Sorban állunk, várunk

Magyarországon immár senki és semmi nincs biztonságban a Hatalomtól. Aki ellenáll, azt azonnal, aki kiszolgál, azt pedig kicsit később teszik lapátra. De lapátra teszik, az biztos!

Fokozódó hányinger – ezt érezheti mindenki, aki ép erkölcsi érzékkel követi nyomon a magát “Magyarország Kormányá“-nak nevező hatalmi vállalkozás tetteit. Aki figyel, láthatja azt a folyamatot, mint válnak elébb relatívvá, osztán pedig semmivé a Legalapvetőbb Erkölcsi és Jogi Normák.

Kezdetben még “csak” a hazudozásokkal és a sandaságokkal találkozhattunk. Azzal, hogy egy szűk csoport érdekére bandzsító, elképesztően disznó jogszabály meghozatalába valamiféle nemes társadalmi célt hazudtak bele. Osztán ez kiegészült azzal, hogy ha a Jogrendnek ezek nem feleltek meg, akkor azon módosítottak és nem a rendelkezésen (ezt meg ugyi nem Jogtiprásnak, hanem “Hősies Szabadságharcnak” hazudták). Ez a módszer végül abban csúcsosodott ki, hogy ma már nem számít semmiféle bírói ítélet, nem számít semmilyen nemzetközi egyezmény és kötelezettség: a jogtiprás Alaptörvénnyé, a szabálykerülés pedig Alapszabállyá vált. Ezt, tehát az alig leplezett Önkényt hazudja a hatalom Rendnek, Illiberális Demokráciának. Az ez ellen küzdőket pedig Idegen Érdekek Kiszolgálóinak, tehát Hazaárulóknak, akikkel szemben minden eszköz, módszer megengedett … persze csakis a Szent Cél, a Közjó érdekében!

Az Egyházügyi Törvény és annak máig húzódó története kitűnő példája annak, miként képzeli el ez a Modern Illiberális Demokrácia a Jogállamiságot. Három esztendővel ezelőtt a kormány és a Törvényhozás úgy döntött, egyfajta revíziót hajt végre a magukat egyházként definiáló szervezetek között megvizsgálandó: valóban tagjaiknak szakrális és nem csupán vezetőik anyagi igényeit elégítik-e ki. Mivel az addig eltelt húsz esztendőben mindenki hallott már rémtörténeteket a híveiket és a Közkasszát kifosztó “Bizniszegyházakról“, a cél elvileg vitathatatlan volt.

Ámde hamar kiderült, hogy itten valójában nem erről vagyon szó. Hanem arról, hogy a Maffiaállam hatalmi céljait kiszolgáló/támogató felekezeteket (tehát a valódi bizniszegyházakat!) “szakrális monopolhelyzetbe” hozzák, kitiltva az “egyház” kategóriából az azok számára konkurenciát jelentő vallási csoportosulásokat.

E célhoz volt “méltó” az alkalmazott módszer is. Az elbírálás nem objektív szabályok alapján történt (a szakminiszter és az illetékes parlamenti bizottság szubjektív, tehát önkényes állásfoglalása), a végső ítélet (az országgyűlési képviselők minősített többségének igenlő szavazata) ellen pedig semmiféle fellebbezésnek, külső fórumhoz fordulásnak helye nem lehetett. Ámde ez már annyira sértette még a Maffiaállam által önmagának alkotott Tákolmányt is, hogy azt, az egyébként szinte korlátlanul szervilis Alkotmánybíróság is kénytelen volt megsemmisíteni. A hatalom válasza erre: a szabálytalan törvényt az Alapszabály részévé tették, amelynek bírálatára, koherenciájának vizsgálatára idehaza semmiféle jog- és igazságszolgáltatási fórum nem jogosult! (Ez egyébként az a bizonyos “Tuskó Hopkins-módszer“!)

A Kitaszítottaknak így nem volt más választásuk, mint az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni, beperelvén az államot azért, mert jogalkotásával megfosztotta őket a szabad vallásgyakorlás alapjogától. A Bíróság természetesen a javukra ítélt, s másodfokon is kimondta a jogsértés tényét.

Egy tisztességes állam ilyenkor fejet hajt és orvosolja az általa elkövetett hibát. Nem úgy, mint a “miénk”, amelyik az utolsó utáni pillanatban is foggal-körömmel ragaszkodik a saját, immáron hazugságnak bizonyult elméleteihez. Sőt, azokat továbbiakkal tetézi, lévén az európai, emberi jogi Egyezményt saját hatáskörében átírni nem tudja (betartani pedig nem akarja!).

