Money for nothing

Money for nothing“, azaz “Pénz, semmiért” énekelte évtizedekkel ezelőtt Mark Knopfler a Dire Straits együttes frontembere. Ez lehetne a mottója a pécsi önkormányzat legújabb “bevásárlásának”. … Jellemző a Bagázsra!

Fantasztikus hírrel lepte meg Pécs és az ország szájtáti lakosságát a pecsma.hu hírportál. E szerint a baranyai megyeszékhely fideszes vezetésének sikerült újabb levélkékkel növelni a már egyébként is jelentős méreteket öltött babérkoszorúját. Hosszas egyeztetések után ugyanis Páva Zsolt polgármester tegnap végre aláírhatta azt a szerződést, melynek értelmében a város átveszi Matyi Dezső nagyvállalkozó oligarchától a helyi futballcsapatot, valamint annak minden “kapcsolt részét”.

A kontraktus értelmében a város kezébe kerül az összes “infrastruktúra”, eszköz, minden pálya és a stadion, valamint ötven esztendőre a Kinizsi-pálya használati joga, mely utóbbi felújítására “több száz millió TAO-s támogatás áll rendelkezésre“. Mivel ezzel “Pécs visszaszerezte a csapatot, az utánpótlásképzés és az akadémia jogát is“, minden helyi polgár beláthatja: az a mindössze nettó 300 millió(!), meg az átadandó nagy értékű (mennyi is?) belvárosi ingatlan, mely így Matyi nertárs tulajdonába kerül, bagatell ahhoz képest, amit Pécs kap! Nem is beszélve arról, hogy a csapatot eleddig tulajdonló PMFC Kft. alkalmazottjai (takarítónőtől vezetőedzőig) így végre hozzájuthatnak az április óta kifizetetlen bérükhöz, ráadásul őket egytől egyig átveszi az új tulaj, a Pécsi Sport Nonprofit Kft (PSN).

Örvendezzünk? Könyveljük el magunkban, hogy ímé itt egy olyan ügylet, amivel mindenki jól jár? Hogy lám, itt egy város, mely szívén viseli a sportot, s hajlandó áldozni is rá, amott meg egy vállalkozó, aki egy szerény és jó célra fordítandó (lásd: bérkifizetés!) összegért cserébe, ebben készségesen partnerséget vállal (lásd: “hosszas egyeztetések”!)? Bólintsunk rá, hogy most mindenki jól járt? Hát lássuk csak!

Matyi nertárs mindenképpen nyertes. Ő az a nagyvállalkozó, aki tulajdonolta az “Alexandra” néven futó könyvkereskedelmi üzlethálózatot, illetve az ehhöz kapcsolódó cégeket is. Ez a vállaltbirodalom az utóbbi időkben arról híresült el, hogy áttért a “biogazdálkodásra“, amit úgy köll érteni, hogy fűnek fának tartozik! A tulajdonos pedig úgy igyekezett “rendezni” az adósságokat, hogy a terhelt cégek vagyonát és bevételeit különböző “háttérkáeftékbe” irányította át, melyek felesége és leánya birtokában vannak. Ebből egyenesen következik, hogy az “elázott” cégek kiürültek, a hitelezők meg vehetik azt a bizonyos “botot”, s szaporán ütlegelhetik a pénzük nyomát.

Ahogyan valószínűleg a PMFC Kft. “dolgozói” is, bár nekik kétségtelenül vigaszt jelenthet az “átvétel”, hiszen az új alkalmazójuk (a PSN) nem az előbbi vállalkozást veszi meg, hanem csakis a jogokat és az “egyebeket”, a tartozások kivételével! De mivel (valószínűleg) többségükben maguk is pécsi polgárok, talán feltehetnék maguknak a kérdést: egy megyei elsőosztályú csapat jogai, logója, meg a fene tudja micsodája még, megér-e ennyi pénzt. Aligha!

