Szabotázs!

Állítólag Viktor bán Tapolcát követően kissé “elbizonytalanodott”. Most keresi azokat a kommunikációs technikákat, melyekkel meg lehet magyarázni az elhasalást, illetve tovább vinni az eddigi “politikát”. … Szerintem ő tuti biztos önmagában, a magyarázatokat pedig már régen legyártották.

Azt írja Németh Péter a Népszava mai számában, hogy akik tegnap, tehát a Tapolcát követő hétfőn szerencsések voltak Orbánnal találkozni, azok “egy rendkívül elbizonytalanodott politikust” láthattak maguk előtt. A főszerkesztőben ugyan a “bizonytalan” és az “Orbán” szavak sehogy nem akarnak összeállni, de úgy véli: hinni kell azoknak, akiknek ez volt a tegnapi Orbán-benyomásuk.

Ez a frazeológia bizony nekem sem akar “összeállni”. Orbán önvalójából, a narcisztikus cezaromániájából következik, hogy ő osztán soha nem lehet bizonytalan. Legfeljebb elgondolkodó, másra koncentráló. Mondjuk tényleg arra, hogy miként lehet Tapolca után változást mímelve folytatni azt, amit eddig. Avagy arra, hogy még a látszatra sincs szükség, s úgy csinálni tovább mindent. Hiszen tudjuk, éppen pont tőle, hogy a “konszolidáció” kizárólag “a gyengeség jele“, s ilyesmit “csak az akarhat, aki nem bízik a párt 2018-as győzelmében“.

Orbán pedig ugye nem más, mint “az Örök Viktor“. A folyton győzedelmeskedő szuperhős. Ezen alapszik teljes imázsa és uralmi rendszere is. Az Akarat és az Erő folytonos felmutatásában. Ha “isten” elbizonytalanodna, akkor megtörne a hívek “gerince”, s rögvest összeomlana az “egyház”. Tehát “isten” tévedhetetlen és ki fog tartani akarata érvényesítése mellett. Mert nem tehet mást, s mert ezt suttogják fülébe a Tanácsadók.

Orbán elbizonytalanodott? Ugyan miért tette volna?! Udvaroncai már régen megmondták neki: soha nem az ő döntéseiben van a hiba. Azokat minden esetben a maga utánozhatatlan tehetségével, látnoki zsenialitása alapján hozza meg. Ha valami mégis balul sül el, az az alsópapság hibája. A trehány helyi plébánosoké, az ellustult kanonokok, megyés püspököké. Tapolca elveszett? A személyes megjelenése ellenére?! Ugyan! Ő volt az, aki bokros teendői ellenére szakított időt a kampányra, s neki köszönhető, hogy csupán paraszthajszálnyira maradtak le a mandátumról.

Ilyet, ilyesmiket sutyorognak most a Háborodott Elme kagylófüleibe a Paraziták. Az olyanok, mint például Mráz Ágoston Sámuel, a közmilliárdokkal alaposan kitömött “Nézőpont Intézet” főnöke. Ő már vasárnap készen volt a “magyarázattal”. Szerinte Tapolcán “ellenzékválasztás” történt. Azaz nem a Fidesz hasalt el a Jobbik gáncsával, hanem a Baloldal! (Megjegyzem: nem rossz hazugság, hiszen van igazságmagva is.)

Hja, hogy ezzel az egész Rendszer alatt vágják a fát, azaz önmaguk alatt is? Egyrészt lopni addig kell, amíg lehet. Hízzanak csak azok a bankszámlák az utolsó pillanatig is. Osztán majd vagy menekülnek, vagy átállnak, mint például az a kis hírtévés getmájer, aki Simicska után a jobbikos “N1 TV“-ben találta meg azt a helyet, ahol háborítatlanul élvezheti a “szakmai függetlenség” áldásait – s rögvest Nagyfőnök lehetett! Hiszen a következő “miniszterelnöknek” is szüksége lesz majd szakavatott hatalomtechnikusokra. Vona még nem tudja a “dörgést”, de ők majd megmutatják neki – cserébe a rendszeresen átutal “Harminc Ezüstért”!

Szabotázs! – ezt fogja majd Orbán rekedtes hangon maga elé dörmögni a Bukás utáni Emigrációban. És még akkor is lesz mellette egy halálig hű “mikeskelemen” (netalán Szíjjártó?), aki a (Kövér Lászlónak írt) leveleiben egyetértőleg fogja idézni a Fejedelem szavait.

Ímé a Jelen, s a Jövendő!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Látlelet

Ma reggel egy kitűnő elemzés, hogy ne mondjam, látlelet jelent meg a budapesti Népszava oldalán. Úgy gondoltam, ezt is megosztom Tisztelt Olvasóimmal, mert minden szava (szerintem) kőbe vésett igazság. … Olyan tények, melyekkel szembesülnük kell!

Friss Róbert:

Keserű ízű lett a demokraták kenyere

Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergette volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az marad, de hogy a Fidesz helyett kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban – ma még nem tudni.

