Egy kegyenc bukása

Pontosabban inkább annak anatómiája. Ezt írta le ugyanis Dr. Nagy Zoltán médiakutató (büszkén mondhatom: személyes ismerősöm!) a Népszava mai számában megjelent jegyzetében Illés Zoltánról, a közpénzellátotti körből kipottyant fidesznyikről. Esetének tanulsága: abból is lehet baj, ha valaki túlteljesíti a talp- és seggnyalási penzumot. … Hehehe!

Lojalitás vagy kilövés?

“Nagyon nagyra értékelem a politikai lojalitást, de attól, hogy valaki lojális, még nem következik, hogy buta is legyen, vagy ne értsen a dolgokhoz… A köz ügyeit azok tudják intézni, akik értenek hozzá”. Kitől származnak ezek a gondolatok? Nem, nem valamelyik ellenzéki politikustól! A “fogalmazó” neve: Illés Zoltán. Az előző Orbán kabinet környezetvédelmi államtitkára nyilatkozta ezt egy hónappal azután, hogy kiderült: a vegyész-biológus “aktivista” – aki a szervilizmus minden tünetét magán viselte évtizedeken át -, nem kap szerepet a Nagy Vezér harmadik kormányában. Sőt, egyáltalán, sehol és semmiben! Van ilyen, mindig is volt!

Pedig ő volt az, aki “nemtelenül” (sic!) kioktatta nőpolitikus parlamenti képviselőtársát, Szél Bernadettet, az LMP országgyűlési képviselőjét midőn a zöldpárttal szembeszegült, és azt találta mondani a parlamentben: “attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos is”. Aztán nyomatékul hozzátette: “visszautasítom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön mondott”. Mondandóját Illés Zoltán így zárta: “a miniszterelnök úr nevét pedig ne vegye a szájára!” (sic!) A képviselőasszony (egy zöldpárti politikushoz méltóan) pedig “csak” arról érdeklődött: mi várható a verespataki és a nagybányai bányák újbóli megnyitása után?

Ezzel a “Fidesz-pincsi” államtitkár (ma: “nevem senki”), a leköszönő félben levő országgyűlést megnyugtatta. Igaz, a Kövér László által “vezérelt” és a zöldpártot “fiskálisan” és “mentálisan” többször megbüntető törvényhozásnak Illés Zoltán még elmondta: “Orbán Viktor annyit tett a cianid-szennyezés kapcsán, le a kalappal előtte, ott voltam, amiket ő megtett”! (Ez a riposzt még kormányzati körökben is visszatetszést keltett, túlzónak tűnt.) A szóváltás után még a T. Ház aktuális levezető alelnöke Lezsák Sándor is helyre utasította a kormánypárti államtitkárt. Majd a “másik” oldallal abszolút nem szimpatizáló, egyenesen “ellenzékgyűlölő” Kocsis Máté is megkövette a nagyobbik kormánypárti frakció nevében Szél Bernadettet Illés Zoltán keresetlen szavaiért. Lehet, ezek az urak már akkor tudtak valamit Illés Zoltán jövőjéről, kilövési engedélyéről? Így beáldoz(hat)ták a derék környezetvédelmi frontharcost.

Illés Zoltán nem az egyetlen olyan Fideszes politikus, akinek “ha kiesik a csecs a szájából”, nem tud magával mit kezdeni, esetleg – jobb híján – 180 fokos fordulatot vesz! (Csak nehogy a jelenlegi ellenzék soraiba álljon, és ne adj’ isten befogadják, mert erre is volt már példa.) Az “ádáz” zöldharcosról most lehullott az álarc, miután “elengedték a kezét”! Pedig már az első Orbán kormány idején a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke volt. Sőt, volt a jelenlegi kormánypárt harcos alelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese is, az országos választmány oszlopos tagja, a Fidesz egyéni és előkelőhelyes listás országgyűlési képviselője.

Az “ősfideszes” politikusnál azonban most úgy tűnik, betelt a pohár! Az életének felét szeretett pártjára áldozó “közmunkás” nehezen viseli a sarzsiatlanságot! (Pedig érezhette volna: csak egy “szürke egér”, akit, az általa preferált hatalom piedesztálra emel(t). (Hogy’ nem vette észre, vagy tudatosan tűrt?) Egyelőre megalkuvóan a csendben maradás látszatát igyekszik kelteni, de aki a hatalomhoz szokott? Nincs sajtónyilvánosság, nincs közszereplés! Csakúgy, mint ahogyan: a párthűség sem teremtett még zöldgazdálkodást! Ki is írták a “menetrendből”, rövidre zárva, magyarázat nélkül. Illés Zoltán talán még nem szokott hozzá: hiába a szavak szintjén hirdetett cselekvési program, ha abból semmi nem valósul meg!

A külföldi és a hazai sajtó munkatársaival szóba nem álló miniszterelnök mondta: “ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek”. (Tudjuk: folytatja.) Ezzel szemben mit állított Rodolfó, a bűvész? “Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Csakhogy Rodolfó igazi (!) csaló volt. Ő mindig “igazat” mondott. Ezzel szemben Orbán “janicsárjai” időnként a damaszkuszi útra tévednek, és “visszabeszélnek”! (Micsoda keresztény-konzervatív gondolkodás ez?!) Ugye nem szeretnénk, hogy politikusaink hazudozó embereknek bélyegeztessenek Isten és a nemzet által? A recept roppant egyszerű: azt kell mondani és cselekedni, amit tegnap és ma is tettél, sőt holnap sem csinálod másképpen. Sem szóban, sem tettben!

Vagy mégis csak lehetséges, netán igaz, hogy a kétharmados (fülke)forradalom valóban felfalja saját kölykeit is? Mert példa azért egyre sűrűbben akad rá. Illés Zoltán is, aki csak egy a sok közül, aki elhitte: az övéi árnyékában “megváltja a világot”. Lesz még itt, Paks-2, vörös és -galvániszap, folyók áradása, pollenszórás és más környezeti -és természetvédelmi kihívás. De mindig lesz, mindig akad majd “legény a gáton” is, aki nem habozik megválaszolni a kérdést: a politika vagy a víz az úr? És biztosak lehetünk, hogy az előbbit fogják választani.

Dr. Nagy Zoltán PhD, médiakutató


Gyurcsány: Ahibás és a Záruló

Tegnap két, ma pedig egy íráson akadt meg a szemem. Mindhárom azonos témával foglalkozik: az ön- és országsorsrontó “Ellenzékkel”. Az első két cikk tulajdonképpen látlelet, kemény ítélet. A harmadik pedig mindezek bizonyítéka. Lássuk hát ezeket sorban! (Az eredeti linkek a címre kattintva érhetőek el!)

Gyurcsány Ferenc:

Angyalok és ördögök?

Mi, politikusok, miként polgártársaink nagy része, nem vagyunk se angyalok, se ördögök. Persze vannak közöttünk angyalian naivak, széplelkűek, végtelenül tisztességesek, na meg ördögien rafináltak, bűnnel kokettálók, rosszhiszemű haszonlesők egyaránt.

A nyugtalanság évei következnek. Nem azért, mert ezt szeretnénk, hanem mert Magyarország politikai közössége kettészakadt. Hazánk két ország lett az álmok, a víziók, a legmélyebb hitek tekintetében. A kettő között pedig nincs semmi. Vagy legfeljebb tétovaság, nemtörődömség, fásultság, lemondás. A helyzet drámai, sokak szerint reménytelen. Válaszúthoz érkeztünk.

„Vlagyimir Putyin Oroszországának modelljére épül Orbán Viktor Magyarországa”, írja a Washington Postban Fareed Zakaria, a Newsweek és a Time volt szerkesztője, a Washington Post kolumnistája, a CNN műsorvezetője. Zakaria egy 1997-es esszéjében maga is írt az illiberális demokrácia fenyegetéséről, de azt soha nem gondolta volna, hogy egy európai nemzet vezetője egyszer érdemrendként használja majd a szót.

