Körforgalom

Azt hiszem semmiféle újdonságot nem állítok azzal, ha kijelentem, a magyar történelem “autósztrádája” pont ugyanolyan, mint az a “damaszkuszi út“, melyen szeretve sem nagyon tisztelt politikusain jelentős része “közlekedni” szokott: körforgalom! Hogy ez mennyire igaz, álljon itt két példa, egy mai és egy bő száz esztendővel ezelőtti.

Egyszerűen képtelen vagyok komoly rekeszizom-igénybevétel nélkül szemlélni azon, levitézlett közéleti szereplőinket, akik csakis azért, hogy néhány percre ismét a hírportálok címoldalaira kerülhessenek, kijelentenek valami irgalmatlan ostobaságot, avagy “beleszakértenek” a Nagy Magyar Sötétségbe. Ezt tette a minap Fodor Gábor, a Fidesz egykori alapítója, az elhalt SZDSZ valaha volt vezető politikusa is.

A Jelen

Fodor, blogjának legutóbbi bejegyzésében ugyanis azt állította, hogy egykori párttársa, a mai miniszterelnök “… az Európai Unió elhagyására készül“. Ezen véleményét nem csak azzal a kétségtelen ténnyel támasztja alá, hogy Orbán politikája  teljes mértékben szembe megy mindennel, “… ami az Európai Unió lényege“, azzal a vélekedésével, hogy különböző címeken beszedett extraadók azt a célt szolgálják, hogy a kormány “nélkülözni tudja” az EU anyagi forrásait, de azzal az állításával is, hogy “Mint azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik Orbán Viktort, értik a gondolkodását, és tudnak olvasni a mondataiban, egészen biztos vagyok ebben.“.

Véleményem szerint úgy a fodori Állítás, mint az Érvelés egyszerű tévedés, alapvető ellentmondásban áll a valós tényekkel, azokat figyelmen kívül hagyva, kizárólag az orbáni (bel)propaganda szövegeiből indul ki. Hogy a végén kezdjem:

1. Csakis azért, mert a húsz évvel ezelőtti kilépéséig, mindössze öt esztendőn át tagja volt annak a testületnek, mely Orbánnal együtt vezette a Fideszt, még egyáltalán nem jelentheti ki, hogy ő lenne “azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik” Viktorinhut, “értik a gondolkodását és tudnak olvasni a mondataiban”! Az az “Orbán” ugyanis, …
   

   … akire Fodor 1993-ban rávágta az elnöki iroda ajtaját, már egyáltalán nem ugyanaz a pasas, aki ma a Fidesz elnöki és az ország miniszterelnöki székében ül! …

   

   Unser Führer azalatt a két évtized alatt olyan politikai és személyiségtorzulásokon ment keresztül, amely teljes mértékben kizárja, hogy ebben az országban lenne bárki is, aki “személyesen is elég jól” ismernék őt – beleértve önmagát is. Arról már nem is beszélve, hogy a Szeretett Vezető gyakorta még a saját mondataiban sem képes olvasni, a “gondolkodását” meg a “Grazi Team“-en kívül legfeljebb, ha Simicska Lajos “érti”!

