Zsuzsika

(Tisztában vagyok vele, hogy most minden rendes bloggernek az lenne a dolga, hogy a tegnapi (dec.23.), az Országgyűlés épülete előtt LMP-s kezdeményezésre kirobbant tiltakozásról, illetve az ellenzéki képviselők őrizetbe vételéről írjon. Kollégáim azonban már színéről is, visszájáról is megtárgyalták a dolgot (többségükkel egyetértek), ezért én inkább most mással foglalkoznék.)

Az orbáni Kreténdiktatúra ismételten talált magának egy remek kádert. Az Országos Bírósági Hivatal élére, a posztra szakmailag (is) alkalmatlan Dr. Szájerné Dr. Handó Tünde után, most egy bankpénztárost neveznek ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetőjének. Közös jellemzőjük: az ideológiai megbízhatóság.

A hónap elején az NFM éléről lemondott Fellegi Tamás utódlásáról véget nem érő találgatások indultak el. A számos felmerült név között azonban nem szerepelt a végül a posztra szánt Németh Lászlóné (született: Serényi Zsuzsanna) neve. A magyarországi sajtóértesülések szerint jelölése hatalmas meglepetés volt még a kormánypárti “politikusok” többsége számára is, pedig Zsuzsika bizony régi és megbízható tagja a “Fidesz Business Club“-nak.

A “Nagy Titok”

Zsuzsika jelölése (dec. 21.) nem csak a Fidesz többsége, de a sajtó számára is meglepetés volt. Újságírók tucatja, mint mérgezett egerek kezdtek rohangálni, hogy az eladdig teljesen ismeretlen “bankárról” valamilyen használható adatot szerezzenek be. Kézen fekvőnek tűnt, hogy a jelölt szakmai életrajzáért ahhoz a kizárólagosan állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) forduljanak, melyben Zsuzsika 2010 júniusától üzleti tevékenységért felelős vezérigazgató-helyetteseként, illetve a bank igazgatósági tagjaként dolgozik.

Ekkor következett a második nagy meglepetés: a bank sajtóosztályán ugyanis azzal utasították el az érdeklődő zsurnalisztákat, hogy Zsuzsika nacionáléját kormányutasításra(!) tilos kiadni!

Ember nem értette, hogy ennek ugyan mi az ördög az értelme, hiszen az a sajtó, amelyik 24 órán belül megszerezte J.M. Baroso, az ET elnökének Orbánhoz intézett “magánlevelét” (aki ismeri tartalmát inkább “ultimátumnak” nevezné), az egy-két órán belül ezt az anyagot is elő fogja kaparni – ahogyan az meg is történt. De hát ki a csoda az az épp elmével rendelkező, aki képes felfogni egy paranoiás zsebdiktatúra “gondolkodásának” módját?!

A nádszéktől a bőrfotelig

Az 1953-ban született Zsuzsika 18 esztendősen (feltehetően érettségije után) az “Artex” Külkereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el exportbonyolítóként (mintha nem lett volna már éppen eléggé bonyolult), majd hat évvel később már üzletkötő volt. Utóbbi minőségében vietnámi nádbútorok és kosarak importjával foglalkozott (hivatalos önéletrajzában ez nem szerepel!), mely komoly feladatra az tette alkalmassá, hogy az előző évben (1976) sikeresen elvégezte a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ külkereskedelmi tanfolyamát.

Teltek múltak az esztendők, a KGST bedöglésével megszűnt a vietnámi biznisz is, így Zsuzsikának lépnie kellett. Egy jó nagyot … bele a bankvilágba. Miután a Bank Leumi Le Israel és az Austrian Bankers College szaktanfolyamain jelentős tudásra tett szer, 1990-től a Bank Leumi, Budapest osztályvezetője (némi Tel-Aviv-i tapasztalatszerzés után) ’92-től főosztályvezető-helyettese lett.

Zsuzsika valamit nagyon tudhatott, mert az 1995. esztendő nyara már a köztudomásúan fideszes káderinkubátorként üzemelő OTP Bank Rt.  kiemelt ügyfelekkel foglalkozó központjában találta, majd az első Orbán-kormány hatalomra jutása után a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatói tanácsadója, később pedig a hitelezési területet felügyelő ügyvezető igazgató lett.

A 2002-es “sajnálatos esemény” (Orbán bukása) azonban visszakényszerítette az OTP-hez, ahol kisebb kitérő után ismét a kiemelt ügyfelekkel foglalkozó “központ” vezető munkatársa lett. Itt egészen 2010-ig volt kénytelen enni az állami bankból kiakólbólintottak keserű kenyerét, de a “Fülkeforradalom” őt is visszasegítette az MFB-be, akárcsak egykori főnökét, a botrányos kötvénykibocsátása miatt 2002-ben kirúgott Baranyay Lászlót is.