Pécs városának ugyanis biztos a “bukta”. Nem vagyok egy futballszakértő, de annyit én is tudok, hogy az állami TAO-pazarlás ellenére olyan alacsony a színvonal, hogy a hetente prezentált “műsorra” gyakorlatilag már a kutya sem kíváncsi. Állítólag egy NB.-I.-es mérkőzés átlagos nézőszáma alig több mint kétezer fő, s a tévéközvetítésekre sem kattintanak többen. Így osztán nem csoda, hogy egy “profi” focista átlagosan 11 millió Ft./év fizetését, no meg az “egyebeket” egyszerűen nem lehet saját bevételből kigazdálkodni. Maradnak a szponzori pénzek, amiknek jelentős részét meg ellopják. A magyar profi foci tehát egyetlen nagy adósság- és csődtömeg, a vállalkozások meg nettó pénzmosodák, melyeket a kegyes állam időnként “konszolidál” (a legutóbbi óta állítólag további 4-5 milliárd gyűlt össze!) … persze a “miénkből”.

Ingatlanszakértő sem vagyok. Így csakis a józan eszem alapján tudom megítélni, valójában mekkora “értéket” is képviselhetnek, melyekhez Pécs most a fentebb említett áron hozzá jutott. Úgy vélem az összeg inkább a nullához közelít (lásd: a Quaestor győri stadion-komplexumát!), azt is alulról “teszi”, lévén az ilyesmikért nem csak, hogy nem szokás sorban állni a piacon, de működtetésük jelentős összegeket emészt fel. Nem csoda, hogy a debreceni luxusaréna üzemeltetésére kiírt pályázatra még az azt használó csapat tulajdonosa (Szima Gábor) sem jelentkezett, holott éppen elég bevételi forrást kapott a Maffiakormánytól két Mutyikaszinó pályáztatástól és adófizetéstől mentes koncessziója formájában.

Mi következik az egészből? Az, hogy aki ma (és immáron jó két évtizede!) focicsapatot tulajdonló céget, meg ahhoz kapcsolódóan sportcélú ingatlanokat vásárol, az bizony rosszban sántikál! Ha “vállalkozó”, akkor csakis az “egyéb” bevételeinek adózás alóli kivonása lehet a célja (normális adóhivatalnál ilyenkor rögvest megszólalna a vészcsengő!), együtt a szponzorokkal, lévén itt reklámértékről a nézettségi adatok alapján szó nem lehet! Bár ha az utóbbi kategóriába soroljuk azt, hogy csapattulajdonosként be lehet férkőzni a “miniszterelnök” kegyeibe, majd a felcsúti VIP-páholyba (ahol a legnagyobb üzletek köttetnek!), akkor még az adócsaló pénzmosodázást is feledve lehet felvállalni a garantált veszteséget, lévén a szintén garantált haszon ennél sokkal nagyobb: politikai befolyásszerzés és/vagy közpénzek számolatlan milliárdjai.

Nos, valami ehhöz hasonló cél mozgathatta Páva Zsoltot, amikor “bevállalta” a pécsi focicsapatot, meg az “akadémiát”: ha ügyesen csinálja a dolgot, elébb-utóbb ott sündöröghet a Főnök környezetében, ami meg nem más, mint a magasra ívelő politikai pályafutás garanciája. Ráadásul sokkal könnyebb helyzetben van, hiszen – ellentétben egy “vállalkozóval – nem a saját pénzét pazarolja, hanem a városét. Azé a Pécsét, melytől a “szerény” fizetését kapja – ugyancsak garantáltan – mindaddig, amíg az ottaniak megfelelő hányada még ezt a focidumát is benyeli tőle a következő választásokon (is), ahelyett, hogy kicsit elgondolkodnának.

Mert a pécsieknek lenne/lett volna min gondolkodniuk. Páváskodó Zsoltjuk ugyanis ölég sokba’ van már nekik is, meg nekünk is. Történt ugyanis még 2009-ben (ekkor lett Zsóti maffiás pémester Pécsett egy időközi választások jóvoltából), hogy ő, mint a város első embere úgy döntött, hogy pofátlanul viselkednek a Pécsi Vízmű Zrt. francia tulajdonosai, akik ahelyett, hogy a szolgáltatás színvonalának emelésével, illetve a díjak csökkentésével foglalkoznának, kitalicskázzák a hasznot a helyiek zsebeiből. Ezér’ osztán magára öltötte a (narancs)vörös ingét, s mint egy “pécsi Pásztor” einstandolta az osztrigafalók “üveggolyóját”: a szolgáltatás jogát a Tettye Forrásház Zrt.-nek adta, a székházat meg elfoglaltatta.

