Törvény és Szükség

Megdöbbentő, de ugyanakkor módfelett fontos interjút adott Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke a Mandinernek. Véleményét egyetlen mondatban összefoglalva: Bizonyos helyzetekben jogszerű lehet a jogtiprás és alkotmányos az, ami valójában sérti azt. … “Ha csak úgy nem!” – mondaná erre a viccbéli rabbi.

Mint ismeretes, múlt hétfőn az Orbángyűlés gyorsított eljárásban, azaz érdemi vita nélkül kegyeskedett módosítani az “Infotörvényt“. Ennek lényege, hogy a jövőben nem lehet névtelenül közérdekű adatokat igényelni; megtagadható az adatszolgáltatás, ha valaki egy esztendőn belül kétszer, ugyanabban a tárgykörben érdeklődik; ugyancsak tilalmas az az adat, mely egy jövőbeni döntés “előkészítését” szolgálja, illetve ha a szöveg “szerzői jogvédelem” alá esik; az adatszolgáltató előzetesen fizetendő térítési díjat szabhat ki a kérelmezőre, ha úgy ítéli meg, a kér információ kiadása az “alaptevékenységéhez szükséges munkaerő forrás aránytalan megterhelésével jár“.

Mi lesz e szörnyszülött törvény következménye? Először is az, hogy bármiféle, a hatalom által ilyen-olyan okokból eltitkolni szándékozott információ kikérése ezen túl bátorságot, hogy ne mondjam “civil kurázsit” igényel. Az illető ugyanis esetleg azzal a szembesülhet, hogy a Maffia belügyeinek környékén való kotorászása közben “valakik” az orrára koppinthatnak, s így rövid időn belül megtanulhatja azon mondás igazságát, miszerint “Aki kíváncsi, hamar megöregszik!“. Aki ennek ellenére tovább “erőszakoskodik”, azt (miután megfizetették!) vagy “kifizetik” egy semmit mondó, a témához köze nincs “válasszal” (osztán egy esztendeig érje be azzal!), vagy a Büró kijelenti: ez kéremszépen egy döntést előkészítő anyag, ami egyébként is szerzői jogvédelem alá esik. Ergó: ha politikuskám kifizet a köz pénzéből 100 millát egy tanulmányért mondjuk a Századvég nevű pénzmosodának, akkor nem csak annak esetlegesen “vicces” tartalmával nem ismerkedhetünk meg úgy kábé az idők végezetéig, de az sem kerülhet napvilágra, hogy az egyáltalán elkészült-e. Nem is beszélve arról, hogy a “térítési díj” mértéke teljes mértékben a hivatali önkény függvénye, azaz egyetlen oldal lemásolásáért akár ötezret is kérhetnek. … Hja, kérem, ahol egy tíz filléres gemkapocs ára akár száz forint is lehet a szokásosan abszolajte transzparens közbe’ szerzés során, ott ez is előfordulhat. Nemde?

(Természetesen tisztában vagyok vele, hogy most egyes nemzetellenes, kekeckedő alakok arra fognak hivatkozni, hogy az Informatika korában halálosan nevetséges fénymásolgatni a dokumentumokat. Egy alig ezer forintos pendrájvra pillanatokon belül oldalak ezreit lehet feltölteni. Ez ugyan igaz, de a Kifogásolók nem veszik figyelembe, hogy ez kéremszépen egy velejéig puritán, takarékos állam, ami nem pazarolhat közpénzt az ilyen kütyükre. Az persze elképzelhető, hogy az Igénylő hozza a sajátját, no de az egyáltalán nem biztos, hogy illeszthető lesz a speciális kormányzati igények szerint készült számítógépekhez. Továbbá egy idegen, az illetékes szervek által nem ellenőrzött adathordozó megjelenése a kizárólag a Köz érdekében létesített Nemzeti Elektronikus Hálózatban még akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet! Ugyi?! No, erre varrjon gombot az, aki továbbra is akadékoskodik!)