Törvény, személyre szabva

Ahogyan azt az Idex is megírta, annak érdekében, hogy Zsuzsika kényszerű OTP-s emigrációja végte érjen, s ismét elfoglalhassa jól megérdemelt helyét a fejlesztési bankban, a második Orbán-kabinet még külön “jogalkotni” is hajlandó volt . Az MFB-re vonatkozó törvényt ugyanis 2010-ben úgy módosították, hogy kimondták: a pénzügyi felügyelet engedélye nem szükséges az MFB vezető állású személyeinek, illetve ügyvezetőjének megválasztásához, azt elég utólag bejelenteni. Emellett rögzítették, hogy nem csak az nevezhető ki vezetőnek, akinek van szakirányú végzettsége, de az is, aki “rendelkezik hitelintézetnél, vagy szakosított hitelintézetnél szerzett legalább 10 éves szakirányú vezetői gyakorlattal.

Miért volt erre szükség? Hát, akinek a fentebbiekből még nem derült volna ki, annak most külön leírom: Zsuzsikának nincs felsőfokú végzettsége! Ha nem módosítanak a törvényen személyre szabottan, Zsuzsika max. pénztáros lehetett volna az MFB-ben és nem vezérigazgató-helyettes!

*****

Joggal merül fel most a kérdés, hogy nem “gáz” miniszternek, pláne a fejlesztési tárca élére kinevezni egy olyan embert, akinek még szakirányú felsőfokú végzettsége sincs? Főleg azok után, hogy még az első Orbán-kabinet idején voltunk kénytelenek remegve izgulni Deutsch Tompikáért, hogy sikerüljön a majd’ évtizede halogatott államvizsgája, s így végre sportminisztere is lehessen az azt mindaddig méltatlanul nélkülöző Hazának?!  Orbán ugyanis akkor azt mondta: “A kormány nem teheti meg, hogy államvizsga, diploma nélküli ember legyen bármely tárca élén“. … no de, tempora mutandur … ugye?

Mellesleg: régi-új főnöke, Baranyay polgártárs kedvéért is volt törvénymódosítás. A végkielégítésekre 98%-os sarcot kivető hírehedt jogszabály eredetileg visszamenőlegesen 2005-ig terjedt volna. Csakhogy a 2002-ben fegyelmivel kirúgott Baranyay p.t. 2005-ben nyert pert az állammal szemben, így csak akkor juthatott hozzá 139 milliós végkielégítéséhez azaz: neki is perkálnia kellett volna. Hogy ezt megúszhassa, módosították a törvényt.

Ki ez a Zsuzsika?

Ha most D. Tompika lennék, feltenném a kérdést, hogy ugyan “Kijafasz ez a Zsuzsika?!“, de mivel nem vagyok fideszes EP-képviselő, csak mezei blogger inkább úgy fogalmaznék, hogy “Ki ez a Zsuzsika és miért olyan marhára alkalmas a fejlesztési miniszter posztjára?“. Mert ugye ez a hivatalos nacionáléjából egyáltalán nem derül ki. Nos, abból tényleg nem, de amit a HVG kiderített róla, abból már bizony nagyon is!

Zsuzsika ugyanis még az első Orbán-kormány idején számos olyan, közpénzeket elpazarló, elsikkasztó “vállalkozás” vezető tisztviselője is volt, melyeket részben az MFB birtokolt, s melyeket a 2002-es kormányváltást követően botrányok közepette számoltak fel, mint például a Magyar Posta Tetra Rt., vagy a méltán elhírhedt Defend Security! Nem részletezném ezeket az ügyeket, mivel egyrészt Zsuzsika ezen viselt dolgainak kitárgyalása hosszabb lenne, mint ez a poszt, másrészt megtette ezt már helyettem a HVG. Melegen ajánlom mindenkinek, olvassa el a cikket (a fentebb megadott linkre ráklikkelve): tanulságos lesz! A lényegét azonban úgy foglalhatnám össze, hogy Zsuzsika bizony régi és megbízható tagja a simlicskázásairól híresFidesz Business Club“-nak, s ez és csakis ez predesztinálja a fejlesztési tárca élére! Pfujj!

Zsuzsika az “arcpirító”

Zsuzsikát tehát Orbahnführer parancsára szerdán (dec. 21.) miniszternek jelölték, csütörtökön (dec. 22.) az MTI-n keresztül kiadtak róla egy meghamisított önéletrajzot, pénteken (dec. 23.) pedig (miközben az Országgyűlés épülete előtt az orbáni diktatúra ellen tiltakozó, mentelmi joggal rendelkező képviselőket zsuppolt rabomobilba Pintér rendőrsége) végigcibálták azon három “szakbizottságon”, melyek jóváhagyása (ma még) szükséges a kinevezéséhez.

