Szabotázs!
Feladta: 2015, április, 14 Kategória: Uncategorized | Tags: bizonytalanság, bukás, Orbán, Tapolca, Vona 1 hozzászólásÁllítólag Viktor bán Tapolcát követően kissé “elbizonytalanodott”. Most keresi azokat a kommunikációs technikákat, melyekkel meg lehet magyarázni az elhasalást, illetve tovább vinni az eddigi “politikát”. … Szerintem ő tuti biztos önmagában, a magyarázatokat pedig már régen legyártották.
Azt írja Németh Péter a Népszava mai számában, hogy akik tegnap, tehát a Tapolcát követő hétfőn szerencsések voltak Orbánnal találkozni, azok “egy rendkívül elbizonytalanodott politikust” láthattak maguk előtt. A főszerkesztőben ugyan a “bizonytalan” és az “Orbán” szavak sehogy nem akarnak összeállni, de úgy véli: hinni kell azoknak, akiknek ez volt a tegnapi Orbán-benyomásuk.
Ez a frazeológia bizony nekem sem akar “összeállni”. Orbán önvalójából, a narcisztikus cezaromániájából következik, hogy ő osztán soha nem lehet bizonytalan. Legfeljebb elgondolkodó, másra koncentráló. Mondjuk tényleg arra, hogy miként lehet Tapolca után változást mímelve folytatni azt, amit eddig. Avagy arra, hogy még a látszatra sincs szükség, s úgy csinálni tovább mindent. Hiszen tudjuk, éppen pont tőle, hogy a “konszolidáció” kizárólag “a gyengeség jele“, s ilyesmit “csak az akarhat, aki nem bízik a párt 2018-as győzelmében“.
Orbán pedig ugye nem más, mint “az Örök Viktor“. A folyton győzedelmeskedő szuperhős. Ezen alapszik teljes imázsa és uralmi rendszere is. Az Akarat és az Erő folytonos felmutatásában. Ha “isten” elbizonytalanodna, akkor megtörne a hívek “gerince”, s rögvest összeomlana az “egyház”. Tehát “isten” tévedhetetlen és ki fog tartani akarata érvényesítése mellett. Mert nem tehet mást, s mert ezt suttogják fülébe a Tanácsadók.
Orbán elbizonytalanodott? Ugyan miért tette volna?! Udvaroncai már régen megmondták neki: soha nem az ő döntéseiben van a hiba. Azokat minden esetben a maga utánozhatatlan tehetségével, látnoki zsenialitása alapján hozza meg. Ha valami mégis balul sül el, az az alsópapság hibája. A trehány helyi plébánosoké, az ellustult kanonokok, megyés püspököké. Tapolca elveszett? A személyes megjelenése ellenére?! Ugyan! Ő volt az, aki bokros teendői ellenére szakított időt a kampányra, s neki köszönhető, hogy csupán paraszthajszálnyira maradtak le a mandátumról.
Ilyet, ilyesmiket sutyorognak most a Háborodott Elme kagylófüleibe a Paraziták. Az olyanok, mint például Mráz Ágoston Sámuel, a közmilliárdokkal alaposan kitömött “Nézőpont Intézet” főnöke. Ő már vasárnap készen volt a “magyarázattal”. Szerinte Tapolcán “ellenzékválasztás” történt. Azaz nem a Fidesz hasalt el a Jobbik gáncsával, hanem a Baloldal! (Megjegyzem: nem rossz hazugság, hiszen van igazságmagva is.)
Hja, hogy ezzel az egész Rendszer alatt vágják a fát, azaz önmaguk alatt is? Egyrészt lopni addig kell, amíg lehet. Hízzanak csak azok a bankszámlák az utolsó pillanatig is. Osztán majd vagy menekülnek, vagy átállnak, mint például az a kis hírtévés getmájer, aki Simicska után a jobbikos “N1 TV“-ben találta meg azt a helyet, ahol háborítatlanul élvezheti a “szakmai függetlenség” áldásait – s rögvest Nagyfőnök lehetett! Hiszen a következő “miniszterelnöknek” is szüksége lesz majd szakavatott hatalomtechnikusokra. Vona még nem tudja a “dörgést”, de ők majd megmutatják neki – cserébe a rendszeresen átutal “Harminc Ezüstért”!
