No comment 6.

Ágh Attila, a baloldali magyar politológia doyenje egy egészen kiváló írást tett közzé a magyarországi Népszava mai számában. Semmiféle kiegészítésre szerintem nem szorul! (Az eredeti cikket a címre kattintva lehet elolvasni!)

Rekviem a II. kerületért

A II. kerület a jobboldal hagyományos vadászterülete, bár nem kellene, hogy ez dogmává kövesedjen. De mégis túl könnyű lenne elintézni a Fidesz győzelmét az időközi választáson azzal, hogy ez várható volt és nincs miért keseregni. Ellenkezőleg, ez a választás túl sok tanulsággal járt ahhoz, hogy olyan könnyen el lehessen róla feledkezni.

A kormány mélyülő válsága idején legalábbis nyitottá lehetett volna tenni a versenyt, s akár a nyerésre is lett volna egy csekély esély. De a vereséget mégis összehozták, az LMP bénázása és makacssága, s az MSZP megújulásának hiánya következtében alakult ki egy olyan elszalasztott esély, ami súlyos figyelmeztetés a következő általános választáson a széles demokratikus koalíció számára.

A II. kerületi választás megmutatta, hogy egyik párt se tud túllépni a saját árnyékán és ezért képtelenek az együttműködésre. Az LMP változatlanul UFO-ként, vagyis “azonosítatlan repülő tárgyként” mozog a magyar politikai életben, hiszen nincs más markáns politikai profilja, mint az MSZP-vel való gyerekesen dacos ellenkezés.

Az LMP, mint egy duzzogó kisgyerek a fal felé fordulva morogja, hogy még mindig csúnya az MSZP, de még ennek a konkretizálásában, az elmúlt nyolc év, mint “friss átkos” elemzésében és bírálatában sem lépett egy szemernyit sem előre. Abban pedig végképp nem, hogy a saját profilját tisztázza és kidolgozza, márpedig már más világ van, a civil címkét joggal viselik nagy tömegmozgalmak, amelyek tényleg bebizonyították, hogy “lehet más a politika”, míg az LMP ezen a választáson való szereplésével a legrosszabb arcát mutatta.

Dölyfösen azt hitte, hogy a civil címkére tódulni fog a nép, s az MSZP-vel való váltópárti versenyben ez egy kiugrási lehetőség lesz számára, mivel az Orbán ellenes összefogás jelszavával minden elégedetlent egy “szűz párt” követőjévé tesz. Ellenkezőleg, világosan kiderült, hogy markáns program és koalíciós nyitottság nélkül az LMP-ét a marginalizálódás fenyegeti, egyfelől az MSZP és a DK, másfelől az új civil mozgalmak oldaláról, ha nem ébred fel, hogy körötte már valóban “más lett a politika”.

Bár a gyengébb szereplésért kétségtelenül az LMP makacsága a ludas, az MSZP se lehet büszke magára, ha viszonylag jól szerepelt is az időközi választáson. Az igazi kihívás ugyanis nem a korábbi kerületi eredmény meghaladása volt, hanem a súlyos válságban lévő kormány elleni frontális támadás lokális lehetősége. Elmondható, hogy az MSZP lényegében cserbenhagyta a jelöltjét, hadd próbálkozzon, úgy se nyerhet, de ha a korábbiaknál jobb eredményt ér el, az már tiszta haszon. Valójában országos kampányt kellett volna indítani a kormány ellen, egy olyan jelszóval, hogy “lehet más az MSZP”, vagy ahogy manapság minden hirdetésben olvasható: “megújultunk”.

Ehelyett az MSZP csak kicsiket lépeget előre, nem változik eléggé és meggyőzően, nem is állít maga elé ilyen követelményt, pedig annyira más a világ manapság, hogy még a Fidesz összeomlása se hozná neki helybe a választási győzelmet.

Sokan jogosan kérdezik a saját szavazói közül is, hogy miért nem hajtott végre egy radikális önvizsgálatot az MSZP, miért nem lépett túl érdemben a saját hibáin, mert a “bizonyára mi is követtünk el hibákat” típusú érvelés csak keserű kacagást vált ki a saját táborában is.

Keményen le kell számolni a korrupcióval és a korábbi kormányzati hibákkal, és az csak gyengécske érv, hogy ezt úgymond felhasználhatják ellenünk, hiszen a párt eddig is a pofozó bábu szerepét töltötte be az egyre primitívebb Fidesz kommunikációban. A tartalmi kérdéseket eddig személyi vitákba ölte az MSZP, de a DK kiválása után még ez sem maradt, most már végre ideje lenne a közpolitikai reformok kudarcát számba venni és új programmal azokon túllépni.

Érveket adni az ellenfélnek éppen a fennálló zavaros helyzettel lehet, s a Fidesz mindent megtesz ugyan, de nem tud olyan rosszul kormányozni, hogy az elmúlt nyolc év hibái elfelejtődjenek, és a polgárok friss tavaszi lelkesedéssel visszaszaladjanak az MSZP-éhez. Az MSZP és a DK pedig egyelőre a “róka fogta csuka – csuka fogta róka” viszonyban vannak, nagyon helyesen kerülik a konfliktust egymással, s ezért kölcsönös lelkesedéssel igyekeznek fátylat borítani a közös múltra, csakhogy ebből egyiknek sem lesz választási siker.

Így aztán marad a népnek az Apátia Párt, amelynek támogatottsága viszont már a hatvan százalékot közelíti, és ezzel csak nő a feszültség a Fidesz-világ összeomlás közeli állapota és a demokratikus ellenzék támogatottsága között. Ez a helyzet világosan mutatja, hogy eddig egyik demokratikus pártnak sem sikerült érdemben hitelképes politikai alternatívát kialakítani. Igen, “lehetett volna más is talán”, az összefogás próbája ugyan nagyon mérsékelten sikerült, de az LMP minden átkozódása, az MSZP-ével “katasztrofálisnak” mondott viszonya ellenére azért LMP támogatói közül sokan mégis átszavaztak az MSZP-ére, és az MSZP támogatói is bizonyára támogatták volna az LMP jelöltjét, ha a pártja komolyan veszi magát, s netán befut a második helyre. Sovány siker, de túl kell lépni rajta, kompromisszumos türelemmel egymás iránt.

Ágh Attila politológus /

---