Olvastam valamit …

… egészen pontosan: valamiket! Az egyikjotunder” kolléga posztja az “Örülünk, Vincent?“-ről (sírva röhögtem rajta!), a másik pedig a nepszava.hu oldalán jelent meg ma (hevesen és egyetértően bólogattam!).

A magyar labdarúgás lehetséges reformjáról

A magyar labdarúgás válságának alapvető oka, a labdarúgó-mérkőzések lebonyolításában rejlik, tehát alapvetően technikai jellegű. Mint azt sokan tudják a labdarúgó-mérkőzéseket ún. szimultán formációban játsszák le, tehát nem egy, hanem kettő darab csapat van egyszerre a pályán. Ez önmagában még nem okozna problémát. Azonban a labdarúgó-mérkőzések másik sajátossága, hogy a labda megszerzését mindkét csapat kezdeményezheti. Már önmagában is kérdéseket vet fel, hogy miért kell feltétlenül megszerezni a labdát, miért nem jelölheti ki egy testület a labdarúgócsapatot a labda birtoklására. A modern labdarúgás jelenlegi tendenciái sajnos kedvezőtlenek.

Nem elég, hogy antidemokratikus módon kerülhet valaki kezelési jogviszonyba a labdával, a csapatok gyakorlatilag korlátozhatatlanná váltak a labda használatában. Tegyük fel, hogy a magyar labdarúgócsapat egy játékosa felkészül a labda megszerzésére, megszerzi a szükséges képesítést,  megkapja a minisztériumtól a megfelelő engedélyeket, elveszi feleségül a miniszterelnök úr unokahúgát, és felveszi a labdaszerző pozíciót a saját jól megérdemelt alapvonalától negyven méterre. Az ellenfél csapata a jelenlegi szabályozás gyengeségét kihasználva, büntetlenül alkalmazhat gyorsasági diszkriminációt, és a magyar labdarúgó mellett, annak tulajdoni jogára fittyet hányva szándékos gondatlansággal elmehet, és eközben magával viheti a labdát.

Mint azt talán tudják, a labdarúgás közjogi helyzetét rendkívül szűken értelmezte a jogalkotó. Annak ellenére, hogy a labdát sokkal egyszerűbb lenne egy gépjármű csomagtartójában szállítani, gyakorlatilag kizárólagossá tették a labda lábbal való érintésének kötelmét. Ez pedig nem kedvez azoknak a labdarúgónak, akik esetleg nem annyira képzettek a lábjátékban, de kiválóan tudnának behelyezni egy labdát, sőt akár több labdát is egyszerre, egy csomagtartóba.

A modern labdarúgásban érthetetlenül túlhangsúlyoznak egy alig több mint hét méter széles, körülbelül két és fél méter magasságú szerkezetet, annak ellenére, hogy ez a pályának csak egészen jelentéktelen részét foglalja el. Különösen furcsa, hogy kitüntetett szerepet kap a labdának ezen szerkezet belsejébe juttatása. Alig hihető, de bizonyos szerződések tanulmányozása alapján világossá vált, hogy egyes ellenérdekelt csapatok külön személyzetet alkalmaznak arra, hogy az ENSZ alapokmányával nehezen összeegyeztethető módon, megakadályozzák csapatainkat abban, hogy a szerkezetet 1. megközelítsék 2. abba a labdát bejuttathassák.

Tegyük fel, hogy az ellenfél négyszer juttatja a labdát a fent már említett szerkezet belsejébe, a magyar csapat viszont kilencszer rúgja ki a stadionból. Ebben az esetben, akármennyire is furcsa, hátrányos helyzetbe kerülhet csapatunk. Az sem világos, hogy miért használnak két csapatot arra, hogy egy csapat teljesítményét lemérjék. Nyilvánvaló, hogy a másik csapat nehezíti csapatunk objektív megítélését. Mennyivel előbbre járna a labdarúgás, ha csak egy csapat birtokolná a labdát. Érvényesíteni lehetne számos adókedvezményt, pontosabban lehetne vezetni a statisztikát, közegészségügyi, turisztikai és pénzügyi szempontból is sokkal kedvezőbb lenne, ha egy mérkőzésen, egy csapat izgalmas játékát követhetné a szórakozni vágyó közönség.

A magyar labdarúgásnak reformokra van szüksége. Sokkal több stadiont kellene építeni, még nagyobb stadionokat, de ezekbe a stadionokba nem szabad megosztó módon két térfelet építenünk. Nekünk, a magyar világnemzet tagjainak, egy térfél kell, ami persze a félség műfaji szabályainak kreatív értelmezését jelenti, de ez nem lehet semminek akadálya.

Amennyiben egy csapat indulna a mérkőzéseken, a győztest sokkal demokratikusabban jelölhetnénk ki, mint a jelenlegi helyzetben, mondjuk kétharmaddal. A jelenlegi helyzetben állandóan számon kell tartani, hogy melyik csapat hányszor és hová juttatta be a labdát, ezt iktatni kell, növelve a szén-dioxid emissziót. És most legyünk bátrak feltenni a kérdést, szükséges-e labda a labdarúgáshoz, csak azért mert ez valamiféle szűk grammatikai értelmezésből ez következne, miért nem elég egy szép kerti lugas?

