda. Egy módszer akkor lehet sikeres, ha alkalmazkodik a célcsoporthoz, illetve annak pszichés beállítódottságához, szociális helyzetéhez. Legalábbis a “Nagy Könyv” szerint. Az Ön által ismertetett Esetet, pláne annak sikerességét tehát roppant nehéz megértenem úgy, ha nem ismerem a körülményeket.

F.: Ha elárulom Önnek, hogy egy olyan észak-balkáni diktátor számára végzett kampánymunkám leírását adtam át Önnek, akivel már bő évtizedes kapcsolatom van, akkor az segít?

D.: Észak-balkáni? Netalán Svédország? Én el nem tudtam volna képzelni a svédekről hogy ekkora idióták lennének! “Rezsicsökkentés“, meg hogy “Jobban teljesít“, illetőleg “Szabadságharc“?! Hihetetlen!

F.: Kedves ifjú tanítványom! Tisztában vagyok vele, hogy itt, …(zaj)…ban nem kifejezetten izmos az Óvilág földrajzának ismerete, ezért nem is intem meg Önt. Sőt, megdicsérem, lévén annyival azért tisztában van, hogy az észak-európai Skandinávia népei sokkal polgárosodottabbak annál, semhogy ekkora hazugságokat és uszításokat bevegyenek. De ez nem csak ezért van, hanem azért is, mert a különböző “oldali” svéd pártok között csak nüansznyi különbözőségek vannak. Teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a legfontosabb dolgok a Demokrácia, az Alkotmányosság, a Jogállamiság és a Közérdek, illetve ezek szolgálata. Ha egy alternatív szervezet (ott is van legalább egy ilyen!), avagy valamelyik párton belül egy csoportosulás olyan programmal lépne fel, mely ezeknek ellent mond, akkor az előbbi esetben az egyébként ellenérdekelt pártok összezárnának és mint Közellenségeket, harsogó kampány kíséretében kiközösítenék, utóbbi esetben pedig egyszerűen kizárnák az adott pártból a magáról megfeledkezett Klikket. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyen mozgalmakat és párton belüli frakciókat (azok személyiségeit) a valóban a Közt szolgáló sajtó egyszerűen ízekre szedné, köznevetség és közmegvetés “tárgyaivá” tenné. Ám ha ez a politikai/közéleti “immunrendszer” ott nem, vagy nem így működne, akkor egy-két évtized alatt Svédországban is létre lehetne hozni azt az állapotot, amely most eme észak-balkáni országra jellemző.

D.: Ezt nem mondhatja komolyan!

F.: Dehogynem! Minden egyes országban, társadalomban ott van a rasszizmusra és a diktatúrára hajlamosító … hm, ha tetszik … vírus! Ennek hatását elő tudja segíteni az irigység, a társadalmi pozíció féltése és a szegénység. Ellene hat azonban például a politikai elit példamutatása és felelősségérzete, az általános jómód és a jogkövető tisztesség, a társadalomban meglévő minimális humánum, az alapkérdésekben való teljes egyetértés és a szolidaritás, no meg az ellenőrző funkcióit kitűnően ellátó sajtó. Mindezek képesek létrehozni egy olyan szociológiai/szociálpszichológiai “környezetet”, amelyben legalább akkora illetlenség, avagy neveletlenség tagadni az Alapelveket, mint az utcán köpködni, szemetelni, avagy vendégségben hangosan és büdöseket fingurászva a háziasszony fenekét tapogatni.

D.: Ugye most nem azt akarja mondani, hogy ebben a meg nem nevezett, észak-balkáni államban az ilyen magatartás megengedhető?!

F.: Dehogyis. Sőt! A vendéglátásra, meg a különböző hagyományok betartására olykor roppant körülményes szabályok vonatkoznak. Ugyanez a helyzet az “elvárt életmód” és a “tisztesség” esetében is. Ha valaki ezeket nem tartja be, hát nagyon csúnyán néznek rá. Ebben az országban pillanatok alatt sorolják be az embereket a “jók és erkölcsösek“, illetve a “rosszak és erkölcstelenek” kategóriáiba. Persze a minősítést minden esetben a “jók és erkölcsösek” végzik annak alapján, hogy szerintük mi is az a “jó” és az “erkölcsös”. Az meg mindig attól függ, hogy egy kisebbségi, de rendkívül agresszív és hangos csoport mit nevez annak. Az pedig attól, hogy ennek a Hangos Kisebbségnek kiknek és miket sikerült a szájába rágnia! … Nos ezen is alapult az az abszolút sikeres választási kampány, melyet a mi vállalkozásunk vezényelt le.