Persze a Suez Enviromental sem hagyta annyiba a dolgot: 3 milliárdos kártérítést követelt magának, amit osztán meg is kapott – az állami költségvetésből, azaz nem csak a pécsi polgárok fizették Páva Zsolt politikai pr-akcióját. Már ha ugyan az tényleg csak az volt, mert az ezt követő események azt látszanak bizonyítani, hogy a pémesternek “egyéb profitra” is fájt a foga. Csekély vigasz, hogy ezt már csak a reá szavazóknak (is) köllött kifizetniük.

A Gazdasági Versenyhivatal minapi határozata szerint ugyanis a a pávaista Tettye Zrt. 2011. májusától, visszaélve gazdasági erőfölényével “tisztességtelen és kizsákmányoló jellegű” díjszabást alkalmazott. Ennek meg az lett a következménye, hogy a nagybüdös Rezsicsta okán ugyan 20 százalékkal köllött volna csökkenniük a sarcoknak, azok mégis 9 százalékkal emelkedtek. Emiatt 1,3 millió forint bírságot szabott ki a hatóság, amit a cég – lévén önkormányzati tulajdonú – a Télakosság ösmételt megsarcolásából fog kifizetni! … Akárcsak majd a PSM Kft. a pécsi foci “feltámasztását”, aminek ára most egy Csődlovag zsebébe kerül, költsége meg a “közeli” vállalkozókéba, politikai “haszna” pedig a a pávazsoltokéba!

Pénzt fizetünk mi itt ócska fociért, leépített oktatásért, hullagyártó egészségügyért, nem működő hivatalokért, pártharsona közszolgálati médiáért, túlszámlázott, tré módon kivitelezett közberuházásokért! … Pénzt a Semmiért! … Meghunyászkodva.

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Amikor a Hivatal kiszolgál …

Kartellezés miatt összesen 9,5 milliárd forintnyi bírságot lesz kénytelen kifizetni a magyar bankszektor forgalmának 90 százalékát adó 11 hazai pénzintézet. Ez a “megállapítás” lett a vége annak a két esztendeje(!) folyó versenyhivatali vizsgálatnak, amelyet a GVH Rogán Antal fideszes frakcióvezető bejelentésére kezdeményezett. Ugyanekkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindössze két nap(!) alatt lezárta azt a vizsgálatot, mely az állítólag már esztendők óta tartó, évente 1000-1700 milliárd forintos kárt okozó, szervezett áfa-csalás ügyében indított azt követően, hogy egyik volt munkatársa erről nyílvános bejelentést tett. … Jogos a kérdés: kit, kiket szolgálnak ezek a hivatalok?

Vajúdtak a ‘hegyek’ és szültek egy elefántnyi egeret! – nagyjából így lehet kommentálni azt a határozatot, mellyel a Gazdasági Versenyhivatal összesen majd’ 9,5 milliárd forintos gigabírságot szabott ki a magyar bankszektor forgalmának 90 százalékát adó 11 pénzintézetre. Az eljárás két esztendőn át tartott (Rogán Antal, vezető fideszes politikus megrendelésére … bejelentésére), amelynek során a GVH igazolta azt a gyanút, hogy az egyes deviza-alapú(!) hitelek hírhedt, “rögzített árfolyamú, egyösszegű végtörlesztését” eme bűnös bankok úgy akarták “korlátozni”, hogy a végtörlesztési időszakban, illetve azt közvetlenül megelőzően egységesen, egymással üzleti titkokat is megosztó egyeztetést – azaz kartellezést – követően, jelentősen megemelték a forinthitelek(!) kamatait.

Jogos a kérdés, hogy vajon mi köze van a forintos hitelek kamatainak a deviza-alapúak egyösszegű végtörlesztéséhez. Nos a kormányzat eme nyílvánvalóan politikai indíttatású, és egy jól meghatározható kört előnyben részesíteni szándékozó “akcióját” összesen 161 ezer érintett használta ki, kiknek mintegy harmada ezt forinthitel felvételével abszolválta. A GVH szerint a kérdéses időszakban (2011. szeptember – 2012. január) azzal, hogy a vétkesnek talált bankok egységesen, tehát kartellezve megemelték a forint-kölcsönök kamatait, a végtörlesztés ezen módjával élni kívánó ügyfeleket igyekezték megengedhetetlen eszközökkel eltéríteni szándékuktól. Ez pediglen olymérvű jogsértés, amit a GVH fennállásának legnagyobb összegű bírságával szükséges “honorálni”.

