Felhívás Olvasóimhoz!

Az elmúlt napok kommentjeit olvasva úgy látom: tisztelt Olvasóim és Kommentes Barátaim kezdik nagyon komolyan gondolni a “Népfront” létre hozását, az Orbanista Diktatúra mihamarabbi kipicsázását, valamennyi tettestársának pedig az egyirányú Hold-utazásra való befizetését … akár közpénzen is (bár szerintem a Közgép-pénz erre megfelelőbb lenne)!

Mindezt tudomásul véve a következő felajánlást teszem:

  • Megkísérlek létrehozni egy újabb blogoldalt – természetesen az amerikai WP-szerveren!
  • Nem tudom megígérni, hogy az oldal esztétikailag is elfogadható lesz, lévén a “szendamodja” jelenlegi “arculatát” is csupán véletleneknek, az ide-odakattingatós hályogkovácsolásom ügyetlenkedéseinek köszönhetem.
  • Erre a kreálandó oldalra bárki, bármiféle írást feltehet, ami a leendő … azaz ismételten létrehozandó Parlamentáris és Alkotmányos Köztársaság, A Jogállam érdekében szerinte tennie köll, s azt hogyan.
  • Mivel szerintem Mi most éppen a szabadságunkért harcolunk – akárcsak(?) a megszálló Nagy-Britannia ellen Írország – ezen új blogoldalnak vagy a “Sinn Féin” (sinnfein), avagy ennek magyar fordítását, a “Mi Magunk” (mimagunk) címet adnám, lévén a jelenlegi magyar ellenzék egy jelentős része ippeg önmagával, meg egymással van elfoglalva, de nem Velünk! Ergo: mi magunk vagyunk! … a magunk által okozott problémákkal országon belül összezárva! (Ez azonban csak az én ötletem, aki pedig csupán “egy vagyok az egyenlők között”!)
  • Természetesen nem vindikálom magamnak a jogot az általam létrehozandó új blogoldal elnevezésére, ezért kérek mindenkit: ezen poszt kommentoldalára küldje el névválasztási ötletét! A legnépszerűbb elnevezési javaslat (meg fogom szavaztatni a polldaddy segítségével – feltéve, ha sikerül összebarkácsolnom a dolgot!) alapján kapja majd a bolgoldal a nevét akár úgy is, hogy az nem találkozik az én ízlésemmel! Hiszen ITT MÉG demokrácia van!
  • Ugyanakkor fenntarom az “admin.” jogát, de csakis és kizárólag azért, hogy a besettenkedő, de aztán orbánnácinak bizonyuló kommenteseket, bejegyzőket kipicsázhassam a normális demokraták közül (sajna nem a bezárt OPNI-ba, hanem csak a spam-kukába!).
  • A blogoldalra való bejegyzés módját még kitaláljuk … közösen! … akárcsak a nevét is!

Várom az ötleteket, a javaslatokat!

Üdvözöl Mindenkit “szendam“!

Reklámok

83 hozzászólás on “Felhívás Olvasóimhoz!”

  1. Wolffie szerint:

    Kedves Szendam!
    A “Sinn Fein” címet nem hiszem hogy tudod majd adni, de alapötletnek nem volt rossz. Én maradnék a magyar fordításánál, a “Mi Saját”, szabadfordításnál a “MI Magunk” címnél.
    Az Admin jogok személyedre testálása szerintem teljesen jogos, hiszen te hozod létre.
    A blogoldalon való publikálás szerintem az adminon keresztül történjen. Javasolnám. Ugyanis minél többnek van bejelentkezési jogosultsága, annál sérülékenyebb az oldal. Ez pedig nem lenne jó dolog szerintem. Ja?! És köszönöm sok más hozzám hasonlóval együtt a felajánlásodat, ezt a szép gesztust!
    Üdv,
    Wolffie

    • szendam szerint:

      Kedves Wolffie!
      Nekem azért jutott az eszembe a “Mi Magunk” (“mimagunk”) elnevezés, mert:
      – az elmút 22 esztendőben mi magunk voltunk azok, akik hagyták, hogy a mi adóinkból élősködő és egyre kövérebbre hízó, egyre inkább elszemtelenedő oligarchák kicseréljék az országgyűlési képviselőinket a maguk kijáróembereire/lobbystáira, így a “politikai elit” +90%-a ma már nem az országlakosok, hanem 10-15 IZÉKE érdekeit képviselvén kasztosodott, azaz: elszakadva a társadalomtól, magunkra hagyott bennünket!
      – a fennálló és egyre eszkalálódó problémáinkra tehát EZEKTŐL semmiféle megoldást nem várhatunk, max. egy önérdekük diktálta látszat-forradalmat, melynek gyors (6-12 hónap) lecsengése, a “népi igazságérzet” átmeneti kielégítése után minden menne a régi kerékvágásban! … Csányi lenne továbbra is a csányi, Demján a demján, Széles a széles, Simicska a simicska, Leisztinger a leisztinger, stb.
      – valódi megoldást tehát csakis Mi és csakis Magunktól várhatunk, pl. úgy, hogy rákényszerítjük a hezitáló, de megbízhatónak tetsző, politikai karrierre nem vágyó szakértőinket (mondjuk: Bajnai és Róna? – hogy “mindkét oldalt” megemlítsem!), akik politikai vonzalmuktól függetlenül képesek lennének szolgálni Minket, tehát az Országot, a Köztársaságot!
      Mi Magunk VAGYUNK AZ ORSZÁG ÉRTELMESEBB ÉS JOBBIK (nem AZ!) FELE/HÁROMNEGYEDE! Mi Magunk VAGYUNK AZ ORSZÁG, AZ ELITET ELTARTÓK, A POLITIKUSOK MUNKAADÓI! Csakis Mi Magunk LEHETÜNK AZOK, AKIK “ALKALMAZNAK”, s nem megfelelő munkavégzés esetén KIRÚGNAK! Csakis Mi Magunk VAGYUNK AZOK, AKIK KIJELÖLHETIK AZ ELITET! … ÉS SENKI, DE SANKI MÁS!
      Üdv! szendam

      • hunleonidas szerint:

        Kedves Szendam és komment csapat!

        Mivel már ismertek, és az oldalunkat is, így szeretnék csatlakozni a szervezéshez és a Jövőépítéshez. Mivel Szendam blogbejegyzéseit már többször “reblog”-oltuk a Hungarianvirus, wordpress.com oldalunkon, így tisztában vagyunk a céljaitokkal.

