Baloldali új jövő Európában

Nagyon érdekes írásra bukkantam a minap a nepszava.hu oldalán. A portál az általam rendkívűl tisztelt Ágh Attila készülőben lévő legújabb tanulámányából közölt részleteket. Mivel a politológus megállapításai szerintem nagyon tanulságosak, ezennel szószerinti utáközlését tenném közzé az azonos címen megjelent recenziónak!

Baloldali új jövő Európában

Az emberek pánikban vannak a válságtól, pedig az hozza meg a jobb jövőt – idézte Jacques Delors Jean Monnet kedvenc mondását.

Az elmúlt években ránk omlott a múlt. Radikálisan megváltozott a múltunk, mint a rendszerváltás története, de még ennél is jobban megváltozott a múltunk, mint a baloldal nyolcéves, kétciklusos kormányzásának a története. Nem voltunk kortársai a saját múltunknak, nem láttuk-értettük, hogy valójában mi történik velünk és körülöttünk. Ebben a vakrepülésben élen jártak a politikusok és a politikai pártok az egész kelet-közép-európai (KKEi) régióban. Ám a jelenre való rádöbbenés mégiscsak nálunk, Magyarországon a legborzalmasabb, mert a felzárkózás átmeneti kudarcát számunkra még az is tetézi, hogy a saját régiónkból is kisodródhatunk. Könnyű kezdetként kívánkozik ide az ötvenes években, egy korábbi történelmi sorsforduló időszakában közkeletűvé vált mondás, miszerint “A jövőnk biztos, baj csak a múlttal van, mert az állandóan változik.”

Nyugaton már a globális világválság kitörése előtt megkezdődött egy újfajta gondolkodás a fejlődésről, és azt a folyamatot csak felgyorsította a globális válság. Manapság uniós szinten a stratégiai vízióban már túljutottunk az áttörésen, a paradigma-váltáson. Ez egyben azt is jelenti, hogy túljutottunk a baloldal világméretű válságán is, hiszen a baloldal válságát a globalizáció felpörgése okozta, bár a világválság elmélyítette a korábban már jelentkező feszültségeket. Ki kell mondani világosan, hogy ez az új paradigma lényegében baloldali fordulatot jelent a stratégiai gondolkodásban, vagyis az uniós programok felvázolásában. A mindenáron való gazdasági növekedés, a GDP mutatószámai és a privátprofit istenítése helyett behozza a fenntartható társadalmi fejlődés központi fogalmát. Ebbe a gondolati térbe, mentális világrendszerbe kellene belépnünk, ha komolyan gondoljuk a hazai baloldal megújítását, nemcsak a 2014-es választásokig előretekintve, hanem már évtizedes távlatban is gondolkodva.

A II. világháborút követő évtizedekben három uralkodó paradigma szabta meg a társadalom gondolkodását és a kormányok tevékenységét Nyugat-Európában. Az ötvenes-hetvenes éveket “arany évtizedeknek” nevezi a hálás emlékezet, mert ekkor a gyors gazdasági növekedés és az életszínvonal rendkívüli javulása lehetővé tette a demokrácia kiszélesítését és konszolidációját. A II. világháborút követően Nyugat-Európának is demokratizálásra volt szüksége – ezt tekintette Samuel Huntington a demokratizálás második hullámának -, de a formális-jogi, “szűk” demokratizálás, mint az intézmények kialakítása után a “széles”, az emberi jogok egész világát átfogó demokrácia csak a jóléti társadalom alapján jöhetett létre. A demokrácia szűk felfogása ennek nyomán kitágult a formális-jogi keretektől a politikai-részvételi jogok és a gazdasági-szociális jogok széles skálája felé, és ebben a “széles” felfogásban sikerült Nyugaton konszolidálni a demokráciát. Az első paradigma tehát Nyugaton a demokrácia paradigmája, ami még most is szilárd alapja a nyugati gondolkodásnak és társadalomberendezkedésnek. Ennek első próbája az európai integráció volt, hiszen nem véletlen, hogy rendszeressé vált közvélemény-kutatások szerint a nyugat-európai polgárok nem otthon, hanem a szélesedő-mélyülő európai integrációban, a kialakulóban lévő uniós politikai rendszerben éreznek demokratikus deficitet.

