Olvastam valamit …

… ezúttal Dr. Donáth Ferenc orvos/jogvédőtől a nepszava.hu mai, vélemény-oldalán. Aligha lehet hozzáfűzni valamit is, de persze akinek van véleménye, az a kommentoldalon megírhatja.

A Rubiconon túl

A Debreceni Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a kémkedéssel vádolt Szilvásy György volt nemzetbiztonsági miniszter, Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója, valamint Laborc Sándor bűnös. A maffiabaloldal összezár a kémkedésért elítélt Szilvásy mögött, mondja a kormánypropaganda. Kocsis Máté (Fidesz-témafelelős) szerint “a bíróság ítélete és a baloldali politikusok egységes reakciója nyilvánvalóvá tette, hogy a maffiabaloldal létezik, és ma is veszélyes Magyarországra és a magyar emberekre.”

A fogalmazás árulkodik. A durván sértő szidalmazás emlékeket ébreszt. “Pálffy, a fasiszta tisztről”, a “Júdás-Rajkról” értekeztek az újságok a Rákosi-diktatúrában. “Veszett kutyákkal szemben a védekezésnek egy módja van: agyonverni őket.” Dr. Alapy Gyula, a Budapesti Államügyészség elnöke mondta ezt a Rajk-perben. “Idegen imperialista hatalmak kémeiről” szólt a vádbeszéd és az ítélet akkor a nyilvánosság előtt.

A történelmi párhuzam felelevenítésétől kíván elriasztani a propaganda, mely a baloldal örök jelzőjévé teszi a maffia szót. Azt a célt szolgálja, hogy Rákosiban ne az örök diktátort (Nérót, IV. Henriket), hanem a baloldalit lássuk leszámoló keresztapaként. Mintha nem lettek volna koncepciós perek a “proletárdiktatúra” előtt. Mintha senki sem hallott volna a felségárulási-, inkviziciós-, boszorkányperekről, Hunyadi Lászlótól Martinovich Ignácig, vagy akár a XX. századból a Horthy-éra politikai pereiről Scönherz, Kiss János, Tartsay Vilmos, dr. Weil Emil ellen. Csupán azért, mert Orbán Viktor antikommunistának mondja magát, ki kéne zárnunk, hogy diktátor, aki kémhistóriákkal tesz tönkre embereket, és ellenzéki pártokat diszkvalifikál?

Rákosi Mátyás pályáján a Rajk-per volt a Rubicon. Ezzel lépett át a hibázó politikusok sorából a bűnözők csoportjába. Hogyan került Rákosi Mátyás a Rubiconhoz? Meghaladni kívánta a konszenzusos demokráciát, az európai mintát. Az általa létrehozott “proletár” diktatúra az 1945-48 közötti antifasiszta koalíció ellentéte volt. “Aki ma közülünk valamely intézményhez vagy rendszabályhoz csak azért ragaszkodik, mert két vagy három éve mi magunk létrehoztuk, az a legjobb indulattal is árt” – mondta a “bölcs vezér”, önmagát leleplezve. Miközben nőttön nőtt benne a bizalmatlanság mindenkivel szemben, ragaszkodott hatalmához, koncentrálta azt, oly végletes mértékig, hogy a koncepciós perekig jutott. Általa lett a KMP, majd a MDP maffiává, és ez vezetett 56-hoz.

Orbán, Polt és Répássy rezsimje számára a Szilvásy-ügy vált a Rubiconná. Kémügy, mely lesújt egy volt miniszterre és az ellenzék két pártjára egyaránt. Hivatott befolyásolni a fél év múlva esedékes választást, és egyszerre üzen az EU vezetőinek, a magyar polgároknak, és az állam szolgálatában álló fegyveres erőknek. A kémhistória azt üzeni az Európai Uniónak, hogy Orbán Viktor olyan tiszteletnek örvend itthon, hogy egy titkosított kémügyet is tudomásul vesz az ország. Az ellenzék szavazóinak azt üzeni, hogy van mitől rettegjenek, minél inkább van véleményük és emlékeznek a történelmi párhuzamokra, annál inkább érezzék kockázatosnak szembeszállni Orbán Viktor akaratával. És nyomatékosan ez utóbbit üzeni a fegyveres testületekben szolgálóknak. Ma is többségben van – Lukács György szóhasználatával élve – a homo simplex itthon. Aki nem él félelemben, nem játssza a bátrat, akinek nincs, ezért nem is közöl saját véleményt. Orbán és Polt vádja rájuk épít.