Az ügyben nyilatkozni hajlandó szakemberek egyöntetűen állítják: a vád és a bírság összege elképesztő, a határozat és annak indoklása pedig egyszerűen nevetséges. Az ugyanis, hogy pénzpiaci kockázatelemzők rendszeresen véleményeket és információkat cserélnek egymással, majd ezek alapján autonóm döntéseket hoznak, a napi gyakorlat része és nem csak 2011. szeptemberétől, hanem már azóta, amióta Magyarországon kétszintű bankrendszer létezik. Különösen indokolt eme információáramlás fenntartása akkor, ha a hitelintézetek egy olyan ellenséges politikai, illetve kiszámíthatatlan jogi és gazdasági környezetben működnek, mint a honiak immáron 2010 óta. Azt sem lehet bűnként felróni e bankoknak, hogy amikor egyébként is évi 130 milliárd forintos extraadót kénytelenek rendszeresen befizetni a Költségvetésnek, akkor minden rendelkezésükre álló módon mérsékelni igyekeztek azt a 370 milliárd forintos kárt, amit a kormányzat által rájuk oktrojált és a devizahitelesek csak egy nagyon szűk körének előnyszerzését szolgáló intézkedés okozott. Mindezt kartellezésnek minősíteni egyszerűen blőd, a GVH “szakembereiről” pedig mindezek alapján azt lehet megállapítani: a döntésben nem szakmai indokok játszottak szerepet, hanem – bár független intézményként kellene működnie – a kormányzati szándékok kritikátlan kiszolgálásának szándéka! S hogy miért húzódott ez a “vizsgálat” két esztendőn át és miért éppen most került pont a GVH-vizsgálat végére? Nos, a válasz roppant egyszerű! A 2011 óta hat-nyolc heti rendszerességgel összeomló Költségvetésnek mindíg jól jön egy-egy extrabevétel, az újraválasztásáért kűzdő kormányzatnak pedig az, hogy ezzel ismét felkorbácsolva a bankellenes közhangulatot, elterelhesse a figyelmet a devizahitelek problémakörében (is) tanúsított legteljesebb impotenciájáról! … Aki netán vitatná ezen megállapításomat, az kérem vegye figyelembe, hogy hosszú évek tapasztalatai szerint, “Fideszéknél” minden baj egyetlen “orvossága” az Erőszak és a Propaganda! Itten most annak lehetünk szemtanúi, ahogy ez a kettő együttesen érvényesül egy “független, szakmai intézmény” hathatós közreműködésével!

Ugyanezt a módszert tapasztalhattuk meg a NAV esetében is! Mint ismeretes, Horváth András, az Adóhivatal munkatársa, a napokban azzal a bejelentéssel állt a nyílvánosság elé, hogy az úgynevezett “Kiemelt Adózók” körébe tartozó cégek már esztendők óta, szakmányban folytatják azt az ipari méretű áfa-csalási tevékenységüket, melyekkel minden évben 1000-1700 milliárd forint környéki kárt okoznak az Államkasszának. Teszik pedig mindezt az adóhatóság (melynek vezető beosztásaiban állítólag már hosszú ideje ezen simlizős cégek “lobbystái” ücsörögnek) és a kormányzat (melynek pártjait és politikusait ezek a vállalkozások “finanszírozzák” és rángatják “dróton”) időnként aktív, néha pedig “csak” passzív közreműködésével.

Normális országokban egy ilyen roppant súlyos, a teljes államigazgatásra és a politikumra alaposan ráterhelődő vádat úgy szokás elintézni, hogy elébb indítanak egy “mindenre kiterjedőnek” mondott, legalább hat hónapig tartó vizsgálatot, majd az időközben az érintett vállalkozásokkal kötött háttér-megállapodás alapján kiszabatnak egy akkora bírságot rájuk, amellyel visszaveszik az addig elsíbolt pénzek 15-20 százalékát (ennyit azok biztosan elő tudnak teremteni egy év alatt a különböző offshore-számláikról), néhány esztendőre visszafogatják az elszabadult “agarakat” (“önkorlátozás”), az egész disznóságra fényt derítő hivatalnokot meg szépen megdícsérik (osztán meg egy “kevésbé veszélyes” területre helyezik át).