Mi, politikusok, miként polgártársaink nagy része, nem vagyunk se angyalok, se ördögök. Persze vannak közöttünk angyalian naivak, széplelkűek, végtelenül tisztességesek, na meg ördögien rafináltak, bűnnel kokettálók, rosszhiszemű haszonlesők egyaránt.

A nyugtalanság évei következnek. Nem azért, mert ezt szeretnénk, hanem mert Magyarország politikai közössége kettészakadt. Hazánk két ország lett az álmok, a víziók, a legmélyebb hitek tekintetében. A kettő között pedig nincs semmi. Vagy legfeljebb tétovaság, nemtörődömség, fásultság, lemondás. A helyzet drámai, sokak szerint reménytelen. Válaszúthoz érkeztünk.

„Vlagyimir Putyin Oroszországának modelljére épül Orbán Viktor Magyarországa”, írja a Washington Postban Fareed Zakaria, a Newsweek és a Time volt szerkesztője, a Washington Post kolumnistája, a CNN műsorvezetője. Zakaria egy 1997-es esszéjében maga is írt az illiberális demokrácia fenyegetéséről, de azt soha nem gondolta volna, hogy egy európai nemzet vezetője egyszer érdemrendként használja majd a szót.

Orbán elmúlt évekbeli tettei azt mutatják, hogy a magyar miniszterelnök olyan rendszert vezetett be Magyarországon, ami leginkább putyinizmusként írható le. A rendszer központi elemei a nacionalizmus, a vallás, a társadalmi konzervativizmus, az államkapitalizmus és a média fölötti dominancia. Orbán Putyin nyomdokaiban jár, elbomlasztja a bírói függetlenséget, korlátozza az egyének jogait, nacionalista terminusokban beszél a magyar nemzetiségekről, és elnémítja a sajtót – írja Zakaria, aki cikkében külön megemlíti az RTL Klub ellehetetlenítését célzó reklámadót.

„Zakaria szerint Orbán ugyanazon az úton jár, mint a francia Marine Le Pen, a holland Geert Wilders vagy a brit Nigel Farage, akik mindannyian Putyin csodálói” – tudósít a 444. hu Fareed Zakaria írásáról. A szerző azóta megállapításait megosztotta a CNN nézőivel is.

A mi Magyarországunk, az én Magyarországom egészen más: liberális demokrácia. Tudom, sokaknak a könyökén jön ki, mégis ismétlem. Hisszük, hogy mi, magyar polgárok vagyunk az államalkotók, szabadon, függetlenként. Belőlünk következik az állam, és nem fordítva. Önállóak vagyunk, de nem magányosak, természetünk szerint kisebb-nagyobb közösséget alkotunk, családunk van, baráti társaságok vesznek körül bennünket, falu- és városlakók vagyunk, magyarok, hazafiak. Alkalmazkodunk közösségeink általunk létrehozott szabályaihoz, ha kell, áldozatot is hozunk értük, de nem tágítunk, meggyőződésünk, hogy az ember mindenekfelett áll, és nem alávetettje sem családjának, sem nemzetének, hanem alkotója mindezeknek.

Ezért aztán olyan államot szeretnénk teremteni, amely enged bennünket szabadon élni, nem szól bele vallási, politikai, kulturális, szexuális meggyőződésünkbe, és hogy ezt ne is tehesse, azt akarjuk, hogy az állam hatalma a jog által szabályozott és korlátozott legyen. Ezért akarunk jogállamot, szabad sajtót, szabad vallásgyakorlást, hatalommegosztást. Független bíróságot, törvényesen működő ügyészséget kívánunk. Kiállunk a tulajdon szabadsága és védelme, a verseny, a piacgazdaság mellett. Nem hiszünk az erősek hatalmát biztosító nyers – nálunk egyébként sohasem volt – gazdasági liberalizmusban. Hatékony, a szociális felelősséget vállaló, a tisztességes versenyt garantáló, ezt szabályzó, ellenőrző államot akarunk, ha úgy tetszik, európai köztársaságot. Nincs kompromisszum. Vagy-vagy. Vagy Orbán illiberális demokráciája (?), vagy európai, polgári liberális demokrácia. A kettő között nincs semmi.

Látjuk, hogy honfitársaink többsége elégedetlen az életével. Fáradt, csalódott. Az átlagos magyar, ha van ilyen, unja a politikát, megvet bennünket, politikusokat, elfordul a közélettől. Egyszerű dolgokat kíván: biztos munkahelyet, magasabb fizetést, jövőt a gyerekeknek, szabad vállalkozást, biztonságos hétköznapot, kiszámítható jövőt. És persze szeretne egy sikeres közösség tagja lenni, ezért erős Magyarországra vágyik, és annak büszke polgáraként szeretne magára és honfitársaira nézni.

De ettől messze vagyunk. És mert sokan, nagyon sokan csalódtak a rendszerváltás új Magyarországában, most új utakat, válaszokat keresnek. Ha a rendszerváltozás vezérlő ideológiája a liberális demokrácia, a parlamentarizmus, a jogállam, a piacgazdaság volt, ha eddig az Európai Unióval közösen kerestük a felemelkedés lehetőségét, akkor most csalódottságunkban megrázóan sokan hátat fordítanak mindennek, és szembefordulnak az elmúlt két és fél évtizeddel, és menetelnének az ellenkező irányba Orbán vezetésével. Látjuk, érzékeljük és mondjuk: történelmi zsákutcába masíroznak.

Nincsenek világmegváltó ötleteim. Őszödi beszédemben „kurva jó könyveket” ígértem baloldalról. Most nem az következik. Banálisan egyszerű dolgokat javasolnék.

Ne engedjetek az önkénynek, és ne magyarázzátok meg, hogy miért van Orbánnak igaza! Orbán látja gondjaink jelentős részét, talán gyorsabban is vette észre, mint mi. E tekintetben képességes politikus. Miért tagadnánk? Válaszai viszont dermesztően félreviszik hazánkat a remélt sikertől. Nem lehet nem látni, hogy miközben országunk süllyed, Orbán és behódolóan engedelmes köre soha nem látott vagyont, befolyást, hatalmat épít. Kevesen állnak sokak roskadozó vállán. Ez Orbán rendszere. Ne alkudjatok! Ellen kell állni. Ki csendesen, ki hangosan. Ki visszafogottan, ki haragosan. Ki hogy tud. De nem befeküdni, elfogadni, feladni. Mert akkor magunkat és hazánkat adnánk fel. Ezt akarjátok?

Ne higgyétek, hogy az állam mindenható! Mi, az emberek vagyunk a megoldás, a titok. Hogy újat akarunk, hogy jobban akarunk élni, és ezért hajlandók vagyunk többet és másként dolgozni, éjszakákon át töprengeni, tanulni, küzdeni önmagunk gyarlóságaival, félelmeivel, lustaságával, irigységével. Persze ne engedjünk az önzésnek, a mindenkire kötelező jog kijátszásának, merjetek a holnapnál messzebb nézni, keresni mindazt, ami gyerekeinket és unokáinkat is felemeli!