“Szabotázs!“ – ezt fogja majd Orbán rekedtes hangon maga elé dörmögni a Bukás utáni Emigrációban. És még akkor is lesz mellette egy halálig hű “mikeskelemen” (netalán Szíjjártó?), aki a (Kövér Lászlónak írt) leveleiben egyetértőleg fogja idézni a Fejedelem szavait.
Ímé a Jelen, s a Jövendő!
… és ezt …
… szendamondja!
A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Látlelet
Feladta: 2015, április, 9 Kategória: Uncategorized | Tags: civilek, elemzés, ellenzék, fidesz, Jobbik, látlelet, Orbán, Vona HozzászólásMa reggel egy kitűnő elemzés, hogy ne mondjam, látlelet jelent meg a budapesti Népszava oldalán. Úgy gondoltam, ezt is megosztom Tisztelt Olvasóimmal, mert minden szava (szerintem) kőbe vésett igazság. … Olyan tények, melyekkel szembesülnük kell!
Friss Róbert:
Keserű ízű lett a demokraták kenyere
Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergette volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az marad, de hogy a Fidesz helyett kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban – ma még nem tudni.
Utólag nevezhetjük akár túlzott optimizmusnak is, ahogyan a demokratikus ellenzéki pártok nekifeszültek a 2014-es választásoknak. Az a derűlátás, amelyet a 2012. október 23-án, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Milla tüntetésén, Bajnai Gordon visszatérésekor összegyűlt tömeg érzett, szinte a semmibe foszlott 2014. január 14-re, amikor másfél év önmagukat és egymást marcangoló vajúdás után, alig két hónappal a választások előtt végre megalakult az MSZP, a DK, az Együtt-PM és a Liberálisok Összefogás nevű választási koalíciója. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy semmi sem lesz az Együtt elképzeléséből, abból az ernyőszervezetből, amely Bajnai kormányfő-jelöltsége alatt egyesíthette volna a Fidesz ellen felsorakozó demokrata szavazókat. Azt a többséget, amely egyenként egyik pártra sem szavazott volna, de a közösségre igen. Az sem jött össze, hogy a szocialisták háttérbe szorítsák Gyurcsány Ferenc DK-ját. Az MSZP elérte ugyan, hogy mint „a demokratikus ellenzék legerősebb pártja”, saját elnökét, Mesterházy Attilát jelöljék közös miniszterelnöknek, de maga a szövetség csalódott arcokat mutatott fel a közönségnek, semmiképpen sem egy egységes, s főként derűs kormányzóképes erőt.
Az összefogás
Az Összefogás pártszövetség amúgy is túl későn jött létre ahhoz, hogy a szélesebb tömegek körében ismert és elfogadott legyen, a potenciális szavazók szemében a koalíció inkább csak kényszerházasságnak tűnt. Ehhez képest apróság, hogy a nevét egy hónappal a választások előtt, március 6-án egy hasonló néven bejegyzett fantompárt miatt meg kellett változtatnia, a „Kormányváltók szövetsége” azonosításához pedig végképp nem maradt idő.
A szövetség célja a Fidesz leváltása volt. Enyhén fogalmazva, nem sikerült. A szövetség közös listája 1 273 275 szavazattal (26,85 százalék) 38 mandátumot szerzett. A parlamenti helyek 19,1 százalékát.
A Fidesz törvényei miatt is megkötött kényszerházasság a választások után felbomlott. Az európai parlamenti választáson a szövetséges pártok már külön indultak, ami azzal magyaráztak, hogy ez alkalmat ad az egymás közötti erőviszonyok felmérésére, ami esetleg meghatározhatja az újabb szövetség erősorrendjét az őszi önkormányzati választásokra. A május 25-i EP-választáson az MSZP alaposan leszerepelt, 10,92 százalékkal két képviselőt tudott az EP-be küldeni, s a pártban nem csak az okozott sokkot, hogy a DK hasonló, de az ő esetében sikerként elkönyvelhető eredményt ért el, hanem hogy a Jobbik három képviselővel megelőzte.
