Best of Bencsik-meme
Feladta: 2014, január, 26 Kategória: Uncategorized | Tags: Békemenet, Bencsik András, CÖF, cikk, hírdetés, Orbán, Paks HozzászólásBencsik nertárs egy kipróbált káder, aki roppant gyakorlott a “Szolgálat”-ban. Pártok, ideológiák jöhetnek-mehetnek, de egy Gyakorlott Káder mindig Elvszerű. Elve pedig nem más, hogy mindig meg köll találni azt a Hatalmast, illetve annak “testrésztét”, ahonnan a megélhetéshez szükséges (köz)pénzt ki lehet … khm … csalogatni (“nyelvtudásal”!)
Szóval arról vagyon itten nagyba’ szó, hogy Bencsik nertárs, az általunk kényszerből eltartott hetilapjában megírta a “Legújabb Credo“-t. Amivel nincs is igazán semmi baj, hiszen 1986-ban, azaz “Ante Fidesz 2“-ben (amikor Martonyi nertárs csak tervezgette az MSZMP-tagságát!), még a fentiekhöz hasonlatosokat írkált, de már akkor is egy pártlap pártrovatában:
No persze mostanság, ez az “A.F. 2“-ben keletkezett cikkecske, néhány másikkal egyetemben, kissé kínos a Nagybecsű Szerzőnek, különösen azok után, hogy még fennhangon ki is jelentette:
Erre meg Kádár Et., a síron túl is azt nyilatkozta, hogy:
No, de félre a múltat és lássuk a Jövendőt!
Mert Bencsik nertárs szerint egyáltalán nem mindegy, hogy Agyurcsány benne vagyon-é az Összefogásos Koalícióban, mert akkor könnyen előferdülhet vele, hogy a szinte elképzelhetetlen Ellenzéki Győzelem esetén:
Nos, ez az, amit hagyni Nékije – meg Nékünk – ugyi nem szabad, meg hát az Ő Nagytiszteletű Hetizéjének is leesne valami még tán a Pak(s)tumból is, ezért osztán meg köll védelmezni egy Békemenettel (szegény CBA-dolgozók! … őszinte részvétem!) AZ EGÉSZET, mondjuk így:
… avagy így:
És amikor eljő ennek az ideje is – mert már talán csak Kuba lesz hajlandó hitelezni az Orbanokráciát – Bencsik nertárs kiadatja majd magáról az érettségi fotóját is
… melyről mindenki láthassa, hogy Ő már “annakidejénis“!!!
Ámde ha ez mégsem következne be, hát átmenetileg “lemerül és kibekkeli” azt az időt, amíg meg nem találja a Következő Közpénzsegget, bár addigra már mindenki tudni fogja Róla is, hogy ilyenekkel tartatta ki magát
… illetve mégpontosabban azt, hogy
… de akkor már kijafaszt fog ez (meg ő) érdekelni, feltéve ha az Egészoldalas Hírdetés ellenére a Baloldal mégsem Rá (Rájuk), kipróbált Köz(pénz)szolgákra hallgat!
Hát, vasárnap este csak ennyi telt tőlem. Ezzel is csak azért fárasztottam magam és Olvasóimat (Köztársaimat nem, mert nekik enélkül is megy a “dolog”), hogy akiknek a hosszútávú memóriája terjedelmesebb, mint a Sziámi (Rezsi)Harcoshalé, majd április 6.-án legyen mire emlékezniük … többek között!
… és ezt …
… szendamondja!
(via: “PuPu“, “repavalleszurtnyul“, “szarvas“, “Örülünk, Vincent?“)