2. A beszedett extraadók, a “munkaalapú társadalom” építésével indokolt népsanyargatások egyáltalán nem azt a célt szolgálják, hogy a kormány úgymond függetleníteni tudja magát az EU pénzügyi forrásaitól, hanem éppen ellenkezőleg! Az oktatástól, a kultúrától, az egészségügyi és szociális szférától szakmányban elvont források ippeg pont azt hivatottak finanszírozni, hogy (és ez volt az egyetlen, amit őszintén bevallottak – persze a “szabadságharc” mezébe öltöztetve) a.) a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülve az EU ne vonja meg a forrásokat, illetve b.) az IMF hitelének minél hamarábbi visszafizetésével megszűnjön az a lehetőség, hogy a Valutaalap negyedévente beletekinthessen a Tolvajállam pénztárkönyveibe (“érdekes”, hogy ez a rohamtempós előtörlesztés az EU-kölcsönre már nem vonatkozott! – ugyi?!) Ugyanez az EU-források utáni, pánik szerű kapkodásnak köszönhető az is, hogy Orbahn a saját verőlegényét, Lázár Untersturmführert ültette a Nemzeti (Közgép)Fejlesztési Ügynökség pártkatonáinak nyakába, hogy azokat fő- és jószágvesztéssel fenyegetve minél nagyobb harácsot markolhasson ki a Maffia az önnön tevékenysége okán beszorult, 1100 milliárdos fejlesztési keretből december 31-ig! A helyzet ugyanis az, hogy …
3. az Államot elfoglaló Bűnszövetkezetnek nagyon pontos és szigorúan végrehajtandó Üzleti Terve vagyon arra nézvést, hogy a 2010-14-es ciklusban hány száz milliárdot köll kiszivattyúzni az országból. Ennek azonban kizárólagos forrásai azon állami, önkormányzati beruházások ( a hírhedt “Közbe’ szerzések“), melyeket pediglen 97 százalékban az EU finanszíroz! Ezt maga Vityu kán ismerte be legelőször (gondolom valami kaszanakszpálesz-közi hangulatában) még tavaly nyáron az akkor még nertársnak számító Demján Skálakópé magánkamarájának (VOSZ) elnökségi ülésén. Ez pediglen azt jelenti, hogy a lopkodással és matolcsyzmussal romba döntött honi gazdaság egyszerűen képtelen kitermelni a közberuházások útján ellopandó pénzt, amiből meg egyenesen következik, hogy az EU-ból való kilépés azonnal megcsappantaná a teljes díszes Oligarchia “bitangkasszáját”, amely társaság így maga is nadrágszíjhúzásra kényszerülne! Azt meg ugyi mindnyájan tudjuk, hogy az újsütetű, felcsúti/szolnoki “Arisztokrácia” ezt utálja a legjobban … közvetlenül a közteherviselésben (adózás) való részvétel után!

Nulladik Viktor Főkormányzó Úr, Al- és Felcsút (valamint a /részeg/Részek) Örökös Ura, a Nemzet Maródi Maradonája tehát amikor (pl.) a tusványosi posványosban ellenségnek nevezi úgy az EU-t, mint az Egyesült Államokat, akkor semmi mást nem tesz, mint folyamatosan “hazabeszél” (hablatyol) annak érdekében, hogy a “Nemzeti Függetlenség” jelszavával minél több Egybites Biodroid szavazatát szerezze meg! Azt persze nem zárom ki, hogy az Ápolt ápolatlan agyában időnként ne fordulna elő az EU-ból való kilépés gondolata (pláne akkor, amikor az Odakinti, markát bakisért tartó Cigánykodásai – elnézést kérek roma honfi- és embertársaimtól! – közben az Unió vezető politikusai udvariasan elküldik őt a búsba!), de ezt rögvest ellensúlyozza vagy a Grazban felírt gyógyszer, melyet a Nemzetesasszony diktál beléje rendszeresen, vagy a Maffia-érdek, amelyre (pl.) Simicska ner- és tettestárs szokta volt őt emlékeztetni, akár naponta is!

Ez az egész EU- és Nyugat-ellenes propaganda tehát pont olyan, mint amikor Egyszeri Józsi bácsi, a kocsmában poharazgatva többször is kijelenti, hogy “demegvaznám a pútoskizsazzonyt“, osztán amikor végre alkalom nyílna az “eksönre“, rögtön kiderül, hogy Józsi bá’ csupán “verbálisan” képes a szexre, tevőlegesen pedig (fő- és derékfájásra, valamint időhiányra hivatkozva) már nem! Ami pedig engem élénken emlékeztet arra a szinte napra pontosan 107 esztendővel ezelőtti esetre, mikor is a “Függetlenségi Párt“-ról schwarz-um-weiss kiderült: nemzetieskedése felfújt propagandahólyag csupán, valódi tettvágy és potencia (a kormányzati hatalom megszerzésén kívül) mögötte egyetlen makulányi sem áll! De hogy ezt jobban meg tudjam világítani, kénytelen vagyok időben még messzebbre, több mint 152 esztendőre visszanyúlni!

A Múlt

Döntő szavazásra került sor 1861. június 5.-én a magyar országgyűlésben. Az akkor éppen soros és persze levert szabadságharcunkat követő tucatnyi esztendőben, Ferenc József császár megunta a magyarok szoros (katonai) felügyeletét (vesztett háborúi okán volt neki ölég baja!), s kiadta a Februári Pátenst, melyben meghívta a magyar nemességet a Birodalmi Gyűlésbe. Ennek elfogadása azonban egyet jelentett volna a nemzeti önrendelkezés teljes feladásával.