Részletes beszámolót csak a számvevőszéki bizottság üléséről közölt a magyarországi Népszava, de a történtekről már maga a tudósítás címe is mindent elárul: “Arcpirító Orbán miniszterjelöltje“! Zsuzsika ugyanis bár papírról felolvasta a csupa közhelyet tartalmazó miniszteri “elképzeléseit”, de konkrét kérdésekre annak ellenére sem tudott válaszolni (illetve nem is volt hajlandó), hogy leendő beosztottja, Fónagy János fejlesztési államtitkár súgásként cetliket tologatott az orra alá! Bár a miniszterjelölt azzal védekezett, hogy “lámpaláza van”, a bizottság egyik szocialista tagja joggal tette fel a kérdést: “…nem gondolja-e úgy, hogy jól felfogott saját-, illetve a miniszterelnök tekintélyének megóvása érdekében vissza kellene lépnie?“. Gondolom, a választ nem kell leírnom?

Azt azonban feltétlenül, hogy ugyan miféle kormány az, amelyik egy gazdasági és pénzügyi válság kellős közepén egy simlis bankpénztárost jelöl az egyik legfontosabb tárca élére? Kreténdiktatúra?

Zsuzsika és Gyurika jól fogják kiegészíteni egymást! Vak vezet majd világtalant!

… és ezt …

szendamondja!

NAGYON KELLEMES ÉS BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓMNAK!

Advertisements

22 hozzászólás on “Zsuzsika”

  1. Gonoszka szerint:

    Te szendam, bizonyára nem fogsz a “fejlesztési minisztériumba járni. Csak úgy gondolom. :))

  2. ??? szerint:

    A blogban a HVG linkje hibás, ez a jó:

    http://hvg.hu/itthon/20111222_Fellegi_Nemethne_allami_cegek

    A legvégén elütés:
    “egy simlis bankpénztárost felöl az egyik legfontosabb tárca élére”

    Helyesen: jelöl

  3. Avi szerint:

    Kedves szendam!
    Mi volt a probléma? Nagyon tisztelem az írásaidat de úgy érzem, hogy talán a moderációddal (cenzúráddal) valami gond van!
    Főként, hogy nem is ellened írtam. Ezt azért nem gondoltam volna. Na viszlát. Van más is!

    • Avi szerint:

      ” MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!”
      Számit??????????????

    • szendam szerint:

      Kedves Avi!
      Nem tudom miről van szó? A Te hsz-eid moderálás nélkül kerülnek be a blogomba!
      Csak olyanokat küld a wordpress hozzám külön, akik még egyszer sem szóltak hozzá a firkálmányaimhoz!
      Szóval miről van szó?

      • Avi szerint:

        Kedves szendam!
        Előttem valaki lecseszett téged, a Gyucsány fóbiád miatt. Emiatt próbáltam elmagyarázni, hogy nem éreztem az írásodban semmilyen fóbiát. Azt is leírtam, hogy szerintem a mai politikai életben akár szeretjük akár nem egyszerűen nem lehet megkerülni. Ennyi volt a lényeg és ezért nem értettem, hogy miért tűnt el az eredeti hozzászólásra adott válaszom. Nem úgy ismertelek meg itt a neten keresztül aki ne fogadná el akár az ellenkező véleményeket is. Ennyi volt a probléma és erre kaptam fel a vizet. Ezek szerint a technika ördöge játszott velünk ha te sem tudsz erről. :))

      • szendam szerint:

        Kedves Avi!
        Akkor van még egy probléma, melyről egyikünk sem tud!
        Ebben a posztomban (“Zsuzsika”) ugyanis még csak utalás szintjén sem teszek említést Gyurcsányról, így olyan komment sem érkezhetett, melyben az én Gyurcsány-“fóbiámat” kifogásolták volna (ilyen hsz. nem érkezett egyetlen posztomhoz sem!). Ez pedig azt jelenti drága Barátom, hogy a kommented meg lehet valahol, de egy másik blog másik posztjánál! 🙂 … semmi gond, velem is előfordult már, hogy pontosan ugyanilyen okoknál fogva “nem találtam” a hsz.-mat!
        Gondolataidat, reakcióidat továbbra is várva, üdvözlettel
        szendam

  4. öregszeder szerint:

    Szendam! Ez így van jól, ahogy csinálták, mert teljesen egyértelmű és kidumálhatatlan. Úgy is mondhatnám, hogy majd a bíróság ( és nem a bizottság) előtt védhetetlen bűncselekmény. Újabb vádpont a bűnlajstromukon, és mint tudjuk a mennyiségi változás előbb- utóbb minőségi változásba csap át. Az LMP most kivételesen nagyon jól csinálta a dolgát és talán kibillentette a tehetetlenségből a demokratikus tábort. Láthatóan felgyorsultak az események pro- és kontra. A miniszterelnök (orbánnal nem kezdünk mondatot, mert akkor nagybetűvel kéne írni) rohan a szakadék felé, egyre kevésbé ügyelve már bármilyen látszatra. A nyílt konfrontációja a világgal hibát hibára halmoz és összekovácsolja az ellenzéket itthon és a nemzetközi politikusokat maga ellen fordítja az egész világon. Sehol nem szeretik az olyan focit, amilyet ő szeretne: a bírót és a partjelzőket is ő adja, az ellenfél rendelkezik csak kapuval és csak öten lehetnek az ő dupla létszámával szemben.