Mi tehát az Infotörvény-módosítás valódi értelme? Nem más, mint hogy szélesre tárja a Maffiaállam Maffiahivatalai előtt a joggal való visszaélés kapuját. Ezek után közérdekűeknek, tehát bárki által megismerhetőeknek csakis azon információk számíthatnak, melyeket a Bűnbanda kegyeskedik majd annak minősíteni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy így a polgár kizárólag a hatalom által szolgáltatott “értesülések” alapján ítélheti meg a saját, illetve az országa helyzetét, amely adatok valódiságáról azonban semmilyen módon meggyőződni nem tudhat. Márpedig a manipulált információkra támaszkodó vélemény nem más, mint “vélekedés”, avagy “előítélet”, ami semmiképpen nem eredményezhet polgári társadalmat, átláthatóan, a törvényeket betartva működő demokratikus államot. Ez ugyanis a diktatúrák legfőbb jellemvonása, s egy ilyen rezsim felépítése és “üzemeltetése” nem csak az érvényes nemzetközi szerződésekbe, nem csak a legalapvetőbb jogelvekbe ütközik, de még a Maffia által bő négy esztendővel ezelőtt reánk erőltetett, nyamvadt Tákolmányba is – a folyamatos “testreszabások” és farigcsálások ellenére!

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egész sem Átlag Juci, sem Átlag Józsi számára nem jelent problémát, hiszen általában nem tartoznak az Adatigénylők táborába (pláne nem a “Visszaélés-szerűek” közé). Felteszem, ha hallottak is valamit erről az ügyről, hát azt legfeljebb az unatkozó, fővárosi, liberális értelmiségiek “nyafogásának” tekintik csupán. Ugyanakkor velük is bármikor előfordulhat, hogy valamely szerzett, avagy alapjoguk érvényesítéséhez közérdekű információkra lehet szükségük. Márpedig e törvénymódosítás következtében azt fogják tapasztalni, hogy itt az a Szabály, hogy nincs szabály. Minden “egyedi elbírálás” alá esik, melynek kizárólagos alapja az általuk finanszírozott Állam, vagy az általuk fizetett Büró, avagy csupán az általuk eltartott Bürokrata egyedi, vélt avagy valós érdeke. Akkor pedig már hiába fordulnak az ilyesmikre “szakosodott” civil szervezetekhez, azok épp úgy a korrupt állami bürokrácia játékszereivé váltak, mint ők maguk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az első lépés természetesen az, hogy a Jogvédők a köztársasági elnökhöz fordulnak: kegyeskedjék mán’ alá nem írni ezt a Förmedvényt. Ámde Janó egy Káder, így Elődje nemes hagyományait követve elővette pennáját és aláírt. Marad így az Alkotmánybíróság, amely még a Tákolmány alapján is simán alaptörvény-ellenesnek nyilváníthatná ezt a módosítást. Ámde teljesen fölösleges immáron eme fórumhoz fordulni. Nem csak azért, mert bő két esztendeje az egész AB-ban pincétől padlásig hemzsegnek a maffia emberei, hanem azért is, mert az Ítélet már meg is született!

Lenkovics Narancsbás Barnabás ugyanis, a fentebb linkelt mandineres interjújában a legteljesebb egyetértéséről biztosította eme módosítást. Szerinte tényleg képtelenség, hogy egyesek, a “hobbijogvédők“, azok a bizonyos “hivatásos forradalmárok” minden mérték és tényleges “érintettség” nélkül azzal szórakozzanak, hogy adatigényléseikkel “a közösség rovására, annak költségére gyakorolják a saját jogaikat“. Úgy vélte ez a “kicsit furcsa“, így indokolt az ilyesmi korlátozása, esetlegesen anyagi ellenszolgáltatáshoz kötése (Az azonban már nem volt “furcsa” neki, hogy ha egy hivatalnak adatszolgáltatási kötelezettsége van, akkor bizonnyal van olyan alkalmazottja, akinek az ilyesmi szerepel a munkaköri leírásában. Márpedig ha ez az illető – akár felsőbb utasításra is – nem hajlandó ellátni a feladatát, akkor nem az Igénylőtől kéne pénzt kérni, hanem az ő fizetését – netalán az egész Hivatal büdzséjét – csökkenteni! Ugyi?!). Arra kérdésre pedig, hogy akkor ilyen körülmények között miként lehetne meggyőződni arról, hogy mondjuk egy a politikusok által 100 milláért megrendelt “tanulmány” megérte-e a pénzét, sőt, egyáltalán létezik-e, a narancsbási válasz: az ártatlanság vélelme alapján ő minden esküt tett köztisztviselőről alapban feltételezi, hogy “a hatalmával nem él vissza, és az abból származó előnyöket nem saját zsebre érvényesíti“. Ahogyan a saját bírótársairól is eleve feltételezi a “tisztán jogi szemléletet”, nevezetesen azt, hogy bár többségük valóban a Maffiaállampárt berkeiből került ki (Balsay és Salamon nertársak egyenesen az orbángyűlés maffiapárti padsoraiból, a törvény szerinti alkalmassági kritériumok minden létező teljesítése nélkül, akárcsak Stumpf nertárs), de amint magukra öltötték a talárt, már nem lehet őket “fideszesnek” tekinteni.