Mert sokan elfáradtak, és tényleg mintha fogyna az idő, mindkét oldalon nagy keletje van a politikai varázspálcának, a forradalmi hevületnek, a „múltat végképp eltöröljük” radikalizmusának, a sokkterápiának. A fülkeforradalom és a nemzeti együttműködés hazug rendszere is sokkterápia, amolyan nacionalista, önkényuralmi Európa-ellenes. A liberális piaci reformokat a mi oldalunkon követelők is egy nagy rohanással állítanák más vágányra hazánkat. De nem bírunk ki még egy sokkterápiát. Ugye látjátok, hogy alig hisz már valaki abban, hogy gyengébb állam, kevesebb szociális törődés, nagyobb öngondoskodás többséget szerezhet a választók között? Nem azért, mert nem erre lenne szükség. Hanem mert elfogyott a lelki erőnk, feléltük a tartalékainkat, milliók tengődnek és már nemcsak nem akarnak, nem is tudnak több felelősséget vállalni magukért. Itt majdnem mindenki segítséget vár. Államtól, önkormányzattól, szülőtől, gyerektől, bárkitől. Eközben meg saját nyomorúságunkkal elfoglalva önzőbbé, érzéketlenebbé lettünk. Kiút csak a nagyobb szociális felelősségvállalás és a felelősebb piaci verseny felé van. Igen, fel kell támasztani a szociális Magyarország, a szociális piacgazdaság eszméjét. Mondhatnék persze európai módon élő, piacgazdasági, demokratikus, jogállami, szociális Magyarországot is. Szövetkezéssel, együttműködéssel, a vagyonosok nagyobb szociális felelősségével, munkásaikra, alkalmazottaikra vigyázó munkahelyekkel, erősebb civil összekapaszkodással. Teremtsünk ilyen hazát!

Merjétek tisztelni az embert, ne gondoljátok, hogy minket, magyarokat különös anyagból gyúrtak, ezért különbek vagyunk másoknál! Nem vagyunk különbek, mint bármely más nép. Mások vagyunk, de nem jobbak, igaz, nem is rosszabbak. Polgári demokraták vagyunk. Minden ember fontos. Legyen bármely nép, nemzet tagja. Persze védjük nemzeti örökségünket, nyelvünket, történelmünket, és mindezt valóban országhatárokon átívelően, de a magyar államiság közjogi értelemben kizárólag a drámaian megcsonkított trianoni Magyarország területére terjed ki. Fájdalom, de így van. És a történelmi tény elutasítása nem hazafias tett, hanem kalandorság.

Ne engedjetek a klerikalizmusnak! Az istenhit sokak számára az élet lényege, csodája. Mások az Emberben hisznek, és kételkednek az Isten vagy a Teremtő létezésében. Ki tudja, kinek van igaza? Az államnak nem dolga eldönteni az élet legmélyebb értelmét érintő vitát. Mert egyformán képviselője istenhívő, az Istenben kételkedő vagy éppen istentagadó polgárainak. Olyan államot és kormányt akarunk, amely bármifajta vallásos hit ránk erőszakolása nélkül a különböző életfelfogású polgárok egymás közti megértését, az egyetemes jó szolgálatát tekinti feladatának. Ne akarjatok hittérítők lenni, különösen ne az állam nevében, miként erre figyelmeztetett a Szent Péter trónján humanistaként ülő Ferenc pápa!

Engedjétek, hogy szabadok legyenek gyerekeink! Láthassák a világ ezer színét, értelmezését, lehessenek kételyeik és sokszor megbicsakló igazságaik. Hagyjátok játszani, hibázni, elkóborolni, tévedni és hazatalálni őket. Lehessenek kétkedők, útkeresők, feltalálók, új utakra lelők. Merjétek tanítani őket a múltra, és engedjétek, hogy tanítsanak bennünket a jövőre.

Ne féljetek a másoktól, az idegenektől, a külföldiektől! Érdekeljen másságuk, keressétek, hogy miben vagytok hasonlóak, izgasson miénktől eltérő gondolkodásuk, kultúrájuk, mentalitásuk, talán jobbá tesz bennünket is. Nem elég védeni a magyart, jobbá is kell tenni, és ehhez a legtöbbet sokszor éppen a nem magyaroktól kaphatjuk. Vigyázzuk őket, de ne hajoljunk meg előttük csak azért, mert messziről jöttek!

Igen, legyetek liberálisok! Vagy ha úgy tetszik, humanisták. Merjétek nézni az embert, aki önmagunkra hasonlít! Fél, örül, bizakodik és elgyámoltalanodik. Olyan, mint mi: szeret, gyűlöl, reménykedik és elesett. Ember. Magyar, román, szlovák, szerb, sokác, rutén, orosz, osztrák, francia, német, angol, amerikai, de nem folytatom. Merjetek embernek lenni egyetemes értelemben és maradni magyarnak értőként, nyitottan!

És demokrataként tudjatok vigyázni a másikra! Ne várjatok tőle többet, mint önmagunktól! Amennyit Ti tudtok változni, annyit kérjetek a másiktól. Több kérdés, kevesebb megfellebbezhetetlen kijelentés. Ez vihet közelebb egy jobb világhoz,Magyarországhoz. Ez így túl egyszerű? Dehogy. Nehezebb, mint hinnéd.

Persze mondhatjátok, hogy szép, szép, de hogyan lesz ebből új, erős, demokratikus Magyarország? Ki kell ábrándítanom mindenkit: lassan és csak kanyargós úton, tévedésekkel és remélt, eleinte csak apró sikerekkel. Nincs csodafegyver.

A döntő kérdés, hogy sikerül-e európai, polgári demokratikus keretek között új politikai alternatívát nyújtanunk a következő években. Ezer sebből vérzik az ország, megoldatlan kérdések sokasága vár ránk az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjrendszerben, valóban nincs visszaút az elmúlt négy év után 2010-hez. Mást és másként kell mondanunk, és ha már megtanultuk a szót, akkor használom én is: időnként és helyenként unortodox megoldásokra, politikai innovációra lesz szükség. De ez nem fog úgy menni, hogy leülünk egy sarokba, és majd valaki egyszer felkiált, hogy heuréka, megvan. Csak nyilvános, szabad vitában teremthetjük meg az új köztársaság kereteit, életét.

Természetesen tiszteljük választóinkat. Övék a végső hatalom. De ha demokrata támogatóink nagyobb része továbbra is csak dörmög és elégedetlenkedik, meg szurkol nekünk megállítva utcán és a Tescóban, hogy tartsunk ki, akkor semmire sem fogunk menni. Még ha sokakat bánt is, mondom, ha nem szerveződtök, ha nem alkotjátok meg falvatok, városok befolyásos közéleti fórumait, köreit, akkor semmire sem fogunk menni. Kávéházi politizálással, halk elégedetlenkedéssel sehova nem jutunk. Ha nem szerveztek ellenállást, tüntetést az orbáni jobboldal gyarló polgármestereivel szemben, ha továbbra sem lesz tüntetés, petíció, akkor szépreményű másodikak maradunk. Küzdötök vagy alibiztek? Döntsétek el!

Ha igazunk van, és Orbán rendszere fenntarthatatlan, akkor előbb-utóbb a rezsim vezetőjével együtt távozni fog. Hogy nagy robajjal fog-e összedőlni, vagy lassan erodálódik és kisebbségbe szorul, nem tudom. Egy dolog viszont nem áll érdekünkben: a felfordulás, a ribillió, a bárminemű erőszak. Ellen kell állni, támadni és készülni Orbán bukására. De ugye látjátok, hogy ma még nem állunk készen az Orbán utáni helyzet kezelésére? A mi mai gyengeségünk Orbán legerősebb kártyája. Mert tavasszal sem ő nyert, hanem mi vesztettünk. Mert megosztottak vagyunk, régimódiak, ötlettelenek, gyengék. Nemcsak jobb kormányt, de jobb ellenzéket is érdemel Magyarország. Nekünk is jobbnak kell lennünk. Ezért dolgozom.

A demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve. Együttműködés vagy politikai halál – ilyen egyszerű. 2018-ban is össze kell fognunk, feltéve, hogy nem változik a választási rendszer, de mert nem ez a Fidesz érdeke, csodálkoznék, ha engednének a bennünket összetoló szorításból. Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehoznunk. De látva a mostani önkormányzati választásra való felkészülés bukdácsoló tárgyalásait, a kompromisszumképtelenség riasztó fokát, a mai érzésem szerint ez még nagyon messze van. Kár, de így van. Persze vannak köztes megoldások is. Létrehozhatunk pártuniót a demokratikus pártok részleges önállóságának meghagyásával, közös elnökséggel, vagy még lazább együttműködést állandó pártközi egyeztetéssel, ehhez felállított fórumokkal, intézményekkel. Úgy és olyan tempóban, ahogy ezeknek, illetve bármelyiküknek megteremtődnek a politikai, személyi, kulturális feltételei.