D.: A Kampány alapja tehát az Amoralitás besulykolása volt?

F.: Nem, hanem egy “Másik Erkölcs” megtanítása, begyökereztetése. Ez a Másik Erkölcs pedig arról szólt, hogy a Hangos Kisebbséget betereltük egy olyan Közösségbe (ezt mi kezdetben “Polgári Körök“-nek, később pedig “Keresztény-nemzeti Jobboldal“-nak tituláltuk!), ahol csakis és kizárólag egymás ostobaságait hallhatták, ahol kizárólag az általunk megvásárolt sajtó által, általunk elterjesztett propagandához férhettek hozzá, amelyen belül az számított “jónak és erkölcsösnek”, amiről mi azt mondtuk, hogy az! Ez pedig nem más, mint az adott párt, pontosabban annak Vezetőjének kritikátlan követése, az ellenoldal “rosszaknak és erkölcsteleneknek” való beállítása, akiktől még azt a megállapítást sem szabad elfogadni, hogy délben, a felhőtlen égbolt tetején látható fényes valami, az igazából a Nap.

D.: És ezzel sikerült megnyerni a Kampányt? Mekkora volt ez az elbolondított Közösség?

F.: A választásokra jogosultak alig több, mint negyede, de a Megrendelő így is abszolút hatalomhoz jutott. … Ismét!

D.: Csakis a Kampánnyal? Hihetetlen!

F.: Természetesen nem csak azzal. Az a Zárt Közösség, amelyet megalkottunk és tizenkettedik éve igyekszünk növelni, illetve egyben tartani, nem lett volna elegendő egy ekkora győzelemhez. Arról nem is beszélve, hogy e Kommuna (fogalmazzunk inkább így: “Egyház“, avagy “Szekta“, mert végső soron ilyesmit hozott ott létre a Mi Vállalkozásunk!) tagjai, az ezt megelőző győzelem idején mérhető,  tehát a 2010-es létszámukhoz képest, kevesebb, mint 80 százalékára fogyatkozott. A Győzelemhez így az is kellett, hogy a Diktátor megszavaztasson egy olyan választási törvényt, amelyik kizárólag neki kedvezett, amelynek alapján csak nagyon szélsőséges helyzetben veszíthette volna el a hatalmát. Ezt pedig azzal küszöbölte ki, hogy felvásárlásokkal (tellett neki az államtól ellopott pénzekből!) és megfélemlítésekkel (a törvényhozási többségét maximálisan kihasználva), elzárta a választókat a valódi információktól (ezen médiákon át kizárólag az általunk menedzselt kampány juthatott el a “polgárokhoz”!), az általam évtizedek óta sikeresen alkalmazott “Negatív Kampány“-nyal pedig megbénította az egyébként is széthúzó, kommunikációját tekintve pedig abszolute amatőr Ellenzéket. Ennek meg az lett a következménye, hogy sikerült elbizonytalanítanunk és a szavazástól visszatartanunk azt a minimum 800 ezer főt, akik (ha mégis elmennek és tömbösen szavaznak) simán megbuktathatták volna a Megrendelőt!

D.: Uram, hajlandó lenne mégis elárulni, hogy melyik országról, illetve népről van szó?

F.: Bár már említettem Önnek, hogy a nacionálé nem nagyon számít, csak a társadalmi környezet, illetve az “immunrendszer” működése, de ha ragaszkodik hozzá: a …(hangos tüsszentés) …ról van szó!

D.: Micsoda?! Hiszen ez egy alapvetően forradalmár nép, amelyik sokszor lázadt fel a diktatúra ellen!