        Két napja írtuk meg és tettük közzé a FACEBOOK-on található ellenzéki csoportok listáját, és felhívtuk a tagságokat a hasonló oldalak csatlakozására az egységes fellépés érdekében. Mivel szerintünk is valahol el kell kezdeni aa civil szerveződést, egyelőre pártok nélkül. A felhívásunk nagyon betalált, így mondhatjuk a FACEBOOK-on már “kitört a forradalom”!

        Szendam írásait és stílusát nagyon szeretjük, és szeretnénk, ha a jövőben mégjobban együttműködnénk. Hiszen minden értelmesen gondolkozó írástudó barátunkra szükségünk van a szemek felnyitásához, az agyak lecseréléséhez! Ezért, és a fenti Szendam idézet értelmében – “Mi Magunk VAGYUNK AZ ORSZÁG ÉRTELMESEBB …”- a következő javaslatunk van a névvel és az egész koncepcióval kapcsolatban:

        F.É.K. – FÜGGETLEN ÉRTELMES KÖZÖSSÉG

        Egyszerű, közérthető, benne van minden, amiról beszélünk, akik vagyunk! A F.É.K.
        A F.É.K. koncepcióját már egy ideje megrta Rémusz Bácsi és arra vár, hogy legyen meg hozzá a kellő fogadókézség! Ami most elérkezett!

        Mi a FACEBOOK-on létrehoztuk az ODESZ – ORBÁN-DIKTATÚRA ELLENI SZÖVETSÉG csoportot, ahol gyűjtjük a “baráti” oldalakat és a full ellenzéki magánszemélyeket. Tudjuk nem az “ARCKÖNYV” lesz a forradalomra a megoldás, de ti is hasonló módon gondolkoztok, azaz egységbe tömöríteni mindnekit, aki még értelmesen gondolkozik a hazánkban! Már közel 400,000 “like”-ot tömörítő közösséget szedtünk össze és folyatatjuk.

        Ma új írással jelentkezünk és sajnos már nem kerülhetjük meg a sok tízezer “FACEBOOK FORRADALMÁR” közös akaratát, vagyis : UTCÁRA!!!! OKTÓBER 23.-ÁN meg tudjuk csinálni közösen. Mert nincs mire várni. Mátol kezdve 30 napig visszaszámlálunk és napi írással segítjük a közösséget és ha tetszik szervezzük a FORRADALMAT!

        Mert ahogy ti is írjátok, “Mi VAGYUNK TÖBBEN, MI MAGUNK!”

        Üdv,

        HUNLEONIDAS / hungarianvirus.wordpress.com

      • szendam szerint:

        Kedves HUNLEONIDAS!
        Jó az ötlet és a kezdeményezés is. Ámde Mi itten még nem “beszéltük meg” a dolgokat, még nem jutottunk dűlőre! Ha ez sikerül majd – kapkodni teljesen fölösleges, hiszen nem oly’ sürgős még a dolog, hogy átabotában összevasvellázzunk valamit, ami aztán még csak működni sem fog! – , akkor a legteljesebb nyíltsággal és együttműködési szándékkal/akarattal Mi Magunk meg fogjuk beszélni Veled a dolgot … csatlakozásunkban biztos lehetsz!
        Köszönöm Neked! … a dícséretet is!
        Üdv! szendam

  2. gondolkodo szerint:

    A “Sinn Fein” címet – a lehetőségtől függetlenül – nem javaslom.
    Oka kettős:
    – nem magyar kifejezés;
    – “minden hasonlat sántit!” – hiszen mi nem idegen elnyomás ellen lázadozunk! Nekünk erről saját Vezérünk az, aki rákényszerít.
    Mivel analogia azért vonható, szerintem a
    .
    Mi Magunk
    .
    nagyon megfelelő lenne.
    Mindenesetre bármi lesz is a neve, a “mi gyerekünk” (azaz a Tied), ezért pátyolgatásában részt szeretnék venni.

    • szendam szerint:

      Kedves gondolkodo!
      A “Sinn Féin”-t csak mint lefordítandó nevet javasoltam. Ennek kb. fordítása a “Mi Magunk”. Tettem mindezt azért, mert a mi édes(?) drága(!) politkai elitünk +90%-a semmi mással nincs elfoglalva, mint egymással, önmagával és annak a 10-15 közpénzen felhízlalt és baromira elszemtelenedett oligarcha seggének nyalogatásával, igényeinek kielégítésével, akik látszólag pénzelik őket, de valójában fordítva áll a dolog (ennek felismeréséhez azonban teljesen hülyék és tehetségtelenek!). Ez az “elit” így kasztosodva elszakadt a Munkaadóiktól, tehát Tőlünk, magunkra hagyva Minket. Minden bajunkra és gondunkra tehát csakis Mi Magunk találhatunk megoldást! … szerintem.
      Üdv! szendam

  3. Fehér Klára szerint:

    MM. Mi Magunk. Ez nekem is tetszik. Egyúttal azt a reményt is kifejezi, hogy végre mi magunk is tegyünk már végre valamit az örökös siránkozáson és önsajnálaton kívül, amire valljuk be, igen nagy hajlamunk van nekünk magyaroknak…

  4. kekec szerint:

    A sinn fein-t én sem javaslom, viszont “saját magunk” fordítást fontolóra lehetne venni.Az talán jobban kifejezi, hogy a saját ötleteket tartalmazza, mert a mi magunk egy kicsit mást jelent.Azt, hogy mi mit tennénk, ami eleve egy korlátozottabb kör, mert az “őket” eleve kizárja.
    Esetleg a “Magad uram, ha szolgád nincs”!? lévén a pártok végső soron a követőik szolgái és nem urai, ahogy egyes pártvezetők gondolják. Szóba jöhet még a “Milyen országot akarunk?”
    is, vagy az “Orbán után” netán “Orbánjárás után” továbbá az “Újratervezés” is, esetleg az “Ország újratervezése” formában is. És mit szólnál az Ország GPS-hez?
    De akárminek is hívod: jó ötlet!

    • szendam szerint:

      Kedves kekec!
      Ötleteid nem rosszak, de felhívom figyelmedet arra, hogy néhány elnevezés már foglalt, ráadásul az egésznek rendkívül tömörnek és kifejezőnek köll lennie, azaz max. két-három rövid(!) szó!
      No, agyaljunk még rajta pár napig mindnyájan!
      Üdv! szendam

  5. gondolkodo szerint:

    Olvasom “kekec” véleményét és igazat adok Neki, de eszembe jutott:
    a “Mi Magunk” és “Saját magunk” eléggé kirekesztő, hiszen lehet a válasz: “Nosza, csináljátok ti!”
    Valahogy mindenkit be kéne vonni, ezért újabb javaslatom:
    Mi – Veletek.
    Orbánt ne keverjük bele, ne emlegessük a Pokolbéli Úr Leghűbb Szolgáját! Ne idézzük fel, mert az már a feketemágia körébe tartozik!

