Ultimo

A kocsmázás, a kártyázás nem csak arra jó, hogy az emberek jót szórakozzanak, hanem arra is, hogy közben eszmét cseréljenek. Ezen kettős élményben volt részem a minap is.

Véleményem szerint, az úgynevezett “magyar kártyával” űzhető játékok legnemesebbike az Ulti. Van ugyan benne szerepe a szerencsének is, de végeredmény nagyobb részt a személyes, kombinatív képességen, a jól megválasztott taktikán múlik. Húsz esztendős lehettem, amikor megtanultam e játékot, s azóta nagy örömmel űzöm, valahányszor alkalmam adódik rá … természetesen csakis egy jól összeszokott társaságban.

Ilyen kompánia szokott összegyűlni minden szombat délután a házunkhoz közel eső egyik “Apamegőrző“-ben (ha az időjárás engedi, mindíg a kerthelységben) azon célból, hogy szolid sörözgetés és olykor kevésbé szolid  beszélgetés közepette verjük a blattot. Mielőtt még bárki követ vetne ránk, szeretném leszögezni: soha nem játszunk pénzben! A forintot a kiskölök koromból rám maradt játékrulett műanyag zsetonjai helyettesítik, a játékvégi összeszámlálás után vesztesnek bizonyult résztvevő egyetlen kötelessége pedig az, hogy fizesse az utolsó kört! A partik mindenkori jelszava: “Piatnik csak kártyát adott a játékhoz, eszet már nem!“.

A legutóbbi alkalommal négyen ültünk össze a kifeszített és terjedelmes napernyő alá: Peti bácsi, a szélsőbalos mérnök; Attila, az adócsaló ügyeskedésekből doktori fokozatot szerzett autókereskedő; “Viktorfan“, környékünk egyik tokától bokáig fideszhívője és jómagam, azaz Szendam. A játék lefolyása e poszt szempontjából lényegtelen (egyébként Peti bá’ és én voltunk a legügyesebb “hazudozók”! – szokás szerint), annál inkább az ezen közben történt társalgás.