Utólag nevezhetjük akár túlzott optimizmusnak is, ahogyan a demokratikus ellenzéki pártok nekifeszültek a 2014-es választásoknak. Az a derűlátás, amelyet a 2012. október 23-án, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Milla tüntetésén, Bajnai Gordon visszatérésekor összegyűlt tömeg érzett, szinte a semmibe foszlott 2014. január 14-re, amikor másfél év önmagukat és egymást marcangoló vajúdás után, alig két hónappal a választások előtt végre megalakult az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok Összefogás nevű választási koalíciója. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy semmi sem lesz az Együtt elképzeléséből, abból az ernyőszervezetből, amely Bajnai kormányfő-jelöltsége alatt egyesíthette volna a Fidesz ellen felsorakozó demokrata szavazókat. Azt a többséget, amely egyenként egyik pártra sem szavazott volna, de a közösségre igen. Az sem jött össze, hogy a szocialisták háttérbe szorítsák Gyurcsány Ferenc DK-ját. Az MSZP elérte ugyan, hogy mint „a demokratikus ellenzék legerősebb pártja”, saját elnökét, Mesterházy Attilát jelöljék közös miniszterelnöknek, de maga a szövetség csalódott arcokat mutatott fel a közönségnek, semmiképpen sem egy egységes, s főként derűs kormányzóképes erőt.

Az összefogás

Az Összefogás pártszövetség amúgy is túl későn jött létre ahhoz, hogy a szélesebb tömegek körében ismert és elfogadott legyen, a potenciális szavazók szemében a koalíció inkább csak kényszerházasságnak tűnt. Ehhez képest apróság, hogy a nevét egy hónappal a választások előtt, március 6-án egy hasonló néven bejegyzett fantompárt miatt meg kellett változtatnia, a „Kormányváltók szövetsége” azonosításához pedig végképp nem maradt idő.

A szövetség célja a Fidesz leváltása volt. Enyhén fogalmazva, nem sikerült. A szövetség közös listája 1 273 275 szavazattal (26,85 százalék) 38 mandátumot szerzett. A parlamenti helyek 19,1 százalékát.

A Fidesz törvényei miatt is megkötött kényszerházasság a választások után felbomlott. Az európai parlamenti választáson a szövetséges pártok már külön indultak, ami azzal magyaráztak, hogy ez alkalmat ad az egymás közötti erőviszonyok felmérésére, ami esetleg meghatározhatja az újabb szövetség erősorrendjét az őszi önkormányzati választásokra. A május 25-i EP-választáson az MSZP alaposan leszerepelt, 10,92 százalékkal két képviselőt tudott az EP-be küldeni, s a pártban nem csak az okozott sokkot, hogy a DK hasonló, de az ő esetében sikerként elkönyvelhető eredményt ért el, hanem hogy a Jobbik három képviselővel megelőzte.

Az élcsapat

A tavaszi két gyenge eredmény miatti elégedetlenség következtében május 25-én a szocialisták teljes elnöksége felajánlotta lemondását. A május 31-i választmányi ülésen Botka László választmányi elnököt, Szeged polgármesterét választották meg ideiglenes pártelnöknek a július 19-re összehívott tisztújító kongresszusig, miután Botka – fél szemmel már az őszi önkormányzati választásokra tekintve – kikötötte, csak átmenetileg hajlandó vezetni a pártot. A kongresszuson aztán az egyetlen induló, Tóbiás József fölényes többséggel lett elnök. Helyettese Gőgös Zoltán agrárpolitikus lett, aki jellemző módon akkor még parlamenti képviselő sem volt, annyira hátra sorolták az Összefogás még közös pártlistáján.

A párton belüli ellentétek az új vezetés alatt sem csillapodtak. Nem csak azért, mert a parlamenti frakcióban Mesterházy emberei ülnek, hanem mert emlékezetes, hogy Tóbiás (nyári számlaügyének árnyékában), hogyan tartotta magát távol az önkormányzati választásokra nagy nehezen összeállt demokratikus koalíciótól, a budapesti főpolgármester-jelölti castingtól. Ennek a tragikomikus castingnak is következménye, hogy – miután az elhíresült vizes-vödrös videó nyomán lemondatott Falus Ferenc helyébe az utolsó utáni pillanatban Bokros Lajost ültették – a demokratikus ellenzék, amely korábban nagy eséllyel pályázhatott a főpolgármesteri székre, elveszítette Budapestet. A Fidesz Tarlós Istvánnal az élen (öt kivételével) uralja a főváros kerületeit, és a választások előtti törvénymódosítás miatt a kerületi polgármesterek találkahelyévé silányított közgyűlést is.

Mindhárom választás legfőbb tanulsága a szocialisták számára az lehetett volna, hogy bármennyire hangoztatják is, az MSZP már nem az egyetlen párt a baloldali térfélen. A párt Tóbiás megválasztásakor a megújulás sokszori ígéretével erős önkritikára, önelemzésre készült, de ebből megint nem lett semmi. Az a tény azonban, hogy jelöltjük, Horváth Imre november végén, Újpesten nagy fölénnyel nyerte meg az elhunyt Kiss Péter helyére kiírt időközi országgyűlési választást, majd később a demokratikus pártok által támogatott független Kész Zoltán nyert Veszprémben (és ezzel megtört a Fidesz parlamenti kétharmada), arra ösztökélte a pártot, hogy vezetése „a múltba nézés önmarcangolása helyett” a jövőbe tekintve erőt mutasson fel. Ez a politika eddig a közvélemény-kutatásokban enyhén szólva sem mutatkozik meg. Az MSZP továbbra is a lomha párt képét mutatja, képtelen választói bázisát növelni, s lassan harmadik erőként a Fidesz és a Jobbik mögé szorul. Sőt: vannak olyan felmérések is, amelyek szerint már a DK is megelőzi. A párton belüli csatározások, ha a közönség előtt rejtetten is, de a színfalak mögött folytatódnak. Mesterházy Attila – ha tagadja is – erőteljesen dolgozik a visszatérésen, s könnyen lehet, hogy Botka László is mielőbb bejelentkezik a pártelnöki székért, mert úgy érzékelik, Tóbiás nem elég markáns vezető.