De a “legaranyosabb” nem ez volt. Hanem az, amikor a Főtákolmánybíró akadémikusi pontossággal levezette, mi az oka annak, hogy a testület két esztendővel ezelőtti elnarancsosodása óta teljesen megváltozott az ítélkezési gyakorlat, azaz hogy manapság az esetek 77%-ban átengedik a hatalom számára fontos, bár alkotmányosan alaposan necces törvényeket. Lenkovics szerint megváltozott a “szemléletmód”. Most már nem azt nézik, hogy formálisan mi lenne alkotmányos, hanem azt, hogy az adott helyzetben az államnak, a kormánynak mely alapjogokat van lehetősége(!) garantálni. Márpedig itten egy válság volt/van, mely megköveteli az azonnali cselekvést azt, hogy a formális alkotmányosság betartásával akár két esztendőre is elhúzódó döntéseket két hónapon belül hozzák meg. Mivel pedig a kormánynak erre kétharmados felhatalmazása volt (ezzel együtt pedig övé a politikai felelősség is), azt az AB-nak mindenképpen méltányolnia kellett, lévén az általa elnökölt testület “a nép pártján áll“!

Emlékszik még valaki Kósa Lajos hírhedt, 2010-es, nyári beköpésére? Nem arra a részére gondolok, amellyel sikeresen bedöntötte a forint árfolyamát, hanem arra, amely fölött alaposan elsiklott még az újságírók figyelme is. Lajcsi akkor ugyanis olyasmit is mondott, hogy tekintettel a válságra “szükség lehet bizonyos alapjogok átmeneti felfüggesztésére“. Hát ennek szofisztikáltabb, az alkotmányjog gúnyájába öltöztetett változatát olvashatjuk tegnap óta Lenkovics Barnabás jóvoltából.

A Szükség Törvényt bont!” – vegyük(?) immáron tudomásul, hogy ez a Legfőbb Jogőri Testület mottója!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Ilyen egyszerű!(?)

Az alábbi írást még csütörtökön olvastam a nepszava.hu-n. Logikai levezetésével és megállapításaival egyetértek, megoldási javaslatai elfogadhatóak, de valóban ilyen egyszerű lenne visszaállítani Magyarországon a demokráciát, a jogállamiságot és az alkotmányosságot?

A semmiségi törvény

Az Alaptörvény legfontosabb rendelkezése a nemzeti hitvallásban található: “Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ennek a szerződésnek azonban van egy nagy hibája, hogy nem jött létre, mivel csak az egyik fél, a hatalom képviselői írták alá. Ehhez kétség sem férhet, hiszen a holtakkal és a meg sem fogantakkal kizárt dolog bármilyen megállapodást kötni, nevükben és helyettük nem lehet nyilatkozatot tenni. A ma élők pedig akkor tudták volna szentesíteni az okiratot, ha népszavazásra bocsátják azt. Miután pedig ez nem történt meg, ki lehet jelenteni, hogy ez a szerződés nem létezik, mivel a szerződés létrejöttéhez a polgári jog általános elvei szerint a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésére van szükség.

Ezt a szerződést egyébként akkor sem lehetne létezőnek elfogadni, ha eltekintenénk a létrejötte körüli ellentmondásoktól. Ez a szerződés ugyanis létrejötte esetén is semmis szerződés lenne. Semmis az a szerződés, amelyik jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. Ennek a szerződésnek az elkészítésekor pedig megszegték az Alkotmány több rendelkezését, így például azt az előírást, hogy az előkészítő eljárásban a társadalmi szervezetekkel egyeztetni kell. Az Országgyűlés a gyakorlatban olyan törvényt fogadott el, amelynek országgyűlési vitája nem zajlott le, ezáltal sérült az Alkotmánynak az a rendelkezése, miszerint az Országgyűlés alkotja a törvényeket.