  6. öregszeder szerint:

    Távirat:
    Ötlet jó. STOP! Magyar név kell. STOP! Mi, a Köztársaság polgárai akarunk szerveződni. STOP! A névnek valahogy ezt kéne kifejeznie. STOP!
    CIVIL STOP!

  7. Avi szerint:

    Szerintem a Sinn Fein név erősen eszünkbe juttatja a Nagy Brittaniában és Irországban elkövetett vérengzéseket. Nem hiszem, hogy bárki közülünk szeretné ha így kellene ellenállni a mostani rezsimnek. Talán “gondolkodo” névválasztása jobban fejezné ki akaratunkat. Mi – veletek, vagy Mi együtt.

  8. kekec szerint:

    Országtervezés
    Milyen köztársaságot akarunk?
    Jövőtervezés
    Azaz eléggé bőséges a választék, lám már a névadásnál is mennyi akadály! De mindenképpen olyan név kellene, amitől ide találnak a tájékozatlanabb emberek is.

  9. chackal85 szerint:

    Èljen! Hosszú hónapok óta ez az első hír ami feldob.

    Elnevezés esetleg: Haza és haladás!

    Magyar is, régi is, demokrata is.

  10. Wolffie szerint:

    Gondolkodtam magam is az éjjel, azaz aludtam rá egyet, és az jutott az eszembe, hogy Kekecnek igaza van. Olyan kell, ami kifejezi, hogy ez nem egy zárt klub, hanem nyitott mindenki csatlakozására, aki demokráciában képzeli el a jövőt a mostani “sáskahad” nélkül.
    Ezért arra gondoltam, hogy legyen a név: Együtt magunkért, vagy Mindannyian az Országért. Esetleg: Mindannyian a Demokráciáért!
    Úgy tudom, hogy Haza és Haladás már van, emlékeim szerint Bajnaiék csinálják, és eléggé intellektuálisan adják elő. Tehát ez nem jó.
    Szendam! Meg tudnád szavaztatni az eddigi javaslatokat? Tudjuk, hogy ügyes vagy, mert ezt a blogot is megcsináltad, tehát az a kis szavazgatós nem fog gondot okozni.:-)

    • szendam szerint:

      Kedves Wolffie!
      Nem tudom garantálni a szavazólap beillesztését a blogoldalomra, lévén TELJESEN HÜLYE vagyok az egészhez. Amit a “szendamondjá”-n látsz az a hályogkovácsolós kattintgatások véletlenszerűségeinek szerencsésnek nevezhető oppozíciói!
      Ugyanakkor szerintem még ráérünk ezzel a szavazással! Fölösleges a kapkodás: gondolkodjunk, agyaljunk, csiszoljunk! Nem holnap lehet kirúgni Vityu kánt (bár már tegnap is késő lett volna!), tehát nem mára köll megszerveznünk ezt az egészet!
      Üdv! szendam

  11. kekec szerint:

    Nos, én még a Jövőtervezést tartom a legjobbnak.
    Viszont ha már megindul az oldal, ezt feltétlenül szem előtt kell tartani:
    http://progressziv.blog.hu/2012/09/22/kezdjuk_el_a_jovot
    (azaz nem kívánságlistát kell összeállítani, és a megvalósíthatóságot mindig szem előtt kell tartani)

    • szendam szerint:

      Kedves kekec!
      Ez szerintem túl tudományos és egy picit (nagyon) nagyképűnek hangzana! “Jövőtervezés”? … értünk mi ehhez, elhiszi ezt mirólunk bárki is?
      Tovább, tovább! Zavard csak meg még egy kicsit azt a bizonyos “szürkeállomány”-t!
      Üdv! szendam

  12. öregszeder szerint:

    Hangosan gondolkodom (tehát vagyok).
    Akkor létre kéne hozni egy olyan fórumot, amely valamiféle nemzeti minimum alapján fogná össze a csatlakozókat. Ez a nemzeti minimum lenne a köztársaság pártiság, a jogállam igénye, a (nyugatos?) demokrácia igenlése, a szabad piacgazdaság elfogadása, mindenféle nepotizmus felszámolása, egy közmegegyezéssel létrehozott alkotmány, a társadalmi szolidaritás és közteherviselés összhangja, az öngondoskodási képesség erősítése. Kiemelten foglalkozni az oktatás ideológia mentességével és támogatni az anyagi terhek megosztását az állam és a diák közt, figyelembe véve a társadalmi különbségeket. Valódi vallásszabadságot. Biztosan ti is még sokmindent bele tudnátok tenni ebbe a minimumba. Amikor a (z állam)polgár válasz, ezek alapján kellene megítélnie a versenyzőket és ezek alapján vesz részt a civil mozgalmakban. Azt akarjuk, hogy a polgárok (civilek) mondják meg az irányt a közszolgálatra vállalkozó pártoknak. A civileknek kell ékelni, hogy ez a képviselet, hogyan sikerült. Ha nincs közmegegyezés szerinti értékrend, akkor az értékelés és választás érzelmi alapon történik, és ez egyenes út megint a zsákutcába. Tehát a civileknek és nem a politikusoknak kell meghatározni az ország számára az elfogadható nemzeti minimumot. Orbán ‘2-ben rájött arra, hogy a civil mozgalmak mögé bújva tudja destabilizálni a Köztársaságot egy torz értékrend terjesztésével. Ezek voltak a polgári körök, amelyeket ma gittegyletekké sorvasztott. De hol van az megírva, hogy ez rendeltetés szerű használat esetén nemtud a Köztársaság hasznára lenni?
    Mi is megszervezhetjük a saját civil köreinket. Persze a neve nagyon fontos, de a nemzeti minimum meghatározása még fontosabb.

  13. bonhomme szerint:

    öregszeder
    fentebb teljesen jókat írt. egy része akár abba a bizonyos aktuális 12 pontba is tartozhat, a többi meg a Népfront (Arcvonal) programjába.
    Egyébként pár napja én is a neveken agyaltam .s nekem is a Sinn Féin ugrott be, meg a Cosa Nostra (a Mi Ügyünk).
    Történelmileg mindkettő foglalt már, ezért más tömör, kifejező név után kell néznünk.
    Robert Merle Védett férfiak c. sci-fijében az ellenzék egyszerűen úgy nevezte magát: “mi”. Az MM tehát nem is olyan rossz ötlet.
    További francia példa Dumas-tól: egy mindenkiért, mindenki egyért. Lehetne esetleg “Mindenki egyért”.
    További tippek: Együtt A Demokráciáért, Együtt Az Országért…
    Persze igazából olyan név kellene, ami önálló betűszóként is jól hangzik.
    MEAD – Magyar Emberek A Demokráciáért… Mindenki Együtt A Demokráciáért… valami ilyesmi.