Sz.: No, ha már ulti, akkor legyen piros!
V.: Sejtettem! Tudtam, hogy már megint a kommenistákkal fog Szendam kolléga előhozakodni. Jellemző a ballibásokra!
Sz.: Az meg a magadfajta Viktorbirkákra jellemző, hogy mindenben ilyesmit vesznek észre, s ha véletlenül nincs is benne semmi, hát addig csűrik-csavarják, amíg bele nem magyarázzák!
P.: Urak! Ott tartottunk, hogy piros az ulti. Mellesleg megjegyzem: Viktorfan kolléga tényleg befejezhetné már az állandó propaganda-szövegelést! Sokszor megmondtuk már neki, hogy ebben a társaságban senki nem vevő az ilyen falmelléki, ócska dumákra.
V.: Miért “falmelléki“, miért “ócska” és miért “duma“?! Hát nem tény, hogy az egész Világ Magyarországot irígyli, s ezért úton-útfélen a legaljasabb módon támadják?
Sz.: Nem.
V.: Dehogynem!
P.: Na ez az a bizonyos csűrcsavariság, az alapvető tévedés, hogy ne mondjam: “Az Egyes Számú Megtévesztés“, amiről Szendam barátunk beszélt! Az, hogy Viktor, meg az egész Papagájkommandója az Országgal azonosítja a Felkapaszkodott Alcsútit. De a diktatúra kiépítéséért, a maffiatörvénykezésért nem Magyarország kapja az egyre súlyosabb, kül- és belföldi kritikákat, hanem a mindezt szakmányban elkövető kormányzat! Persze a dolog abból a szempontból tökéletesen érthető, hogy a fidesznyikek szerint nem Magyarországnak van kormánya, hanem a Kormánynak van magyarországa. … Megjegyzem, úgy is viselkednek, mintha ez a 93 ezer négyzetkilométer nem is egy állam, hanem mondjuk egy zártkerti magáningatlan lenne, ahol a tulaj azt csinálhat, amit akar. Ugye?
A.: Teljesen egyetértek. Az elmúlt három évben én mást sem tettem, mint próbáltam megszokni a szinte havonta változó jogkörnyezetet …
V.: Megszokni?! … Hehehe! … Új adócsalási technikákat kiötleni!
Sz.: Mert te ugye totál becsületes vagy?! A heti hat nap, nyitástól zárásig dolgozó eladódat hány órára is jelentetted be? Nem éppen te voltál az, aki a múlt héten “okosban” (azaz számlamentesen) üzletelgettél Zolival? … Na jobb, ha ebben a témában inkább ráülsz a szádra!
A.: Így van! Mutass már nekem Viktorfan egy olyan vállalkozót, aki az elmúlt években betartott minden szabályt és még mindíg nem ment tönkre! Stiklizésből él itten már mindenki, kicsitől a nagyig. Utóbbiak közül még azok is ezt csinálják, akik azért bőven megengedhetnék maguknak a törvényes úton való járást. De nem teszik, mert a századik milliárdjukhoz köll még a százegyedik is és nekik teljesen mindegy, hogy azt hogyan és minő módon szerzik meg. Ezek után persze senki nem nyomoz, csak a kicsiket baszogatják! Ha a mi kocsmáros Mártinknak nem tetszik a szemeállása az ide betévedő navosnak, máris röppen a százezres bírság! A milliárdokat elcsalónak meg a zakóreverjére landol az állami kitüntetés!
P.: Idősebbik fiamnak van egy kis cégecskéje, amellyel alvállalkozást kapott a debreceni Kettes Villamos építésében. Demján cége, az Arcadom 11 millióval maradt adósa. Most pedig, hogy kipicsázták onnan a Skálakópét és a fővállalkozói státust a Húszszázalékos Kósa egyik állandó tettestársa, a Miklóssy FeriKeviép” nevű cége vette át, hát aszonták a kölöknek, hogy ami eddig volt, azt felejtse el (azaz az Arcadomos kintlevőségéről szóló papírral nyugodtan törölje ki magának a hátsófelét, az akkor lesz kifizetve, ha majd hóvihar lesz a Kalahári sivatagban), de nyugodtan folytassa csak a melót, mert mostantól fogva bízhat abban, hogy mindent, az utolsó fillérig meg fog kapni.
Sz.: És megkapja?
P.: A lópikulát! Az új szerződés szerint a műszaki átvételt követő hatvan napon belül fizet neki a konzorcium.
A.: És?
P.: A műszaki átvétel (“technikai okokból”) rendszeresen a “majd”-ra marad. Így aztán pénz az ablakban, lehet nézegetni, de költeni, finanszírozni belőle nem. A kölöknek Demjánra ráment az összes megtakarítása. A “most-már-minden-rendben-lesz” Miklóssyra pedig a családtól felvett kölcsöne. … Két hete volt Vili szülinapja. Ajándékul azt kérte tőlünk, hogy fizessük ki a két unokánk tankönyv-csomagját, mert ha kiadja azokra azt a kb. 20 ezret, abban a hónapban nem lesz mit enniük! … Hát így működik ez a “jobban teljesítő” Fideszmagyarország, kedves Viktorfan barátom.