A többiek

Ami az egy évvel ezelőtti demokratikus választási szövetség többi pártját illeti, a DK – miként Gyurcsány Ferenc elnök megfogalmazta – alighanem kényszerűen veszi tudomásul, hogy egyelőre nem válhat nagy néppárttá, nem is dédelget ilyen álmokat. Közben – tavaly nyár óta – a párt néhány hibás döntésével (mindenekelőtt Pásztor Albert miskolci polgármesteri jelölésével, amiről utólag Gyurcsány is önkritikusan beszélt) erős identitásvitába keveredett értelmiségi holdudvarával. Mindemellett az öt éve kormányon lévő Fidesz Gyurcsány-fóbiája, amely a hatalomból már 2009-ben távozott miniszterelnököt diabolizálja, csak annyit ér el, hogy DK kemény magja összetart, s Gyurcsány valódi politikai súlyánál jóval nagyobb helyet foglal el a magyar belpolitikában. Hasonló fóbia kísérti az MSZP-t is, ami csak gyengíti a demokraták jövőbeni összefogásának lehetőségeit.

Sajátos zuhanórepülésen ment át az Együtt, amely a PM-mel egyetértésben békésen felmondta a két párt választási koalícióját, s amely alaposan megsínylette Bajnai Gordon végleges távozását a politikából. Látnivaló: a második emberből elsővé vált Szigetvári Viktor képtelen szélesebb tábort megnyerni a pártnak. A PM pedig – az egy zuglói polgármester, Karácsony Gergely kivételével – megmaradt periferiális média-alakzatnak.

Ami pedig az önállóságához ragaszkodó LMP-t illeti: továbbra is keresi harmadik utas megoldásait, de a mindenkitől egyenlő távolságtartás meghirdetése egyelőre nem hozta meg a várt sikert, népszerűsége a parlamenti küszöbre ülteti.

A civilek

Egyetlen demokratikus pártnak sem tett jót, hogy parlamenti képviselőik letették az esküt a Fidesz alaptörvényére. Az inkább csak az értelmiség egy részét foglalkoztató vitát, bojkottálni vagy sem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, a maguk részéről eldöntötték: a rendszer kulisszáinak részei lettek, s egyben elvesztették természetes harci közegüket, az utcát, amelyet átvettek a civil szervezetek.

A főként a Facebookon szerveződő civilek hálója még az internetnél is bonyolultabb. Képtelenség felsorolni, hány közösség szervezett tavaly október vége óta néhány ezres, vagy tízezres tüntetést, de egyik sem tudta felülmúlni az októberi, sokak szerint százezres megmozdulást, amely a legalább is átmenetileg a netadó visszavonására kényszerítette a kormányfőt. A civilek egy része elfogadja a pártokat, nagyobb részük eltörölné a rendszerváltás óta eltelt negyed századot, egyformán felelőssé téve érte a parlamentarizmus kereteit tiszteletben tartókat és az illiberalizmusban hívőket. Ez a gondolkodás tükrözi azt az Európán végig söprő akaratot, amely keresi a közvetlen demokrácia ma még nem létező formáit és egyben jelzi a hagyományos pártrendszer impotenciáját, a liberális parlamentarizmus szerkezeti bajait. Sokan türelmetlenek e sokféleséggel szemben, és a megosztottságot a civil szerveződések is érzik, mert lassan keresik az egymáshoz vezető utat. Türelem és idő kell: néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy hétről hétre ennyien vonuljanak az utcára. A civil mozgalom ki fog kristályosodni.

A szárnyvonal

Ha csak valamilyen erő, mint annyiszor a történelemben, nem szakítja meg ezt a szerves folyamatot. Most ilyen külső erő nincs, belső van: a Jobbik, amelyet nem tekintünk önálló entitásnak, sokkal inkább a Fidesz szélsőjobb, radikális szárnyának, amelynek magának is van szélsőséges, katonai szárnya. A Fidesz – bármennyire élesen kikel újabban a Jobbik ellen – jobban fél bármilyen baloldali-liberális hatalomátvételtől, mint a Jobbik kormányzásától, amely csak radikálisan valósítaná meg, amit Orbán Viktor oldalazva akar elérni. A totális, tekintélyelvű állam kiépítését, amely szerinte a kormányzás egyetlen hatékony formája a posztmodern korban. Egy időben lehetett mondani, hogy a Jobbik, táborát a csalódott baloldaliak hizlalják. Ma már nem lehet: a Jobbik erősödése a Fidesz népszerűségvesztésének következménye. (Egy éven belül több mint egymillió választót veszített el a kormányzó párt, ennek egy része bezárkózik, egy része azonban a Jobbikban látja radikális nézeteinek „tiszta” képviseletét – nem is oktalanul.) Ami pedig igazán fejtörést okozhat a kormánypártnak: a harminc év alattiak 21 százaléka jobbikos, szemben a Fidesz 17 százalékával. Aggódhat emiatt a demokratikus oldal is.