Az élcsapat
A tavaszi két gyenge eredmény miatti elégedetlenség következtében május 25-én a szocialisták teljes elnöksége felajánlotta lemondását. A május 31-i választmányi ülésen Botka László választmányi elnököt, Szeged polgármesterét választották meg ideiglenes pártelnöknek a július 19-re összehívott tisztújító kongresszusig, miután Botka – fél szemmel már az őszi önkormányzati választásokra tekintve – kikötötte, csak átmenetileg hajlandó vezetni a pártot. A kongresszuson aztán az egyetlen induló, Tóbiás József fölényes többséggel lett elnök. Helyettese Gőgös Zoltán agrárpolitikus lett, aki jellemző módon akkor még parlamenti képviselő sem volt, annyira hátra sorolták az Összefogás még közös pártlistáján.
A párton belüli ellentétek az új vezetés alatt sem csillapodtak. Nem csak azért, mert a parlamenti frakcióban Mesterházy emberei ülnek, hanem mert emlékezetes, hogy Tóbiás (nyári számlaügyének árnyékában), hogyan tartotta magát távol az önkormányzati választásokra nagy nehezen összeállt demokratikus koalíciótól, a budapesti főpolgármester-jelölti castingtól. Ennek a tragikomikus castingnak is következménye, hogy – miután az elhíresült vizes-vödrös videó nyomán lemondatott Falus Ferenc helyébe az utolsó utáni pillanatban Bokros Lajost ültették – a demokratikus ellenzék, amely korábban nagy eséllyel pályázhatott a főpolgármesteri székre, elveszítette Budapestet. A Fidesz Tarlós Istvánnal az élen (öt kivételével) uralja a főváros kerületeit, és a választások előtti törvénymódosítás miatt a kerületi polgármesterek találkahelyévé silányított közgyűlést is.
Mindhárom választás legfőbb tanulsága a szocialisták számára az lehetett volna, hogy bármennyire hangoztatják is, az MSZP már nem az egyetlen párt a baloldali térfélen. A párt Tóbiás megválasztásakor a megújulás sokszori ígéretével erős önkritikára, önelemzésre készült, de ebből megint nem lett semmi. Az a tény azonban, hogy jelöltjük, Horváth Imre november végén, Újpesten nagy fölénnyel nyerte meg az elhunyt Kiss Péter helyére kiírt időközi országgyűlési választást, majd később a demokratikus pártok által támogatott független Kész Zoltán nyert Veszprémben (és ezzel megtört a Fidesz parlamenti kétharmada), arra ösztökélte a pártot, hogy vezetése „a múltba nézés önmarcangolása helyett” a jövőbe tekintve erőt mutasson fel. Ez a politika eddig a közvélemény-kutatásokban enyhén szólva sem mutatkozik meg. Az MSZP továbbra is a lomha párt képét mutatja, képtelen választói bázisát növelni, s lassan harmadik erőként a Fidesz és a Jobbik mögé szorul. Sőt: vannak olyan felmérések is, amelyek szerint már a DK is megelőzi. A párton belüli csatározások, ha a közönség előtt rejtetten is, de a színfalak mögött folytatódnak. Mesterházy Attila – ha tagadja is – erőteljesen dolgozik a visszatérésen, s könnyen lehet, hogy Botka László is mielőbb bejelentkezik a pártelnöki székért, mert úgy érzékelik, Tóbiás nem elég markáns vezető.
A többiek
Ami az egy évvel ezelőtti demokratikus választási szövetség többi pártját illeti, a DK – miként Gyurcsány Ferenc elnök megfogalmazta – alighanem kényszerűen veszi tudomásul, hogy egyelőre nem válhat nagy néppárttá, nem is dédelget ilyen álmokat. Közben – tavaly nyár óta – a párt néhány hibás döntésével (mindenekelőtt Pásztor Albert miskolci polgármesteri jelölésével, amiről utólag Gyurcsány is önkritikusan beszélt) erős identitásvitába keveredett értelmiségi holdudvarával. Mindemellett az öt éve kormányon lévő Fidesz Gyurcsány-fóbiája, amely a hatalomból már 2009-ben távozott miniszterelnököt diabolizálja, csak annyit ér el, hogy DK kemény magja összetart, s Gyurcsány valódi politikai súlyánál jóval nagyobb helyet foglal el a magyar belpolitikában. Hasonló fóbia kísérti az MSZP-t is, ami csak gyengíti a demokraták jövőbeni összefogásának lehetőségeit.