A nyolcvanas-kilencvenes évekre, a fejlett szolgáltató társadalom idejére azonban nagyot változott a világ Nyugat-Európában is. Ez olyan erős nyomot hagyott a társadalmi gondolkodásban is, hogy a kilencvenes évek elejére egy új mentalitás kristályosodott ki, amit “kormányzási fordulatnak” neveztek. 1996-ban az OECD Miniszteri Tanácsa kimondta, hogy a kormányzatnak (government) nincs monopóliuma a társadalom ügyeinek intézésében és a társadalom irányítása egy többszereplős folyamat, amit kormányzásként (governance) neveztek meg. Az egész problematika persze már jóval korábban is jelentkezett, mégpedig úgy, hogy milyen társadalmi-politikai eszközökkel lehet a gazdasági fejlődést elősegíteni, s így vált a közgondolkodás tengelyévé a jó kormányzás – rossz kormányzás alternatívája. A fejlett országokban ekkor már lejátszódott a “részvételi forradalom” és nyilvánvalóvá vált, hogy a sokszereplős közpolitikai folyamat nemcsak demokratikusabb, hanem jóval hatékonyabb is a gazdasági-társadalmi átalakulás minden területén.

A kétezres években a nyugati társadalmak minden szférája visszhangzott már a jó kormányzás paradigmájától, beleértve az Uniót is, ami Fehér Könyvet bocsátott ki a kormányzás összeurópai normáiról, majd a többszintű kormányzás követelményeiről. A nyugati társadalmakat most már nem pusztán a demokrácia jellege és fejlettsége alapján hasonlították össze, hanem mindinkább a komplex versenyképességük alapján is, aminek kulcsszava a jó kormányzás volt. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a demokrácia minőségének megítélésében már a jó kormányzás mértéke játszotta a legfontosabb szerepet. Ezért aztán számos összehasonlítás készült a nyolcvanas-kilencvenes években a kormányzás alapú versenyképességről az OECD országok keretében és globálisan is. Ahogy rohant előre a világ, a leszakadók egyre inkább megkapták a “kormányzási deficit” minősítést, avagy akár a gyengébb versenyképesség magyarázatául a “kormányzási szakadék” leminősítést.

Ám a kétezres években már egyre inkább érzékelhető volt, hogy még ez a sokszereplős közpolitikai világ se működik elég eredményesen az éleződő globális versenyben. Túlontúl közismertek a fenntarthatóság környezetvédelmi problémái, amelyek kétségtelenül óriási jelentőségűek, de a fenntartható társadalmi fejlődés ennél mégis sokkal átfogóbb probléma. Maguk a legfejlettebb országok és a legfontosabb nemzetközi szervezetek – ENSZ, OECD és Világbank (WB) – érzékelték egyre inkább, hogy a gazdasági növekedés szokványos mérése alkalmatlan a valóságos folyamatok jelzésére és a GDP fetisizálása megakadályozza a teljes társadalmi teljesítmény adekvát felmérését. A kétezres évtized vége forrongó időszak volt a stratégiai víziók és a társadalomtudományok számára, már jóval a világválság kitörése előtt.

Az elméleti zűrzavar tisztázására végül 2007-ben az Európai Bizottság, az Európai Parlamenttel karöltve, “Túl a GDP-n” címmel konferenciát tartott, amelyen részt vettek a fontos nemzetközi intézmények, mint az OECD és a Római Klub szakértői is. Ezzel az EU egy fontos közpolitikai és politikai programot indított el, amelynek legismertebb dokumentuma a Sarkozy francia elnök által felkért bizottság jelentése (Fitoussi Report, 2009), de a legfontosabb elméleti következtetéseket és közpolitikai programokat az Unió számára az European Policy Centre (EPC) szakértői dolgozták ki. A globális válság nyomán egyre jobban megerősödött az a lényegi megállapítás, hogy a GDP bázisú statisztika nemcsak elméletileg hibás, hanem gyakorlatilag is veszélyes, mert tévesen méri fel a társadalmi-gazdasági folyamatokat, ezért a régi statisztikai rendszer maga is az egyik súlyos oka volt a globális válság kitörésének, mert nem működött vészcsengőként a válság közeledésekor.