F.: Ismételten csak azt tudom mondani, hogy Ön nincs tisztában az európai, pláne az észak-balkáni népek történelmével. Nincs semmi baj, hiszen ha majd erre szüksége lesz, könnyedén pótolhatja! Az, hogy ez a náció “alapvetően forradalmár”, csupán egy magukra aggatott legenda! Ráadásul az összes eddigi szabadságharcukat elveszítették. Hol azért, mert az azt inicializáló és menedzselő elitjük elárulta őket (ez a társaság koronként és szakmányban követi el ezt!), hol meg azért, mert hibás helyzetfelmérés okán elérhetetlen célokat tűztek ki maguk elé. A legutóbb (1990) ugyan kaptak egy óriási lehetőséget a saját sorsuk kézbevételére, tíz esztendővel ezelőtt pedig az állítólag általuk már régóta áhított “Európához való csatlakozásra”, de nem tetszett nekik sem a Demokrácia, sem pedig az Önrendelkezés Joga, sem pedig az, hogy az Uniótól kapott elképesztő mennyiségű pénzekért cserébe be kellene tartaniuk bizonyos alapvető szabályokat … mondjuk önmagukkal szemben is! Így 2010-ben (meg főleg idén!) sietve a maguk nyakába ültettek egy Diktátort, aki a “megszokott módon”, tehát a legalpáribb és legbalkánibb módon kormányozza őket. Igaz, hogy ma már elképesztő nyomorban élnek, de ez nem számít, amíg az a bizonyos Hangos Kisebbség (kiknek aktivitását a Kisebbségi Komplexus és a Nemzeti Felsőbbrendűség érzetének együttes táplálásával lehet fenntartani!) az általunk beléjük táplált, akár naponta is változó “Igazságokat” ordítják rájuk. … Nem feltétlenül ezzel kapcsolatban, de megjegyzem: cégünk éppen most futtat egy, a nevezet Diktátor által a minap megrendelt kommunikációs projektet, ami hamarosan bebizonyítja: ebben az országban bármit el lehet hitetni bárkivel, illetve a Hitetleneket rávenni arra, hogy fogják be a pofájukat!

D.: Úgymint?!

F.: A Megrendelő most (miért pont most, amikor erre már/még semmi szükség?!) azt akarja elhitetni a társadalommal, hogy a közismert, falubéli helytartója, egy meglehetősen ostoba gázszerelő, aki a Diktátor kormányzásának első három évében az ország nyolcvannyolcadik leggazdagabb emberévé vált, elképesztő összegű állami megrendelések “elnyerése” útján, igazából önerejéből és a saját tehetségéből tudott ekkora vagyonra szert tenni.

D.: Kiről van szó?

F.: Igazából lényegtelen, hiszen a pasi tényleg és kizárólag a Diktátor-haverja által neki kiutalt közpénzekből lett kőgazdag ember, de ha ragaszkodik a nevéhez, hát mindjárt megkeresem. … Itt volt az egyik papíron. … Hol is van? … Na mindjárt. … Itt is van! Nem tudom, jól olvasom-e, avagy ejtem ki a nevét, de valami Mister Szaros. … Nem, bocsánat! … Mégszaros, vagy Méjszaros? … Na nem is ez a lényeg, hanem hogy az: megírattunk egy interjút (itt a linkje, majd olvassa el!) az egyik hetilappal, amiben ez a Mr. Szaros … vagy Méjszaros arról nyilatkozik, hogy ő már az egyiptomi fáraók ideje óta vállalkozó és a meggazdagodásának semmi köze a Diktátorhoz … akinek egyébként a Soccer Academy-ját igazgatja, meg a vagyonát kezeli és így tovább!

D.: És ezt az a hetilap le is közölte? Hihetetlen!

F.: Már miért lenne az?! Azt a bizonyos hetilapot még a Megrendelő, a legelső kormánya idején alapította, persze közpénzből (a buta, nyolc évig kormányzó Balliberálisoknak meg eszükbe sem jutott megfojtani … ezt sem!). Azóta még több közpénzt kap, a “szerkesztői” pedig annyira értenek az újságíráshoz, hogy cikkeik olvastán a The New York Times hétfőn kezdett gyakornoka már aznap hangosan elsírná magát! De nem is ez a fontos, hanem az Alternatív Valóság megteremtése a Hangos és Zárt Közösség részére. Ők el fogják ezt hinni, a nyilvánvaló hazugság ellen fellázadóakat pedig el fogják hallgattatni, vagy legalábbis túlkiabálni! … Nem lesz nehéz dolguk: a hírközlő csatornák 90 százaléka immáron a kezükben van (nemrég vették meg az egykori, baloldalinak számító, valójában független napilapot … valami “Nejpszabadsegg“!).