Sajátos zuhanórepülésen ment át az Együtt, amely a PM-mel egyetértésben békésen felmondta a két párt választási koalícióját, s amely alaposan megsínylette Bajnai Gordon végleges távozását a politikából. Látnivaló: a második emberből elsővé vált Szigetvári Viktor képtelen szélesebb tábort megnyerni a pártnak. A PM pedig – az egy zuglói polgármester, Karácsony Gergely kivételével – megmaradt periferiális média-alakzatnak.
Ami pedig az önállóságához ragaszkodó LMP-t illeti: továbbra is keresi harmadik utas megoldásait, de a mindenkitől egyenlő távolságtartás meghirdetése egyelőre nem hozta meg a várt sikert, népszerűsége a parlamenti küszöbre ülteti.
A civilek
Egyetlen demokratikus pártnak sem tett jót, hogy parlamenti képviselőik letették az esküt a Fidesz alaptörvényére. Az inkább csak az értelmiség egy részét foglalkoztató vitát, bojkottálni vagy sem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, a maguk részéről eldöntötték: a rendszer kulisszáinak részei lettek, s egyben elvesztették természetes harci közegüket, az utcát, amelyet átvettek a civil szervezetek.
A főként a Facebookon szerveződő civilek hálója még az internetnél is bonyolultabb. Képtelenség felsorolni, hány közösség szervezett tavaly október vége óta néhány ezres, vagy tízezres tüntetést, de egyik sem tudta felülmúlni az októberi, sokak szerint százezres megmozdulást, amely a legalább is átmenetileg a netadó visszavonására kényszerítette a kormányfőt. A civilek egy része elfogadja a pártokat, nagyobb részük eltörölné a rendszerváltás óta eltelt negyed századot, egyformán felelőssé téve érte a parlamentarizmus kereteit tiszteletben tartókat és az illiberalizmusban hívőket. Ez a gondolkodás tükrözi azt az Európán végig söprő akaratot, amely keresi a közvetlen demokrácia ma még nem létező formáit és egyben jelzi a hagyományos pártrendszer impotenciáját, a liberális parlamentarizmus szerkezeti bajait. Sokan türelmetlenek e sokféleséggel szemben, és a megosztottságot a civil szerveződések is érzik, mert lassan keresik az egymáshoz vezető utat. Türelem és idő kell: néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy hétről hétre ennyien vonuljanak az utcára. A civil mozgalom ki fog kristályosodni.
A szárnyvonal
Ha csak valamilyen erő, mint annyiszor a történelemben, nem szakítja meg ezt a szerves folyamatot. Most ilyen külső erő nincs, belső van: a Jobbik, amelyet nem tekintünk önálló entitásnak, sokkal inkább a Fidesz szélsőjobb, radikális szárnyának, amelynek magának is van szélsőséges, katonai szárnya. A Fidesz – bármennyire élesen kikel újabban a Jobbik ellen – jobban fél bármilyen baloldali-liberális hatalomátvételtől, mint a Jobbik kormányzásától, amely csak radikálisan valósítaná meg, amit Orbán Viktor oldalazva akar elérni. A totális, tekintélyelvű állam kiépítését, amely szerinte a kormányzás egyetlen hatékony formája a posztmodern korban. Egy időben lehetett mondani, hogy a Jobbik, táborát a csalódott baloldaliak hizlalják. Ma már nem lehet: a Jobbik erősödése a Fidesz népszerűségvesztésének következménye. (Egy éven belül több mint egymillió választót veszített el a kormányzó párt, ennek egy része bezárkózik, egy része azonban a Jobbikban látja radikális nézeteinek „tiszta” képviseletét – nem is oktalanul.) Ami pedig igazán fejtörést okozhat a kormánypártnak: a harminc év alattiak 21 százaléka jobbikos, szemben a Fidesz 17 százalékával. Aggódhat emiatt a demokratikus oldal is.