Gyökeres átalakításokra van szükség a labdarúgásban. Számos más sportban, mint például a politológia, a közgazdaság-tudomány vagy a szociológia, világhírre tudtunk szert tenni az által, hogy nem próbáltuk méricskélni sportolóinkat, nem hasonlítgattuk őket össze-vissza mindenféle idegenekhez, hanem önmagukban szemléltük őket, és bátran kijelentettük róluk, hogy világhírűek. Megírtuk az újságokba, belemondtuk a polgártársaink arcába a televízióban, világhírűségi díjakat osztottunk ki nekik, igen, mertünk magunkra hallgatni, a saját ösztöneinkre, nincs nekünk szükségünk másokra, hogy kiderüljön, hogy mi vagyunk a legjobbak. Ezt az utat kell követni a magyar labdarúgásban is.

*****

Az orbáni áfium ellen

Régóta közhely, hogy a magyar társadalom nem csupán végletes politikai megosztottságtól szenved. Sokkal inkább meghatározó a jólétben élő kevesek szembenállása a lecsúszó középrétegekkel és az eleve nyomorban tengődőkkel. Orbán Viktor 2010-ben azzal a határozott szándékkal vette át a kormányrudat, hogy az említett vertikális, illetve horizontális megosztottságok között teljes átfedést hoz létre. Érthetőbben szólva: a tehetős rétegek alkossák a Fidesz szavazóbázisát. Elképzelése szerint a párt ellenfelei egzisztenciálisan a vazallusoknak, illetve egyenesen az államnak lennének kiszolgáltatva.

E törekvéssel magyarázható a közvagyon, illetve a különböző koncessziók villámgyors átcsoportosítása az Orbánhoz lojális személyekhez; a föld- és trafikmutyi, a szerencsejátékok piacának újrafelosztása, valamint a takarékszövetkezetek bekebelezése mind-mind ezt a célt szolgálják.
Azzal természetesen Orbán is tisztában volt, hogy a szavazatmaximálás érdekében a szegényebb sorsú választópolgároknak is dobnia kell valami koncot.

És még valamiért. A kádári konszolidáció tanulságai is arra intették, hogy a közjogi rendszer elmozdítása a diktatúra irányába csak egy társadalommal megkötött alku eredményeképpen lehetséges. Vagyis: bizonyos fokú létbiztonság elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgárok önként és dalolva lemondjanak szabadságjogaik jelentős részéről. Rögtön a kormányváltás után az újdonsült miniszterelnök Brüsszelben kilincselt a megszabott hiánycél megváltoztatása érdekében, hogy tervezett osztogatásához pénzt biztosíthasson. Barroso hajthatatlansága következtében azonban elszenvedte első vereségét. A “jó király” nem szórhatott aranyat alattvalói közé. Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy akkor mondott le végleg a deprimált rétegekről.

Mára azonban nyilvánvalóvá vált számára, hogy túl sok a rendszer vesztese, s kevés a nyertes. Mivel a jelenlegi magyar választójog nem ismeri a vagyoni cenzust, e tény akár végzetes is lehet a kormánypártok hatalmi ambícióira nézve. A devizahitelesek megsegítését célzó legújabb terv Orbán kétségbeesett kísérlete arra, hogy a közvélemény-kutatásokban mindinkább megmutatkozó, számára kedvezőtlen tendenciákat visszájára fordítsa. A devizahitelesek gondjainak megoldását teljes egészében a pénzintézetekkel fizettetné meg, s ezért még a hozzá hű oligarchákkal is vállalja a konfrontációt. Csányi Sándornak a Magyar Nemzetben megszellőztetett – és az OTP által azonnal cáfolt – egészségügyi problémája legfeljebb “diplomáciai betegség”. Valószínűleg a bankvezér sem tudja feldolgozni azt az ellentmondást, amely Orbán korábbi, valamint jelenlegi törekvései között feszül.

A vagyonátcsoportosítás azonban azt is jelezheti, hogy a Fidesz a vereség utáni időkre készül. Pontosabban egy újabb győzelemre. A spanyol népfrontkormány 1936 – ban elkövette azt a hibát, hogy beérte a politikai győzelemmel, ellenfelei anyagi bázisát, elsősorban a nagybirtokot, érintetlenül hagyta. Franco tábornoknak nem jelentett gondot a köztársaság elleni puccs finanszírozásának biztosítása. A tanulságot le kell vonnunk. Jövőre nem elég a kormányváltás, de még a közjogi restitúció sem. A kétes tisztaságú gazdasági machinációk kivizsgálása, illetve semmissé tétele is szükséges, különben az orbánizmus idővel újra szárba szökken.

Beck Tamás /

Advertisements


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s