Az ellenzéki politikai pártok követelik a 80 évre szóló titkosítás megszüntetését. Tény, hogy a koncepciós perek egy részét – a Nagy Imre és a Kádár-pert is – zártan tárgyalták, anyagait titkosan kezelték. De a többség, így a sztálini perek, vagy a Rajk- és a Mindszenty-per eredetileg is nyilvános volt. A “trockista-zinovjevista központot” leleplező Radek-per tárgyalásáról az USA első moszkvai nagykövetének, Davisnek – aki gyakorló jogász volt azelőtt – az volt a véleménye, hogy a vádlottak valóban bűnösök. A Rajk-pert közvetítette a rádió és csakhamar megjelent írásban is. A történelmi emlékezet arra figyelmeztet, hogy az igazságot csak a koncepciós pert kikényszerítő politika bukása után lehet meglelni.

A Tavares- jelentés már lerántotta a leplet erről a rezsimről. De e kémügy megerősíti a diagnózist: az a politikai rendszer, amely büntető eljárásokkal operál, az diktatúra. Az ellenzéknek követelni kellene, hogy az állam ne válogathasson másodfokon a bíróságok között. Ma már a Tavares- jelentés és az Európai Parlament döntése alapján is kiderült, hogy jogellenes volt az elsőfokú bíróság választása. A legkisebb eljárási hiba az ellenzék egykori kormánytagjával szemben az egész eljárás megismétlését kell, hogy jelentse.

A koncepciós perek története arra utal, hogy kevesen válnak erkölcsi példává, valódi mártírrá: olyanná, mint Szilágyi József. De a koncepciós eljárás elsősorban a politikai hatalom diktatúrává alakulását, a bíró alkalmatlanságát, és csak legvégső sorban a vádlott gyengeségét leplezi le.

/Szolgálati közlemény: A jövő hét közepéig nyaralok, így csak időnként látogatom az oldalamat. Válaszra illetve moderációra várakozó olvasóimtól elnézést kérek az esetleges több napos késésekért! szendam/

Advertisements

4 hozzászólás on “Olvastam valamit …”

  1. bubu64 szerint:

    Kedves Szendam!
    Jó nyaralást és pihenést kívánok! Várlak vissza. Bubu

    • szendam szerint:

      Kedves bubu!
      Köszi, de nem leszek “távol”, csak valszeg ritkábban (egyébként már kedd óta “off” vagyok). Most éppen kellemes környezetben ücsörögva írom ezt a rekommentet, csak sajna sátortáborban 😦 . Azért sajna, mert bevallom őszintén, annyira útálok sártorban lakni, hogy az én Őseim minden bizonnyal NEM a Vereckei szoroson át jöttek be Magyarországra 😉 !
      Üdv: szendam!

  2. bubu64 szerint:

    Szendam! Ha gondolod nyugodtan töröld ki a kommentemet, nem fogok megsértődni. Tudom, hogy határokat feszeget. Az AN-be nem is mertem beírni..) Ettől még olvasni fogom az írásaidat.
    Én is olvasok valamit. Lion Feuchtwanger: Jud Süss-t. Nem tudtam, hogy ez megtörtént esemény volt. Ne gondoljatok rasszistának, mert elolvasom. Én az emberi karaktereket nézem benne, valamint félelmetes a württembergi hercegség anyagi, erkölcsi lerombolása. A Parlament technikai szétzilálása. Az is félelmetes, hogy a könyvben szerepel a környező országok jólétben, békében élnek. Képzeljétek még Lázár elhíresült mondata is szerepel benne. Ki mennyit is ér pénzben kifejezve? A megfélemlítés, a megvásárolható emberek aljassága. Kész tanulmány, mintha a mai Magyarországot látnám, ahogy a háttérben egy firnyákos alak irányítja az országot, egy küldetéstudatos őrülttel az előtérben.
    Ha valaki el tud vonatkoztatni a rasszizmusától és tisztán az emberi oldalát nézi az eseményeknek, annak melegen ajánlom a könyvet.

    • szendam szerint:

      Kedves bubu!
      Nincs abban semmi “határfeszegető”, hogy valaki elolvassa a “Jud Süss”-t (üdv a klubban!). Az aljas, magánakkapari imposztor, meg a mereven buta és küldetéstudatos herceg karaktere valóban emblematikus. A “balhé” ott kezdődik, amikor valaki komolyan elhiszi, hogy Süss karaktere A Zsidó karaktere! … Mint Magad is tökéletesen megállapítottad: nem az.
      Hogy Idehaza ki a Süss és ki a Herceg? … Mérlegelés kérdése. … Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz? 😉 … Skizofrénia!
      Üdv: szendam!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s