Bármennyire nyomasztja is a feltételezett kormányzás súlya Vona Gábor pártelnököt, azt már korábban belátta, hogy a meglévőnél szélesebb bázis tudhatja csak hatalomba juttatni, amihez el kell hitetnie, hogy nincsenek ördögi patái , korántsem úgy és annyira radikális, mint amilyen a híre. Mint legutóbbi nevezetes Magyar Nemzet interjújából – összhangban kiskutyás „cuki” kampányaival – látni: függöny mögé rejtette saját radikálisait, már nem akarna azonnal, inkább csak megfontolva távolodni Európától, és pártja masszív rasszizmusát is enyhíteni igyekszik. Középre húzódik, néppárti képet fest önmagáról, a teljes magyar társadalomhoz akar szólni. Ezzel most kezd a Fideszbe harapni: ez a Fidesz jobboldali közepe, a Fidesz orbáni néppártisága, Orbán „baloldali” hangja 2010-ből, amelyet Vonának 2018-ig legalább oly mértékben el kell foglalnia, hogy ha még váltópárt nem lehet is, koalíciós kényszert teremtsen, amelyet a Fidesz – az emberek akaratára, a szabad választásokra hivatkozva – alighanem legalább átmenetileg el is fogadna.
A jövő
Egy normálisan működő parlamentáris demokráciában ezt a kormányt, amely egy éve nem kormányoz, de lassan már nem is működteti az országot – nyakában megannyi botránnyal – egy erős ellenzék és egy erős civil társadalom már rég elkergetett volna. Sem erős demokratikus ellenzék, sem erős civil társadalom egyelőre nincs. Csak az erősödő Jobbik. Az ország politikai berendezkedése sem a nyugati, sem a keleti normák szerint nem normális. Csak bízni lehet benne, hogy a választók többsége az maradt. De, hogy kit/mit választ, választhat majd legkésőbb 2018-ban, ma még nem tudni.
*
A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Kellemes Húsvétot!
Feladta: 2014, április, 20 Kategória: Uncategorized | Tags: fidesz, Húsvét, Matolcsy, meme, Orbán, talpnyalók, Vona 8 hozzászólásAz elmúlt időszak leginkább emlékzetes mémjeivel és fotóival szeretném “emelni” a húsvéti ünnepek fényét! Teszem mindezt azért, hogy ne csak “gondókoggyunk”, hanem röhöghessünk is! … már ha van min!
A Kampány:
“Civil” támogatók:
A Választók:
– aki otthon maradt:
– akik elmentek:
Jeles publicistáink:
– Tahótévé:
– Mihírlap:
– Démonkrata:
Utóbbiról K. János “poszt-tőzeg” véleménye:
Jeles tanácsadók és szakemberek:
Utóbbi egyik legemlékezetesebb előadása:
Legújabb Barátaink:
Nagyon régi barátaink:
Felcsút és a Pancholó:
A Párt állapotja:
Az Ország állapotja:
Egyébként pedig nagyon kellemes Húsvétot kívánok!
… és ezt …
… szendamondja!
Vér és Becsület … és méhek
Feladta: 2014, március, 11 Kategória: Uncategorized | Tags: életrajz, becsület, Jobbik, kampány, méhek, véradás, Vona 3 hozzászólás“Ha az a bizonyos majom-ősünk megtudta volna, hogy kései leszármazottjaiból egyesek politikusok lesznek, hát inkább fent maradt volna a fán, s elfelejti az Evolúciót, mint rossz ötletet!” … Már nem emlékszem rá, hogy honnan/kitől származik ez a több, mint húsz esztendővel ezelőtt hallott(?), avagy olvasott(?) bonmot, de hogy legalább is Magyarországra vonatkoztatva ez szinte örökérvényű, az biztos! … Méhekről, illetve Vérről és Becsületről fogok alantabb értekezni, mindenféle linkelés nélkül!
Ma délelőtt hazafelé haladtamban jellegzetes zajra figyeltem fel. Virágzik a fűzfa, kibontotta szirmait az aranyeső, s mivel már néhány napja derült, napsütéses az idő (délelőttre már 11-12 fokos a hőmérséklet) a rovarok megkezdték szokásos tevékenykedéseiket. Egyeseknek örülök, másokat meg kifejezetten utálok. A kora tavasziak közül az utóbbi kategóriába tartozik, az a bizonyos, egy-két milliméteres, muslica-szerű szárnyas jószág, amelyik ugyan próbálkozik a repüléssel, rajokban hemzsegik körül egymást, de mivel ezt az esetek többségében pont egy felnőtt ember szemmagasságában “csinálják”, hát a leggyöngébb szellő is képes “őket” beletömni szemünkbe és szánkba. Zajt azonban nem keltenek.
