Hehehe!
Feladta: 2014, november, 9 Kategória: Uncategorized 2 hozzászólásMint azt előző posztomban is leírtam: egyenesen ijesztő, miféle (lipótmezei) Alakok “irányítják” ezt az Uruszágot és miféle (gerincmentes) Slapajok igyekeznek nekik ebben “segédkezni”. A Káosz ma már odáig fokozódott (itt, Abszurdisztánban), hogy nem tudja a jobbkéz, mit is hazudott a bal!
Aszongya a Hétszázcéges, Vidéki Zugügyvéd, jelenlegi Miniszter, hogy …
“A kormány, a szakma jelen lévő szereplőivel közösen, olyan országot épít, amely végre szinkronba kerülhet a világ technológiai trendjeivel. Korunkban ugyanis nélkülözhetetlenné váltak az infokommunikációs eszközök, amelyek hazánkban és világszerte szinte mindenki naponta használ.” (Seszták Miklós “miniszter” beszéde “Az Informatika a Társadalomért” című konferencián.)
Aszongya az Államtitkár, hogy …
“A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének, Vida Ildikónak az Egyesült Államokból való kitiltása ügyében nem hazudik senki. Sem az Elnök asszony, sem pedig a Kormány! Ugyanis lehetséges, hogy Vida Ildikó tényleg értesítette a kormányzat illetékesét az ellene hozott amerikai intézkedésről, de láttunk már olyat, hogy valami elkeveredik a postán!” (L. Simon László, miniszterelnökségi államtitkár és (közpénz)költő nyilatkozata a “Ki mit tud Vida Ildikó korrupció okán történt amerikai kitiltásáról?” című kormányzati, online társasjáték egyik fordulójában.)
szendamondja:
Sok-sok évtized óta már nem a postás viszi az állami hivatalok (és minisztériumok) közötti “leveleket”, hanem az úgynevezett “eljárók”. A táskájukba bekészítették a sorszámozott leveleket, melyek “numerói” a “Kézbesítési Könyv“-ükben tételesen fel voltak tüntetve. Átadáskor pedig ugyanezen könyvecske rubrikáit aláirattatták az Átvevővel. Ámde ez már a múlt, hiszen a kormányzati hivatalok/intézmények egymás között egy zárt elektronikus csatornán keresztül érintkeznek. Avagy mégse? A NAV-tól (is) immáron kirúgták az “eljárókat”? Immáron mindent a Postára köll bízni? Ha igen, akkor a Fejlesztési Miniszter kezdhetne lobbizni azért, hogy a kormányzaton belül is végre felépüljön az a “korunkban nélkülözhetetlen” infokommunikációs eszköz, melyet “hazánkban és világszerte” szinte mindenki használ. … Kivéve a magyar kormányt(?)!
Hehehe! … Röhögnék, ha lenne min!
… és ezt is …
… szendamondja!
A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Kedves szendam,
mindkét kedvencünket megverseltem már, Seszták parteigenossét kétszer is. Ezt asszem még nem tettem közzé, bár nem mernék rá megesküdni:
Seszták Miklós önvallomása
Én narancsot faltam,
és parancsra nyaltam
Viktorunk alfelét.
Hogy ízlett-e? Egy fenét!
De a pénz jólesett:
megörvendeztetett
a Vezérünk kegye…
Így már megérte, ugye?
Olyan jó dolgom van
nékem offshore-omban…!
Emberek, dől a lé!
Elszegényedtek belé.
Ő egy Élő Isten!
Véle szükség nincsen!
Hogyha Viktor velem,
ki is lenne ellenem?
A budaörsi logisztikai központ felépülte és beüzemelése után meg valami kevéssé orbitális blődséget kéne hazudnia ennek a kis hörcsögképű szakállvokálnak. Még hogy elveszik egy kormányzati levél!
Ady Endre – bonhomme:
A kúl turhális nyálamtitkár
L. Simonék Lacikája vagyok én,
hülyén hazudó, fideSS-es paraszt,
Előre szólok: vigyázni velem!
Eszem, mint Viktoré, igencsak szalaszt.
Az eszem szalaszt, s én, suttyó paraszt
hittem: nem rívok ki a fideSS-ből.
De mi lesz, hogyha a többi ravasz
hasonló képességekkel tündököl?
Ha rájön a nép, fideSS-nyikek, mi lesz?
A lopott holmival merre menekül
a sok sutyerák, ha velünk kilesz
mindenki töke, s mit hagyunk örökül?
Megosztott ország, döglött gazdaság,
bedöntött forint; igazi ugar….
Emberevővé lesz a magyarság,
míg Európa majd be nem sokall?