D.: Kérdezhetnék még egy “személyeset”?

F.: Parancsoljon!

D.: Ez az észak-balkáni diktatúra politikai partnerének tekinti az antiszemita szélsőjobboldalt. Ön pedig izraelita. Hogyan segítheti ennek ellenére ezt a rezsimet?

F.: Kedves Tanítványom! Vegye tudomásul, hogy ez csupán egy üzlet, nincsen benne semmi személyes, kivéve a zsebre vágható profitot. Mi abból élünk, hogy kiszolgáljuk a Megrendelőt, legyen az egy igazából rasszista szentáror-, avagy elnök-jelölt, avagy egy obskúrus diktátor. Mindnyájan csakis a szavazóit akarják elhülyíteni. Az illető Megrendelőm egy ugyanilyen, gusztustalan csúszómászó? Aki összeadta magát az antiszemita széljobbal, meg az ottani Maffiával?! Lelke rajta! Kifizeti a pénzt, aztán meg odahaza, a maga szemétdombállamában azt csinál, amit akar! Egy Óceán, meg egy Világ választ el minket egymástól.

D.: És az a nép? Velük mi lesz?

F.: Baszódjanak meg! Ha ennyire hülyék, meg is érdemlik!

Innentől kezdve a felvétel ismét nagyon zajossá válik. Indulatos vitatkozás hallatszik rajta időnként, de a mondanivaló sajnos nem vehető ki. A Forrás szerint csupán némi szóváltás történt, melynek lényege, hogy a Diák kijelentette: Utolsó Senkiháziakat kiszolgáló Cég által üzemeltetett “Hazugság Iskolába” ő nem hajlandó járni! A Tanár úr pedig “baszódjon meg az általa támogatott egyik Diktatúrában“!

A felvételt leiratát közzétette:

a szendamleaks®!


A szar húzza le a vécét (II.)

Alábbi posztomban veretes kövéri mondatokat fogok citálni. Gyöngébb gyomrúaknak javaslom: mielőtt folytatnák az olvasást, vegyenek be legalább két Daedalont! Garantálom a hatást, hiszen ezért tudtam én is végig írni ezt az egészet.

      

Kövér nertárs, aki közel három milliónyi tudatlan honfitársunk jóvoltából, továbbá Fel- és Alcsút, valamint a Részek Örökös Ura kegyelméből ma méltatlanul viselheti “A Magyar Országgyűlés Elnöke” címet, a minap alaposan belenyilatkozott a nagymagyar sajtóba. A valamilyen oknál fogva “mérsékelt konzervatív”-nak tekintett (Simicska által “megnyergelt“) Heti Nyálas nevű pártlap szervilisen alázatos, újságírónak álcázott diktafonjának adott interjújában alaposan lehordott mindenkit, aki csak szóval, tettel, avagy nem kellő mértékű hálelújázással lázadni merészel/merészelt a kormányzat ellen (a nyilatkozat tömör összefoglalóját lásd itt!).

“Egy demokráciában egyetlen alkotmányozó hatalom létezik: a nép, amely a választásokon mandátumot nyert képviselőin keresztül, a rögzített eljárási szabályok alkalmazásával gyakorolja ezt a jogát. Az az elképzelés, hogy az Alkotmánybíróság akár az alkotmányt is vizsgálhatná, az alkotmányos jogállam, a demokrácia halálát jelentené.”