A dongás, amit ma délelőtt meghallottam a méheké volt. Ezek a szorgos és rendkívül békés rovarok a legnagyobb kedvenceim (mármint az “insect”-kategóriából). Soha nem felejtem el, hogy amikor az 1980-as esztendők elején egy Harkányban élt, méhészkedő rokonunknál nyaraltunk, hogyan halásztam ki sokukat a nekik kitett, kábé 3 literes kőitatóból. “Csak szépen és nyugodtan nyúlj a vízben alájuk és hagyd, hogy megszáradjanak a kezeden! Ha nem teszel semmi hirtelen mozdulatot, nem fognak megszúrni.” – mondta nekem anno a rokon és igaza is volt. Időnként húszan is szárítkoztak az alkaromon, de soha semmiféle inzultus nem ért. Miután röpképessé váltak, szépen elszárnyaltak tovább gyűjtögetni a virágport, amelyből osztán mézet “csináltak”, s amely produktum jelentős részét a tartó gazdájuk alaposan “le is nyúlt”. Utóbbit “ők” pont olyan békességgel fogadták el, mint az itatóból való kihalászásukat, lévén – ahogy a méhész rokon mondotta volt – már megszokták a Gazda szagát, így a “lenyúlás” során nem támadtak rá a számukra öngyilkos módszer szerint.
Nem tudom, hogy Kedves Olvasóim és Köztársaim kezdik-e már pedzegetni, hogy miért is posztlom ki pont a méheket. Akiknek még nem esett le a tantusz, azokkal szeretném közölni, hogy erős párhuzam vagyon a méhek és az Átlagmagyar Honpolgár között. Mink ugyanis szorgosan gyűjtjük a “virágport”, igyekszünk belőle minél több “mézet” csinálni, majd pediglen békésen eltűrjük, hogy ennek jelentős részét a Gazda, azaz az Aktuális Hatalom lenyúlja tőlünk.
Még ezzel sem lenne különösebb baj, ha az a bizonyos “Gazda” nem csak a maga, a rokonai, a barátai, az ismerősei és az üzletfelei “nyalogattatásával” törődne, hanem mondjuk velünk, “méhekkel” is! Mondjuk úgy, hogy ha ínséges időket élünk, akkor kapjunk vissza valamennyit az általunk előállított “mézből”, hogy ha “kaptáraink” kezdenek szétrohadni, akkor kapunk egy másikat, avagy ha belepottyanunk a munkanélküliség esetleg a rokkantság “medencéjébe”, akkor kihalász bennünket és megvárja, amíg újra szárnyra tudunk kapni.
Ámde mostanság ilyesmiről szó sem lehet! Ha elfogyott a neked meghagyott “mézed”, ha belepottyantál a “medencébe”, hát dögöljél csak meg, mert a Gazda és annak kapcsolt részeinek nyalogatási vágya, azok kielégítése sokkal fontosabb, mint Te, a “méh”, aki előállítja az ők javait. Tőlük legfeljebb annyira számíthatsz, hogy ilyen esetekben “megengedik” neked, hogy “ingyé” szolgáld tovább őket (közmunka), s ezért (a további röpködésért) cserébe megkapd annak kábé felét, ami az életben maradásodhoz minimálisan szükséges, s amit egy Rendes Gazda “virágporgyűjtés” nélkül is automatikusan megadna. Ráadásul mindezért még hálás köszönetet is elvárnak tőled (csaló választásokon voksokat), pedig igazából alaposan bele köllene döfnöd a téged fosztogató, kizsaroló kézbe … talán még akkor is, ha ez a te életedbe kerül!
Aszongya egy jobbikos ismerősöm, aki egyébként egy kenyérre kenhető ember, hogy minő faszányos dolog az, hogy Vona Gábor “önként” (lehet másként is?) vért adott! Rajta vagyon a a Dülledtszemű Nácivezér faszbúkoldalán, hogy mindenki láthassa, minő rendes csávó is ő! “És azt is elolvastad a faszbúkján, hogy igazából ki is ő és hol is dolgozott eddig?” – kérdeztem vissza tőle. No erre már csupán egy össze-vissza tekergő, kínos magyarázkodás lett a válasz, mint ahogyan arra is, amikor ismét megkérdeztem a pasast: “Te rábíznád az Országot egy olyan, mindössze 36 esztendős alakra, aki világéletében kizárólag közpénzekből és adományokból élt, aki az önéletrajzában ‘polgári’ foglalkozásként mindössze a ‘termékmenedzser’-t tudta megjelölni? És mégis miféle ‘terméket’ menedzsel ő? A tömeggyilkosságig és világégésig vezető nácizmussal, rasszizmussal házal nekünk? Avagy azzal a Közmunka Programmal, amit még a 2010-es választások során álltak elő, s amit a magad tapasztalata alapján az Orbán-kormány valósított meg?“. No erre a válasz már csupán egy hümmögés, meg némi simonozás és cúslágolás volt, arra pedig már a nagy semmi, hogy ha a Jobbik is (állítólag) kormányváltást akar, akkor miért csakis és kizárólag az úgynevezett Baloldalt kézi?