Az erre egy hónappal később összehívott magyar Országgyűlésben nem is volt vita arról, hogy az uralkodó ajánlatot el köll utasítani, de abban már igen, hogy ezt milyen formában tegyék: “Felirat“-ban, avagy “Határozat“-ban? A két pártra szakadt “küldöttek” közül az utóbbit a nyakasabb, Múltba tekintő, kibékíthetetlen nacionalisták, az előbbit pedig a szemük előtt a Jövendőt tartó, a reális lehetőségeket számba vevők képviselték. Ők ugyanis úgy akarták elutasítani a Februári Pátenst, hogy nyitva hagyják Ferenc József számára az alku lehetőségét, míg a Határozatiak minden kaput bezártak volna. Az, hogy hat esztendővel később megköttetett a Kiegyezés, a Feliratiak győzelmét jelentette.

Ezt követően a Feliratiak kerültek kormányra “Deák-párt” néven, a Határozatiak pedig két táborra oszlottak annak függvényében, hogy melyikük és mennyire utasítja el a Kiegyezést. A kizárólag “fenntartásokkal” élők vezére az a Tisza Kálmán volt, aki 1875-ben, a deákosok nagy részének beolvasztásával megalapította azt a “Szabadelvű Párt“-ot, amely aztán harminc esztendőn át háborítatlanul uralta a parlamentet.

Ámde 1905-ben égszakadás és földindulás történt a honi politikumban. A Tisza István-féle (Kálmán fia) “Zsebkendőszavazást” követően kiírt választásokon megtörtént az, ami addig még soha: győzött az Ellenzék, azaz a Kiegyezést mereven elutasító “Függetlenségi Párt”! Szerintük az 1867-es paktum legfőbb hibája az volt, hogy a “Közös Ügyek“-et (kül-, had- és pénzügy) egy 60-60 fős, osztrák-magyar bizottság kezébe adta, s ha ott nem született többségi döntés (általában nem!), akkor Ferenc József mondhatta ki a végső szót. Ez pedig szerintük nem más, mint a magyar parlamentarizmus megcsúfolása! Az említett választásokon tehát győzött a Függetlenségi Párt, ámde a Kiegyezés értelmében nem alakulhatott meg olyan magyar kormány, mely a Dualizmust elutasítja!

Ezért osztán Ferencjóska nem tehetett mást, mint hogy (mai szóhasználattal élve) “szakértői kormányt” nevezzen ki, élén azzal a báró Fejérváry Gézával, aki korábban a “Darabont Testőrség” vezetője volt (ezért nevezték később ezt az adminisztrációt “Darabontkormány“-nak!). No a Győztesek rögtön meg is hirdették a Nemzeti Ellenállást (“A Haza nem lehet ellenzékben!” … ugyi?!), amely a vármegyékben komoly méreteket öltött (“Polgári Körök” … nemde?!).

A Darabontkormány belügyminiszterének, Kristóffy Józsefnek erre az volt a válasza, hogy ha már az Uraknak a Népre szottyan mindíg kedve hivatkoznia, s ennek alapján elutasítania a Dualizmust, akkor töröltessék csak el a (vagyoni)cenzus, kapjon választójogot minden felnőtt, magyar (férfi)ember, s szavazataikkal döntsék el ők (azaz A Nép), hogy maradjon-é a Kiegyezés, avagy légyen az elvetve?! … aki a Szabadelvű Pártot támogatja az előbbire, aki pediglen a Függetlenségi Pártra voksol, az utóbbira szavaz! … Így lehetett vóna tiszta és világos körülményeket teremteni eme, igazából nem is fontos (a nemzetiségi és a jobbágy-kérdés ennél sokkal égetőbb volt! … előbbi Trianonnál kozmált rá az egész társaságra!), a Birodalomhoz való tényszerű kapcsolódás kérdéskörben!

No ez a lehetőség, mármint a korabeli viszonyok szerinti, általános választójog bevezetése már nem tetszett a “csorbítatlan parlamentarizmust” zászlójára tűző, főleg kis- és közép-nemesekből álló Függetlenségieknek! Az 1906 tavaszáig tartó alkudozások során simán lemondtak minden “nemzeti követelésükről” … cserébe a kormányalakítás jogáért!

Gondolom e történelmi példából mindenki látja, hogy a Jobbkonz Úri Magyarország “szabadságharcai”, “függetlenségi törekvései” ippeg pont addig tartanak, amíg önérdekeik nem sérülnek! … A hivatkozási alap, azaz “A Nép” pedig – szokás szerint – le van szarva!

… és ezt …

… szendamondja!

---