V.: Ha ennyire rossz üzlet a debreceni villamos építése, akkor a fiad miért nem száll ki belőle?
P.: Mert a helyi Kósa-maffia olyan szerződést írattatott alá vele, hogy ha a vállalt melót nem teljesíti határidőre, akkor sokmilliós kötbért köll fizetnie. Az, hogy a nemteljesítés a ki nem fizetések miatti finanszírozási problémák miatt lépett fel, a pacipéniszt nem érdekli. A kölök és a cége csak húzza az igát, állja a cehhet ahogyan és amiből tudja, osztán az ezért neki járó pénzét meg “majd” és “valamikor”, esetleg és netalántán meg is kapja, … feltéve, ha a Főméltóságú Kósa Úr és Miklóssy nevű tettestársa, a két lopkodás közötti öt perc szabadidejében megszánja őt! Demján meg szépen elsétált a felnyalt milliárdjaival, meg a március 15.-én a zakójára csöppent állami plecsnijével.
A.: Azért én a Demján helyében sem lennék. Ahogy hallom/olvasom, Viktorék most rúgják ki alóla a sámlit. Nem fáj a szívem érte, megérdemli: a keblén melengetett, óriás pithonná nőtt, kedvenc kígyócskája torokra harapott! Hehehe!
P.: A takszövökre gondolsz?
A.: Igen.
Sz.: Demjánért az én szívem se fáj, mert tényleg csak azt kapja, amit megérdemelt, s hogy mi okból is, azt Attila hasonlata tökéletesen körülírja. Nekem inkább a szerencsétlen szövetkezeti részjegyesek miatt fáj a dolog, mert ők lesznek ennek a belső maffia-háborúnak a legfőbb kárvallottjai. Demjánnak meg így is marad annyi, amiből még az ükunokája is holta napjáig jól élhet.
V.: A Takarékbankot meg kellett erősíteni és államilag feltőkésíteni. Ez nem lehet vita tárgya, hiszen ezt ők maguk kérték!
Sz.: No, ebben a két mondatodban benne volt mindazon három hazugság, amit a Fidesz-propaganda a témában terjeszt. Egy: a takszövöket egyáltalán nem kellett megerősíteni, lévén a devizahitelezésből kimaradván, mostanára ők váltak a legstabilabb pénzintézetekké. Kettő: egyáltalán nem volt szükségük állami feltőkésítésre, mivel sok-sok milliárdnyi, kihelyezendő tőkéjük van, amire egyszerűen nem találnak hitelfelvevőt. Három: amit ők úgymond “kértek”, az az államilag (tehát “Euilag“) finanszírozott beruházásokban részt vevő cégek és önkormányzatok MFB-s ügyfélköréhez való hozzáférés, hogy így a náluk beragadt tőkét kihelyezhessék. Sajnos azonban óvatlanok voltak, s elkövették azt a hibát, hogy az Államot elfoglaló Maffiával kezdtek üzletileg bratyizni, s az általuk alapított Takarékbankba 38,5% erejéig még tavaly beengedték az MFB-t. Most meg nem győznek csodálkozni, hogy az Orbánsimicska Gang óriáskígyója (hogy Attila hasonlatával éljek) egy az egyben és szőröstül-bőröstűl lenyeli őket.
V.: Még most sem értem, hogy ebből miféle kára származhat egy takszövös résztulajnak. Hát baj az, hogy a szerinted beragadt tőkéjüket így államilag garantált beruházásokba fektethetik? Inkább örülnének neki, sem hogy siránkoznának! Különben is: szükség van egy állami felügyelet alatt álló, megbízható pénzintézetre, ami végre beindítja a finanszírozást és így a növekedést is. Ilyesmiben a külföldiekre nem lehet számítani. És ez akkor is tény, tapasztalat, ha te, Szendam még tagadnád is!
Sz.: Viktorfan! Ennyire még te sem lehetsz közgazdasági idióta! Szerinted mégis miből “él” egy kerbank? Nem abból, hogy a betéteseik által náluk elhelyezett pénzeket kölcsön adják? Ezt a külföldi tulajdonban lévők most is szívesen megtennék, ha teljesülne két alapvető feltétel. Az egyik, hogy legyen mit kölcsön adni. Ámde nincs, mert a jövedelmeket kiszipolyozó, mindent túladóztató állam egyszerűen elszívja a pénzt a megtakarításoktól, a külhoni anyabankok meg csak annyi tőkét juttatnak ide, amennyi a veszteségek finanszírozására és a túlélésre, a vegetálásra elegendő. Ahhoz, hogy (egy újabb hasonlattal élve) a lábukat bent tartsák az ajtóban.