A strassbourgi ítélet kommentárjaként ugyanis Dicsőséges Kormányunk emberminisztériumának illetékes államtitkársága egy olyan nyilatkozatot adott ki, amelyet még a legcivilizáltabb kocsmában is azonnali orrbetöréssel szokás “honorálni”. Szerintük ugyanis az Ítélet úgymond beleillik bizonyos “nemzetközi érdekcsoportok Magyarországgal szembeni támadássorozatába“. Maguk a pereskedő kisegyházak pedig nem a jogaikért, hanem csupán a megszerezhető kártérítésért fordultak a Bírósághoz. Céljuk tehát “az adófizető magyar emberek megkárosítása”, amelyben “aktívan részt vesz egy magát emberi jogvédőnek beállító szervezet, amely az utóbbi időben egy másik ügy kapcsán is elhíresült“. Ezek után az államtitkárság odáig vetemedik, hogy “Európában példaértékű“-nek nevezi a magyar Egyházügyi Törvényt, amely nem csak engedélyezi, de nagyvonalúan támogatja is a vallási felekezeteket. … Hát mit mondjak? No comment!

Sokáig nem értettem, hogy miért soroltak olyan egyházakat is a Kitaszítottak közé, amelyek egyébként minden szempontból megfeleltek a Törvényben szereplő, objektív kritériumoknak, napi tevékenységük során pedig soha nem fogalmaztak meg érdemi, avagy nagyobb “tömeghatást” kiváltó kritikákat a hatalommal szemben. A botrány elkerülése végett, miért nem voltak inkább nagyvonalúak, amit sokkal jobban lehetett volna “kommunikálni”, mint a nemzetközi térre is kiszivárgó skandalumot? Kezdetben arra gondoltam, ez csupán a saját passzióira krőzusként költekező Orbán-kormány szokásos zsugorisága: minek adjon ki ilyen célra akár egyetlen fillérrel is többet a szükségesnél. Később rájöttem, hogy mivel ezeket az egyházakat megvásárolhatatlannak, annak vezetőit pedig túlzottan tisztességeseknek tartották, nem merték megkockáztatni, hogy majdan, a “bevett felekezet” tekintélyére támaszkodva ezek a vallási csoportosulások elvszerű kritikákat fogalmazzanak meg a Maffiaállammal szemben. Orbán és társai egyre fokozódó paranoiája már évvekkel korábban is ott tartott, hogy az ilyesminek még a lehetőségét is ki köll küszöbölni!

A “Norvégbűnöző” civil szervezetek is pont ezen, fokozódó elmeállapotnak köszönhetik a hónapok óta tartó és a napokban már-már a legszélsőbb határig eldurvuló vegzatúrájukat. Kezdődött ez azzal, hogy Dzsentri Dzsoni, ügyvezető miniszterelnök bejelentette a kormány igényét az úgynevezett “Norvég Alap” és a “Norvég Civil Támogatási Alap” anyagi forrásai feletti ellenőrzésére. Erre a donorországoktól az ökölből kimeresztett középső ujj volt a válasz, illetve az NA finanszírozásának leállítása. Erre a kormány kitalálta, hogy az NCTA lényegében közpénz (az is, csak nem magyar!), az ennek elosztására pályázati úton kiválasztott Ökotárs Alapítvány közpénzekkel gazdálkodik, tehát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jogosult annak kontrollálására. Erre egy újabb középső ujj volt a válasz. Reakció: az Ökotárs nem civil programokat, hanem egy bizonyos ellenzéki pártot finanszíroz. Mivel ennek sem volt hatása (pontosabban volt, de a várthoz képest ellentétes), a szokásos karaktergyilkolászáshoz, tehát a kriminalizáláshoz folyamodtak: sikkasztás, hűtlen kezelés, tiltott pénzintézeti tevékenység jellemzi az NCTA pénzeit elosztó és az azokból részesülő szervezeteket.

Ennek lett következménye, hogy hétfőn egy közel ötven(!) fős rendőri különítmény egyszerűen lerohanta elébb az Ökotárs hat(!) munkatársát, aztán annak könyvelő cégét, majd az informatikai rendszerét gondozó vállalkozást, illetve az egyik társalapítvány, a Demnet irodáját. Onnan pedig elcipeltek minden létező iratot és adathordozót, még azokat is, melyeknek közük sem volt a KEHI-féle, alig pár nappal korábbi feljelentéshez. Utóbbi egyébként “ismeretlen tettes” ellen szólt, így jogos volt az egyik érintett “norvégbűnöző”, a kisegyházak strassbourgi perében is már megemlített Társaság A Szabadságjogokért alapítvány azon kérdése: ha a KEHI egyébként nem ismeri az “elkövetőt”, akkor a rendőrök honnan tudták, hová köll menniük, ki küldte őket pont ezekre a címekre? Mindezt természetesen közérdekű adatigénylés címén, amire KEHI – az Orbán-kormány valamennyi minisztériumára és intézményére jellemző módon – nem válaszolt, mire a TASZ rögvest be is perelte eme nemes bürót.