Ámde Magyarország sajnos már nagyon régóta nem mondhatja el magáról, hogy “normális” volna, ráadásul a simlizésben minimum érdekelteknek – lévén közelegnek a választások – nincs sem idejük, sem hajlandóságuk (pláne “kultúrájuk”) a “megnyugtató”, okosan és megfontoltan a problémát elaltató, azt szőnyeg alá seprő megoldásokra. Ezért osztán ahhoz a módszerhez folyamodtak, hogy a nettó korrupció és közpénztolvajlás kilométer hosszan kilógó, szőrösen büdös “lólábát” egy mindössze két (azaz KETTŐ! – elegancia? … Ezektől?) nap alatt lezavart adóhatósági vizsgálattal igyekezzenek “parfümös lepellel” beborítani, majd ennek alapján kijelenteni, hogy “Itten kéremszépen minden a legnagyobb rendben vagyon! Nincsen semmiféle látnivaló! Tessenek tovább haladni!“. A bejelentő hivatalnokot pedig lehordták, mindenféle feltűnősködő, izgága pasasnak nevezték, aki nem tartotta be a szolgálati utat (nem igaz!), ráadásul még a NAV “jóhírét” is bemocskolta (fel is jelentették – őt!).

Egyetlen percig nem kétlem, hogy van Magyarországon legalább másfél milliónyi olyan vakhitű, aki még arra is képes, hogy bevegye: a NAV mindössze 48 óra alatt képes volt alaposan, esztendőkre visszamenően átnézni több, mint ezer(!) vállalkozás “előéletét”, s mindezek alapján okadatoltan állítani, hogy semmiféle felderítetlen adóvisszaélés nem történt. Miért is lennének ilyen kétségeim egy olyan országban, ahol sokmilliónyian azt is hajlandóak voltak elhinni, hogy mivel a Magyar Narancs anno hibásan állította, hogy az inkriminált miniszterelnöki mondat (“Ne mi nyerjük a legtöbbet!“) egy formális taggyűlésen és nem egy informális “tagok gyűlésén” hangzott el, már rögtön azt is jelenti, hogy magát e kiszólást is a lap hamisította ( … azt a kérdést pediglen, hogy akkor “Hogy az ördögbe is keletkezett az a bizonyos jegyzőkönyv?“, még csak fel sem tették maguknak!). Így afelől sincs bennem semmiféle bizonytalanság, hogy ezt az országos botrányt is sikerül majd a szokásos módon, az immáron minimum hat kilométer magasra púposodó szőnyeg alá söpörni. Feltételezem még továbbá azt is, hogy ha a volt adórevizor tovább fog kűzdeni az igazáért, hamarosan megjelenik róla egy leleplező cikk valamelyik “közeli” orgánumban, mely “bebizonyítja”: Horváth a botránykavarásával csupán a balliberális ellenzék választási érdekeit szolgálja, amelynek legfőbb bizonyítéka az lesz, hogy találnak majd egy olyan (név nélkül nyilatkozó) forrást, aki szemtanúja volt annak, amikor az exrevizor 65 esztendős szomszédjának anyai nagyanyja (szül.: Goldberger Sára) 1913 nyarán egy villamoson utazott Kun (Kohn) Bélával!

Amit azonban fel nem foghatok (dehogy nem!), az az, hogy e szőnyeg alá söprésben miért partner az Ellenzék Legnagyobb Pártja? Azt tudjuk, hogy e honban még nem volt olyan parlamenti vizsgálóbizottság, amelyik tisztességesen végezte (végezhette!) volna a munkáját, s az ilyen grémiumok felállítása általában csakis az “elkenést” szolgálták. Ha ebben az ügyben is felállhatott volna egy ilyen testület, az pontosan ugyanezt az “eredményt” produkálta volna, így az, hogy az MSZP az aláírás megtagadásával keresztbe tett a törekvésnek, sikerült önmagára húznia úgy az összejátszás (egyáltalán nem indokolatlan) gyanúját, meg az állítólag legyőzendő ellenfelére háruló gyalázatot is. Én, a magam részéről baromira gyenge érvnek tartom azt a magyarázatot, hogy ők – úgymond a “demokratikus elkötelezettségük” okán – nem voltak hajlandóak egy gyékényen árulni a nácikkal. Ha ez volt a valódi indok, akkor azt részben megértéssel tudom fogadni. De a helyzet az, hogy vannak bizonyos szituációk, amikor az állam és a közélet tisztaságának igénye, a társadalom érdekei megelőzik (az évenkénti károkozásra vonatkozó becslés felső határa /1700 Mlrd./ szinte fillérre megegyezik a legrosszabbul keresők, tehát az adózók 50(!) százalékának éves jövedelmével /1602 Mlrd./!), felülírják a Politikai Pedigré Alapszabályait. Márpedig szerintem ez most ippeg és punkt ez a helyzet … volt! …, amikor (saját pártfinanszírozási érdekeik megsértése nélkül!) nyugodtan hagyhatták volna ráégni ezt az egészet az egyébként nyílvánvalóan korrupt Orbánra és Bandájára!