V.: Akkor adjanak többet! Van miből, nem?!
Sz.: Egy osztrák, avagy német bank szerinted arra fogja pazarolni az ottani betétesei pénzét, hogy azzal a Viktoriánus Államot tömje? … Mert ez itt a második feltétel, nevezetesen a jogbiztonság, a kiszámíthatóság. Az, ami teljes mértékben hiányzik ma Magyarországon. Emlékezz csak vissza Attila szövegére: “itt havonta változik a jogkörnyezet“! Ez pedig ugye azt jelenti, hogy a Jövő még rövidtávon sem tervezhető, hiszen ki tudja mikor fog péntekről hétfőre valami újabb “szabályt” begombnyomogatni az Ezerharmad? De még ennél is rosszabb a helyzet, ugyanis a szakmányban elkövetett, visszamenőleges hatályú törvények okán ma már azzal sem lehet tisztában senki, hogy mi is volt a Múlt! … Hát lehet szerinted ilyen feltételek mellett idehaza vállalkozni? … Megjegyzem, ha már annyira be akarják Viktorék indítani a gazdaság állami forrásokból való hitelezését, akkor ezt miért a takszövök lenyúlásával teszik, miért nem az MFB-n keresztül? Ettől a “bank”-tól eddig is kapta számolatlanul a milliárdos hiteleket úgy Simicska, mint Csányi nertárs az agrárvállalkozásaira!
P.: Aha, Csányi! Ő is megkapta a selyemzsinórt! Míg a Főoligarcha Afrikában vadászgat, Viktor idehaza kiadja rá a kilövési engedélyt. … Hehehe! … Szerinted Szendam, mi van a háttérben?
Sz.: Nettó maffia-belharc. A korábbi Kápókat az Újéhes Kápók legyilkolni igyekeznek, s átvenni a teljes hatalmat. Az Orbánsimicska Gang-nek már nincs szüksége Csányi bankjára, lévén a takszövök lenyelésével van nekik már sajátjuk. Akkor meg minek tartsák, etessék a Vén és Elhasznált Csatalovat, ha van saját ménesük is, amelynek folyton korog a gyomra?! … Ebben látok némi(?) párhuzamot Torgyán Doktor ’98-as “koronázása”, majd a 2001-es leszalámizó “trónfosztása” között.
A.: Az a bizonyos pithon itt is torokra harapott! Ugye?!
Sz.: Pontosan. Csányit is demjanizálták!
P.: Jövőre ki kell rúgni ezeket, vagy önmagunkkal együtt lehúzhatjuk a vécén még az unokáinkat is!
A.: Egyetértek! Én a Jobbikra fogok szavazni.
P.: Akkor te hülyébb vagy, mint gondoltam. Hát szerinted ezzel változni, egészen pontosan “jobbulni” fog itten bármi is?
A.: Gondolom, hogy igen, hiszen egész jó elképzeléseik vannak és ráadásul még nemzetiek is.
V.: A Jobbikot a libsikomcsik találták ki és nevelték fel. Semmi közük a nemzeti érzésekhez! Ha magyarok lennének, velünk tartanának.
Sz.: Kedves Viktorfan! Ezt a hülyeséget meg honnan kapartad elő? Hát nem maga Orbán Viktor volt az, aki a 2002-ben maga által alapított polgári körbe (“Szövetség a Nemzetért“) személyesen hívta meg Vonazazriveczet?
A.: Tényleg? Ezt nem is tudtam.
Sz.: Na erről van szó! S hogy ez mennyire igaz, nézz csak rá Viktorfan kollégára, hogy most mennyire lapít! … De térjünk csak vissza azokhoz az “egészen jó” elképzelésekhez! Pontosan melyekre is gondoltál?
A.: Most úgy konkrétan nem tudnám megmondani, de abban igazuk volt/van, hogy igenis meg kell fékezni a nyerészkedő multikat, nemzeti tulajdonba visszavenni a legfontosabb ágazatokat (pl.: energia- és közszolgáltatások) és a hagyományos magyar, keresztényi erkölcsök alapján újjászervezni az országot.
Sz.: Aha! Akkor most nézzük csak meg, hogy a Jobbik 2010-es választási programjából mi is valósult meg …
A.: Semmi! Hiszen nem ők vannak hatalmon!
P.: Ácsi! Szendam barátunk mindíg tudja, hogy mit beszél, úgyhogy hallgassuk csak végig!