Bármennyire nyomasztja is a feltételezett kormányzás súlya Vona Gábor pártelnököt, azt már korábban belátta, hogy a meglévőnél szélesebb bázis tudhatja csak hatalomba juttatni, amihez el kell hitetnie, hogy nincsenek ördögi patái , korántsem úgy és annyira radikális, mint amilyen a híre. Mint legutóbbi nevezetes Magyar Nemzet interjújából – összhangban kiskutyás „cuki” kampányaival – látni: függöny mögé rejtette saját radikálisait, már nem akarna azonnal, inkább csak megfontolva távolodni Európától, és pártja masszív rasszizmusát is enyhíteni igyekszik. Középre húzódik, néppárti képet fest önmagáról, a teljes magyar társadalomhoz akar szólni. Ezzel most kezd a Fideszbe harapni: ez a Fidesz jobboldali közepe, a Fidesz orbáni néppártisága, Orbán „baloldali” hangja 2010-ből, amelyet Vonának 2018-ig legalább oly mértékben el kell foglalnia, hogy ha még váltópárt nem lehet is, koalíciós kényszert teremtsen, amelyet a Fidesz – az emberek akaratára, a szabad választásokra hivatkozva – alighanem legalább átmenetileg el is fogadna.

A jövő

Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergetett volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az maradt. De, hogy kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban, ma még nem tudni.

*

 A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Kellemes Húsvétot!

Az elmúlt időszak leginkább emlékzetes mémjeivel és fotóival szeretném “emelni” a húsvéti ünnepek fényét! Teszem mindezt azért, hogy ne csak “gondókoggyunk”, hanem röhöghessünk is! … már ha van min!

A Kampány:

“Civil” támogatók:

A Választók:

aki otthon maradt:
akik elmentek:
Jeles publicistáink:
Tahótévé:
Mihírlap:
Démonkrata:
Utóbbiról K. János “poszt-tőzeg” véleménye:
Jeles tanácsadók és szakemberek:
 Utóbbi egyik legemlékezetesebb előadása:
Legújabb Barátaink:
Nagyon régi barátaink:
Felcsút és a Pancholó:
A Párt állapotja:
Az Ország állapotja:
Egyébként pedig nagyon kellemes Húsvétot kívánok!
… és ezt …
szendamondja!

Anziksz a “Maci” popsijából

Tyűha! Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki a magyar “Nemzeti Jobboldal” egyes pártjairól. Az például, hogy míg elől, a “kirakatban” habzó szájjal kommunistáznak hátul, a “raktárban” ők nyalják fényesre a “Vörös Csillagot”. Most Vona Nemzetvezető Tesó egyik untersturmführeréről derült ki, hogy minimum bensőséges viszonyban áll “A Ruszkikkal”, s már sokkal régebben kandikál ki a széllkálmángrádi Maci popsijából, mint Szeretett Vezetőnk, azaz Viktor Győzövics!

Nagyon, de nagyon rosszkor jött ez az Ukrán Válság a magyar “Nemzeti Jobboldal“-nak! Most háromforntos harcot köll vívniuk: egyet Idehaza a Kampány okán; egyet Brüsszelben, hogy ki ne picsázza az EU az őket, mint honi oligarchákat eltartó a Mézesbödön mellől; egyet meg Széllkálmángrád … izé … Moszkvával, hogy fel ne mondja a Pakstumot, melyet az előbbi okokból akasztottak a nyakunkba.

Pedig milyen szépen ki volt ez találva! Még a Választások előtt – amely minden csalás és annak lehetősége ellenére sem teljesen tuti! – nyélbe ütjük azt a kontraktust, mely hosszú időkre biztosítja a Közgép (no meg a Roszatom) hazai árbevételeit. A tíz esztendőre titkosított, már előre aláírt Szerződést utólag szentesíttetjük a Kétharmaddal, meg a Kisegítő Csapatokkal, osztán meg szépen bele ülünk a készbe és várjuk a Moszkvából érkező lovettát! … Picsi-pacsi, mindenki verihepi, a számlát meg fizessék azok, akik szokták: a Zemberek! … Hisz’ az a dóguk immáron évszázadok óta, hogy etarccsák a Zuraikat, akik meg mostan Mink vagyunk, hiszen mink monggyuk magunkról, hogy Mink Vagyunk Azok! … Ezek meg elhiszik! … hihihi!

Szóval a Tíz Esztendőre Titkostott Szerződés alapján a Zezerharmad, amelyik magát “keresztény-konzervatívnak” nevezi annak ellenére, hogy fogalma nincs arról, mit is jelent ez (de megnézték az OrbánVikiPédián és abból kiderült, hogy Pont Ők Azok!), alapos megfontolás után meg is szavazta az Zegészet, bár csupán hallomásból (Lázárállamtitkár: “A Zemút Negyven Év Legnagyobb Üzlete!“) szerezhettek tudomást arról, hogy miről is vagyon itten nagyba’ szó! No, de mindegy is: ha mán’ egyszer Felcsúton, még 2010-ben aszontuk, hogy mindent vállalunk a stallumért cserébe, akkó’ ahhoz tartyuk is magunkat, … mer’ ha nem, hát könnyen áteshetünk mink is a Főnök vak komondorán!