Nem tették, s innentől fogva soha többet nem sértődhetnek meg azon őszintén, ha majd valaki (mondjuk éppen a Jobbik) fogja egy kalap alá venni őket a jelenlegi hatalommal, mondván: a magát baloldalinak hazudó párt épp úgy kiszolgálója a közpénztolvaj oligarchiának, mint a Fidesz, annak kormánya és valamennyi hivatala!

… és ezt …

szendamondja!


Humortalanság

Én értem a viccet, de nem szeretem!” – közölte hajdanán többször is Koltai Róbert az őt, időnként a Rádiókabaréban meginterjúvoló Verebes Istvánnal. “Illetékes Elvtárs” mai epigonjai sem szeretik a viccet, de annyiban mindenképpen különböznek emblematikus Elődjüktől, hogy még csak nem is értik.

Néhány nappal ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgetve a régmúlt kabaréira és humoristáira terelődött a szó. “Hová lett ebből az országból a humor? Hol vannak azok az ízes, csattanós ‘pesti viccek’?” – tettem fel a kérdést önkéntelenül is. “Szerinted van itt még kedve röhögnie bárkinek bármin is?” – hangzott a kérdésnek álcázott válasz, osztán egy kicsit bővebben is kifejtette álláspontját: “Tudod, ebben az országban az emberek már annyira bele vannak keseredve a mindennapi nyomorba, az állandó létbizonytalanságba, a diktatúrába, a politikába, a politikusok folyamatos és egyre szemtelenebb hazudozásaiba, hogy már senkinek nincs ereje a nevetéshez. Arról nem is beszélve, hogy az igazán tehetséges humoristák vagy meghaltak már, vagy a hatalom úgy megfélemlítette őket (avagy a nekik nyilvánosságot biztosítani képes médiát), hogy némaságba burkolóztak.“.

Sok igazság van e megállapításban, de nem ad magyarázatot erre a humortalanságra, amit a hozzám hasonló, “Két Lábon Járó Vicclexikon” és egykorvolt “Poéngyáros” naponta tapasztalhat. Nem magyarázat erre a Diktatúra, hiszen ez az ország, az elmúlt hat-hét évtizedben már többször “adott otthont” (többé, avagy kevésbé véreskezű) önkényuraknak, többször is hallhatta már a különböző megszálló hadseregek csizmáinak trappolását, nem egyszer tapasztalhatta meg már az ippeg aktuális (csak személyi összetételében, de módszereiben és viselkedésében soha nem változó) Oligarchia nettó bunkóskodásait … és mégis voltak poénok, viccek, karcosan ironikus “beköpések”! Nem magyarázat erre a Nyomor sem, hiszen az nekünk, magyaroknak már régről ismert, rendszeresen visszatérő “vendégünk”, “aki” többször is megkorgatta már a hasainkat, többször is levette már rólunk a cipőt, a ruhát, fejünk fölül pedig a tetőt is … és mégis voltak Poéngyárosaink, Viccmestereink, karcosan ironikus “beköpéseket” blikkfangoló Humoristáink!

Akkor még voltak igazi tehetségek! – magyarázta tovább a “bizonyítványt” ismerősöm és ebben tényleg van is valami. Hiszen ha az ember manapság valóban minőségi röhögésre vágyik, egyszerűen nincs más lehetősége, mint az Internet, azon belül is pedig a “YouTube“-ra feltett tíz-tizenöt-húsz esztendős, avagy még annál is régebbi felvételek. Azok meg, amik manapság “mennek” itt-ott az elektronikus médiában, például az ifjonc “sztendaposok” bohóckodásai, azok az “altestiségen”, meg az elcsépelt “szomszéd-anyós-feleség-szerető-kocsma”-körön kívül a világon semmiről nem szólnak, s egy-két, néha valóban jó szócsavarást leszámítva, nem hogy megjegyzést de figyelmet sem érdemelnek. A még élő “régi tehetségek” pedig tényleg eltűntek: például a Verebes-Koltai páros ugyan megpróbálta felmelegíteni az “Illetékes Elvtárs” töltöttkáposztáját, de vagy ők voltak túlzottan óvatoskodóak, vagy a nekik színpadot adó teátrum gondolta úgy, hogy inkább nem rúgja össze a patkót az egyébként tényleg rettenetesen bosszúálló és kicsinyes Hatalommal (“akit” ugyi akár néven is lehet nevezni!).