  14. chackal85 szerint:

    Én személy szerint nem szeretem a betűneveket, rövidítéseket. Viszolygok tőlük. Legyen egy egy-két szavas magyar mondat ami ránk és céljainkat jellemző.

  15. kekec szerint:

    bonhomme
    Kard blog már van. Viszont öregszeder adott jó ötleteket:
    Nemzeti minimum vagy még jobb: Köztársasági minimum
    esetleg Gondolkodjunk együtt, Alternatív jövő, Demokrácia barátai…..
    Az MM-ről sokaknak a cukorka ugrana be (a szádban olvad, nem a kezedben)

    • Fehér Klára szerint:

      kekec
      Igaz. Mivel mindenféle cukorkát utálok, ez eszembe sem jutott…

    • szendam szerint:

      Hosszú! Hosszú! És ráadásul nagyképű is! Hiszen miként vesszük Mi Magunk a bátordágot ahhpz, hogy meghatározzuk azt a bizonyos “minimum”-ot?!
      Agyalás tovább! Ráérünk, nem köll kapkodni!
      Üdv! szendam

  16. kekec szerint:

    és hogy tetszene a MOSZAT? M ilyen O rszágot Sz eretnél A lternatíva Tervezés

  17. kekec szerint:

    Fehér Klára
    Jogos. Viszont Pupu új blogjának címe is használható, és beleaplikálható a haza és haladás anélkül, hogy ütközne Bajnaiékkal (akik a “haladás”-t önmagában való értékként ugyan megnevezik, de az ördög a részletekben: jelen esetben a haladás irányában bújik meg):
    Merre haladjon a haza?

  18. h.kovacs szerint:

    jó ötletnek tartom az indítandó blogoldalt, de az a véleményem, hogy az orbán féle rendszer hosszú távra rendezkedik be, ha kell választási csalással, de leválthatatlanok, így csak egy esetleges népharag söpörheti el őket, úgyhogy egy ilyenfajta kezdeményezés is csak a demokrácia forradalom utáni újjáépítéséhez nyújthatna segítséget, még az is lehet hogy illegalitásba kell vonulni idővel
    lehetne pl. civilek a demokratikus megújulásért (cidem)

    • szendam szerint:

      Kedves h.kovács!
      Baromira remélem, hogy nem lesz igazad … s szerintem nem lesz!
      Ugyanis a demokratikus álca elsőrendű szempont Benitorbán & Tsai. számára, hogy ki ne essenek az EU-támogatások piksziséből!
      Személyesen unser Führer jelentette ki az Ő Felséges Ánuszrózsáját Tisztán Tartó Társulat (leánykori név: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara), hogy “nincs más pénz fejlesztésre, csak amit az EU-tól kapunk!” … Ergo?!
      Ugyanakkor biztos forrásból tudom: mennyi – ráadásul befolyásos és aktív – ellenséget szerzett magának a Magyar Ordító Egér, azaz Viki Mouse. A pasas tehát mindenképpen ki lesz rúgva, csak az nem mindegy: hogyan és mi/ki jön utána! Ezért köll az Értelmes Emberek Kamarája, hogy akár még hozzáértés nélkül is (de ép erkölcsi érzékkel és megérzésekkel) leírják azt, amit az eljövendő Negyedik Magyar Köztársaságról gondolnak! Persze lehet, hogy elképzeléseinkből a világon semmi nem lesz, de akkor is elmondhatjuk (bizonyíthatjuk): mi megpróbáltuk!
      Elnevezési ötletedet tároltam! Gyűljenek csak még az ötletek, s aztán szavazunk! Remélem Te is!
      Köszönettel és üdvözlettel: szendam

      • h.kovacs szerint:

        kedves szendam!

        baromira remélem hogy neked lesz igazad, bár én a környezetemben élőkön egyáltalán nem látom, azt a nagy leváltó hangulatot, szarabbul élnek, vannak akik szinte teljesen ellehetetlenültek, de érdekes módon ezt nem kötik össze baltazár uralkodásával, úgyhogy szerintem még sokáig itt marad a nyakunkon, hacsak annyira rossz nem lesz a helyzet, hogy felkelés legyen
        a mi dolgunk, magunk stb elnevezések szerintem egy kicsit a mi ügyünk-re hajaznak, ami olaszra fordítva nem hangzik túl jól, sőt inkább baltazár csapatára illene
        de azt hiszem tényleg nem az elnevezés számít

      • szendam szerint:

        Kedves h.kovacs!
        Én lennék a világon a legboldogtalanabb ember, ha elhinném és tudomásul venném azt, amit Te jósolsz! Mondom/írom mindezt annak ellenére, hogy hithű és gyakorló murphysta vagyok, azaz az “optimizmus” számomra nem más mint tájékozatlanság! Az egyik legjobb Murphy-törvény szerint: “Az a különbség az optimista és a pesszimista között, hogy az előbbi azt hiszi, hogy ‘A Létező Világok legjobbikában’ élünk, míg az utóbbi pontosan ettől fél!”. Ebből azonban szerintem, mit hithű murphysta szerint csakis egyetlen dolog következhet, hogy a hurrá-optimista orbanista (élükön Baltazárral … “Fejszeretesz” – hogy bonhomme bonmotját se felejtsem ki!) amikor azt hiszi, hogy 2014 után is prolongálva lesz az Idiotizmus, akkor az optimizmus azon hibájába esik, melyet Murphy a következő módon állapított meg: “Egy esemény bekövetkeztének valószínűsége, fordítottan arányos annak kívánatosságával!” …
        … Ácsi! …
        Mégis Neked lesz igazad! … Hiszen sokkal többen kívánják az orbanizmus végét, mint annak folytatását! … Bakker! … A murphyzmus soha el nem évülő és felül nem írható törvényei szerint … Jézusmária!!! … Megyek “emigrant” mellé a gyárba!
        Üdv! szendam

  19. chackal85 szerint:

    SZEM. Szabad Egységes Magyarok vagy Magyarország.