Ámde sajna Legújabb Barátunk, Vologya Cár, aki egy olyan országot irányít bölcsen, mely “a demokrácia és a tolerancia” őshazája (a demokrata Főszerkesztő és Békemenetelő … valamint Gárdaegyenruha-árus szerint!) sajna úgy döntött, hogy neki esik Ukrajnának és kiszakítja belőle minimum a Krím félszigetet, pedig ugye az érintett állam területi sérthetetlenségét egy ippeg és punkt Budapesten aláírt Szerződés biztosítaná. Ezt meg ugyi illene betartatni mondjuk pont a budapesti kormánynak.

Csakhogy nem teheti, mert a Pakstum le sem írt “záradéka” szerint Vlagyimír Vlagyimírovics Virágelvtárs esetleg kérhet időnként “valamitViktor Győzövics Pelikánnertárstól a 10 milliárd eurós biznisz közgépileg ellopható részéért cserébe. Ez pediglen most és ippeg az lett, hogy a Kedves Vezető, mint Oroszország Rendkívüli Nagykövete, képviselje Moszkva érdekeit Brüsszelben. Hogy pediglen ezt el ne feledje, március 13.-án “véletlenül” közzé tették az orosz kormány honlapján a Pakstum mindeddig idehaza Hétpecsétes Titokként őrizgetett pénzügyi részét, melyből schwarz-um-weiss kiderül: a Viktoriánusok csakis náluknál gyengébbekkel képesek (számukra) előnyös üzletet kötni!
(Pedig hogyan is mondotta volt a Mi Viktorunk március 15.-én: “…olyan időket élünk, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot.” … Hát, neki osztottak: “Jolly Joker“, avagy a “Fekete Péter“? … Ezt még ugyan értem, hiszen Őtörpesége egy “Kis Izé“, akivel minden erősebb bármikor kitörölheti a valagát némi baksisért cserébe. Ámde azt, hogy a kőgazdag ügyvéd Martonyi ugyan mijafaszér’ játsza el már “külügyminiszterként” immáron másodjára a Nullakarcsi Jogász mellett a vécépapír szerepét, már nem!)

No, most következik az a rész, amiért ezt a posztot egyáltalán megírni akartam!

Az nevezetesen, hogy a magát “nemzeti radikális“-nak becézgető társaság (no, vajh’ melyik az?!) Moszkvához fűződő viszonya kezd erősen hasonlítani egy Alistair Maclean-regényre, melynek emlékezetes opuszát úgy magyaríthatnánk át a jelenlegi helyzetre, hogy “Kém a Sasfészekben“!

A Moszkva által Ukrajnától gyakorlatilag már lenyúlt Krímben mindenféle, hivatalos jelzés nélkül mozgó, fegyveres csapatok vették át az ellenőrzést. Ugyan nem bizonyítható, de tudható, hogy ezek a reguláris orosz hadsereg alakulatai. A bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló, jelenlegi formájában 2011-ben elfogadott EBESZ-egyezmény, az úgynevezett Bécsi Dokumentum III. fejezete rendelkezik arról, hogy a szervezet szakértői bármely tagországban látogatást tehetnek, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt. No ez az EBESZ-inspiciatúra egy Ács nevű magyar alezredes vezetésével, ukrán kérésre, többször is be akart jutni a Krím félszigetre, ámde oda őket ezek a “jelzés nélküli alakulatok” nem engedték be sőt, utóljára még figyelmeztető lövéseket is leadtak, csakhogy elzavarják a  hivatalos missziót. (a cikket lásd itt!)

Ámde ehhöz képest egy magyarnak, ráadásul az Európai Parlament egyik képviselőjének mégis sikerült bejutnia az inkriminált peninszulára! Ráadásul hivatalos orosz meghívással és azzal a megbízással, hogy Ő (és CSAKIS Ő!) legyen oly’ kedves megfigyelni az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazást!

Ez a szerencsés magyar politikus pedig nem más, mint Kovács Béla! Nacionáléja szerint (lásd itt! – és érdemes ám elolvasni!) a pasas kalandos, nemzetközi életet élt, ugrált ide-oda és sokáig volt a Szovjetunió lakója is. Itten végezte el 1986-ban a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (MGIMO) “közgazdasági” szakát, osztán két esztendei magyarországi tartózkodás után (lévén itt “nem érezte jól magát”) ismét visszaköltözött a SZU-ba. Ő az, aki – miután 2003-ban az orosz “Gaszisz” Akadémián befektetési jogász diplomát szerzett, ösmételten letelepedett Magyarországon, s bár az üzleti életben sikertelennek bizonyult, a politikaiban annál inkább triumfált!

Kovács úr salátabárja ugyan becsődölt (2010), de miután 2005-ben belépett a Jobbikba, 2006-ban megalapította a párt XIII. kerületi szervezetét, 2008-ban a párt fővárosi alelnöke, 2009-ben a jobbikos EP-képviselők tanácsadója, 2010-től (Balczó Zoltán jelenlegi Házalelnök hazai mandátumszerzése okán) a Jobbik EP-képviselője, jelenleg pedig pártalelnök, Vona Gábor elnök külügyi kabinetvezetője, illetve az Országgyűlés Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának tagja.