Szövetkezni, ellenállni, programot adni és legfőképp vigyázni egymásra – ez a feladat. A jövő Magyarországa ránk vár. Ne késlekedjünk!

Erre hajaz az a másik jegyzet, melyet szintén tegnap olvastam a Népszavában.

Molnár Richárd:

A városért, nem a pártért

Budapest nem jár senkinek napi egy tucat orbánozásért és tarlósozásért, elegáns ruhákban, pártlobogók előterében elkövetve. Nem jár azért, mert néhány kitüntetett napon nem gyullad ki a hármas metró. Azért sem, mert kong a fővárosi kassza, mert az önkormányzatiságot kivégezte az államosítási láz, és a kormányé az iskola, a kórház, és a helyi adóbevételek nagy része. Nem jár azért sem, mert a helyhatóságok lassan csak arról dönthetnek önállóan, hogy mikor legyen záróra a kocsmában.

Hiába herélte ki és fokozta le minimálbéres gondnokká az önkormányzatokat a kétharmad, félreértés ne essék: azok továbbra sem azért vannak, hogy az egzisztenciális félelmekkel küzdő pártoknak, politikusoknak legyen miből megélniük. Még az ilyen szűkös, a lehetséges kormányváltástól időben és képességben oly távoli korban sem. Akkor sem, ha április 6-án a Budapestet észak-dél irányban kettészelő Vörös Félhold választókerületei keserédes boldogsággal ugrottak az összekényszerített baloldal ölébe. Márpedig az, hogy a főváros egyes szocialistái azt gondolták, hogy néhány lakótömb vagy a komplett kerület az ősi jussuk – ahol akkor is rájuk szavaznak, ha narancsszínű tangában tartanak békemenetet -, a lehető legbárgyúbb optimizmusra utal. Nyilván az is, ha a leendő pártszövetségesek sok helyen úgy gondolták, a helyiek számára teljesen ismeretlen, az utcáról berántott, még helyben sem lakó jelöltekre is simán leszavaz a nép.

Akinek bármi is jár, azok a budapestiek. Nem kellene bambán, pavlovi reflexek alapján szavazó jobbágynak tekinteni a Vörös Félhold lakóit, vagy könnyen felhergelhető, Fidesz-sújtotta birkáknak látni a bizonytalanokat, akik könnyen elsiklanak a szövetségkötés körül felszínre bukkanó gátlástalan önzés és látványos politikai dilettantizmus felett. Akkor ugyanis tényleg mindegy, ki ül a városházák kényelmes irodáiban. Talán a hátralévő másfél hónapban fel kellene mutatni, hogy egyáltalán van-e valami értelme részt venni az önkormányzati választáson. Utána pedig azt, hogy miért, mire kell a fővárosiak szavazata. Mert először a várost kellene megmenteni, és utána a pártot.

Ez pedig ma jelent meg, szintén a Népszavában.

Medgyessy Péter:

Gyurcsány áruló!

Ha visszaugorhatna az időben, maga hozná nyilvánosságra a D-209-es ügyet, belépne az MSZP-be, és ismét megcsinálná a 100 napos programot. Gyurcsány Ferencet viszont a világért se hívná újra a kormányába, mert trójai falónak és árulónak tartja – derül ki abból az interjúból, amelyet az Index készített a volt miniszterelnökkel.

A most 72 éves Medgyessy Péter, akit 2004 augusztusának végén, éppen tíz évvel ezelőtt buktatott meg az MSZP és az SZDSZ, végre elárulja, szerinte kik puccsolták meg, és hogy nem alaptalanul beszélt az SZDSZ korrupciós ügyeiről. A mai baloldalt esélytelennek gondolja, Orbán Viktort viszont tehetséges politikusnak, akivel 2013-ban volt is egy titokzatos beszélgetése. (kiemelés: szendam)

Amikor az Index újságírója arról faggatja, hogy kik buktatták meg, és megemlíti ennek kapcsán Kovács Lászlót, Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Szili Katalin és Kuncze Gábort, Medgyessy azt válaszolja, hogy a találgatások nem állnak messze a valóságtól. “Igen, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a történet. És hát Gyurcsány Ferencnek is vezető szerepe volt a dologban.” Majd hozzáteszi: “Ha akkor nem így történnek a dolgok, Magyarországnak más a sorsa. A Fidesz például 2010-ben biztos nem nyeri meg kétharmaddal a választásokat, és a baloldal nem nullázza le magát.”

Gyurcsány Ferenc neve többször is elhangzik az interjúban. Egyszer például arról faggatja Medgyessy Pétert az újságíró, hogy az egykori stratégiai tanácsadóját, akiből később ifjúsági miniszter lett, vajon újra meghívná-e a kormányába. A volt miniszterelnök válasza:
– Kérdezze meg a trójaiakat, hogy beengednék-e újra a trójai falovat a várba!
– Ha jól értelmezem a párhuzamot, akkor ön Gyurcsányt árulónak tartja – így az Index.
– Hát, persze! Mi a csudának tartanám?
Majd így folytatja Medgyessy Péter: “Ő sose csinált titkot abból, hogy miniszterelnöki ambíciói vannak, ebben becsületes volt. De engem azzal hitegetett, hogy ő még tanulni akar, és fel kell nőnie a feladathoz. Aztán mégis úgy ítélte meg, hogy gyorsan kormányfőnek kell lennie. Ő nem zsigerileg áruló, hanem alkalom szülte áruló. Alkalma keletkezett, és nem tudta visszautasítani a dolgot. Nem jól mérte fel a dolgot, saját képességeit és felkészültségét. Bölcsebben tette volna, ha tényleg pár évet tanul még, ez utólag bebizonyosodott.” – olvasható az Index interjújában.

*

Úgy vélem, mindezekből már sok dolog megmagyarázhatóvá válik. Például az, hogy miért tartunk most itt, ahol.

… és ezt …

szendamondja!


Juventus ventus?

A Népszava mai számában megjelent egy interjú. Az újságíró beszélgetőtársa egy roppant ifjú, de rendkívül tiszteletre méltó illető volt, aki már “pelyhes” kora óta próbál tenni valamit a társadalomért. Mi, jóval idősebbek nem csak annyit tehetünk, hogy megemeljük kalapunkat előtte. Hanem azt is, hogy kezdjünk nagyon, de nagyon szégyenkezni.

Misetics Bálint az a nemes ifjú, kit én most laudálni szeretnék. Ő az, aki már tizenötesztendős gimnazistaként sem volt képes félrenézni, amikor hajléktalanokat látott a Fővárosban. Ezért elébb utcazenekart szervezett, melynek bevételeit (hirdetetten) az “Utcalakók” (pontosabban a “Menhely Alapítvány“) megsegítésére fordította. Sikere volt, adakoztak a zemberek rendesen. Ebből meg kinőtt az “Utca Embere” önkéntes hálózat, abból meg “A Város Mindenkié” csoport. Szerinte mindkettő elért némi eredményt, kapott támogatást a zemberektől, de persze a mindenkori Hatalom (a Zemútnyócév is!) simán leszarta őket (is).

Bálint Öcsénk (bocsánat a talán patriarchális és provinciális titulusért, de semmiféle sértő, avagy lenéző szándék nincsen benne!) ezen kívül komoly, társadalomtudományi tanulmányokat is folytat. Volt már a Berkeley és az Oxford hallgatója is, most itthon készül a doktorijára. Ráadásul még mindezek ellenére sem is akar a “Haldokló Nyugatra” távozni, mert ő úgy gondolja: a külhonban megszerzett tudást az itthoniak javára köll fordítania.