Az Alaptörvény elfogadásakor ugyanis zárószavazás előtti módosító javaslatokkal számos lényeges kérdésben megváltoztatták az Országgyűlés által már megvitatott és elfogadott szöveget. A zárószavazást pedig nem előzi meg országgyűlési vita. Nem tartották meg a jogszabályok előkészítésére vonatkozó rendelkezéseket sem, nem készültek hatásvizsgálatok, nem biztosították a széleskörű társadalmi részvétel lehetőségét az előkészítés során. Nemcsak ezen okoknál fogva semmis ez a szerződés, hanem azért is, mivel a valóságos tartalma rejtve maradt. Az alaptörvény látszólag a hatalommegosztásra épülő jogállam kereteit szabályozza. Valójában a titkolt, a színlelt cél a hatalomkoncentráció egy pártszövetség kezében. Látszólag minden kellék adott, ami kell egy demokratikus ország működéséhez. Valójában az alaptörvény megteremtette a lehetőséget ahhoz, hogy sarkalatosnak elnevezett törvényekkel felszámoljanak minden féket és ellensúlyt. Ezért ez egy színlelt szerződés, amely semmis.

A semmisséghez súlyos jogkövetkezmény kapcsolódik: az érvénytelenség. A semmis szerződés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.

A következő Országgyűlés a választóktól kapott felhatalmazást alapján, úgy tudja helyreállítani az eredeti állapotot, hogy megalkotja a semmisségi törvényt. Ennek a törvénynek a lényege, hogy megállapítja az Alaptörvény és a sarkalatos törvények, valamint a rájuk épülő kinevezések érvénytelenségét, továbbá a nem létező törvényekkel hatályon kívül helyezett Alkotmány és más törvények visszaemelését a jogrendbe.

Az orbáni Jó Állam lebontásához a kormányrúd megragadása kevés. Ez ma még jobban látszik, mint 2012. februárjában, amikor ezt a írást az “ÉS” először közölte. A köztársasági elnök például a törvényeket rendre megküldheti az Alkotmánybíróságnak. Ha a Költségvetési Tanács “úgy akarja”, az Országgyűlés nem tudja elfogadni az éves költségvetésről szóló törvényt – mivel nem adja meg hozzá az előzetes hozzájárulást. A köztársasági elnök pedig feloszlathatja az Országgyűlést. A jogállam helyreállításához ezért elengedhetetlen a semmis törvények kiemelése a jogrendből.

Szüdi János drsudi.hu

Szerintem szavazzunk!


A szar húzza le a vécét (II.)

Alábbi posztomban veretes kövéri mondatokat fogok citálni. Gyöngébb gyomrúaknak javaslom: mielőtt folytatnák az olvasást, vegyenek be legalább két Daedalont! Garantálom a hatást, hiszen ezért tudtam én is végig írni ezt az egészet.

      

Kövér nertárs, aki közel három milliónyi tudatlan honfitársunk jóvoltából, továbbá Fel- és Alcsút, valamint a Részek Örökös Ura kegyelméből ma méltatlanul viselheti “A Magyar Országgyűlés Elnöke” címet, a minap alaposan belenyilatkozott a nagymagyar sajtóba. A valamilyen oknál fogva “mérsékelt konzervatív”-nak tekintett (Simicska által “megnyergelt“) Heti Nyálas nevű pártlap szervilisen alázatos, újságírónak álcázott diktafonjának adott interjújában alaposan lehordott mindenkit, aki csak szóval, tettel, avagy nem kellő mértékű hálelújázással lázadni merészel/merészelt a kormányzat ellen (a nyilatkozat tömör összefoglalóját lásd itt!).

“Egy demokráciában egyetlen alkotmányozó hatalom létezik: a nép, amely a választásokon mandátumot nyert képviselőin keresztül, a rögzített eljárási szabályok alkalmazásával gyakorolja ezt a jogát. Az az elképzelés, hogy az Alkotmánybíróság akár az alkotmányt is vizsgálhatná, az alkotmányos jogállam, a demokrácia halálát jelentené.”