Egy másik ismerősöm, ugyancsak véradási ügyben, a következőket mesélte el nekem a minap. Ő pont az 51-ik születése napján ötvenegyedjére adott vért városunk erre “rendszeresített” állomásán. Két ággyal arrébb döbbenten fedezte fel a választókerület Fidesz által újraindított jelöltjét, akit az elmúlt ötven alkalommal soha egyetlen egyszer sem látott. “Persze elképzelhető, hogy csakis most és csakis véletlenül akadtunk össze, hiszen hetente több napon is van ilyen alkalom. De hogy az elmúlt tizenhat esztendőben, mióta vért adok, soha egyszer össze nem találkoztam vele, az tuti. No ehhez képest a Pasmagot kamerák vették körül, s megörökítették, amint üdvözült képpel veszi át a ‘Véradó’ plakettet, pont azt, amit az ötvenedik után szokás átadni. Miután levonult a Hapsi, meg az egész Slepp, megkérdeztem az illetékest, hogy én is, mint már ötvenegyedjére véradó, megkaphatnám-e az ezt elismerő oklevelet? Mire a válasz: ‘Majd a következő alkalommal, ugyanis most a Képviselő Úrral vagyunk elfoglalva!’. … No ezek után úgy gondoltam, hogy a Képviselő Úr, meg az egész Véradóállomás kapja be azt, amire most én gondolok, rám pedig többé ne is számítsanak! Ezt közöltem is az egyébként minderről mit sem tehető nővérkével, aki pedig csupán a vállát vonogatta: ‘Kampány van, a becsület ilyenkor nem számít!’“
Kedves Olvasóim, Köztársaim! Attól tartok, ha a Gondos Gazda méhei akarunk lenni, elébb át köll mennünk az “afrikai”-ba, tehát agyondöfködni azt/azokat, aki/akik csak a Lenyúlásunkra utazik/nak, cserébe pedig nem ad/nak semmit, csak éhkoppot és megaláztatást! Április 6.-án hegyezzük csak a fullánkjainkat, mert azok (még, utóljára) vannak, s kerüljön amibe kerül!
… és ezt …
… szendamondja!
VonaWehr & VonaMacht
Feladta: 2013, augusztus, 12 Kategória: Uncategorized | Tags: Borzont, EMI-tábor, hadüzenet, Orbán, Szász jenő, Trianon, Tusványos, Tőkés, Vona, Zazrivecz 5 hozzászólásEz most csak egy “shortpost” lesz! Kevés link, kevés duma. … a Vonaduma meg a Kormányduma ugyanis önmagáért beszél!
A Kicsi Büdös Náci Pondró, …
… a hozzá hasonló, nyálkás és gusztustalan Neonáci Csúszómászók “épülésére”, a székelyföldi Borzonton megrendezett “Gyűlöletfesztiválon” (“IX. EMI-tábor“) tulajdonképpen hadat üzent a Román Köztársaságnak! … Mandrókám az artikulált beszédre is képes, közpénznyelő szájszervén keresztül ugyanis olyasmiket bugyborékoltatott ki, hogy “Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen” (mivel ez “már régi programja” az alig néhány esztendeje párttá szerveződött hallgatói önkormányzatos ex-egyetemistáknak! – meg azon, kissé sokkal vénebb, megélhetési magyaroknak) és ha ez a két állam közötti konfliktussal jár, “…akkor azzal jár“!