Mindezek mellett nem csak arra jut ideje, hogy a hómleszeken próbáljon segíteni, hanem hogy “akciózzon” is. Többek között az ő nevéhez fűződik az, amikor a Sintérminisztérium (leánykori nevén: “Belügyminisztérium“) előtt felolvasták Orwell híes könyvét az első bötűtől az utolsóig, tiltakozván a hajléktalanság kriminalizálása ellen. De az is, amikor a Tákolmány elleni tiltakozás jegyében (mint a “Bajnai-kommandó parancsnoka“) úgymond “elfoglalta” a Maffia-állampárt Lendvay utcai székházát, s ezzel szívszélhüdéses életrettegést okozott az ott “dolgozó”, többségükben “idős és családos” pártalkalmazottak körében.

Misetics Bálint Köztársunk szerint ilyesmikre azér’ vagyon nagy szükség, mert “Ennek az országnak nem kellene ilyen rettenetesnek lennie. Hiszen mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, emberi cselekedetek következménye, tehát emberi cselekedetekkel meg is lehet változtatni.” Ugyanakkor úgy véli, “Egyetlen tekintélyelvű rendszer sem tart örökké!“.

Vegyük le a kalapunkat előtte! Neki ugyanis nem csak illúziói(?), de tettvágya is vagyon még. És cselekedni is akar annak ellenére, hogy a Társadalom legalább annyira beteg, mint a Csúti Chavez (no meg a Mame és egyéb Lukjai!). És ez a “kommuna” többek között Belőlünk is áll!

Belőlünk is, akik elvileg a Maffia-állampárt ellenfelei vagyunk. Akik elvileg azt szeretnénk, hogy Orbanisztán helyett egy Normális Ország legyen itten (amit Misetics Bálint is!), amelyikben be vagyonnak tartva a Legalapvetőbb Elvek. Amelyikben az Állam szolgálja a Polgárt. Amelyikben az Utóbbit egy körülményesen és nagyon pontosan leírt, ráadásul még skrupulózusan be is tartott Szabályok védik az Előbbitől! (Szabályok! No hiszen! Lásd a Tákolmánybíróság összetákolt tagjai által “megalkotott” ítéletet a Takszöv-ügyben! Gyalázat!)

Ámde ennek ellenére mit is tettünk MI?! Egyik részünk “Kitántorgott” és igazából már tudni sem akar arról a valóban borzalmas Trágyadombról, melyet egykoron Magyarországnak (a Hazájának!) neveztek … időnként posztolunk, kommentelünk. Másik részünk pedig ITT maradt, szörnyülködve tapasztal, szintén posztol, kommentel, de valójában nem tesz semmit! EGYIKÜNK SEM!

Misetics és “követői” anno “elfoglalták” a Pártállam Lendvai utcai székházát. Nem sokkal később megjelentek a “Hívek” is, kiknek legemblematikusabb alakja a Sósavas Bácsi volt. Később a Felmentő Seregek is, melyek élén egy Sittesgyilkos vonult, aki a listás Kubatovtól, a Maffia-párt “igazgatójától” havi 400 ezret kap egy igazából nem is létező, fradista “beosztásért”. Nos ezek a zsírkigyúrt agyú BŰNÖZŐK arra vetemedtek, hogy testileg illessék a Tiltakozókat!

No az még kábé “rendben van” hogy a sintérhuszárok ebben semmiféle rend- és törvénysértést “nem tapasztaltak”. De hogy MI SZÜLŐK némán eltűrtük, hogy ILYENEK vegzálhassák (pláne büntetlenül!) a GYEREKEINKET, az már nagyon de nagyon komoly probléma! Az már egy nagyon, de nagyon komoly társadalmi betegség elképesztően nyilvánvaló szimptómája!

Legyünk a legnagyobb tisztelettel az ifjú Misetics Bálint Köztársunk iránt! Több és Jobb Ember, mint Mi mindnyájan vagyunk! Akik meg szégyeljük csak nyugodtan(?) magunkat! Mert ezek szerint nem a “Juventus”, hanem mi vagyunk a “ventus”!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Hogy mennyire “beteg” még az “ellenzéki sajtó” is, arra kitűnő példa a Népszabadság cikke (melyben arról volt szó, hogy Ertéelsimon a saját haverjainak osztott ki egy kb. 10 milliós megbízást), de még csak föl sem merült az újságíróban, hogy egy szaros bicikliút megvalósítására mijafaszér köll tízmillás “kommunikációs költséget” is beapplikálni?! … És ezt a teljesen kézenfekvő kérdést, még a 444.hu sem tette fel! … Mert ez ugyi “természetes”! Akárcsak Bálint Köztársunk lejuventuszventuszolása!


Eltüntetés

Nem én vagyok az egyetlen, aki régóta azon tanakodik: hogyan tűntek el a médiapiacról a balliberális sajtótermékek? Zsebesi Zsolt, a Népszava egykori munkatársa, aki jelenleg a “Gépnarancs“-on publikál, erre ugyan visszamenőleges választ nem ad, de kiváló látleletét adja a Mostanságnak! … Olvassuk hát! (A forrásra mutató link az alábbi címben!)

A maláj gép rejtélye semmi a Népszava és a Népszabadság eltüntetéséhez képest

A Népszabadságot a Vienna Capital Partners nevű kamu sajtócég, magyarul az Axel Springer és a Ringier strómanja készül eltüntetni. A Népszava megszüntetésén pedig az ugyancsak kamu svájci tulajdonos, a TGD Intermedia SA, magyarul az MSZP, még magyarabbul Puch elvtárs fáradozik, aki oly láng lelkű baloldali a lelkem, hogy nem hajlandó a Népszava kiadási jogáról, de még a logójáról se lemondani, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön, ha már eddig illetékes elvtárs, vagyis az ő kezében, igazán jó helyen volt. Oly annyira, hogy immár a csőd szélén áll a 140 éves hungarikum, mert hogy ez is hungarikum, basszon meg Orbán Viktor száz hungarikum magyar óriás nyulat, vagy egy ugyancsak hungarikum mangalica kocát, mindjárt az után, hogy leszopta Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint 10 milliárd euróért.

A Népszava nem szerepel a hungarikumok hivatalos listáján, mert nem fér be a csabai- és a gyulai kolbász, valamint a gönci barackpálinka és a hajdúsági torma előkelő társaságába, és immár Simicska Lajos is leszarja, vagyis nem hirdet többet a lapban, mivel Orbán Viktor megtiltotta neki. Németh Péter és a lap összes újságírója felvághatja az ereit, ami sem Orbánt, de Puch Lászlót sem fogja meghatni. Simicska felhagy a hirdetéssel a Népszavában, Puch László pedig szarik átadni a lap munkatársainak a kiadási jogot és a Népszava logóját, amit a svájci postafiók cég, vagyis ő maga birtokol az MSZP nevében. Nem teszi, nehogy kiderüljön, a Népszava képes függetlenül, ne adj isten rentábilisan működni, ami maga az MSZP szembeköpése lenne fényes nappal, nem beszélve a svájci postafiókcég arcul csapásáról, ami mindennek a teteje, vagy még inkább a legalja, egészen mélyre csúszás lenne, a tízes skálán, mindjárt az egyesre, pedig azt lehetett gondolni, hogy a gödör legalját már akkor elérték a szocialisták – midőn finanszírozás hiányában, de ettől függetlenül is teljesen normálisan és jogszerűen a Népszava is elfogadta a Közgép hirdetési megrendelését, pont ahogy a Népszabadság is tette -, rárontottak a lapra és közleményben követelték a szerkesztőségtől „a szocialista napilap” törlését a fejlécből. A fasz tudja, hogy miért nem a svájci tulajdonostól. Hacsak azért nem, mert svájci tulajdonos nem más, mint maga az MSZP, míg az igazi ellenség, akit megregulázni kellett volna, maga a renitens szerkesztőség, amely baloldali újságot és nem pártbulletint szeretett volna csinálni.