Sz.: … tehát, hogy mi valósult meg és ezzel hová is jutottunk! Alaposan és “nemzetileg megrendszabályozták” a külföldi bankokat, kemény túladóztatásokkal, illetve a kizárólag gazdagokat és országgyűlési képviselőket sokmilliós extrahaszonhoz juttató, “devizahiteleseket megmentő” törvénnyel. A Jobbik ezt csuklás nélkül szavazta meg, lévén sok képviselőjüknek ebből személyes hasznuk származott (a “kicsidevizások” meg testületileg le voltak szarva!). Ugyancsak túladóztatással rendszabályozták meg a “multi-kereskedőket” azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiszorítsák őket a honi piacról, s helyükbe az a “nemzeti” CBA és Coop léphessen, amelyek ugyanazt árulják, csak sokkal drágábban. Ugyancsak alaposan megrendszabályozták az energia- és közszolgáltatókat (megjegyzem: utóbbiak többsége a fideszes önkormányzatok tulajdonában áll!) a túladóztatással és a rezsicsökkentés nevű parasztvakítással … most várják, hogy a veszteség további finanszírozását megúnva, a külföldi tulaj “nemzeti” kézbe adja a cégét. … Mik lettek az eredmények? Az amit te is tapasztalsz: lerohadt gazdaság, munkanélküliek garmada, a fizetőképes kereslet teljes beszűkülése úgy a kereskedelem, mint a szolgáltatások szempontjából. … De folytatom: mi a helyzet a szociális ellátás terén? Az, amit Vonáék akartak még 2010-ben! Csökkentett javadalmazások, kényszermunka bevezetése a legszegényebb rétegeket (“Érpataki Modell“), jellemzően a cigányokat sújtva, azokat mégkilátástalanabb helyzetbe juttatva. Az egészségügyi alapellátásból kiszorították a vállalkozásokat. Eredmény: nézz csak be egy “állami” kórházba, hogy néz ki belülről és miféle “gyógykezelés” is folyik ott, avagy nézd meg az esztendőkre szóló és rétestésztaként nyúló várólistákat! Ez szintén a Vona-program megvalósítása/megvalósulása, ahogyan az oktatáson belül is! Ott ma (szeptembertől) kötelező a vallás-, avagy az erkölcsoktatás. Szabadon választhatsz ugyan, de ha nem az előbbire íratod be a kölköd, már rajta vagy a “nemzetellenesek” listáján. Ugyanitt ismét bevezették a “csend-rend-fegyelem” poroszos módszereit, minden központilag van előírva, a tanár még csak meg sem kísérelheti, hogy alkalmazkodjon a “felhozatalhoz”. … Ma már 12 éves kortól lehet büntetni egy gyereket! Ez egy szintén vonaista elképzelés volt. Nekem van egy 12 esztendős fiam, aki okos és intelligens, de kétlem, hogy képes lenne az ő korában felfogni a “büntetőjogi felelősség“-et! … De folytathatnám még akár azzal is, hogy ugyan nevezz már meg nekem egyetlen jobbikos honanyát/atyát, aki tiltakozott volna például a felsőoktatási tandíjak bevezetése ellen, holott ők is támogatták azt a korabeli népszavazást, mely ezt betiltotta! … Hát nem, drága barátom! A Jobbik nem más, mint a viktoriánus maffiaállam jobbszélső polipkarja, telepakolva olyan “hivatásos” politikusokkal/aktivistákkal, akik Viktor Kegyenceinek kegyeiből ülhetnek ma különböző, államilag fizetett szinekúrákban, s ha most úgy is látszanak, mintha önálló létre keltek volna, az csupán a lényeget egyáltalán nem érintő területeken nyílvánul meg, s a nemzetieskedő bőgésük mögül az “értő fül” simán kihallja a közpénzek utáni gyomorkorgást!
V.: Ez marhaság! A Fidesz választási programjában egyáltalán nem szerepeltek ilyesmik!
P.: Most az egyszer egyetértek veled! Tényleg nem szerepeltek ott ilyesmik, ennek ellenére megvalósultak. Teszem hozzá: a “Nincs“-ben soha nem lehet “Valami“!
A.: Akkor nem a Jobbik?
Sz.: Ugyan miért ne? Csak tessék tudomásul venni, hogy az a “Rosszabbik“! Mindaz, ami ma itt történik, az mégúgyabb lesz, ha Vonazazrivecz esetleg hatalomra jutna.
A.: Akkor nincs megoldás?
P.: Hogyne volna! Igaz, jelenleg számomra nagyon nincs opció, de a Bajnai-féle társaság az egyetlen megoldás … ha muszáj! … Bár szerintem ők is túl jobbosak.
V.: No persze! A Libatolvaj, meg a hazudós Gyurcsány …. Ez lenne a Nagy Opció?! … Beszarok!
A.: Bazki! Ha Viktor csak annyit hazudozott volna, mint Gyurcsány, és csak annyit lopott volna, mint Bajnai, hát mi most egy Kárpátok Közötti Svájcban élhetnénk! … Grrr! … Elegem van már belőled, meg a Főnöködből is! Ha még egyszer meglátlak itt, hát le nem ülök veled játszani!
P.: Miért? Most éppen játszunk?
Sz.: Nem. De azért ez sem volt haszontalan! … Szóval piros az ulti!