Kövér nertárs mindezt azért tartotta szükségesnek megjegyezni, mert a múlt hét végén, a “Taláros Testületbe” még 2010-ben fideszileg beerőltetett Stumpf nertárs (aki még a jelölésre vonatkozó törvény minimumfeltételeinek sem felelt meg), valamilyen morális(?) kompenzáció okán a “Tákolmány Negyedik Módosításá“-val kapcsolatosan azon véleményének merészelt nyílvánosan is hangot adni, hogy ezzel az Országgyűlés kétharmados többsége “túllépett bizonyos alkotmányos normákat“. Márpedig ez ugye lehetetlen, hiszen a Kövér nertárs által is hangoztatott Orbán-misztika szerint a jelenlegi hatalom “együtt kormányoz a néppel“, azt – konzultációk útján – rendszeresen megkérdezve. Ám, hogy a Nép mikor is adott bármiféle felhatalmazást úgy a tákolmányozásra, mint annak immáron negyedik (gyökeres!) átírására, erről mikor is kérdezték meg őtet, arról már nem szól az interjú. Gondolom azért, mert ezt a Nyálas diktafonja “elfelejtette” megkérdezni. Igaz, erre nem is volt szükség, hiszen Kövér nertárs válaszolt rá: a Nép az alkotmányozó hatalmát a választott képviselőin keresztül és a rögzített szabályok szerint gyakorolja, mely szabályokat ugye – és ezek szerint – ezen képviselőknek bármikor jogukban áll megváltoztatni (megtették, nem is egyszer!).

Én most már csak azt nem értem, hogy amikor az a Kövér nertárshoz hasonló rengeteg ex-MSZMP-s nekiállt tákolmányozni, miért nem nyúltak vissza a történelembe, s írták bele a Förmedvényükbe, hogy “Minden hatalom a dolgozó népé, melynek élcsapata a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség“? Most nem is lenne semmi gondjuk, s ráadásul egyszer a büdös életükben végre őszinték is lettek volna.

“Ki is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?”

Mint a fentebbiekből levezethető volt, Kövér nertárs szerint “a nép szabad döntése” tulajdonképpen a megválasztott képviselők “szabad döntés”-re való felhatalmazása, melyet csak négy évente lehet azoktól visszavonni (feltéve, ha ők, mármint az utóbbiak időközben másként nem döntenek). Igaz ugyan, hogy bő hat esztendővel ezelőtt Kövér nertárs Főnöke a “Kossuth Téri Vizelde” pulpitusán hátsó lábaira ágaskodva még olyasmiket ugatott, hogy a Népnek igenis joga van akár időközben is és akár az utcáról is elzavarnia a kormányt, no de egyrészt “Tempora mutandis“, másrészt – mint tudjuk – az egy népellenes és idegenszívű kabinet volt, melyet a zemberek 2006 őszén (az önkormányzati! választásokon) tulajdonképpen le is váltottak. Ami tehát akkor még igaz volt, az ma már nem az, különös tekintettel ugyanezen Főnök azon korabeli kijelentésére, miszerint “az Alkotmánybíróság döntése mindenkire kötelező, s az alól nincs kibúvó“.

Hát, most már van, nevezetesen “a nép (képviselők) szabad döntése“, s ezért amikor Stumpf nertárs (aki még csak nem is Fidesz-tag! – mint azt Kövér nertárs szükségesnek tartotta aláhúzva megjegyezni) olyasmiket merészel mondani, hogy még az alkotmányozó hatalom sem lehet ellenőrizetlen, akkor a nevezett nemfidesztag nertárs egyrészt nép(képviselő)felségsértést követ el, másrészt egy szűk (ma 15 főre dúzzasztott) grémiumnak vindikálná azon legalapvetőbb népjogokat, melyeket ugye egy annál jóval népesebb (jelenleg 265 fős) testület gyakorol! Ebből pedig immáron mindenki számára nyilvánvalónak köll lennie az, hogy ki is itten a demokrata és ki nem az, illetve hogy a kategorizálást minő ismérvek alapján szükséges elvégezni!

“Óriási a különbség az egykori fideszesek és a mai diák-tüntetők között. Akik ma a ‘röghöz kötés’ ellen tiltakoznak, még átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején. (…) Ezek a fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába, amelyért annak idején tenni is kellett.”