Ma nehéz megmondani, hogy vajon a Népszavával járt-e el galádabbul a tulaja, legyen is az bárki kerek e világon, vagy a Népszabadsággal. Mindkét lap kamu tulajdonos döntése miatt szív. A Népszavánál a nem létező svájci tulajdonos végzi el a piszkos munkát, a Népszabadságnál a Vienna Capital Partners takarít a vérfürdő után. Mi a bánatos francként lehet értelmezni, hogy az ország mára egyetlen mértékadó, az intellektuálisan a béka segge alá süllyedt magyar sajtóban még megmaradt orgánum, a Népszabadság élére a Blikk főszerkesztőjét teszi meg az Axel Springer nevében a Vienna Capital Partners, hogy ezzel porig alázza a lapot és valamennyi munkatársát. Sajnos nem tudok nyilatkozni a Népszabadság új főszerkesztőjének kvalitásairól, mert Blikket nem olvasok, és nem előítéletből, vagy azért, mert olvastam és nem tetszett, hanem csak azért, mert a fontos lapok szemlézése után már nem marad rá időm, mint ahogy a Borsra, a Magyar Hírlapra, a Magyar Nemzetre, vagy a Metropolra sem, ami miatt semmilyen hiányérzetem nincs, ugyanis mire rájuk fanyalodnék, vagy hozzájuk süllyednék, már mindent tudok a világról, de Magyarországról is.

A magyar baloldali sajtó zászlós hajójának kivégzését egy Vienna Capital Partners nevű kamu cégre bízni, végleges lejáratását pedig egy Murányi Marcellre, azért mindennek a teteje. Volt szerencsém a Népszabadság harmincharmadik munkatársának lennem egykoron, de ebből a pozícióból is fel tudtam mérni, hogy a lap kilométerekkel előzte a magyar sajtó maradékát, vagy még inkább hulladékát. Abban a megtiszteltetésben is részem volt, hogy a Népszava szerkesztője lehettem, sőt a lap szakszervezetének titkára is, így egészen pontosan láttam azt a nyomort, amit az MSZP biztosított a 140 éves baloldali hungarikumnak, a svájci kamucége mögé bújva, miközben pofátlanul bele akart szólni a lap szerkesztésébe, anélkül, hogy a nyilvánosság előtt felvállalta volna. A gyomorforgatásban kivette a részét az MSZP szinte mindegyik elnöke, Isten nyugosztalja őket, mindegyiket, ott, ahol van.

Nyilván lehetne jobb Népszavát és Népszabadságot csinálni, mert Magyar Nemzetet, vagy Magyar Hírlapot biztos hogy nem, mivel mindkettő maga a tökély. Már a saját műfajában, de talán jobb Blikket is lehetne, hiszen ez utóbbi példányszáma is példásan esett. Ami azonban példátlan: egy vezető politikai napilapból bulvárt akarnak csinálni. Egy olyan országban, ahol már minden gagyi lett. Kezdve a helyesen írni képtelen és doktori címet lopó köztársasági elnökkel, folytatva a nemzetközi körözés alatt álló Mol-vezérrel, vagy a beteges hazudozóvá süllyedt magyar kormányfővel, hogy a többi kis kaliberű balfaszról most ne is tegyek említést, olyanokról mint Lázár János, aki legfeljebb a dohánykereskedelem tönkretételére képes, de arra már nem, hogy a szeretője becsületét megóvja a nyilvánosság előtt, már amennyiben Széles Gábornak hinni lehet, akinek -horribile dictu -,2009-ben a Független Újságírók Szövetsége a „Nemzeti Újságírásért” kitüntetés „arany” fokozatát adományozta a nemzeti újságírás területén végzett tevékenységéért és aki a Szent Gellért Rend lovagja, egyben a Magyar Hírlap nevű szennylap kiadója egy személyben, vagyis amolyan Murányi Marcell, ha ezzel meg nem sértem valamelyiküket, mert akkor elnézést kérek mindkettejüktől, külön külön és együtt is.

Szóval Sas Józsefet kinevezték a Nemzeti Színház igazgatójának a Sas-kabaréban végzett kiváló munkája jutalmául. Azt várják tőle, hogy a Nemzeti Színház legalább olyan szórakoztató és népszerű legyen, mint a Sas-kabaré volt az irányítása alatt. E hír, ha igaz lenne, akkor sem lenne olyan baromság, mint a Népszabadság élére Murányi Marcellt állítani. Persze azok után, hogy kiket neveztek itt az elmúlt négy évben akárkikké, meglepődni már nem tudunk semmin és senkin, de azért engedtessék meg, hogy legalább felháborodjunk, mert azt még lehet. Ja, egyébként pedig csókoltatom az Axel Springer menedzsmentjét, hogy a Népszabadság feláldozása árán sikerült megszerezniük az engedélyt a két cég fúziójához. Rájuk nem tudok haragudni, hiszen csak a munkájukat végzik, vagyis profitot csinálnak a részvényeseknek. Amennyiben ezért a Népszabadságot kell taccsra tenni, hát taccsra teszik, hiszen a Magyar Telekom sem tett mást az Origóval. Dehogy a TGD Intermedia SA, mint tulajdonosa, mi a francért finanszírozta eddig a Népszavát, ha egy vasat sem keresett rajta, és ha megunta, miért éppen most, az azért mégis csak talány. A baloldali sajtó, vagyis a Népszabadság és a Népszava eltüntetéséhez képest a maláj gép rejtélye olyan, mint egy skandináv keresztrejtvény. Csak magyar.


Gyurcsány … már megint!

Már nem tudom pontosan hol és mikor olvastam: a magyar “politikusok” elitje a legelképesztőbb Középszerből, a többsége pedig a Közgépszerből került ki. No pontosan ezért kötelező mindenkinek utálnia Agyurcsányt, lévén ő az oligarchák által a mi pénzünkön létre hozott Akólon kívüli … és még csak be sem akar állni A Nyájba!

Gyurcsány, tehát Az Elsőszámú Közellenség tegnap egy elgondolkodtatóan jó interjút adott a Népszavának. … Olvassuk csak el!

Gyurcsány: át kell lépni a Fideszen

– Amikor két hete bejelentették a közös listát, az öt pártvezető közül csak egy mosolygott – Mesterházy Attila -, a többiek szomorúan, fáradtan, komoran néztek. Hihetünk a szemünknek?
– Az csak a pillanat hangulata lehetett, az ember könnyen túlkomolykodja az ilyen eseményeket. Szerintem mindenkinek van oka kicsit örülni, még ha nem is egyforma mértékben. A kormányváltást akaró szavazóknak van leginkább okuk az örömre. A mi lelkünk meg ebben a kérdésben nem túl fontos.

– Önnek azonban végképp van oka örülni, hiszen – ahogy a kormányhoz közeli média interpretálja – összeállt a Gyurcsány-koalíció.
– Én viszont ezt úgy mondanám, hogy összeállt a kormányváltó koalíció. Az pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a Fidesz Gyurcsánnyal kampányol. Nekem ahhoz semmit nem kell csinálnom. 2009 óta voltam nagyon hallgatag – az első egy évben -, voltam nagyon aktív, de a Fidesz ettől még folyamatosan napirenden tartotta azt, amit én jelentek a magyar politikában. Megtiszteltetésnek tekintem.

– Valóban?
– Annál nincs rosszabb egy politikusnak, mintha az ellenfelei nem foglalkoznak vele. Akkor semmit nem ér, amit csinál.