No erre azonnal belenyilatkozott a Nagy Nemzetközi Sajtósötétségbe egy eleddig tök’ ismeretlen, román szocdem “politikus” (nevezetesen Bogdan Diaconu) mondván: Vonapondró beszéde alapján követeli a román kormánytól, hogy azonnal tiltsa be a Jobbikot, a Pondrót pedig nyílvánítsa “persona non gratá“-nak!
Erre meg a román külügyminisztérium azt válaszolta, hogy a bukaresti kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, mely minden létező “xenofób, emberiesség ellenes szervezetet dicsőítő mozgalmakat” üldözendőnek tekint az összes olyan földrajzi és közigazgatási területen, melyre Románia jogi fennhatósága kiterjed, ilyenek működését pedig a jövőben sem fogja tűrni! (Juhé! A “magyarok” által bizonyos “történelmi és kultúrfölény” okán mélyen lenézett oláhok ezek szerint európaiabbak és keresztényiebbek, mint “Mi“? Akik ugye “évszászadokon át védelmeztük a Keresztény Európát” – és most EZ a hála! … bakkerhogynevazeg!) … Mindehhöz hozzá tette még a hungaristák által Idehaza alaposan lenézett Román Diplomácia (amely “csak” úgy másfélszáz éve “ügyesebb”, mint a magyar!), hogy nemkívánatos személlyé kizárólag diplomatákat nyilváníthatnak, s mivel Vonaizéke nem ilyen, hát nem sokat tehetnek vele szemben. Legfeljebb csak annyit, hogy a magyar kormánytól elhatárolódást kérnek.
Nos erre meg a “Jobbik” nevezetű, normálisan működő jogállamokban már régen betiltott pártocska “kapta fel a vizet“! … Szávay nevű, “kabinetvezető” Izékéjük szerint nem a párt elnöke, hanem maga a román kormány volt az, mely nem vonakodott megsérteni az 1996-os Államközi Szerződést azzal, hogy bármiféle módon minősíteni merészelte “egy magyarországi párt működését“. Kijelentette továbbá, hogy Diaconu, szocdem képviselő betiltási javaslata maga a nettó ostobaság, hiszen “a ‘Jobbik’ Romániában nincs bejegyezve“! … Mondta mindezt az a Szávay, aki “a Jobbik erdélyi (tehát romániai!) pártszervezéséért felelős” politikusizékéje!
Kisebb gondolkodási idő után megszólalt a “Magyar Viktoriánus Állam” illetékes minisztériuma is – melynek élén(?) az a bizonyos Gazdag Jogász áll(?), aki egyszer már volt “A Jobbhíján Jogász” külügyminisztere, Sukoró-ügyi közvetítője (“Lawyer of Family“), a magát minden Orbán-kormány idején szénné égető Huszárbajusz – s közleményében kifejtette azon álláspontját, miszerint “A Jobbik egy ellenzéki párt, így nem részese a Magyar Kormány felelősségének!” … (… teszem hozzá: szerintem ippeg pont a jelenlegi magyar kormány felelőssége az, hogy egyáltalán a Jobbik létre jöhetett, létezhet és még mindig nincs betiltva! – szendam)
A “Szövetség a Nemzetért Polgári Kör“-be, még a 2002-es “Első Bukás” után személyesen annak létrehozója, Orbán Viktor (jelenlegi) miniszterelnök-féleség hívta meg alapító tagként. Vona (Zazrivecz) Gábort, mint az ELTE HÖK-elnökét, a “Jobboldali Ifjúsági Mozgalom” 2001-től 2003-ig Fidesz-tag vezetőjét! A mára (kakas által) kikotlott Záptojás úgy döntött: ha már (elaggot) Nemzőatyjának, az erdélyi Tusnádfürdőn évek óta van egy Magántábora, …
… a mindenféle “keresztyéni erkölcs” alapján bukott embernek számító “Puncipüspöke“, …
… magántulajdonú, erdélyi Euro(!)politikusa(?). … Továbbá egy ránézvést is idióta, a helyi választásokon alaposan bebuktázó, de rongyos pár (közpénz)milliárddal alaposan kitömött, budapesti “intézmény” vezetője, …
… akkor talán neki is lehet egy, a Vezértől teljesen független magántábora! … Ahol ugyanolyan ostobaságokról beszélhet, mint a Vezére, csak (eleddig) sokkal kisebb sajtó- és diplomáciai reakciókkal!
…
Eddig tartott a “shortpost“!
… és ezt …
… szendamondja!