… és ezt …

szendamondta!


Hollószem

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét” – tartja a mondás, ami talán igaz is lenne, ha nem Nerisztánról lenne szó. Ezt tanulgatja most Demján Sándor nemzeti oligarcha, aki eddig “Sólyomszem“-ként látott meg minden hasznosítható állami bizniszt, de most Orbánsimicska holló úgy döntött, hogy kivájja a szemét.

Tulajdonképpen még akár gúnyos kárörömmel is nézhetnénk, hogyan picsázza ki a sokévtizedes, állami megrendelésekből származó, hatalmas vagyonának egy részéből a NER-kormány, azaz az Orbánsimicska-féle Maffiaállam Demján Sándort, az egyik “nemzeti nagytőkést“, azaz oligarchát. Csöndesen göcögve akár hátra is dőlhetnénk, s így követhetnénk nyomon ezt a folyamatot, ha az nem lenne annyira jellemző arra az egész törvényhozási és államigazgatási struktúrára, melynek Demján nem csak aktív részese, de (az anyagi támogatásain keresztül) még nemzőatyja(!) is volt. A görög-római kultúrában járatosak teljes joggal láthatnak párhuzamot a Ma, ezen eseményei, illetve Zeusz/Jupiter és Szaturnusz/Neptunusz mitológiai párharca, valamint annak végkifejlete között. Ámde aki csak a közelmúlt történelmével van tisztában, az is találhat paralellitást a kegy(és jószág)vesztési “eljárás” alatt álló hazai oligarchánk, illetve a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságot létre hozó Josip “Tito” Broz személyét illetően annyi eltéréssel, hogy míg Tito pártállami megítélése elébb a “Kutyuli-mutyuli“, aztán a “Láncos Kutya“, s csak végül volt az “Ebtárs“, Demjánnál a két utóbbi helyet fog cserélni!

Mert afelől kétsége se legyen senkinek, hogy ha eleddig még nem is, de hamarosan már futószalagon lesznek gyártva a “nemzeti sajtó/médiá“-ban azok a cikkek, tudósítások, jegyzetek, oknyomozó riportok és háttérműsorok, melyek bemutatják Demján Sándor “valódi” személyiségét! Emlékeztetnek majd mindenkit arra, hogy D.S. milyen kitűnő üzleteket is kötött a Nemzetáruló Baloldallal úgy a rendszerváltás előtt, mint az után (igaz! – de csak velük?). Azt is be fogják mutatni, hogy D.S. cégbirodalma ma komolynak tűnő problémákkal küszködik, lévén annak alapja, az ingatlan- és pláza-biznisz, egyszerűen bedöglött (igaz! – de csak ezért?). Felhívják majd a figyelmet arra is, hogy D.S. építőipari vállalkozásai (főleg az “Arcadom“) az elmúlt esztendőkben hány al-, és al-alvállalkozóját (“böcsületes magyar cégek és családok ezrei!“) döntötte végromlásba azzal, hogy  a derék államtól/önkormányzattól ugyan az utolsó fillérig felvette a pénzeket, de mindet megtartotta magának (ez is igaz! – és a többi?). Egy riportműsor majd percekig mutatja a sajnálkozó Kósa Lajost, vagy Szita Károlyt, meg a többi nertárs-polgármestert, akik ugyan “mindent megtettek” az al-alvállalkozók érdekében, “… no de hát a fővállalkozó magatartása!” (vágókép: előtérben felhorgadt, öklüket rázó vállalkozó-családapák, háttérben éhező gyermekeiket karjukra ültető, síró családanyák). Valószínűleg láthatjuk/olvashatjuk majd azt is, amint a Megvadult Skálakópé (a ballib bloggerek eme terminus technikusa csuklás nélkül át lesz véve!) miként harsogja azt, hogy “A magyarok még nem elég szegények ahhoz, hogy minden munkát elvállaljanak!” (az archív videóból alkalmasan kitakarva az ezen kijelentést heves bólogatással hallgató Nulladik Viktor figurája).