– Látta azt a nyílt levelet is, amelyet a Civil Összefogás Fórum jelentetett meg a múlt héten Mesterházy Attilának címezve?
– Még nem is voltam miniszterelnök 2004-ben, amikor az “öregecskedő feleség” miatt hasonló hirdetések jelentek meg. Nem kell ezzel túl sokat foglalkozni. Érdektelen, hogy mit mond a jobboldali értelmiség. Nem akarjuk őket meggyőzni.

– De erre építik a kampányukat.
– Ez nem érdekes. A jobboldal biztos szavazói ma lehetnek nagyjából másfél-kétmillióan, őket nem is lehet meggyőzni. Bolond az, aki a másik oldal megrögzött szavazóit próbálja meggyőzni. Van azonban Magyarországon legalább egymillió ember, aki még nem tudja, kire adja a voksát és van jó néhány olyan, aki bár azt mondja, hogy a Fideszt választja, de esze ágában sincs. Nekik kell elmondani, miért helyes, ha szabadelvűekre, baloldaliakra szavaznak.

– És azzal sem kell törődni, ha az ember szövetségese közli, hogy csak Unicummal tudja elviselni a jelenlétét?
– Azzal sem. Nézze, mindenki olyan tudatmódosítót használ, amilyet szeretne. Ha már arról van szó, én jobban szeretem a pálinkát. A politikában meg a józanságot.

– Azt is józanságnak tartja, ha a Fidesz egy úgymond nyílt levélben azzal vádolja meg a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy a baloldali Jobbik.
– Szerintem válasszuk el a politika habját a lényegétől. Ez a politika habja. Szerintem érett politikusnak ettől nem megy fel a pulzusa, nem kezd el izzadni a tenyere. A Fidesz az utolsó tükör, amibe én belenéznék, ha meg szeretném ismerni önmagamat, vagy a DK-t. Át kell rajta lépni, mintha nem is létezne.

– De az mégis csak kérdés, hogy arra az egymillió emberre, akit meg kell győzni, hat-e mindaz, amit a baloldalról és személy szerint önről mondanak?
– Biztos, hogy hat. A szavazókat úgy kell elképzelni, mint önmagunkat. Hús-vér emberek. Annyiban különböznek tőlünk, hogy nincs nagyon erős elkötelezettségük egyik, vagy másik politika iránt. Tájékozódnak, hallanak ezt is, azt is. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy az ellenfeleink ilyesmiket mondjanak. Ezért azzal nem is kell foglalkozni. Arra van hatásunk, hogy mi mit mondjunk, mit képviseljünk, milyenek legyünk. Az a jó kampány, ami az országgal foglalkozik, arról beszél, hogy mi a baj, hogy mit kellene csinálni, és mi mit vagyunk képesek ebből megcsinálni. Aki belebonyolódik a vitába az ellenfelével, az végképp alul maradt.

– A baloldal azonban túl sokáig bonyolódott bele a saját magával folytatott vitába. Elég lesz ez az alig két és fél hónap arra, hogy megüzenjék, amit akarnak?
– Én két kampányt csináltam végig, viszonylag sikeresen: 2002-ben és 2006-ban. Ami most van, az még csak bemelegítés. Magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a választók jelentős része, 25-30 százaléka az utolsó hetekben, sőt napokban dönt. Még csak most kezdenek el figyelni közéleti politikai ügyekre azok, akik egyébként nem foglalkoznak ezzel. Még csak ezután kezdenek el választási műsorokat adni a kereskedelmi tévék, amelyek általában nem foglalkoznak közéleti témákkal. Az utolsó nyolc hét, azon belül az utolsó két hét a perdöntő. Medgyessy Péter 2002 február második felében állt elő 100 napos programjával. 2006-ban február elején ismertettük az Új Magyarország programot. Szerintem pár napon, héten belül nagyjából flottul ki fognak alakulni azok a mechanizmusok a három párt között, amire ilyenkor szükség van. Ma már naponta ülésezik a kampánystáb. Nem vagyunk késésben.

– A Fidesz négy éve kampányol. Az embereknek benne van a tudatában, amit ők üzennek.
– Ez igaz, de ne foglalkozzunk a Fidesszel, ezzel most nem megyünk semmire. Ilyen rossz hangulatban az ország szerintem soha nem volt a rendszerváltozás óta. Ilyen sokan nem érezték még vesztesnek magukat azt hiszem talán ’94 óta. Ez áll az egyik oldalon. A rezsihazugság, az Európa-ellenes harcos politika a másik oldalon, aminek vannak hívei. Legyen kellő önbizalma a mi oldalunknak mérlegre tenni ennek a kormánynak a teljesítményét és szembeállítani akár a mi nyolcéves ciklusunk nagyobbik részével. Bolond az a baloldal, amely nem büszke a saját kormányzására, amiért nem volt tökéletes. Aki ugyanis nem becsüli saját teljesítményét, az nem tud még egyszer felhatalmazást kérni a kormányzásra. És ma már látjuk, hogy mit csináltak négy év alatt. Azt kellene szégyellni, hogy abban a nyolc évben – 30 év alatt először – csökkent Magyarországon a gazdag és a szegény közti különbség? Azt kellene szégyellni, hogy alapvetően szabadon lehetett élni és nem mondták meg, hogyan élj és gondolkodj? Azt kellene szégyellni, hogy nem volt bűn jobboldalinak lenni, amikor a baloldal kormányzott? Azt kell szégyellni, hogy mertük azt mondani, fizess hatezer forintos tandíjat, amikor a felsőoktatásban ösztöndíjat kapsz, miközben most 40 ezer forint a legolcsóbb havi költségtérítés? Ezek tények. És az is tény, hogy nekünk van igazunk és erről kell beszélnünk.

– Ezt akkor azt jelenti, hogy majd februárban előjönnek valami szenzációval, amivel azt az egymilliót, a bizonytalanokat meg lehet győzni, hogy egyáltalán elmenjenek szavazni?
– Nagyon világos, egyszerű, koncentrált mondanivalót fog az Összefogás javasolni a választóknak. Pontosan tudjuk, hogy a választók mit szeretnének: nyugalmat, jólétet, szabadságot, biztonságot. El kell mondani azokat a legfontosabb javaslatokat, amelyek ezt eredményezik. Látva a három párt programját, szerintem itt inkább a bőség zavara van. Nem lehet elmondani 150 oldalas pártprogramokat. A kampány legnehezebb kérdése éppen az, hogy a sok mondanivalódból mi lesz a zászlón. Erről vitáznak ma a kampányszakemberek és politikusok. Arra számítok, hogy sokan mennek el szavazni, mert nagy lesz a feszültség a választás előtt és ez megmozdítja az embereket.

– Amikor megkötötték a megállapodást a közös listáról, ön elmondta, hogy Mesterházy Attila nagyon jó listavezető, miniszterelnök-jelölt és nagyon jó miniszterelnök is lesz. A választás után mit fog mondani és főleg mit akar?
– Remélem, hogy nyerünk. Akkor nem leszek tagja a kormánynak és nem leszek frakcióvezető sem, hanem maradok pártelnök és parlamenti képviselő. Hogy világos legyen, azért nem leszek, mert túl erős személyiség vagyok és volt kormányfőként nem akarom abba a helyzetbe hozni az új miniszterelnököt, hogy amikor rám néz, azt érezze, én biztosan valamilyen alternatívát akarok felmutatni vele szemben. Ilyen helyzet egyszer már kialakult. Medgyessy Péter nagyon akarta, hogy tagja legyek a kormánynak, egy év múlva pedig látszott, hogy nagyon zavarja a jelenlétem, mert kihívásnak értékeli. Nem kell ilyen szituációt teremteni. Ugyanezért nem lennék frakcióvezető sem, hiszen akkor parlamenti törvényhozási ügyekben kellene egymással tárgyalnunk. Abban a nem kívánt esetben, ha mégsem nyerünk, frakcióvezető leszek. És az Orbánnal szemben álló ellenzék egyik vezetője.