Kövér nertárs mindezt azért tartotta szükségesnek megjegyezni, mert a múlt hét végén, a “Taláros Testületbe” még 2010-ben fideszileg beerőltetett Stumpf nertárs (aki még a jelölésre vonatkozó törvény minimumfeltételeinek sem felelt meg), valamilyen morális(?) kompenzáció okán a “Tákolmány Negyedik Módosításá“-val kapcsolatosan azon véleményének merészelt nyílvánosan is hangot adni, hogy ezzel az Országgyűlés kétharmados többsége “túllépett bizonyos alkotmányos normákat“. Márpedig ez ugye lehetetlen, hiszen a Kövér nertárs által is hangoztatott Orbán-misztika szerint a jelenlegi hatalom “együtt kormányoz a néppel“, azt – konzultációk útján – rendszeresen megkérdezve. Ám, hogy a Nép mikor is adott bármiféle felhatalmazást úgy a tákolmányozásra, mint annak immáron negyedik (gyökeres!) átírására, erről mikor is kérdezték meg őtet, arról már nem szól az interjú. Gondolom azért, mert ezt a Nyálas diktafonja “elfelejtette” megkérdezni. Igaz, erre nem is volt szükség, hiszen Kövér nertárs válaszolt rá: a Nép az alkotmányozó hatalmát a választott képviselőin keresztül és a rögzített szabályok szerint gyakorolja, mely szabályokat ugye – és ezek szerint – ezen képviselőknek bármikor jogukban áll megváltoztatni (megtették, nem is egyszer!).

Én most már csak azt nem értem, hogy amikor az a Kövér nertárshoz hasonló rengeteg ex-MSZMP-s nekiállt tákolmányozni, miért nem nyúltak vissza a történelembe, s írták bele a Förmedvényükbe, hogy “Minden hatalom a dolgozó népé, melynek élcsapata a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség“? Most nem is lenne semmi gondjuk, s ráadásul egyszer a büdös életükben végre őszinték is lettek volna.

“Ki is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?”

Mint a fentebbiekből levezethető volt, Kövér nertárs szerint “a nép szabad döntése” tulajdonképpen a megválasztott képviselők “szabad döntés”-re való felhatalmazása, melyet csak négy évente lehet azoktól visszavonni (feltéve, ha ők, mármint az utóbbiak időközben másként nem döntenek). Igaz ugyan, hogy bő hat esztendővel ezelőtt Kövér nertárs Főnöke a “Kossuth Téri Vizelde” pulpitusán hátsó lábaira ágaskodva még olyasmiket ugatott, hogy a Népnek igenis joga van akár időközben is és akár az utcáról is elzavarnia a kormányt, no de egyrészt “Tempora mutandis“, másrészt – mint tudjuk – az egy népellenes és idegenszívű kabinet volt, melyet a zemberek 2006 őszén (az önkormányzati! választásokon) tulajdonképpen le is váltottak. Ami tehát akkor még igaz volt, az ma már nem az, különös tekintettel ugyanezen Főnök azon korabeli kijelentésére, miszerint “az Alkotmánybíróság döntése mindenkire kötelező, s az alól nincs kibúvó“.

Hát, most már van, nevezetesen “a nép (képviselők) szabad döntése“, s ezért amikor Stumpf nertárs (aki még csak nem is Fidesz-tag! – mint azt Kövér nertárs szükségesnek tartotta aláhúzva megjegyezni) olyasmiket merészel mondani, hogy még az alkotmányozó hatalom sem lehet ellenőrizetlen, akkor a nevezett nemfidesztag nertárs egyrészt nép(képviselő)felségsértést követ el, másrészt egy szűk (ma 15 főre dúzzasztott) grémiumnak vindikálná azon legalapvetőbb népjogokat, melyeket ugye egy annál jóval népesebb (jelenleg 265 fős) testület gyakorol! Ebből pedig immáron mindenki számára nyilvánvalónak köll lennie az, hogy ki is itten a demokrata és ki nem az, illetve hogy a kategorizálást minő ismérvek alapján szükséges elvégezni!

“Óriási a különbség az egykori fideszesek és a mai diák-tüntetők között. Akik ma a ‘röghöz kötés’ ellen tiltakoznak, még átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején. (…) Ezek a fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába, amelyért annak idején tenni is kellett.”