Demján mindezt azért fogja kapni, mert fellázadt! Fellázadt az ellen, hogy “A takarékszövetkezetek integrációjáról” szóló, a szokásos módon (tehát: sitty-sutty) összetákolt törvénnyel az Állammaffia nerizálhassa (azaz: átmeneti államosításos lenyúlás után a “megfelelő pályázók” számára privatizálhassa) a TakarékBank (TBank), s ezáltal szinte az összes “Ésvidéke” takarékszövetkezet vagyonát, betétállományát. Mert D.S. szerint itten arról van szó, hogy “A tulajdon leváltja a tulajdonost!” azzal, hogy a törvény szerint a szövetkezetek által birtokolt TBankban, a Magyar Posta 100 milliárdos beszállásával (telik a veszteségből! … ugyi?) úgy jut az állam többségi tulajdonhoz, hogy ezzel mindössze a nyílvántartott vagyon 20 százalékát fizeti ki, ráadásul a mindenki fölé ültetendő Integrációs Szervezet lesz az, amelyik bármikor és bármelyik takszöv vezetőjét leválthatja/kinevezheti. Ugyanakkor a TBankon belül az állam bármikor “szükséghelyzetet” (azaz a szavazati jogok felfüggesztését) hírdetheti meg, ha a TBank és kapcsolt részein belül a kihelyezett hitelállomány több, mint 10 százaléka válik “kockázatossá” (ma nincs olyan bank Magyarországon, melynél ez az “állomány” a tized alatt lenne!). SKópé még arra is vetemedett, hogy kimondja: “Még nem vette el az állam a takarékszövetkezeti vagyont, de a törvény lehetőséget ad rá, és amire lehetőség nyílik, ne legyen kétségünk, éhes tőkecsoportok, személyek versenyt fognak futni annak megszerzéséért!“. / Az elaggot hiéna védekezik az erősekkel szemben, “Ragadozók! Dögevők!“-et kiáltva! … Én nem vagyok “zseniális”, főleg “milliárdos” üzletember, csak egy mezei blogger. De az önfényezés vádját is felvállalva megjegyezném: én ezt a takszöv-bizniszt előre megjósoltam bő fél esztendővel ezelőtt! … Majdnem tökéletesen. … Hibámul mindössze annyi róható, hogy EZT még én sem gondoltam volna! – szendam /

No ezt olvasva kaptam igazából kínos röhögőgörcsöt! Mert én tényleg nem hallottam tiltakozni egyszer sem D.S.-t, amikor a TBank lenyúlandó vagyonához (ezermilliárd) képest háromszor akkora Manyup-betétállományt volt szíves nerizálni a “Megmentő Állam“. Akkor sem hallottam felhorgadni, amikor ugyanez a Maffiaállam visszamenőleges hatályú, pénz/vagyonelkobzó törvényeket hozott, vagy amikor az Ezerharmad a minap úgy rendelkezett, hogy “közérdekből” bármikor és bármiféle ingatlan államosítható. Csak akkor kezdett ágálni, amikor a saját érdekeltségét piszkálta meg a Nertársi Közösség úgy, hogy abba ő eleddig magát is bele tartozónak tudta … joggal!.

Mert mielőtt még megdícsérnénk D.S. oligarchát azért, mert minden létező fórumon hajlandó “megtámadni a kormány döntését“, mert mielőtt még azt hinnénk, hogy újsütetű Ellenfalkaforradalmárként a takszövökért, illetve azok tulajdonosaiért áll ki halált megvető bátorsággal az Orbánsimicska-féle Maffiaállam ellen, kattintsunk ide, s olvassuk mán el, hogy mi is volt a valódi szándéka! A linkelt cikkből schwarz-um-weiss kiderül: neki sincs igazából a világon semmi baja a takszöv-vagyon állami lenyúlásával, csak az, hogy ebből őt kihagyták, s így nem tudja újabb állami mankókkal megtámogatni düledező cégbirodalmát, azt pedig a “székelyesen porladó” Gránit Bankján keresztül. Kihagyták a pasit a soros lobbyzásból/mutyizásból, így azt rögtön “korrupció”-nak minősítette (ahogyan azt a hírhedt vicc is megállapítja!).

D.S. oligarchának, egykori nertársnak, leendő “Láncos Kutyá”-nak elérkezett az Ideje! Egészen pontosan: LEJÁRT! Már nem elég “hasznos”, útjában áll az “Idő”-nek, az egykor maga által kinevelt/kitanított Bűntársainak, akik most már átlépnének rajta. Lehet, hogy ha nem ugrál, avagy még most és azonnal retirál, megúszhatná a dolgot néhány odalökött, állami milliárddal, de szerintem a pasas túl sokat hisz magáról. Azt, hogy legyőzheti Ezeket (a “jog fegyverével”? – muhaha!) azt, hogy az Ellenoldalról majd két kézzel kapnak utána, s UTÁNA is az lehet, aki pár hónappal ezelőtt még VOLT!

Sic transit gloria mundi!” … Nem is sírnék utána – mert megérdemli! – , de az a sok, kisemmizendő takszövös tulajdonos és betétes! … Demjánnal együtt nekik is “hollószemük” lett! … Újabb áldozatok a NER oltárán!

… és ezt …

szendamondja!