Nos, miután ez az Egyszem Magyar, ráadásul EP-képviselő, kegyeskedtetett beeresztetni (sőt, meghivattatni) a krími választások megszemlélésére, mindenféle EU-s és hivatalos magyar vélemény ellenére kijelentette: szerinte mindaz ami most a félszigeten zajlik, az teljesen törvényes és jogszerű! … Aha! Az Ukrajna területi épségét garantáló és Oroszország által is aláírt “Budapesti Egyezmény” meg ugyi le vagyon szarva!

Azzal most nem(?) nagyon szeretnék foglalkozni, hogy ezt a híres MGIMO nevű intézményt a hozzáértők csak “KGB-kiképző“-nek nevezik (ez persze nem azt jelenti, hogy minden ott végzett ember egyúttal orosz kém is!). Azzal sem, hogy a fentebb már linkelt életrajz szerint a Jobbik Moszkva-politikája ippeg és punkt Kovács úr csatlakozása után vált “barátivá”.

Ámde azzal már igen, hogy feltűnő párhuzam vagyon azon tények között, hogy az MGIMO-s Kovács, jobbikosként bent ül a parlament energetikai bizottságában, s hogy a Jobbik a Pakstumot ugyanolyan vakon szavazta meg (ínhüvelygyulladásig nyomva az “igen” gombot”), mint a teljesen agyament és szervilis Ezerharmad!

Joggal merül fel tehát a kérdés: Kovácson keresztül megvásárolta-e Moszkva a Jobbikot, s ha igen, mennyiért? … Netalán Gábor-áron?

No ennyi lenne az én kis képeslapom innen, a “Maci” popsijából, melyet – a Fidesz és a Jobbik jóvoltából – akár még “Magyarország”-nak is nevezhetnénk! … Figyelem: nyomokban még demokráciát is tartalmazhat … még!

… és ezt …

szendamondja!


Vér és Becsület … és méhek

Ha az a bizonyos majom-ősünk megtudta volna, hogy kései leszármazottjaiból egyesek politikusok lesznek, hát inkább fent maradt volna a fán, s elfelejti az Evolúciót, mint rossz ötletet!” … Már nem emlékszem rá, hogy honnan/kitől származik ez a több, mint húsz esztendővel ezelőtt hallott(?), avagy olvasott(?) bonmot, de hogy legalább is Magyarországra vonatkoztatva ez szinte örökérvényű, az biztos! … Méhekről, illetve Vérről és Becsületről fogok alantabb értekezni, mindenféle linkelés nélkül!

Ma délelőtt hazafelé haladtamban jellegzetes zajra figyeltem fel. Virágzik a fűzfa, kibontotta szirmait az aranyeső, s mivel már néhány napja derült, napsütéses az idő (délelőttre már 11-12 fokos a hőmérséklet) a rovarok megkezdték szokásos tevékenykedéseiket. Egyeseknek örülök, másokat meg kifejezetten utálok. A kora tavasziak közül az utóbbi kategóriába tartozik, az a bizonyos, egy-két milliméteres, muslica-szerű szárnyas jószág, amelyik ugyan próbálkozik a repüléssel, rajokban hemzsegik körül egymást, de mivel ezt az esetek többségében pont egy felnőtt ember szemmagasságában “csinálják”, hát a leggyöngébb szellő is képes “őket” beletömni szemünkbe és szánkba.  Zajt azonban nem keltenek.

A dongás, amit ma délelőtt meghallottam a méheké volt. Ezek a szorgos és rendkívül békés rovarok a legnagyobb kedvenceim (mármint az “insect”-kategóriából). Soha nem felejtem el, hogy amikor az 1980-as esztendők elején egy Harkányban élt, méhészkedő rokonunknál nyaraltunk, hogyan halásztam ki sokukat a nekik kitett, kábé 3 literes kőitatóból. “Csak szépen és nyugodtan nyúlj a vízben alájuk és hagyd, hogy megszáradjanak a kezeden! Ha nem teszel semmi hirtelen mozdulatot, nem fognak megszúrni.” – mondta nekem anno a rokon és igaza is volt. Időnként húszan is szárítkoztak az alkaromon, de soha semmiféle inzultus nem ért. Miután röpképessé váltak, szépen elszárnyaltak tovább gyűjtögetni a virágport, amelyből osztán mézet “csináltak”, s amely produktum jelentős részét a tartó gazdájuk alaposan “le is nyúlt”. Utóbbit “ők” pont olyan békességgel fogadták el, mint az itatóból való kihalászásukat, lévén – ahogy a méhész rokon mondotta volt – már megszokták a Gazda szagát, így a “lenyúlás” során nem támadtak rá a számukra öngyilkos módszer szerint.

Nem tudom, hogy Kedves Olvasóim és Köztársaim kezdik-e már pedzegetni, hogy miért is posztlom ki pont a méheket. Akiknek még nem esett le a tantusz, azokkal szeretném közölni, hogy erős párhuzam vagyon a méhek és az Átlagmagyar Honpolgár között. Mink ugyanis szorgosan gyűjtjük a “virágport”, igyekszünk belőle minél több “mézet” csinálni, majd pediglen békésen eltűrjük, hogy ennek jelentős részét a Gazda, azaz az Aktuális Hatalom lenyúlja tőlünk.