(Szegény TASZ ezzel azonban csak tovább tetézte már eleddig is számos bűneit. Seszták Ágnes “újságíró” szerint ugyanis ez a “feljelentés” – mármint a TASZ-é – csakis azt a célt szolgálja, hogy megfélemlítse a rendőrséget, elbizonytalanítsa a választókat és ráijesszen mindenkire, aki akárcsak megnyikkanni merne az ilyen alapítványok működési szabálytalanságainak ügyében! … Nem viccelek, ezt a nevezett skríbler tényleg így írta le. Kötélidegzetűek és mazochisták kedvéért ihol az eredeti cikk! … Ehhöz sem fűznék kommentet, önmagát minősíti az egész!)

No erre a KEHI rögvest felszívta a vizet és válaszolt is. No nem a TASZ kérdésére, hanem annak “megfélemlítő” támadására. Ebben pedig az áll, hogy a hivatal “kiterjesztette a Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatot az Ökotárs Alapítvány által a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is“, azaz csitítás helyett (vélhetően Felsőbb utasításra) inkább fokozza a botrányt. Osztán következik a szokásosan nyálkás, gusztustalan karaktergyilkolászás, a zembereket elszörnyülködtetni kívánó denunciálás:

“… az Ökotárs Alapítvány 2008 óta vesz részt a Norvég Alap forrásainak szétosztásában, 2008 és 2013 között 2,5 milliárd forint közpénz sorsáról döntött. Az alapítvány nyilvánosan közzétett beszámolói alapján megállapítható, hogy ugyanebben az időszakban a saját működésére közel 180 millió forint közpénzt költött úgy, hogy átlagosan mindössze 6 munkatársat foglalkoztatott, és eközben 111 millió forint nyereségre tett szert. (…) Az 1994-ben 200 ezer forintos induló vagyonnal alapított alapítvány 2013 végére 469 millió forint saját tőkét halmozott fel, vagyis a vagyona nem egészen 20 év alatt az eredeti több mint 2000-szeresére nőtt“.

Majd ezt követően (ami szerintem inkább a reklámja és nem a befeketítése volt az alapítványnak!) következik a nemesen hazug felháborodás és a konklúzió:

“Az Ökotárs Alapítvány, mint „civil szervezet” valójában közfeladatot ellátó szervként közpénzt oszt szét, így az ezzel a tevékenységgel kapcsolatos adatok a hatályos magyar jogszabályok szerint közérdekből nyilvánosak, vagyis azokat bármely magyar állampolgár jogosult megismerni – hangsúlyozza a hivatal. Ennek ellenére az alapítvány a tevékenységével kapcsolatos számos kérdésben hónapok óta titkolózik. (…) A Kehi a Norvég Alapból származó támogatások szétosztása és felhasználása terén már az eddig rendelkezésére bocsátott adatok alapján is átláthatatlan döntéshozatalt, fegyelmezetlen elszámolást, illetve esetenként súlyos visszaéléseket tapasztalt. Ezért terjesztették ki a Norvég Alappal kapcsolatos ellenőrzést az Ökotárs Alapítvány által a Svájci – Magyar Együttműködési Program keretében kapott, illetve egyéb költségvetési forrásból származó támogatásainak ellenőrzésére is.“

Nettó hazugságok, alpári denunciálások: ezzel operál ez a hatalom és ezzel tartja fent önmagát. No meg és egyre inkább a nyílt törvényhozási/hivatali/rendőri erőszakkal. Ebben pedig segítségére van az a számos szervezet (pl.: egyházak, alapítványok, pártok, politikusok, magánszemélyek), amelyek azt hiszik, ha beállnak a sorba, akkor nem csak sérthetetlenséget, hanem haszonélvezetet is biztosítanak maguknak. Ámde hatalmasat tévednek mindahányan!

Ahogy egyre nő Orbán hatalma, úgy fokozódik az “étvágya” és a paranoiája is. Aki tegnap segített neki egy “korlát” lebontásában, az ma már egy leküzdendő ellenség (lásd például a kitűnően dokumentált Orbán-Simcska háborút, vagy a Hallgatói Önkormányzatok esetét … utóbbiról itt egy kitűnő írás!). Aki ma segít a tegnapi szövetséges lapátra tételében, az holnap lesz Aljas Áruló, Idegenszívű Bérenc, Népellenség. És ugyanez vár holnapután a holnapira mindaddig, amíg el nem fogynak a potenciális szövetségesek, a baksisra ácsingózó, amorális gerinctelenek. Amíg el nem emészti önmagát az elmebajos túlhatalom.

Mindnyájan állunk a sorban és várunk. A “Lapát”-ra! Ha valakinek így könnyebb: Lázár János miniszterelnökségi miniszter már majdnem a legelején van!

… és ezt …

… szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

---