    • szendam szerint:

      Bocsika és Sajna! De ez is foglalt!
      Legelébb a “Szomszédok Egymásért Mozgalom” polgárvédelmisei foglaták ezt le még a 2000-es esztendők elején! Még plakátok és matricák is voltak róla!
      Agyalás tovább!
      Üdv és kösz! szendam

  20. Observer szerint:

    Javaslatom: Másik Magyarország (MÁSIK). Tudom, van Jobbik (eredetileg Jobboldali Ifjúsági Közösség, majd ez transzformálódott a Jobbik Magyarországért Mozgalomba, megtartva a betűszót, ugyanúgy, mint az egykori fiatal demokraták). De ennek ellennére, sőt, bizonyos fokig ezért is (ellentétpár: Jobbik – Másik).

    A másik: Szabad Magyarországért Mozgalom (SZAM).

    Szendam, esetleg összegyűjthetnéd a javaslatokat, utána pedig a 10 legjobb ötletből (kifejezőerő, megjegyezhetőség, rövidíthetőség, értelmes betűszó, stb. alapján) demokratikus internetes szavazással választanánk ki a végleges nevet, melyhez (biztos van valaki közöttünk, aki ért a grafikához) logót (avatart, jelvényt, ahogy tetszik) csinálnánk.

    Mit szólsz?

    • szendam szerint:

      Kedves Observer!
      Nekem erről az jut az eszembe, miként kommentelte valaki a Csurka-féle “Magyar Igazság és Élet Pártja” megalakulását:
      “… ‘magyar igazságból’ – mint tudjuk! – legalább három van; életből viszont – ha magyar, ha nem! – csakis egyetlen!”.
      Ennek alapján én úgy gondolom: Magyarországból is csupán EGY van, melyet Mi Magunk építünk fel, avagy rombolunk le; amelyet Mi Magunk rontunk el, avagy javítunk meg!
      De ez csak az én véleményem. Lássuk: mit szólnak majd hozzá a Többiek!
      Köszi és üdv! szendam

      • Observer szerint:

        Kedves Szendam!

        Nem tudom, ismered-e azt az anekdotát, hogy “Hány oldala van a magyar lónak? Természetesen egy. A másik…” Viccen kívül: annyi Magyarország van, ahányat csak el lehet képzelni. Mindenkié más és más. A lényeget illetően azonban – legalábbis szerintem – csak kettő. Az egyik Orbán Magyarországa: az önkény, a magyar múlt legrosszabb szellemeit és hagyományait felidéző, a polgárokat alattvalóként kezelő, a jogot és igazságot sárba tipró, az emberek millióit nyomorba és szegénységbe taszító, a társadalmi egyenlőséget eltaposó, rasszista Magyarország. A másik a szabad, demokratikus, valamennyi polgárának azonos lehetőséget biztosító, felvilágosodott ország. A MÁSIK Magyarország…

      • szendam szerint:

        Kedves Observer!
        Természetesen igazad van, de ha egy “mottót/logót” már magyarázni köll, akkor nagy a baj. Ezzel persze nem azt akarom mondani/írni, hogy rossz az ötleted, de érdemes azt (is) még egy kicsit “megforgatni”!
        Ippeg pont ezt a mondást nem ismertem, ámde erről két dolog jutott az eszembe:
        1.) Amikor még anno, nem sokkal a ’80-as esztendők közepe után Zalaegerszegen, “AZ” Elsőlépcsős Alakulatok egyikében “védtem a szocialista hazát” (nem önként és csak mint “tápos”), a kiképző-századunkban volt egy cigány származású ikerpár: Laci és Sanyi. Ez a két jóember rendszeresen összeverekedett egymással a “század-folyosón”, s mindannyiszor nekünk köllött szétválasztanunk őket. Egyszer aztán – megúnva a szokásos műsort – megkérdeztük tőlük, hogy ugyan miért gyepálják egymást rendszeresen? “Mer’ az anyámat szidta!” – hangzott mindkét részről a válasz. “De hát az Isten Szerelmére! Mindketten a saját édesanyátokat káromoljátok!” – mondtuk mi nekik. Mire a válasz: “Én osztán nem! Én az Ő anyját szídtam!”
        2.) A bloldalisággal még a legrosszabb indulattal sem vádolható japán származású amerikai politológus, Francis Fukuyama még a ’90-es esztendők elején egyszer azt találta mondani Magyarországról, hogy “Bár a magyarok magukat lovas-nemzetnek nevezik, ennek ellenére képtelenek a nyeregben űlni!”.
        Szóval … itt és ott, azért csak ismerem ezt a csakis (?) miránk jellemző vonást!
        Üdv! szendam

  21. Observer szerint:

    P.S. A “Mi Magunk”-at én egy kicsit zártnak, elzárkózónak érzem, de lehet, hogy ezt csak én gondolom így…

  22. Fehér Klára szerint:

    Minden jó név és elnevezés volt már a történelemben, java részét be is piszkolták, le is járatták, úgyhogy nekem tulajdonképpen nem számít a név. A tettek majd bizonyítanak…

  23. Igenám! – De mi lesz akkor ha a Nagy Összefogás Napján esik az eső?… Ha téli hidegre fordul?
    Ha addigra, mint a bender log népe, elfeledkezünk a Nagy Összefogásról?
    Nagyon helyes a lelkesedés, de holnap vagy a jövő héten mit teszünk?

    • szendam szerint:

      Kedves Tamás!
      Mi itten most ippeg nem egy utcai tüntetésre készülünk, hanem csupán egy olyan, közös fórum létrehozására, melyen mindenki elmondhatja a véleményét, ötleteit a Következő Magyarország kívánatos milyenségéről. Lehet, hogy a Mi hangunk majd pusztába vész, de legalább megpróbáljuk. Osztán meg az is elképzelhető, hogy ha Mi itt összeszokunk és gyarapodunk, mégosztánabb majd összefogunk a “Magunkfajtánkkal” (lásd: Hunleonidas felhívását!), azok pedig a többi Magunkfajtánkkal, talán tudunk akkorák lenni, mint az a “Milla”, amely vagy nem érti az idők szavát, vagy nagyonis érti … de nem az “idők”-ét!
      Üdv! szendam

  24. A “Mi Magunk” elnevezést már a szélsőjobboldal is használja… Egyébként sem önálló ötlet.
    A Szabad Magyarországért Mozgalom pedig már régóta bejegyzett II. kerületi szervezet Budapesten: http://www.szmm.hu
    Nem az elnevezésen múlik a dolog. Amikor majd “szendamondja” vállalni meri a nevét… majd akkor beszéljünk összefogásról. Kivel fogjunk össze? Egy nicknévvel?…

    • szendam szerint:

      Kedves Tamás!
      Úgy látszik én nagyon az Ön tyúkszemére léphettem, hiszen még mindíg nem képes befejezni azt a vitát, melyet én már kétszer is lezártnak tekintettem egy-egy “Ön-teszi-a-maga-dolgát-én-meg-az-enyémet”-bejegyzéssel. De akkor folytassuk, ha már annyira ragaszkodik hozzá!
      1.) Elképzelhető, hogy hiányos a műveltségem, de én nem ismerek olyan szélsőjobboldali mozgalmat, melynek a “Mi Magunk” volt a neve (nácik/nyilasok ügyében persze Ön tájékozottabb, hiszen nem én voltam a Fősajtósuk!)
      2.) Tudom, hogy “nem önálló ötlet”, hiszen az IRA politikai szárnyának elnevezését, a “Sinn Féin”-t fordítottam át magyarra, s ezt meg is indokoltam (ez azonban csak egyetlen ötlet, amely semmivel nem jobb/rosszabb, mint a “szendamondja” olvasóinak és kommenteseinek bármelyikéjé! – majd Mi Magunk eldöntjük!)
      3.) Tényleg nem az elnevezésen múlik a dolog!
      4.) Mi Magunk, itten a “szendamondjá”-n ippeg az összefogásról beszélünk (pontosabban: írunk Egymásnak!), s egyelőre még amorf a dolog, de alakul!
      5.) Személyesen Önt/Önöket(?) itt sem én, sem senki más nem kötelezte semmiféle csatlakozásra, összefogásra! Ugye?
      6.) Kit/kiket is képvisel Ön személyesen?
      7.) Miféle jogon is írja elő pl. nekem, hogy én miként tegyem a dolgom az Orbanista Diktatúra ellen?
      8.) Nem ilyen hajánál fogva előrángatott indokokkal lehet kerékkötöjének lenni egy összefogásnak? (pl. Milla: párt- és mozgalmi logók nem lehetnek a tüntetésünkön, mert csakis mi vagyunk jogosultak az emberek képviseletésre; avagy LMP: mi vagyunk jogosultak képviselni “azemúthuszonkétév” pártjaiban csalódott embereknek) … balblabla!
      Kedves Tamás!
      Továbbra is várom értékes bejegyzéseit! Moderációra kötelezés nélkül! … Ugye?!
      Üdv! szendam

  25. kekec szerint:

    szendam, nem kellett volna felkapni a vizet, mert egy tényre figyelmeztetnek. a tények makacs dolgok:”Toroczkai László (szül.: Tóth László) (Szeged, 1978. március 10.) politikus, újságíró, lapszerkesztő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (2001), a Mi Magunk (2006) és a Hunnia (2007) mozgalmak alapítója, a Magyar Jelen című lap főszerkesztője.” (google első találat) Márpedig mind Toroczkai, mint a mozgalmai joggal nevezhetők jobboldalinak.

    • Observer szerint:

      Nyomós érv…

      • szendam szerint:

        Az, és el is fogadom! Ippeg ezért a magam névötletét máris töröltetném a megfontolásra méltóak közül!
        Pedig jó lett volna, csak sajna egy Nácibarom, egy Fajmagyar Hülyenyilas azt lefoglalta/beszennyezte (mit is mondott “Klári”?)!
        Üdv és bocsika! szendam

    • szendam szerint:

      Kedves kekec!
      Köszönöm az infót és most önkritikát gyakorlok: rám is vonatkozik a bölcs mondás, miszerint “Minél magasabbra akar a majom mászni a fára, annál jobban látszik, milyen veres a picsája!”.
      Mentségemre legyen szólva, hogy én egyáltalán nem követem nyomon a nevezett IZÉ “publicisztikai munkásságát” a mentális ön-környezetvédelem okán!
      Ugyanakkor én nem ezen “kaptam fel a vizet”, hanem azon a vitán, melyet Sz-K. Tamással egyszer már elintézettnek véltem (lásd: “Vélemény az Örültről” c. posztom kommentoldalát! … abból érthető lesz minden!)
      Ezen infó alapján pedig kénytelen vagyok töröltetni az általam kitalált “Mi, Magunk” elnevezést, lévén még látszólag sem akarok “egy gyékényen árulni” a Toroczkai/Tóth-, illetve a Vona/Zazrivecz-félékkel! … Kár, pedig tetszett, de “sic transit…”. 😦
      Üdv! szendam

  26. Fehér Klára szerint:

    MK. Magyar Köztársaság. Az élet bonyolult kérdéseire mindig a legegyszerűbb válasz a legjobb..:)) Kérdezte itt valaki, hogy mit is akarunk csinálni. Hát legelőször is ha összeverődik 100-200 ember és az egyet akar, az nálunk már maga csodaszámba megy..Nő létemre nem vállalom természetesen, hogy valami kopasz, benga állattal megverekszem, (reméljük ilyesmire nem is kerül sor) de szórólapozást vállalok…

    • szendam szerint:

      Kedves Klári!
      Azért annyira ne becsüld le a női mivoltod fizikai és pszichikai erejét!
      Néhány nappal ezelőtt szemtanúja voltam annak, hogy egy kb. 65-70 esztendős, 160 centis és úgy 50 kilós DÁMA (tényleg az volt!), hogyan törölt arcon egy 20-körüli, majd’ kétméteres és mázsás hülyenácit a villamoson, csak mert az beszólt a dámának azért, mert az átadta a helyét egy nálánál rozzantabb cigányasszonynak. A hülyenáci szövege imígyen hangzott: “Há’ magyar maga, Banya? Hogy egy ilyent hagy leülni a mi üléseinkre?!” … A pofon akkorát csattant, hogy még a villamosvezető is ráfékezett ijedtében! A hülyőke, kigyúrtagyú ifjúnáci pedig annyira elcsodálkozott, hogy elébb támogatók után keresett a tekintete (látott is ilyeneket, csak nem mellé állókat!), így osztán a következő megállónál szó nélkül leszállt! … Ja: a náci ült, a dáma pedig állt!
      Üdv! szendam

      • szgabi szerint:

        óh, hogy én mér nem látok ilyeneket! én adtam volna a másikat, nehogy féloldalas maradjon!
        az én édes bosszúim még nem értek el a tettlegességig, de megy bennem a pumpa.
        -szöszi sztárocska odajött hozzám és fülembe suttogta: ő biza nem smárolna a fiú szereplővel, mert a lány szereplő, akivel előtte néki csókolóznia kellett, szerinte cigány, és fuj, ahhoz a szájhoz, amit egy ilyen érintett, ő már nem ér. Hát, ugyan nem ütöttem meg, csak 12x vettem újra a jelenetet 🙂

  27. chackal85 szerint:

    Kicsit dolgoztam. Mindenkit kerek, hogy ha van ra lehetosege terjessze.