Még ezzel sem lenne különösebb baj, ha az a bizonyos “Gazda” nem csak a maga, a rokonai, a barátai, az ismerősei és az üzletfelei “nyalogattatásával” törődne, hanem mondjuk velünk, “méhekkel” is! Mondjuk úgy, hogy ha ínséges időket élünk, akkor kapjunk vissza valamennyit az általunk előállított “mézből”, hogy ha “kaptáraink” kezdenek szétrohadni, akkor kapunk egy másikat, avagy ha belepottyanunk a munkanélküliség esetleg a rokkantság “medencéjébe”, akkor kihalász bennünket és megvárja, amíg újra szárnyra tudunk kapni.

Ámde mostanság ilyesmiről szó sem lehet! Ha elfogyott a neked meghagyott “mézed”, ha belepottyantál a “medencébe”, hát dögöljél csak meg, mert a Gazda és annak kapcsolt részeinek nyalogatási vágya, azok kielégítése sokkal fontosabb, mint Te, a “méh”, aki előállítja az ők javait. Tőlük legfeljebb annyira számíthatsz, hogy ilyen esetekben “megengedik” neked, hogy “ingyé” szolgáld tovább őket (közmunka), s ezért (a további röpködésért) cserébe megkapd annak kábé felét, ami az életben maradásodhoz minimálisan szükséges, s amit egy Rendes Gazda “virágporgyűjtés” nélkül is automatikusan megadna. Ráadásul mindezért még hálás köszönetet is elvárnak tőled (csaló választásokon voksokat), pedig igazából alaposan bele köllene döfnöd a téged fosztogató, kizsaroló kézbe … talán még akkor is, ha ez a te életedbe kerül!

Aszongya egy jobbikos ismerősöm, aki egyébként egy kenyérre kenhető ember, hogy minő faszányos dolog az, hogy Vona Gábor “önként” (lehet másként is?) vért adott! Rajta vagyon a a Dülledtszemű Nácivezér faszbúkoldalán, hogy mindenki láthassa, minő rendes csávó is ő! “És azt is elolvastad a faszbúkján, hogy igazából ki is ő és hol is dolgozott eddig?” – kérdeztem vissza tőle. No erre már csupán egy össze-vissza tekergő, kínos magyarázkodás lett a válasz, mint ahogyan arra is, amikor ismét megkérdeztem a pasast: “Te rábíznád az Országot egy olyan, mindössze 36 esztendős alakra, aki világéletében kizárólag közpénzekből és adományokból élt, aki az önéletrajzában ‘polgári’ foglalkozásként mindössze a ‘termékmenedzser’-t tudta megjelölni? És mégis miféle ‘terméket’ menedzsel ő? A tömeggyilkosságig és világégésig vezető nácizmussal, rasszizmussal házal nekünk? Avagy azzal a Közmunka Programmal, amit még a 2010-es választások során álltak elő, s amit a magad tapasztalata alapján az Orbán-kormány valósított meg?“. No erre a válasz már csupán egy hümmögés, meg némi simonozás és cúslágolás volt, arra pedig már a nagy semmi, hogy ha a Jobbik is (állítólag) kormányváltást akar, akkor miért csakis és kizárólag az úgynevezett Baloldalt kézi?

Egy másik ismerősöm, ugyancsak véradási ügyben, a következőket mesélte el nekem a minap. Ő pont az 51-ik születése napján ötvenegyedjére adott vért városunk erre “rendszeresített” állomásán. Két ággyal arrébb döbbenten fedezte fel a választókerület Fidesz által újraindított jelöltjét, akit az elmúlt ötven alkalommal soha egyetlen egyszer sem látott. “Persze elképzelhető, hogy csakis most és csakis véletlenül akadtunk össze, hiszen hetente több napon is van ilyen alkalom. De hogy az elmúlt tizenhat esztendőben, mióta vért adok, soha egyszer össze nem találkoztam vele, az tuti. No ehhez képest a Pasmagot kamerák vették körül, s megörökítették, amint üdvözült képpel veszi át a ‘Véradó’ plakettet, pont azt, amit az ötvenedik után szokás átadni. Miután levonult a Hapsi, meg az egész Slepp, megkérdeztem az illetékest, hogy én is, mint már ötvenegyedjére véradó, megkaphatnám-e az ezt elismerő oklevelet? Mire a válasz: ‘Majd a következő alkalommal, ugyanis most a Képviselő Úrral vagyunk elfoglalva!’. … No ezek után úgy gondoltam, hogy a Képviselő Úr, meg az egész Véradóállomás kapja be azt, amire most én gondolok, rám pedig többé ne is számítsanak! Ezt közöltem is az egyébként minderről mit sem tehető nővérkével, aki pedig csupán a vállát vonogatta: ‘Kampány van, a becsület ilyenkor nem számít!’

Kedves Olvasóim, Köztársaim! Attól tartok, ha a Gondos Gazda méhei akarunk lenni, elébb át köll mennünk az “afrikai”-ba, tehát agyondöfködni azt/azokat, aki/akik csak a Lenyúlásunkra utazik/nak, cserébe pedig nem ad/nak semmit, csak éhkoppot és megaláztatást! Április 6.-án hegyezzük csak a fullánkjainkat, mert azok (még, utóljára) vannak, s kerüljön amibe kerül!

… és ezt …

szendamondja!


VonaWehr & VonaMacht

Ez most csak egy “shortpost” lesz! Kevés link, kevés duma. … a Vonaduma meg a Kormányduma ugyanis önmagáért beszél!