    • Éva Lőkös szerint:

      Felháboritó hogy képzetlen ,érettségivel rendelkezhőt neveztek ki.A bizottsági meghallgatásán azt sem tudta hogy hol van.Igy kezdteLTisztelt Birósság!S erre egy 600 milliárdos céget rábizni elképesztő!!!!!!!

  5. […] keserű kenyerét, de a “Fülkeforradalom” őt is visszasegítette az MFB-be.” Tovább! Like this:TetszikJelezd elsőként, hogy neked ez tetszik: post! « Az LMP szerint […]

  6. Observer szerint:

    Szendam! A pénztárosnő kinevezése tökéletes megoldás. Kap egy szolgálati mobiltelefont és egy golyóstollat (vagy gojóstollat, fideszül így mondják, azt hiszem). Ha Simicska keresztapa telefonál, fogja a tollat, és aláírja a bianco bankátutalást (az összeget és a cég nevét a Keresztapa később írja majd rá…). Tulajdonképp minek is ehhez diploma?

    • szendam szerint:

      Kedves Observer!
      Üdv a blogomon! Köszönöm, hogy hsz.-dal megtiszteltél!
      Ami a kommentedet illeti: nos, magam is ilyesmire gondoltam még az elején. Aztán egy kicsit tovább “futtattam” az agyamat, s bizony a hátamon is végig futott valami: a hideg! A nőci kinevezése ugyanis azt is jelentheti, hogy az NMF mostantól már csak kifizetőhely, semmiféle fejlesztésrők (piacszerző külhoni tárgyalások) szó nem lehet, azaz: Viktátor és csapata KÉSZÜL AZ ÁLLAMCSŐDRE!

  7. kidon szerint:

    Kedves Szendam!

    Várjuk az úton a szakadékba 3. folytatást.

    • szendam szerint:

      Kedves “kidon”!
      Üdvözöllek a blogomon és köszönöm, hogy kommenteddel megtiszteltél!
      A helyzet az, hogy már napok óta készülök a “harmadik” részt közzé tenni, de mindaz, amit eddig leírtam még nem tetszik.
      Ígérem, hogy 1-2 napon belül a posztot fel fogom tenni a blogra!
      UUtólag is kellemes Karácsonyt kívánok Neked!
      szendam

      • Kidon szerint:

        Köszönöm a választ. Nagyon várom a folytatást. Utólagos engedelmeddel az első két részt szétküldtem a baráti és ismeretségi körömben. Természetesen a forrás megjelölésével. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.
        Köszönöm a karácsonyi jókívánságokat, és Én is hasonló jókat, valamint egy boldogabb új évet kívánok neked.

  8. Kidon szerint:

    Bocsánat a hibáért. ……” Neked”

  9. […] (a híres “98%” – illetve annak “kivételei“; lásd: “Zsuzsika” c. posztomat!), az állammal szerződést kötött rendvédelmisek nyugdíjaztatási […]

  10. […] pozíciójából való felmentését, munkakörét pedig december 17.-én adta át (…”Zsuzsiká“-nak!). Csakhogy az Örökös MiniElnök az “IMF-fel tárgyaló tárcanélküli […]

  11. […] mindössze érettségizett volt, így nem felelt meg az igazgatóhelyettesi követelményeknek (jelentkezett volna Fejlesztési Miniszternek,  ma semmi gondja nem lenne! … Ugye?! … hehehe!). No, de jó kórház és jó főnök […]

  12. […] Csakhogy ugye a fideszördög mindíg a részletekben van! Ezek egyike a “kiemelt fontosságú”-minősítés, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kormányzat ebben az esetben nem köteles betartani sem a közbeszerzési, sem pedig az építéshatósági előírások zömét. A másik pedig az, hogy a beruházással kapcsolatos valamennyi(!) stratégiai döntést meghozó Kormánybizottság tulajdonképpen az a három ember, akik ugye Magyarország legfőbb atomszakértői, azaz: Orbán Viktor, Matolcsy György és Németh Lászlóné (“Zsuzsika“)! […]

  13. […] Zsuzsika, a vietnami nádbútorok avatott importőre (életpályamodelljének ismertetését lásd itt!), hogy itten a PAKS II. akkora gazdasági fellendülést hoz, hogy ihaj! Arról pediglen már csak […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s