Mert ez a Hatalom tényleg nagyon kicsinyes, sértődékeny és bosszúálló! Mivel rémesen komolyan veszi önmagát, meg azt a manírt, amit felvett, azt az ötvenméteres (egyébként baromira giccses és gatyából segget kilógató, de megkoronázott) “Lovasszobrot”, amit a píárosaival meg a kreatúráival önmagából faragtatott, mivel se kellő műveltsége, se minimális öniróniája nincs, így a “humor” nála kimerül a kifacsart közmondásokból baltával csiszolt poénokban, meg a “fehérvári huszárok” részeg elgajdolásában. Ebben pedig hűen követik őt kitenyésztett és közpénzeken felhízlalt csahosai is.

Nem tudom, ki emlékszik rá, de én, amíg élek, nem feledem azt a híresen hírhedt debreceni freskót, amit az egyik (egyébként kőbunkó, adócsaló újgazdag) közpénznyelő, maffiás tapnyaló-vállalkozója mázoltatott Kósa “Miszterhúsz-százalék” Lajosról a frissen elkészült szállodájának előtéri falára: Lajoska a lovon, kék nadrágban, veres zubbonyban … és szemüveggel az orrán! … körülötte meg a lefizetett Főépítész, a köztörvényes bűnöző Alpolgármester, a velejéig korrupt Irodavezető, meg a népes párt-siserehad néhány erkölcsileg “mélyre nőtt” képviselője. …

… A freskó állítólag azóta is ott virít a debreceni falon, mert Kósa egyáltalán nem érezte kínosnak ezt a méltán körberöhögött “opust”, s ahelyett, hogy pár vödörnyi diszperzittel sürgősen lekenettette volna azt, még egyet is értett a “vállalkozóval”, amikor “méltó felháborodottságában” az perrel fenyegette meg a kuncogókat.

Mert sem ez a Hatalom, sem pedig annak Talpnyalói nem értik és nem is szeretik a viccet! Ha például Farkasházy Tivadar, a ma már “szuperlájtos” (és ezért az nálam már évek óta nem “lájkos”) “Heti Hetes“-ben kapásból lecsap egy Andy Vajnával kapcsolatos poént, akkor “Bandi” rögtön felkapja a vizet és kétmilliós pert akaszt a nyakába. Mert az exproducer, jelenlegi kormánybiztos, amolyan hörcsög módjára …

… ugyan már tényleg kigyűjtögetett magának pár milliárdot a Közkasszából (nem is az a kétmilla köll neki, hanem a bosszú!), és “Teddy“-nek tényleg igaza volt abban, hogy “Bandi” még “soha nem csinált művészfilmet”, Amerikába pedig “talán nem véletlenül” nem akaródzik visszamennie, az is igaz, hogy ezt az egészet akár kabarétréfának is fel lehetne (köllene!) fogni, de itten arról vagyon szó, hogy ne merje őt senki a szájára venni … pláne akkor, ha még jogos is … amolyan Simicska-tempó szerint!.

Avagy ha például két, a jelenlegi hímsoviniszta Hatalom által mélyen lenézett “nőci” arra vetemedik, hogy lila szemhéjfestékkel magukra monoklit rajzolva tiltakozzanak az ellen, …

… hogy az Országgyűlésnek még mindíg tagja lehet egy olyan Szubhumán Lény, aki “őszinte és feltáró jellegű vallomásban” ismerte el, hogy hótrészegen rommá verte a “Terikét“, akkor a méltóságteljes tekintély manírját magára öltő, A Hatalom Birtokosa iránti (erektíven?) forró férfiszerelmét ma már titkolni sem szándékozó, egyébként szintén kőbunkó Viceházmester

… izé … Házelnök ennek apropóján nem a megszólított Baromállatnak teszi fel a kérdést, hogy “Csatlakozva a felszólaló képviselőtársnőmhöz, szeretném megkérdezni … khm … magától, hogy ugyan meddig akarja még itt rontani a levegőt?!“, hanem a Téház tekintélyének megsértése címén 130-130 ezer forintos bírságot szabattatt ki Vadai Ágira és a szintén DK-s Szűcs Erikára! …

… Amit osztán ez a vakkomondoros, exfideSSes Fehérjezacskó, egykori(?) párttársaival egyetemben, még képes is volt vigyorogva megszavazni!