A Kicsi Büdös Náci Pondró,

… a hozzá hasonló, nyálkás és gusztustalan Neonáci Csúszómászók “épülésére”, a székelyföldi Borzonton megrendezett “Gyűlöletfesztiválon” (“IX. EMI-tábor“) tulajdonképpen hadat üzent a Román Köztársaságnak! … Mandrókám az artikulált beszédre is képes, közpénznyelő szájszervén keresztül ugyanis olyasmiket bugyborékoltatott ki, hogy “Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen” (mivel ez “már régi programja” az alig néhány esztendeje párttá szerveződött hallgatói önkormányzatos ex-egyetemistáknak! – meg azon, kissé sokkal vénebb, megélhetési magyaroknak) és ha ez a két állam közötti konfliktussal jár, “…akkor azzal jár“!

No erre azonnal belenyilatkozott a Nagy Nemzetközi Sajtósötétségbe egy eleddig tök’ ismeretlen, román szocdem “politikus” (nevezetesen Bogdan Diaconu) mondván: Vonapondró beszéde alapján követeli a román kormánytól, hogy azonnal tiltsa be a Jobbikot, a Pondrót pedig nyílvánítsa “persona non gratá“-nak!

Erre meg a román külügyminisztérium azt válaszolta, hogy a bukaresti kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, mely minden létező “xenofób, emberiesség ellenes szervezetet dicsőítő mozgalmakat” üldözendőnek tekint az összes olyan földrajzi és közigazgatási területen, melyre Románia jogi fennhatósága kiterjed, ilyenek működését pedig a jövőben sem fogja tűrni! (Juhé! A “magyarok” által bizonyos “történelmi és kultúrfölény” okán mélyen lenézett oláhok ezek szerint európaiabbak és keresztényiebbek, mint “Mi“? Akik ugye “évszászadokon át védelmeztük a Keresztény Európát” – és most EZ a hála! … bakkerhogynevazeg!) … Mindehhöz hozzá tette még a hungaristák által Idehaza alaposan lenézett Román Diplomácia (amely “csak” úgy másfélszáz éve “ügyesebb”, mint a magyar!), hogy nemkívánatos személlyé kizárólag diplomatákat nyilváníthatnak, s mivel Vonaizéke nem ilyen, hát nem sokat tehetnek vele szemben. Legfeljebb csak annyit, hogy a magyar kormánytól elhatárolódást kérnek.

Nos erre meg a “Jobbik” nevezetű, normálisan működő jogállamokban már régen betiltott pártocska “kapta fel a vizet“! … Szávay nevű, “kabinetvezetőIzékéjük szerint nem a párt elnöke, hanem maga a román kormány volt az, mely nem vonakodott megsérteni az 1996-os Államközi Szerződést azzal, hogy bármiféle módon minősíteni merészelte “egy magyarországi párt működését“. Kijelentette továbbá, hogy Diaconu, szocdem képviselő betiltási javaslata maga a nettó ostobaság, hiszen “a ‘Jobbik’ Romániában nincs bejegyezve“! … Mondta mindezt az a Szávay, aki “a Jobbik erdélyi (tehát romániai!) pártszervezéséért felelős” politikusizékéje!

Kisebb gondolkodási idő után megszólalt a “Magyar Viktoriánus Állam” illetékes minisztériuma is –  melynek élén(?) az a bizonyos Gazdag Jogász áll(?), aki egyszer már volt “A Jobbhíján Jogász” külügyminisztere, Sukoró-ügyi közvetítője (“Lawyer of Family“), a magát minden Orbán-kormány idején szénné égető Huszárbajusz – s közleményében kifejtette azon álláspontját, miszerint “A Jobbik egy ellenzéki párt, így nem részese a Magyar Kormány felelősségének!” … (… teszem hozzá: szerintem ippeg pont a jelenlegi magyar kormány felelőssége az, hogy egyáltalán a Jobbik létre jöhetett, létezhet és még mindig nincs betiltva! – szendam)

A “Szövetség a Nemzetért Polgári Kör“-be, még a 2002-es “Első Bukás” után személyesen annak létrehozója, Orbán Viktor (jelenlegi) miniszterelnök-féleség hívta meg alapító tagként. Vona (Zazrivecz) Gábort, mint az ELTE HÖK-elnökét, a “Jobboldali Ifjúsági Mozgalom” 2001-től 2003-ig Fidesz-tag vezetőjét! A mára (kakas által) kikotlott Záptojás úgy döntött: ha már (elaggot) Nemzőatyjának, az erdélyi Tusnádfürdőn évek óta van egy Magántábora, …

… a mindenféle “keresztyéni erkölcs” alapján bukott embernek számító “Puncipüspöke“, …

… magántulajdonú, erdélyi Euro(!)politikusa(?). … Továbbá egy ránézvést is idióta, a helyi választásokon alaposan bebuktázó, de rongyos pár (közpénz)milliárddal alaposan kitömött, budapesti “intézmény” vezetője, …

… akkor talán neki is lehet egy, a Vezértől teljesen független magántábora!  … Ahol ugyanolyan ostobaságokról beszélhet, mint a Vezére, csak (eleddig) sokkal kisebb sajtó- és diplomáciai reakciókkal!

Eddig tartott a “shortpost“!

… és ezt …

szendamondja!