Kövér nertárs szerint tehát azok, akik már beleszülettek a demokráciába, s most tüntetni merészelnek jogaik csorbításai ellen, azok nem lehetnek demokraták – mert ugye élnek a demokratikus jogaikkal. A “demokraták” csakis az “egykori”, meg a mai “fideszesek” lehetnek. No, nem az összes (mint pl.: Fodor Gábor, vagy Ungár Klára), csak azok, akik ma a jogokat csorbítják (bár nem beleszületettek), illetve nem tiltakoznak (bár beleszületettek). Az előbbiek közé soroltatik manapság például Fekete műakadémikus, Pozsgay tákolmány-koncepcionáló és még számos ex-MSZMP-s (élükön Kövér nertárssal), utóbbiak közé pedig azon ifjak, akik (a fideszes és főleg jobbikos káderkeltető) HÖK-ökbe, EHÖK-ökbe, HÖOK-ba tömörülve, az előbbiekkel vállvetve harcoltak “a magát ‘SZDSZ’-nek és ‘MSZP’-nek nevező, az országot többször is tökre tevő társaság” ellen.

Ezek a “demokrata” ifjak azok, akiknek egy részét a liberálbolsevik egyetemi ízlésterroristák a szélsőjobb (Jobbik?) karjaiba taszajtottak, bár többségüknek sikerült “megkapaszkodniuk” a nemzeti konzervativizmus táptalajában. Ezek a “demokrata” ifjak azok, akik épp a minap leplezték le azt a “liberális hálózat“-ot, mely az ELTE BTK-n György Péter esztéta vezetésével már évtizedek óta mérgezi “neomarxista nézetek által átpolitizált tananyagával” a feltörekvő és tanulni vágyó ifjúságot. “Demokrata” továbbá az az ifú(?) is, aki az “Ultras Liberi” nevezetű széljobbos “focidrukker“(!) társaság nevében kijelenti, hogy a felsőoktatás lerohasztásában “a kormánynak van igaza és jól csinálja amit csinál“, s az ez ellen tüntetni merészelők (a nyílvánvalóan antidemokraták) …

       

… pedig a soros tüntetésükről visszatérve  “velünk találkozhatnak … az egyetemen és majd mi megválogatjuk, hogy kik jöhetnek be az egyetem területére, ha már a rektor képtelen erre!“.

De csakis antidemokrata lehet pl. az a Kis János filozófus, aki a legújabb “Magyar Narancs“-ban megjelent írásában (rövid ismertető itt!) úgy véli, hogy az ország mai helyzete “leginkább a két világháború közötti parlamentáris autoritarizmusra hasonlít, amikor volt Országgyűlés és abban több párt volt, de volt egy leválthatatlan kormányzó párt, amelynek nem nagyon kellett az ellenzékével törődnie. A két világháború közti rezsimre emlékeztet az állam túltengése és a gazdasági nacionalizmus is. A Horthy-kultusz mindehhez igen jól illeszkedik.“, s akinek ezen véleményét tulajdonképpen kitűnően bizonyítja az elébb idézett “focidrukker” beszólása is, lévén az élénken emlékeztet arra a “Turul Szövetség“-re, mely az 1920-as esztendőkben kipofozta az egyetemekről a szerintük oda nem való hallgatókat (hallgatólagos jóváhagyásával a korabeli hatalomnak és az érintett alma materek rektorainak)!

És nyílvánvalóan csakis antidemokrata lehet az a Hegyi Gyula is, aki szóvá merészeli tenni, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja hatalmi megrendelésre kitíltja a közterület-elnevezhetőségi listáról azt a Lukács Györgyöt, akinek “munkásságát a nemzetközi szellemi életben amúgy egymagában is sokkal többen ismerik, mint … (a nevezett Kutatóközpont) … összes tagjáét és munkatársáét együttvéve“. Közben pedig – mint “bölcsészettudományi kutatók”-nak! – szavuk nincs a Hitler-bérenc Wasskeresztes gróf, a Szálasi-hívő Nyírócska, meg a széljobber Cécileszbika emlékének és munkásságának közterületi átfestése/megörökítésével szemben!

Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!

… és ezt …

szendamondja! … =>

És még néhány elképesztően hányingeres “Best of Kövéritt! … Szódabikarbóna (azaz: nátrium-hidrogén-karbonát EHHEZ?! Nincs az a gyár, ami bírná!) 😦 és 👿