  28. emigrant szerint:

    Kedves Köztársaim! Köztársaságot!
    Elnézést, hogy idáig hallgattam, de a munkaügyi peremre (tehát a keskeny szélére) készítettem egy anyagot, az nagyon lefoglalt. Aztán elolvastam a kötelező szakirodalmat: Jaroslav Hasek “A megfelelő elnevezésekről című dolgozatát. (Megtalálható a mek.oszk.hu oldalon.) Én egy, a magyar történelem legnagyobb költőjének szavaira hajazó elnevezést javasolok, szerintem mindent kifejez, és nincs politikai oldalhoz köthető színezete. Éljen a köztársaság! – írta Petőfi. (Egye fene, akkor legyen – gondolta Kossuth.) Meggyőződéses royalistaként a “Köztársaságot!” elnevezést javaslom. Tehát Fehér Klárával mélyen egyetértve, az ő javaslatát lecsupaszítva (nyilván nem Afgán Köztársaságot akarunk, nem szükséges a jelző) és felszólító módba téve a lehető legegyszerűbb módon foglaljuk össze vágyainkat, követeléseinket,elképzeléseinket egy élhető országról. Nem demokratikus köztársaság nincs, mert az valójában diktatúra. Egy modern alkotmányos királyság pedig mélyebb tartalmában inkább köztársaság, mint valami egyéb. A köztársaság tehát kifejezi a demokrácia iránti elkötelezettséget is. Ezentúl köszönni is így fogok: Köztársaságot, kedves Köztársaim!
    emigrant

    • szendam szerint:

      Kedves emigrant!
      A sajnálatos módon elhalálozott “Mi, Magunk”-ötletem után én a Tiédet tartom a legjobbnak. Szerintem a “Köztársaságot!” elnevezés és blogcím (remélem nincs ilyen még!) tökéletes. Tudtam, hogy Tőled jó ötlet fog érkezni!
      Ennek ellenére mi ketten csak Kettő vagyunk a Sokak közül! A javasolt blog címe csakis olyan lehet, mellyel a többség egyetért!
      Ugyanakkor: a WP-bolgoldalon nem csak címet köll/lehet adni, hanem egy az azalatt megjelenő “mottót” is! Erről sem ártana egy kicsit agyalni! … a Toroczkay-féle “publicisztikai tevékenység” miatt kukába dobott név-ötletem okán erre én már nem is vállalkoznék! … szóval! …
      Üdv és kösz! szendam

      • bonhomme szerint:

        “A szabadság a felismert szükségszerűség” (Marx… vagy Hegel… esetleg Engels)

      • szendam szerint:

        Kedves bonhomme!
        Nem rossz, de ezt csak a magamfajta “kiugrott polit-filósok” értenék meg. Egyszerűbb és közérthetőbbre lenne szerintem szükség. De persze ez csak az én véleményem.
        Üdv! szendam

  29. kekec szerint:

    emigrant
    Sajnos a Tákolmány szerint az is köztársaság, ami most van, tehát a jelző nélküli köztársaság még nem ad eligazítást, hogy mi mást akarunk.
    De jó, ne legyen magyar – mert az evidens. de igen kézenfekvő innen a Milyen köztársaságot?
    hiszen végül is szendam ötlete ennek megtárgyalására irányul.
    és mit szólnátok a Jövőreform-hoz? Mert ez kifejezné, hogy nem akarunk az eddigi úton tovább haladni és igényt tartunk arra, hogy a jövő módosításába beleszólhassunk.

    • szendam szerint:

      Kedves kekec!
      Én értem a Te ötlet-elnevezésedet és talán a blogot indító első bejegyzésben még el is lehetne magyarázni, hogy ezalatt Mi mit is értünk, de már a másodiknál (annak ötödik rákattintójánál) elveszne a Lényeg!
      Már leírtam: egyikünk sem “hiteles és elismert” szakember a “jövőtervezés szempontjából. A Mi kedves “emigrant”-unkról csakis azért tudjuk, hogy ért a közigazgatáshoz, mert Mi olvastuk a kommentjeit. De mások?
      Szóval – szerintem – mindennek azonnal érthetőnek és magyarázat-szükségtelennek köllene lennie! De persze ez csupán az én (tapasztalaton alapuló) véleményem, mely semmivel nem több, avagy kevesebb, mint bárki másé! Meg fogjuk beszélni, szavazni két héten belül!
      Jut eszembe: a blogoldalnak nem csak cím, de mottó is köllene (ebben mondjuk el lehetne magyarázni a névválasztás okát is!)! Nem ártana ezen is gondolkodni!
      Üdv! szendam

  30. emigrant szerint:

    Kedves Köztársam, kekec!

    A Szánalmányt újbeszélül fogalmazták, ahol az elrablás megvédés, a diktatúra demokrácia, és ahol a maffia hatalmát nevezik köztársaságnak. Ne engedjük, hogy a nyelvünket is elvegyék tőlünk! A szavaknak vissza kell adni eredeti jelentésüket. Igen, pontosan azt kell megbeszélnünk, milyen legyen ez a köztársaság, egyáltalán, milyen egy élhető, reményteljes, fenntartható köztársaság. De – figyelem, most Kádárt idézem! – a krumplileves legyen krumplileves, a köztársaság pedig legyen köztársaság. Szabad választásokkal, a minőség elsőbbségével, polgári alkotmánnyal, jogállami normákkal, a hatalmi ágak függetlenségével, a közszolgálat megbecsülésével, a polgárok méltóságával! Lassan már a névelőket sem tehetjük ki, mert azokat – néha és rossz helyen – de a fideSS is használja? Ami most folyik, benne a Szánalmány elkövetésével a köztársasági eszme megcsúfolása. Valami olyasmi, mint amikor a köztársasághoz hozzátették, hogy “nép”, meg “demokratikus”, súlyosabb diktatúrák esetén, hogy “népi demokratikus”. Ne haragudj, de az is látszik, hogy nem olvastad el az általam ajánlott szakirodalmat. A “Jövőreform” úgy hangzik, mint a “Gyermekszekér”. Még inkább, mintha a szocialista párt valamelyik műhelyében fogant dolgozatról lenne szó. Bennem nem indít meg semmit. Ja, és nem gondolom, hogy a köztársaság szóról bárki is a Szánalmány köztársaságára asszociálna, inkább arra, hogy az ország nevéből is törölte a kifejezést.
    Köztársasági iüdvözlettel: emigrant

  31. szgabi szerint:

    Kedves szendam, mindig az első gondolat a legjobb 🙂 Szerintem.
    Nem szabad túlrágni
    Minden tiszteletem: szgabi