Az új paradigma markánsan összefoglalható a jólét (welfare) fogalmáról a jól-lét (well-being) fogalmára való áttérésben. A változás lényegét jól kifejezi az Unió által létrehozott bizottság – Measuring Progress, Well-being and Sustainable Development – neve is, hiszen az új paradigma a társadalmi haladás, a jól-lét és a fenntartható fejlődés fogalmain alapul. A mindenáron való gazdasági növekedés erőltetése olyan kontraproduktív hatásokat indít be, amelyek nagy kárt okoznak azokban az emberi-társadalmi és a természeti-ökológiai tényezőkben, amelyek éppenséggel az új típusú fejlődés forrásai. Ezért nem véletlen, hogy a GDP centrikus fejlesztési modellek számos országban lelassították vagy recesszióba taszították a növekedést, míg a fenntartható társadalmi fejlődésre-fejlesztésre koncentráló országok – mint például a változó kormányok ellenére is makacsul szociáldemokrata értékrendet őrző északi országok -, az élenjárók a globális versenyképességben.

Amíg a jólét fogalma a szűken vett gazdasági növekedés nyomán elért, GDP-ben mérhető anyagi gazdaságot jelenti, addig a jól-lét fogalma tartalmazza az emberek társadalmi létezésének összes dimenzióját, ezért ez a korszakos változás valóban megragadható a jólétről a jól-létre való áttérésben. Egyszerűen szólva, a jól-létnek három szorosan összefüggő, de markánsan elhatárolható dimenziója van: (1) a gazdasági (a jólét, mint anyagi biztonság), (2) a politikai (a részvételi-állampolgári kultúra) és (3) a társadalmi (az erős kötőszövet, mint társadalmi tőke). A jól-lét tehát magába foglalja az “objektív” és “szubjektív” folyamatokat egyaránt.

Tudomásul kell vennünk azonban – némileg paradox módon fogalmazva -, hogy az politikai kultúra normarendszere és az emberek elégedettsége, az intézményekbe vetett és az embertársakban való bizalom (“embertisztelet”) maga is “objektív” kategória. Mégpedig abban az értelemben, hogy nem pusztán önkényes felmérések tudósítanak a pillanatnyi állapotáról, hanem a komplex társadalmi életben tartósan és erőteljesen ható tényezőkről van szó. Ennek a komplex helyzetnek az “objektív” felmérésére új statisztikai megközelítés és eszközrendszer jött létre. Mindenesetre a globális válság meghozta az új paradigma, a fenntartható társadalmi fejlődés – és a jól-lét centrikus statisztikák – teljes áttörését, ami egyben a baloldali gondolkodás reneszánszához is vezetett.

Ez az “új jövő” a mi jövőnk is lehet, de csak akkor, ha a “régi jövő”, a hagyományos magyar jövőkép mentális rabságából kiszabadulunk. Körülöttük dúl még az elhúzódó globális világválság, de ennek a leküzdéséről egészen másként gondolkodnak Brüsszelben, mint Budapesten, ezért mi, itt Budapesten nem is nagyon jutunk előre.

(Cikkünk részlet egy készülő tanulmányból.)

Ágh Attila politológus /

Reklámok

2 hozzászólás on “Baloldali új jövő Európában”

  1. kekec szerint:

    szendam
    Érdekes, bár ezt jóval tömörebben fogalmazta meg Kölcsey:
    “Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”
    Egyébként Bhután királya javasolta az “Össztársadalmi boldogság” mérőszám bevezetését, aki egymaga ráncigálta át az országát a XXI. századba (leginkább az oktatás révén). Hja, boldogok azok az országok, amelyek élére államférfi kerül!

    • szendam szerint:

      Kedves kekec!
      Buthan királyát ide nekünk, de azonnal! Az egy tök’ normális ember lehet!
      Kellemes vasárnapot és üdv! szendam
      (Ps.: Dr. emigrant által közvetített válaszlevelet stilizálva és tipologzálva éppen most tettem fel! 😉 )


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s