Ámde az Ellenzéknek sincs humora! Ha pedig van is, hát túl gyáva ahhoz, hogy azt felvállalja. Amikor Kónyáék a szolidaritásos tüntetésen a teljesen nyílvánvaló szándékból Sztálinnak öltöztetett Orbán hungarocell-szobrát, a közismert, “csizma marad”-módon ledöntötték, majd a “maradványokkal” pont ugyanazt tették (abszolút elérthetően), amit 1956-ban az akkori Szobor darabjaival, akkor …

… az “rendben van”, hogy a kormánypártiak a Kónya-féle performanszot úgy értékelték, mint ha a szobordöntők a “legérzékenyebb testrészükre” tapostak volna rá, s ezt rögvest “garázdaság”-nak minősítették, de miért állt be rögvest ebbe a Nyivákoló Kórusba a T. Ellenzék és annak “mégtébb” Értelmiségi Holdudvara is? Miért nem mondták azt: “Ti már égettetek Gyurcsányt, akasztottatok már Bajnait és mi nem szóltunk egy szót sem, elviseltük a véleményeteket. No, akkor most Ti tegyétek ugyanezt és kezeljétek a ‘helyén’ a dolgot!“? … Nem, ők sem “kezelték helyén”, ezért osztán a “Jobboldal” odáig vetemedhetett, hogy a Lánchídra …

… a fentebb olvasható feliratú molinót kifeszítő E-PM-aktivistákat egy anonim “magánszemély” közreműködésével a Kormánypárt ugyancsak garázdaság okán jelentetett fel! … Mehetnek a bíróságra az Ifjoncok, az Ellenzék meg ezek után keressen magának Aktivistákat! Ugyi?

A humor visszaszorult az Internetre, nézhetjük az időnként tényleg kitűnő képi gegeket, olvashatjuk az olykor valóban poénos írásokat! Baráti társaságban már nem lehet viccelődni, mert ki tudja, “kikkel vagyunk körülvéve”! Jobber társaságban manapság pedig csakis zsidózós, cigányozós, komcsizós poénokkal lehet valaki “Jani”. Intellektuális és tanulságos viccekkel sem szűkebb, sem tágabb környezetben nem érdemes megpróbálkozni. Húsz esztendővel ezelőtt, ha már régóta álltunk a buszmegállóban, mindig akadt valaki, aki egy találó és megnevettető beköpéssel volt képes minősíteni a helyzetet. Ma azonban már csak ideges agresszivitást, meg a teljesen megszokott, rasszista megnyilvánulásokkal találkozik az ember.

Ámde vannak még olyanok, akik nem állnak be a sorba! Herczeg Zoltán divattervező például nem volt rest egy kis ötletelgetéssel alaposan kikarikírozni a nertársak otromba, ostoba és gusztustalan rendszerét, sőt, kezdeményezéséhez nem csak bátor vállalkozót talált, de még pénzt is tudott keresni vele! Herczeg ugyanis megalkotta a “Nemzethy Viselet“-et, …

… majd ebből “levezette” például a “Nemzethy Gondolkodó“-t, …

… avagy éppen a “Nemzethy Anyá“-t, …

… s mindezt pólóra szitáztatva, a “Mutyitrafikok” mintájára, amiket állítólag úgy kapkodnak el Pesten, mint a cukrot! Herczeg szerint egyáltalán nem veszett még ki a humor a Zemberekből. A “Ballerek” egyetértően veregették a vállát és jókat röhécseltek, míg a “Jobberek” nyílvánvalóan nem értették a dolgot, s a “thy” miatt helyesírási hibát emlegettek. …

Gondolom, hamarost utóbbiak is rá fognak jönni, hogy miről is vagyon itten nagyba’ szó, osztán izibe feljelentik Herczeget … mondjuk hitelrontásért, nemzet(hy)gyalázásért, esetleg garázdaságért. … A Téellenzék meg talán egyet is fog érteni! … Amennyi eszük vagyon, kinézem belőlük.

… és ezt …

szendamondja!