    • szendam szerint:

      Kedves szgabi!
      Köszönöm az elismerést, de nem oztom a véleményedet, miszerint mindíg az első gondolat a legjobb (lásd: a “Mi. Magunk”-ról kiderült, hogy egy megélhetési náci már elkoptatta!). Ugyanakkor itt most egy Közösséget szervezünk, melyen belül mindenkinek ugyanannyi szava van, mint a másiknak. Ezt hívják demokráciának, mely ugyan lassú, költséges és időigényes, “… de még nem találtak ki jobbat!” (W. S. Churchill). Hát ippeg ezért inkább “túl”, mintsem hogy sehogy ne “rágjuk” meg a dolgokat!
      Üdv! szendam

      • szgabi szerint:

        Kedves szendam, értem én, de pont erről szól az egész, hogy végre saját magunk vegyük kézbe a dolgokat. Ennek mindenképp benne kell lennie, még ha nem is pont azt a két szót használod. Ezt értem én első gondolat alatt. Egyébként meg van még olyan szó, amit ne koptatott volna már szét vmelyik idióta politikus, vagy párt, mióta feltalálták a politikát? …….reform, jövő, erő, együtt ezérazér,…… Nekem az első gondolatod a lényeg, a legfontosabb!, abból nem kéne engedni, demokrácia ide vagy oda. Az, hogy nem hagyjuk megint másra! Vicces paradox, mert a demokráciának pont úgy kéne működni, hogy sokan megválasztunk néhányat, akik aztán a MINKET és a MI nevünkben, ÉRTÜNK… stb, és ez sajnos, nem az elmúlt két évben romlott el itt Magyarországon. Létezik itt egyáltalán még olyan ember, aki szolgálatként tekint vagy tekintene majd a megválasztott tisztségére??? Mondjuk, talán Te pl. ilyen lehetnél. Kíváncsian várom, mikor jössz ki a fényre. Jó ideje figyelem csendben és végtelen tisztelettel a “tevékenységedet”, már vártam ezt a lépésedet. Na de mindent a maga idejében, kicsit eltértem a témától, bocsánat.
        Üdvözlettel: szgabi

        Ui: Ismerve a gyönyörűséges magyar nyelvet és irodalmat, lesz itt cím és mottó is nagyon hamar
        “s rendezni végre közös dolgainkat,
        ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

      • szendam szerint:

        Kedves szgabi!
        Magvas/velős gondolatokat fejtettél itt ki mindössze pár sorban. Csakis köszönetemet tudom nyílvánítani értük!
        Nekem is azért lett az első ötletem (első? … a fenéket! … már régóta forog ez a fejemben!) a “Mi, Magunk”, mert teljesen nyílvánvaló, hogy Minket itt teljesen Magunkra hagyott az ún. politikai elit, így pedig nincs más választásunk, mint “Mi, Magunk” megoldanunk azon problémákat, melyket ezen “elit” hordott össze vasvellával, de amely “elitet” biza’ “Mi, Magunk” juttattunk hatalomra, hagytunk ott! Hogy miként jutottunk szerintem idáig, arról a három részben “tálalt” posztsorozatomban az “Úton a szakadékba” címmel megjelentben fejtettem ki a saját, talán nem teljesen egzakt és elfogulatlan véleményemet.
        Ugyanakkor semmiképpen nem szeretnék közös gyékényen árulni a nácikkal, még akár áthallások útján sem, ezért kénytelen vagyok elvetni az ötletemet.
        Szerncsére azonban “emigrant” kisegített a maga “Köztársaságot!”-ötletével, lévén ez tömör és semmit nem köll magyarázni rajta. Igaz, erre hajazva azonnal eszembe jutott az a név is, hogy “A Mi Országunk”. Nem tudom, erről kinek mi lesz a véleménye, de ezt is bedobnám a “közösbe”!
        A mottód kitűnő: “Rendezni végre közös dolgainkat…”! Nekem is eszembe jutott egy ennél “kicsinyt” hosszabb. Az amit Presser Pici énekelt még a ’70-es esztendők végén a legendás LGT-ben: “Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja!”. Mert az, ami Mielőttünk áll azt nem csak tudni köll, hanem végig is csinálni!
        Ami a dícséretedet illeti: egy magamfajta középkorú ember, pláne ha hím, ritkán szokott pirulni. Hát nekem most sikerült! Köszönöm, de ami a politikusi mivoltomat illeti, az sajna nem lehetséges! Még a “Legelső Leosztásnál” (1990) megpróbáltam a dolgot, de mivel sikítófrászt kaptam rendszeresen a hülyéktől és a korruptaktól, inkább hagytam az egészet a fenébe (nejem szerint inkább “nekik” köllött volna – de ez már megint az a folyamat, amit az ajánlott poszt-sorozatomban leírtam!).
        No, néhány napon belül szavazásra dobnám az indítandó blog címét és mottóját egy az oldalamon megjelenő önálló posztban. Kérlek addig Te is gondolkodj, s majd szavazz!
        Üdv! szendam

      • szgabi szerint:

        szendam, ezt személyesen Neked:

        “Rongy ceruzámat inkább leteszem
        s köszörülöm a kasza élit,
        mert földünkön az idő érik,
        zajtalanul és félelmesen.”

      • szendam szerint:

        Kedves szgabi!
        Nekem soha nem volt kaszám, csak némi eszem, csekélyke műveltségem és a klaviatúrám. Maradnék ezeknél!
        De azért ezt is köszi!
        Üdv! szendam

  32. chackal85 szerint:

    Talpra magyar, hí a haza!
    Vagy.
    Rabok legyünk vagy szabadok?

  33. kekec szerint:

    Már említettem, hogy van KARD, azaz Konzervatív Alternatíva, Reformok és Demokrácia c. blog. De talán az ötlet használható, és létre lehet hoznia DARA-t, azaz
    Demokratikus Alternatívák, Reformok és Akadályok c. blogot. Ami megdarálhat minden lehetséges elképzelést.

  34. Kedves Szedam !
    Köszönet az ötletért. Csak azt kérném, hogy a név és az email cím (azaz 2 komponens) is elegendő legyen az írás, illetve a bejegyzés megjelentethetősége érdekében. Nem gyávaságból, csak óvatosságból…
    Üdv ! Sok sikert az akcióhoz !!!.

    • szendam szerint:

      Kedves Köztársam!
      Sajna az “akció” hamvába holt! Hiába írtam, hogy egyedül nem vállalom a dolgot, bejött a “szokásos magyar lustaság”!
      Egyébként köszönöm!
      Üdv:
      szendam!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s