– Ha így történne, az megnyitná az utat, hogy 2018-ban ön legyen a miniszterelnök kihívója?
– 2018-ban is az lehet a kihívó, aki az ellenzék legnagyobb erejét képviseli. Ezt mondtam már tavaly május elsején is. Hogy lehet itt huzakodni, de csak addig, amíg nem dőlt el ez a vetélkedés. A politika fő szabálya, ha nincs más megállapodás, akkor a végén a legerősebb befolyásolja az adott oldal politikáját. Ha azt kérdi, szeretném-e, hogy a DK legyen 2018-ban a legerősebb, persze, hogy szeretném. Nincs olyan pártvezető, aki középszerű pártot akar, középszerű teljesítménnyel, alacsony támogatottsággal. Azt szeretném, hogy a DK mentalitása, gondolkodása, politikája szerezzen a legtöbb hívet, mert ebben hiszek. Hogy ilyen esetben kit ajánlanék miniszterelnöknek, nem tudom. Az nem automatikus, hogy magamat. Most szerencsés helyzet van, mert ambícióm, meg lehetőségem sincs. Ez ilyen egyszerű. A pártom és az én lehetőségeim egyébként elválhatnak egymástól. Volt már ilyen. Kovács László pártelnöksége alatt – szerintem helyesen – úgy döntött a szocialista párt, hogy nem az elnököt kéri fel miniszterelnök-jelöltnek, hanem mást. Most is volt arról vita közöttünk, hogy ne valamelyikünk legyen miniszterelnök-jelölt, hanem egy harmadik. Ezek legitim dolgok. Erről szerintem nagyon normális beszélni. Azt sem tudom, mi lesz 2015-ben, nem azt, hogy 2018-ban.

– Ha már említette, akkor miért döntöttek mégis úgy, hogy Mesterházy Attila legyen a miniszterelnök-jelölt?
– Szerintem a legőszintébb válasz az, hogy körülnézve, kutakodva, tárgyalva az adott szituációban Attilánál alkalmasabb és támogatottabb jelöltet, aki el is vállalta volna, nem találtunk. Egyikünk sem tökéletes. Vegyük normálisan a választókat. Orbán tökéletes? Nem. Gyurcsány tökéletes? Nem. Az adott szituáció dönti el, mikor ki a legjobb. A mostani helyzetben mindent összevetve Mesterházy Attila a legjobb.

– Ön nem is olyan régen még azt mondta, van miniszterelnök-jelöltje. Végül nem tudtak konszenzusra jutni a személyéről?
– Valamennyi körülményt figyelembe véve – vagyis azt, hogy Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával hármunknak kellett megtalálni a közös legjobbat – reálpolitikusként jó döntést hoztunk, amikor Attilát jelöltük. Ha pedig ez volt az egyetlen lehetséges döntés, akkor el kell fogadni, bele kell állni, támogatni kell. Egyszer Békesi Laci azt mondta rólam – pedig sokat pörölt velem, amikor kormányfő voltam -, hogy a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán. A Magyar Köztársaság, a magyar jogállamiság szempontjából most azt mondom, hogy a legrosszabb Mesterházy is jobb, mint a legjobb Orbán. Ezt lehet normálisan vállalni. Nem azt jelenti, hogy három politikus eszik egymás tenyéréből, puszipajtások. De én a legjobb meggyőződésemmel tudom ezt a dolgot képviselni minden kikacsintás, félrenézés, szemhéjrángás nélkül.

– Amikor legutóbb beszélgettünk önnel, megjósolta, hogy januárra meglesz a megállapodás. Ez bevált, prognosztizáljon valamit jövő januárra is.
– Nem tudok, mert kétféle kimenetele van az eseményeknek. Most azt gondolom, szoros meccs lesz a végén – ebben nagyon őszintén hiszek – érdemi győzelmi eséllyel. Bárki nyer, feltehetően szükség lesz megszorításokra. Nem véletlen, hogy a Fidesz gondolkodott azon, hogy előre hozza az önkormányzati választást májusra, mert tudja, nehéz ez az év. Ha a Fidesz nyer, könnyebb a helyzete, mert egy alapvetően békésebb ellenzékkel kell számolnia, mint amilyen ő. Mi már egyszer kaptunk felhatalmazást a folytatásra és tudjuk, ha akkor ki kell igazítani, azt nem lehet az elődökre fogni. A Fidesz nagy nehézsége győzelme esetén, hogy sokkal nehezebb kormányzás következik, mint az első. Nem lesz kétharmad, megosztott az ország. Ha mi győzünk, amit remélek, akkor úgy kezdődik, hogy egy sok feszültséggel teli országot öröklünk. Attila jól mondja, van szociális, alkotmányos, demokratikus és gazdasági feszültség, vagy inkább válság. Lesz egy viszonylag erős ellenzék a hátunk mögött, érezni fogjuk a jeges leheletüket. Utcára vezénylik a radikálisokat és ezernyi gondunk, bajunk lesz. De szerintem sokat tanultunk, nem vagyunk naivak, ami fontos a politikában. 2002 után a legnagyobb bűnünk az volt, hogy volt bennünk naivitás. Nemcsak a politikusokban, hanem a baloldali liberális közéletben is.

– A radikálisok az utcán, az intézményrendszerbe pedig bebetonozta magát a Fidesz. Akkor hogyan tovább?
– Valóban, ha nyerünk, szűkebb lesz a mozgástere a következő kormánynak, mint bármely elődjének 1990 óta. Attila tisztában van a kockázatokkal. Beszélgetéseink alapján úgy látom, hogy készül ezeknek a kezelésére. Vannak szerintem tisztességes jogállami javaslatok, hogy hol lehet jogállami eszközökkel valamit lazítani a kétharmad bilincselő szorításán. De a Fidesz öröksége tartósan elkísér bennünket.

Fazekas Ágnes, Sebes György

Yes, comment!

A mára kiteljesedett és ippeg ezért lassan dugába dőlő Orbanizmus legfőbb lényege az, hogy sikeresen hiteti el mindenkivel azt a kreált tényt, hogy a magyari Abszurdisztánban az A Hazudós és A Tolvaj, aki miniszterelnökként egyetlen fillért ki nem vett a Közkasszából fizetés gyanánt (jelenlegi utódja még a saját pártjának sem hajlandó adakozni, nemhogy ingyé’ vállalni a kormányfői melót!), illetve egy keresetlen és indulatos szavakkal teletűzdelt beszédében (Balatonőszöd, 2006.) pedig ki merte jelenteni, hogy elege van a hazudozásból és a lopkodásból. Az “Orbanizmus” azonban nem csak Unser Vezér pártját (saját, simicskás vállalkozását) fertőzi meg, hanem a közpénzeken felhízlalt Oligarchák által finanszírozott “egyéb pártokat” is (mínusz DK!).

Ha nem így lenne, a Pusztaputyinista Diktatúrát (készültségi fok jelenleg: min. 70%!) kiépíteni igyekvő, az Államba magát belefurakodott Maffia Ellenzéke nem óbégatott volna egyfolytában Agyurcsányahibás ellen, lévén ő volt eleddig az egyetlen, aki – miután feladta önkéntes némaságát – nevén kezdte nevezni a(z Orbán) Gyereket!

Hogy ez nem tetszett pl. Őfelsége Ellenzékének (lömpik), meg a százezernyi facebook-os tag tizenháromja által “valakivé” avanzsáltatott (milla)Juhász “Füvész”-nek, azt még megértem. Azt is, hogy Ahibás expártjának Őskövületei (Puch, Szekeres, … Szanyi! … estébé!) ezt ugyanoly’ hithűen hírdették mint Juhászfüvész, meg a Lömpi …. meg Azorbánpárt!

Csakhogy azóta kicsinyt változtak a környülállások! Orbánhívő, Fidesz-szekértoló legyen, aki ezt nem hajlandó tudomásul venni!

… és ezt …

szendamondja!