Kövér nertárs szerint tehát azok, akik már beleszülettek a demokráciába, s most tüntetni merészelnek jogaik csorbításai ellen, azok nem lehetnek demokraták – mert ugye élnek a demokratikus jogaikkal. A “demokraták” csakis az “egykori”, meg a mai “fideszesek” lehetnek. No, nem az összes (mint pl.: Fodor Gábor, vagy Ungár Klára), csak azok, akik ma a jogokat csorbítják (bár nem beleszületettek), illetve nem tiltakoznak (bár beleszületettek). Az előbbiek közé soroltatik manapság például Fekete műakadémikus, Pozsgay tákolmány-koncepcionáló és még számos ex-MSZMP-s (élükön Kövér nertárssal), utóbbiak közé pedig azon ifjak, akik (a fideszes és főleg jobbikos káderkeltető) HÖK-ökbe, EHÖK-ökbe, HÖOK-ba tömörülve, az előbbiekkel vállvetve harcoltak “a magát ‘SZDSZ’-nek és ‘MSZP’-nek nevező, az országot többször is tökre tevő társaság” ellen.

Ezek a “demokrata” ifjak azok, akiknek egy részét a liberálbolsevik egyetemi ízlésterroristák a szélsőjobb (Jobbik?) karjaiba taszajtottak, bár többségüknek sikerült “megkapaszkodniuk” a nemzeti konzervativizmus táptalajában. Ezek a “demokrata” ifjak azok, akik épp a minap leplezték le azt a “liberális hálózat“-ot, mely az ELTE BTK-n György Péter esztéta vezetésével már évtizedek óta mérgezi “neomarxista nézetek által átpolitizált tananyagával” a feltörekvő és tanulni vágyó ifjúságot. “Demokrata” továbbá az az ifú(?) is, aki az “Ultras Liberi” nevezetű széljobbos “focidrukker“(!) társaság nevében kijelenti, hogy a felsőoktatás lerohasztásában “a kormánynak van igaza és jól csinálja amit csinál“, s az ez ellen tüntetni merészelők (a nyílvánvalóan antidemokraták) …

       

… pedig a soros tüntetésükről visszatérve  “velünk találkozhatnak … az egyetemen és majd mi megválogatjuk, hogy kik jöhetnek be az egyetem területére, ha már a rektor képtelen erre!“.

De csakis antidemokrata lehet pl. az a Kis János filozófus, aki a legújabb “Magyar Narancs“-ban megjelent írásában (rövid ismertető itt!) úgy véli, hogy az ország mai helyzete “leginkább a két világháború közötti parlamentáris autoritarizmusra hasonlít, amikor volt Országgyűlés és abban több párt volt, de volt egy leválthatatlan kormányzó párt, amelynek nem nagyon kellett az ellenzékével törődnie. A két világháború közti rezsimre emlékeztet az állam túltengése és a gazdasági nacionalizmus is. A Horthy-kultusz mindehhez igen jól illeszkedik.“, s akinek ezen véleményét tulajdonképpen kitűnően bizonyítja az elébb idézett “focidrukker” beszólása is, lévén az élénken emlékeztet arra a “Turul Szövetség“-re, mely az 1920-as esztendőkben kipofozta az egyetemekről a szerintük oda nem való hallgatókat (hallgatólagos jóváhagyásával a korabeli hatalomnak és az érintett alma materek rektorainak)!

És nyílvánvalóan csakis antidemokrata lehet az a Hegyi Gyula is, aki szóvá merészeli tenni, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja hatalmi megrendelésre kitíltja a közterület-elnevezhetőségi listáról azt a Lukács Györgyöt, akinek “munkásságát a nemzetközi szellemi életben amúgy egymagában is sokkal többen ismerik, mint … (a nevezett Kutatóközpont) … összes tagjáét és munkatársáét együttvéve“. Közben pedig – mint “bölcsészettudományi kutatók”-nak! – szavuk nincs a Hitler-bérenc Wasskeresztes gróf, a Szálasi-hívő Nyírócska, meg a széljobber Cécileszbika emlékének és munkásságának közterületi átfestése/megörökítésével szemben!

Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!

… és ezt …

szendamondja! … =>

És még néhány elképesztően hányingeres “Best of Kövéritt! … Szódabikarbóna (azaz: nátrium-hidrogén-karbonát EHHEZ?! Nincs az a gyár, ami bírná!) 😦 és 👿